Érdekes kísérlet a mai poszt, ugyanis nem egyetlen főszereplője van, hanem rögtön öt. Méghozzá öt magyar fiatal Angliából, Németországból, Svájcból és Ausztriából (igen, az egyik országból ketten vannak), akik az év végéig több posztnak is főszereplői lesznek. Arról kérdezte őket Ukume, hogy miként és miért lettek határátkelők, és az ünnepek közeledtével persze kihagyhatatlan ez a téma is. A mai tehát afféle felvezető poszt, melyben megismerkedhettek a főszereplőkkel. Remélem, tetszeni fog majd ez a formátum! (A képeket az egyik főszereplő, Ibolya küldte, köszönet neki érte.)

A karácsony mindenki számára szent ünnep, viszont az is igaz, hogy mindenki számára mást jelent. A várakozás, a hagyományok egyénenként és családonként különböznek.

Ez akkor különösen fontos, hogyha egyszer csak gondolunk egyet és nekivágunk a nagyvilágnak, kilépünk a komfortzónánkból és elköltözünk az otthon melegéből egy másik, idegen országba.

Az elkövetkező hetekben öt fiatal élményeit és benyomásait követhetjük végig, akik meséltek többek között arról, hogy milyen volt megbirkózni a kihívásokkal és a honvággyal, a kultúrsokk jelenségével és így karácsony táján hol és hogyan töltik a karácsonyi időszakot; otthon a családdal, vagy távol tőlük az új hazában? 

Mit tartanak fontosnak és milyen „idegen” hagyománnyal bővült az ünnepi szellemiség? Bevált recept nincs, de érdekes és személyenként változó, izgalmas filmszerű történetek igen. 

Niki története 

Niki 6 és fél éve él Angliában a férjével és két gyönyörű kisfiukkal. Eleinte nehezen dolgozták fel a helyzetet, a kinti légkört, a más kultúrát. Először a fővárosban éltek, majd az első gyerek születése után költöztek vidékre a kedvezőbb ingatlanárak, olcsóbb lakás miatt. 

Niki jelenleg főállású anyuka, a férje heti 6 napot dolgozik. London felett élnek, egy városban, Milton Keynes-ben. Milyen cél vezérelte őket? 

„A jobb megélhetés reményében jöttünk ki Londonba, szinte egyik napról a másikra. Se szállásunk se munkánk nem volt, amikor leszálltunk a repülőről. Az első időszak, pontosabban az első év nagyon nehéz volt, anyagilag megterhelt bennünket. Aki költözött már tudja, hogy megy ez. Aztán később jobb lett, volt keret arra, hogy utazgassunk, és még félre is tudtunk tenni. 

Ezen felül nehezünkre esett megszokni a brit légkört is, az embereket. A bevándorlás miatt Angliában nagyon sokféle nemzetiséggel találkozni és ez olyan érzést keltett bennem, mintha mellbe vágtak volna. 

Az ember hall ezt-azt, de amikor megtapasztalja, az teljesen más: annyira meglepődtem, egyáltalán nem számítottam rá. Akkor is meglepődtem, amikor nőket láttam csadorban. 

Teljesen más mentalitással élnek itt az angolok. Sokkal kedvesebbek, elfogadóbbak. Talán mivel sokfele etnikum él a Angliában, ezért is nyitottabbak, amihez hat év alatt sikerült hozzászoknom, sőt rám is átragadt ez a viselkedésforma. 

Ami pedig a karácsony illeti, állunk elébe, nagyon várjuk, bár engem eléggé zavar, hogy már októberben az arcomba tolják a Télapó csokit” – mesélte Niki. 

Nagyvárosban kér gyerkőccel egy fizetésből rém nehéz, amit Niki meg is erősített. 

Ibolya története 

De mi a helyzet egy kis angliai városkában? Ibolya lassan öt éve él a szigetországban.

„Először is furcsa volt megérkezni egy idegen országba teljesen egyedül, de a kezdeti nehézségek ellenére hamar beilleszkedtem. Mindig is utazni szerettem volna, más kultúrát megismerni, de azért nekem is meg kellett küzdeni az otthon hiányával. 

Amikor tehetem, hazautazom a családomhoz vagy ők látogatnak meg. Ez főleg a karácsonyi forgatagra igaz, szeretem velük tölteni az ünnepeket, fontos számomra, hogy a szeretteim körében legyek. 

Jelenleg egy kis angliai városba kerültem, ahol jó érzés volt megtapasztalni, hogy a kemény kitartó munkának van eredménye. A helyiek szerencsére nagyon barátságosak, így könnyedén kezdeményeznek beszélgetéseket számukra ismeretlen emberekkel. Ilyenkor persze a fő téma az időjárás. 

A sztereotípiák ellenére nem mindig esik az eső, mondhatni kellemes az időjárás, inkább olyan mintha az ősz és a tavasz váltaná egymást. Nehéz volt megszokni a baloldali vezetést is, de most már az a furcsa, amikor haza megyek, és nagyon figyelnem kell nehogy átmenjek a másik sávba. 

Meglepő volt számomra, hogy különféle nemzetiségek élnek itt és mindenkinek más akcentusa van, ami elsőre nehéz volt megérteni. Ezzel kapcsolatban rájöttem, hogy ha valaki a nyelvet szeretné elsajátítani, nem elég az iskolában tanultak használata, mivel a szlengkifejezéseket nem tanítják otthon. 

Szerintem az angolok nagytöbbsége igekötőként használja a jól ismert „Sorry-t”. Nem lehet megszámolni, hányszor kérnek elnézését. Nem rohannak, nem sietnek, rendkívül nyugodtak és mindig van idejük meginni egy tejes teát. Amit magamon észrevettem, hogy sokkal nyitottabb lettem, a nyelvtudásom pedig rengeteg fejlődött.” 

Vani története 

Következő utunk Németországba vezet, kalauzunk pedig Vanessa lesz.

Vani egy éve és négy hónapja költözött Németországba. A lehetőséget egy önkéntes programon keresztül ragadta meg, azóta szociális otthonban, fogyatékkal élő emberekkel foglalkozik. 

Teljesen más területet választott, mint azelőtt, új tapasztalatot szerzett és rengeteg szeretetet kapott. 

„Egy önkéntes programon keresztül jöttem el Magyarországról, dolgoztam Drezdában és még sok pici faluban is. Általában reggel fél hétre megyek dolgozni egészen fél kettőig, majd négytől ötig. 

Mindenkinek van egy csoportja, akiért felel, akit felügyel: én tíz embernek segítek. Feladataim közé tartozik többek között a reggeliztetés, a csoportom tagjainak felöltöztetése, fürdetése és pelenkázása, valamint a konyha rendben tartása. Sokszor megyünk sétálni, most jelenleg szánkózni is. 

Imádom, amit csinálok, szerintem a világ leghálásabb munkáját fogtam ki. Nagyon boldog vagyok, hogy belevágtam. Persze nehézség akadt bőven, nagyon nehezen viseltem azt, hogy távol vagyok a családomtól, de mellette szeretem azt is, hogy külön élek, saját egzisztenciám van. Drezda pedig teljesen elrabolta a szívemet, egy mesében érzem magamat, amikor az utcákon sétálok. 

Emellett sokat tanultam, erősen javult a nyelvtudásom, bővült a szókincsem, és észrevettem, hogy sokkal nyitottabb vagyok és már egyáltalán nincs kedvem, vagyis inkább időm hajat vasalni. 

A viccet félretéve, itt a németeknél látszik, hogy valami jól, vagy jobban működik. A környezeten is látszik, hogy pénzt és időt fektetnek bele. Míg Magyarországon azért dolgozunk, hogy megélhessünk, addig a németek azért dolgoznak, hogy élhessenek. A különbség csupán egy meg, de ez abszolút elgondolkodtató. 

Ugyanez tapasztalható az ünnepek terén is. Számomra csoda, mi történik ilyenkor a városokban, de nem kérdés, hogy hazautazom a családomhoz. Már alig várom a sütik illatát, és a rotyogó húsleves hangját.” 

Zsófi története 

Zsófi 3 éve él Svájcban, pontosabban Genfben: „Nem volt tervben a kiköltözés, inkább kíváncsiságból jöttem ki, aztán egyszerre találtam munkát és szerelmet, úgyhogy maradtam.

Többször is jártam már a városban, mielőtt döntöttem, mert a családom egy része itt él már jó ideje. Már akkor is csodáltam, hogy mennyire másképp állnak az élethez. 

Igaz, keringenek mendemondák arról, hogy a svájciak lenézik a külföldieket, itt Genfben sokkal szeretetteljesebben bánnak a másikkal, figyelmesek. És a francia nyelvnek van egyfajta mágikus ereje. 

A helyi beszélt nyelvet nehéz volt megérteni és megszokni, de mivel már megedződtem a látogatások alkalmával, így hamar belejöttem. Jelenleg felszolgálóként dolgozom egy kávézóban, sokszor kelek háromnegyed hatkor és érek haza késő este. 

Az ünnepek közeledtével pedig még nagyobb a forgalom. Mi, a kávézóban például már december elején elkezdtük a díszítést. Dupla öröm, mert én nem vagyok oda azért, ha túl korán kint van a dekoráció, megvan a maga bája: hideg téli napon, otthon a családdal. Én így képzelem el az ünnepeket.” 

Áron története 

Következő állomásunk Ausztria, ahol Áron lesz az idegenvezetőnk. „A családom Erdélyből származik, de én már Bécsben születtem. Kétnyelvűen nőttem fel, viszont a szüleim csak magyarul beszéltek hozzám, illetve sűrűn meglátogattuk a rokonokat is.

A karácsonyt is általában Erdélyben, Nagybányán töltjük. Mivel eleve amolyan multikulturális környezetben nőttem fel, ezért úgy érzem könnyebben birkózom meg azzal is, ha esetleg hosszabb időt kell külföldön töltenem, úgy, mint amikor egy szemesztert töltöttem Budapesten vendégdiákként. A nagynénémnél laktam akkoriban. 

Azóta is évente négyszer-ötször átlátogatunk Magyarországra. Amit pedig a két város között alapvető különbségként kiemelnék, hogy Bécsben drágább az élet, mint Budapesten, emellett sok minden másképp működik például az albérletnél a három havi kaució egy standard. De a karácsonyi időszak is csak Halloween után kezdődik, nem szeptemberben.” 

Eddig tart tehát az első, bevezető rész, ha minden jól megy, hamarosan következik a következő, amiben arról mesélnek majd, hogy milyen a karácsonyi szezon máshol, ki, hol tölti, milyen hagyományokkal találkozni, illetve, hogy a magyar gyökerek mennyire határozzák meg az ünnepi hangulatot. 

HÍRMONDÓ 

Minden harmadik magyar nélkülöz 

Közzétette adatait az Eurostat, amely szerint a magyarok 32 százaléka élt súlyos nélkülözésben tavaly. Ezzel az értékkel csupán a románoktól (50 százalék), bolgároktól (48 százalék) és a görögöktől (36 százalék) maradunk el. 

Nem árulja el a kormány, hogyan tartanák itthon a fiatalokat 

Több felmérés is van arról, hogy a magyar fiatalok milyen arányban költöznének külföldre (van olyan, amelyik azt állítja, a 18-40 év közötti magyarok harmada elgondolkodott azon, hogy külföldre költözzön). Vajon mit gondol minderről a kormány? 

Mennyibe kerül az ausztriai egyetem? 

Ausztria közel is van, a felsőoktatás más nyugati országokkal összehasonlítva nem is olyan drága – minden adott tehát ahhoz, hogy rengeteg magyar tanuljon a szomszéd ország egyetemein. Azonban aki ebben az irányban tervez, jó, ha tudja, mire számítson. 

Aki az indiaiak miatt szavazott a Brexitre 

Amikor az Egyesült Királyság polgárai tavaly nyáron az uniós kilépésre szavaztak, több helyen is lehetett olvasni, hogy vajon mennyire voltak képben azzal, mire is voksolnak a távozás mellett döntők. Mindehhez érdekes adalékot adott egy minapi rádióműsor betelefonálója.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.