New Yorkot látni és… jól megnézni! Akár ez is lehetne a szlogenje Susan mai posztjának, aminek külön érdekessége, hogy szerzője ugye Los Angelesben él, tehát tulajdonképpen írásában kicsit két amerikai nagyvárost is összevet egymással. A rengeteg fotót külön köszönöm neki!
“A Washingtonról írt posztomban említettem, hogy az idei családi túránk másik, és nagyon várt célpontja New York volt. Annál is inkább, mert kíváncsiak voltunk, vajon a személyes tapasztalataink melyik irányba billentik a két metropolisz – Los Angeles és New York – közötti (természetesen teljesen felesleges :)) rivalizálást.
Vajon a realitás alátámasztja vagy megcáfolja-e a kliséket? Következzen akkor egy nagyon szubjektiv beszámoló egy Los Angeles-i magyar első benyomásairól, röpke négy nap élményeiről.
#1: Manhattan
Nehéz megfogalmazni azt az érzést, amikor az ember testközelből tapasztal meg olyasmit, amit képekről már-már unalomig ismer. Az “ez tényleg olyan, mint a filmekben/képeslapokon” érzéstől az “el sem tudom hinni, hogy tényleg itt vagyok”-ig terjed a skála.
Valahogy így voltunk vele, amikor New York-ba érkezésünk másnapján először csöppentünk Manhattan beton dzsungelébe. Egyszerre lenyűgöző és félelmetes sétálni a felhőkarcolók árnyékában: érezni azt, hogy mennyire kicsik es jelentéktelenek vagyunk, de ugyanakkor szinte tapintani az állandóan hullámzó tömegből áradó energiát.
Amint a Wall Street-en jólszabott öltönyben siető, telefonjukon a következő meeting-ről tárgyaló yuppiek a zöldre váltó lámpánál határozottan elénk vágtak a zebrán, nem tudtuk eldönteni, vajon ezt arroganciának, vagy a túlélési technika természetes megnyilvánulásának kell elkönyvelnünk.
Aztán New York-i tartózkodásunk utolsó napjára rájöttünk, ez semmi más, mint Manhattan ritmusa. :)
Arra is rájöttünk, hogy a közlekedési dugókban egymást és a kereszteződésekben hömpölygő embertömeget mesterfokon kerülgető autósok, taxisok állandó tülkölése sem feltétlenül a türelmetlenség jele, hanem csak ezzel figyelmeztetnek, “figyelj, itt vagyok mögötted/melletted”.
Hát, mit mondjak, a Los Angeles-i forgalom is elég izgalmas tud néha lenni, de kismiska az ittenihez képest. Családunk minden tagja egybehangzóan állította, hogy nem vezetne semmi pénzért Manhattanben.
Manhattan déli csücske a Staten Island-ről/re közlekedő komphajóról nézve
Manhattan a jellegzetes pára/gőzfelhőkkel…
Jelentem, a közhely, miszerint Manhattanben az emberek állandóan sietnek, nagy a tömeg és a zaj, igaz!
Gondolom, az itt élők valamennyire megedződtek már (hozzá lehet ehhez szokni?), de mi, akik Dél-Kalifornia lassabb tempójára vagyunk “kalibrálva”, kisebb aggodalommal vegyes álmélkodással figyeltük, amint a gyalogosok tömege egy sprinter reflexeivel startol a közlekedési lámpa zöld (walk) jelénél.
A számunkra kissé kaotikusnak tűnő, de a “bennszülötteknek” evidens íratlan (és írott) szabályok alapján az emberek akrobatikus ügyességgel kerülgetik egymást a zebrán, majd sikeresen érnek át a túloldalra még mielőtt a lámpa visszaszámláló jelzése 1-hez érne.
Hollywood közelében élünk jópár éve, és megszoktuk, hogy a környezetünk ismerős helyszínei gyakran tűnnek fel mozi filmekben, tv-sorozatokban. New York utcáin sétálva sem volt másképp – nem véletlen, hiszen itt is rengeteget forgatnak.
Természetesen elzarándokoltunk a Jóbarátokból elhíresült épülethez, és a Central Park egyes részei is visszaköszöntek sok-sok filmből.
# 2: A New York-i metró
A New York-i metró fogalom. Természetesen bakancslistán volt a számunkra is, így – alaposan tanulmányozva az utazási “etikettet” és egyéb fontos részleteket - első napi túránkat azzal kezdtük, hogy a Manhattan déli csücskéhez, Battery Park kikötőjébe érkező Staten Island kompról leszállva a jólinformált turisták magabiztosságával indultunk a metróhoz jegyet váltani.
Murphy törvénye, hogy az automata persze nem úgy működött, ahogy azt az előzőleg tanulmányozott YouTube videón láttuk… Bizonytalan próbálkozásaink egyértelművé tették a mögöttünk álló – egyébként nagyon kedves és türelmes – utastársunknak, hogy turisták vagyunk, így készségesen megmutatta, hogyan ellenőrizzük ill. növeljük a chipkártyán levő egyenleget.
Tudvalevő, hogy Budapest büszkélkedhet a világ második legöregebb, elektromos üzemeltetésű metrórendszerével, de New York sem sokkal maradt le az 1904-től üzemelő metrójával.
Nem meglepő éppen ezért, hogy első benyomás alapján (hozzá kell tenni, csak a Manhattan környeki, idősebb vonalakon utaztunk) erősen emlékeztet a budapesti Földalattira az alacsony belmagasságával, a némely állomásnál két irányban futó sínpárjaival, csempézett falaival (nem véletlenül innen ered a “subway tile” – a fehér, téglalap alakú, egyszerű csempe neve).
A számokkal ill. betűkkel jelzett metróvonalak bonyolult, bár lényegében logikus rendszerének ismertetésével nem is próbálkozom, elég csak annyi, hogy NAGYON sok vonal (25, ha jól emlékszem, bővebben itt) hálózza be a város különböző kerületeit, több száz megállóval, amelyek közül némelyik többszörös, többszintes csomópont.
Ember legyen a talpán az a turista, aki egyszer sem száll fel rossz irányba, vagy rossz vonalra. Mi elég sikeresek voltunk, talán csak kétszer tévesztettük el az irányt, egyszer pedig nem olvastuk el elég figyelmesen az elektromos kijelzőt, így egy expressz vonatra szálltunk a normál helyett.
Elkövettünk viszont egy nagy hibát! Manhattanben délután, éppen az 5 órás csúcsforgalomban próbáltunk pár megállót utazni. Soha többet! A párás, fülledt meleg (a metrószerelvényekben van légkondicionálás, de a peronokon érthető módon nincs), az embertömeg, a jellegzetes, kellemetlen, fémes szag, az érkező szerelvények csikorgása szó szerint klausztrofóbiás tüneteket produkált nemcsak a kisebbik lányomnál, hanem nálam is.
Így fogtuk magunkat, és gyors döntés után “kiszabadultunk” a föld alatti nyomasztó légkörből, hogy a felszínen egy kis oxigénhez jussunk. Nem bántuk azt sem, hogy mérföldeket gyalogoltunk utána. Ez utóbbit egyébként is előszeretettel tettük New York-ban, Manhattan egy részét sokkal élvezetesebb volt ilyen módon bejárni.
Egy vicces epizód a Time Square-n történt: kerestük a metróbejáratot, és a férjem, mint lelkes családi idegenvezető, feltérképezte szemével a terepet, bőszen kutatva egy nagy M betű után (Los Angelesben így jelölik a metrót), ellenben simán elsétált a Subway felirat mellett!
Szerencsére mi, éles szemű nők, észrevettük, és – férfiúi büszkeségét (értsd: “nem tévedtem el, csak alternativ útvonalat választottam) igyekezve nem megsérteni, tréfásan kérdeztük, hogy sikerült nem észrevennie a nagy neon betűket? Mire ő: egy gyors pillantás után azt hitte, az egy Subway szendvics hely!
Volt kellemes élményünk is a metróval! A metrók peronján, vagy az aluljáróban “dolgozó” utcazenészek minden utasnak kellemes perceket szereznek, akár a nap elején, munkába indulva, vagy hazafelé egy hosszú, fárasztó nap után.
Meg is jegyeztük, hogy ilyen fantasztikus hanggal megáldott, tehetséges embereknek akár a Carnegie Hall-ban lehetne a helyük. New York a korlátlan lehetőségek városa(?).
#3: Művészetek
Ha már a témánál tartunk: New York a művészetek városa is. A bőség zavara nehéz döntés elé állított minket, hiszen a rengeteg múzeum, kiállító- és koncertterem kínálatából kellett valamit választani, figyelembe véve a szűkös időnket a városban.
A MET-re (Metropolitan Museum of Art) szavaztunk, és nem bántuk meg. A legnagyobb ilyen jellegű (szépművészeti) múzeum az USA-ban, és 2016-os adatok szerint több mint 7 millió látogatójával a második legnépszerűbb múzeum volt a világon.
A Central Park melletti épület hatalmas gyűjteményei közül néhányat jártunk be a pár óra alatt, amíg ott voltunk, és vérzett a szívünk, amikor el kellett jönnünk záráskor, mert csak töredékét láttuk a tárlatoknak.
Ebben a múzeumban napokat lehet eltölteni anélkül, hogy az ember megunná! Az egyiptomi kiállítás némely darabja láttán a történelem könyveim híres képei jutottak eszembe.
Egy kis betekintés a múzeum állandó tárlataiba itt.
A középkori fegyvereket – többek között egy speciális magyar pajzsot -, teljes harci páncélban pompázó lovakat és lovasaikat, vagy akár a görög-római idők szobrait, és a nevezetes, fekete-vörös festésű edényeket nézegetve a látogató észre sem veszi az idő múlását.
Különösen tetszett a belső tereknek a tárlat témájához igazított elrendezése: pl. a kora középkori egyházi művészetet reprezentáló terem egy gótikus templombelsőre emlékeztet, míg a fegyver gyűjtemény a várak/kastélyok címeres zászlaival a lovagkort idézi.
A művészetekre fogékony turistának egyébként nem is feltétlenül kell múzeumba mennie, ha “esztétikai éhségét” akarja kielégíteni. A város bizonyos kerületei kifejezetten vonzzák a művészeket és művészlelkűeket.
Mi nem voltunk olyan szerencsések, mint többen, akik Shakirát hallgathatták a Washington Square Parkban alig pár héttel a mi látogatásunk előtt, de ezt a kis dzsessz muzsikát élveztük:
csakúgy, mint a Central Parkban ezt a rögtönzött koncertet:
A lelkes amatőr fotós is tobzódhat New Yorkban. Greenwich Village és Brooklyn Bridge Park/DUMBO (Down Under Manhattan and Brooklyn Bridge) volt két olyan helyszín, amit nem akartunk kihagyni (sajnos csak ennyire futotta a szűkös időnkből).
Az előbbi a hangulatos utcáival, jellegzetes házaival és kovácsoltvas korlátaival szinte kínálja magát fotózásra, míg utóbbi kihagyhatatlan nemcsak egy fotós, hanem bárki számára (a hidról bővebben pár bekezdéssel alább).
Ez a hely, főleg naplemente idején, annyira népszerű, hogy a Brooklyn Bridge lábánál levő kis park füvét ellepik a piknikező családok, fiatal párok, esküvői képeket készitő profi vagy éppenséggel amatőr fotósok.
Mi is alig győztük kattogtatni a gépeinket, mert a látvány tényleg fantasztikus: a felhőkarcolók és a Brooklyn Bridge sziluettje a lemenő nap fényében, majd a fokozatosan sötétedő égbolt a Manhattan és Brooklyn Bridge felgyulladó lámpáival utolsó New Yorki napunk méltó záró akkordja volt.
Nem is lehetett volna stílusosabb befejezése a látogatásunknak!
Tudtad,hogy nem csak a Zöldkártya-lottón lehet USA Greencard-hoz jutni? (x)
HÍRMONDÓ
A KSH szerint nem okoz gondot a kivándorlás
Ugyan rövid távon okozhat munkaerőhiányt, ám hosszú távon valószínűleg nem jelent majd problémát Magyarországnak a kivándorlás – jelentette ki a Központi Statisztikai Hivatal elnöke.
Mennyiért bérelhetsz lakást Európa nagyvárosaiban?
A külföldre költözés egyik kulcskérdése természetesen a lakásbérlés, hiszen ez talán a legnagyobb a rendszeres kiadások között. Nagyon nem mindegy tehát, mekkora összeggel kell tervezni. Egy friss összehasonlító elemzés megmutatja, melyik nagyvárosban mivel érdemes számolnunk.
Összeírják az Angliában élő EU-állampolgárokat
Nem kis fába vágja a fejszéjét az Egyesült Királyság, a kormány ugyanis azt tervezi, hogy az összes (!), az országban élő uniós állampolgárt regisztrálja jövő év végétől. Nem semmi terv, ugyanis nagyjából 3 millió emberről van szó.
OECD: jobb lenne, ha elmaradna a Brexit
Szokás szerint kiadta éves országjelentését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, melyben a szakemberek azt írták, hogy jót tenne a brit gazdaságnak, ha az Egyesült Királyság mégsem lépne ki az Európai Unióból. A brit kormány visszautasította a felvetést.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Az utolsó 100 komment: