oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. október 17. 06:30,  Egyedül a mélyvízben 154 komment

2017. október 17. 06:30 Határátkelő

Egyedül a mélyvízben

Micsoda ellentmondás, kalandvágyból megtalálni egy kiegyensúlyozott, nyugodt életet – írja a mai poszt szerzője, Péter, és azért ha jól belegondolunk, van ebben valami, és aligha van vele egyedül. Ő elég sok mindent hagyott (félig-meddig) a háta mögött Magyarországon, amit kapott, az egy kellemesen nyugalmas élet.

hotel_kulcsok_foto_pixabay_com_hans.jpg

„50 évesen vágtam neki a világnak, több mint egy éve külföldön dolgozom. Rendes egzisztenciát, munkahelyet, állami foglalkoztatást, jó fizetést hagytam a hátam mögött. Van kettő diplomám, mellette más felsőfokú és egyéb képesítésem is. 

Csak bejött egy kis turbulencia az életembe, ami után úgy éreztem, legjobb lenne távol lenni egy ideig. Egy barátom írta a Facebookon, hogy hamarosan befejezi a németországi munkáját, a helyére keresett valakit. 

Érdeklődtem, majd rövid gondolkodás után úgy döntöttem, ez pont kapóra jött nekem, a lehetőséget személyesen is megnézem. 

Tudtam úgy mozogni, hogy jó benyomást keltsek 

Alapfeltevés szerint először egy szállodában a konyhán kellett volna kisegítőként dolgoznom, majd pincérként. Mondtam, hogy legyen a kiutazásomkor próbamunka is, mert ki szeretném magam próbálni, bírom-e, ezért beállnék aznapra dolgozni. 

Ez munkajogi szempontból nehéz volt, mert a feketemunka abban a szállodában nem ismert fogalom. Amikor a főnökasszonnyal találkoztam, mondta, mosogatás helyett direkt az étteremben kezdek. 

Hoppá, úgyis ez volt a cél, egyébként is a nyelvtanulás idejére dolgoztam volna csak a konyhán. Soha nem dolgoztam a vendéglátásban, de azért tudtam úgy mozogni, hogy jó benyomást keltsek, állandóan a főnök mellett sürögtem. 

Jó lehettem, mert kérdezték, mikor tudok kezdeni? Mondtam, hamarosan válaszolok, megyek-e, plusz elintézem még a magyar dolgaimat is. A német munka mellett döntöttem. Első lehetőség volt, nem is kerestem más munkát. 

Amit el lehetett vállalni, azt elvégeztem 

Elintéztem a fizetés nélküli szabit, és belevágtam. Első hetekben közösen dolgoztam a barátommal, elmondott mindent, megmutatta a rutin fogásokat, gyorsan beletanultam a munkába. 

Még a nyilvánvaló dolgokra is rákérdeztem, nem hiába, más a számomra nyilvánvaló, és más a munkatapasztalat. A kötelezőket még együtt megcsináltuk, mint számlanyitás, bejelentkezések, egészségbiztosítás, szerződések, telefon előfizetés, környék felmérése, kicsi német kultúra, szórakozás. 

Ő két hét múlva hazaköltözött. Innentől egyedül úsztam a mély vízben. Ami munkát el lehetett vállalni, azt elvégeztem. A vollzeit munkaidős vendéglő mellett kert, fűnyírás, apróbb javítások. 

Elkezdtek gyűlni a túlórák, korrekt módon a próbamunka idejét is elszámolták nekem. Bevételem a német minimálbérből, a személyes trinkgeldből, és a közös trinkgeldkassza rám eső részéből állt. 

Ha a munkával problémám volt, egyeztettem a haverommal, akitől átvettem a munkát, minden kérdésben távsegített. Mára rutinos munkaerő lettem. A főnököt időnként látjuk csak, mert minimális óraszámban, aushilfeként dolgozik csak, de a hotel így is jól működik. 

Van dolog rendesen 

Ha valami hirtelen kifogy, akár én is elugrok a közeli városba, megveszem, aláírom az egyszerű bolti számlát, és kifizetik azonnal, amit költöttem. Nem kell indokolnom, mit miért vettem. Szükségét láttam, ennyi. Senki sem él vissza a lehetőséggel. 

Életminőségem? Napjaim gyorsan telnek, az étteremben délelőtti és/vagy délutáni-éjjeli munkákat végzek, többször én schlussolok, számolok el a napi bevétellel. 150-200 fő között mozog a vendégszám, van dolog rendesen. 

Az étterem mellett a kerti munkák is hozzák a túlórát, én kértem a több munkavégzést. Ilyenkor megállnak a vendégek mellettem, beszélgetünk, gyakorlom a nyelvet. 

Szabadnapom heti-kétheti egy nap, akkor általában a csehekhez megyek, vagy a környéket járom. Gyönyörű a környék, folyamatosan vannak érdekes programok. Amerre járok, utcán, üzletekben az emberek nyitottak, barátságosak. Magyarral nem találkoztam az első 10 hónapban. 

A nyelvtudásról 

Gimnáziumi német nyelvtudással jöttem dolgozni, utáltam a nyelveket akkor, nem is tanultam rendesen, alig használtam, indulásra szinte mindent elfelejtettem. 

Azóta rengeteg új szóval birkóztam meg, értem, amit mondanak, tudok válaszolni, bár nem helyesen, de a vendégek szerint választékosan. Nem mutatják, ha hibázom, inkább bátorítanak a beszédre. 

Az elején még trehányul, de az első félév után kőkeményen tanultam a nyelvet, először a szavakat, napi 20 új szó, 100 ismétlés. Szuper applikációk vannak tabletre, aki keres, talál magának való segítséget. 

Egy év elteltével a munkatársak többsége elfogadott, kimutatják, jelzik, hogy velem örömmel dolgoznak. Figyelik, mikor vagyunk együtt beosztva, és látom, tényleg örülnek. 

Persze vannak kivételek, akikkel a kapcsolat nem teljesen rózsás, velük nekem is kicsit nyögvenyelős a munka. Ha azt szeretnék, hogy ne értsem meg őket, átváltanak a helyi dialektusra, és hadarnak. A munkatársak fele-fele arányban csehek és németek, és egy magyar. Az én vagyok. 

Élet a szállodában 

Kényelmes az életem, kaptam egy saját szobát a hotelben, így nincs gondom a számlákkal, kaja benne van az ellátásomban, ha sört csapolok magamnak, az is ingyenes. Esténként ez is belefér. 

A szálloda mosógépét használhatom, munkaidő alatt van annyi szünet, hogy közben kimosok. A túlóráknak hála, az időm 30 százalékát Magyarországon töltöm. Átlag hat hét német munka, két-három hét pihenés itt. Saját autóval közlekedek, ha tehetem, az útiköltséget megosztom az utasaimmal. 

Nyugodt légkörben élek, a magyar munkahelyemen szerzett ráncaim kisimultak. Este 9 után úszok a szálloda medencéjében, akkor a vendégek nem használhatják a medencét. Nekem kulcsom van hozzá, a munkaidőm is kb. akkor ér véget. 

A vendégek a jó munkát látják, elismerik, a trinkgeldem is szépen nő. A krankenkassától kapom a tájékoztatásokat és az unszolást, ugyan már, menjek el egy orvoshoz kivizsgálásra, állják a költségeit. 

A migránsügyi iroda is udvariasan megkért, válaszoljak, betegség esetére van-e biztosításom, a megélhetésemet miből állom? Szóval figyelnek rám, gondomat viselik. 

Hogyan tovább? 

A magyar munkahelyem megvár. Amikor kijöttem, több mindent értékeltem. Az egyéni ok mellett az ország megváltozott miliője is az ország elhagyása mellett szólt. 

Otthon szomorúan látom a lekoszlott épületeket, utakat, útpadkát, és kontrasztként az óriásplakátokat, hogy itt milyen frankó minden. Pedig a statisztikák azt mutatják, hogy Magyarország sereghajtó. 

Olvasom a bődületes baromságokat, amiket a politikusok mondanak. Nem jó a napelem, mert mi van, ha besötétedik? Nem jó a 10. emelet, mert meleg van nyáron. Bontsuk le! Minden hétre jut egy bődületes ökörség. Bugyiviselési útmutató bíróknak 8 millióért. Őrület. 

Szinte folyamatosan egy felfokozott idegállapotban tartják az ország démonizált és démonizálatlan lakosságát. Én már belekóstoltam egy jól működő társadalomba, nyugodt életbe. Van még kettő évem a döntés meghozatalára, merre tovább, mit adjak fel, mit adok fel. Szóval az 55. életévem előtt mérlegre teszek megint mindent. 

Többek között 52 évesen már azt is látom, hogy a mérlegben talán benne lesz egy olyan nyelvvizsga is, ami lehetővé teszi a képesítéseim hasznosítását külföldön is. 

A posztban sok izgalomról nem tudtam írni, és ez nekem így van jól. A nyugodt, biztonságos életet kerestem, és találtam meg. Micsoda ellentmondás, kalandvágyból megtalálni egy kiegyensúlyozott, létbiztonságot nyújtó és nyugodt életet.”

HÍRMONDÓ 

Munkák Finnországtól Németországig 

Viszonylag ritkán futunk bele finnországi munkalehetőségbe, ma ilyet is ajánlunk, de emellett is akadnak különlegességek, például egy elég magas moszkvai pozíció, vagy egy érdekes prágai lehetőség.

Azt akarjuk, hogy a magyarok maradjanak 

Az Európai Unió rugalmatlansága vezetett elsősorban ahhoz, hogy a britek tavaly a kilépés mellett voksoltak – vélte a brit külügyminiszter-helyettes a minap Budapesten. A már a szigetországban élő magyarokat ugyanakkor tartóztatnák. 

Tényleg nincs elég munkavállaló Magyarországon? 

A választ persze nyilván mindenki rávágja, tényleg így van, hiszen sokan elmentek, és egyébként is mostanában minden a munkaerőhiányról szól. A szakember szerint viszont érdemes kicsit összetettebben nézni a jelenségeket.

Horror lakásárak Európában 

Az nem újság, hogy Magyarországon pár éve még elképzelhetetlennek tűnő összegekért cserélnek gazdát ingatlanok. Nem sokkal jobb (sőt…) a helyzet Európa más országaiban sem. 

(Fotó: pixabay.com/Hans)

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr10012994306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dikusz 2017.10.17. 06:47:05

Nagyon jó, valóban HA-s poszt. Szimpatikus az is, ahogy a posztoló hozzááll a kinti élethez. Sok sikert neki!

Taxomükke (UK) 2017.10.17. 07:14:42

Jo poszt, kar volt nemet szavakat hasznalni a tokugyanazt jelento magyar kifejezesek helyett.

SzZoole 2017.10.17. 07:27:15

Good luck :-)

@Dikusz: te mit kukorekolsz itt korán reggel, nem tudsz aludni a friss sostoi levegőtől ami a to felől fúj? :-))
Just kidding

Dikusz 2017.10.17. 07:52:40

@Zoole Reloaded: várom a jószerencsémet:)))

SzZoole 2017.10.17. 07:55:41

@Dikusz: szerencsét a posztolonak kívántam :-)

Teged meg tényleg megütött a friss levegő :-))

Dikusz 2017.10.17. 08:02:40

Nemnem ütött meg, az majd később lesz:)

Megyek csodátnézni (valóban sok szépet láthatok:). Mert egy indexes cikk szerint a turizmus fejlesztése után a Nyírség lesz Magyarország San Diegója, a nemzeti turisztikai stratégia szerint!

kék madár 2017.10.17. 08:17:06

@Dikusz: "Nyírség lesz Magyarország San Diegója"
ezt lopni fogjak toled!

SzZoole 2017.10.17. 08:22:14

@Dikusz: jaja, a Guszev lakótelep meg a Titel utca az meg a kis Csikágó:-)))

Czidlina Ildikó · http://igyutazunkmi.blog.hu/ 2017.10.17. 09:29:47

Köszönöm a megerősítést, Péter, hogy 50 év felett is érdemes újragondolni az életünket, és ha kell, változtatni!
Minden jót neked a folytatáshoz!

2017.10.17. 11:10:22

@kék madár: Ezt a legújabb vizfej, az MTÜ agytrösztjei hozták össze. Ennyire vicces fiúk, na mit szólsz? ;)))

Lunacica 2017.10.17. 11:11:41

Az biztos! Micsoda es mennyi ellentmondas!!
Ismet tele idorendi es fogalmazasi hibakkal.
Legalabb atirtak Nemetorszagra Anglia helyett :D
Ja es most van neve is :D
HA kezdesz egyre jobb lenni
Xxxx

2017.10.17. 11:18:37

Ja, hogy a poszthoz is. Szóval, ha jól tippelek, a posztoló az Ossieknál van, egy cseh határhoz közeli kisebb üdülőtelepülésen. No, már csak a GPS végett ;))) Örülök, hogy sikerült neki, és összejött, bár azt hozzá kell tenni, hogy eléggé nagy itt a munkaerőhiány a vendéglátásban. Olyanokat is foglalkoztatnak, akiknek semmi keresnivalójuk nem lenne. Nem, nem a posztolóra gondoltam, csak egy kollégára, aki minden másnap betépve melózik, a személyzeti szállás folyósóján meg vastagon áll a füszag.

2017.10.17. 11:22:26

@Lunacica: Ezt most nem értem egészen kristálytisztán, miért kellett?

Virago_1000 2017.10.17. 11:31:55

Kedves poszter! rosszindulatu nem akarok lenni, de aki 2 diplomaval egy hotelben vegez szakkepzettseget nem igenylo munkat, az a "londoni mosogato" sztereotipiara tokeletesen rimel.
Az teljesen ertheto ha atmeneti periodusban csinalod, amig megtanulod a nyelvet, de utana LEPJ TOVABB!!!
Ha a nemet tarsadalom olyan befogado, akkor 50 evesen is talasz munkat. Mert ez igy zsakutca.
A mukodo nemet tarsadalomrol eleg annyi, hogy az atlagnyugdij brutto 1300 euro, amibol megelni alig lehet. A lakossag elszegenyedoben. A 80as evekbeli aranykor utan ez nagy valtozas es n a pozitiv iranyba.

2017.10.17. 11:31:58

Köszi, ez tényleg megerősített engem is!

Virago_1000 2017.10.17. 11:32:04

"Otthon szomorúan látom a lekoszlott épületeket, utakat, útpadkát, "

- en az epulest, megujulast latom,

" Pedig a statisztikák azt mutatják, hogy Magyarország sereghajtó. "
- szeretnek latni ilyen statisztikat. Valaki linkelje mar!

Virago_1000 2017.10.17. 11:33:16

Hataratkelo, emlekszem mennyire ujjongtal a francia valasztasok eredmenyen, most valahogy elmaradt az osztrak valasztasok kapcsan.

Határátkelő 2017.10.17. 11:34:23

@Virago_1000: Sajátos memóriád van, mert én nem emlékszem. Én arra emlékszem, hogy hírek voltak a francia választásról, mint most az osztrákról. De ha mindenáron trollkodni akarsz, akkor egészségedre. Nagyon vicces egyébként. :)

2017.10.17. 11:41:12

@Virago_1000: Nesze: www.portfolio.hu/gazdasag/sereghajto-lett-a-magyar-gazdasag-europaban.231831.html
Ja, persze, tudom, 1 éves a cikk, és azóta otthon mozdulni sem lehet a svájci vendégmunkásoktól... no meg a londoniaktól sem :P. És különben is, az Eurostattot Soros irányitja személyesen ... más kifogásod is van? :PPP

2017.10.17. 11:45:54

@Virago_1000: A mükődő német társadalomról neked halványlila segédfogalmad sincs, úgyhogy talán jobb lenne, ha kussban maradnál a témával kapcsolatban, hacsak nem kifejezett célod még nagyobb barmot csinálni magadból.

DieNanny CH 2017.10.17. 12:41:42

@Lunacica:

Látom, nagyon a bögyödben van ez a blog. Rálépett a tyúkszemedre?

P.Elliot 2017.10.17. 12:47:41

Jol hangzik az egesz poszt, igaz hogy kicsit, sot nem is kicsit az uj munka beharangozasa utan meglepodtem hogy csak mosogatas, pincerkedes a 2 diploma mellett de ha megel belole kenyelmesen, miert ne.
Egy ev utan persze mivel ezek csak mezeshetek meg, mert van penz, nyugalom, de egy ido utan szerintem keves lesz az a hetente, sot kethetente egy szabadnap, / tudom hogy bizonyos het utan vannak egybefuggo szabadnapok is/, egyedul nem vidamito az elet.
Feleseg nincs vagy baratno aki szinten kikoltozne?
Remelem otthon maradt egy lakas nyugdijas korra mert ugy ez az egesz egeszen jol hangzik, addig nyugodt korulmenyek kozott el, nyugdijra lesz egy szep megtakaritasa kiegeszitesnek vagyis elmondhatjuk hogy egeszen jol csinalta, tovabbi sok szerencset neki....

Meg ahhoz a lepusztult otthoni utcakhoz, epuletekhez is lenne megjegyzesem hogy nem sirni kell felette hanem tenni erte valamit.
Mint mar irtam nehanyszor mert nekem a rend es a szepseg a tisztasaggal kezdodik, idehaza nalam is, szervezni kellene onkenteseket es rabiztatni a lakossagot a tiszta utcakra, nem is annyira penz mint inkabb munkaaldozat , kicsit odafigyelni mindenkinek a sajat utca kornyezetere hogy ne legyen eldobalt szemet, utcankent kicsit osszefogni.
Mig elek eszembe fog jutni amit a japan adon lattam a teveben hogy vannak akiknek a munkakore egyetlen kis parkfele termeszeti reszen, ahogy en nevezem fa manikurozes.
Volt nehany ember, ez rendes fizetett foglalkozas volt, lestek napi szinten azt a fas, parkos teruletet, minden pici elszarad agat azonnal levagtak, a centiseket is, a koronat formara igazitottak, illetve megneztek hogy mi all jol a fanak hogy honnan vagjanak belole hogy magtartsa a szep termeszetes formajat, a szabalytalan noveset is, alatta a fuknel, bokroknal ugyanugy, egy csodaszep szinte festmeny lett a tajbol.
Jo, ez penzbe kerult de mondtak hogy ez a lakossagnal is van ingyenes formaban, illetve osztonzik ra oket hogy apoljak a kornyezetet ilyen teren is, nem sok munka naponta es kozben el lehet beszelgetni a szomszeddal.
Az epuletek mas kerdes, am ha a kormany latja az emberek osszefogasat akkor toluk is ki lehet huzni azt hogy lassan tegyek rendbe az epuleteket, illetve bontsak le ha olyan vagy adjak oda azoknak akik szepen kipofozzak ha valami ertelmes celra megkaphatjak.

2017.10.17. 12:56:16

@P.Elliot: Hm, hát ha nem olvastam valamit nagyon félre, akkor a posztoló a közszférában melózott otthon, igy az a két diploma valamilyen társadalomtudományi téren születhetett még anno. Nos, a társadalomtudományok egyik hátulütője, hogy jórészt csak azokban az országokban válthatók pénzre, amelyekben megszerezte az ember a képesitést (persze, vannak kivételek, mint a nemzetközi kapcsolatok, nemzetközi jog, kifejezetten az EU-s intézményekhez köthető felsőfokú képzések, szinkrontolmács, stb.) Ja, és peresze azt is megfigyeltem, hogy Magyarországon két diplomaként értékelik, pl. a magyar-angol szakot. Ez nekem nagyon fura, mert náunk az egy diploma két képesitéssel, és slusz-passz ...
Nekem viszont volt egy furcsaság a posztban, nevezetesen az, hogy az állása 3 évig biztos otthon a posztolónak, a fizetetlen szabadság ellenére. Ez gáz. Ez kurvagáz.

2017.10.17. 13:04:47

@P.Elliot: Az a gond az épületek kapcsán, hogy a budapesti városképet meghatározó 19. századi épületek '90-től szép lassan átmentek ugye önkormányzati/állami tulajdonból magánba. Nos, ezekben az épületekben már akkor sem a felsőosztály lakott, hanem nagy jóindulattal a középosztály, aminek a nagytöbbsége az azóta eltelt 27 év alatt vagy kivándorolt, vagy kiljebb költözött, vagymár nyugdijas, esetleg kisebbik részük még mindig aktiv, és sziv még mindig egy lerohadt klasszicista 150 éves bérházban. Az ilyen házak lakóközösségeinek rendszerint arra sincs pénzügyi alapjuk, hogy a legutóbb 50-60 éve újnak mondható falbaépitett mindenféle vezetékeket épület-szinten cseréljék, nemhogy akkor arra lenne pár millájuk, hogy a házat kivülről lemosassák. És az csak az ipari mosás lenne, semmi felújitás. Az Izabella utca, a teljes hosszúságában egy elrettentő példa erre az áltanos leromlásra. És akkor most egy belvárosi főutcáról beszélünk ...

P.Elliot 2017.10.17. 13:06:14

Hat igen, tanacsos a mai fiatalsagnak olyan diplomat valasztani ami barmelyik orszagban jo hiszen ki tudna a jovot ekkora mozgasban ami most van. Neked a sef munka meg az Antarktiszon is be tudna jonni....

" A krankenkassától kapom a tájékoztatásokat és az unszolást, ugyan már, menjek el egy orvoshoz kivizsgálásra, állják a költségeit.

A migránsügyi iroda is udvariasan megkért, válaszoljak, betegség esetére van-e biztosításom, a megélhetésemet miből állom? Szóval figyelnek rám, gondomat viselik. "

Ez itt szerintem nem figyelem es gondoskodas hogy vizsgaltassa ki magat hanem egy fontos dolog, aki emberek kozott dolgozik annak kotelezo hogy egeszseges legyen, ne legyen olyan baja ami atviheto masokra, a betegseg biztositas meg azert erdekli oket hogy ne az allamnak kelljen vallalni a korhazi szamlat...

P.Elliot 2017.10.17. 13:12:39

@Pink Petsch: Parizsban valamikor a 60-as70 evekben lemosattak a palotakat, Malraux az iro/ biztosan rosszul irom a nevet mar/ aki akkoriban valamilyen miniszter lett ha jol emlekszem, szorgalmazta ezt, szerezve maganak egy csomo ellenseget akik azt allitottak hogy a mososzer tonkre fogja tenni az epuleteket de ez veghezvitte, azota gyonyoru Parizs regen sotet szinu es mocskos volt minden egyeb szepsege ellenere.
Az a mososzer es a munkasok azert nem tennek tonkre Magyaroszag koltsegveteset legfeljebb valamivel kevesebb jutna a zsebekbe. Csak elkezdeni kellene valahol. Kicsit utananezni hogy mit lehetne tenni, mas orszagokban hogy csinaljak nagyon takarekos modon, mivel, ilyesmi...gyujtoszoval, akarni kell valamit....akarni.

Virago_1000 2017.10.17. 13:18:34

@Pink Petsch: mondjuk toled mar megszoktam, hogy ervek hianyaban alparian beszelsz velem, ugyhogy ugyet sem vetek ra.
Nemetorszag lecsuszoban, az adok emelkedoben, mert el kell tartani a semmihez sem erto tomegeket.
FIGYELEM:ezzel nem azt akarom mondani hogy minden menekult hasznavehetetlen, viszont oda csak ezek jutnak el. Van koztuk sok diplomas, tapasztalt szakmunkas, amde azokat Erdogan nem engedi tovabb, hanem az o szempontjabol nagyon okosan helyben ad munkat, hogy a torok gazdasagot epitsek.

Határátkelő 2017.10.17. 13:20:54

@Virago_1000: Értem. Érdekes meglátás, de ugye akkor így értékeled azokat a posztokat is, melyekben a hazaköltözésről írnak? Vagy csak azt veszed észre, ami éppen megfelel az elméletednek? (Egyébként meg olyan posztot tudok kitenni, amit megírnak. Miután az osztrák választásról senki sem írt, azt nem tudtam kitenni.)

2017.10.17. 13:27:35

@P.Elliot: Hm, ja, én mondhatni szerencsés vagyok ilyen szempontból, mert a társadalomtudományi/humán beállitottságom ellenére találtam egy olyan szakmát is, amellyel valóban ahogy mondod az Antarktiszon is elboldogulnék, és még ráadásul szeretem is (no, minden egyes pillanatát :DDD). Viszont ezt, szerintem nem lehet általános jelenségnek nevezni, és kényszeriteni (akár a körülmények által) meg pláne nem lehet senkit egy olyan szakmára vagy képesitésre, amelyhez sem tehetsége, és ezért kedve sincs. Például, tuti meg tudnék tanulni programozni egy olyan alapszinten, hogy eltengjem az életem valami rendszergazdaként. Csak éppen kurvára nem szeretném, akármennyire is "menő" jelenleg az IT.
Mondjuk, én még a Krankenkasse-s utalást sem igazán tudtam feldolgozni, hogy ez igy-most-hogy, már hogy unszolják az általános kivizsglásra ... Én kaptam egy levelet papiron és mailben, hogy üdvözölnek a biztositottak körében, ezek és ezek a jogaim, remélik sokáig partnerek leszünk. ja meg kérték, hogy ha ki akarom váltani az alap G1-es "Gesundheitskarte"-mat, akkor küldjek neki mail-en egy fotót. Megkapták, én meg a kártyát, rá úgy kb. 2 hétre. Oszt ennyi.
No, de a migránsügyi irodát meg aztán kurvára nem értem?! Mi köze ahhoz a posztolónak EU-s állampolgárként? Nulla. Oké, hogy itt is különbözik a tartományok közti törvényszintü szabályozás, de ennyire azért nem!

2017.10.17. 13:33:13

@Virago_1000: No mesélj, kicsi csillag, mi a gyakorlati tapasztalatod a mükődő német társadlommal? Már a nullán kivül, te szerencsecsomag, te! És ne játszd itt nekem a sértődöttet. Troll vagy, úgy is bánnak veled. te magad soroltad be önmagad, és senki mást nem hibáztathatsz ezért. Csakis önmagadat, úgyhogy nyugodtan levehetsz az önérzetedből, meg az arcodból :PPP
Azért ahhoz nem kis pofa kell, hogy Londonból pofázva, kvázi migránsként beugass az EU vezető gazdasági szereplőjének, miszerint lecsúszóban van! Bár Magyarország lenne ennyire "lecsúszóban", mint szerinted Németország!
Ja, és persze, az Eurostattos/portfolios linkre meg mély kuss a válaszod, mert a tényekkel még neked is nehéz vitatkoznod, mi? :PPP

P.Elliot 2017.10.17. 13:55:04

@Pink Petsch: Pedig aki emberek kozott dolgozik, koz etkeztetesben plane, szerintem nagyonis tanacsos es szuksegszeru hogy kivizsgaljak hogy egeszseges-e.
Anelkul a vendeg egeszseget veszelyeztetik, a munkatarsakrol nem is beszelve.
Altalanosan, vannak szabalyok amire nem kerhetnek hanem kotelezhetnek a bizonyitasra szerintem.
Megyek a dolgomra, van eleg es csak most kezdem a napot de kesobb visszanezek.
Ami a szakacsossagot illeti neked bevalik mert szereted csinalni, nekem is lenne kedvem elfozocskezni, foleg ha nem szolnak bele, ezalatt ertem hogy hagynak kreativkodni de allni egesz nap, az a resze lenne nagyon faraszto mar.
Valahol egy konyvben olvastam ami az iro munkatabori emlekeit dolgozta fel es megakadt a szemem egy olyan emleken mikor irta hogy a csapatban volt egy cseh ember aki fozott rajuk. Valami nagyon egyszeru, majdnem primitiv, altalaban hustalan, foleg zoldsegekbol allo selejtes nyersanyagbol ez a pasas olyan eteleket tudott eloallitani hogy mint az iro irta, megnyaltak utana az ujjukat es alig hittek el hogy ilyet lehet. Erre ertem a kreativitast, a fozni tudast, azt pl. hogy nem fozzuk az etelt hanem inkabb paroljuk, lepiritjuk, a joisten tudja mit csinalunk vele hogy minden lehetseges izet kiadja, sot meg azon felul.
Egyszer csinaltam maganak valami parolt zoldsegeket koritesnek, abbol amit hirtelenul itthon talaltam, fokhagyma is volt benne de hagyma nem, meg gondoltam is hogy milyen rossz ize lesz anelkul, hat nem!
Pont a hagyma hianya adott egy kulonlegesen finom izt vagyis nem nyomta el, valtoztatta at, meg azt hogy az egesz vacak szinte csak az olajon parolodott, nem tudok visszaemlekezni hogy milyen zoldsegek voltak a sarga olasz paprikan kivul de akkor hirtelen megertettem a cseh szakacsot hogy miert tudott a semmibol is fozni finom dolgokat, o tudta azt amit en nem.
Na tenyleg mentem, ma meg szereloket is varok....is. Sok" is" lesz meg a mai napon...

London2009 2017.10.17. 14:03:21

@Virago_1000: milyen visszafogottak vagyunk ma?
Ezen lehet vitatkozni, hogy a leromlast vagy az ujjaepulest lehet e latni. Gondolom ez leginkabb attol fugg, hogy milyen szinu szemuveget vesz fel az ember. Nyilvan mindkettore van pelda. Az a sok megujulas, ujjaepules mind EU-s penzbol jott letre. Tudod, az EU, a mumus! Kivancsi lennek, hogy nelkuluk mi epulne Mo-on ujja. Helyesbitek, abbol az EU-s penzbol epult ujja, amit nem sikerult ellopni...
Ettol fuggetlenul persze, hogy sok minden epult ujja, szepult meg, kerdes, hogy merre nez az ember. Esetleg probalkozz meg egy masik szemuveget is feltenni. Hatha tobbet latsz.

London2009 2017.10.17. 14:09:08

@Pink Petsch: ezt nagyon jol latod. De meg ha csak az egesz magantulajdonban lenne! Pont azzal a hazankent megmaradt par onkormanyzati berlovel van mindig gond. Legalabb is nekem ez a tapasztalatom. Nem egy haz eseteben volt, hogy osszefogott volna a lakokozosseg es a felujitasi alapbol mar reg meg lehetett volna csinalni a homlokzatot, ami szinte mar eletveszelyesse valt. De nem sikerult soha, mert mindig volt par onkormanyzati berlo aki ingyen potyan lakott a hazban evtizedek ota es ok megvetoztak a tervet. Na ezert is nez ki Budapest egyes helyein ugy, ahogy. Mi meg ezert is szalltunk ki vegul ilyen hazakbol mert evek idegeskedese utan sem jutottunk dulore. Ez az idegeskedes meg nem hianyzik senkinek. Ugyhogy vegul szinte minden tenni akaro tulajdonos elkoltozott a hazbol. Azota sem lett felujitva. Ott rohad szet azota is a Belvaros kozepen.

London2009 2017.10.17. 14:12:23

A posztolonak pedig tovabbi nyugodt, boldog eletet kivanok. Ha o igy talalta meg a boldogulasat es ezt az uj eletet jobban elvezi, akkor tovabbi sok sikert kivanok hozza!

2017.10.17. 14:14:41

@P.Elliot: Mint mondtam, emberhiány van ... én az egész múlt hetet "végigtaknyoltam", például, mert a váltótársam "beteget" jelentett, ugyanis beütötte az alkarját, és fájt neki, hát kiiratta magát. Nekem meg még ma is zsibbad mindkét karom a 9 napos monstre melótól. Igaz, szombaton megdobott a séf 40 euró trinkgelddel, de inkább tudtam volna hiányolni, pláne, hogy a 9 napba 2 húzós hétvége, illetve 2 olyan nap is benne volt, amikor 3 büfét kellett prezentálnom az éttermekbe.
Hm, no igen, amit te korosztályod tanult főzés cimszó alatt, és ami még az én korosztályomnak is kijutott, az inkább az alapanyagok elcseszése. Mostanában fedezik fel újból, hogy a zöldségeknek nagyon jó, saját izük van, csak blansirozni kell őket legfeljebb, vagy hirtelen átpiritani, és nem belefojtani őket vizbe vagy olajba hosszú-hosszú percekig.

2017.10.17. 14:23:00

@London2009: Ne egen, ez még gázabb :( Már, amikor pár ingyenélő parazita visszamarad .... Én egy ilyen gangos-házat fogtam ki budapesti létem alatt, ott viszont tényleg mindenki tulaj volt ... no meg a kb. 60%-a nyugdijas, a többinek meg leginkább nem volt pénze, az az 1% meg szivta a fogát, aki szerint gázul nézett ki a kóceráj.
Persze, én már a későbbiekben direkt kerültem a gangos bérházakat .... Szerintem ma Budapesten a legjobb befektetés és a legkevesebbb gonddal járó, az 1930-as években épült kis tégla-társashazákban egy lakás, amelyek például Újlipótra jellemzőek.
Sajnos, nem adok 20 évet még, és pár, például Podmaniczky utcai, igazán szép, és viszonylag nem vagyonokba kerülő felújitásra szoruló épület bontásra érettre rohad. Mert a pénzeket ellopni a legegyszerübb, minden szinten. És Magyarország egy következmények nélküli ország, bárki megtehet bármit.

London2009 2017.10.17. 14:32:58

@Pink Petsch: haha, hat igen. Mondjuk olyan fovaros sincs szerintem a vilagon sehol mashol, ahol a Belvarosban nem az elit es a tehetosebb reteg lakna. De nalunk ilyen egyenloseg van!!

2017.10.17. 14:50:09

@London2009: Hm, sokszor érzem úgy az amerikai krimiket olvasva, hogy akár Budapesten is játszódhatnának, ugyanis még legfeljebb ott olyan a helyzet, hogy a "downtownt" leginkább tanácsos kerülni minden szempontból. És most Budapesttel kapcsolatban nem is az évszázados "nyóckeri" problémára gondolok, hanem arra, hogy a többi belső-pesti kerület is szép lassan, de egyre látványosabban rohad.2 év alatt, amig ott éltem, Újlipót is észrevehetően romlott. Már csak részben polgári kerület, lassan már csak pár utcára korlátozódik. Mellesleg, már önmagában egy olyan gennyes pattanás, mint a Blaha és környéke egy "európai" főváros kellős közpén, önmagában is skandallum -hogy ilyen régies szófordulattal éljek ...

London2009 2017.10.17. 15:05:05

@Pink Petsch: skandallum! : ) Jo kis szofordulat ez. Tudod, mondtam neked, hogy evekig jartam a 28-assal a Blahara. Szep elmenykent maradt meg. :D
Ha Budapesten elnek ujra, akkor leginkabb valahol Budan szeretnek lakni. Azzal csak az a gond, hogy lassan szinte megfizethetetlen a foldi halandonak. Sok baratom koltozott ki Budapest melletti telepulesekre, mint God, Dunakeszi stb. Azokrol a helyekrol viszont oriasi szivas a bejaras. Lehet orakig pofogni a dugoban, vagy elvezni a remek helyi vonatokat.

Virago_1000 2017.10.17. 15:05:19

@London2009: "Az a sok megujulas, ujjaepules mind EU-s penzbol jott letre"
- ettol az eus penz dumatol mar hanyingerem van. Rendkivul megdobbento, hogy meg kepzett, intelligens emberek sincsenektisztaban az eu alapveto mukodesevel (eppen ugy, mint ahogy az angolok 99%-a sem tudja hogy City of London nem resze az Uk-nak).
Tudod, az eu-ba minden tag masszivan befizet. Es aztan ebbol nagy kegyesen az Eu visszacsorgat valamennyit, palyazatok utjan.

Ne a fideszes lopast emlegesd (amit meg bizonyitani soha senkinek sem sikerult) hanem azt is, hogy mennyit fizetunk be. Mert a kep ugy teljes.

Virago_1000 2017.10.17. 15:05:26

@Pink Petsch: nekem ezt a linket nem nyitja meg semelyik bongeszo, kuldj valami ertekelhetot!

Shaktee 2017.10.17. 15:05:32

@Pink Petsch: Downtown észak amerikában majden kizárolag uzleti negyed, nemigen lakják.

Csodabogár 2017.10.17. 15:09:13

@Pink Petsch: Sajnos az első kormány komoly hibája volt, szerintem, hogy bagóért eladta az államosított házakat, a lakóknak. Nekik persze egyrészt nem volt pénzük másrészt halvány gőzük se volt arról, hogy nem elég egy lakást megvenni, hanem a házat is fenn kell tartani valamiből. Ahogy én mondom, senkinek nem volt tulajdonosi öntudata. Tudnék mesélni sokat, a boldog vásárlás utáni meglepődésekről. Ennek a csodás lépésnek a következményeit nyögik máig a pesti házak. Ilyen módon egyik keleti ország se járt el, mert vagy nem is államosítottak olyan vadul mint itt Rákosiék, vagy vissza adták azt amit lehetett.

Csodabogár 2017.10.17. 15:14:37

A poszt jó, de én azért csak csodálkozom. Nem tudom mi lehetett az a jó állás itthon, amiből 3 év fizetés nélküli szabadságra lehet menni és kellemesebb pincérkedni mint az eredeti tanult szakmát folytatni. De ok. vannak kalandvágyó emberek. Nekem még jobb lett volna az egész, ha lemarad a végéről a szabvány itthon minden rossz, koszos, a politikusok hülyék bekezdés. Nem kötelező olvasni és hallgatni amit a politikusok kiböfögnek magukból. Engem egyáltalán nem tudnak már felbosszantani, mert nem érdekel mit mondanak. Most ha kinézek az ablakomon, az ég kék és a fák ezer szinben pompáznak. Kit érdekel, ki mit beszél!

2017.10.17. 15:14:40

@Virago_1000: Hátpersze, ezt a linket nem nyitja meg, mert a portfolió egy Soros-ügynökség szerinted, a cikk cime alalpján,, ugye,, igy nálad eleve tiltva van ... elmész te a faszba, kisvirág! 2 perc alatt kapod meg a legújabb Eurostattos angol nyelvü értékelést Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetéről, azzal együtt, hogy a google-ba bepötyögöd szépen. Menj már a faszomba a nyigásoddal együtt. Trollnak is hülye vagy!

London2009 2017.10.17. 15:15:27

@Virago_1000: nekem meg attol van hanyingerem, hogy te meg mindig azt hiszed, hogy tobbet fizetunk be, mint amennyit visszakapunk.
Fel percet toltottem ezzel a guglizassal, de ha ez nem gyoz meg, na es nyilvan nem fog, akkor nyugodtan keresgelj tovabb.

www.theguardian.com/news/datablog/2012/nov/22/eu-budget-spending-contributions-european-union

Dobbenetes ugye?

Csodabogár 2017.10.17. 15:15:59

@London2009: Ne mond már! Buda Londonhoz képest ingyen van.:-)

London2009 2017.10.17. 15:17:16

@Csodabogár: igen, ez is igy nagyon igaz. Sajnos igy tortent pontosan.

Csodabogár 2017.10.17. 15:17:57

@swing gitan: Zürichben a Bahnhofstr. és környékén is max. a házmesterek laknak, akik vigyáznak a házakra. :-(

London2009 2017.10.17. 15:20:29

@Csodabogár: aranyaiban ez egyaltalan nem igaz. Nyilvan csak ugy erdemes vizsgalni ezt a kerdest. Keressek mondjuk 3-400 ezer forintot Budapesten egy kozepesen jo allassal. Abbol szerinted mire jutok? Persze ugy, hogy tegyuk fel nincs kezdoreszletem es ezert meg eloszor arra kell osszegyujtenem a penzt. Szerinted hany ev mire ebbol lakas lesz?

2017.10.17. 15:22:25

@Virago_1000: Nesze, egy újabb link a befizetésekről és kiadásokról: eza 10 éves összefoglaló, amihez tartozik egy másik link is a jelenlegi és jövőbeli helyzetről, de azt is belinkelem neked, mert amilyen értelmes vagy, nem találod.
Az első link: ec.europa.eu/hungary/about-us/eu-and-your-money_hu
Igen, most pisloghatsz nagy, csodálkozó szemekkel, hogy az EU összeségében ráfizetett Magyarországra.
A második link, amit magadtól nem találnál meg, az azóta eltelt időszakról, és prognózisról: ec.europa.eu/budget/figures/interactive/index_en.cfm
Ja, persze, ezeket sem nyitja meg tuti a böngésződ, te szánalmas létforma, te :PPP A szikár tényeket tartalmazó linkeket valahogy sosem tudja kezelni a böngésződ ... valami Fidesz-fejlesztés? :DDD
Mekkora egy szánalom-halom vagy! :PPP

2017.10.17. 15:28:18

@Csodabogár: Nem, ez minden kelet-európai országban kb. ugyanigy zajlott a '90-et kvető első években, az átmeneti ad-hoc kormányok idején. Aztán volt ahol az állam/normányzat magához kapott, és megpróbálta rendezni a helyzetet, persze sehol sem a panelekkel, azt meg kell mondanom. De legalább egy városképet, sőt fővárosképet meghatározó épületekkel kapcsolatban biztosan, Varsótól prágán át Kolozsvárig. Mnaaa, hát Budapest valahogy kimaradt a szórásból, Magyarországon megmaradt a tiéd-a-rom-neked-omlik szemlélet.

London2009 2017.10.17. 15:29:39

@Pink Petsch: annyira hulye vagy! :DD Szanalom halom, te! :DD
Jajj, itt rohogok. Na megyek a dolgomra. Koszi a segitseget. : )

2017.10.17. 15:31:22

@swing gitan: Oké, akkor lehet a tanult british english-emmel rosszul forditottam a "downtown"-t, és az amerikai angolban az ipari negyedet jelenti, de azért érted, ugye? ;)

Virago_1000 2017.10.17. 15:42:38

@London2009: "nekem meg attol van hanyingerem, hogy te meg mindig azt hiszed, hogy tobbet fizetunk be, mint amennyit visszakapunk. "
- mivel valoszinuleg igy van. A vambevetelek a koltsegvetes 1/3-at tettek ki, es a kozos piac miatt el kellett torolni. Ezt is add hozza a kephez, valamint azt is, hogy mennyi csilliardba kerult a csatlakozasra valo felkeszules.

Globalis magancegek erdeke az Eu,
index.hu/kulfold/eurologus/2017/02/28/nemetorszag_nagyot_szakit_az_eu-bol/
Okosnak kepzeled magad, de alapveto gazdasagi osszefuggeseket sem latsz at.

Shaktee 2017.10.17. 15:42:44

@Pink Petsch: Uzleti negyed, nem ipari. Irodak, excelhuszarokkal :P

2017.10.17. 15:48:54

@swing gitan: Oké, nekem a kettő szinonima üzlezi/ipari negyed ... már az élhetőség szempontjából. De értred, azért, hogy a "downtown"-nal nem erre utaltam, hanem a hagyományos európai értelemben vett belvárosokra. És olyan gettót, mint a Blaha, és pláne már a közvetlen környéke is, egyetlen európai főváros "downtown-belvárosában" sem találsz.

2017.10.17. 15:50:27

@Virago_1000: Mivel, a linkekket amiket küldtem neked, valószinüleg ismételten "nem tudta" megnyitni a böngésződ, hogy lásd, nem igy van. Szánalmas egy kreatúra vagy, te szerencsétlen majom :PPP

2017.10.17. 15:53:21

@Virago_1000: De tegyük fel, hogy elképzeléseid szerint az összes német cég kivonul Magyarországról, hogy a "csúnya kapitalisták ne használják már ki ezt a büszke nemezetet!". Úgy mégis, te, a saját kis nemzeti öntudatba belefulladva,mégis hány napot adsz az államcsődnek a német cégek kivonulása után? Úgy, legalább-magadhoz-őszintén stiluisban? (Bár lehet, neked már ez sem menne, már önmagadnak is hazudsz).

London2009 2017.10.17. 16:12:41

@Virago_1000: varom a linket a vambevetelek nagysagarol es a felkeszules koltsegeirol. Indexes cikk nem forras, ne haragudj. Vagyis varj! Ez nekem nem nyilik ki! :D
Amugy meg igazad van. Tenyleg nem latok at alapveto gazdasagi osszefuggeseket, de te aztan baratom, meg Nemetorszagon is atlatsz, sot meg az EU-n is. Igy ez a vita valoban meddo. Ilyen elonnyel nem tudok lepest tartani. Nekem csak a tenyek meg a szamok maradtak. :D

Shaktee 2017.10.17. 16:13:35

@Pink Petsch: az amerikai downtownnal hasonlitottad ossze a pesti belvárt.
A tobbi stimmel :DD

2017.10.17. 16:27:01

@swing gitan: Jaja, az értelmezési különbségek, ugye. Mint európainak, aki a british englisht szopta magába, a downtown a hagyományos belvárost jelenti, tudod, a Nagykörutat, "amin kivül nincs élet" ;))) Ezért is mondtam az amerikai regénykkel való hasonlóságot ... hm, de azért Hailey Bankemberekében például a "downtown", ahova a regény szerint új lakókomplexumot tervezett a bank (is), a lerohadt Blaha teret jelentette budapesti viszonylatban.

Virago_1000 2017.10.17. 16:43:15

@Pink Petsch: nem nyitja meg a linket, mert azt irja ki, hogy elofizetoi tartalom. Szurj be ingyenes linket.

Virago_1000 2017.10.17. 16:43:36

@Pink Petsch: "De tegyük fel, hogy elképzeléseid szerint az összes német cég kivonul Magyarországról, hogy a "csúnya kapitalisták ne használják már ki ezt a büszke nemezetet!"

- mikor mondtam en ilyet? Ha nem, akkor mit hazudozol osszevissza?

@London2009: Alassan megkerlek, hogu ne nevezd tamogatasnak az eu-tol "kapott" penzt, hanem palyazati uton elnyert visszafizetesnek. Es ugy minden kerek.

2017.10.17. 16:50:10

@Virago_1000: B+, előfizetői tartalom, a tököm ... dumálj a netszolgáltatóddal, hogy ne nézzen hülyebbnek, mint, amilyen vagy amúgy is.

2017.10.17. 16:56:44

@Virago_1000: Azt is érted, hogy sokkal többet kapott vissza Magyarország, mint amennyit befizetett? Nevezd bárminek is? Azt is érted, hogy eddig, 2017 október 17.-ig az EU csak ráfizetett Magyarországra?
Na, mert nem úgy tünik, mintha értenél bármit is ...

Demi78 2017.10.17. 17:28:58

Csalad? Otthon vagy kinn? Vagy sehol senki? Mert tok jo, ha jol keres, elfogadott, stb, de ha van csalad, de nem latja oket, nem fogja birni.

2017.10.17. 17:36:47

@Demi78: Hm, nézd, ha 1,5 hónap után hazamegy 3 hétre, mint a posztban leirja, akkor tulképp többet van otthon a családájjával, mintha Magyarországon melózna, bármilyen munkakörben....

gabors 2017.10.17. 17:42:36

@Virago_1000: "Tudod, az eu-ba minden tag masszivan befizet. Es aztan ebbol nagy kegyesen az Eu visszacsorgat valamennyit, palyazatok utjan.

Ne a fideszes lopast emlegesd (amit meg bizonyitani soha senkinek sem sikerult) hanem azt is, hogy mennyit fizetunk be. Mert a kep ugy teljes. "

Ezt a badarsagot MINDIG ide irod baszod, figyelj.... megegyeszer Mo NETTO tamogatasa az EU-tol 2015-ben 4,394.22 millio Euro (betuvel is negyezer-haromszazkilncvennegy millio ) !! Ez a GDP kb 4%-a volt !!!

Figyelsz ez netto. (A teljesseg kedveert Mo befizetese egy kicsit kevesebb mint 1 milliard Eu volt ez kb allando)

2015 bezarolag 12 ev alatt a csaktlakozastol szamitva Mo 29.757 MILLIO (ez 29.7 milliard) Eu-rot kapott mindenfele jo es felesleges dologra mindezt el is koltottek valamire sokan jol meg is gazdagodtak belole

Ez nem visszacsorgatas !!! Mo-nal tobbet (nettoban) talan csak a lengyeleknek sikerult kapniuk valamivel de az joval nagyobb orszag

gabors 2017.10.17. 17:50:07

@London2009: '@Virago_1000: nekem meg attol van hanyingerem, hogy te meg mindig azt hiszed, hogy tobbet fizetunk be, mint amennyit visszakapunk."

2015-ig vannak meg az adatok egyetlen eve volt 2004 amikor Magyarorszag netto befizetett azota nem. Kulon jo hogy igazan a csapok Orban megvalasztasa utan 2010-ben kezdtek megnyilni.

Gonodolom virag urat a tenyek egyaltalan nem zavarjak vagy inkabb az alternativ tenyeket preferalja ez ma nagyon divatos

www.money-go-round.eu/Country.aspx?id=HU&year=2015&method=pc

gabors 2017.10.17. 17:55:07

@London2009: Nem errol volt szo azt irta hogy az EU csorgat nem kellene ezt a magancegekkel keverni !!!

ez csak tereles, EU-s penezekrol volt szo illetve azok ellopasa meg hogy Mo be is fizet .... stb.

2017.10.17. 18:05:41

@gabors:De keverik, már a @Virago_1000: -féle egysikú trollok. mert szerintük az, hogy az ALDI-például- nem Magyarországon fekteti be az ott megszerzett profitja teljes egészét, hanem egy részét hazaviszi úgymond, Németországba, az pfúj EU!!!
No, most egy ilyen egyszerü és ostoba lélekkel, aki a ársadalmi-gazdasági folyamatok alapelveit sem képes felfogni, mihez kezdesz? Na ugye .... sötét a szerencsétlen, mint a csernozjom.

Shanarey 2017.10.17. 18:07:31

Csodás nap a mai :-)

Új poszt az önmegvalósításról, s arról hogy 50+ évesen is lehet külföldön élni.

Ám csak egy troll merészkedett elő, hogy mindezt cáfolja. Ám az ehhez szükséges ismeretek s tények hiánya, eme törekvést nem teszi lehetővé.

Ja és van egy régi kommentelő aki úgy látom skizofrén lett.
:-)

Shaktee 2017.10.17. 18:12:18

@Pink Petsch: adott it valaki egy kis száritott jalopinot...:-) Huuuuuuuuuuuuuuhhhh
adj egy puszit s megtudod :P

somlobodog 2017.10.17. 18:12:30

@Virago_1000: te trollnak is hülye vagy. Szedd már össze magad mert ez nem teljesítmény. Trollnak kB 40%osra értékellek. Nem vagy elég felkészült, sem elég okos. Keveset is írsz. Így ez uncsi. Erőltesd meg magad vegre

somlobodog 2017.10.17. 18:12:40

@Csodabogár: mert neked mindegy már. Beveteled nem függ semmitől, gyereked, unokad nincs. Nyilvan nem érdekel ki mit csinál és milyen döntést hoz. Alapvetően igazad van. De egy százalék empátia szorulhatott volna beléd. Na hallgasd tovább a madarakat....

somlobodog 2017.10.17. 18:12:43

@Pink Petsch: az amerikai angolban sem jelenti ezt. Üzleti negyedet jelent. Ami gyakorlatilag a belvaros. A város "magja"

somlobodog 2017.10.17. 18:12:49

@Pink Petsch: ne strapald magad én már vagy 5x belinkeltem neki az elmúlt pár hónapban. Tudod hogy troll, akkor tényekkel ne faraszd :)))

2017.10.17. 18:17:31

@Shanarey: Végeredményben igazad van ... maradhatott volna otthon is, pláne 50+ évesen, a nyugis önkormis vagy egyéb állami hivatali állásában, amig el nem viszi egy szivinfarktus a monitor mögül ... Minek degradálnia magát egy diplomásnak pincérként, bár igaz, kevesebb eséllyel üti meg a guta, de akkor is! Büszkén, a rendszer lelkes támogatójaként helyezik majd végső nyugalomra 53 évesen, "pótolhatatlan munkatárs"ként. Valóban, ez minden igaz magyar ember álma, hogy a rendszer egyre értelmetlenebb, napról-napra változó intézkedéseit igyekezvén betartani kapja el az agyérgörcs. Ennél jobban szolgálni sem lehetne Rákosi pajtást!
Úúúú, bocs, asszem elirtam a nevet, de nevermind, ugyanaz a bullshit :PPP

2017.10.17. 18:25:06

@somlobodog: Azóta "megvilágosodtam", hogy szótári értelemben valóban nem, de ahogy már jeleztem is, bennem, saját, egyéni szubjektiv értelmezésként az ipari/üzleti negyed egy szinten van kb. élhetőség szempontjából -Szerintem tök mindegy, hogy egy ipartelep, vagy egy csili-vili króm-acél-üveg irodaház teszi személytelenné és gyakorlatilag élhetetlennlé a környezetedet- ezért sem csipem Frankfurtot, pláne a belvárost, no mert az pont ilyen... pedig azért ott is laknak emberek ... ;)))

2017.10.17. 18:27:58

@somlobodog: Japersze, az világos, hogy troll ... az nem világos, hogy mi a faszomat keres Londonban? Ezért provokálom néha.
És ha most azt mondod, hogy a londoni magyar nagykövetség speciálisan alkalmazott munkatársa, akkor leszopom magam, pedig az biológiai csoda lenne :DDD

Shanarey 2017.10.17. 18:28:03

@Pink Petsch:

Én még arra sem jöttem rá, miért is kell lenézni azt aki "diplomás" ám mégis felszolgálóként tevékenykedik. Ha neki ez megfelel, akkor ez van, s akinek nem tetszik, ez menjen origót olvasni.
Az első szempont hogy dolgozzon az illető, a második hogy megéljen belőle, a harmadik hogy jól érezze magát a munkahelyén, amikor dolgozik. Ha ez mind megvan akkor mi kell még?
Sose értettem igazán ezt a "diploma" fétist.
:-)

London2009 2017.10.17. 18:30:00

@Virago_1000: meses konyv lehet. Mindent ertek.

2017.10.17. 18:42:21

@Shanarey: Mna, az elképzelésedhez képest ott van a mai magyar társadalmi "értékitelét", amit abban a kommentemben irtam le, amire válaszoltál.

Hm, nézd, én egy generációval fiatalabb vagyok, mint a posztoló, de még az én generációmban is volt valami a "diploma". Bármilyen diploma. El tudom képzelni, hogy akkor a posztoló generációjában "egy csálingeri pozi a dajcsoknál", mit jelenthet neki otthoni megitélésben, ugyanis, ha jól értettem, nem adta fel az otthoni életét, nem tervezi itt a további életét, ésatöbbi.
Arra viszont felhivom a posztoló figyelmét, lévén már tényleg 50+-os emberről van szó, hogy ha a német államtól nyugdijra számit, akkor minimum 5 éves legális munkaviszonya kell legyen itt. Persze, ez havi 100 valamennyi euró lesz mindösze, de egy hátbaverésnél azért több. Csak úgy mondom, mert nem tudom, hogy Magyarországon például, mi a helyzet a nyugdijjogosultsággal, ha valaki 3 éves fizetetlen szabira megy a munkahelyétől? Továbbra is fizeti utána a cég a járulékokat, még ha állami is, és a közösből, az adókból teszi?

Shaktee 2017.10.17. 18:49:47

@Shanarey: "Sose értettem igazán ezt a "diploma" fétist."

Nem fétis az, megdolgozott érte.

Shaktee 2017.10.17. 18:49:54

@Pink Petsch: LA-ben egy magyar kovetsegi alkalmazott ugázott bele Magyar Bálint elodasaba, pár het, budos bugris szijjarto modon..

2017.10.17. 18:53:12

@swing gitan: Mondjuk, pont a Magyar Bálintot sem félteni, sem kimélni nem kell, de azért jellemző a mai magyar hivatalosan képviselt "értelmi" szinvonalra.

Shanarey 2017.10.17. 18:58:31

@swing gitan:

Szövegértés?

Én nem a poszt írójáról beszéltem, hanem az igen egyszerű emberről aki Virago_1000 néven irdogál mindenféle sületlenségeket.

Shaktee 2017.10.17. 19:11:55

@Pink Petsch: Mi a baj a Magyar mondokajaval? (gengszter állam)

a személyt hagyjuk ki..

2017.10.17. 19:17:28

@swing gitan: Nos, ha a politikus Magyar Bálintról beszélsz, aki most jobb hiján haknizik, akkor kurvára benne volt könyékig annak a "maffia államnak" a kialakulásában, amit most kárhoztat. És akkor még nem beszéltünk arról a következetlen politikáról, amit oktatási miniszterként sikerült ámokfutnia.

2017.10.17. 19:33:25

@swing gitan: Ja, és ami még nagyon zavar a Magyar Bálintban az az, hogy nincs olyan hivatalos, róla szóló szócikk, amelyben bekezdésekként ne lenne megemlitve, hogy zsidó. Mégis, ki a faszomat érdekli, úgy egyébként? Ha jól összeszedem magam, akkor én is össze tudok kaparni anyai ágon legalább annyi zsidó őst, hogy kérvényezhessem az izraeli állampolgárságot. Másik ágon meg a németet ... szóval, mégis, ki a kisfaszomat érdekli, hogy éppen zsidó származék, mert hogy nem izraelita, az viszont tuti, szóval, mire is veri egészen pontosan a farkát?

Buchhalter 2017.10.17. 19:36:00

@Virago_1000: ehyetértek veled. A poszt kicsit haza köpködös és tele van lózungokkal. Ma aki nem talál állást Magyarországon az nem is akar dolgozni. Lehet jönni a lakás árakkal ,de kint még drágábbak az átlag fizetéshez képest.Az albérlet meg már lassan hasonló áron van,de Budapesten is már nagyon araszolnak a versenyszféra fizetései a kintiekhez.Kénytelenek,mert különben tényleg mindenki elmenne. Na most ha itthon keres a szaki nettó 250-350 között és a családjával lehet akkor már nem annyira vonzó neki a kinti nettó átlag 1500 euró..Igen ,az átszámolva 450 .Na bumm egy százassal több.És ez vonatkozik más szakmákra is.

gabors 2017.10.17. 19:44:05

"http://index.hu/gazdasag/2017/10/17/eltorlik_a_kotelezo_kemenyellenorzest/"

Na vegre valami libsi torvenyt is hoznak ezek a fiuk ugy latszik a kemenysepres nem tetszett a meszaros urnak (vagy nincs benne eleg ellophato penz)

orvoshoz sem kotelezo jarni ??

remelem ezzel parhuzamossan novelik a tuzoltosag penzugyi kereteit ....

Shaktee 2017.10.17. 19:59:40

@Pink Petsch: tele a város antiszemita plakátokkal s téged ez zavar?

Shaktee 2017.10.17. 19:59:46

@Pink Petsch: Sokszor láttam Magyart az atv-ben, nem emlekszem ilyenre...

Itt a Berkeley dolgozata, mutass rá ilyesmire, please.

www.kod.ngo/parallel-system-narratives-polish-hungarian-regime-formations-compared-part-i/

2017.10.17. 20:00:50

@Buchhalter: Az, hogy valaki leirja, Magyarország jelenlegi kormánya egy rakás sárkánytrágya, az még nem hazaköpkdés. Legfeljebb a Fidesz-trollokat sérti. Ugyanis a rabló-maffia Fidesz nem Magyarország, és végképp nem a haza. Ráadásul a posztiró még ennyit sem irt, csak hogy kurvára baszta már a csőrét a hazai milliő, de úgy látszik narancsos-fideszmajom körökben ez már kész "hazaárulás". Na, húzzatok szépen az Origora, azt már kiheréltétek. vagy uncsi lett, amióta csak egymás faszát lehet ott szopkodni?

2017.10.17. 20:02:02

@swing gitan: Elköltöztem abból a városból. És de zavar, az antiszemitizmus is zavar, meg a szemitizmus is.

2017.10.17. 20:08:46

@swing gitan: Mondom, a róla szóló szócikkekben, nem azokban, amiket ő irt ...

Golf2 2017.10.17. 20:11:37

@Pink Petsch: M.bálint macskajancsi ezekhez képest, tizedét nem lopta, szerintem.

2017.10.17. 20:15:35

@Golf2: Figyelj, a "kisebbik rossz" is rossz. Már szerintem. Vele kapcsolatban maradjunk annyiban, hogy a zsidó származásából próbált meg politikai tőkét kovácsolni, ami egészen jól ment neki addig, amig 2010-ben bele nem bukott. Azóta haknizik, és hülyiti a swing gitan-féle nagyon messzire szakadtakat, akiknek még az ugróegerük sem tapasztalhatta meg a minisztersége balfaszságait.

Shaktee 2017.10.17. 20:28:23

@Golf2: Van valami kezzelfoghato bizonyiteka orbaneknak hogy a Magyar Balint tizedannyit lopott?

Ha lenne vaj akkor nem lenne szabadlabon.

Shaktee 2017.10.17. 20:28:24

@Pink Petsch: Rendben van, mutass példát ahol Bálint erre hajaz.

Shaktee 2017.10.17. 20:28:24

@Pink Petsch: Nem értelek.

Mi a bubanat koze van a Magyarnak ahhoz hogy masok zsidozzak??

Shaktee 2017.10.17. 20:28:24

@Pink Petsch:

Olyan egyetemeken "haknizik" tanit ahova a mai kormany tagjait meg szajkosarral se engednek be, nem a szarmazasuk miatt.

Shaktee 2017.10.17. 20:28:24

@Pink Petsch: na itt van a walmartozos rossz vaker megint.

2017.10.17. 20:44:47

@swing gitan: Ez nem a walmartozós rossz vaker, de Magyar oktatási minisztersége kész katasztrófa volt az akkori oktatási rendszerre Magyarországon. Az, hogy ezt azóta sikerült többszörsen is alulmúlni, nem jelenti azt, hogy ő eleve nem volt szar.
A romániás linkedhez meg, persze, nyilvánvaló volt, hogy az elmúlt másfél évben történő fellelndülés nem lehet tartós, ugyanis mint minden kelet-európai ex-komcsi országban, hiányoznak hozná a stabil alapok. Viszont egy biztos, az Áfa nem fog nőni, sőt ha jót akarnak maguknak, akkor, ha semmi mást, de a 18%-ot betartják, ugyanis Románia nem a birkák országa, ott tényleg robban a puliszka, nem mint a folyton csütörtököt mondó gulyáságyú :PPP

Shaktee 2017.10.17. 20:50:06

@Pink Petsch:

Mi tudatlan kiszakadtak, a magyarok birkák, Magyar Balint egy tolvaj szemita, most azt hiszem meghajlok az érveid sulya alatt s mara abbafejezem veled a konzultaciot :-)

2017.10.17. 20:51:59

@swing gitan: Nézd, Ceausescut is fogadta Nixon, szóval ...

2017.10.17. 20:56:54

@swing gitan: Ezt most komolyan nem hiszem el .. csak azért, mert nem értek azzal egyet, hogy az SzDsz-es kormányrészvétel alatt minden faszául ment Magyarországon, hanem frankón megmondom azt is, ami szar volt, hirtelen "ellenség" lettem? Még két komment és Fidesz-troll leszek?
Hát tudod, édesapa, neked is kár volt elköltöznöd akkor, mert te sem látsz a feketén és a fehéren kivül mást, azóta sem. Te is ebben, ha-nem-velünk-ellenünk idiotizmusban élsz, amiben ma kormányozza a Fiudesz Magyarországot. Csak te éppen utálod őket.Úgy látszik, a kistilü szüklátókörüség genetikailag kódolt a magyarországi magayarokban, éljnek bárhol, bármennyi évtizedig, már igy temetik el őket. Tolerancia-képtelenül.

2017.10.17. 21:13:29

@swing gitan: A wikiről a világ legegyszerübb dolga kigyomláltatni bármit. és ha most azt mondod, hogy Magyar nem tud a róla szóló wiki-bejegyzésről, akkor nagyon körberöhöglek. A legvalószinübb, hogy ő maga irta, vagy iratta, hogy jóidulatú legyek ...

zoldzeller 2017.10.17. 21:17:52

@Virago_1000: Dr Drabik Janos:

az Eredeti soros terv forditasa...

drabikjanosblog.wordpress.com

Tenyleg az o konyvebol ideztel? Mennyire lehet objektiv ez a konyv?

Shanarey 2017.10.17. 21:17:55

@Buchhalter:

Na, te se érted amit olvasol. Grat.
Na olvasd el akkor most lassan, hátha úgy menni fog:

"Rendes egzisztenciát, munkahelyet, állami foglalkoztatást, jó fizetést hagytam a hátam mögött. Van kettő diplomám, mellette más felsőfokú és egyéb képesítésem is"

A poszt írója, nem azért ment ki hogy dolgozhasson, hanem azért mert másféle és nyugodtabb életre vágyott.

Csodabogár 2017.10.17. 21:20:40

@Pink Petsch: Igaz nem mélyülök el a magyar politikában. Anno egy jó üggyel kapcsolatban, találkoztam M.B-al. Soha meg se fordult a fejemben, hogy zsidó vagy nem, nem is olvastam róla, igaz nem érdekel engem ez a téma. Most neked tényleg ez a fontos, hogy mit írnak róla? Nekem nagyon szimpatikus volt, még ha nem is tett semmit az ügy érdekében, amiről szó volt. Mások se tettek.:-(

Csodabogár 2017.10.17. 21:23:29

@gabors: Ez a kémény ellenőrzés úgy működött, Hogy jött a "kéményseprő" bekukkantott a lakásba és aláiratott egy papirt, hogy ő ott volt. Emberemnek van egy saját kéménye, onnan ismerem az ügymenetet. Úgy hogy ezzel nem vesztettünk semmit.

Shaktee 2017.10.17. 21:27:05

@Csodabogár: Sokat tesz, s ez számit ma.

Ma, nem tegnap, a nagy magyar multban..

Shaktee 2017.10.17. 21:27:12

@Mrs. Clayton:

Azért nincs kommenbox most az IOS alatt mert nem vagy bejelentkezve a blogra.

Bug: Go: Settings/Safari/

Alul kapcsold ki a "Prevent Cross Site Tracking" s jelentkezz be megint..

Csodabogár 2017.10.17. 21:27:19

@Pink Petsch: Azért jó nekünk, hogy vannak romániai igaz magyarok, akik megmondják nekünk a frankot.

2017.10.17. 21:31:21

@Csodabogár: Nem, nem nekem fontos, neki fontos, ha minden róla szóló szócikkben megemlitteti. De ez csak mellékszál tkp., a lényeg, amit már irtam, hogy jobb lett volna a magyar oktatási rendszernek, ha sose lesz belőle miniszter. Az meg, hogy azóta még az ő teljesitményét is sikerült többszörsen alulmúlni, nem jelenti azt, hogy az ő munkája nem volt szar ... tudod, a kisebbik is rossz is rossz.
És én már életem első negyedében belefáradtam abba, hogy megelégedjek a "kisebbik rosszal'". Igy politikai oldaltól függetlenül megmondom, ha valami szar. Legfeljebb leszek minden libsi-komcsi-fidesznyik (igen, képzeld, egyszer az is voltam! :DDD)-sorosbérenc-hazaáruló (hm, melyik hazáról is beszélünk esetemben? :DDDD).
Nézd, legfeljebb gabors után swing gitan is utálni fog, de ki nem szarja le ... pláne egy arctalan fórumon, több ezer kilométerre egymástól? Élőben sem érdekel, szemtől szembe, akkor is az lenne a véleményem, ami. A többit leszarom ... túl rövid az élet ahhoz, hogy mások elvárásainak feleljek meg!

gabors 2017.10.17. 21:35:33

@swing gitan: nem rossz :-)) a magyar reszben nem sok ujdonsag volt de a lengyelekrol sok uj reszletet tudtam meg :-)

2017.10.17. 21:46:25

@Csodabogár: Igen, tudom, már akkor is tudtam, amikor leirtam, hogy ez túl erős volt. Bocsánat. De nagyon kikivánkozott belőlem, ugyanis meg kelll mondanom, hogy valóban a legmerevebb, legintoleránsabb, legelutasitóbb hozzáállást magyar környezetben mindig a magyarországi magyaroktól tapasztaltam.A román, szlovák, horvát, ukrán, szerb magyarokkal, akikkel eddigi életem során volt alkalmam találkoznui mindig hamarabb megtaláltam azt a bizonyos "közös hangot", mint a magyarországiakkal. És most csak alap az, hogy kurvára nem birom a felesleges rinyálást, meg az irigykedést, ami meg eddig sajna vagy nem, de az általam megismert magyarországi magyarok 90%-ra jelllemző volt. Minimum. Például ... ugye, volt az az idióta munkahelyi balesetem augusztusban. Nos, most nagyon úgy néz ki, hogy ennek következtében a bal gyürüsujjamon életem végéig lesz enyhe jobb kanyarom, nem hiába, "teilamputiert", ugye ;))) . Mi volt erre az echte magyar kolléga reakciója? "Hú-b+-9-nap-betegszabi???" Igen, b+, szivesen átadnám, ha lehetne, ha neked kellene életed végéig egy enyhe jobb-kanyarral élned ....

gabors 2017.10.17. 22:47:16

@swing gitan: na latod ... ezert van mikor nem irok ... szerintem mindketto KETSZER tobbet eltunk Mo-on mint a vitapartnered (es akkor meg rendes is vagyok mert az elso 10-et nem szamolom bele) de honnan tudnak barmit is Mo-rol mikor egy gyutment par evig ott is elt megmondja a frankot ami a legjobb hogy MINDEN temaban egyelore szerencsed van csira meg nem lettel :-)

Ami Magyar Balintot illeti o NEM 1988-89-ben kezdte az ellenzekiseget hanem majdnem 10 evvel korabban amikor meg voltak/lehettek komoly negativ kovetkezmenyek a nyolcvanas evek elejen meg nem volt evidencia hogy lesz rendszer valtas az meg foleg hogy mikor... (na jo nem volt securitate akkor mar Mo-n de egzisztenciat lehetett vesziteni). Amugy a dolgozat is nagyon jo .. koszi a linket.

2017.10.17. 22:51:52

@gabors: Az, hogy te régebben élsz ezen a Földön nem tesz sem okosabbá, sem bölcsebbé. Mindössze annyit jelent csak, hogy nagy eséllyel, hamarabb halsz meg, mint én.

London2009 2017.10.17. 22:53:15

@Pink Petsch: mondj igazat, betorik a fejed. : )
Engem a legjobban az irigyseg zavar. Ezt ilyen formaban semmilyen mas nepnel nem tapasztaltam meg soha, mint a magyaroknal. Kortol, nemtol fuggetlenul valami elkepeszto, hogy milyen irigyek tudnak lenni arra, akinek egy forinttal tobbje van a masiknal. Nem tudom miert van ez. Na jo ejt!

2017.10.17. 22:59:57

@gabors: Egyébként csak megjegyzem, úgy zárójelben, a Kádár rendszer 80-as éveinek még az elejeén sem volt nagy kunszt "ellenzékinek" lenni -felügyelve, természetesen. Ha azt hiszed, ez ment másként presztizs. és egzisztencia-vszteség nélkül, akkor te naivabb vagy, mint a mesebeli királyfi.
Akkor tudnám értékelni, ha ezt egy országgal keletebbre adta volna elő, Ceau-papánál, mondjuk '82-ben ....

2017.10.17. 23:01:41

@London2009: És tényleg ... no, megyek valami borogatást keresni, jóccaka! :)))

Shaktee 2017.10.17. 23:28:43

@gabors: igy van. A múltról majd privátban írok, etesse itt a trollokat a lutz gizella :)

kék madár 2017.10.18. 00:08:26

@Virago_1000: "nem nyitja meg a linket" annyira sotet vagy, hogy meg az internetet se tudod hasznalni

gabors 2017.10.18. 03:30:12

@Csodabogár: Az ilyen onteltek kurva okosok miatt utaltak de nagyon a "romanokat" annak idejen 90-es evek-ben ...

koveteloztek, kioktattak a "magyar" magyarokat hogy bezzeg erdelyben igy meg ugy, semmi sem volt nekik jo ... es jo sokan atbasztak azokat akik az anyaorszagban segiteni probaltak .... (biztos volt becsuletes is de en sajnos olyannal nem talalkoztam ... pedig rokonok is vannak erdelybol nem is keves) ...

nem idezem de mintha a magyarorszagi magyarok lennenek legrosszabbak (na baz+)

Virago_1000 2017.10.18. 06:53:05

@London2009: ami nem illik bele az eloregyartott vilagkepedbe, az nyilvan meseskonyv. En is ertek mindent.

kék madár 2017.10.18. 07:06:14

@Virago_1000: ugye annyira tudsz angolul, hogy amit a zorban meg a kormany ugat annak a linken leirtakhoz semmi koze. a kormanypropaganda tomeny hazugsag. De ha tokon akartad magad szurni, az sikerult.

szalka240 2017.10.18. 08:54:43

@gabors: Meg közeledik a választás, így folytatódik a rezsicsökkentés. Eddig csak 20%? volt, mostantól 100%-os lesz.

Szamiz67 2017.10.18. 10:21:28

@Virago_1000: Létezik ilyen idióta ország, ahol a Kormányzat fizetett embereket alkalmaz, akiknek az a dolguk, hogy 'lehülyézzék' az életük egyik nagyon nehéz döntését meghozó, felnőtten, esetleg középkorúan az országot elhagyó százezreket, hogy rosszul érzézékelik a magyar valóságot, pláne a németet, dánt, svédet, osztrákot?
Csak tájékoztatásként, szintén 50-es ember vagyok, aki jövőre már szintén valahol német nyelvterületen fog élni, dolgozni, menekülve az embereket állandóan uszító, mindent elfoglaló korrupt, populista orbánizmus elől, de főleg az összeomló egészségügy és nyugdíjrendszer kilátásai, ill. az egészségügy esetében a jelene elől...

puhacica 2017.10.18. 10:32:49

nem linkelem, kitol idezek, mert szinte mindenutt ezt latom:
"Nekem nagyon szimpatikus volt, még ha nem is tett semmit az ügy érdekében, amiről szó volt. Mások se tettek.:-("
nem lehetne, hogy egyszer vegre ne a "masok" legyen a merce? hogy ne mindig az legyen a valasz, hogy de a masik se jobb? hogy az egyent/egyeni teljesitmenyt sajat magahoz merjuk es ertekeljuk? hogy a szart ne azzal takarjuk, hogy van nagyobb szar is? mert attol meg ugye a kisebb szar se valtozik szivarvannya...

Manka88 (törölt) 2017.10.18. 12:03:30

gratula a hölgynek, örülök, hogy megtalálta a helyét, én csak egy dolgot nem értek. ha valakinek 2 diplomája is van, miért pincérnek megy el? miért nem keres olyat ami a szakmájába vág vagy legalább közel van hozzá?
ha mondjuk magyar tanár valaki azt megértem, de minden esetben ez lenne a helyzet?
félreértések elkerülése végett, semmi bajom sem a felszolgálói, de még a mosogatói munkával sem, de ha tanult valamit - amit gondolom szeretett, ha már 2 diplomája is van belőle - akkor miért nem próbálja használni?

Virago_1000 2017.10.18. 13:03:50

@Manka88: "ha valakinek 2 diplomája is van, miért pincérnek megy el? miért nem keres olyat ami a szakmájába vág vagy legalább közel van hozzá?"

- ezt en sem ertem, de altalanos jelenseg a kikoltozoknel. Igy nem eri meg kimenni, azt meg megertem ha valaki par honapig, max 1 evig csinalja de tovabb? Az ilyen elet zsakutca es garantalhato a magyarnal alqcsonyabb eletszinvonal.
Tobb oka lehet egyebkent, szerintem a fo ok a hianyos nyelvtdas.

Szamiz67 2017.10.18. 13:04:00

@Manka88: Hasonló cipőben járok, hasonló lépésekben gondolkodom. 1 diplomám és egy középfokú német és angol nyelvvizsgám van. Egyrészt sok mo.-i diploma és szakmai háttér nem kompatibilis pl. a német munkaerő piaccal. Ha közgazdász, könyvelő, adótanácsadóként dolgozol itthon, akkor az eltérő adó és számviteli környezet miatt szükséged lesz pár évre és kinti szakmai képzésekre, hogy Németországban regisztrált és szakmailag is képben lévő könyvelőként, adótanácsadóként dolgozhass (jogászok detto). A diplomás állásokra sokkal több jelentkező van, nagyobb hangsúllyal veszik figyelembe a releváns, adott közegben szerzett szakmai tapasztalatot és persze a erősebb a kapcsolatrendszer szerepe is. Továbbá diplomás és persze nagyon sok középfokú, emberekkel érintkező, kommunikáló (call center, kereskedelem, asszisztens) munkakörben nem elég a közép és a felsőfokú nyelvvizsga sem, hanem magabiztos élő (diplomás esetén pedig a választékos tudás sem hátrány) nyelvtudás kell, amit csak nyelvi közegben szerezhetsz meg.
Ezért fogok én is olyan területen munkát keresni, ahol a fejlesztésre váró nyelvtudás nem akkora probléma és csak 1-2 év kint tartózkodás után tervezem, hogy szintet tudok lépni.

P.Elliot 2017.10.18. 13:17:31

@Pink Petsch: Tegnap mar nem tudtam visszajonni/ altalaban napkozben mar nehez/ de jelezni akartam hogy tokeletesen igazad van a regi fozes es a mai kozott van kulonbseg, valoban, regen minden zoldseget jobbjara foztek, / bar az izuk is valahogy intenzivebb volt mint ma/, csak kevesen tudtak hogy parolva eloszor meg akkor is finomabb a leves mint csak a fottet berantani, azt sem hogy melyik zoldseg melyikkel parositva es milyen izt hoz ki.
Eljenek a mai okosabb szakacsok es nagy elismeres a "cseh" szakacsok tudomanyanak.

Itt lejjebb beszelgettek latom arrol hogy a magyarorszagi magyarok a legellensegesebb emberek a hatarontuli magyarokkal, en is ezt latom itt, mar eleve ugy mondjak hogy a romanok! Nagyon sok erdelyi magyarral beszelgettem itt, szinte mindegyik nagyobb hazafi volt mint az anyaorszagbeli magyarok es mind kicsit mintha meg lett volna felemlitve, ugy ertem hogy csendesek, visszahuzodoak voltak,/ neked mitol van ilyen nagy szad/ ? Ezt most nevetve, trefanak szanom, a vegtelensegig szimpatikus vagy egyebkent.
Tobb olyat lattam akik sehol sem talaltak otthon magukat meg az anyaorszagban sem, gondoskodtak errol az ottani lakosok. Nem mindenki persze ...

Virago_1000 2017.10.18. 14:49:48

Hataratkelo!
ha linkelek egy oldalt, ami leirja a pozitiv dolgokat, azt tilos megjeleniteni, ugye? Netan meg felnyitna egyesek szemet?
vagy nem illik a prekoncepcioidba?

gabors 2017.10.18. 16:12:30

@Virago_1000: bocsika el is olvastad ???

Ez egy velmeny cikk. NEM Soros terverol szol hanem Soros KRITIZALJA az EU Commission tervet tobbet kozott a KOTELEZO kvotatak miatt ami SOROS SZERINT nem jo es nem fog mukodni ....

tovabbi jo olvasast ....

hogy ilyen barmok hol nonek .... ???

somlobodog 2017.10.18. 16:37:38

@Virago_1000: linkeld be az MTI-nek. Vagy a tv2-nek.

kolbybp 2017.10.19. 06:40:29

@Manka88:
az poszt iroja nem holgy, a neve Peter.
en is gratulalok neki, barmit csinal diplomaval v anelkul, az a lenyeg h jol erzi magat a boreben. YOLO

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása