Igazi sikersztori a mai, és nagyon sokat megértet abból, miért mennek külföldre azok, akik így döntenek. Igaz ez a magyarországi, és aztán az angliai részre is. A poszt legfontosabb mondata azonban így szól: „Minden visszajelzésből érzem, hogy becsülnek és szeretnek.” Márpedig ez ér annyit, ha nem többet, mint az anyagiak.
Te is 50 fölött vágtál neki a határátkelésnek? Milyenek a tapasztalataid? Írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!
A kép illusztráció
„Rendszeresen olvasom a Határátkelő leveleit és megérett bennem, hogy a magam/ magunk történetét is leírjam. Rám a rabszolgasors kivételével minden otthoni megbélyegzés igaz. Kalandvágy, gazdasági menekült, nyugodt életre vágyó polgár.
Milyen lenne az élet máshol?
Kezdem a nagyon távoli múltból. Gimnazista korom óta utazgattam széles e nagyvilágban. Minden egyes hazatérés Magyarországra boldogsággal töltött el, de minden utam ugyanakkor mély nyomokat hagyott bennem. Felfedeztem a másság szépségét és távoli népek kultúráját.
Gyakran megfordult a fejemben, milyen lenne az élet máshol. Izgatott a beilleszkedés gondolata, az új ízek, illatok, más tájak varázsa. Motoszkált bennem, hogy nyugdíjas éveimet máshol kellene leélnem.
Nem létezik, hogy csak ennyit szánt volna nekem az élet, hogy egy országban éljem le az életem. Ezzel túl sok mindentől fosztanám meg magam.
Eltűnt a vidám életünk
A jelenlegi politikai vezetés a kiválóan prosperáló cégemet egyetlen tollvonással tönkretette. Túl nagy üzletet láttak a tevékenységben, aminek nem tudtak ellenállni. Velem együtt több száz, több ezer kolléga egzisztenciáját lenullázták.
Merőben új vállalkozásba kezdtünk a feleségemmel. Két év alatt felfuttattuk, de a hatóságok állandó kisstílű molesztálásába belefáradtunk. Minden nap úgy nyitottuk ki a postaládánk, hogy vajon ki fog belénk kötni aznap.
Dolgoztunk, a bevételünk is szépen gyarapodott, de egyre kevesebb maradt a kasszában hónap végén. Kezdtünk egyre feszültebbé válni, ami meghatározta a mindennapjaink alaphangulatát. Környezetünkben is minden barátunkból csak a panasz, keserűség áradt. A korábban mindig vidám életünk eltűnt.
Egy véletlen és a döntés
Véletlenül tudtuk meg, hogy egyik nem túl közeli ismerősünk Angliába költözött, és sikerült megszereznem az elérhetőségét. Felhívtam és órákon át csak az áradozását hallgattam mostani életéről, munkájáról, körülményeiről.
Bennem volt, hogy „messziről (2000 kilométerről) jött ember…”, de csak nem hagyott nyugodni a gondolat. Leültettem feleségemet magam mellé és csak meséltem neki a hallottakról.
Nem hitt nekem, de a kedvemért vállalta, hogy nézzük meg saját szemünkkel, azt a “szép világot”. Egyeztetés az ismerősökkel, repjegy, és már Angliában voltunk.
Két átbeszélt éjszaka és az ismerősünk mérhetetlen lelkesedése meggyőzött, hogy nincs veszíteni valónk, ki kell próbálni.
Hazaérve egy teljes délután csak beszélgettünk a feleségemmel. Átgondoltunk minden eszünkbe jutó variációt, osztottunk, szoroztunk, felsoroltuk a pro és kontra érveket az új élet mellett és ellen.
Végül öt perc alatt döntöttünk: irány Anglia!
A következő fél évben mindent ennek szellemében intéztünk. Megbeszéltük, hogy ha kezdünk, akkor mint mindig, teljes erővel és elszántsággal tesszük. Nem akartunk kiskaput hagyni magunknak a visszaforduláshoz.
Mindenünket eladtuk, elajándékoztunk, és a kitűzött ötödik hónap után kiköltöztünk. Tényleg csak néhány családi emléket és többszörösen átválogatott ruhatárat vittünk magunkkal.
És a csoda csoda maradt… immáron harmadik éve.
Családi házból szobába
Barátom segítségével és kezesség vállalásával második angliai éjszakánkat már a saját bérelt szobánkban töltöttük. Kaposvár nagyságú kisvárosban telepedtünk le, amely Londonhoz való közelsége miatt igen prosperáló gazdasággal, egyetemmel rengeteg munkahelyet kínált, kínál.
Családi házból egy 4x4 méteres szobába beköltözni és a konyhát, fürdőszobát megosztani két másik lakótárssal itthonról nézve komoly kihívásnak tánt volna. De ott… immár itt… ez a megszokott, a természetes. Ismertük képességeinket, leleményességünket, és biztosak voltunk benne, hogy ez csak átmeneti helyzet lesz.
A harmadik nap reggelén már a barátom instrukciói alapján egy munkaközvetítő előszobájában ültem és vártam a felvételi beszélgetésre. Angoltudásom a gimnáziumi évek és az utazási próbálkozások szintjén mozgott.
Otthon az utolsó három hónapban bújtam az angol nyelvkönyveket, de ez inkább csak önáltatás volt. Két kérdés után (amire persze felkészített a távoli barátom) felvettek.
A negyedik nap hajnalban már lengyel kollégákkal megtömött kisbuszon zötykölődtünk hajnalok hajnalán az egyik kereskedelmi áruház raktára felé.
Hat hónapig minden hétköznap 4-től délig pakoltam több tucat bevándorlóval a portékákat, amiket aztán kamionok szétterítettek a boltokba. Nehéz volt. Megizmosodtam, megtanultam mi a fizikai munka, mégsem voltam rosszkedvű. Tudtam, ez is csak ideiglenes, nem innen fogok nyugdíjba menni.
Első kétheti fizetésem még péntek délután a kezembe nyomták, de sürgették a bankszámla megnyitását. Ide is barátom segítségével kaptunk időpontot, és pár nap múlva már kezünkben volt a bankkártya. Ekkor éreztem először igazán, hogy “angolosodok”. Jó érzés volt.
A hajnali kelés fárasztó volt, és kellő lökést adott, hogy immár saját magam új állás után nézzek. Végiggondoltam, mihez értek, mire van kereslet, és mi az, ami fizikailag is könnyebb az akkor állásnál.
Betegápoló egy idősek otthonában
Ez volt az új perspektíva. Mivel minden negyedik angol várhatóan időskori demenciában fog élni, ez biztos pályának tűnt. A munkakeresés roppant egyszerű volt.
Kimondottam munkaközvetítő honlapok tucatjai ontották ezerszámra az állásajánlatokat. Három helyre küldtem el az életrajzomat, kiemelve kora ifjúságom kórházi “tapasztalatát”, és szüleim kapcsolatát az egészségüggyel, miszerint apám orvos, anyám asszisztens, nagyanyám önkéntes vöröskeresztes volt.
Amikor másnap mindhárom helyről választ kaptam emailben, hogy beszélgetésre hívnak, tudtam, jó irányba puhatolózom. A háromból két interjúra mentem el. Tulajdonképpen elismételtem szóban az önéletrajzomat, majd körbevezettek leendő munkahelyemen.
Másnap már jött a válasz ismét emailben az egyik otthonból (ami szerencsére közelebb volt a lakhelyemhez), hogy felvettek, mikor tudok kezdeni.
Tisztességből rögtön írtam a másik helyre, hogy felvételt nyertem ide és ide, köszönöm, hogy meghallgattak. Sajnálkoztak, mert ők is felvettek volna, csak még nem küldték ki nekem a levelet.
Nagyon jó érzés volt, hogy immár saját erőmből állásom van, ami hosszú távra szólhat és érdekel is.
Minden ötletemre vevők
Itt dolgozom már harmadik éve. Nem múlik el nap, hogy kollégái ne köszönnék meg a műszak végén a munkámat, hogy a menedzsment ne dicsérne meg hetente többször, csak mert becsületesen elvégzem a feladatom.
Különös bogárnak tartanak, de hálásak azért, mert sosem kések, ellentétben az angol kollégákkal, és mert nem betegeskedem, minden vállalt műszakomat végigdolgozom. Nehezen értik meg, hogy ahonnan jöttem, ott ez az alap.
Azt hiszem, rajtam keresztül a magyarokról az ideális munkavállaló képe alakult ki a környezetemben. Két hónap után fizetésemelést kaptam, majd még háromszor az itt töltött időszakban.
Bevezették az ingyen ebédet a dolgozóknak és a fizetett születésnapi szabadnapot. Hogy jobban érezzem magam, és könnyebbé tegyék a beilleszkedésem, fizetik az angol nyelvóráimat.
Minden ötletemre vevők, ha azt megindoklom, és még nem tudtam olyan javaslattal előállni, amit néhány napon belül ne vezettek volna be. Nagyra becsülik, hogy nem megyek el közömbösen a házban nyikorgó ajtók, kiégett izzók, rosszul beállított tévék mellett, hanem ki- és megjavítom ezeket.
A kollégáknál elértem, hogy szívesen vannak velem egy műszakban, és mindenki igyekszik kedveskedni apró dolgokban. Minden visszajelzésből érzem, hogy becsülnek és szeretnek. Ennek gyakran hangot is adnak.
A biztos és jobban fizető állás lehetővé tette, hogy önálló lakásba költözzünk nagy udvarral, biciklitárolóval, és zárt parkolóval. Sínen vagyunk, így, 60 évesen…
Első kocsinkat egy Mercedesre cseréltem és feleségem is már önálló autótulajdonos. Eddig minden évben kétszer utaztunk külföldre nyaralni. Mivel Anglia történelme nagyon gazdag és eseménydús, és ennek mindenhol kézzelfogható emlékei vannak, ha csak tehetjük, egy-két havonta más-más tájat, vidéket fedezünk fel. Lassan a helybelieknek is mi adunk tippeket kiránduláshoz, célpontokhoz.
Hogy megbántuk-e ezt a nagy lépést?
A válasz: NEM. Ilyen nyugodt életről, barátságos környezetről, kedves emberekről tényleg csak a mesében hallani. Rengeteg tudnék még írni, de majd legközelebb…”
HÍRMONDÓ
Idősápolói munkák Európában
És ha már a mai posztban idősápolásról esett szó, akkor lássunk pár munkalehetőséget Európából!
Kapjanak 600 ezer forintos fizetést a nővérek?
Az egész régióban komoly hiány van nővérekből és szülészasszisztensekből. Nem csoda, hogy ez volt az egyik fő téma a napokban megrendezett konferencián, melyen a V4-es országok szakemberei próbálták kitalálni, merre tovább.
A jövő megy el Magyarországról
Bár átfogó statisztikák nincsenek, amik vannak, azokból az derül ki, hogy az elmúlt években többszörösére emelkedett a külföldön tanuló magyar diákok száma. Azaz a határátkelés már nem csak a munkaerőt, hanem a jövő generációját is érinti.
Gazdasági reneszánszt hozhat a Brexit
Legalábbis így látja az Egyesült Királyság budapesti nagykövete, aki szerint érdemes derűlátónak lenni. Iain Lindsay azt is hangsúlyozta, hogy nem akarnak hazaküldeni senkit, aki a 2019-ben esedékes uniós kilépés előtt érkezik az EU-ból.
(Fotó: pixabay.com/Chbec)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Az utolsó 100 komment: