oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. szeptember 14. 06:30,  London vagy Dublin? 120 komment

2017. szeptember 14. 06:30 Határátkelő

London vagy Dublin?

Mit tehet az ember ezekben a Brexittel sújtott időkben, ha angolul beszél és szeretne külföldre menni, de inkább kihagyná Nagy-Britanniát, mert hát ugye ki tudja…? Első kézenfekvő megoldásnak ott van Írország, ahol a nyelv stimmel, uniós tagság stimmel, szóval elvileg mehetünk (másik egyre népszerűbb lehetőség Hollandia, de erről talán majd máskor). A kérdés csak az, hogyan viszonyulnak egymáshoz a londoni és dublini árak, és persze a fizetések.

london_es_dublin.jpg

London egy igazi, zsúfolt, nyüzsgő nagyváros, annak minden előnyével és hátrányával. A hátrányok közül mindjárt érdemes kiemelni a legtöbbek számára meglehetősen hosszadalmas napi utazást munkába és onnan haza, na és persze az oly sokszor emlegetett, csillagászati lakbéreket. 

(A plusz oldalon persze ugyanúgy meg lehet említeni a nyüzsgést, akinek ez fontos, illetve azt, hogy valamilyen munkát azért szinte biztosan lehet találni.) 

A helyzet ugyanakkor úgy áll, hogy a dublini lakásbérleti díjak is alaposan nekilódultak az utóbbi időszakban. Az Irish Times összeállításának beszámoló, ír származású Laura Tully 12 éve él Londonban, és úgy vélte, a dublini „őrült árakat” semmi sem indokolja. Csakhogy a fővároson kívül sokkal rosszabbak a munkalehetőségek, ami sokat megmagyaráz. 

Ami a konkrét árakat illeti, egy egyhálószobás lakás Dublin központjában 1300 euró (ebben a posztban kivételesen a jobb összehasonlíthatóság kedvéért átváltom forintra az árakat, ez lesz a közös nevező az euró és a font között – HÁ), ami 399 ezer forint. 

Ezzel szemben egy kéthálószobás, de bútorozatlan lakás Londonban átlagosan 1950 font, ami 661 ezer forint. (Egyébként rákerestem, egyhálószobás központi elhelyezkedésű londoni lakás is nagyságrendileg ennyibe kerül.) Ez azért elég nagy különbség. 

Utazás 

Nem csoda, hogy London esetében egyre többen döntenek úgy, hogy kijjebb költöznek és onnan ingáznak be naponta a munkába. Csakhogy érdemes alaposan számolni egy ilyen döntés előtt, mert a költségek igen magasak lehetnek. 

„Kilenc hónappal ezelőtt költöztem ki Essexbe, onnan ingázom Londonba. Ez havi 430 fontba (148 ezer forintba) kerül, amiben nem csak a vonatbérlet, de a londoni közlekedés is benne van. Amikor Londonban éltem, akkor havonta 130 font (44 ezer forint) volt a tömegközlekedés, de ezt a munkaadóm fizette” – mondta Laura Tully. 

A különbség tehát 300 font havonta, plusz a rengeteg, utazással töltött idő – ezt kell figyelembe venni, amikor az ember lakást keres Londonon kívül. 

Ez hangsúlyozta az üzleti szférában dolgozó Shane Hickey is, aki tíz év Írország után költözött vissza Londonba. Az ő tanácsa: lakni a harmadik zónában érdemes, és meg kell próbálni nem az elsőben dolgozni. 

„Eljön egy bizonyos pont, amikor a vonatbérlet már olyan drága, hogy többe kerül, mint amennyit a lakáson megtakarít az ember. Dublin esetében ha ott akar dolgozni az ember, akkor akár egészen messzire, például Kildare-be kell kiköltözni” – vélte Shane Hickey. 

Mindenesetre egy átlagos ír háztartás 124 eurót (38 ezer forintot) költ havonta közlekedésre, ebben a jegyek / bérletek ára és az esetleges tankolás is benne van. Ami például a dublini buszjegyeket illeti, az átlagosan 2,70 euró (830 forint). 

Más kérdés, hogy mit kap ezért a pénzért az ember. A BBC eredetileg az írországi Donegalból származó újságírója, a Londonban élő Claire Brennan szerint lehet, hogy a londoni tömegközlekedés drágább, viszont ár-értékarányban jobb. 

„A havi bérletemmel annyit utazom a metrón és a buszon, amennyit akarok. Gyorsan lehet nagy távolságokat megtenni” – mondta, hozzátéve, hogy a tömegközlekedési hálózat is jó. 

A lakhatás tehát mindkét városban meglehetősen drága, bármelyiket is válasszuk, érdemes ezzel (vagy hosszas napi ingázásokkal számolni). 

A bevásárlás 

Érdekes módon az élelmiszerek és egyéb, a háztartásban szükséges termékek olcsóbbak Londonban, mint Dublinban – legalábbis az Irish Timesnak adatokat szolgáltatók szerint. 

A már említett Laura Tully például azt mondta, őt kifejezetten sokkolta, milyen keveset tudott 90 euróért vásárolni Dublinban, amikor egyszer hazautazott: „Őszintén szólva kétszer-háromszor átnéztem a blokkot. Ugyanezért az összegért itt, Londonban mondjuk az Aldiban két embernek két hétre bevásárolok” – mondta. 

Egyébként tényleg, ha valamelyik, a városok megélhetési költségeit összehasonlító oldalon (én ezt a Numbeón tettem) vetjük össze a két város árait, az jön ki, hogy a fogyasztói árak 1, az élelmiszerárak viszont 9 százalékkal olcsóbbak Londonban, mint Dublinban. 

Ha pedig valaki inkább étteremben vacsorázna, az is jobban jár Londonnal, legalábbis a dublini születésű újságíró, Niall Swan szerint, egyszerűen azért, mert sokkal nagyobb a választék, így több a viszonylag olcsó, de jó minőségű vendéglátóhely a brit fővárosban. 

Mennyi a fizetés?

Végleges verdiktet persze nem lehet mondani ebben a kérdésben sem, hiszen sok minden függ az egyes emberek prioritásaitól. Paul Knapp például Londonban született, de a gyerekei taníttatása és a családja életminősége miatt mégis Írországba költözött. 

„Egyszerűen képtelenség lett volna Londonban megélni egy tűzoltó fizetésből, ami azt jelentette, hogy másodállást kellett volna vállalnom heti 90-100 órát dolgozva” – indokolta a döntést. 

Más kérdés, hogy így viszont Dublinban az ingatlan törlesztőrészlete és a gyerekekre költött összeg azt jelenti, hogy az egyik fizetése mintha nem is lenne, egy az egyben elmegy ezekre a kiadásokra. 

Ami a fizetéseket illeti, a Payscale.com szerint Dublinban az átlagkereset évi 36 422 euró (11,2 millió forint). Ezen belül egy software engineer 43 627 eurót (13,4 millió forintot), egy irodai dolgozó 25 573 (7,85 millió forintot), egy nővér pedig 30 697 eurót (9,4 millió forintot) keres évente. 

Ugyanezen oldal szerint Londonban az átlagkereset évi 35 037 GBP (11,9 millió forint), egy software engineer 42 869 GBP-t (14,5 millió forintot) visz haza.

A döntés tehát mindenkin magán áll, gondolom, majd a kommentekben szokás szerint alaposan kivesézitek mindezt.

HÍRMONDÓ

Németországi munkák kakukktojással

Németországi munkákat ajánlunk ma, méghozzá hatot, de lesz köztük egy kivétel is, méghozzá meglehetősen érdekes kivétel. 

Rosszul járhat Magyarország az EU átalakulásával 

Immár hónapok óta napirenden van az Európai Unió átalakításának kérdése, és alighanem csak a német választásokat kell megvárni, hogy a dolog még jobban beinduljon. De mi lesz Magyarországgal, ha a magországok szorosabbra akarják fűzni a szálakat? 

Érdekes javaslat: regisztrálnák a határátkelőket 

Tony Blair egyike a Brexit leghevesebb angol ellenzőinek. Mióta nem kormányfő, több különböző projektben is részt vesz, ezek egyikeként vezeti a Változást a Világban Intézetet, ami most a bevándorlás kérdésével is foglalkozó jelentést tett közzé. 

Első körben megszavazta a Brexitet a brit parlament 

Nem történt meglepetés, a londoni alsóház elfogadta a brit EU-tagságról szóló törvény visszavonásának kormányindítványát. Ez még nem a végleges változat viszonylag sok víz lefolyik még a Temzén addig, amíg az is az alsóház elé kerül.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: London Nagy-Britannia Írország Dublin

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5712823756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arthamyr 2017.09.14. 10:45:14

@Hari Seldon 2: Dublin nem fog tudni annyi bevándorlót felszívni, mint London. Mondjuk ez megint nem Kovács Józsi problémája. :)

puhacica 2017.09.14. 10:54:26

"A különbség tehát 300 font havonta, plusz a rengeteg, utazással töltött idő – ezt kell figyelembe venni, amikor az ember lakást keres Londonon kívül." - mar ha az ember essexbe koltozik es ugyanabba a zonaba jar dolgozni es ugyanakkora/ugyanannyiert kiadott hazat berel, mint foszereplonk... ;)
-----
"Ez hangsúlyozta az üzleti szférában dolgozó Shane Hickey is, aki tíz év Írország után költözött vissza Londonba. Az ő tanácsa: lakni a harmadik zónában érdemes, és meg kell próbálni nem az elsőben dolgozni." - ugyan, rosszul tudja. a 3. zonaba mar csak csoro kelet-europaiak, esetleg pakik koltoznek, ketes hiru kornyekek azok, igazi london-also. :D
-----
nalunk ez ugy van, hogy amennyiert most a "lyukat" bereljuk a 3. zonaban, annyiert az altalunk preferalt videken minimum dupla meretu lakast berelhetnenk.
viszont a bejaras nem mukodik. az uram most kocsival jar, kb 10-15 percre van a munkahelye. en metrozok, fel ora naponta 2x. ha kikoltoznenk, en tutira nem ingaznek, o viszont igen. vonattal fel ora, viszont 240 font havonta a berlet. kocsival sokkal olcsobb lenne, de a delutani csucsban minimum 1 orat dugoban araszolna. szoval ja, a kenyelem nagy ur, tehat maradunk. :)

Herr Géza 2017.09.14. 10:58:15

@Buchhalter: Hű vazze, már megint kitikkantasz. Rosszul aludtál, vagy mi a túró van? :D
Mr. @Arthamyr: írt egy szarkasztikus kommentet, aminek a lényege egy nagyon is velős igazság.
Erre te jössz egy olyan hablattyal, amiből csak a gyíkemberek hiányoznak....
Meséld már el, hogy a te napi életedet konkrétan mennyire befolyásolja az USA "horribilis" államadóssága? Vagy a kínai bankrendszer, ami egy "piramisjáték" (LOL)?
Meg Olaszország "bedőlése"? Akit uszkve minimum 30 éve temet mindenki, oszt mégis megvannak egyelőre.

Herr Géza 2017.09.14. 11:02:50

@Arthamyr: Ja igen, így gondoltam én is alapvetően, bár nyilván mosogatóéknál kisebb a jelentősége az átlagon felüliségnek. Igaz, az nem is szakma. :))))))

Arthamyr 2017.09.14. 11:11:30

@Herr Géza: Én még nem találkoztam emberrel, aki hosszú távon mosogató akart volna maradni, és igazából ha valaki azt mondja, hogy már látott ilyet, csak csodálkozni tudok. :)

Buchhalter 2017.09.14. 11:21:36

@Herr Géza: nyugi Géza bá én is csak szarkasztikus voltam.

Demi78 2017.09.14. 11:26:35

Csodalkozom en is, miert csak Londonbol all Anglia... Nekem ne mondja senki, hogy mashol nincs munka (most nem ternek ki a City specifikus penzugyi, felsomenedzseri allasaira) egy alap/kozep angol nyelvtudassal frissen erkezo europainak.
Persze, hogy draga, minden hulye oda akar menni: repuloter kozel van, EU kozel van, tele van turistaval, van kereslet/kinalat. Ertheto, de egyszer ez ki fog pukkadni es azok jarnak majd jol, akik mar most mas nagyvarosban probalnak ervenyesulni.

Mas: szoktam olvasni, hogy ki mennyit keres Londonban, Genfben, 3-4000€ (vagy annak megfelelo £) stb. Ilyenkor neha rajovok, hogy az en 2000€ nettom vezetoi beosztasban a beka segge alatt van FR teruleten. Viszont mondjuk az utazasra, az eletre feleannyi sem megy el, mint az angol/svajci tomegeknek. Nyilvan adodik abbol, hogy en sem Parizsban elek, leszoktam a nagy nyuzsgesrol, ahogy tobben, en is inkabb a nyugalmat reszesitem elonyben. Oregszunk, oregszunk, masok az igenyek:D.

Buchhalter 2017.09.14. 11:26:54

@Arthamyr: tapló nem voltam,de látom egy kissé érzékeny mimóza vagy,de már akkor ez is kiüti nálad a biztosító szeget?Ejh ,de nehéz lehet neked...Igazi kis kocku lehetsz a számítógéped előtt egy zárt világban .Havonta megjön a fizetés ,néha bölcselkedsz hasonszőrű kollégákkal és igazándiból ennyi is az életed?Ja meg még lehet van asszonyka aki gondoskodik a szükségleteidről.Szerintem egy kis önkéntes munka pár hétig Dublin nyomor negyedében rád férne.De gondolom ez meg már felér neked egy sértéssel.De abbahagytam. Béke veled.

Arthamyr 2017.09.14. 11:43:40

@Buchhalter: Olvasd vissza ezt a hozzászólásod... Ezután válaszold már meg, hogy mi értelme volt? Az önellentmondás esetleg nem tűnik fel (tapló nem voltam <=> a többi személyeskedés, bár a múlt idő végülis segít, ha betű szerint vesszük)?

Más: mi "Dublin nyomor negyede"? Ott mi van? Nem mondom, hogy a város minden szegletét ismerem, mint a tenyerem, de én nem tudok nyomornegyedről, ami annyira masszívan kilógna lefele, hogy rá lehet sütni a nyomornegyed bélyeget.

London2009 2017.09.14. 11:45:16

@puhacica: Nalunk is felmerul idorol idore ez a koltozzunk videkre tema. Az alap elgondolas nekem tetszik, mivel imadom azt a kornyeket ahonnan a ferjem szarmazik. (Cambridge) De a gyakorlatban ez egy remalom lenne. Legalabbis szamomra. Ott tartunk, hogy azon a kornyeken majdnem londoni szinten vannak az ingatlanarak. Annyira nagy az igeny a hazakra es miutan nem epulnek eleg gyorsan ujak, igy folyamatosan mennek fel az arak. Tehat semmivel sem tudnank jobb vagy nagyobb hazat venni ott magunknak. Aztan ott van a bejaras. Azt en egyszeruen nem vallalnam. Csak a vonaton toltott tiszta ido egy ora, ha nincs keses, problema, barmi. Plusz meg eljutni a munkahelyre, ez kb. szerintem masfel ora lenne osszesen. Tehat akkor napi 3 ora elmenne csak az utazasra. Ezzel szemben most 10-15 percre vagyunk kocsival a metrotol es a metron pedig egesz pontosan egy megallot kell utazni a munkahelyig. Az mas kerdes, hogy 11 font naponta a parkolas es az egy megallo utazasert a metron kifizetunk tobb mint, 3 fontot oda vissza. Tehat a kettonk bejarasa egy honapban fejenkent durvan 150 font. Ami viszont londoni viszonylatban atlagos.
Az meg jo otlet, hogy akkor keresni kell munkat helyben, csak nyilvan a videki fizetesek a mi szakmankban koszono viszonyban sincsenek a londonival. A karrier lehetosegekrol meg nem is beszelve. Ugyhogy szerencsere egyelore gyoztek az eszervek es idaig meg hala az egnek sikerult lebeszelnem a videki eletrol…

Arthamyr 2017.09.14. 11:48:26

@Demi78: London külön ország, külön rendszer. A nagyváros/vidék mindig is különböző világ lesz, azonos országon belül is teljesen más tud lenni.
Másrészt London bizonyos szempontból kimagaslik (kimagaslott), ez Anglia egyéb területeiről már nem igazán mondható el.

Arthamyr 2017.09.14. 11:51:18

@London2009: Volt 2 kolléganőm, akik Észak-Írországból jártak át dolgozni (és ők még mindig ott vannak). :)

London2009 2017.09.14. 11:59:49

@Arthamyr: ne idegesits mar. Naponta? Van egy csomo ember aki Bristolbol, Birminghambol jar be. Szerintem ez egy nem normalis dolog.

LittleG (uk) 2017.09.14. 12:01:32

@Opi87: ha per day ajanlatokat kuldenek, akkor az kontraktori pozicio, ami altalaban fix idotartamra van, nincs benne fizetett szabi, szoval addig vagy fizetve mig dolgozol es ezek mindig sokkal jobban fizetnek, mint egy fix munkahely.

Buchhalter 2017.09.14. 12:06:14

@Arthamyr: a Dublin nyomornegyed rész célzás volt,hogy mozdulj ki a kis biztonságos steril világodból,de látom nem érted és sikerült belekötnöd másokba is.A mai nap ügyeletes megmondó emberre címet ezennel elnyerted.

Arthamyr 2017.09.14. 12:10:39

@London2009: Minden áldott nap, nem is szoktak otthonról dolgozni! Az egyik kb. két és negyed órát utazik, egy irányba, mert egy farmon lakik, és még a vasútállomásra is be kell vezetnie. :) Nem mondom, hogy értem, meg hogy szerintem jó, de van ilyen. Magyarországon 2-2.5 órát utaztam naponta a munkába (oda vissza, várakozást is beleszámolva), de egyszerűen természetesnek vettem, és megszoktam, mert nem volt más lehetőség. Mondjuk a napi 4-5 óra más műfaj, de a mostani 0 vagy az eddigi fél órához képest a 2-2.5 óra is, vagy akár az 1 óra is.

Arthamyr 2017.09.14. 12:13:15

@Buchhalter: nagyon tudni véled, hogy élek, de így sem értem, miért akarsz nekem (meg másoknak, akikhez a "steril világomból" átzavarnál) rosszat, de ez van...

London2009 2017.09.14. 12:19:25

@Arthamyr: Regebben Eszak Londonban laktam es delre jartam dolgozni. Csak a metron toltottem 45 percet. Tehat masfel orat naponta a fold alatt. Fel sem tunt, valoban megszokja az ember. Viszont a mostani felallast szinte luxusnak erzem ehhez kepest. Ma is kicsivel 8 elott keltem, lassan osszekeszultem, utana meg kivittem a szemetet, kipakoltam a mosogatogepet, meglocsoltam a viragjaimat blabla majd elindultunk otthonrol olyan 8 40 korul… Nulla stressz. Nulla tomeg. Nulla tomegkozlekedes.
Ezt csereljem le egy 6 oras keles, 7 orakor mar a vonaton ulesre? Nem. Nem. Nem…

puhacica 2017.09.14. 12:43:31

@London2009: nalunk en vagyok a menomano, magyarul vandorcigany. :D nem azert koltoznek idorol idore, mert olyan rossz ott, ahol vagyok, hanem mert elvezem a valtozatossagot. szerencsere jol erzem magam varosban es falun is. viszont piszoknehez lesz donteni, ha egyszer vegre letelepedunk.

az a kornyek szep, nekunk st albans is nagyon tetszik, de az ingatlanok tenyleg nem sokkal olcsobbak.
majd ha egyszer sikerul beinditani a biznict ugy igazan, akkor elkoltozunk land's end kornyekere valami vityilloba. :)

Arthamyr 2017.09.14. 12:59:31

@puhacica: De azért "rosszabb" helyre nem szívesen költözöl, változatosság ide vagy oda. Vagy igen?

skye8 2017.09.14. 13:02:53

En kocsival Jarok be dolgozni, autopalyan osszesen 15 perc. Kaptam ajanlatokat Hogy Toronto downtown ban dolgozzak de minimum napi 2 orarol beszelunk ha nincs baleset vagy egyeb Gond az autopalyan. Vagy dolgozhatnek 10-7 ig hogy elkeruljem a Nagy forgalmat de akkor nincs ki napkozibe vigye-hozza a kislanyomat.
So thanks but no thanks. Ja Es a napkozi 5 percre van a hazunktol, igy reggel Es delutan en viszem-hozom a csemetet is. Talan hajszalnyival kevesebbet keresek itt, torontotol 60 km-re mint aki downtownban dolgozik de sok mas szmepontbol megeri.

London2009 2017.09.14. 13:16:34

@puhacica: St. Albans nekem is nagyon tetszik, raadasul az pont nagyjabol feluton van, ugyhogy az lehetne kompromisszumos megoldas. Onnan hajlando lennek bejarni en is. De igy van, az is rohadt draga. Anyagi szempontbol ugyanott vagy.

Opi87 2017.09.14. 13:17:02

@Demi78:

Hat pl. Zurich mernok ismeros 8000 EUR netto... De mondjuk ott a lakas eleve 2000 EUR-rol indul per ho de egy normalis az inkabb 2500.

Hari Seldon 2 2017.09.14. 13:18:29

@Demi78:
Igazad van. Ahogy az embernek gyerekei vannak, rájön, hogy Párizs, nem igazán jó gyereknevelésre. Eleve a munkába járás, kötött. Csak tömegközlekedés jöhet szóba a legtöbb esetben. Időre kell menni a gyerekekért. Aztán vinni zeneiskolába, meg egy másik féle különórára. (például) Nagyonon bonyolult lenne.

Példa: Párizsban három gyerekkel nem tudnám megoldani. Itt meg beülök a kocsiba, 10 perc alatt kikapom az iskolából, aztán vissza (ami éppen napközben van). Este zeneiskola. Az szintén az iskola környékén van. Megoldható. Párizsba? Mondjuk három megálló busszal, akkor is, ha kerültetne belül van. Aztán vissza. Ha csak kettőnek van zeneiskolája, a másik napköziben van. A kettőt leadom a zeneiskolába, aztán elérni a buszt / metrot...

London2009 2017.09.14. 13:29:22

@Hari Seldon 2: ez viszont szinte majdnem minden nagyvarosra igaz. Budapesten is megvan ugyanez a problema.
Ilyen szempontbol London annyival talan jobb, hogy a belvaroson kivul kis varosok osszenovesebol all. Ugye eleve ezek a regen onallo varosokkent, falvakkent funkcionalo teruletek alkotjak a Greater Londont. Tehat peldaul nekem ugyanugy setatavolsagban vannak a "faluban" a dolgok, mintha egy tenyleges faluban laknank. Persze nem mondom, hogy az egesz varos ilyen es igy funkcional, de sok resze igy mukodik es a csaladosok pont emiatt arra is koncentralodnak.

LittleG (uk) 2017.09.14. 15:29:31

@puhacica: Es ha o keresgetne videken allast, ha olyat talal, ami tetszik, mennetek, te meg hozzaigazitanad, ott keresnel? Persze csak ha elvágytok Londonból

LittleG (uk) 2017.09.14. 15:34:32

@Arthamyr: Mostani hogy 0?

A munkahelyeden laksz? :)

Vagy mindig otthonrol dolgozol?

(neha ok, en nem szeretnem mindig, lassak mar nemi embert meg mas tajat is)

Arthamyr 2017.09.14. 15:45:09

@LittleG (uk): 1 hete elkezdtem otthonról dolgozni, szabadúszóként. Egyelőre maradunk Dublinban, mert nem akarok a magyar munkaerőpiacon kikötni, ha ez nem jön össze.

Előtte sem volt sokkal több, kb. negyed óra alatt beértem a munkahelyre, de azért az nem ugyanaz, mert hiába negyed óra az út, pl. nem ugyanabban a ruhában vagyok otthon és a munkahelyen. Vagy ha szar idő van (ami azért errefele megesik), akkor sem egy élmény bemenni.

Shanarey 2017.09.14. 16:59:40

First world problem, again.
:-)

puhacica 2017.09.14. 17:06:37

@LittleG (uk): szereti a munkahelyet es anyagilag sem erne meg valtani neki. es igazabol most en is nagyon jol erzem magam meloban, szoval nem eroltetjuk. csak en ilyen vagyok, barmikor kesz egy klassz kis koltozesre. :D

@Arthamyr: nem egeszen ertem a kerdest. gondolom mindenki azert valt, mert ugy gondolja, hogy jobb lesz a kovetkezo, vagy minimum ugyanolyan jo. haz, kocsi, munka, orszag, dieta, akarmi.

London2009 2017.09.14. 17:12:44

@puhacica: Minimum ot evig nem szeretnek a mostani hazunkbol mozdulni. Teljes szivembol gyulolok koltozkodni. Abban mi a jo? Mondd el kerlek, hatha legkozelebb majd mas szemmel tekintek a dolgokra. :D

Din Serpahis 2017.09.14. 17:22:27

@Opi87: Zürichet ha egyedül vagy párban vagy simán ki lehet hozni 2000 alatt is, én most egy 40m2-es lakásban élek 1750 CHF-ért. (Ráadásul ez az átlagnál drágább, mert újépítésű volt, amikor kivettük)

A fizetés-költség rés sokkal jobb mint bárhol máshol, a 8000 az még csak csak, a múltkor az egyik ITs topicba beírt egy tag, aki a G*nál havi nettó 16000 CHFet keres senior developerként....

puhacica 2017.09.14. 17:46:28

@London2009: hat, nem nagyon hiszem, hogy elorebb jutnank, ha elmondanam. en ugye teljesen elegedett vagyok hazassag nelkul, siman eszek reggelire toltottkaposztat vagy gulyaslevest, tetszenek a mobilhazak es a minimal dizajn, szoval szerintem egyszerubb, ha abban maradunk, hogy nem vagyunk egyformak. :D

London2009 2017.09.14. 17:50:13

@puhacica: reggelire en is siman eszek chicken curryt. A minimal dizajn nekem is tetszek, csak lakni nem szeretnek benne. A hazassagot meg mar megbeszeltuk. Bar legutobb azt irtad, hogy lehet, hogy muszaj lesz! :DDD

LittleG (uk) 2017.09.14. 18:22:13

@London2009: En is utalom. Nem vagyok en Tóték, hogy folyton dobozoljak...

LittleG (uk) 2017.09.14. 18:24:12

@puhacica: Nektek keves cuccotok van, ugye? Mert nekunk rengeteg kacatunk, azt meg remalom be- es kicsomagolni.

London2009 2017.09.14. 18:34:06

@LittleG (uk): nem beszelve a trifle talrol! :D

Shanarey 2017.09.14. 18:58:56

@London2009:

A költözésben az a jó, hogy rájössz mennyi felesleges vackod van, amit sose használtál, és kidobhatod.
:-)

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2017.09.14. 19:04:41

@Din Serpahis:

Neked amúgy van bármilyen más mércéd mint a fizetés?
Mondjuk a legjobb helyen vagy ha ez a mérce csak..

Din Serpahis 2017.09.14. 19:32:03

@Horthy Miklós cselédje: Ha jól emlékszem te nyavajogtál mindig hogy ****t se fizettek neked a mekiben, úgyhogy le lehet szállni rólam drágaszág.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.09.14. 19:43:46

@London2009:
Tul sok a holmid ;)
Ami nem fer el egy darab borondben es a penztarcaban, az mind kacat :D

M. Péter 2017.09.14. 19:47:39

@Opi87: Mert Londonról már hallottak, vagy mert a szomszéd unokaöccse már ott van. Aki mosogatni, takarítani megy, vagy egyéb minimálbéres állásra pályázik, az tényleg jobban jár, ha Londonon kívül próbálkozik, a minimálbér ugyanannyi, viszont a lakbéren és a közlekedési költségeken sokat lehet spórolni.

Dikusz 2017.09.14. 19:52:05

@puhacica: @London2009: nem tartozik szorosan a témához, meg nem is nekem szólt, de az az igazság, hogy én tegnapelőtt simán betoltam az arcomba a maradék pacalpörköltet reggelire...
De megvigasztaltam magam, hogy ezt az egészséges táplálkozás jegyében kenyér nélkül követtem el.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.09.14. 19:55:05

@Horthy Miklós cselédje:
Letezik barmilyen mas merce? :) ;)

Ha boltba mesz, penzert adnak dolgokat. Ha autot / hazat / butort akarsz, az is penzbe kerul. Minden penzbe kerul, semmi sincs ingyen.

Ami nem megveheto (errol is lehet vitatkozni), azt penz nelkul sem kaphatod meg (pl. a raknak mindegy, hogy mennyit keresel, igy is, ugy is szivas).

Meg mindig a konyhaban laksz? :D

DieNanny CH 2017.09.14. 20:18:28

@Kövérmadár [swe]:

"Meg mindig a konyhaban laksz? "

Már kitúrta a nővérét a lakásból, úgyhogy elfoglalhatta a szobát.

Shanarey 2017.09.14. 20:49:28

@Kövérmadár [swe]:

Nálam ez úgy működik hogy, ha nem fér bele az autómba, akkor túl sok cuccom van.

Shanarey 2017.09.14. 20:51:37

@DieNanny CH:

Nem túrta ki, ment az magától, mert nem akarta azt a nagyra nőtt csőd tömeget sűrűn látni.

puhacica 2017.09.14. 22:04:27

@London2009: @LittleG (uk): nalam ez ugy van, hogy jol erzem magam mondjuk egy nyuzsgo nagyvarosban, de aztan sok lesz a zaj, ember es akkor elkoltoznek egy csendes kis faluba. aztan par ev es akkor megint jon egy kattanas, hogy jo volt ez is, de most jojjon valami mas. az egyetlen hely, ahonnan szerintem nem szeretnek elkoltozni soha, az egy haziko valami tengerparton, szomszedoktol legalabb 5km tavolsagra. de ezt meg nem probaltam. :D
cuccunk az tenyleg nincs sok, mire magyarorszagon berendeztuk az utolso alberletet a 0rol teljesen (mosogep, szonyeg, agy, babzsakfotel, fuggony, minden), addigra ajandekozhattunk/adhattunk el mindent, mert jottunk. 130 kg cuccot hoztunk magunkkal es most sincs sokkal tobb. a konyham peldaul szuper, van 1 kis es 1 nagy fazekam, 1 serpenyom, 1 tepsim, 1 muffinformam, 1 6os tanyer-, vizes/borospohar-, evoeszkozkeszletem, 1 botmixerem es kb ennyi. :D trifle tal...? :D
szoval gyujtogetes nincs. igaz, neha elcsabulok, ilyenkor szoktam mondani a digger szomszednak, hogy "baj van". ez azt jelenti, hogy talaltam valami oriasi uveget, butelkat 1 fontert es cipelni kell. :D

@Dikusz: na, az a masik. hidegen, kenyer nelkul, csak ugy magaban. nincs is annal jobb. :D

LittleG (uk) 2017.09.14. 22:43:35

@Shanarey: de kinek van akkor ideje/idegje valogatni, inkabb viszi a vackokat is :S

LittleG (uk) 2017.09.14. 22:56:44

@puhacica: tál tál, pedig nem is én vagyok a gyűjtögető a családban!

Arthamyr 2017.09.14. 23:05:31

Nekünk minimális kacatunk van (sztem 130kg sem volt, amit Írországba hoztunk), mert én nem nagyon kultiválom, ennek ellenére mindketten mocskosul utálunk költözni. A kis apróságok, amiket el kell intézni, ki kell találni, meg kell csinálni, át kell alakítani stb., mielőtt egy otthon igazán otthonos otthon lesz, eléggé össze tudnak adódni. Plusz megszokni a környezetet. Plusz mindig sajnáljuk is otthagyni, ahol voltunk, ha már olyan jól berendezkedtünk, alkalmazkodtunk hozzá és megszoktuk.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.09.14. 23:29:41

@Shanarey:
Jo jo, hat nem elhet mindenki olyan luxusban, mint te :) nekem csak a borond jutott, mondjuk igy alhatok akar az autoban is :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.09.14. 23:32:05

@puhacica:
Mehetunk!
Ez az otlet tetszik, leszunk szomszedok? Szerzunk kisvasutat is ;)

Dikusz 2017.09.15. 01:03:05

@puhacica: telitalálat, úgy ettem, csak az a baj, hogy az én ízlésemhez kevés volt, és csak pacal, a csülköset nem szeretem, bármennyire is dicsérik. A pacal legyen pacal. Eredetileg erdélyi pacallevesnek (isteni finom) vettem, csak azt nagyon macerás elkészíteni a hosszú főzési idő miatt, de el fogom készíteni. :)

A leírtak alapján nem lehet túlzsúfolt a konyhád, nekem van egypár felesleges, kell? Gondolom nem:)

puhacica 2017.09.15. 08:20:29

@Kövérmadár [swe]: lehetunk, de csak akkor, ha a latogatasokra mindketten rabolintunk. nem szeretem, ha varatlanul betoppan valaki. :D

@Dikusz: igy van, kulon az igazi. szeretem a koromporkoltet is, de akkor az legyen koromporkolt. sot, a fulporkoltet is nagyon szeretem. :D es igen, a mennyiseg is nagyon szamit. kis adagban nem olyan izletes, a fene se tudja miert. :D
eleve kicsi a konyha, de boven eleg, mivel havonta 2-3x fozunk csak. persze nyilvan vannak meg kacatjaim, sajtreszelo, kesek, vagodeszka... de tenyleg nem zsufolt. amikor koltoztunk, akkor szelektaltam otthon es arra jutottam, hogy a 2/3at kb nem is haszlnaltam a sok kacatnak. :)

Dikusz 2017.09.15. 09:43:53

@puhacica: teli lenne az utca lomtalanításkor, ha mindazt a sok lomot, ami csak a konyhában felesleges, levinném. Mégis mindig halasztgatom a kidobálását. Műanyag kempingkészlet, tálak, réges-régi spirituszos kempingmelegítő, az 5 kg-os gázpalackról nem is szólva. Azzal meg pláne nem tudok mit kezdeni, pár hónapja már nem veszik vissza sehol, azt se tudom mit kezdjek vele...

Körömpörköltet talán kétszer ettem életemben, most talán elkolbászolok a Nagycsarnokba, aztán lehet, hogy veszek. Majd ha elkészült, gondolok rá, vagy Mézga-fénypostaval küldök belőle:)

puhacica 2017.09.15. 11:10:37

@Dikusz: jezus szive :D

ok, majd nyitom az ablakot.

Dikusz 2017.09.15. 12:12:36

@puhacica: most jöttem meg a Nagycsarnokból. Nem körmöt vettem, hanem áfonyát jó áron (998 Ft/kg). Ha tovább vittem volna, akkor már szörp lenne. Lekvárt (karácsonyra ajándéknak) készítek belőle, biztos finom lesz, de legalább nem szeretem.

London2009 2017.09.15. 12:15:35

@puhacica: @Dikusz: @Kövérmadár [swe]: @LittleG (uk): @Arthamyr: tehat kezdjuk azzal, hogy van egy zongoram, ket gitarunk, ket szorfdeszkank, silecek, snowboardok, biciklik es akkor ezek meg csak a nagyobb targyak. Aztan van tobb szaz konyvunk, etkeszletek, poharak, amiket egyesevel kell ugye csomagolni, van 60 par cipom, 40 szobanovenyem... folytassam? :DDD
Uuuuutalok koltozkodni.

2017.09.15. 12:21:31

@London2009:

"van 60 par cipom"

Lol wut.

Nem akarok hülyeséget mondani, de valószínű, hogy nekem teljes felnőtt életem során összesen nem volt még 60 pár cipőm, nem hogy egyszerre.

A modzsóka volt még ilyen cipőmániás, nem? Döbbenet. :)

London2009 2017.09.15. 12:28:52

@Nagy kámpics: mindig elcsabulok... Egy nonek mas. Sokkal tobb cuccra van szuksege! De nem vagyok cipomanias, csak osszegyultek.

2017.09.15. 12:36:14

@London2009:

Igen, biztos női dolog (is).

És ha nem túl privát kérdés, hogy zajlik ez? Van, mondjuk, 15 téli cipőd, 20 nyári, 10 szandál satöbbi?

Színek alapján veszed fel őket, vagy aznapi hangulat, vagy hogyan?

(Asszem, az usában van ennek hagyománya, hogy az ember körbekérdedik a dolgaival, vagy legalábbis amerikai youtubereknél/sportolóknál stb. szoktam ezt látni, és a faszi megmutatja, hogy külön szekrénye van a baseball sapkákhoz, és van neki vagy 100. És a baseball sapka nem drága, szinte bárkinek lehet belőle 100, de mi a rossebnek? És ugyanígy: 15 karóra, meg 42 sportautó meg 5 fürdőszoba. Minek? Oké, mondjuk én már a bélyegyűjtést sem értettem soha.)

Főgebra 2017.09.15. 12:52:10

@Nagy kámpics:
Tudod ki Imelda Marcos?
Na, szóval, amikor menekülniük kellett a palotából, állítólag Imelda 15 nercbundát, félezer estélyit, ezer elegáns retikült és háromezer pár cipőt hagyott hátra.

Hol van ehhez képest@London2009: ?

London2009 2017.09.15. 12:59:02

@Nagy kámpics: Ha tenyleg erdekel akkor leirom, hogy ez mikent adodik irto konnyen ossze. Azert egy nonek nyilvan van magassarku meg lapossarku cipoje, szandalja, csizmaja, felcipoje, sportcipoje, koromcipoje stb. Tehat ez mar onmagaban vagy tiz fele cipo. Aztan jonnek ugye a kulonbozo szinek, formak, magassagok. Ezt te is belathatod, hogy nem is olyan egyszeru dolog! :D
Az en ferjemnek is kb. 10 cipoje van. Fele sportcipo, a tobbi meg munkaba jaros borcipo.
De peldaul az en apukamnak is van vagy 40 par cipoje es 100 nyakkendoje. Imadja oket. Mondjuk szerintem leginkabb pucolni! Ez nala valami ritus vagy hobbi lehet! :D

London2009 2017.09.15. 13:04:21

@Főgebra: hat ez az! Ebbol a felallasbol mar sajnos eleve a palota hianyzik... :D

2017.09.15. 13:11:12

@Főgebra:

Nem hallottam még a hölgyről, de bizarr.

Egyébként a korábbi mondatomat ("mondjuk én már a bélyegyűjtést sem értettem soha") elaborálnom kell. Éppenséggel próbálkoztam én ezzel fiatal koromban, hogy milyen érzés, ha vannak tárgyai az embernek, például gyűjteni is próbáltam ezt-azt, meg volt egy féltett-óvott könyvsorozatom, aminek még véletlenül sem lehetett megtörni a gerincét, de nem jött belőle az öröm.

Ezek egyébként a legkeserűbb csalódások az életben, nem? Hogy megfigyeled a többi embert, és próbálod lemásolni, ami nekik szemmel láthatóan őszinte, önfeledt örömet okoz, például felülsz a hullámvasútra, dagadtra zabálod magad vagy szexuálisan közeledsz még a szomszéd kutyájához is, és az öröm meg nincs sehol, csak ez a k.rva, kongó üresség van?

No jó, ez most megint depressziósabb mondat lett, mint eredetileg terveztem, de a lényeg, hogy igazából egyáltalán nem akarom cikizni lajhárnénit, sőt, kicsit irigylem is.

Ha még nem túl sok a személyes infó, akkor azt is elmondom, hogy jelenleg 1 darab hosszúszárú utcai nadrágom van (oké, igazából 2, a másik egy kicsit szakadt, de néha muszáj felvenni), és bár nem szoktam újévi fogadalmakat tenni, januárban megfogadtam, hogy idén veszek még egyet, de most már szeptember közepe van, és eddig nem haladt a projekt. Cipőt viszont már vettem az idén! Zoknit is! Előbb-utóbb divatikon leszek, akárki meglássa.

2017.09.15. 13:17:55

@London2009:

"Ezt te is belathatod, hogy nem is olyan egyszeru dolog! "

Egyébként most, hogy így mondod, belátom.:)

Megkérdeztem, a bnőmet, hogy egy olyan világban, ahol a praktikussági szempontokat mellőzni lehetne, neki hány cipője lenne, és azt mondja, neki is lenne vagy 15 (és ő e tekintetben eléggé low maintenance), úh a 60 valószínűleg tényleg nem olyan sok, szóval visszaszívom.

A 100 nyakkendő viszont akkor is nagyon kemény. :D

London2009 2017.09.15. 13:20:57

@Nagy kámpics: mitol lettem lajharneni? Ennyire oregnek latszom a kepen? Biztos nem elonyos akkor ez a beallitas.

Irto jot teszel am a kornyezetnek, azt ugye tudod? Felesleges dolgokat en sem veszek, amim van azt hordom rendszeresen. Ha valamit nem hasznalok, azt en is viszem a charity shopba azonnal. Illetve mar regota az a szabalyom, hogy csak akkor vehetek valami ujat, ha van amitol megvalok egy idoben. Kacatokat nem gyujtok en sem.
Ja es hogy ebbol mennyi orom szarmazik? Ez jo kerdes! A vasarlast irto gyorsan megunom, altalaban mindig celiranyosan tudom, hogy mit es hol keresek es gyorsan meg is veszem. Sosem ertettem amikor valakinek az program, hogy elmentunk shoppingolni… mar ez a szo is, kesz…
De peldaul szeretek jol oltozni es igen, ez oromot okoz. Targyak kozul is lenne egy par dolog amit sajnalnek. Peldaul a zongoram az egy cseh darab es itt leltem ra Londonban es pont olyan, mint ami otthon van es amin tanultam jatszani. Na azt rohadtul sajnalnam.

Latcho Rom 2017.09.15. 13:23:11

@London2009: miféle gitárok, s ki játszik rajtuk? :)

London2009 2017.09.15. 13:34:01

@latcho drom: elektromos meg akusztikus es a ferjem. Ja es feketek, de kb. ennyit tudok roluk. :D

Főgebra 2017.09.15. 13:37:37

@Nagy kámpics:
Bővítem az ismereteidet:
Imelda Marcos egy igazi golddigger volt.
Kiválasztotta magának Ferdinand Emmanuel Edralin Marcost aki kb 20 évig volt a Fülöp-szigetek elnöke, egyébként teljhatalmú ura. Végül száműzték a filippinók. A golddigger, a 20 év alatt több milliárd USD közpénzt utalt át főleg Svájcba.
A csodálatos gyűjtemény pedig, a termeszek jólétét szolgálta, jóízűen elfalatozták az egészet!

puhacica 2017.09.15. 13:40:01

@Dikusz: en szeretem azt is. igazabol alig van valami, amit ne szeretnek. es ez latszik is. :D

@London2009: oh, a konyveket ne is mondd, a szivem szakadt meg, mikor otthon kellett hagyni oket dobozokban. a masik a cipok, azok kozul is szelektaltam. de itt mar utolertem az eredeti szamot, olyan 20 par korul van. majd mondom az uramnak, mikor eloveszi a "marmegintegyujparcipo?" nezeset, hogy ez lopasz a te gyujtemenyedhez kepest. :D

Latcho Rom 2017.09.15. 13:44:51

@London2009: majd nézd meg milyen márka, please

DieNanny CH 2017.09.15. 13:58:09

@Nagy kámpics:

"Ezek egyébként a legkeserűbb csalódások az életben, nem? Hogy megfigyeled a többi embert, és próbálod lemásolni, ami nekik szemmel láthatóan őszinte, önfeledt örömet okoz"

Én így voltam a színészek, együttesek iránti rajongással. Figyeltem 2 barátnőmet, szinte elaléltak egy bizonyos együttes énekesétől, minden kétsoros cikket megszereztek róluk/tőlük, oda-vissza tudták az életrajzukat, kedvenc színüket - 26 évvel ezelőtt!!! - és én csak néztem, és furcsálltam, hogy nekem vajon miért nincs semmilyen ingerületem, hogy egy koncerten csápoljak, vagy pusmogjak egy zenészről órák hosszat...

puhacica 2017.09.15. 14:04:12

@DieNanny CH: ugye? en se tudok igy rajongani. madonna koncertre elmentem, jo volt a show, de ha tobbet nem jutok el ilyen esemenyre, akkor nem jutok el. sokkal rosszabbul erintene, ha mondjuk portugaliaba nem mehetnek tobbet. :D
koleszban nagyon mokas volt, egyik evben 8an laktunk egy szobaban es a tobbiek mindenfele fiuzenekarok posztereit ragasztgattak fel, a baratnom agya folott meg az aradi 13ak kepe viritott, mert tori felvetelire keszult es ugy gondolta, ha minden este szemez a sracokkal, akkor hamarabb megtanulja a nevuket. :D

London2009 2017.09.15. 14:30:39

@puhacica: eloszor azt akartam irni, hogy varj, lehet, hogy nincs 60... de aztan rajottem, hogy vettem olyan cipotarolot amibe 12 par fer es az agy alatt van ketto. Tehat ez mar 24. De van olyan rekesz, amit duplan raktam, tehat akkora legyen mondjuk 35. Az agy alatt. Na es akkor van meg a... Szoval hagyjuk! :D Amugy meg szerintem semmi gond nincs a cipokkel. Ahogy nagyanyam mondta, nem ker enni! Akkor meg? :D

puhacica 2017.09.15. 15:38:43

@London2009: az a baj, hogy egy ido utan mar en erzem rosszul magam, mert vegul mi a francnak ennyi cipo. tavaly vettem 4 par nike cortezt, ugyanaz a modell, 4 kulonbozo szin. rajuk nezek es gyonyoruek, de... rohadtul nincs rajuk szukseg a 2 par converse, 2 par tisza, csizma, magassarku es kek illetve cicas balerinak, meg a franc se tudja mik mellett.

blackhairlady 2017.09.15. 15:41:42

@London2009: Nalunk a ferjemnek kb otszor annyi ruhaja es kiegeszitoje van mint nekem. A gardrobban 3/4 resz az ove, negeyd resz az enyem :D De hat neki ugye oltonyos meloja van, szerintem 3 hetig sem veszi fel ugyanazt a nadragot, inget, mindegyikhez megfeleloszinu cipo, ora, ov, es az otthoni cuccokrol meg nem is beszeltunk :)

blackhairlady 2017.09.15. 15:42:54

@Nagy kámpics: En szalvetat gyujtottem, a lanyom is folytatta kesobb, tobb ezer van beloluk, igen szep, kulonlegesek is. Remelem egyszer lesz unokam es o is folytatja majd a hagyomanyt :D

Dikusz 2017.09.15. 15:54:17

@latcho drom: a fiamnak van egy elektronyos Ashton gitárja, azjóaz?

London2009 2017.09.15. 16:13:45

@puhacica: en hordom oket rendszeresen, tehat szukseg van rajuk. Mezitlab nem jarhatok, ugye? :D Na jo mondjuk 4 egyforma kulonbozo szinben nincs. Neha elfelejtkezem valamelyikrol es akkor olyan mintha uj lenne, mikor ujra elokerul. haha.
Cicas balerina. Wow. : )

Shanarey 2017.09.15. 16:17:50

@LittleG (uk):

A rendrakás akkor kezdődik, amikor az új helyen kezdődik a kipakolás.
:-)

Shanarey 2017.09.15. 16:19:39

@Kövérmadár [swe]:

Aludni az autómban, én is tudnék ( a sofőr ülés sosincs tele pakolva ), de jobb szeretek ágyban horpasztani.

puhacica 2017.09.15. 16:24:31

@London2009: o, hat en is hordom oket. :D
ezek a macskak vannak rajta, csak az en cipellomon partiznak. :)
www.dogostore.com/en/cat-lovers-flats-womens

London2009 2017.09.15. 16:28:44

@puhacica: ez rohadt jo, ilyen nekem is kell. Lajharos nincs veletlenul? :DD

puhacica 2017.09.15. 17:56:26

@London2009: nezd meg a weboldalt, ki tudja. bekas volt regebben peldaul :D es piroska es a farkasos is. :)

2017.09.15. 18:42:09

Egy jo erv Dublin mellett: kisebb esellyel fogsz terrortamadasban megdogleni.

M. Péter 2017.09.15. 19:09:33

@captaing: Viszont nagyobb az esélye, hogy közlekedési balesetben halsz meg.

Shaktee 2017.09.15. 19:26:47

@captaing: Terror? Londonban??
Nem irnak errol a londoni bloggerek...

Tsteinar 2017.09.15. 19:26:52

@Sean MacTíre: a kontraktort vagy a külső konzulenst nem érdemes összehasonlítani az alkalmazottal. Mindenhol ugyanekkora a különbség.

Tsteinar 2017.09.15. 19:26:55

@captaing: és sokkal jobb a kaja, meg a sör :)

*Delin* (törölt) 2017.09.16. 08:32:42

A szerzo kicsiben gondolkodik. Ausztralia vagy USA? A vizum sokkal bonyolultabb, de nem remenytelen es mindketto alapvetoen bevandorlo orszag, sok lehetosseggel.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása