oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. szeptember 05. 06:30,  Magyarok egy mexikói vulkánon 89 komment

2017. szeptember 05. 06:30 Határátkelő

Magyarok egy mexikói vulkánon

Mit keresnek magyarok egy mexikói vulkánon? A kérdés jó, a rövid válasz pedig az, hogy kalandot és meg akarják nézni, ami pedig rendben van. Az még inkább rendben van, hogy utána poszt is születik belőle sok képpel. Következzen tehát a Mexikóból már több posztot is jegyző Zoltán írása és képei.

vulkan16.jpg

„Nos, említettem a harmadik mexikói poszt végén, hogy még nem teljesen zártam le Mexikót! Ez a poszt még egyszer visszaenged minket ebbe az érdekes és színes közép-amerikai országba.

Indulás 

Nem véletlenül látogattuk meg Uruapánt, mely ugyan már önmagában is egy különleges városka Michoacán tartományban, azonban minket sokkal jobban izgatott egy egész napos túra lehetősége. Még indulás előtt kiszemeltük, s úgy voltunk vele, hogy ha mást nem is, de ezt meg kell csinálnunk! 

Uruapánt egy szmogos, meleg, hétköznapi reggelen hagytuk el egy helyi buszjárat fedélzetén. Csak ketten tartózkodtunk a buszon, így a sofőr joggal gondolhatta, hogy nem probléma, ha nem sokkal indulás után bekanyarodunk egy lerobbantnak tűnő benzinkúthoz. 

A sofőr kedélyesen ránk mosolygott, majd leszállt és elment. Mi pedig ott ültünk az üresen tátongó székek rideg társaságában és hallgattuk a rádióból kedvesen előkúszó mexikói dallamokat. 

Úgy voltunk vele, hogy mivel - elméletileg - ez egy menetrend szerinti járat, ezért ez egy bevett reggeli rituálé lehet. Mivel már több, mint egy hete Mexikóban voltunk, ilyen apróságokon már nem akadtunk fenn: biztos dolga van, majd jön. 

Így is lett, hiszen kisvártatva sofőrünk egy újabb mosoly mellett visszaült kopott és már minden bizonnyal kihűlt székébe, majd elindultunk, hogy felvegyük az avokádó-ültetvényekre igyekvő, ingázó helyi lakosokat, indiánokat. 

Mondanom sem kell, hogy a buszon úgy világítottunk, mint Fresnel-lencsén áthaladó fény az éjszakában; bőrünk színe már korán lebuktatott minket: mi bizony nem a földekre megyünk dolgozni, hanem csak turistáskodunk. 

Buszunk vidáman kanyargott a zöldellő dombok övezte utakon, mígnem egyszer csak felbukkant úti célunk: a Parícutin-vulkán. Izgatottan néztük, miközben átsuhant az agyamon, hogy hát nem is olyan nagy ez a vulkán. 

Megérkezés 

Kedves autóbusz-vezetőnk egyszer csak a szája sarkából karcosan odaszólt: „Angahuan, gringos”. Megértettük, hogy itt az ideje magukra hagyni a szótlan csendbe burkolózó mexikói indiánokat, s megkezdeni kirándulásunkat egy helyi gazda kukoricaföldjén lévő, földtörténeti mércével nagyon friss geológiai sebhelyhez. 

Eme sebhely a XX. század közepe táján indult hirtelen növekedésnek, s mindössze 9 év alatt el is használta összes puskaporát, kialakítva végleges magasságát és alakját. Jelentősége abban rejlik, hogy ez volt az első vulkánkitörés, melyet a tudósok végig dokumentáltak, ezzel mélyebb ismereteket szerezve egy vulkán teljes életciklusáról.

ang04.jpgIsmeretlen művész alkotása Angahuan egyik utcáján a vulkánkitörésről

Angahuan egy apró, kb. ötezres lélekszámú, purepecha indiánok által lakta falu, mely a tengerszintből nagyjából 2400 méterrel emelkedik ki Uruapántól nyugatra. A falu lakossága gyakorlatilag csak a helyi indián nyelven kommunikáló őslakosokból áll, akik nem nagyon beszélnek még spanyolul sem. Legtöbbjük a környék számtalan avokádófarmjának egyikén dolgozik. 

A buszról leszállva szinte azonnal egy névvel ellátott kitűzőt viselő férfi szólított meg minket tört angolsággal; itt nincsenek nemzetek, csak helyi lakosok és fehér bőrű, angolul beszélő turista gringók. Mivel a vulkánhoz csak vezetett túrával lehet menni és a túra nem fix áras, ezért rövid tárgyalás után megegyeztünk 1000 pesóban. Az ár tartalmazta a túravezető és a lovak bérleti díját.

ang03.jpg

ang01.jpgLeendő társaink baktatnak a túra kiindulási pontjához

Igen, jól olvastátok, lovak (és ne pónilóra tessék gondolni). Tudniillik a túra jelentős hányada lóháton történik, egészen pontosan a vulkán lábáig és onnan vissza (persze lehet gyalog is menni, de az sokkal hosszabb). 

Őszintén szólva még nem volt dolgom lóval, így amikor megláttam a teljesen normál méretű világos- és sötétbarna hátasokat, egy aprót azért nyeltem. De úgy voltam vele, hogy nem fogok szégyent hozni egy lovas nemzet ily távolra csöppent hírvivőjeként.

ang05.jpgTipikus Angahuan-i utcakép

Lovaink mellett kutyagolva vágtunk át a falun, s ezzel alkalmunk nyílt "megérezni" a szegénységet, mely úgy sütött a faluból, mint a kiáramló forró levegő egy fával jól megrakott búbos kemencéből. Olyannyira, hogy - őszintén szólva - még a fotózással is csínján bántam. Egyszerűen nem éreztem magam felhatalmazva arra, hogy ezeket az embereket és mindennapos küzdelmüket egy apró csipen csapdába ejtsem, s ezzel lelkük egy darabját elragadjam tőlük. 

Bár a szegénységet nem csak anyagi javakban mérik, azért álljon itt néhány beszédes adat: hűtője nagyjábol minden 9-dik embernek van, számítógéppel csak a lakosság kb. 2%-a rendelkezik, míg internet hozzáférése csak 30-40 embernek van.

ang06.jpgA falusi élet fontos színtere a főtemplom

A furcsa sétát mindvégig egy női hang monoton kántálása kísérte, s ezt a hangot messzire szállította a gyenge szél a faluban kihelyezett hangszórókból: minaretjétől megfosztott mexikói müezzinként szólította imára Angahuan lakosait. 

A túra kezdete 

Miután megérkeztünk a túra kiinduló helyére rámutattak a nyeregre. A metakommunikáció dekódolása nem esett nehezünkre. Lóra! Mintha egy huszárparancsnok vezényelt volna éles hangon, úgy pattantunk a lovak hátára. Legalábbis képzeletben, mert a gyakorlati kivitelezés hagyott némi kívánnivalót maga után. 

Az egylóerős közlekedési eszközhöz szükséges vezetési ismereteket röviden felvázolták: a kantár jobbra és balra húzása a lovak azonos irányú elmozdulását eredményezi, míg a kantár magunk felé húzása a féket reprezentálja. 

Elindulásunk után rögtön letettük a gyakorlati vizsgát. Szűk, meredeken lefelé kanyargó úton tettük meg az első métereket. Felmerült bennem, hogy rögtön díjugratónak képeznek ki, mivel az elsőre is kissé nehézkesnek tűnő ösvényen extra akadályokat is elhelyeztek, úgymint padok, nagyobb szikladarabok és gyalogosok, melyek között a lavírozás nem tűnt egyszerűnek. Komolyabb probléma nélkül jutottunk túl az akadálypályán és ekkor gondoltam először, hogy ez nem is olyan nehéz.

vulkan01.jpgMagabiztosan mosolygok hátasomon, miközben a kép jobb szélén feltűnik a célpont

Fiatal vezetőnk észrevehette fölényes arckifejezésem, mert közölte, hogy a lovak gyakorlatilag beépített GPS-szel rendelkeznek és akkor is odatalálnának a vulkánhoz, ha bekötnénk a szemüket. Mindegy, azért így is büszke voltam magunkra, hogy első lovaglásunk alkalmával máris kézben tartottuk a gyeplőt. 

Utunk a vulkánig hozzávetőleg három órát vett igénybe. Környezetünk a szürkés-feketés hamuval kevert homokos talajjal adta tudtunkra, hogy vulkanikus földön járunk. 

A monokromatikus világba az ég kéklő vászonja, a távolban meredő meglepően zöld hegyek masszív tömbjei, s a hatalmas virágzó agavék, aloé-verák és kaktuszok - kiegészülve a hűsítő árnyékot szolgáltató avokádófákkal - csempésztek színeket.

vulkan14.jpgUtunkat sok helyen virágzó aloé-verák szegélyezték

Ahogy közeledtünk a vulkán lábához, egyre többször tűnt fel mellettünk az éjfekete, 2-3 emeletnyi magas szétfolyt és megkövesedett láva. A lovak lábai és a szél által felkavart finom szemcséjű homok miatt sajnos a fotózási lehetőség minimálisra csökkent az út ezen szakaszán. 

Egyre többször kaptattunk felfelé, s egy ponton hűséges hátasom megmakacsolta magát. Nem hibáztatom, mert én a helyébe már régen visszafordultam volna. 

A nagy hőségben víz nélkül kellett cipelnie több, mint 2000 méter magasan és mindennek tetejében jó adag vulkáni port szívott be oxigénért esedező orrán. Ha ezt tudjuk, valószínűleg nem vállaljuk be az utat; egyszerűen megesett a szívünk a lovakon.

Itt még békésen poroszkáltunk

Tehát hű társam lecövekelt, de mivel emelkedőn voltunk ezért egy picit elkezdett hátrafelé mozogni. Érezte, hogy elbizonytalanodom és megpróbált megszabadulni terhétől. Én elkövettem azt a hibát, hogy a kantárt önkéntelenül magam felé húztam, minek hatására a ló még jobban hátrált és picit a két hátsó lábára is állt. Így hátráltunk a lejtőn lefelé, miközben mellettünk egy kisebb árok is felbukkant. 

Ekkor furcsa módon nem féltem, hanem felkészültem, hogy le kell ugranom a lóról mielőtt elesik, s így maga alá temet. A kengyelből kihúztam a lábam és a földön megfelelő helyet keresve felkészültem az ugrásra. 

Közben túravezetőnk próbálta haladásra bírni a lovamat, miközben jelezte, hogy ne húzzam hátra a kantárt. Pár másodperc múlva helyreállt a rend és ha nem is túl lelkesen, de paripám folytatta útját a most már elérhető közelségben lévő vulkánig. 

A vulkán 

A vulkán lábánál egy morbid kép fogadott minket: az ott lévő faházak egyikéből cserzett bőrű mexikói indiánok jöttek elő, s haladtak el egy élénken pirosló italautomata mellett. Mindent a gringókért! 

A lovakat lekötöttük az árnyékba, majd túravezetőnk egyszerű útbaigazítást adott: a vulkán tetejére amott kell felmenni, odafent fotókészítés, majd utána itt a vulkán oldalán direktbe lejönni. 

Utóbbi opciónál felnéztünk a vulkán oldalára és egy széles, porral vastagon borított, hihetetlen meredek vájat szaladt felénk, mint hatalmas nyílt seb. Ahham, na mi itt nem fogunk lejönni, esetleg gurulni, gondoltam magamban.

vulkan09.jpgFakunyhókban élő indiánok a vulkán lábánál

Lelkesen nekivágtunk a vulkáni kúp oldalában lévő túraútvonalnak, mely nagyívű spirálként kígyózott fel egészen a majd 500 méterrel felettünk kialakult kürtő pereméig. Lelkesedésünk nagyjából 10 méter után úgy tűnt el, mint a 19. repülőraj Avenger típusú repülőgépei a Bermuda-háromszögben. 

Hihetetlenül nehéz volt előrehaladni: minden egyes lépésnél kissé visszacsúsztunk, s lábunk szó szerint bokáig merült a puha vulkáni hamuban olyan érzetet keltve, mintha egy mocsaras talajon haladnánk. Viszontagságos caplatásunkhoz a Nap könyörtelenül szurkáló sugarai asszisztáltak. 

Mindezekhez a kb. 2500 méteres tengerszint feletti magasság tett hozzá épp csak annyit, hogy ne legyen őszinte a mosolyunk. Ömlött rólunk a sós izzadtság, de úgy voltunk vele, hogy nehogy már kifogjon rajtunk ez az 500 méter! Pedig viszonylag jó kondim van: túráztam már a svájci, francia és tiroli Alpokban is, sőt voltam ennél magasabban is, de egyszer nem éreztem túrát ilyen nehéznek.

vulkan21.jpgEz már a könnyebbik út

Nagyjából félúton találtunk egy apró kis átjárót egy másik, kövesebb ösvényre, melyet ki is használtunk. Körülbelül háromnegyed óra kellett a fél kilométeres táv legyőzéséhez, de minden túlzás nélkül állíthatom, hogy megérte a küzdelem!

A megközelítőleg 3000 méteren lévő kürtő pereme nem egyenletesen szaladt körbe, hanem két oldala magasabb volt, ezzel egy hatalmas vulkanikus hullámvasutat megidézve.

A kietlen, bazaltsziklákkal tűzdelt, barnás-szürkés-feketés holdbéli tájra teljes csend telepedett, amelyet csak a vulkáni kúp oldalán könnyedén felszaladó szél örömteli süvítése tört meg. A kürtő széléről teljes, 360 fokos körpanoráma kényeztette szemünket és agyunkat, mialatt hátunk mögött a kürtő szédítő mélysége tátongott.

vulkan22.jpgA lávafolyam szélesen és vastagon töltötte ki a lenti völgy egy jókora darabját

Érdekes volt látni a völgyet beterítő vastag fekete szőnyeget, mely lassan és könyörtelenül kebelezte be az útjába kerülő tárgyakat, s törölt el két falut (Parícutin és San Juan Parangaricutiro) a Föld színéről. 

Mellettünk a sziklákból folyamatosan áramlottak ki forró gőzök és a levegő, láthatóvá téve földanyánk sóhajtozását. A levegő ugyan remegett a kiáramló hő miatt, azonban nem éreztük a kén-hidrogének jellegzetes, záptojásra emlékeztető szagát, mely jelentősen hozzájárult jobb komfortérzetünkhöz.

vulkan22.jpgAz ember hamar eltörpül egy 200 méter átmérőjű kürtő mellett

Miután alaposan körbejártuk a 200 méter átmérőjű kürtő peremét és rácsodálkoztunk a tényre, hogy éppen egy már inaktív (ún. monogenetikus) vulkánon sétálgatunk, még egyszer megpróbáltuk memorizálni a látottakat és érzéseket, majd elérkezettnek láttuk az időt, hogy visszaereszkedjünk négylábú patás társainkhoz.

Csend és nyugalom fogadott minket a vulkán tetején

Lenézve a túravezetőnk által javasolt útra, mely nyílegyenesen és meredeken száguldott lefelé, újra meggyőztük magunkat, hogy ugyanazon az ösvényen megyünk le, mint amelyiken felküzdöttük magunkat.

vulkan17.jpgItt kellett volna lesétálni a lent látható kis házikóhoz

Végül is mi gond lehet lefelé? Ez a kérdés aztán majdnem az olyan tipikus utolsó mondatok egyike lett, mint pl. az „Apám ne, az a puska töltve van!” 

Nem várt veszély 

Említettem, hogy felfelé menet találtunk egy átjárót a hamuval borított és egy kövesebb turistaút között. Mivel a kövesen könnyebb volt a feljutás, úgy döntöttünk, hogy ott megyünk le. 

Azonban nagyjából félúton rádöbbentünk, hogy a köves út már a) nem köves többé, hanem könnyű vulkáni tufa-gömbökkel borított talaj és b) nem oda visz minket, ahova mi szerettük volna. 

Mivel légvonalban nem voltunk messze az eredeti süppedős úttól, ezért - kissé meggondolatlanul - úgy döntöttünk, hogy átvágunk a vulkán oldalában lévő tufagömb-mezőn. 

Túlzás nélkül állíthatom, hogy a következő percekben és métereken az életünkért másztunk. Ugyanis volt egy igen kellemetlen tulajdonsága az igen könnyű szivacsos tufagömböknek: abban a pillanatban ahogy ráhelyeztük a testsúlyunkat, ők gonosz kis golyókként megpróbáltak kigördülni alólunk, s apró tufagömb-lavinát indítva magukkal ragadni. 

Mintha tojásokon lépdeltünk volna, bár nem igazán mondhatnám lépdelésnek: hol négykézláb, hol pedig guggolva próbáltuk súlypontunkat minél alacsonyabban tartani. 

Ennyire lassan és izzadva még nem tettem meg 10-15 métert, pedig a cél (a másik ösvény) olyan közelinek tűnt. Nagyon óvatossá tett a tudat, hogy ha egyszer megindulunk a tufagolyókkal együtt, akkor nagyjából 200 méteres száguldás vár ránk a vulkán aljáig, ahol egy fa vagy egy szikla fogja utunk végét jelenteni. 

De igazándiból csak reménykedni lehetett, hogy nem indul meg a kezünk vagy lábunk alatt a kőfolyam. Lehet nem hangzik durván - s nem volt igazi halálfélelmem sem -, de TUDTAM, hogy egyetlen rossz mozdulat és akár meg is halhatunk. Nem volt kellemes ezzel a tudattal botorkálni. 

Hosszú és keserves percek után sikeresen átevickéltünk a tufagömbök által kirakott halálos lejtőn, s a süppedős hamuval kirakott túrafolyosón megállva próbáltuk rendezni gondolatainkat és légzésünket. Túléltük! Ezek után sebesen és érezhetően megkönnyebbülten közelítettünk az italautomatával megerősített rozoga kis faviskóhoz. 

Fiatal túravezetőnk végignézett rajtam és csak annyit kérdezett, hogy miért nem ott jöttünk le, ahol mondta. Könnyedén legyintettem, hogy hát még szerettük volna élvezni a vulkáni túrát. Azt hiszem koszos és véres (párszor elcsúsztam, ami felhorzsolta az alkarom) mivoltom kissé árnyalta az általam elmondottakat.

vulkan10.jpgTúravezetőnk és lovaink készülődnek a visszaútra

Út a romokhoz 

Sanyargatott testünk energia-utánpótlása után kiöntöttük cipőinkből a fél kilónyi vulkáni hamut, majd már rutinos lovasokként pattantunk újra nyeregbe, hogy hátat fordítva a szó szerint vérrel és verejtékkel (általunk) frissen meghódított csendesen szunnyadó vulkánnak, meginduljunk a lávafolyam által elpusztított egyik falu megmaradt torzójához: egy zarándokhellyé változott oltárhoz. 

Pusztán ezeket hagyta meg az utókornak a dühösen előretörő láva: egy csonka torony, a templom homlokzata, a másik templomtorony, mely lámpa nélküli irányjelzőként emelkedik ki a megkövesedett lávatengerből utat mutatva a környék lakosainak.

vulkan20.jpgA zarándokhellyé vált oltár

Nagyon érdekfeszítő volt látni, hogy a láva milyen messzire eljutott a vulkántól és milyen pusztítást végzett. Egyebként a helyiek elmondása szerint - állítólag - senki sem halt meg a vulkánkitörésben, mert sikerült időben figyelmeztetni a lakosokat.

vulkan12.jpgFurcsa volt a templom néhai belsejében, megkövesedett vulkáni kőzeten állni

A templomrom környéke szintén érdekes tükörképe a turizmusnak. Képzeljünk el egy kietlen, lávafolyam által elpusztított földet, ahol az egyetlen megmaradt romnál egy kisebb, helyi indiánok által üzemeltetett piactér van, ahol tipikus mexikói ételeket, italokat, valamint ruhadarabokat lehet venni.

vulkan11.jpgA romok melletti piactéren nincs túl nagy forgalom

Miután alaposan körbe- és átjártuk a romokat visszaültünk hű társaink hátára. Ez már nem esett annyira jól; furcsa módon nem ülőgumóink sajogtak, hanem combunk belső része, hátunk és a térdünk fájt leginkább. De persze lehet, hogy szimplán nem a megfelelő technikával ültük meg lovainkat.

Hihetetlen mennyiségű láva folyt le a völgybe két falut is elpusztítva

Visszaút

Angahuan felé tartva, egy kicsit már megengedtem lovamnak, hogy kisebb ügetésbe kezdjen. Mókás volt megtapasztalni a ló személyiségét: érezte, hogy kicsit bátrabban mehet és jópárszor magától elkezdett ügetni várva, hogy miként reagálok erre. 

A végére egyre bátrabb lett ló és lovasa, de azért még igen messze voltam attól, hogy a siklósi vár árnyékában vágtató Tenkes kapitányának nyomdokaiba lépjek. 

A faluba visszaérkezvén, borravaló kíséretében elbúcsúztunk túravezetőnktől és lovainktól, akik becsülettel elvittek minket minden tervbe vett helyhez, majd a falun fáradtan, koszosan, véresen, de nagyon boldogan átsétálva éppen elértük az Uruapánba tartó buszt. 

Igen, boldogok voltunk, mert valami egészen rendkívüli élményben volt részünk, s egy olyan napot hagytunk magunk mögött, amelyre - minden nehézsége ellenére - úgy fogunk emlékezni, mint életünk egy páratlan és egyedülálló színfoltjára. 

A melegtől és az átélt élményektől hamar leapadtak testünk energiatárolói, így bóbiskolásunkból - immáron koszosan és izzadtan teljesen beleolvadva a helyi ingázók közé - már csak Uruapánba való megérkezésünkkor riadtunk fel. 

Utózönge 

Maga a túra és a vulkán - némi alap fizikai kondícióval - nem olyan vészes (sok folyadékkal és kalappal), azonban a mi meggondolatlanságunk és butaságunk folytán azzá vált. 

Valóban nem sokon múlt, hogy most nem tudom leírni ezeket a sorokat, de remélem, hogy mi is és mások is okultak ebből. Továbbá szintén remélem, hogy sikerült újra átadnom valamennyit nektek ebből a kivételes napból.” 

Ha szívesen olvasnál még a szerzőtől, akkor látogass el Boly(on)gó Élet című blogjára!

HÍRMONDÓ 

Kertész vagy kerékpáredző külföldön? 

A két munkának persze nem sok köze van egymáshoz, ami összeköti őket, hogy szerepelnek a mára kiválogatott ajánlatok között… Mondjuk a kerékpáros munka elég sajátos, mert egyúttal masszőrnek is kell lenni, mindezt ráadásul hajón. 

Nem a pénz hiányzik a magyar oktatásból 

Az Eurostat legfrissebb adatai szerint olyannyira nem, hogy Magyarország az uniós átlagnál többet költ oktatásra a GDP arányában, a régióban pedig csak Szlovénia fordít többet erre a célra. 

Meddig maradjon Theresa May? 

A kérdés egyre élesebben merül fel Nagy-Britanniában, különösen azért, mert októberben a kormányzó konzervatív párt kongresszusra gyűlik össze, ahol akár érdekes dolgok is történhetnek. 

Mégis fizethetnek a britek, mint a katonatiszt 

Legalábbis ezt írta a The Sunday Times, amely forrásaira hivatkozva úgy fogalmazott, a brit kormány mégis belemenne a horribilis Brexit-számla kifizetésébe. A kormányfői hivatal mindenesetre cáfolt.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Mexikó

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7012803894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kék madár 2017.09.05. 07:38:41

megint nagyon elvezetes volt olvasni. Az kulon meghato volt, hogy nem fenykepezted a helyieket. Szerencsere Robert Capa azert ezt maskepp gondolta.

Golf2 2017.09.05. 07:42:09

Aki szereti annak biztos jó.

Hari Seldon 2 2017.09.05. 09:52:22

Jo kaland. Ha most osszehasonlitom a del amerikai dzsungeles posztokkal, azt kell hogy mondjam, ide inkabb elmennek hegyi turara.

puhacica 2017.09.05. 12:08:35

nagyon jo volt, teljesen atjott a hangulata. tavasszal, amikor fent alltunk egy a tiednel kisebb, de oregebb vulkan tetejen, olyan idotlenseget ereztunk, valamit, amit soha elotte. :)

Shaktee 2017.09.05. 12:59:57

Jól írsz, szuper képek, köszönet.

BOLYonGOeLET · http://bolyongo-elet.blog.hu 2017.09.05. 14:31:45

Sziasztok!

Koszonom, hogy ismet elolvasasra alkalmasnak talaltatok az irasomat!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.09.05. 15:06:01

@Golf2:
Te az a fajta ember vagy, aki sosem tud orulni mas oromenek / sikerenek, kulonoskeppen ha az a masvalaki kulfoldon elo hataratkelo... jol latom?

Eddig nagyjabol soha, egyetlen jo szavad nem volt.

Nagyon sok hasonlo emberrel talalkoztam mar eddigi rovid eletem soran (rosszindulat, pletyka, savanyusag, keseruseg, a masik furasa, lekicsinylese, stb). Miert jo ez nektek? Minek ez a "harag" a vilag boldogabbik fele irant? Mibol taplalkozik ez?

En ha latok egy szep autot / hazat / gyonyoru tajakon jaro embereket, azon kezdek gondolkodni, hogy hogyan erhetem el en is. Hogyan juthatnek el en is Mexikoba vagy a Monument Valleyben az USA-ban. Esetleg az Uluruhoz Ausztraliaba.

Ha pedig valaki valami olyat posztol, ami nem mozgatja meg a fantaziamat (mondjuk ilyen lenne "Az elet Macedoniaban"), akkor egyszeruen csak csendben maradok. Vagy kerdezek es megprobalom beleelni magam a posztolo helyebe, hogy ot mi motivalhatta. De lehuzni semmikepp sem huznam le.

Tudom, fura egy mentalitasom van ;)

Golf2 2017.09.05. 15:29:01

@Kövérmadár [swe]: Mit kötözködsz? Szoktam dicsérni is sokszor, kicsit sürübben vagyok itt mint te.

Golf2 2017.09.05. 15:31:40

@Kövérmadár [swe]: Mi abban a lehúzás amit ma írtam? Van aki szereti Mexikót van aki nem.

Főgebra 2017.09.05. 15:54:34

@Golf2:
A madár már akkor is itt volt, amikor te még sehol!

Golf2 2017.09.05. 16:06:58

@Főgebra: Azt írtam sürübben.

London2009 2017.09.05. 16:08:20

@Kövérmadár [swe]: tudod milyen keves olyan ember van, aki tud orulni a masik sikerenek? haha! Kulonosen a nokre jellemzo azt vettem eszre. A ferfiak talan kevesebbet foglalkoznak mas szaraval, de a nok! Jajj. Irigykedes, rosszindulat, ami persze tobbnyire kisebbsegi erzesbol es onertekelesi problemakbol fakad. Madarkam, hat most jottel le a falvedorol? : )

Golf2 2017.09.05. 16:24:05

@Kövérmadár [swe]: Nézd meg a délamerikai utak is tetszettek írtam speciel a vulkánok hidegen hagynak mutass 1 lehúzást tőlem 1évre visszamenőleg!

SzZoole 2017.09.05. 16:48:34

@Kövérmadár [swe]: drága kis badaram, ne bántsd @Golf2: -ot, ő így szokott örülni :-)
Nem rossz ember ő, csak egy cseppet egyszerűbb mint mi :-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.09.05. 16:50:46

@London2009:
Most most :)
Mindig meglepodok, mikor emberek koze kerulok :D

SzZoole 2017.09.05. 16:51:25

@Golf2: azért egy cseppet a madaram többet van itt, nézd csak meg a komment számát, 10553 komment a te 2756 kommetedel szembe :-)

Shanarey 2017.09.05. 18:13:56

Na késő délután van, jöttem off-olni.

By the way: Szia Zoole.
:-)

A facebookon olvastam:

Kérdés a negyedikes környezetismeret-munkafüzetben: "Te hogyan bizonyítottad eddig a hazaszeretetedet?"
A válaszra három sor van adva. Három sorban sok minden elférhet. Vagy éppen kevés, nézőpont kérdése.
Egy olyan "hazáról", amelyik elvárja, hogy kilencéves gyerekek a hazaszeretetüket bizonygassák, nekem egyszavas véleményem van, nincs szükségem három sorra.
De ez nem az én hazám, újra bebizonyították.

P.Elliot 2017.09.05. 18:17:06

@Kövérmadár [swe]: Na ne viccelj mar, Golf csak annyit jegyzett meg hogy annak jo aki szereti, ezzel semmi rosszat nem mondott, miert ne mondana meg hogy neki nem lett volna kedve elmenni oda.
En nem emlekszem hogy leszolta volna a posztokat vagy kulonosebben kotozkodott volna, nehogy mar otet is eluldozzetek, eppen elegen elmentek, mar alig vagyunk...
A poszt jo, nagyon jo, olvasni ezt a nehez maszast, lovazast, veszelyes helyet de peldaul en sem mentem volna oda fel, mindent nem kell latni, ez a velemenyem, a veszelyes helyzeteket meghagyom masnak.
Miert ne lehetne ezt elfogadni Golftol hogy oszinten megmondta, csatlakozom hozza hogy nehez, baratsagtalan fel es odajutasokat meg fiatal koromban is kihagytam.
Bekesen beszelgessunk emberek mert vegul nem lesz kihez szolni....

P.Elliot 2017.09.05. 18:21:01

@BOLYonGOeLET: Minden elismeresem neked ezekert az utakert, sok szerencset es sok oromet bennuk a tovabbiakban is es varjuk a kovetkezo posztot.

SzZoole 2017.09.05. 19:04:52

Jó hosszú poszt, érdemes elolvasni? :-)

@Shanarey: te meg miért nem alszol még T...ke :-)))
Messze van meg este 10 :-)

Shanarey 2017.09.05. 19:12:19

@Z. Lika:

"te meg miért nem alszol még T...ke :-)))
Messze van meg este 10 :-)"

Bővebben?

SzZoole 2017.09.05. 19:28:07

@Shanarey: nem éjszakás vagy?
Múltkor azt írtad :-)

Golf2 2017.09.05. 19:31:03

@P.Elliot: Köszi, tényleg meglepődtem mert mostanában nem kekeckedem, ráadásul kövérmadár tök jókat szokott írni.Az is lehet hogy már unom az utazásokat,bár a chileiek nagyon bejöttek mint a Verne könyvek.

Shanarey 2017.09.05. 19:39:00

@Z. Lika:

Éjszakás vagyok, de nem vagyok olyan rozzant mint te, nekem elég 8 óra alvás.
:-)

Latcho Rom 2017.09.05. 19:51:29

Elnézést hogy megzavarom az idillt ezzel a kis offal, érdekesnek tünik

hircsarda.hu/2017/09/04/facebookon-keres-fizetett-zavargokat-a-kormany/

nyuszigonosz 2017.09.05. 19:58:23

Ez egy nagyon érdekes és jól megírt poszt. Tetszik. :-)

P.Elliot 2017.09.05. 19:59:46

@Golf2: En is meglepodtem mert nem trefasan hangzott...

Latcho Rom 2017.09.05. 20:19:51

Kultúramentés-értékmentés

Ha kihal a nyelvünk és néhány évtized múlva már cigány nép sem lesz, ennek a kultúrának a megismerése akkor is igaz arcunkat mutatja majd…

Bari Károly költő, folklórkutató négy évtizedig járta Magyarország és Erdély cigánytelepeit, ahol a cigány kultúra epikus és lírai népköltészeti hagyományait gyűjtötte.
Egyedül, senkitől sem támogatottan.
Az akadémiányi anyag lenyomata mára néhány mesekönyv és dalok gyűjteménye. Válogatásait 17 CD formájában, hangzóanyagokban is közreadta – amíg lehetősége volt rá – hogy megismerhessük a cigányok hagyományainak elfeledett kincseit.

Jómagam és a Romano Instituto Alapítvány több mint egy évtizede próbál támogatást szerezni arra, hogy az eddig kiadatlan, még soha máshol meg nem jelent dalok 20 darab CD-n megjelenhessenek. Eddig sikertelenül!

Ezért fordulok – Bari Károly javaslata alapján – a nyilvánossághoz.
14 millió forintra lenne szükség, hogy napvilágot láthassanak Bari négy évtizedig gyűjtött munkásságának darabjai 20 darab CD formájában.
Ígérjük, minden adakozónak feltüntetjük a nevét a kiadványban.

S hogy miért fontos ez? Mert meglehet, hogy koldusok népe vagyunk, de a kultúránk még mindig a büszkeség és méltóság lenyomata minden szenvedésünk és számkivetettségünk ellenére.
Segítsetek, hogy megvalósuljon, jelentessük meg Bari 20 CD-jét együtt!

Daróczi Ágnes

A Romano Instituto elkülönített számlájának száma: OTP Bank: 11703006-25956465

gabors 2017.09.05. 20:22:43

@lácsó drom: 'hircsarda.hu/2017/09/04/facebookon-keres-fizetett-zavargokat-a-kormany/" uttanna be lehet majd irni a munkfuzetbe ...:-))

gabors 2017.09.05. 20:25:35

@lácsó drom: a kormany tobb milliasrd forintot adott amit szepen el is koltottek a jelenlegi roma vezetok ... toluk kellene visszakerni az csak hab a tortan hogy nem ezer evig rohadnak a bortonben

SzZoole 2017.09.05. 20:26:09

@Shanarey: na de erted, az éjszaka alvasra való :-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.09.05. 20:31:33

@P.Elliot:
Szia,
Szerintem kifejezetten miattam eddig meg senki sem koltozott ki errol a blogrol.

@Golf2:
Sokan savanyogtak mar sokminden miatt. Ha felreertettelek es tobbet lattam a kommented moge, mint amennyi valojaban volt, megkovetlek es elnezest kerek.

Shaktee 2017.09.05. 20:43:08

@gabors: szittya féknyuz szájt :-)

Shaktee 2017.09.05. 20:43:08

@gabors: beszélj errol a florival, a Likas spannja :P

kék madár 2017.09.05. 20:50:15

a lovaglasrol: szerintem az, hogy eletedben eloszor ultel lovon es ennyit, kulonosebb osszeomlas nelkul, az vilagcsucs teljesitmeny. A lovaglashoz teljesen mas izmok kellenek, mint barmely mas sporthoz (talan meg a szobafestes lehet jo felkeszites), a Phelps is leszedulne a lorol fajdalmaban par ora utan. En egyszer 6 ev kihagyas utan elmentem egy egynapos turara es 5 ora utan eszement hatfajasok kozepette feladtam.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.09.05. 20:58:22

@kék madár:
En teven ultem egyszer. Nagyon erdekes volt, de egy masik teve mindenaron le akarta enni a cipomet :D

Egyszer elefanton is ultem, akkor nem tortent semmi "baj", de szerintem megmaradok az autonal es meghagyom a lovaglast / tevegelest / elefantoglast a lelkesebbeknek.

Mondjuk egy struccot kiprobalnek, ahogy rohan velem a hatan :)

kék madár 2017.09.05. 21:05:22

@Kövérmadár [swe]: hat en mai fejemmel ennyi evesen a hintalonal maradnek :)

SzZoole 2017.09.05. 21:06:12

@Kövérmadár [swe]: "Mondjuk egy struccot kiprobalnek"
Nem vagy te egy kicsit perverz badaram :-)))

P.Elliot 2017.09.05. 21:07:26

@Kövérmadár [swe]: Nem mondtam hogy miattad csak annyit hogy ne piszkaljatok mar egymast meg trefabol sem, alig maradtunk nehanyan, meg ez a keves is szet fog futni, lattam mar a neten nem egy ilyet, vagy csak vegetal...
Nem is olyan regen meg porgott a topik, 2-300 hozzaszolas sem volt ritka de akkor valahogy szebb, trefasabb nem piszkalgatos volt a hangnem, tenyleg beszelgetett mindenki.
Nem lehetne visszahozni megint? Nem huzni egymast, visszakerni mindenkit aki itt hozzaszolt, mutassuk meg hogy mi magyarok nem olyanok vagyunk hogy mutogatni kellene rank, mi itt kijovunk egymassal, a nem egyeterto velemenyeket talan kisse letorolgetve, megfesulve lehetne kozolni es kerni vissza, de igazan komolyan mondom.
Nekem nagyon sok mindenki hianyzik, Digger elsosorban, az o blogja utan jottem ide, erdekes ember, akarki akarmit mond, tehetseges, okos, igenis az, szuletetten az, nagytudasu/ a melosokhoz kepest ahogy maga magat rangsorolja pedig melosnak lenni nem szegyen/, en csak csodalni tudom, az igaz hogy neha nagyon csunyan beszel, ez nem illik hozza hiaba nyomja azt hogy en melos vagyok, ugy beszelek ahogy azok, nem kellene ugy beszelni, nem kotelezo a melosnak sem, egyaltalan, csakazert is hirdetni hogy ugy viselkedek ahogy azok.
Nem tudom hogy hogy volt az az osszeveszes kozte a Zolee kozott / aki azert mas neven de itt beszelget/, nem lehetne elfelejteni es ujra baratoknak lenni? Digger bocsanatot kert nyilvanosan ha jol tudom, jart a szaja meggondolatlanul, majd a jovoben vigyaz ra jobban vagy csapjatok a szajara ha el talaja felejteni.
Olyan jo baratok voltatok, nem hiszem el hogy nem hianyoztok egymasnak. A nok konnyen felkapjak a vizet, plane ha a szavak igazsagtalanul talaltak oket telibe de beszeljetek meg negyesben egy kibekulesi randevut valamelyik pub-ba ahol egy jo erossel inditva majd megenyhul a legkor...
Azonkivul hianyoznak a tobbiek is, szinte mindenki, egyetlen ember kivetelevel/ akinek nem irom le a nevet, nem bantott meg csak valahogy a szavak olyam mergezoen hatottak a szajabol szinte mindig , magat adta, inkabb sajnalatot erzek iranta ma is/.
Szoval a regiek kozul ki csatlakozik vissza? Gondoljatok meg, mennyi sokat nevettunk is amikor jobb volt a legkor, egymas szajabol kapkodtatok ki a szavakat, nottek tovabb humorral fuszerezve, de jo volt.
Szoval kerek nevsort ha lehet hogy ki hajlando visszajonni aki mostanaban nem szerepelt itt, illetve regen volt itt vagy itthagyta a topikot valamiert.
Fogjuk meg egymas kezet gondolatban, pokolba a regi ellensegeskedessel.
Tehat kezdem, en jovok,vagyis

P. Elliot

kék madár 2017.09.05. 21:09:07

szerintem Golf2 a legrejtelyesebb hozzasszolo itt, sokat kommentel, de nem tudunk rola semmit. Ugynok gyanus :)

P.Elliot 2017.09.05. 21:12:02

@Kövérmadár [swe]: Ha meg nem probaltad akkor szerintem nem rohanna veled a strucc, maximum ha radtekeredett a gyeplo akkor huzna a foldon maga utan, az elso pillanatban leesnel rola.
Sajat szememmel lattam egy ilyen probalkozast, az illeto a megindulas utan felemelkedett a levegobe es a strucc kiugrott alola, a pasas akkorat esett hogy csak neztunk...

kék madár 2017.09.05. 21:13:34

@P.Elliot: "Nem tudom hogy hogy volt az az osszeveszes kozte a Zolee kozott"
mi tortent, mirol maradtam le?

Nem biztosan ertek veled abban egyet, hogy a blog nem porog, szerintem csak az iskolakezdes miatti ritmusvaltas okan van nemi szunet, 2 het mulva megint itt lesznek 200-an.

P.Elliot 2017.09.05. 21:15:29

@kék madár: En a lovat de mast sem, meg sem probalnam, egyszeruen felek toluk. Emlekszem egyszer egy turan el kellett menni a boxok elott egy kicsi folyoson es a hatalmas lo, olyan soroslo fele mutogatta a fogat, lehet hogy nem is rosszbol de annyira megijedtem tole hogy guggolva surrantam el a box elott a tobbi turista nagy mulatsagara...

gabors 2017.09.05. 21:15:50

@swing gitan: tudom :-)) mar nyitva is volt mielott a linket nyomtad volna

P.Elliot 2017.09.05. 21:17:02

@kék madár: Nem hiszek en ebben de barcsak igazad lenne hogy cdsak a nyar miatt maradtak tavol, majd kiderul...

kék madár 2017.09.05. 21:17:27

@P.Elliot: a digger temahoz: sokakat o uldozott el innen eleg serto es ovon aluli modon, erre meg buszke is volt, el lehet ezt bagetellizalni, de nekem pl. nem megy.

P.Elliot 2017.09.05. 21:22:16

@kék madár: Hat pont azert kell ujrakezdeni, majd o is visszvesz a modorbol / ha ugyan hajlando visszajonni/ de azt sem felejtsd el hogy piszkaltak itt eppen elegen otet is, es sokszor igen lekezeloen tehat ti sem voltatok valami udvariasak ahogy emlekszem...

kék madár 2017.09.05. 21:25:51

@P.Elliot: "piszkaltak itt eppen elegen otet is" - ez mar nezopont kerdese de igen sajnos sokszor alacsony volt a szinvonal es sok volt az adok-kapok

Latcho Rom 2017.09.05. 21:34:31

@gabors: nem mindenki veszi itt a lapot. :)

Dikusz 2017.09.05. 21:40:49

@BOLYonGOeLET: nagyon tetszik az írásod, jó volt olvasni. Nagyon szívesen lettem volna harmadik (nem nyolcadik) utas ezen az utadon, de attól tartok, ha veletek lettem volna, inkább ismét felmész lóháton a vulkán tetejére, ráadásul úgy, hogy a ló hátrafelé szambázik fel az úton.
Azért nyugtass meg légyszíves, hogy ez a mondatod: "Őszintén szólva még nem volt dolgom lóval" csak annyit jelent, hogy nem ültél még lovon:))))
Azért meg, hogy nem készítettél felvételt a helyiek szegénységéről, hatalmas tiszteletem neked.

P.Elliot 2017.09.05. 21:44:25

@kék madár: Orulok hogy elismered hogy volt adok-kapok, ebbol aztan tanulhatunk hogy jo vege nincs az ilyennek, nem erdemes csinalni.

P.Elliot 2017.09.05. 21:46:21

@Dikusz:
"Azért nyugtass meg légyszíves, hogy ez a mondatod: "Őszintén szólva még nem volt dolgom lóval" csak annyit jelent, hogy nem ültél még lovon:))))

Ez az latod, a jo magyaros stilus hogy mindenbol humort csinal. itt pukkadozok a nevetestol....

Dikusz 2017.09.05. 21:46:50

@Kövérmadár [swe]: már meg ne haragudj rám, de hirtelenjében azt hittem, hogy egyszer tévén (nem tevén) ültél:)))
Az meg hogy egy másik tévé le akarta enni a cipődet, amikor egy elefánton ülve azt szeretnéd, hogy egy struccot "kipróbálj", miközben rohan veled a hátán, kiakadt a képzeletbeli videólejátszóm:))) neharagudjvicceltemviccvótstbstb...

Dikusz 2017.09.05. 21:48:29

@Dikusz: én is, mert hozzáképzelem @Kövérmadár [swe]:-t, amint ül a tévén:)

SzZoole 2017.09.05. 21:52:37

@Dikusz: hogy nektek nőknek milyen szennyes fantáziátok van, hallatlan :-)))
Just kidding

BOLYonGOeLET · http://bolyongo-elet.blog.hu 2017.09.05. 21:52:39

@Dikusz: Hello. Csatlakozom P.Elliot-hoz...en is jokat mosolygtam, csak ugye eppen dolgozom es furan hatna, ha hangosan nevetnek :-)
Igen jol gondolod, annyit jelent :-)
Igen, ez nagyon erdekes erzes volt. Marmint ott voltam es legszivesebben a gepet is eldugtam volna a nyakambol, s nem azert mert feltem, hogy letepik rolam. Egyszeruen ott ereztem nagyon, amit amugy is tudok, hogy mennyire szerencses vagyok illetve mennyi szerencses ember van a vilagon.

Mindenesetre koszonom, hogy tetszett a poszt es ez persze mindenkinek szol!

Nagyon remelem, hogy amugy lenyugodtak a kedelyek, mert - oszinten szolva - kicsit meglepodtem az itt kialakult adok-kapokon. Marmint tok uj vagyok ebben a korben es nem is akarom osztani az eszt, csak hat fura volt latni.

BOLYonGOeLET · http://bolyongo-elet.blog.hu 2017.09.05. 21:56:24

@kék madár: Hat igen...en is rajottem, hogy azert mert szeretek turazni es rendszeresen sportolok (tollalabda) az meg nem jelenti azt, hogy a lovaglas olyan konnyu lenne :-)
De az teny, hogy a falu hataraban felajanlottak, hogy akkor lohaton elmehetunk a buszmegalloig, mert ugy gyorsabb, de nem sokat gondolkodtunk mielott kimondtunk az udvarias "koszi, de inkabb gyalog mennenk" valaszt.
Sot, meg egy jo darabig nem is akartunk lora ulni :-) De nem a lovak miatt...Ok nagyon aranyosak voltak...

Latcho Rom 2017.09.05. 22:16:10

@Dikusz: kérdés hogy utóléri-e a badár a struccot..

kék madár 2017.09.05. 22:29:10

@BOLYonGOeLET: ez egy erdekes blog, es reprezentativ, az itteni vitakbol meg lehet erteni, hogy Trump miert lett elnok

Dikusz 2017.09.05. 22:36:50

@Z. Lika: Nekem? Nekem ugyan nincs, az én helyemben inkább már az van, hogy álmodik a nyomor:)))
Vagy méginkább az, hogy lassan elfogy a gyógyónövényitalom, ami leginkább szilvapálinkanévre hallgat. Bizonyos szerény mennyiség elfogyasztása után erős késztetést fogok hamarost érezni, hogy a nem létező jódlitudásomat kibontakoztassam. Vészesen közeledik az idő, már elkezdtem jutyúkon hallgatni a műfaj valóban jeles képviselőit:)

SzZoole 2017.09.05. 22:41:45

@Dikusz: biztos örülnek ott abban 10 emeletes panelban a szomszédok ha a jodlitudasod fitogtatod, az alattatok levő OTP riasztoja be is indulna :-)))

gabors 2017.09.05. 23:23:14

@kék madár: "az itteni vitakbol meg lehet erteni, hogy Trump miert lett elnok " what ?????

es meg mi minden vilagrengeto kovetkezteteset lehet levonni ?? brexitet is innen josoltad meg ? vagy hogy ki lett uj papa ??

mert EZ eszembe nem jutott volna mar csak azert sem mert az ide irok elenyeszo reszenek van az USA-ban szavazati joga es hagyma halala utan nem is hiszem hogy tul sokan lennenek akik Trump-ra szavaztak tavaly novemberben (persze lehet en vontam le rossz kovetkeztetees az itteni vitakbol :-))

Shaktee 2017.09.05. 23:47:57

@gabors: azt hiszem hogy a kék ég nem az amerikás bloggerekre gondolt.

gabors 2017.09.05. 23:53:51

@swing gitan: "nem az amerikás bloggerekre gondolt. " es a nem amerikas-oknak (es a velemenyuknek plane) kb mi kozuk lehet ahhoz hogy hogyan is valasztanak elnokot az USA-ban ?

ha szimplan a megvezethetoseg a kerdes akkor sem talan a HA a legjobb hanem inkabb 444 es hasonlok

de lehet csak lemaradt egy par karakter a komment vegerol :-)

gabors 2017.09.05. 23:55:14

amugy a poszt foleg a kepek nagyon jo !!!

jartam 20 eve egy vulkannal igaz az mukodott (Costa Rica valahol) ejszaka nagyon csuda volt ... (de ilyen kozelre azert nem mentunk)

Shaktee 2017.09.06. 00:17:53

@gabors: mentalitásra gondolhatott, szerintem, de majd elmondja ő ha akarja.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.09.06. 00:18:44

@Dikusz:
Az elfogyasztott alkohol mennyiségétől függően erre, így, ebben a formában, még akár sok is kerülhet :D
Semmi jónak nem vagyok az elrontója :)

@BOLYonGOeLET:
Részemről le, persze, nincsen semmi gond.

Ha itt lettél volna 3-4 évvel ezelőtt is, hajjaj, olyan adok-kapok ment folyamatosan, hogy az eszméletlen. Abból a társaságból már valóban csak nagyon kevesen vannak itt, sok jó és érdekes ember kopott ki, sajnos.

@lácsó drom:
Ha ledob? Majd kenguruhátra pattanok és azzal beelőzöm ;)

kék madár 2017.09.06. 00:21:16

@gabors: @swing gitan: az emberi logika es gondolkodas modjara gondoltam. Mivel nem forgok "Trump szavazok" (az idezojel erted azt jelenti, hogy nem feltetlenul amerikai es beixelte Trumpot, hanem, hogy ha valaszthatott volna Trumpot valasztja) kozott, meg itt talalok leginkabb Trump szavazoi gondolkodast. Persze a 888-on meg a Magyar Idokon is talalnek csak ennyire mazohista azert nem vagyok.

kék madár 2017.09.06. 00:25:06

@Kövérmadár [swe]: igen mar jopar honapja, szegeny, eleg hirtelen vitte el egy majelegtelenseg

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.09.06. 00:35:02

@kék madár:
Nem semmi :(
Rákerestem, de csak annyit találtam, hogy idén, március végén volt kórházban, kiengedték, aztán semmi.
Nagyon sajnálom :(

gabors 2017.09.06. 02:30:03

@Kövérmadár [swe]: "@gabors:
Meghalt hagyma??? "

igen meghalt, valamkor marcius vege fele nem tudom a pontos datumot ha erdekel nezd vissza a fia is irt ide voltak akik tamogatast is kuldtek volt {go fund me "

mint kiderult nagyon beteg volt de nem volt semmi amit tudtak volna tenni es igen hamar elment ... velszeg nem vettek eszre idoben

gabors 2017.09.06. 02:32:27

@kék madár: OK most mar ertem de csak szolok hogy semmi nem volt "idezo jelben" sem smile semmi ezert nem ertettem hogy ez komoly ????

gabors 2017.09.06. 02:36:47

@kék madár: "Trump szavazoi gondolkodast" ezt ugy erted hogy egybites... akkor ertem mert Trump meg most is (ha nem olvas fel valamit) akkor mondatok kb igy neznek ki alany allitmany, es utanna jon hogy beleive me, vagy beatuful vagy BAD ... ... utanna haromszor ismeteli meg mint "America Firszty" America firszty.... America Firszty a beiktatasi beszedben szoval ezt azert eros tulzas "valasztoi gondolkodasnak nevezni" :-)))

De ertem mit mondasz igy epulnek fel a szemunk elott az illiberalis borzalmak .... es meg van a veszelye akar itt is ennek ..(itt usa-t ertek)

gabors 2017.09.06. 02:42:31

@Kövérmadár [swe]: irt a fia arra keress ra vagy itt van megneztem vagy majus 4-en vagy 5-en tortent ... a korhazbol kiengedtek eloszor de soha nem lett jobban ...

a fia nickje valami sheriff akarmi es kb 3-4 nappal kesobb irta meg mi is tortent

itt van egy link www.gofundme.com/hagyma

gabors 2017.09.06. 03:06:57

@Kövérmadár [swe]: na megkerestem ...

ez volt a poszt ahol a fia megirta kb mi is volt ... azt hiszem a fozos blogba is irt de azt nem igazan kovetem

hataratkelo.blog.hu/2017/05/03/tovabb_nehezedhet_az_amerikai_munkavallalas?full_commentlist=1#comments

a fia "deputy_sheriff" (az is egy tortenet hogy sheriff-et jatszott mar tobbszor es emiatt le is tartoztattak ez is megtalalod)

keress erre vagy Tivadar

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.09.06. 13:23:51

Elolvastam, köszönöm!
Nagyon szomorú :( Nyugodjon békében!

London2009 2017.09.06. 17:46:28

@P.Elliot: @kék madár: csak most olvastam amit tegnap irtatok.
Szerintem az a baj, hogy sokan tul komolyan veszik ezt a blogolast. Nekem nem hianyzik senki sem. Aki jon, az jo ha itt van, aki pedig megunta, az hadd menjen. Nincs ezzel szerintem semmi gond.

Digger rengeteg mindenkit uldozott el es valtoztatta meg a blogot alapjaiban veve. Ezt mindenki dontse el, hogy ezt pozitivumkent vagy negativumkent elte meg. Nekem peldaul ezzel sem volt igazan problemam mert ez nem egy allando dolog. Emberek jonnek mennek. Nekem is addig amig kedvem meg idom van irni, majd fogok irni. Ha majd nem lesz, akkor majd nem irok.

Kar ezen porogni. Ez nem egy kavezo, ahova hus ver emberek jarnak csevegni. Ez egy teljesen jelentektelen online felulet ahova irogatunk. Hogy lehet osszeveszni meg megsertodni felnott embereknek egy ilyen vacakon?
Nem tudom epp esszel ezt felfogni.

Evatorok 2017.09.11. 11:11:43

Sziasztok! Hosszu keresgeles utjan talaltam meg ezt az oldalt, ugyanis kerdeseim lennenek Mexikoval kapcsolatban. A paromnak ugy adodott, hogy ki kell utazni Mexikoba, ki tudja mennyi idore dolgozni egy ceghez. A varos ahova elkuldik Guadalajara. Egy multinal kell majd dolgoznia, ami egy magyar vallalat mexikoi tarsvallalalata. Ot nyilvan kimozgatja oda a ceg, de en sajnos patthelyzetbe kerultem. Szeretnek vele menni, de nem tudom hol kezdjem el ezt egyaltalan. Hol kaphatnek allast? Valoszinu nala laknek, ugyhogy a lakhatas most egyelore nem kell, h szoba jojjon. Nem tudnatok par hasznos tanaccsal ellatni, hogy hol erdemes elkezdeni?

London2009 2017.09.12. 17:01:37

@Evatorok: 2008-ban toltottem el hosszabb idot Guadalajaraban. Sajnos nem tudok semmilyen gyakorlati tanaccsal szolgalni, mert en a nyelvet tanulni mentem. De jartal mar arra? Nem egy egyszeru vilag. Fiu vagy lany vagy? Ne haragudj, de ez nem derult ki a kommentedbol. Ha lany vagy, akkor az egy igen bonyolult helyzet. Lehet, hogy azota mar valtoztak a dolgok, hiszen eltelt azota majdnem tiz ev. Viszont akkoriban nokent kisero nelkul meg az utcasarokig sem engedtek el. Masik kerdes pedig, hogy beszelsz spanyolul?

Evatorok 2017.09.12. 19:01:58

@London2009: szia London, nő vagyok. Tudom, hogy veszélyes hely.. Állásokat is nehezen találok, lehet az én esetlenségem, de próbálkozom. Face-en nem tudnank beszélgetni, mivel személyes dolgokról szeretnék kérdezni.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása