oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. augusztus 27. 06:30,  Beszél az a gyerek magyarul? 114 komment

2017. augusztus 27. 06:30 Határátkelő

Beszél az a gyerek magyarul?

A kérdést alighanem elég sok határátkelőnek feltették már (a hangsúly persze nem mindegy), a válasz pedig nyilván legtöbbször az, amit az eheti válogatás egyik posztjának szerzője is adott: jelentem, beszél. Emellett így augusztus végén megnézzük, milyen a kanadai iskolakezdés, végül pedig megnézzük, milyen egy kínai pláza. Hát, nem kicsi.

gyerek_kislany_foto_pixabay_com_iamtrajan.jpg(Fotó: pixabay.com/IAMTRAJAN)

A kétnyelvűségről már többször volt poszt itt, a Határátkelőn is, de mindig érdekes megnézni az egyéni példákat, stratégiákat is. Különösen izgalmas ez a kérdés akkor, ha a család többnyelvű, és a cél mindkét nyelv megtanítása. Ez a helyzet a Tede in Turkey blog szerzője esetében, ahol a férj értelemszerűen török.

„Önderrel, a férjemmel a mai napig az angol a közös nyelvünk, ami (nagy)részben annak tudható be, hogy így kényelmesebb volt, később viszont Anna miatt tartottuk magunkat hozzá. Azt nem kell ecsetelnem, hogy ez nem segítette az én török tudásom drágakővé csiszolódását, na de sebaj, a lányom majd segít benne. 

Még babavárás közben kutakodtunk egy kicsit a kétnyelvű gyermekekről szóló szakirodalomban, és kidolgoztuk a Nagy Tervet. Abban maradtunk, hogy az „egy szülő – egy nyelv” módszerét fogjuk követni, vagyis Önder csak törökül beszél hozzá, én pedig csak magyarul. 

Az angolt tartjuk egymás között, hogy legalább a fülének legyen ismerős, még ha nem is éppen tőlünk tanulja meg. Nem beszélünk anyanyelvi szinten, ezért mi nem mertük bekeverni közvetlen nyelvként. 

Aztán megérkezett Anna. Nekem elképzelhetetlen volt, hogy ne magyarul szóljak hozzá, azt hiszem, ha akarom, sem lettem volna rá képes. Mindent úgy csináltunk, ahogy elterveztük, a saját anyanyelvünkön gügyögtünk hozzá, egymással pedig folytattuk angolul. (…) 

Telt-múlt az idő, és egyértelmű lett, hogy a gyerek hamar elkezd beszélni. Ha arra gondolok, hogy most milyen kommunikatív, nem csodálkozom rajta, hogy korán megindult a lavina :). 

Alig múlt másfél éves, amikor már egész gazdag szókinccsel rendelkezett, és viszonylag gyorsan ráérzett a ragozás ízére is. Kétéves korára eljutott oda, hogy mindent elmagyarázzon a maga szintjén. 

Ebben az időszakban többségében magyar szavak hagyták el a száját, ami nem csoda, hisz én voltam vele itthon, a napjai nagy részében engem hallott. A török család egyre többször adott hangot aggodalmának, hogy nem fog megtanulni rendesen törökül, mi lesz így vele. 

Igyekeztem eloszlatni a kétségeket, lehetetlen, hogy egy török–magyar gyerek, aki Törökországban él, és itt fog majd óvodába járni, ne tanuljon meg törökül! Inkább nekem lesz nehéz tartani a magyar nyelvet, ne aggódjanak. Igazam is lett. 

Én ebben az első időszakban bevállaltam azt, hogy török társaságban sem váltottam át törökre, ha vele beszéltem, akkor sem, ha udvariatlannak tartottak, amiért nem értenek bennünket. 

Úgy éreztem, ez kell ahhoz, hogy tartani tudjam az egy szülő – egy nyelv módszert, és nem akartam lehetőséget adni a többségi nyelv megerősödésének. Sok történetet lehet arról hallani, hogy a kicsi megtagadja a kisebbségi nyelv használatát, amikor rájön, az anya a többségit is érti és beszéli – féltem ettől. 

Természetesen nem ültem megkukulva egy-egy összejövetel alkalmával, de a gyerekhez csakis akkor szóltam törökül, ha nagyon fontos volt, hogy értsék körülöttünk. 

Helyette inkább megbeszéltük, amit kellett, és mivel mindig kíváncsiskodtak, hogy miről pusmogunk, lefordítottam nekik. Ma már lazább vagyok vele, de még mindig többnyire magyarul kommunikálunk társaságban. 

A környezetünk elfogadta és megszokta, egyébként pedig jól jön ilyenkor, hogy külföldi vagyok, hisz a külföldiek egy rakat dolgot másképp csinálnak, az „európai nevelésmód” pedig egyenesen legendás errefelé. 

A törököt nagyon gyorsan behozta, amikor elkezdte a bölcsődét, a rokonság is megnyugodott, hogy tudnak majd vele beszélgetni. Én viszont izgultam, hogy ne tagadja meg a magyart, mert ekkorra már éreznie kellett, melyik a többségi nyelv. Négyéves lesz hamarosan, eddig minden rendben (nagyon hangosan kopogok a fa asztallapon). 

Hiszek abban, hogy az angol, mint közös nyelv Önder és közöttem, segítette ezt a folyamatot. Csakis így tudott a török és magyar egyenrangú maradni az otthonunkban, egyik irányba sem tolódott el a hangsúly. Természetesen sok hozzánk hasonló családról tudok, ahol harmadik nyelv nélkül is simán beszélnek a csemeték magyarul, tehát ez nem a tuti recept. 

Az itthoni beszélgetés nálunk többnyelvű, mára Önder is elérte azt a szintet, hogy tud bennünket magyarul követni. Hallottam olyan családról, ahol az apa nem tudta elviselni, hogy ne értse a felesége és a gyermeke közötti eszmecserét, nálunk ez fel sem merült, minden adta magát. 

Ami az angolt illeti, Anna nem beszéli, viszont egyre többet megért abból, amit egymásnak mondunk. Időnként szoktuk vele játszani, hogy beszéljünk angolul, de csak akkor, amikor ő szeretné. 

Mostanában érzem azt, hogy nyitott lett rá, sokszor visszakérdez, hogy ugye ezt és ezt mondtad most apának, vagy csak simán megkérdezi, mi hangzott el éppen. Eddig simán beszélhettünk róla a feje fölött anélkül, hogy megérthetné, na, annak vége. 

Ahhoz, hogy a magyar nyelvet építsem is és szinten is tartsam, mindennap kell vele tudatosan foglalkoznom, nagyon gyorsan át tudna a mérleg nyelve billenni.” 

Érdemes elolvasni az eredeti posztot is, itt találjátok!

Iskolakezdés Kanadában 

Augusztus vége a legtöbb országban az iskolakezdésről (is) szól a gyerekes családoknál, nincs ez másként Kanadában sem. Hogy milyen ott a rendszer és hogyan is néz ki ez az egész, arról a Kamionozás Kanadában blog számolt be.

kanadai_iskola.jpg

„Tanévkezdés általában szeptember első keddjén van. Nem kell megjelenni kirittyentve, csiniben, hanem sima ruhában mennek a gyerekek. Itt nincs évnyitó-évzáró, ahol szépen ünneplő ruhában ácsorognak a gyerekek és hallgatják az igazgató unalmas beszédét. :-D 

Körzet szerint vannak beosztva az iskolák. Tehát hiába van mondjuk 2 általános iskola ugyanabba a távolságba, pl. 1-1 km-re, abba kell járni kötelezően, ahova tartozunk a lakóhelyünk szerint. 

Három fajta általános van. Az angol nyelvű, a francia nyelvű, és van keresztény iskola. Utóbbiba akkor vesznek fel, ha megfelelsz a követeléseknek, pl.: mindkét szülő, és a gyerek is meg van keresztelve, minden vasárnap járnak templomba, és ehhez hasonló kritériumok. 

Első kézből az általános iskoláról tudok írni, mivel ebben van tapasztalatunk, azon belül is az első két osztályról. Idősebb gyermek 7 éves, idén kezdi a 3. osztályt. 

Az iskolarendszer provinciánként különbözik. Ontarioban a tanévkezdés, és tanévzárás, tehát az első, és utolsó nap rendes tanítási nap. Beszélgetnek, kinek hogy telt a nyári szünet, ismerkednek az új osztálytársakkal, tanárokkal. Tehát fogjuk rá, hogy ez egy osztályfőnöki óra (nap). 

Maximum 20 gyerek van egy osztályban, és egy osztályra két tanár jut. Nem feltétlen vannak bent egyszerre, általában egyik nap az egyik, másik nap a másik, vagy első 3 nap az egyik, másik két nap a másik. Tanártól függ. 

Minden évben keverik az osztályokat. Ezalatt azt értem, hogy minden évben új osztálytársakat kapnak és új tanárokat. Egyesek szerint azért, hogy a gyerekek hozzászokjanak az új emberekhez, és könnyebben menjen a beilleszkedés, barátkozás a későbbiekben. 

Ontarioban a gyerekek abban az évben kezdik az iskolát, amelyik évben betöltik a 4. életévüket decemberig. Mindegy melyik hónapban született a gyermek, itt nem lesz évvesztes, mint Magyarországon. 

Tehát ha teszem azt idén december 31-én tölti a 4. életévét, akkor bizony idén szeptemberben (mikor még csak 3 éves) kezdi az iskolát. Ha január 1-jén, akkor jövő szeptemberben kezd. 

Itt úgy néz ki a rendszer, hogy két év iskola előkészítő van (JK - Junior Kindergarden, és SK - Senior Kindergarden), ami kötelező az iskola része. Magyar fejjel ezt óvodának gondolnánk mivel még a gyerekek elég fiatalocskák, de ez határozottan az iskola része. 

Ebben a két évben megtanítják a gyerekeknek az alapvető tudást, ami kell az iskolakezdéshez. Értem ez alatt a szocializációt, (mivel véleményem szerint elég sok gyerek nem jár óvodába, hanem egyből iskolával kezd, mivel az óvoda elég drága egész Kanadában) továbbá ez idő alatt megtanítják nekik a számokat, betűket, megtanulnak írni egy alap szinten, valamint számolni és olvasni. 

Mire kezdi a gyermek az első osztályt, tehát ami ténylegesen a „Grade 1” addigra már tud számolni, írni olvasni. A mi esetünkben annyit tudok mondani, hogy mire bekerült 6 évesen a lányunk az első osztályba, már folyékonyan olvasott, tudott számolni, írni, tehát már ezzel előnyben van egy magyar gyerekkel szemben, aki 7 évesen csöppen bele eme remek dolgok tanulásába :-)

És itt is 8 éves az általános iskola. Vagyis 2+8, ha a két kindergardent is hozzávesszük. 

Itt az iskola köszönőviszonyban sincs a magyar iskolákkal már amennyire emlékeim nem csalnak. Itt nincs házi feladat, feleltetés, röpdolgozat, piros meg fekete pont meg hasonló finomságok, melyek véleményem szerint a gyermekeket stresszhelyzetbe hozzák. 

Hangoztatom, hogy még csak most kezdjük a 3. osztályt, tehát én ez időről beszélek, később, a felsőbb tagozatban lehet várható lesz ilyesmi, de arról majd akkor írok részletesebben. 

Itt a gyerekek szeretnek iskolába járni, nincs rajtuk az a nyomás, mint a magyar iskolákban, hogy szegény gyerek gyomorgörccsel megy iskolába, frusztráltak és stresszesek. 

A tanárok fel is hívják a figyelmet a szülőknek, hogy ha a gyerek azt mondja otthon, hogy nem akar iskolába menni vagy nem szeret oda járni, azonnal szóljunk, és akkor megbeszélik mi lehet a baj, és orvosolják a helyzetet. 

Hiányzásról annyit, hogy ha a gyerek beteg, vagy csak valamiért nem tud iskolába menni mert mondjuk a családnak valamilyen személyes dolga akad akkor nem kell orvoshoz rohanni igazolásért. Azt csak az egyetemen kérik sehol máshol. (...) 

Az iskola ingyenes. A tanszerekért se kell fizetni mindent az iskola biztosít. A gyerekeknek csak váltóruhát, benti cipőt, ebédet kell vinniük meg egy ziplog tasakot, amibe bele szokták rakni a hazahozandó dolgokat, amit bent alkotnak, vagy amit a tanár küld. (...) 

És hogy mit csinálnak egész nap? Rajzolnak, festenek, olvasnak, mindenkinek van külön Ipad-ja, amit az iskola biztosít, mindenféle tudományos kísérletet végeznek, pl.: nagyon az elején, hogy ha 2 színt összekeverünk, milyen színt kapunk, történeteket írnak adott témakörben, heti kétszer van tesi óra, tanulnak összeadni kivonni szorozni osztani, hasonló mintha dolgozat lenne, de a tanár nem osztályoz, csak leellenőrzi, és ha jó, ad rá matricát. És ha elérsz egy szintet akkor kapsz egy nehezebb feladatsort és így tovább.” 

A teljes posztot itt is érdemes elolvasni, már csak azért is, mert részletesen szó van benne Brit-Kolumbiáról is, ami megint egy más rendszer.

Ilyen egy kínai pláza 

Hogy milyen egy kínai pláza? Az ember azt gondolná, hogy nyilván hatalmas - és aki ezt gondolja, az nem is téved. Az már némileg váratlanabb, hogy akadnak benne kifejezetten jó éttermek, nem is kevés. Legalábbis abban, amiről A világ végeiről blog szerzője beszámolt.

kinai_plaza_2.jpg

„Általában annyira kívánkozok bevásárlóközpontokba, mint sündisznó fodrászhoz, de úgy tűnik, a kantoni üzletközpontok némileg felfelé tornázzák az alacsony pláza-libidómat. A földalatti kulináris kincsre akkor bukkantam, amikor a lányom szülinapjára kerestem tortát. (...) 

Az alagsorban stílusos gyorséttermek, szusibárok, hangulatos teázók és gyümölcsleves standok olyan kínálatára bukkantunk, amiért már most érdemes kantoni repjegyárak között böngészni. 

A „gyorsétterem” fogalma mindenképpen újraértelmezést igényel, ha az alagsor trendi, hangulatos vendéglátóipai egységeit végignézi az ember – már, ha van türelme több épületegyüttes hosszú sora alatt meghúzódó étteremrengeteget egytől-egyig megnézni. 

Ízelítő a kínálatból: szusi bárok friss hallal és olyan friss és erős wasabi-val, amely elgondolkodtat arról, hogy eddig mit is fogyasztottam eddig wasabiként, vietnámi, indonéz, hongkongi, tajvani, szecsuáni, sanghaji éttermek. 

A speciális ételekre szakosodott egységek közül az örök kedvencem kínai húsos táskát kínál: lisztből és vízből készült tésztalapocskákba töltik a húsos, zöldséges vagy tengeri herkentyűs tölteléket, helyes kis bugyellárist formáznak belőle, forró vízben kifőzik, s máris lehet mártogatni a csípős-szójaszószos-fokhagymás mártásba. A mártás három alapanyaga igény szerint variálható. 

A Bájos sült hal nevű étteremben pedig négy-öt különféle hal közül lehet válogatni, majd a hallal egybesütött zöldségeket, feltétet és szószt kell kiválasztani. (…) 

Az édesszájúaknak az eredően nem túl édes desszertek közül leginkább a mangós ragacsos rizst ajánlanám (Fong bácsi mangós gombóca isteni!) vagy a friss mangó- és guava italokat kínáló gyümölcsleves standokat. A joghurtból készült fagyikat pedig szintén igény szerint lehet telepakolni gyümölcsökkel.” 

Kattintsatok az eredeti bejegyzésre, részletesebb a leírás, és több képet is nézegethettek!

HÍRMONDÓ

Magyarország válaszúton

Miután a szeptemberi német választással minden fontos megméretésen túl lesznek a nagy európai országok, lassan alighanem felteszik majd a kérdést Magyarországnak és Lengyelországnak is, hogy miként képzelik el a jövőt az Európai Unióban – vélte a Harvard Egyetem professzora, Grzegorz Ekiert.

Vasárnaptól ingyen bringázhatsz Bécsben

Ingyenes kerékpárhasználattal édesgetné magához jövőbeni vevőit a kínai ofo bérkerékpár-szolgáltató vállalat. Hol máshol, mint az osztrák fővárosban…

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Kína Kanada Törökország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1412780884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2017.08.27. 06:51:53

Kínai mézesmadzag Bécsben.Sokba lesz.

DieNanny CH 2017.08.27. 09:10:54

"Beszél ez a gyerek magyarul?"

Érdekes, úgy 10-15 éve az hangzott el a szülők felé, akik külföldön nevelték a gyereküket: "Beszél ez a gyerek németül/angolul/franciául" stb.
Merthogy a magyar magától értetődő volt.

Jó a többi poszt is. Unokaöcséimnek mondtam 2 hete, hogy: Hú, 1 hét múlva kezdődik a suli. Sajnos.
Erre ők: (3.-ba és 6.-ba mennek) Nem sajnos, én nagyon várom már!
:-)

Din Serpahis 2017.08.27. 09:23:21

Hú hát Szingapúrban a reptéren ettünk valami szivárványszínű jégkását, ami le volt öntve mangószósszal. Ezzel még nem is lett volna baj, a probléma a hozzákevert főtt kukorica volt, illetve az alulra betöltött édesbab püré, amiben furcsa állagú zselatinkockák úszkáltak...
Az íze is olyan volt, mint a leírás alapján el lehet képzelni, azóta picit szkeptikus vagyok az ázsiai édességekkel.

gabors 2017.08.27. 09:53:55

" a gyerekek és hallgatják az igazgató unalmas beszédét."

errol Cseh tamas jut eszembe ... diszunnepely :-)) ahol a kez a kezhez er ... :-))

Muscari 2017.08.27. 10:39:24

@DieNanny CH: ez örök slágertéma. A barátnőm gyerekei sajnos nem beszélnek, bár mindet megértenek. Én csak azért is magyarul szólok hozzájuk, de a fiamnak jobban a szájára jön az angol.
Pedig az apuka is beszél egy kicsit magyarul és gyakorlatilag mindent megért. Biztos, hogy nem könnyű.

gabors 2017.08.27. 10:44:11

"Beszél az a gyerek magyarul?"

nem ertem ... minden attol fugg a szulok hogyan dontottek .. ha nincs terveben hogy Mo-ra barmikor is visszaternek a magyar nem kell hogy elso vagy akar anyanyelv is legyen .....csak nyug lesz a gyereknek ... de mint lehetoseg erdemes megadni a csimotanak hogy valamit azert ertsen ...

Virago_1000 2017.08.27. 12:39:46

"lassan alighanem felteszik majd a kérdést Magyarországnak és Lengyelországnak is, hogy miként képzelik el a jövőt az Európai Unióban – vélte a Harvard Egyetem professzora."

- kizarolag a HUXIT jelenthet megoldast, es garantalhatja a jovonket, mint n3mzet.

"Grzegorz Ekiert, a CES igazgatója onnan indított, hogy szerinte Magyarország és Lengyelország már nem tekinthető liberális demokráciának."
- Hala a Joistennek!!

P.Elliot 2017.08.27. 12:49:28

"Beszél az a gyerek magyarul?"

Ha beszel is, / az enyem igen/ az o gyereke nem fog mar mert feleslegesnek tartjak megtanitani, illetve maga az unoka sem fogja erteni hogy minek neki a nagyszulok nyelve amit ugysem hasznal senki a csaladban es nem egy vilagnyelv amit erdemes lenne tudni.
Arrol hogy magyar szarmazek reszben, fogja tudni ugyis.
A szarmazasukat, szokasaikat csokonyosen tarto nepek, pl. az indiaiak, / akik viszont kellemes gyorsasaggal veszik fel az uj orszag szokasait is a maguke melle/ mar az itt felnott es szuletett gyerekeik is csak reszben tartjak felnott koruk utan a szokasokat, nyelvet, a kovetkezo generacio hacsak nem ulnek a nyakara mar nem fog tudni az osok dolgaibol szinte semmit, itteniek lesznek.
Tudok magyarokrol, marmint nagy magyarok akik gyilkosan annak neveltek a gyerekeiket, az o gyerekeik mar el is utasitjak a magyarsagukat, valoszinu hogy gyerekkorukban oket is nyomtak , es meg a kedvuket is elvettek tole.
Igazabol mar az itt szuletett es felnott gyerekek is angolul beszelnek egymas kozott, a magyar szoba sem jon.
Amit a torok kislanyrol irtak itt hogy az anya magyarul beszel hozza az oke, had tudja a nyelvet, en is magyarul beszeltem az enyemhez a gyerekorvos tanacsara, de gyilkosan csak ugy, azt nem, arrol nem is beszelve hogy angol tarsasagban csak angolul szoltam hozza, attol meg nem romlott a magyarja, mi a szulok mindig magyarul beszeltunk egymashoz, jobbjara hozza is, abbol tanulhatott, tanult is. Volt magyar mesekonyve de keves, inkabb itteniek, amikor a rokonok jottek akkor o tolmacsolt nekik ha elmentek valahova egyutt mar 6 eves koraban pedig nem nyomtuk a nyelvet, magyar hetvegi iskolaba sem jart, szerintem felesleges lett volna.
O mar itt szuletett, amerikai, Magyarorszagon elni sosem fog, nem akartam sosem a fejebe sulykolni hogy o nem amerikai, o magyar, nem akartam hogy ne erezze magat teljesen idetartozonak mert eleg sok rossz peldat tudok ilyesmirol hogy a gyerek se oda, se idetartozonak nem erzi magat hala a szuloknek...
Attol meg szeretheti az osei orszagat mint ahogy az enyem is szereti, jo gyerekkori emlekei vannak rola...

P.Elliot 2017.08.27. 12:59:42

Latom hogy tul sokat emlegetem az indiaiakat de a betelepult emberek kozott ok a kedvenceim, mindig megcsodalom oket hogy milyen szorgalmasak, beosztok, a valosag talajan allnak, a bunozes hirekben sosem szerepelnek, a gyerekeiket tanittatjak, okosak, vidamak, nevetosek es erdeklodoek, itteni ruhakat hordanak de ha unnep van akkor buszken felveszik a szarit es olyan szepek benne, a nem indiai nok kisse irigykedve nezik hogy milyen szep viselet es boldogok ha felhuzhatnak egy ilyet, jobban mondva osszetekerhetnek magukon, ha akad valami urugy vagy egy indiai baratno, nekem is van egy eskuvoi szaris fotom, egy indiai munkatars hivott el valamilyen ceremoniara ami az eskuvo elott volt es adott egyet kolcson, ott tekertek ram,, meg fiatal voltam nagyon jol allt, nagyon orultem neki, ok meg annak hogy orulok hogy elvegyulhettem koztuk, veluk kapcsolatban csak szep emlekem van tehat ha valaki ugy erzi hogy tul sokat emlegetem oket elnezest de csak jot tudok roluk mondani....

Hari Seldon 2 2017.08.27. 13:27:28

@Virago_1000:

HUXIT - Ne használ angol szavakat, ha már ilyen nagy magyar vagy.

Szépen csak mondd így:
Magyar Kilépés.
- Vagy röviden maki lépés.

Shaktee 2017.08.27. 13:52:20

Csak a kanadai részhez tennék egy kis korrekciót, a "keresztény" iskolák katolikusok, Catholic Schools.

Szép vasárnapot, gratula Mcgregor, te vagy a legvidámabb vesztes :)

Virago_1000 2017.08.27. 14:19:00

@P.Elliot: "Latom hogy tul sokat emlegetem az indiaiakat"
- teljes hozzaszolasoddal egyetertek. Nincs is koztuk senki a menekultek kozt. Hanem megprobalnak elobbre jutni a sajat erejukbol. Kovetelozes helyett.
Ok nem az eroszakos, noket kizsakmanyolo, agressziv, rasszista iszlamhoz tartoznak, a valamikori nagy Indiabol kivaltak mar az iszlam orszagok, banglades pakisztan, nepal, pontosan ezert.
Es ahogy ok tartjak a kulturajukat, kulonbozve, de megis integralodva, az tobb mint bamulatos.

IT Knight 2017.08.27. 14:19:12

Magyarország válaszúton: igaza van a professzornak, ha nem omlik össze az EU hamarosan, akkor választani kell.

Magyarország és Lengyelország számára egyetlen út lesz járható: KI KELL LÉPNI AZ EU-BÓL. Rövid távon biztos sok áldozattal fog ez járni, de biztos vagyok benne, hogy sokan követik majd a példát. Bár tulajdonképpen azt is lehet mondani, hogy mi követjük a brit példát.

Virago_1000 2017.08.27. 14:19:15

@P.Elliot: eskuvoi indiai kepem nekem is van, en indiaig utaztam egy eskuvore, es olyan vendegszeretetet sehol sem tapasztaltam.

IT Knight 2017.08.27. 14:19:21

@Virago_1000: nem kell félni, kb egy időben ezzel lesz Lexit, Csexit, stb is.

Shaktee 2017.08.27. 14:57:45

@IT Knight: :) ahamm, nagy ívben kikerültr macron is a leszakadt, korrupt, visegrádi kettôs rablöbandát, mert tárgyalóképtelenek.

kolozsvaros.com/2017/08/27/de-ti-a-tenyeket-leszarjatok-mert-kozeleg-a-valasztas-es-ti-nem-nem-nem-veszithettek/

gabors 2017.08.27. 14:58:50

@Virago_1000: " - kizarolag a HUXIT jelenthet megoldast, es garantalhatja a jovonket, mint n3mzet." mint oroszorszag legujabb szovetsegi alkoztarasaga ... OV belep az uj CCCP-be ez neked miert lenne jo ??? ha nem szeretsz demokraciaban elni vannak jo helyek aholva lehet koltozni tobb helyre Venezuela, Belorusz (azok mer be is leptek az uj SZU-ba), Uganda, eszak korea , Iran (bar ott nem szetetik a jezus hivokat )

gabors 2017.08.27. 15:01:39

@P.Elliot: "lletve maga az unoka sem fogja erteni hogy minek neki a nagyszulok nyelve amit" kollegam akinek a nagyszulei jottek az USA-ba mondta kb kethete hogy "haragszik" az anyjara hogy nem tanitotta meg mert most "hulye jenki BP"-en mikor az unokatesterekhez megy :-))) kb 30 eves lehet .... az edesanyja "allitolag" tokeletesen beszel magyarul pedig mar az usa-ban szuletett ..

Shaktee 2017.08.27. 15:02:10

@gabors: 78% támogatja az eu-ban maradást.

Ha megfeszül is a felcsúti törpi akkor se lesz ebbôl MAKI.

Shaktee 2017.08.27. 15:03:38

@Hari Seldon 2: + 1

Tudod mi a maki franciául? :)

gabors 2017.08.27. 15:09:04

@IT Knight: "Magyarország és Lengyelország számára egyetlen út lesz járható: KI KELL LÉPNI AZ EU-BÓL." csak kerdezem miert ?? mert nem lesz tobb ellophato penz ??? neked sem jut a jobol ??

ha valamit azert mondanal is hogy miert NEM jo Mo-nak az eu ?? milyen kara szarmazott Mo-nak vagy Lo-nak azonkivul hogy neha raszolnak az idiota mini napoleonra ???

fhdgy 2017.08.27. 15:11:32

@gabors: a mini napoleon helyett nekem jobban tetszik a bonsai duce!

P.Elliot 2017.08.27. 15:14:29

@Virago_1000: Pontosan. Nem koveteloznek viszont kemenyen megdolgoznak mindenert.
Egyszer egy indiai no meselte nekem hogy ok ha lehet nem vesznek kolcsonre semmit, meg hazat sem.
Ha kell, ha maskeppen nem megy akkor osszekoltoznek egyutt a rokonok, csaladok, egy hazba vagy apartmentbe, megosszak a lakbert ami igy fillerek is lehetnek ha sokan vannak, szuk helyen szoronganak, beosszak a helyet, a fozest a konyhan hogy ki mikor, a ferjnek es a felesegnek is van masodallasa, minden centet felreraknak es 2-3 ev alatt hazat vesznek kifizetve.
Egyaltalan, osszerakjak a penzt mindenre. Azt nem kell gondolni hogy nyomorognak kozben mert nem, ami kell megveszik, nem az ennivalon sporolnak hanem hogy olcso helyrol vasarolnak ruhakat vagy akar hasznaltan is meg butort, semmi felesleges dolgot nem, igy aztan a fel fizetesbol kijonnek, a masik masfel penze meg a ket masodallas teljesen megy be a bankba, olyan nincs hogy a felajanlott tulorat ne fogadjak el, a gyerekekre vigyaz a rokonsag vagy a lakotars, visszakapja toluk mas formaban, szorakozasra alig koltenek, mennek az ingyenes latnivalokra,a kornyek 3 parkja mindig tele van az indiai piknikezokkel, minden heten van osszejoveteluk vagy a templomban, mindenki visz egy tal etelt es orakig mulatoznak joforman ingyen.
Amikor megerosodnek, van mar haz, uj es szep berendezessel, tisztesseges auto akkor atveszik az itteni eletmodot, mar koltenek ok is, utaznak is, jo maganiskolaba jaratja a gyerekeiket, akkor sem szorjak a penzt de koltenek. Nem artana atvenni toluk egy-ket szokast.
Nagyon ertekes emberfajta szerintem.
Ha a ciganyok is onnan szarmaznak akkor nem tudom hogy hol tolodtak igy el utkozben vagy hogy milyen hatassal volt rajuk a vandorlas, a masok altal be nem fogadas meg ilyesmi, gondolom....

P.Elliot 2017.08.27. 15:18:47

@gabors: Lehet hogy akad aki haragszik emiatt de en mivel nagyon regen elek itt es ismerek sok magyar unokat en nem latom hogy hianyzana nekik a nyelv, igaz hogy nem feltetlenul Magyarorszagon vakacioznak, mar az amerikai ferjjel, feleseggel tavol is kerult az orszag meg ok maguk is Usa szerte szetszorodva elnek, masok az erdeklodesek. Raadasul ok unokak, mar az apu-anyu sem nagyon tartotta a magyarsagat...

P.Elliot 2017.08.27. 15:21:49

@Virago_1000: Nem te vagy az aki egyedul utazott ara az eskuvore a feleseg nelkul, aki nem akart? Egy masik blogon olvastam egy csaladrol, ide nem akarom kiirni mert semmi kozom es kozuk hozza hogy mashol hol es mit beszelgetnek, es munkatarsad hivott meg...
Es hogy milyen szeretettel fogadott az egesz tarsasag...

gabors 2017.08.27. 15:21:51

@fhdgy: " bonsai duce! " :-))) mar nem is olyan mini lassan nehezebb korbefutni mint atugrani :-)

gabors 2017.08.27. 15:23:25

@swing gitan: "Ha megfeszül is a felcsúti törpi akkor se lesz ebbôl MAKI. " kizarni nem lehet orszagot ??? csak kilepni lehet ?? (nagy kar )

fhdgy 2017.08.27. 15:25:20

@gabors: jó, de a bonsai duce-ban több a lekicslés, az való neki.

gabors 2017.08.27. 15:47:17

@P.Elliot: jo idezojelbe is tettem hogy haragszik ... de meg voltam lepve mert mar kb 5 eve dolgozunk egyutt es nem tudtam hogy magyar szarmazasu a fiatalember ... mot nosult es teljesen veletlenul kerult szoba (illetve azert mert a legujabb kollegina eppen magyar ...) ...

es mint kiderult eleg nagy csalad maradt Mo-on es mindig tartottak a kapcsolatatot a nagyszulok az 50-es evek elejen erkeztek az usa-ba ... valahova a NYC kornyekere .. tobbet nem is tudok :-)))

csak meglepett amikor mondta hogy (nem tudom pontosan idezni) talan inkabb sajnalja hogy nem tud valamennyit az edesanyja nyelven ... ... en mar ketnyelvu vagyok :-))))

Hari Seldon 2 2017.08.27. 15:49:12

@swing gitan:
Mire gondolsz? Talán FRASORT?

Hari Seldon 2 2017.08.27. 16:06:37

@gabors:
Simán azért megy ez a hangolás, hogy a zombijaikat beetessék.
Mindig így csinálta az elmúl 20 évben. Szépen addig addig célozgatott meg kampányolt, amíg a hülyébbje már maga is elhitte, hogy ő akarja, és a bölcs vezérük, csak meghallotta amit ők kértek.
Másrészt ha úgy alakul megoldható, hogy kizárják őket. Csak egyszerre kell szavazásra bocsátani a 7-es cikkejt a magyarok és lengyek esetében. Jogilag lehetséges (vagy megoldható). Így egyik retrográd szellemiségű sem tudja a másik hátsóját védeni. Az EU ráadásul a lengyelek miatt akkor sem aggódik, ha nem EU tagok. Ők nem fognak dacból beállni Putyin mögé. Ezt a kis hülyét meg tudják csicskázatni. - Fogják is. Feltéve ha a németeknél nem kerül a kormányra a liberális párt, mert azzokkal sokat kell küzeni a Macron Merkel féle EU párti vonalnak.

M. Péter 2017.08.27. 16:06:46

@Virago_1000: Nepál mikor volt iszlám ország és mikor volt India része?

Dikusz 2017.08.27. 16:30:31

@fhdgy: @gabors: és a 'felcsúti maradona" jelző az smafu? :)

gabors 2017.08.27. 16:31:13

@Hari Seldon 2: koszi ez nagyon erdekes megvilagitas volt ...

valoban ez a kettos az oroszokkal szemben igen kulonbozoen gondolkodik a lengyeleknek aboszolut ellenseg .. csak azt nem ertem hogy bonsai duce miert kozeledik ennyire putyinhoz .. elfelejtette a Tovaris Konec plakatokat ... ???

Ja lehet van valami kompromat ???

Csodabogár 2017.08.27. 16:32:17

@P.Elliot: Azért a kasztrendszerüket én annyira nem tartom csodálatosnak.

Ismerek néhány gyereket, akik Svédországban születtek és ma itthon élnek, miközben a szülők kint maradtak. Vagy 1-2 vegyes házasságban született is köztük.
Persze Amerika más, az a nagy forrasztó tégely, mindenki büszke amerikai lesz előbb utóbb. Persze szerencsére mégse mindenki, de ők a kisebbség.

fhdgy 2017.08.27. 16:32:48

@Dikusz: és a félbevágott alcsúti bányásztörpe???

gabors 2017.08.27. 16:33:56

@Dikusz: "'felcsúti maradona" ez se rossz de ne kivannam megbantani se a felcsutiakat sem maradonnat :-))) duce-t mar nem lehet mert fejjel lefele logott eleget (jovot mondok???) a bonsai meg egy agyonnyomott fa amit nem lehet tovabb dongolni ( bar szijgyarto jani azert bizto be fog probalkozni )

Csodabogár 2017.08.27. 16:35:42

@Hari Seldon 2: Lengyelek biztos nem akarnak kilépni soha. Még a jelenlegi vezetés sem. Sokkal jobban félnek ők az oroszoktól, minthogy ilyesmit akarnának. Nálunk megy a butitás, aztán lenne majd nagy csodálkozás ha sehonnan nem jönne a pénz.

Virago_1000 2017.08.27. 16:38:06

@gabors: "
ha valamit azert mondanal is hogy miert NEM jo Mo-nak az eu ?? "
- rank eroltetett migransok (=terrorizmus, kozbiztonsag csikkenese stb stb) , penzszivattyu, tobbszoroset fizettuk be annak amit visszaosztanak.
rank eroltetett liberalizmus es miden ami ezzel jar: bunozojogvedelem, drogterjedes, moralis romlas tovabb is van mondjam meg.

gabors 2017.08.27. 16:39:45

@Virago_1000: "Ok nem az eroszakos, noket kizsakmanyolo, agressziv, rasszista iszlamhoz tartoznak, a valamikori nagy Indiabol kivaltak mar az iszlam orszagok, banglades pakisztan, nepal, pontosan ezert."

hulye vagy-e ???? basszus indiaba jarni meg nem jelenti hogy barmi elkepzelesed is van az orszagrol .. (voltam en is :-)

csak hogy esetleg tudd a legnagyobb allamuk tovabbra is iszlam ... most nagy nyomas alatt vannak a hindu nacionalistak miatt de az elmult 70 evben ez nem volt jellemzo

"iszlam orszagok" ??? mivan ???? ezek soha nem voltak orszagok Nepalban meg talan nincs is mohamedan (vagy nem tul sok ) nem is volt India resze !!! SOHA met olyan hogy India NEM is volt amig a hulye arrogans angolok nem csinaltak meg ...

gabors 2017.08.27. 16:42:17

@fhdgy: "alcsúti" most akkor alcsut vagy felcsut .. met nem mindegy am

tudom hogy mekkora ellentet volt alsogod es felsogod kozott az elmult evszazadban :-)))

Shaktee 2017.08.27. 16:44:17

@Csodabogár: nagyot riszkíroznak az oroszokkal.

Shaktee 2017.08.27. 16:45:20

@Dikusz: :)

Welcome bekk. Milyen volt a nyaralás?

fhdgy 2017.08.27. 16:48:45

@gabors: igazából alcsútdoboz. Azt hiszem.

gabors 2017.08.27. 17:01:50

@swing gitan: "Na ne, ez nem fog menni.. "

nem tudom ... de eleg sokan vannak mar akik Kolumbusz-t egy hoditonak latjak ...

nem tudom hogy ezt valami onion cikkbol forditotta-e az index .???

de jo lenne mert akkor biztosan bukna, en nem szeretem amit csinal subway naponta omlik ossze mindenfele bicikli utakat epitenek esz nelkul (ott is ahol bicikliseket sem latni) most fizetosse akarjak tenni a hidakat, behajtasi dij stb ...

Inkabb Guliani (ot sem szerettem nagyon) mint ez a "race traitor"...

Főgebra 2017.08.27. 17:03:15

@fhdgy: Háááát, az úgy vót, hogy hajdanán volt Alcsút, Felcsút és Doboz. Ketten összeházasodtak, lett belőle Alcsútdoboz. Nemzetünk vezére Székesfehérváron született, Alcsútdobozon volt kisgyerek(bár lehet, hogy akkor még nem voltak házasok Dobozzal), Most pedig az "egyedi nagyberuházásai" Felcsúthoz kötik.
Bonyolult?

Shaktee 2017.08.27. 17:04:14

@gabors: rudival ne tessék engem bosszantani :)

fhdgy 2017.08.27. 17:10:09

@Főgebra: nekem jó, de egy alcsúti degradálóbb mint egy felcsúti!

Hari Seldon 2 2017.08.27. 17:17:17

@gabors:
"Ja lehet van valami kompromat ???"
Meg lennél lepve? - Ne már...

gabors 2017.08.27. 17:18:34

@swing gitan: "@gabors: rudival ne tessék engem bosszantani :) "

miert mi a gondod nincs tobb kupi a 42-nd-en ??? es az egesz ugy nez ki mint Disneyland ???

neked mit artott rudy ??? (azonkivul hogy trumpot segitette )_

gabors 2017.08.27. 17:30:01

@swing gitan: oszinten nekem is jobban tetszett a regi 90-elotti New York olyan volt mint a filmekben :-))) azota se hugyozni sem sort inni nem lehet az utcan (heroin is hianycikk lett) :-))) megyunk a lecsoba mindannyian :-))

Virago_1000 2017.08.27. 17:31:38

@swing gitan: meg soha ilyen rovid ido alatt ennyire nepszerutlen elnok nem volt, mint ez az ex rotschild bankar selyemfiu, aki csalassal nyerte a valasztasokat. A franciak pedig hoskent tekintenek Orbanra, olvass csak bele a yuotubes kommentekbe, nem kell nekem hinned.

Virago_1000 2017.08.27. 17:31:45

@gabors: "OV belep az uj CCCP-be ez neked miert lenne jo ??"
- mar vartam a kerdest, 100% biztos boltam hogy valaki ezzel jon.
Kerdezlek: az eu miben kulonbozik az egykori szovjetuniotol?

Virago_1000 2017.08.27. 17:32:12

@P.Elliot: a ciganyok a mai pakisztanbol szarmaznak. Amit irsz mind tapasztalom en is, viszont az irigyseget is iranyukba a feherek reszerol. Mibol van mibol van.
"Egyszer egy indiai no meselte nekem hogy ok ha lehet nem vesznek kolcsonre semmit, meg hazat sem."
- nem wgyszeru, viszont legalabb nem tamogayjak a nemzrtkozi penzmaffiat.

Virago_1000 2017.08.27. 17:32:26

@Hari Seldon 2: " Másrészt ha úgy alakul megoldható, hogy kizárják őket"
- szerinted a politikusok szajkarateja menntit szamit? Ez csak azert van hogy megtevesszenek teged is. A nepnek kenyer kell es cirkusz. Sosem a politikusoke a donto szo, mert gazdasagi rrdekek dominalnak. Az emberi jogok meg a hasonlo blabla cdak szemfenyvesztes.
SOHA DE Soha de soha kizarni nem fognak senkit, sot inkabb a terjeszkedesen van a hangsuly, mert mi penzt termelunk nekik.
index.hu/kulfold/eurologus/2017/02/28/nemetorszag_nagyot_szakit_az_eu-bol/

gabors 2017.08.27. 17:33:20

Houston!!! do we have problem ??? a TV-n meg mindig esik ...

remelem mindenki jol van ...

gabors 2017.08.27. 17:37:50

@Virago_1000: "Kerdezlek: az eu miben kulonbozik az egykori szovjetuniotol?" csak kb annyiban hogy nem foglaltak el az orszagot eroszakkal mi leptunk be ... ORIASI kulonbseg .. azonkivul hogy nem tartozik nekunk az EU hanem milliardokat kapunk toluk ... mig az oroszok kuldtek a MIG-29-eseket ... csere bere alapon ...

ja es most pl itt is elmondhatod hogy miert szar az EU (bar eddig meg semmit nem mondtal hogy miert ROSSZ ez Mo-nak nem is beszelve meszaros es meszaros elotte meg a gecizonek ... )

gabors 2017.08.27. 17:39:55

@Virago_1000: " mert mi penzt termelunk nekik." ja uj nickkel megint ez hulyeseg megy ...

Hari Seldon 2 2017.08.27. 17:44:30

@Virago_1000:
Úgy látom most ez a csámcsogás, hogy csak 40% elégedett vele. Mekkora csökkenés meg ilyesmi.

Csak sokan azt felejtik el, hogy NEM a 66%-ról kell nézni a csökkenést, amivel a MÁSODIK fordulóban nyert, hanem a 24%-hoz.
Amit az ELSŐ fordulóban kapott SAJÁT jogán!!
- Na azért innen már más a kép.

(A második fordulóban a kisebbik rossz mentén átszavaztak a Fillon pártiak meg a Hamon pártiak jó része majd most ezek visszamentek a saját táborukba. Az a meglepő, hogy nem mind)

Hollande-nek annak idején volt egy saját pártja, ami mögötte állt, és az a bázis nyilván régebben és tovább összezárt mögötte mint a most alakult párt, ami jobbról is és balról is szerzett szavazatokat.

Egy maffiapárt-drukkernek is lehet az adatokat elemezni ám, nem csak az elédtolt kaját befalni.

Dikusz 2017.08.27. 18:07:06

@swing gitan: nagyon jól sikerült ez is, megint szép helyeken jártunk, amit nem lehet megunni:)

Shaktee 2017.08.27. 18:09:16

@gabors: kupi, 42nd strassze, erről jut eszembe, tegnap léptem erre a szomjas györgy balázs bélás dokumentumfilmre, a hetvenes évekbeli "dígózó" jelenségről..te még hátulgombolós voltál akkor, de vannak itt hozzám hasonló matuzsálemek akik élvezni fogják ezt a szelet múltat..

indavideo.hu/video/Naszutak_1970

2017.08.27. 18:12:03

@Virago_1000: a romák mióta pakisztanbol származnak???
500-600 éve vándoroltak Európába India teruleterol, akarsz meg tudni valamit, vagy továbbra is idehanyod az ostobasagaidat....

Shaktee 2017.08.27. 18:14:42

@Lungo pelo: szokáresz csumidázlak tesókám :)

Mit is eszünk ma? :)

Hari Seldon 2 2017.08.27. 18:16:38

Egyébként meg Macron az utóbbi időben ezeket tette ami miatt esett a népszerűsége:

Törvényekkel liberalizálta a munkaerőpiacot, nagyjából kilőve a szektorális kollektív szerződéseket. - Nagyjából a Schöder féle Agenda 2000-es francia változatás viszi végig. (amit most utólag agyon dicsérnek, akkor meg ment ott is a siránkozás)

Kirúgta a francia hadsereg vezérkari főnökével, aki sérelmezte a védelmi költségvetés csökkentését.

Államosította az utolsó francia kézben lévő franciaországi hajógyártó üzemet, nehogy az olaszok megvegyék. - És leépítsék, mint felesleges kapacitás. (de persze ez nem fontos, csak a púder)

De persze a púder miatt a sajtó rászállt, és most ez sem jó neki.

Ettől függetlenül a mindig elégedetlen francia népnél a 24%-ról jött 40%-ra, ha a bázist nézzük.

Szerencséjére itt nálunk nem négy év alatt kell megjönni az eredménynek hanem 5 év múlva. Szóval ha gyorasn lép. Ahogy látható, akkor beérik a gyümölcse.

Másrészt a kétfordulós rendszerből adódóan a 40%-als simán tudja hozni a következő választást IS. Kap megint 15-20%-nyit a Gaulle-ista jobboldal, 20-25-öt a LePen-ék, a maradék 20-on osztozik a baloldal. A második fordulóban megint behúzza a szükséges szavazatot jobb és baloldalról is.

Shaktee 2017.08.27. 18:16:48

@Lungo pelo:

"According to the analysis, the initial founding group of Romani likely departed from what is now the Punjab state in northwestern India close to the year 500 CE. From there, they likely traveled through Central Asia and the Middle East but appear to have mingled only moderately with local populations there. The subsequent doorway to Europe seems to have been the Balkan area—specifically Bulgaria—from which the Romani began dispersing around 1,100 CE."

2017.08.27. 18:17:00

@swing gitan: laso gyesz gadzsokam :-)

2017.08.27. 18:21:16

@swing gitan: dikmán, há egy tesónak vakerálod esztete :-)

Shaktee 2017.08.27. 18:22:32

Rossz hírek Houstonból..ahogy a Katrina is, az árvíz rombol, gyilkol..:(

Shaktee 2017.08.27. 18:26:58

Hiába töröm a fejem, nem tudok a Lorán Lenkéhez hasonló, ennyi élettel, humorral teli szinésznőt sehol, a lajtán innen s túl.

Nyugodjon békében.

gabors 2017.08.27. 18:34:46

@swing gitan: nagyon joooooooo ....biztositasi ugynok ... egy NULLA !!!

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.08.27. 18:35:46

@swing gitan: " a kanadai részhez tennék egy kis korrekciót, a "keresztény" iskolák katolikusok, Catholic Schools. "

Ez erdekes. Csak a katolikusok tartanak fent iskolakat? Leetseges lenne? vagy inkabb csak a tobbseg az ovek, es par iskola esetleg mas egyhaz keeben. Itt nalunk tobb mas felekezetnek is van iskolaja, az evangelicas-tol kezdve az ormeny egyhazig...

Shaktee 2017.08.27. 18:40:33

@Zsuzsi65: Public and Catholic..s persze vannak itt is kivételek, ebben a városban mást nemigen látsz.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.08.27. 18:44:34

@swing gitan: ertem. A igaz, hogy egy ismerosom gyerekei is katolikus iskolaba jarnak Toronto kornyeken...Mivel a kat. egyhaz a legnagyobb (es leggazdagabb), ok tudnak legtobb iskolat fenntartani.

2017.08.27. 19:01:32

@Zsuzsi65: "Mivel a kat. egyhaz a legnagyobb (es leggazdagabb)"
folyt. köv.
Legális szervezet bűnözői csoport a földön :-)
Just kidding :-)

gabors 2017.08.27. 19:11:15

@swing gitan: koszi a legjobb resze amikor azt mondjaj a lany hogy ott dolgozni kell nem ugy mint Mo-n !!!!! KIRALY !! es ez kb a70-s evek !!!!

Shaktee 2017.08.27. 19:32:54

@gabors: sok lány jött vissza olasz házasságokból, mert kint se ferrari, se alfa romeó, hanem sipirc volt a konyhába, vagy dolgozni, míg Luigi a gyárban bulcsázik..

2017.08.27. 19:33:37

A nyelvkerdes nem mindig a szulokon mulik am! Kolleganom akarta ugyanazt, mint a poszter: o beszelt romanul, ferje norvegul, egymas kozt angolul, es gondoltak a gyerek majd jol megtanulja. A kicsi viszont a bolcsodeben felszedte a dan nyelvet es kizarolag danul hajlando kommunikalni a fogado orszag nyelvet nem beszelo szuleivel! A szulok egy darabig eroltettek az eredeti elkepzelest, de kiderult, hogy a gyerek makacsul kitart a dan mellett es bar erti a tobbit, nem hajlando megszolalni. Vegul az anyja adta fel es rohang el nyelvtanfolyamra, hogy beszelni tudjon a gyerekevel....

Shaktee 2017.08.27. 19:36:22

@gabors: 68-75 kb, de még később is láttunk digókat a belvárban.

gabors 2017.08.27. 19:44:06

@Zsuzsi65: errefele sincs mas vallasos iskola csak khatholikus vagy zsido ... vagy iszlam (szaudi arabia) prtestans iskolat meg nem lattam (biztos van) ...

Shaktee 2017.08.27. 19:56:58

@gabors: Katolikusok teli vannak tanitó rendekkel, ferencesek, jezsuiták..etc, a protestánsoknál ez nem jellemző, s ez azt hiszem hogy nem csak pénzkérdés...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.08.27. 20:49:31

@gabors: gondolom, ez a kornyek etnikai/vallasi osszeteteletol fugg. Nalunk pl kb egyforma aranyban van protestans, katolikus iskola is.

Dikusz 2017.08.27. 21:46:37

@swing gitan: Nagyon szerettem én is őt, különleges művész volt.
Akik még ilyen életvidámak voltak nekem, az Csala Zsuzsa, és Fónay Márta

Dikusz 2017.08.27. 22:21:35

Hatalmas baj történt! Lecsapott a vihar a felcsúti stadionra, le sem merem írni félelmemben ki volt ott.
Egy bulvárlapban (*hamutszórokafejemreezért*) olvastam. A kommenteken meg felnevetgéltem:)))

blackhairlady 2017.08.27. 22:21:43

@gabors: Houston!!! do we have problem ??? a TV-n meg mindig esik ...
"
Hat hogy nektek van-e azt enm tudom, de itt akad boven, es meg szerdaig esni fog megallas nelkul, allitolag. Iskolak zarva egesz jovo heten, sok bolt sem nyitott ki, az utak viz alatt, szoval a helyzet szar 9de nem remenytelen :D).

Ha tv-n esik akkor takard le mert baj lesz belole :DDD

blackhairlady 2017.08.27. 22:29:35

@Zsuzsi65: Nalunk szinte minden egyhaznak van iskolaja is, bar van amelyiknek csak 6. osztalyig.

Csodabogár 2017.08.27. 23:07:08

@Csodabogár: De hülye vagyok! Nem forrasztó, hanem olvasztó tégely természetesen.

Csodabogár 2017.08.27. 23:17:00

@swing gitan: Nincs már egy szál igazi komikusunk se sajnos.:-(

somlobodog 2017.08.27. 23:19:37

@Határátkelő : az előzőhöz: ez ugyanis nem vélemény amit leir hanem hazugság.

Csodabogár 2017.08.27. 23:21:57

@Kishableany: Tényleg csak elhatározás kérdése. Az én ismerőseim mind ismerték az ország nyelvét, de ragaszkodtak a sajátjukhoz. Néha nem volt egyszerü, de végül siker volt. Aki beadja a derekát, az veszít és ezzel nem biztos, hogy a gyerek nyer, hosszú távon. Gyerekek igen büszkén feszítettek itthon a magyar tudásukkal és végül szép karriert csináltak itthon.

gabors 2017.08.27. 23:37:47

@blackhairlady: remelem azert jol vagytok amit a TV-ben latni elegge elszomorito foleg met magam is voltam ilyen helyzetben kocsi kormanyig tele vizzel utcan boven derekig ero viz es utanna 2 ket hetig meg aram sem volt ... ja es mindez october vegen ugy hogy 2 nappal kesobb esett a ho ...na ez ott valszeg nem lesz de mikor kisut a nap lemegy a viz minden rohadasnak fog indulni ...

2017.08.27. 23:44:51

Nekem ugy tunik, hogy a "beszel-e magyarul" kerdesbol inkabb az otthonmaradottak csinalnak nagyobb kerdest, vagy csodalkoznak ra jobban, ha nem - az itteniek kozott inkabb azt latom, hogy a szulok tobbnyire magyarul (vagy egyeb sajat nyelven) beszelnek a gyerekhez, mert azt a nyelvet ismerik jobban, a gyerekek meg tobbnyire angolul valaszolnak, vagy ritkabban valami tort magyarsaggal, a szuloket meg nem annyira erdekli, mert mar megszoktak, barmi is a helyzet. De ez igy van mas orszagbol valoakkal is (en tobbnyire oroszokat latok - nem nagyon eroltetik az oroszt a gyereknek)

Szerintem a gond az eroltetessel az, hogy aki kicsikent kerult ki, vagy itt szuletett, annak a kifejezoereje angolul sokkal nagyobb, mint magyarul, es egy ido utan idegesiti, hogy nem tud ugy beszelni, akadalyozva erzi magat beszed kozben, aztan valahogy nem is lesz mondanivaloja otthon, mert nem eri meg a szenvedes, vagy a jo sztori, ami tortent a suliban, csak valami benasagkent jon at tort magyarsaggal.

Persze lehet okoskodni, hogy miert nem tanitjuk a szep magyart, de ha figyelembe vesszuk az oraszamokat, hogy mennyit beszelunk mi a gyerekkel, es mennyit beszel/hallgat mashol,pl oviban/iskolaban/baratokkal/tv, akkor en inkabb azon csodalkozom, hogy hogyan tanult meg magyarul olyan szinten, mint amennyire tud.

Ezen felul, mint egy korabbi cikkben mar elojott, ez egy ertekrendi kerdes, es nekem inkabb fontosabb, hogy legyen kedve a gyereknek barhogy beszelni velunk, mint hogy ne legyen kedve, mert kb csak az lesz belole, hogy kijavitgatjuk, meg keresgetnie kell a modjat, hogy kifejezze magat, annyit meg nem er neki ez azert, hogy megkapja a tarsasagunk.

blackhairlady 2017.08.28. 00:01:16

@gabors: Mi igen, koszi. Sajnos sokan nem. El tudom kepzelni milyen szar lehetett akkor neked, illetve a sok karosultnak :(
Itt szerencsere meg mindig jo ido van, most a legkellemesebb, 77.
Viszont ahogy irod is, minden ki fog rohadni. Kivancsi leszek az arak valatozasara, ellemiszer, benzin, egyebek.

www.facebook.com/photo.php?fbid=1618731658159634&set=p.1618731658159634&type=3&theater

pappito · http://pappito.com 2017.08.28. 00:01:52

@Virago_1000: "Kerdezlek: az eu miben kulonbozik az egykori szovjetuniotol?"

gyakorlatilag mindenben

pappito · http://pappito.com 2017.08.28. 00:05:51

@Virago_1000: "SOHA DE Soha de soha kizarni nem fognak senkit"

miután egyszerűen nem létezik protokoll a kizárásra

"sot inkabb a terjeszkedesen van a hangsuly, mert mi penzt termelunk nekik."

faszt termelünk pénzt nekik, szivattyúzzuk a pénzüket a belépésünk óta, ami addig fog tartani amíg jönnek pénzek a strukturális felzárkóztatásra, utána vége van. Ha azokat a pénzeket nem lopták volna el most nem azon kéne filózni, hogy miért egy mészáros nevű alakon keresztül ejtik túszul az országot,. mint escobar.

pappito · http://pappito.com 2017.08.28. 00:09:31

@LepesMez: "aki kicsikent kerult ki, vagy itt szuletett, annak a kifejezoereje angolul sokkal nagyobb, mint magyarul, es egy ido utan idegesiti, hogy nem tud ugy beszelni, akadalyozva erzi magat beszed kozben, aztan valahogy nem is lesz mondanivaloja otthon, mert nem eri meg a szenvedes, vagy a jo sztori, ami tortent a suliban, csak valami benasagkent jon at tort magyarsaggal."

ezen lehet csiszolni ha odafigyel a szülő, ha megtanul olvasni a gyerek, akkor már lehet mindenféle magyar nyelvű könyvekkel növelni a szókincsét. (már, ha valaki fontosnak tartja ezt)

igen erősen oda kell figyelni, hogy ne utáltassa meg az ember a gyerekével a nyelvet, (muszáj faktor) de megoldható

gabors 2017.08.28. 00:31:12

@blackhairlady: "@gabors: Mi igen, koszi. Sajnos sokan nem" most lattam nem tudom Houston melyik resze lehet de apartment 2-dik emeleteig volt a viz valam csatorna ize mellett .. dobbenet .. hogy ezeknek miert nem szoltak hogy menjenek valahova mar el ... biztos vannak magasabban fekvo reszek ... persze latszik hogy szegenyebb polgartarsakrol van szo ... meret es szin :-(((

blackhairlady 2017.08.28. 00:41:51

@gabors: Szoltak mindenkinek, van ahol kotelezo, van ahol ajanlott volt a kioltozes, de ennek ellenere nagyon sokan maradtak. Veluk nem lehet mit kezdeni. Sokszor tenyleg nem hiszi el az ember, hogy pillanatok alatt mekkorat emelkedhet a vizszint meg akkor is ha nem folyo mellett laksz. Az aradas utan viszont mar mindenkit figyelmeztettek, hogy ne induljon utnak, mert az utak nagy resze is viz ala kerult. Nem emlekszem volt-e ilyen az utobbi 7 evben miota itt lakom, hogy a nagy boltok (Walmart es hasonlo nagysaguak is) es az ettermek, gyorsettermek, minden zarva voltak.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.08.28. 02:12:52

@blackhairlady: Epp akartam kerdezni, hogy vagytok...hallom/latom ezt a hatalmas mennyisegu esot...:( elkepzelni is nehez a 4-5 labnyi esot!

gabors 2017.08.28. 02:45:48

@blackhairlady: Orulok hogy jol vagytok tudom Houston 6-7 milllios es meg NY-nal is joval nagyobb a kiterjedes ...

5 eve (Sandy) itt is ugy volt hogy Coney Island, Rockaway, Staten Island es lower Manhatten-ben ozonviz volt mig a varos tobbi reszen meg szinte se kar se semmi .. mifelenk is igy volt kb fel km-re eszakabbra mar masnap harmad nap kozel normalis volt az elet ...

gondolom igy lesz ez Houston-ban is amint elall az eso ahol nem voltak viha karok .. aram ott lesz hamar es minden normalis lesz .. de lesznek kornyekek ahol akar hetekig is eltart a karok kijavitasa. .. nekuk majdnem 2 ev volt mire a hazban minden rendbe lett teve ... de a sarkon van egy haz amelyiken a hetekben kezdtek el a felujitast !! majdnem 5 ev utan .. (eppen hogy lakhatova tettek annak idejen .. most fogjak megemelni es minden mas )

gabors 2017.08.28. 02:54:19

@blackhairlady: ja ha hurrikan nem volt eleg Trump is megy hozzatok kedden :-))))

2017.08.28. 05:12:32

@pappito: "igen erősen oda kell figyelni, hogy ne utáltassa meg az ember a gyerekével a nyelvet, (muszáj faktor) de megoldható"

Persze, sok minden megoldhato, pl az is, hogy aki kikoltozik, par ev alatt megtanulja a nyelvet majdnem anyanyelvi szinten, es max egy kis szexi akcentus emlekeztet arra, hogy az nem elso nyelv.

Megis, a tobbseg 20 ev utan is kover akcentussal es alap szokinccsel beszel, mert nem tesznek bele annyit, hogy ez valtozzon (ez nem kritika, csak tenymegallapitas, en is tehetnek sokkal tobbet)

Es ha ez igy van a szulokkel - a szulok elnezik, elfogadjak sajat lustasaguk - miert kellene plusz terhet rakni a gyerekre? En valahogy az indokot sem talalom, hogy miert kell ezt eroltetni. Elfogadom, hogy ez valakinek fontos, a magyarsaga fontos, es szeretne, hogy a gyerek is amennyire lehet, magyar maradjon, de konkretan nekem ez nem jelent semmit, es ahogy latom, legtobbeknek ez nem fontos. marmint akik kint elnek. a magyarorszagiaknak valahogy ez fontosabbnak - meg egyszerubbnek - tunik :)

2017.08.28. 05:12:55

@pappito: "...faszt termelünk pénzt nekik..."

Hat azert pl a nemetek eleg sokat nyernek az unioval, es az euroval. Normal esetben, ha markajuk lenne, az sokkal erosebb lenne mar a piaci mechanizmusok miatt, mint amennyire eros most az euro. Emiatt ok relative olcsobban tudnak jo arut termelni/arulni. De abban egyetertek, hogy mo is sokkal tobbet nyerhetett volna az unioval, mint amennyit vegul sikerult osszehozni - sot, igazabol ugy latom, hogy osszessegben vesztett, paradox modon pont az unios ezermilliardok miatt.

svédnyugger 2017.08.28. 07:01:25

Azokban a családokban viszonylag egyszerû a magyar nyelv szintentartása ahol mind a 2 szülônek ez az anyanyelve. Szerencsénkre 37 évvel ezelött nem nagyon filoztunk ezen, a gyerek fél év alatt megtanult svédül, (rendes iskolába járt), angolul pedig kis magántanár segítséggel, mert a korosztálya akkor már 2 éve tanulta az angolt és az ô anyanyelvük sokkal közelebb állt hozzá. Késöbb az egyetemen, ahol a legtöbb könyvük, elöadásuk angolul volt, akkor fejlôdött ugrásszerüen az angol, szinte anyanyelvi szintre. Hogy könnyítsük a nyelvi terhelését a középiskolában, a választható nyelvnek a magyart választottuk, abból 2 hét alatt sikeresen levizsgázott, így egy tantárggyal kevesebbet kellett tanulnia.

registerz 2017.10.09. 20:30:32

Érdekes téma. A kisfiam jobban beszél angolul, mint magyarul, bár hozzánk, a szülőkhöz magyarul, igaz, teletűzdelve angol szavakkal. Van egy magyar barátja, aki szintén jobban beszél angolul, de egymással mégis magyarul beszélgetnek. Egyszer, a highschoolról beszélgettek egymással, akkor tíz perc erejéig átváltottak angolra, megbeszélték a nagy témát, majd visszaváltottak magyarra. Az viszont nem fér a fejembe, hogy két hatéves mi a lófaszt képes beszélgetni a highschoolról. :D

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása