A kérdést alighanem elég sok határátkelőnek feltették már (a hangsúly persze nem mindegy), a válasz pedig nyilván legtöbbször az, amit az eheti válogatás egyik posztjának szerzője is adott: jelentem, beszél. Emellett így augusztus végén megnézzük, milyen a kanadai iskolakezdés, végül pedig megnézzük, milyen egy kínai pláza. Hát, nem kicsi.

(Fotó: pixabay.com/IAMTRAJAN)

A kétnyelvűségről már többször volt poszt itt, a Határátkelőn is, de mindig érdekes megnézni az egyéni példákat, stratégiákat is. Különösen izgalmas ez a kérdés akkor, ha a család többnyelvű, és a cél mindkét nyelv megtanítása. Ez a helyzet a Tede in Turkey blog szerzője esetében, ahol a férj értelemszerűen török.

„Önderrel, a férjemmel a mai napig az angol a közös nyelvünk, ami (nagy)részben annak tudható be, hogy így kényelmesebb volt, később viszont Anna miatt tartottuk magunkat hozzá. Azt nem kell ecsetelnem, hogy ez nem segítette az én török tudásom drágakővé csiszolódását, na de sebaj, a lányom majd segít benne. 

Még babavárás közben kutakodtunk egy kicsit a kétnyelvű gyermekekről szóló szakirodalomban, és kidolgoztuk a Nagy Tervet. Abban maradtunk, hogy az „egy szülő – egy nyelv” módszerét fogjuk követni, vagyis Önder csak törökül beszél hozzá, én pedig csak magyarul. 

Az angolt tartjuk egymás között, hogy legalább a fülének legyen ismerős, még ha nem is éppen tőlünk tanulja meg. Nem beszélünk anyanyelvi szinten, ezért mi nem mertük bekeverni közvetlen nyelvként. 

Aztán megérkezett Anna. Nekem elképzelhetetlen volt, hogy ne magyarul szóljak hozzá, azt hiszem, ha akarom, sem lettem volna rá képes. Mindent úgy csináltunk, ahogy elterveztük, a saját anyanyelvünkön gügyögtünk hozzá, egymással pedig folytattuk angolul. (…) 

Telt-múlt az idő, és egyértelmű lett, hogy a gyerek hamar elkezd beszélni. Ha arra gondolok, hogy most milyen kommunikatív, nem csodálkozom rajta, hogy korán megindult a lavina :). 

Alig múlt másfél éves, amikor már egész gazdag szókinccsel rendelkezett, és viszonylag gyorsan ráérzett a ragozás ízére is. Kétéves korára eljutott oda, hogy mindent elmagyarázzon a maga szintjén. 

Ebben az időszakban többségében magyar szavak hagyták el a száját, ami nem csoda, hisz én voltam vele itthon, a napjai nagy részében engem hallott. A török család egyre többször adott hangot aggodalmának, hogy nem fog megtanulni rendesen törökül, mi lesz így vele. 

Igyekeztem eloszlatni a kétségeket, lehetetlen, hogy egy török–magyar gyerek, aki Törökországban él, és itt fog majd óvodába járni, ne tanuljon meg törökül! Inkább nekem lesz nehéz tartani a magyar nyelvet, ne aggódjanak. Igazam is lett. 

Én ebben az első időszakban bevállaltam azt, hogy török társaságban sem váltottam át törökre, ha vele beszéltem, akkor sem, ha udvariatlannak tartottak, amiért nem értenek bennünket. 

Úgy éreztem, ez kell ahhoz, hogy tartani tudjam az egy szülő – egy nyelv módszert, és nem akartam lehetőséget adni a többségi nyelv megerősödésének. Sok történetet lehet arról hallani, hogy a kicsi megtagadja a kisebbségi nyelv használatát, amikor rájön, az anya a többségit is érti és beszéli – féltem ettől. 

Természetesen nem ültem megkukulva egy-egy összejövetel alkalmával, de a gyerekhez csakis akkor szóltam törökül, ha nagyon fontos volt, hogy értsék körülöttünk. 

Helyette inkább megbeszéltük, amit kellett, és mivel mindig kíváncsiskodtak, hogy miről pusmogunk, lefordítottam nekik. Ma már lazább vagyok vele, de még mindig többnyire magyarul kommunikálunk társaságban. 

A környezetünk elfogadta és megszokta, egyébként pedig jól jön ilyenkor, hogy külföldi vagyok, hisz a külföldiek egy rakat dolgot másképp csinálnak, az „európai nevelésmód” pedig egyenesen legendás errefelé. 

A törököt nagyon gyorsan behozta, amikor elkezdte a bölcsődét, a rokonság is megnyugodott, hogy tudnak majd vele beszélgetni. Én viszont izgultam, hogy ne tagadja meg a magyart, mert ekkorra már éreznie kellett, melyik a többségi nyelv. Négyéves lesz hamarosan, eddig minden rendben (nagyon hangosan kopogok a fa asztallapon). 

Hiszek abban, hogy az angol, mint közös nyelv Önder és közöttem, segítette ezt a folyamatot. Csakis így tudott a török és magyar egyenrangú maradni az otthonunkban, egyik irányba sem tolódott el a hangsúly. Természetesen sok hozzánk hasonló családról tudok, ahol harmadik nyelv nélkül is simán beszélnek a csemeték magyarul, tehát ez nem a tuti recept. 

Az itthoni beszélgetés nálunk többnyelvű, mára Önder is elérte azt a szintet, hogy tud bennünket magyarul követni. Hallottam olyan családról, ahol az apa nem tudta elviselni, hogy ne értse a felesége és a gyermeke közötti eszmecserét, nálunk ez fel sem merült, minden adta magát. 

Ami az angolt illeti, Anna nem beszéli, viszont egyre többet megért abból, amit egymásnak mondunk. Időnként szoktuk vele játszani, hogy beszéljünk angolul, de csak akkor, amikor ő szeretné. 

Mostanában érzem azt, hogy nyitott lett rá, sokszor visszakérdez, hogy ugye ezt és ezt mondtad most apának, vagy csak simán megkérdezi, mi hangzott el éppen. Eddig simán beszélhettünk róla a feje fölött anélkül, hogy megérthetné, na, annak vége. 

Ahhoz, hogy a magyar nyelvet építsem is és szinten is tartsam, mindennap kell vele tudatosan foglalkoznom, nagyon gyorsan át tudna a mérleg nyelve billenni.” 

Érdemes elolvasni az eredeti posztot is, itt találjátok!

Iskolakezdés Kanadában 

Augusztus vége a legtöbb országban az iskolakezdésről (is) szól a gyerekes családoknál, nincs ez másként Kanadában sem. Hogy milyen ott a rendszer és hogyan is néz ki ez az egész, arról a Kamionozás Kanadában blog számolt be.

„Tanévkezdés általában szeptember első keddjén van. Nem kell megjelenni kirittyentve, csiniben, hanem sima ruhában mennek a gyerekek. Itt nincs évnyitó-évzáró, ahol szépen ünneplő ruhában ácsorognak a gyerekek és hallgatják az igazgató unalmas beszédét. :-D 

Körzet szerint vannak beosztva az iskolák. Tehát hiába van mondjuk 2 általános iskola ugyanabba a távolságba, pl. 1-1 km-re, abba kell járni kötelezően, ahova tartozunk a lakóhelyünk szerint. 

Három fajta általános van. Az angol nyelvű, a francia nyelvű, és van keresztény iskola. Utóbbiba akkor vesznek fel, ha megfelelsz a követeléseknek, pl.: mindkét szülő, és a gyerek is meg van keresztelve, minden vasárnap járnak templomba, és ehhez hasonló kritériumok. 

Első kézből az általános iskoláról tudok írni, mivel ebben van tapasztalatunk, azon belül is az első két osztályról. Idősebb gyermek 7 éves, idén kezdi a 3. osztályt. 

Az iskolarendszer provinciánként különbözik. Ontarioban a tanévkezdés, és tanévzárás, tehát az első, és utolsó nap rendes tanítási nap. Beszélgetnek, kinek hogy telt a nyári szünet, ismerkednek az új osztálytársakkal, tanárokkal. Tehát fogjuk rá, hogy ez egy osztályfőnöki óra (nap). 

Maximum 20 gyerek van egy osztályban, és egy osztályra két tanár jut. Nem feltétlen vannak bent egyszerre, általában egyik nap az egyik, másik nap a másik, vagy első 3 nap az egyik, másik két nap a másik. Tanártól függ. 

Minden évben keverik az osztályokat. Ezalatt azt értem, hogy minden évben új osztálytársakat kapnak és új tanárokat. Egyesek szerint azért, hogy a gyerekek hozzászokjanak az új emberekhez, és könnyebben menjen a beilleszkedés, barátkozás a későbbiekben. 

Ontarioban a gyerekek abban az évben kezdik az iskolát, amelyik évben betöltik a 4. életévüket decemberig. Mindegy melyik hónapban született a gyermek, itt nem lesz évvesztes, mint Magyarországon. 

Tehát ha teszem azt idén december 31-én tölti a 4. életévét, akkor bizony idén szeptemberben (mikor még csak 3 éves) kezdi az iskolát. Ha január 1-jén, akkor jövő szeptemberben kezd. 

Itt úgy néz ki a rendszer, hogy két év iskola előkészítő van (JK - Junior Kindergarden, és SK - Senior Kindergarden), ami kötelező az iskola része. Magyar fejjel ezt óvodának gondolnánk mivel még a gyerekek elég fiatalocskák, de ez határozottan az iskola része. 

Ebben a két évben megtanítják a gyerekeknek az alapvető tudást, ami kell az iskolakezdéshez. Értem ez alatt a szocializációt, (mivel véleményem szerint elég sok gyerek nem jár óvodába, hanem egyből iskolával kezd, mivel az óvoda elég drága egész Kanadában) továbbá ez idő alatt megtanítják nekik a számokat, betűket, megtanulnak írni egy alap szinten, valamint számolni és olvasni. 

Mire kezdi a gyermek az első osztályt, tehát ami ténylegesen a „Grade 1” addigra már tud számolni, írni olvasni. A mi esetünkben annyit tudok mondani, hogy mire bekerült 6 évesen a lányunk az első osztályba, már folyékonyan olvasott, tudott számolni, írni, tehát már ezzel előnyben van egy magyar gyerekkel szemben, aki 7 évesen csöppen bele eme remek dolgok tanulásába :-)

És itt is 8 éves az általános iskola. Vagyis 2+8, ha a két kindergardent is hozzávesszük. 

Itt az iskola köszönőviszonyban sincs a magyar iskolákkal már amennyire emlékeim nem csalnak. Itt nincs házi feladat, feleltetés, röpdolgozat, piros meg fekete pont meg hasonló finomságok, melyek véleményem szerint a gyermekeket stresszhelyzetbe hozzák. 

Hangoztatom, hogy még csak most kezdjük a 3. osztályt, tehát én ez időről beszélek, később, a felsőbb tagozatban lehet várható lesz ilyesmi, de arról majd akkor írok részletesebben. 

Itt a gyerekek szeretnek iskolába járni, nincs rajtuk az a nyomás, mint a magyar iskolákban, hogy szegény gyerek gyomorgörccsel megy iskolába, frusztráltak és stresszesek. 

A tanárok fel is hívják a figyelmet a szülőknek, hogy ha a gyerek azt mondja otthon, hogy nem akar iskolába menni vagy nem szeret oda járni, azonnal szóljunk, és akkor megbeszélik mi lehet a baj, és orvosolják a helyzetet. 

Hiányzásról annyit, hogy ha a gyerek beteg, vagy csak valamiért nem tud iskolába menni mert mondjuk a családnak valamilyen személyes dolga akad akkor nem kell orvoshoz rohanni igazolásért. Azt csak az egyetemen kérik sehol máshol. (...) 

Az iskola ingyenes. A tanszerekért se kell fizetni mindent az iskola biztosít. A gyerekeknek csak váltóruhát, benti cipőt, ebédet kell vinniük meg egy ziplog tasakot, amibe bele szokták rakni a hazahozandó dolgokat, amit bent alkotnak, vagy amit a tanár küld. (...) 

És hogy mit csinálnak egész nap? Rajzolnak, festenek, olvasnak, mindenkinek van külön Ipad-ja, amit az iskola biztosít, mindenféle tudományos kísérletet végeznek, pl.: nagyon az elején, hogy ha 2 színt összekeverünk, milyen színt kapunk, történeteket írnak adott témakörben, heti kétszer van tesi óra, tanulnak összeadni kivonni szorozni osztani, hasonló mintha dolgozat lenne, de a tanár nem osztályoz, csak leellenőrzi, és ha jó, ad rá matricát. És ha elérsz egy szintet akkor kapsz egy nehezebb feladatsort és így tovább.” 

A teljes posztot itt is érdemes elolvasni, már csak azért is, mert részletesen szó van benne Brit-Kolumbiáról is, ami megint egy más rendszer.

Ilyen egy kínai pláza 

Hogy milyen egy kínai pláza? Az ember azt gondolná, hogy nyilván hatalmas - és aki ezt gondolja, az nem is téved. Az már némileg váratlanabb, hogy akadnak benne kifejezetten jó éttermek, nem is kevés. Legalábbis abban, amiről A világ végeiről blog szerzője beszámolt.

„Általában annyira kívánkozok bevásárlóközpontokba, mint sündisznó fodrászhoz, de úgy tűnik, a kantoni üzletközpontok némileg felfelé tornázzák az alacsony pláza-libidómat. A földalatti kulináris kincsre akkor bukkantam, amikor a lányom szülinapjára kerestem tortát. (...) 

Az alagsorban stílusos gyorséttermek, szusibárok, hangulatos teázók és gyümölcsleves standok olyan kínálatára bukkantunk, amiért már most érdemes kantoni repjegyárak között böngészni. 

A „gyorsétterem” fogalma mindenképpen újraértelmezést igényel, ha az alagsor trendi, hangulatos vendéglátóipai egységeit végignézi az ember – már, ha van türelme több épületegyüttes hosszú sora alatt meghúzódó étteremrengeteget egytől-egyig megnézni. 

Ízelítő a kínálatból: szusi bárok friss hallal és olyan friss és erős wasabi-val, amely elgondolkodtat arról, hogy eddig mit is fogyasztottam eddig wasabiként, vietnámi, indonéz, hongkongi, tajvani, szecsuáni, sanghaji éttermek. 

A speciális ételekre szakosodott egységek közül az örök kedvencem kínai húsos táskát kínál: lisztből és vízből készült tésztalapocskákba töltik a húsos, zöldséges vagy tengeri herkentyűs tölteléket, helyes kis bugyellárist formáznak belőle, forró vízben kifőzik, s máris lehet mártogatni a csípős-szójaszószos-fokhagymás mártásba. A mártás három alapanyaga igény szerint variálható. 

A Bájos sült hal nevű étteremben pedig négy-öt különféle hal közül lehet válogatni, majd a hallal egybesütött zöldségeket, feltétet és szószt kell kiválasztani. (…) 

Az édesszájúaknak az eredően nem túl édes desszertek közül leginkább a mangós ragacsos rizst ajánlanám (Fong bácsi mangós gombóca isteni!) vagy a friss mangó- és guava italokat kínáló gyümölcsleves standokat. A joghurtból készült fagyikat pedig szintén igény szerint lehet telepakolni gyümölcsökkel.” 

Kattintsatok az eredeti bejegyzésre, részletesebb a leírás, és több képet is nézegethettek!

HÍRMONDÓ

Magyarország válaszúton

Miután a szeptemberi német választással minden fontos megméretésen túl lesznek a nagy európai országok, lassan alighanem felteszik majd a kérdést Magyarországnak és Lengyelországnak is, hogy miként képzelik el a jövőt az Európai Unióban – vélte a Harvard Egyetem professzora, Grzegorz Ekiert.

Vasárnaptól ingyen bringázhatsz Bécsben

Ingyenes kerékpárhasználattal édesgetné magához jövőbeni vevőit a kínai ofo bérkerékpár-szolgáltató vállalat. Hol máshol, mint az osztrák fővárosban…

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.