Az első határátkelős hónap nagyon érdekes időszak, hiszen ilyenkor az embernek általában még nem is nagyon esik le, hogy mi történik vele, csak kapkodja a fejét, és az is előfordulhat, hogy egyelőre csak egy hosszabb nyaralásnak tűnik a dolog. Az egyik mai, frissen bemutatkozó poszt erről az időszakról szól. Aztán kicsit beletúrunk az amerikaiak nyelvébe is (na nem úgy), végül szó lesz arról, bele lehet-e szeretni egy városba.

Az Öt bőrönd blog egy háromgyermekes családot takar, akik jelenleg az új-zélandi Stanmore Bay-ben élnek. Igazán friss határátkelők, hiszen alig egy hónapja költöztek ki, lássuk, miként élték meg az első időszakot! Ami a kiutazást illeti, az első posztok egyikében részletesen írtak róla, és azt gondolom, három gyerekkel nem akármilyen kihívás. Olvassunk bele, hogyan sikerült a repülés utolsó szakasza! 

„A 16 óra 3 gyerekkel, akiből egy csecsemő, az kimondhatatlanul sok, viszont jön a csavar a történetbe. Mellettem szinten ült egy francia csajszi egy 5 hónapos csecsemővel, és egy 3 éves gyerekkel. 

A férje kiwi, a gyerekek szintén fél kiwik, és most „kivételesen” egyedül utazott haza a srácokkal?! Eszméletlen volt, amit csinált, amikor az egyik gyerek jól volt, jött a másik, amikor a másik jól volt, jött az egyik. Az út vége felé, már szerintem csak félálomban volt. 

Zsuzsival próbáltunk neki néha segíteni lefoglalni a lányát, de a hozzáadott értékünk mégy így is kb. nulla volt. Mondjuk Gergővel lepacsiztak, és az utolsó 2-3 órát már együtt töltötték, na de akkor is. 

A csavarnak a csavarja, hogy Zsuzsi rákérdezett, mégis merre laknak. Nos, tőlünk pontosan 5 perc!? Két utcával arrébb… no comment… :) 

Persze közben átmentünk valamikor az Egyenlítőn is, de amikor ránéztem, hogy még féltávon sem vagyunk, igazán nem lettem tőle lelkesebb… 

Szerencsére „legalább” időben érkeztünk meg, és nem kellett buszozni sem. A kimenetel nem volt annyira vészes, mi voltunk az első gép, szóval: kiszállás, útlevél- és vízumellenőrzés (2 perc), csomagok felvétele, (…) aztán jött a biocheck. 

A legnagyobb parát az okozta nekik, hogy volt a csomagban gumicsizma, ami azért gond, mert ha voltunk vele kirándulni, akkor behozhatunk csomó olyan spórát, ami idegen itt Új-Zélandon, és az nem lenne jó. Megnyugtattuk őket, hogy csak a városban – de ott is alig használtuk. A kutya meg körbeszaglászta a dolgokat, és mar kint is voltunk a reptér várójában.” 

Ez volt tehát a megérkezés pillanata (a teljes poszt itt) egy hónappal ezelőtt. Most lássuk, mi a helyzet bő 4 hét eltelte után! 

„Ez már egy kiadósabb nyaralásnak is megfelelne, de szerencsére nem érezzük úgy hogy nyaralnánk. Figyelembe véve, hogy megérkezés után a fejemben csak olyan dolgok jártak, hogyan tudnánk itt megélni, főleg nem vagyok nyaralás módban, annál inkább egy jó beköltözés érzésem van. 

Csak hogy kicsit legyen perspektívája ennek az egy hónapnak, ennyit még egyikünk sem töltött el külföldön, szóval ebből már belső rekordnak számít a dolog. Anna lesz az első, aki többet fog itt élni, mint Magyarországon, és ez sincsen nagyon távol. Év vége felé már nagyjából feles lesz a dolog. 

Szóval eltelt egy hónap, és a beköltözés szakasz után jön a megszokás, főleg a gyerekek számra hiszen kezdődik a suli. Ha ez a szakasz megvan, akkor Zsuzsi és Pötyi számára következik a megszokás időszak, mert végre lesz idő álláskeresésre, nem csöveznek a srácok egész nap otthon. :) 

Saját magamat tekintve, próbálok egyre kevesebb otthoni eseményekkel kapcsolatos hírt olvasni, és lelkesen cserélgetem ki a különböző alkalmazásaimat, hogy a magyar nyelvű hírek, események helyett most már angolul olvassak. 

Konkrét weboldalakra, hírsite-okra ritkán mentem fel eddig is – na jó ez nem teljesen igaz, de sokkal ritkábban mint régen, viszont most már szinte csak és kizárólag rss olvasókat használok. 

Ennek segítségével elég csak az érdekesebb headline-okat elolvasni a kedvenc site-okról, és nem kell hülye reklámokat nézni, felesleges eye-catcher képeket áttekinteni, 10 féle designt megszokni.” 

A teljes posztot itt találjátok.

Csak röviden! 

Az amerikaiak egyszerűsítési mániája viszonylag közismert, a PrehryFarkas blog szerzője annak járt utána, miért rövidül le szinte minden második szó az angol nyelvben, pontosabban Amerikában.

„Az, hogy az angol nyelv egyszerűbb a magyarnál, nem újdonság. Mi sokkal választékosabban és egyúttal sokkal bonyolultabban is fejezzük ki magunkat az amerikaiaknál. 

Az általam is gyakran bevetett „barokk” körmondatok az angol nyelvben egész egyszerűen nem használatosak, sőt egyenesen elkerülendők. Mindent rövid tőmondatokban fejeznek ki és írnak le. Minél rövidebb és egyszerűbb a mondat szerkezete, annál érthetőbbé és könnyebben olvashatóvá válik a szöveg… az amerikaiak számára. 

De a jenkiknek ez az egyszerűség sem elég. A mondatokon túl, még a szavakat is lerövidítik, ahol csak lehet. Az Amerikában használt modern angol nyelvben a rövidítések és akronímák száma lassan már meghaladja az eredeti szavakét. 

Sőt, megkockáztatom, hogy manapság az átlag amerikai legalább egy rövidítést használ minden egyes mondatában. (…) De vajon hogy alakult ki ez a már-már beteges rövidítési mánia? 

Természetesen nem vagyok nyelvtörténész, így ennek a szokásnak a kialakulását is csak az interneten fellelhető információkra hagyatkozva mutatom majd be… azt is – stílusosan – csak röviden. 

A Wikipédia szerint, a rövidítés (abbreviation) nem új keletű és nem csak az angol nyelvre jellemző. Az ókori latin is gyakran élt ezzel a lehetőséggel. Az angol nyelv viszont már a kialakulásától kezdve használt hivatalos egyszerűsítéseket (például az “és” szó helyett használt “&” szimbólum is az óangolból eredeztethető). 

A rövidítések használata a második világháborúban, érthető módon, a katonai zsargonban vált általánossá és gyakorivá. A minél rövidebb, sokszor titkos szavak közvetítése a háborúban kritikus jelentőséggel bírt. Ezen újonnan kreált szavak jelentős része a mindennapi életbe is átültetődött a háború befejezése után. 

Az igazi lendületet ezek használatára és a rövidített szavak ugrásszerű növekedésére azonban a számítógépek és mobil kommunikációs eszközök elterjedése generálta. Az SMS-ek (lám ez is egy rövidítés!) és a Twitter például limitálja az egy üzenetben elküldhető/posztolható karakterek számát, ami a felhasználókat folyamatos rövidítésre kényszeríti. 

De vajon tényleg csak a mobil eszközök miatt rövidítenek az amerikaiak? Szerintem nem. 

Meggyőződésem, hogy ennek a mára már elfogadott „szokásnak” számos kiváltó oka lehet. Bizonyos szakmákban a rövidítések, különösen az akronímák elengedhetetlen kellékei a mindennapi munkafolyamatnak. 

Ezek nélkül mindenki nagyon hosszú mondatokban és sokszor érthetetlen, sőt nem is angol kifejezésekkel társalogna, ami nem igazán praktikus olyan ágazatokban mint a katonaság, a gyógyszeripar, az egészségügy, hogy csak egy párat említsünk. (...) 

A korábban említett mobil kommunikációs eszközök adta limitáció is egy lényeges és valós ösztönző a rövidítésekre. Tinédzser lányom üzeneteiből látom mennyire népszerűek ezek a rövidítések. 

Sokszor azt sem tudom, mit akar írni, úgy kell kikövetkeztetnem egyet-kettőt a szövegkörnyezetből. Sajnos azt is észrevettem, hogy nála – és gyanítom másoknál is – nem csak a helyszűke, vagy a karakter limitáció a kiváltó ok, hanem a lustaság. Egész egyszerűen például könnyebb leírni egy SMS-ben, hogy “Gm” a “Good morning” helyett. 

Egyesek az exkluzivitás hatásának eszközeként is bevetik a rövidítéseket. Ezek az egyének azt feltételezik, hogy a másik fél nem ismeri az éppen gyakran tudatosan kommunikált rövidítéseket. Titkon azt várják, hogy a másik rákérdezzen mit is jelent az a bizonyos rövidítés. (...) 

Végül, de nem utolsósorban essen szó egy másik mozgatórugóról, ami elsősorban a nevek leegyszerűsítésében ölt testet. Ezt én inkább az átlag amerikai idegen nyelvek iránti tudatlanságának, illetve az idegen szavak helyes kiejtésének hiányára vezetem vissza, de a pontos okokon sokat lehetne vitatkozni. (...) 

Nos, nyi vlt eza rvd bjegyzs, montm, h. rvd lesz!" 

Hosszabban viszont itt olvasható. :) 

Beleszeretni egy városba 

Vajon bele lehet szeretni egy városba? Szerintem a válasz egyértelműen igen. Talán veletek is előfordult már, hogy egy helyen úgy éreztétek, ez a nektek való város, mintha ide születettek volna. Az igazán szerencsés helyzet persze az, ha az ember az adott városban élhet. Nos, az Eszterstravels blog szerzőjének ilyen város Tel-Aviv.

„Az izraeli nyaralás során Tel-Aviv volt a fő úti célunk, Jeruzsálemet és a Holt-tengert csak hétvégi kirándulásnak terveztük be eleve. Én összesen 5 napot töltöttem itt, de igazából pár óra elég volt ahhoz, hogy elrabolja a szívemet. 

Egy igazi high-tech, kaotikus, nyüzsgő, de ugyanakkor nyugalmat sugárzó, gyönyörű kozmopolita nagyváros, ahol soha nem áll meg az élet, ahol mindig van mit csinálni, és ahol elképzelni nem tudom, hogy hogyan lehetne akár egy percig is unatkozni. 

Tel-Aviv közvetlenül a Földközi-tenger partján fekszik, lakosainak száma kb. 433 ezer fő, és bár sokan azt hiszik, hogy ez Izrael fővárosa, ez igazából nem így van, Izrael fővárosa ugyanis Jeruzsálem. 

Tel-Aviv az ország pénzügyi, gazdasági és technológiai központja, és mivel a nemzetközi közösség viszont nem ismeri el hivatalos fővárosnak Jeruzsálemet, így a legtöbb nagykövetség is itt található. (...) 

Tel-Avivnak van egy része, az úgynevezett „Fehér Város”, ami 2003 óta az UNESCO világörökség részét képezi Bauhaus stílusú épületei miatt, mint az új várostervezés és építészet kiváló példája. 

Mintegy négyezer ház épült a 20. század első felében ebben a stílusban, amire a letisztultság, a fehér szín, a lapos tetők, sima vonalak, ívelt homlokzatok a jellemzők. Tipikusak még az árnyas teraszok, a kisebb ablakok, és a házak közötti átjárók, hogy a tengeri szellő tudjon fújdogálni a nagy hőségben is és ne fülledjen be a levegő a betondzsungelben. 

Jaffa és a „city” olyan mintha két külön világba csöppenne az ember, de én mindkettőt imádtam. Egyrészt nagyon szeretem a macskaköves, keskeny utcás óvárosokat, amiknek minden kődarabjából gyakorlatilag árad a történelem, de emellett a „víz & nagy házak (értsd: felhőkarcolók)” kombóval is kilóra meg lehet engem venni. (...) 

Jaffa egy igazi kis ékszerdoboz. Imádtunk fel-le kanyarogni a szűk kis utcácskákban és minden második ajtóba szerelmesek voltunk és szétfényképeztük. Odáig voltunk a régi kikötőtől, a világítótoronytól, és a kilátástól az elképesztően türkizkék színű tengerre és Tel-Avivra. 

Nagy kedvenceink lettek a csillagjegyekről elnevezett utcák, a bazár és a bolhapiac, a csodaszép házak a még annál is szebb balkonjaikkal. Teljesen magával ragadott a mediterrán lüktetés és a közel-keleti konyha finomságainak illata minden utcasarkon. (...) 

Amikor nem Jaffában kóboroltunk akkor sem tétlenkedtünk, Tel-Avivban bejártuk a Neve-Tzedek negyedet (ami a legrégebbi és szerintünk legszebb városrész), sokat ettünk és strandoltunk, esténként pedig a végtelen szórakozási lehetőség közül próbáltunk választani, ami általában bár- és club hoppingba torkollott. :) (...) 

Nekem a közel-keleti konyha az egyik legnagyobb kedvencem, szóval kajálási szempontból is egy igazi mennyország volt számomra Izrael. 

Töménytelen mennyiségű hummuszt (csicseriborsó krém), shawarmat (izraeli kebab/gyros), falafelt (csicseriborsó fasírt), pitát, shakshukát (ez olyan mint a lecsó tulajdonképpen, és a legtöbb helyen a legvégén ütik rá a tojást, amit emiatt gyakorlatilag félig nyersen tálalnak) és tabbouleht (citromos-rengeteg petrezselymes bulgur saláta) tüntettem el. 

Na meg ittunk sok limonanat, ami nagyon citromos, nagyon mentás, jeges friss limonádé. Bár sokat főztünk otthon a vendéglátóinkkal, azért volt alkalmunk pár éttermet is kipróbálni.” 

Hogy ezek közül melyeket érdemes adott esetben meglátogatni, nos, ez is kiderül az eredeti bejegyzésből, amit itt olvashatsz el.

HÍRMONDÓ 

Vasárnap is megtalálhatod álmaid külföldi munkáját

Sehol nincs előírva, hogy csak hétköznap lehet valami jó lehetőséggel szembekerülni. Más kérdés, hogy kinek van kedve egy nyári vasárnap ezzel vacakolni – de hát sosem lehet tudni, nem igaz…?

A kormány szerint elfogadhatatlan, ami Nórival történt 

A Miniszterelnökség szerint megkapja taj-kártyáját az a hároméves kislány, akinek az édesanyját behajtással fenyegették meg az egyik kórházban, ha nem fizeti ki a vizsgálat költségét. 

Az igazság Lipcséről 

Igencsak felborzolta a kedélyeket a napokban a Magyar Vívó Szövetség főtitkára. Boczkó Gábor ugyanis az állami médiában bozótvágóval hadonászó és csecsemőrabló migránsokról beszélt a magyar válogatott lipcsei világbajnoki szereplése után. A legjobban a Lipcsében élő magyarok akadtak ki. 

Mi hasznuk van a határátkelőknek? 

Kissé talán későn kapott észbe a brit kormány, ami „jobb későn, mint soha alapon” rendelt meg egy hatástanulmányt arról, milyen hasznot hoznak és milyen terhet jelentenek az országban élő uniós bevándorlók. Szerintünk egy ilyen tanulmány jobb lett volna a Brexit előtt…

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.