oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. június 23. 06:30,  Végre itthon! 255 komment

2017. június 23. 06:30 Határátkelő

Végre itthon!

Miért költöztem haza, hogyan élem meg és maradok-e itthon vagy visszamennék-e újra? Ezeket a kérdéseket teszi fel írásában Boglárka, aki tíz évig dolgozott szezonális munkákon Ausztriában, szóval jó sok mindent látott, mielőtt úgy döntött volna, Magyarországon marad. A döntésig vezető útról és a hozzáállásról szól írása (a képeket pedig ezúttal is köszönöm).

Te is hazaköltöztél? Hogyan élted meg? Maradsz, vagy visszamennél megint? Jelentkezz a hataratkeloKUKAChotmail.com címen!

vorderlablog.jpg

„Ráment az életem a külföldi munkára” - ez volt a címe a blogbejegyzésnek, amit a minap átküldött a Párom, hogy olvassam el. Egy szuszra átfutottam rajta és bár lett volna bőven hozzáfűznivalóm, inkább mégsem álltam neki kommentálni a leírtakat.

Volt benne bőven, amivel kapcsolatban én máshogy gondolkodom és a cikk írójától eltérően cselekedtem volna. Így egyértelműen más lett volna a végkifejlet is kettőnk sztorijában. 

Ahogy valóban az is lett, mint arról az alábbi sorokban beszámolok Nektek. Az élet pedig úgy gondolom attól szép, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképpen működünk. 

Mindenkinek megvannak a maga tapasztalatai, melyek lehetnek pozitívak vagy kevésbé lelkesítőek. Elhamarkodott döntés lenne bárkit megítélnem néhány soros beszámoló alapján, úgy, hogy bővebb információval nem rendelkezem az egész képet illetően. 

Amivel viszont a bejegyzés írójával együtt maximálisan egyetértek, az a cikk utolsó mondata, melyet olvasva azt éreztem, jó, hogy más is gondolkodik bizonyos tekintetben hozzám nagyon hasonlóan: 

„Tapasztalt külföldi dolgozóként azt tanácsolom mindenkinek, hogy menjen, gürizzen a pénzért és ha megvan a cél, jöjjön HAZA. Talán így tehetjük élhetővé Magyarországot!” 

És hogy miképp hangzik az én történetem? Miért költöztem haza, hogyan élem meg és maradok-e itthon vagy visszamennék-e újra? 

Tíz plusz tíz év 

Idén húsvétkor a 40. születésnapomon tettem le a lantot Ausztriában. 10 évnyi szezonális vendéglátós munka után (+10 évnyi itthoni balatoni előzménnyel súlyosbítva :P ) döntöttem úgy, hogy itthon folytatom az életemet. 

Illetve maga a döntés már pár évvel korábban megszületett. Három évvel ezelőtt nyár végén jutottam el arra a pontra, hogy azt az életet, amit éppen akkor éltem, belátható időn belül le akartam cserélni valami másra. ITTHON! Ez volt a legfontosabb szempont. 

Amivel már 2007. decemberében is tisztában voltam, mikor belevágtam a külföldi munkába, hogy a vendéglátás egy speciális szakma. Kicsit sem családbarát. 

Ezen kívül azt sem lehet róla elmondani, hogy olyan munka, ahonnan érdemes és lehetséges az embernek úgy nyugdíjba menni, hogy élvezze a nyugodt, boldog öregkort. Aki még sosem próbálta, el sem tudja képzelni, milyen komoly fizikai, szellemi és lelki igénybevételt jelent ez a fajta meló. 

A külföldi szezonális jellegű munkavégzésnél pedig még jön hozzá jó pár nehezítő körülmény. Az ember sok száz kilométerre van hónapokon keresztül a szeretteitől. 

Még ha olyan szerencsés is az illető, hogy a párjával, szüleivel, néhány barátjával egymás közelében dolgozhat, akkor is sok lemondással és nélkülözéssel járnak a kint töltött időszakok.

fentahegyen.jpg

Amiért persze bőven kárpótolhat az itthoni fizetés sokszorosa, a mesés környék, amerre szabadidőben kirándulni lehet, a kinti új ismeretségek. De a tény attól még tény marad: az élet sokszor egy vándorcigányéhoz hasonlíthat, mert van rá esély, hogy egy igazán jó munkahelyet megtalálni akár évekbe is beletelik. 

Minden tél ugyanott 

Nekem ilyen szempontból remekül indult a pályafutásom. Első helyem bizonyos szempontból egyben az utolsó is lett, ugyanis 10 éven keresztül minden egyes télen ugyanoda járhattam vissza. 

Sőt az utolsó két nyaramat is már szintén abban az étteremben töltöttem, ahol annak idején megkezdtem a kinti munkát. A közötte eltelt jó pár évben azonban megfordultam három osztrák tartomány 5 különböző munkahelyén. Strandbüfétől kezdve, emeltebb szintű éttermen át egészen a szállodáig bezárólag. 

Lehet, hogy van, aki azt mondja erre, fene a jó dolgomat, hogy egyik hely sem felelt meg számomra. Én pedig miért is bizonygatnám, hogy mindenhol alapos oka volt annak, hogy a következő nyári szezonra nem tértem vissza az adott helyre? ;) 

Ez az én dolgom és döntésem volt, s kivétel nélkül mindegyikből nagyon sokat tanultam. Részemről amondó vagyok, hogy akár a főnökség becsül kevesebbre, mint szeretnénk, akár a kollégáinkkal vannak folyamatos konfliktusaink, érdemes kicsit magunkba nézni minden esetben. 

Mert aki bosszant, irritál, áskálódik ellenünk, valamilyen formában vagy tükröt tart számunkra vagy valamit tanít nekünk. Persze a maga módján, közel sem tudatosan téve ezt. ;)

katasznvirag.jpg

Magyarnak lenni nem érdem 

Részemről a mai napig hálás vagyok az engem két hét után kirúgatni akaró magyar kolléganőmnek. Ahogy annak a magyar kollégámnak is, aki az agyamra ment a nyelvet nem tudásával és meg volt róla győződve, hogy alanyi jogon jár neki a segítségem. 

Bevallom pár hét után a legnagyobb pörgés közepette elegem lett belőle, hogy tolmácsként kellett funkcionálnom mellette. Mivel ezzel akadályozott a saját munkám elvégzésében, amiért meglehetősen szép fizetést kaptam. 

Amikor az ő dolgait intézve kellett naphosszat futkároznom, közel sem voltam képes ugyanis olyan szinten végezni a rám kiszabott feladatokat, ahogy én magamtól illetve a főnökség tőlem elvárta volna. 

Aki házmester létére olyan alapvető szavakat sem ismer, mint villanykörte, csavarhúzó és létra, ráadásul még barátságtalan is mindenkivel a munkahelyen, azzal én miért legyek kedves és segítőkész? Mert magyar? Na és? Ez nem érdem, ő ezért semmit nem tett le az asztalra. Semmiért valamit pedig csak a hangzatos tévéreklámokban ígérnek... 

Sorolhatnám még a példákat, mert 18 kint töltött szezon alatt volt jó pár főnököm és kollégám, akikről bátran állíthatom, hogy inkább elrettentő példának voltak csak jók... 

A lényeg viszont számomra inkább az, hogy ők is mind hozzátettek az életemhez és közelebb segítettek a döntéshez, hogy hazajöjjek. És a magam útját járjam a saját országomban. 

befogadtake.jpg

Amitől még Ausztria mindig is a szívem csücske, második otthonom marad. Mert gyönyörű, mert sokat kaptam a kint töltött idő alatt és az ottani keresetem teszi lehetővé azt, hogy most itthon a magam uraként élhessek. 

Mert megtanultam egy nyelvet, begyűjtöttem egy halom szakmai tapasztalatot és megismertem rengeteg embert. Köztük olyanokat is, akik megmutatták számomra, hogy az, amiben jó vagyok, az többféleképpen is hasznosítható. 

Hogy attól mert nincs több diplomám és számos nyelvvizsgám, ugyanolyan jól boldogulhatok önállóan, mint azok, akik a fenti „papírgyűjtésre” alapozták az életüket. 

Aztán esetleg végül Ausztriában kötöttek ki mosogatóként vagy szobalányként... Amivel egyébként úgyszintén minden rendben van. Nekik ezzel tanít az élet valamit. 

Ők így kapnak lehetőséget a változásra és a változtatásra. A kérdés mindössze annyi, milyen módon élnek vele? Az első kudarcok után sírva futnak haza a „mama szoknyája mögé bújni”, vagy vesznek egy nagy levegőt és azt mondják: IGENIS MEGCSINÁLOM! Mert vannak álmaik és céljaik, amikért hajlandók tenni napi szinten, kitartóan haladva előre. 

Néha újratervezve, máskor kicsit akár megpihenve és átgondolva a dolgokat, de töretlenül haladva azon az úton, amin elindultak, mikor meghozták a döntést, hogy átlépik a határt. Kifelé avagy hazajövet. 

A buktatók 

Saját példámból kiindulva mondhatom, a külföldre indulók nagyon ritkán vágnak neki pontosan meghatározott céllal és ahhoz tartozó konkrét tervvel a kinti munkának. 

Ami pedig még nagyobb buktató: ritkán vannak megbízható forrásból származó pontos, sokrétű információik arról, mi vár rájuk abban a másik országban. Ahol hiába van egy alap nyelvtudása az embernek még van, hogy évek múlva is komoly erőfeszítésébe kerül megérteni mondjuk a helyi tájszólásban diskuráló főnökséget és vendégeket. Hacsak nem teszi oda magát kőkemény munkával, barátságosan, megmutatva, hogy a magyarok nem ismernek lehetetlent. 

borcsihegyei.jpg

Mert bármit is hagy itthon maga mögött az ember kilépve a komfortzónából és a néha reménytelen de legalább ismert helyzetből, odakint mindenképpen kicsit a semmibe ugrik fejest az első időkben. 

S olyankor a felbukkanó váratlan akadályok, vagy éppen előre várt nehézségek is sokszorosan bonyolítják az újonnan megkezdett életet. Legyen szó szezonális vagy éves állásról, vendéglátásról, építőiparról vagy házi betegápolásról. Az eredmény ugyanaz. 

A hazaköltözés boldogsága 

Ami az én hazaköltözésemet illeti, akkora boldogságként éltem meg, mint annak idején azt, hogy remek munkát találtam magamnak Ausztriában. És még mindig ugyanúgy szeretem Ausztriát. <3 Most már itthonról. :) 

Mert annak a három évvel ezelőtti nyárnak a végén elhatároztam, ideje hazatérni... Eldöntöttem. És bár beletelt még némi időbe és néhány vargabetűbe, míg eljutottam a tényleges megvalósításig, de büszke vagyok rá, hogy végül MEGCSINÁLTAM!!!!!

smileyk.jpg

Szívből hálás vagyok mindenkinek, aki bízott bennem, biztatott és drukkolt nekem. Ahogy azoknak is, akik ellenem voltak vagy vannak akár a mai napig. Akik fanyalogva húzzák a szájukat, ezerszer is elmondva, hogy „megbánod Te még ezt!”. 

Bár pont más célt akartak elérni, éppen hogy további motivációval láttak el és megerősítettek a szándékomban... Tehát nekik is hálás vagyok azért, hogy önmagukat adták. Tegyék ezt továbbra is, és éljék azt az életet, amit eddig. Ahogy én is élem a magamét, végre ITTHON Magyarországon. Boldogan, sikeresen és elégedetten.” 

Ha szívesen olvasnál még Boglárkától, látogass el az oldalára.

HÍRMONDÓ 

Merkel finoman beszólt Orbánnak

A német kancellár fenntartásokkal támogatja a közös eurózónás büdzsét, illetve a közös pénzügyminiszter kinevezését. Emellett finoman, de beszólt a magyar miniszterelnöknek.

Így omolhat össze a brit gazdaság, ha... 

Bár a brit kormány elsősorban a képzett munkaerő bevándorlását tartaná elképzelhetőnek az uniós kilépést követően, a gazdaság igényei teljesen mást mutatnak, és ebből akár még baj is lehet.

A világ 10 legnépesebb városa 2030-ban 

Egyre többen élünk a Földön, és egyre többen élünk városokban, a folyamat pedig nem hogy lassulna, tovább gyorsul majd. Nem csoda, hogy 2030-ra a világ tíz legnagyobb városában összesen több mint 284 millió ember él majd. Még egyszer: tíz városban. De melyek ezek a metropoliszok?

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr10012614831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.06.23. 06:58:53

Nagyon ritkán szoktam bírálni posztot. Minden tiszteletem azoké akik írnak ide.
DE.
Ennyire semmiről szóló semmitmondó posztot rég olvastam.
Egyébként tök érdekes írás, bárhonnan kezded el olvasni ugyanazt adja. Próbáld összevissza keverve bekezdésenként olvasni.
Ugyanaz a semmi.
Bocsánat de ez a véleményem.

szÖveges professzor 2017.06.23. 07:05:13

Ilyen megterhelö munka után nem csoda, ha az ember kicsit besokall és haza akar menni. Én hiányoltam azt a részt, hogy otthon mik a tapasztalatok, milyen ott újra beilleszkedni.

Golf2 2017.06.23. 07:08:52

Majd meglátjuk 1 év múlva.A pénz nem minden.

Poalba 2017.06.23. 07:26:27

@diggerdriver:
1. 20 évet dolgozott vendéglátásban, 10-et itthon 10-et kint
2. a munka nagyon megterhelő
3. találd meg önmagad, mindenki segítségedre van ebben.

Ha nem tudom, is egyértelmű lett volna, hogy ez egy 40 körüli nő...

Arthamyr 2017.06.23. 07:32:25

Az oldaladra ránézve (na nem nagy energiákkal, alaposan elolvasva): az az új munkád, hogy embereket adsz az osztrák vendéglátóiparnak? Vagy ez csak amolyan jótékonysági munka, hogy segítsed embertársaid?

A 20 év embertelen sok (a 10 is), megérdemelted, hogy célt érj, remélem sikerül!

Arthamyr 2017.06.23. 07:34:52

@diggerdriver: Nézd a jó oldalát: legalább nem csapongó költemény, amit fárasztó elolvasni is. Volt itt rosszabb is, csak az utóbbi pár hónapban, nem is egy.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.06.23. 07:53:06

@Poalba:
36évet dolgoztam az építőiparban, 30-at otthon 6-ot itt.

Nehéz munka.

Nem keresem önmagam világ életemben megvoltam saját magam számára.

tanato 2017.06.23. 08:04:36

@Golf2: Ez itt a lényeg és nem egy évet kell nézni,legalább ötöt vagy tízet. Legalábbis a másodszor kimenők ennyi itthoni tartózkodási idő után mentek vissza átlagban.Kivéve talán az angolosok,akiknek nem lesz lehetősége újra visszamenni a beélesített brexit miatt.

tanato 2017.06.23. 08:07:20

@Arthamyr: Kivéve ha osztrák munkaközvetítő cégnek dolgozik ottani bérért,akkor persze nem megy vissza nyilván.

Arthamyr 2017.06.23. 08:12:09

@tanato: Nem értelek. Én ezt kérdeztem (akartam kérdezni). Benyomom az energiaitalom, lehet valami gond van még a kognitív képességeimmel.

Muscari 2017.06.23. 08:19:22

Azért a papírgyűjtésért kár volt, addig a részig nagyon szimpatikus volt a posztoló.

Ez a fajta élet nem is élet és szerintem nem lehet túl sokáig csinálni. A 10 év az már túl sok is szerintem, ebben ki lehet égni.

Sexual Harassment Panda 2017.06.23. 08:19:33

@diggerdriver: várj!
És ha valahogy belefűzzük a történetbe hogy "rohadtorbán", " Magyarországonmindenszar", akkor is?

tanato 2017.06.23. 08:30:08

@Arthamyr: Bocsi mit nem értesz?Én csak azt mondtam,ha a poszterina osztrák cég/ek/nek dolgozik osztrák bérezésért itthonról,akkor nyilván nem fog visszaköltözni Ausztriába.

komisz_kölök 2017.06.23. 08:38:23

@Muscari: ugyanezt akartam irni. Nem birom a "prolik" irigy szöveget a diplomak feleslegessegevel kapcsolatban. Mar az elözö posztnal is fura volt, utanaszamolni. Ha jol emlekszem, a poszterina a parjaval együtt, tiz ev alatt kb harminc misit gyüjtött össze. Ha a diplomajat hasznalja - valami közgazos volt, ha jol emlekszem - megrokkanas nelkül, egyedül többre jut.

Arthamyr 2017.06.23. 08:45:40

@tanato: Ok, nekem a visszaköltözés maradt ki, ilyet nem említettem, viszont a hozzászólásomra reagáltál, így nem állt össze a kép. :)

nyuszigonosz 2017.06.23. 08:47:33

A posztnak semmmi baja, csak szerintem nem hazaköltözésröl van szó.
Mert a poszt írója lényegébe sosem költözött máshová úgy igazán. Szezonmunkára ment ki eleinte egyszer egy évben a téli szezonra, szóval pár hónapra, amikor a munkahely biztosít szálást ellátást, és amikor az lejárt ugyanúgy otthon volt, mint elötte.
Aztán téli plusz nyári szezonra, és amikor nincs szezon, amúgy sem ott élt, megint otthon volt.

Persze az ilyen szezonális munkák attól nem könnyebbek, de ez nem kiköltözés és más országban élés, csak szezonális meló egy más országban.
Nincs lakáskeresés - bútorvásárlás - és egy más helyen /országban élés annak minden részletével.

Szóval eddig ledolgozott 10 szezont, és most úgy gondolja elég volt. Ennyi.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.06.23. 08:52:07

@komisz_kölök:
Proli vagyok.
Minden tiszteletem a tanult, tanulni tudó embereké.
Én hülye voltam hozzá, ezért becsülöm aki tanult ember.
Természetesen a TUDÁST tisztelem nem az embert. Az embert csak akkor ha megérdemli.

tanato 2017.06.23. 08:52:33

@Arthamyr: Arra reagáltam hogy azt írtad,nem tudod osztrák cégnek dolgozik-e?Én sem tudom persze,de a blogja alapján felmerül ez a lehetőség is,és így jobban érthető ha nem megy ki többet.

tanato 2017.06.23. 08:54:16

@nyuszigonosz: Hát igen,más volna a helyzet ha 10 év kanadai élet után költözött volna végleg vissza.

nyuszigonosz 2017.06.23. 08:58:29

@tanato: Még csak Kanadáig sem kell menni, de tényleg más lenne a helyzet ha akár Ausztriában élt volna most eletvitelszerüen 10 évig . Na de nem erröl van szó.

Arthamyr 2017.06.23. 09:02:14

@tanato: Én azt kérdeztem, hogy csak segítőkész vagy fejvadászként működik-e (esetleg mindkettő :)), az majdnem mindegy, hogy szabadúszó vagy osztrák cégnek dolgozik. Utóbbi esetben stabil, jó fizetés, előbbi esetben kevésbé stabil, de nagyobb pénz az osztrák ügyfeleitől. Az én környezetemben 1-3 havi fizetés szokott lenni a fejvadász jussa, ami nem hangzik rosszul, bár egy szezonmunkánál nyilván kevesebb lesz, de hamarabb megkapja/könnyebb embert találnia.

tanato 2017.06.23. 09:07:26

@Arthamyr: Persze ez a legjobb :itthon élni de nyugati bérezéssel.A kifejezetten kalandkereső emberek kivételével mindenki ezt szeretné.

tanato 2017.06.23. 09:11:00

@nyuszigonosz: Most találkoztam egy ifjú eladónővel Burgenlandban,aki 5 évet életvitelszerűen élt Bécsben,de most hazaköltözött,és mindennap ingázik Parndorfba az outletbe.Igaz neki 40 perc mert Abdán lakik.De nagyon jól érzi így magát,magyar környezet,lakás,magyar árak,magyar barátok,család,de osztrák bérrel párosítva.

2017.06.23. 09:14:34

Különbséget kellene tenni, a Magyarországról szezonra kijárók, és a valóban kiköltözők között. A poszter soha nem költözött ki külföldre. Szezonokra ment ki, hol ide, hol oda. Soha nem tartott fenn önálló lakást Ausztriában, nem foglalkozott a napi kisebb-nagyobb problémákkal (hausmeisterrel alkudozni, hogy kijöjjön végre az a rohadt szerelő, pl . :DDD), nem intézte a szokásos kis mindennapi ügyeket (pl. számlák havi rendszeres befizetése). Gyakorlatilag átmeneti, se itt-se ott életet 10 évig, amig szezonális melókat végzett. Lehetősége sem volt (igénye nem tudom, mennyi lett volna) beilleszkedni egy helyi echte-osztrák kisebb vagy nagyob közösségbe, megismerni a helyiek életét, elfogadni vagy éppen elutasitani azt. Aszezonmunkásokba kódolva van, hogy egyszer hazatérnek a szülőhazájukba, hacsak a családot nem alapitanak valakivel a célországból.

2017.06.23. 09:19:48

@nyuszigonosz: Félelmetes, mennyire ugyanaz jutott az eszünkbe :DDD

tanato 2017.06.23. 09:21:19

@Pink Petsch: Drága jó egykori tagunk nyugodjék békében!,de sokszor mondta ki a bűvös szót,hogy vendégmunkás,vendégmunkás.

2017.06.23. 09:23:30

@tanato: Ja, nekem is eszembe jutott, csakhogy ő mindenkire értette, aki nem lett az új országa állanpolgára.

DieNanny CH 2017.06.23. 09:28:42

Tetszett! Ilyen pozitív szemléletű vagyok én is:
"Ami nem öl meg, az megerősít.)

:-)

tanato 2017.06.23. 09:33:28

@Pink Petsch: Igen ő éllel mondta,nem csak szimplán megállapítva.

Herr Géza 2017.06.23. 09:41:02

@Pink Petsch: Akkor csatlakozom. :D Nekem is pont ugyanez volt az első kérdésem: hol itt a hazaköltözés? Mikor volt egyáltalán "kiköltözve"?

Csodabogár 2017.06.23. 09:56:29

Csak olvastam, olvastam és vártam mi lett a haza költözés eredménye. De erről egy szó sincs a posztban.

Lunacica 2017.06.23. 10:22:26

@Muscari: neked van valami papirod a "papirgyujteshez"? ha jol tudom neked sem diplomas fizetesed van itt.
Nem nezi le a papiros embereket, csak tenykent ramutat, hogy teljesen mindegy, hogy diplomaval vagy anelkul takarit/mosogat/ apol az illeto ugyanaz az elvegzendo munka

Henry the horrible 2017.06.23. 10:40:40

@Muscari: latod, ha tovabb olvastad volna ezt is hozzateszi- " Aztan esetleg vegul Ausztriaban kotottek mosogatokent vagy szobalanykent..."
Ez az elet semmivel sem rosszabb, mint az oregek apolasa/ adott helyzetekben a takaritasuk :(

Poalba 2017.06.23. 11:02:18

@diggerdriver: fogadjunk, hogy 50-es férfi vagy :))))))

2017.06.23. 11:08:27

@Herr Géza: Pártot fogok alalpitani, akkor :DDD

2017.06.23. 11:09:54

@Csodabogár: A posztban valóan nincs, de az oldaláról kiderül, hogy most melóközvetitéssel foglalkozik Ausztria felé.

London2009 2017.06.23. 11:15:16

"Hogy attól mert nincs több diplomám és számos nyelvvizsgám, ugyanolyan jól boldogulhatok önállóan, mint azok, akik a fenti „papírgyűjtésre” alapozták az életüket.

Aztán esetleg végül Ausztriában kötöttek ki mosogatóként vagy szobalányként... Amivel egyébként úgyszintén minden rendben van. Nekik ezzel tanít az élet valamit. "

Ezt azert remelem a posztolo sem gondolja komolyan es csak az irigyseg beszel belole vagy onigazolast.
Ha a posztolo is tanult volna, akkor lehet, hogy nem husz evig lett volna felszolgalo, konyhalany, takarito. Igen, van aki ugyanezt csinalja diplomaval, bar sosem ertettem, hogy miert. Ugyhogy hulyesegeket ne talaljunk mar ki, hogy felesleges a tanulas es ugyis mindenki mosogatokent vegzi...

2017.06.23. 11:17:41

@London2009: Diplomája válogatja. Egy társadalomtudományi diplomával olyan sok lehetősége azért nincs az embernek egy idegen országban.

Sexual Harassment Panda 2017.06.23. 11:18:33

@London2009: felszlgálò simán lehet diplomás.

Sexual Harassment Panda 2017.06.23. 11:19:43

@Pink Petsch: te is pontosan tudod hogy vendéglátàsban is van diploma.
Felszolgálók szakácsok között is.

London2009 2017.06.23. 11:37:20

@Pink Petsch: akkor vagy maradjon a seggen a sajat orszagaban, vagy tanuljon mast ha hataratkelesi szandekai vannak. Mondjuk ettol fuggetlenul sem ertek ezzel egyet. Ettol fuggetlenul is inkabb legyen egy haszontalan diplomaja, mint, hogy egy balatoni halsutoben alljon 18 eves kora utan. A felsooktatasban azert csak ragad valami az emberre. Mig a halsutoben a olajon kivul nem sok. Ja persze, hogy ott megtanulja a kemeny munkat. OK.

London2009 2017.06.23. 11:38:56

@Sexual Harassment Panda: amennyiben nem a megszerzett tudast, hanem csak maga a papir megletet nezte le, akkor ok. Az mar kerdes, hogy pont Mo-on ulnek a lovon visszafele es ott a papirt kerik eloszor, a tudas mar masodlagos.

Sexual Harassment Panda 2017.06.23. 11:49:21

@London2009: hagyjuk már ezt hogy a vendéglátóhoz nem kell szakértelem.
A konyhán van kb 20 pozìció, étteremben szintén.
Komolyabb pozíciò betöltéséhez kell diploma.
Nem egy kolegámnak kisdoktorija, phd-ja van.

www.bhms.ch/

www.cordonbleu.edu/paris/home/en

London2009 2017.06.23. 11:51:50

@Sexual Harassment Panda: de nem a szakertelemrol volt szo! A posztiro felszolgalo volt 20 even at. Nem chef, vagy fopincer, vagy akarmi egyeb, ami komoly tudast igenyel.

2017.06.23. 11:57:42

@Sexual Harassment Panda: Persze, de @London2009: felsőoktatásra gondolt, nem szakoktatásra.

2017.06.23. 12:01:34

@London2009: Hát, a 18 éves kortól hekk-árulás szerintem sem a legjobb alternativa, és ha van rá lehetőség, akkor valóban szerencsésebbb továbbtanulni, még akkor is, ha nem valamelyik éppen aktuális slágerszakon teszi azt az ember. Az egyetemet nem éri meg kihagyni ;))) ... akkor sem, ha később teljesen mást melózik majd, mint amit tanult.

London2009 2017.06.23. 12:10:26

@Pink Petsch: ezt pontosan igy gondolom en is.

Orochimaru 2017.06.23. 12:13:57

@London2009: Az emberek rémegyszerűek és rémbuták. Ha van dipmolája, akkor a k*rvaanyját, az adófizetők pénzén tanult, és hogy merészelt kimenni (FIZESSEVISSZA!), ha nincsen diplomája, ÁHÁ!, lusta volt tanulni.... Mert mint tudjuk, a diploma és a takarítás között nincsen semmi. Légüres tér maximum. Természetesen a megmondóemberek bármit elnéznek saját maguknak, másokat pedig képesek a legkisebb hibáért is (amihez persze semmi közük) keresztre feszíteni.

Általánosságként mondom, és az élet minden területére ráhúzható. Felnőtt emberek úgy viselkednek, mint a pisis óvodások. Ezt látom, nap mint nap.

London2009 2017.06.23. 12:26:53

@Orochimaru: De jol megfogalmaztad. El is mentem, aztan ha neha elfelejtenem, akkor majd eloveszem es ujra elolvaosm. Igy latom en is es velem is ez tortenik nap, mint nap. Raadasul en meg no is vagyok es a nok szerintem sokkal rosszabbak, mint a ferfiak. Annyi irigyseget, frusztraciot, de emellett persze totalis hulye meg buta hozzaallast tapasztalok nap, ming nap. Nem tudom, hogy az ember csak szimplan azzal is hulyul e, ahogy oregszik, de valahogy fiatalabb koromban kevesbe zavartak ezek a dolgok. Bar lehet, hogy akkor meg szimplan nem vettem eszre oket, vagy kevesbe lattam at az embereken. Mindenesetre nagyon kiabrandito.

P.Elliot 2017.06.23. 12:38:50

Nekem is az utotte meg a szememet hogy 10 evet elt Ausztriaban . Nem, nem elt hanem benntlakasosan dolgozott es gondolom valami etel is jart hozza tehat nem a mindennapokat elte meg amikor a nehezen levadaszott lakasra foglalot tett, fizette a nem keves beret, a rezsit es egyeb kiadasokat ha gyerekek voltak akkor azok is penzbe kerultek, ami utan azert maradt valami ha jol gazdalkodott, ez igy nem hataratkeles es nem hazateres, eleve nem akart letelepedni, odakotodni az orszaghoz.
En is ismerek ilyet, topiktarsam/ masutt/ lanya, unokaja dolgozik igy, idonkent hazaternek hetekre, aztan honapokra ujra vissza mert a jovobeli otthoni bizniszukhoz megvan mar minden feltel, hely, hozzavalok, most penz kell az inditashoz, azert dolgoznak hogy legyen kitartasuk ha beindul.
Ok nem hataratkeloknek tartjak magukat hanem kulfoldon dolgoznak ideiglenesen/ par evet/ hogy elerjek a celjukat itthon.
Azert kivancsi lennek hogy a posztolo hogy eli meg az otthoni vegleges maradast.
Eppen tegnap irt nekem valaki valamit/ masutt/ ahol arrol beszelgettunk hogy milyen nagyon magukba zarkoznak az emberek otthon, hogy mennyire letojjak egymast hogy milyen nehez akarcsak a szomszedokkal kapcsolatot letesiteni, baratsagrol meg ne is beszeljunk, milyen depresszios, magaba fordult mindenki..
Csak egy kicsit ideznek belole,

"már 3 hete elköltözött a szomszédasszony, azt sem mondta senkinek, hogy kukk !! nem csak nekem akivel még csak 35 éve lakik egymás mellett, de akivel 50 éve, és a gyerekeik együtt jártak iskolába, attól sem köszönt el, eltűnt, mint a kámfor...

Másnap megjött az új szomszéd, szinte semmit nem hoztak, itt vannak ketten, se egy festő, se egy szakember, se bútorszállítók, semmit nem látni, hallani, de köszönni sem köszönnek !! Egyszer már egyszerre húztuk ki a kukát akkor láttam a palit, meg tegnap amikor jöttem haza szembe jött velem a járdán, rám se nézett !

De látod itt ilyen a világ, sajnos"

P.Elliot 2017.06.23. 12:59:58

@London2009: Ebben van valami. Ismerek egy illegalis magyar pasast itt aki komuves volt, valahogy nem kapott munkat, illetve mindig elkuldtek mert hulye volt hozza, csak ugy osszecsapott mindent, gondolom odahaza is aldottak a kezet nem egyszer, meg utalta is csinalni.
Elment szo szerint mosogatni egy helyi kozepes szintu etterembe, nehanyszor besegitett a szakacsnak amikor nagy volt a forgalom, alig egy ev utan masodszakacs lett, senkit sem erdekelt hogy van-e papirja rola, szerintem mihelyt valamiert elmegy a foszakacs, o fog a helyebe lepni.
Elvezi a munkajat, fozni mindig is szeretett, folyton mint mondta a netet bujja, fozomusorokat nez, tanulgat, a tulajdonos szerint egy csoda, tele van apro de lenyeges ujitasokkal amit vagy valahol latott vagy maga talalt ki, senkit nem erdekel hogy nincs rola papirja.
Egyebkent sok hires szakacsnak nincs papirja csak egyszeruen tud es felfutott.

Szoktam nezni egy fozoverseny musort amiben csak a vegen kozlik hogy a szereplok kozul melyik szakacs, melyik az aki csak mukedvelo. Maga a versenyzo mondja meg, a zsuri sem tudja.
Mindig nagy nevetesssel vegzodik ha az nyerte akinek nincs rola papirja hogy hat akkor o kicsoda a mindennapi eletben?
A lemurisabb eddig egy kover, menni is alig tudo kozel 60 eves pasas volt, Szemetszedo, kukas ember New yYork Cityben, szereti a munkajat, sosem hagyna ott a szakacskodasert ami viszont a hobbija/ es itt nagyon magas szintu versenyekrol van szo/, aztan volt egy lengyel nepi tancos aki a vilagot jarta fellepesekkel, hirtelenul nem jut eszembe a tobbi de furcsabbnal furcsabb foglalkozasok vagy nagyon komolyak, volt koztuk orvos, politikus, ilyen-olyan, szoval erdekes volt....
Van ebbol gyerekfozesi musor is ahol a gyerek sok elozetes verseny utan johet csak es csak akkor ha pont annyit tud mint a felnottek, 7 evestol felfele.
Az egyik 12 eves kisfiunak mondta az egyik zsuritag akinek hires elegans etterme van New Yorkban es maga is vilaghiru hogy most ebben a pillanatban elvinne a kolykot az ettermebe ezzel a kreacioval amiket itt fozott ha lehetne, megallna a helyet pedig ugyabar a gyerek meg csak hatodikos volt az iskolaban.
Nem, nem kell feltetlenul papir a szakacskodashoz, tudas kell.

P.Elliot 2017.06.23. 13:01:54

@London2009: Igen, videken, illetve egy varosban de kis hely, nem zsufolt kozonyos nagyvaros.
Meg ajuldoztam is rajta hogy hogy jutottak idaig az emberek. Kozel van Pesthez.

London2009 2017.06.23. 13:14:01

@P.Elliot: ez erdekes. Nekem videken pont az a tapasztalatom, hogy mindenki a masikkal foglalkozik. Elobb tudjak a szomszedok, hogy megyek latogatoba, mint a szuleim. Nekem idealis lenne egy ilyen szomszed, akit eszre sem kell venni es hozzam sem szol. : )

2017.06.23. 13:20:41

Hát nem tudom, nekem a világon semmi bajom a poszttal.

És ha jól olvastam, nem is állította magáról, hogy Ausztriába települt.

10 év szezonális munka azért szerintem csak ontopic ezen a blogon -- ahogy a kiküldetések, erasmusok, kalandkeresések, digitális nomádok és világlátó nyugdíjasok is.

P.Elliot 2017.06.23. 13:26:41

@London2009: Nekem nyomaszto lenne. Se gyerekkoromban nem volt ilyen kozonyos es baratsagtalan a vilag es most itt sem ahol elek. A mai gyerek persze ebben szuletik bele, nem tartja furcsanak, bezarkozik a netje, mobilja es a videojatekai koze, nem ismeri, nem tudja vilagot maga korul, nem is erdekli, az emberek sem, elfordul toluk, szerinted ez jo?

2017.06.23. 13:29:30

@P.Elliot: Valóban nem feltétlenül kell magához a főzéshez papir, és ahogy mondod a tudás, az alapanyagismeret, a kreativitás, az állóképesség elméletileg pont elég.
Gyakorlatilag meg kell pluszban egy sor élelmiszerbiztonsági ismeret, a HACCP rendszer ismerete, legalábbis az EU-ban, az amcsiknál nem tudom, lehet, nálatok lazábban kezelik, vagy államonként változik. Szóval, a sulikban az alapképzésen főként ezeket a cuccokat sulykolják, meg persze az élelmiszerkészitési alapokat.

2017.06.23. 13:31:06

@Nagy kámpics: Ja, maga a poszt ontopic a blogon, illetve az lenne, ha nem a hazaköltözésre hegyeződött volna ki. Ugyanis el sem költözött.

London2009 2017.06.23. 13:39:05

@P.Elliot: Gyerekkent nekem nagyon jo volt felnoni videken, mivel rengeteg gyerek volt az utcaban, ugyhogy az egesz nyari szunetet egyutt toltottuk el mindenfele jatekokkal. Abszolut idealis felallas volt ez. Mindenkirol tudok, mivel a szulok a mai napig ott elnek az utcaban. Ettol fuggetlenul csak gyerekkent maszkaltunk at egymashoz, de peldaul a szulok nem baratkoztak, csak intettek egymasnak, neha megalltak par szora. A mai napig igy van ez, hogy nem baratkoznak am egymassal csak kivancsiskodnak. Ugyhogy azert mindenki tud mindent. Meg szeretne is tudni mindent. Nekem ez nem hianyzik. Ahol en lakom ott intunk a szomszedoknak, meg a kertbe adogatunk at egymasnak novenyeket, meg eldumalgatunk az idorol, locsoljuk egymas viragjait ha valaki elutazik stb. Na es persze ugyanugy megy a kivancsiskodas ami az agyamra megy. Tudom e, hogy milyen extensiont epitenek x hazzal lejjebb. Mondom nem, nem is erdekel. Mennyibe kerulhet? Nem tudom, kerdezzek meg toluk. Tudom e, hogy mult hetvegen mig nem voltam otthon, volt nalunk valaki es kiultek a teraszra? Huha mondom, ez aztan a tragedia, el is valok azonnal mert atjott hozzank valaki mig nem voltam otthon. Ugyhogy ezert mondom, hogy nekem semmi bajom nem lenne egy olyan szomszeddal, aki rank sem nezne.

P.Elliot 2017.06.23. 13:40:22

@Pink Petsch: Fogalmam sincs hogy hogy van a elelmiszer biztonsagi ismeret, az biztos hogy mintat mindenhol kotelezo eltenni a fozott etelbol es az ellenorzes varatlan es nagy, komoly hiba eseten be is zaratjak a helyet illetve akkora buntetest soznak rajuk, illetve egy etelmergezesnel nem kap tobbet biztositot anelkul meg azonnal be is zarhatja a kocerajt a tulajdonos.
Feltunoen keves az etelmergezes,valoszinu hogy pont a kovetkezmenyek miatt. Dragabb, elegansabb ettermeknel maga a szakacs vasarolja be a friss arut, halat, hust, szemre-szagra, kinezetre szerintem egy gyakorlott ember megmondja hogy ezt a halat ma reggel fogtak es nem tegnap.
Allamonkent is valtozhat biztosan a szabaly, lehetnek munkavedelmi kotelezo vizsgak talan idonkent frissitve, de valoszinu hogy ennyi az egesz.

London2009 2017.06.23. 13:41:06

@Nagy kámpics: Szerintem sincs sok gond a poszttal. Leszamitva a Paromat nagybetuvel, meg a “papirgyujtogetest”. De voltak itt mar sokkal rosszabb iromanyok is, boven elfer ide ez is. Valamint tenyleg igy van, hogy mindenki aki veszi a faradsagot, hogy ide irjon, annak jar a pacsi.

P.Elliot 2017.06.23. 13:53:48

@London2009: En meg szeretem azt a szomszedot aki szol hogy latott valakit bejonni a kertbe aki szamara ismeretlen volt, nem latta nalunk sosem, tudok-e rola?
Sot en magam szoktam leadni a "korlevelet" a szomszedoknak hogy elutazunk, tartsak szemmel a hazat hogy nem-e latnak valami szokatlant addig amig a gyerekek nincsenek itthon vagy emeljek be a Fedexes csomagot magukhoz mert senki nem lesz itthon napokig meg ilyesmi en ugyanugy teszek ha mas megy el.
Itt sincs olyan hogy csak ugy beulunk egymas nyakara ha eszunkbe jut, minek is. De van hogy valamelyik szomszed atszol hogy van-e kedvem atmenni egy kavera, van friss sutije, van amikor masnak is szol vagy en teszem ugyanezt.
Olyan laza, baratian, van koztuk akivel szorosabb kapcsolat is.
Tudod en mar oreg vagyok ahhoz hogy tanuljam ezt a bezarkozos eletmodot, ugy erzem jol magamat ha emberek vesznek korul akihez szolni is lehet csakugy mint valaha, arrol nem is beszelve hogy jo volt a gyerekemnek hogy ismerte a szomszedok gyerekeit, sok idot toltottek egyutt, iskolaba is jart nemelyikkel, a gyerekkori baratok nagyon fontosak..
Neked meg nincs gyereked de ha lesz akkor majd meglatod hogy azert jo ha ismered a gyereked jatszotarsait mert kozelebbrol ismered a szuloket is es at mered engedni hozzajuk... Nehez kiszurni hogy a gyereked ott biciklizzen ugy az utcan mert valahol azt is kell, nemcsak az udvaron hogy a tobbi szinten kinnt jatszo gyerekkel kapcsolatot tudjon letesiteni, hogy gyerekkori, szomszedban lako baratokat is tudjon szerezni..
Egyre nehezebb hidd el...

Shaktee 2017.06.23. 14:21:11

Off

Eszem megáll..

A bajszos kula átnyomta a plakáttörvényt.

On

Arthamyr 2017.06.23. 14:44:52

@London2009: Az öregedés rontja az agyat is, mint minden mást. Persze egy darabig ezt kompenzálhatja a tapasztalat, de előbb-utóbb nyer az öregség. :)

Arthamyr 2017.06.23. 14:48:01

@nyuszigonosz: @Pink Petsch: Ok, különbséget kellene tenni, de ez is egy stratégia, ebben is el kell hagynia a lakhelyét az embernek, miért ne lehetne erről írni/beszélgetni? Itt nincs pár probléma, de cserébe van más, amit meg kell oldani. És ugyanúgy hasznos lehet a tapasztalat.

Arthamyr 2017.06.23. 14:50:36

@P.Elliot: Amint az előbb írtam... A máshol való (akár ideiglenes) letelepedés nem érdem. És korántsem biztos, hogy optimális stratégia.

Arthamyr 2017.06.23. 14:54:01

@P.Elliot: Nincs vele semmi gond. Nem értem, miért pont a szomszédaimmal kellene barátkoznom. Akár hasznos is lehet a távolságtartás, ha valami konfliktus van. Nehezebben pereled be azt, akivel a múlt hétvégén grilleztél. :) Persze cserébe lehet, hogy jobban tudod befolyásolni, és nem lesz szükség pereskedésre.

nyuszigonosz 2017.06.23. 15:04:41

@Arthamyr: Írtam, hogy a poszttal nincs semmi gond. Ugyanúgy helye van itt - vagy bárhol máshol - mint sok sok más írásnak.

A cím megtévesztö, mert nem haza költözésröl van szó.

P.Elliot 2017.06.23. 15:11:58

@Arthamyr: Senki sem mondta hogy kell veluk baratkozni, arrol volt szo hogy ne legyunk elutasitoak, baratsagtalanok, eleve tiltakozoak es atnezni a fejuk felett.
Nehezebb beperelni valakit akivel egyutt grilleztel? Azert be lehet de azert megis megertobb vagy vele es o veled, minden kis dologert nem maszol ra, hagyod bekeben elni es o is tegedet, minden kis vacakert nem szoltok egymasnak.
Volt itt egy szomszed, mar elkoltoztek sajnos az autot szerelt hobbikent, azokat a bekebeli pufogo szarokat es hat csinalt zajt is.
Nem szoltak erte neki meg hat van joga zajongani egy idon es hangon belul.
Telen aztan milyen jol esett hogy ugyanez a pasas raszerelte a nagy munkakocsijara elol a hokotrot, kitakaritotta a parkolojat meg a haza elott , utana sorra vette az egesz utcaban mindenki haza elott es parkolojaban azt a rohadt sok havat, nem kellett magunknak csinalni, ingyen, nem mondta hogy miert de gondolom azert hogy lenyeltuk a zajongast.
A varosi hokotro mire ebbe az utcaba ert nem sok munkat talalt, szoval mukodik valami adopk-kapok szavak nelkuli rendszer is..
En szeretem ezt....

London2009 2017.06.23. 15:23:58

@P.Elliot: nem, itt az volt a sztori, hogy en elutaztam, a ferjem meg otthon volt es atjottek hozza a haverjai es kint ultek egesz este a kertben. Amit en persze tudtam. De amugy sem tartozik felem elszamolassal, hogy eppen hanyan voltak es mirol beszelgettek, meddig voltak, mit ittak, mittomen. Ugyhogy ezzel aztan a szomszed meg aztan vegkepp ne foglalkozzon szerintem. De ennek igy nagyon bearulas szaga volt, hogy jujj tudtam e, hogy atjottek a haverok. Igy tartson az ember szeretot latod. (csak viccelek)
A csomagokat en eleve a szomszedba kuldom, miutan mi napkozben nem vagyunk otthon. Tehat az ilyen dolgok, persze, nagyon jok es halas is vagyok erte, de nem szeretnek atjarni senkihez.
A gyerekeket, meg a szuloket meg persze, hogy szeretne megismerni a gondoskodo anyuka akivel a csemete baratkozik. Legalabbis nalunk anyam mindenkit lekaderozott mielott johettek hozzank, vagy en mehettem hozzajuk. Mondjuk nem volt nehez, mivel az egesz varost tanitotta joforman, nagy esellyel a nagyszuloket meg a nagyapam tanitotta. Ugyhogy nem volt menekves. :D

London2009 2017.06.23. 15:26:13

@Arthamyr: szerintem sem, de nem is ezt irtam. De azert ilyet irni, hogy aki tanul az papirt gyujtoget, mig o meg a Balatonon sutotte a halat az iskola helyett...no ezzel kihuzta nalam a gyufat. Kar volt ilyet irnia.

2017.06.23. 15:29:25

@Arthamyr: Persze, lehet róla irni és beszélgetni, tapasztalatokat megosztani, tanácsokat adni, vagy éppen munkát közvetiteni erre az élethelyzetre is. és ez a blog kitünő felület rá.
Viszont a blogon elüli "Miért költöztem haza" topik már egyáltalán nem az. Ugyanis el sem költözött otthonról a posztoló sem, meg mindazok, akik évente pár hónapot melóznak kint, de nem ott élnek. Igy haza sem költöznek.

London2009 2017.06.23. 15:34:32

@Pink Petsch: valoszinuleg azert lett ez a cim valasztva, hogy sokan rakattintsanak. Aztan a cikket olvasva persze mas sztorit kapnak. De az mar mindegy, mivel mar a katt megvolt. Azt megsem irhatta, hogy miert lett elegem 10 ev ingazasbol...Bar! Hmmm... : )

P.Elliot 2017.06.23. 15:37:56

@London2009: Persze ebben a paprgyujtogetesben is van valami ha visszagondolok hogy volt itt poszt nem is keves vagy hozzaszolas hogy az illeto elvegzett valamit, neha ket valamit is, kiment dolgozni es meg evek mulva sem juott semmire, meg sem probalt a szerzett papirokkal ervenyesulni, gondolom a posztolo igy ertette, ha valakinek esze volt az ugyis rahajtott hogy csak addig mosogasson pl. amig nagyon muszaj...

Kiss Boglárka Andrea 2017.06.23. 15:40:02

@diggerdriver: Köszönet az értékes észrevételért! :)

Kiss Boglárka Andrea 2017.06.23. 15:40:02

@szÖveges professzor: arról is írok, amint van mit, ígérem :) elég friss a hazatérés élménye, még szoknom kell a boldogságot, amit az itthonlét jelent :)

Kiss Boglárka Andrea 2017.06.23. 15:40:02

@Golf2: persze, hogy nem, azért is jöttem haza :D

Kiss Boglárka Andrea 2017.06.23. 15:40:02

@Poalba: amivel mit is akarsz mondani? ;) :D

Kiss Boglárka Andrea 2017.06.23. 15:40:02

@Arthamyr: Kár is nagy energiákat pazarolnod olyan témára, ami alapvetően kevéssé érdekel. ;) Ami engem illet. úgy pontosabb a megfogalmazás, hogy embereknek mutatok egy lehetőséget. Amivel aztán élnek vagy sem annak függvényében, hogy alkalmasnak találják-e rá magukat. Nagyjából míg kint voltam, de az utóbbi 5 évben legalább emberbaráti tevékenységként végeztem. :)

Kiss Boglárka Andrea 2017.06.23. 15:40:02

@Arthamyr: sok lesz a bókokból, lassan elpirulok :)

Kiss Boglárka Andrea 2017.06.23. 15:40:02

@diggerdriver: akkor ez maradjon is így, további boldog életet kívánok Neked tiszta szívemből! :)

Kiss Boglárka Andrea 2017.06.23. 15:40:02

@Muscari: amennyiben a papírgyűjtés betalált, megértem, hogy a továbbiakban már kevéssé szimpatizálsz velem... ;)

De ez is egy élet, csak nem évtizedes távlatokban gondolkodva. :) Ahogy a Spar-ban árufeltöltőnek lenni, vagy utcát seperni sem. De valamire jó. Ha másra nem. legalább elrettentő példának. :)

A 10 év is rendben van, feltéve, hogy 18 évesen kezded. Aztán 30-asként hátradőlsz és élvezed az életet a továbbiakban. Feltéve, hogy okosan és értelmesen töltötted a kinti 10 évet :)

Ez a fajta élet nem is élet és szerintem nem lehet túl sokáig csinálni. A 10 év az már túl sok is szerintem, ebben ki lehet égni.
Szűrés Válasz erre

Kiss Boglárka Andrea 2017.06.23. 15:40:02

@tanato: feltételezve, hogy én vagyok a "poszterina" tájékoztatlak: egyetlen osztrák céggel sem állok olyan kapcsolatban, akik az itthonlétemet kintről bérezik. :) Tehát más az oka annak, hogy itthon maradok. Mégpedig az, hogy így érzem jónak. :)

Kiss Boglárka Andrea 2017.06.23. 15:40:02

@komisz_kölök: mondjuk prolinak eddig még nem neveztek, de legalább ezen is túlestem :D KÖSZI! :) Poszterina kezében (aki most már biztos, hogy én vagyok :D ), közel sem volt harminc misi a hazajövetelkor. A párja pedig külön kasszán van, nem mintha bármi közöd lenne hozzá :D Amennyiben benéztem a kommented és másik "poszterináról" szólt, tekintsd tárgytalannak a fenti sorokat :)

Kiss Boglárka Andrea 2017.06.23. 15:40:02

@nyuszigonosz: 18 szezont dolgoztam le, csak a pontosság kedvéért. Aki pedig úgy gondolja, hogy ez egyszerűbb mint kiköltözni, bútort venni stb, az próbálja ki nyugodtan aztán térjünk vissza a témára. 12 hónapból 8-10-et a másik országban él az ember amúgy, szezonok hosszától függően...

Fruka1 2017.06.23. 15:40:02

@diggerdriver: Pont ugyanez a véleményem, csak te tökéletesen megfogalmaztad!!! Ennyire semmiről sem szóló, teljesen konkrétumoktól mentes , üres posztot rég olvastam. Kedves posztoló, TÉNYEK, KONKRÉTUMOK satöbbi.....????????

Kiss Boglárka Andrea 2017.06.23. 15:40:02

@nyuszigonosz: 10 év külföldi munka után hogy fogalmazzak? ;)

Kiss Boglárka Andrea 2017.06.23. 15:40:02

@London2009: a 'Párom' nekem olyan, mintha a nevét írnám le, ami az itteni poszt szempontjából viszont lényegtelen :) A papírgyűjtést illetően pedig akinek nem inge kár magára vennie... ;)

A pacsit pedig köszönöm! :)

Kiss Boglárka Andrea 2017.06.23. 15:40:02

@London2009: tanultam én is hidd el eleget, attól hogy nem a papírért tettem, amúgy a halsütés kimaradt, és nem suli HELYETT "balcsiztam", hanem a vendéglátó szakközép alatt és után :) csak a pontosság kedvéért :) Kihúztam nálad a gyufát azzal, hogy vállaltam a véleményemet? Hmmmmm.....

Kiss Boglárka Andrea 2017.06.23. 15:40:02

@P.Elliot: mikor 10 év alatt évi kb 10 hónapot ott töltök, az mi ha nem kintlakás szerinted? Hazajövök szabadságra, ennyi. Csak az enyém kicsit hosszabb, mint azé aki éves állásban dolgozik kint. Miért vadásszak lakást, mikor van lehetőség arra, hogy spóroljak rajta? Ahogy a kaján is. :)

Ami momentán az itthoni maradást illeti, köszönöm remekül élem meg. Persze most biztos legyintesz, hogy pár hónap után könnyen pofázok, beszéljünk mondjuk jövő ilyenkor. :) OK, írok akkor is örömmel. :)

Ami pedig azt illeti, hogy itthon magukba zárkóznak az emberek? Tegyék. Szívük joga. Részemről szerencsére ismerek épp elég nyitott és kezdeményező hozzáállású embert ahhoz, hogy velük töltsem az időmet. A világ pedig olyan, amilyennek látjuk. :)

P.Elliot 2017.06.23. 15:40:49

@London2009: Ingazasbol nekem nem kellett volna 10 ev, mar az 5 is tul sok lett volna viszont mivel nem telepedett le, csak arra koltott amire muszaj, lakas, reszlegesen a kaja is megvolt, szep penzt tehetett felre ezzel az ingazassal.
Kerdes hogy ha letelepszik meddig eleg...

Kiss Boglárka Andrea 2017.06.23. 15:41:03

@London2009: a cikk címét úgy választottam, hogy mit érzek :) szarok rá hányan kattintanak :) főleg, hogy az x-edik kommentelő kekeckedő válaszát olvasva már azt is bánom, hogy nekiálltam elolvasni, mik a reakciók :) sanszos volt, hogy ahogy mindenhol itt is a másik fikázása a nyerő, ahelyett, hogy képes lenne az olvasó annak örülni, hogy valaki elérte amiről álmodott :) sebaj, megint tanultam valamit - anélkül, hogy papírt gyűjtöttem volna vele :D

Kiss Boglárka Andrea 2017.06.23. 15:42:12

@Fruka1: kérdezz bátran, örömmel válaszolok :)

P.Elliot 2017.06.23. 15:42:38

@Kiss Boglárka Andrea: Nem, nem hataratkeles, szerintem ingazasnak hivjak, foleg hogy nem is szandekoztal kinnt maradni.
Egyszeruen vendegmunkassag...

2017.06.23. 15:44:33

@London2009: Ja, hát valszeg HÁ felhivására irta meg a posztot , tudod, hogy hazaköltöztél-na-és-milyen-meg-miért-maradsz-mész? Csak hát izé, ez nem egészen az, amiről a felhivás szólt, hanem valóban ingázás, csak nem éppen napi szintü.
Viszont azt élénken el tudom képzelni, hogy HÁ nem dúskál a valódi hazaköltözős történetekben ...

London2009 2017.06.23. 15:44:46

@P.Elliot: Errol en azt gondolom, hogy aki teheti, az 18 evesen meg tanuljon es ne dolgozzon. Dolgozni meg raer az egesz eleteben, tanulni viszont kesobb mar nehezebb lesz. Illetve en azt is furcsallom, aki tanult es ert is valamihez es beall mosogatni/takaritani. Ha valaki ezt a nyelvtudas hianya miatt teszi, az szerintem addig ne keljen utra, mig nem tanulja meg az uj orszaga nyelvet olyan szinten, hogy ne mosogatnia kelljen eveken at. Ha valaki evek multan sem jut semmire es papir ide vagy oda meg mindig mosogat, az hivja fel Hintat. Majd o ad neki tanacsot. Ettol meg o is tobbre vitte. Dolgozni sem dolgozik es megis megel. : )

P.Elliot 2017.06.23. 15:44:48

@Kiss Boglárka Andrea: Azt nem ertem hogy miert banto neked az a szo hogy vendegmunkas.
Sokan dolgoznak ugy kinnt hogy nem akarnak letelepedni.

Kiss Boglárka Andrea 2017.06.23. 15:44:54

@Arthamyr: segítőkész vagyok, feltéve hogy valóban érdekel, de amúgy meg is akarok élni, ahogy mindenki :) Amúgy magamnak dolgozom, távol áll tőlem a fejvadászat. :)

London2009 2017.06.23. 15:47:19

@Kiss Boglárka Andrea: azt hittem, hogy HA valasztotta a cimet es nem te. Igy vegkepp ertelmezhetetlen a cimvalasztas, de lenyegtelen kulonben.
Szerintem legyel buszke akkor magadra, hogy ilyen sokra vitted es meg papirt sem kellett szerezni hozza. Ahhoz ugye tanulni is kellett volna. ; )

P.Elliot 2017.06.23. 15:49:21

@London2009: Tokeletesen igazad van de van hogy nem talal az illeto munkat a szakmajaban rogton, igen, az dolgozzon amit tud es hajtson a nyelvre, a jovendobeli munkajara, a Hinta ajanlat vegtelenul mulatsagos, tudnek errol irni de mennem kell el intezni a hivatalos dolgaimat, majd visszanezek...

Kiss Boglárka Andrea 2017.06.23. 15:49:31

@Pink Petsch: persze hogy van különbség szezon és állandó kintlét között. Szerinted mennyivel könnyebb vándorcigányként folyton csomagolni és úton lenni, mint ugyanott élni folyamatosan, még ha alkudozni kell is a házmesterrel néha. ;)

Ami a beilleszkedést illeti a helyiek közé, pár szezon után elfogadtak - sokszor könnyebben, mint azt, aki bár éves szinten kint LAKOTT, mégis nagyképűen távol tartotta magát a "helyihülyéktől"...

DieNanny CH 2017.06.23. 15:50:52

@London2009:

"De ennek igy nagyon bearulas szaga volt, "

Mikor 17 évesen a 30 éves nagybátyámmal a lakhelyén autóztam, meglátott minket a nagybátyám anyósának a barátnője, így az anyós 1 órán belül tudta, hogy a vejének a kocsijában valami idegen nő ült. Ez abban az időben történt, mikor vonalas telefon csak minden 10. háztartásban volt...

Arthamyr 2017.06.23. 15:51:54

@Kiss Boglárka Andrea: Azért olyan durva fikázást szerintem nem kaptál... :)
Arról viszont írhatnál, hogy otthon most mivel foglalkozol, ami mellett a munkaközvetítői munkát képes vagy puszta emberbaráti szeretetből csinálni (azért kell ahhoz energia)? Illetve mi okozza ezt a kirobbanó optimizmust?

tanato 2017.06.23. 15:53:28

@Kiss Boglárka Andrea: Na látod ez baj=lesz hosszú távon=Igazán az volna a nyerő ha kinti fizetést kapnál,de itthoni élettel.Mint több tízezer vagy százezer határmenti ingázó.Régebben volt itt egy soproni posztoló és kommentelő,aki így élt,de jó ideje nincs köztünk tevékenyen.

Arthamyr 2017.06.23. 15:55:22

@Arthamyr: @London2009: Ok, valaki nem kultiválja a diplomák lenézését/úgy gondolja, hogy a diplomák többsége megéri a ráfordított időt/energiát/pénzt, de ez még mindig nem durva fikázás. :)

Arthamyr 2017.06.23. 15:57:18

@tanato: Nem minden a pénz. A kérdés, hogy mennyit lépett előre x idő alatt. Sőt, igazából ez sem igazán, ha ő jól érezte magát, és nem érzi elfecsérelt időnek.

London2009 2017.06.23. 15:59:30

@Kiss Boglárka Andrea: Paromnak az hivja altalaban a fickojat, aki ferjenek nem hivhatja, elettarsanak meg nem akarja. De ez csak az en problemam. Mindenki annak hivja a hapsijat, aminek akarja. Csak nekem a Parom nem tetszik. Ugyhogy ezt aztan vegkepp ne vedd magadra. Amugy meg csak kritikat kaptal, semmi durva nem volt. Volt akinek tetszett, volt akinek meg nem. Igy megy ez faluhelyen. Gondolom nem lepett meg, hogy nem csak pozitiv hozzaszolas erkezett.

Arthamyr 2017.06.23. 16:03:43

@London2009: A házasság is túlértékelt, semmi gond nincs a "párommal".

London2009 2017.06.23. 16:05:58

@Arthamyr: papirgyujtogetesnek titulalni a felsofoku vegzettseget?
Szerintem ez csak megmosolyogtato.
Kulonben en egy embert nem ismerek a barati koromben aki tanult es mosogatna. Ahhoz azert nagyon toketlennek kell lenni, hogy valaki evekig ne tudjon mit kezdeni magaval.
Az iroda melletti kavezoban volt egy magyar srac es eleg sokaig is dolgozott ott, kozben foiskolara jart. Aztan eltunt es eszembe sem jutott volna tobbet, ha par honappal kesobb nem irt volna Linkedinen, hogy jon a cegunkhoz interjura es leulnek e vele beszelgetni. Tudta, hogy ez egy ideig tart es mindenkivel baratkozott, cimet cserelt, tudatosan keszult arra, hogy amint megvan a gyujtogetesbol szarmazo papirja o lep is innen a kavezobol. A mi cegunkhez nem vettek fel vegul, de mar evek ota egy irodaban dolgozik. Ugyhogy jah, tenyleg felesleges papirt gyujteni. ; )

London2009 2017.06.23. 16:07:12

@Arthamyr: en utalom. Kiraz tole a hideg. Nagybetuvel meg foleg. A hazassag szerintem meg inkabb alulertekelt, no sebaj. Most ez a divat, majd ez is elmulik.

Arthamyr 2017.06.23. 16:22:41

@London2009: Én pazarlásnak érzem (karrierszempontból) a főiskolán töltött éveimet, igaz nekem nem sikerült papírt szereznem vele. :D Persze nagyon jól éreztem magam, meg buli volt, és nem bánom, de pl. az informatikában teljesen felesleges a főiskola/egyetem (bár majd jönnek ide cáfolók, hogy dehogynem, ha architect/vezető akarsz lenni, meg anélkül csak kókler vagy), nem gondolom, hogy sokkal beljebb lennék egy diplomával a kezemben, viszont ha 5 évvel fiatalabban tartanék ugyanitt, az élet királyának tartanám magam. :D

tanato 2017.06.23. 16:23:15

@Arthamyr: A KINTI élet,kinti munka sosem elfecsérelt idő.Márcsak a nyelvtudás miatt se amit megszerzett.AZT tudja kamatoztatni akár itthon akár újra valamerre másfelé.

Fruka1 2017.06.23. 16:23:52

@Kiss Boglárka Andrea: Köszi a lehetőséget, de már kérdeztem az előző hozzászólásomban, lehet ez nem tűnt annak, de az volt:)

Arthamyr 2017.06.23. 16:24:57

@London2009: Ezen nem fogunk összeveszni. Szerintem is kevés a (tartós és jól működő) házasság, de nem gondolom, hogy a házasság felsőbbrendű állapot, főleg nem, hogy érdem, nem lesz attól kevesebb valaki, hogy "csak" párkapcsolatban vagy anélkül él (ha ez benne nem okoz törést).

2017.06.23. 16:26:28

@Kiss Boglárka Andrea: Ezt pontosan megmondom neked, ugyanis én egy időben Bécsbe ingáztam 1,5-2 hónap meló 1 hetes szabadidő periódusokban. Aztán kiköltöztem végleg, ezúttal Németországba. Igy tapasztalatól mondhatom, hogy nagyon nem ugyanaz a két élethelyzet.
Igaz, én nem gondolkodtam abban, hogy Magyarországon érjem meg a nyugdijkorhatárt, rám a család-rokon-barátok-haverok vonzerő nem hat annyira, hogy belebetegedjek a honvágyba.
Te viszont, a posztod szerint nem is tervezted, hogy külföldön élj, oda téged mindössze a meló kötött, és amint lehetett hazatepertél szabikra, és nem pl. a spanyol tengerpartra.
Szóval, érted nah ...

Arthamyr 2017.06.23. 16:27:49

@tanato: Hogy a mai bullshitemet is mondjam: a nyelvtudás is _túlértékelt_. :D Viccet félretéve, azért kellően hosszú idő, ahol az eredmény egy nyelv megtanulása (még akkor is, ha az a de facto világnyelv), simán lehet elfecsérelt idő. De ezt mindenki el tudja dönteni magának, hogy megérte-e, vagy sem.

London2009 2017.06.23. 16:35:23

@Arthamyr: Errol mar volt itt szo tobbszor es ezen tenyleg nem fogunk osszeveszni. Teljesen maskent latom, szerint de, van kulonbseg az egyuttelunk illetve a hazassag kozott. Nem is keves. Nekem ez egyaltalan nem tetszik, hogy pont sokan azt akarjak megmagyarazni, hogy jajj nem szamit, hogy a hazastarsam vagy sem, szeretjuk egymast. Mar megint egy ujabb papir ami nem szamit! Latod? :D

London2009 2017.06.23. 16:39:07

@Arthamyr: De itt nem ez volt a vita targya. Ertelmetlennek tartom en is a konyvtar informatikus szakot vagy a munkavallalasi tanacsado, most figyelj, EGYETEMI kepzest! De ilyet akkor sem lehet kijelenteni, hogy milyen jo, hogy nem lett diplomam, mert akkor is felszolgaltam volna ugyanugy, mint a tobbi diplomas mosogato. Ez csak szimplan egy nagyon buta kijelentes. Csak ennyit szerettem volna mondani.

London2009 2017.06.23. 16:40:44

@Arthamyr: mi van? Miert elfecserelt ido a nyelvtanulas? Na ezt fejtsd ki kerlek.

Csodabogár 2017.06.23. 16:56:29

@Pink Petsch: Akkor jó. Én olyan "messzire" nem olvastam, csak amit itt közölt.

Arthamyr 2017.06.23. 17:00:14

@London2009: a kulcs itt van: "azért kellően hosszú idő, ahol az eredmény egy nyelv megtanulása". Ha valaki mondjuk 10 évet van kinn, szarul érzi magát, sem anyagilag, sem szakmailag nem lép előre, de megtanul egy nyelvet, az elfecsérelt idő. Ráadásul a nyelvtudás nem mindenkinek hozzáadott érték, az alacsonyabb társadalmi osztályokban lévőknek sok esetben semmit sem segít.

Arthamyr 2017.06.23. 17:02:13

@London2009: :D Amúgy én ezt házasként mondom, szóval kicsit vizet prédikálok és bort iszok. :) Mindenesetre én nem szoktam senki kapcsolatát sem kevesebbre értékelni, csak azért, mert nem házasok.

Csodabogár 2017.06.23. 17:02:47

@London2009: Azért nem kötelező a felszolgál, takarító karrier ha valakinek nincs diplomája. Nekem se volt, de csak 6 hónapot töltöttem ilyen szerü munkahelyeken, amig megtanultam a svéd nyelvet. Utána irodában, computer központban, egyetemen, adminisztrativ munkakörben dolgoztam. Végül könyvelőként éltem le munkás éveimnek a nagy részét, változatlanul diploma nélkül. Könyvelni esti iskolában munka mellett tanultam 9 hónapot. Az ott kapott bizonyítványt soha senki nem kérte.Sok hasonló életúttal találkoztam. Szóval nem kötelező diplomásnak lenni ahhoz, hogy valami normális és jólfizetett munkakört töltsön be valaki.

tanato 2017.06.23. 17:03:43

@London2009: Jogos,a házasság azért más,igaz hogy mostanság nem veszik sokan komolyan,de azért akár jogilag,akár etikailag sokkal komolyabbnak gondolom.Igaz én öreg vagyok,az én időmben még döntő többségben /"nem csak használtuk a nőket"/ hanem feleségül is vettük őket.
Erről régebben itt is sokat beszélgettünk.Írtam itt is egy idős emberről aki összeköltözött az élettársával,papír az minek,semmire sem jó alapon,azután az asszony halála után az előkerült leszármazottak úgy vágták ki az öreget a közös házból minta a macsekot. Ha meg lett volna a semmire sem jó csak egy papír,maradhatott volna.Na mindegy egy lakodalom tényleg sokba kerül nehezen tudják sokan kifizetni.legalábbis sokan erre hivatkoztak a kérdésemre.

Arthamyr 2017.06.23. 17:07:43

@London2009: Ok, nekem nem akadt ennyire a torkomon az az egy mondata, és jogosnak érzem sok esetben, több a felesleges diploma, mint a nem felesleges (ennek ellenére a feleslegeseket sem tartom feleslegesnek, már régebben kifejtettem miért, csak a karrier szempontjából az). Ettől függetlenül jó lenne, ha lenne valami kényszer, hogy a fiatalok meggondolják a felesleges egyetemeket. Jelenleg időt vesztenek, aminek láthatóan nincsen visszatartó ereje.

tanato 2017.06.23. 17:08:32

@Arthamyr: Akkor nem elfecsérelt idő ha tud vele később kezdeni valamit/Pl. munkát közvetít német nyelvterületre,vagy tolmácskodik egy hazai német cégnél,van ilyen ismerősöm is nem is egy aki néhány év kinti munka pl. bébiszitterkedés után a kecskeméti Mercedes gyárnál ebből él.//De igaz magasabb végzettség esetén többet ér.

Csodabogár 2017.06.23. 17:13:12

@P.Elliot: Ez nem annyira a magyarokra vonatkozik, mint a inkább a svédekre. Viszont ott jöttem rá, hogy ez milyen kellemes állapot. Miért is kellene nekem pont a szomszédasszonnyal beszélgetnem, barátkoznom? Egyáltalán nem biztos, hogy szimpatikus. Nálunk a házban már mindenki 80+. Remekül megvagyunk minden barátkozás nélkül, persze haragban se vagyunk. Érdekes, hogy az aki utoljára ide költözött az egyetlen, aki mindig itt élt. Ő akart barátkozni, de nem jött össze neki se.

Arthamyr 2017.06.23. 17:15:30

@tanato: Ez a kulcs, ha tud vele valamit kezdeni. Amúgy a rengeteg műszaki területen elegendő angolul tudni. Én pl. csak angolul tudok, minden egyéb nyelvtudásom valahol a szánalmas és a nemlétező között van, mégis kb. tetszőleges fejlett országban a felső 20%-ban lévő fizetést kapnék. Aki meg betanított/segédmunkákat végez, hiába tud 3 nyelvet, jobban járt volna, ha 2 nyelv (vagy akár mind3) helyett valami eladható szakmát szerez.

London2009 2017.06.23. 17:18:36

@Csodabogár: szerintem sem kotelezo. Pont ezt irta valaki mas is, hogy azert a mosogato es a diplomas kozott nem legures ter van, hanem szamtalan mas lehetoseg.
Van aki valoban meg a papirral sem viszi sokkal tobbre az eletben, bar mint irtam, en egy ilyet sem ismerek. Viszont nagyon sok olyat ismerek en is, aki nem vett reszt a felsooktatasban es megis kivaloan elboldogul az eletben.
Ezt irtam Arthamyrnak errol fentebb.
"De itt nem ez volt a vita targya. Ertelmetlennek tartom en is a konyvtar informatikus szakot vagy a munkavallalasi tanacsado, most figyelj, EGYETEMI kepzest! De ilyet akkor sem lehet kijelenteni, hogy milyen jo, hogy nem lett diplomam, mert akkor is felszolgaltam volna ugyanugy, mint a tobbi diplomas mosogato. Ez csak szimplan egy nagyon buta kijelentes. Csak ennyit szerettem volna mondani."

London2009 2017.06.23. 17:23:25

@Arthamyr: a helyi pubunkban beszelgettem az egyik pultos csajjal, nagyon aranyocs kiscsaj, lehet vagy husz eves. Na es mondta nekem, hogy mar kevesebbet lesz, mert elkezd jarni foiskolara. Ah mondom, de szuper, kerdezem mit fog tanulni. Ingatlanszakerto lesz!
Na bummmm! Nem is ertem az egeszet, no mindegy, mondtam neki, hogy good luck!

Arthamyr 2017.06.23. 17:25:27

@London2009: Az mi? A surveyor? Vagy aki üzérkedik az ingatlannal?

London2009 2017.06.23. 17:30:17

@tanato: en meg nem vagyok kulonosebben oreg, de no vagyok. A nok tobbsegenek, pedig igenis szamit, hogy a ferje a hapsija, vagy sem. Persze van aki ezt nem vallja be meg maganak sem. Meg nyilvan van olyan is, akit viszont tenyleg nem izgat es oszinten boldog ugy ahogy vannak papir nelkul. De errol mar tenyleg beszeltunk, meseltem en is, hogy a baratnot meg a korhazi szobaba sem engedtek be, hiaba eltek egyutt husz eve.
Lehet olcso eskuvot is tartani. Voltunk nemreg egy irto jon. Gyorsan osszeadtak oket, utana meg mindenki ment a pubba, fizette a sajat kajajat, italat, este meg elozene volt, mint minden szombaton. Baromi jol sikerult az egesz este, senkinek nem maradt szerintem semmilyen hianyerzete a "lakodalom" utan. : )

London2009 2017.06.23. 17:31:30

@Arthamyr: haha, de jo. Ugyanezt kerdeztem en is. Nem, ez kerlek kb. az ingatlanugynok kategoria. Ehhez tenyleg kell 3 evig tanulni. : )

tanato 2017.06.23. 17:31:41

@Arthamyr: Azért az sem mindegy hogy egy eladható szakmát hol tud az illető eladni, MO.-n csak/ha csak egynyelvű/ vagy mondjuk a sógoroknál vagy SVájcban pl.

Arthamyr 2017.06.23. 17:32:35

@tanato: Nem, de ha nincs mit eladni, majdnem mindegy, kinek árulja. :)

tanato 2017.06.23. 17:35:28

@London2009: Világos,a lakodalom csak kifogásként szerepelt.A házasság fogalmát meg csak valamiért kitalálták régen több ezer éve és minden kultúrában működik valahogy etikailag és jogilag is.Szóval a komolyság fokmérője szerintem.

tanato 2017.06.23. 17:37:30

@Arthamyr: Ebben is van igazság,először a szakma utána a nyelv,de ha igazán ügyes az illető a kettő együtt az ideális.Minden szinten,alapfoktól alegfelsőbbig.

Arthamyr 2017.06.23. 17:45:14

@tanato: Igen, mindkettő kell ideális esetben. Bár én azt mondom, hogy egy jó szakma+makogós angol is jobb mint egy lényegtelen szakma + 2 tetszőleges nyelv magas szinten. Persze ez is sarkítás, mert a személyiség/emberi interakciók is legalább ilyen fontosak, ha valaki komoly munkát akar végezni, ahol tudnak válogatni a jelentkezők közt. Hiába perfekt valaki két idegen nyelven, és emellett még eladható szakmája is van, ha egyszerűen az emberek 90%-ával nem találja meg a közös hangot. :)

Arthamyr 2017.06.23. 17:50:36

@tanato: Régen azért más volt a házasság. Komoly összetartó ereje volt, nem volt triviális/elfogadott elválni. Másrészt a házasság nélküli kapcsolatokat sem nézték jó szemmel. Manapság elég csúnyán be lehet szopni, ha valakitől elválik a felesége, főleg ha okosan gyereket is csináltak. Persze erre lehet mondani, hogy a megfelelő emberrel kell házasodni, és akkor nincs ilyen gond, a kérdés, hogy a társadalom mekkora része a megfelelő. Ezért kisebb a házasodási arány.

2017.06.23. 17:54:37

@Arthamyr: Te, én akkor sem lennék képes programozni, ha az életem függne tőle. Anno, valamikor tanultunk a suliban valami kezdetleges programozási izét, Pascal vagy mi volt. Na, hát szivesebben vettem volna, ha kinai lett volna, mert azt lehet még meg is értem.
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy nem vagyunk egyformák. Nekem jó a nyelvérzékem, az iráskészségem, a fantáziám, egyértelmüen humán beállitottságú vagyok. Szóval, ez a jobban-járt-volna-ha duma nekem olyan, mint halottnak a csók, rohadtul nincs mit kezdjek vele egy olyan világban, ahol a müszaki, reál területeken szerzett szakma jelenti a jól eladhatóságot.
Még szerencse, hogy a kaják és a főzés gyerekkorom óta érdekelnek, igy nem kell kényszer-villanyszerelőnek lennem :))))

2017.06.23. 17:59:46

@Arthamyr: Régen is eljártak az urak azokhoz a vidám hölgyekhez, azokból a komoly, összetartó erejü házasságokból, mig a b. nejüket, akiknek a szexuális kielégitetlenségtől hol migrénjük volt, hol meg csak szimplán ingerlékenyek voltak, a doki elégitette ki csiklóizgatással. És ez nem mese.

szÖveges professzor 2017.06.23. 18:02:15

@Kiss Boglárka Andrea:

Szia! Köszi a választ. Öszintén szólva engem érdekel az is, hogy kit mi motivál a hazatérésben, de most per pillanat arra vagyok kíváncsi, hogy a frissen hazaköltözök mit tapasztalnak, milyen a mindennapi élet Mo-n, mennyire egyszerü / nehéz munkát találni, beilleszkedni stb. Szóval ezeket megírhatnád majd a közeljövöben, szerintem másokat is érdekelne.

Nem titkolom, nem tervezem a hazatérést egyelöre, de mindig ott motoszkál bennem egy kicsit a hazaköltözés gondolata. A mo-i híreket követem valamennyire, illetve néha járunk otthon rövidebb idöre, de annyira nem érzem át, hogy milyen is lenne otthon élni és a mindennapi kis problémákkal találkozni. Ebben már nincs részem és nem is járok nagyon utána, hogy ezt kiderítsem. Szóval igazából a most frissen hazaköltözök véleménye, tapasztalatai nagyon érdekelnének. Köszi elöre is és sok sikert otthon! :)

Arthamyr 2017.06.23. 18:02:34

@Pink Petsch: Rengeteg kreatív szakma van, amihez humán beállítottságú ember kell, és jól eladható. Ráadásul ahhoz, hogy vezető legyen valaki, nem jó, ha valaki full kocka, az nem fog úgy menni, még techcégnél sem.
A reál területen szerzett szakmával rendelkezők csak a legjobban fizetett szakmunkások, de mégiscsak szakmunkások, és sokszor akként is kezelik őket. :)

Arthamyr 2017.06.23. 18:04:22

@Pink Petsch: Lehet, hogy még az is jobb, mint amikor bukja valaki a házát, és még gyerektartást is fizethet, heti egyszeri láthatásért cserébe. :)

2017.06.23. 18:08:41

@Arthamyr: Mnaaaa ... mesélj .... de ne a forditó/szinkrontolmáccsal meg a pedagógussal gyere. Ez utóbbival már csak azért sem, mert a humán beállitottság nem garancia a pedagógia érzékre, hát még hajlandóságra, hogy valaki az legyen.
A vezetői képességek meg más tál tészta. Amiért valaki humán beállitottságú nem feltétlenül alkalmas vezetőnek, és forditva, reál beállitottságú ember sem egyértelmüen vezetésre alkalmatlan kocka.

Golf2 2017.06.23. 18:09:00

@tanato: Vitatkoznék hogy szegény nőket "használjuk".

2017.06.23. 18:11:12

@Arthamyr: Hát, pasi-szemszögből, feltétlenül ;))))

Arthamyr 2017.06.23. 18:18:30

@Pink Petsch: Pl. grafikus, ilyen-olyan designer, médiamunkások, jogász, ügyfélkapcsolattal foglalkozó emberek szerintem nem reál beállítottságúak. Csak pár példa, és a fejlett országokban sok kell belőlük. A vezetői képességeket meg én humán beállítottsághoz tartom közelebbinek, de valóban, egy egészséges mix a jó (mint egyébként mindenhez), egy vezetőnek nem árt legalább kicsit érteni az emberei munkájához.

tanato 2017.06.23. 18:19:46

@Golf2: Így szoktak fogalmazni,de a lényeg valami hasonló.Szóval könnyebb lelépni ha nincs jogi közösség.

Arthamyr 2017.06.23. 18:20:56

@Pink Petsch: Elvileg egy házasságnak mindkét fél pozícióján javítania kéne, egyébként minek menne bele az, akinek nem?

London2009 2017.06.23. 18:24:34

@Arthamyr: Az en korosztalyomban meg mindig a hazasodas divik, ugyhogy egyelore meg senki sem valt el. Majd kerdezz meg errol tiz ev mulva, addigra lehet, hogy valtoznak a dolgok. Nem gondolom, hogy ma annyira masabb elvalni. Nekem peldaul a nagyanyam elvalt, pedig falun elt es 1921-ben szuletett, ugyhogy akkoriban tenyleg ritkasag volt. Megis elvalt, szerintem beleszeretett valaki masba, bar ez igy sosem lett kimondva. Ha valaki pedig manapsag elvalik, ugy, hogy kozos haz, gyerek is van, ugyanugy sziv utana, mint 100 evvel ezelott. Nehezebb elvaltkent, gyerekeskent ujra part talalni es mindent elolrol kezdeni. Illetve az anyagi helyzetnek sem tesz jot, az biztos.

tanato 2017.06.23. 18:25:05

@Arthamyr: A gond akkor van ha makogós angol/német sincs és úgy indul neki valaki akár eladható szakmával is/pl. szakképzett ápolónő/a nagyvilágnak és csak max takarítani tud azt is csak akkor ha a mindennapi életben van aki fordítson neki/Környezetemben mindennapi tapasztalat..Ezért inkább el sem indulnak.

London2009 2017.06.23. 18:26:25

@Pink Petsch: Csak nem lattad a Hysteria cimu filmet? : )
Akkor sem minden ur jart el. Na es ma is van aki ugyanugy eljar, mint ahogy lehet, hogy a nagyapja is eljart 100 evvel ezelott… ugyhogy szerintem ez aztan nem mervado.

London2009 2017.06.23. 18:28:03

@Arthamyr: szerintem is jobb. Akkor inkabb, ha mar nagyon muszaj, "jarjon el." De jo temank van. :D

2017.06.23. 18:28:19

@Arthamyr: Hm, van egy olyan érzésem, hogy te úgy véled, aki humán beállitottságú, az bármi lehet grafikustól a ruhatervezőn és újságirón át a call-centeresig vagy pszichológusig.
Nos, ez kb. olyan, mintha én azt mondanám, hogy reál beállitottaságúként bármi lehetnél gyógyszerésztől különböző nyelveken programozón és tervezőmérnökön keresztül a villanyszerelőig. Ez meg ugye, nincs igy ....

gabors 2017.06.23. 18:28:39

a kepek nagyon jok de azonkivul tul hosszu a cim eleg lett volna mert meg azt sem fejti ki a posztolo hogy miert van felkialto jel a vegen. :-)))

2017.06.23. 18:30:50

@Arthamyr: Ja, a poziciókon javitott is általában, csak az asszonykának a doki szállitotta az orgazmust, a férjuramnak meg a kurva. Fasza, mi? De jó, hogy a poziciók azért javultak ám! :DDDD

tanato 2017.06.23. 18:33:58

Kicsit érdekesnek hangozna pl. ez a mondat: X. miniszterelnök és barátnője fogadta a szomszédos monarchia Y uralkodóját és annak élettársát.

gabors 2017.06.23. 18:34:43

@Poalba: "@diggerdriver: fogadjunk, hogy 50-es férfi vagy :)))))) " mivel 36 evet dolgozott az otvenet megsacsolni konnyu volt ... de mibol gondolod hogy ferfi ???

London2009 2017.06.23. 18:42:12

@tanato: Parjat! Nagy betuvel! :D

gabors 2017.06.23. 18:46:13

@Pink Petsch: " az amcsiknál nem tudom, lehet, nálatok lazábban kezelik, vagy államonként változik." van itt is, eleg sok kovetelmeny, csak azert nem a "szakacs" vagy "szakacs seged" a felelos hanem a tulaj/manager es nem papir kell rola hanem be kell tartani ... (NJ-t nem tudom) de NY-ban eleg rendszeresen ellenorzik az etteremeket es kotelezoen ki kell tenni az utolso allami ellenorzesrol a papirt ... nemregiben vezettek be egy meg latvanyossabb dolgot hogy az ajton van egy nagy betu A/B/C (D vagy E de oda mar normal ember nem megy be) ez az iskolai osztalyzatok alapjan megy minden amerikai elsore megerti ...:-)

gabors 2017.06.23. 18:52:27

@P.Elliot: 'Egyszeruen vendegmunkassag... " ez itt szitokszo !!! (fuggetlenul attol hogy lehet PONTOSAN leirja a helyzetet) :-))

Shaktee 2017.06.23. 18:54:07

@gabors: a légies, finomkodo stilusábol, evidens.

gabors 2017.06.23. 19:00:47

@swing gitan: "@gabors: a légies, finomkodo stilusábol, evidens. " en csak az "eszemfaszom" szofordulatbol jottem ra par honapja :-) azota is "teccik" de nagyon...

tanato 2017.06.23. 19:01:17

@Pink Petsch: Egy ilyen filmet láttam, egy kínait régebben. A századforduló körüli még a komm.rendszer előtti Kínában játszódik,egy gazdag hivatalnok házának háremében.4 felesége volt.A második asszony a házhoz járó orvossal csalta a férjét,lévén más férfi nem tudott bejutni a jól őrzött hárembe.A film fő témája nem ez volt hanem a 4. feleségről szólt egyébként,aki a végén megőrült,a 4 nő közötti állandó harcban.Szóval amikor rájött a férj,kivégeztette a második asszonyt a kor szokásai szerint.Hogy az orvossal mi lett az nem derült ki,nyilván őt is érte retorzió.

Shaktee 2017.06.23. 19:05:55

@gabors: régi vaker eszaemfaszom megáll hogy nem ismerted :)

Shaktee 2017.06.23. 19:10:11

@swing gitan: "seggben kitérdelt"

Kave a kepernyon :-))))

gabors 2017.06.23. 19:10:23

@swing gitan: ' régi vaker eszaemfaszom megáll hogy nem ismerted :) " jo nevelest kaphattam :-))) nem halottam pedig pesti zsivanyokkal voltam katona .... (igaz regen vooot az mar)

Shaktee 2017.06.23. 19:11:39

@gabors: svábhegyi urigyerek lehecc :-)

gabors 2017.06.23. 19:14:02

@swing gitan: jo a cim alatta a kepppel mindent elmond ....

2017.06.23. 19:17:17

@gabors: Ok, hát azért kérdeztem, mert nem tudtam, hogy nálatok milyen a rendszer. Az EU-ban a HACCP-rendszer van, a papir megléte arra legalább garancia, hogy az illető legalább hallott a HACCP-ről, és nem kell külön elmagyarázni, hogy a földesárut nem pakoljuk a tejeshütőbe ...

2017.06.23. 19:18:06

@swing gitan: Olvasottság, müveltség ... :DDD

2017.06.23. 19:19:24

@tanato: Hm, abban a retorzióban azért nem vagyok biztos ... asszonyt lehet szerezni, de dokit nehezebb ;)

gabors 2017.06.23. 19:26:49

@Pink Petsch: Nem vagyok szakertoje a kerdesnek csak masod/harmad kezbol vannak informacioim....(meg amit olvasok) es nem is sok csillagos hotelekrol hanem inkabb sima csaladi ettermekrol barokrol van szo (nem meki/kfc/ vagy hasonlok)

Shaktee 2017.06.23. 19:29:22

@Pink Petsch: Láttam valahol egy korai 20-ik századi kurogepet is , holgyeknek. Lábhajtásos, dual action!

tsabus UAE 2017.06.23. 19:38:04

A házasság, az együttéléssel szemben témához az én véleményem: Jobb az, ha valaki egy szobában azért van, mert szeret ott lenni, nem pedig azért, mert be van zárva az ajtó. Sokkal jobban becsülök egy tízéves, papír nélküli kapcsolatot, mint egy tízéves házasságot.
De lehet, ezzel csak én vagyok így...

tanato 2017.06.23. 19:44:09

@Pink Petsch: Ez nem derült ki a filmből.

Arthamyr 2017.06.23. 20:00:12

@Pink Petsch: Nem, csak annyit akartam mondani, hogy aki humán beállítottságú, az is találhat magának keresett szakmát.

Arthamyr 2017.06.23. 20:03:14

@tsabus [UK]: A ló másik oldalára is át lehet esni. :)

Arthamyr 2017.06.23. 20:07:51

@tanato: Azt azért hamar össze lehet(ne) szedni, de gondolom ők már nem fiatalok/"beletörődőbb" emberek? Eleve ahhoz a szakmához kell valamilyen szintű tolerancia a negatív behatásokkal szemben.

2017.06.23. 20:12:37

@swing gitan: Vagy uraknak, ugye ... ;)

2017.06.23. 20:20:22

@Arthamyr: Most már csak kekecből ... a médiamunkás csak anyanyelven megy, azt külföldön elfelejtheted ... saját tapasztalat.
Egyébként olyan sok lehetőség nincs, persze, a grafikusi meló, meg a call centeres, tolmács/forditó még esetleg, ja és a pedagógus, akiből dada lesz, mint die Nannyből.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.23. 20:29:17

@swing gitan: kellett nekem megnézni ezt a videót... maradtam volna a konyhában, most nyugodtabb lenne az este.

Imre apó 2017.06.23. 20:31:17

@Pink Petsch: Ez az igazi :))) Pont ott nálad :))

Arthamyr 2017.06.23. 20:32:30

@Pink Petsch: Amúgy pl. IT supportos is lehet bölcsészből (ilyet ismerek), kiröhögik és semmi idő alatt megtanulják a dokumentációt, azzal hogy apróság az egyetemen elvárthoz képest. Azzal is vitatkoznék, hogy a médiamunkás csak anyanyelven megy, főleg, ha valamilyen specializált médiáról van szó (és oda azért komoly stáb kell). A lényeg az, hogy nem sokkal van rosszabb helyzetben attól valaki, hogy humán beállítottságú (persze itt nem azokra az elborult arcokra gondolok, akik a kocka bölcsész megfelelői), ha egyáltalán rosszabb helyzetben van. :) Sokkal több múlik a személyiségen, mint ezen.

Imre apó 2017.06.23. 20:32:41

@Arthamyr: Érdekelne a nem "humán beállítottság" megnevezése :)))))

Shaktee 2017.06.23. 20:40:42

@Pink Petsch: motorizált hordozhato tábori fapinára gondolsz?

Arthamyr 2017.06.23. 20:42:17

@Imre apó: @Pink Petsch: "reál beállitottságú"-t használt talán?

Shaktee 2017.06.23. 20:47:16

@kisrumpf: keverj egyet nekem is, meg masfel oram van :/

vimeo.com/35827193

Imre apó 2017.06.23. 20:48:08

@Arthamyr: Akkor optimista? Vagy inkább reális humanista?
Na akkor mi most? :)))))))))))))

Arthamyr 2017.06.23. 20:48:15

@kisrumpf: Ez legyen itt a legnagyobb problémád pénteken. :D

Imre apó 2017.06.23. 20:49:30

@Arthamyr: Na ez mindig jobb lesz, nevetős :))))))))))

Imre apó 2017.06.23. 20:53:11

@Arthamyr: Bizakodó megalkuvó? ez lenne?

kék madár 2017.06.23. 20:58:11

@Kiss Boglárka Andrea: nagyon jo posztot irtal szerintem, tok kerek es a blogod is profi, remelem jol fogod magad erezni otthon

2017.06.23. 20:59:53

@Arthamyr: Aki egy kukkot is megért az IT-ből, az nem is igazi bölcsész :DDDDD (viccvóut)
Ok, ha mondjuk egy PC-magazin-szerü lapnál vagy, ahol a szaknyelv amúgy is tele van anglicizmusokkal és angol szavakkal, akkor igazad is lehet.
Egyébként meg. Hidd el, hogy újságiró, jó újságiró csak az anyanyelveden lehetsz. Én anno, bizonyos körülmények fennforgása miatt, irtam pár cikket románul is. A román, mondhatni a második anyanyelvem, mert nemcsak jól beszélem, de a kulturális utalásokat, környezetet, vicceket is megértem. És nem voltam elégedett azokkal a cikkekkel. Állitólag jók voltak, de én tudtam, hogy ugyanazt magyarul mennyivel jobban meg tudtam volna irni.
Egy idegennyelvként tanult nyelvvel (angol, francia, német, spanyol, olasz, hindu stb.) esélyed nincs jó újságirónak lenni. Közepesnek vagy rossznak, meg minek?

2017.06.23. 21:01:38

@cat power: Nem a hátsó bejáratodra gondolok :DDD

tanato 2017.06.23. 21:05:02

@Arthamyr: Munka mellett már nem szívesen vállalják be az intenzív nyelvtanulást.

Golf2 2017.06.23. 21:10:32

"Itthon" csak átnyomta a plakáttilalmat ez a pár patkány...Ez már inkább itt-hon-talan.

montroyal ( CAN qc) 2017.06.23. 21:16:35

off egyelore nem vagyunk haza jol elvagyunk Las Vegasba ... otthon( Montreal ) csak amunka varna ... itt egesz ejjel szorakozunk délig 1-ig alszunk ... meg lehet szokni ..

Shaktee 2017.06.23. 21:28:26

@Golf2:

cat power 2017.06.23. 14:21:11
Off

Eszem megáll..

A bajszos kula átnyomta a plakáttörvényt.

On

gabors 2017.06.23. 21:48:00

@Golf2: "csak átnyomta a plakáttilalmat ez a pár patkány.." eddig azt hittem mindenkinek tele volt a hocipoje a sok kormany propaganda plakattal legalabb most kevesebb lesz (nem?)

sZulamith 2017.06.23. 22:25:06

Legyen itthon szerencséje. El nem tudom képzelni, hogy mi az amiből itthon akar élni, amibe befekteti a kint keresett pénzét, és hosszú távon jövedelmező. Ha csak nem politikusnak áll:)
Mondjuk úgy öt év múlva jó lenne szintén egy poszt.

geeeteee 2017.06.23. 22:25:12

@montroyal ( CAN qc): Royal Flush volt? Online játszottam mielőtt itt megszüntették, vannak screenshotjaim. :)

2017.06.23. 22:46:45

@gabors: Nem lehetsz ennyire naiv.

Hari Seldon 2 2017.06.23. 22:52:05

@cat power:

Nem nagyon reagálnék rá, de mert Macron is érintett ezért szólok azért pár szót mégis.
Ez itt a szokásos köhög a bolha esete. Tisztelet? Arra azt mondják, hogy ki kell érdemelni. Úgy lesznek lenyomva mint a bélyeg. Az általában finomkdó Merkel is eléggé beállt Macron mögé. Pont most értékelődött fel Franciaország, hogy az UK kivállt az EU-ból. Trump meg "nagyon nem szereti" a németeket, kell nekik egy biztos barát, aki melleseleg atomhatalom, meg globálisan is játszik. Szóval szépen lezsírozzák például az európai ügyészséget. - azután a malmok lassan őrölnek de biztosan. De nem is nagyon reagálok a maffiakormány dolgaira, csak ha valamilyen formában Franciaország is értintett.
Mondjuk van egy olyan érzésem, hogy ezentúl Franciaország kicsit többet fog szerepelni a magyar médiában. - Főleg a fideszmaffiáéban... Ez meg nem az én problémám.

Imre apó 2017.06.23. 22:52:13

Menjetek szentjános bogarat nézni :))

gabors 2017.06.23. 22:53:49

@Pink Petsch: "@gabors: Nem lehetsz ennyire naiv. " Naiv ? En ?

A dehogy csak lemaradt a smiley ..... :-)

amugy minden posztban van ket harom "egye" aki elmagyaraza hogy Mo most mar aztan teljesen jo mert egy IT-s vagy mekis ott sokkal jobban el mint nyugaton... gondoltam ez a legujabb szocialis viavmany hogy csokkentik az agymoso plakatokat mert azer teljes hazfalnyi (12 emeletes) gyurcsanyokat mar megsem akarunk tobbet latni ... hat nem ???

gabors 2017.06.23. 22:57:53

nem tudom ez lehet valami egyeni (lokalis) gond de az osszes avatar eltunt csak egy ures sarga kockat latok legalabbis firefoxon ????

geeeteee 2017.06.23. 23:04:34

Kéretlenül van egy egy talán hasznos tapasztalatom, utána szoktam járni dolgoknak, elképzelhető, valakinek itt is számít. Le ellenőriztem az internetes közvélemény-kutatókat, és tényleg fizetnek. Kellemes zsebpénzeket lehet összekattintgatni, de meggazdagodást ne alapozzatok rá. A plusz-mínusz tíz dollár per órás bért hozzák a jobb oldalak.
Csak azért próbáltam ki, mert ez is egy volt a hasra csapós ötleteim közül az ellen, hogy semmit se lehet csinálni. Magyarországon havi 300 dodó pedig bárhonnan végezhető munkára meg szerintem rendben van, ez napi egy óra, de kettővel sem félelmetes.
A nyelvtudás sem lehet kifogás, akinek nem megy az angol, az használjon fordító kiegészítőt a böngészőjében.
Nyolc oldalt választottam ki elsőre google kereséssel és a review-k olvasása után, ebből két-három sovány, a többi jó, kettő meg szuper. Bátran megpróbálhatjátok, ha kedv vagy szükség hozza,

2017.06.23. 23:10:17

@gabors: Jahooogy ;)
Én ezeket az "egyedeket" nagyon nem értem. Mi a jó büdös francnak nem Magyarországról osztják az igét? Mert a belét mind kihúzta a rothadó kapitalizmusba, abból a kibaszott Kánaánból, ami szerintük Magyarhonban van.

2017.06.23. 23:13:15

@geeeteee: "A plusz-mínusz tíz dollár per órás bért hozzák a jobb oldalak."
Khm, ha szabad megjegyeznem, nagyon nem mindegy, hogy plusz, vagy minusz az a 10 dodó. Már a nullához képest, ugyanis semmilyen alapösszeget nem adtál meg.

Csodabogár 2017.06.23. 23:32:39

@Pink Petsch: Azért én ismertem nem egy magyar újságírót, akik nagyon is jók voltak idegen nyelven is. Nem ismertem de jó példa Márai Sándor, aki eleinte németül írt a Frankfurter Allgemeine Zeitungba, aztán váltott csak magyarra. De 56-os magyarok közt is voltak páran.

Csodabogár 2017.06.23. 23:39:21

@Pink Petsch: Akik itthon jól élnek, nem írogatnak ide. Hidd el vannak elég sokan, akik ugyan ugyan úgy gondolkoznak mint pl. én, de mégis tudnak itthon jól élni. Ezek részben IT-ek másrészt üzlet emberek vagy orvosok. Eszükben nincs kimenni. Már leírták itt néhányan, hogy ha van elég pénze valakinek akkor itthon nagyon is jól lehet élni. Mi az elég, az már más kérdés.

Itt olvasni egy métely. Mióta olvastam, hogy itthon "görcsbe szorult arcok" vannak a BKV járatokon, nem győzök figyelni, hogy milyen is lehet az.:-)))

geeeteee 2017.06.23. 23:39:36

@Pink Petsch: Entschuldigen Sie bitte. Fölötte-alatta értettem, nem is tudom, hol ragadt rám ez a plusz-mínuszozás. Zirka, ungefähr.

2017.06.23. 23:47:54

@Csodabogár: Hm, nem azt mondtam, hogy nem tudna más nyelven is irni. Én is tudtam. Sőt, állitólag jó is volt, csak én nem voltam megelegédve vele.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.23. 23:51:05

@London2009: neked ajánlgattam múltkor badacsonyi borpincét? Most szólt Az Uram hogy megjelent róluk egy írás:

www.gaultmillau.hu/muvelt-alkoholista/helyszini-szemle-nemeth-pince-badacsony

Shaktee 2017.06.23. 23:51:07

@Hari Seldon 2: Ha ilyen csend lesz otthon is, mint ezen a blogon emiatt, akkor nem sok jóra számítok.

Shaktee 2017.06.23. 23:52:46

@cat power: ahh, a plakát törvényre gondoltam, nem a seggdugasz kekecelésére Macronnal, az imponál a plebsznek - egyenlőre.

2017.06.23. 23:57:54

@Csodabogár: Persze, de te kiiratkoztál a magyar közéletből. Valaki meg tudja ezt tenni, hogy magasról leszarja, mi folyik az országban, amig neki megvan az az életszinvonala, amivel elégedett. És van, akinek görcsbe rándul a gyomra attól, hogy tehetetlenül szemlélje a demokrácia lépcsőzetes leépitését, a korrupciót, a goebbelsi propagandát, azt a pökhendi, lenéző, mindenkit hülyére vevő kommunikációt, amit a magyar kormány folytat az emberekkel.
Ha meg "görcsbe szorult arcokat" akarsz látni, javaslom a 3-as metrót, de nem ám a belvárosi szakaszait! Nem, nem ... a Nagyvárad tértől Kőbánya-Kispestig. Ugyanakkor javaslok pár villamosvonalat is, mondjuk, kezdetnek a 3-ast és a 28-ast.

2017.06.24. 00:01:58

@geeeteee: Ach so ... ok dann ;)))

Shaktee 2017.06.24. 00:02:17

@Csodabogár: mond valamit a pinki, menj el felderítő "ökölbeszorult" arc útra köbányára tujával :)

geeeteee 2017.06.24. 00:08:33

@Csodabogár: Anyagilag nekem sem lenne gondom. Az ökölbeszorult arcokat meg én is láttam. A kormány felvállalt fasizmusa meg van akit meg zavar, másokat meg nem. A praktikusság nem vállalható mindenkinek, vagy csak nem tudja élvezni. Ez olyan svájci dolog, nem?

gabors 2017.06.24. 02:32:00

@cat power: "@gabors: lesz a fenét " a plakatragsztoknak is meg kell elni nelkulok lehet nem jon ossze az 1 millio munkahely :-)

montroyal ( CAN qc) 2017.06.24. 09:50:52

@geeeteee: annyi latnivalo van ,hogy a casinot meg se latjuk,pedig mindenhol oriasiak es csak azokon keresztul lehet barhova eljutni a szallodakba amiket sorra meglatogatunk ..

tanato 2017.06.24. 10:04:57

@Pink Petsch: "Egyedek".Én egy kicsit értem őket,de ehhez van egy saját elméletem,de többet nem írom le mert sokan hülyének néznek miatta."ugyan már majd pont ő aki kettőig sem tud számolni meg alkohilista is ráadásul"

tanato 2017.06.24. 10:10:04

@Csodabogár: Azért a magyar orvosok stabilan tartják az évi ezer körüli kivándorlási rátát a kapunyitás óta. Nyilván a vezető állású idősebbeknek akiknek jól megy maradnak a hátsójukon/márcsak a hiányos vagy nem létező idegen nyelvtudásuk miatt is/

Krumpli Bogart 2017.06.24. 16:00:11

@sZulamith: Nem biztos, hogy itthon akar "dolgozni". Ha valakinek van itthon egy klassz passzív háza és önellátó gazdasága, meg egy jó minőségű autója, akkor évente három havi külföldi munkavégzés béréből eléldegélhet családostól.
Nem értem, miért gondolkodik mindenki úgy, hogy a munka, a munkahely, az évi 365 napos munkajogviszonyt jelent.

Én országon belül csináltam ugyanezt. 52 éves koromig robotoltam Budapesten, gyereket neveltem, lakást, vagyont szereztem, aztán "önfoglalkoztató" lettem, hogy ketyegjen a jogviszonyom, de valójában a vidéki falucskámba visszatértem, elvagyok, nem költök szinte semmire, s kihúzom ott nyugdíjig.
Ha munka van, belehúzok, jövök Pestre, vagy interneten intézem, felnyalom a lét és megyek haza.

2017.06.25. 08:50:19

@geeeteee: te mi a jóbánatról beszélsz??

Kiss Boglárka Andrea 2017.06.28. 17:24:26

@szÖveges professzor:

Engem az motivált a hazatérésben, hogy mindig is itthon képzeltem el hosszabb távon az életemet. Már amikor belevágtam a kinti melóba akkor is.

Ja, mert attól, hogy másoknak ez csak az ingázás befejezése, attól nekem még ugyanúgy a HAZATÉRÉS érzését adja, hogy végre nem kell újra csomagolnom és nekivágnom egy következő szezonnak. Hogy végre a csodaszépen felújított lakásomban élhetek azzal, aki szintén a hazaköltözés mellett tette le a voksát, mert itthon érzi a lehetőségét annak, hogy boldog legyen. Részben miattam... ;)

És hogy mi a helyzet a beilleszkedéssel és a munka találással?

Akik igazán fontosak számomra, azokkal folyamatosan tartottam a kapcsolatot a kint töltött idő alatt is. Tehát velük ott folytatjuk, ahol "tegnap" abbahagytuk. Ahol beilleszkedési nehézségeket tapasztalok esetleg, oda meg kétszer is meggondolom, hogy vágyom-e beilleszkedni. ;) Ritkán fordul elő, de olyankor gyorsan döntök, mert tudom, hogy azokkal az emberekkel jó eséllyel később is nehézkesen alakul a kommunikáció. :P

A munka lehetőségét pedig magamnak teremtem meg. ;) 22 évig másnak dolgoztam és kerestem a pénz javát. Úgy döntöttem, hogy ezentúl a magam uraként, a magam főnöksége alatt gyarapítom az életemet. ;) Szándékosan nem a "vagyon" szót használtam. Mégpedig azért, mert legfőképp élményekben és jó emberek ismeretségében kívánok gazdagodni. A pénz is fontos természetesen, de az elmúlt évek során megtapasztaltam, hogy van ami legalább ilyen fontos. Mégpedig az ember testi-lelki-szellemi egészsége. És amennyiben az utóbbi az előbbi miatt károsodik, úgy hiába a fene nagy vagyon, nehezen lehet élvezni. Az utolsó szezonomban, felnőtt életemben először kórházba kerültem. Mentő vitt be elég súlyos állapotban... Két hét táppénz... Akkor átértékeltem pár dolgot... <3

Köszönöm a jókívánságaidat! :) Amennyiben érdekelnek az itthoni tapasztalataim, figyeld a kissblogi.hu-t ahol rendszeresen jelentkezem majd. :) Az itteni "kiruccanás" arra volt jó, hogy lássam, többnyire negatív kommentek jönnek, bármiről is ír az ember, abból pedig épülni elég nehezen lehet. :) Szóval ha már saját blogom van, maradok az ottani keretek közt publikálva. :)

Neked is a legjobbakat, üdv ITTHON-ról :) KissBlogi :)

Kiss Boglárka Andrea 2017.06.28. 17:31:50

@tanato:

De mikor felhívják a figyelmét, hogy ne induljon neki míg össze nem szedi a szükséges nyelvtudást, és részletesen elmagyarázzák azt is, hogy miért... Majd jön a pökhendi válasz, hogy majd ő jobban tudja, mint aki x éve kint van... :(

Természetesen akinek nem inge... de sajnos még mindig az ilyen hozzáállás van döntő többségben... :(

Tisztelet a kivételnek, akik közül szerencsére egyre többel találkozom és akik megfogadják a tanácsot, hogy KÜLFÖLDRE NYELVTUDÁS NÉLKÜL NE!!!!!

Kiss Boglárka Andrea 2017.06.28. 17:33:51

@gabors: milyen jó észrevétel :) most jöttem rá, miért kifogásolom, mikor ITT valaki "levendégmunkásoz" :)

Kiss Boglárka Andrea 2017.06.28. 17:41:20

@sZulamith: Köszönöm - lesz, mert teszek róla. :) Kövess nyugodtan a kissblogi.hu oldalon, ami jó eséllyel 5 év múlva is tudósít majd az éppen aktuális itthoni tevékenységemről. :)

Itt úgy érzem először és egyben valószínűleg utoljára is posztoltam. Látva a reakciókat... ;) :P :D

Miből akarok élni itthon? Kicsit gatyába rázom a vendéglátást... ;) Amennyiben érintett vagy a témában, beszéljünk tovább privátban... ;)

Amúgy a kint keresett pénzem jelentős részét abba fektettem, hogy itthon élhető körülményeket teremtsek magamnak, mire hazajövök. Hogy aztán annak élhessek, amiben a legnagyobb örömöm telik - hogy segítsek másoknak a szaktudásomat kamatoztatva. Ja, merthogy a kinti keresetem másik jelentős részét pedig abba fektettem, hogy tanuljak az elmúlt 10 évben. Nem papírért - hanem valós, használható TUDÁSÉRT!

Kiss Boglárka Andrea 2017.06.28. 17:43:11

@kék madár: Köszönöm, nagyon kedves vagy! Már most jól érzem magamat - bárhogy is igyekeznek kedvemet szegni. :P :D <3

tanato 2017.06.29. 14:20:59

@Kiss Boglárka Andrea: Na ná,nyelvet tanulni nehéz, fárasztó ,időigényes ,szellemi koncentrációt igényel.Ezért ezt a lépcsőfokot sokan igyekeznek elkerülni.A kinti munka lehetősége meg az ott összeszedett keményvaluta az meg kéne.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása