Jánosék tavaly költöztek ki Nagy-Britanniába, immár másodszor. Meglehetősen érdekes hónapokat töltöttek a szigetországban, ahol egy hotelben dolgozott takarítóként. Ebből az időszakból ragadott ki egy-egy életképet. (Azóta megint Magyarországon vannak, legalábbis átmenetileg.) A képeket is ő küldte, köszönöm!
Hazaköltöztél? Hogyan élted meg? Maradsz, vagy visszamennél megint? Jelentkezz a hataratkeloKUKAChotmail.com címen!
„Párommal és akkor még 21 hónapos csemeténkkel tavaly költöztünk kis Angliába, Great Yarmouthba. Egyszer már éltünk kint, de egy-két ok miatt haza kellett jönnünk. Mindig is terveztük a visszatérést. Mozgalmas hónapjainkból választottam pár történetet, amiket megosztok veletek.
Június 21.
Ma kezdtem az új munkahelyen. Hotel, persze, hogy hotel. Angliában leggyorsabban mosogatós vagy hoteles munkát lehet találni. Előbbit még nem próbáltam, utóbbiban már van tapasztalatom, úgyhogy adta magát a helyzet. Amúgy meglepő, de nincs vele bajom. Mármint a munkával.
Előző napi állásinterjús beszélgetés során kiderült, hogy jobb feltételek vannak, mint az előző hotelnél, ahol húztam az igát. Ott ugyanis 20 perc volt egy szobára.
Tök mindegy, hogy stay-es szoba volt, vagy depart. Előbbi azt jelenti, hogy a vendég még visszamegy a szobába és ennek megfelelően kell rendbe rakni. Az utóbbi pedig azt, hogy mindent cserélni kell (ágynemű, törölköző, stb.), és takarítani, de nagyon.
Ha volt egyágyas szobám, akkor hamar meg lehetett csinálni. Ha pedig családi szobám volt, akkor megszívtam, mert 2-3 ágyas szobát cserélni és fürdőt is takarítani, csak úgy lehetett ennyi idő alatt, hogy Flash ahhoz képest kutyafüle.
A mostani hotelben a stay-es szobáknál maradt a 20 perc, viszont az elmenős takarításhoz már 35 perc jár, ami egész jó. Bérezés 7,20 font egy órára, úgyhogy régi ismerősömként köszöntöm a minimálbért. Mondjuk nem is számoltam mással.
Június 22.
Tegnap is és ma is a supervisor-ral munkálkodom, aki magyar. Szerencsére normális, segítőkész és válaszol minden furcsa kérdésemre. Ahogy elnézem kicsit más a helyzet ebben a hotelben, mint az előzőben.
Ha te is szívesen dolgoznál az Egyesült Királyságban, itt érdemes munkát keresni. Ha pedig másik ország érdekel, akkor erre indulj el.
Mivel betanítás van ezért ketten több szobát kapunk (úgy 25-öt). Idő éppen van beszélgetni. Megjegyzendő adatok kerülnek elő, hogy hány teát, kávét, cukrot, szappant, tusfürdőt, WC-papírt, törölközőt kell bejuttatni a megfelelő helyre.
Lazább dumálás keretei között kiderül, hogy a tulaj nem nagyon akar költeni tatarozásra és ez meg is látszik. Meg történnek érdekes események, de erre majd rájövök magamtól is.
Június 24.
Loholok a könyvtárba, hogy internethez jussak. Hiába rendeltük meg a netet otthonra már vagy három hete, a helyi erők még nem jöttek ki, hogy beszereljék. Miközben várom a gépet, hogy betöltsön, nézelődök körbe és akaratlanul is elkapok egy félmondatot a mellettem ülő férfi levelezéséből.
Ha már úgy adódik, akkor bele is olvasok. Nem szép, de hát ez van. Amúgy meg megéri. Hősünk éppen Nigel Farage-nek, vagy a sajtóosztályának ír emailt. Tartalma a következő: Gratulálok a győzelemhez! Bla-bla-bla. Sok sikert a továbbiakban. Bla-bla-bla. Végre kilépünk az unióból, amit a németek arra használnak, hogy ismét ők uralják Európát.
WTF? Nem tudom, hogy sírjak-e, vagy nevessek. Az okés, hogy nem komálják a németeket, de ez azért erős túlzásnak érzem.
Június 25.
Két nap munka és egy szabadnap után ismét a szobákat takarítom, annyi a különbség, hogy már egyedül. Az első szobában vagyok, amikor jön a supervisor (a magyar) és kéri, hogy segítsek, mivel az egyik folyóson két galamb rontja a levegőt, ő meg kicsit fél a szárnyasoktól. Közös erővel végül is sikerül kiűzni őket egy ajtón.
A második szobában aztán kiderül, hogy hogyan is kerültek a folyósora. Portalanítás közben észreveszem, hogy a szekrény tetején oda nem illő alakzatok vannak.
Nem kell egy Sherlocknak lenni, hogy levonjam a következtetést: Vendég nyitva hagyni ablak. Madarak be. Szekrény összeszar. Vendég kiengedni madarakat folyosóra, mert miért is ne. Turbék.
Június 30.
Felettesem, nevezzük csak Sue-nak, jön érdeklődni, hogy minden rendben van-e. Mondom neki: Naná! Közben érdekességként tálalja, hogy azon a folyosórészen, ahol vagyok, többször jelezték különböző időpontban és különböző vendégek, hogy kislányokat hallanak játszani a szobájuk előtt, közben meg senki nincs a folyóson.
Közlöm, hogy Angliában a legnagyobb a négyzetméterre eső a kísértetek száma, meg amúgy szeretik az alkoholt a britek is.
Azért sikerül elültetnie a bogarat a fülemben. Erre még rájátszik az is, hogy sötétebb részen vannak ma a szobáim és csak mozgásérzékelős lámpák vannak a folyóson.
Hirtelen hallom, hogy gyerekek viháncolnak kint az utcán. Magamban küldöm is el őket melegebb éghajlatra. Fenének emelitek a vérnyomásom.
Munka végén jön Sue csekkolni a szobákat.
- Ágyak alá benéztél?
- Hülye vagy? Mi van, ha visszanéz valaki?
Július 3.
Azt azért le kell jegyeznem szenilisebb időimre, hogy mivel telnek a melóba jutás percei. Többek között azzal, hogy ne üttessem el magam autókkal miközben a tenger felé bambulok. Igen, a tengertől nem messze van a hotel. Meg a lakásunk is, de ez most nem lényeges.
Jobb oldalamon a tengerparti sétány jellegzetes elemei: pubok, játéktermek, éttermek. Bal oldalon, nagyjából 100-150 méterre pedig az Északi-tenger. Kéksége, vagy éppen szürkesége el-el tűnik a turistákat váró fagyizók, fish and chips standok között.
Aztán szerencsére mindig felbukkan és melengeti szívem, mert gyerekkorom óta valamiért vonzódom a végtelen tenger vagy óceán látványához. Hogy miért, azt nem tudom. Ez van. Mindenesetre van különbség aközött, hogy az ember a 4-es 6-os villamoson suhan a munkába, vagy kényelmesen baktat a sétányon.
Július 10.
Jó téma a Brexit. Ma a vendégek buszsofőrével beszélgettem jót a kilépésről. Ő előadta, hogy miért is szavazott a távozásra. Én meg előadtam, hogy szerintem nem sokat tudnak kezdeni a bevándorlással, amíg ki nem lépnek az EU-ból. Esetleg azt, hogy nem adnak ki több NI számot az embereknek. Ezt ős is belátta.
Az ő történetének a lényege, hogy volt egy idő, amikor kínaiak kezdtek települni a városába. Az angolok fokozatosan elköltöztek mellőlük és így létrejött egy rész, ahol csak kínaiak laktak.
Aztán egyszer csak megjelentek a franciák, akik viszont nem akartak a kínaiak mellett élni, ezért elkezdtek az angolok lakta utcákba költözni. Ez meg már nem tetszett neki/nekik.
A végén azért előadta, hogy nem messze a mi szállodánktól volt egy pub-ban, ahol látott egy litván nemzetiségű pultos csajt, aki kinézett vagy 25 évesnek, pedig 45 volt. Sose látott még szebbet. Mivel vendéggel nem vagyunk pofátlanok, ezért nem kérdeztem meg tőle, hogy ilyenkor meg hol van a Brexit életérzés?
Július 15.
Vannak helyzetek, amikre nem készít fel semmilyen otthoni nyelvtanfolyam, akár fizetős, akár levelezős. Ilyen például, amikor munkatársad visszatér a szabadságról, majd kellene kommunikálni vele, csak hát van két baj.
Az egyik, hogy jó kis kelet-norfolki nyelvjárásban beszél. A másik, hogy 10 foga van, ebből 5 a szájában, 5 pedig a tükörben, ha belenéz. Nagyon koncentrálok ám és csak sikerül elbeszélgetni.
Július 17.
Párom ma mesélte, hogy tolta a babakocsit az utcán, benne 21 hónapos fiúnkkal és volt előtte egy afroamerikai fiú. Olyan 12 éves forma. Előreengedte a páromat, ő illedelmesen megköszönte ezt. A srác furcsa fejet vágva közölte, hogy ilyenért még soha senki nem mondott köszönetet.
Július 18.
A magyarokat állandóan lengyelnek nézik az angolok. Mondjuk szerintem ők lassan minden bevándorlót lengyelnek néznek, hiszen velük minden városban, utcában, munkahelyen össze lehet futni. Állítólag ugyanolyan az akcentusunk. Ezzel vitába szállnék, mert messziről ki lehet szúrni, ha lengyel beszél angolul.
Viszont azok az angolok, akikkel találkoztam elég nagy számban indítottak azzal, hogy lengyel vagyok-e. Majd valamilyen oknál fogva a többségük jobban reagált, amikor közöltem, hogy nem.
Na mindegy, nem is ez a lényeg. Ma is jött vissza a szobába az időskorú vendég (nagyjából 70 és a halál között) és én még nem végeztem a takarítással. Érdeklődött, hogy lengyel vagyok-e? Becsületesen válaszoltam, hogy magyar vagyok. Felcsillan a szeme és közli, hogy régen volt egy jó focicsapatotok. Helyeslek! A 6:3-at nem emlegetem fel neki, ne rontsam már el a napját.
Tanulság: ha másról nem, akkor legalább a fociról be tudják azonosítani az országunkat a helyiek.
Hát ennyi történet jutott mára. A hotel és a gyerek miatt megismertünk pár élethelyzetet, amiket itthon Magyarországon talán sosem, vagy máshogy éltünk volna meg (főleg, hogy csemeténk kint született Angliában). Ezekről talán írok majd máskor.
Jelenleg Magyarországon vagyunk, mert az utolsó angliai munka szezonális meló volt. Jelenleg azon agyalunk, hogy Angliába menjünk vissza, vagy Németországban próbáljunk szerencsét. Bárhogy is lesz, biztos nem fogunk unatkozni.”
HÍRMONDÓ
Németországba mennél dolgozni?
Ha szívesen csatlakoznál a Németországban élő és dolgozó magyarokhoz, akkor ne hagyd ki ezt a posztot, hiszen lehet, hogy közte van a neked megfelelő munka.
„Az elvándorlás tragikus valóság”
„Nem miniszterelnök úr, ez nem kalandvágy; az ön rögeszmés, beteg lelkű kormányzásával egy országban élni, na az a kalandvágy.”
A saját pártjának is elege van a brit kormányfőből
A kormányzó brit Konzervatív Párt tagjainak csaknem 60 százaléka azt szeretné, ha Theresa May miniszterelnök távozna tisztségéből, miután a múlt heti választáson a párt elveszítette abszolút parlamenti többségét.
Így szólnak be a magyarok
Ha valamiben, akkor a véleményformálásban, a mindent jobban tudásban nagyon ott vagyunk a szeren mi, magyarok. Például lendületesen tudjuk szidni a „túlértékelt európai látványosságokat”. Jöjjön egy vicces válogatás!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Az utolsó 100 komment: