Nemzeti sport lett Magyarországon, hogy elmondják, milyen rossz a külföldön élő magyaroknak. Milyen érdekes, hogy amíg OTTHON éltünk, a kutya sem foglalkozott az életünkkel – írja Digger posztjában, ami egyfelől kis visszatekintés is az elmúlt évtizedekre, másfelől magyarázat a pozitív hozzáállásra.

„Sokáig gondolkodtam hogyan vezessem be ezt az írást. Talán egy történettel kezdeném. Egyik kedves ismerősömmel ebédeltünk egy olasz étteremben.

Valami olyasmit mondott, hogy a barátai készülnek kitelepedni, de még nem döntötték el, hogy vidékre vagy Londonba költözzenek. Én meg mondtam, hogy nem mindegy? Erre rám néz és azt mondja: „nem lehetsz ennyire pozitív”. 

Aztán úgy elgondolkodtam rajta, hogy mit jelent pozitívnak lenni? Szerintem azt, hogy mindenből a legjobbat kihozni. Bárhova vet a sors, mindent optimistán megélni. Ha vidékre vet a sors akkor ott, ha városba, akkor ott. 

Mi, a Kádár-korban felnőtt és szocializálódott nemzedék a munka és a megélhetés nemzedéke vagyunk. Munka legyen és akkor már nagy baj nem lehet. Megélhetés legyen és az már optimizmusra is okot ad. 

Pontosan ezért mikor a megélhetésemet veszélyeztetve láttam azonnal léptem, és kerestem olyan helyet, ahol a családom boldogulását biztosítottnak látom.

Itt szúrom közbe, hogy a megélhetés és a munka igen távoli viszonyban voltak akkoriban egymástól. Mindjárt elmagyarázom miért. 

A „szerzés” generációja 

Egy anekdotával kezdeném. Volt a szomszéd faluban egy erdész. Kihelyeztek hozzá egy gyakornokot, aki panaszkodott, hogy kevés a pénz, nem tud venni rendes cipőt, télikabátot. Azt mondja neki az erdész, hogy gyere velem. 

Kisétáltak az erdőbe és mutatja a gyakornoknak, hogy látod ott azt a faágat? Látom. Na látod, annak az ágán lóg a csizmád. Látod ott azt a másik ágat? Látom. Annak az ágán lóg a télikabátod. Így oktatta ki, hogy add el a fát, bazmeg és lesz pénzed. 

A mi generációnk az ügyeskedés a „szerzés” (tolvajlás), a hálapénz, a „mindenki jól jár" generációja. Ki hol dolgozott onnan. 

Aztán ez a rendszerváltás után folytatódott, és átalakult. A mai napig minden maradt a régiben, csak a „mindenki jól járjon” elvet felváltotta a „mindenki jól jár a húsosfazék közelében” elv. A többi meg úgy járt, vagy kínlódik tovább vagy lelép. 

Az elit benzinkutas 

Egyébként az akkori viszonyokat nehéz elképzelni a fiatalabb nemzedéknek. A benzinkutas például egy elit kaszt volt. Persze csak az olajárrobbanás után. Én még láttam amikor a Fösped sofőrje a ZIL-ből száz liter benzint engedett ki a földre, mert nem talált rá vevőt, tankolni meg kellett. 

Miért kellett tankolni? Mert a menetlevélen minden nap szerepelni kellett egy kilométerszámnak, ha teljesítették, ha nem. A teherautók kihasználtságát bizonyítani kellett papíron. Erre a kilométerre fel kellett venni az üzemanyagot. Ha el tudta adni, akkor jó, ha nem akkor a földre engedte. 

Aztán az idő előrehaladtával egyre drágább lett az üzemanyag és már keresett árucikk lett. Volt olyan sofőr, aki egy este elkártyázta a házat, a kocsit, a nyaralót. A benzin visszahozta. 

Aztán kitalálták, hogy a benzinzabáló ZIL-ek motorját dízelre kell cserélni. Emlékszem, két Fösped-es ZIL volt beosztva hozzám, hogy hordják a földet. Hetekig agyaltak róla, hogyan lehet elintézni, hogy az ő ZIL-jük legyen az utolsó, amiben motort cserélnek. 

Mindenki kihozta a rendszerből, amit tudott 

Vállalkozások akkoriban még nem nagyon voltak, a KGST (senki sem emlékszik már rá) országok NEM gyártottak dízel személyautót, így a gázolajat örültünk, ha el tudtuk adni. Persze hogy nagy érvágás volt a ZIL-ek dízelesítése. Volt sok kollégám, aki vett egy Volgát és Mercedes vagy Peugeot dízelmotort szerelt bele, hogy el tudja használni a gázolaját. 

Elkezdték a benzinkutakat gebinbe kiadni. Tudok olyanról benzinkútról, hogy a tulajdonos nem adott az alkalmazottjának fizetést, de az alkalmazott fizetett egy bizonyos összeget minden nap a tulajdonosnak. 

Odamentem géppel a benzinkútra, odaadtam a kártyát a kutasnak, mondtam száz litert húzzon le róla. Egy percen belül kezemben volt száz liter gázolaj feketepiaci ára és a számla, hogy feltankoltam száz liter gázolajat. Ez tiszta munka volt, mert nem kellett kannázni. 

Ilyen kort éltünk. Az esztergályos fél munkaidejében ékszíjtárcsákat és tengelyeket gyártott a házi készítésű betonkeverőkhöz, a villanyszerelő hegesztőgépeket tekercselt, és hosszan lehetne sorolni. 

A 70-es évek elején például a Vas Műszaki bolt eladójának zsebbe kellett fizetni azért, hogy villanybojlerhez jusson az éppen építkező polgár. 

Mindenki kihozta a rendszerből azt, amit tudott. Boldogult, ahogy tudott. Ezt csak egy pozitív hozzáállással lehet csinálni. Alkalmazkodni kellett minden élethelyzethez. Aki sokat lelkizett, az éhen maradt. 

Az óratekerés művésze 

Harminc évet dolgoztam Magyarországon. A harminc évem azzal telt, hogy dolgoztam és loptam. Ugyanis ez kellett a megélhetéshez. A gázolaj lopásának egyik feltétele az óratekerés. Mert ugye valahogy igazolni kell, hogy mennyit dolgoztam és amit beletekertem, azt lehetett lenyúlni és eladni. 

Az óratekerésnek olyan csimborasszói magasságokba hágó művésze vagyok, hogy órákig tudnék mesélni különböző kifinomult technikákról, amikor csak egy gombot kellett megnyomnom és sétáltak bele az üzemórák a gépbe. 

Hétvégenként annyit jártam maszekolni, hogy többet dolgoztam szombat-vasárnap, mint a többi öt napon. Aztán még így is eladtam tengernyi gázolajat. Az autóm csomagtartója impregnálva volt gázolajjal és az egész kocsit penetráns gázolajszag lengte körül. Ilyen korban éltünk. 

Van valami szégyenérzet bennem ezért? Hangyafasznyi sem. Miért lenne? A nőgyógyásznak van mikor egy szülésért zsebébe tesznek egy havi fizetést? 

Magyarország mindig is az az ország volt, ahol beleszámolták a fizetésbe, amit a dolgozó hozzálophat. A benzinkutasnak, az orvosnak, a taxisnak, a pincérnek, és mindenkinek, aki így vagy úgy mellékeshez jutott. Így éltünk akkor. Így nevelkedtünk, így láttuk, ez volt a minta. 

Így jártatok… 

Mikor mi kértünk fizetésemelést az volt a válasz, hogy nektek ott van a gázolaj. Innentől kezdve miért is lett volna akármekkora lelkiismeretfurdalásunk? A rendszer erre állt be. Loptunk és maszekoltunk. Ebből építettem a házamat, ebből éltünk normális életet. 

Aztán mikor elzárták a csapokat, akkor nem mondták azt, hogy ok, most kiesik a jövedelmetek 30%-a ezt valahogy kompenzáljuk. Azt mondták, hogy így jártatok, bazmeg. Eddig volt, mostantól nincs. 

Ez az időszak úgy nagyjából a 2000 és 2010 közötti időszakra esett. Itt kezdett csökkenni a bevásárlókosár tartalma. Ez a korszak a cégeknél a fiatalítás időszaka. A pökhendi, „el lehet menni, ha nem tetszik” időszak. A munka becsülete sárba tiprásának időszaka. A költözés elhatározásának időszaka. 

A kádár-kori kisember besokallt és azt mondta, „anyátokkal szórakozzatok”. Aztán megléptük azt, amit meg kellett lépni. Innen már ismert a történet, a blogomban megírtam a kezdetektől napjainkig. 

Amiért az egészet megírom az az, hogy MINDIG pozitívan gondolkodtam. Otthon is elvoltam abban a rendszerben, itt is elvagyok ebben a rendszerben. Nem vagyok hajlandó egyetlen otthon maradott ellendrukkernek sem örömet szerezni azzal, hogy szarul érzem magam. 

Mert ha annyi pénzem lenne, ahányszor ránk, migránsokra kivetítették, hogy VALÓJÁBAN milyen szarul élünk, akkor nagyon gazdag lennék. 

Tulajdonképpen nemzeti sport lett Magyarországon, hogy elmondják, milyen rossz nekünk. Milyen érdekes, hogy amíg OTTHON éltünk, a kutya sem foglalkozott tyúkszaros életünkkel. ADDIG senki meg nem kérdezte, hogy hogy élsz, bazmeg. Ahogy kivándoroltunk, egyből hazátlan londoni mosogatók lettünk akik 33 pakival laknak együtt. Rabszolgák lettünk. 

Miért érezném rosszul magam? 

Na, de mitől is kellene rosszul érezni magamat? Attól, hogy nem kell lopnom? Hogy hétvégenként nem kell a hegyet túrnom, hogy megéljen a családom? Hogy nem kell órát tekernem, gázolajtól bűzlő autóba szállnom, nem kell ügyeskednem? 

Hogy a munkám által megkeresett, leadózott pénzemből JOBBAN élek, mint otthon a tolvajlással kiegészített jövedelmemből? Ettől érezzem rosszul magam?

Lófaszt. 

Azt próbálom elmagyarázni, hogy nekünk, akik otthon rá voltunk kényszerítve a jövedelemkiegészítésre, mennyivel könnyebb itt. Az otthoni élet jelentős részét az agyalás tette ki. A matek. Az előre gondolkodás. 

Hogy most van melóm maszekban hétvégére, de akkor nem pörgetek az órába sokat, mert a hétvégi meló beleteszi, de fel kell vennem a gázolajat kannába és elvinni a hegyre és ott feltankolni, mert hétvégén kútnál nem tankolhatok, mert arra nincs hivatalos gépnaplóm. 

Hogy ha megyek valahova autóval, akkor az útvonalat úgy tervezzem meg, hogy minél kevesebb kilométerrel minél kevesebb benzinből megússzam. Hogy a maszek és az eladott gázolaj mellett még tartalékoljak télre, mert január-februárban nem, vagy alig dolgozunk, de a számlák akkor a legnagyobbak és kell jónéhány száz liter tartalék, hogy túléljük a téli hónapokat. Mindig ment az agyalás a számolás az ügyeskedés. 

Ez itt mind nincs. NYUGALOM VAN. Írom ezeket a sorokat. Közben betolok egy sört. Néha bealszok itt a fotelban. Ha akarom, a tengerpartra megyek, vagy a bolhapiacra, ha akarom az olasz éterembe, de akár az egész hétvégét itthon tölthetem úgy, hogy nem csinálok semmit. 

Nem kell füvet nyírni, nem kell megmetszeni a tujákat, kertibútort gyártani a műhelyben, kuplungot cserélni az autón, megigazítani egy kimozdult cserepet a háztetőn, és még sorolhatnám... 

Na ez az, ami még inkább fokozza a pozitív életérzést a pozitív szemléletmódot. A világ nem támaszt elvárásokat, hogy menj, menj, tiporj, húzzad, toljad, feszülj meg, mert jön a sárga csekk és be kell fizetni. Félreértés ne essen, itt is meg kell dolgozni a pénzért. Kurva keményen meg kell dolgozni. 

Don't worry, be happy. Ne aggódj, légy boldog. 

Kettősség 

Tény és való, hogy mai napig van bennem egy nagyon erős kettős érzés. Egyik oldalról örülök, hogy a világ egyik legcsodálatosabb városában élhetek, amelyik minden nap új arcát mutatja. Megunhatatlan. 

Hihetetlen élményekkel gazdagodtam és nem adnám egy vak lóért, hogy itt lehetek. Ugyanakkor van egy igen erős indulat bennem, hogy miért kellett ennek megtörténni. 

Úgy érzem, hogy én mindent megtettem, amit tudtam, azért az országért. Két felnőtt gyerekem hagytam ott. Mindkettő rendkívül szorgalmas, becsületes munkásemberként éli az életét. 

Ha valamire büszke lehetek, akkor ERRE vagyok büszke. Igaz, hogy esélyük sincs lakáshoz jutásra, családalapításra, gyereknevelésre. Le fogják dolgozni úgy az életüket, hogy semmi nem marad utánuk. Na, ERRE ki lesz büszke? 

Ki vállalja a felelősséget az elherdált nemzedékért?  Ez az indulat megmaradt bennem, úgyhogy hirtelen felindulásból bontok egy sört...”

Digger blogját itt találjátok.

HÍRMONDÓ 

Dolgoznál az Európai Űrügynökségnél? 

Mert ha igen, akkor mi tudunk neked egy lehetőséget. Persze akkor is, ha inkább pizzafutár lennél Angliában, gépösszeszerelő Ausztriában, és még egy meglehetősen egzotikus ötletünk is van. 

Nagy bajok vannak Magyarországon és a régióban 

Magyarország és a kelet-közép-európai régió országai jelentős munkaerőgondokkal küzdenek, egy munkakör betöltése a cégeknek több hónapba és akár több millió forintba is belekerülhet. 

Erre készülj, ha Olaszországba mész idén nyáron 

Sok minden változik Olaszországban az idén nyáron, szóval aki oda készül nyaralni, vagy akár hosszabb távra, jól teszi, ha az alábbiakat figyelmesen olvassa és felkészül – lélekben is. 

Nosztalgiáznak a volt NDK-s magyarok 

Minden évben nosztalgiaútra mennek az egykori Német Demokratikus Köztársaságban dolgozó magyarok, de a külföldön maradtak is szerveznek találkozókat.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.