oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. május 20. 06:30,  Végtelen kalandok Egyiptomban 94 komment

2017. május 20. 06:30 Határátkelő

Végtelen kalandok Egyiptomban

Egyiptom sok magyar egyik kedvenc úticélja, ami nem csoda, hiszen varázslatos országról van szó. Más azonban egy-két hétre nyaralni menni, és megint más rendszeresen visszajárva közelről megismerni az ott élőket, a hagyományokat, ételeket, kultúrát. A rutinos blogolvasók talán már ennyiből is rájöttek, hogy ma folytatódnak Gábor kalandjai, aki Libanon, Jordánia, és Kazahsztán után most Egyiptomról mesél. A jó szórakozás és a sok érdekes kép ezúttal is garantált!

cim_28.jpg

Afrika… Nagy biztonsággal ki merem jelenteni, hogy ez a szó az emberek döntő többségénél valamilyen érzést biztosan generál. Lesznek olyanok, akikben kellemes, pozitív érzéseket ébreszt és természetesen lesznek olyanok, akikben pont az ellenkezőjét. 

Én ezt természetesnek gondolom, szerintem Afrika a végletek kontinense. Azt is gondolom, hogy alapvetően az embereknek nincsenek közömbös érzéseik az élet egyetlen területén sem. 

Csak EQ és IQ kérdése, hogy az adott személy hogyan kommunikálja vagy befolyásolja gondolatait, de alapvetően az érzelmeket „nulla vagy 1” kategóriába sorolom -  „bejön”, vagy „nem jön be”. Afrika is ilyen és nekem bejön. 

Elsősorban azért jön be, mert szüleimmel három évig éltünk Addisz Abebában a 80-as évek elején és nagyon kellemes emlékeim vannak. Valószínűleg apukámtól vettem át a fotózás iránti érdeklődésemet, ő is sokat fényképezett, így előkerült pár kép abból az időszakból.

Az Addis Abeba-i nappalinkat látva nagyot mosolyogtam, minden megtalálható benne, ami kell: egy Rubik-kocka, afrikai díszek mindenhol, egy üveg pia és egy írógép. 

A másik ok, amiért Afrika bejön, mert szerintem úgy általában engem ugyanaz hajt, mint a szüleimet akkor – a kalandvágy. Kalandból márpedig mindenki kiveszi a részét Afrikában, akár akaratán kívül is. 

A mai napig tisztán emlékszem a környezettel és a mindennapi élettel kapcsolatban gyakorlatilag mindenre -  zöldségek és gyümölcsök fertőtlenítése, az alapvető élelmiszerek „dollárboltból” való beszerzése, a zárt, őrök által védett „külföldiek lakótelepe”, az utcán grasszáló tehenek és a pokoli szegénység jelei mindenhol.

Így visszaemlékezve gyerekként nagyon jól éreztük magunkat, felnőtt fejel átélni biztosan kicsit stresszesebb lehetett. Ott kezdtem el teniszezni, az edzőmet Mabratunak hívták és a teniszpálya egy mocsaras, sárkunyhókból álló telep mellett volt, a szerves rothadás erős szagával átitatott trópus kellős közepén. 

Sokat kirándultunk az országban, több olyan helyen jártunk, ahol ténylegesen nem láttak még fehér embert és az akkor még nagy, aranyszőke hajzuhatagomat a helyiek tátott szájjal bámulták és tapogatták. A szavannákon a szakadt Ladánkkal antilopokat és zebrákat üldöztünk, a Nílus partján pedig vadon élő krokodilokkal és vízilovakkal találkoztunk.

A fenti kép valamilyen ünnepségen készült egy etióp faluban; a képen látható emberek jellemzően a kicsit fentebbi képen látható „házakban” laktak. Ezeket gyerekként átélni biztosan adott egyfajta hozzáállást a kalandvágyamat illetően. A „multikulti” beállítottságom is így alakulhatott ki – az alábbi képet elnézegetve nem nagyon volt más választásom, be kellett illeszkednem.

iskola.jpg

Aki járt már Afrikában, az nagy valószínűséggel érzékelte, hogy egy Európához szokott ember számára azért az egy más világ. Az IMF egy 2016-ban végzett felmérése szerint a világ 20 legszegényebb országa közül 17 Afrikában van. 

Az észak- (Marokkó, Algéria, Tunézia és Egyiptom) és dél- (Dél Afrikai Köztársaság, Namíbia, Botswana és Zimbabwe) afrikai országok kivételével gyakorlatilag mindenhova valamilyen típusú védőoltás(ok) vagy egészség megőrző orvosi előkészületek szükségesek, a szigorúbban értelmezett magyar orvosi protokoll szerint pedig mindenhova.

A legtöbb országban a csapvíz számunkra nem fogyasztható és csak közismerten „biztonságos” helyen lehet enni. Az egész kontinensre jellemző a folyamatos (polgár)háború, a gerillák által uralt területek és országok, valamint az általunk megszokotthoz képest is sokkal nagyobb korrupció és szabály nélküliség, így viszonylag limitált a turisták számára látogatható országok száma. 

Én nagyon örültem annak, hogy az „utazós munkám” újra lehetőséget nyújtott a visszatérésre, Afrika is a területem volt. Az első afrikai utam Egyiptomba vezetett. 

Egyiptom utazható ország, aki teheti mindenképpen látogasson el oda, a nagy kalandvágyóknak kötelező! 

„Halon csúszni” 

Egyiptomba többféleképpen lehet eljutni. A nyári szezonban naponta van egyenes járat Kairóba, ez EgyptAir. Aki nyugat-európai légitársaságot részesít előnyben, az egy átszállással megteheti ugyanezt az utat, persze jóval drágábban.

budapest_kairo_terkep.jpg

Érdemes utazási irodát választani az úthoz, én mindig a Vistával utaztam és soha nem bántam meg. Azzal együtt is, hogy a bejutás az országba nagyon egyszerű, „vízumot” helyben, a reptéren lehet beszerezni. Ezek a „helyben beszerezhető vízumok” általában mintegy „díjként” funkcionálnak, elég nagy árkülönbségekkel.

Ezekben az országokban EU-s útlevéllel a vízumhoz nem kötődik semmilyen fajta biztonsági vizsgálat, vagy kérdés, csak fizetni kell. Irán, Kuvait, Katar és Omán például olyan országok, ahol fizetni kell, de az önmagában még nem garantálja a belépést, csak „elindítja a folyamatot”, a belépést meg lehet tagadni egyéb okok miatt. 

A közel-keleti és afrikai területet Sharbellel látogattuk együtt az esetek döntő többségében. Ennek több oka is volt. Sharbel két olyan nyelven is beszél, amin én nem – arabul és franciául. 

A közel-keleti és észak-afrikai országokban sokan beszélnek angolul, az üzleti partnereink mindegyike, ugyanakkor a helyi szokások, kultúra sokszor részletes ismerete nagyon fontos tényező, sokszor nagy mértékben hatással voltak az üzleti eredményeinkre is. Az évek során igazi barátság alakult ki közöttünk, nagyon sok maradandó közös élményünk van. 

A reptérről kilépve azonnal megindult bennem a régen nem érzett Afrika-feeling. Noha október volt, 30 fok. Égetett a nap, mert ősz lévén régen láttam napot. Zsibongó tömeg, sok hangos beszéd arabul, végeláthatalan autómennyiség a reptér körül, akik a jól megszokott rövid ritmusokban dudálnak. 

A taxisok azonnal tömegével rohanják meg az embert, a legjobb taktika az oda sem néző nagyon határozott „No thanks”, kivéve, ha valaki ráér és van ideje nagyon kedvesen elcsevegni egy helyi taxissal, hogy honnan jövünk, miért, mennyi ideig, hova, mivel foglalkozunk és miben segíthet még típusú témákról. Legjobb előre leszervezni (VISTA) ezeket, mi a helyi partner oltalma és védelme alatt voltunk, így ő várt minket a reptéren. 

Már a befele vezető út első szakaszában megállapítottam, hogy ez tényleg egy más világ és nekem még mindig lenyűgözően érdekes.

auto_2.jpg

A fenti fotó elkészítése után a telefonom a zakóm belső zsebébe tettem, nem kellett volna. Olyan 80 km/h –val mehettünk, amikor a kép készült, kb. 10 másodperccel később, egy kis furgon jobbról bevágott elénk úgy, hogy a zöld furgon előtt már oldalra borulva csúszott át az úton.

Ez a kis furgon, mint kiderült halakat szállított, ugyanis előttünk egyszerre jéggel és halakkal borított útszakasz keletkezett, amit nagy fékezéssel és egy kis csúszkálással, valamint jobbra – balra hirtelen tekert kormány mozdulattal sofőrünk kikerült. Sharbel hátul jajveszékelve lihegett valamit arabul, én csak egy hangos óóóóóóóóóó-val tudtam hozzájárulni a helyzethez. 

A partner ránk nézve vinnyogva röhögött, majd közölte, hogy „látjátok, még sosem csúsztatok halon autóval, ezt csak nálunk lehet!”. 

Sharbel és a gumikesztyű 

Sharbellel egy idő után nagyon jó barátságba kerültünk, nagyon jól kiegészítettük egymást. Nagyon gyakran „szívattuk egymást” a szó legjobb értelmében, az előbb említett régióban sokszor csak humorral lehet agyvérzés és szívroham nélkül kibírni. 

Az emberi kapcsolatok természetéből adódóan, ha valakit nagyon szeretünk, akkor ugyanez az ember NAGYON fel tud bosszantani, ha olyan a helyzet. Olyan hosszútávú kapcsolat viszony. 

Ez nem volt másképp Sharbellel sem, ráadásul úgy, hogy mind a ketten heves vérmérsékletűek vagyunk. Főleg egy 8 órás repülős, repteres út után, amit megspékelünk egy kétórás autózással a 30 fokban, és egy baleset közeli élményével a hátunk mögött. 

Ilyen állapotban érkeztünk meg a szállodánkba - ezekben az országokban erősen javaslom a minimum 4, de leginkább 5 csillagos szállodákat, leginkább higiénés okok miatt. Kora délután értünk a szobánkba és rettenetesen éhesek voltunk; egy gyors tisztálkodás után a szálloda éttermébe mentünk a délutáni munka előtt. 

Azt úgy általánosságban kijelenthetem, hogy azokban az országokban, ahol meleg van, ott a nap meglehetősen kitolódik az éjszakába. Sok muzulmán országban a boltok dél-egy órától délután 4-5-ig bezárnak, és 11-ig, éjfélig biztosan nyitva vannak, főleg a bevásárlóközpontokban. 

Így az irodai órák is ehhez igazodnak, este 8-9 előtt nem nagyon végeztünk a munkával. Van több ország, ahol ez a délutáni „szünet” vallási alapokra van helyezve, itt naponta többször bezárnak a boltok az imaidő alatt. Ránk természetesen ez nem vonatkozott, általában reggeltől piaclátogatás volt, majd ebéd és estig tartó értekezés. 

A fentiek miatt az ebéd nagyon fontos eleme volt a napnak, sok energiát égettünk el napközben – így az ebédeknek (is) ha lehetett megadtuk a módját, szép komótosan és sokat ettünk. 

A nemzetközi szállodaláncok nagyjából interkontinentális / regionális menükkel üzemelnek, a nemzetközi „trademark” ételek nagy biztonsággal rendelhetőek, persze az alapanyagok különbségéből adódóan néha meglehetősen eltérő ízekben. Így club sandwich nekem és csípős csirkeszárnyak Sharbelnek. 

Amikor megérkeztek a csirkeszárnyak, egy gyors szóváltás zajlott le Sharbel és a felszolgáló között arabul, persze meg kellett tudnom, hogy mi történt. 

- Mi volt ez a diskurzus?

- Semmi különös, kértem gumikesztyűt.

- Gumikesztyűt???!!!.... Mi a f...-nak???

- Csodálkozom rajtad, Gábor, hogy pont te kérdezel ilyen hülyeségeket!

- Most komolyan, Sharbel, minek neked gumikesztyű?

- Természetesen a csirkeszárnyakhoz. Csípős, ragacsos, megfogja az ember ujjait a fűszer, jobb az ilyeneket gumikesztyűben csinálni.

- ... aha... és te azt gondolod, hogy fognak neked gumikesztyűt hozni, mert hisztizel egy kis csípős ragacs miatt?... ott a wc, b...meg, moss kezet utána!

- Gábor, te egy tuskó vagy! Nem is értem, hogyan jut eszedbe kesztyű nélkül enni a CSIRKESZÁRNYAT!

- Jól van, Sharbel, okoskodjál csak, majd meglátjuk mivel jön vissza a felszolgáló... 

A felszolgáló nemhogy egy darab gumikesztyűt hozott, hanem egy egész dobozt. Azt nem tudtam eldönteni, hogy ez a doboz már elő volt készítve ilyen célokra, vagy kirohantak gyorsan egy gyógyszertárba érte, de a lényeg az, hogy Sharbel nagyon megelégedve morális győzelmével, akkurátusan feligazította magára a kesztyűt és elkezdett falatozni.

sharbel_kesztyuben.jpg

„Ezen piramisok tetejéről 40 évszázad néz le reánk” – B. Napóleon 

Egyiptom számomra szintén egy nagyon érdekes ország. Először is nagyhatalom Afrikában és a közel-keleti régióban. 90 millió lakosa van katonai és vallási befolyással az egész térségre. A szunnita muzulmán vallás modern-kori „legfelső vezetője” az úgynevezett nagymufti. 

Ő a megmondója az összes vallással kapcsolatos fontos felvetéseknek, kérdéseknek, eldöntendő problémáknak. Állami szinten. Sok szempontból a mufti mindenki felett áll a ranglétrán, beleértve az országok politikai vezetőit is. A vallás két „legfelsőbb” nagymuftija a szaúdi és az egyiptomi. A szaúdi a top ember, mégiscsak ott van Mekka, a második Egyiptom 19. nagymuftija. 

Önmagában ez a tény döntően meghatározza az ország alapvető berendezkedését. Meglehetősen tradicionális Sharía törvények alapján élnek, ez egy elég szigorú napi rutint jelent legfőképpen a férfiaknak. A lakosság 90 százaléka szunnita, 9 százaléka ortodox keresztény. És sajnos nincsenek annyira jóban. 

A nagymuftik híresek arról, hogy a fontos kérdésekben „fatwát” adnak ki. Ez hivatalosan „csak útmutatás” vallási kérdésekben, jogi következménye elvileg nincs. Papíron nem lehet kizárólag a saját véleménye, alá kell támassza történelmi hivatkozásokkal, elsősorban a Koránból. 

Egy példa: Ha valaki 12 órás repülőútra megy, hogyan tartsa be az imádkozási szabályokat? Lesz olyan mufti, aki olyan „fatwát” ad ki, hogy mindenképp imádkozzon, amikor kell, ahogy tud. Egy másik azt mondhatja, hogy várja meg, hogy leszálljanak és az első dolga legyen helyesen imádkozni. 

A valóságban a muftik hatalma nagyon nagy. Főleg a nagymuftié Egyiptomban. Amit ő mond, az 99 százalékban úgy lesz. 

Néha számomra tragikomikus hírekkel is lehet találkozni, ami a szó szoros értelmében közbeszéd tárgya is lehet akár és megrengeti a térséget. Az ilyen típusú hírekről sosem lehet tudni, hogy mennyire valósak, de időnként van olyan hír, ami nagyon sok sajtóban megjelenik és nehéz bármit kezdeni vele. Van olyan is, hogy a két nagyfőnök nem ért egyet a nagy volumenű kérdésekben, és olyankor az emberek vakarják a fejüket, hogy akkor most mi is legyen. 

A reggeli kávét szürcsölgetve Sharbel éppen a muftikról tartott előadást:

- Sharbel, akkor a nagymufti a „főmufti”? AKÁRMIT is mond, az a „szent”?

- De nem papíron. Csak a valóságban. Néha nem jó papírra írni dolgokat.

- Milyen dolgokat? El sem tudom képzelni mire gondolhatsz.

- Hát például olyanokat, hogy meg lehet-e enni a feleséget.

- Hogy érted ezt???

- Ahogy mondom.

- (Nem tudtam, hogy most ez is szívatás, vagy most tényleg??!!) ... Sharbel... azt ugye belátod, hogy ezt alá kell támasztanod valami vitathatatlan bizonyítékkal, mert amúgy majdnem bedőltem neked.

- OK, Gábor – írd be a keresőbe, hogy „fatwa on eating wives”

- ???!!! rendben. 

Én beírtam... (Én is, naná. Őrület. – Határátkelő) 

Az Egyiptomi Fegyveres Erők (földi, vízi és légi alakulatok + légvédelem) Afrika és az Arab Világ legnagyobb hadserege. Egyiptommal nem jó packázni, a Gázai-övezetben sok éve zajló konfliktus oka pont ez – az izraeliek sem szeretnék, ha túl közel kerülnének a rakétáik. 

Én pont 2013-ban voltam ott egyszer, a nagy zavargások után nem sokkal. A katonai jelenlét nagyon erős volt, voltak olyan övezetek, ahol a távcsöves puskákkal a ház tetején vigyáztak a rendre, lent pedig tankok, homokzsákokkal és drótkerítésekkel. Akkor nem voltam annyira nyugodt. Azt is megtudtam, hogy a hadsereg vezetője üzleti fejjel is gondolkodik, az olajbizniszben is benne van a hadsereg, benzinkút-hálózatot tulajdonolnak és üzemeltetnek. 

Egyiptomról biztosan mindenkinek először a piramisok vagy a fáraók jutnak eszébe.  Állítólag a Gízai piramisokat annyira nem lehet megunni, hogy akárhányszor el lehet oda látogatni, mindig tátott szájjal fogunk ott állni – én egyszer voltam eddig Gízában, de NAGYON szívesen visszamennék. Leírhatatlan eufória uralkodott el rajtam, amikor teveháton először megláttam az első piramist. 

Sokan vannak, akik Egyiptomot a Vörös-tenger miatt szeretik. Én gyakorló búvár vagyok, ott sajnos még nem merültem, de aki volt és mesélt, mindenki csodálatos élményekről számolt be, azok is, akik nem búvárkodtak. 

A két leglátogatottabb hely Hurghada és Sharm El-Sheikh, de Hurgada alatt délre van több gyöngyszem is. Ez a vidék tele van gyönyörű tengerpartokkal és csodálatos szállodákkal. Ha már egyszer Egyiptomba utazik valaki, nem szabad kihagyni!

piramis_lo.jpg

Azt tudtam, hogy ezeket baromi rég rakták oda, kb. 5000 éve, de azt az előttem lovagoló úriembertől tudtam meg, hogy Egyiptom területén 12 000 éve már vadászó, halászó és földművelő emberek éltek. A fáraók jó párezer évvel később indultak. Én meg élek 80 évet, ha mindenki úgy akarja. Ilyen gondolatokkal a fejemben néztem a piramisokat és megértettem Napóleon dumáját.

piramis.jpg

Küldetés teljesítve 

Ha az ember Kairó óvárosában sétálgat, nagyon gyorsan visszarepül az időben. Sharbellel és a helyi tulajdonosokkal indultunk este útnak. 

Eid al-Adha idején voltunk éppen, ez egy elég fontos ünnep a muzulmán vallásban: Ábrahámról és saját fiának „majdnem feláldozásáról” emlékezik meg. Mielőtt Ábrahám feláldozhatta volna gyermekét, Isten közbelépett és Gábriel arkangyalt küldte, hogy cserélje ki a fiút egy juhra. A feláldozott állatot három részre kell osztani – a közeli családé az egyik harmad, a távolabbi hozzátartozóké egy másik és az utolsó harmadot a szegényeknek kell szétosztani. 

Azon kívül, hogy ilyenkor a tehetősebbek étellel megrakott zacskókkal indulnak el otthonról munkába, hogy szétosszák befelé menet, az egész város lázban ég, hatalmas a tömeg és az ünneplés, no meg sok juh fogy ilyenkor, amit az utcán árulnak. Élve.

juhok.jpg

A rózsaszín festéknyomok bizonyos súly felett kerülnek rá az állatokra és általában frissen vágva viszik. Reggelre ezek az állatok mind elfogytak. 

Az óvárosba érve este már óriási tömegek tömeg mindenhol, ünneplés, az összes étterem, kávézó dugig tömve, mindenhonnan helyi fűszerek-füstölők illata csapta meg az orrom, és az épületeket, díszelemeket és boltokat elnézegetve átszellemülten vitt a lábam magától. 

Órákat bolyongtunk a kacskaringós, szűk utcákon, valahogy egy idegenvezető is hozzánk csapódott, akinél volt egy hatalmas kulcscsomó és akár lakatokkal is lezárt épületekbe, mecsetekbe vitt be minket.

Este tízkor már nagyon éhesek voltunk, így betértünk egy igazi helyi étterembe. Rajtunk kívül nem nagyon volt külföldi a helyen, így ahogy beléptünk, elég nagy feltűnést okoztunk. 

Az egész pici éttermet ellepte a „Shisha" (vízipipa) jellegzetes illata és füstje. Élő zeneként egy olyan kevés húros hangszert húzott nagyon hangosan egy férfi és hatalmas lárma volt az asztaloknál. Megint egy kaland.

etterem_1.jpg

Az egyiptomi konyha nem tartozik a kedvenceim közé, természetesen most nem a klasszikus és megszokott libanonira gondolok, hanem elsősorban a legelterjedtebb helyi specialitásra, a „Mulukhiyah”-ra. 

fozelek.jpgEz egy mályvalevélből készített főzelékszerűség, aminek van juh, kecske, marha és csirkés változata is. Én egy csirkéset kértem, az általában az ilyen helyzetekben az egyik legbiztonságosabb megoldás.

Ez az étel nálam nem tartozik a „bejön” kategóriába. Ránézésre azt hittem spenót, de Sharbel nagyon határozottan tiltakozott, majd kiderült, hogy mályva. Aki szeret frissen szedett füvet rágcsálni, annak biztosan bejön, én inkább az asztalon lévő falafel és humusz kombót választottam, majd következett a „hawawshi”, ami fűszeres darált marhahússal töltött „Baladi” kenyér kemencében sütve. 

A Baladi kenyér teljes kiőrlésű, élesztőmentes helyi specialitás, enélkül nincs élet Egyiptomban. Van sajttal töltött verzió is, ezek nagyon finomak és viszonylag nagy biztonsággal ehetők, kizárólag frissen – a magas sülési hőmérséklet ugyanis relatív steril körülményeket eredményez.

baladi.jpg

A másik, nagyon helyi specialitás a Kushari. Rizs, makaróni tészta és lencse van összekeverve fűszeres paradicsommártással és fokhagyma ecettel. Sárgaborsóval és sült hagymakarikákkal tálalják. Ez alapvetően egy egytálétel, de van „gyors verziója” is, amit nagyon javaslok megkóstolni, kötelezően a „Koshary Abou Tarek” helyen - naphosszat hosszú sorok szoktak lenni a csehó előtt, annyira finomat adnak.

kushari.jpg

A desszertek viszonylag egyformák a Közel-Keleten, itt is a különböző magos, cukormázas, ropogós keleti finomságok kerülnek az asztalra, Egyiptomban az édesített tea nagyon népszerű. 

Az üzleti élet Egyiptomban egyenesen arányosan változik a politikai helyzettel. Amikor éppen valamilyen feszkós helyzet van, az üzletek akár be is zárhatnak rövidebb-hosszabb ideig. Ilyenkor a kiskereskedelmi üzletek árbevétele akár nullára is csökkenhet pár hét alatt. 

Amikor nyugi van, akkor az emberek vásárolnak, szerintem fel is készülnek az esetleges zárvatartásokra. A legnagyobb probléma a fizetési szokásokkal van, nevezetesen nem követik az európai fizetési szokásokat; ez önmagában még viszonylag kezelhető probléma lenne, de sajnos a politikai-katonai hullámvasút a gazdaságot is nagyban befolyásolja, nincs deviza az országban, így a Nemzeti Bank korlátozza a külföldi valutában való kifizetéseket. 

Amikor a helyi partner a fentiekre hivatkozva késlekedett a fizetéssel, a cég európai pénzügyi vezetőjével, egy holland úriemberrel és Sharbellel Kairóba utaztunk, hogy a banknál személyesen tárjuk fel ennek a szabálynak a részleteit. 

Előre lebeszélt találkozónk volt egy nagy nemzetközi bank egyik vezetőjével. Megérkezésünkkor a recepción kellett bejelentkezni, amit mi meg is tettünk nevünket regisztrálva egy kockás füzetben. 

- Uram, kérem szépen az útlevelét! (a többiektől is kérte)

- Tessék? Az útlevelem??? Miért?

- Mert ez a szabály – kérem az útlevelét!

- Ne haragudjon, de nem adom oda. Ez egy bank, nem határállomás. Van egyáltalán önöknek jogosítványuk erre? 

A mellettem álló holland úriember nagy fejmozgatásokkal jelezte, hogy nagyon egyetért velem, és semmilyen körülmények között nem adjuk oda. Ekkor már három biztonsági ember volt ott, az egyik arabul beszélt a „walkie-talkie”-n valakikkel, és nagy nyüzsgés keletkezett körülöttünk. 

- Sharbel, szerinted adjuk oda?

 - Hát én odaadnám, nem értem ezt a hozzáállást a részetekről. Errefelé, ha egy biztonsági ember kéri az útleveled, akkor odaadod és vársz.

- Nem, nem... mifelénk az útleveleket nem szokás beszedni, úgyhogy ezt kérlek mondd meg nekik. 

Megmondta. Ennek az lett a következménye, hogy nem engedtek be minket az előre kiírt tárgyalóba és Sharbelen láttam, hogy ideges attól, amit hall – persze ő nem tudatta senkivel, hogy ért mindent, amit mondanak. A találkozó végül banki területen kívül zajlott le az épületben és kiderült, hogy valóban nehézkes a pénz mozgatása külföldre. 

A bankból egyből a reptérre mentünk a hollanddal, már szálltunk be a gépbe, amikor Sharbel hívott és nagyon hisztérikus állapotban volt. 

- Gábor, hol vagy?

- A reptéren, baj van?

- Nem tudom, attól függ a reptér melyik részén vagy.

- ??? Szállok be...

- Mennyire szállsz be?... Bent vagy fizikailag a gépben?

 - Igen b... meg, bent! Mi történt???!!!

 - Huhhhh... akkor megúsztátok... Küldetés teljesítve. 

Kiderült, hogy miután ő és a partner minket a reptéren kiraktak, a Nemzeti Biztonsági Szolgálat hívta fel a partnert telefonon, hogy ki volt az a három ember, aki megtagadta az útlevél átadását egy hivatalos szervnek. 

Neveket, kort, hovatartozást, pozíciót, minden infót elkértek tőle telefonon és rárakták a telefont minden további magyarázkodás nélkül. Sharbel a kihangosítón végighallgatta a beszélgetést, majd ezek után közvetlenül hívott fel. 

Nem tudom, hogy a gyorsaságunk, vagy egyéb dolog miatt, de semmilyen atrocitás nem ért sem akkor, sem az ez után következő egyiptomi utamon. Újabb kaland, amit bármikor folytatnék – Egyiptomba bármikor visszamennék, gondolkozás nélkül! 

(Ha te is elutaznál Egyiptomba, akkor érdemes a Vista ajánlatai közül válogatnod, Gábor is mindig velük utazott, és nem bánta meg!) (X)

HÍRMONDÓ

Nagyon külföldre akarsz menni?

Mármint ha egy ilyen napsütéses szombaton is külföldi állást keresgélsz. Mi azért ebben is segítünk neked, szóval érdemes pár percet rászánni, hátha...

Kivándoroltatja a fiatalokat a kormány vagy harcol értük?

Most a jövő évi költségvetés vagy a lemondást jelenti a fiatalokról, vagy éppen ellenkezőleg, támogatja őket. Nem mintha ez olyan bonyolult kérdés lenne, de persze a politikusok nem tudnak ebben sem megegyezni.

Két részre szakadhat az ország

Bármennyire is furcsán hangzik, a ma Magyarországán a munkaerőhiány és a munkanélküliség kéz a kézben jár, amellett pedig az elvándorlás mértéke is jelentős. Elgondolkodtató számok.

Tovább szorítana a bevándorláson a brit kormány 

A bevándorlás szabályozásának szigorítása is szerepel a kormányzó brit Konzervatív Párt választási programjában, amely radikálisan csökkentené a külföldről érkező munkavállalók számát.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: sorozat Egyiptom Gábor kalandjai

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8212525029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kronikas 2017.05.20. 07:17:52

huh...nem semmi olvasni sem...izgalmas élet, gratula!

Golf2 2017.05.20. 08:48:38

Hihetetlen hogy ilyen szép országokat,egyre többet,1-2 patkány vezető,miniszterelnök,stb. hogy tönkre tud tenni,nyomorban tud tartani millió embereket,évtizedeken keresztül.És csak 1-2 nem ússza meg Csau,Kadafi.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.05.20. 08:55:33

Van egy arab közmondás.
"Az ember fél az időtől, az idő fél a piramisoktól".
Találó.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.05.20. 08:58:33

@Golf2:
Aztán ha azokat a patkány vezetőket eltávolítják akkor jön az igazi káosz.

Golf2 2017.05.20. 09:06:01

@diggerdriver: Tehát azokkal a népekkel van a baj akik hagyják.

Golf2 2017.05.20. 09:33:45

OFF.A brit kormány nagyon komoly megszorításokat tervez: megszabnák, ki mit posztolhat, és mindent látni akarnak, ami az interneten történik...

kék madár 2017.05.20. 09:36:13

az iras nagyon jo, de megint ertetlenkednek, 2017-ben meg utazasi irdoan keresztul foglalni jegyet? Komolyan, mit tud a VISTA amit az internet nem?

tanato 2017.05.20. 09:50:49

@Golf2: A cikk elején említett Etiópia volt a cikkíró ottani gyermekeskedése idején Afrika,legvéresebb,legbrutálisabb kommunista diktatúrája,anno Kiméken is túltettek.Mesélték nekem az etióp társaim.rengeteg kivégzés,sokszor ahogy pl. egy tigre barátom mondta/Ők nemzetiségiek így az amhara kormány ellenségei voltak/sokszor egy egy városban egyszerűen megölték és kidobálták az utcára az ablakokból az ellenzékieket.Egy egy utcában több száz hulla úszott a vérben.
A vezetést pedig miután megölték pl. az addigi megyei vezetőket,iskolázatlan,de párthű embereikkel töltötték fel.
És itt is megúszta a diktátor Mengisztu Haillé Mariam,a kubai ott állomásozó katonasággal megtámogatott rendszere
a szovjet összeomlás után bukott,de ő elmenekült.
SOk szovjet blockbéli szakember/orvosok,mérnökök és katonai tanácsadók/ is segítette a diktátor rendszerét mint pl. a cikkíró szülei és rengeteg etióp tanult nálunk.

Shanarey 2017.05.20. 10:08:20

Érdekes írás, s útlevél ügyben a szerzőnek adok igazat.

A bank, nem hatóság, s egy európain látszik hogy honnan jött, mert sem nem lesz olyan színe mint egy közel keleti egyénnek, sem nem úgy öltözik, és a viselkedése sem lesz olyan mint egy helybelinek.A nyelvtudása szintén nem lesz olyan, mint azoknak akik miatt ezek bankos nagyszájúak aggódnak. Ha az ember efféle helyen van vagyis ahol a személyi igazolvány nem releváns az utazás szempontjából, ott kockázatos dolog megválni az útlevéltől. Főleg egy efféle országban ahol helyi kiskirályok és vallási vezetők vannak. Ugyanis ha begyűjtik az útlevelet, de nem adják vissza mert csak, vagy egyéb akármilyen indok, avagy megpróbálnak a benne lévő adatokkal visszaélni, akkor az arrafelé, igen nagy kellemetlenséget jelenthet.

Shanarey 2017.05.20. 10:13:11

@kék madár:

Biztonságosabb, abból a szempontból, hogy a normálisabb utazási irodák vigyáznak a jó hírükre, vagyis az ügyfél, lehet drágábban utazik de nem verik át. Na meg a személyes ügyintézés idő energia, s néha kis idegeskedés. S efféle helyekre mint közel-kelet, én is valami irodán keresztül mennék.

arncht 2017.05.20. 10:26:30

Mindig szivesen olvasok ilyen egzotikus helyekrol :) mivel nagyon erdekel a tortenelem, mar nagyon regota szeretnem egyiptomot meglatogatni, de a terseg instabilitasa visszatart. Bar ki tudja hol robbantanak eloszor, itt, vagy nyugateuropaban.

Golf2 2017.05.20. 10:27:26

@tanato: Ez a mengisztu patkány holnap lesz 80 éves, él és virul mugabe vendégeként zimbabweben.Ehhez képest az orbánc babapopsi.

DieNanny CH 2017.05.20. 10:48:44

@Golf2:

Pont ez jutott nekem is eszembe. Hogy kell néhány rohadék vezető, néhány száz/ezer követő - és egy ország már tönkre is van téve...

DieNanny CH 2017.05.20. 10:49:28

A Kushari nevű kajának utánanézek, nagyon gusztának tűnik.

Csodabogár 2017.05.20. 11:09:15

@kék madár: Kiderül minden írásából, hogy nem passzióból, hanem üzletileg utazik. Vista foglal mindent, biztosít idegenvezetőt, autót, meg ami kell.

Csodabogár 2017.05.20. 11:12:57

@Shanarey: Soha nem tudtatok volna régen haza utazni, ezzel a felfogással. A magyar határon, mindegy hogy mivel jöttél, beszedték az összes útlevelet. Aztán leshettél fél vagy másfél órát mire vissza hozták. Vonat pl. addig állt Hegyeshalomnál. Autóval a sorompók közt álltál. Kénytelenek voltunk megszokni.:-(

Csodabogár 2017.05.20. 11:15:09

A poszt most is nagyon jó volt.

nyuszigonosz 2017.05.20. 11:31:36

@Csodabogár: A határ átkelése valamikor ( vagy akár most) az egy egész más dolog, mint egy bankban leadni az útlevelet.

Az útlevél az kimondottan a külfödre utazásra volt az embernek és: pl, vonatban jött a határörség és helyben nézte meg és pecsételte a belépés/kilépés idejét, buszos társasutazások: útlevelek összeszedve, határörnek odaadva, mindegyikbe pecsét és kapta vissza az ember. Saját kocsival: útlevél átnyújtva, pecsét bele - visszakaptad, Vagy ki kellett még szállni és táska meg a mindenféle ellenörzése. Voltak országok, ahová vámpapírokat is ki kellett tölteni és leadni - pl. milyen karóra van a kezden, gyürü, lánc, készpénz és hasonlók. Ennek ellenörzése opcionális volt.

Késöbb a buszos társasutazásoknál már nem kellett az összes útlevelet egyben pecsételésre odaadni, végigjárta a határör a buszt, de amit mint idegenvezetönek le kellett adni, az a névsor volt, volt hogy útlevél szerint ellenörizték, volt hogy nem.

Repülöút: szintén útevél ellenörzés, vagy olyan országok, ahová vízum kellett, amit helyben lehetett megvenni pl. Törökország, szintén ellenörzés, oda kellett adnod a kezébe a határörnek.

De ezek mind nem bankok voltak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.05.20. 11:38:30

@DieNanny CH:
Hagyni kéne minden ilyen országot úgy ahogy van. Így is úgy is gyilkolásszák egymást. Hogy most a nyugat támogatásával ki kit öldököl az sokat nem változtat a tényen. Egy biztos. Óriási hiba rájukkényszeríteni a demokráciát. Merthogy mikyen demojratikus rendszer az amit F16-osokkal meg anyahajókkal exportálnak oda?
Tudomásul kéne venni hogy azok a népek nincsenek a társadalmi fejlődésnek azon a fokán hogy be tudják fogadni a demokráciát.
Mi történik?
Van egy diktátor aki véresen de keményen rendet tart. Megbuktatják és azok kerülnek hatalomra akiket elnyomott.
Csak szerepcsere történik káosszal vegyítve.
Erről szól például az Arab Tavasz. Megbuktatták Kadhafit most aztán van szintiszta demokrácia ugye?

Arthamyr 2017.05.20. 11:50:30

@kék madár: Az utazási irodák ugyanazt a munkát elvégzik, amit neked kéne, de van benne gyakorlatuk. Az is előfordul, nem is ritkán, hogy hozzáférnek olyan különleges ajánlatokhoz, amihez te nem, így nemhogy pénzkidobás, hanem spórolás lesz a vége. El lehet beszélgetni az utazási irodással, akinek helyben szerzett tapasztalata van a célországból, ezt sem egyszerű a neten összeszedni. Nem minden országnak van erős internetes jelenléte, főleg nem olyan nyelven, amin értünk...
Mindezt összeadva, főleg ha a lakhelyedtől gyökeresen különböző országba mész, szerintem nagyon-nagyon hasznos igénybe venni, akár üzleti, akár turistaútra megy az ember.

Arthamyr 2017.05.20. 11:56:48

@diggerdriver: Sajnos ez így van, ezek a társadalmak/kultúrák nem alkalmasak a demokráciára, ha erőszakkal lebontják a diktatúrát, csak elhúzódó polgárháborút/anarchiát eredményez, ami még az ottani lakosság többségének is rosszabb, mint ami előtte volt.

Mondjuk azért hagyni nem feltétlen kellene őket úgy, ahogy vannak, mert kezelhetetlenné válhatnak, időnként nem árt a fejére koppintani a diktatúráknak, hogy vegyenek vissza. Ne terjeszkedjen, ne erősödjön meg túlságosan, ne fejleszthessen atomfegyvert stb.

Arthamyr 2017.05.20. 11:58:30

@Csodabogár: Mihez kezdesz, ha a bank nem adja vissza az útleveled?

Golf2 2017.05.20. 12:32:10

@diggerdriver: Hagyni kéne minden ilyen országot úgy ahogy van..
A magyarok se alkalmasak a demokráciára? Nekünk annyi?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.05.20. 12:39:56

@Golf2:
Magyarországon demokrácia van. Hol népi demokrácia hol uram-bátyám demokrácia. Most az utóbbi.

sellőlány 2017.05.20. 16:02:12

De jó kis poszt volt ez így szombatra, kedvet hozott Egyiptomhoz. Ez az útlevél sztori elég általános Ázsiában is, legutóbb Sri Lankán se voltak hajlandók addig a bankban pénzt váltani, amíg oda nem adtuk az útlevelet és le nem fénymásolt által azt. Hivatalos szervnél ez nem annyira kockázatos egy viszonylag civilizált országban. Engem egyszer vert csak ki a víz egy ilyen útlevél elszedés kapcsán, Indonézia egyik eldugott dögszagú kis városkájában, mert ott civilek vették el az útleveleket egy kieső helyen (egy két szervezett napos vulkántúra kapcsán, ahol az addig szállító sofőr "átadta" a csoportot a helyi kis turista maffiózóknak), de végül a többszöri felszólításunkra aztán visszaadták. @kék madár: Szerintem ennek a kényelmi szempotokon csak az annyi az oka, hogy a business utak nagyon rövidek és emiatt a repjegyek is túl költségesek lennének. Az utazási irodák ezzel ellenben mindenféle keresztfoglalással ezt elég jól le tudják faragni, sokszor olyan opciókhoz is hozzáférve, amit te nem biztos, hogy megtalálsz a neten.

kék madár 2017.05.20. 16:25:34

@Csodabogár: en is utazom uzleti utakra, de az egyik oka, hogy en foglalok mindent az az, hogy nem is leteznek mar utazasi irodak.
A masik pedig , hogy annyira bonyolult lett minden foglalast osszerakni, hogy azt szinte lehetetlen par datum alapjan. De Azsiara, Afrikara ez biztos nem igaz.

kék madár 2017.05.20. 16:30:17

@Shanarey: @sellőlány: @Arthamyr: @Csodabogár: meggyoztetek :)
egyebkent itt is van elvetve utazasi iroda, kinaiak vagy perzsak es mind az idosebb korosztalyt szolgalja ki, akik nem tudnak angolul es/vagy nem interneteznek

sellőlány 2017.05.20. 16:40:34

@kék madár: A Vista szervez társas- vagy egyéni utakat is, de van egy business divíziója az üzleti ügyfeleknek. A cégek, ahol a férjem dolgozott is le voltak szerződve egy-két utazásszervezővel (ők csak business utakat szerveztek és vízumokat intéztek és mindent áfásan le is számláznak), az egyik ilyen érdekes útja úgy nézett ki, hogy 6 nap alatt Budapest-Bécs-Szentpétervár-Szibéria két tartománya-Vlagyivosztok-Moszkva-Budapest volt. :-)

sellőlány 2017.05.20. 16:48:22

Ja, meg a poszthoz, a nem fizető arab (ázsiai, balkán, olasz stb.) ügyféllel kapcsolatban, hogy annyira bírom, amikor egy ilyen esetben odaküldenek vmi holland, német, brit ír whatever céges pénzügyi nagykutyát, és az szokás szerint nem tud elintézni semmit, mert vagy leakad a portaszolgálatnál, vagy mert senki nem esik hasra attól, hogy ő ott van. De azért elköltenek rá egy business osztályos repjegyet, meg foglalnak neki egy Hiltont vagy egy Sheratont. Na mindegy, ez a multik szépsége.

kék madár 2017.05.20. 16:48:27

@DieNanny CH: "Hogy kell néhány rohadék vezető, néhány száz/ezer követő - és egy ország már tönkre is van téve..."
Egy pillanatra azt hittem Magyarorszagra gondoltal.

De a temanal maradva: @diggerdriver: a demokracia "importalasa" az nem valamifele kiserlet, meg onkenyes, geopolitikai erdekbol hozott dontes, hanem egy elhetobb, normalisabb eletre valo lehetoseg remenye a ma dikturakban es nyomorban elok 100 milliok szamara. Ilyen alapon a farol se kellett volna lemaszni, mert eppen akkor a fan meg kevesebb bizonytalansag es veszely leselkedett rank. Minden atmenet zavaros es kiszamithatatlan, de azert a trendek eleg nyilvanvaloak, meg a Trump-Putyin-Erdogan-Orban erovonalakkal ellenere is.

Shanarey 2017.05.20. 17:11:38

@Csodabogár:

Én a bankról írtam, amit írtam, nem az ottani, avagy akármilyen illetékes hatóságról.
S mint a posztban is szerepel, a bank nem az országhatáron van, hanem a városban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.05.20. 17:13:05

@kék madár: Nagyon nagy tévedésben vagy. A fáról lemászók sem kaptak komputert a kezükbe. Végigjártak egy utat. Véres és kemény utat de nem maradtak ki állomások. Jelenleg a kultúrák között nagyobb különbségek vannak mint 500 évvel ezelőtt az inkák és a spanyolok között.
Soha nem volt a világban ekkora kulturális, technológiai és anyagi különbség országok között mint ma.

kék madár 2017.05.20. 17:21:25

@diggerdriver: szivesen vitatkoznek az "erveiddel" de ezzel bevitted a mattot : )
"Nagyon nagy tévedésben vagy"

Gdozsa 2017.05.20. 17:25:41

@kék madár: Alapvetően én is az online megoldásokat szeretem, egy ilyen munkakörnyezetben dolgozva más egy picit a kép. Járattörlések, késések, átfoglalások, lekésés, stb...Ilyen esetekben az egyetlen GYORS megoldás azonnal felhívni egy nagyon kedves és profi utazásszervezőt / irodát. Többször telefonáltam lehetetlen időpontban (éjszaka v hajnal) a fentiek miatt és 10ből 9 szer 15 percen belül megoldódott a probléma valahogy. Több országban nincs mobil internet, mert a nagy szolgáltatóknak nincs helyi szerződése - Irán ilyen ország, csak a telefon nyújt segítséget. Engem sokszor 'mentettek ki'...:-)

kék madár 2017.05.20. 17:26:58

@diggerdriver: azert ezt az egyet megprobalom: mi a frasznak vegigjarni az osszes allomast? A technologia fejlodes es forradalom pont errol szol, Afrikaban nem kell bevezetni a 32 kilobites modemet meg tarcsas telefont, nyugodtan lehet mobilinternetezni a fustjelezes utan, senki sem fog belehalni par perces vagy hetes csodalkozasba.
Mas "erved" esetleg?

kék madár 2017.05.20. 17:29:44

@Gdozsa: elhiszem, engem szerencsere a fejlett orszagok legitarsasagai szivattak meg eddig csak meg, amikkel ket oras uvoltozes utan mindig sikerul kicsikarnom azt a valaszt, hogy "nem"

Gdozsa 2017.05.20. 17:35:37

@Arthamyr: Ez egy nagyon érdekes kérdés. Alapvetően hiszek az Einstein-i gondolkozásban - minden relatív. A mi általunk elképzelt demokráciában nincs helye terrornak, megfélemlítésnek és bizonyos vallásokhoz köthető, törvényekben foglalt előírásoknak. Az arab térségben a legtöbb 'demokráciában' jelentős vallási indíttatású törvény van életben. A legjobb példa az alkohol részleges vagy leginkább teljes hiánya. Ez számunkra teljesen ellentmondana a demokrácia fogalmával, náluk ez alap kiindulási pont, de a vallás miatt...tehát ők nem is kérdőjelezik meg egy ilyen jellegű törvény demokratikus voltát...akkor ez most diktatúra, vagy demokrácia?...:-)

Gdozsa 2017.05.20. 17:37:40

@sellőlány: :-)...ezen jót mosolyogtam, hogy mennyire igaz! Ezért volt nagyon fontos Sharbel nyelv és kultúra ismerete

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.05.20. 17:39:35

@kék madár: Nagyon jó példa csak rosszul közelíted meg.
Nem a betárcsázós internet lépcsője a lényeg. Adjál okostelefont a busmannak aki OLVASNI sem tud. Hogy aztán milyen okostelefont adsz Samsung Galaxy 1-et vagy 13-at az lényegtelen. Először arra kell megtanítani hogy ne azzal ássa ki a gyökeret a földből.

Annak az embernek aki mögött három lépéssel megy öt feleség lefüggönyözve nem a szabad választás jogát kell megismertetni hanem az emberek EGYENJOGÚSÁGÁNAK a jogát.
Kapíse?

Gdozsa 2017.05.20. 17:46:21

@diggerdriver: ez is egy nehéz kérdés...én beszéltem olyan szaudi hölgyekkel, akiknek az lenne a furcsa, ha nem így élnének. A vallás ereje hatalmas...félelmetes tulajdonképpen. Aki mögött ott megy a négy feleség, még lehet rendes ember...:-)...hidd el.

Persze az éremnek ott a másik oldala. Ha egy nő akarata ellenére az életét védve tesz valamit, az nagyon nincs rendben egyik kultúrában sem. A kérdőjel akkor jön be a képbe, amikor a fent említett négy feleséges úriember az egyik feleség kérésére azonnal hagyja elmenni és nem teszi ki valamilyen szokásos tortúrának. Akkor mi a szitu?

Csodabogár 2017.05.20. 18:01:07

@nyuszigonosz: Mikor kezdtünk haza járni, 70-es évek közepe, bizony rámtört a frász, mikor végig menetek a vonaton és mindenkitől elvették az útlevelet, majd eltüntek valahova. leszállni a vonatról nem lehetett. Aztán nagy megkönnyebbülés vlt, mikor megint kezdtek jönni útlevelekkel a kezükben.
A magam részéről, sokkal nyugodtabban adnám át az utlevelemet egy bankban valakinek, mint anno a magyar vagy keletnémet határőröknek. Ott tényleg soha nem tudtad, hogy mi lesz a folytatás.

Csodabogár 2017.05.20. 18:05:13

@Arthamyr: Miért nem adná vissza? Ez eszembe se jutna. Lehet, hogy naiv vagy hülye vagyok.
Egyébként rengetegszer adtam oda az útlevelemet, akár bankban is, mert pont nem volt személyim csak az útlevél.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.05.20. 19:01:48

@Gdozsa:
Én egy kúrva szóval nem mondtam hogy nem rendes ember. azt is tudom hogy a nők többsége teljesen természetesnek veszi azt az életformát. Az égadta világon semmi baj ezzel. Pont ezt próbálom elmondani hogy nem kell rájukkényszeríteni másik életformát. A világ felgyorsult a nők is előbb fognak egyenjogúságot igényelni mint korábbi korok női. Már pusztán az internetnek köszönhetően. Annak hogy kinyílt a világ és LÁTNAK. Az egy másik dolog hogy a vallás mennyire gátolja ezt a folyamatot. Nagyon. OK.
Na de az anyahajó meg a drón az majd megoldja? Az majd odaviszi a feminizmust meg a demokráciát?
Az úgynevezett civilizált világban világbotrányt okozott mikor egy nő nadrágot mert viselni.
Az arab világban simán megköveznék. Aztán ha tízezer nő egyszerre menne az utcára nadrágban?
Na de ez egy folyamat kezdete amit most rövidre akarnak zárni.
Nem megy. Látszik hogy nem megy. Az a kultúra még nem érett meg rá. Az inkvizíció korában mit szóltak volna ha két nő házasságot akart volna kötni?
Érted mit akarok mondani?

tanato 2017.05.20. 19:29:04

@Golf2: Köszi,azt tudtam hogy Mugabe bújtatja,de azt nem hogy még él. Valószínűleg ő ölette meg a Császárt ,Szelassziét is anno.
Viszont a Brezsnyev vezette ,terjeszkedő, agresszív SZovjet Birodalomnak kapóra jött,akkor és mellé álltak.

tanato 2017.05.20. 19:32:58

@diggerdriver: Kerestem volna neked egy régi grafikát egy karikatúrát,de nincs rajta a neten. A címe túlfejlettségi válság.A grafikán egy fűszoknyás ,mezítlábas, félmeztelen afrikai férfi a kerek agyagkunyhója mellől nézi az égen a szuperszónikus óriás repülőgépeket amik a kunyhó fölött suhannak el.

tanato 2017.05.20. 19:40:52

moly.hu/konyvek/jaszberenyi-sandor-budapest-kairo

Szenzációs jó könyv egy magyar haditudósító tollából az egyiptomi forradalomról.
A MUbarak rendszert mindenképpen meg kellett dönteni,véres kegyetlen elnyomó családi-haveri uralom volt.A könyv bemutatja
azt is hogyan vették át a vezetést az elnök elzavarása után az iszlamisták a polgári ellenzéktől,fokozatosan.Érdemes elolvasni.
Alig egy hónapja hogy a kezembe került és egy szuszra ki is olvastam,annyira érdekes.

Arthamyr 2017.05.20. 20:13:50

@Gdozsa: "Járattörlések, késések, átfoglalások, lekésés, stb...Ilyen esetekben az egyetlen GYORS megoldás azonnal felhívni egy nagyon kedves és profi utazásszervezőt / irodát." - Az utazási iroda (főleg az üzleti, akiknek a cég tisztességes forgalmat generál) ezek egy részét előbb tudja, mint te, és ő hív fel, hogy ez és ez lesz, ilyen és ilyen opciót javaslok helyette. A jó utazási iroda nagyon hasznos szolgáltatást nyújt.

Arthamyr 2017.05.20. 20:26:43

@Gdozsa: Az alkohol tiltását nem feltétlenül venném diktatúra legrosszabb megnyilvánulásának, a "nyugati" országokban sem lenne ártalmas bevezetni (vagy ha már lehet inni, akkor miért nem lehet pl. füvezni vagy ópiumozni?). A diktatúra jellemzői pl.: ad-hoc változtatgatják a törvényeket, a társadalom egy része nincs biztonságban a "felsőbbrendűek" ellen, embereket hosszú időn keresztül olyan dolgokra kényszerítik, amit nem akarnak, és a társadalom többsége sem akarná magának, nem tisztelik a magántulajdont.

Arthamyr 2017.05.20. 20:33:39

@Csodabogár: Egy olyan országban, ahol nem érzem otthon magam, és tudom, hogy nem sziklaszilárd jogállam, nem szívesen adnám oda a legfontosabb dokumentumom, ha nem tudom erőszakkal visszavenni. Valóban kicsi az esély, hogy nem adják vissza, de ha ez a kis esély bekövetkezik, akkor mit tudok csinálni? Mondjuk megmondom őszintén, én ezt már azzal megelőzöm, hogy nem járok ilyen országokba, a "legneccesebb" országok, ahol voltam Kuba és Izrael. Jobb nem keresni a bajt.

tanato 2017.05.20. 20:34:38

@diggerdriver: Ez jó!Hasonló az említett grafikához.

Vibi 2017.05.20. 21:14:48

@Arthamyr: Szerintem mar a kerdesed is buta. Ha elveszik es nem adjak vissza elmesz az elso magyar vagy unios kovetsegre es kersz egyszeri hazautazasra szolot. Nekem meg anno ugy is adtak, hogy se el nem loptak, se el nem veszett csak bekuldtem a dvlaba mind a szemelyimet mind az utlevelemet, de kozben meg vettem egy repjegyet is, es az indulasig egyik okmanyomat sem kuldtek vissza, mas utazasra jogosito igazolvanyom meg nem volt meg. Ellenben az itteni pl utazasi irodak mind javasoljak, hogy fenymasold le az utleveledet, ha elhagynad, ellopnak. En meg nem repultem fenymasolt utlevellel, de olvastam mar olyanrol, aki minden tovabbi nelkul hazajutott igy. Egyebkent tolunk anno Tuneziaban az autoberlos ceg vette el igy hogy nem is mondta az ember, hogy maganal tartja. 2 nap utan vettem csak eszre, de az utazasi iroda kepviseloje mondta hogy nem kell aggodni, ez erre igy megy. Igaz a repteri busznak varnia kellett rank, mig az ember visszaert a kocsiert, de minden tovabbi nelkul visszaadta.

M. Péter 2017.05.20. 22:09:30

@Gdozsa: Mo.-n a vasárnapi zárvatartás mi volt, ha nem vallási indíttatású törvény?

DieNanny CH 2017.05.20. 23:20:05

@Vibi:

"Ha elveszik es nem adjak vissza elmesz az elso magyar vagy unios kovetsegre "

Aha. Ott vagyok Egyiptomban, a bank nem adja vissza az útleveledet. Kimész az utcára, hogy fogj egy taxit. Nyelvet nem tudsz, de mondjuk le van írva arabul a nagykövetség címe. Ami onnan mondjuk 500 km. Szerinted melyik taxis fog elvinni oda? és lenne annyi pénzed?
És ha eljutsz oda, mivel bizonyítod, hogy ki vagy.

Nagyon is egyetértek az írással. Én csak határőrnek vagy rendőrnek mutatom meg/adom ki a kezemből a személyimet, még Mo-on is.

Vibi 2017.05.21. 08:16:19

@DieNanny CH: nem szeretnelek megbantani, de szerintem te meg nem igen hagytad el a szobadat, ugye? A vilag nem felelmetes ennyire, es meg csak nem is olyan mint a james bond filmekben. Ketlem, hogy ne adnak vissza, foleg mert alapvetoen mindenki a turizmusbol el, nem pedig emberkereskedelembol arrafele. Szerintem sokkal nagyobb esellyel fogod te magad elhagyni az utleveledet vagy fogjak ellopni toled, mint hogy ne adjak vissza. Erre az esetre kell a fenymasolat es elballagni a kovetsegre. Az meg hogy nincs ra penzed, nem is ertem. Elmesz idegen orszagba penz nelkul, vagy hogyan? De tegyuk fel a penzed is eltunik az utleveleddel. Akkor meg felhivod a creditkartyad bankjat es kersz surgossegi penzt. Azonnal adnak kb 300-400 fontot, de szerintem meg tobbet is ha elmondod mi tortent. Normalis kepviseleteken mint az amerikai, brit meg biztos lehetsz benne, hogy szinten kisegitenek valamennyivel. De legrosszabb esetben beallsz egy kavezoba mosogatni vagy valami. Johogy nem majd ilyen idegeskedessel rontom el a nyaralasom, hogy ur isten ehen halok, haza se jutok Egyiptombol, ami azert nem fekete afrika ugye, es szexrabszolga leszek...

DieNanny CH 2017.05.21. 08:35:57

@Vibi:

"Akkor meg felhivod a creditkartyad bankjat es kersz surgossegi penzt. Azonnal adnak kb 300-400 fontot, "

Nem szeretnélek megbántani, de átlagos Egyiptom-látogatókkal már nagyon régen beszéltél, ugye?
Még soha nem volt kreditkártyám, mégis túléltem a külföldi útjaimat.

De igen, a világ lehet ilyen félelmetes is. Az alapvető dolog, amit én általánosban tanultam, hogy a személyi okmányaimat csak rendvédelmi szerveknek vagyok köteles átadni. Külföldön meg, pláne nem európai országban, még inkább vigyázni kell rá.

Persze, megértem a te gondolataidat is, szóval maradjunk annyiban, hogy én megteszek mindent a lehetőségeim szerint, hogy ne kerüljek bajba.

Paula H. 2017.05.21. 08:44:04

@diggerdriver:Egyetértek, teljesen felesleges rájuk eröltetni a demokráciat. Viszont sokaknak jó üzlet, fegyvergyártás/kerskedés, sok sok pénz.

A poszt nagyon érdekes, jó lehet utazgatni ilyen "egzotikus" helyekre. Gondolom felment az adrenalin egy kicsit a telefonhívas után.

Vibi 2017.05.21. 08:47:23

@DieNanny CH: szerintem en magam egy atlagos Egyiptom latogato voltam, amikor ott jartam. Minden tovabbi nelkul leadtam a hotelban az utlevelemet, Tuneziaban mint irtam az autoberlos pasitol is visszakaptam. Ezeken a helyeken nem igen tudsz mit csinalni, vagy nem mesz oda es akkor nalad lehet az utleveled, vagy szepen odaadod. Ha nem kapnam vissza, amit irtam mar, hogy ketlek, leirtam hogy mit csinalnek. Minden esetre en nem vagyok ilyen rettegos fajta. Egyiptom nem Venezuela. Mondjuk ott sem az utlevelem visszatartasatol tartanek.

Vadalmaaaaa 2017.05.21. 09:13:36

egy europai hotelben is elkerik az utleveled,nem adod oda,nem alszol ott.

Ebben az esetben meg kellett volna emliteni,hogy felhivod a konzulatosod es megerdeklodod,hogy mit tegyel,abban a pillanatban maskent alltak volna pasihoz

A molokhyia nagyon egeszseges

DieNanny CH 2017.05.21. 09:37:24

@vöribaba:

És abban az európai hotelben maguknál tartják, míg ott vagyok? Mert ilyet sehol nem tapasztaltam.

Vadalmaaaaa 2017.05.21. 10:55:27

@DieNanny CH: hotelban aludtàl màr èletedben? Probald ki egyszer.

midnight coder 2017.05.21. 10:55:36

@kék madár: A gond az, hogy nem pár ezer követő kell ehhez, hanem az egész ország. És igen, sehová sem lehet erőszakkal demokráciát vinni. Az, hogy ez az euroatlanti civlizációban így alakult egy több száz éves fejlődés eredménye. Nálunk is volt kb. az ami ma az arab országokban, itt is volt amikor a vallás volt a meghatározó tényező, és vallásháborúk voltak, irtották a boszorkányokat, hitetleneket, reformátusokat, stb. Csak aztán itt jött a reneszánsz, a humanizmus, a francia forradalom, stb. Na ezek azok a dolgok, amik arrafelé kimaradtak. És nem biztos, hogy akár 3000 év alatt is megismétlik az európai történelmet. Mert hogy a kereszténység és az iszlám azért nagyon nem ugyanaz.

A dolog másik oldala, hogy igazából az újkori demokrácia soha sem volt az. Különösen Európában nem. Sem a béketáborban uralkodó "népi" verziója nem demokrácia, sem a nyugati államokban lévő médiavezérelt rendszer nem az.

És ugyan lehet méltatni a nyugat-európai demokrácia eredményeit, de az igazság az, hogy ezeket az eredményeket leginkább akkor érték el, amikor még annyira nagyon nem voltak demokratikusak. Lásd középkor, gyarmatosítás, ipari forradalom, de még a 90-es évek előtt sem volt annyira túltolva ez a dolog Európában mint manapság. Ma viszont, a nagyon demokratikus Nyugat-Európa erősen hanyatlik. Ami nem jelenti azt, hogy nem élnek sokkal-sokkal jobban mint mi - elvégre óriási tartalékaik vannak -, de a folyamatok hosszú távon nem nekik kedveznek. Mondjuk tegyük hozzá, hogy nekünk sem.

Vadalmaaaaa 2017.05.21. 10:55:42

@diggerdriver: de tajekozatlan vagy! Az arab vilagban is hordanak nadragot a nok, menjel mar egy eszak- afrikai orszagba legalabb,nem kell mindjart Szaudiban kezdeni.
Jo,hogy olyasmirol okoskodsz,amit nem is ismersz . Mar megint egy olyan hulyeseg,mint az eletmodtanacsaid korabbrol..

martineden 2017.05.21. 10:55:46

@Shanarey: Szamtalan orszagban elkerik a bankban az utlevelet.Pl. Horvatorszagban is penzvaltasnal, de a Dominikai koztarsasagban vagy Thai-foldon is. Nincs ebben semmi erdekes. Dominikan pl nem csak elkertek, de az auto berles idejere vegig ott is tartottak.

DieNanny CH 2017.05.21. 11:03:02

@vöribaba:

"hotelban aludtàl màr èletedben? Probald ki egyszer."

Igen, Európa több részén is.

Amikor elvették az útleveledet, akkor csak belenéztek, hogy valóban te vagy, majd visszaadták, vagy maguknál tartották, míg ki nem fizetted a számlát?

DieNanny CH 2017.05.21. 11:12:03

@martineden:

"de az auto berles idejere vegig ott is tartottak."

Hm. Szóval, a kártya formátumú jogosítvány alkalmas külföldön a személyazonosság igazolására?
Jó tudni!

(Amúgy 2011-ben egy ismerősöm Firenzében bérelt autót, és nem vettek el személyit tőle. Útlevele nem volt. Viszont, 2 hétre bérelte az autót, de ezalatt 2x el kellett repülnie másik országba, szóval egyszerűbb volt a parkolóban hagyni az autót, mint minden megérkezéskor leadni, majd megérkezéskor felvenni. Ebben az esetben ő nem is maradhatott volna személyi nélkül.)

adg 2017.05.21. 11:55:23

@vöribaba: majd legkozelebb, ha kell menned, nezz mar bele eloszor, mert szerintem valami mokas kedvu haverod ultethetett egy to csalant a wcdbe.

@DieNanny CH: en sem tapasztaltam meg ilyet. Sehol nem vettek el a papirjaimat megnezesnel tovabb. Autoberleshez sem vesznek el semmit, megnezik a jogsit es lekotik a hitelkatyan a penzt, de meg azt sem vonjak le amig vissza nem vittem a kocsit.

Vibi 2017.05.21. 12:00:25

@DieNanny CH: Valoban furcsa Nyugat-Europabol nezve, hogy elveszik az utlevelet es egyfajta zalogkent kezelik. Velunk hogy europai peldat mondjak iden februarban Szloveniaban esett meg, hogy eltettek a hotelben. Aztan meg is dobbentettek, amikor par nap mulva kertuk volna vissza es nem talaltak. Persze 10 perc mulva egy masik fakkbol elokerult. Szerintem ez ilyen fejlodo vilag meg volt kommunista blokk jelenseg. Nem kell tulaggodni. Mondjuk Szaudiban kicsit mas a helyzet.
Az autoberles meg megint mas, hiszen ott a normalis cegek zarolnak 300-1200 eurot is a szamladon, viszont arab, meg hasonlo helyeken a hotelek/idegenvezetok/utazasi irodak kis magan autoberlo cegekkel is dolgoznak, akik nem biztos hogy rendelkeznek ilyen eszkozokkel, hogy kartyaolvaso es hasonlok. Ezert marad a biztos megoldas, visszatartja kaucionak az utleveled. Kis hotel hasonloan jar el, mert nem akarja hogy fizetes nelkul lelepj.

adg 2017.05.21. 12:03:11

@Vibi: es ilyen esetben mit csinalsz, ha valami baj van es igazolnod kellene magad?

Vibi 2017.05.21. 12:11:10

@adg: Mar irtam feljebb. Altalaban ha ilyen helyekre megyunk meg az utazasi iroda is javasolja, hogy legyen nalunk fenymasolat minden dokumentumunkrol. Nekem meg nem kellett fenymasolt utlevellel hazajonni, de par eve volt egy brit pasi aki azzal utazott haza. Egyebkent en elmennek a kovetsegre es kernek egy egyszeri hazautazasra szolo utlevelet. De mint irtam ezek a helyek mind a turizmusbol elnek es teljesen normalis, ismert szokas, hogy ez igy mukodik arra. Semmi okuk nincs hogy ne adjak vissza. Sokkal nagyobb esellyel veszted te magad el, mint hogy nem kapod vissza. En Tuneziaban megkerdeztem, hogy ha a rendor megallit mit csinaljak. Mondtak, hogy nem allit meg, mert latja a rendszambol, hogy berel auto, tehat turista vagyok. Egyiptomban meg minden sarkon fegyveres katonak vigyazzak a turistakat, miota parszor felrobbantottak, lelottek nehanyat, szoval nem cseszegetni akarjak oket, mert mar igy is alaig megy oda valaki.

nyuszigonosz 2017.05.21. 12:15:33

@Vibi: Hát ellent kell mondjak ennek a "volt kommunista blokk jelenség" dolognak, amiröl te írsz.
Mert egy normális hotelban bizony nem kell leadni az útlevelet! Sehol. Maximum belenéznek, és teljesen természetes, hogy kreditkártyával fizet az ember. Kocsibérlésnél sem kellett, nemhogy leadni hanem még mutatni sem útlevelet, hanem az érvényes jogosítványt felmutatni, kész.

Ezek szerint te/ti jártok olyan helyekre, ahol nincs meg egy picilinkó európai standard sem. Jó, írtad Tunéziát, de most nem arról beszélek.

adg 2017.05.21. 12:30:31

@Vibi: jo, erre emlekszem, de en nem ezt kerdeztem. Nem gondolnam, hogy nem adjak vissza, de abban sem vagyok biztos, hogy a rendor nagyon boldog lenne egy fenymasolt utlevel lattan, plane, ha esetleg valami gond van. A nagykovetseg meg a mosogatas ilyenkor nem jatszik. :)
Van, ahol nagykovetseg sincs tobb ezer km-es korben. Nekem pl Canberra 4000 km, vagy esetleg Jakarta, de az meg masik orszag, ugye. De mint mondtam nem attol tartok, hogy megtartjak, hanem hogy nekem kellene kozben.

De meg sose akartak elvenni, szoval csak kivancsi voltam.

Vibi 2017.05.21. 12:44:31

@adg: tudtam, hogy fel fog merulni a kerdes, szoval itt a valasz
In its travel advice, the Foreign Offices urges Britons to leave their passports and other valuables in a safe place when they head abroad.
They should also carry a photocopy of the details page with them at all times in case they require police assistance or need to prove their identity when they aren't carrying their passport.
This will also help in a situation where a passport needs to be replaced urgently. A photocopy should also be kept at home.

Persze ne ertsen senki felre, en nem allitom, hogy ez egy szuperbiztonsagos dolog, hogy elveszik az utleveledet kulfoldon, mert nyilvan nem az. De nem erdemes veluk vitatkozni, mert max annyit ersz el, hogy nem szallsz ott meg, vagy nem berelsz toluk autot.

@nyuszigonosz: Szlovenia, Ljubljana azert teljesen civilizalt. Viszont foleg a volt keleti blokk portasainak van igen eros portas tudata, magyarul ok az elso es utolso ember a hazban, igy megtehetik, hogy a torvenyt a sajat szajuk ize szerint ertelmezzek. Nem tudom, hogy tenyleg mindenhol jellemzo e az utlevel elvetel, de felteszem, akik csinaljak volt mar kulfoldi vendeguk aki lelepett fizetes nelkul.

M. Péter 2017.05.21. 12:44:57

@Vibi: @nyuszigonosz: Olaszországban is eltették az útlevelet a szállodákban, amikor legutóbb ott jártam.

Vibi 2017.05.21. 12:48:30

@adg: hat de megis mire kellene? Nyaralas alatt az ember nem mutogatja senkinek az utlevelet. Majd ha mesz haza vagy leadod a kocsit meg kijelentkezel a szallodabol ugyis visszaadjak. Persze ha megis kell probald meg visszakerni, vagy ha csaladdal vagy hasznald a feleseget vagy a ferjet, mert mindet nem veszik ugyse el.

Vibi 2017.05.21. 12:52:39

@M. Péter: mi augusztusban voltunk, de a mienk senkinek nem kellett, viszont elore fizettettek velunk
Egyebkent szerintem azert tarjak meg mert ott es akkor nincs kedve vagy ideje a portasnak, foleg ha 100-an akarnak egyszerre becsekkolni, hogy minden adatot a torvenynek megfeleloen felvegyen, hanem kesobb amikor senki nincs a pult elott szepen lejelenti a vendegeket meg kitolti a papirokat meg lefenymasolja ilyenek. Nem azert tartja ott mert aztan neki van ilyen szemelyiseglopo biznisze masodallasban. Persze nem vagyok szallodas, igy nem tudom, csak ez tunik nekem logikusnak.

adg 2017.05.21. 13:25:38

@Vibi: jo, oke. Van ebben is racio. Marmint, hogy a masolat biztonsagosabb. Kicsit utanaolvastam most, es egy halom orszagban magadnal kell hordanod valami elfogadott id-t. Pl magyarorszagon is. Es ha megallit a rendor, el is keri. Olaszoknal pont eleg a fenymasolat, angoloknal meg semmi sem kell.

Na, erdekes volt. :))

Vibi 2017.05.21. 13:52:39

@adg: Igy van, de egyebkent a magyar rendor sem a turistak baszogatasaban eli ki magat, szerintem ha annyira kell elsetal veled a hotelig, ahol megmutatjak neki, hogy tenyleg john smith vagy.

Vadalmaaaaa 2017.05.21. 17:24:58

@DieNanny CH: mièrt a bankban maguknal akartàk tartani az útlevelèt?

Poszter

Barmifele banki muvelethez elkerik a szemelyazonositasra alakalmas dokumentumokat,ha nem bankautomatat hasznalsz es ehhez nem is kell Egyiptomig szaladni,ez igy lesz barhol Europaban is.

Sot,ha bemegy Monacoban ,Monte Carloban a kaszinoba,ott is elkerik,ugyanis a helyi lakosok szamara jogszabaly tiltja,hogy bemenjenek,ezzel az indokkal meg ott is elkerik ,sot San Remobab ugyanez

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.05.21. 18:34:16

@nyuszigonosz: szintúgy. Vagy lemásolták az orrunk előtt, vagy megnézték, hogy azok vagyunk-e, akiknek mondjuk magunkat, vagy kis papírkát kellett kitölteni (utóbbit Szlovéniában). Nem szívesen válnék meg tőle...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.05.21. 18:46:37

@Vibi: (mesélek magyar rendőrről, még friss az élmény. Nem turistákat baszogat, hanem... Bp-i "nyaralás" során barátunk sírját mentünk meglátogatni a solymári temetőben, férj beállt a parkolóba az ír rendszámú autóval, az ott parkoló és addig mobilon beszélő rendőr egyből odajött, semmi jónapot, csak hogy kéri a papírokat (egyből feltételezte, hogy magyarok vagyunk). Megkapott mindent, mondta hogy ez a vizsgálat most el fog tartani egy ideig. Férj, jó, akkor addig bemennénk a temetőbe ha nem gond. Nem volt. Mire kijöttünk, már barátságosabb hangon elmondta, azért ellenőrzött minket, mert (doppergás) "a magyarok csalnak, idegen rendszámú kocsijukat hazatérés után sem íratják át". Nem, nem baszogatja a turistát a rendőr, fel sem tételezi, hogy idegen rendszámmal turista vagyok, hanem magyar csaló. Nem baszogat, de ha lehet a közelembe ne jöjjön.)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.05.21. 18:48:31

@Vibi: sosem gondoltam még ilyesmire, de ezután fogok tartani magunknál másolatokat, makes sense.

DieNanny CH 2017.05.21. 18:49:23

@vöribaba:

"mièrt a bankban maguknal akartàk tartani az útlevelèt?"

Nekem teljesen úgy jött le a posztból, hogy igen, maguknál akarták tartani.
Hiszen, nem banki ügyintézés miatt jöttek, hogy pénzt vegyenek fel, vagy számlát nyissanak, hanem a cég nevében, hogy beszéljenek a bankigazgatóval.

M. Péter 2017.05.21. 18:50:40

@vöribaba: Itt viszont arról volt szó, hogy tárgyalni ment a bankba, és a tárgyalás idejére a recepción kellett volna hagyni az útlevelét.

Vibi 2017.05.21. 19:33:25

@kisrumpf: Ha ez igy van, amit el tudok kepzelni, akkor nagyon helyes, hogy leellenorzik, hogy mikor lepett be a kocsi, van-e biztositasa stb. Itt Angliaban siman elkobozzak es bezuzzak a kocsit meg egy csinos birsagot is kiszabnak ha fel ev itteni hasznalat utan nincs atrendszamozva az auto.Azert azt belathatod, hogy csak a nagyon elszamtak, meg a csalni szandekozok vezetnek haza Irorszagbol is meg Angliabol is.

A masolathoz annyit tennek hozza, hogy felmerult tobbekben, hogy a rendor egyeb hivatal nem fogadja majd el. Ugyanakkor nekem az a szemelyes tapasztalatom, hogy a kulfoldi hatosag sosem azt feltetelezi, hogy en hazudni fogok, akarok es ezert van csak masolatom. Ez a magyarokra jellemzo. A kulfoldiek meglatjak a dolog ertelmet es nem is jut eszukbe hogy en ezzel csalni szeretnek.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.05.21. 20:02:04

@Vibi: ... s az útközben nyaralók, mint mi. S mert Magyarország, kapásból feltételezik, hogy csalnánk. Eh, mindegy. Számtalanszor voltunk már így "otthon", most fordult elő először, s kissé bánt, de majd megemésztem, nem személyre szólt.

NorthPier 2017.05.21. 21:34:02

@Vibi: "Azert azt belathatod, hogy csak a nagyon elszamtak, meg a csalni szandekozok vezetnek haza Irorszagbol is meg Angliabol is. "
Fontold meg, ha mást nem, szerelj fel rendőrnek Mo-on.
Minden muníciód megvan hozzá.

nyuszigonosz 2017.05.21. 21:54:30

@kisrumpf: Szerintem ez klassz, végigautózni Európán.
Mi mindent lát az ember út közben! Megáll, ahol valamit meg akar nézni és aztán megy tovább. Ismerös ez nekem. :-)
És nagyon jó dolog.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.05.21. 22:16:53

@nyuszigonosz: Csináljátok ti is? S Mao-n is szét vannak szórva barátok, családok, egyszerűbb kocsival látogatni őket. Előtte, utána útközben nyaralunk, csak az előzés necces néha vidéki utakon, haha.

martineden 2017.05.22. 10:06:16

@DieNanny CH: Egyszeru a keplet, vagy ott hagyod az utlevelet, vagy nem kapsz autot.A rendor pedig tisztaban van vele, hogy az orszagukban igy mukodik a jarmu berlese.Ne firenzet hasonlitsd Dominikahoz. Egyebkent szamos, meg europai orszagban is bevett szokas, hogy szallodaban, de fokepp maganhaznal berelt szallasokon elkerik az utlevelet es ott is tartjak, mig ott vagy. Ha tobben vagytok, akkor csak egy emberet a csapatbol..

Demi78 2017.05.22. 11:35:24

Jo poszt volt, koszonjuk!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása