Talán emlékeztek még Gábor (aki a posztban egészen sajátosan jelenik meg) kalandjaira, aki nem is olyan régen osztotta meg bejrúti élményeit itt, a Határátkelőn. Az a poszt meglehetősen nagy tetszést váltott ki, úgyhogy most itt a nem kevésbé egzotikus folytatás, ezúttal is jó sok képpel és rengeteg érdekességgel. (A bárányok nem hallgatnak, viszont olyan hátsójuk van, amilyet én még életemben nem láttam.) A történet fonalát ott vesszük fel, hogy egy kissé mámorosra sikeredett éjszaka után felültek a repülőre, és elindultak Jordánia felé.

„...az előző bejegyzésben leírt bejrúti abszintos éjszaka hatását még meglehetősen erősen éreztem, amikor a gép felszállt Bejrútból Amman felé. Az út ugyan kb. csak két óra, mégis meleg ételt szolgáltak fel reggeli gyanánt. 

A már sokak által megismert tabouleh (aminek a receptjével ígéretemhez híven már kiegészült az előző bejegyzés) kicsit szottyadt, levet-eresztett változata és egy erősen kardamon és koriander illatű, curryhez hasonlítani akaró trutymó volt előttem rizzsel, amit nagy udvariassággal érintetlenül visszaadtam. Az út felénél felvillant az öveket bekapcsolni lámpa és egy nagyot liftezett a gép.

Kibernetikus Organizmus

2015-ben nagyságrendileg 160 repülőutam volt több, mint 20 különböző légitársaság járatain. Szám alapú beállítottságú vagyok, statisztikai adatokkal és tudományos módszerekkel megállapított információval és mutatókkal alátámasztott mérésekben hiszek. 

Ennyi repülés mellett számos új kérdés merült fel bennem.

„Mennyi az esélye a túlélésnek egy repülőgép szerencsétlenség során?”

„A repülőgép melyik részén a legnagyobb a túlélési esély – elöl, hátul, vagy középen?”

„Ablak, vagy folyosó?”

„A gammasugárzás hatása repülés közben?”

„Hol vannak a legnyugisabb helyek?”

Természetesen nagyon sok trükk létezik, talán megér majd egy külön fejezetet. 

A folyamatos „tudományos kutatásokon” túl szimbiózisban éltem/élek a telefonommal. Reptér térképek, appek sokasága, naptárak, foglalórendszerek, email, prezentáció, távirányító, mind egy helyen. 

A telefonom „időzónák automatikus észlelése” funkció és a naptárral való folyamatos és hibátlanul működő szinkronizálása a Maslow Piramis legaljára került. 

Adat kikapcs, bekapcs. HOL VAN WIFI??? A napi 150 email feldolgozása leginkább a telefonomon keresztül történt, természetesen a családommal való kapcsolattartás is digitális formát öltött. All-in-One kibernetikus organizmus. 

Jordánia - Kis ország, nagy kérdőjel 

Jordánia becsületes neve „Jordán Hásimita Királyság”. Ezt a nevet 1949-ben kapta, az angol kontrol alatt lévő Jordán Emírség nevet hátrahagyva. A Hásimita szó a királyi ház nevére utal. Mellékesen megjegyzem, hogy ugyanennek a családnak az uralkodói trónoltak Irakban is az 1900-as évek közepén.

Jordánia lakosságát és méretét tekintve kis ország, relatív és abszolút értelemben mérve is a szegény országok közé tartozik. Történelme meglehetősen messzire nyúlik vissza, a hétköznapi emberek vérében van az erre való büszkeség és folyamatos hivatkozás. 

Jordániáról már i.e. 1000-ben említést tesz egy pár egyiptomi tekercs, a Jordán Múzeumban azonban megtalálhatóak a kb. i.e. 7000-ben készített Ain Ghazal szobrok, melyeket teljes mértékben magukénak tudnak, így valóban teljesen jogosan mondják, hogy az övék az egyik legrégibb kultúra a világon. 

Északról Szíria, északkeletről Irak, keletről és délről Szaúd-Arábia, nyugatról pedig Izrael a szomszédja. Az ország földrajzi elhelyezkedése hasonló szituációt indokolna, mint Libanonban... azonban távolról sem ez a helyzet. 

Amman 

Az 1948-as palesztin háborúban, amikor Izrael független államnak lett kikiáltva, sok palesztin menekülni kényszerült. A döntő többségük Jordániában kötött ki, sokaknak a család egyik, másik ága már több generációkon keresztül ott élt, „palesztin leszármazottként”. 

Jordánia lakosságának 99%-a szunnita muzulmán, így döntő többségük igen érzékeny a ma is tartó izraeli-palesztin viszályra, a Hamasz a „palesztinok megmentője”.

A Holt-tenger másik oldalán Izrael 

A fentiek ellenére tiszteletben tartják vezetőjük és királyuk döntéseit, így elismerik az 1948-ban Izraellel kötött békeszerződést is. A régióban csak Jordániában és Törökországban van izraeli nagykövetség. 

Törökországot még értem, de az, hogy Jordániában is van, az jelzi a jordán király „modern gondolkodását”; ugyanakkor egy nagy kérdőjel hogy ezt igazából hogyan tudják fenntartani? 

Jordánia és Izrael között minden szabálynak ellentmondóan béke van. A Holt-tenger alapvetően nem tekinthető határnak a két ország között, messze “átlátni” a másik országba, egy rakétát átlőni gyerekjáték lenne. 

A közel-keleti juh 

Jordánia, a régió egyik legbiztonságosabb országának van kikiáltva. A hivatalos listán megelőzi Törökország, Katar, Egyiptom és az Arab Emirátusok, azonban a mostani egyiptomi és törökországi helyzetet figyelembe véve Jordánia valóban az első három között van. 

Magyarországról a Közel-Keletre az esetek döntő többségében két ponton léptem be: Isztambulban és Dubaiban. Az első általában a leginkább költséghatékony megoldás, Dubai (a környező Katar, Omán és Bahrein kivételével) leginkább a Távol-Keletet összekötő állomás.

A bejutás nagyon egyszerű, a reptéren lehet kiváltani a vízumot – legutoljára 40 jordán dínárt (1 dínár = 400 Ft) kellett fizetni a reptéren, bankautomata van. 

Leszállást követően a szállodába mentünk. Mi általában az Intercontinentalt választottuk, Amman árfekvésben az EU-átlag alatt van, így relatív olcsón nagyon jó szállodákban lehet megszállni. Gyors tisztálkodás után elvittek az egyik legjobb helyi étterembe falatozni.

Alkohol kizárólag a nagyobb szállodákban kapható, a friss gyümölcslevek sokasága ezzel szemben kárpótolni tudja a hideg sör hiányát. 

A mentás limonádé az egész régióra nagyon jellemző hűsítő, én kevés mentával, leginkább menta nélkül és sok jéggel kértem – azt hozzá kell tenni, hogy kizárólag friss citromból készülnek, a „citromlé” egyéb meghatározása idegen számukra. 

A friss, jéghideg gránátalma lé és a szárított mangó nagy kedvencek lettek, sajnos ezeket itthon egyáltalán nem lehet azonos ízvilágban felfedezni. 

Baráti körömben rendszeresen neveznek gasztrofasisztának: ez alapvetően az ételek és a főzés iránti szeretet újszerű megfogalmazása volt kedves barátaimtól azt követően, hogy valahol visszaküldtem a már nem tudom mit, nem tudom miért. 

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy mindenhol arcoskodom – persze, szoktam, külföldi üzleti körben természetesen kicsit visszafogottabban. 

A vacsora volt az első alkalom, hogy találkoztam a helyi partnerekkel és gyakorlatilag az első párbeszédnél merőben új információk birtokába jutottam. 

- Kérsz húst? – kérdeztek.

- Persze, csak bárányt nem kérek.

- Akkor mit?

- Csirkét. Marhát. Vadat.

- Vad?... azt nem ismerem. A csirke, az nem hús, tehát marad a bárány és a marha.

- Köszi, akkor marhát kérek.

- ...és bárányt?...:-)

- Persze, miért is ne. (Magamban meg azt gondoltam, hogy „OK, bazdmeg, tálaltass bárányt is, csak adj enni, mert éhen halok”.) 

A báránnyal kialakult viszonyom régre nyúlik vissza, hosszú, viszontagságos kapcsolat a miénk. Sok évig dolgoztam a vendéglátásban, így nyersen is és elkészítve is sokszor találkoztunk mi ketten, de egyszerűen nem indult be a kémia. 

Az alapvető probléma az egész állatot körülvevő faggyú és annak erős illata. Egyszerűen öklendeztem tőle mindig... most meg kérésem ellenére kapom. A báránnyal szembeni ellenállásom természetesen nagy érdeklődést váltott ki a helyiekből, annak rendje és módja szerint azonnal meg is kérdezték: 

- Miért nem eszel bárányt? Vallás? Betegség?

- Nem szeretem az ízét. A faggyúnak túl erős az illata nekem.

- Haha... ez azért van Gábor, mert nem ettél még közel-keleti bárányt.

- Hm... gondolod? (Magamban persze azon gondolkodtam, hogyan tudnám megmagyarázni neki, hogy én ettem már, láttam is sokat, meg egyébként is értek hozzá).

- Igen, mert TELJESEN más, mint amit TI esztek ott Európában. 

Ebből természetesen egy elég hosszú beszélgetés alakult ki, és a nagy arcom hamar összement, amikor megláttam az alábbi képet.

...ugyanis a közel-keleti bárány egy nagyon alapvető dologban különbözik az európaitól. A faggyú döntő többsége az állat hátsó fertályán két zacskóban csüng az állaton, viszonylag laza szerkezetben. Ez a száraz évszakban tartalékot képez, hasonlóan a tevékhez. Az európai juhok egész testét beborítja a faggyú, nagyjából egyenletesen. 

A fenti párbeszédet és a közel-keleti bárányokról folytatott eszmecserét követően tálalták a frissen 10 másodperce a grillről levett, szélein még sercegő bárányfalatkákat nyárson. 

Hozzá frissen vágott Tabouleh, jó sok helyi olívaolajjal (Jordánia a világ egyik legnagyobb olívaolaj termelője) és a megszokott arab kenyérrel. Természetesen a nagyon kedves és mosolygó házigazda az első mozdulattal egy teljes nyársat elém rakott és megvárta, hogy megkóstoljam. A külseje ropogott, a belseje puha volt és rózsaszínű.  És nem volt faggyú íze. És rettenetesen finom volt. 

Jordániában is a libanoni konyha és annak helyi változatai a leginkább közkedveltek. A leghíresebb helyi étel a Mansaf, fermentált joghurt alapú szószban párolt bárány. 

Ha valaki ilyet szeretne enni, mindenképpen az Al Quds étteremben tegye Ammanban. Az elegánsabb környezetet kedvelőknek mindenféleképpen a Fakhreldin éttermet javaslom, egy kicsit lazábbra vágyóknak a Hashem lenne a tippem. 

A Rózsavörös Város 

Nagyon ritkán adódott alkalom turistáskodni. Maradhattam volna még egy további napot a munka után, nagyon gyakran kérleltek is a helyiek, de leggyakrabban a hazajövetelt választottam, még egy-két nappal kevesebb az otthontól távol. 

A munkából adódóan viszont gyakran látogattunk üzleteket a különböző városokban, így autóból is nagyon sok mindent meg lehet nézni viszonylag gyorsan. 

Ammanban lehet várost nézni, aki szereti a nagy kavalkád feelinget, annak mindenképpen javaslom a piac meglátogatását. Van egy pár érdekes rom, palota, ilyesmi, de nekem úgy nagyjából ennyi. Ezzel szemben Petra mindenképp megér egy utat, én leginkább ezt jelölném meg elsődleges úticélnak. 

Petra 237 km-re van Ammantól délre. Papíron autópálya van elég sokáig... mármint papíron van autópálya... és papíron sokáig. Az autópályának nevezett út az országon és amúgy a régióra jellemző sivatagon vezet át. A sivatagban viszonylag sok a homok és amúgy gyakran van meleg. És szárazság. 

Ez a fajta környezet már önmagában egy nagyon markáns hangulatot ad az egésznek, főleg úgy, hogy mindegyik országban a helyiek nagyon kedvesek és figyelmesek voltak (az esetek döntő többségében) és folyamatosan a kedvünkben szerettek volna járni. 

Az egyik út során a repülőgép-járatok valahogy úgy jöttek ki, hogy az utolsó napból fél napunk szabad maradt, engedtünk hát a csábításnak és ebédidőben elindultunk turistáskodni. Ez egyébként pont a születésnapomon volt, májusban. Csak utólag derült ki, mennyire jó döntés volt. 

Azon a környéken májusban már elég meleg van, kb. 40 fok volt. Egy hétszemélyes, japán gyártmányú óriás terepjáróval mentünk heten: Sharbel, a helyiek és én. 

Az autó sofőrje a helyi partner tulajdonostestvér egyike, egy nagyon nagy, öltönyös, kissé morcos kinézetű ember. A firenzei egyetemen végzett testvérével együtt, aki egy pici, vékony, törékeny lélek. Stan és Pan. A többiek a cég operációs vezetői. 

Sharbellel a leghátsó két ülésben kapaszkodunk erőteljesen, miközben a helyi popkultúra királya nagyon hangosan énekeli a nagyon helyi slágert a rádióból, amit az többi öt férfi az autóban hangosan énekel. 

Az autópálya helyenként nagyon hézagos, a sebesség 50-180 között váltakozik, sokszor erős fékezéssel, dudával és két kézzel való erőteljes magyarázással és valószínűleg nagy káromkodással megfűszerezve. A hőmérő 42 fokot mutat, álljunk meg inni. A sivatag közepén, egy benzinkúton...

...ahol először szembesültem ezzel:

Ebben a pillanatban azt kívántam, bárcsak lenne egy app, amivel programozni lehetne az emberi szervezet ürítésének pontos időpontját. Egy nagy piros START gombbal akár lehetne úgymond spontán. A megfelelő helyen. Így el lehetne kerülni az amúgy is gyors emésztésemből származó problémákat. 

Nem tudom, ki, hogy van ezzel, az én személyes tapasztalatom az, hogy vannak olyan pillanatok, amikor az akaraterő legyőzi a perisztaltikát. Ez is egy ilyen pillanat volt. 

A helyiek eredetileg azt tervezték, hogy két két óra alatt odaérünk. Ez nem sikerült, így kicsit több, mint három óra autózás után (aminek az utolsó kb. 40 km-es szakasza a hegyekben kacskaringózva történik) megérkeztünk. 

Petrát kb. i.e. 300-ban alapították, mint a Nabateus Királyság fővárosát. 1985-ben az UNESCO Világörökség része lett, 2007-ben pedig a világ 7 új csodája közé szavazták. Egy hosszú, keskeny kanyonon keresztül jutva tárultak elém a rózsaszín homokkő sziklába faragott építmények…

A lényegi dolgok megtekintéséhez kb. 6 km-t kell megtenni, oda-vissza. Ezt lehet gyalog, szamáron, lovon és tevén. Természetesen be lehet fizetni vezetett, angol és egyéb nyelvű túrákra, egy egész napot nagyon jól el lehet ott tölteni. 

Mi gyalog vágtunk neki. Eddig összesen 65 országban jártam, Petra az egyik legemlékezetesebb élményem volt. Ameddig csak lehetett, elsétáltam az út végéig, ott felmásztam egy elég magasan lévő építményre és leültem.

Közben a nagy melegben hallani lehetett az árusok és az állatokat vezető helyiek arab társalgását. Kavargó homok. Naplemente. Nem semmi! 

Mi nem szálltunk meg és nem ettünk Petrában, de megkérdeztem mindent, amit kellett. A szállodák tekintetében jóval nagyobb a szórás, mint Ammanban, meg lehet szállni már 20 ezer Ft-tól, én azért a higiénia miatt javasolnám az eggyel magasabb kategória választását. 

Nagyon sok turistacsoport érkezik ide, így érdemes jó előre lefoglalni a szállodákat. Az internet segítségével meglehetősen nagy pontossággal megtudható gyakorlatilag minden, ami az utazással kapcsolatosan kérdésként felmerül, ugyanakkor erősen javasolnám, hogy főleg a világnak erre a részére a repjegy, szálloda, stb. foglalásokat bízzátok a Vistára. 

Este 10 volt, mire visszaértünk a szállodába, Sharbellel elköltöttük a születésnapi vacsorámat – megbüntettük magunkat egy hatalmas adag fokhagymás vajba forgatott tengeri ízeltlábúval, az éhség miatt sajnos későn készült a fotó. 

Nagyon kellemes meglepetésként fel is köszöntött, a családunkat szimbolizáló szobrocskák ma is a nappalinkat díszítik.. :-) ...

Újabb hatalmas élményekkel gazdagabban másnap tovább indultunk Kuvaitba. 

Gábor a Vista segítségével repkedett a világban, ők segítettek a sorozat összehozásában is.

HÍRMONDÓ

Kalandozzunk Európában!

Svájci, németországi, angliai munkák, ráadásul nem csak a helyszín, hanem a munka jellege kapcsán is a sokszínűség a vezérelv.

Most akkor menjek vissza Amerikába?

„Nem azért írom ezt a levelet, mert féltem az állasomat. Bármikor kapnék egy jó állást egy amerikai vagy nyugat-európai egyetemen. Azért írok, mert én itthon szeretnék dolgozni, a CEU-n.”

Ráfaraghatnak a külföldön tanuló magyar egyetemisták 

Többször felmerült már a kérdés a Határátkelőn is, hogy külföldön tanuló egyetemistának Magyarországon fizetnie kell az egészségügyi szolgáltatási járulékot? Itt a pontos válasz.

Kiderült, mivel etetnek 

Lezárult a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal nagy élelmiszercégeket érintő, átfogó élelmiszer-minőségi vizsgálata. Az a minimum, hogy ellentmondásos a helyzet.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.