A címben feltett kérdésre az ember hajlamos rutinból rávágni az igent, ám ha jobban belegondolunk, nem biztos, hogy ez a jó válasz. Magyarországon (csakúgy, mint a régió más országaiban) is voltak már legalább névleg erre kitalált programok, ám egyik nagyobb kudarc lett, mint a másik. Noha az okok különbözőek lehetnek, előfordulhat, hogy eleve nincs ilyesmire szükség? Vitaindító következik.

Kezdjük a szokásos alapnehézséggel, ami röviden és egyszerűen annyi: miként azt sem tudjuk, pontosan hányan mentek külföldre Magyarországról, így arról sincsen pontos statisztika, hogy hányan térnek vissza (vagy mentek el azóta ismét).

A Tárki tavaly októberi (tehát viszonylag friss) tanulmánya szerint a tükörstatisztikák alapján akár 50 százalék feletti visszavándorlás lehetett még a rossz gazdasági viszonyok között is, korábban pedig akár 75 százalékos visszavándorlás is jellemző volt. Ez persze nem azt jelenti, hogy a hazatérők mind Magyarországon maradtak, sokan közülük ismét felkerekedtek. 

A hazatérők inkább foglalkoztatottak voltak, magasabb iskolai végzettségűek, vagy tanulás után visszaköltözők. Ami nagyon elgondolkodtató, hogy a tanulmány szerzője, Hárs Ágnes szerint a határátkelők, „akik túlképzettek voltak a külföldön betöltött munkahelyeiken, így is magasabb jövedelmet értek el”. 

„Hazatérésük után a külföldön megszokott jövedelemvárakozással érkeznek a hazai munkapiacra, ami sikertelen lehet, hiszen nem dolgoztak a szakmájukban, így hazatéréskor a szakmai fejlődésükkel járó remélt bérprémium esetükben elmarad, és ez újabb migrációs epizódhoz vezet” – írta a szakember.

Mindez azt jelenti, hogy a kelet-közép-európai régióban van egy, alapvetően a gazdasági helyzetre reagáló folyamatos mozgás. 

A kérdés csak az, hol van mindebben a kormányok szerepe?

Bukott programok

A magyar Gyere haza fiatal program, vagy a szintén a határátkelőket visszacsábítani próbáló szlovák változat (ott két részletben összesen 10 ezer eurós vissza nem térítendő állami támogatást adtak azoknak a külföldön élő, diplomás szlovák fiataloknak, akik hajlandók voltak hazatérni) kudarca számomra azt bizonyítja, hogy ezekre a mozgásokra az ilyen típusú kezdeményezéseknek elég csekély hatása van. 

Azaz valaki nem azért fog hazatérni, mert van egy kormányzati (adott esetben kissé talán propagandisztikus célokat szolgáló) program, hanem azért, mert úgy ítéli meg a külföldi és a magyarországi viszonyok összehasonlítása után, hogy megéri hazaköltözni, vagy úgy alakul a magánélete, hogy ez a logikus lépés. 

Nem szeretném azonban a kérdést Magyarországra és a régióra szűkíteni, hiszen ennél jóval általánosabb problémáról van szó. Például a hazatérő ír kivándorlók esetében. 

James Parnell 16 évig élt Sydneyben a családjával, majd úgy döntött, hazaköltözik Írországba. Szerinte kétfajta határátkelő van: az egyik, aki (jellemzően gazdasági) kényszerűségből ment külföldre, és alig várta, hogy hazatérhessen, illetve a másik csoport (és ő is ide tartozik), melynek tagjai azért vágtak neki, mert jó lehetőségnek tartották és ugyanígy gondolkoznak a hazatérésről is. 

Márpedig szerinte ezt a két csoportot, illetve az ő igényeiket érdemes szétválasztani, mert teljesen másra van szüksége az egyiknek, mint a másiknak. 

Ő és felesége például egyáltalán nem vártak semmilyen segítséget az ír kormánytól, amikor tavaly hazaköltöztek. A nekik szükséges információkat a különböző (jellemzően civil) oldalakról szerezték be, és csak amikor hazatértek jöttek rá, hogy milyen sok segítő csoport és kezdeményezés van. 

Kinek segítsen a kormány? 

James Parnell úgy látja, hogy a kormányoknak elsősorban a társadalom leginkább segítségre szoruló tagjait kellene támogatni. Vajon közéjük tartoznak a hazatérő határátkelők? 

Még egy ennél is érdekesebb kérdés, hogy a visszatérőknek milyen olyan különleges igényeik vannak, amelyek a társadalom szélesebb rétegeire nem érvényesek? 

Az egyik ilyen persze a társadalmi visszailleszkedés kérdése, és néhány gyakorlati jellegű (akár törvényi vagy egyéb jogi) probléma, amiben nem ártana a segítség. 

Hogy magyar példát hozzak, ott van a TAJ-kártya kérdése, amit külföldre költözéskor elvileg (a gyakorlatba most ne menjünk bele) szüneteltetni kell, ami azt jelenti, hogy a színe a rendszerben zöldről kékre vált. 

Ahhoz, hogy „visszaváltozzon”, nem elég ismét munkába állni Magyarországon, hiszen a külföldi biztosítás megszűnése általában nem azonos a magyar munkába állás napjával. 

Éppen ezért a külföldi biztosításunk megszűnésétől számítva 15 napon belül bejelentési kötelezettségünk van a kormányhivatalok megyeszékhely szerint illetékes járási hivatalánál, Budapesten a XIII. kerületi hivatalnál. 

Ha ez nem lenne elég, a külföldi biztosítás megszűnését bejelentő nyomtatvány mellé csatolni kell még: a külföldi biztosító által kiállított, a biztosítás időtartamáról szóló igazolást, és a magyar jogviszony igazolást is.

Ezt például biztosan lehetne egyszerűbben csinálni (például ha valaki konkrét állásra jön haza, akkor az automatikusan elindíthatná a biztosítottságot is), és nyilván akadnak még hasonló szabályozások, amelyek megkönnyíthetnék az életet. 

Az íreknél például már két éve átfogó csomagot állítottak össze a határátkelésből adódó (elsősorban lelki) problémák kezelésére, de létrehozták az IN-Dublin projektet is, amelynek lényege, hogy ezen keresztül lehet felvenni a kapcsolatot (és tapasztalatot cserélni) a hasonló cipőben járó társakkal, illetve az ír üzleti világgal (mert munkahely nélkül visszatérni senki sem szeret, ugye). 

„Nem indulhatunk ki a politika segítségéből” 

Visszatérve az általánosabb képhez, James Parnell azt írja (és hajlamos vagyok egyetérteni vele), hogy a hazatérők fontosabb igényei (munkahely, megfelelő lakhatás, elfogadható biztosítási díjak, stb.) mindenkinek ugyanolyan fontosak. 

„Bárhova is mész, egy dolog minden országban igaz: az emberek nagyon ritkán elégedettek a politikusaikkal. Nekünk, íreknek is megvannak a magunk ügyeskedő politikusaink és az ausztráloknak is. Noha hiszek abban, hogy többet kellene követelnünk tőlük, egyértelmű, hogy ezt nem mindig várhatjuk el. Nem indulhatunk ki abból, és élhetünk annak megfelelően, hogy ők majd mindig megfelelő szinten teljesítenek” – írja James Parnell. 

Éppen ezért fontos, hogy az ember ne várjon a kormányra, a politikusokra, hanem cselekedjen, amit viszont általában éppen azok nem tesznek meg, akik utána a legjobban fel vannak háborodva – véli az ír szerző. 

„Nem a magukon segíteni képtelen szükséget szenvedőkről beszélek, hanem azokról, akik nem akarnak tenni semmit. Ha a kormány nem teszi meg a tőle elvárhatót, akkor ki kell követelnünk, ugyanakkor nekünk is meg kell tennünk magunkért mindent, ami módunkban áll” – teszi hozzá James Parnell. 

Magyarul ugyan bizonyos dolgokban szükség lenne az egyszerűsítésre, a hazaköltözés megkönnyítésére, de balgaság mindenféle programoktól várni a segítséget – és ez nem csak Magyarországra igaz. 

Szerintetek kell-e, és ha igen, hogyan segítenie a kormánynak az arra vágyó határátkelők hazatelepülését?

HÍRMONDÓ

A magyar fiatal választása: adósrabszolgaság vagy külföld?

Vajon valóban két lehetőség (az adósrabszolgaság és a határátkelés) áll a magyar fiatalok előtt, vagy csak politikusi túlzásról van szó?

Ha inkább a külföldre szavazol, de még nincs konkrét állásajánlatod, akkor keresgélj a Határátkelő naponta frissülő álláskereső portálján, ahol közel 1000 külföldi munkalehetőség vár!

A kormány szerint kevesebb orvos megy külföldre 

A Fidesz szerint ma a megalázás helyett a megbecsülés az egészségügyi dolgozók osztályrésze Magyarországon, a kormány pedig úgy látja, csökkent a körükben az elvándorlás.

„Gátlástalanul becsapják a közép-európai vásárlókat” 

Nyolc ország állt össze Brüsszelben, hogy közösen lépjenek fel az ellen, hogy bizonyos gyártók ugyanazt az élelmiszert eltérő minőséggel forgalmazzák az uniós országokban.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.