Igazán változatosra sikerült reményeim szerint az eheti ajánló, hiszen ellátogatunk a világ egyik legkülönlegesebb országába, aztán részt veszünk egy sokkal kevésbé kellemes kalandon is, melynek végén injekció formájában vesszük be a leszarom tablettát, majd egy nagyon megható részlettel zárunk, amiről most nem is árulnék el többet.
Van a Csendes-óceánban, a semmi kellős közepén egy ország, ami akár a földi paradicsom is lehetne, de azért ennyire nem egyszerű a helyzet, mert ők is rengeteg problémával küzdenek. A Mindjárt jövünk blog szerzője járt Tongán.
„Magától értetődő volt számomra, hogy ha elutazok Új-Zélandra, akkor egy másik országot is megnézek a közelben. Valami teljesen szokatlan környezetbe szerettem volna belecsöppenni, ezért nem választottam Ausztráliát. Igen, tudom, ott is tapasztalhat sok újat az ember, de a szélsőséges jellemem valami egészen más irányba terelt. (...)
Végül úgy esett Tongára a választásom, hogy Új-Zélandon volt szerencsém tongaiakkal találkozni. Mivel esetükben nagyon mélyen hívő népről van szó, minden vasárnap találkozhatott velük az ember misén, melyen a népviseletükben jelentek meg.
Nem tudom, miért, mindig előreengedtek mindenkit, ők pedig leghátul álltak a templomban. Akivel pedig sikerült beszélgetnem, az nagyon barátságos volt. És még a takarékoskodó énemet is megnyugtatta, hogy kb. 70 ezer forintba kerül a menettérti repjegy.
Tonga egy pici ország, ami 176 szigetből áll, de ennek csupán szűk harmada lakott. Összterülete kicsit kisebb Budapest és Miskolc együttes területének. Annyian lakják, mint Székesfehérvárt, vagy Újpestet: nagyjából 100 ezer fő. Én csak a főszigetet terveztem megnézni, mer bizonytalan a közlekedés a többi szigetre, mivel az időjárás könnyen változhat.
Én januárban voltam ott, ami a nyár közepe, tehát a legmelegebb hónap. Az átlagos hőmérséklet 28 fok és este se nagyon megy 22 fok alá. A tél, átlagban 3 fokkal „hűvösebb”. 32 foknál melegebbet, 10 foknál hidegebbet még sosem mértek az országban, ami első ránézésre nagyon vonzó.
Itt azonban egy nagy DE! következik: de a levegő átlagos páratartalma olyan magas, hogy az ember egész erejét leszívja. Főleg, ha az ember olyan északi típusú, mint én.
A gyakorlatban egy úgy nézett ki, hogy az első zuhanyzás után használt törölközőm nem száradt meg, és naponta többször kellett az elázott ruhámat cserélnem.
Jogos a kérdés, hogy miért nem mostam? Pár ezer forintot kellett volna fizetnem a hostelben egy (1!) adag ruha mosásáért és szárításáért. No, azért azt mégsem. Kicsinyesség? Lehet. Spóroltam? Igen. (...)
A fősziget neve Tongatapu, ahol a lakosság 70 százaléka él, a főváros a 24 ezres lakosú Nuku’alofa. A Nuku’alofa név jelentése egyébként a „szeretet lakhelye.”
Általánosan jellemző a térségbeli országokra túlsúlyos lakosság nagy aránya. Ennek történelmi okai vannak: a szigetek a klímájának köszönhetően kevés lakost tudnak ellátni, őket viszont egészséges gyümölcsökkel és tengeri halakkal.
A modernizációval együtt járó népességrobbanás miatt magas kalóriatartalmú élelmiszereket kénytelenek importálni. Ennek „köszönhetően” a fő táplálékforrások mára nem a hagyományos, egészséges étkek maradtak. Az eredmény döbbenetes: a felnőtt lakosság 90 százaléka minősül túlsúlyosnak. (...)
Az általam eddig látott legkisebb reptér előtt zenélő lakosok vártak minket, no meg Tony, az idős angol úr a minibuszával, akinek a hostelében eltöltöttem a nyaralásomat.
Hazafelé az úton szólt, hogy mivel másnap vasárnap lesz, ami Tongán szigorúan munkaszüneti nap, a bevásárlást még most este kell elintéznem. És ne számítsak arra, hogy másnap bármi is nyitva lesz: se bolt, se étterem, se tömegközlekedés, semmi. (...)
Mivel a főváros kb. akkora, mint Siófok, éjszakai élete viszont két szomszédos kocsmára korlátozódik, nem gondoltuk, hogy nagy „arconpörgés” van kilátásban. Én a biztonság kedvéért magamra raktam az új-zélandi hotelban kapott „Mate” feliratú kitűzőmet – abból nem lehet baj, legalább elősegíti a szocializációt.
Csak mi öten voltunk fehérek a pubban, ahol meglepően jó zene szólt. A helyiek kezdetben csak sanda pillantásokkal hozták tudtunkra, hogy ritka látványnak minősülünk.
Aztán ahogy egyre oldottabb lett mindenki, már jöttek hozzánk beszélgetni, szelfizgetni. És igen, jó ötlet volt a Mate feliratot magamon viselni. Ki ne akarna ugyanis a halállal szelfizni? (ti. a Mate helyi nyelven halált jelent – HÁ)
Sőt az éjszaka előrehaladott állapotában, amikor már senki nem félt leszólítani minket, volt egy olyan pillanat is, amikor egy helyi srác megkocogtatta a vállamat. Megfordultam, és csak annyit mondott nekem: „Hé, itt van két lány. Tetszel nekik. Válassz egyet.” Első hallásra el se hittem, de egyből rámutatott a két hölgyre, akik csak a válaszomra vártak.
Nos… Nehéz elhinni, hogy egy ilyen kulturális háttérrel bíró országban pont én, 74 kilósan ennyire tetszek olyan lányoknak, aki jócskán túlhaladják a helyi szépségideáltól elvártat. Mindenesetre nagyon tisztelettudóan visszautasítottam a vissza nem térő ajánlatot. (...)
Este két új lakótársat kaptam – mit ad Isten, németeket. Ők mondták, ne aggódjak, két nap alatt körbe fogjuk járni a szigetet, és azt is, hogy simán lehet Tongán stoppolni.
Nem csak a helyiek álltak meg szívesen, de a tömegközlekedést jelentő magán minibuszok is. Több országból is ismerősek lehetnek a sokat utazó embereknek: ezek elejére csak annyi volt kiírva, merre mennek, te felszállsz, leülsz, szólsz, mikor le akarsz szállni, adsz 0,5-1 panga’at (60-120 forint), de meg se nézik, mennyit adtál, és leszállsz. Utána persze várhatsz a következő ilyen buszra, volt, hogy csak egy óra múlva jött megint, volt, hogy fél perccel később.
Egyszer egy szolgálatban lévő rendőr vett fel, aki épp csak hazaugrott ebédelni. Még meg is álltunk egy fiatalember mellett, akivel kedélyesen beszélgettek pár percet – persze tongaiul – aztán mikor elbúcsúztak, fordított a sofőrünk: „Ő csak az egyik gyanúsítottam egy ügyben. Szóltam neki, ne tűnjön el, mert nemsokára megint kihallgatásra kell jönnie.” Külső szemlélőként mi azt hittük épp csak egy haverjával dumált egy kicsit.
Igaz, hogy szegény ország Tonga, de számomra az tűnt fel, hogy elégedettek és általánosan jókedvűek. Lehet, hogy nem telesen fedi ez a valóságot, de sokat mond, hogy én ilyennek láttam őket."
A teljes posztot itt találjátok, jó pár képpel is, szóval érdemes átnézni.
Leszarom tabletta angol módra
Egy kellemetlen vizsgálatnak is lehetnek kellemes (de legalább testen kívüli) következményei, az angoloknál ugyanis injekció formájában ugyan, de létezik a leszarom tabletta - derül ki Christine blogjáról.
„Egy kolonoszkópiás vizsgálatra magyarán vastagbéltükrözésre lettem beutalva hogy kizárjuk a vastagbélrák lehetőségét. (...) Férjem is behívták és neki is át kellett olvasni, illetve végig kellett hallgatni a tájékoztatót.
Majd elkérték a telefonszámát, hogy értesíthessék, mikor jöhet értem. Onnan ugyanis nem lehet csak úgy kisétálni. Sőt. Egyedül ki se engedik az embert. Mindkettőnknek többször is szánkba rágták, hogy olyan gyógyszert fognak bekötni nekem, ami után lényegében beszámíthatatlan vagy, nem lehetsz egyedül és hivatalos ügyeket sem szabad intézni ez után.
A férjem ezután kiült a kocsiba várakozni, engem pedig leültettek, míg berakták a branült és az első injekciók után infúzióra kötve betoltak a dokihoz. Emlékszem, nagyon fáztam, illetve mivel a branült nem a kézfejembe tették, hanem a könyökhajlatba, így elég kényelmetlen volt oldalfekvésben. De mást lényegében nem is éreztem.
Nézhettem a monitort, a dolog nem tartott tíz percig se, átnézték a bélésemet, mintákat vettek. Majd kitoltak a kórteremrészbe, ahol egy ideig hagytak feküdni, majd leszedtek rólam mindent és végre felöltözhettem, mert továbbra is meg akartam fagyni.
Ezután lehetett kiülni a várósarokba, míg a férjem értem nem jött. (…) Mikor megjött, újból gondosan elmondták neki hogy aznap már ne tévesszen szem elől és ne akarjunk semmi hivatalos dolgot intézni, mert kis túlzással, de a józan eszem épp házon kívül van. Aztán elindultunk.
Ekkor már 24 órája nem ettem és több mint 12 órája nem is ittam semmit. Vittem vizet is, meg csokit is, hogy mikor kijövök, legyen gyorsan valami. De eszembe sem jutott.
Már félúton voltunk, mikor szóltam, hogy elfelejtettem enni-inni. Kérdezte, álljon-e félre, amíg magamhoz veszek némi muníciót, de mondtam, hogy nem érdekes, nem számít. Semmi sem számít.
És ez az érzés végigkísérte az egész estét. Hogy nem számít, nem érdekes. Hogy kiállnék a vonat elé és nézném, hogy jön, és nem jutna eszembe, hogy félre kell állni. Mert nem számít. Jöjjön. Majd elmegy. Ég a ház? Égjen. Kit érdekel?
Nehéz igazán megfogalmazni, mi van ilyenkor az ember fejében, de számomra olyan volt, mintha kívülről, mármint magamon kívülről szemlélnék mindent. Közömbösen és érdektelenül. Hogy mindegy mi lesz egyszerűen nem érdekes. Én csak nézek ki a fejemből és pont leszarom."
A teljes posztot itt találjátok.
Nincs hová bújni a szeretet elől
A Szerelem Salvadorban az egyik legkülönlegesebb hangulatú blog, amit ismerek. Legutóbbi írása egyszerre szólt a beilleszkedésről, elfogadásról, és a távolságról.
„Huszonhét éves vagyok, már olyan régen elfelejtettem, milyen az anyai szeretet, mégis ebben a pár perces rutin hajfonásban ott van Rita minden odaadása.
Megelevenedik bennem a rég magam mögött hagyott kis Léna, a masnis-copfos négyéves, megelevenedik a mama érintése. Régvolt szeretetének emléke van velünk a szép, fényes nagyszobában.
Annyi ilyen pillanatot kapok tőle, az én anyósomtól, pedig azzal az elhatározással érkeztem ebbe a családba, hogy semmi áron nem engedem közel magamhoz őket, hogy ne sérülhessek, hogy nekem csak a férjem, és senki más, hogy a szívem helyén kő van, ehhez tartsd magad, Léna.
Közben valami egészen más történt, nem tudom hogyan, pedig én annyira próbáltam vigyázni a határokra, de elvesztettem a kontrollt a szeretet felett.
Hétvégenként lekvárt főzünk, pulykát töltünk magyar módra, megtanultunk együtt rétest nyújtani, és vannak olyan késő délutánok, amikor azon kapom magam, hogy arra kérem a férjem, menjünk át uzsonnára a szülői házba, hogy ott ülhessek a gőzölgő bahiai kávé fölött és beszélgessek Ritával, játsszak a sógornőimmel, hogy beszívjam a pórusaimba az otthon és a család hangulatát, ami már az enyém is, aminek a részévé szelídültem.
Micsoda trópusi gyermekkor, magamra sem ismerek. Hol vannak a hétvégi hajnalig tartó mulatságok, hol van a száz fokon égő nagy kozmopolita élet, a káosz, a hetedik kerületi csöndes késő délutáni magány. Mind ott hagytam az én szerelmetes Budapestemen.
Itt a világ végén utólag ajándékba kapom a gyermekkort, a játékot, a nevetést, azt, hogy gondoskodnak rólam. Olvadozom a trópusi hőségben, olvadoznak a jeges, hűs elképzeléseim a zord életről és világról is.
Rita szeretetnyelve az ajándékozás. Nem ismeri a majomszeretetet, az ölelgetést, a míves szépszavakat, csak adni tud, könyvet, ruhákat, utazást, ez az egy módja, hogy tudassa velünk, a családdal, hogy fontosak vagyunk.
A múlt héten volt, hogy először beszélt az én szép, szeplős nővéremmel. Mind a ketten érett asszonyok, mégis, mind a ketten egy kicsit zavarban voltak a videóbeszélgetés kezdetekor.
Hétvége volt, tehát főztünk, az egyik gázon a szilvalekvár rotyogott, a másikon a bab,a sütőben szépen barnult a korianderes csirke és Rita mind végigmutatta Zsófiának, végtelenül büszkén és vidáman.
A két nő csak mosolygott a kamerán keresztül egymásra, én voltam a kommunikációs kapocs, mert nincs egy közös nyelv, amelyet mindketten beszélnének.
Sosem láttam a nővéremet kicsit is tétovának, de akkor szinte kisgyermekekre jellemző sutasággal kezdte olvasni az előre megírt üzenetét, és kért meg, hogy szóról szóra fordítsam. Egy egyszerű köszönet volt, amiért vigyáznak rám itt, tőle értelmezhetetlen messzeségben. Mégis, elsírta magát a felolvasás közben. (...)
Még váltottak pár jelentéktelen szót, aztán már csak én folytattam a beszélgetést, amikor egyszer csak odalépett hozzám Rita és most ő kérte, hogy szóról szóra fordítsam a mondandóját.
Amikor a fiam külföldre költözött, – itt szünetet tartott, és várta, hogy mondjam a nővéremnek - arra kértem a Jó Istent, hogy csak jó emberekkel találkozzon. Az Isten azonban túllépte az elvárásaimat. Nem csak, hogy jó emberekkel találkozott az én fiam. De hazahozta a negyedik gyermekem. A harmadik lányomat.
Ezzel sarkon fordult, és visszament a konyhába folytatni a főzést. Zsófia egy pillanatra csendben volt, mintha elgondolkozott volna Rita súlyos mondatain. Én csak most, napokkal később értettem meg, amit beszélt, hiába tudtam a szavakat tökéletesen lefordítani, az üzenet a képzelt jégpáncél burkolatú szívemet finoman olvasztotta fel. Azt hiszem, nincs hová bújni a szeretet elől."
Mondanom sem kell, olvassátok el a teljes bejegyzést, őszintén mondom, érdemes!
HÍRMONDÓ
Miért lépnek le külföldre a fiatalok?
Egy nagy nemzetközi kutatásban próbálják felmérni a fiatalok (köztük a magyarok) nemzetközi vándorlását. A projektet az Európai Unió finanszírozza. További részleteket itt találsz.
Ha követnéd a fiatalokat, de nincs állásajánlatod, akkor keresgélj a Határátkelő nemrég indult állásportálján!
Bevándorló orvosok nélkül összeomolhat a magyar egészségügy
Az már egy ideje nyilvánvaló, hogy különböző okok (így az elvándorlás) miatt a magyar egészségügyben egyszerűen nem maradt annyi szakember, aki biztonságosan el tudná látni a feladatokat, arról nem is beszélve, hogy a következő években a helyzet valószínűleg csak romlik majd. A megoldás elvileg kézenfekvő.
Rohamosan fiatalodnak a brüsszeliek
Lakosságszámának stabil növekedése mellett Brüsszel egyre fiatalabb, lakosságának átlagéletkora 37,35 év. Az eredmény több tényezőnek köszönhető és ezek közül csak az egyik a bevándorlás.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek