oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. február 14. 06:31,  Hazaérkezve Európába 219 komment

2017. február 14. 06:31 Határátkelő

Hazaérkezve Európába

Az alábbi írásnak már a története is érdekes, hiszen három hónappal a megérkezés után írta Norm, az északi. Aztán eltette az asztalfiókba. Ennek lassan egy éve, most küldte el, miután újraolvasva rájött, hogy amit akkor első fellángolásnak gondolt, az azóta sem változott. (Az ország nevét a szerző kívánságára nem teszem közzé.)

Mikor érezted először úgy külföldön, hogy otthon vagy? Volt egyetlen ilyen pillanat, vagy egy folyamat része az érzés? Esetleg soha nem fogod magad otthon érezni? Írd meg a tapasztalatod, véleményed a hataratkeloKUKAChotmail.com címre.

norm_az_eszaki.jpg

„Még csak három hónapja élek itt a kicsit sem fagyos északon és még minden nap tartogat valami újat, valami olyat, ami eltér mindattól, amit otthon megismertem és megszoktam. 

Mégis, valahogy az első pillanattól, ahogy gépünk landolt a jeges kifutón, otthon éreztem magam. Persze az embernek először jól esik ez az otthonos érzés: úgy érzi, valójában csak most érkezett haza. Otthonról haza. 

Mert magyarként magam mögött hagytam a Kárpátokat, a Túró Rudit és persze: az imádott Budapestet, melyről, ha jól emlékszem Kosztolányi jegyezte meg találóan, hogy van egy fajtája a szerelemnek, amit csak azok éreznek Budapest iránt, akik nem ott születtek. 

Én is ilyen vagyok: szenvedélyesen és megmásíthatatlanul szerelmes vagyok és leszek Budapestbe. Mégis magam mögött hagytam és persze sok minden mást is: családot, megmaradt barátokat, gyermekkorom helyszíneit, a Balatont, Erdélyt, a Dunát és azt a rossz és jó értelemben is vett otthonos érzést, hogy tudunk egymásról. 

Hogy belelátunk egymás életébe és beszélünk róla - sajnos inkább egymásról, mint egymással -, de valahol mélyen mégiscsak jó szándékból, féltésből. Legalábbis szeretném ezt hinni... 

Hazaérkeztem a közösen elfeledett emlékbe 

Szóval igen: magyarként sok mindent magam mögött hagytam. De mégis: emberként és európaiként nem tudom másként érezni, mint úgy, hogy megérkeztem. Hogy hazaérkeztem. Emberként a normalitásba. 

Abba, hogy az ember nem szorongásra, félelemre vagy feszültségre született. Abba a mindennapi - a mi szemünkben mégis szinte Mars-béli - tapasztalásba, hogy ha bizalommal fordulsz a másik ember felé, akkor minden meg fog oldódni. 

Abba az ugyan csak halványan, de még az én közép-európai szívemben is pislákoló reménybe, hogy az emberek jók és szeretetből, szeretni születtek. Egyszerűen hazaérkeztem abba a közösen elfeledett, közösen meggyalázott emlékbe, hogy milyen volt embernek lenni. 

És hazaérkeztem Európába is: egy másik értelemben. Mert újra kultúra, hagyomány, önazonosság és ettől fűtött vendégszeretet vesz körül. A legkiválóbb fajta nacionalizmus. Ami nem abból áll, hogy valaki ellen határozzuk meg önmagunkat, vagy hogy irigyen panaszkodjunk amiatt, hogy másnak miből mennyi jutott. 

Ez a hazafiság olyan, mint amilyen a miénk volt, amikor még szabadott büszke magyarnak lenni. Ez a hazafiság azt emeli magasba, ami benne különleges és egyedi. Szélesre tárja az ablakot, hogy megmutassa a világnak egyéniségét, különleges kultúráját, tájainak valószínűtlen, semmihez sem hasonlítható szépségét. 

Az igazi Európa menedéke 

És ez a kultúra, bár hallatlan nyitottsága miatt látszólag sebezhetőbb, mint a miénk, mégsem tudom elképzelni, hogy az újkori népvándorlás lerombolja, megszüntesse önazonosságát. 

Mert bár földrajzilag távol vannak Európától, mégis híven őrzik az úgynevezett nyugati fehér civilizáció értékeit, sokkal jobban, mint azt a mélybe zuhanó Európa valaha is megtehetné. 

Mert bárkit befogadnak, de aki nem tisztességes, azt rövid úton kiveti magából a társadalom. Mert templomokban adják össze a homoszexuálisokat (bár nem kényszerítenek egy lelkészt sem, hogy ezt megtegye), de mégsem jutna soha eszükbe, hogy megtagadják keresztény gyökereiket. 

Mert bár felnőtt korukra folyékonyan beszélnek legalább két idegen nyelvet, mégsem jut eszükbe múló divatoknak hódolva beszennyezni saját, ősi anyanyelvüket. 

Az embernek valahogy az az érzése, hogy az igazi Európa, gyermekkorunk Európája, apáink és nagyapáink Európája menedékre lelt itt. Akkor is, ha sok dologban elképzelhetetlenül különböznek tőlünk és akkor is, ha európai szemmel nézve sokszor nem érzik szükségét, hogy az élet mindennapi szertartásosságának, az illem formáinak maradéktalanul engedelmeskedjenek. 

Mert ezek a dolgok nem számítanak. Jobban mondva: volt idő, nem is olyan régen, amikor ezek számítottak és természetesen töretlenül hiszek benne, hogy egyetlen udvarias meghajlásban, egyetlen kézcsókban tovább tud élni az, amit Európának, a mi civilizációnknak hívunk. De ilyen, szinte háborús időkben nem ez számít igazán. 

(Ami igazán számít - keserűen tanuljuk meg ezekben a vészterhes napokban - az, ami a kultúránk mélyén volt, ami legbelül szunnyadt. Ami még a lila és rózsaszín hajjal rohangáló német fiatalok tömegeiben is észrevétlenül jelen van valami megkérdőjelezhetetlen sarokkőként. Amit az őket körülvevő barokk és klasszicista épületek teremtettek meg a lelkükben észrevétlenül, talán kicsi gyerekkorukban.) 

Túl kell lépni a formákon 

De ahogy elhagyod az ostromlott kontinenst és itt járkálsz ezek között a boldog, nyílt tekintetű, őszinte emberek között, rájössz, hogy túl kell lépned a formákon. Megérted, hogy itt otthon vagy, ha neked is jelent valamit a hagyomány, a hit, a mesék világa, a zene, a leírt szó tisztelete és szentsége. 

Avítt fogalmak ezek a mi kibillent világunkban, a mi hanyatló kultúránkban, de mégis: talán mivel a szemünk előtt hal meg egy nagy civilizáció, mely több mint háromezer évet adott az emberiségnek, csak az elképzelhető legnagyobb tisztelettel és mélységes csodálattal tudsz tekinteni azokra, akik a végsőkig európaiak és a végsőkig emberek maradnak. 

Olyanok ők –még ha nem is tudnak róla –mint az utolsó szamurájok, vagy a dicső lengyel huszárszázadok, akik kivont karddal vágtattak a német tankok felé a biztos halálba. 

Próbálok Budapestre gondolni 

És ahogy járom az utcáikat és beszívom a hűs északi levegőt, próbálok Budapestre gondolni, próbálom magamba szívni a bódítóan sűrű és émelyítően édes magyar tavaszt. 

De nap-nap után azt veszem észre, hogy már nem tudom átérezni, mi az, hogy otthon „sűrűbb a levegő”, hogy néha lélegezni is alig lehet a melegtől, az állott városszagtól és virágillattól, ami beárad még a harmadik emeleti ablakon is. 

Próbálom érezni: összeszorítom a szemem és várom, hogy elöntse tüdőmet ez az elképzelt melegség. De van, hogy nem történik már semmi, csak a torkom szorul el… 

Van, hogy nem érzem már a tüdőmmel, csak a szívemmel, hogy milyen a budapesti fák alatt járva álmodozni és el sem hinni, hogy létezik ilyen sűrű kavalkádja az illatoknak.

És minden hazatalálásom és otthonos érzésem, minden tiszteletem és rajongó szeretetem ellenére megijedek és szégyellni kezdem magam. Mert félek, hogy el lehet feledni a budapesti tavaszt. Félek, hogy ha majd elbukik a mi Európánk, már emlékezni sem fogunk rá. 

Persze a szívem mélyén tudom, hogy belénk égett. Hogy a szívünkbe van írva Goethe minden szava, hogy a fülünkben cseng a Psalmus Hungaricus és ez megnyugtat. 

De mi lesz a gyermekeinkkel? Mi lesz, ha megkérdezik, mi volt az: európainak lenni? Lesz-e szó, amely ki tudja fejezni, azt, ami már nincs és ami itt még van? El tudjuk-e nekik mondani? 

Tudunk-e és kell-e bennük egyáltalán honvágyat ébreszteni majd valami iránt, ami soha nem volt az övék igaz valójában, és ami nem létezhet soha többé? 

Megtanulni európainak lenni 

Nem tudok válaszolni ezekre a kérdésekre. Egyelőre csak csodálkozom, beszívom a megnyugtató, kristálytiszta északi levegőt és próbálok megnyugodni. 

Próbálom elhinni azt, amit a saját szememmel látok: hogy tényleg itt van az elveszett paradicsom, hogy itt tényleg az övék még mindaz, amiért emberek lettünk egykor. 

Keresem az igazságot és próbálok tanulni. Próbálom megtanulni tőlük, hogy mit jelentett európainak lenni. Hogy mit jelent embernek lenni, és hogy az apokalipszis után, ami ránk vár, hogy vigyünk át ebből a hatalmas és csodálatos civilizációból legalább néhány téglát a túlsó partra.”

HÍRMONDÓ 

Így vándorolnak ki a magyarok

Vajon mennyire hajlamosak külföldre költözni a magyarok más európai nemzetekhez képest? Erre a kérdésre is megadja a választ egy rendkívül izgalmas és érdekes térkép.

Egy nap határátkelők nélkül

Képzeljük el csak egyetlen napra, milyen lenne mondjuk Nagy-Britannia bevándorlók nélkül! Hogyan működne (egyáltalán: működne-e) az ország, lenne-e étel az asztalon, működne-e a tömegközlekedés, a kórházak, az iskolák? Napokon belül kiderülhet.

Egyszerűbb lesz a svájci honosítás

A svájciak a hétvégi népszavazáson úgy döntöttek, hogy megkönnyítik a bevándorlók harmadik nemzedékének honosítását, ami mintegy 25 ezer embert érint, hatása azonban túlmutat ezen.

Az ausztrál iskola árnyoldalai

Noha távolról sokszor minden jobbnak tűnik, azért ha közelebbről megnézzük például az ausztrál oktatási rendszert, akkor ott is kiütköznek a hibák – miként erre egy ott élő magyar is felhívta a figyelmet.

(Fotó: pixabay.com/MonicaVolpin)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Skandinávia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6512254928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LittleG (uk) 2017.02.14. 06:59:38

Jolet. Vedd el toluk a joletet es meglatod mennyi marad a derus,kulturalt erupaisagbol.

montroyal ( CAN qc) 2017.02.14. 07:28:57

Akkor most nem terunk haza hanem megyunk egy kort 42 nap bojongas Asiaban De jo hogy nem kell kelni reggel menni dolgozni azert Ti se dolgozzatok sokat .. foleg aki havat lapatol vigyazzon a derekara :-)))

www.kepmegoszto.com/201702140722/58a2a23049d52-img_0709.html

Golf2 2017.02.14. 07:33:07

@montroyal ( CAN qc): Azt hittem a szerelőid dolgoznak főnök vagy.

Hari Seldon 2 2017.02.14. 07:42:59

Eleje jól indult, aztán átment közhelyes merengésbe. "a mi hanyatló kúltúránk" akkora frázis hogy nem igaz. - és nem is igaz.
Az emberek a folyamatoknak csak egyik felét látják. Azt ami őket veszélyezteti. Vagy annak vélnek. Az európai kultúra erősége éppen az adaptációs képessége a változó világhoz. Ez másik helyeken nincs meg. Most lehet jönni a demográfiával. De az egy mostani jelenség. Az ipari forradalom idején volt Európában egy népességrobbanás. Igazából pont akkor torzultak a népességek arányai. Most csak visszaállnak az eredeti arányok.
Másrészt aki jobban figyel láthatja hogy van bőven példa a kultúrális asszimilációra is, bármely más nép jön ide.

Hufeisen 2017.02.14. 08:03:58

Kiderül a végén, hogy melyik országban vannak rózsaszín felhők? Izland?

Golf2 2017.02.14. 08:09:44

Off.72 éve történt gaztett,az angolszászok gyújtóbombákkal kiirtották DREZDA civil lakosságának nagy részét...

szakasz2 2017.02.14. 08:34:10

Nem szoktam ilyet írni, de most ez bukik ki belőlem:
Anyám borogass...

Kb. minden második gondolata az, hogy Európának befellegzett és jön a kataklizma, na meg vége a 3000 éves történelmünknek. Ehhez már tényleg csak Kövér László "híres" gondolatát lehet hozzáfűzni: Ha így gondoljuk, akkor menjünk le a pincébe, fogjunk egy kötelet és ...

Könyörgöm, nézz már rá a történelemre, hány harminc- vagy százéves háborút, járványt, kataklizmát, villám- és világháborút élt már túl ez a szegény, szerencsétlen, szánalomra méltó földrész, a rajta levő népekkel együtt! És még ha most nem is a béke és harmónia fénykorában járunk, de azért mindegyik felsorolt sorscsapástól még nagyon messze vagyunk...

Egyébként én is Izlandra tippelek.

szakasz2 2017.02.14. 08:38:33

@Golf2: Hát igen, de a történelmet a győztesek írják, és háborús bűnösök szerintük csak a vesztesek oldalán vannak. Nagyon szomorú.

verkagrafomanka 2017.02.14. 09:00:06

"Mert bár felnőtt korukra folyékonyan beszélnek legalább két idegen nyelvet, mégsem jut eszükbe múló divatoknak hódolva beszennyezni saját, ősi anyanyelvüket." Már elnézést kerek, de what the f**k??? Milyen beszennyezés?

Hari Seldon 2 2017.02.14. 09:11:18

@verkagrafomanka:
Szerintem azt akarta mondani a költő, hogy nem használ lépten nyomon angol szavakat. (bár lehet hogy tévedek, sosem volt erősségem a műelemzés... :-) )

Hari Seldon 2 2017.02.14. 09:25:33

@Hari Seldon 2:
Szóval ebből következik, hogy ha nem akarsz a beszennyezők dicstelen táborához tartozni leszel szívrs a fuck helyett bmeg, vagy szordínósabban bakker szavakat használni! :-)

tanato 2017.02.14. 09:32:18

www.youtube.com/watch?v=MYXePrfsACU

Ez a második része.Drezda a pokolnapjai című játékfilm,nagyon élethű jelen

tanato 2017.02.14. 09:33:22

jelenetekkel.K.... jó film.

tanato 2017.02.14. 09:37:35

Szóval a története,lelőnek egy angol bombázót, a pilóta életben marad,a többi katonát ejtőernyős leereszekedés után a német parasztok agyonverik.A főhősnek sikerül sötétben begyalogolnia Drezdába,ahol egy nanémet ápolónő segíti bújtatni a kórházban és közben belé is szeret.Közben jön a város irgalmatlan bombázása.

Shanarey 2017.02.14. 09:37:55

Feröer-szigetek, Izland, vagy Grönland ?

Európa hanyatlik, ez részben igaz, de elbukni nem fog, csak változni. Hogy a változás mit hoz, az persze később derül ki. Beszennyezni a nyelvet, az egy húzós téma, mert ahol "élő" nyelv létezik, az kell hogy változzon, pár száz éve még nem létezett taxi, telefon, számítógép, stb.

Na és akkor kérdés a szerzőhöz. Van a helyi nyelvben megfelelő kifejezés arra hogy számítógép, telefon, taxi ? S erre ,, válaszként nem várom el az adott nyelvi választ, csak az érdekel, hogy biztos mentes az Angol, avagy Német jövevény szavaktól az a bizonyos helyi "anyanyelv" vagy sem.

Mert ahogy észrevettem, ezt egy "Európai" nyelvről sem lehet elmondani, hogy mentes lenne az egyéb nyelvekből eredő kifejezésekre.

Shanarey 2017.02.14. 09:43:14

Drezda bombázása, nem éppen idevaló téma, már csak azért sem, mert nem az volt az első, amikor valamely hatalom eltúlozta a válaszcsapást, avagy tett valamit amire akkor már igazából nem volt annyira szükség, és nem is az utolsó. Persze azt majd 30-50-70-100 évvel később fogják a történelem könyvek taglalni. Na meg persze attól is függ hol írják, a győztes, avagy a vesztes oldalon.

Shanarey 2017.02.14. 09:50:08

Egy hír azoknak akik hazaköltöztek, de nem jelentették az OEP-nél hogy már Magyarországon élnek.

www.penzcentrum.hu/biztositas/sulyos_szamla_varta_a_rendeloben_a_londonbol_hazakoltozott_fiatalt.1053592.html?

Borkabarka 2017.02.14. 10:30:47

@LittleG (uk): Ez nem ennyire egyszerű. Inkább az van, hogy a skandinávok emlékeznek és folyamatosan emlékeztetnek arra, amikor még nyomorult világ volt, nehéz életkörülményekkel. És hálásak azért, hogy most jólétben élnek. Nem gondolják azt, hogy ez jár csak azért, mert pl. norvégnak születtek. Ezért önkénteskednek, ezért támogatnak, ezért fogadják be a menekülteket.

M. Péter 2017.02.14. 10:40:33

@Shanarey: Ha bejelenti az ember, akkor se mindig egyszerű a dolog: www.delmagyar.hu/szeged_hirek/migransnak_erzi_magat_magyarorszagon_hazatelepult_de_egy_eve_nincs_tajszama/2506502/
Nem baj, hogy egy kisgyerek belehalhat, az a fontos, hogy a papírok rendben legyenek.

tsabus UAE 2017.02.14. 10:46:47

@montroyal ( CAN qc): Habár nem volt szabad mutatnom, mert asszony ott ült mellettem és nagyon parázott, de azért nekem sem fért volna be a zabszem, olyan magasan a hajók fölött...

tsabus UAE 2017.02.14. 10:50:33

@Golf2: Sajnos a győztesek írják a történelemkönyveket, de a gaztett akkor is gaztett, ha ők követik el. Kiváló példa Drezda...
A történelem nürnbergi perében azért majd ott ül Harris és Lemay is a vádlottak padján, Göringgel karöltve.

Golf2 2017.02.14. 11:10:26

@tanato: Ő persze megússza,az angol.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.02.14. 11:50:46

Haha, a kép Reykjavikot ábrázolja, és a szövegkörnyezetből is erősen az jön le, hogy Izlandról szól a poszt.
Hátha kicsit csökkenteni tudom a titokzatosságot...
:-))))))))))

Egy nap határátkelők nélkül: haha, kinti magyarok, szívassátok meg ezeket a sekkfej britteket, akik minden rosszért titeket (is) okolnak.Q-ra szurkolok nektek és várom, hogy milesz a hatása... :D

Ozzi iskolarendszer: na nehogy már, egy ilyen tündérkertben, ahol a tőkés szétosztja a hasznát és az összes tulajdonát a munkások közt, ott ki van zárva, hogy légkondira ne jusson gempa... :-)
Adégé, hol vagy?

2017.02.14. 11:53:03

Nem tudtam, hogy orszag megnevezese nelkul is lehet posztot irni, de erdekes otlet amugy. :)

@Shanarey: Szerintem inkabb Norvegia, Dania, vagy Svedorszag. Az izlandi meg a feroeri nyelv amugy pont, hogy tele van ilyen szavakkal, hogy computer meg ilyenek, mert minden ami ujonnan jott, az igy kerult be, nem lett ra olyan helyi szo mint nekunk pl az, hogy szamitogep. Az ir meg a skot gaelic nyelvek is ilyenek, meg egyszer Walesben is voltam nyaralni, es azon rohogtunk, hogy "parcio" = parkolas, "beicio" (lehet nem jol irom mar) = bike, "ffaswn" = fashion, stb stb. Persze tudom, angol szomszedsagban nyilvan meg erosebb lesz a hatas, de szerintem minel "osibb" es valtozatlanabb egy nyelv, annal gyengebb ezekre a jovevenyszavakra.

tanato 2017.02.14. 11:54:47

@Golf2: Persze hiszen főszereplő.

2017.02.14. 11:56:32

@geegee: "Haha, a kép Reykjavikot ábrázolja, és a szövegkörnyezetből is erősen az jön le, hogy Izlandról szól a poszt."

Reykjavikot lehet a Hataratkelo tette be kepnek, vagy az is lehet, hogy tereles. Enis igy csinalnam! :D

tanato 2017.02.14. 11:57:05

www.youtube.com/watch?v=a_F-5ROhTDI

Itt egy rövid részlet a filmből,a l legbrutálja.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.02.14. 11:59:23

@mojyo: :D
végül is nincs kizárva, de nekem a szövegből is Izland következik valahogy...

2017.02.14. 12:12:25

@geegee: Igazad van amugy, a "foldrajzilag tavol all Europatol"-ban elarulta magat, de akkor meg minek a titkolozas.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.02.14. 12:20:24

@mojyo: Nem tudom, de ha már itt tartunk, te például miért titkolod, hogy merre élsz?
:-))))))

adg 2017.02.14. 12:26:37

@geegee: az iras minden szava igaz. Ilyenek az iskolak gold coaston, 50 fokos ablaktalan badogdobozokban rettegnek a stresszes gyerekek a mindennapos keselestol.
Szerencsere van, aki feluletet ad az igazsagnak. :)

takarék-láng 2017.02.14. 12:51:49

@szakasz2: angolokat senki sem vonta felelossegre, pedig 100.000x annyi civilt megoltek csak(!) Nemetorszagban, mint a nemet bombazok Angliaban. A szovjet kegyetlensegekrol, a kommunizmus aldozatairol, az arombombak aldozatairol senki sem beszel soha. Csak Nemetorszagot buntetik mind a mai napig, es az a dicso nep megis el. Remeljuk angela merkel is bortonben fog megpusztulni egyszer.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2017.02.14. 12:57:13

@mojyo: A magyar ilyen téren különösen vicces mellesleg. Vannak, akik az eredetit használják (computer, file), vannak, akik a "magyar (=németből tükörfordított) szavakat (Rechenanlage = számítógép, Bestand = állomány), és vannak, akik a magyarosított angolt (kompjúter, fájl). Az sem egyszerűsíti a dolgokat, hogy a Microsoft nem tette le a voksát egyik mellett sem, hanem vegyesen össze-vissza használja a második és harmadik opciókat.

2017.02.14. 12:58:56

@geegee: Nem titkolom, mondtam mar, hogy Monacoban lakom :D

Amugy pedig nem szeretem a szemelyes kerdeseket, meg ilyen "nalunk"-ozast, hogy mi hogy megy, mert ugy erzem, nem tudnek objektiv valaszokat adni, vagy segiteni masnak, illetve a szemelyeskedest es a "neked konnyu mert te igy meg ugy voltal" tipusu jobban-tudom-mint-te-magad megmondasokat is szeretnem elkerulni.

2017.02.14. 13:00:24

@Gerusz: Nahat, azt nem is tudtam, hogy a szamitogep nemet tukorforditas! Ma is tanultam valami ujat. :)

London2009 2017.02.14. 13:01:17

Biztos Izlandon el. El is tudom kepzelni, hogy mennyire magaval ragadta a hely. Izlandba nagyon konnyu beleszerelmesedni. Szivesen elnek en is es romantikaznek az europai kulturarol egy olyan szigeten ahol tobb barany es lo el, mint ember.
Kivancsi vagyok, hogy meddig fog kitartani ez a rozsaszin allapot. Egy ev az meg semmi. Budapesti tavasz pedig soha nem lesz Izlandon.
Ettol fuggetlenul nekem is tetszett. Jo poszt volt ez, koszonjuk.

London2009 2017.02.14. 13:05:26

@mojyo: ize...en idaig meg voltam gyozodve, hogy te valahol London szomszedsagaban elsz videken. Hmm...Monaco! Oke, ha Monaco, hat Monaco! :D

Hari Seldon 2 2017.02.14. 13:07:31

@takarék-láng:
Hát pedig ősszel újra nyer. Biztos ilyen hülye ez a dicső nép. De lehet hogy nem nyer mert a Martin Sultcz (valahogy így írják) megelőzi. - Hiába, már a dicső népek se a régiek...

2017.02.14. 13:17:10

@London2009: Uristen dehogy, Londonba csak repulovel, tavaly nem is voltam, pedig evente igyekszem elmenni a V&A-ba, mert az az en vallasom zarandoklata, ugyhogy iden ketszer kell. :)

Maradjunk a Monacoban. :D

Shaktee 2017.02.14. 13:28:02

A budapesti tavaszt soha nem lehet elfeledni.

Köszönet a gyönyörű irásodért.

Shaktee 2017.02.14. 13:28:05

@montroyal ( CAN qc): Jön az áldás rendesen haver, de ez semmi a keleti parthoz képest, a mi 25 centi havunk, nova skotia 60-70 centit kapott, s megy a vihar nyufilandre is..

London2009 2017.02.14. 13:36:12

@mojyo: de ezt en akkor honnan vettem, hogy te londoni vagy es a suburbbol amit utalsz? A fiud is angol volt a fejemben. De aztan mar rajottem, hogy egyutt koltoztetek Monacoba. Total elkepzeltem, hogy otthon egy hatalmas Mac geppel dolgozol es azert London, mert itt meg azert ennek a kulonleges szakmadnak is van piaca. Kesz!

Herr Géza 2017.02.14. 13:51:51

@takarék-láng: Kispajtás, annyi hülyeséget tudsz összeírni, hogy az már fáj. Szerinted mennyi civil áldozata volt az angliai német bombázásoknak? Segítek: olyan 40.000+ főre teszik a különböző források. Szorozd ezt meg 100.000-rel! Az annyi mint 40.000.000.000, azaz 40 milliárd. Tehát szerinted "csak (!) Németországban" ennyi civil áldozata volt az angol bombázásoknak (mellesleg helyesen: a szövetséges légierők bombázásának). Fasza. Megint tanultunk valamit.
Aztán:
"Remeljuk angela merkel is bortonben fog megpusztulni egyszer."
Ez úgy mégis hogy jön ide? Ő adta volna ki a parancsot a szövetséges bombázóknak? Mivel a matekban elég gyér vagy, segítek: ő még akkor nem is élt. :)))))

Herr Géza 2017.02.14. 14:04:53

@Gerusz: Ööö, wtf.?? A német a Rechenanlage-t legfeljebb az ősidőkben használta a számítógépre (a tükörfordítás pedig számolóberendezés lenne...), a mai elnevezés az szimplán Rechner, de használatos a Computer és a PC is, sőt még nyomokban fellelhető az EDV-Anlage is (elektronikus adatfeldolgozó berendezés).
A Bestand pedig valóban állományt jelent, azonban a file megfelelője a kezdetek óta a Datei szó. Meg a File. :)))

Csodabogár 2017.02.14. 14:09:23

@tanato: Drezdában 25ezer ember vesztette életét és borzalom volt. Főleg a teljesen fölösleges gyujtóbombák, ami az előző 3 napos bombázás befejező aktusa volt. Nekem még volt szerencsém túlélővel beszélni. Aki még élt kiáramlott az Elba árterületére, ahol mélyen szálló repülőgépek géppuskázták le őket.
Angol amerikai közös szégyen. Kb. ugyanaz, mint mikor az isis a műemlékeket szétrombolja.

2017.02.14. 14:15:44

@London2009: Ez tokre vicces, masok szerint meg porfogo gyarto vagyok, es biztos jol megy, hogy elferek a belvarosi kislakasban :D

Ez azert van amugy, mert semmit nem arulok el magamrol, es akkor az egyes emebrek agya azzal tolti ki az ismeretlen reszeket, amit ismernek.

Ez egyebkent egyaltalan nem zavar, pont azert nem szoktam ezeken a feltetelezeseken fennakadni, mert inkabb ez legyen, mint a tuti megmondasa. Csak csak csak... azt az egyet kerlek ne, hogy a suburbbol irok! :D Csak ezt az egyet hadd kerjem ki magamnak! :D (Talan nem voltal itt, amikor masoknak elmeseltem mar, hogy egy videki kisvaros foutcara nezo emeleti kislakasbol irok, ami a fiume, talan meg azt is elarultam regebben, hogy szendvicsezo van alattunk. :) No de semmi tobbet!)

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2017.02.14. 14:18:30

@Herr Géza: Nem is a modern PC-k idejében fordítottuk ezeket a kifejezéseket, hanem azokban az ősidőkben, amikor még a németek is használták őket. :)

Csodabogár 2017.02.14. 14:19:12

A poszt túl hosszú és kicsit fellengzős nekem, igaz elég átlósan olvastam. A titokzatosságot soha nem értem. Ha nem akarok semmit elárulni, akkor nem írok és kész. Nekem végül is tök mindegy, hogy hol lelkendezik a posztoló, a messzi északon. Én hála az égnek, nyugalomban élvezhetem a budapesti tavaszt, ami per pillanat még várat egy kicsit magára.

sveppasúpa 2017.02.14. 14:22:33

@mojyo: Nem értem honnan veszed hogy az izlandi tele van más nyelvekből átvett szavakból. Pont hogy nem. Történelmi okokból vannak benne dán hatások de elég rigorózusan próbálják óvni a nyelvüket a külső behatásoktól. (Innen gondolom én is hogy a szerő Izlandról jelentkezett be.)

Létezik náluk egy nyelvészeti szervezet - most így tippre azt mondanám hogy mostanság az Árnastofnun valamelyik részlege lesz az, de nem esküszöm meg rá, aki tudja biztosra, az javítson ki - aminek az a dolga hogy a jövevényszavakat izlandira konvertálja. Van persze amit nem nagyon használnak, hiába van rá saját szavuk.

Amit a köznyelvben használnak: sími (telefon), tölva (számítógép), tölvupóst (email), leigubíl (taxi), flugþjónn (légiutaskísérő, bármilyen nemű), sjónvarp (tévé), útvarp (rádió).

Ami nem ragadt meg: flatbaka (lapos-sült = pizza), loðber (szőrös bogyó = kiwi) hársápa (haj-szappan = sampon).

Azt se felejtsük el hogy a legutóbbi időkig aki Izlandi állapolgárságért folyamadott, egyúttal izlandi nevet is kellett felvennie, ami rajta van egy szabott listán (mint nálunk az MTA által bejegyzehetőnek ítélt nevek listája). Pár éve volt is valami hiszti, hogy vegyes nemzetiségű családban a gyerekeknek nem izlandi neve volt, úgyhogy az útlevelükre név helyett csak azt írták fel a hatóságok, hogy stúlka és strákur (mint lány és fiú).

sellőlány 2017.02.14. 14:23:19

@mojyo: Engem nagyon érdekelne, hogy (utalások nélkül) hol és mivel foglalkozol. :-)
@London2009: Veled kapcsolatban a konkrétan mivel érdekelne, úgy rémlik, mintha szakmabeliek lennénk.

tanato 2017.02.14. 14:27:21

@Csodabogár: aZ IGEN,már hogy sikerült túlélővel találkoznod.Ez már maga a történelem./Én 2012-ben Franciaországban találkoztaM EGY idős spanyol bácsival akivel sorkatonaként maga Franco rázott kezet egy dísz szemlén anno 50 éve./
Na szóval Drezdáról a Kádár rendszerben azt tanultuk hogy,hajszálon múlott hogy nem angol amerikai megszállás lett,így mivel kiderülvén hogy a Vörös hadsereg fog bevonulni oda,bosszúból bombázták porig,ami főleg a szovjeteknek szóló üzenet volt,mint félig meddig Nagasaki meg Hiroshima.De mindenképp terrortámadás volt mai kifejezéssel élve.

2017.02.14. 14:29:01

Belefutottam a minap egy szövegrészletbe szent-györgyi alberttől:

www.youtube.com/watch?v=jKvc3DBQQ-Y

1930-ból van, de mondhatta volna 1965-ben is vagy 1990-ben vagy 2015-ben.

Annyira kortalan, hogy még abban sem vagyok biztos, hogy nem hoax.

Akárhogy is, mutatja, hogy a dolgok nem változnak. Rühellem a konzervativizmust és a konzervatív eszmét, mert dicsfényt meg romantikát hazudik oda, ahol nem volt.

Például ez:
"Egyszerűen hazaérkeztem abba a közösen elfeledett, közösen meggyalázott emlékbe, hogy milyen volt embernek lenni. "

Tessék szíves lenni elárulni, milyen volt embernek lenni? És pontosan mikor? Ne tököljünk, ne sumákoljunk, ne ködösítsünk: évszámot és helyet kérek, amikor ember volt az ember.

"Az embernek valahogy az az érzése, hogy az igazi Európa, gyermekkorunk Európája, apáink és nagyapáink Európája menedékre lelt itt."

Apáink meg nagyapáink európája, mi? A konzervatív gondolat felüti rút fejét.

Ha már volt idézve kosztolányi, íme egy márai:
"Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, miért?
Vagy: „Rosszabb voltam mint ezek ? ...” Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess.
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz. "

_Ez_ volt apáink és nagyapáink európája, és tele volt gyűlölettel, és nekünk aztán tuti, hogy jobb európainak lenni, mint akkor. Arra is kíváncsi lennék, mikor volt pontosan, "amikor még szabadott büszke magyarnak lenni".

Én nekem fogalmam sincs, melyik kő alól bújnak elő folyton azok az emberek, akik szerint a jövevényszavak "beszennyeznek" egy nyelvet. Meg a bódítóan sűrű, émelyítően édes budapesti tavasz, mi? Esküszöm, beszarok, bmeg.

Ez az írás giccs. Konzervatív, ostoba horrorgiccs.

Érzelmeim is vannak hozzá, mutatom:

media.giphy.com/media/NDe6FzuzfCYYE/giphy.gif

Most pedig megyek, verdesem egy kicsit a fejem az asztal sarkába.

@LittleG (uk):

"Jolet. Vedd el toluk a joletet es meglatod mennyi marad a derus,kulturalt erupaisagbol."

Mega +1.

London2009 2017.02.14. 14:31:46

@mojyo: de itt voltam, mindig itt vagyok. :D Na nekem innen jott, hogy ez nem lehet mas, mint London egyik kulvarosa. De most mar mindegy, hogy mit mondasz, maradsz itt Londonban nekem.
Amugy erdekes modon ez meg fel sem tunt, hogy nem arulsz el sokat magadrol. Marmint tenyeket, amirol be lehetne azonositani. Nem is rossz otlet. Bar azt hiszem ezzel en mar elkestem. :D

London2009 2017.02.14. 14:38:12

@sellőlány: marmint, hogy foglalkozom egesz pontosan?

London2009 2017.02.14. 14:42:47

@Nagy kámpics: jajj mar, elfer ez itt. Sokkal rosszabb irasok is voltak itt mar. Hadd romantikazzon ott Izlandon. Tudom, hogy neked is nagyon tetszett az a videk, haat...nekem is egyik kedvencem. Hadd sohajtozzon csak a tavasz, meg Europa utan. Ne verd a fejed az asztal sarkaba. Ejnye mar... : )

2017.02.14. 14:43:16

@sveppasúpa: Hat akkor valoszinuleg osszekevertem egy masik nyelvvel, ezeket a szavakat nem ismertem, en csak ottjartamkor gondoltam ezt, kiirva lattam ilyeneket, hogy helikopter meg ilyenek, dehat gondolom, hogy ezt muszaj amugy nemzetkozileg kitenni.

A nevekkel kapcsolatos dolgokat ismertem, meg a nevbizottsagot, de arrol, hogy az egesz nyelvnek van ilyenje, nem tudtam.

Tevedtem, van ez igy. :)

2017.02.14. 14:47:35

@London2009: Ez tok vicces amugy, rolad arul el inkabb dolgokat, hogy kisvaros = csakis London suburbje lehet. :D De amugy nem. Nem is Anglia raadasul!

LittleG (uk) 2017.02.14. 14:49:04

@London2009: szerintem a Monaco is csak költői kép ;)

Shaktee 2017.02.14. 15:08:26

@Nagy kámpics:

Ne fogd magad vissza grossze Kámpics, ird meg hogy érzel Igazán :-)

London2009 2017.02.14. 15:20:00

@mojyo: ezt a csalodast! :D Nem baj, most mar maradsz ott a London kornyeki kisvarosban, a fish & chips shop (szendvics) felett, a nagy Mac kepernyod elott ulve. :D
Viszont toredelmesen be kell vallanom valamit. Nem jartam meg a V&A muzeumban. Ne kerdezd, en magam sem ertem. Egy csomoszor elindultam mar es mindig valami nagyobb dolog szolt kozbe. Ugyhogy mar nem keszulok, mert tuti megint valami tortenik. Ha egyszer spontan osszejon, akkor ok, de ha nem, mar nem eroltetem!!

Shaktee 2017.02.14. 15:20:06

@Csodabogár: Könnyű kendnek, kéznél a pesti tavasz..:-) meg a budai is!

London2009 2017.02.14. 15:22:15

@sellőlány: az a baj, hogy ceg meg pontos szakterulet nelkul, csak olyat tudok mondani, hogy distribution of financial products, ami meg nem mond semmit es akkor ugyanott vagyunk, mint elotte. :D
Ha viszont megmondom a szakteruletet, akkor meg akar mar a ceg nevet is megmondhatnam mert olyan keves van belole.
Ugyhogy azt hiszem, csak ilyen nesze semmi, fogd meg jollal tudok szolgalni. : )

London2009 2017.02.14. 15:22:56

@LittleG (uk): igen, szerintem is. Mint a Szentpetervar. Majdnem Szentpeterfehervarat irtam. Iszom is inkabb egy kavet most akkor erre gyorsan.

Herr Géza 2017.02.14. 15:30:57

@Gerusz: Hát én sem vagyok mai motoros, a számítástechnika gyermekkorának végét én még német egyetemistaként értem meg és a számítástechnika tantárgyunk német neve akkor EDV volt, az egyetemi számítóközpontot EDV-Zentrale-nak hívták, ami egyébként egy nagyobb családi ház méretű épület volt, amiben a titokzatos Rechenanlage csörgött, csattogott, mivel az még egy klasszikus ruhásszekrény méretű dobozokból álló hatalmas berendezés (v.ö. Anlage) volt.
A file megfelelőjeként én a Bestand szót soha az életben nem hallottam, a Datei-t annál inkább (bár rémlik a lyukkártyák korából a Dateisatz is) és ha már a Microsoftot is felhoztad, emlékeim szerint az ős-Windows német verziójában is már a Datei, míg a magyarban a Fájl kifejezés szerepelt, és ez a mai napig is így van.
Szóval az első téma lehet határeset, azonban a második ellen határozottan tiltakozok.

macamuca [IHUN] 2017.02.14. 15:31:50

@sveppasúpa:
Erre a "konvertálásra" (hmmm, ez milyen szó is? .... :D ) a magyar nyelv esetében is volt példa (tömegesen, nagy mennyiségben, úgy értem): nyelvújítás kora, reformkor. Kedvencem a lábtekerészeti egyenbillengészet..., nagyon pontos és kifejező, csak...., és emiatt a "csak" miatt nem lett elterjedt, közhasználatú. Maradt/lett a kerékpár, méginkább a bicikli (elvégre tényleg bi- és tényleg cikli(-kus mozgást végez)), valamint ennek módosulásai, mondhatni, becézett változatai: bicaj, bringa, hasonlóan a kerékpár variációja, a keró.
A nyelv, minden nyelv, nem egy fix, elhatározás alapján működő valami, hanem egy önálló (!!) életet élő, játékos, spontán eszköz. Eszköz arra, hogy a gondolatainkat, érzéseinket másokkal tudassa. Nem lehet megőrizni, mert nem fix, csak használni lehet, és amit használnak, az bizony változik...
:)

London2009 2017.02.14. 15:34:01

@macamuca [IHUN]: ne feledjuk az en kedvencemet sem! Drotszamar! :DD

2017.02.14. 15:37:52

@London2009: "Nem jartam meg a V&A muzeumban."

Nemar, ez komoly? :D De de de...

Amugy oda nem lehet random betevedni, egy egesz hetveget szamoljal ra, nem viccelek, ugy, hogy semmi mast nem nezel meg! En peldaul meg egyszer sem voltam se a Buckingham Palotaban, se a Towerben, se azon az oriaskereken, es meg a Tower Bridge-be se mentem fel soha. (Az Arsenal stadionban viszont voltam mar! Natessek. A prioritasok azert megvannak. :D) Amugy meg fel van ujitva es ki van bovitve allitolag a Design Museum is Londonban, ott meg en se voltam, nem is tudom, eljutok-e iden.

En nem is tudom, hogy lehet anelkul Londonban elni, hogy nem is voltal meg a V&A-ban, komolyan! Ez olyan mintha Parizsban laknal es nem voltam meg a Louvreban meg a Gallieraban. Hogyan lehetseges ez?

sellőlány 2017.02.14. 15:44:34

@London2009: Igen, ez így kb. árukiszállító kategória... :-D De azt megírhatnád, hogy tervezés is vagy csak project management és kivitelezés?

Pernilla 2017.02.14. 15:51:04

@London2009: wtf, én meg orosznak gondoltam a @mojyo: pasiját.
Az igazat talán sose tudjuk meg :D

nyuszigonosz 2017.02.14. 15:54:52

Hát nekem a mai poszt nem tetszik. Van ott minden, világfájdalom, apokalipszis látás, akármi, csak konkrétum meg semmi. Apáink, nagyapáink Európája: hát a nagyapám az volt a háborúban, apám kisgyerekként megélte aztán a szocializmust is. Az lett volna a régi jó világ?
Szerintem nem.

Tán észre kéne venni, hogy a világ változik. Nem minden új dolog apokalipszis. Igen, nem mindig jó irányba indul el, de valahogy még világ a világ. És vannak benne jó változások is.

Amúgy Izlandra tippelek, lehethogy nincs igazam, csak a mesék miatt, amik ott inkább mondák, ha igaz, amit eddig Izlandról olvastam.

Lőtéri Kutya 2017.02.14. 15:55:12

"De mi lesz a gyermekeinkkel? Mi lesz, ha megkérdezik, mi volt az: európainak lenni? Lesz-e szó, amely ki tudja fejezni, azt, ami már nincs és ami itt még van? El tudjuk-e nekik mondani? "

Pont fordítva. Majd talán csak a gyerekeink tudják elmondani nekünk, milyen európainak lenni. Sokan manapság még megragadnak a nemzeti hazafiasság szintjén - sőt akár országon belül is előfordulnak ellentétek - ami pont meggátolja, hogy igazán európaiként tudjunk gondolkodni. Ráadásul a különböző országok kultúrájának és a benne élő emberek felszínes ismerete, a még mindig fennálló totális nyelvi káosz is meggátol ebben még nagyon sok Európában élő embert.

London2009 2017.02.14. 15:58:17

@mojyo: banom, hogy elmondtam. :D

Mert valami atok ul ezen a latogatason. Akarhanyszor elindulok, valami tortenik. Leszakad az eg es ciganygyerekek potyognak belole. Kb. ilyen szintu dolgok. Nem vicc. Lenyegeben meg nem TUDTAM elmenni. Ha ma elterveznem, tuti, hogy tornado lenne. Nem kell kihivni magunk es a V&A muzeum ellen a sorsot erre jutottam.
Jon a hetvegen egy baratnom latogatoba, most szerintem majd ujra nekiveselkedem vele. Hatha sikerul! Majd beszamolok!

London2009 2017.02.14. 16:00:30

@sellőlány: semmi tervezes. Ja, vegulis management, data delivery, licensing effelek.

sellőlány 2017.02.14. 16:35:20

@London2009: Akkor lehet, hogy összekevertelek @mojyo: -val. :-/

London2009 2017.02.14. 16:38:21

@sellőlány: ja, o teljesen masban dolgozik. Design es effelek. Egy nagy Macje van es egy fish and chips shop folott dolgozik egy videki kisvarosban, London mellett. A fiuja orosz. :DDD

Igy keletkeznek a varosi legendak!

Soros Putin Csarli (törölt) 2017.02.14. 16:42:22

@London2009: lehet az sokminden a fund supermarket, a dustribution channelen keresztul static data (instrument data) delivery vagy benchmark, etc

sellőlány 2017.02.14. 16:45:06

@London2009: Valamelyikőtöknél olvastam, hogy melósokat irányít meg budgeteket csinál, meg rohangál országszerte, de most hogy ezt leírtam Pink Petsch neve is beugrott, úgyhogy még az is lehet, hogy ez a személy egy és három álnéven kommentel itt. :-) Mojyo-ról én is azt hittem, hogy London 2. zóna...

P.Elliot 2017.02.14. 16:53:07

@London2009: Nekem meg olyan erzesem van hogy moyo Japanban lakik bar idonkent utazik mashova is, a fiuja is az, vagy ha nem ott akkor is sokat van ott a japan fiut meg valamiert biztosra veszem a regi-regi hozzaszolasai miatt.

London2009 2017.02.14. 16:59:33

@P.Elliot: a fiu szerintem magyar es miatta koltozott oda, ahova. Japant kizarnam, mert akkor nem irogatna ezekben az idokben, kiveve ha ejjeli bagoly.

London2009 2017.02.14. 17:00:32

@sellőlány: ezek nem mi vagyunk. Rohangalni en mondjuk rohangalok eleget. : )

P.Elliot 2017.02.14. 17:00:35

@London2009: Az a moyo szo is zarkozottsagot jelent ugy tudom de lehet hogy rosszul tudom japanul es a mi moyonk nem sokat mond magarol, / milyen igaza van/...
Valami muveszeti aggal foglalkozhat vagy tervez, rajzol valamit...

London2009 2017.02.14. 17:06:40

@P.Elliot: Nekem nem tunt fel kulonben, hogy nem mondana magarol eleget. Azert megis eleg jo kep alakult ki rola a fejemben. Az meg igazabol nem erdekel, hogy hol van, meg pontosan mivel foglalkozik. Nincs igazabol hianyerzetem.
Ha valaki peldaul ismer engem szemelyesen es be tud a hozzaszolasaim alapjan azonositani, am legyen. Akkor azert valoszinuleg eleg jol kell ismernie ehhez es akkor ez siman belefer. Ha meg nem ismer es megtudja, hogy nagyjabol hol elek, mi a csaladi allapotom, mi a hobbim, akkor whatever. Engem ez nem zavar egyaltalan.

2017.02.14. 17:21:12

@London2009:

"jajj mar, elfer ez itt. [..] Ne verd a fejed az asztal sarkaba. Ejnye mar..."

Jó van, megenyhülök.:)

P.Elliot 2017.02.14. 17:33:48

@London2009: Rola mindenkinek jo kep alakult ki a szemelyerol, egy okos, muvelt, neha nagyon humoros kis szemelyiseg, nagyon szeretem olvasni a hozzaszolasait.
Szerintem nem, nem mond magarol eleget, illetve szivesen faggatnam a munkajarol, errol-arrol de bezarkozik es helyesen teszi, senkinek semmi koze hozza hogy kicsoda, mi is csak talalgatunk de valoban nem lenyeges hogy ki, / annyit sosem mondott magarol hogy akarcsak kozel jarhatnank ahhoz hogy valoban ki/, fo az hogy itt elvezhetjuk a tarsasagat, meg altalaban mindenkiet/ teged is szeretlek am, meg olvasni is/...meg mast is.
Igazabol alig van itt akit nem szeretek, talan nincs is, en megertem ha valaki mas, furcsabb vagy netan kotozkodobb de ott azert van turesi hatar mert azt utalom de minden ember egy ember, fogadjuk szivesen....

London2009 2017.02.14. 17:41:37

@P.Elliot: de aranyos vagy, koszonom.
Igazabol csak ugy ertettem, hogy nekem ez is eleg, amit megoszt. Ha tobb mindent lenne kedve meselni, azt is szivesen olvasnam, de igy is jo. : )

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.02.14. 18:05:45

hat beszaras
valaki ir 3 flekket,de kikoti ne irjak meg hol el
a 3-ik bekezdesben turo rudizik, hat felnott ember nem zabal turo rudit
az elso par evben nekem is hianyyzott a langos, meg a pacalporkolt, a hurka-kolbasz
de a turo rudi?
a turo rudi lett a kitelepules jelkepe
uristen nem ehetk turo rudit, mekkora aldozatot hozok
es felnott emberekrol beszelunk es egy mucsokival beont muturorol
eszem megall
dehogy mar ide is eljutunk, hogy valaki azt sem vallaja fel hol el /elt?/

Csodabogár 2017.02.14. 18:23:01

@tanato: Ez eléggé vad mese, de kádárék se voltak szivbajosak mese ügyben. A túlélővel 1959-ben, első NDK utamon találkoztam. Ő volt a drezdai idegenvezető.

Mrs Rumcajsz CA (törölt) 2017.02.14. 18:24:07

Gyere Norm beszelgetni:) jo volt a posztod akarhonnan irtad.

A napi bolcsesseg pedig: haters gonna hate

tanato 2017.02.14. 18:28:20

@Csodabogár: Annyira nem vad mert az atombombáknak is volt szovjetellenes éle,nem csak japánellenes.Hát 59 az tényleg nem most volt,akkor még bőven voltak,lehettek túlélők.

Csodabogár 2017.02.14. 18:32:57

@mojyo: Egy ötnapos londoni tartózkodás utolsó napján reménytelenül zuhogott az eső. Így elmentünk a V&A muzeumba. Ott is maradtunk estig.

Shaktee 2017.02.14. 18:41:53

@hagyma: Nézz vissza a tegnapi posztba, kérdeztem toled vmit, ohne troll.
Please

2017.02.14. 18:43:11

@London2009: "Azert megis eleg jo kep alakult ki rola a fejemben."

Kiveve, hogy nem is Londonban, sot, nem is Angliaban lakom, nem is fish and chips bolt folott, es a fium sem angol es nem is magyar! :D Ja, es meg csak egy Macem sincs.

Hanem Monacoban lakom az orosz balettancos fiummal, neha Milanoban, neha Tokyoban vagyok divattervezni, az otthoni munkat pedig PC-n csinalom, mert kellett a penz a Maseratira. :)

@P.Elliot: Mindjart elpirulok :)

Herr Géza 2017.02.14. 19:02:45

@P.Elliot: Ááá, látod te is bedőltél neki....:))) Ő egy wannabe világ wannabe királylánya, valójában London-Alsón mosogat (=vendégmunkás) és nem orosz balettáncos a barátja, hanem paki lakótárs, de legalább van neki belőle négy is. Merthogy három ágy van a szobában és a fiúk közül egy forgószínpad-szerűen mindig vele alszik egy ágyban,,,, :))))))))
Írjam azért, hogy "vicc vót"?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.02.14. 19:03:13

@macamuca [IHUN]:
Jól összehoztál két nyelvújításkori szót.
Olyan nem volt hogy lábtekerészeti egyenbillengészet.
Nyaktekerészeti mellfekvenc(nyakkendő) volt és egyenbillengészeti körduplány(kerékpár).

Herr Géza 2017.02.14. 19:06:57

@Herr Géza: Ööö, na tessék, most én b@sztam el a matekot: szóval négy ágy van és negy paki bérlőtárs... :))))))

FutureFry 2017.02.14. 19:39:29

@mojyo: Remélem nem hagytad ki amikor a V&A-ban a legnagyobb aranypók-selyem ruhát állították ki:

www.vam.ac.uk/content/articles/g/golden-spider-silk/
"On display at the V&A from January - June 2012 were the world’s largest pieces of cloth made from spider silk."

fhdgy 2017.02.14. 20:36:59

@Herr Géza: kössz Géza. Megkíméltél, hogy sokat írjak tableten!

macamuca [IHUN] 2017.02.14. 21:00:50

@diggerdriver:
Ohhh, hát te is emléxel még?
:)))))))))))))))

Taxomükke (UK) 2017.02.14. 21:04:31

@mojyo: Én úgy tudom, hogy pont az izlandi nyelv az, amiben alig van jövevényszó, mindenre van saját szavuk, mint pl. nekünk a rendőrség vagy a számítógép.

Taxomükke (UK) 2017.02.14. 21:09:06

@mojyo: "... egy videki kisvaros foutcara nezo emeleti kislakasbol irok, ami a fiume..."

Aha, szóval Rijeka!!!!!

Shanarey 2017.02.14. 21:12:20

@M. Péter:

Elolvastam a linket, de ez alapján én csak azt tudom mondani hogy csessze meg az aki a kormányhivatalt kitalálta, és ezt az egész EU OEP ökörséget nem tudja EU szabványra hozni, hogy ne legyen ebből ekkora probléma. Ha valaki ide jön, nem kérdezik tőle hol fizetett eddig, ha itt (GB), (is) fizet akkor ellátják. A kettős fizetésről pedig annyit, ha az anyuka kijelenti hogy nem fizet két helyen, akkor ez miért nem elég annak a rettentően bürokratikus kormányhivatalnak? Miért nem lehet a gyereket szó nélkül ellátni, és megvárni az angol papírt? Miféle kár éri a Magyar államot ha csak később derül ki hogy a kettős fizetés, nem áll fenn? A válasz, semmiféle kár nem éri. De sebaj, ezt azok a majmok ott nem tudják értelmezni, mert a jogszabályok nagy része, nem az emberek érdekében készül, hanem csak azért hogy elmondhassák, ilyen is van.

Na akkor most kérném azon "okosok" véleményét a témában, akik szerint én haza köpködök amikor leszólom azt ami Magyarországon megy.

Taxomükke (UK) 2017.02.14. 21:13:22

@diggerdriver: Na és a gőzpöfögészeti tovalöködönc?

2017.02.14. 21:17:14

@Taxomükke (UK): Igen, masvalaki is felvilagositott mar, valoszinuleg osszekevertem egy masik nyelvvel. :)

FutureFry 2017.02.14. 21:17:36

@Herr Géza: @mojyo:
A régi (1980-as évek végén megjelent) MacOS rendszerek magyar változata elég érthetetlen volt (pl. a lemezt nem megformázta, hanem "beavatta") mert nem a később Windows-on használt/elterjedt kifejezéseket használta. Bár aki az angol nyelvű rendszerhez szokott annak valószínű mindegyik magyar változat eléggé követhetetlen. Olyasmi mint amikor egy magyar újságban azt láttam leírva, hogy "hájp" (talán már egyszer itt is említettem, beletelt egy kis időbe mire rájöttem mi az).

Egyébként a régi számítástechnika iránt érdeklődőknek érdemes a seattle-i (Paul Allen, a Microsoft "másik" alapítójának nevével fémjelzett) "Living Computer" múzeumba ellátogatni, mert ott működőképes (és kipróbálható!) állapotban megtalálható egy csomó nagyon régi gép is. Pl. a korai 1970-es évekből egy Xerox Alto (az első alapoktól grafikus oprendszerrel tervezett gép, ahonnan aztán Steve Jobs is átvett egy jópár ötletet (pl. az egeret is)).

fhdgy 2017.02.14. 21:21:04

@fhdgy: Csak nem bírtam ki, előszedtem egy 1986-87-s német-angol számítástechikai szótárat. Rechenanlage-t nem találtam, de a Bestand-ra azt találtam, hogy "(An Daten) stock.

Igaz, hogy a stock állományt és jelenthet, de szerintem ez az állomány nem az az állomány. Inkább az "adatok állománya", vagyis az összes adat, ami egy adott helyen az állományok összességében ( a file-okban ) rendelkezésre áll.

Mi a véleményed?

SzZoole 2017.02.14. 21:23:38

@hagyma: just for you Mr. Onion:)

Figyelem,csak erősidegzetuek nyissak meg:))

kepkezelo.com/images/auniqprxoz0xatmtt094.jpg

De hogy meg jobban örülj,a Wizzair nevű fapadossal repultem Luton-Debrecen-Luton,£18-os álló jegyel:)))

fhdgy 2017.02.14. 21:24:14

@Herr Géza: bocs, az előbb köldtem neked egy fejtegetés, de olyan "ügyes" voltam, hogy saját magamnak címeztem.

Ezért még egyszer, de már neked:

Csak nem bírtam ki, előszedtem egy 1986-87-s német-angol számítástechikai szótárat. Rechenanlage-t nem találtam, de a Bestand-ra azt találtam, hogy "(An Daten) stock.

Igaz, hogy a stock állományt és jelenthet, de szerintem ez az állomány nem az az állomány. Inkább az "adatok állománya", vagyis az összes adat, ami egy adott helyen az állományok összességében ( a file-okban ) rendelkezésre áll.

Mi a véleményed?

fhdgy 2017.02.14. 21:30:59

Off:

Használ-e valaki OpenSuse Leap 42.x-et?

Ha ezen az oprendszeren Firefox-szal böngészek, jelen esetben a Határátkelőn, akkor ha válaszolok, fut a helyesírás ellenőrző.

Win 7 alatt Firefox-szal ez nekem nem megy, vagy ott is lehet, csak nem tudok róla?

Ha most mégis hibásan írok magyarul, ne csodálkozzatok , mert a SuSE-m német nyelvű. Tudja-e valaki, hogy hogyan lehet rávenni a Firefox-ot arra, hogy az ellenőrzés magyar neyelve vonatkozzon?

On

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.02.14. 21:35:32

@mojyo: azt se hallgasd el, hogy én vagyok a bejárónőd, aki néha stikában elviszi a Maseratit ha éppen Moszkvában lép fel a fiúd, s nem vagy otthon, ezért szoktál velem veszekedni, de olyan jól takarítok, no és a főztöm sem utolsó, hogy elnézed nekem, de én vagyok az egyetlen, aki tökéletesen készíti el a Bircher-müzlidet...

jojó78. 2017.02.14. 21:50:20

@Zoole[uk]: Óvatosan ezzel a képpel. Édesség és húsfüggő vagyok!!!!!!!!! :)))))))))))))))))))))))

jojó78. 2017.02.14. 21:52:53

@P.Elliot: Ez kedves. Köszönöm én is, hacsak nap ahhoz a csoporthoz tartozok akiket nem kedvelsz :)))))))))))))) (Ha így van, azt is megértem) :))))))

jojó78. 2017.02.14. 21:53:43

Hacsak nem ahhoz..... Javítva :P

jojó78. 2017.02.14. 21:55:58

@Zoole[uk]: Indulok!!!!!!!!! :)))))))))) Úgyis van kilátásban egy munka a közeletekben. Kellemest a hasznossal :)))))))))))))))))

fhdgy 2017.02.14. 21:56:53

@fhdgy:

Off

megválaszolom a saját kérdésemet:

Hogy mikor kezdődött, nem tudom, de a Firefox 49.0.2-ben már benne van a lehetőség, hogy nyelvhelyesség ellenőrzőt lehet installálni ( többet is ) és használni.

Nemcsak OpenSuse Leap alatt működik ( a fenti verzióval ), hanem Win 7 alatt is, ott 51.0.1-gyel próbáltam.

Mindig tanul az ember. Szégyen és gyalázat, de programozóként ezt nem tudtam!

On

SzZoole 2017.02.14. 21:59:06

@jojó78.: gyere,úgyis van javítani való a konyhában,kapsz egy marék tepertot meg pár katona szalonnát is:))
A kis murmucnak meg vihetsz túró rudit:)))

jojó78. 2017.02.14. 22:03:53

@Zoole[uk]: Megfontolandó ajánlat. A túró rúdihoz még kicsi, de majd én vigyázok rá :)))
Ha tényleg kell valamit javítani, csinálni a konyhán, tudod a számom.

SzZoole 2017.02.14. 22:06:16

@jojó78.: Ja van,ki lazult egy csavar az egyik szekrény ajtón,meg kene húzni,mármint a csavart:)))

jojó78. 2017.02.14. 22:07:42

A töpörtyűért simán. :)))

fhdgy 2017.02.14. 22:13:24

@fhdgy:

Off

A nyelvhelyesség ellenőrző a Google Chrom-ban is működik, az 56.0. verziójától már biztos.

A Microsoft Internet Explorer 11 11.0 verziójában Win 7-en nekem még nem működik.

On

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.02.14. 22:16:54

@Zoole[uk]:
Azért azt megnézném mikor a Józsi meghúzza a szekrényajtót.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

SzZoole 2017.02.14. 22:19:00

@diggerdriver: Jozsika túl fiatal,ő nem érti miről beszélek......:)))

Dikusz 2017.02.14. 22:29:17

@Taxomükke (UK): vagy a megkelkáposztásítottalanítottátok?

Dikusz 2017.02.14. 22:36:57

@diggerdriver: tudomtudom:) megmondhatom, vagy csak @Taxomükke (UK): válaszolhat rá?

Azt tudod, hogy a "maszek" kifejetést ki találta ki?

jojó78. 2017.02.14. 22:38:19

@diggerdriver: Végignéznéd? Szégyenlős vagyok meghúzás közben :))))))

jojó78. 2017.02.14. 22:39:44

@Zoole[uk]: Értek én mindent kérem. Annyira azért nem vagyok fiatal. Csak jól tartom magam. Ránézésre +5 év :))))))))

SzZoole 2017.02.14. 22:42:20

@jojó78.:
Ja,5 év vagy kötél,nekem is ezt ajanlottak:)))

jojó78. 2017.02.14. 22:43:52

@Zoole[uk]: Melyiket választottad? :P :P :))

SzZoole 2017.02.14. 22:45:35

@jojó78.: ez csak ajánlat volt,csak én okosabb voltam:)))

M. Péter 2017.02.14. 22:49:27

@Csodabogár: @tanato: Pearl Harbourban a múzeumban voltak önkéntesek. akik a japán támadáskor ott szolgáltak tengerészként. Nem tudom, hogy vannak-e még, ha akkor minimum 18 évesek voltak, akkor most legalább 93 évesek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.02.14. 23:00:47

@Zoole[uk]: en nem repulok cask swiss airrel vagy lufthansaval
belfoldon American vagy delta
de utalok repulni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.02.14. 23:00:51

@jojó78.: de a turo rudi egy szar
mondjuk a kolbasz sem nez ki tu l jol

Csodabogár 2017.02.14. 23:01:43

@M. Péter: Van egy barátnőm 102 éves és teljesen tiszta az feje. Időnként elmegyek hozzá és meséltetem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.02.14. 23:10:18

@Dikusz: Kellér Dezső a magánszektor szóból.

Taxomükke (UK) 2017.02.14. 23:24:05

@diggerdriver: Kenguru@Zoole[uk]: Uhhhh, osszefutott a nyal a szamban...

M. Péter 2017.02.14. 23:30:42

@mojyo: Ha ott van a múzeum, akkor az ember úgy gondolja, hogy bármikor el tud menni, nem sürgős. Ha viszont az ember elmegy valahova egy hétre, akkor tudja, hogy annyi ideje van a nevezetességek meglátogatására.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.02.14. 23:30:57

A Bőrszalonnát egy egészen kicsikét beletaposták a fődbe...Nagyjából ki is esett a Dalnokok Ligájából... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.02.14. 23:31:50

@Taxomükke (UK): Huhh, ez kemény volt, mint a heavy metal...
:-))

puhacica 2017.02.14. 23:49:28

@mojyo: en ezt mar elkepzeltem parszor es arra jutottam, hogy Litvaniaban elsz. :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.02.14. 23:52:52

@puhacica: Én eddig minden róla szóló információt kielemeztem. Arra jutottam hogy Burkina Faso-ban lakik egy albínó négerrel.

Herr Géza 2017.02.14. 23:53:51

@FutureFry: Köszi a tippet, ha arra járok beugrok..:D

Herr Géza 2017.02.14. 23:54:52

@fhdgy: Stimmt: a Datenbestand=adatállomány

puhacica 2017.02.15. 00:03:38

@diggerdriver: nem. eszakon lakik, de igazabol szentpetervarra es japanba huzza a szive. tisztan emlekszem. :D

Herr Géza 2017.02.15. 00:04:40

@Herr Géza: És a Bestand készletet is jelent, gondolom a Stock inkább annak felel meg.

Norm az északi 2017.02.15. 00:36:24

Sziasztok!

Ígértem HÁ-nak, hogy igyekszem bekapcsolodni a kommentelésbe, de sajnos váratlanul el kellett utaznom és csak most értem haza. Átolvasom és válaszolok, ahol tudok. :)

Herr Géza 2017.02.15. 00:47:37

@hagyma: A Swissair 2002. ápr. 1.-én repült utoljára. Csődbe mentek,,mint a MALÉV. A Swissair belföldi járatait vivő Crossairból lett a romokon a Swiss, ezt pedig a Lufthansa 2005. márciusában bekebelezte, azaz sem Swissair sem Swiss légitársaság nem létezik már jó ideje, a Swiss márkanevet azonban az LH megtartotta.
Szóval az utóbbi min. 12 évben te már csak gyakorlatilag a Lufthansával repülhettél.

Herr Géza 2017.02.15. 01:35:15

@hagyma: Pedig csak érdekességképpen: egy CLT-BUD-CLT út egy véletlenszerű időpontban British Airways/Air Berlin kombóval 800 $, míg Lufthansával 1.280 $. És ebből az Air Berlin még "fapados" is. Persze úgy repülsz, ahogy akarsz....

gabors 2017.02.15. 03:41:45

@Herr Géza: hagyad mar !!! tenyek (facts) nem szoktak meghatni ... hagyma Swissair-rel repul (lehet nem is repult veluk soha) en egyszer mentem New York Geneva (pont azzal a jartszammal ami kb egy evvel kesobb lezuhant)

amugy SWISS neven most is repulnek pl New York - London NY-Frankfurt vonalon is szoval lehet ere gondolt szoval nem csak domestic mennek (az igaz hogy Lufthansa cegcsoport tagja)

P.Elliot 2017.02.15. 04:43:37

@Herr Géza: Nem, nem kell irni hogy vicc volt, ertem en a viccet, / ha nem vagyok felholt az almossagtol/, ez jo volt amit irtal, hehehe...

P.Elliot 2017.02.15. 04:48:08

@jojó78.: A szeretnivalok csoportjahoz tartozol, hat persze. Egyebkent nagyon keves van aki nem, azok mar nincsenek is itt, illetve nem utalok en senkit, mint irtam minden ember embertarsam, lehet hogy eppen idegesito es rosszindulatu de megiscsak az is "lejott a farol" kozenk, sokszor nem is tehet rola hogy olyan amilyen...
Neha mi sem vagyunk kulonbek, hat nem?

Norm az északi 2017.02.15. 06:19:32

@LittleG (uk): "Jolet. Vedd el toluk a joletet es meglatod mennyi marad a derus,kulturalt erupaisagbol"

Megtörtént. Tudod mi lett? Összezártak, magukba néztek és megtisztulva kerültek ki belőle.

Norm az északi 2017.02.15. 06:19:55

Egyébként a megfejtés természetesen Izland és a képen tényleg Reykjavík van. :) szerintem ez egy jó dramaturgiai dolog volt, de ha valakit zavart, azt is megértem. Azért hátsó szándékot ne feltételezzetek! :)

Norm az északi 2017.02.15. 06:20:10

@Shanarey: "Na és akkor kérdés a szerzőhöz. Van a helyi nyelvben megfelelő kifejezés arra hogy számítógép, telefon, taxi ? S erre ,, válaszként nem várom el az adott nyelvi választ, csak az érdekel, hogy biztos mentes az Angol, avagy Német jövevény szavaktól az a bizonyos helyi "anyanyelv" vagy sem.

Mert ahogy észrevettem, ezt egy "Európai" nyelvről sem lehet elmondani, hogy mentes lenne az egyéb nyelvekből eredő kifejezésekre."

Nos, az izlandi nyelv egyedülálló elszigeteltsége és folyamatos "nyelvújítási állapotban levése" miatt ilyen. Úgy kell elképzelni, hogy kb ugyanazt csinálják nap mint nap, mint Katinczyék. Egyébként a módszerek is ugyanazok.
Pl:
Számítógép-Tölva ("számlátó")
Telefon-Síma (egy régues szó a kötélre)
Mobiltelefon-Farsíma ("messzi kötél")
Taxi-Leigubíl (Bérautó)
De vannak más példák is, a legismertebb pl:
Elektromosság-Ramfagn ("Borostyán erő")

Pereze ettől még vannak jövevényszavak, de elenyésző...

Norm az északi 2017.02.15. 06:20:21

@mojyo: "Az izlandi meg a feroeri nyelv amugy pont, hogy tele van ilyen szavakkal, hogy computer meg ilyenek, mert minden ami ujonnan jott, az igy kerult be, nem lett ra olyan helyi szo mint nekunk pl az, hogy szamitogep."

Ez nem így van. A kelta nyelveket nem ismerem, de az izlandiról első kézből momdhatom, hogy ez nem stimmel. És amennyire tudom, a feröerire sem igazán...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.02.15. 06:20:32

@Herr Géza: lehet a kakan is csomot keresni, 3 eve swissel repultunk haza
tokeletes volt
a gep, a comfort. a kiszolgalas
vissza valamlyik maerikai legitasrsaggal jottunk
meg sem kozelitette
ha a lh a tulaj, akkor az, nem erdekel
aprilisban repulunk, swisst keresek
europan belul lufthansat hasznaltunk
nem hasznalok fapadost

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.02.15. 06:20:41

@Herr Géza: nezd en utalok repulni
de ha kell,, megneem a geptipust, lefoglalom a szamomra megfeleo ulohelyet
engem nem csinal 400 dollar

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.02.15. 06:20:50

@Herr Géza: egeyet erts meg
nem akarok a legolcsobb legitarsasaggal repulni
nem veszek etelt a wal martban
nem akarom a legolcsobb italt
levist akarok nem wranglert
sportcipo es ruha cask adidas
tv-ben sony
stb stb stb
a swiss nekem bejott, azzal megyunk es jovunk
tudom van olcsobb

LittleG (uk) 2017.02.15. 07:07:16

@Norm az északi: Mikor? Marmint jolet volt, aztan meg nem?

Tudom, cinikus vagyok. Sajnos egyre kevesbe hiszek a szimpla, tiszta emberi josagban. Tokeletlen vilag ez mienk :)

Multkor olvast egy cikket,'hogy az izlandi fiatalok miert nem isznak. Valahol volt egy okos ember, es bevezettek, sot kozpontilag anyagilag is tamogatjak," hogy a fiatalok heti tobbszor sportolni jarjanak. Meg bevezettek, hogy este 10 (vagy ejfel?) utan gyerek/tini nem tartozkodhat az utcan. Okos.

kék madár 2017.02.15. 08:30:24

@diggerdriver: erdekes javaslat, de szerintem nem jonne be neki

Herr Géza 2017.02.15. 10:45:40

@gabors: Persze, hogy nem belföldiek a Swiss járatai, csak a belföldi Crossairböl alakult a cég. A LH 100%-os tulajdonos csak (gesztus a svájciaknak :D) megtartották a logót meg a designt, nem csináltak "tarvágást".
Na meg a svájciaknak megvan az illúzió, hogy van saját légitársaságuk. :)))

Herr Géza 2017.02.15. 10:54:53

@hagyma: Így mulat a magyar ùr, a pénzt meg nyomtatja hozzá a sufniban.
Repültél már fapadossal? Nem, de a fikázás megy. A tizeniksz órás repülöút utolsó másfél-két óráját némileg szükebb helyviszonyokkal teszed meg. Mindezt honorálja két före 850 dollár megtakarítása. Tényleg nem èrdemes rajta elgondolkozni se. Persze azt csinálsz, amit akarsz.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.02.15. 11:06:16

@Herr Géza:
Milyen magyar úr? Egyrészt amerikai, másrészt ilyen úrtól kaptam a buszon bolhát...
:))))))))))))))))))))))))

Herr Géza 2017.02.15. 11:09:52

@Herr Géza: Mellesleg a legelbaszottabb repülöutam pont a Swiss-nél volt. Stuttgartból repültünk zürichi átszálással Szardíniára és a visszaùton ZH-STR között kifogtuk a Swiss legkisebb gépét. Egyszerûen nem fértem bele az ülésbe. Nem vagyok egy szilfid alkat, de kórosan nagyseggü sem. Nem fért be a hátsóm a fix (!) könyöktámaszok közé, ïgy a fel- és leszállàsnâl a karfákon ültem :D. az út többi felét meg âllva tettem meg, mint Pesten a 7-es buszon csùcsidöben. Szerencsére 160km a táv, jó ha 35 percet repültünk. :))))

London2009 2017.02.15. 11:17:19

@mojyo: Na de pont ez a lenyeg! Amit ezek szerint nem tudtam erthetoen elmagyarazni. Tehat az lett volna a mondanivalom, hogy konkretumok nelkul is atjon a kommentelo szemelyisege. Nem foglak itt tovabb fenyezni, mert mar P. Elliot megtette helyettem! : )
Na es ezt meg ne vedd rossz neven, de engem nem is igazabol erdekel, hogy mit csinal a fiud, meg hol laktok stb. Az viszont automatikus, hogy mindenkirol kialakul egy kep a fejemben. Elkepzelem, hogy nez ki, honnan kommentelhet stb.
Pont ezert nem mennek el soha egy blogtalalkozora. Teljesen feleslegesnek tartom. Osszezavarna teljesen, ha valos szemelyek kerulnenek a nickek moge. Nekem pont jo ez igy, ahogy van. : )

2017.02.15. 12:09:27

@Norm az északi: Tudom mar, masvalakik is kijavitottak, valoban a kelta nyelvekre gondoltam, osszekevertem oket, ciki, de elofordul. :)

@London2009: Fu, talalkozora en se soha, az milyen kinos lenne mar...

P.Elliot 2017.02.15. 12:42:22

@London2009: Ezzel a blog talalkozoval en is ugy vagyok hogy ahogy elkepzeljuk a masikat iras alapjan az messze nem olyan mint eletben.
Na, had mulassunk...., en peldaul teged ugy tudlak elkepzelni hogy magas, kisse csontos , komoly arcu vekonyabb no,nem tul rovid barna hajjal, arcot nem tudok kepzelni hozza.
Hogy ezt honnan szedtem, ne kerdezd.
Moyonak mar valami arcot is kepzelek, olyan hosszukas vekony arc, alakja is vekony, kozepmagas, felhosszu vagy rovid vilagosbarna haj, a leptei lenduletesek, hehehe, ezt meg plane nem tudom hogy honnan szedtem.
Nekem meglepetes volt Digger, egy csontos vekony pasasnak kepzeltem de az arca joval jobb mint gondoltam, valahogy olyan hosszuarcu, ferfinek kepzeltem, Csodabogart a gyerekkori kepe alapjan tudom elkepzelni most mar, az arc valtozik de nem olyan nagyon, otet felismernem mar idosen is.
Folytathatnam hogy kit hogy kepzelek el de fogadni mernek hogy 100 beirobol jo ha eltalalnek egyet.

gabors 2017.02.15. 13:55:25

@Herr Géza: OK feluletesen olvastam.eloszor ugy ertettem hogy csinaltak uj neven egy belfoldit....

Azt hiszem mar repultem SWISS-el is 2014 -ben...

dunántúli gyerek 2017.02.15. 14:33:04

nincs az az isten hogy skandináviába menjek

méghogy derüsek péntektől vasárnapig hóttrészeg 12 év felett mindenki....

London2009 2017.02.15. 15:34:01

@P.Elliot: majdnem stimmel! Bar csontos nem vagyok. : )
Moyjot en picike, torekeny, feket haju lanynak kepzelem. De, hogy miert? A fene sem tudja!

P.Elliot 2017.02.15. 15:52:07

@London2009: Tenyleg? Lehetseges hogymegis felsmerheto a szovegbol az illeto vagy csak rahibaztam?
Mindjart megkerdezem moyot hogy mit szol a talalgatasunkhoz....

P.Elliot 2017.02.15. 15:53:07

@mojyo: Beneznel a topikba? Tegedet talalgattunk hogy hogy nezel ki...persze nem kell valaszolni ha nem akarsz...

SzZoole 2017.02.15. 15:55:10

@P.Elliot: @London2009:
Hahaha,igazi nok vagytok:)))
Fantazialtok es kivancsiak vagytok:)))

P.Elliot 2017.02.15. 16:01:35

@Zoole[uk]: Miert a ferfiak mik? Ezek szerint erdektelenek es fantaziajuk sincs?

SzZoole 2017.02.15. 16:08:20

@P.Elliot: csak a magam neveben beszelhetek:)
Nem kepzelek arcokat, alkatot,kulsot a nick-ek moge,fantazialni meg aztan vegkep nem szoktam roluk:)
Aki akarja megmutatja magat vagy leirja a kulsejet,mint Te:)))

Dikusz 2017.02.15. 16:21:15

@P.Elliot: engem nem képzelnél el magas, csontos vékonyabb arcú nőnek?

P.Elliot 2017.02.15. 16:46:20

@Dikusz: Rajtad meg nem gondolkoztam hogy milyennek kepzelnelek, miert? Olyan vagy mint leirtad?

P.Elliot 2017.02.15. 16:48:03

@Zoole[uk]: En sem fantazialok de ha valaszolok valakinek vagy olvasom a leirasat akkor valami megis odamegy a nev moge ha halvanyan is.

SzZoole 2017.02.15. 16:52:26

@P.Elliot: akkor csak "halvanyan" fantazialsz:))

Na akkor had' kivancsiskodjak,rolam mit gondolsz?

Dikusz 2017.02.15. 16:59:27

@P.Elliot: ha leírtam valamikor, akkor igen. De magas/vékony/fiatal, az nem vagyok. Így viszont mér nem is izgalmas.

P.Elliot 2017.02.15. 17:00:52

@Zoole[uk]: Azt hiszem mar lattalak egy Digger kepen amit valami autos vagy hasonlo kiallitason fotozott, ott voltal tavol melletted a lanyod vagy D. lanya vagy mindketten.
Tavolrol nem lehet megmondani hogy ki milyen csak a korvonalaidat lattam. A hozzaszolasaidat nagyon elvezem, gyors, pattogos, beletalalos hozzaszolasok, nemelyik igen nevetteto, van humorerzeked es jol forog az agyad, egyik nagy embere vagy a hozzaszolasoknak....

P.Elliot 2017.02.15. 17:07:54

@Dikusz: Miert? Csak a fiatalok szamitanak? Egy nyavajat!
Mindenki szamit.....nem erdekes hogy hany evesek vagyunk.
Fiatal huszoneves koromtol volt egy oreglany testverpar baratnom, halalukig heti szinten volt veluk kapcsolat, sokszor napi szinten telefon, nagyon elveztem a tarsasagukat, ket humoros, eletvidam no volt, ha valamit eloadtak meg lehetett szakadni a nevetestol pedig mindketto maganelete a fiatal korukban meg gyerekkent szomoru volt. Baratsaguk az egyik legnagyobb ajandek volt az eletemben, nincs het hogy ne keruljenek szoba a beszelgeteseinkben.
Nem, nem kell leirni az oregeket, nagyon sok erdekes ertekes szemely van koztuk....
Neha ugy hianyoznak...

SzZoole 2017.02.15. 17:15:36

@P.Elliot: hahaha,ez hizelgo,koszonom:))
Igen a Digger posztjaiban nehany kepre becsuszok,es igen a Jani es az en lanyomat lattad:)

Shaktee 2017.02.15. 17:46:51

@gabors: Off

www.cnsnews.com/commentary/charlie-daniels/charlie-daniels-its-only-matter-time-there-blood-streets

Nagyon szomoru. Trump is hivatkozott az eroszakra a valasztasok elott..

ON or OFF ON

gabors 2017.02.15. 21:29:04

@rebel rebel: ehhez semmi koze Trumpnak Chicagoban napi 4-5 hallott megvan ...

NYC-ben orasia bejelnetes volt a multheten hogy volt egy 24 -ora (mar ebben az eveben ) hogy nem volt lovoldozes :-))))

de most hogy Congress eltorolte hogy csokkent szellemi kepeseguek is vehetnek fegyvert hogy megvedhessek magukat kit tudja mi lesz meg :-))) (vakok eddig is vehettek fegyvert)

blackhairlady 2017.02.15. 22:42:32

@P.Elliot: en is egeszen maskeppen kepzeltelek el, meglepodtem amikor meglattam a keped az egyik posztodban:)

Shaktee 2017.02.15. 23:22:46

@gabors: csak bebukik már...s ha igen, akkor a brexit is iffy, viktor is, s tán másutt is fordul a kocka

gabors 2017.02.16. 05:45:33

@rebel rebel: "csak bebukik már." nem hiszem ez egy alkotmanyos koztarsasag ..itt nem lehet (konnyen) megbuktatni egy elnokot ... politikai bakik (sot komolyabb hibak) miatt elnokot nem lehet mebuktatni .... viszont valasztasokkal igen 2 ev mulva ki lehet huzni a szonyeget a republikanus kongresszus es szenatus alol is (foleg a szenatus) .... ezen kivul nem sok lehetoseg van ..

Shaktee 2017.02.16. 11:55:41

@gabors:

Bakik? Aha.
Nixon watergatje semmi ehhez kepest ha elojonnek a szervek bizonyitekkal. Azt hiszem hogy o lenne az elso amerikai elnok aki nem uszna meg szabadlabon a "bakit".

Hajrá McCain.

P.Elliot 2017.02.16. 14:11:24

@blackhairlady: Megis milyennek kepzeltel ?
Ird csak le, olyan szorakoztato a talalgatas. Negativumokat is irjal le nyugodtan, erdekel hogy milyennek lat mas, arc nelkul....

P.Elliot 2017.02.16. 14:16:32

@rebel rebel: Nagyon nehez kirugni egy valasztott elnokot de nem lehetetlen, vegeredmenynben mindenkit le lehet mondatni csak kello bizonyitekokat vagy" be fog valni " fenyegeteseket kell elohuzni.
Vagy majd lelovi valaki. Sosem kivantam senki ember vagy allat halalat es Trumpet sem, a halalbuntetest sem helyeslem de vannak boven akik nem igy gondoljak....

Shaktee 2017.02.16. 17:53:15

@P.Elliot: Igen érdekes gondolatok Richard Haas-tól.

www.cbc.ca/listen/shows/the-current/segment/11714744

Remélem a nem kanadaiak is ki tudják nyitni a rádióadást.

gabors 2017.02.16. 19:37:26

@rebel rebel: Meglatjuk ahogy a vak is mondta de Pence sem egy liberalis demokrata hajlam (abortusz-nak noi jogoknak, immigransoknak stb annyi alatta is ...) valamivel kiszamithatobb lenne az biztos ...

de mint irtam elnokot nem konnyu eltavolitani (ha csak nem mond le) eddig meg nem is volt ilyen ha jol remlik

gabors 2017.02.16. 19:39:49

@gabors: "de mint irtam elnokot nem konnyu eltavolitani" na jo @P.Elliot: megoldasat en le sem merem irni mert nem szeretem az FBI kajat ...

P.Elliot 2017.02.16. 20:47:38

@gabors: Nem kivanom en hogy megoljek, mint irtam ellene vagyok mindenfajta eroszaknak de az elnok gondolhatna arra hogy milyen verengzo alakok is vannak, nem kellene annyira fesziteni a hurt. Eleg szegyen az amugy is hogy itt ha valami nem tetszik akkor megprobaljak kinyirni az elnokot.........emlekszem amikor Hruscsov gyalog baktatott a kocsija utan Budapesten, ketoldalt rendorok nelkuli neptomeg, kiabaltak, integettek, itt is kezet fogott, ott is, ilyet itt nem lehet elkepzelni sem, eleg kar.
Igen, be akarja valtani Trump az igereteit de talan valamivel szelidebben, emberibben, legfokeppen atgondoltabban kellene.
Igen lokjek ki az illegalis bunozoket, egy rohadt szoval nem ellenkezne senki miattuk de ne probalja elszakitani a csaladokat egymastol az itt felnott gyerekeket kitenni amikor mas orszagot nem ismernek mint ezt. Hagyja beken akik dolgoznak, adot fizettek, / joparat ismerek, veluk csak nyerhet az orszag/. A muszlimok 80%-a dolgozni es elni akar itt, ne orszagszeruen valogassa meg hogy ki johet be es ki nem, nezzenek jol utana, figyeljek meg itt oket es ennel viszont anyiban szigoritanek hogy kijelentenem hogy ha valaki csinal barmi orszagellenes dolgot, vagyis terrorista, az egesz csaladjat deportalnam rokonokat is egy hatarig akkor is ha nem csinaltak semmit tehat ugy figyeljek egymast es maguk akadalyozzak meg ha bekeben es itt akarnak elni, majd azok ingyenes orseget fognak szolgaltani vagy siman agyonverik a bajkevero rokont mielott valamit probalna.
Ne mindegy, majd meglatjuk mi sul ki az egeszbol, lehet hogy Trump lejjebb veszi a baratsagot az oroszokkal is mert abbol nem sok jo sulhet ki. Hiszen ha hinni lehetne nekik ha ket ilyen nemzet osszefogna nagyon sokat lehetne tenni a viszketeg orszagok ellen, sok bajt meg lehetne ketten akadalyozni....
Nem vagyok politikus, nem is ertek hozza, a beke hive vagyok....

gabors 2017.02.17. 02:48:10

@P.Elliot: roviden ... gyakorlatilag minden szavaddal egyetertek . ... illegalisokkal muszlimokkal kapcsolatban (nem lenne hagyma sem itt sokaig ha most jonne :-)

Trump mai alakitasa szerintem nem errefele megy "valamivel szelidebben, emberibben, legfokeppen atgondoltabban kellene."

szerinte a kormanyzat egy jol olajozott gepezetkent mukodik es a "travel ban" tokeletes volt es tokeletesen volt kivitelezve :-((((((

sajnos az elnok valami mas vilagban el sajnos ebbol nagy gondok lehetnek nagyon gyorsan...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása