A nyelv, a kommunikáció alapvetően határozza meg nem csak a mindennapjainkat, hanem az önbecsülésünket is. Márpedig ha ez a „szuperfegyver” nem, vagy csak korlátozott hatékonysággal működik, akkor nagyon gyorsan ijesztő változásokon mehet át a személyiségünk is, miként ezt a mai poszt szerzője, Viki írja. Bevallom, erősen elgondolkodtatott a posztja, kíváncsi lennék a ti tapasztalatotokra ezen a téren.

„Ez most nem az a sztori, amikor valaki nyelvtudás és tervek nélkül fejest ugrik az ismeretlenbe. A párommal azoknak iskolázott, értelmiségi kivándorlóknak a táborát bővítjük, akik remek állást és jó egzisztenciát hagytak maguk mögött egy egészségesebb társadalmi közeg, szélesebb perspektívák és leendő gyerek(ek) jobb boldogulása reményében. És persze csillapíthatatlan kalandvágyból. 

A kiutazásunkat közel egy éves előkészület előzte meg, ami magában foglalta a pénzügyi, elméleti és pszichés felkészülést. Vagyis nem csak gyűjtöttünk és a célországban való letelepedés jogi, gazdasági vonatkozásaival ismerkedtünk, de lélekben készültünk arra is, hogy valószínűleg az első időszak komoly életminőség-romlással jár majd. 

Mivel azonban mindketten a mélyszegénységből jutottunk el idáig, tudtuk, hogy képesek leszünk különösebb nehézség nélkül elviselni az átmeneti létbizonytalanságot. 

Felkészültünk arra, hogy az itthoni kertes albérletből valószínűleg társbérletbe kényszerülünk majd „odakinn”, hogy egy táskányi ruhából fogunk élni hónapokig, a legegészségesebb helyett a legolcsóbbat vesszük mindenből és felkészültünk arra is, hogy a nyelv miatt elképzelhető, hogy az elején nem tudunk elhelyezkedni a szakmánkban. Érintőlegesen tehát a nyelvi nehézségekre is gondoltunk. 

A nyelv fontossága 

A nyelv, az önkifejezés képességének fontosságát csak mostanában értettem meg igazán. A fenti mondatokat leírva azt sugallom magamról, hogy intelligens ember vagyok, aki képes magát választékosan, árnyaltan kifejezni, ezáltal jó kapcsolatokat kialakítani. 

Élő beszélgetésben ehhez általában párosul egy optimális helyzetfelismerő-képesség és emberismeret, az eredmény pedig a beszélgetés során kialakuló összhang, adott esetben szimpátia. A szimpátia pedig tudjuk, hogy hatalmas erőforrás. 

A kommunikáció számomra egy olyan szuperfegyver, aminek segítségével még egy félbehagyott bölcsészdiplomával is képes voltam remek munkahelyekre bekerülni. 

Az anyanyelvemen képes vagyok hatékonyan szemléltetni kompetenciámat anélkül, konkrétan az érdemeimről beszélnék. Persze ez még nem egy beugró a Google-höz, mindenesetre jó alap egy állásinterjúhoz. Lássuk akkor, hogy mi van, ha nem az anyanyelven folyik a beszélgetés. 

A személyiségemmel ijesztő dolgok történtek 

Bár évek óta beszélek angolul, könyveket, tudományos cikkeket olvasok, még mindig csak tanuló vagyok ezen a nyelven. Sokkal több mindent megértek, mint amit spontán beszédben használni tudok, az árnyalt, választékos önkifejezés még igencsak távoli állomásnak tűnik. 

Amikor eldöntöttük, hogy külföldön telepedünk le, tisztában voltam ezzel és türelemre intettem magamat: a nyelvi közegben sokkal gyorsabban fogok fejlődni, mint bármelyik nyelvtanfolyamon vagy magánórán. 

Ez lehet, hogy igaz, de miközben fénysebességgel fejlődik az angolom (ez most irónia, ugye kihallatszik?), a személyiségemmel ijesztő dolgok történnek. Az most nem is számít, hogy szintén a nyelvi nehézségek miatt a szakmai kompetenciámat egyelőre nem tudom bizonyítani, így blúzos irodából átálltam a pult mögé, és mint egyetemista koromban, most így 31 évesen újra kiszolgálok. Van valami, ami sokkal fájdalmasabb. 

Olyan munkakörben dolgozom, amelynek legalább az 50%-a kommunikációból áll, napi ezerszer kiteszem magam a nyelvbotlások, rossz akcentus, félreértett rendelések fájdalmas pofonjainak, és az egészet végig nézik a kollegák, akik ezek hatására nem egy intelligens, tanult embert látnak, hanem egy buta bevándorlót, aki rengeteg hibát követ el. 

A kommunikáció fala egyszerűen nem engedi át a többi emberi értéket, legalábbis rendkívüli módon redukálja. Amikor pedig az időm nagy részét ezekben a rossz hangulatú szituációkban evickélve töltöm, tovább debilizálódom, vagyis a kialakult szorongással tovább rontom a helyzetet és ott is vétek hibákat, ahol nem szoktam. Ahogy pedig az állapot fixálódik, a folyamatos debilség szépen bekúszik a fegyverzetem mögé. 

A láthatatlan bőrönd 

Mindenkinek van egy láthatatlan bőröndje, amit cipel magával, függetlenül attól, hogy melyik országba költözik. A nyelvi nehézségek engem arra a tényre döbbentettek rá, hogy az önbecsülésem nem belülről, hanem a társadalom visszajelzéseiből fakad. 

Hiszen ha nem így lenne, nem váltana ki belőlem ilyen szorongást a helyzet, és szerencsés az, aki e sorokat olvasva csak legyint, hogy túldramatizálom. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy rajtam kívül akadnak egy páran, akik ezzel a problémával birkóznak. 

Nehezen hitetem el magammal, hogy attól, hogy jelen pillanatban nem tudom túl hatékonyan másoknak megmutatni a saját értékességemet, még valójában értékes lehetek. 

Nehéz elfogadnom, hogy attól, hogy nem értem egyből a brit akcentussal rendelt lattét, még ugyanaz az ember vagyok, aki nemrég tárgyalóasztalnál ülve idős professzorokkal folytatott eszmefuttatásokat a magyar közoktatásról. Sőt mi több, valójában egyik sem igazán én vagyok, hiszen nem a szakmai tapasztalatommal definiálom magamat. 

Folyton emlékeztetnem kell magamat arra, hogy ami történik az életemben jelenleg, sokkal összetettebb folyamat annál, minthogy az első vagy második munkahely meghatározza azt, hogy sikeresnek könyvelem-e el a költözést. 

Visszajutni a kiindulópontra 

Sokan talán ezen a ponton adják fel a küzdelmet. Hatalmas kihívás szembenézni a saját szakmai értéktelenségünkkel, főleg, ha azt az emberi értékeinkkel azonosítjuk. 

Ránézünk az útra, ami előttünk áll, és rettenetesen hosszúnak tűnik, míg elérünk egyáltalán addig a szintig, ahonnan elindultunk még otthonról. Könnyebbnek tűnik visszamenni és ingyen, erőfeszítés nélkül visszakapni az összes skillt, melyekért itt egyesével éveket kellene küzdeni. Ez persze csalóka kép. 

Fontos, hogy újra és újra figyelmeztessük magunkat: nem igaz, hogy kevesebbet érünk, mint otthon, emberként legalábbis biztosan nem. Nem szabad elfelejteni, hogy a szakmai értékünk nem azonos azzal, akik ténylegesen vagyunk. 

És ha a cél, amiért külföldre költöztünk, még fennáll, akkor érdemes arra koncentrálni, hogy a szakmai érték fejleszthető, az saját magunkba vetett hitet pedig nem szabad, hogy a csüggesztő körülmények negatívan befolyásolják. Ebből az egészből csak akkor lehet vesztesen kijönni, ha az önbecsülésünket veszítjük el.”

HÍRMONDÓ 

A legfontosabb magyarországi hiányszakmák 

A hiányszakmák nagyjából ugyanazok maradtak, mint egy évvel korábban, viszont a helyzetet jól jellemzi, hogy a képzettséggel és a nyelvtudással kapcsolatos elvárások csökkentek.

A külföldre költözés nem jelent vesztes csatát 

Másfél évtized alatt 300 ezerrel csökkent Szlovákia lakossága, ami a teljes népesség 5 százaléka - derült ki a szlovák pénzügyminisztérium adataiból. Az elvándorlás csaknem 45 millió eurós veszteséget jelent az országnak.

Izland is csatlakozhat az Európai Unióhoz? 

Jobbközép koalíciós kormány alakul Izlandon, a megállapodás része az is, hogy várhatóan népszavazást tartanak majd az ország csatlakozásáról az Európai Unióhoz.

Amerikába jöttem, szupersztár leszek 

Igazi tündérmese, melynek főhőse egy nigériai származású, görög sportoló, aki egészen elképesztő mélységekből érkezve ma már ott tart, hogy az amerikai profi kosárlabda egyik legnagyobb sztárja lehet belőle.

(Fotó: pixabay.com/Meditations)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.