Komoly vihart kavart Magyarországon az iskolások képességeit összegző, nemzetközi teljesítménymérési PISA-program eredménye, és nem azért mert olyan jó lett volna. (Itt olvashattok róla részletesebben.) Ma megnézzük, hogyan látja a helyzetet egy Svédországban élő magyar szülő. Aztán kincset találunk a koszban, végül levonjuk a furgonlakó lét tanulságait.

Mit főzöl karácsonykor, mi kerül az ünnepi asztalra? Oszd meg velünk a receptet, ötletet, akár a helyi specialitásokat, hátha valakinek ötletet is adsz! A cím: hataratkeloKUKAChotmail.com.

(Fotó: pixabay.com/masterstudio)

Kezdjük akkor az oktatással, annál is inkább, mert lassan tényleg érdemes lenne leszámolni azzal a legendával, hogy a magyar oktatási rendszer milyen nagyszerű. Hogyan látja mindezt a Bezzeg a svédek blog szerzője, bandirepublic?

„Eltelt 3 év a legutóbbi felmérés óta. A 2012-es svéd eredményeknek nem örültem annyira, mert a magyar diákok szinte mindenben jobban teljesítettek az OECD-átlag alatti eredményeket elérő svédeknél. 

Mostanra a lassan 5 éves lányom gyakorlatilag az összes betűt ismeri, tud számolni, megy az összeadás-kivonás alapszinten és felismeri a számokat. Mindezt úgy, hogy totálisan mellőzik a frontális oktatást az oviban. Nem kell hosszú verseket bemagolnia és nem helyeznek rá nyomást, nincs teljesítménykényszer. 

A svédek a legutóbbi felmérés eredményeit látva picit rákapcsoltak, s az eredmények nem maradtak el. Mára semmiben nem teljesítenek az OECD-átlag alatt, és mindhárom területen határozott erősödés figyelhető meg. 

Miközben szomorúan látom és hallom ismerősöktől, hogy mi zajlik az otthoni oktatásban és az ezért felelős szak(?)politikában, addig önző módon megnyugtat, hogy legalább a saját gyerekem fényesebb kilátásokkal tekinthet a jövőbe.” 

A teljes posztot itt olvashatjátok el.

Kincs a koszban

Ha svédek, akkor (sok egyéb mellett) a Volvóra is gondolhatunk. A svéd autógyár termékeit sokáig meglehetősen unalmasnak tartották, hogy jogosan-e, az egy nagy kérdés. A Pappito által minap fellelt régi 1800ES-t elnézve nem biztos…

„A Volvo 1800ES egy elég fura, de amúgy csodaszép jószág, ráadásul meglehetősen ritka is, a két gyártási éve alatt (1972-1973) összesen 8077 darab készült belőle. Svéd beceneve a hangzatos Fiskbilen volt. Ez a kombi változat csomó dizájnújítást tartalmazott (full üveg hátsó ajtó, végig simára lehajtható csomagtartópadló, stb.)

A P1800-ra komoly nosztalgiával emlékezünk, ez volt az angyal (Simon Templar) autója is, 1961-től 1973-ig gyártották, aminek az ES volt a kombi (shooting-break) verziója, vagyishát. Érdekes módon az első 1-2 évben legyártott hatezer darabot Angliában csinálták, csak 1963-tól indult be a svédországi gyártás P1800S modellnévvel.

Na, de mondom, miért mesélem ezt az egészet, a sors különös szeszélyéből idén is belekeveredtem a járműleltározásba és a munkahelyem elküldött egy meglehetősen bizarr raktárba autókat számolgatni. A raktár korábban gyár volt, nem is akármilyen, ma számos autószalon tárolja itt (fedett helyen) a készleteit.

Ezen a szent helyen zajlott a zátony autóipari múltjának rövid tündöklése, az egyetlen kiwi illetőségű autó gyártása, ebben a mostanra kicsit megfáradt csarnokban készült a Trekka. Aki nem tudja mi az a Trekka, az klikkoljon vadul. 1966 és 1973 között itt hekkelték össze a helyi gyártású bádogkasztnit a Skoda alváz-motor kombóval.

A kiwik szemrebbenés nélkül nekiálltak autót gyártani, annak ellenére, hogy az ilyesmiről nem sok fogalmuk volt. Az első gyártási évben napi hat darab autót raktak össze, aztán a gyártás észbontóan felgyorsult, amikor a panelek gyártását kiszervezték a H. J. Ryans fűnyírógyárba.

Összesen mintegy két és félezer Trekka hagyta el a szent falakat, hirdetve a kiwi puritánságot és a meglehetősen hitvány összeszerelési minőséget. (...)

Ezeket azért mesélem, hogy a technikatörténeti érdekességek útvesztőjében valahogy visszaverekedjem magam a svédekhez, az egyik elhagyott, halkan rohadó festőkamrában találtam egy 1800ES-t. (...)

A Volvónak egyedi rendszáma van (1800 ES) de elég régóta állhat itt, a gumijai szétrohadtak, vastagon áll rajta a por és pusztul a festése. A lökhárítóra tekert hevederből azt saccolom, hogy már nem volt képes saját erőből közlekedni, amikor idekerült szegény.

Persze egy autó, amiből nyolcezret gyártottak épp elég ritka, de ez egy jobbkormányos változat, amelyből kevesebb, mint ötszáz darab készült. Háromküllős kormány, bőrülések, muzsika, fabetét… még a ronda irodai szőnyegpadlódarab se tudja elcsúfítani ezt a belteret. Az ajtaja úgy nyílik és csukódik, mint egynapos korában, nem lóg, nem nyikorog…

Majd’ megszakadt a szívem szegényért, bár valószínűleg amúgy is menthetetlen lenne, vagy csak nagyon-nagyon sok pénzből feltámasztható, a motorjáról azt se tudni megvan-e.”

A teljes posztot (fotókkal!) itt keressétek, én nem hagynám ki!

A furgonlakó lét tanulságai

A Mindenkilaci blog főhősei nyolc hónapja döntöttek úgy, hogy beköltöznek egy furgonba és azzal járják majd az utakat. Ennyi idő alighanem már elég némi tanulság levonására, amit meg is tettek.

Rengeteg felesleges dolgot cipelünk magunkkal

A ruháim nagy részét egyébként is anyámnál hagytam egy bőröndben, de még így sikerült a kocsi különböző zugaiba betömködnöm egy kupac mindenképp-szükségem-van-még-erre-az-öt-cipőre-és-három-bikinire ruhadarabot, amit aztán természetesen elő sem vettem egész évben.

És persze sorolhatnám a feleslegesen megfurikáztatott tárgyak listáját, a tucatnyi könyvtől kezdve a konyhai eszközökön át a különböző mütyürökig, amiket képtelen voltam otthon hagyni. (...)

Túl sokat foglalkozunk azzal, hogy mit gondolnak rólunk mások

Merthogy nem csak rengeteg felesleges tárggyal vesszük körbe magunkat, hanem óriási súlyként nehezedik ránk a másoknak való megfelelés terhe is, amit ugyan úgy cipelünk nap, mint nap magunkkal, mint a felesleges tárgyakat, amelyeket meg sem kellett volna vennünk, de ha már megvettük, legalább idejében meg kellett volna szabadulnunk tőlük.

Szóval azt vettem észre magamon, hogy amióta furgonlakó lettem, azóta sokkal kevésbé érdekel, hogy mit gondolnak rólam mások. Na de akkor ezek szerint korábban érdekelt? Úgy tűnik.

Az igénytelenség életet menthet

„Annyira igénytelen vagy!” – na, ez aztán a megsemmisítő kritika! Legalábbis a szimpla hétköznapokban. Ugyanis egy utazónak a túlélés egyik legfontosabb eszköze éppenséggel az igénytelenség, vagyis ha szebben akarjuk megfogalmazni, akkor az, hogy minimálisra csökkentse az igényeit. Ugyanis ha ez nem megy, akkor minden álomutazás előbb vagy utóbb rémálommá válik.

Két hete nem tudtál mosni, ezért harmadik napja veszed fel ugyanazt a pólót reggel? Ha az érzékszervi ellenőrzésen átmegy (megszaglászod), akkor még jó lesz. A reggeli kávét olyan bögréből iszod, amelyiknek az oldalán ott van a tegnapi rászáradt adag is? A kávé erős, leoldja! Isten hozott az új életedben!

Valójában egész más dolgok tesznek boldoggá, mint amitől a boldogságot várjuk

Nem a nagybetűs utazástól leszel boldog, hiszen olyan valójában nem létezik. Hogy mikor éreztem magam boldognak az utóbbi évben? Akkor, amikor kialudtam magam, amikor egy esős nap után napsütésre nyitottam ki a furgon ajtaját, amikor találkoztunk egy olyan emberrel, akivel egy jót beszélgettünk, a reggeli kutyasétáltatás közben a hegyen felfelé bandukolva. Vagyis nem az a kérdés, hogy mitől lennél boldog, hanem hogy észreveszed-e, amikor boldog vagy?

Nem létező elvárásoknak akarunk megfelelni

„Ezt most még muszáj megcsinálnom.” „Erre nem mondhatok nemet.” – Telepakoljuk magunkat feladatokkal, mert azt gondoljuk, hogy ezt várják el tőlünk, és nem tudunk nemet mondani egy újabb kérésre.

De ki is várja ezt tőlünk? Mi történik akkor, ha azt mondjuk, bocsi ez most nem fog menni? Visszanézve az elmúlt éveimre, talán ez volt az egyik legnagyobb hibám, és az egyik legnagyobb bűn, amit magam ellen elkövettem…

Sokkal keményebb vagyok, mint gondoltam

„Kicsit féltelek téged” – mondta egyik barátunk, mielőtt belevágtunk. „Nem tudom, hogy bírod ki a hideget.” – mondta a barátnőm, az egyik bejegyzésemet olvasva. Nos, nem tudom, hogy van ez, egyszerűen az ember ilyen állat, tényleg (majdnem) mindent kibír.”

A teljes poszt ennél szokás szerint jóval részletesebb, érdemes itt elolvasni.

Határátkelő találkozó! 

Tavaly azt írtam, hogy ha nem vigyázunk, lassan hagyomány lesz az év végi budapesti Határátkelő-találkozóból. Nos, nem vigyáztatok, az lett… A szervező idén is Digger, a lehetséges időpontok pedig: december 27., 28. Aki szeretne jelen lenni, az vegye fel vele a kapcsolatot emailben (janoshorvath65KUKACyahoo.com). Akár mind a két napot meg lehet jelölni, amelyik napra a legtöbb visszajelzés érkezik, azon lesz a találkozó délután 5-kor a Menzában, a Liszt Ferenc téren. Jelentkezési határidő dec. 20. 

HÍRMONDÓ

Fontos hír az Angliából hazautazóknak

Tizennyolc brit repülőtéren (a nagyon fontosakon is!) lesz kétnapos sztrájk közvetlenül karácsony előtt. Részletek itt!

Londoni ingatlanárak: sokk a köbön

Az árak még akkor is sokkolóak, ha körülbelül 3-4-szeres szorzóval számolunk a magyarországi fizetésekhez képest.

A fiatal magyar férfiak fele külföldre menne

Nem tartják biztosnak az állásukat, és a megbecsülést sem érzik - nem csoda, hogy a határátkelésen gondolkoznak.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.