oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. november 22. 06:41,  Így vándorolhatsz be Amerikába 139 komment

2016. november 22. 06:41 Határátkelő

Így vándorolhatsz be Amerikába

Az Egyesült Államok a legnagyobb hatalom a bevándorlási piacon. De így is egyre nehezebb bejutni az országba. Például még a befektetőknek is várniuk kell, akár hat évbe is beletelhet, mire egy kínai befektetheti sok-sok pénzét az EB-5 programon keresztül. De akkor hogy juthat be az Amerikai Egyesült Államokba egy magyar, aki persze szegény, de legalább okos? Erről kérdezte Tucano Jennifer G. Parsert, aki nemcsak profi bevándorlási szakember, de különösen ért a magasan képzett migránsokhoz. Tucano (akinek oldalát itt találjátok, érdemes kattintani) vele a LinkedInen találkozott és azon ritka szakemberek közé tartozik, akik nemcsak hajlandók információt adni, de ráadásul még érthetően is.

egyesult_allamok_new_york_city_foto_flickr_com_peter_zoon.jpg

Mit gondol, milyen bevándorlókra van most szüksége az Egyesült Államoknak, Például melyek a legkeresettebb szakmák?

Minél tanultabb a munkakereső, annál keresettebb lesz és annál több vízum megoldás közül választhat. Az amerikai munkaerőpiac a "STEM" végzettségű munkavállalókra tekint, ez (magyarul) a Tudomány, Technológia, Mérnök és Matematika.

Mint tapasztalt bevándorlási ügyvéd, aki nemzeti és nemzetközi ügyekben jogi is jártas és a helyi Research Triangel Park (Észak-Dakota) miatt a vezető info- és biotechnológiai területeken is dolgozom, tehát az én tapasztalataim és a helyi munkaadók véleménye szerint nehézkes amerikai munkaerőt találni. Különösen keresett munkakörök: computer system analyst, kémikus, biológus, szoftvermérnök, villamosmérnök, vegyészmérnökök.

Ami a jogi környezetet illeti, ha egy külföldi F-1 diákvízummal tartózkodik itt és a STEM fokozatát az Egyesült Államokban szerzi, akkor még utána 36 hónapot tölthet itt a már meglévő diákvízumon belül, hogy tapasztalatot szerezzen amerikai munkaadóknál, anélkül, hogy változtatni kelljen a vízumán. Egy nem STEM fokozattal rendelkező diák csak 12 hónapig maradhat a végzettség megszerzése után.

Vagy ott van a hat évig érvényes H-1B vízum, amelyet azok kaphatnak, akik az amerikai Bachelor fokozatnak megfelelő képzéssel rendelkeznek, ez több tanulmányt igényel, de egyenes az út a zöld kártyáig (amerikai állandó tartózkodási engedély).

Melyek a magas végzettségű bevándorlók által legkedveltebb és legegyszerűbben megszerezhető amerikai engedélyek?

Az Egyesült Államok egész szokatlan megközelítést alkalmaz, de megmutatom, hogy miért a munkaajánlat a kulcs a legtöbb letelepedési lehetőséghez. A legtöbb vízumot ugyanis a munkaadó kérvényezi, tehát ők a „kérvényezők”, míg a kiszemelt munkavállaló bevándorló pedig a „kedvezményezett” az eljárás során.

A H-1B vízum a szokásos út a magasan képzett bevándorlók számára. Azonban erre a vízumra kvótát vezettek be, évi 85 ezer munkavállaló kaphatja meg az amerikai Bachelornak megfelelő képesítéssel és még 20 ezer Masters vagy hasonló külföldi diplomával. Mivel tavaly 236 ezren jelentkeztek erre a 85 ezer kiadható vízumra, az Amerikai Egyesült Államok Bevándorlási és Állampolgársági Szolgálata bevezetett egy lottót.

Másik kedvelt opció a treaty trader - treaty investor (szerződéses kereskedő és befektető) vízum („E” vízum). Ehhez az szükséges, hogy a bevándorló többségi tulajdonosa legyen olyan cégnek, amely az Egyesült Államokban tevékenykedik és a bevándorló állampolgársága megegyezik a cég bejegyzési országával, amellyel az USA-nak van vonatkozó szerződése. Ez különbözik az EB-5 befektetői engedélytől.

Az EB-5 vízumon keresztül a befektetők fél- vagy egymillió dolláros befektetéssel szerezhetik meg a zöld kártyát. Azonban az E-1 és E-2 vízumoknál nincs értékhatár. A feltétel mindössze annyi, hogy a befektetés több legyen, mint amennyit a bevándorló és családja fenntartására elég. Ezért szükség van egy igen átfogó üzleti tervre.

Az új vállalkozás esetében az E vízumot egy évre adják ki kezdetben, majd meghosszabbítható „örökre”. Az Egyesült Államoknak van ilyen szerződése Németországgal és Spanyolországgal, de sajnos Magyarországgal és például Portugáliával még nincs.

Vannak még más használható vízumok:

A J-1 gyakornok vízumot rendszerint 18 hónapra adják ki és nem megújítható vagy meghosszabbítható.

Az NT vízum, ami az Észak-Amerikai Kereskedelmi Egyezménynek megfelelően kanadai és mexikói állampolgároknak megfelelő és néhány kivételes vízum ausztráloknak, chileieknek és szingapúriaknak.

Végül ott van az L vízum. Ez cégen belüli átirányításoknál segít, olyan munkavállalóknak, akik már egy külföldi cégnek dolgoznak és az amerikai leányvállalat áthelyezést kér.

Barack Obama elnök tett lehetővé egy másik vállalkozói vízumot, amelynek „entrepreneur parole” („feltételes vállalkozói” talán magyarul) az elnevezése. Ezt egyéni, eseti elbírálás alapján adják ki start-up vállalkozóknak, ez egy ideiglenes tartózkodási engedély.

A vállalkozónak a következő feltételeket kell teljesítenie:

  1. a start-up tulajdonjogának legalább 15%-a és aktív szerep a műveletekben.
  2. a start-up céget az Egyesült Államokban vezették be három éven belül.
  3. bizonyítani kell, hogy a start-up jelentős és fenntartható módon, gyorsan tud növekedni, munkahelyeket teremtve. Ennek bizonyítéka legalább 345 ezer amerikai dollárnyi, az országból érkezett befektetés, olyan befektetőktől, akiknek van sikeres befektetői tapasztalata. VAGY százezer dollár díj vagy bizonyos kormányzati szervektől elnyert támogatás. Mindkét feltétel megfelel, de a gyors növekedést és a munkahelyteremtést bizonyítani kell.

Milyenek a bevándorlási engedélyek megszerzésének esélyei? Van-e valami fontos tudnivaló a sikeres jelentkezéshez?

A H-1B-hez kell egy munkaajánlat, tehát olyan munkaadó kell, aki hajlandó kikérni az engedélyeket a munkavállaló számára. Az E típusú vízumok esetén (entrepreneur parole, de még az EB-5 is) a bevándorló a kérelmező. Minél erősebb és részletesebb jelentkezési „csomag”, annál valószínűbb a siker. Azt sem szabad elfelejteni, hogy nem a legjobb munkavállaló vagy a legrészletesebb ajánlat fogja megnyerni az éves H-1B lottót.

Általánosságban, hogy készüljenek fel a bevándorlók a költségekre? Ez ugye azért lényeges, mert ritka a dúsgazdag magyar magasan képzett munkaerő.

Általában a kérvényező munkaadó fizeti az ügyvédi költségeket és kormányzati illetékeket.  Ha a munkavállalónak kell állnia a költségeket, a legtöbb eljárásban a munkaadó így sem ússza meg a kapcsolódó költést. Ha a munkavállalót bizonyos díjak kifizetésére „kötelezik”, ez akkor sem csökkentheti a munkavállaló bérét, azaz nem eshet az adott térségben érvényes középérték alá a fizetés.

Minden egyes eset különbözhet, de nagy léptekben például a H-1B jelentkezési díja körülbelül 1575 dollár. A külföldi nyelven kiállított dokumentumokat hivatalos fordítással kell ellátni.

Ha a végzettség külföldi, akkor ezt annak amerikai megfelelőjének igazolásával is el kell látni. Ha a bevándorlónak nincs formális végzettsége, de a szakmai tapasztalat beleszámít az amerikai végzettségbe, akkor ennek értékelésére is szükség van.

Nagyon elnagyolt összehasonlítással általában 3 év munkatapasztalat felel meg egy év amerikai felsőoktatási intézményben eltöltött időnek. Ezért 12 év szakmai tapasztalatot szoktak elfogadni amerikai Bachelor fokozatnak, de ezt persze bizonyítani kell és szükség lesz akkreditált értékelő testület szolgáltatásaira is. Például az én díjam jelenleg egy jelentkezés összeállítására körülbelül 3000 dollár.

Mi az a „Kiemelkedő” (Outstanding) vízum?

Az O-1, másnéven „Kiemelkedő” vízum egy különösen kedvező módja a zöldkártyához jutásnak, hasonlóan az EB-1-hez. Mindkét lehetőségnél összesen háromféle bizonyítékra van szükség, ezek itt és itt találhatók.

Az O-1 vízumhoz kell munkaadó, de az EB-1 zöldkártya igénylő egyedül adhatja be a kérelmet.

Lehet-e külföldről munkáért és vízumért folyamodni?

A vízumkérelmek elbírálása az Amerikai Állampolgársági és Bevándorlási Szolgálat feladata. Elfogadáskor a jelentkező foglal időpontot a helyi amerikai követségen vagy konzulátuson, hogy az útlevelébe kerüljön az engedély. Az egyetlen olyan vízumféle, amelyet nem ez a szervezet engedélyez az nem más, mint az „E” szerződéses engedélyek.

Miért nem érdemes illegálisan munkát vállalni az Egyesült Államokban?

Először is, ha valaki illegális munkát vállal, azt deportálhatják vagy más súlyos büntetést is kaphat. Félévnyi illegális tartózkodásért (vagy munkáért) három év kitiltás jár, míg egy évnyi jogtalan tartózkodásért már tíz év kitiltás jár. Ha egy munkaadó alkalmaz illegális munkavállalót, akkor szintén komoly büntetésre számíthat.

Jennifer Parsert itt érheted el (de azért előtte nézd meg, mennyit kér egy óráért...) Ezenkívül a LinkedInen is gyakran publikál bevándorlási ismereteket, én is ott találkoztam vele.”

HÍRMONDÓ

Orbán: jó, ha jönnek-mennek az emberek

Orbán Viktor szerint az elvándorlás miatt „sokan jajgatnak”, de ő úgy véli, a külföldön élő magyarok inkább lehetőséget jelentenek. Hm. Ha ennél is több érdekel, akkor ide kattints!

Úgy döntöttem, hogy leszarom

„Először elég fura volt. Mintha nem akarnának itt engem. Aztán fél nappal később átgondoltam, és úgy döntöttem, hogy leszarom." Egy helyi magyar véleménye a Brexitről.

Pénzfa és egyéb csodák

A hegynek felfelé folyó víz, az el sosem égő fa, és a falban élő remete - mindez egy helyen, egy egészen mesés kis írországi településen. El kellene oda menni...

(Fotó: flickr.com/Peter Zoon)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4311986506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.11.22. 07:01:46

Kijátszható a kitiltás

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.22. 07:10:58

Nincs ezzel semmi baj. Egy ország védi a munkaerőpiacát. Ez egészen addig rendben van míg a vonatkozó jogokat BE TUDJA TARTATNI.
Na most az USA nem erről híres. Sőt.
Egyik oldalról kőkemény bevándorlási szabályok, másik oldalról sokmilliós illegális bevándorló.
Magyarul, egy digger hiába akarna menni oda dolgozni és kereslet is lenne a munkájára a képzettsége szerint nem mehet de helyette bemegy őt mexikói ugyanolyan nyelvtudás nélküli de semmihez sem értő ember.

tanato 2016.11.22. 07:43:29

@diggerdriver: Én is így látom,bizony,kettősmérce.

Taxomükke (UK) 2016.11.22. 07:58:11

@diggerdriver: Inkabb maradj itt. Amerikaban hianycikk a fakacsa.
:)))))

adg 2016.11.22. 08:23:33

@tanato: Nem kettos merce, hanem benasag es PC.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.22. 08:44:30

@Taxomükke (UK):
Már itt is. Egyszerűen eltűnt a carbootsokról. Az ebayen is alig van.

Csodabogár 2016.11.22. 09:13:25

@diggerdriver: Nekem az a vicces az USA-ban, hogy a sok éve ott dolgozó illegálisok házat vesznek, céget alapítanak, adót is fizetnek rendesen. De nem köthetnek semmilyen biztosítást, nem kapnak social security számot, a régi magyar tizen éves jogositávnyukkal járnak stb. Akiket én ismerek azok már mind több mint 10 éve ott vannak. Az egyik házaspárnak ott születtek gyerekeik, majd kb. 10 év mulva, azok révén megkaphatják az ottani papirjaikat. Közben lehet reménykedni, hogy egészségesek maradnak.

Herr Géza 2016.11.22. 10:00:48

@diggerdriver: Miért? Egy kis fekete hajfesték és te is kúszhatsz/mászhatsz át a mexikói/USA haráron....:))) Angolból meg máris jobb vagy, mint ők. Avagy???? :))))))(

Potpolett 2016.11.22. 10:07:14

Kicsit lehervasztott a cikk. Ezeket az infókat két honlap segítségével percek alatt összegyűjtöttem a nyáron. Nyilván ahhoz kellett tudni angolul meg kell egy kis eltökéltség, de azt hittem, lesz a cikkben valami új számomra. Persze ez így jó is lehet akár, hogy már mindent tudok.:))

tomfree 2016.11.22. 10:07:20

@Csodabogár: "Különösen keresett munkakörök: computer system analyst, kémikus, biológus, szoftvermérnök, villamosmérnök, vegyészmérnökök."

Ezek Nyugat-Európában is azok, ahol legálisan lehet élni hasonló életszínvonalon.

Azért abban reménykedni, hogy tíz évekig nem fog valaki rászorulni ellátásra minimum vakmerőség.

Határátkelő 2016.11.22. 10:08:18

@Potpolett: Gratulálok. Komolyan. Talán azoknak segít, akik nem gyűjtötték össze ezeket az infókat két honlap segítségével percek alatt a nyáron.

arncht 2016.11.22. 10:26:41

ha lenne esze az usanak, kanadaszeruen elszipkazna a magasan kepzett munkaerot. ehelyett minden fele kepzetlen, illegalis munkaero aramlik az orszagba.

Dikusz 2016.11.22. 10:29:02

@Herr Géza: ááááá..., lelőtted a poént előttem, én is ezt akartam írni:)))

arncht 2016.11.22. 10:33:00

@tomfree: en is ismerek olyat, aki dolgozott eveken keresztul az usaban, futott a szeker, aztan jott a betegseg, es rament a gatyaja is. engem is vonz az usa, de ha nem odaszuletik az ember es nincs hattere, nagyon kemeny tud lenni, hogy alig van szocialis halo. pillanatok alatt kicsuszhat a lab alol a talaj es szo szerint az utcan vegzi.

mi is sokat gondolkodtunk rajta, es milyen jo dontes volt, hogy nem vagtunk bele. a felesegem lebetegedett (masfel evvel a kikoltozesuk utan), ausztriaban sem konnyu egy fizetesbol harmunknak, de elkepzelni nem tudom hogy gazdalkodnank ki, ha minden egyes orvosi dologert kulon fizetni kellene, ha biztositast sem kapna.

Csodabogár 2016.11.22. 10:33:11

@tomfree: Szerintem is, ráadásul a nők takarítanak a férfiak meg "handyman"-ként dolgoznak. Nekem ez egy hazárd játék.

Dikusz 2016.11.22. 10:38:04

@Taxomükke (UK): @diggerdriver: nagyon szégyenlem magam, de be kell vallanom, nem értem (viszont annál jobban érdekel, holott semmi közöm hozzá) mifenét jelent a fakacsa?

Tucanus 2016.11.22. 10:39:19

@Csodabogár: @diggerdriver: gondolom igazatok van a kettős mércéről. Engem leginkább a magasan képzett munkaerő kivándorlási lehetőségei érdekeltek ebben a posztban, remélem azért a doktorok/mérnökök, stb nem illegálisan dolgoznak, bár a mai világban a fene se tudja.

@Potpolett: Nagyon jó! Akkor te felkészültél rendesen. Sajnos a teljes amerikai bevándorlási rendszer jogi keretanyagát nem tudtam belezsúfolni egy interjúba :D

Taxomükke (UK) 2016.11.22. 10:46:44

@Dikusz: Fabol keszult kacsa. Disztargy. Digger fakacsagyujtemenye miatt a haziurnak mar negy pakit ki kellett koltoztetnie, hogy a mutargyak elferjenek valahol.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.22. 11:06:06

@Dikusz:
Azt jelenti amit olvasol. Kézzel festett fakacsákat gyüjtök.

Csodabogár 2016.11.22. 11:25:58

@Tucanus: Akiket én ismerek nem magasan képzettek, bár valamilyen iskolája mindnek van. Minimum érettségi. Részemről sajnálom őket, mert rengeteget dolgoznak és mennek is valamire, de mennyivel jobb lehetőségeik és biztonságosabb életük lett volna Europában!

Tucanus 2016.11.22. 11:34:44

@Csodabogár: ebben simán igazad lehet. A világ legegyszerűbb dolga kihasználni az imigránsokat, aztán jól beléjük rúgni, ha nem kellenek vagy egyszerűen örökös bizonytalanságban tartani őket. De az biztos, hogy az USA és Kanada úgy szívja el az agyakat, hogy szinte mérhetetlen. Persze miért ne mennének, ha kifizetik?

P.Elliot 2016.11.22. 11:56:50

@diggerdriver: A mexicoi beszokik ugyan de diggi munkat nem vallalhat. A melletunk levo epitkezesnel egyetlen diggi gepen de meg segedmunkaskent sem lattam egyetlen mexicoit sem, komoly, tudast igenylo munkat nem csinalhat mert feketen nem veszik fel, ok csak olyan ketkezi munkakat tudnak csinalni.
Ne gondold hogy orulnek a bearamlasnak az emberek de egyszeruen atjonnek a keritesen valahogy, a magyarok, mert vannak am szep szammal meg mas europai nepek egyszeruen eljonnek mint turista es nem mennk haza.
Ha meg csak azert jonnenek hogy valoban nehany ev alatt osszeszedik a penzt egy otthoni lakashoz, egy kocsihoz meg oke is lenne. A baj az hogy utana keveslik az otthon kaphato fizetest meg masutt, nem hajlandok tavozni es varjak a joszerencset vagy nem is tudom mit.
Nem lenne az a penz amiert en illegalisan dolgoznek barhol, kulonben is torvenytisztelo vagyok, amit nem lehet azt nem lehet, vannak hivatalosan ott lakhato orszagok is.
A kozeli Hilton hotelben az egesz konyhai szemelyzet illegalis mexicoi, a szalacstol kezdve mindenki, ezt amerikai mondta aki ott dolgozik a fonoksegen. Ki van adva hogy nyugodtan vegyek csak fel oket. Feketen....igy aztan nem lehet megallitani a bejovetelt. Trump is feketen dolgoztatott a Trump Towernel minden ketkezi munkast. Amig ezt nem szuntetik be addig jonnek a bevandorlok.

P.Elliot 2016.11.22. 12:19:14

@Tucanus: Persze az emigransoknak sem kotelezo jonni, ki mondta hogy jojjenek? Ha meg jon akkor vallalja a kovetkezmenyeket. Sajnalni nem kell oket, egyebkent en is sajnalom mert dolgos nep a mexicoi, nemcsak bunozokbol all, illetve toredekuk csak az de senki nem hivta oket, ha jottek akkor vallaljak azt ami ezzel jar.
Kivancsi lennek hogy mit szolnanak az emberek otthon ha elontene Magyarorszagot kevesebb penzert dolgozo embertomeg es a gazdag ugye meg gazdagabb akar lenni, felvenne oket dolgozni.
Otthon elkepzelem hogy mekkora orom lenne....

Tucanus 2016.11.22. 12:33:02

@P.Elliot: Ma olyan vagyok, mint a rabbi: Neked is igazad van :D Viszont egyrészről senki sem hívta őket, másrészről meg dehogynem. Otthon azért más a helyzet, mert mégiscsak egy teljesen kirekesztő és idegengyűlölő nép lettünk, míg azért ezt az amiktól nem várná az ember. Persze, miért nem? Hülyíteni mindenkit lehet.Majd most kiderül, mert ha Trump nagyon nekiáll, akkor megy a csecsemő is a kádvizzel. Ha egy darab szívsebész nem megy oda, mert kitoloncolnak mondjuk 100 segédmunkást, akkor pár év alatt óriásit esik majd az USA versenyképessége, illetve teljesen át kell alakítaniuk az oktatási rendszerüket. Mindenesetre kíváncsian várom.

P.Elliot 2016.11.22. 12:33:18

@arncht: Hogy mit csinalanal? Bemesz a mexicoiak altal latogatott olcso vagy ingyenes orvosi rendelobe meg rendesen a korhazba gyogykezelesre aztan jol van. Gondolod hogy az itteni magyar illegalisok nem oda jarnak? Mibol is fizetnek az orvosi szamlakat?
Van most itt egy fiu, vagyis 30-as pasas, masfel eve jott, a komuveseknel dolgozik 15 dollaros oraberrel, a fonoke ide hozta el hozzam valamit dolgozni mert o nem ert ra. Az ember azt sirankozta hogy tul sokat dolgoznak,8-6-ig, 7-ig neha es csak egy szabadnapja van, pihenni, / nem volt valami gyors a munkaban, tobbet ult a malteros vodor feneken cigarettazva mint dolgozott amikor nem volt itt az amerikai fonoke. A pihenest a horgaszatban latta ami igaz is pihenni kell azert de azt mondta hogy nem tudta hogy itt ilyen a hajtas. Mondtam neki hogy ez a komuves munka, telen majd nem lesz mar ilyen es hogy a fonoke ugyanugy annyit dolgozik mint o, nem megy elobb haza hiszen o viszi haza es hozza el magaval reggel.
Mikor kerdeztem hogy otthon nincs neki munka? Nem talalt? Azt mondta hogy dehogynem, de o annyiert nem dolgozik.
Tanacsoltam neki hogy rakja ossze a penzet amennyire csak lehet mert az elnokvalasztas utan netan tisztogatas lesz, legalabb penzt tud hazavinni.
Azt mondta hogy megprobalja de neki mas tervei is vannak, meg nem tudott gyujteni de fog.
Itt van masfel eve es ennyi penzt amit keresett mind elkoltotte?
Hat nem az a tipus aki viszi valamire az biztos, kar volt idejonni...
Vannak furcsa emberek itt is...

P.Elliot 2016.11.22. 12:41:56

@Tucanus: Te, en mar 43 eve elek itt, ha kitennek minden illegalist, maris lenne munka, kevesebb ember lenne, jobban meg kellene fizetni munkaadoknak oket csakugy mint reg amikor pont emiatt minden gordulekenyebben ment.
Ne voltak olyan orult diak kolcsonok az egyetemeken mint ma. azt tanult aki tudott tanulni, elerheto volt anyagilag.
azt mondjak hogy 30 millio korul van az illegalis lakossag, belertve nemcsak a mexicoit. Kepzeld csak el mennyi munkhely szabadulna fel rogton, mennyivel kevesebb orvosra lenne szukseg meg masfelekre.
Ez van most....otthon ki tudja hogy lesz ha majd ha elfogynak a magyarok joresze. Elobb-utobb megjelennek ott is a bevandorlok, sot majd az illegalisok, egyelore utlevellel aztan haza sem mennek....

Dikusz 2016.11.22. 12:44:58

@Taxomükke (UK): valahol sejtettem, hogy azt jelenti amit írtál, hogy egyszerűen csak fakacsákat gyűjt:)

takarék-láng 2016.11.22. 12:48:19

@Tucanus: a migransok kihasznalasa legdurvabban az obol menti olajban gazdag allamokban folyik. Sok a bevandorlo mert a helyiek megtehetik hogy semmit sem dolgozzanak. Bevandorlokent soha nem lehet hazad autod allampolgatsagot soha sem kapsz stb stb. A hataron is elobb lonek aztan kerdeznek. Utana lehet googlizni.
Az ottani bevandorlok emberi jogaiert sosem sir a liberalis media.

Es hogy miert nem mennek a muszlim "menekultek" a muszlim testvereikhez? Hat kb ezert. Meg mert ott bem jar ingyensegely ingyenminden es az allam sem impotens. (Itt sem ha az oslakosokrol van szo) Pedig kozos a kultura kozosek a gyokerek. Csak az egyik merhetetlenul gazdagabb mint a masik.

takarék-láng 2016.11.22. 12:48:25

@P.Elliot: "Kivancsi lennek hogy mit szolnanak az emberek otthon ha elontene Magyarorszagot kevesebb penzert dolgozo embertomeg es a gazdag ugye meg gazdagabb akar lenni, felvenne oket dolgozni."
- ez a remalom lenne de nem lesz amig Viktor a miniszterelnok.

takarék-láng 2016.11.22. 12:48:39

"A magyar kormányfő egyébként sikeresnek nevezte a magyar gazdasági modellt, a munkaalapú gazdaságot, kiemelve, hogy azért emelkedhet nagymértékben a minimálbér és csökkenhet a társasági adó, mert az ország gazdasági alapjai rendben vannak, a pénzügyi rendszer stabil."

- ez igy igaz, ezt meg az adaz ellensegek is elismerik. À magyar allamadossag alacsonyabb mint valaha, alacsonyabb mint barmely ny-europai.

P.Elliot 2016.11.22. 12:49:04

@Dikusz: Tiszta szivbol kivanom neki hogy egyszer bukkanjon ra egy olyan kacsara ami nagyon sok penzt er, ezeket gyanutlan tulajdonosok adjak el holmi garazsvasaron, lakasfeloszlatasokon...
A gyujtohobbi legnagyobb esze pont ebbol az izgalombol all a gyujtemeny sokszinu szepsege mellett...mit talaltam vajon, hova rejtette a farago muvesz a targyon a kezjegyet amirol azonositani lehet hogy ez micsoda is....

P.Elliot 2016.11.22. 12:51:44

@takarék-láng: Akkor miert vandorolnak el az emberek otthonrol ha minden rendben van?

Határátkelő 2016.11.22. 12:52:57

@P.Elliot: Nem az a kérdés, hogy lenne-e munka, hanem hogy lenne-e, aki megcsinálja. Kb. a Brexit esetében is az a nagy kérdés, hogy majd a britek elmennek-e epret szedni, éjszaka 8 órás műszakban háromszög szendvicset készíteni, hogy reggel a Pret A Mangerben friss legyen, meg elmennek-e ápolónak, buszvezetőnek, segédmunkásnak - soroljam? Szerintem ez az igazán nagy kérdés, mert gyanítom, az illegális mexikói bevándorlók többsége nem sebész, vagy mérnök (vagy ha az is nem olyan munkát végez).

Tucanus 2016.11.22. 12:58:04

@P.Elliot: 43 év??? Na, ennyi idő bőven elég a tapasztalatok levonásához!

@takarék-láng: erről aránylag sokat írtam, meg interjúztam. Az ügyfelek jelentős része is valamelyik Öböl államban dolgozó vendégmunkás, de sajnos hiába van pénzük, annyira tré helyekről érkeztek eredetileg, hogy senki sem akar velük szóba állni. Viszont van egy érdekes sztori. A kuwaitiak nem akarnak állampolgárságot adni a tuaregeknek/más nomád törzseknek. Igaz, hogy pár ezer éve legeltetnek ott, de akkor is. EZért kitalálták, hogy vesznek nekik állampolgárságot Comoros-on. Majd kiutasítják őket a fenébe. Majdnem össze is jött, csak kiderült a turpisság időben szerencsére.

arncht 2016.11.22. 13:01:35

@P.Elliot: egy sulyosabb betegsegnel, ami folyamatos ellatast igenyel es tobb mutetet, folyamatos orvosi felugyeletet, kicsit nehez lenne olcso, ingyenes orvosi ellatassal megoldani... nem arrol van szo, hogy eltort a labad, vagy megfaztal.

Tucanus 2016.11.22. 13:03:19

@takarék-láng: "À magyar allamadossag alacsonyabb mint valaha, alacsonyabb mint barmely ny-europai."

Persze ez egyáltalán nem igaz, viszont óriási tévedés: www.debtclocks.eu/public-debt-and-budget-deficits-comparison-of-the-eu-member-states.html
Ráadásul a magyar kormány rossz foglalkozást választott, mert a kozmetikázás királyai.

P.Elliot 2016.11.22. 13:06:13

Ha Angliarol beszelsz akkor meg fogjak csinalni az angolok maguk is ha nem kapnak segelyt mert van munka, segely nincs.
A segelyen elo reteg meg ugy sejtem hogy nem kepzett, illetve nem egyetemi szinten van. Majd megtanulnak dolgozni, netan ha budos a munka akkor tanulni valami kedvukre valot, a gyerekeik meg abba szuletnek bele hogy munka van, segely nincs.
Majd igenis kimegy epret szedni ha enni akar. Attol meg lehetne legalis bevandorlas oda mashonnan, korlatozott szamban es akkor jol jarna mindenki. A sok segely itt is elrontott am egy nepreteget akik mar generaciokon keresztul abbol elnek. Ki kell mozditani oket ebbol a szemleletbol.
Usa mindig, regen is szivesen fogadott be letelepulot, akar mindenfajta kepzettseg nelkul, meg az en jovetelemkor is hivatalosan. Ha mindig ugy jottek volna akkor nem is lenne problema, tudtak hogy mennyit lehet beengedni anelkul hogy ne borulna fel az egyensuly.
Egy gazdag talalhatta ki ezt hogy nem tudja ellatni a munkakat a lakossag es egedjuk be az illegalist mert annak a felet sem fizettek, a tobbi munkaado meg vette a lapot. Igy kell megmagyarazni a lakossagnak hogy ezert....Aztan azok elhittek. Ma mar nem hiszik de mar nincs megallas....

P.Elliot 2016.11.22. 13:10:38

@arncht: Nem hat! Bemesz a korhazba, ott kotelesek ellatni, megmuteni, apolni, ez a torveny, utokezelesnek meg egy olcso vagy ingyenes hely aztan jol van. Kerdezz meg egy mexicoit az tudja hova kell menni, gondolod hogy barmelyik is valtott biztositast?
Ugyan mar....azok ilyesmin nem is morfondiroznak.

Na mentem, majd kesobb visszajovok, 2 fajta szakembert s varok ma, szonyegcsere felmeres, es csatorna problemak, nincs idom a neten logni...

P.Elliot 2016.11.22. 13:15:30

@Tucanus: Meg csak gyorsan annyit hogy olvasgatom egy magyar no beirasait valahol akinek arab ferje van, nem irta melyik orszagbol, Dubaiban dolgozik a pasas mernokkent de ott letelepedni keptelenseg, a fonokseg lenezi pedig o is arab, ottaniakkal kapcsolatot letesiteni lehetetlenseg, abszolut egyedul vannak pedig hat a ferfi arab, azt kepzelne az ember hogy testverek aztan nem...
A gyerekeiket is lenezik holott a legkisebb ott szuletett.

Határátkelő 2016.11.22. 13:16:32

@P.Elliot: Na de milyen szakemberek? :))))

takarék-láng 2016.11.22. 13:16:37

@Tucanus: ezt a sok hulyeseget az indexen olvastad?

Határátkelő 2016.11.22. 13:17:57

@Tucanus: Jössz itt megint a tényekkel... :)

Tucanus 2016.11.22. 13:18:22

@P.Elliot: Persze, de az "arab" az olyan, mint az európai. Márpedig mi sem megyünk a szomszédba egymás lenézéséért, illetve azért nem annyira egyszerű integrálódni még nekünk magyaroknak sem, más, mondjuk jóval gzdagabb országban. Ez sajnos általános emberi tulajdonság, ennyit kaptunk a természettől :( Persze ettől még az Öböl-államokban rendkívül visszataszítóan bánnak a vendégmunkásokkal.

svajcineger 2016.11.22. 13:38:46

@P.Elliot:
En mar azt sem ertem, minek kell egy magyarnak az amerikai illegalitast vallalni. Szar melot vegezve, nulla penzert. Ezt megtehetne legalisan - legalabb ugyanannyi penzert - barhol Europaban.

FutureFry 2016.11.22. 13:43:36

A H-1B (pl. a visszaélések/botrányok miatt, mint ami a Disney-nél is történt) Trump alatt lehet, hogy felülvizsgálásra kerül. Legutóbbi YouTube-nyilatkozatában is utalt rá, és az általa választott főügyész is a program megnyírbálásának a híve.
(Igaz, Trump sok mindent mond, amit később letagad, vagy visszakozik...).

Ha tényleg lesz valamilyen lépés ez ügyben, akkor valószínű leginkább azok a vállalatok fognak elesni a vízum alkalmazásának a lehetőségétől akik "nagyüzemileg", kiszervezés-céllal alkalmaztak ilyen vízummal embereket (pl. az indiai Infosys vagy Tata Consulting Services).

takarék-láng 2016.11.22. 13:48:00

@P.Elliot: "Akkor miert vandorolnak el az emberek otthonrol ha minden rendben van?"
- mert uszitja oket a liberalis media es elhuzza elotuk a mezesmadzagot. Elhiszik hogy nyugaton jobb. Pedig az atlag bevandorlo altal vegzett tobbnyire minimalberen fizetett munkakkal megkeresheto penzbol nemhogy jobb de egyenesen rosszabb. Mert nem minden bevandorlo lesz am It-s, tudos, mernok. A 60-70% minimalbert keres es nyugdij nuku (mivel fiatalok erre nem gondolnak meg) es megis megmagyarazzak maguknak hogy jo otlet volt a koltozes mert az alapveto tulajdonsag h az emberek tulnyomo tobbsege nem mer szembenezni sajat magaval es bevallani a rossz dontest. Ez megy par evig. Aztan az 50+ % hazakoltozik es folytatja ott ahol abbahagyta kijovetel elott.

takarék-láng 2016.11.22. 13:48:10

@Tucanus: kosz a linket. Majdnem jol emlekeztem. Altalanosagban igaz h a szegeny orszagoknak kevesebb a hitel. a gyurcsanyek idejeben 90% korul mozgott ahhoz kepest jelentos a csokkenes. Az osszes fejlettnek hitt nyugati orszage magasabb, nemeteke meg nem de fel fog menni a menekultek miatt mert darabonkent 15000 euro/ev az ellatasuk. A 2 milliobol 50 talalt eddig allast. Akad koztuk is agysebesz meg tudos es sok kepzett szakmunkas de azokat Erdogan visszatartja maganak. Ide csak az irastudatlanok jonnek.

FutureFry 2016.11.22. 13:54:43

@P.Elliot: "Kerdezz meg egy mexicoit az tudja hova kell menni, gondolod hogy barmelyik is valtott biztositast?"

Majd ha a republikánusokkal karöltve Trump visszavonja az ACA-t, akkor az adófizetők költségén lehet azt a kb. 20 millió embert is ellátni akiknek addig volt biztosításuk.

FutureFry 2016.11.22. 14:00:07

@Határátkelő:
"Reality has a well-known liberal bias" (S.C.)

Főgebra 2016.11.22. 14:06:06

@takarék-láng:
"...jelentos a csokkenes..."
Mivel te, szemmel láthatóan értesz hozzá én meg nem, csak kérdezném, ha valami 21 ezer milliárd helyett 25 ezer milliárd lett, az jelentős csökkenés?

fordulo_bogyo 2016.11.22. 15:10:37

Hianypotlo osszefoglalo!
De azert csak ovatosan a cikkel, mert ugy latom szamos apro tevedest is tartalmaz.
- A J-1 vizum ket vagy harom evig hosszabbithato volt, "exchange visitor", es lejartakor at lehet lepni H-1B-re, ha az anyaorszag, ahonnan a latogato jott nem ellenzi.

- A vizum-lotto nem kapcsolodik a H-vizumhoz, a vizumlottohoz elegendo az erettsegi. Ujavvab viszont a H-1B kerelmeket is sorszolassal valasztjak ki, nem beerkezesi soorrenrben.

- A H-1B vizumhoz egyetemi vegzettseg kell (bachelor, masters, PhD), 3 evre adhato es ujabb harom evre meghosszabbithato.

- A H1-B-n levo latogato valoban folyamodhat Zold Kartyaert (mig peldaul a J vizummal itt tartoko ezt nem teheti), de az eros tulzas, hogy "egyenes az út a zöld kártyáig".

Kimaradt a cikkbol a hazassagkotes kapcsan torteno bevandorlas...

Es a legfontosabb, egy link, ahol mindezekrol a legautentikusabb forrasbol lehet olvasni:
www.uscis.gov/

Csodabogár 2016.11.22. 15:35:09

@P.Elliot: Az angolok nem fogják megcsinálni soha az annyiért, mint a bevándorlók. A gyarmatok óta ahhoz vannak szokva, hogy más dolgozik helyettük. Viszont aki Angliában dolgozik az eleve nem illegális mert most még az EU-ban szabad munkapiac van.

Azt meg megnézném, hogy egy igazi betegség alkalmával, hogyan is megy az ingyen gyógyítás. Magyar nő elment a kórházba mikor jöttek a szülési fájdalmak, megszülte a gyereket és haza ment. Ez se volt ingyen!

Csodabogár 2016.11.22. 15:36:38

@P.Elliot: Illegális nem is válthat biztosítást! SS szám nélkül szóba se áll vele a biztosító.

Csodabogár 2016.11.22. 15:39:36

@svajcineger: Én se értem, de azért nem kevés pénzért dolgoznak és aki szorgalmas az tud venni házat meg mindent. Csak a nyakukon a félsz, hogy mi lesz maradhatnak-e vagy nem és főleg, hogy egészségesek maradnak-e vagy nem.

svajcineger 2016.11.22. 15:56:48

@Csodabogár:
Most havi ket-haromezer dollar tenyleg akkora penz, hogy megeri? Ezt a hazvasarlast meg tenyleg nem ertem. Mi alapjan hitelez nekik barmelyik bank is?

gabors 2016.11.22. 16:04:51

@diggerdriver: vannak mas "vendeg munkas vizumok is" csak valamiert ezt a posztolo elfeljetette megemiliteni illetve azoktol sok penzt ez az ugyved nem tud lehuzni ... ja es nem vezetnek zold-kartyahoz .... lehet talan ezert...

pl ideiglenes mezogazdasagi munka H-2A, nem mezogazdasagi H-2B ez utobbit hasznalta Trump tobb EZER lengyel munkast exportalva mikor kaszinoit epitette pl. de sok mas ceg is rendszeresesen hasznalja ezeket ... de ezek valoban nem nyujtanak semmilyen utat a letelepedeshez ... de megjegyeznem hogy a mar emlitet H-1B sem automatikusan jelent zold-kartyat sot a legtobben nem is jutnak ezen az uton letelepedeshez ... (egy myth ...) altalaban a cegek pont akkor fejezik be a szponzoralast (5-dik ev) amikor mar eselye is lenne a dolgozonak es hoznak egy uj indiai szofter fejlesztot fele penzert...

gabors 2016.11.22. 16:19:31

@Csodabogár: " majd kb. 10 év mulva, azok révén megkaphatják az ottani papirjaikat. Közben lehet reménykedni, hogy egészségesek maradnak. "

Ez megint csak varosi legenda mert min. 18 evesnek kell lennie az allampolgar gyereknek ahhoz hogy szponzorlhassa pl. a szuleit es sajat adozott jovedelemmel kell rendelkeznie a szegenysegi minimumhoz kotott % 10 eve $14,000 volt ez ha jol emlekszem.... es nem igazan felejtik el a szuloknak hogy 10+ evig illegalissan voltak ott az orszagban. Obama elnoki rendelettel ideiglenesen lealitotta azoknak a szuloknek a deportalasat akiknek amerikai allampolgar gyerekei vannak de gondolom ez nem lesz hosszu eletu .. kb Januar vegeig beszuntetik ezt. Vagyis az egyetlen legalis ut a szuloknek hogy elhagyjak az orszagot 10 evre... (lebukas veszelye nem tul nagy ha nem csinalnak valami baromsagot.. de egy kozlekedesi baleset is akar rosszul tud elsulni)

Meg azt sem ertem hogy biztositast nem kothetnek es 10 eves jogsival vezetnek .. mit???? nem biztositott autot ?? honnan van ra rendszam valaki mas neven ?? ebben tul sok mitologia van !!! Most mar egyes allamokban akar vezetoi (hivatalos) engedelyt is kaphatnak illegalis bevandorlok, ez ugyanis allami szinten van szabalyozva nem pedig szovetsegi torveny altal.

Talan arra gondolsz hogy egeszsegugyi biztositast ACA-n keresztul nem kothetnek az igaz, de magant minden tovabbi nelkul. Csakhogy illegalis munkaval nem igazan lehet olyan jovedelemhez jutni hogy mindez lehetseges legyen, foleg egy 4 tagu csalad eseten.

Haz vetelhez nem kell allampolgarsag vagy letelepedesi engedely csak penz es azokat minden tovabbi nelkul biztositani is lehet ... egy csomo kulfoldinek van haza (magyar politikusoknak is tobbek kozott is pl Floridaban).

Határátkelő 2016.11.22. 16:24:34

@gabors: Talán mert az interjú alapvetően a magasan képzett bevándorlókról szól.

svajcineger 2016.11.22. 16:33:33

@gabors:
A haz vasarlasahoz szukseges penzzel azert egy illegalis bevandorlo ritkan rendelkezik.

kardio1 2016.11.22. 16:39:42

@diggerdriver: küldtem neked néhány napja egy üzenetet az evvegi talalkozoval kapcsolatban. Megkaptad ? Szeretném tudni, van-e már végleges dátum ?

gabors 2016.11.22. 16:46:42

@arncht: mert ez az erdeke a vallalkozoi retegnek pl Trump-nak. Mar Reagen ota ez megy !!! Ezek tobbsege igazi amerikai buszke republikanus... de meg a kis es kozepvallalkozok is ezt teszik.

Egyedul a "multik"-nal nem megy azok meg ugy dontottek hogy viszik a gyarat GM, Ford, Chrysler, GE, Apple, IBM stb... nem szaroztak nem fognak tanulatlan amerikaiknak $20+ dollart plusz mindenfele egyebb juttatasokat mint egeszsegugyi biztosats meg nyugdijat fizetni betanitott munakert, mennek Mexicoba, Del-Koreaba, Kinaba, Vietnamba

A 90-es evek elejen az azota bezart Terrytown-i GM uzemben magyar ismeroseim AKKOR $24 dollaros oraberben voltak plusz egyebb juttatasok persze. Akkoriban zartak be azt az uzemet mindkettojuknek sikerult nyugdijba menniuk szep havi jovedelemmel ... 10 eve mar nem tartom veluk a kapcsolatot de ha meg elnek lehet elvesztettek a nyugdijat amikor a regi GM csodbe ment es uj GM-et alapitottak... EZ egy teljesen bevalt "vallalkozoi" modszer Trump is eljatszotta nem is egyszer.

macamuca [IHUN] 2016.11.22. 16:51:21

@Főgebra:
Igen.
Te nem beszél Illiberália unortodox lengidzs.

gabors 2016.11.22. 17:01:06

@svajcineger: pont ezt irtam en is ... de nem lehetetlen 10 ev utan mert van ahol mar szep kis hazat lehet venni 20-30 ezer dollarert...

A gond inkabb az hogy 9/11 ota bankszamlat nem igen tud nyitni egy illegalissan itt tartozkodo ... a 90-es evek kozepen ez nem volt gond.

Mivel USA-ban nem volt komolyabb inflacio 2005-2006 ota az sem volt gond hogy valaki esetleg otthon tartotta a penzet nem bankban sokat nem veszitett (sot akinek nincs eleg penze es hivatalos jovedelme annak kimondottan draga bank szamlat tartani). Amugy ez jellemzo es illegalis bevandorlok gyakran celpontjai is betoreses rablasoknak mert nagy valoszinuseggel van keszpenzuk (jelentosebb osszegban naluk) ... nalunk van mikor $20 keszpenz sincs otthon ... talan aproban ... a kocsi pohartartoban ...

macamuca [IHUN] 2016.11.22. 17:02:32

@Csodabogár:
A szülés nem betegség.
Csaxólok, hogy tudd.
És saját tapasztalat alapján mondom, hogy műtét, kórházi ellátás, kezelés-sorozat, vizsgálatok, kontrollok, sőt, a dokik által felírt gyógyszerek/egyebek is ingyenesek. Ja, és jó minőségű volt mindez: családom mellett magam is dolgoztam kórházban, páciensként is volt tapasztalatom bőven, az összehasonlítás ez alapján történt. Persze, aki megfázás, gyomorrontás, stb kategóriájú (=borzalmas közérzetet eredményező, de alapvetően nem súlyos eü-i panaszok) panaszai esetén is elvárja a hosszas, alapos kivizsgálást-stb, az bizony UK-ban feszt elégedetlen lesz..., pld azért, mert itt nagyon más a nővérek (=szakképzett ápolók) feladatköre, így sok olyasmit is elvégeznek, amit Mo-on doki csinál, tehát adott az alap-ok a morgásra=doktor nem is foglalkozott vele...

Mrs. Clayton 2016.11.22. 18:01:42

@P.Elliot: persze biztosan lesz egy-ketto, aki bevallalja, hogy Londonbol a lakasbol kikoltozik a nagy budos semmibe es ott lakokocsiban lakik, ki tudja hova jaratja a gyereket iskolaba, meg mivel viszi oda stb.
Nem neztem most utana, de kb ilyen 5-6%-os a munkanelkuliseg, ami szerintem alacsony. En szemely szerint inkabb fizetem a segelyen elok ellatasat es a kvalifikalt munkakra fokuszalnek, mintsem ezt a par szazalek embert bugyuta eperszedesre kenyszeritsem. Tobb jon vissza abbol ha magasan kepzett munkaerot igenylo munkahelyeket letesitunk, mint eperszedesbol, vagy a britek altali mosogatasbol.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.11.22. 18:06:46

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: "Miért akarna bárki is kivándorolni Amerikába, amikor tudjuk jól, hogy Mo.-n is lehet boldogulni, csak tenni kell érte..."

:))) ...es kulonben is apokaliptikus idok jonnek, ahogy tudjuk a mediabol...a celebek mar megmondtak, hogy menekulnek innen...oh, varjunk csak, megsem menekulnek! Akkor most megsem annyira rossz itt? :)))
Ha esetleg csak az a baj, hogy nem tudjak, merre induljanak, itt egy jo tanacs:)
www.youtube.com/watch?v=4w5bQKd8g6I

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.11.22. 18:08:59

@gabors: "nalunk van mikor $20 keszpenz sincs otthon ... talan aproban ... a kocsi pohartartoban ..."

Haha, detto nalunk:)) multkor a lanyomnak surgosen szuksege volt $10-ra, igy elovette a "coin jar"-t, es 25 centesekbol osszeszedte :))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.11.22. 18:12:30

@gabors: "Ez megint csak varosi legenda "

+1 Koszi, hogy kicsit oszlatod ezeket a mitoszokat! Annyi feligazsag, meg varosi legenda kering az USA-beli viszonyokrol, hogy muszaj kicsit "misszionarius" munkat csinalnunk ezugyben, es ravilagitani a valosagra az ilyen "az egyik ismerosom ismerose allitolag..." tortenetek helyett. Koszi! :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.22. 18:29:27

@kardio1: Nem kaptam meg. Az biztos hogy 27 vagy 28 lesz.
Megkérem majd HA-t hogy írja ki és akik valamelyik napra többen jelentkeznek azon lesz a kettő közül.
Téged mindenképpen várunk.

Csodabogár 2016.11.22. 18:46:21

@svajcineger: Ezt én se értettem soha, de ez van. Persze nem turkáltam a zsebükben, de még az is elképzelhető, hogy kp vették. Mindkét házukat elég rossz állapotban vették meg. Miután a férfi ezermesterségből élt, ő és a haverok rendbe hozták. Az első házban laktak, a másodikat kiadta, ami biztos jövedelem. Felesége takarított. Másik házaspárnak ugyan nem volt háza, hanem bérelt. Két gyerek kint született. Férjnek volt saját takaritó vállalkozása, fizette az adót. Férj kora hajnalban és késő este irodaházakat takarított, a feleség meg napközben privát házakat. Gyerekeket férj hozta el az iskolából. Mikor a feleség hazaért, ment a férj dolgozni. Takarított, néha naponta 2-3 helyen is. Hihetetlen keményen dolgoztak ezek az illelgális magyarok, akiket megismertem.
Amig ott voltunk FL, egyre másra jöttek ki fiatal lányok és mindnek szereztek munkát. Nagyon nagy volt a segítőkészség. Elég szépen kerestek kb. $25 volt az órabérük. Viszont a továbbjutás esélye nulla. Kinek cél, hogy élete végéig takaritson? Nekem anno 8 hónap is untig elég volt, aztán léptem tovább. Persze nem Amerikában.

kardio1 2016.11.22. 18:53:35

@diggerdriver: gondoltam, hogy elakadt valahol. Nemrég irtak az indexen egy Malter sörétterem nevű helyről az Akácfa utcában, ami nem drága és jók az ételek meg a sör. Akár az is jó helyszín lehetne.

Csodabogár 2016.11.22. 18:54:15

@gabors: A gyerekek közben már 8 és 10 évesek, tehát van remény. Én csak ámultam ezeken a magyarokon, mert mindegyik már 10+ éve ott van és szemlátomást nem buknak le.
Van aki ott szerzett jogositványt régen, amikor még lehetett illegálisnak is. Mikor hosszabítani kellett akkor az ördög tudja hova utaztak, ahol még nem akadékoskodtak a papirokkal. Amelyiknek meg már volt jogosítványa, azt mesélte, hogy egyszer állította le rendőr valami ellenőrzés miatt, megmutatta a 10+ éves magyar nemzetközi jogositványát és nem szóltak rá semmit. Mindez Floridáról szól, lehet máshol másként van.

Csodabogár 2016.11.22. 18:58:33

@macamuca [IHUN]: Mindezt illegális bevándorlóként kaptad Amerikában?
Tudom, hogy a szülés nem betegség, de azért rendszerint kórház kell hozzá, annak meg ára van.

Csodabogár 2016.11.22. 19:01:55

@diggerdriver: Én is jövök! Az idén nem fogom össze keverni a napokat mint tavaly mert nem olyan sűrü a műsor jelenleg.

Csodabogár 2016.11.22. 19:03:23

@kardio1: Nem szeretted a Liszt Ferenc teret?

gabors 2016.11.22. 19:18:33

@Határátkelő:

Ez a cim : "Így vándorolhatsz be Amerikába" utan aztan a szerzo "interjuvolt" mit tudom miert eleg szelektalva ir kulonbozo vizumokrol nem is teljesen pontosan... nem tudom hogy a cikket megiro ertett felre dolgokat mert elhiszem hogy valaki hozzaertot kerdezett meg :-)

gabors 2016.11.22. 19:23:14

@Zsuzsi65: "Haha, detto nalunk:)) "

Most szombaton rendeltunk a szokasos kinai etterembol es mire kihoztak csak KETTO darab egy dollarost birtunk talalni ketten a felesegemmel otthon :-) nekem nem volt pofam atvenni igy rabiztam ugyis O az amerikai kettonk kozul :-) En majd fogom a kutyat ne ijessze meg nagyon szegeny kis kinait....

Magat a rendelest persze hitelkartyaval fizettuk mar rendeleskor.

gabors 2016.11.22. 19:40:55

@Csodabogár: "A gyerekek közben már 8 és 10 évesek, tehát van remény." minimum +8 ev de addig semmilyen jogi alapjuk nem lesz. (mai torvenyek szerint)

2 hettel ezelottig volt remeny hogy pont ilyen csaldoknak valamilyen jogi uton rendezik helyzetet legalabbis a demokratak ezt igertek. Errrol szolt a Trump altal annyit emlegetettt anchor-baby kifejezes. Hogy most mi lesz ki tudja.

Az hogy adot fizet vagy nem semmit nem szamit. Ja es Floridaban nincs is szemely jovedelem ado, igy csak szovetsegit kell fizetni azt meg ITIN szammal is lehet, ahozz nem nem kell legalis bevandorlonak lenni ... pl egy magyar allampolgar vehet egy hazat kiadhatja viszont a bevetele utan adoznia kell semmi illegalis ebben nincs ki kell valtani az ITIN szamot ... ennyi...

Amugy soha nem ertettem en sem az ilyen csaladokat szerencsejuk van hogy mint latszik mekkora a rasszizmus. "mexico" csaladok ezreit valasztottak mar szet az elmult 10 ev alatt sokszor a legalis nagyneni vagy mas rokon neveli fel a gyerekeket akik mar usa allampolgarok hiszen itt szulettek. Csak egy rosszakaro szomszed felnyomja oket es minden omlik ossze ez gondolom azert nem tortent meg egyelore mert feherek.

2016.11.22. 19:59:42

Erről az egészről annyit, hogy amikor én 'lottóztam' velük, miután kitöltöttem a szokásos adatokat (programozói végzettség, két nyelv, referenciák) már másnap felhívtak "kintről". :D. És gratuláltak. Aham, persze. Simán elszívják azonnal azokat az agyakat, akik nekik baromira fontosak.

2016.11.22. 19:59:57

@diggerdriver: nem igaz. Te pl siman bejohetnel a H-2B vizummal, es, miutan a hozzad hasonlo diggerekbol es mindenfele egyeb nehezgepkezelokbol rohadt nagy hiany van, a munkaltatok altalaban vallaljak a papirmunkat es a szponzoralast. Egy teendod van csak, megpalyazni egy ilyen allashirdetest, mert azt azert nem szabad elvarni, hogy a munkaltato menjen utanad nagyitoval a kezeben, hogy megtalaljon.
Atlagoraber $30-45, overtime +50%

kardio1 2016.11.22. 21:01:24

@Csodabogár: Ott volt eddig? Még sosem voltam HA talàlkozon.

gabors 2016.11.22. 21:04:30

@vanvelemenyem: igy igaz !!!

csak azt kell meg tudni a H-2B visa-rol hogy mikor lejar errol semmikeppen nem lehet immigration status-ra valtani meg hazassaggal sem. Ha jol remlik csak F-1 student-re valtoztathato, de akit nagyon erdekel utan tud nezni.

Ja amugy van egy csomo mas szakma pl. apolok/noverek/szallodai munkasok stb ... volt egy idoben pl tanarok New York-ban (itt is volt rola szo) amiknel szoba jon ez a fajta vizum

kardio1 2016.11.22. 21:25:05

@diggerdriver: Na jol van, ezek szerint le vagyok maradva egy brosùràval :)
Hàt, ha a helyszin nem kel ùtra minden évben, nekem ott is jo lesz.

FutureFry 2016.11.22. 21:30:12

@gabors: @Csodabogár: A gyereknek minimum 21 évesnek kell lennie, hogy a szülőknek zöldkártyát kérhessen. És a szülők számára (ha eredetileg legálisan, vízummal léptek az USA területére, csak "túlmaradtak"), mint "immediate relative", létezik procedúra, ami által (indokolt esetben) kitiltás-büntetés nélkül legalizálhatják magukat. Persze ez a jelenlegi szabályozás, ami változhat. (De ez nem az Obama-féle DACA-rendelet, amit Trump a beiktatása napján elvileg tényleg eltörölhet)

tanato 2016.11.22. 21:43:16

@takarék-láng: @P.Elliot: de hiszen most is vannak olcsó bérű bevándorló munkások főleg a mezőgazdaságban Mo.-on,tömegével az erdélyi cigányok,egyre inkább román anyanyelvűek.Akik azután télire is maradnak előbb utóbb,véglegesítik magukat.A magyar nagygazdák is szívesebben alkalmaznak féllegális román munkást olcsón,mint legális magyart,ebben nem különböznek az amerikai/vagy éppen öbölbeli arab/ munkaadóktól És be sem jelentik őket,nem fizetnek utánuk biztosítást,így az eü.ellátásuk közpénzből megy.

tanato 2016.11.22. 21:45:22

@kardio1: Érdekes a találkozó,többen voltak olyanok akik nem kommentelnek ide/állításik szerint/csak olvasók,vagy éppen nem árulják el hogy kommentelnek így lehet barkobázni ki lehet az illető.

FutureFry 2016.11.22. 22:14:35

@gabors: Bár az H-2B nem "dual intent" (mint az H1-B) ha valaki ilyen vízumon amerikában házasodik (amerikai állampolgárral) attól még kérheti a státuszának a megváltoztatását (azaz beadhat ilyen alapon zöldkártya-kérelmet). Persze ha ez az országba történő beutazás után "túl hamar" történik (pl. pár hónapon belül) akkor felmerülhet, hogy az eredeti vízum kérvényezése során nem volt a delikvens őszinte (annak minden következményével). Ez persze minden fajta nem-bevándorló vízumra (meg a Visa Waiver Program-ra is) igaz.
IANAL

gabors 2016.11.22. 22:21:02

@FutureFry: meglehet igazad van annyira nem neztem utanna,

En ugy halottam hogy H-2B vizummal hazasodassal sem lehet zold kartyat szerezni ...de lehet ugyveddel megoldhato ....

az mas hogy kerelemezni barmit lehet :-)

Csodabogár 2016.11.22. 22:42:37

@tanato: Emlékezetem szerint, nem volt nyilvános a hely és az időpont. Én e-mailben kaptam meg Diggertől a napot és a helyet. Aztán a nagy program dömpingben, jól összekevertem a napokat.:-(
De az idén ha még élek ott leszek, reszkessetek!:-))))

tanato 2016.11.22. 22:49:23

@Csodabogár: Persze hogy nem nyilvános,kiszűrendő azokat akik nem kívánván felfedni magukat csak kukkolni akarnának.A blog még mindig anonym.

Lőtéri Kutya 2016.11.22. 22:59:19

@tanato: Ne feledkezzünk meg az ukránokról sem. Még a kormány is adott segítséget a munkavállaláshoz törvények módosításával, persze nem reklámozták plakátokon vagy bármilyen más formában.

index.hu/gazdasag/allas/2016/09/22/ukran_migransokat_hoz_a_kormany_az_orszagba_titokban/

index.hu/gazdasag/allas/2016/10/18/samsung_vendegmunkas_bevandorlas/

Aki nem kedveli az indexes cikkeket, az keres majd magának máshol témához kapcsolódó anyagot, nem nehéz.

2016.11.22. 22:59:33

@gabors: a hazassag az, ami uberel mindent, mindenfajta vizumot atvaltanak zoldkartyara, amennyiben hazassagot kotsz, vagy bionyos fajta egyenesagi le-felszarmazo keri meg neked a zoldkartyat, csaladegyesitesileg. Hangsulyozom, bizonyos fajta. A nagyi pl nem jo egyenesagi rokon ebbol a szempontbol.
A barmifelebol barmilyen kizarast pedig kizarolag a kitiltas es/vagy deportalas jelent, azokat az eletben nem tudod eltoroltetni, meg hazassaggal sem.
Az illegalitas pedig szinten nem baj, amennyiben ezido alatt nem tiltottak ki, akkor egy hazassaggal siman "elfelejtik". Lasd Trumpne. Illegalisan dolgozott, aztan veletlenul szerelembe esett a narancsfejuvel, ma mar allampolgar.

tanato 2016.11.22. 23:13:49

@Lőtéri Kutya: Köszi a linkeket,minden munkaadó sajnos egyforma,olcsó de jó "minőségű" munkavállalókat keres,kevésbé érdekli ennek etnikai összetétele és hosszútávú hatásai az adott országra.Ha nagyon rosszindulatú akarnék lenni azt mondanám leginkább ingyenmunkás kéne aki hajnaltól mikulásig dolgozik,egy szál rongyos ruhában és munka után egy pajtában aLSZIK,ahová kivülről behajítják neki a gyatra minőségű ételt.

tanato 2016.11.22. 23:17:11

rtl.hu/most/keresemacsaladom/keresem-a-csaladom-2016-11-22

Egy kis USA off,az adás 25.ik percétől kezdődik az amerikai történet,egy 105 éves borsodi falusi néni unokája a 70-es években disszidált az USA-ba ,azóta nem látta,és a műsor készítőinek csapata felkutatta a már 64 éves amerikai magyart és hazahozta a már magyarul nem beszélő fiával együtt egy látogatásra MO.-ra a nagymamához.Nagyon jó,érdemes megnézni

M. Péter 2016.11.22. 23:29:08

@gabors: A H2-B ideiglenes állásra szól, ezért arra nem lehet zöld kártyát kapni, de másik állásra elvben igen, házassággal sincs semmi akadály.

M. Péter 2016.11.22. 23:38:18

@Határátkelő: Majd lesz mezőgazdasági idénymunkásvízum, mint korábban is volt, az a lényeg, hogy nem jönnek majd szabadon, hanem a brit kormány korlátozza a számukat.

puhacica 2016.11.22. 23:42:09

@Határátkelő: en igazat adok adok @P.Elliot: nak. irtam mar multkor is, sokat tanultam a cornwalli pihenonkbol. ott nem voltak bevandorlok, se europabol, se a gyarmatokrol. es lass csodat, az "aljamunkat" is feher angolok vegeztek. ez csak a mi almainkban fordul elo, hogy az angolok ehen halnanak nelkulunk.

Tucanus 2016.11.22. 23:55:04

@fordulo_bogyo: köszi szépen! Direkt visszakerestem eredetiben, hogy nehogy az én slendriánságom miatt maradjon ki valami, de nem, hála égnek :D Viszont fontos részletek említettél, ez a lényeg!

2016.11.23. 01:41:17

@tanato:

Nahát, ez de szívmelengető.
És milyen csodás dolgok az öregasszonyok (amelyikek nem szörnyetegek), tök érdemes tartani őket. Csodás öregasszonyok for president!

(Egyébként lengyelországból nézem, tök jó netem van, de ez az istenverte fos akkor is szaggat. De mindegy, csak megkönnyeztem azért. Aranyos, tényleg.)

gabors 2016.11.23. 02:50:22

@FutureFry: "A gyereknek minimum 21 évesnek kell lennie, hogy a szülőknek zöldkártyát kérhessen." valoban alabecsultem 3 evvel akkor meg van boven idejuk aggodni ...

Azt hogy ki maradhat ki nem meg csak nem is torveny szabalyozza hanem valami sokkal alacsonyabb rendu szabaly es nem automatikus teljesen az immigracio diszkrecioja (na meg egy jo ugyved sem art ami nem lesz olcso)....

Ja es ahogy en olvasom a szabalyt aki 365 napnal tovabb marad illegalisan ( azt VEGLEG kitilthatjak az usa-bol ugy is nevezik hogy non-admissable vagyis egyaltalan nem tud legalisan sem visszajonni.. ha ezt most elkezdik szigoruan betartani nagyon sok csaladnak nehez valasztasai .... vannak kivetelek mint az anchor-babies...

gabors 2016.11.23. 02:55:39

@M. Péter: "Majd lesz mezőgazdasági idénymunkásvízum,"

Ez most is van H-2A csak korulmenyes es a farmerok nem szeretik mert sokkal tobbet kell fizetniuk igy mint az illegalisoknak :-

gabors 2016.11.23. 02:57:25

@gabors: ooops azt hittem meg mindig az usa-rol van szo ...:-(

P.Elliot 2016.11.23. 03:27:37

@svajcineger: A bank ad kolcsont hazvetelre ha leteszel egy jokora osszeget, mondjuk 40-50 ezer dollart, neha eleg kevesebb is mert ha nem fizeted a kolcsont akkor elveszik a penzed, vagyis elarvezezik a hazadat, a bank nem jar rosszul.

P.Elliot 2016.11.23. 03:33:11

@gabors: En mindig tartok itthon penzt, volt ra mar pelda hogy nem fogadtak kartyat, illetve nem volt aram es csak penzzel tudtam fizetni, ketszer is volt ilyen szituacio.
Meg az autoban is tartok eldugva hogy ha barmi lenne , elveszne a penztarcam, ellopnak hogy legyen hirtelenul mivel fizetnem barhol...

P.Elliot 2016.11.23. 03:36:55

@puhacica: Vegre valaki elhiszi hogy ezt a mas nem csinalja meg az aljamunkat, a gazdagek talaltak ki mesenek.
Egyszeruen kihasznalni akarjak az embereket, errol van szo csupan es igy lehet a legjobban.

P.Elliot 2016.11.23. 03:43:26

@tanato: Mit akarsz, akkor otthon is megindult ez az illegalis munkas folyamat ha fel is veszik oket. Na, itt a veg. Ezutan hogy lehet remelni hogy a magyarok rendesen megfizetett munkat kapjanak ha akad olcsobb is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.11.23. 06:26:14

@gabors: nem lenne baj ha tudnad az export es az import kozotti kulonbseget
20-30 ezer dollarert linkelnel nekem szep kis hazat?@Csodabogár: ahh siman birosagra megy ha nincs floridai jogsid, az mas kerdes, hogy a biro megbuntet 100 dollarra es mehetsz utadra
@vanvelemenyem: csaladegyesites nagyon hosszadalmas
a sdzponzoralas is
nekem mar utban volt, de miutan megismertem 8 eve csodalatos felesegemet es osszehazasodtun, nagyon gyors zoldkartya es 2 ev utan allampolgarsag
a legegyszerubb ut - es sokan hasznaljak- a zoldkartyahoz a hazassagkotes, akar penzert is
zoldkartya utan az allampolgarsag 2-3 ev
erre iparag epult
penzkerdes

tanato 2016.11.23. 07:09:58

@Nagy kámpics: Jó ez a sorozat úgy általában is.

tanato 2016.11.23. 07:13:27

@NorthPier: Köszi a linket,erre azért még én sem gondoltam volna,Mexikó?Nepál?
Bár ha azt nézzük 30 éve mennyi kubai munkásnő volt nálunk hihető.
Főleg most hogy Trump ki akarja utálni őket onnan,valahová csak el kell menni a sok mexikóinak melózni.

tanato 2016.11.23. 07:19:34

@P.Elliot: Jó meglátás,sajnos ez így van emiatt lehet alacsonyabb az amúgy is kicsi bér.

Buchhalter 2016.11.23. 09:00:55

@tanato: Köszi a linkeket,minden munkaadó sajnos egyforma,olcsó de jó "minőségű" munkavállalókat keres,kevésbé érdekli ennek etnikai összetétele és hosszútávú hatásai az adott országra.Ha nagyon rosszindulatú akarnék lenni azt mondanám leginkább ingyenmunkás kéne aki hajnaltól mikulásig dolgozik,egy szál rongyos ruhában és munka után egy pajtában alszik,ahová kivülről behajítják neki a gyatra minőségű ételt. Erre reagálnék : a feleségem kijár szocmunkásként egy tököli tanya szerűségen élő családhoz.A helyi tejbáró tehenészetében dolgozik apuka meg anyuka és a legidősebb gyerek,Sokáig a fizetségük a fűtés és komforntélküli tákolmány lakhatása volt napi egyszeri moslékkal és persze tejjel.Heti egy nap szabad van a napi munka 12 óra! Van még 3 kisgyerek a párom így került képbe.Hol mentek iskolába hol nem és az egyik rühes lett.Kiderültek a mocskos dolgai a vállalkozónak Párom közölte vele vagy ad nekik bejelentett 8 órás fizetést vagy megy a feljelentés! Először keménykedett a feleségem rendőrt emlegetett végül a köcsög most már bejelentve és rendesen fizetve dolgoztatja őket.Ezt értsd úgy ,hogy 8 órás minimálbér és annyit is kapnak a heti 72 órára!Illetve nagy kegyesen vett a családnak 10 köbméter tűzelőt. Szerintem tiszta középkor.

M. Péter 2016.11.23. 09:16:07

@gabors: Nem az USA-ról, hanem az UK-ról írtam.

NorthPier 2016.11.23. 09:20:32

@tanato: Sokszor emlegeted a kubaiakat, ne feledd, a foglalkoztatasuk (es fokent az oktatasuk) vmi szoctestveri megallapodas alapjan zajlott.
Amirol most beszelunk, az meg itt szintiszta uzlet.
Az ejjel mar nem voltam kepes rakeresni, de most reggel pikk-pakk megtalaltam azt a cikket, amit meg meg akartam mutatni neked.
Jol elkepedtem, mert ugy emlekeztem, h par eve(!) olvastam , erre kiderul, hogy 99-es az iras...

library.hungaricana.hu/hu/view/TolnaMegyeiNepujsag_1999_08/?pg=13&layout=s

(Nem nagyon lehet olvasni az eredegti helyen, , de bele lehet kattintani a szovegbe, kimasolni egy notepadba.)

tanato 2016.11.23. 10:00:47

@Buchhalter: Sajnos igaz a 200 éves marxi mondás,a munkásosztály olyan életszínvonalon tud élni amit kiharcol magának/pl. a feleséged által vagy civil szervezet által is./A tőkés nem változik ezer év alatt sem, legtöbbjüknek/tisztelet a kivételnek/ nagy profit kell a lehető leggyorsabban.Munkásaik életminősége,környezetszennyezés, bevándorló munkások hatása a saját országa etnikai összetételére, stb mind mellékes.

tanato 2016.11.23. 10:04:25

@NorthPier: Köszi a linket,nem meglepő,mongolokat én is ismerek többet,de főleg itt tanult felsőfokú végzettségűeket akik itt maradtak.Varrodákban,ruhaiparban,szövőgyárban már ezelőtt 20-30 évvel is kritikán aluli volt a bérezés az óriási terhelés mellett.Oda már a Kádár rendszerben sem ment szívesen "őslakos" magyar.

Buchhalter 2016.11.23. 10:18:39

@tanato: Így ,ilyeneket látva már egyáltalán nem csodálkozom,hogy a nácizmus és a kommunizmus sokak számára kiútnak tűnt a mindennapi nyomorúságból.

svajcineger 2016.11.23. 10:21:23

@hagyma:
Persze a hazassag - business nem rossz! :-) Mas kerdes, hogy azert a "gyanus" hazassagokat eleg komolyan ellenorzik.

tanato 2016.11.23. 10:26:47

@Buchhalter: Persze sajnos a tőkések "munkája" hozzájárult mindkét tömegpusztító eszme térhódításához.

Buchhalter 2016.11.23. 11:29:03

@tanato: hát és úgy látom ez a kizsákmányoló tőkés réteg továbbra se akar tanulni a múlt hibáiból.Bár elvileg jelen pillanatban elképzelhetetlen ,de vajon mit fognak arra reagálni egyes nagyhatalmak ha az orosz medve berág és csak úgy hip-hop bekebelezi egész Ukrajnát.Elégé izzik odaát a levegő.És ahogy elnézem a híreket az Oroszok Szíriában is záros határidőn belül véget akarnak vetni a háborúnak.Ha pedig ott akár stabilan elfoglalják Alepot akkor az a NATO-nak egy kellemetlen fricska ,sőt Geopolitikilag egy vesztes ügy lesz.

tanato 2016.11.23. 11:37:14

@Buchhalter: Persze hogy nem tanulnak a múltból sosem tanultak régebben sem csak a napi profit a lényeg.Csak akkor szoktak rájönni hogy baj van amikor a gillotin vagy a kivégzőosztag előtt álltak már,akkor kapisgálták hogy kellet volna egy kissé többet juttatni a kizsákmányoltaknak is.
A másik:Sajnos Ukrajna elfogalalása tényleg benne van a levegőben,Szíria is persze.

FutureFry 2016.11.23. 16:57:58

@gabors: Tudtommal a házastársra/gyerekre (de nem a szülőre?) vonatkozó "unlawful presence waiver" benne van a törvényben is (pl. Immigration and Naturalization Act 212(a)(9)(B)(v)). Persze itt a főügyész által megítélt "waiver"-ről van szó (Jeff Sessions meg gondolom nem lesz túl engedékeny ebben?). Nomeg a törvény alapján készült szabályozás (CFR) amiben a részletek vannak, változhat. És, igaz, ahogy mondod, a szabályozás és a törvény is sok helyet hagy az egyéni elbírálásnak…

Egyébként pont mostanában van róla szó (Trump kapcsán), hogy az ilyen, törvény alapján készített szabályok megváltoztatása sem megy túl gyorsan (kb. 1 év, az elhatározás megszületése után a bürokrácia miatt). A törvény megváltoztatása meg még döcögősebb (a kongresszus kell, hogy elfogadja) - igaz, most, hogy mindenhol republikánus többség van, lehet ez sem lesz akadály.

gabors 2016.11.23. 17:57:11

@FutureFry: koszi a reszletekert nagyon hasznos mindig tanulok valamit en magam csak a ram vonatkozo reszeket olvastam el reszletesen mert nem akartam tul sokat fizetni az ugyvednek es inkabbb magam csinaltam amit csak lehetett (mindent me lehet csinalni ha nem a hazassagi uzletben utazik az ember)....

gyerek/illegalis szulo dologban meg nem voltam reszes de az tutti hogy nem ugy van hogy majd a gyereke alapjan allampolgarok lesznek foleg 10-20+ eve illegalitas utan ... ezt manapsag mar sok "mexicoi" csalad is megtapasztalta ...

gabors 2016.11.24. 01:15:19

@P.Elliot: "En mindig tartok itthon penzt,"

En is ezt csinaltam de egyszerr mikor Queens-ben laktam betortek a lakasba es CSAK a keszpenzt vittek el semmi mast kb $250 ....

nem volt nagyon eldugva ... de nem is volt szem elott... sem laptopot sem a kamerat sem TV-t nem vittek el csak a penzt ...

nem tudom te kb hol laksz de en akar gyalog is 10 perc sincs egy ATM meg Sandy masnapjan sem volt gond penzt kivenni . bar az e bankom nem ment igy 2 dollart fizettem de ki tudtam vam venni amennyi kellet ..

gabors 2016.11.24. 01:28:36

@svajcineger: @hagyma:

"nagyon gyors zoldkartya es 2 ev utan allampolgarsag"

EZ JO nagy baroomsag valakitol .... akit sokan ismerhetnek a sajat blogjabol mint evekig illegalisan usa-ban elot

MINIMUM 3 ev permanent residency akkor hazassaggal szerzni valaki az allando letelepedest (permanent residency) AKKOR ha meg mindig hazas ugyanazzal szemellyel ...

es akkor meg van az is hogy a conditionality-t is meg kell szuntetni a masodik ev vege elott ... na ekkor nezik meg a dolgot igazan ... (ha valos a hazassag akkor nincs nagy gond mert siman atmegy az ember nekem meg interview sem volt de jo sok papirt be kell kuldeni PONTOSAN kitoltve)

igen 90 nappal ennek a hataridonek a lejarta elott lehet beadni a kerelmet

P.Elliot 2016.11.24. 02:10:39

@gabors: Nincs szem elott a penz de jobban erzem magamat ha van nalam. 3 havonta megyek a bankba/ 5 percnyire van a shopping centernel, akkor kiveszek megint egy osszeget, ATM-et nem hasznalok.
Altalaban kartyaval fizetek szinte mindent ha vasarolok, es kifizetem ha kijon a szamla de mindig van nalam elegendo keszpenz is.
A hazba nemigazan tudnak betorni mert van riaszto berendezes, kamera, plusz 4 allandoan otthonlevo szomszed aki pont idelat es ha barkit latna bejonni akarni vagy tulsagosan sokat acsorogni az ajto elott azonnal hivna a rendorseget meg a szamunkat.
Mar volt hogy hivtak, nem miattam, a masik szomszed utca feloli kert reszen korozott 2 ferfi feltunoen sokaig, riasztottak a rendort, kiderult hogy jehovista alak volt a papjaval egyutt teriteni jottek, hehehe es kitartoak voltak, nem hittek el hogy az illeto nincs otthon mert ott volt a kocsija, ezt mondtak legalabbis a rendornek,...

gabors 2016.11.24. 09:51:05

@P.Elliot: Ertem mindenki ugy el ahogy jonak latja... en csal peldanak hoztam fel mennyire nem kell manapsag keszpenz ...
es persze akadhatnak emiatt "bakik"...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.11.24. 16:12:25

@gabors: a masodik zoldkartya utan kb meg 2 ev
az interju 5 percig tartott
semi nehez fogas kerdes
tudjak Ok mar mikor odamesz, mi a szitu
/lakasberles bankszamla stb. csekkolva/
annyi volt, hogy a pasi, mig vartunk az interjura vagy 2 percig nezett minket ahogy beszelgetunk
lattam a szemem sarkabol
az idotartamokra nem emlekszem, nem erdekelt, onnan hogy meg volt a zoldkartyam nem szamitott, de arra emlekszem ahogy lehetett rogton beadtam az allampolgarsagit, arra is kellet varni par honapot
laza vizsga
de a mondandom lenyege az volt, a tuti a hazassag, ha valaki mindenkeppen ide akar jonni vegleg
2-3 ev utan el is valhat
a csaladegyesites iszonyu bonyolult
a szponzoralas is
van meg a biznisz vizum, ahhoz qrwa sok penz kell, alkalmaznod kell amerikait
ennyi
te allampolgar vagy mar?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.11.24. 16:12:25

@P.Elliot: par dollart en is tartok magamnal
mondjuk benzinkuton utkozben akarok egy vizet vagy egy doboz sort, akkor nem orulnek ha kartyaval fizetsz, van ahol nem is tudsz 2-3-4-5 dollar alatt

gabors 2016.11.25. 01:07:26

@hagyma: "te allampolgar vagy mar? "

nem ... van meg idom .... nem kell allampolgarnak lenni hogy valaki legalisan az usa-ban eljen ....

ami miatt irtam, megint csak kicsit oszlatni a homalyt meg a varosi legandakat, hogy meg a legoptimistabb esetben sem lehet valaki allampolgar hazassag utan 2 evvel es a 3-hoz is NAGYON elore kell keszulni es ugy sincs meg ... jo esetben 4 even belul van meg a dolog ... ha me elvalik mint irod akkor a varakozasi ido min 5 ev a zoldkartya utan ... es akor plane nezik hogy is volt az a hazassag ..(es ellegge ertenek hozza)

de nalad minden lehetseges mint tapasztalatam ...

jewel79bp 2016.11.26. 00:21:06

@P.Elliot: Nagyon sokáig foglalkoztatott, hogy az USA-ban szerettem volna élni. De nem vagyok kémikus, se mérnök. Angol szakos bölcsész vagyok, az állampolgársági teszteket kíváncsiágból 90-100%-os eredménnyel töltöm ki, többet tudok a történelmükről, irodalmukról, mint sok ott született ember... nem akartam mást, mint egy egyszerű titkárnői munkát, kis lakást, adót és biztosítást fizetni... normális életet élni ott, ahová vágytam. És legálisan nem lehet. Kikötöttem Hollandiában, 'egtanultam a nyelvet, még mindig sokkal jobban vonz az amerikai kultúra. És még mindig nem lehet. Igaza van diggernek, idióta kettős mérce ez.Miért jobb Amerikának az illegális mexikói bevándorló, mint én? Komolyan érdekelne a válasz...

P.Elliot 2016.11.26. 01:45:22

@jewel79bp: Amerikanak az illegalis mexicoi bevandorlo se jo es annak sincs nagyobb elonye mint neked. Illegalisnak te is johetsz, pont annyi elonyod es hatranyod lesz mint nekik, egyikotok sem lesz hivatalos.
Amerikanak a mexicoi egy pup csak a hatara, miattuk nem tud befogadni hivatalosan olyat peldaul mint te mert mar azoknak sem tud munkat adni, azok meg jonnek mert szomszed orszag, lehet szokni.
Nem tudom hany eves vagy, de had adjak egy tanacsot.
Hivatalosan itt csak ugy lehetseges siman ha hazassagot kotsz amerikaival ami nem egyszeru.
Lehet penzert ami ha kiderul buntetendo, ki is rugnak rogton, elkernek erte vagy 20 ezer dollart es meg akkor sem biztos hogy sikerul mert atverhet az illeto.
Ismerkedj meg amerikai pasassal affele beszelgeto, ismerkedo website-on, nyugi, szeretik a kulfoldi noket mert erdekesek, erre most ra is dob egy lapattal hogy van egy ezzel kapcsolatos sorozat a teveben, vagyis keress magadnak baratot, illetve ferjet.
Az itteni pasasok egyebkent nagyon rendesek, igazan jo ferjek a legtobbje. Igy ki tudsz jutni plusz lehet hogy talalsz magadnak olyan pasast akibe meg bele is lehet szeretni.
Mit gondolsz errol?

tanato 2016.11.26. 09:24:33

@jewel79bp: És ugyanez lesz/lenne/ ha szétesik/szétesne/ az unió vagy a gazdag országok kilépnének belőle Európában is,mint ami volt 2004 előtt és ami most van USA Kanada,Ausztrália viszonylatban.Kettős mérce,politikai menekültnek hazudva magát vagy illegálisan belépve meg tud tapadni,hivatalosan,legálisan/ha éppen nem egy extrém hiányszakma képviselője vagy 10000 közül egy/meg hátsón rúgnak.Ezért áldom a JÓistent hogy megérhettem hogy legalább Európában tudjon szabadon munkát vállalni a magadfajta is.

szaza 2016.12.07. 19:48:46

Mindenki a saját tapasztalata alapján ismeri a kérdést. Nekem 18 évvel ezelőtt kezdődött a dolog, nyilván az én utamon járva ismerem a bevándorlási ügyeket. Amerikai állampolgár (is) vagyok már. Házasság után kb 5 hónap alatt megvolt a zöld kártya (2 éves). Utána utána a 10 éves zöldkártya lett intézve és az is megvolt pár hét alatt. Viszont az első év elteltével (a 10 évesbol) mehettem az allampolgarsagert. Meg is csináltam a az egészet amilyen gyorsan csak lehetett. Tehát házasság után a negyedik évben már megvolt az állampolgárság.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása