Első ránézésre kívánni sem lehet kellemesebb határátkelést, mint ami LondoniTódinak jutott: a párja már eleve Londonban élt, nem a semmire kellett kimennie, mi több, állást is sikerült találnia. Ezzel együtt sem volt egyszerű az első időszak, ami azért elgondolkodtató, és jól mutatja a határátkelés lelki oldalának nehézségeit is. Lássuk tehát a történetet, a képeket pedig köszönöm szépen!

„Az én Londonba költözésem nem átlagos módon indult, hiszen mondhatjuk, hogy egészen az utolsó pillanatig nem volt sok kedvem hozzá. Ma már persze örülök, hogy nem ragadtam le és mertem lépni, még ha ez nem is igényelt akkora bátorságot.

Párom akkor már másfél éve egy nemzetközi multinál dolgozott Londonban, jellemzően kéthavonta láttuk egymást. Bár ez a kétlaki élet nem volt a legszerencsésebb, egészen az utolsó időszakig nem nagyon voltam elragadtatva a külföldi munka ötletétől.

Én akkoriban Magyarország egyik legnagyobb és legjelentősebb tervező cégénél dolgoztam vezető tervezőként, egy hét fős csapat élén. Az ország legnagyobb vasúti és autópálya projektjein dolgoztam, igen oldott munkahelyi légkörben.

Az ott töltött hét év alatt mindenkit megismertem a cégnél, sikerült bedolgoznom magam. Kellemesnek mondható fizetésem volt, évente egyszer-kétszer megdobva prémiummal.

A cég egyik autója az én nevemen volt, csak azért nem azzal jártam haza, mert 10 perc gyaloglásra volt a lakás. Párom jóvoltából egy új építésű budai lakópark nagyméretű lakásában éltem, a garázsban saját beállója volt a kocsinknak. A fizetésből csak a napi megélhetésre kellett költeni - most őszintén, ki akarna ebből kimozdulni?

Az utolsó csepp

Egy probléma volt, mégpedig a kis életembe minél inkább beszűrődő külvilág. Egyre kevésbé tudtam figyelmen kívül hagyni a politikai sárdobálást, a korrupciót és a lopást.

A cégnél saját magam tapasztaltam, mi folyik az állami beruházások körül (Kőröshegyi völgyhíd, M7 autópálya, M6 autópálya alagutak, stb.) Állami cégeknél, hatóságoknál dolgozó volt évfolyamtársaim pedig az érem másik oldaláról meséltek horror sztorikat.

Naplemente - Manhattan 

Az utolsó csepp a pohárban a magánnyugdíj államosítása volt, akkor láttam be, hogy az ország tényleg átlépett egy határt, :) hiszen már az emberek jövőjét is ellopja. Azt is láttam, hogy itt az emberek nem fogják ténylegesen felemelni a hangjukat és tenni ez ellen.

Az őszödi beszéd után mikor felszínre buggyant az addig be nem vallott disznóság, azt hittem végre elindul egy megtisztulási folyamat. Erre fel randalíroztak egy kicsit a nagyhangúak, kifosztottak egy csokiautomatát, majd minden ment tovább, mintha mi se történt volna - ennyire tellett az országtól.

Vagy én megyek, vagy ő jön

Páromnak eddigre elege lett a különélésből így kijelentette, vagy én költözök ki, vagy ő jön haza. Nem kellett sokáig töprengenem, mi legyen. Vettünk egy angol SIM-kártyát és elkezdtem jelentkezni állásokra és álláskereső oldalakra regisztrálni.

Bár volt pár telefonos interjú, ennél sosem jutottam tovább. Hiába mondtam az ügynököknek, hogy ha két napra előre szólnak, ki tudok menni interjúra, amint megtudták, hogy Magyarországon vagyok, letettek rólam.

Már épp azon voltam, hogy kiveszek két-három hónapnyi szabit és kiköltözök páromhoz, hogy onnan keresgéljek tovább, amikor megtörtént a csoda. Álláskereséstől függetlenül kimentem páromhoz pár napra és ezt megemlítettem az ügynököknek is.

Varázslatos sebességgel szerveztek le két interjút, a másodikkal kapcsolatban csütörtök este hívtak, mikor már kint voltam Ferihegyen (akkor még). Mindkét interjúra elmentem, és mint utólag kiderült, a második már felesleges is volt, mert az elsőre helyre felvettek.

Egy élet felszámolása és egy új kezdete

Leforrázva álltam otthon mikor megtudtam, hiszen ez azt jelentette, hogy harminc napom van felmondani, kijelentkezni mindenhonnan, eldönteni, mi legyen a lakással, csomagolni, mi jön, mi marad, stb. Ezt az érzést csak az tudja szerintem, aki átélte.

Az itteni életem felszámolása közben elkezdtem intézni a kinti életemet is, NI számot igényelni, stb. Közben párom elkezdett lakást keresni odakint kettőnknek, hiszen addig egy szobát bérelt.

Mirage Hotel - Las Vegas 

Aztán eljött a nap és én 2012 március elején 70 kg-nyi dobozt átadtam a csomagküldő cégnek, én pedig felszálltam a repülőre. Mintegy megerősítve a döntésemet, pont azelőtt, februárban becsődölt a MALÉV.

A kezdeti depresszió

Odakint az első fél év igazán nehéz volt, annak ellenére, hogy nekem sokkal könnyebb dolgom volt, mint másoknak. Párom mindenben segített, irányított, mit hogyan kell intézni, Oyster kártya, önkormányzathoz bejelentkezés, stb.

Két hétig még párom szobájában laktunk, aztán költöztünk albérletbe. Nincs is sok emlékem abból az időszakból, valószínűleg kicsit depressziós is lehettem. Az utcán sokszor képzeltem, hogy ismerősök jönnek szembe, vagy hittem azt, hogy az ő hangjukat hallom. Tudtam, hogy ez nem normális, meg is ijedtem néha magamtól.

Utólag tudtam meg, hogy párom anyukámmal tartotta a kapcsolatot a hátam mögött és figyeltek engem. Nehezítette a dolgot, hogy Cambridge-ben kaptam munkát, ezért fél évig napi négy, négy és fél órát utaztam oda-vissza. A végére már igen ki voltam idegileg, szerencsére cégen belül sikerült váltanom Londonba.

Egy újrakezdett karrier

Kezdetekben persze nem kerestem valami jól, hiszen gyakorlatilag újra kellett kezdenem a karrieremet. Az itthoni szakmai tudás nagy része hasznavehetetlen volt.

Megvan a jelenet a Sötét Zsarukból, mikor Tommy Lee Jones azt mondja a liftben Will Smithnek, hogy: „...és ami a képességeit illeti, azoknak az értéke mostantól pontosan egyenlő a nullával”? Na, az én esetem pont ez volt.

Persze ezzel egy időben kellemes meglepetésként éri az embert, hogy itt nem káromkodnak és üvöltöznek az emberek, sokkal többet mosolyognak és udvariasabbak, még ha gondolatban el is küldenek melegebb éghajlatra.

Itt a boltokban nem teher az ember az eladóknak, az ügyfélszolgálatokon nem kell asztalt borogatni - és nem is érdemes, mert ha meg lehet oldani valamit, akkor meg is oldják.

Grand Canyon - Arizona 

Itt jut pénz a kórházakra, tömegközlekedési eszközökre, kátyújavításra, stb. Egész egyszerűen nem (annyira) lopják ki a pénzt a rendszerből. A mostani cégemnél világhírű projekteken dolgozok, amiknek a cég megkéri az árát, de az ügyfelek meg is fizetik a munkát, nem úgy, mint otthon.

Kalandok és a jövő

Összegezve a dolgot, nehéz volt a váltás, de egyáltalán nem bántam meg. Itteni fizetésünkből olyan helyekre jutottunk el, amit otthonról nem tudtunk volna finanszírozni.

Vezettünk kabrió Chevrolet Camarot a Hoover gáton és Las Vegas főutcáján; ültünk az Airbus A380 repülőgépen Dohába menet és felszállás előtt még a pilótafülkébe is bekéredzkedtem; felmásztunk a New York-i Szabadság szobor fejébe; jártunk a Pentagonban; átsétáltunk a gibraltári repülőtér leszállópályáján; meglátogattuk az Éden Projekt futurisztikus buborékjait Cornwallban és kabrió libegőztünk Svájcban, hogy csak párat említsek a számtalan kaland közül.

Kabrió libegő - Svájc

Mindemellett annyi pénzt tudtunk félrerakni, hogy ha minden jól alakul, hamarosan saját lakásba költözhetünk, melynek menetét a greenwichlakas.blog.hu-n lehet követni.

Ebből is sejthető, hogy hazaköltözésünk nincs napirenden, bár más országba vagy városba még szívesen elköltöznénk.”

HÍRMONDÓ

Minden nap szkájpolhatsz a mamával

A külföldre költözés egyik legnagyobb hátulütője a családok szétszakadása, hiszen a nagyszülők általában maradnak. Ilyenkor kapcsolattartásra marad a Skype, és az egyéb digitális platformok.

Te is bejutnál Kanadába?

Egyáltalán nem kizárt, hiszen az észak-amerikai ország jövőre nagyjából ugyanannyi embert fogad be, mint idén. Pedig egy ideig még arra is esély volt, hogy a korábbinál többen mehetnek majd.

A fiatalok teszik tönkre a szabadságokat

Még hogy a fiatalok keveset dolgoznak! Hát pont nem, olyannyira, hogy Amerikában már gondot is okoz a túlzott lelkesedés.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.