oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. november 03. 06:45,  Harminc napom maradt nekivágni 159 komment

2016. november 03. 06:45 Határátkelő

Harminc napom maradt nekivágni

Első ránézésre kívánni sem lehet kellemesebb határátkelést, mint ami LondoniTódinak jutott: a párja már eleve Londonban élt, nem a semmire kellett kimennie, mi több, állást is sikerült találnia. Ezzel együtt sem volt egyszerű az első időszak, ami azért elgondolkodtató, és jól mutatja a határátkelés lelki oldalának nehézségeit is. Lássuk tehát a történetet, a képeket pedig köszönöm szépen!

cim_87.jpg

„Az én Londonba költözésem nem átlagos módon indult, hiszen mondhatjuk, hogy egészen az utolsó pillanatig nem volt sok kedvem hozzá. Ma már persze örülök, hogy nem ragadtam le és mertem lépni, még ha ez nem is igényelt akkora bátorságot.

Párom akkor már másfél éve egy nemzetközi multinál dolgozott Londonban, jellemzően kéthavonta láttuk egymást. Bár ez a kétlaki élet nem volt a legszerencsésebb, egészen az utolsó időszakig nem nagyon voltam elragadtatva a külföldi munka ötletétől.

Én akkoriban Magyarország egyik legnagyobb és legjelentősebb tervező cégénél dolgoztam vezető tervezőként, egy hét fős csapat élén. Az ország legnagyobb vasúti és autópálya projektjein dolgoztam, igen oldott munkahelyi légkörben.

Az ott töltött hét év alatt mindenkit megismertem a cégnél, sikerült bedolgoznom magam. Kellemesnek mondható fizetésem volt, évente egyszer-kétszer megdobva prémiummal.

A cég egyik autója az én nevemen volt, csak azért nem azzal jártam haza, mert 10 perc gyaloglásra volt a lakás. Párom jóvoltából egy új építésű budai lakópark nagyméretű lakásában éltem, a garázsban saját beállója volt a kocsinknak. A fizetésből csak a napi megélhetésre kellett költeni - most őszintén, ki akarna ebből kimozdulni?

Az utolsó csepp

Egy probléma volt, mégpedig a kis életembe minél inkább beszűrődő külvilág. Egyre kevésbé tudtam figyelmen kívül hagyni a politikai sárdobálást, a korrupciót és a lopást.

A cégnél saját magam tapasztaltam, mi folyik az állami beruházások körül (Kőröshegyi völgyhíd, M7 autópálya, M6 autópálya alagutak, stb.) Állami cégeknél, hatóságoknál dolgozó volt évfolyamtársaim pedig az érem másik oldaláról meséltek horror sztorikat.

naplemente_manhattan.JPGNaplemente - Manhattan 

Az utolsó csepp a pohárban a magánnyugdíj államosítása volt, akkor láttam be, hogy az ország tényleg átlépett egy határt, :) hiszen már az emberek jövőjét is ellopja. Azt is láttam, hogy itt az emberek nem fogják ténylegesen felemelni a hangjukat és tenni ez ellen.

Az őszödi beszéd után mikor felszínre buggyant az addig be nem vallott disznóság, azt hittem végre elindul egy megtisztulási folyamat. Erre fel randalíroztak egy kicsit a nagyhangúak, kifosztottak egy csokiautomatát, majd minden ment tovább, mintha mi se történt volna - ennyire tellett az országtól.

Vagy én megyek, vagy ő jön

Páromnak eddigre elege lett a különélésből így kijelentette, vagy én költözök ki, vagy ő jön haza. Nem kellett sokáig töprengenem, mi legyen. Vettünk egy angol SIM-kártyát és elkezdtem jelentkezni állásokra és álláskereső oldalakra regisztrálni.

Bár volt pár telefonos interjú, ennél sosem jutottam tovább. Hiába mondtam az ügynököknek, hogy ha két napra előre szólnak, ki tudok menni interjúra, amint megtudták, hogy Magyarországon vagyok, letettek rólam.

Már épp azon voltam, hogy kiveszek két-három hónapnyi szabit és kiköltözök páromhoz, hogy onnan keresgéljek tovább, amikor megtörtént a csoda. Álláskereséstől függetlenül kimentem páromhoz pár napra és ezt megemlítettem az ügynököknek is.

Varázslatos sebességgel szerveztek le két interjút, a másodikkal kapcsolatban csütörtök este hívtak, mikor már kint voltam Ferihegyen (akkor még). Mindkét interjúra elmentem, és mint utólag kiderült, a második már felesleges is volt, mert az elsőre helyre felvettek.

Egy élet felszámolása és egy új kezdete

Leforrázva álltam otthon mikor megtudtam, hiszen ez azt jelentette, hogy harminc napom van felmondani, kijelentkezni mindenhonnan, eldönteni, mi legyen a lakással, csomagolni, mi jön, mi marad, stb. Ezt az érzést csak az tudja szerintem, aki átélte.

Az itteni életem felszámolása közben elkezdtem intézni a kinti életemet is, NI számot igényelni, stb. Közben párom elkezdett lakást keresni odakint kettőnknek, hiszen addig egy szobát bérelt.

mirage_hotel_las_vegas.jpgMirage Hotel - Las Vegas 

Aztán eljött a nap és én 2012 március elején 70 kg-nyi dobozt átadtam a csomagküldő cégnek, én pedig felszálltam a repülőre. Mintegy megerősítve a döntésemet, pont azelőtt, februárban becsődölt a MALÉV.

A kezdeti depresszió

Odakint az első fél év igazán nehéz volt, annak ellenére, hogy nekem sokkal könnyebb dolgom volt, mint másoknak. Párom mindenben segített, irányított, mit hogyan kell intézni, Oyster kártya, önkormányzathoz bejelentkezés, stb.

Két hétig még párom szobájában laktunk, aztán költöztünk albérletbe. Nincs is sok emlékem abból az időszakból, valószínűleg kicsit depressziós is lehettem. Az utcán sokszor képzeltem, hogy ismerősök jönnek szembe, vagy hittem azt, hogy az ő hangjukat hallom. Tudtam, hogy ez nem normális, meg is ijedtem néha magamtól.

Utólag tudtam meg, hogy párom anyukámmal tartotta a kapcsolatot a hátam mögött és figyeltek engem. Nehezítette a dolgot, hogy Cambridge-ben kaptam munkát, ezért fél évig napi négy, négy és fél órát utaztam oda-vissza. A végére már igen ki voltam idegileg, szerencsére cégen belül sikerült váltanom Londonba.

Egy újrakezdett karrier

Kezdetekben persze nem kerestem valami jól, hiszen gyakorlatilag újra kellett kezdenem a karrieremet. Az itthoni szakmai tudás nagy része hasznavehetetlen volt.

Megvan a jelenet a Sötét Zsarukból, mikor Tommy Lee Jones azt mondja a liftben Will Smithnek, hogy: „...és ami a képességeit illeti, azoknak az értéke mostantól pontosan egyenlő a nullával”? Na, az én esetem pont ez volt.

Persze ezzel egy időben kellemes meglepetésként éri az embert, hogy itt nem káromkodnak és üvöltöznek az emberek, sokkal többet mosolyognak és udvariasabbak, még ha gondolatban el is küldenek melegebb éghajlatra.

Itt a boltokban nem teher az ember az eladóknak, az ügyfélszolgálatokon nem kell asztalt borogatni - és nem is érdemes, mert ha meg lehet oldani valamit, akkor meg is oldják.

grand_canyon_arizona.jpgGrand Canyon - Arizona 

Itt jut pénz a kórházakra, tömegközlekedési eszközökre, kátyújavításra, stb. Egész egyszerűen nem (annyira) lopják ki a pénzt a rendszerből. A mostani cégemnél világhírű projekteken dolgozok, amiknek a cég megkéri az árát, de az ügyfelek meg is fizetik a munkát, nem úgy, mint otthon.

Kalandok és a jövő

Összegezve a dolgot, nehéz volt a váltás, de egyáltalán nem bántam meg. Itteni fizetésünkből olyan helyekre jutottunk el, amit otthonról nem tudtunk volna finanszírozni.

Vezettünk kabrió Chevrolet Camarot a Hoover gáton és Las Vegas főutcáján; ültünk az Airbus A380 repülőgépen Dohába menet és felszállás előtt még a pilótafülkébe is bekéredzkedtem; felmásztunk a New York-i Szabadság szobor fejébe; jártunk a Pentagonban; átsétáltunk a gibraltári repülőtér leszállópályáján; meglátogattuk az Éden Projekt futurisztikus buborékjait Cornwallban és kabrió libegőztünk Svájcban, hogy csak párat említsek a számtalan kaland közül.

kabrio_libego_svajc.jpgKabrió libegő - Svájc

Mindemellett annyi pénzt tudtunk félrerakni, hogy ha minden jól alakul, hamarosan saját lakásba költözhetünk, melynek menetét a greenwichlakas.blog.hu-n lehet követni.

Ebből is sejthető, hogy hazaköltözésünk nincs napirenden, bár más országba vagy városba még szívesen elköltöznénk.”

HÍRMONDÓ

Minden nap szkájpolhatsz a mamával

A külföldre költözés egyik legnagyobb hátulütője a családok szétszakadása, hiszen a nagyszülők általában maradnak. Ilyenkor kapcsolattartásra marad a Skype, és az egyéb digitális platformok.

Te is bejutnál Kanadába?

Egyáltalán nem kizárt, hiszen az észak-amerikai ország jövőre nagyjából ugyanannyi embert fogad be, mint idén. Pedig egy ideig még arra is esély volt, hogy a korábbinál többen mehetnek majd.

A fiatalok teszik tönkre a szabadságokat

Még hogy a fiatalok keveset dolgoznak! Hát pont nem, olyannyira, hogy Amerikában már gondot is okoz a túlzott lelkesedés.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6111925633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.11.03. 07:03:54

Hűha...
Óvatosan az ilyen posztokkal mert emberek meggyőződését cáfolja.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Hari Seldon 2 2016.11.03. 07:33:15

Fel lehet menni a Szabadság szobor fejébe? - Úgy hallottam, egy időben lezárták terrorista merényletektől tartva.

LondoniTódi · http://greenwichlakas.blog.hu 2016.11.03. 08:02:19

@Hari Seldon 2: fel, csak online kell időpontot foglalni, a helyszínen már nem lehet. Mikor visszafelé sorban álltunk a komphoz, mögöttünk egy magyar család volt és ahogy kivettem a beszélgetésükből, ők ezt nem tudták ezért nekik ez kimaradt. Sajnáltam kicsit őket mert nagyon jó felmenni és nem mindennap megy oda vissza az ember bepótolni.

SzZoole 2016.11.03. 08:08:57

@diggerdriver: óvatosan bizony!
Meg hogy Mo.-on korrupcióvan,kilopjak a pénzt az egészségügyből+ a nyugdíjunkat,ez elég erősen haza köpködés!
Londonban minden szép és jó,mindenki mosolyog,míg otthon nem.
Közhelyes preorderd post!!!
Vicc volt

firg_firg 2016.11.03. 08:52:28

Ha mar amerikai kocsiknal tartunk, a camaro csak europai szemmel erdekes, kb szegeny ember izomkocsija mint a ford mustang vagy ideat anno az opel calibra, a roma ferrari.
Mondjuk egy dodge viperra mar elismeroen csettintenek.

Viszont azt nem tudtam hogy a pilotafulkebe csak ugy be lehet keredzkedni plane egy a380-on.

firg_firg 2016.11.03. 08:58:23

Megvan, pony car-nak hivjak az ilyet.

SzZoole 2016.11.03. 09:08:37

@firg_firg: azert egy '67-es Camaro SS-et bevallalnek,de leginkabb egy '67-es Corvette bigblock-os Stingrayt

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.11.03. 09:27:37

Ha már lehet válogatni, akkor egy '67 Chevrolet Impala rendel. :)

"harminc napom van felmondani, kijelentkezni mindenhonnan, eldönteni, mi legyen a lakással, csomagolni, mi jön, mi marad, stb."
- Igen ismerős az érzés. Akkor most képzeld el hogy van ugyanerre 7 azaz hét napod. :DD

Pernilla 2016.11.03. 09:57:09

@LondoniTódi: " Az itthoni szakmai tudás nagy része hasznavehetetlen volt. [...]
„...és ami a képességeit illeti, azoknak az értéke mostantól pontosan egyenlő a nullával”? Na, az én esetem pont ez volt."

Lehet, hogy en ertem felre kicsit, hogy mivel foglalkoztal pontosan, de szamomra döbbenetesnek tünik, hogy vezetö tervezökent, sokeves tapasztalattal ugy erezted, hogy nullarol kezdtel megint.

Bal 2016.11.03. 10:04:05

@Zoole[uk]: kényelmes élethelyzetből nagyjából letojja az ember, hogy lopnak-e odafent, de legalábbis nem hagy ott sokéves sikeres karriert, hogy nulláról kezdje máshol. Én mindig erősen kétlem, hogy ilyen "otthoni fokozódó helyzet" említésekor a posztolót valójában a politikai helyzet motiválta. Itt is inkább kitűnő kifogásnak tűnik, hogy beadja a derekát a barátnőnek, de hát ugye csak azt tudjuk, amit megírt.

Amúgy a nagy váltás az szokott lenni, amikor jön pár gyerek. Ilyenkor rájönnek az emberek, hogy egy fizuból, iskolákkal London már nagyon nem buli.

Azt meg végképp nem értem, hogy húsz százalék önrésszel belevágnak egy londoni lakásba most. Főleg úgy, hogy nem feltétlen ott akarnak élni életük végéig, és ő is említi a blogján, hogy ki akarják kerülni a várható további áresést. Én nem tudok ilyen trükkről, hogy kecske meg káposzta. Bár pár betting oldalon lehet shortolni a housingot, de a költsége gondolom orbitális.

SzZoole 2016.11.03. 10:29:51

@Bal: nézd,mindenki a saját szerencsejenek/életének a kovácsa,ő meglépte ezt a lépést,én is te is és meg sokan mások:)
A továbbiakat meg majd meglátja,mint ahogy te is én is és mindenki:)

DorotkaB 2016.11.03. 10:45:03

@Bal: Hát, szerintem ha figyelembe vesszük, hogy másfél éve éltek külön a párjával úgy, hogy kéthavonta látták egymást, az azért nem az a klasszikus nagyon kényelmes élethelyzet. Szóval igazad van, nyilván ilyenkor a politikától és közélettől függetlenül rengeteg más szempont is felmerülhet, akár nem is tudatosan, az ember csak egyszerre azt érzi, hogy nem jó itt és keresni kezdi az okokat. Persze attól is függ, hogy ki milyen beállítottságú, mennyire szoros a kapcsolat, mi mennyire fontos, stb.

Én a saját példámra alapozva meg tudom erősíteni, hogy simán eljöhet az a pont, amikor már nem számít, hogy otthon mennyire jól élsz anyagilag, mennyire vagy megbecsült vagy mennyire jó a közérzeted. Nekem pl. két év távkapcsolatot követően már semennyire nem volt jó a közérzetem és úgy is jöttem el, hogy most már mindegy, mi lesz, csak legyen már valami változás. Mivel akkor még a nyelvet sem beszéltem, ezért nagyon jól ismerem a helyzetet, amikor gyakorlatilag az ember egész korábbi élettörténetének, tapasztalatainak, tanulmányainak az értéke hirtelen nullával lesz egyenlő.

Nem hiszem, hogy ez a könnyebbik út, még akkor sem, ha a legtöbb esetben ilyenkor az ember mellett van valaki, aki segít. Így is rengeteg problémával kell szembenézni, sok mindent át kell értékelni. Elég nehéz megélni az életútban ilyenkor bekövetkező törést, azt, hogy szinte elölről kell kezdened mindent.

kergelepke [UK] 2016.11.03. 10:45:10

Gratulálok a posztolónak és sok sikert a továbbiakhoz.

Van egy olyan érzésem hogy kollegák voltunk Budapesten, mondjuk nem biztos hogy személyesen ismertelek, én a forgalomtechnikán voltam és pár évvel 2012 előtt jöttem el. Egyébként most is van egy halvány esély hogy ugyanannál a cégnél dolgozunk.

sellőlány 2016.11.03. 10:46:23

@Pernilla: Nem kell ehhez vezető tervezőnek lenni, igazából a szakma műfaja itthon és bármelyik másik országban teljesen más. (Talán Ausztria és Németország kevésbé az. De ott még muszáj tudni németül.) Mások az építési előírások, anyagok, technológiák, az ép. anyagot gyártó cégek, és más a tervezés formátuma és az engedélyezési folyamat és más a tervezői program is. Egyszerűen annyi minden másképp zajlik, hogy tényleg szinte a nulláról kell tanulni az egészet. De ha valaki tapasztalt, annak gyorsan megy és tempósan haladhat egy jobb pozíció felé.

Csodabogár 2016.11.03. 10:54:41

Ilyen életkörülmények közül én nem mentem volna el, végül is az alap szabadság meg van (még) az országban. Tehát itthonról is lehet utazni bárhova. Feltehetően a barátnő vagy feleség is kapott volna itthon lehetőséget a kinti gyakorlatával. Ők viszont London mellett döntöttek, sok sikert a továbbiakhoz!

LondoniTódi · http://greenwichlakas.blog.hu 2016.11.03. 10:56:09

@firg_firg: Nem azt mondtam, hogy az a csúcs kocsi a világon, de igen, egy átlag európai embernek akkor is megdöbbentő, hogy ilyen autó létezhet. A Dodge Vipert kicsivel drágább lett volna bérelni...

És nem alap, hogy be lehet menni a fülkébe, erősen függ attól, hogy állnak a készülődéssel. Nekem is várni kellett, amíg az üzemanyag meg áruelszámolást végezték a földi személyzettel. Azóta volt szerencsém több fülkéhez is (A320, A321, A340, B737)

LondoniTódi · http://greenwichlakas.blog.hu 2016.11.03. 10:57:15

@Zoole[uk]: Csak azt nem annyi lenne bérelni, mint egy Camarot...

LondoniTódi · http://greenwichlakas.blog.hu 2016.11.03. 11:00:13

@Pernilla: Nem úgy éreztem, hanem tényleg. Technikusként kezdtem egy cégnél, onnan küzdöttem fel magam megint. Most már itt is jogosultsággal rendelkező Senior Engineer vagyok. Itt teljesen más a projektek menete, az ügyintézés, ügyféllel való kapcsolattartás, tervszállítás, rajzok tartalmi követelménye, stb. Gyakorlatilag mindent újra kell tanulni.

firg_firg 2016.11.03. 11:00:47

@LondoniTódi: es m hogyan keredzketsz be a pilotafulkebe? Mit mondasz nekik?

LondoniTódi · http://greenwichlakas.blog.hu 2016.11.03. 11:04:55

@Bal: Javaslom, hogy kövesd a blogomat, abból kiderülnek a lakásvásárlás részletei. Nem 20%-kal vágunk bele végül és nincsenek kicentizve a dolgok, kösöznhetően annak, hogy az elmúlt években folyamatosan tettünk félre pénzt.

Jó fizetéssel meg azért nem érzi jól magát az ember, mert ha ugye a nyugdíj megtakarítást el tudták venni, lenyúlhatják az ember más megtakarításait is ugye. És az már nem jó poén. Nekem nem voltak kormányközeli haverok akik súgtak volna, mi a következő lépés.

LondoniTódi · http://greenwichlakas.blog.hu 2016.11.03. 11:08:20

@kergelepke [UK]: Ha segít, én az 503-as irodán voltam a harmadik emeleten :)

Pernilla 2016.11.03. 11:09:38

@LondoniTódi: @sellőlány: ok, hat akkor lehet, hogy a nemet nyelvterületen tenyleg könnyebben megy ez :) itt Ausztriaban a sajat tapasztalat+többiekre ralatas alapjan a K-europabol erkezö mernököknek eleg gyors es zökkenömentes az atallas, mert nincsenek oriasi különbsegek.
Na de nyilvan ez is területfüggö, nem szeretnek messzemenö kinyilatkoztatasokat tenni.

takarék-láng 2016.11.03. 11:20:17

@Bal: "Ilyenkor rájönnek az emberek, hogy egy fizuból, iskolákkal London már nagyon nem buli."
- kettobol sem nagyon, gyerek nelkul sem, ha fizeted a mortgaget, meg vilagpolgar modjara akarsz elni. Es ezert cserebe elsz egy sokkal koszosabb szukosebb zsufoltabb varosban mint budapest.

sellőlány 2016.11.03. 11:22:25

@Pernilla: A cégtarsam is hasonló sztori miatt költözött ki Bécsbe. 1 hónapon belül volt tervezői munkája, és csak nyelvi problémái voltak eleinte, szakmailag kb. azonnal átállt. Viszont Autocadet nem volt hajlandó használni, ezért mindent Archicadben tervezett és utána átkonvertálta a terveket Autocadre. A fogalmak használatába, tervezési és engedélyeztetési folyamatok lebonyolításába viszont gyorsan belejött, így már régóta önállóan visz projekteket. Dolgoztunk Olaszo-ban is, na ott igazi hierarchia van és kábé 8-10 évig a neved sincs rajta a tervrajzokon, csak a vezető tervezőé. Önálló munkákról ne is álmodozz, majd ha eljön az ideje és képes vagy saját klientúrát kiépíteni (többnyire társakkal), akkor neki lehet kezdeni a brandépítésnek.

Herr Géza 2016.11.03. 11:34:44

@LondoniTódi: Ja, én is meglepődtem a pilótafülkés sztorin, mert a 9/11 óta ez elképzelhetetlen...., repülés közben. A földön persze oké. :D Az ántivilágban viszont simán működött a levegőben is, ha a kapitány jó fej volt, én is bekéredzkedtem párszor annak idején, még komplett ferihegyi leszállást is megértem a fülkében kibicként. A magunkfajta "járműbuziknak" különösen nagy élmény.
A biztonsági szigorítások óta ez kizárt, legalábbis felnőttként. A fiamat azért kb. 12 évesen még beengedték (a Ryanairnél !), meg is lepődtek rendesen az angol (?) pilóták, amikor a lelkes kistökös elmagyarázta nekik a műszereket.... :))))

Pernilla 2016.11.03. 11:34:55

@sellőlány: igen, eleg hasonlo sztorikat latok itt, ezert is döbbentem le azon, amit a posztolo irt, nem megkerdöjelezni akartam :)
Olaszorszag viszont asszem nem csak emiatt szivja fel kevesbe az europai mernököket :)

Határátkelő 2016.11.03. 11:35:52

RENDKÍVÜLI HÍR!!

Bocs, az offért, de ezt muszáj megosztanom: a londoni felsőbíróság döntése szerint a brit parlamentnek szavaznia kell az Európai Uniós kilépési folyamat elindításáról.

hataratkelo.com/oruletes-fordulat-brexit-ugyben/

London2009 2016.11.03. 11:39:02

@LondoniTódi: @Bal: ez az en fejemben is megfordult, hogy mibol gondolod, hogy 20%-al vagnak bele? Nem irta ugye sehol, hogy mennyi a kezdotokejuk. Viszont az alberlet fizetesnel sokkal jobb egy hitelt fizetni. Ezzel azert remelem egyetertunk. Tehat megis miert ne vagnanak bele?
A gyerekkel es Londonnal kapcsolatban pedig nincs eleg informaciod. Nem tudjuk egesz pontosan, hogy mennyit keresnek. Meg nem is tartozik rank. Na es a kulonben meg barhol a vilagon megterheli a csaladot egy gyerek, nem csak Londonban. Ettol fuggetlenul azert eleg sok gyerek felno itt is. Ket atlagos, kicsit atlag feletti fizetessel pedig nem lesz gondjuk. Az elso par ev izgalmasabb lesz, de utana majd minden helyrerazodik.
Az ingatlanarakrol pedig jelenleg csak spekulalni lehet. Senki nem tud igazan semmit. Addig mig ilyen nagy a kereslet, oriasi gond nem lehet. Nalunk minden honapban kijon egy riport, amit sok hozzaerto ember ir elvileg, gyakorlatilag meg egy nagy semmitmondo ures dokument az egesz, mert annyira bizonytalan, hogy mi lesz. Kar az aresesre varni, hiszen addig amig nem vasarolnak, tovabb fizetik az alberletet. Azt is ki lehet szamolni, hogy evente hany 10k font.

London2009 2016.11.03. 11:40:49

@Határátkelő: igen, pont tegnap volt errol nalunk szo, hogy valoszinuleg nem is lesz Brexit. Na es tessek, mara itt a hir. Nincs uj a nap alatt! : )

sellőlány 2016.11.03. 11:42:19

@Pernilla: Persze, hogy nem. Ezenkívül kicsi pocsolya és sok a hal, csak és kizárólag olaszul kell (és szabad) tudnod, nem mellesleg borzasztóan alul vagy fizetve. Nekem kész kánaán volt onnan hazajönni (még a boldog, pörgőss 2000-es évek elején), aztán egy nyár erejéig kikacsintottam Londonba is 2003-ban, egy kinti helyi ismerősön keresztül belepillantottam pár City-beli projektbe, osztottam-szoroztam és jöttem is haza, mint a huzat. :-)

London2009 2016.11.03. 11:45:11

@takarék-láng: tudod, mindig minden viszonyitas kerdese. Mekkora az a ket fizetes, London melyik reszen szeretnel elni stb. Budapesten ket atlagos fizetesbol sajat hitelmentes ingatlan nelkul epp ehenhalni lehet.

Mrs. Clayton 2016.11.03. 11:45:37

@Határátkelő: Ez egy elegge nyilvanvalo dontes volt egyebkent. Hiaba jonnek itt az emeberek azzal, hogy ok hallattak a hangjukat, meg demokracia a vesztesek kussoljanak, ez nem egeszen igy mukodik.
A masik resze a kerdesnek, hogy hogyan nem fogja Theresa May megvalositani a Brexitet hogy ugy tunjon, hogy megcsinalta? Szerintem annyira egyszeru a valasz. Ma minden politikus azt hazudik amit akar, a feketet barmikor eladjak fehernek. Lasd Trump/Orban/Putyin de akar brexitistak vagy Farage.

puhacica 2016.11.03. 11:59:57

@firg_firg: mikor tavaly barcelonaban szalltunk be a gepbe, nyitva volt a pilotafulke ajtaja. en meg perszehogy beneztem, sose lattam meg eloben. es a nagyon kedves BA styuvi maga ajanlotta fel, hogy csinaljak nyugodtan fotot is, sot, a masodpilota mondta, hogy beulhetek a helyere. nemet mondtam, nem akartam feltartani oket, de azota is banom.

Golf2 2016.11.03. 12:56:47

@firg_firg: "mit mondasz nekik" pl.bomba van nálam.

LondoniTódi · http://greenwichlakas.blog.hu 2016.11.03. 13:35:50

@firg_firg: Hát szólok az ajtóban álló légiutas kísérőnek, hogy "I would really appreciate if I had the opprotunity to have a visit to the cockpit." Odabent már könnyű, mert online szimulátorral szoktam repülni, szóval tudunk beszélgetni, meg ismerem az eljárásokat. Az A380-ban még azt is megengedték, hogy nyomkodjam a menüt (azt azért már tényleg nem szokták engedni) és körülnézzek a számítógépes rendszerben. A másodpilóta azt is megmutatta hogyan kéri le az útvonal engedélyt.

LondoniTódi · http://greenwichlakas.blog.hu 2016.11.03. 13:41:11

@puhacica: Ne bándd, de legközelebb kéredzkedj be. Olyan is lehet, hogy akkor elfoglaltak, de leszállás után be tudsz menni. Persze ha nem rohansz.

Az A380-ban a kapitány mikor meghallotta, hogy gyerekek szállnak be, kifejezetten kikiabált, hogy "Befelé"!

NorthPier 2016.11.03. 14:10:43

Soha eszembe nem jutott ilyen repulos jatekot jatszani , de most ot perc alatt szetb@tam harom repulot is... ;-)

Bal 2016.11.03. 15:22:05

@DorotkaB: én alapnak gondolom, hogy feleségem és családom nélkül sehova se megyek.

Persze a spektrum folytonos. Külön országban élni nyilván a legkeményebb, de most például azért is szeretnénk országot váltani, mert elegem van belőle, hogy 9-7 dolgozom, és keveset látom őket. Ugyanazon országban is lehet érvényes valamelyik nagy emberről szóló anekdota, amikor megkérdezte, hogy "anyu, ki az a a bácsi, aki minden vasárnap velünk ebédel?" "Az apukád, kisfiam."

Bal 2016.11.03. 15:29:34

@LondoniTódi: olvastam, de akkor értem, a 20% önrészt csak egy 500k-s házra írtad. De ez nem igazán az önrészen múlik, én 100% birtokában se merek semmit venni most Angliában, pláne nem Londonban.

A manyup egy elég speciális "vagyon", és kicsit meredek belőle nagyívű következtetéseket levonni. Én egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy az államosítással rosszul járt a lakosság, de ez egy hosszú közgazdasági fejtegetés lenne. Nyilván a végrehajtás stílusa bicskanyitogató volt.

Taxomükke (UK) 2016.11.03. 15:31:37

@London2009: "... Kar az aresesre varni, hiszen addig amig nem vasarolnak, tovabb fizetik az alberletet. Azt is ki lehet szamolni, hogy evente hany 10k font."

Én most hirtelen kiszámoltam... több mint 45000 fontot költöttünk házbérlésre 3,5 év alatt. Szerintem nem meglepő, hogy mi is nagy valószínűséggel inkább venni fogunk jövőre, mint tovább bérelni.

FutureFry 2016.11.03. 15:39:43

@ChristineK: "Igen ismerős az érzés. Akkor most képzeld el hogy van ugyanerre 7 azaz hét napod"

How about 0?
Ha valaki munkavállalói vízumon van az USA-ban (pl. H-1B) és kirúgják/elbocsátják (amit itt nem szokás előre bejelenteni), ahhoz, hogy ne legyen illegális, a törvény betűje szerint még _aznap_ el kell(ene), hogy hagyja az USA-t (vagy, hogy esetleg valami vízumkonverzióba kezdjen).

Mrs. Clayton 2016.11.03. 15:41:49

@FutureFry: ott a felmondasi ido nem letezik, csak az azonnali hatalyu munkaviszony megszuntetes? ezen azert csodalkoznek, mert normalis helyeken azert 1-2 honap azert szokott jarni felmondas eseten mindket reszrol

Taxomükke (UK) 2016.11.03. 15:48:38

@Határátkelő: Nem olyan őrületes fordulat ez...
Egyébként szerintem biztosan nem vállalják be a választói akarattal való szembemenetelt, mert a kilépésre szavazók kb. olyan cirkuszt csinálnának, mint a ""nemzetiek"" a Gyurcsány-beszéd után. Hasonló bag... társulat.
Szerintem.

2016.11.03. 15:57:09

@London2009:

"Budapesten ket atlagos fizetesbol sajat hitelmentes ingatlan nelkul epp ehenhalni lehet."

Én ebben a London-Budapest vitában valószínűleg a te oldaladon állok, de azért ez túlzás.
Most rákerestem, a medián kereset bp-en bruttó 225k, ami nettó 150k.

Azért szerintem 300k-ból csodálatos baba módon el lehet éldegélni budapesten (vagy legalábbis el lehetett, amikor legutóbb ott éltem). Azt nem tudom, házat, kocsit, gyereket hogy vesz belőle az ember, de közel sem éhenhalás.

(Ezzel együtt én a büdös életben nem fogok többet budapesten lakni, de ez már más kérdés.)

Ginix 2016.11.03. 16:22:28

@Nagy kámpics:

én ma láttam egy 39 nm-es lakást havi 170.000 huf per hóért meghirdetve a belvárosban, illetve pár napja egy 25 nm-es garzont xviii ker-ben 80+rezsiért. iszonyúan elszálltak az árak, tehát ha egy fizu elmegy egy albérletre, akkor a maradék 150-ből 2 ember éppen csak elvan.

FutureFry 2016.11.03. 16:26:48

@Mrs. Clayton:
Bár államonkent/cégenként változhat a dolog, a legtöbb munkavállaló az "at-will employment" kategóriába tartozik: Azaz mind a munkaadó mint a munkavállaló bármikor/bármiért (azonnal) felmondhat.
Ha a munkaadó mond fel (pl. leépítésnél) végkielégítést szokás adni (bár törvényileg ez sem jár), de a munkaviszony általában a felmondás bejelentésének napjától nem él. Ha a munkaadó hajlamos rá akkor esetleg a meglévő szabadnapokkal lehet variálni, vagy a munkaadót megkérni, hogy a végkielégítés csökkenésének fejében még jogilag legyen munkaviszony egy darabig (de ez tudtommal ritka, mert ha a munkaadó mond fel, akkor általában már minden "le van papírozva" mire a munkavállaló ezt megtudja).
Ha a munkavállaló mond fel, akkor az "illdomos" 2 héttel előre szólni (de persze ez elég egyoldalú, mivel fordított esetben ezt nem szokta a munkaadó megadni).

Egyébként bizonyos értelmezések szerint azért 10 napja van a munkavállalói vízumon lévőnek a munkaviszony megszűnése után az USA-t elhagyni, vagy beadni valami vízummódosító kérelmet.

IANAL.

Muscari 2016.11.03. 16:28:19

@Bal: már 10%-kal bele lehet vágni. Ha elmész Londontól olyan 100 km-re, már 200 k alatt van egy háromszobás ház és a mortgage-et két fizetésből simán lehet fizetni. Nem kell örökre tervezni, elég húsz évre :-)

Muscari 2016.11.03. 16:29:17

@Taxomükke (UK): szerintem is. Nagyon nagy balhét csapnának, az biztos.

skye8 2016.11.03. 16:29:49

@Bal: Jaja vagy a bebiszittert szolitjak anyunak a gyerekek (velem megtortent jo par eve, en voltam a szitter lol)

FutureFry 2016.11.03. 16:31:26

@FutureFry: Pontosítás: H-1B esetében jár(hat?) a 10 nap. Más munkavállalói vízum esetében viszont tudtommal nem.

London2009 2016.11.03. 16:32:31

@Nagy kámpics: Ah, dehogy. Azt irtam ugye, hogy egy tehermentes ingatlan nelkul. Tehat ez azt feltetelezi, hogy vagy hitelt vagy alberletet fizetnek. Szamoljunk akkor 300k HUF-al. Ebbol akkor 100k a lakhatas a jelenlegi lakasarak mellett. Akkor plusz rezsi, telefon, internet, berlet stb. Ez legyen mondjuk 60k. De lehet, hogy tobb, csak a hasamra utottem. Marad akkor minden egyebre fejenkent 70k-70k HUF. Kajara, ruhara, szorakozasra, varatlan kiadasra. Heti 17,500 HUF. Good luck with that.

FutureFry 2016.11.03. 16:42:56

@Muscari: "Nem kell örökre tervezni, elég húsz évre :-)"
A brit kölcsönök legtöbbjénél viszont húsz év alatt változhat a kamat (azaz - ilyen szempontból - kicsit nehezebb tervezni)

Kicknick 2016.11.03. 16:53:17

@London2009: bocs hogy belekotty, de pont ma volt a zindexen hogy már a mádiamárkba is hazavisznek havi 200k-t a sima eladók...aki pesten meg kicsit szaki (meg mondjuk ért hozzá) az sztem simán 250-300k...szal nagyon alulszámoltok ezzel a fejenként 150ruppóval

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.11.03. 16:54:54

@FutureFry: Nem tudom, ott azért mégse úgy éltél mint otthon. Nem sajátod a lakás, nem több generáció ingóságaival, irataival, emlékeivel amiket nem dobhatsz ki csak úgy. Eleve te se éltél ott 20-30-40 évet, hanem csak néhányat. Nem kell az országból "kijelentkezni" sehonnét, hisz megtette ezt neked a hivatal ami kirúgott. Szóval szerintem az azért nem ugyanaz.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.11.03. 16:56:58

@ChristineK: Bár őszintén szólva a harmadik vagy negyedik ilyen akció után már simán elég volt egy délután hogy összerántsam az életünket gyerekestül, játékostul, könyvtárastul, gyűjteményestül.

Hari Seldon 2 2016.11.03. 17:08:35

@Határátkelő:
Szerencsére, csak a Brexit szerződésről szavazhatnak, ha jól értem. Nem a kilépés megindításáról. Az továbbra is a kormány hatásköre. - Eleve nagyon rossz ez az időhúzás + bizonytalankodás.

( - Egyébként mindkét oldalnak rossz. Legalábbis a kilépésnél ez a bizonytalan helyzet sokkal rosszabb)

FutureFry 2016.11.03. 17:13:24

@ChristineK: Persze nem 20-30-40 év, de a munkavállalói vízum sok éve alatt is van aki pl. házat vesz. És a bérlésből sem olcsó "kiszállni", nomeg idő kell a bútorokat/autót eladni/elpasszolni, mindenféle papírokat elintézni. Általában a (maradó) rokonok/ismerősök/kollégák segítségére van szükség sokmindenben.

Határátkelő 2016.11.03. 17:18:17

@Hari Seldon 2: Szerintem ezt most nem jól érted, a bíróság döntése értelmében magáról a kilépésről is szavazhatnak. Az első reakciók alapján meg fogják szavazni, de addig még sok minden megtörténhet, és komoly huzavona lesz.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.11.03. 17:22:05

@FutureFry: Na látod ezt pl. nem értem. Miért vesz valaki házat egy nem végleges tartózkodásra jogosító vízummal?

Hari Seldon 2 2016.11.03. 17:31:04

@Határátkelő:
Értem. De lényeget tekintve: a kormány adja be a kilépési kérelmet (50-es aktiválása). Utána ketyeg az óra (két év) a tárgyalásokra. Ha nincs új EU - Uk szerződés, akkor is kint lesznek. - Tehát nincs mit megszavazni, úgyis kint találják magukat. Sőt, ha van EU- UK alku ÉS "nem" szavazza meg a parlament, az sem változtat a lényegen: kint az EU szempontjából kint lesznek, még ha a parlament nem is szavazza meg. - De mondom, lehet, hogy rosszul értelmezem a lehetséges kimeneteket. Márpedig, HA a kormány beadja a kérelmet, akár van szerződés akár nem két év múlva megszűnik a tagság. (a két évet hosszabbítani csak az összes EU tagállam egyhangú támogatásával lehet)

2016.11.03. 17:40:34

@London2009:

Nem tudom, ezek nehéz dolgok, mindenki máshogy él.

Nekem sosem volt még semmilyen ingatlanom, de 180-200k-nál többet nemigen költöttem, pedig nem spóroltam egyáltalán, nem is figyeltem az árakat. Régen volt, 5 éve már, de még ha most 50k-val több is az albérlet, a 300 még mindig nagyon kényelmesnek tűnik nekem.

De ez tényleg egyéni dolog, mert nekem nagyon kevés ruhám szokott lenni, nem érdekelnek a kütyük sem, sosem volt még kocsim, meg tévé-előfizetésem is csak ideig-óráig, és sejteni vélem, hogy más emberek költenek ilyesmire. Az egyetlen amire én sokat költöttem, az az alkohol volt, szóval tényleg nem tudom, mennyire releváns az én életem.

Az biztos mindenesetre, hogy én az utca emberét "alulról" szoktam szemlélni. Jobban öltözöttek, több mindenük van, mint nekem. És minden ház, minden autó tartozik valakihez -- honnan van erre pénzük akkor, ha tényleg ilyen nagy a nyomor? És miért nem halnak éhen a diákok meg a szingli szülők? Nem, nem. Nem gondolom, hogy ennyire tragikus a helyzet.

@Ginix:

Nem tudom, egy ideje már nem kerestem albérletet budapesten. Az viszont biztos, hogy bár én nem vagyok szociálisan aktív, rendszeresen találkozom az ismeretségi körben úgymond üresen álló lakásokkal. Mert ugye a srác elment londonba, vagy akárhova, viszont félnek idegennek kiadni a lakást. Ez egy nagy előnye az emigrációs hullámnak.

Azt persze nem tudom megítélni, hogy aztán ezeket a lakásokat milyen hamar kapkodják el, vagy most, hogy mennek fel a lakásárak, inkább úgy döntenek majd, hogy eladják azt a lakást, de a jelenség létezik, vagy legalábbis egészen a közelmúltig létezett. Nem tudom.

macamuca [IHUN] 2016.11.03. 17:41:04

@Kicknick:
Hazavisznek==nettó? Mármint nettó 200 ezret. Aminek a bruttója 300 ezer. A sima eladó keresete.
Bocs, de kétlem...
Ha a bruttójuk 200 ezer, az már hihetőbb. De annak a nettója 140 ezer. És ez közelebb van a valósághoz, mint a nettó 200 ezret kereső sima eladó.

FutureFry 2016.11.03. 17:51:13

@ChristineK: Mert pl. az a hosszútávú terve, hogy letelepedik. (A H1-B vízum pl. "dual intent", azaz alapvetően átmeneti munkavállasra való, de a bevándorlás jogi alapját is képezheti). És gondolom addig se akar bérlésre "pénzt kidobni" amíg a (sokszor évekig tartó) letelepedési papírmunka, vagy annak előkészítése folyik.

Kicknick 2016.11.03. 17:52:10

@macamuca [IHUN]: "Ha valaki sokat "hajt", jutalékkal együtt akár havi nettó 200-250 ezer forintot is zsebre tehet, ezt azonban minden hónapban nem lehet megugrani - hívta fel a figyelmet a cég munkatársa."
az a szép az internetben hogy infó nélkül vitatkoznak egyesek...már bocs.
www.napi.hu/magyar_vallalatok/negynapos_munkahet_az_aruhazakban_igy_keresnek_az_euronicsnal_es_a_media_marktnal.623519.html

Golf2 2016.11.03. 18:21:38

@Kicknick: El kell olvasni az alapbér havi 90 a többi adható.Komolytalan cégek főleg az euronics

2016.11.03. 18:47:49

@Kicknick: Érdekes, mert pár évvel ezelőtt még nettó 110 ezer körül volt az eladói fizetés a media markt-ban. Nem kell mindent automatikusan csak azért beszopni, mert megírták az interneten...

DorotkaB 2016.11.03. 18:50:08

@Bal: Igen, nálam is alap, bár gyerekeim nincsenek, de az biztos, hogy már nem vállalnám be, hogy külön országban éljünk a férjemmel. Elég volt az a két év, akkor nem volt más megoldás.

Igaz, hogy egy országon belül is lehet úgy élni, hogy nem is találkoznak, de szerintem a változtatásra abban az esetben azért több lehetőség van, vagy gyorsabban lehet változtatni, de ezt csak gondolom, mi sosem éltünk együtt Magyarországon. Persze sok mindentől függ, foglalkozástól, munkalehetőségektől, attól, hogy mekkora bevételre van szüksége a családnak vagy akár csak attól is, hogy mekkora kompromisszumot hajlandó az ember kötni a több szabadidőért. Az én férjem tanár, úgyhogy igazán nem panaszkodhatok, én ha dolgozom, akkor itthonról, de például háromszor is meggondolnám, hogy vállaljak-e olyan munkát, ahol hétvégenként (vagy éjszakánként) kellene bent lennem. Nekünk nagyon fontos, hogy sokat tudjunk együtt lenni, úgyhogy igyekszünk csak annyit és úgy dolgozni, amennyi a jelenlegi szükségleteinket fedezi. Remélem, hogy sikerül változtatnotok, melyik országba terveztek költözni?

Hari Seldon 2 2016.11.03. 18:59:40

Egyébként bármit is hoz majd a Brexit vita, a kormány és a parlament között, az biztos, hogy most erősödött a Font, aki akar most váltson Forintra (Euro-ra)

SzZoole 2016.11.03. 19:05:43

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: ne okoskodj Hefti,Ö a tuti info birtokaban van,hiszen megmontta a zinternet

takarék-láng 2016.11.03. 19:14:17

@Határátkelő: a nep akaratat angliaban elkentetben magyarorszaggal, magasrol leszarjak az oligarchak. Otthon a tobbsegi akaratot alkotmanymodositas koveti.

takarék-láng 2016.11.03. 19:14:23

@London2009: "Na es a kulonben meg barhol a vilagon megterheli a csaladot egy gyerek, nem csak Londonban. "

Ezt a suket mellebeszelest. A szamokat alapulveve a gyerekneveles itt nagyobb teher. Az idosgondoztatas is.

@Bal: "Én egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy az államosítással rosszul járt a lakosság,"

Egeszen biztosan jobban jart hiszen a maganpenztar barmikor mondhatja azt hogy csodben van es keptelen fizetni (akar igaz akar nem) . Ellenben az allami ilyet nem fog tenni. Csak akiket az orbanfobia fut, azoknak ezt magyarazhatod.

2016.11.03. 19:34:05

@LondoniTódi: Milyen nyugdíj megtakarítást vett el a gonosz Orbán?

firg_firg 2016.11.03. 19:35:11

@takarék-láng: "hiszen a maganpenztar barmikor mondhatja azt hogy csodben van es keptelen fizetni (akar igaz akar nem) ."

Azert ez nem egeszen igy megy. Eleve biztonsagosabb portfoliokban kellett tartaniuk a penzt, meg ott volt a felugyelet is.

"Ellenben az allami ilyet nem fog tenni"

Siman megtortenhet hogy a nyugdij ugyan jar csak epp nem utaljak vagy utaljak de loszart se er. Allamcsod is letezik a vilagon. Nezd meg a kilencvenes evek orosz es ukran nyugdijasait, argentinat vagy a gorogoket.

2016.11.03. 19:41:29

@Zoole[uk]: Erről is a köcsög Gyurcsány tehet. Amúgy az még mulatságosabb, amikor külföldön élők magyarázzák habzó szájjal, hogy itthon minden a legnagyobb rendben van. De akkor miért élnek külföldön? :S

firg_firg 2016.11.03. 19:42:41

@Bal: "Én egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy az államosítással rosszul járt a lakosság"

Ha a penzt olyan dolgokba fektettek volna ami hasznot hoz az orszagnak, akkor jo lett volna. De sajna nem igy tortent.

LondoniTódi · http://greenwichlakas.blog.hu 2016.11.03. 19:46:33

@London2009: Fején találtad a szöget, pont ezeket mérlegeltük, mikor úgy döntöttünk, hogxy belevágunk a Brexit ellenére. Lesz is erről egy poszt, ha érdekel, kövesd a blogot (greenwichlakas.blog.hu) vagy a Facebook oldalt (facebook.com/greenwichlakas)

SzZoole 2016.11.03. 19:53:59

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: miert pont Gyurcsany?
Az egy aldot jo ember,Ö legalabb ki mondta az igazsagot;
Elqurtuk,nem kicsit,nagyon.....
Melyik politikus merne ezt felvallani manapsag?

Shanarey 2016.11.03. 19:57:25

Sok sikert a poszt írójának.

Anno én is a Magyarországi helyzet miatt léptem le. Annyi pénzt, ami a megélhetésre kell ott is megkerestem, nekem nem ez volt a fő gond. Nekem a fő gond az volt hogy a kvalitásomnak megfelelő fizetés csak sógor, koma, ivócimbora, és politikai kapcsolatok alapján lett volna lehetséges.

Cockpit: Na én ilyent utoljára 1984 ben láttam s az egy TU-154 volt.
Most is szívesen megbámulnám ezeket a gépeket amikor éppen arra járok, de nem akarok zavarni ezzel senkit, így nem bambulok.

@feritekeri:

www.vg.hu/penzugy/eltunoben-az-allamositott-nyugdijpenz-412988

Shanarey 2016.11.03. 19:59:26

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:

Na igen és milyen érdekes hogy egy rakás jobbikos is Angliában kötött ki, főleg Londonban.

2016.11.03. 20:10:35

@takarék-láng: Te, a fenének élsz száműzetésben?
Meg a fenének szólok hozzá egy Origo-szintű trollhoz? Én vagyok a hülye.

montroyal ( CAN qc) 2016.11.03. 20:17:50

Az ország legnagyobb vasúti és autópálya projektjein dolgoztam, igen oldott munkahelyi légkörben.

elhiszem hogy ment a szekér, mivel ezek a projectek a korrupt politikusi korokhoz kothetok.. pl Orban apuka banyai szallitjak az anyagot .. az a lenyeg hogy jobban teljesit foleg az unios tamogatasoknal ..

montroyal ( CAN qc) 2016.11.03. 20:30:37

@firg_firg: szegeny ember izomkocsija

ugye nem egy ss modelre gondoltal vagy a szegeny ember mas categoria mert 50-70 ezer $...

2016.11.03. 20:44:44

@Shanarey: A pénz oda került vissza, ahonnan hiányzott, a költségvetésbe. Ha jól emlékszem, már volt aki elmagyarázta itt, miről szólt a történet. Vagy lehet, hogy a digger blogján, nem tudom. Ha olvassa, majd megteszi megint.
Én nem tudok a laptop előtt ülni, és arra várni, mikor jelenik meg a hozzászólásom.

2016.11.03. 20:52:00

@Zoole[uk]: Azért, mert most az Orbán faszát kell szopni. Aki meg nem akarja, az liberális szutyok. :)))

2016.11.03. 20:53:42

@Shanarey: Jaj, hagyjuk már. Képmutatás a köbön...

2016.11.03. 20:56:00

@Pink Petsch: Csak azért hívod trollnak, mert leírja a VALÓSÁGOT?! :DDD

SzZoole 2016.11.03. 20:56:46

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: akkor aki nem a Zorban faloszan vonaglik az nem is tud erevenyesulni?

Shanarey 2016.11.03. 21:01:33

@feritekeri:

A magánnyugdíjnak, azért volt helye a költségvetésben, mert a kormánynak kellett, nem pedig azért mert ez oda kellett hogy tartozzon. Amikor MANYUP létrejött akkor pont az volt a cél, hogy a költségvetéstől független legyen, és ez legyen egy újabb pillér a majdani nyugdíjasoknak. Nos ezt a pillért kirúgták alóluk.

2016.11.03. 21:02:38

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Egen, lebuktam :DDD De érdekes, hogy ő sem otthonról pofázik ... bár, ha annyira szereti, és minden fasza, a francnak nem otthon építi a szocializmust, vagy mit építenek éppen .....

2016.11.03. 21:11:15

@Pink Petsch: Most azt építjük, így van. De mi a baj ezzel?

Mrs. Clayton 2016.11.03. 21:24:02

@Taxomükke (UK): valoszinuleg elorehozott valasztasok lesznek, aztan mivel annyira keves volt az igen es a nemek kozti kulonbseg a vegen meg a maradaspartiak is gyozhetnek. De ennek nincs semmi jelentosege mert semmi sem fog valtozni, mert maximum egy soft brexit llesz, ha lesz.
De egyebkent meg mar mondtam, hogy semmi jelentosege a mai politikaban annak, hogy ki mit mond, tesz, iger, allit, mert holnap akar az egeszet letagadhatja vagy teljesen mas megvilagitasba helyezheti es ennyi. Nem veletlen, hogy egy politikus sem ad igen vagy nem valaszt egy sima eldontendo kerdesre sem. Theresa May sem. Szoval gyakorlatilag a brexit baromira nem kerdes, nem is kell leszallitani, eleg csak a kerdessel foglalkozni.

2016.11.03. 21:30:56

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Mondják a bölcsek, hogy visszafelé haladni sohasem túl értelmes döntés ...

Herr Géza 2016.11.03. 21:35:16

@Kicknick: Azért olvasd már össze ezeket a mondatokat:
"már a mádiamárkba is hazavisznek havi 200k-t a sima eladók.." - írtad te.
Ezzel,szemben a cikkben ez áll:
"Ha valaki sokat "hajt", jutalékkal együtt akár havi nettó 200-250 ezer forintot is zsebre tehet, ezt azonban minden hónapban nem lehet megugrani "
Ez az én olvasatomban nem/sem nagyon jelenti azt, hogy az eladók ennyit keresnek jellemzően. Felhívnám a figyelmedet az "akár" szó jelentésére...:D Az meg már csak apró szépséghiba, hogy a cikkből idézett mondat pont nem a MM, hanem az Euronics dolgozóira vonatkozik. A MM-ban már csak nettó 140-ről beszélnek, a konkrét nyilatkozó ennyit visz haza (de hozzánteszi, hogy nem mindig) jutalákkal együtt, és szó van még a csúcsboltok jutalék nélküli nettó 140-éről is.
Ez a jutalék is vicces így messziről, mit kezd magával az az eladó, aki vekkereket meg villanyborotvát árul? :D Bár lehet, hogy az osztálytól is függ a jutalék számítási módszere....
Szóval még mielőtt másokat kezdenél osztani "információk hiánya" miatt, nem ártana a saját magad által belinkelt cikket egy kicsit nagyobb odafigyeléssel elolvasni.

gabors 2016.11.03. 21:47:59

@Hari Seldon 2: "Fel lehet menni a Szabadság szobor fejébe? - Úgy hallottam, egy időben lezárták terrorista merényletektől tartva. "

Igen de eleg maceras !!! 2009-be ujra nyitottak de elore nevre szolo idopontot kell foglalni ID kell meg ilyesmi. Egy szemely csak 6 havonta egyszer foglalhat :-)

en meg a 90-es evek kozepen jartam ott felmenni eleg huzos es jobb ha nem vagy klasztrofobias ....

macamuca [IHUN] 2016.11.03. 21:50:26

@Kicknick:
Köszi a linket. Kb az van benne/a cikkben, amit gondoltam: alacsony fix alapbér (bruttó 120 ezer/hó), amire jutalék jön, ez kb 60 ezer/hó, tehát az átlagos havi bruttójuk 180 ezer körül van. Ha felfelé kerekítek és havi bruttó 200 ezerrel kalkulálok, mint általában!!! elérhető/várható havi jövedelem (aminek a nettója ugye 140 ezer körüli), akkor hol is tévedtem? Ja, ott, hogy néhány ember egy-egy pörgős időszakban (karácsonyi, húsvéti nagy vásárlási láz, egy-egy kifuttató naaagy akciózás, ilyesmi) akár nettóban is összehozza a 200 ezret: nos, valóban, van ilyen dolgozó, nem is 1-2 (országos üzletláncról lévén szó, a nagy számok törvénye természetesen ezesetben is működik), ezzel együtt finoman szólva is túlzás azt mondani, hogy ott nettó 200 ezer körül keresnek a sima eladók. Akik nem is sima eladók, hiszen jutalékos rendszerben dolgoznak... Egy közeli barátom dolgozott ott, mesélt ezt-azt..., jól keresett, de nem véletlenül hagyta ott kb szűk 2 év után...
Hidd el, nem személyeskedni akarok, de ez a megfogalmazásod erősen túlzó volt, egy létező, arányaiban kicsi dolgot tüntet fel általánosságban.
Peace.

gabors 2016.11.03. 21:50:56

@gabors: kesobb latom valaki megirta mar :-)

Nem jartam arra kb 2000-ota amiota leromboltak az ikertornyokat azota nem jartam Manhattan deli csucskeben sem .. ;pedig minden nap bent vagyok a City-ben.....

kakuto 2016.11.03. 21:51:42

@takarék-láng:
Nalunk most jott a gyerek brit felesegemmel, az elmult evekben volt hogy bereltunk nagy hazat tobbekkel majd egy kis lakast kettonknek slough-ban , az utolso par honapban bekoltoztunk felesegem nagyszuleihez, es vettunk egy 3 szobas UJ hazat northamptonban.
nekem nem kell bemutatni mit lehet mennyiert venni londonba mert a csaladba a hazvetel a divat....
na ehhez kepest kimesz videkre(intezzel valami munkat) es fele, harmad annyiert komolyabbat veszel. Nekem is mondjak hogy de londonba tobb a pinz....
anglia nem csak london.

kakuto 2016.11.03. 23:06:11

@kakuto:

A slough-I egyszobas lakasbol mikor kikoltoztunk mar havi 900 fontot kertek, igaz volt hozza melygarazs a varoskozpontban, nuku kert. Ha megveszed fizethetsz service charget meg ground rentet mert cask leasehold.
emelett meg slough-bol ami videknek minosul 300 font a berlet be londonba, amivel atlag havi 1-szer el is kestem.(mert se a vonat se a metro nem megbizhato) plussz sokszor ejszakas voltam igy nappal azzal kellett szembesulnom hogy tobb mint 1 evig masik lakoparkot epitenek az ut tuloldalan, mert London es kornyeken most a lakopark a divat. Haz epitesre nincs hely meg az sokba is lenne.

Muscari 2016.11.04. 00:02:04

@Hari Seldon 2: arról volt szó, hogy a kormány megkezdheti parlamenti felhatalmazás nélkül a kilépési tárgyalásokat, vagy sem. De persze már meg is támadták, így semmi sincs még lejátszva.

Bal 2016.11.04. 01:16:14

@London2009: olvasd el a blogját, abból két másodperces számolgatással kiderül, mennyit tettek félre, így az is, hogy kábé mennyit keresnek. Abból pedig bizony nem fognak magániskolát kifizetni gyerekeknek.

Ez így csacsiság, hogy albérlet sosem éri meg. Azon múlik, mit tudsz csinálni a pénzeddel helyette, és hogy mi a várható a lakáspiacon. Ha megveszel egy londoni házat 500k-ért, jelenleg elég jó tippelhető, hogy a következő egy-két évben többet fogsz bukni vele évente, mint amennyit az albérlettel buknál. Persze lehet hogy nem, de valószínűbb, hogy igen. És a tulajdonban van egy brutális downside risk rendesen, mert vészhelyzetben benne ülve nem olyan könnyű felállni, és bedobni a lapot.

Másként nézve, ha a haverod az összes megtakarítását, plusz még kölcsönbe háromszor annyit fel akar tenni piros páratlanra, akkor nem az lenne az első reakciód, hogy normális vagy? Mert ez itt kábé ua. a helyzet.

Bal 2016.11.04. 01:18:53

@Határátkelő: nincs itt semmi látnivaló. Amíg nincs új információ, a parlament nem tehet mást, mint beleáll az ügybe. Két év múlva lesz ez érdekes, mert akkor már a tárgyalások után mondhatják, hogy látjátok, nagyon gáz alkut sikerült kötni, inkább nem lépünk ki. Ad abszurdum az a perverz szitu fog kialakulni, hogy mind a brit kormánynak, mind az EU-nak az lesz az érdeke, hogy minél keményebbek és eredménytelenebbek legyenek a tárgyalások.

Bal 2016.11.04. 01:33:50

@Taxomükke (UK): ajánlom vedd figyelembe azt is, hogy amikor hitelt veszel fel, akkor a bank lesz a landlordod. A befizetéseid felét még a mostani extrém alacsony kamatok mellett sem fogod sosem viszontlátni. Ha pedig emelkedik a kamatkörnyezet, akkor pedig a bank a legg*cibb, legszívatósabb fajta landlord lesz, akinek papírja van arról, hogy simán duplázhatja a pénze bérleti díját.

Volt egy nagyon hasonló sztori egy kis k-eu országban egyszer ... de Angliában ilyen persze sosem történhet meg.

Bal 2016.11.04. 01:38:27

@DorotkaB: Magyarországra ... meglepő? :)

Bal 2016.11.04. 01:52:11

@Shanarey: ez ennél kicsit bonyolultabb. A vagyon nagy részére kötelező magyar állampapír-tartás volt előírva. Ami annyit jelent, hogy csak papíron független pillérről van szó, hiszen az állam hitelvisszafizető-képessége negyven év múlva nagyjából pont annyi lesz, mint a nyugdíjfizető képessége.

Ez amúgy nem magyar specialitás. A legtöbb államban előírnak valamilyen domestic korlátot a manyupokban befektetett vagyonokra, mert azt még egy nagyon gazdag ország sem engedhetné meg magának, hogy a lakossága a fizetése 5-10%-kát havonta külföldi valutára konvertálja - azonnal hazavágná a trade balance-ot. Gazdagabb országokban viszont lehet mit kezdeni a vagyonnal országon belül is - van rendes tőkepiac, vállalati kötvények, a félretett pénz nagy része bekerül a körforgásba, és hajtja a gazdaságot. Nálunk meg nagyjából OTP meg MOL papírokat lehet venni - nem sok értelme van az egésznek.

Bal 2016.11.04. 02:10:03

@Shanarey: ja és sajnos a helyzet rosszabb, ugyanis a cégeknél már nem divat helyileg tőzsdére menni. Tökéletes példa a wizzair: sikeres, magyar gyökerű cég, de a papírjait Londonban kezdték jegyezni, fontban. Így aztán szomorú, de a wizzair eredményeit az angol manyupok, és rajtuk keresztül az angol nyugdíjasok fogják élvezni, nem a magyarok.

Persze ezen vitatkoznak már egy ideje, hogy a tőke hajtja-e a gazdaságot vagy fordítva (mint Kínában); valószínűleg helyzettől függ. Nem biztos, hogy a manyuppal megjelenő tőke tudta volna pörgetni a gazdaságot, de mégis talán ez volt a legnagyobb kár a manyup bevonásával, hogy tőkeerős piaci szereplőket tüntetett el, akik érdekeltek lettek volna finanszírozásban.

Marad helyette az amúgy is túlreprezentált állam, még nagyobb méretben, aki úgy tűnik, nem igazán a nyereségben érdekelt, hanem a lopásban. Pedig lehetne ez jó megoldás egy jól működő állammal, de sajnos nem úgy tűnik, hogy ez valósul meg.

2016.11.04. 07:26:44

@Bal: Ne gyertek haza. Itthon már a saját halottainkat esszük, akkora a szegénység!

2016.11.04. 07:45:39

@Shanarey: Egyáltalán nem erről szól a KÖTELEZŐ!!! magánnyugdíj pénztár "viszaállamosítása". Már eszembe jutott ki írta le a történetet érthetően, de az ő nevét ha jól tudom itt nem szabad leírni. Gyakorlatilag az én véleményem ugyan ez a dologról.
Teljesen másról van szó, mint amit ti, az általatok látogatott felületeken erről olvastok. Lehet, hogy jó volna,ha a bloggazda szentelne egy posztot itt a kérdésnek.

LyukasBogrács 2016.11.04. 07:45:44

"most őszintén, ki akarna ebből kimozdulni?"

Én.

LyukasBogrács 2016.11.04. 07:45:47

"Az utolsó csepp a pohárban a magánnyugdíj államosítása volt"

Minek hagytad?

LyukasBogrács 2016.11.04. 07:45:52

"Erre fel randalíroztak egy kicsit a nagyhangúak, kifosztottak egy csokiautomatát, majd minden ment tovább, mintha mi se történt volna"

Ennél azért egy kicsit több történt.

LyukasBogrács 2016.11.04. 07:46:01

@Bal:
"hogy beadja a derekát a barátnőnek"

Én azt hittem, hogy a posztíró a barátnő...
Konkrétan ebből: "Párom mindenben segített, irányított, mit hogyan kell intézni, Oyster kártya, önkormányzathoz bejelentkezés, stb."

Muscari 2016.11.04. 07:51:27

@LyukasBogrács: nem értem, hogy miért. Még ha angolul lenne, akkor egyértelmű lenne, hogy he or she , de Így? Egy lány nem segíthet a párjának csak fordítva?

Taxomükke (UK) 2016.11.04. 08:06:58

@Bal: Van igazsag a szavaidban, de az eddig kifizetett berleti dijat (vagy akar a felet) szerinted mikor latom viszont???

Taxomükke (UK) 2016.11.04. 08:09:34

@LyukasBogrács: Szerintem teljesen egyertelmu volt a poszt elejen, hogy ferfi irta.

sellőlány 2016.11.04. 08:18:03

@Muscari: @LyukasBogrács: @Bal: A párral kapcsolatban nekem teljesen más verzió ugrott be, és így már érthetőek azok a nézőpontok (tények, okok), amin ti itt rugóztok.

Eraser 2016.11.04. 08:37:48

Kicsit szomorú amikor képzett emberek dobálóznak lenyúlással a MANYUP esetén. Két bites Pistike meg Marika esetén még megérti az ember, de ilyen felső vezetőktől azért elég durva.
Van fogalma egyáltalán, hogyan működik az állami nyugdíjrendszer?
Kiveszünk egy jó esetben 0-s mérlegű rendszerből kb. egyharmadnyi befizetést aztán csodálkozunk miért sikerült megduplázni az államadósságot 8 év alatt?
Esetleg részletezheti a 2008-as válságban eltűnt befizetések összegét is, így a hamarosan bekövetkező újabb pénzügyi krach küszöbén....

2016.11.04. 08:47:32

@Eraser: Igen, részben erről van szó. Ami még érthetetlen, vajon miért kell nevetséges ideológiákat,indokokat gyártani állandóan ahhoz, ha valaki el akar menni. Mert már nem ez az első ilyen poszt.

LyukasBogrács 2016.11.04. 09:15:38

@Muscari:
Meg ebből: "Vezettünk kabrió Chevrolet Camarot a Hoover gáton és Las Vegas főutcáján"

Férfiember nem kérkedik kölcsönzött kocsival (a sajátjával sem), és nem használ többes szám első személyt, csak ha nagyon muszáj.

@sellőlány:
Két férfi? Vagy két nő?

DorotkaB 2016.11.04. 10:04:35

@Bal: Hát, nem erre számítottam :) de tulajdonképpen nem kéne, hogy meglepő legyen. Már évek óta nem élek ott, pár baráton kívül csak a családommal vagyok kapcsolatban, úgyhogy nem igazán vagyok képben az ottani viszonyokkal.

Bal 2016.11.04. 10:12:07

@Taxomükke (UK): ha pl. a pénzed befekteted ahelyett, hogy az egészet befizeted egy túlértékelt ingatlan önrészébe? Ha van 100k fontod, nem lehetetlen 5000 fontot csinálni vele évente, márpedig ez pont a fele egy évi 10k-s bérleti díjnak.

LyukasBogrács 2016.11.04. 10:16:37

@sellőlány:
Kár. Már éppen kérdeztem volna, hogy akkor most melyik...

Végül is, mit számít ez manapság?

2016.11.04. 10:56:27

@Bal: Agyhalottak vannak, rengetegen. De ők nem "azok" a zombik...

sellőlány 2016.11.04. 10:57:24

@LyukasBogrács: Nem kellene, hogy számítson. És ott nem is számít.

Eraser 2016.11.04. 11:05:41

@feritekeri:
Hát igen, kezdenek a posztok ebbe az irányba elmenni.... "vezettünk kabrió Chevrolet Camarot a Hoover gáton és Las Vegas főutcáján" Fúú de menő, ezért megéri már elmenni!
A múlt héten szállítottunk ki egy nagyobbacska alkatrészt egy Ariane-5 rakétához, most akkor menő vagyok?? Keményen nyomom mi? Mondjuk beszállítunk az Airbus-nak meg a Boeing-nak is és ez egy 100% magyar cégtől megy.

2016.11.04. 11:33:41

@feritekeri: Tudod, van az a szint, amikor már nem a sárgacsekkek befizetésének a réme lebeg az ember szeme előtt, így ráér körbenézni is az országában, és amit lát az minden, csak nem biztató jövőkép. A lopás, a csalás, a mutyi törvénybe iktatása, közpénzek eltűntetése (MNB alapok), történelemhamisítás, karaktergyilkolás .... Hogy úgy mondjam, amikor annak a bizonyos piramisnak elhagyod az első szintjét, rohadt kényelmetlenül tudod érezni magad otthon, hacsak nem vagy te is haszonélvező.
De tegyük fel, hogy mind-mind "hazaáruló", aki elköltözik, és csak rosszindulatból mondja azt Magyarországra, hogy egy banánköztársaság szintjén van. Ok. Egy dolog azonban biztos. Az ország jelenlegi állapota, a jelenlegi magyar kormány mindenre ösztönöz, csak visszaköltözésre nem. (Hacsak nem kényszerből).

LondoniTódi · http://greenwichlakas.blog.hu 2016.11.04. 11:45:04

@NorthPier: A kérkedés kicsit más kategória szerintem, és nekem nem az volt a lényeg, hogy bérelt vagy sem, hanem, hogy élmény volt. Vagy legközelebb vegyem meg az egész hullámvasutat, mielőtt megosztok egy fényképet, hogy rajta ülök? Most szólok, hogy az A380 repülő sem az enyém volt. Ezek szerint nem vagyok férfi... vagy nő, mint páran pedzegetik :)

A többes szám pedig muszáj, ha ketten ültök a kocsiban és felváltva vezettek.

London2009 2016.11.04. 11:52:18

@Bal: Ez egy erdekes kerdes es gondolom mindenki maskent all ehhez. Nekem ez a sajat ingatlan vasarlasa egy fontos dolog volt. Ennek az egyik oka, hogy en szivbol gyulolom az alberleteket. Ez lehet, hogy egy kelet europai beidegzodes. Az is lehet, hogy egyszeruen nem voltam hozzaszokva, miutan csak itt Londonban volt eloszor alberletem. Nekem ez a kezdetektol celom volt, hogy ezt a helyzetet minel elobb megszuntessem. Ugyhogy az en esetemben nem csacsisag, hogy a sajat jobb, mint az alberlet, mert szamomra ez megkerdojelezhetetlen.
Mint a kommentemben is irtam, senki nem tudja, hogy mi lesz az elkovetkezo evekben. Azt gondolom, hogy a legfontosabb mindenkinek a sajat helyzete. Ha valaki hosszu tavra tervez, az vasaroljon. Semmi garancia nincs arra, hogy ket ev mulva majd fele annyiba fognak kerulni a lakasok. A legpesszimistabb elorejelzesek, ha tenyleg nagyon bedol minden, akkor 20%-ot is eshetnek az ingatlanok. De ez annyira nem jelent semmit, foleg Londonban…
Ket ingatlant vettem az elmult ket evben. Az elsot nagyon ramaty allapotban, ugyhogy miutan felujittattam meg atalakittattam a csodajara jartak. A masodik sajnos nem volt annyira rossz allapotu, pedig nagyon az volt a celom akkor is. De azon a kornyeken szimplan nincs rossz allapotu ingatlan. De azert igy is szetverettem meg teljesen atalakittattam, ugyhogy ha csak az lenne a celom, hogy gyorsan eladjam oket, mar akkor is keresnek rajta penzt. Raadasul az epulo Cross Rail mellett van, ugyhogy nagyon elszaladtak az arak az elmult 1 evben. De miutan nem akarom eladni egyiket sem, igy az aruk sem erdekel. Ezert irtam, hogy aki hosszu tavra tervez, annak teljesen mas szempontjai vannak a vasarlasnal.
Jokat mosolygok ezen a maganiskolas kommenteken, amik az elmult hetekben itt folyamatos tema. Eszem agaban nem lenne magansuliba jaratni a kolykeimet. Tobb okbol sem. Tele van a kornyekunk szuper egyhazi sulikkal. Viszont ehhez templomba kell jarni, oknkenteskedni stb. Ugyhogy nem veletlenul ott hazasodtunk, meg veszunk reszt az esemenyeken. Ez eleg altalanos dolog, csodalkozom, hogy meg nem emlitette senki. Mindenki ezekbe a sulikba igyekszik benyomni a gyerekeket a mi ismeretsegi korunkben legalabbis.

LondoniTódi · http://greenwichlakas.blog.hu 2016.11.04. 12:14:48

@Eraser: Mindenkinek más az, amiért érdemes külföldre mennie. Sok dologról le kell mondani, ha figyelmesen olvastál, azért volt szó depresszióról és szorongásról is, de ezek a kalandok ellensúlyozzák a dolgot.

És nyugodtan oszd meg a történetet, én is szívesen olvasnám, hogy miket csináltok a cégnél. És biztos bekommentelném, hogy fú de menő dolog az Ariana rakétához alkatrészt szállítani, csak így tovább!

Ginix 2016.11.04. 12:15:29

@Nagy kámpics: ez nekem tök új, ilyenről még nem is hallottam. az jó, h vannak ilyenek, de érdekes lenne egy százalékos arány, h mennyi vajon? mert vmiért nagyon elszálltak az utóbbi egy évben a pesti albérlet árak.

én anno (7 éve) havi 200 nettóból, ismerőstől bérelt garzonban élve (30ezer+rezsi), havi 50ezret félretettem és a maradék 100-120ezerből éltem egyedül. nem nagy lábon, de nem volt okom panaszra. most 150-ből ketten, sztem nagyon alacsony. de nyilván mi is csak ismerősökből indulunk ki, én sem tudom igazán, nem is vita ez:)

Taxomükke (UK) 2016.11.04. 12:17:09

@LyukasBogrács: En nem vettem kerkedesnek, szerintem o az elmenyeit irta le.
Nezopont kerdese.

Taxomükke (UK) 2016.11.04. 12:22:42

@Bal: @London2009: Pontosan azert gondolkodunk vasarlason, mert HOSSZU TAVON itt ANgliaban szerintem biztosan megeri.
2008-ban nagy arzuhanas volt, aztan 6-7 ev alatt mar boven elertek az ingatok ugyanazt az arszinvonalat, mostanra meg boven meg is haladtak.
Mi meg legalabb 15 evet itt akarunk lenni - legalabbis a jelen allas szerint. Dehat ember tervez, Isten vegez.

takarék-láng 2016.11.04. 12:32:33

@firg_firg: "Allamcsod is letezik a vilagon."
- allamcsod valoban letezik. Azonban a magyar allamadossag europaban az egyik legalacsonyabb. (Koszonhetoen Viktoreknak, a gyarcsany era ota sokat csokkent)
Angliaban elobb kovetkezne be allamcsod a jelenlegi tendenciaval, nezz csak utana a szamoknak.

takarék-láng 2016.11.04. 12:32:44

@Shanarey: "Nekem a fő gond az volt hogy a kvalitásomnak megfelelő fizetés csak sógor, koma, ivócimbora, és politikai kapcsolatok alapján lett volna lehetséges."

- ezzel a dumaval szoktak jonni a tehetsegtelenek.

2016.11.04. 13:02:55

@takarék-láng: Érdekes, hogy ezek a "tehetségteleneket" külföldön valamiért mégiscsak értékelik. Persze, tudom, mindenki hülye, csak Magyarország helikopter.
Hülyébb vagy, mint egy Origo-troll, de komolyan.

Taxomükke (UK) 2016.11.04. 13:46:30

@Pink Petsch: "Hülyébb vagy, mint egy Origo-troll, de komolyan."
Ez csunya volt...
:))))))))))

2016.11.04. 14:16:58

@Taxomükke (UK): No, hát merem remélni :)))
Ideszokik, cseszhetjük.

LondonFashion 2016.11.04. 14:46:42

@LyukasBogrács: @Taxomükke (UK):
Ezek a franya sztereotipiak... csak mert a parja segitett es iranyitott az uj kornyezetben, ezert rogton pasinak kell lennie?
Egyebkent egeszen a mostani kommentekig en is azt hittem, hogy a cikkiro egy no, de nem a fentebb emlitett okok miatt.
Mikor a hataratkelon megjelent az elso posztja (asszem a lakasvasarlasrol), elolvastam az osszes bejegyzest a sajat blogjan is, "Lakasvasarlas Greenwichben" es egyszer sem bizonytalanodtam el abban, hogy egy no irasat olvasom. :) Nem tudom miert, de ez idaig meg sem fordult a fejemben, hogy ferfirol lehet szo. Meg az autoberlesnel sem. Vannak epitesz/tervezo nok es vannak olyanok is, akiket erdekelnek az autok es ennek a ket csoportnak lehet keresztmetszete. :)))
Most valsagba kerultem, hogy kiderult egy ferfi irja a blogot. At kell ertekelnem mindent... :D

Bal 2016.11.04. 15:27:22

@takarék-láng: nagyon nem így van. Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek. Nem a nyugati országokkal kell összehasonlítani, hanem a k-eus csapattal, ott pedig Mo erősen, ha nem a legjobban eladósodott ország.

NorthPier 2016.11.04. 15:44:12

@LondoniTódi: Igazán nem értem, miért írtad ezeket nekem címezve...?!

LondoniTódi · http://greenwichlakas.blog.hu 2016.11.04. 16:27:24

@NorthPier: áááá, ez nem neked akart menni, bocs. Összekeveredtek a válaszok!

LondoniTódi · http://greenwichlakas.blog.hu 2016.11.04. 16:29:05

@LondonFashion: Senki nem erősítette vagy cáfolta meg, hogy ki írja a blogot. Számít egyébként?

LondoniTódi · http://greenwichlakas.blog.hu 2016.11.04. 16:29:58

@LyukasBogrács: A kérkedés kicsit más kategória szerintem, és nekem nem az volt a lényeg, hogy bérelt vagy sem, hanem, hogy élmény volt. Vagy legközelebb vegyem meg az egész hullámvasutat, mielőtt megosztok egy fényképet, hogy rajta ülök? Most szólok, hogy az A380 repülő sem az enyém volt. Ezek szerint nem vagyok férfi... vagy nő, mint páran pedzegetik :)

A többes szám pedig muszáj, ha ketten ültök a kocsiban és felváltva vezettek.

London2009 2016.11.04. 17:38:46

@Kicknick: szerintem is nagyon keves az a 160k, vagy mennyit is hozott fel @Nagy kámpics: peldakent. Lehet, hogy ez egy orszagos atlag lehet, nem tudom. Csak az utolso magyar fizetesemre emlekszem, ami 8 evvel ezelott joval tobb volt ennel. Meg par baratomnak tudom nagyjabol a fizeteset, ami szinten ennek sokszorosa. De amugy nem vagyok mar tisztaban a magyar fizetesekkel hala az egnek.

London2009 2016.11.04. 17:40:56

@Taxomükke (UK): igen, ezt en is pont igy latom. Persze azert erdemes nem a csucson venni. De most mar evek ota seller's market van. Ugyhogy ez lassan jo idozites lehet a vasarlasra. Good luck! : )

LondonFashion 2016.11.04. 18:52:01

@LondoniTódi: Nem, termeszetesen egyebkent semmin nem valtoztat, ugyanugy elvezettel fogom olvasni az erdekessegeket az itteni epitoiparrol es lakasvasarlasrol es barmirol, amirol meg irsz.
Csak mint mondtam, egesz sok cikket olvastam mostansag toled es kozben mindig ugy kepzeltem, hogy egy "tokos" csaj irja ezeket. Mostantol egy tokos pasit kell odakepzelnem a sztorikba. Ennyi. :)

huisje,boompje,beestje · http://huisjeboomptjebeestje.blogspot.nl/ 2016.11.04. 21:39:23

És igen!- tényleg bizonyos tekintetben egy hatalmas kaland. A maga görcseivel, félelmeivel, de mindig a végkifejlet ott van. Mindenkinél. A döntés súlya, a kezdeti nehézségek, a dilemmák, a félelmek, a kockázat. Van aki nehezen, van, aki könnyebben éli meg. Kezdem érezni, hogy ez mindinkább egy életforma. Nekem is, másoknak is. Néha nehéz, néha meg annyira jó. Erről szól a határátkelés. Jó volt olvasni soraidat. Persze megint csak nem arra buzdítanék egy fél országot, hogy pakoljon. Mert nem vagyunk egyformák. Van, akinek ez jön be, van, akinek a maradás a biztos háttér.

Herr Géza 2016.11.04. 23:15:36

@takarék-láng: A magyar államadósság a (GDP százalékában) úgy középtájt található az EU listán: egészen pontosan alulról a 16. a 28-ból. Mögöttünk (alacsonyabb adóssággal) pl. Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Románia, Bulgária és a 3 balti állam. Előttünk a térségből csak Horvátország és Szlovénia van.
2016. 3. negyedévi adat.
de.statista.com/statistik/daten/studie/163692/umfrage/staatsverschuldung-in-der-eu-in-prozent-des-bruttoinlandsprodukts/
Akkor most te jössz, a te adataiddal.....

Herr Géza 2016.11.04. 23:19:50

@Herr Géza: Bocs elírtam: 2016. 2. negyedév...:D

Herr Géza 2016.11.04. 23:39:15

@takarék-láng: Ja, és abban igazad van, hogy Gyurcsányék jól odapörköltek a növekedésnek, de 2010. óta a mutató kőkemény 3,7%-ot csökkent, amitől azért nem kéne a lábunkat összefosni....:)))

LyukasBogrács 2016.11.05. 07:15:19

@LondoniTódi:
"Vagy legközelebb vegyem meg az egész hullámvasutat, mielőtt megosztok egy fényképet, hogy rajta ülök?"

Ha en hullamvasutra ulnek, ott visitanek, sajat magamat fenykepeznem, utana az egeszet kiraknam orszag-vilag ele, akkor nem tekintenem magamat erettebbnek egy felsotagozatosnal.

LyukasBogrács 2016.11.05. 07:15:23

@LondoniTódi:
Ha neked nem szamit, akkor onnantol kezdve nekunk csak a talalgatas marad. Lasd fentebb.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása