oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. augusztus 23. 06:49,  Nem világmegváltó gondolatok 110 komment

2016. augusztus 23. 06:49 Határátkelő

Nem világmegváltó gondolatok

Amikor meghirdettem a Magyarország 2.0 pályázatot, őszintén szólva kétféle írásra számítottam: gondoltam, jönnek majd a nagy, átfogó ötletek és persze a rövidebb, praktikusabb gondolatok is. A mai írás az utóbbi kategóriába tartozik és én ennek örülök, mert Mme Seldon tippjei az abszolút megvalósítható kategóriába tartoznak, nem kell hozzájuk államreform, újragondolt gazdaságpolitika – csak egy kis odafigyelés és szándék. Márpedig egy kis odafigyeléssel és jó szándékkal néha többre megyünk, mint a nagy reformokkal. Ezért is gondoltam, hogy (bár felajánlotta, hogy a rövidsége miatt esetleg menjen párban valamelyik másik írással) megállja a helyét önmagában is. (A pályázat eddig megjelent írásait itt olvashatjátok el.)

Szavazni ma is, mint mindig a poszt végén, és/vagy a Facebookon tudtok.

wp_20160608_06_51_21_pro.jpg

„Előre bocsátom, hogy semmi világmegváltót nem akarok írni, csak néhány apró, praktikus ötleteket hoztam képekkel:

1. A cukrot Franciaországban meg lehet vásárolni praktikus, csavarós kupakos kiszerelésben, ami nagyon jó pl. sütéskor.

2. A közlekedési lámpát sok helyen úgy alakították ki, hogy a nagy, magasan levő mellett van egy kisebb, lejjebb elhelyezett is, amit jobban lehet látni, ha a fák eltakarják, rásüt a nap vagy biciklivel megy az ember.

wp_20160608_13_30_22_pro.jpg

3. Elfelejtettem befizetni az orvosi kamarai tagdíjat, és kaptam egy levelet, amiben erre figyelmeztetnek. Kiemelném a levél végén szereplő részt: „Ha a személyes vagy szakmai helyzete indokolja a fizetés késését, szeretném megismerni ezt a helyzetet, hogy együtt találhassunk megoldást.”

Nincs a levélben semmi olyasmi, hogy ha pedig nem fizet, akkor annak ilyen és ilyen következményei lehetnek. (Kizárás a kamarából, nem dolgozhat tovább, deresre húzzák stb.) Udvarias levél, semmi fenyegetőzés nincs benne, ez is élhetőbbé teszi számomra az országot.

wp_20160615_19_20_13_pro.jpg

4. Az ikerlányaim szeptembertől „nagy” iskolába mennek (az óvoda is école, csak école maternelle), az iskolaigazgató körbevezetett minket az iskolán, hogy a lányok lássák az új helyet.

Pár napja felhívtam az igazgatót, hogy van-e egy lista, hogy mit kell venni az iskolába. A válasz: nem, hozzanak egy füzetet és néhány tollat, a többit majd megmondják szeptember elején, de nem lesz sok minden.

Magyarországon hányféle füzetcsomagot, számolópálcikát, gyurmát, kutyafülét kell összevásárolni? És a tanítónők morognak, ha valami nincs meg tanévkezdésre.

5. Építkezés-házvásárlás kapcsán a hitelfelvételnél olyan biztosítás jár alapból, hogy ha a házastársak valamelyike meghal, a további részleteket a biztosító fizeti. Magyarországon hol van ilyen? Hány olyan történetet hallottunk, hogy valaki megözvegyülve belerokkant a hitel törlesztésébe és elvették a lakását?

Az utolsó javaslathoz valószínűleg tőkeerősebb biztosítók kellenének, de a többi kis odafigyeléssel – jó szándékkal megvalósítható lenne Magyarországon is.”

HÍRMONDÓ

Kutyakomédia a Parlamentben a mi bőrünkre

Nem mintha meglepő lenne, de megint sikerült nagyot alakítania a magyar képviselőknek. A kormánypártok szerint nem fontos, technikailag miként szavaznak a határátkelő magyarok az októberi referendumon, így bojkottálták az erről összehívott ülést. Az ellenzék meg nagyjából összevissza beszélt.

Vallanod kell a határátkelésről

Október első napján indul az a kis népszámlálás, amelynek kérdőívén a Központi Statisztikai Hivatal biztosai sok minden egyéb mellett a kivándorlás is szerepel. Válaszolni kötelező. Az azért érdemes tisztázni, hogy mikrocenzusról van szó (a lakosság 10 százalékát keresik fel), és persze nem csak az elvándorlás lesz a téma.

A külföldi pártalálás nehézségei

Szerelemre lelni sehol sem könnyű, így természetesen külföldön sem, ahol aztán a helyzetünket a nyelv és az eltérő kulturális háttér is nehezítheti. Valami ilyesmit tapasztalt meg a 29 éves Sámuel is, aki Londonban próbált meg párra találni.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: pályázat Magyarország 2.0

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3711357922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.08.23. 06:54:00

Csavarós cukor,mik vannak...

firg_firg 2016.08.23. 07:09:04

Uzenem Samuelnek hogy kivandorolt magyar ferfiukent igazan konnyu part talalni.
Pesten.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.08.23. 07:17:51

Jó az a lámpa megoldás. Itt a kereszteződés túloldalán minden lampa meg van ismételve. Az is jó. Nem kell rafeküdve a kormányra kitekert nyakkal a fejünk fölött lévő lámpát nézni.

Golf2 2016.08.23. 08:05:19

A legkönnyebb sok dohánnyal a dohány utcában

fhdgy 2016.08.23. 08:09:55

Augusztus 20.-án a "Hogyan légy digitális nomád" poszt Hírmondójában volt egy cikk, ahol a világ 50 legjobb reputációjával rendelkező országa szerepelt. Akárhogy sasoltam, nem láttam rajta olyat, hogy "Hungary". A 15. helyen volt egy olyan, hogy "France". Ez az ország annak köszönheti a 15. helyet, hogy náluk van csavaros kupakos cukor?

Én elhiszem, hogy Franciaországból nézve a csavaros kupakos cukor léte vagy nem léte sorskérdés. Innét nézve is az?

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2016.08.23. 08:50:21

@fhdgy: aprosag ami kellemesebbe teszi az eleted. Szereld le a hazrol az ereszt aztan meatod h mennyivel jobb volt vele. Ez is olyan.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.08.23. 08:55:52

Sokszor már a hivatalos levelek érthetősége és emberibb hangja is segítene egy csöppet. Hogy ne kelljen meglepődni azon, ha valaki egy hivatalban/ból emberi hangon szól hozzám. A TB-met Sopronban (nem) intéző hölgy taplóságára húsz évvel később is emlékszem. De az esküvőt is okkal tartottuk máshol, olyan "kedvesen" adta az infót az akkori ügyintéző, hogy elvittük máshoz az örömünket.

Mrs. Clayton 2016.08.23. 08:58:32

azert ne legyunk mar ilyen butuskak, Magyarorszagon is olyan eletbiztostast kot az ember amekkora hitelt felvesz a hazra, igy ha valamekyikuk meghal sem kell belerokkanni a torlesztesbe, az mas kerdes, hogy otthon erre az emberek nem gondolnak es nem is kotnek joforman semmilyen biztositast, vagy ha a bank eloirja, akkor 3 ev utan felmondjak

SzAdam 2016.08.23. 09:02:25

Az első 2 felesleges szerintem, főleg a papír csomagolás sokkal környezetbarátabb mint a csavaros műanyag (otthon áttölthető).
A 3-as és a 4-es elég hasonló, fontos, hogy partnerként kezelnek, nem lenézett ügyfélként. 5-ös ponthoz annyi, hogy jobban szeretem ha nincs árukapcsolás és én dönthetem el milyen szolgáltatást kérek, ne legyen kötelező életbiztosítás magasabb törlesztővel (még ha ilyen esetben ésszerű is megkötni).

adg 2016.08.23. 09:06:34

Minden hitelhez lehet biztositast kotni magyarorszagon is, amely fedezi a fennalo tartozast halal, rokkantsag vagy akar munkanelkuliseg eseten is. Nyilvan ennek vannak feltetelei.
Ez pl a bp bank, talalomra: www.budapestbank.hu/szolgaltatas/lakossag/biztositas-hitelfedezeti-szemelyi.php

De meg kisebb hitelekre is lehet ilyet kotni. Nincs uj a nap alatt. :)

szakasz2 2016.08.23. 09:19:16

Hmmm...
1. A cukron csak lestem, azt úgy látom inkább a franciáknak kéne tőlünk eltanulnia - ugyanis a műanyag csomagolás meglehetősen környezetszennyező a papírhoz képest. Mindezt azért, hogy 5 másodpercet spóroljunk a cukor adagolásnál, hááát...
3-4. Teljesen egyetértek. Annyit tennék hozzá, hogy pl. Svájcban is úgy van, hogy az adóbevallásnak van elvileg egy határideje. És aztán oda van írva a tájékoztatóra, hogy ha bármilyen okból ezt nem tudnám betartani, kérik jelezzem, LEHETŐLEG ELŐTTE! Vagyis még akkor sem automatikus büntetés jön, ha határidő után jelzem.
5. Ez már sok-sok éve is létezett magyarországi hiteleknél, úgy hivják, hogy hitelfedezeti biztosítás - csak nem kötelező és automatikus, hanem kérni kell pár tizedszázalék kamatfelárért. Biztos lehetsz benne, hogy ezt Franciaországban is beleszámolják a THM-be. A tőkeerősebb biztosítókhoz ennek semmi köze, ehhez még kevesebb is kell mint egy szimpla soktizmilliós életbiztosításhoz. Ez utóbbit is lehet egyébként kötni, én Magyarországon kb. 10 éve kötöttem 20 évre, most indexálásokkal asszem 30 millió körüli biztosítási összegnél tart és kerül kb. havi 9 ezer Ft-ba.
Magyarországon olyan történetet is sokat hallani, hogy valaki ártéren építkezett, meglepő módon egyszer csak jön az árvíz, elviszi mindenét, biztosítást persze nem kötött, és utána jajveszékel. Asszem az alapvető pénzügyi ismeretek oktatása inkább a probléma, nem a biztosítók tőkeerőssége.

Taxomükke (UK) 2016.08.23. 09:30:13

@Mrs. Clayton: ... vagy mondjuk nem fizet a biztosito...

Karma17 2016.08.23. 09:33:29

Hitelbiztositas: mikor mi felvettunk hitelt 2001-ben, nekunk kotelezo volt ilyet kotni. Egyszeri 100k HUF volt.

Ami az iskolai cuccot illeti, itt a formaruhan kivul az kerult vagy 10 fontba. (3x Pritt ragaszto, 5x Staedler ceruza + radir, 12 szinu Crayola Twister es zsebkendo). Viszont megemeltek a morning club dijat 1.5-rol 2 fontra :(

A ruha viszont tudja vinni a penzt rendesen, 2 iskolai polo es ket pulover kb. 40 font, es akkor a nadragot a tescoban vettuk, ott csak 6 font 2, meg a maradek iskolai polo is nem emblemas, hanem sima feher :) Szerencsere az emblemas dzseki nem kotelezo :)

Azon, hogy itt mitol elhetobb a dolog, sokat gondolkodtam mar. Nekem szemely szerint egyreszt egyszeru biologiai okai vannak, itt nem el meg a parlagfu. Attol MO-n nagyon sokat szenvedtem az utobbi 17 evben. Az csak egy hozzaadott bonusz, hogy szunyog sincs :)

A modern magyar iskolarendszert nem lattam belulrol, de amit hallottam, az nem tunt tul biztatonak. Itt azt latom, hogy azert tobbnyire mukodik a dolog, es latom a fejlodes a valtoztatas igenyet, ha szukseg van ra.

Mrs. Clayton 2016.08.23. 09:33:41

@Taxomükke (UK): es miert ne fizetne a biztosito, ha a biztositott meghal? ertem, hogy mire celzol, de ettol fuggetlenul a biztosito jellemzoen fizet ha olyan karesemeny van, amire biztositott az ember

Határátkelő 2016.08.23. 09:35:15

@szakasz2: "Asszem az alapvető pénzügyi ismeretek oktatása inkább a probléma, nem a biztosítók tőkeerőssége." Ott a pont!

Mrs. Clayton 2016.08.23. 09:37:26

@Karma17: el kell szomoritsalak ugyanis itt is megel a parlagfu, en mar nem megyek gyalogturara mindenfele gyalogutakon keresztul a foldeken, mert masbol sem all a napom, mint pruszkolok es egybefolyik az osszes nyalam, konnyem egyebem

Mrs. Clayton 2016.08.23. 09:41:32

@SzAdam: de, legyen eloirva az eletbiztositas hitelhez, ugyanis igy mindenkinek kisebb a kockazata es ha baj van sem fog tovabb eszkalalodni a helyzet, kulonben a tobbi hitelfelvevo fizethet magasabb kamatot, meg az adofizetok tobb adot, amibol majd megy a segely a csaladnak es a tobbi es a tobbi, egy 20 millios hitelre havi 7000 ft ha nem fer bele, akkor nem szabad hitelt felvenni

soad1221 2016.08.23. 09:41:40

"5. Építkezés-házvásárlás kapcsán a hitelfelvételnél olyan biztosítás jár alapból, hogy ha a házastársak valamelyike meghal, a további részleteket a biztosító fizeti. Magyarországon hol van ilyen? Hány olyan történetet hallottunk, hogy valaki megözvegyülve belerokkant a hitel törlesztésébe és elvették a lakását?

Az utolsó javaslathoz valószínűleg tőkeerősebb biztosítók kellenének, de a többi kis odafigyeléssel – jó szándékkal megvalósítható lenne Magyarországon is.”"

Ilyen van itthon, csak nem kötelező. Minden hitelre lehet biztosítást kötni, sőt választhatsz, hogy milyen esetekre szeretnéd, ettől függően változik az ár.

soad1221 2016.08.23. 09:43:48

@adg: @szakasz2: oké, ezt a kört már letudtátok :)

"Asszem az alapvető pénzügyi ismeretek oktatása inkább a probléma, nem a biztosítók tőkeerőssége"

ahogy mondod... :)

Karma17 2016.08.23. 09:50:06

@Mrs. Clayton: Eszak-irorszagban? Lehet, hogy megel, de miota kikoltoztunk, nincs problemam az allergiammal, pedig MO-n julius vegetol oktober elejeig meg akartam halni.

Del-angliaban mar tenyleg gond...

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.08.23. 09:53:17

Jó meglátás. Az apró, pici dolgok tesznek élhetőbbé egy országot. És ezek megváltoztatásához nem kell törvénymódosítás, nem kell semmi max egy kis figyelem.

macamuca [IHUN] 2016.08.23. 09:53:47

Mi ez a ""kötelező válaszolni"" passzus????
Ha nem válaszol online, majd , és nincs otthon, vagy nem akar válaszolni, akkor...???, akkor mi lesz??
Tényleg érdekelne...

Határátkelő 2016.08.23. 10:03:14

@macamuca [IHUN]:

"4. § (1) Az  adatszolgáltatás a  Központi Statisztikai Hivatal által a  mintába kijelöltek számára – a  (2)  bekezdésben felsorolt
adatkörök kivételével – kötelező."

www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK15040.pdf

Ha meg nem, akkor gondolom, valami büntetés jön. Azért az érdekes kérdés, hogy ha például Magyarországon vagy bejelentve, de külföldön élsz, és beleesel ebbe a 10 százalékba, viszont nem töltöd ki a neten, akkor mi történik...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.08.23. 10:18:12

@Karma17: akkor jól értem, vannak kötelezően megvásárolandó, emblémás cuccok? S bizonyos iskola emblémás cuccait csak bizonyos boltban tudod megvásárolni? Errefelé nagyon háborognak a népek, az ilyesmi ellen, hogy ugye, Tesco ing-nadrág pár euro (s ráadásul bírja is a nyúzást!), ugyanaz iskolaellátó boltban emblémával vagyon... vagyis lehúzás, akárhogy nézzük is. De nem változik a rendszer. Ahelyett, hogy varrogatná a szülő az emblémát, mint boldogult gimnazista koromban.

Nekem a nagy időváltozások okozta migrén nem hiányzik. Órákra kiütött a fejfájás, a hányinger, nem láttam, borzasztó volt viharok előtt. Most ez itt nincs.

Herr Géza 2016.08.23. 10:28:57

WTF!!!?? Nem utántölthető, müa. cukroszacskó??? Úgy rúgnám s.ggbe, aki kitalálta, hogy csak úgy sistereg. Lusta háziasszonyoknak biztos tök jó, de bocsájtassék meg nekem, minden háztartási boltban kaphatók különböző adagolós technikával ellátott, egyszerűen utántölthető müa. edények, nem lenne minden szempontból gazdaságos megoldás??? Grrrrr...

Karma17 2016.08.23. 11:01:58

@kisrumpf: Pontosan, de szerencsere nem annyira merevek. Tulajdonkeppen egy-egy is eleg lenne belole, sajat magunk miatt (mega kolok miatt) vettunk kettot, mert ugyis elso nap leeszi custarddal, vagy valami massal :) Es itt sajnos nem ugy szarad a ruha mint MO-n.

Mi tavaly elkovettunk egy hibat, meg nem ismertuk mit hol erdemes venni es a BHS-ben vettunk iskolai cipot. Az kb. 2-3 honapig birta, es kilyukadt a sarka... A kovetkezot a Clarks-ban vettuk, igaz, hogy az 40 font volt, de az meg mindig cipo, azt kinotte, nem elnyutte :)

Taxomükke (UK) 2016.08.23. 11:37:29

@Mrs. Clayton: Nekem pl. egy terdserulesre kellett volna fizetniuk, azert nem tettek, mert nem a terdemet szetvagva mutottek, hanem artroszkopiasan.
Egy tavoli rokonunk buszbalesetben, utaskent halt meg, 8 vagy 9 ev utan, reszletekben latott a csaladja valamennyi penzt.

Taxomükke (UK) 2016.08.23. 11:39:17

@Karma17: Del-Angliaban lakunk, a nejemnek otthon nagyon rossz volt a parlagfuszezon, itt egyaltalan nem jott ki az allergiaja.

2016.08.23. 12:03:23

Sajnalom, de en elegge csomagolasellenes, ugyis mondhatjuk, hogy sotetzold elmebeteg vagyok, ugyhogy nem tudok orulni a kupakos cukornak, es azt is szanom-banom, hogy osszetortem az elvihetos kavehoz ami volt porcelan bogrem, ugy nezett ki, mint egy papirpohar, kis szilikon kupakja is volt, hogy ne lotyogjon ki, azota elfelejtettem ujat szerezni es megint papirpoharban kapom az elvihetos kavet es utalom magam. :(

Biztositast hitelfizetesre lehet kotni Magyarorszagon is, ugy tudom, sot, azt hiszem, hogy Angliaban pont abbol volt botrany, hogy automatikusan megkotottek a hitellel egyutt, csak nem tajekoztattak rola az ugyfelet, es emiatt ok a tudtuk nelkul fizettek a dijat. (Nem biztos, hogy igy volt, valaki majd elmeseli, aki ott lakik vagy jobban kepben van.)

A kisebb lampa, a kedves hangu level, es a gyerekekkel nem folosleges szarok megvetetese azonban valoban remek talalmanyok, hogy en hogy utaltam azokat a kivagott betuket, amikbol szavakat kellett kirakni, ilyen kis tasakokba, es allandoan szetszorodtak a taskamban, es kb ketszer hasznaltuk osszesen de azert mindig vinni kellett, meg a piros-kek korongokat meg a szines palcikakat, amivel leginkabb otthon jatszottam mert azt se hasznaltuk.

Sok ilyen aprosag nagyon sokat szamit amugy, lehetne tobb orszagbol is ilyen poszt, koszonjuk szepen :)

@Határátkelő: En ertem, hogy ez olyan, mint a nepszamlalas, es kotelezo beengedni a nepszamlalot, de ha ez levelben jon, akkor tenyleg mi van, ha nem is kapom meg, vagy mas dolog miatt nem is tudok rola?

Mme Seldon 2016.08.23. 12:49:56

@fhdgy:
Senki se mondta, hogy a világot fogja megváltani a csavarós kupakos cukor, csak egy pici könnyebbség. :)

Mme Seldon 2016.08.23. 13:00:03

@szakasz2:
"Asszem az alapvető pénzügyi ismeretek oktatása inkább a probléma, nem a biztosítók tőkeerőssége."
rendben, akkor az alapvető pénzügyi ismeretek tanítását kellene elkezdeni.

Herr Géza 2016.08.23. 13:31:19

@Mme Seldon: Hát ehhez képest a Magyarország 2.0 projektedben első pontként szerepelt..... :D
Azért akkor magyarázd már el nekem mitől jobb ez, mint a papírzacsi, mondjuk attól eltekintve, hogy ha elborul a szekrényben, akkor nem szóródik ki (már ha nem önti át az ember azonnal valamilyen tárolóedénybe).... Csak kíváncsi vagyok. :D

macamuca [IHUN] 2016.08.23. 13:34:27

@Határátkelő:
Köszi.
Szóval a mo-i lakcímen (jogos, hol máshol) értesít, hogy (esetleg) érintett vagyok (lehetek), de erről én itt nem tudok-nem tudhatok. Mindez egy 2015-ös törvény alapján... Miért os kellene egy külföldön élőnek naprakésznek lennie a távozása után (!!) alkotott törvényekről?..., és vajon az országban élők közül hányan ismerik eme "friss" törvényt?.... (meg a törvénygyár többi produktumát..)
Retorziót nem említ/nem tartalmaz....

adg 2016.08.23. 13:44:05

@macamuca [IHUN]:
Errol ket dolog jut eszembe:
- a szabaly nem ismerete nem mentesit. Miert nem jaratod a magyar kozlonyt, erdekes olvasmany es kepben lennel mindenkrol. :)
- az at nem vett level atvettnek minosul, kezvesitesi velelem. 22 csapdaja

Az allam vedelmeben: ha nem elsz a megadott lakcimeden, azt honnan kene tudniuk. Azonkivul idonkent muszaj uj szabalyokat, torvenyeket stb hozni, nem lehetnek tekintettel arra, hogy valaki esetleg epp nincs otthon, es hogy hogyan fog errol ertesulni.
Nyilvan, ha arra kerul a sor, es megerkezik az esetleges retorzio, akkor majd mondhatod, hogy nem voltal otthon, es el lesz intezve. Kis utanajarassal. Felteve, ha megtudod, hogy megbuntettek. :) .

2016.08.23. 13:54:47

@adg: "Felteve, ha megtudod, hogy megbuntettek. :)"

Viccelgetunk, viccelgetunk, aztan majd te is nezni fogsz am, hogy egyszercsak 2022-ben megjelenik anyadnal a vegrehajto, mert nem fizettel be 2016-ban egy nepszamlalasi kotelezettseg elmulasztasaert fizetendo birsagot, ami a 6 ev alatt 650.000 Ft-osra inflalodott, ugyhogy anyadtol viszik a TV-t, a mosogepet, a hutot, esetleg elcsatoljak tole az eloszobat, es kiutaljak szocialis lakasnak.

adg 2016.08.23. 14:07:31

@mojyo: Szep is lenne, ha az en nepszamlalasi kotelezettseg elmulasztasaert fizetendo birsagomat anyamon akarnak behajtani, es tole csatolnak el az eloszobat. :)
Ameddig a budi marad, addig nincs nagy gond. Az oroszok meg mar ugyis a spajzban vannak.

Határátkelő 2016.08.23. 15:04:44

@macamuca [IHUN]: Hát ha nem jelentkeztél ki, akkor mondjuk neki sem kell tudnia, hogy nem vagy ott... :) Ha kijelentkeztél, akkor sima ügy.

Másrészt nem kell tudnod, de ha mondjuk miközben Angliában élsz megváltoztatják Magyarországon a KRESZ-t, és te ezt nem tudod, attól még ugyanúgy megbüntetnek. (Jó, ennél csak jobb példák vannak így visszaolvasva, de azért szerintem érthető, mire gondolok.)

M. Péter 2016.08.23. 15:15:56

“Építkezés-házvásárlás kapcsán a hitelfelvételnél olyan biztosítás jár alapból, hogy ha a házastársak valamelyike meghal, a további részleteket a biztosító fizeti.”

Ha a hitelező maga nyújtja a biztosítást, akkor az garantáltan sokkal drágább, mintha az ember maga szerződne a legjobb ajánlatot kínáló biztosítóval. Az Egyesült Királyságban tilos, hogy a hitelező a hitelbe csomagolja a biztosítást vagy feltételül szabja, hogy a hitelfelvevő nála kössön biztosítást, kapásból nem tudom, hogy ez csak brit, vagy uniós szabályozás.

Rendesen fell kell mérni, hogy kell-e biztosítás, milyen fajta és mekkora összegre. A kockázati életbiztosítás nagyon olcsó egy jó egészségi állapotban levő nem dohányzó személynek, anyagilag nem is a haláleset a legrosszabb, hanem az állandó ápolást igénylő súlyos betegség vagy rokkantság.

Shanarey 2016.08.23. 15:35:43

@Határátkelő:

Én nem jelentkeztem ki de a TB, és a NAV szerint is külföldön élő vagyok, továbbá a kerületi önkormányzatnál is tudják. Ám ez még nem jelenti azt hogy azok az "okosok" is tudják akik azt a címlistát majd összeállítják. Ez igazából akkor érdekes ha a címen található ingatlanban nem lakik senki, így nem lesz aki a kérdezőbiztosnak válaszoljon.

London2009 2016.08.23. 15:52:59

@Herr Géza: @mojyo: De jo, hogy ma ez is kiderult, hogy sok ilyen rendes kornyezettudatos hataratkelotars van koztetek! Kozetek tartozom en is. Sirni tudnek, foleg itt Angliaban a csomagolastol. 6 paradicsom egy muanyagtalon ul, majd az meg be van muanyaggal csomagolvam, amit vegul beletesznek egy masik muanyag szatyorba. Borzalmas. Az irodaban is mindenkit egyesevel probalok meggyozni, hogy ne egy elvihetos dobozban egyek meg a kajat, hanem uljenek le, egyek meg a tanyerrol. Egyreszt kell is ennyi piheno, masreszt gondoljanak mar bele mi szemetet termelunk nap, mint nap csak azzal, hogy az asztalunknal egyuk meg az ebedet. Ugyhogy egy csavaros teteju cukros zacskot, tok feleslegesnek tartok en is. Nem is ertem igazan, hogy miben segit. A masik vesszoparipam meg a szappanhasznalat a sok tusfurdos flakon helyett, biomosopor dobozban es nem azok a muanyag taskak egy masik muanyag dobozban stb stb. Ilyen szempontbol sokkal jobbak voltak a 80-as evek a palackvisszavaltassal es a sok papircsomagolassal…

kardio1 2016.08.23. 16:01:03

@Mme Seldon: Nekem tetszik a kupakos cukor :)
Viszont a banki hitelhez jàro biztositàs nem kötelezô, és a biztositàs is inkàbb ùgy szol, hogy hitelfelvevôk közti megoszlàs alapjàn nem kell fizetni bizonyos összeget a ovàbbiakban: pl. ha a hàzasfelek fele-fele arànyban hitelfelvevôk, akkor az egyikük halàla esetén a màsiknak a törlesztôrészlet 50%-àt kell a tovàbbiakban fizetni, nem mentesül teljesen a fizetés alol. Az iskolai dolog, amit irtàl, nem orszàgos jellegû, itt biztosan nem igy van.

kardio1 2016.08.23. 16:02:01

@Herr Géza: németek ezt nem érthetik, ez francia dolog :)

2016.08.23. 16:21:13

@London2009: Sajnos en illatmanias vagyok es szeretem a kulonleges tusfurdoket, de ezen, es a papirpoharas kaven (amit igyekszem minel hamarabb megoldani) kivul en is igyekszem betartani a fobb szabalyokat. A muanyagdobozban arult porciozott irodai ebed szerintem nem csak a csomagolas miatt gaz, hanem szerintem ezek nem is annyira egeszsegesek, mintha magadnak csomagolnal valamit.

A kedvencem amugy a Kindernek a kis "Schoko-bons" nevu termeke, ezek ilyen kis bonbon meretu csokigolyocskak, amiket egy tasakban arulnak nemtudom mennyit talan 50g-t, csakhogy a tasakon belul mindegyik kis bonbon egyenkent meg be van csomagolva ilyen szaloncukor szeruen.... (Gondolom, hogy a gyerekeknek ki tudjak porciozni az uzsi melle, dehat letezik elmosogathato kisdobozka is a vilagon...)

Illetvehat, a legjobbak Amerikabol jonnek, ezt a linket meg egy egyetemi projekthez mentettem el, veletlenul jott velem szembe a Facebookon de akkor pont jol jott, nagyon szivesen megmutatom neked is, hadd szornyulkodjetek csak:
www.buzzfeed.com/sophiegadd/absolutely-ridiculously-packaged-foods?bffbmain&utm_term=.et2oO0Z3K2#.hrgrM0Vb6N

:D

Hari Seldon 2 2016.08.23. 16:23:07

@Herr Géza:
Ugyan én az ilyen Magyarország 2.0 poszokra nem reagálok nem támogatom, (ez egyébként benne is volt az eredeti szövegben csak HA szeméremesen kihagyta :-) ) ma azért kivételt teszek.
Egyrészt, ha három gyerek akar "segíteni" a sütésben. (tudom a Rajna másik felén nem nagyon tartják lényegesnek az ilyet, de a franciák már csak olyanok, akik nagyojából tudják mit jelent egy jó étel... :-)
Szóval itt már 4 éves kortól az óvodában adják az ívet a gyereke alá, hogy főzni sütni kell. A lányaik meg belemennek. Sütnek bőszen. Aztán mi történik ilyenkor? Fogja a gyerek a kanalat, bele a papírdobozba, (műanyagba) és veszi ki a cukrot. Aztán le a földre. Én meg csodálkozom, hogy ragad a konyha... Áh, apa csak sütöttünk neked meglepetést... Köszi édesem...
Másik észrevétel:
Ha a teljes élettartam ciklust nézzük, nem vagyok biztos benne, hogy a pár deci olajból készült műanyag zacsónak az előállítása nagyobb környezeti lábnyomat eredményez, mint mondjuk egy "újrafelhasznosított papírból" készült csomagolás.
- Gondolok itt:
A műanyag zacskót egyszer alakítják ki, viszonylag jól bejáratott technológia alapján.
A "újrahssznosított papír" (vagy bármi más, mondjuk újrahsznosított műanyag stb...) ugyanúgy igényli az újrahasznosítás során a befektetett ENERGIÁT (sőt szerintem többet is, mert a régi kötéseket fel kell bontani, az újakat meg létrehozni) mint az egyszeri felhasználható csomagolásnak.
Továbbá: a elszállítás, válogatás, szortírozás szerint tárolásnak is van költsége. Ami szintén IGÉNYEL plusz energia felhasználást. Szóval a dolog nem anynira egyértelmű.

FutureFry 2016.08.23. 16:28:52

@M. Péter: A "legjobb" biztosítás az Amerikában elterjedt PMI: Ezt a kölcsönt felvevővel fizettetik (havonta) de a kölcsönt nyújtót védi! Mértéke a kölcsöntől és az önrésztől függ, és általában nem jelentéktelen összeg (átlagos kölcsön esetében mondjuk kb. $100/hó). 20% önrész felett általában nem kérik - ha a kölcsön visszafizetése során eléri az ember ezt a mértéket, akkor megszüntethető (de persze ez nem automatikusan történik).

@mojyo: Csomagolás: A méregzöldek szerint a legjobb a "bulk" (saját edénybe tölthető) "kiszerelés", ráadásul ilyenkor a vevő kedve szerinti az (otthonról hozott) tartóedény (kupakos, csavaros, tekerhető, szórós, stb). Egyébként ha már praktikusság: itt olyan (újrahasznosítható) műanyag flakonban is lehet kapni cukrot aminek a tetején különböző méretű szóró/öntőlyukak is vannak, pl. (bár sajnos ez pont nem látszik a képen):
shop.floridacrystals.com/getmetafile/94388e9d-c3e3-44ad-bef7-f6797d7ab5a0/Florida-Crystals-3lbOrgJug

FutureFry 2016.08.23. 16:36:42

@mojyo: "... osszetortem az elvihetos kavehoz ami volt porcelan bogrem, ugy nezett ki, mint egy papirpohar, kis szilikon kupakja ..."

Ezt a bögretípust ismerem (praktikus): Egyébként az összetörés valószínűsége nagymértékben csökkenthető úgy, hogy nem felejtjük el, hogy a bögrét az autó tetejére/csomagtartójára rakva ottfelejtjük amikor elhajtunk... Persze ha autóstársaink időben szólnak/mutogatnak (mielőtt kanyart kellene vennünk vagy nagyobb fékezés történne) akkor esetleg megmenthető!

2016.08.23. 16:43:23

@Hari Seldon 2: Bocs, hogy beleszolok, de de igen, egyertelmu, a papir javara. A papirt alacsony hofokon ragasztjak (tudom, a ragaszto is szennnyezo), de a muanyagot viszont magason olvasztjak, a papir fenntarthato forrasbol szarmazik (ujra tudod ultetni a fakat), az olaj nem. Ezen felul raadasul a papirt a muanyaggal vagy alufoliaval bevont kartondobozokon kivul gyakorlatilag minden formajaban ujra lehet hasznositani, a polimerekbol viszont rengetegfele variacio van, amik kozul nem mindet tudjak mindenhol ujrahasznositani, peldanak okaert a PET ugye viszonylag elterjedten ujrahasznosithato, az LDPE tasakokat viszont peldaul viszonylag keves helyen hasznositjak ujra, es mire odaviszik, ahol ez meg tudna tortenni, magasabb lesz a fajlagos koltsege, mintha ujat csinalnanak, igy csak halmozodik felfele mindenhol, tobbnyire pedig a tengerben kot ki ahol aztan kismillio problemat okoz. Eppenseggel egy kicsit ki kellett muvelnem magam a temaban :D

Amugy mi is sutottunk az anyukankkal gyerekkent, sot, volt, hogy felugyelet nelkul is a tesommal, es cukormero kanallal operaltunk, ilyen oblossel ki lehetett ugy szedni a cukortarto dobozbol, hogy nem lett semmi ragacsos, illetvehat, aki olyan nagylany, hogy sutni tud, az takaritani is. :D

En nem itelek amugy el senkit a csavaros cukortasak hasznalataert, es elhiszem, hogy harom kisgyerek mellett nagy kenyelem. Mindannyian szennyezzuk valamennyire, en peldaul mint mar emlitettem, tusfurdos flakonokat hasznalok el, es ezeket a papirpoharakat viszem el a kaveval, aminel szerintem nincs is szornyubb mert ezeket se lehet am ujrahasznositani, azonban, hogy az elet apro oromei kozul pont ez keruljon az elso helyre, ezen csodalkoztunk el csupan nehanyan.

2016.08.23. 16:49:07

@FutureFry: Igen, van mar Magyarorszagon is csomagolas-mentes bolt, bizonyos higieniai fenntartasok miatt csak korlatozott valaszteka van, de szerintem nagyon jo otlet, csak legyenek mindenhol ott az osszetevok kiirva. Meg olyan kezdemenyezes is van, pont Franciaorszagban, hogy nem szabad a szupermarketeknek kidobniuk a nem eladott elelmiszert, hanem oda kell adni a szegenyeknek. Es a muanyag szatyrokat is betiltottak amugy, szoval vegulis ebbol a szempontbol megbocsajthato, hogy arulnak csavaros kupakos cukrot. :D

A poharam egyebkent nem az auto tetejen tort ossze (sose rakok semmit oda, nem is tudom, hogy lehet azt, ez te voltal? :D), hanem mosogatas kozben kicsuszott a kezembol :(

desw 2016.08.23. 17:10:35

@Mme Seldon:

"rendben, akkor az alapvető pénzügyi ismeretek tanítását kellene elkezdeni. "

Jaja! Állambácsi nélkül már lassan a kaksi se megy!

Mrs. Clayton 2016.08.23. 17:11:44

@M. Péter: unios szabaly hogy tilos az arukapcsolas

nyuszigonosz 2016.08.23. 17:11:51

@kardio1: Nekem is tetszik a kupakos cukor. :-)

Határátkelő 2016.08.23. 17:11:56

@Hari Seldon 2: Ja, mert az a levél részben volt, és nem voltam biztos benne, hogy közzétételre szánod-e. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.08.23. 17:31:48

@Mme Seldon:
Igazad van sokkal kezelhetőbb mint a zacskó.
A többi meg rizsa.

Herr Géza 2016.08.23. 17:42:34

@mojyo: Köszi ! Mindent leírtál, amit én válaszoltam volna @Hari Seldon 2: -nak... :D
Továbbra sem értem ám, hogy a kislányok, akik a kanállal szednék ki a cukrot a zacsiból, miért ne szórnák mellé ebből a kupakos csodából (oké, kevesebbet...)?
Meg, ha egy ilyen csoda a megoldás, mindent lehet kapni feltölthető verzióban...
Egyszer a saját műanyag ganéjunkban fogunk megfulladni. Szerintem. Ez a zacsi konkétan megy a szemétégetőbe, ahol tök emberbarát gázok keletkeznek elégetésükkor. Egészségünkre.
Van persze itt is, pont cukor ügyben hasonló, de picit lightosabb baromság. Porcukor, papírhenger dobozban, a tetején olyan műa. kupakkal, amibe be van építve egy forgatható szita. Okos dolog önmagában, a műa. rész minimális darab, de ez sem szedhető szét roncsolás nélkül, ergo nem újratölthető. Pedig csak nem kéne rágyógyítani atombiztos ragasztással a kupakot.... Mint ahogy azt a hasonló sószóróknál megoldották. Grrrrr....
És távolról sem vagyok egy zöld ultra, de a gondolkodás hiányától a csomagolás területén is herótom van. :D

FutureFry 2016.08.23. 17:43:06

@mojyo: “A poharam egyebkent nem az auto tetejen tort ossze (sose rakok semmit oda, nem is tudom, hogy lehet azt, ez te voltal? :D)”

Dehogy én voltam, csak hallottam, hogy valakinek az ismerőse látta. A bögre meg nem az autó tetején törik össze hanem az úttesten/járdán :). Egyébként valamilyen szinten érthető tárgyak ilyetén - jó esetben átmeneti - elhelyezése: hova rakja az ember ha mindkét keze tele van és ki kell nyitnia a "régimódi" kocsiajtót?

Herr Géza 2016.08.23. 17:45:49

@Hari Seldon 2: Khm, khm... A lisztet is kupakos műa. zacsiban árulják az okos franciák???? :))))))))

Mme Seldon 2016.08.23. 17:49:03

A cím is az volt, hogy Nem világmegváltó gondolatok.
(Egyébként én pályázaton kívül küldtem, csak HA tette be a pályázatba.)
Aki nem akar, nem vesz kupakos cukrot. Elnézést kérek a különböző árnyalatú zöldektől.
FutureFry által említett Bulk kiszerelés nekem is tetszene.
A hitelfedezeti biztosítás jó, ha nem csak az apró betűben jelenik meg, hanem esetleg az ügyintéző (nem állambácsi) hívja fel rá a figyelmet.

Shanarey 2016.08.23. 17:51:44

@FutureFry:

Egyszer én így megutaztattam egy kb egykilós főtt csülköt ami alufóliába volt csomagolva, ám a tető sínek és az azt átkötő tetőcsomagtartónak köszönhetően nem tudott leesni, mert a sofőr( én ) teljesen normálisan vezetett.

Csodabogár 2016.08.23. 18:18:15

Volt egyszer egy olyan konyha, ahol a felső szekrények alatt volt beépítve egy sor kihuzható doboz. Szerintem az volt a valaha megélt legpraktikusabb megoldás a cukor, só, liszt stb. tárolására.

Nyilt valahol Pesten egy üzlet, ahova vinni kellett a staniclit a vásárolandó árunak. Nemrég olvastam, hogy bezárt. Nem csodálom. Engem a gondolattól is kilelt a hideg.

2016.08.23. 18:27:05

@FutureFry: En ezt mar a harmadik napja amokfutom ezen a blogon, hogy teljesen lenyegtelen reszleteken akadok fenn, ugyhogy nem kell valaszolni, de hogy viszed el az autoig, ha mindket kezed foglalt? :D

Illetve mar a kerdes is ertelmetlen, igazi meregzoldek nem jarnak autoval. :D

FutureFry 2016.08.23. 18:33:46

@mojyo: Egyi kézben szatyor másokban bögre, kocsikulcs a zsebben? Gondolom így történhet meg a dolog.

Igen, biciklivel ez nem probléma mert lehet "kívül" (azaz rajta) pohártartó.

33621 2016.08.23. 19:54:37

Valamelyik nap linkeltem ide az alap cikket, de senki sem reagált rá!
Most bővült egy kicsit a történet, már a tv is foglalkozott velük!

www.haon.hu/video-tamadjak-a-miskolci-part-mert-kulfoldre-mennenek/3159019

DieNanny CH 2016.08.23. 20:07:50

@London2009:

"Ilyen szempontbol sokkal jobbak voltak a 80-as evek a palackvisszavaltassal es a sok papircsomagolassal…"

Múlt héten otthon voltam kenyérért egy pékségben. És megbűvölve néztem, ahogy abba a szürkés-barnás papírba szépen belecsomagolták nekem a kenyeret. Semmilyen nejlont nem használtak.
Még előttem van az, ha ruhaneműt, vagy cipőt vettünk anno, azokat is ilyen papírba csomagolták - mindig szerettem nézni, milyen ügyesen csinálják.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.08.23. 20:52:48

@London2009: Ugye, milyen borzalmas?! Nemrég cseréltem ki a kukáinkat, a kuka lett a reciklálós, s egy lebomló kis zacskóba gyüjtöm, amit nem komposztálok...Hiába igyekszem, rengeteg a müa zacskós csomagolás...

Buchhalter 2016.08.23. 20:57:56

@Mrs. Clayton: mert baromi drága!Bankban dolgozom!Szerintem a franciáknál arányaiban olcsóbb.

tanato 2016.08.23. 21:11:38

@33621: Ugyan nem reagáltam,de olvastam és köszi a folytatást.Egyebekben ne feledd, itt az olvasók döntő többsége már elment,nem igazán érdekli már őket az ilyen itthoni történet.

kuki123 2016.08.23. 21:45:53

Magyarország egy csóringer szar ország, ahol nettó 100-ért rabszolgaként tartják az embereket

A tanultabbja megkeresi a 200-300-at is ha mákos
Oszt így kb ennyi.
A többi adócsaló vállalkozó

50 évnyi komunizmus és több száz év nyomor és jobbágysors csinovnyik, csicska lét.
0 gyarmat
0 erőforrás
és teljes kiszolgáltatottság a németeknek.

Fel se tudjuk fogni,hogy más népek hozzánk képest micsoda jólétben élnek és hogy ez mennyire magától értetődő alap dolog, miközben itt az életünkért küzdünk.
Fel se tudják fogni, hogy egy cukor papírzacsiban legyen.
Azt mondanák mekkora szar alja termék lehet.
Erre legjobb példa a több rétegű üveg.
Nálunk már a paraszt házon is dupla ablak volt 50-100 éve mert az jól(jobban) hőszigetelt. aztán nyugatról behozták a szar 2 rétegűt.
Németek 10 éve be voltak zsongva hogy 3 rétegű üveg
A magyar mindenen spórol(t) hogy ne dögöljön éhen.
Ők pazaroltak, és jól éltek.

Nem hiába menekült el 600+ ezer ember.
Ez egy szar ország, ennyi.
5 év múlva már súlyos válság lesz.
10-20 évet adok a teljes összeomlásra.
olimpiával a dátumot is megadom -> 2024 szeptembere

2016.08.23. 21:47:04

@33621: A hozzászólások mindent elmondanak.... :-)

Herr Géza 2016.08.23. 22:05:50

@kuki123: Te, azt az eszmefuttatást az ablakok hőszigeteléséről ugye valami mesekönyvben olvastad?

NorthPier 2016.08.23. 22:18:50

@mojyo: "csomagolasellenes, sotetzold"

Hat szerintem ezt egyenesen neked talaljak ki :-)

24.hu/fn/gazdasag/2016/08/23/eheto-elelmiszer-csomagolason-dolgoznak-amerikai-kutatok/

Csodabogár 2016.08.23. 22:47:47

@Herr Géza: Nem a mai dupla üvegről szól a dolog, hanem a régi vágásu dupla ablakokról. Ilyen már az én életemben mindig volt, sőt előtte is. Talán nem a parasztházakon de városban igen.
Viszont nagyokat néztem, hogy Svájcban régebbi házakon szimpla üveg volt az ablakokon. Télire baraktak egy extra ablakot, ami csak kifele nyílott és nulla szigetelése volt. Diákok önkéntesen vállalták, hogy az öregeknek lehozzák ősszel a padlásról és berakják ezt a vacakot. Mindezt a 70-es években tapasztaltam. Aztán jött az olaj cirkusz és elkezdték cserélgetni az ablakokat, ami aztán jelentős lakbéremeléssel járt, de ez már egy másik történet.

2016.08.23. 22:54:01

@NorthPier: Nahat, micsoda tudomany! :D De amugy mar van eheto csomagolas, a kenyer, a zsomle, a palacsinta, a retesteszta, a tortilla, a pizzateszta, a pitta, az allatnak a bele, a gyomra, ezeknek a zselatinbol keszult valtozatai, a kaposztalevel, a paprika, a mindenfelenek a heja, ez mind mind maga az eheto csomagolas. :D

Mrs. Clayton 2016.08.23. 23:19:32

@FutureFry: en mindig a szelvedonek tamasztom ugy h ul a motorhazteto elen (ha erted hogy mondom), ott latom, ha otthhagyom

kuki123 2016.08.24. 00:02:02

@Herr Géza:
Nem,
Ez a valóság.

A nyugati az energiát mondjuk úgy, hogy nem túl gazdaságosan használja.

Elég csak kimenned angliába, hollandiába
Angol elegáns hotel szoba ablaka ujjnyi rés, bezárás valami pecek, be se lehet zárni.
Holland hotel szoba (átlag) gecikibaszott hideg szoba(16-17 fok vacogás) full fűtés mellett, mert 0 szigetelés, és csak szimplán záható szellőző!
másik 5csillagos szálloda vékony üveg, fűtőtest fullon okádja a meleget, de majd meg fagyok éjszaka max19 fok . mert annyira kihül a szoba. kint nem mínuszok, hanem 5-10 fok van!
És ez nem egyedi eset, főleg tengerközeli országokban.
A nyugaton is csak a 95-2000-es évektől kezdtek ők is csak átállni a szigetelésre
de simán látsz még ma is régi techológiát.
Ma már ott is számít azért ez a költség. de 15-20 éve, éppen pont leszarták.
Ehhez képest a mi paneljeink meg dupla öveges középen forduló
2007-ben voltam ausztriában egy "zöld" kiállításon.
Nem mondom voltak újdonságok, de kb a feltalálták a spanyol viaszt....nekik az ott kurva nagy újdonság volt.A dizájn új, de az elv ugyan az.

Tudtad, hogy a villamos energia hálózatunk annyira jelentéktelen, hogy ha az egész országot ki be kapcsolnánk, észre se vennék.
És meg is mondom miért volt ennyire energia pazarlás, a villany a fűtés filléres tétel. a Francia a töredékét fizeti mint mi például.
lásd mai sztori indexen német villamosenergia, azért fizetnek, hogy bekapcsold a villany sütőt. beszarsz. Oké látom én a kárát is amit okoz, de a jól látatja, tök más világ, nincs nyomorgunk gondolkodás.

Tudod miért volt dupla ablak a régi házakon?
azért mert a vastag levegőréteg szigetelt.
ne abból indulj ki hogy 50éves, és el van vetemedve.
Az akkor bizony nagyon találékony volt. Az a mai cellás műnyag keretben passzívház szintet lazán megütné
Szóval nem mesekönyv.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.08.24. 00:02:02

"Magyarországon hányféle füzetcsomagot, számolópálcikát, gyurmát, kutyafülét kell összevásárolni?"

Magyarországon időnként előpattan néhány hülye, és azt követeli, hogy az iskolában legyen szórakoztatóbb a tanítás. Ami azt jelenti, hogy egy tanár és egy tankönyv nem elég jó megoldás. Akkor kellenek kutyafülék is.

De azért nehogy már a gyurmán akadj fenn, jóember! Franciaországban nem gyurmáznak a gyerekek? Vagy csak tableten?

Herr Géza 2016.08.24. 01:28:57

@kuki123: Az angliai, holland példák nem izgatnak, mert te Németországról beszéltél. (Itt speciel drágább az áram, mint szinte egész Európában bárhol, igaz ennek vannak környzetvédelmi,politikai okai is).
A duplaablakok hőszigeteléséről ne kábíts, épületgépész vagyok, napi munkám a hőveszteségszámítás. Ugyanez voantkozik a panelházakra, meg azok ablakaira is.
A hőszigetelési, energiatakarékossági előírások a 80-as évek végétől, 90-es évek elejétől Németországban (és Ausztriában/Svájcban)!voltak a legszigorúbbak egész Európában, ez azóta is így van. Tudnék rá pár példát is sorolni, de ez nem az a blog, ahol erről kéne bővebben vitatkoznunk.

Herr Géza 2016.08.24. 02:06:50

@Csodabogár: Bocs, tudom milyen az a dupla ablak. De azért köszi :D.
@kuki123: Csak hogy nevet is adjunk a gyereknek: volt a pallótokos ablak, ennek külső szárnya kifelé nyílt, gyanítom ez lehetett a svájci verzió régen, csak levehető külső, fix szárnnyal. Az általánosabb, és még ma is sokfelé fellelhető verzió a (kapcsolt) gerébtokos ablak, itt mindkét szárny befelé nyílik, a külső kisebb is emiatt. Ennek iparosított változata az egyesített szárnyú ablak, ilyenek voltak és vannak a panellakásokban. Ezek mindegyike azonban (szárnyanként) szimpla üvegezéssel készült.
A tények: kapcsolt gerébtokos ablakok hőátbocsájtási tényezője 4-3,5 W/nm*K, egyesített ablak: 4,6-4 . A mai háromrétegű hőszigetelt üvegezésű, kamrás műa. tokos ablakoknál a fenti érték 1,2-0,6 között mozog. A passzivházak ablakai képezik az alsó tartományt.
Szóval olyat állítani, hogy a sima dupla üvegezés (levegővel közötte) a mai műa. profilban a "passzívház szintet simán megütné" finoman szólva is ordas baromság.
Ja, ugyanis van a levegőnél lénygesen jobb hőszigetelő gáz: pl. az az argongáz, amivel a hőszigetelt üvegek lapjai közötti réteget föltöltik.

pappito · http://pappito.com 2016.08.24. 05:46:32

@Shanarey: ehh, nálunk is az volt valamelyik nap az ojság címlapján, hogy brit invasion és hogy ránk szabadulnak a brexit sérültjei (10szeresre nőtt a vízumérdeklődők száma)

2-3-5 évig nem lesz igazi exit az a brexit

pappito · http://pappito.com 2016.08.24. 05:48:37

@mojyo: a színes korongok meg pálcikák amúgy mire voltak jók? nem rémlik, hogy használtuk volna bármire őket. meg voltak valami kockák amikkel valami egységeket lehetett méregetni, de az se rémlik... biztos azért nem vittem semmire, mert nem vaárzsoltam piros korongokkal elsőben

pappito · http://pappito.com 2016.08.24. 05:54:07

@Hari Seldon 2: na ja, de azt nem szokás beleszámolni a lábnyomba, hogy a csavaros cukros nájlon izét elegánsan elássák utána a földbe (miután kiválogatták körülötte a reciklálható szarokat) aztán ott gubbaszt brazillion évig. a reciklált barna karton meg reciklálódik csomószor mielőtt a landfillbe kerülne, ha egyáltalán.

pappito · http://pappito.com 2016.08.24. 05:57:27

@mojyo: látod, a mosogatás mennyire környezetszennyező? mennek a detergensek a vizekbe, a csapba is bele kell varázsolni a vizet, abba a meleget és még új bögrét is kell gyártani, szállítani, reklámozni és veled megvetetni :)

pappito · http://pappito.com 2016.08.24. 06:06:07

@kuki123: te ne hozd már fel a szockó panelházakat az energiahatékonysággal kapcsolatban, mert még kinevet valaki. Az átalány gás, átalány melegvíz és átalány fűtésdíj idején nem volt gond, hogy mind egy kalap szar. hogy a tízemeletesben a tizediken 32 fok van a lakásokban, a másodikon meg 20.
Hogy ahogy méregetni kezdték a fogyasztást kiderült, hogy az egykörös rendszereket vagy át kell alakítani iszonyat drágán vagy rettenetesen gazdaságtalanok...

reality check ...

McZozo 2016.08.24. 07:24:09

@adg: Azert maradjunk annyiban hogy magyarorszagon az a biztositok mentalitasa hogy fizess de nekik ne kelljen fizetni ha gaz van. Normal orszagokban se mas a biztosito hozzaalasa csak itt van hova fordulj ha nem tetszik a rendszer es emiatt a biztosito jobban meggondoolja hogy oknelkul kibasszon e veled. A masik meg hogy kotsz egy eletbiztositast nem teljesen ugyanaz mintha a hitelre adnak biztositast. Nem tudom ertetted e a devizahitelek gondjanak a lenyeget de sok esetben az a gaz hogy a felvett hiteled 2-3-4 szeresevel tartozol mar a banknak. Igy megnezem azt az eletbiztositast amelyik valtoztatja az erteket a devizaarfolyamoknak megfeleloen. Ugyanez volt kicsiben a deviza autohiteleknel ahol volt kotelezo casco a 70% alatti onreszeknel. es megis ha tortent valami a casco a fenmarado ertek toredeket fizette csak ki. Sok esetben a fenmarado hatralek az auto aranak a tobbszorose, jo esetben csak megegyezo vagy annal kicsit nagyobb osszeg volt a casco meg ugye csak egy eurotax erteket allt. szoval a tulaj a hajara kenhette.

McZozo 2016.08.24. 07:24:17

@Androsz: hidd el pl angliaban is kitalaljak hogy a tankonyv nem eleg es kutyafule is kell plusszba csak ezt nem vetetik meg a szulovel hanem az iskola adja, ha valamire nagyon nem ad az allam nekik penzt akkor gyujtest szerveznek ahol eldontheted hogy adsz e vagy sem. ha nem mert nem tudsz nem lo le senki ha osszejon orulunk ha nem akkor visszadjak a penzt. en mindezt alacsonyabb adokkal finanszirozza az allam mint ami magyarorszagon van. megis van ra penz

Muscari 2016.08.24. 08:00:28

Egy szó mint száz, az apró dolgok is sokat számítanak abban, hogy mennyire érezzük élhetőnek a mindennapokat.

Muscari 2016.08.24. 08:02:26

@Taxomükke (UK): a lányom dettó. Most otthon van, nem győzi tömni magába az allergiagyógyszert.

adg 2016.08.24. 09:46:34

@McZozo: ezt biztos nekem szantad? Nem beszeltem semmifele eletbiztositasrol...

Herr Géza 2016.08.24. 10:02:42

@adg: Nagy érzékkel választotta ki, hogy kivel vitatkozzon a hőszigetelésről meg a német energiatakarékosságról... :)))))

Herr Géza 2016.08.24. 10:04:09

@pappito: "mert még kinevet valaki." :D Megtörtént, ld. fentebb....

Herr Géza 2016.08.24. 10:25:35

@kuki123: "lásd mai sztori indexen német villamosenergia, azért fizetnek, hogy bekapcsold a villany sütőt. beszarsz"
A kedvedért elolvastam az indexes cikket. Csak azt az egyet írta le tévesen a mélyen hozzáértő cikkíró, hogy a lakossági, ill. ipari fogyasztók által fizetett villamosmenergiadíj "átmegy negatív előjelűbe". Nem. Az energia ára csak az európai áramtőzsdén változik folyamatosan, azaz tényleg előfordul, hogy Németország fizet annak pénzt, aki a felesleges "árammennyiséget" átveszi tőle, ez azonban a fogyasztói árat a legcsekélyebb mértékben sem befolyásolja olyan szinten, hogy azért fizetnének neked, hogy bekapcsold a villanysütőt. :D Sőt, paradox módon inkább drágítja a tarifát az, hogy a pillanatnyi túlkapacitás miatti áramot egyre gyakrabban csak pénzfizetés mellett (azaz brutális veszteséggel) tudja a rendszer "eladni".
Európában csak a dánok fizetnek többet az elektromos energiáért.

soad1221 2016.08.24. 11:24:32

@Herr Géza: hihihhiihihihihihhihihi.. ;) komolyan sírok....
:)))

egyébként valóban nagy találmány volt a hőszigetelés szempontjából ez a dupla gerébtokos, de hogy ezt összevetni a mai ablakokkal.. De tény, onnan indult az ablakszigetelés :)

soad1221 2016.08.24. 11:33:20

@McZozo: Te, a hitelre lehet hitelfedezeti biztosítás kötni. Ez a választott csomagtól függően jelenthet akár munkahely elvesztésére is törlesztési biztosítást, de jelenthet a teljes hitelállományra halál vagy teljes rokkantság esetén, biztosító és az általuk kínált csomag válogatja.
A devizahiteleket idekeverni nem tudom hogy sikerült, árfolyamkockázatra nem adtak még biztosítást soha, azonban ha volt hitelfedezeti biztosítás halál esetére, akkor a teljes fennálló tartozást vállalja a bank felé a biztosító. Feltéve, hogy a biztosítás arra volt megkötve, ilyen feltételekkel, stb.

Igen a biztosító valóban szívesen kibújna a fizetési kötelezettség alól, keresi a lehetőséget, ahol csak tudja. És ilyen probléma esetén 10-ből 9x kiderül, hogy a biztosítási összeget igénylő valahol kamuzott, vagy képben sem volt a biztosítás tartalmával, vagy a kettő együtt, szóval azért ez erősen kétoldalú...
Egyébként Mo-n is tudsz hová fordulni, ha jogsérelem ér. Tény, hogy nagyon sok idő és energia, de ha biztos vagy az igazadban, akkor ne legyints rá...

2016.08.24. 12:21:45

@pappito: Amugy igazad van, a mosogatas tenyleg kornyezetszennyezo, kene egy olyan mosogatoszivacs, amivel kevesebb vizzel meg mosogatoszerrel is csillogosra tudok mindent pucolni. Es most eszembe jutott, hogy a furdoszobanak micsoda vegyszerekkel esek neki... igazabol most, hogy belegondolok, en nem is vagyok ilyen sotetzold, azt hiszem, az irracionalis tisztasagmaniam sajnos sokkal sokkal erosebb a bolygo irant erzett kotelessegtudatomnal :(

Herr Géza 2016.08.24. 13:41:42

@mojyo: Te nem nézel TV-reklámot? Csak egy csepp Pril/Jar/Ultra a szénné égetett maradékkal vastagon bevont tepsibe és a dzsuva szabályosan kiugrik belőle... :)))))))))

Herr Géza 2016.08.24. 13:43:02

@soad1221: Nagy az isten állatkertje... :))))

Herr Géza 2016.08.24. 13:58:51

@soad1221: Ráadásul a panelházi ablak, amire ha jól értettem a zagyvaságokat, szerinte az osztrákok 2007.-ben (!) a nyálukat csorgatták, alig volt ROSSZABB hőszigetelésű, mint öreganyáink gerébtokos ablakai... :))))

M. Péter 2016.08.24. 14:19:04

@McZozo:
A casco, vagy ha más személy okozza a balesetet, akkor annak a felelősségbiztosítása a tényleges kárt fedezi. Totálkár vagy lopás esetén a kártérítésből elvben lehet egy ugyanolyan kocsit venni, mondjuk a gyakorlatban kevésbé. Az más tészta, hogy hosszú lejáratú autóhitelnél a fennálló tartozás jó eséllyel nagyobb a kocsi értékénél. Van olyan biztosítás is (angolul gap insurance), amely ilyenkor kifizeti a hitel és a kocsiért kapott kártérítés különbségét.

2016.08.24. 14:19:22

@Herr Géza: Ja igen, tenyleg, azokrol a reklamokrol amugy meg mindig az jut eszembe, hogy ki az, aki ugy foz... :D

Herr Géza 2016.08.24. 16:21:01

@mojyo: Mármint a full smink-kisestélyi-nájlonharisnya-magasssarkúban tüsténtkedő háziasszonyra gondolsz a reklámokból, vagy arra, hogy ki főz úgy, hogy a tepsi alján összeáll a dzsuva? Mert az utóbbi sajna a legnagyobb igyekezet és profizmus mellett is előfordul, bizonyos kajáknál gyakran... Na jó, mondjuk nem a konkrét szénné égetés szintjén...

McZozo 2016.08.24. 16:47:06

@soad1221: Hitelfedezetit lehet hogy lehet kotni de maximum csak forint alapu hitelre. vagy meghatarozott osszegre. Pont az a kibaszas hogy mondjuk elszallt a frankhiteled felvettel 8 at 5 eve fizeted es a tartozasod most 24. nem fejembol vettem volt ilyen na megnezem azt a biztositot aki anno egy 8 as tartozasra kotott veled es most ha gaz van 24 et kifizet.

Tudni tudsz, csak magyarorszagon mint a vicc is mondja nem a torvenyeket kell ismerni hanem a birot. Csak peldanak volt anno egy polgari perem egy uzlettarsammal. Egyutt vettunk hazakat. Egyik alkalommal rajottem hogy az elado szelhamos igy szoltam neki de ot nem erdekelte en kiszaltam utolso pillanatban o nem. Elszamoltunk papirt alairtuk hogy kovetelesunk nincs egymassal szemben. Kesobb kiderult o bebukta a befektetett penzet. es mivel penzt akart szerezni beperelt engem. Papirom volt rola hogy tartozasunk nincs egymas fele. O hivatkozott egy masik papirra hogy tartozom neki az alapjan. Az l papirja allitolag korabbi keltezesu volt mint az en papirom mikor kertem hogy nezzuk meg es vizsgaltassuk meg irasszakertovel bejelentettek hogy eltunt a birosagrol ez a papir. Majd tanukat hivott be, Vegul a sajat anyja is ellene vallott bevallva hogy elszamoltunk mert az anyja is ott volt az elszamolasnal. Az ugyvedje az itelet elott visszalepett mondvan ezzel nem tud mit kezdeni buktak. Ezek utan a biro Elso fokon megitelte a penzet. Na most akkor ezert erdemes otthon kuzdeni mikor meg a biroi kar is korrupt es sogor koma alapon mukodik?

McZozo 2016.08.24. 16:47:10

@M. Péter: nem tudom en meg ilyenrol magyarorszagon nem hallottam de ha te mondod biztos. De mondjuk azert az erdekelne hogyan szamoljak a dijat ennek a gapnak, mert szerintem az egyes esetben akkora lenne egy ilyen biztositasnak a dija hogy nincs ki meg tudna fizetni.
Masodik eset ha meg nem akkora a dija akkor a biztosito hogy fedezi a kockazatnovekedeset arfolyamvaltozasnal?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.08.25. 00:52:50

Vallanod kell a határátkelésről: hehh, a lakosság 10%-át keresik csak meg, de azért pontosabb infókat akarnak a "London a második legnagyobb magyar város" jellegűeknél? Ostoba b@rmok...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.08.25. 00:59:20

@Karma17: Várjál, te nem a fhansziáknál vagy?Vagy keverlek valakivel?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása