Ilyenkor nyáron elég sok diák vág neki a nagyvilágnak, hogy a számtalan lehetőség egyikét kihasználva külföldi tapasztalatot szerezzen. Nekik biztosan, de szerintem másoknak is tanulságos lesz András írása, melyben az egyik nagy önkéntes szervezetnél szerzett tapasztalatokat osztja meg.

„Kedvesem leánya – az AIESEC szervezésében – egy észak-olaszországi nagyvárosban végzett önkéntes szociális munkát másfél hónapon keresztül. A személyes (saját, a helyszínen szerzett) tapasztalataink – finoman szólva is – „vegyesek” voltak.

Ez a poszt azért született, hogy azok a fiatalok, akik az AIESEC szervezésében szeretnék kipróbálni a külföldi munkát előrelátóbban szervezhessék meg utazásukat, ne keserű szájízzel, vagy kellemetlen tapasztalatokkal térjenek haza az amúgy nagyszerű célokat zászlajára tűző (nemzetközi kapcsolatok építése, nyelvtanulás, személyiségfejlesztés stb.) szervezet nyári önkéntes programjáról.

Az írás természetesen szól azoknak a szülőknek is, akik nem kevés anyagi áldozatot hoznak, ezért – feltételezhetően – minimális elvárásuk, hogy gyermekük a program alatt jól érezze magát…

1. Az előzmények

„Az AIESEC a világ legnagyobb diákszervezete, több mint 120 országban van jelen és több mint 86 000 taggal büszkélkedik. Működését non-profit alapon végzi, tagjai és vezetői pedig mind diákok. Fő célja a fiatalok fejlesztése személyes és szakmai oldalról.” (Forrás: a szervezet honlapja)

A szervezetbe történő jelentkezés regisztrációval, részletes önéletrajz beküldésével, a regisztrációs díj befizetésével, interjúkkal kezdődik. Ha a fiatal megfelel az AIESEC által támasztott követelményeknek, úgy számtalan lehetőség közül választhat.

Kölcsönös szimpátia esetén újabb (idegen nyelvű) interjúk, szerződéskötés, felkészítés-felkészülés. Technikailag az AIESEC kapcsolatot a jelöltekkel, tagokkal „mentorokon” keresztül – a kor szellemének megfelelően – túlnyomó részben elektronikus úton tartja (Skype, telefon, e-mail stb.), de azt igazán nem lehet azt mondani, hogy a szervezet nem informálódik alaposan a jelöltről.

Kedvesem lánya – nevezzük Klárinak, aki amúgy 19 éves, ötosztályos, két-tannyelvű gimnáziumba járó, negyedéves gimnazista, kitűnő tanuló, középfokú angol és felsőfokú spanyol nyelvvizsgával rendelkezik – a szervezet szociális programjára jelentkezett.

„Ha a vállalatok világa helyett az iskolák, óvodák és nonprofit szervezetek érdekelnek, akkor ezt a programot Neked találták ki! A Businesshez hasonlóan itt is partnerkapcsolatokat alakíthatsz ki és menedzselhetsz, ezáltal fejlesztve a problémamegoldó készségedet, rugalmasságodat, valamint fejlődhetsz a kommunikáció és a csapatmunka terén is!” (Forrás: az említett honlap)

A kedvezőtlen jelek már az elején kezdődtek: a fentebb említett jelentkezési procedúra és az úti cél kiválasztása, valamint a kölcsönös (írásbeli) megerősítés, jóváhagyás, majd repülőjegy, vonatjegy megvásárlása, balesetbiztosítás megkötése után érkezett egy e-mail, hogy Klári még nem felsőoktatási intézmény hallgatója, ezért nem fogadják el a jelentkezését! Hozzá kell tenni, hogy a jelentkezésnek nem volt feltétele felsőoktatási intézményi jogviszony.

Párom nagyon határozott és egyértelmű fellépésének volt köszönhető (konkrétan kártérítési igény érvényesítése a felmerült költségekre), hogy végül elfogadták Klári jelentkezését…

2. A felkészülés

Klári – érdeklődési körének megfelelően – egy nyári napközis tábort választott, ahol pedagógusok mellett 3-11 éves gyermekeket kellett animálni, rájuk vigyázni, programokban részt venni.

Az AIESEC szerződésben kötötte ki – egyebek mellett, hogy Klári vigyen magával saját laptopot (vagy notebookot, tabletet, stb.) és legyen az ott tartózkodás alatt is folyamatosan elérhető valamilyen elektronikus (a költséghatékonyság miatt nem telefon) csatornán.

3. Az utazás

Klári érkezése június 15-re esett, ekkor van vége Olaszországban a tanévnek, a következő napon már szünidő, illetve kezdődött a nyári tábor. Ha Klárinak lehetősége lett volna, egy nappal előbb kiutaznia, azaz a szervezők biztosítanak számára egy nappal korábban elhelyezést, akkor csak a repülőjegyen már meg lehetett volna spórolni mintegy 40.000 forintot.

4. Az elhelyezés, ellátás

Az AIESEC a szerződésben vállalta a szállás teljes költségtérítését (kb. 3-4 euró/éjszaka/fő) és teljes ellátást napi háromszori étkezéssel. A szerződésben foglalt háromszori étkezésből persze csak napi egy ebéd lett, amiért összesen 60 euró visszatérítést ígértek. Persze volt olyan résztvevő, aki rosszabbul járt: semmilyen (étkezési) ellátást nem kapott…

Habár a résztvevők többségét egy szálláshelyen – a városközponthoz közeli kollégiumban – helyezték el, Klári másodmagával szerencsétlenségére egy külvárosi magánlakásba került (a szállásról és a szállásadóról ne is beszéljünk, az egy külön történet lenne…), ahonnan naponta – oda-vissza – három órát utazott a munkahelyére.

Mivel a szállásadó nem járult hozzá a lakásban lévő Wi-Fi használatához, a szervezettel történő kapcsolattartáshoz nemzetközi adatroaming szolgáltatásra, vagy helyi internet előfizetésre volt szükség, ami jelentős plusz költséget jelentett.

Mindezek mellett a helyi AIESEC-es szervezők „elfelejtették” időben közölni Klárival, hogy az ingyenesen kiváltható helyi városi kártyával havonta 25 euró takarítható meg a tömegközlekedési bérlet megvásárlásakor.

5. A költségek

(Forintban számolva - 310 EUR/HUF árfolyamon)

Ebben nincsenek benne az olyan „nice-to-have” költségek, mint például az étkezés, helyközi utazás, stb., de az összköltségvetése a másfél hónapos önkéntes munkának a „teljes ellátással” mintegy 350.000 forintra rúgott úgy, hogy Klári nem élt nagylábon, nem szórta a pénzt, nagyon ügyesen osztotta be a rendelkezésre álló keretet és nem a Föld másik végébe utazott.

A költségvetésből az is kiderülhet, hogy valószínűleg csak tehetősebb szülő(k) gyermekei engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy részt vegyenek az AIESEC programjaiban, a szegényebb sorsú szülő(k) gyermekeinek erre elég kicsi lehet az esélyük, amit viszont nagyon helytelenítek, mert némi előrelátással, felelősségteljes szervezéssel ez történhetne másképpen is!

6. Összegzés

A szervezet céljait jónak tartom és alapvetően egyetértek vele. Hangsúlyozom, hogy csak ezen az egy helyszínen jártam, ahol három másik résztvevő osztotta meg velem hasonlóan rossz tapasztalatait.

Azt sem tartom kizártnak, hogy a „mintavételezés” sikeredett szerencsétlenre és a többi országban, vagy városban résztvevő diákok jobban jártak. Csak remélem, hogy Klári – aki amúgy az önkéntes munkát nagyon élvezte – véletlenül futott bele az olaszok legendás trehányságába, nemtörődömségébe.

Furcsállom, hogy – miközben az AIESEC komoly elvárásokat támaszt a résztvevőkkel szemben – magára nézve nem tartja kötelezőnek a szerződés betartását és betartatását.

Számomra érthetetlen, hogy az AIESEC a program alatt – akár a helyi mentorokon keresztül – miért nem kontrollálja a szállás- és munkakörülményeket, miközben lenne mit ellenőrizni!

Úgy tűnt számomra, hogy a helyi szervezők csak az elismerések besöprésére koncentráltak, miközben a kisujjukat sem mozdították annak érdekében, hogy a résztvevők mindennapjait megkönnyítsék, őket segítsék.

Olyan szervezési kérdésekre gondolok, amelyek az AIESEC-nek egy centjébe sem kerülne, de amivel komoly összegeket takaríthattak volna meg a résztvevők – diákokról beszélünk ugyebár…

Hogy egy konkrét javaslattal is előálljak: a szervezet jelentősége és súlya miatt nyilván számottevő flottakedvezményeket lenne képes kialkudni – akár helyi szinten, akár nemzetközi viszonylatban – a légitársaságoknál, tömegközlekedési vállalatoknál, vagy akár mobilkommunikációs cégeknél.

Azt gondolom, hogy ezeknek a cégeknek, vállalatoknak jól felfogott érdekük lenne ezeknek a kedvezményeknek a megadása, mert talán ezekből a gyerekekből kerülnek ki a jövő légitársaságainak, tömegközlekedési vállalatainak, vagy akár mobilkommunikációs cégeinek vezetői, munkatársai.”

(Fotó: aiesec.hu)

HÍRMONDÓ

Csányi sem tudja otthon tartani az embereket

Hiába minden, nem találnak embert a mohácsi vágóhídra, pedig az azt üzemeltető cég ingyen lakhatást, a megszokottnál 20-40 százalékkal magasabb fizetést kínál Csányi Sándor érdekeltségéhez, de még így is kellene legkevesebb 120 ember. További részleteket itt olvashatsz.

Nyolcszáz egészségügyi dolgozó menne el

Lehet sokféleképpen beállítani a dolgot, de tény: az idei év első felében összesen mintegy 800 egészségügyi dolgozó jelezte, hogy komolyan elgondolkodott azon, hogy külföldre menjen dolgozni. Hogy ez a szám miként oszlik meg, elolvashatod itt.

Valami nagyon furcsára készül a kormány

Kissé titokzatos dolgokra készül a magyar kormány a kiskereskedelemben, hogy megakadályozza a munkaerő további elvándorlását. Mivel sok mindent nem árultak el róla, kíváncsian várjuk, mikor hull le a lepel. Amit viszont eddig tudni lehet róla, azt itt találod.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!