A mai történet első felvonását decemberben olvashattátok itt, a blogon. Szerzője, Vera akkor fordító-tolmácsként gyakornokoskodott az Európai Uniónál, férje pedig váratlan fordulatként állást kapott Luxemburgban. Akkor még azt találgatták, hogyan tovább – hogy mi történt azóta, pillanatokon belül kiderül. (A képeket pedig ezúttal is köszönöm a szerzőnek.)
Immár hagyomány így, nyaranta, hogy arra kérlek titeket, küldjetek nyaralós sztorikat, fotókat, esetleg videókat. Ne szakítsuk meg ezt idén sem, szóval várom, hogy megmutassátok, merre jártatok, mi érdekeset, szépet láttatok! A cím a megszokott hataratkeloKUKAChotmail.com!
Vianden nyáron
„Decemberben ott hagytam abba a történetet, hogy a férjem a semmiből kapott egy állást Luxemburgban, én gyakornok vagyok az Európai Bizottságnál, és fejvesztve lakást keresünk. Hát, az a három hét nem volt egy leányálom annak ellenére, hogy a legerősebb érzés az öröm és a kíváncsiság volt mindkettőnkben.
Azért nem volt leányálom, mert mint kiderült, a határozott idejű szerződést (CDD) – pláne egy itteni mércével nézve röhejesen alacsony és már csak két hónapig érkező gyakornoki fizetéssel párosítva – a lakástulajdonosok nem annyira kedvelik, sőt csípőből elutasítják. Végül is érthető, minél tovább szeretnék kapni a lakbért…
Na, mindegy, a lényeg, hogy hosszas telefonálgatás és egy gyakorlatilag eleve kudarcra ítélt trieri lakásnézés után sikerült levadásznom két luxembourgi (= fővárosi) lakást, amelyeknek a tulajdonosai hajlandóak voltak velem szóba állni a CDD ellenére is.
Megnéztem mindkettőt, és az elsőre esett a választásom. Azért E/1-ben írom, mert a férjem ugye mindeközben Budapesten intézte a felmondását és csak a távolból tudott a lakáskérdéshez hozzászólni.
Volt egy kisebb szívrohamunk, amikor – mikor már azt hittük, mienk a lakás – az ingatlanos felhívott és közölte, hogy más jelentkezők is vannak ám, és most vannak a tulajnál a dossziék és majd eldönti.
2016. április 24. Igen, az ott hó
Szerencsére másnap döntött és mellettünk döntött. Hogy mi alapján, azt nem tudom, főleg, hogy amikor személyesen találkoztunk aláírni a szerződést, az volt hozzám az első mondata, hogy Nahát, maga élőben sokkal szebb, mint a személyi igazolványán!
Azóta egyénként ennek a főbérlőnek a hihetetlen rugalmasságának hála már elköltöztünk, annak ellenére, hogy a szerződésünk októberig szólt; az új lakásban hosszabb távra tervezünk és sokkal inkább a magunkénak érezzük (már csak azért is, mert az előzővel ellentétben nem teljesen bútorozott és felszerelt, így a saját cuccaink vesznek minket körül).
Álláspályázat minden mennyiségben
Ugorjunk előre januárra – ekkorra a férjem kiköltözött, berendezkedtünk a lakásban (erre még visszatérek), én meg az utolsó előtti hónapomat töltöttem a Bizottságban.
Elég sokáig reménykedtem, hogy valamilyen úton-módon meg lehet oldani, hogy ott maradjak a gyakornokság után is, és sokan támogattak is ebben, amit ezúton is (újra) köszönök, no de januárban azért már nem bízhattam magam csak erre a reményre, elkezdtem megpályázni mindenféle itteni állásokat.
Kövesd a Határátkelőt az Instagramon is, mert az mindenkinek jó! :) Na jó, meg mert érdekesnél érdekesebb, exkluzív fotókat találsz rajta.
Tényleg mindenfélét. Mivel végzettségem szerint (fordító-)tolmács vagyok, és érdemi szakmai tapasztalatom nem volt otthoni részmunkaidőben végzett fordítói projektmenedzserkedésen és ezen a bizottsági fordítói gyakornokságon kívül, szinte kizárólag aszerint kerestem, hogy ne kelljen németül tudni az álláshoz.
Úgyhogy jelentkeztem recepcióstól kezdve HR-asszisztensen át titkárnőig, sőt bölcsődei asszisztensig (!) mindenféle pozícióra, sőt amikor már nagyon reménytelennek láttam a helyzetet, akkor e-mailben letámadtam az itteni Tourist Office-t meg a Francia Nagykövetséget, hogy nem keresnek-e egy fiatal, ambiciózus, nyelveket jól beszélő munkatársat. Nem kerestek.
Larochette
Január-februárban összesen megpályáztam vagy 30 állást, és ezek nagyon nagy része vissza se jelzett. Volt, ahonnan március végén kaptam e-mailt, hogy nem engem választottak HR-asszisztensnek. Addigra azért nekem is föltűnt.
A legjobb barátnő (megint) segít
Február 1-jén pályáztam meg azt az állást, ami az összes közül egyedül az én szakmai hátteremre volt szabva: egy luxembourgi székhelyű, nemzetközi fordítóirodába kerestek projektmenedzsert.
Valamiért az állás elnevezéséből nem volt egyértelmű, hogy projektmenedzsert keresnek, emiatt én át is siklottam fölötte, de a legjobb barátnőm (aki még ekkor itt volt Luxembourgban) átküldte, hogy ezt láttam-e már, mert szerinte ez nekem tök jó lenne. Azóta is emlegetjük, hogy a férjemnek és nekem is ő szerzett állást… :) Három interjúm volt, egy Skype-os és két személyes.
Nem kapkodták el a dolgot, február 25-én kaptam ajánlatot tőlük, és 26-án volt az utolsó napom a Bizottságnál. Utána jutott két hét láblógatás Magyarországon, és március 14-én kezdtem. Két hete ért véget a próbaidőm. :)
Jó helyre kerültem, olyasmit csinálok, amiben kompetens vagyok (és ezt a főnökeim is látják), fantasztikus a munkahelyi légkör, sokat nevetünk, egy ideje már várom a hétfőt, hogy bemenjek és találkozzak a többiekkel.
Sok a munka és viszonylag nagy a nyomás, de belehalni nem kell – ha valamiért nem fér bele aznap, megcsinálom másnap. Ahogy a főnököm mondta nagyon frappánsan egy kilenc és félórás munkanap után: egy afrikai kisgyerek se attól fog éhen halni, hogy mi nem adtunk le időben egy fordítást.
Egyelőre CDD-t kaptam én is, sajnos, augusztus végéig, mert az Európai Bizottságnak fordítunk egy tender keretében, ami akkor jár le, és még nem tudni, megkaptuk-e a következőt (a pesszimisták szerint július végéig nem is derül ki).
Egy szóban: nyugalom
Egyébként vannak a cégnél angol fordítók, ők mind nagyon dühösen és csalódottan reagáltak a Brexitre – mint megbeszéltük a referendum másnapján, egyikünk se gondolta, hogy nyer a Leave-kampány –, és egyöntetűen azt mondták, hogy elkezdenek utánajárni, hogy kaphatnának állampolgárságot egy másik EU-tagállamban.
A férjem munkájáról csak annyit, hogy januárban kezdett, azóta előléptették, kapott két beosztottat és egy határozatlan idejű szerződést. :)
Valahol Hesperange környékén
Ha egy szóban kéne összefoglalnom, mit érzünk itt hét hónap után: nyugalmat. Minden hivatalos ügyintézés simán megy, a fizetésünk bőven elég, a munkánk véget ér, amikor kilépünk az iroda ajtaján, van időnk utazni, kirándulni. Jó itt.
Ezzel együtt nekem egy kicsit hiányzik Magyarország, a családomon és a barátaimon túl is: az otthoni kultúrprogramok kellemes akolmelege, az összemosolygás a villamoson Magyar Narancsot olvasó másik utassal, a jó kis áthallásos színdarabok az Örkényben… De ez a hiány most megfér az itteni nyugalommal. Alapvetően hosszú távra, de nem örökre tervezünk Luxembourgban maradni.
Aki többet szeretne olvasni rólunk, itt megteheti.”
HÍRMONDÓ
Boris, a komisz
Az új brit kormányfő egyik legmeglepőbb kinevezése a külügyminiszter személye lett, talán azért is, mert Boris Johnson volt londoni polgármester nem éppen diplomatikus stílusáról ismert. Most az elmúlt évek legkeményebb, legviccesebb beszólásaiból szedtünk össze párat, amiket itt olvashatsz el.
Beindulhat az elvándorlás Nagy-Britanniából
Hogy mi a közös Kanadában, Skóciában, Új-Zélandban, Írországban, és Gibraltárban. Nos, az, hogy a Brexit miatt kissé kétségbeesett britek a népszavazás utáni napokban ezekre a helyekre települtek volna át leginkább – legalábbis a Google adatai szerint. További részletek itt.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!
Utolsó kommentek