Ahogyan levele elején írta, Margit tulajdonképpen kint is van és bent is van, hiszen Magyarországról indult, aztán amikor minden összeomolni látszott körülötte, hirtelen jött egy szerelem, és vele Belgium, hogy aztán a történet ismét Magyarországon folytatódjon. Vannak tehát fordulatok bőven a mai történetben, ám ami szerintem ennél is fontosabb üzenet, az a kitartás és az erő, amivel mindig fel lehet állni. (A nyitókép a szerző oldaláról származik, köszönet érte.)

Ha te is egy vegyespáros tagja vagy, írd meg a tapasztalataid! Milyen örömök és nehézségek merülnek fel egy ilyen kapcsolatban, illetve a párod milyennek látja Magyarországot, a magyarokat! A cím: hataratkeloKUKAChotmail.com

„Régóta érdeklődéssel olvasom a történeteket. Mind más és más, és mind érdekes. Most elmesélem a magamét.

Talán akkor kezdődött, amikor megállíthatatlanul zokogva álltam a távolodó autóbusz után bámulva, amelyik Franciaországba vitte a gyermekemet. Jeles eredménnyel zárta a jogi egyetemet, de mivel annyira szegény voltam, hogy nem tudtam őt tovább segíteni, igazi kincsnek tűnt az ösztöndíj.

De akkor, azon a reggelen nagyon fájt. Nem is az, hogy elment, hanem a tudat: nem jön vissza soha többé. Felidézni is fájdalmas, pedig ma már tudom; mennyi jó fakadt ebből a döntésünkből. De olyan kevés pénzzel tudtam csak útjára bocsátani, hogy féltem: éhezni fog az első ösztöndíjig. :-(

Két év tanulás és komoly felvételi után élete első munkahelye az EU Bírósága lett! Nagyon büszke voltam! Az első fizetéséből kifizette az utamat, hogy lássam: hova került. Izgatottan keltem útra, hiszen ilyen távolra még nem vezettem, de örömmel mentem.

Ismét szerelmesen

Két válás után, tüskés lélekkel éltem akkoriban. Iparművészként kőkemény munka árán megteremtettem egy kicsinyke (egyszemélyes) vállalkozást, amiből szűkösen ugyan, de megéltünk. Számomra fontos volt, hogy azt a munkát végezhettem, ami a lelki békémet jelentette, s ettől nagyon szerencsésnek éreztem magam.

Tehát megérkeztem Luxembourgba. A lányom munkahelyén megismerkedtem azzal az emberrel, aki a számomra elképzelhető legjobb társ. 45 évesen, annyi rossz tapasztalat után ismét szerelmesen!

Mindketten úgy éreztük, megleltük a lelki társunkat, így igen hamar felmerült: együtt kéne folytatni az utunkat. Igen ám, de 1200 km volt közöttünk!

Veszprémet szerettem, barátaim éltek ott, s a közelben a távolabbi családom. 16 évi munka eredményeként első helyen álltam a szakmában. Csodás otthonom, békés életem hagyjam ott?

Mérlegre tettem mindent. Végiggondoltam: vajon a barátaim közül ki nem menne el miattam? S a gyerekeimnek hol lesz szebb a jövő?

Egy napon aztán megállt a kamion a férjem háza előtt, s elkezdődött a közös, csodás életünk. Egymással ragyogóan kijöttünk, s ez így van már tíz éve. De napközben, míg ő dolgozott, sokat keseregtem.

A szürke árnyalatai

Otthon elismert művész voltam, itt a kutya sem hallott felőlem. Dolgoztam, de csak gyűltek a kész munkák. Az emberek mosolygósak, udvariasak, de nem a barátaim.

S a szürke valódi árnyalatait igazán itt, Belgiumban lehet megismerni. A vállaimon ültek a felhők, nekem, aki napelemes vagyok.

Egy házba költöztem, ahol a meghalt feleség otthonában kellett új életet kezdenem. S bár felnőtt gyermekei voltak a férjemnek, de velünk éltek, s nekik is nehéz volt elfogadni, hogy nem az édesanyjuk fordul ki a konyhából, s az apjuk nevetése egy másik nő oldalán szintén fájhatott.

Egyetlen szót sem beszéltem franciául, s a nyelv a mai napig nehézséget okoz. Minden áldott nap megnéztem az időjárásjelentést. A veszprémit. Sírva, lehajtott fejjel jártam keltem az utcákon, hiszen nem jöhetett szembe ismerős. A műhold segítségével nézegettem a régi házat, ahol éltem.

Aztán egy napon végiggondoltam: így szeretnék-e élni továbbra is, vagy mostantól inkább arra koncentrálok, amim van, ill. amim lehet, s nem arra, amim nincs.

Ez a nap fordulópont volt.

Napról napra egyre jobban éreztem magam. Megtanultam „franciául” főzni. Észrevettem, hogy mennyire szép a napsütés két eső között. Megszerettem választott hazámat, s mindig hálával gondolok arra, hogy állampolgárává fogadott.

Soha ne mond, hogy soha

Eleinte évente kétszer, háromszor látogattunk Magyarországra. S néhány hét után menekültem vissza. Miért? Sokan kérdezték: mi hiányzik nekem Magyarországon? A mosoly elsősorban. A tolerancia. Az udvariasság.

Már nem vágytam vissza. A sors fintora, hogy mégis visszajöttünk. Soha ne mondd, hogy soha! :-)

Férjem nyugdíjba ment. Azt biztosan tudtuk, hogy nem akarunk a szőnyegrojtokat egyenesítgető nyuggerek közé tartozni. Vettünk egy végtelenül lepusztult lakást Budapesten, s felújíttattuk a saját elképzeléseink szerint.

Kis ideig használtuk, majd eladtuk, és vettünk egy még lepukkantabbat. Mindent kidobtunk, újraalkottuk. Berendeztük. Annyira jól sikerült, hogy négy földrészen jelentek meg a fotói papír alapú lakberendezési magazinokban, és több mint ezer szakmai blogon. Úgy beszélnek rólunk a világhálón, mint design stúdióról... :-)

Nyolc hónap után eladtuk, s vettünk egy lelakottat. Egy hónapig laktuk, jött egy művész házaspár Kínából. Beleszerettek. Megint újat kezdtünk, sok-sok új kihívással…

Valóra váltottuk a közös álmunkat: élettereket, élhető tereket alkotunk. S bele tárgyakat, bútorokat, radiátort, szőnyeget - örömünket leljük ebben.

A magyar valóság

De mivel az utóbbi öt év nagyobb részét Magyarországon töltöttük, kemény leckét kaptunk Abszurdisztán valóságából. Sokkal több időt töltök itt hírek olvasásával.

Politikai és gazdasági horror folyik Magyarországon. Nagyon rossz hatással van rám most ez az ország. Felidegesítem magam a végeláthatatlan korrupció miatt, a vak narancshit miatt, a tolerancia hiánya miatt, a mosolytalanság és különösen az irigység miatt.

Dühöngök nap mint nap az egyenlőbbek cinikus országrablásán, és rémülettel figyelem, hogy az emberek egyre nagyobb tömegei szerint elfogadhatóvá vált egy számomra elfogadhatatlan ideológia, ami egyszer már véres módon mutatta meg valódi természetét.

Nem szeretek itt élni. Magyarországon nem kapod meg, ami jár, de bizonyos módokon hozzájuthatsz ahhoz is, ami nem jár. Visszavágyom oda, ahol biztosan megkapod, ami jár, és nem, ami nem jár. Kiszámítható, ezért tervezhető ott az élet.

Szerencsére ott vár minket a házunk, a gyerekeink, az unokáink. Szerencsére a jövedelmünk nem függ a magyar jogszabályoktól.

Fura: Belgiumból jöttünk Magyarországra, alkotni.

Úton vagyok. A saját utamon.”

HÍRMONDÓ

Kicsinálhatja az idegenforgalmat az elvándorlás

Több helyen még mindig nem nyitottak ki a vendéglátóipari egységek, egyszerűen azért, mert nincs elég munkaerő. Pedig nyakunkon a főszezon, az sem kizárt, hogy külföldiekkel kell majd pótolni a hiányt.

Olyan sokan mentek el ugyanis külföldre (jellemzően Ausztriába, Németországba, Svájcba, Olaszországba, Angliába, a Benelux államokba) dolgozni, hogy egész egyszerűen nincs ember, aki elvégezze a szükséges munkákat. (Minden továbbit ide kattintva olvashatsz el!)

Nekiment az ausztrál kormány a bevándorlóknak

A saját nyelvükön sem tudnak írni és olvasni, nemhogy angolul, ezért nem szabad több bevándorlót befogadni. Nem más mondta ezt, mint az ausztrál bevándorlásügyi miniszter a parlamentben. Peter Dutton ráadásul azt is hozzátette: „biztosra vehetik, a bevándorlók ausztrál állampolgárok munkáit fogják elvenni”. (Ismerős a szöveg?)

Mindehhez két megjegyzés: Ausztrália népességének negyede nem az országban született, júliusban pedig választások lesznek az országban. Ti pedig itt olvashattok még többet a botrányról.

Debrecenből a világ legjobbjai közé

Elképesztő sportsikert ért el a magyar jégkorong-válogatott kapusa, Vay Ádám, akit leigazolt az amerikai profi ligában szereplő Minnesota együttese. Az NHL-es Minnesota Wild a Twitteren jelentette be, hogy kétéves, minimálbéres szerződéssel leigazolta a magyar kapust, aki ingyen igazolható volt, és a mostani világbajnokságon mutatott nagyszerű védéseivel hívta fel magára a figyelmet. (A fantasztikus sztori további részleteit itt találod.)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!