oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2016. május 16. 06:44,  Miért költözöm vissza Magyarországra? 132 komment

2016. május 16. 06:44 Határátkelő

Miért költözöm vissza Magyarországra?

A határátkelés kétirányú folyamat: noha még mindig jóval többen költöznek el Magyarországról, mint ahányan visszatérnek, utóbbi csoportba is jó néhányan tartoznak. Az indokaik különbözők lehetnek. Ma is egy „visszatérő” posztját olvashatjátok, ráadásul egy régi szerzőről van szó, hiszen Ivett (a Pszichológus Online blog szerzője) már többször írt posztot ide Gibraltárról. Most az derül ki, miért döntött több év után úgy, hogy visszaköltözik Magyarországra.

Te is tervezgeted a visszaköltözést? Esetleg már vissza is költöztél Magyarországra? Írd meg a történeted a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

fa_es_gyokerek_foto_schrammel_ivett.JPG

„Gibraltáron úgy érzem, hogy a beilleszkedés fázisában járok. Visszaolvasva a korai írásaimat a helyről, minden egyes szavukat igaznak érzem ma is, bár már sokkal inkább mélységeiben ismerem, és árnyaltabban is látom, továbbra is ugyanúgy elvarázsol, mint a kezdetekben.

A hétvégenként, a Costa del Sol-on, pedig a mai napig „Nászúton” érzem magam… ez a szerelem nem kopott meg az elmúlt több mint 20 év alatt, és most már valószínűleg nem is fog.

Egy jó ideje otthon érzem magam mindkét helyen: most „itthon” vagyok Gibraltáron, és hamarosan „hazamegyek” Budapestre.

A racionális érvek Gibraltár mellett szólnak

Írtam már arról, hogy úgy gondolom, a jó döntések „gyomorból” születnek. Én a döntést „gyomorból” hoztam, egyik pillanatról a másikra, ezért is lepett meg mindenkit, még a legközvetlenebb környezetemet is – és persze azért is, mert 3 évig még csak gondolat szinten sem merült fel bennem soha a hazaköltözés.

Hiszen racionális érveket szinte kizárólag Gibraltár mellett tudok felsorakoztatni. A mérleg másik - Magyarországot jelentő - serpenyőjében majdnem hogy csak egyetlen érv szerepel - az pedig a tágabb család. A gyerekeimen és férjemen kívüli, számomra legfontosabb emberi kapcsolatok. De ez az egyelten érv olyan súllyal bír a számomra, hogy felülírja az összes többi, a másik oldalt erősítő érvet.

Évekig titkon – vagy nem is annyira titkon – abban reménykedtem, hogy előbb-utóbb sikerül valamennyi hozzám közel álló embert kiköltöztetnem ide, hiszen annyi példát láttam erre: elsőként költözik valaki, (vagy egy pár, vagy egy kisebb család) és szép lassan a többi családtag, a barátok is követik őket. Egész kis kolóniák jönnek így létre külföldön.

De 3 év után beláttam, hogy ez egy illúzió volt a részemről. Az én már-már misztikus vonzalmam a spanyol Costa del Sol és Gibraltár iránt kizárólag az enyém, mások ebben nem osztoznak. Ráadásul „az öreg fát nem lehet átültetni...” – de sokszor hallottam ezt az utóbbi években! És valahol az emberekre ez ugyanúgy igaz.

A felismerés után úgy éreztem - hogy bár Gibraltár „napfényesebb” a szó szoros értelmében és a szó átvitt értelmében egyaránt – az én életem Magyarországon teljes. Sok szempontból biztosan nehezebb, kihívásokkal telibb – de teljes. Nem mintha itt nem lennének napi szinten kihívások, bár ezek egészen más jellegűek.

Én azt vallom, hogy mindig jobb valami felé menni, mint valamitől el. És eszerint élem az életem, hozom a döntéseimet. Szerettem az életet Magyarországon, (nem is értette senki, hogy miért jövök el, mivel ennek valójában akkor sem racionális indoka volt) de 3 éve Gibraltár jobban vonzott. Most is szeretem az életet itt, de a „teljes élet” megélése miatt, Magyarország jobban vonz.

Megélhettem a dilemmát

Tudom, hogy mások ezt nem így élik meg, egyrészt ez is személyiségfüggő és szituációfüggő. A különböző életkorokban is másként súlyoz az ember, más a fontossági sorrend az életében. És ez rendben is van így.

Minden életszakasznak megvan a maga feladata. Mindenkinek a saját életét kell élni, és egyedül ő tudhatja, ő érezheti biztosan, hogy ebbe az életbe kik, milyen mértékben tartoznak bele. Másrészt – és ezt számtalan külföldön élő kliensemtől és barátomtól tudom – sajnos sokaknak ugyan van hova, de nincs kihez hazamenni. És van, akinek nincs hova és nincs kihez.

Szeretteik már nem élnek vagy hosszú-hosszú ideje megromlott a viszony, lelkileg eltávolodtak egymástól. Nincs már közöttük híd és vagy nem akarják, vagy nem tudják ezt a hidat újjáépíteni.

(Arról a nem elhanyagolható mennyiségű emberről nem is beszélve, akiknek bár lenne kihez hazamenni, de a megélhetésük nem biztosított Magyarországon. Az ő esetükben nem is szabad döntésről van szó, mivel valójában kényszerpályán mozognak.)

Én szerencsésnek mondhatom magam, hogy egyáltalán megélhettem a dilemmát – „menni vagy maradni” – hiszen van hova, van kikhez visszatérni.

A kapcsolattartás kérdése

Azt gondolom, hogy minden emberi kapcsolatban van egy optimális távolság, mely mindkét fél számára a legmegfelelőbb, amely mellett a kapcsolat leginkább működőképes.

Vannak kapcsolatok, ahol ez a távolság nagyobb: napi vagy heti szinten nem működne olyan jól a viszony, mint a ritkább találkozások alkalmával. Ezek azok a viszonyok, melyeken kifejezetten javítani képes az egyik fél külföldre költözése, és a földrajzi távolság. És vannak olyan kapcsolatok, ahol az intenzívebb együttlét megfelelőbb.

Ezért biztosan vannak, akik számára a külföldön maradás a megfelelőbb döntés – annak ellenére is, hogy lemondanak az otthon maradottakkal való napi kapcsolatról, arról, hogy intenzíven egymás életének részei legyenek.

Igen, tudom, hogy a mai technika mellett a kapcsolattartás nem probléma, láthatjuk és hallhatjuk egymást, amikor csak szükségünk van rá. És ez azoknál az emberi kapcsolatoknál tökéletesen működik is, amelyek kommunikáció alapúak: a legjobb példa erre az én Skype-on keresztül végzett tanácsadó, terápiás munkám, a pszichológus – kliens viszony.

A 3 év arról győzött meg, hogy ez valójában ugyanúgy működik, és ugyanannyira eredményes tud lenni, mint személyesen. Sőt speciális esetekben még egy megfelelőbb megoldás is.

(Azért bevallom, hogy a tanfolyamok, tréningek – melyeket még Budapesten élve tartottam, éveken keresztül – hiányoznak, főleg azoknak a csoportoknak a légköre, hangulata. Ha vannak olyan régi tanítványaim, akik most olvassák azt a cikket, tudják, hogy miről beszélek. És bár Gibraltáron élve elfogadtam, hogy ezekről le kell mondanom, ez egy szükséges vesztesége az ittlétnek, mert Skype-on nem reprodukálhatóak a gyakorlati tréningek, most azért nagyon örülök, hogy ezekre újra lehetőségem nyílik.)

Otthon változtatni

Azonban vannak nem kommunikáció alapú kapcsolatok is. Ahol nem csak megosztani akarjuk az élményeinket, hanem együtt megélni azokat, ahol ténylegesen részt akarunk venni egymás életében. Ahol egy ölelés többet mond ezer szónál.

Az én életem a hozzám közel állókkal való intenzívebb kapcsolatokban teljes és ezt csak Magyarországon élhetem meg. Ahogy Virginia Satir, a kiemelkedő családterapeuta fogalmaz: „Napi 4 ölelés kell a túléléshez, 8 a szinten tartáshoz, 12 a fejlődéshez”.

Én ott akarok élni, ahol ezeket az öleléseket meg tudjuk kapni és meg tudjuk adni az egész, tágabb családnak.

És valójában van azért itt egy másik szál is: sok minden nem tetszik, ami a mai Magyarországon történik, de ahelyett, hogy a hazamenetelt a dolgok megváltozásához kötném – mint sokan mások – inkább megyek most, hátha egy kicsit hozzájárulhatok, hogy a dolgok megváltozzanak. Talán több szempontból is igaza van annak a régi jó barátomnak, aki nemrég így fogalmazott: „Ivett, rád itt, Magyarországon van szükség.”

A külföldön töltött éveknek - Gibraltárnak, Máltának, Ausztriának - nagyon sokat köszönhetek, például azt is, hogy végre elkezdtem a hosszú évek, sőt évtizedek óta halogatott írást. :-) Ez mára belső szükségletemmé vált, Budapesten is folytatni fogom, tehát biztosan olvashattok még tőlem.”

Ivett blogját, a Pszichológus Online-t ide kattintva érhetitek el. Tartozom egy szolgálati közleménnyel is: úgy beszéltük meg, hogy egyszerre jelenik meg a poszt nála és itt, ám azt kérte, hogy végül hétfőn tegyem közzé, mert akkor tud válaszolni a kommentek között felmerülő kérdésekre.

HÍRMONDÓ

Külföldi főnökkel dolgozni

Magyarok százezrei érzékelik napi szinten (Magyarországon és külföldön is), milyen más nemzetbéli főnökkel, munkatársakkal együtt dolgozni. Esett már szó arról, hogy milyen némely európai országból származó vezetőtípus, most kilépünk Európából a világ más tájaink szétnézve. Jönnek tehát a lényegre törő amerikaiak, a laza ausztrálok, a magánéletet nem ismerő kínaiak és még a brazilokról is kiderül néhány érdekesség ide kattintva.

Hogyan lesz kétnyelvű a gyermekünk?

A határátkelés kapcsán az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés (elsősorban a fiatalon, esetleg már kisgyermekkel nekivágók körében) a nyelv és a kultúra megőrzése. Hogyan biztosítsuk, hogy gyermekünk megőrizze (vagy megtanulja) szülei, nagyszülei nyelvét, elsajátítsa kultúráját? Az alábbi linkre kattintva egy szakember véleményét olvashatjátok, aki ráadásul saját tapasztalatait is megosztja.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Spanyolország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr728718838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

micsoda? 2016.05.16. 09:39:13

@tableno: Az Ő szemszögéből igen, van tapasztalatom.

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2016.05.16. 09:39:45

@Hari Seldon 2: Túl vannak mind a hárman azon az életkoron, amikor az alapvető személyiségstruktúra változtatható (a 7. éven), a legkisebb lányom is két éve iskolás itt (korán kezdik el a sulit), és 3 év hosszú tapasztalat az ő életkorukban. Szerencsére Magyarországon egyre több szülő ismeri fel a jelenlegi oktatási rendszer problémáit, nem csak alternatív iskolák, hanem szülői csoportok jönnek létre, akik megszervezik az azonos életkorú gyerekek magántanulóként való oktatását, kis csoportokban, elkötelezett és a jelenlegi állami oktatási rendszerrel elégedetlen pedagógusokkal. És azt is remélem, hogy előbb utóbb elérünk egy kritikus tömeget, amely valódi változásokat hoz a rendszerben. Javíthatatlan optimista vagyok!

tableno 2016.05.16. 09:41:23

@micsoda?: ezt mégis hogy érted? Hogy a francba ne lenne tisztában 3 év távollét után az otthoni viszonyokkal?

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2016.05.16. 09:43:57

@Hari Seldon 2: Több dolog is tartozik a gyerekek hosszú távú érdekéhez, ezt kell valahogy súlyozni, mik a legfontosabbak.. Szoros családi kapcsolatok, közös élmények, megfelelő, a kibontakozást segítő iskolarendszer, megfelelő, elfogadó, támogató környezet.. stb.. És persze mindenki másképp súlyoz..

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2016.05.16. 09:49:30

@tanato: Köszönöm! :-) 19 éve folytatok magánpraxist, ebből alig több mint hármat töltöttem külföldön.. Gibraltárra persze bármikor vissza lehet térni, de most ezt nem tervezzük, csak az iskolai szünetek idejére.. Bár hosszú az élet, talán majd nyugdíjas korunkban a két hely között ingázunk.. :-)

tanato 2016.05.16. 09:58:26

@Schrammel Ivett: Abszolút hiányszakma,rengeteg a psychésen sérült vagy csak psychésen gyenge ember itthon/is/.
Ja és bízzunk benne hogy nem kell pánikszerűen itt hagyni az országot senkinek a közeli és távolabbi jövőben,sem anyagi sem más indokból.

P.Elliot 2016.05.16. 10:00:29

@Schrammel Ivett: Ez a baratok es rokonok kikoltoztetese nem egy igazan jo otlet meg ha jonnenek is. Igen, akkor vannak itt rokonok, hasonlo koru baratok de ez nem lesz allando. Lesz aki elkoltozik masfele mert oda fogja szolitani a munkaja a gyerekek meg szinte egytol egyik elvonulnak szinten arrafele ahova a jovojuk szolitja, a szulok megmaradnak az eredeti helyen magnak, egyedul, esetleg utanakoltoznek a gyerekeiknek de akkor meg az a maradek kis barati kor is elveszik. Itt vagy-vagy van. Vagy belesimulsz, olvadsz az uj orszagba vagy hazamentek, potszer nemigen van. Ha ennyire hianyzik az otthoni barati, rokoni legkor akkor menjetek, a gyerekek meg nem szoktak meg annyira az uj orszagot hogy tiltakozzanak, talan nem lesz idegen otthon sem az eletuk az iskolaban mert meg kicsik, ha nagyobbak lennenek akkor mas lenne a helyzet.
Az azert nem lesz konnyu visszaszokni a szulohazaba mert valtozott azota, nagyon sok ideig lesz osztonos hasonlitgatasi alap hogy kinnt azert maskeppen volt. Arra viszont szamitani kell hogy ha a gyerekek felnonek akkor elmennek netan kulfoldre elni es oregkorotokban maradtok magatokra. Ezek a kulfoldre koltozesek nagyon megbontottak a csaladokat..
Nem lesz konnyu de sok szerencset hozza.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.05.16. 10:03:56

Annyit értettem belőle hogy hazamegy. A többi nekem ertelmezhetetlen, de ez az én hibám.

tanato 2016.05.16. 10:07:34

@diggerdriver: Egy mondatban:Hiányzik a családi élet/tágabb értelemben vett/Napi szinten nem lehet részt venni benne/SZülinapok,névnapi találkozók új családtag érkezése,szerettet családtag halála stb.

P.Elliot 2016.05.16. 10:15:23

@Hari Seldon 2: Ti nagyon jol csinaltatok, a lanyok kicsikek, ott fognak tanulni, felnoni es feltehetoen jo karriert csinalni. Magyarorszag nincs messze, a nagyszulok sem, igazabol van amikor otthon is a nagyszulo az orszag tulso vegeben lakik aztan jo ha egyszer latja a gyerekeket egy evben.
Az a maganiskola szervezes otthon nem tudom hogy hogy menne, nincsenek ismereteim, itt Usaban nagyon jol, kicsit azon akadt meg a szemem hogy az allami oktatasi rendszerrel elegedetlen pedagogusok vegeznek. Akkor ez maganiskola lenne, vajon megengedik ezt odahaza? Ha igen akkor nem kotik szinte teljesithetetlen feltetelekhez? Nem lesz nagyon koltseges? Elfogadjak-e rendesen?
Kulfoldon vannak nagyon sok jo otletek de hazavinni alig lehet mert nem erdekel senkit vagy nem engedelyezik vagy maguk az emberek nemigazan lelkesednek erte...

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2016.05.16. 10:18:22

@tanato: Én úgy fogalmazok, hogy sok a "normál neurózis".. Azért hívom így, mert teljesen általános a megléte. És mindenki életében lehetnek olyan szakaszok, krízisek, problémák aminek a meghaladásához, megoldásához jól jön, vagy szükséges a segítség. Sokszor elég a pszichológus által végzett coaching, az életvezetési tanácsadás.. máskor mélyebb terápiára is szükség van, és ez menet közben derül ki.

P.Elliot 2016.05.16. 10:23:13

@diggerdriver: Igen, hazamegy. A tobbi a szovegben remenykedes hogy jol sul el a dolog...

TX7AW 2016.05.16. 10:23:36

Sok szerencsét a visszaköltözéshez. Ha ennyire visszavágyik valaki, akkor meg kell lépni a dolgot.
A kép a fákkal nagyon jó.
Az iskola-ügy kapcsán van némi kételyem, de rakat iskolás túléli most is a napjait. Azért egy kis info: www.szeretlekmagyarorszag.hu/veszelyben-az-alternativ-iskolak-koztuk-a-waldorf

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2016.05.16. 10:27:08

@P.Elliot: Köszönöm! :-) Igen, a hazaköltözésnél átesik az ember egy fordított kulturális sokkon, erre lehet számítani. De ugyanúgy mint a többi szakasz, ez is egy átmeneti állapot. Én úgy gondolom, és tapasztalom, hogy a gyerekek kb 12 éves koráig még viszonylag zökkenőmentesen lehet költözni, akár külföldre, akár vissza. Nagyon rugalmasak, alkalmazkodóak, még a nyelvet is könnyen tanulják és nem olyan szorosak, mélyek még a baráti kötelékek. Később ez jóval nehezebb. Mi még épp megfelelő időben vagyunk egy újabb váltáshoz, és fontos, hogy ők is motiváltak a hazaköltözésre és a beilleszkedésre.

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2016.05.16. 10:30:24

@P.Elliot: Magyarországon lehet egy gyerek magántanuló, hogy milyen módon készül fel a vizsgákra, az döntés kérdése. Lehet magániskolán kívül, kis tanulócsoportokban, közösségekben is tanulni eredményesen.

P.Elliot 2016.05.16. 10:36:12

@Schrammel Ivett: a 12 ev az mar sok, ismeroseim mentek haza gyerekekkel, nem is egy aztan nem fogadtak be az otthoniak mert akcentussal beszeltek, kirohogtek oket sot leciganyoztak mert kreol boruek, sotet hajuak/ szintiszta magyarok/, egyetlen baratjuk nem akadt, ujra kellett tanulni mindent nemcsak magyarul hanem a magyar tanrendet visszamenoleg, ki voltak borulva es amikor ujra visszajottek ide azt mondtak hogy latni se akarjak tobbet az orszagot. A gyerekek! A szuleikkel is nagyon feszult volt ezert a viszony otthon is meg itt is, majdnemhogy meggyuloltek emiatt hogy hazavittek oket. Meg most, itt is nagyon rossz a viszony.
Szerencse hogy a tieid kicsikek meg, bele fognak szokni de a nagy gyerekeknel bizony jo ketszer is meggondolni hogy hogy sul el a dolog.

P.Elliot 2016.05.16. 10:38:59

@Schrammel Ivett: En az itteni beirasokbol ugy nezem hogy kulfoldre zokkenomentesebben szoknak bele az iskolakba barmelyik korosztaly mint vissza. Kedvesebben fogadjak meg segitik oket meg a gyerekek is baratsagosabbak veluk. Tanarok is..

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2016.05.16. 10:39:02

@TX7AW: Köszönöm! :-) A képet Cadizban készítettem, Spanyolországban.. :-) Igen, olvastam, a nemzeti alaptantervtől nem engedik eltérni majd a magániskolákat. Szomorú.. De épp az előbb írtam, hogy van más megoldás is, és talán éppen ezért fogják egyre többen ezt keresni. Most elsőként megpróbálunk egy szimpatikus szemléletű állami iskolát, ahol viszonylag jól ismerjük az ott tanító pedagógusok nagy részének hozzáállását. Szeretném, ha a gyerekeim továbbra is "mernének gondolkodni".. és bízom benne, hogy ez itt megvalósul..

tanato 2016.05.16. 10:53:13

@Schrammel Ivett: Igen igen ők nem betegek csak rossz a stressztűrő képességük.

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2016.05.16. 10:55:14

@P.Elliot: Nagyon szomorú az ismerősöd története.. Ilyen is van sajnos.. Ez egy több szereplős történet: sok múlik a gyerekeken, hogy mennyire akarnak és tudnak beilleszkedni, a szülők hozzáállásán, és az új környezeten is, hogy mennyire befogadó. Én mindig fontosnak tartottam, hogy a gyerekek ne veszítsék el a magyar nyelvet, akkor se, ha valaki soha nem költözik vissza. Ez akkor is egy érték marad, hogy több nyelven képesek gondolkodni. Írtam is erről egy posztot (Új élet külföldön - gyerekekkel) Éppen ezért mi otthon magyarul beszélünk, a gyerekeimnek itt is és otthon is vannak magyar barátaik, nem felejtették el a nyelvet, akcentus nélkül beszélik. A legnagyobb lányomnak történelemből és magyar nyelvből kell majd egy év múlva osztályozóvizsgát tennie. (Erről dönteni az igazgató hatásköre, ezért sem mindegy, hogy milyen iskolába kerülnek vissza.) Ez egy nagyon integratív iskola, több külföldi diákkal, olyanokkal is, akik még nem beszélik a magyart.

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2016.05.16. 10:57:29

@P.Elliot: Magyarországon ennek a legtöbb helyen nincs meg a bevett gyakorlata, kultúrája. Olyan rengeteg külföldi gyereket nem kell fogadniuk..

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2016.05.16. 10:59:00

Most egy kis szünet.. délután újra válaszolok mindenkinek! :-)

Ginix 2016.05.16. 11:00:54

bocsi, még nem olvastam, de offolok:

akik használják a transferwiset, küldtetek már nagyobb összeget is? én meg vagyok elégedve, de eddig max 300 chf-et küldtem, most viszont jóval nagyobb nagyságrendben gondolkozok, de kicsit parázok tőle, van vkinek ebben tapasztalata? nem akarok ide spammelni, írnátok privátban, pls? köszi!

on

TX7AW 2016.05.16. 11:43:02

@Schrammel Ivett: Feltetted Cadizt a bakancslistámra. :)

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2016.05.16. 12:41:26

@TX7AW: Szerintem az egyik legszebb spanyol város, már az óceán partján van.. egy ugrásra Gibraltártól.. :-) De mindenképp érdemes megnézni Granadát, Sevillát, Cordobát, Malagát, Rondát, Mijast is.. ott is találsz ilyet és még rengeteg látnivalót.. :-)

tsabus UAE 2016.05.16. 12:46:46

@Ginix: Mi egy ház árát küldtük és nagyon elégedettek voltunk. Csak ajánlani tudom !

micsoda? 2016.05.16. 13:43:26

@tableno: Nem tudom, hogy te hogy érted:) Úgy értem én, hogy teljesen más környezethez hozzászokva 3 év kihagyás az itthoni világból igenis számit. Annak idején átéltem.

Giddy Lamb 2016.05.16. 14:14:56

@Ginix: ha 1,2 millió eur felett akarsz küldeni bontsd 2 részletre.
Sepa-n keresztül viszont 1,5 millioig egyben is küldheted, raadasul ingyenes, persze csak euroban. Ha frankban kuldesz nagyobb osszeget, allitsd be az altalad elfogadhato arfolyamot, hogy ne erjen meglepetes az esetleges arf. valtozas miatt.

tableno 2016.05.16. 14:17:22

@micsoda?: oké, el van szokva tőle. De ez nem ugyanaz, mint hogy "Nem sok ismerete lehet az itteni viszonyokról"

2016.05.16. 14:22:49

@diggerdriver: Tudom mire gondolsz, en is igy voltam vele! Ez azert van mert mi mind a ketten ilyen erzeketlenek vagyunk :). Mindenesetre sok szerencset kivanok a posztolonak es csaladjanak, remelem sikeres lesz a visszailleszkedes minden szempontbol. Abban mindenkeppen igaza van hogy ha koltozni akarnak, minel elobb annal jobb, mert ha a gyerekek idosebbek lesznek, nehezebb lesz.

2016.05.16. 14:25:02

@tableno: +1. 3 ev nem akkora nagy ido, foleg ha elotte 40 evig egy helyen elt es evente tobbszor is visszalatogatott.

Csodabogár 2016.05.16. 14:29:23

@Schrammel Ivett: Kedves Yvett nagyon megértelek. Részemről 30 évet éltem itthon majd 30-at külföldön, után jöttem haza. Soha egy percig nem bántam meg. Sem az elmenetelt sem a haza jövetelt. Gyerek nálam nem volt, de szerintem az se gond. Barátnőm 4 unokája 4-15 évesig még egy napot nem járt magyar iskolába. Van angol iskola, amerikai, német és osztrák is. Ezekben már ovodás kortól csak az adott nyelven folyik az oktatás. Gondolom magyar nyelvet és irodalmat azért magyarul tanulnak.
Nekem már nem volt senki hozzá tartozóm mire haza jöttem, de nekem akkor is Budapest az otthon. Volt hova jönni, vettünk lakást. Volt lakásunk Marbellában is, de idővel rájöttem, hogy ugyse mennék oda hónapokra, így eladtam. Mostanában bérelek ha megyek és egyelőre még megyek minden évben. Marbella a második számu szerelemem városilag. Nekem egyszerüen kellett Pest, az itt található kulturális élet. Időnként megfordulok volt lakhelyeim helyén és mindig beleborzongok a gondolatba ha elképzelem, hogy ott élnék. Nyilván mindenkinek más az igénye és elvárása az életkörülményeit illetően. Én itthon találtam meg azt ami nekem jó.

montroyal ( CAN qc) 2016.05.16. 14:38:45

milyen az idojaras Mo-on itt szallingozik a ho es 2 fok van .. lehet hogy jo otlet lenne a visszakoltozes

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2016.05.16. 14:51:19

@Csodabogár: "Soha egy percig nem bántam meg. Sem az elmenetelt sem a haza jövetelt." De jó ilyet olvasni! :-) Így érdemes visszatekinteni.. Mindkét hely mást adott hozzá az életedhez. Marbella szinte a "szomszédunkban" van, régóta ismerem és való igaz: egészen mást nyújt mint Budapest. Mindkettő a maga módján értékes.. :-)

2016.05.16. 15:00:34

@Csodabogár: Igazad van, annyit hozzatennek hogy az angol / amerikai iskolak Mo.on tobbnyire nemzetkozi iskolak, nemzetkozi tandijakkal = atlagember szamara megfizethetetlen.

montroyal ( CAN qc) 2016.05.16. 15:14:58

na akkor jo szerencset a visszakoltozeshez
es itt egy cikk .. na az ilyen ujmagyarok ( ugye nem sertem meg ezeket az allatokat vagy ilyeneket titkolni kell ?) raboltak ki az utcankban minden oreget , ezert sem kotoztem vissza ..
vilaghalo.info/allatok-ezek

2016.05.16. 16:19:01

@tanato: A pszichologusnak alapvetoen tanacsado szerepe van, nem kell hozza 'serultnek' vagy 'gyengenek' lenni hogy valaki pszichologushoz forduljon. Mindenkinek vannak olyan szakaszai az eleteben amikor jol jon neki egy tanacsado, ez lehet pszichologus, barat vagy csaladtag stb.

Csodabogár 2016.05.16. 16:27:31

@montroyal ( CAN qc): Ebből is látszik, hogy ki milyen hírre bukik. Jómagam csak tömegközlekedéssel utazom még soha nem féltem. Ha valaha valami félelmetesnek tünne, leszállnék a következő megállóban és megvárnám a következő járatot. Elég sürjen járnak szerencsére az eszközök.
Gondolom ha egy berlini S-Bahnon éjszaka felszállna néhány enyhén alkoholizált skinhead, biztos be lennék tojva.

montroyal ( CAN qc) 2016.05.16. 16:29:30

@tanato: @Schrammel Ivett: „Ivett, rád itt, Magyarországon van szükség.”

montroyal ( CAN qc) 2016.05.16. 16:37:19

@montroyal ( CAN qc): elugrott mielott irtam volna

szoval biztos szukseg van ra mert annyi agyserult agyhalott agymosott ember millio problemaval - napi megelheteli problemak alkoholizmus stb szoval nem ertek hozza, de nekem ugy tunik konnyu megorulni, elveszteni a pedalt Mo-on ...munka lenne
de ezek a problemas betegek tudnak fizetni ? aki viszont tud fizetni az él ,mint hal a vizben semmi oka pcichologushoz jarni .. vagy lehet, hogy azert mert o ezt is(!) meg tudja fizetni ?
na csak tudatlanul irom csak kerdezve van fizetokepes beteg ?

Virago_1000 2016.05.16. 16:39:44

"határátkelés kétirányú folyamat: noha még mindig jóval többen költöznek el Magyarországról, mint ahányan visszatérnek, "
- hazugsag, ferdites.

micsoda? 2016.05.16. 16:42:18

@tableno: Igazad van, megint tanultam valamit:)

Taxomükke (UK) 2016.05.16. 16:58:58

@Ginix: En hasznaltam nagyobb osszeg kuldesere, mukodott.

2016.05.16. 17:10:41

@Csodabogár: Ahogy mondod, ilyen szempontbol nyugat-europai nagyvarosok nagy resze ijesztobb mint Bp. Sokkal.

2016.05.16. 17:17:04

@montroyal ( CAN qc): Biztosan Ivett is le fogja irni ha ideer, de lenyeg hogy pszichologusra messze nem csak 'beteg' embereknek lehet szuksege. Egy egesz csomo jol szitualt, normalis, rendezett eletu ember donthet ugy hogy pszichologushoz fordul. Feltetelezem hogy Mo.on is vannak szep szammal ilyen emberek.

montroyal ( CAN qc) 2016.05.16. 17:22:23

@Csodabogár: nem tudom milyen hirre kell bukni mert en meg Pestre se jarok es a hireket is csak a netrol veszem .. , mivel nincs szemelyes tapasztalatom nem is itelem meg mi igaz meg azt hogy na ez nem igaz .. en a 18. kerben laktam 28 evvel ez elott es amikor sokara visszatertem nem ertettem hogy sotetedes elott hazakell erni gyalog mert kirabolnak .. meg hogy az utcaban mar mindenhazba sufniba garazsba betotek es hogy pl Apamat is rendszeresen latogattak a csalok , lehuzosok ...szoval en igy ezek utan itelem meg a kozbiztonsagot ..
es felettem is elmult az ido , es nem azert hogy az igazsag bajnoka voltam, de raszoltam az ilyen rendetlenkedo emberekre... ezert nehez lenne elviselni hogy semmit se tehetek mar ..

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2016.05.16. 17:25:44

@montroyal ( CAN qc): Már írtam egyszer, hogy nem betegekkel foglalkozom, sajnos még mindig sokan keverik a pszichiátert a pszichológussal.. A pszichiátriai problémák nem függnek a beteg anyagi körülményeitől, és a legtöbb pszichológiai probléma sem ezen múlik. Bárki megélhet önértékelési, kapcsolati problémákat, lehetnek fóbiái, szorongásai, pánikbetegsége, stresszkezelési problémai, veszteség feldolgozási nehézségei.. Legfeljebb a stressz jellege különböző. Magyarországon, mint mindenhol máshol, az ember választhat az állami ellátórendszer és a magánpraxis között.

montroyal ( CAN qc) 2016.05.16. 17:26:39

@Mirjam2: ja ilyen valaszra szamitottam .. sot divat is lehet pcichologushoz jarni plane ha az ismerosok is jarnak es mi is megengedhetjuk magunknak .. nem kell komolyan venni engem hozzaszolasaim nem szakertoek .. csak autot tudok javitani .. embert nem .. ha tudnak ,magamat szerelnem meg eloszor ..:-)

2016.05.16. 17:27:10

@montroyal ( CAN qc): Elolvastam amit belinkeltel, termeszetesen szolni kellett volna a cikkironak akkor es ott, ahelyett hogy utolag ilyen cikkeket irogat. Szerintem sokan voltunk mar ilyen helyzetben kulonbozo orszagokban, en is. Szoltam, masok is szoltak. Tuleltuk. Vagy le kell szallni. Ennyi.

montroyal ( CAN qc) 2016.05.16. 17:40:36

@Schrammel Ivett: Ok elfogadom ilyesmire en is gondoltam de a fentiben irtam mennyire csak ugy hozzaszolok unalmamban .. persze problemai maganeletbol gyerekkorbol stb barhonnan lehet..
egyszer valamire azt mondtam, hogy majd elmulik es kozben megraztam a kezem a fejem elott , azota az asszony ugyanazt a mozdulatot csinalja nekem es azt mondja AZ nem mulik el ( a fejembol)

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2016.05.16. 17:45:50

@montroyal ( CAN qc): Magyarországon sajnos még mindig sok a félreértés a pszichológiával kapcsolatban, ez az információhiánynak köszönhető. Emlékszem, Popper Péter mondta nekem, amikor életút interjút készítettem vele, hogy ő nem pszichológus, hanem pszichológia szakos tanár, mivel annak idején csak azt lehetett tanulni Magyarorzágon, pszichológia szak nem létezett.. Ezt a lemaradást a nyugat-európai országokhoz képest nehéz behozni, bár az utóbbi időben egyre több az elérhető információ, és megfigyelhető egy szemléletváltás, nyitottság a téma iránt.

montroyal ( CAN qc) 2016.05.16. 17:52:23

@Virago_1000: na végre pontos helyrol megtudhatjuk mi az igazsag ...

montroyal ( CAN qc) 2016.05.16. 17:57:10

@Schrammel Ivett: koszi olvaslak , majd a blogodat is ... ha csak magamat veszem peldanak van mit megismerni tanulni .

viszont ha sajat problemaimat akarnam megoldani akkor valoszinuleg arra ment volna el a penzem nem a vilagkoruli cruisere ..:-))

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2016.05.16. 17:58:30

A közbiztonságra visszatérve: szerintem Gibraltár Európa egyik legbiztonságosabb helye, 8-9 éves gyerekek a legnagyobb nyugalomban, egyedül közlekednek az utcán, nagyon figyelnek egymásra az emberek. Ezért is választja sok kisgyerekes család. Viszont nyilván szűkösebbek a lehetőségek mint egy nagyvárosban, pl Budapesten.

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2016.05.16. 18:09:03

@montroyal ( CAN qc): Akkora azért nem lehet a baj.. :-) és egy világkörüli útnak is lehet terápiás értéke.. :-)

Golf2 2016.05.16. 18:22:31

@montroyal ( CAN qc): Magyarban is hirdetnek ilyen utat floridábòl indul a csónak 110 nap kb.10 milla + jatt és floridáig.Én naponta megyek az 1es villamossal pont a flòriánig,tényleg egyre több rajta a kolompos...

montroyal ( CAN qc) 2016.05.16. 18:37:51

@Golf2: errol lehet szo tobb tarsasag van de en a Holland-Amerika-val voltam jo az ar de nem csak a jatt jon ra mert ital sincs benne es eleg draga italonkent de csomaggal is ... a kiszallasnal a kirandulasok eleg dragak a hajorol de egyenileg is meg lehet olcsobban oldani es igy is nagy osszeg lesz 40-50 helyre szoval $$$+++ @Schrammel Ivett: terapias erteke volt foleg a munkarol valo leszoktatas igen eredmenyes volt de tenyleg semmihez nem hasonlithato (csak annak aki mar 6x volt az tud az elozoekhez hasonlitani )

2016.05.16. 19:10:54

@montroyal ( CAN qc): Ezek szerint visszaerkeztetek? Milyen ismet otthon lenni? Melyik volt a kedvenc kikotod / varosod az uton?

tanato 2016.05.16. 19:35:57

@Mirjam2: Ez is igaz,bár itthon még csak most van felfutóban az "egészséges" embereknél,Eddig főleg tényleg a sérültekkel és "gyengékkel" ,stresszes fogalakozásúakkal"foglalkoztak,mint kórházi pszichológus,börtön,katonai,rendőrségi,iskolai,állami otthoni, stb. pszichológus.

tanato 2016.05.16. 19:43:30

@montroyal ( CAN qc): Nyilvánvalóan nem minden cigány bűnöző és nem minden bűnöző cigány,de vannak bizonyos bűncselekményfajták amiket döntő részben ők követnek el.
Természetesen ezt kutatni vagy leírni hivatalosan tilos,mint ahogyan az is hogy a lakosság hány %-ROMA,vagy hogy mennyi az újszülöttek közti arány,ez már rasszizmus volna.
Szerencsére azért van fejlődés az iskolázottsági szintben köztük is.
Iskolázott roma pedig ritkán lesz bűnöző.

tanato 2016.05.16. 19:44:53

@33621: Már csak egy hónap türelem és okosabbak leszünk egy fokkal.

montroyal ( CAN qc) 2016.05.16. 19:51:21

@Mirjam2: kepfeltoltes.hu/160516/13119821_1049020768512917_3670857887643953067_o_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Itt voltunk kinagyitva el lehet olvasni mar 2 hete megerkeztunk 4,5 honap utan .. en mar indulnek is ujra .. nagyon nehez visszaszokni , foleg valami reg elfelejtett szoval zaklatnak pl hogy munka ...
kategoriaim
1 barmikor visszaternek
2 lattam szep volt erdemes volt de ennyi
3 meg se kellett volna allni(azert megneztuk)
az utazas 7 csodaja
1 Petra
2 Borobudur
3 Singapore
4 Jerusalem
5 Bali
6 Hong Kong ( Big Budha site
7 Hoi An ( ancient( Vietnam

SzZoole 2016.05.16. 20:02:31

@montroyal ( CAN qc): "2 hete megerkeztunk 4,5 honap utan .. "

Ugylatom a munka elvette az eszedet,115 nap az 3.5 honap:)))

montroyal ( CAN qc) 2016.05.16. 20:19:09

@tanato: hogy ma ,hogy van azt nem tudom 1981-ben nem is hallottunk rasszizmusrol csak siman nem engedtem be a discoba a romakat ... pedig koztuk nottem fel, sok baratom volt, de ezt kerte a fonokom ... es senki se haborodott fel ez miatt

szerintem is 2 fele van- az egyik a bunozo a rossz stb ... a masikkal meg még nem talalkoztam ...:-)))

montroyal ( CAN qc) 2016.05.16. 20:39:01

@Zoole[uk]: OK figyelsz akkor dec15 2015 ben indoltunk 3 nap Sandiego +18nap hollyday cruise +115nap world cruise es mai 1 erkeztunk 2 napos repules utan haza ..ezt is leirom miert ; over book jegyeladast csinaltak es az utolso percig vartunk a kapuba de nem volt hely.. szoval atiranyitottak egy masik gepre masik varosba atszallasssal..400$ jegyre 1500$ karteritest kaptunk rogton fejenkent !! Chichagoba mentunk volna 40 perc volt az atszallasra Montreal fele de a gep 1 oras kesessel indult !!?? el kellett fogadnunk kaptunk ott szallodat kajakat suttlet .. szoval ezert lett 2 nap

15 dec- 2 mai az 4 es fel honap

montroyal ( CAN qc) 2016.05.16. 20:54:52

off Mo jobban teljesit .. kevesebb uzemanyag kel kevesebbet kell takaritani
iho.hu/hir/uresen-ingazik-felcsuti-kisvasut-160513#

montroyal ( CAN qc) 2016.05.16. 20:56:12

@montroyal ( CAN qc): OK regen jartam iskolaba de itt a muhelybe a koszos poros billentyuim akadnak ... kell

SzZoole 2016.05.16. 21:01:12

@montroyal ( CAN qc): igy mar igen.
Amig tekeregtel ki vitte a muhelyt?

montroyal ( CAN qc) 2016.05.16. 21:04:06

@Zoole[uk]: 2 munkasom van es a lanyom alairhatott es nezte az irodat de csak ritkan mert dolgozik... kis veszteseggel megusztam egy petak haszon nem volt

SzZoole 2016.05.16. 21:09:32

@montroyal ( CAN qc): nem veszel fel magad melle,mint usurer and repoman?

tanato 2016.05.16. 21:09:34

@montroyal ( CAN qc): A másik fele még kisebbségben van sajnos.De azért van fejlődés.

montroyal ( CAN qc) 2016.05.16. 22:01:26

@Zoole[uk]: igy neten keresztul is feltartasz hat meg ha itt lennel mellettem ... vagy eleg ha elkuldom a fizetesedet ?:-))))

SzZoole 2016.05.16. 22:09:53

@montroyal ( CAN qc): jolvan na,mar úgyis megyek aludni,reggel 5-kor ébresztő van:)))

2016.05.16. 23:07:57

@Virago_1000: Az igazság valahol odaát van. Valószínűleg jóval többen mentek/mennek ki, mint amennyiről lehet olvasni, és jóval többen jönnek vissza, mint amennyiről lehet hallani. Abban biztos vagyok, hogy aki visszajön, az nem a kormánypropaganda miatt teszi, hanem a család és/vagy a jól fizető meló miatt. Az, hogy aki kimegy, miért teszi, megint sok mindentől függhet. Bárcsak a pénzről lenne szó.

Bredpitt Monika 2016.05.16. 23:56:08

Ez a poszt egy igazi ajandek volt nekem.
Sok sikert, nagyon drukkolok, hogy minden jol menjen itthon a csalad minden tagjanak.

blackhairlady 2016.05.17. 01:16:27

@Schrammel Ivett: Nagyon sok sikert kivanok a haza koltozeshez, kivancsian varom a posztot otthonrol par honap utan:)
Ahogy irtad, sajnos nagyon sokan osszekeverik a pszichiater es a pszichologus/terapeuta munkajat. Igazabol addig amig nincs ra szukseg, nem is igazan fontos, hogy tudjak kulonbseget.
A csaladtag, barat egyaltalan nem biztos, hogy tud segiteni,mert elfogult, nem akarja megbantani az igazsaggal, nehez ramutatni az esetleges problemakra a szemelyes erintetseg miatt. Illetve "paciens" sem biztos, hogy mindent el szeretne arulni a hozzatartozonak, oszinteseg nelkul pedig nem mukodik az egesz.
Sot, az sem biztos, hogy az elso pszichologus lesz a megfeleo. Nem azert meg enm jo szakember hanem mert nem passzolnak ossze a pacienssel.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.17. 03:14:00

@montroyal ( CAN qc): Bátyám, kábé mennyire jön ki egy ilyen út cakli-pakli?Az egy dolog, hogy a neten mennyiért hirdetik, de ahogy te is írod, arra még rámegy egy csomó minden...
Ha nem akarod publikusan, jöhet privátban is...Csak hogy legyen valami fogalmam.Előre is kösz.És ne vedd zsebben turkálásnak, télleg csak az információ érdekel...

montroyal ( CAN qc) 2016.05.17. 04:08:10

@geegee: OK az arhoz hozzajon az ado de az felvan tuntetve az ar utan, a borravalo 12,50 Us szemelyenkent naponta vegen szamlazva ( de nem lehet borravalot kovetelni elfogadi azert letezik de anelkul is egyforma super ellatast kap mindenki ) az ital nincs benne( csomagok dragan vannak) ( reggel minden jus van es viz kave iztelen ice tea egesz nap de csinalhatsz teat magadnak meleget izekkel citrom stb)) a szeszes ital dobozos udito jus( reggeli utan)megy a kartyadra , vegen fizeted nincs jatt itt( nehany hajon hozzairhatod )
a hajo mindenhova mindenfele kirandulasokat szervez megy a kartyadra fejenkent 100 us alatt alkalmankent ritka de inkabb tobb 2-3+szaz...de overland 2-3 ezer$(de igyekezni kell mert nem lesz hely)... casinoban es a shopban(pl ekszerek) nem gyozik lehuzni a vendegek kartyajat ( pl egy 2400 US foldgomb emlekmedal(!) a fele hajo vett vegul hazhoz kuldik a megrendeleseket

na most nekem ez nem tartozik az utazashoz... a kikotokben 1$ ert 2 dobozos sort vehetek de pl cambodiaban 6 korsot adnak erte a kint megvett alkoholt elveszik mas hajokon es az utolso nap adjak oda - itt elnezik az elitnek ..
kirandulasokat vettunk parat nagyon ismeretlen helyeken de hopon hopof a legjobb ahol van , sokan taxival megoldjak negyen osszeallva ...vonattal metroval sok helyen meg lehetet oldani
ha megnezed mire adsz ki a minimum ar duplajara kb szamithatsz , ha nem akkor sok penzed van es nem szamit ..
termaszetesen az ajandekok souvenirok az plus koltseg de ilyen uton vigyazni kell par $ ert veszel alkudozol vegul mint mi ( alig vettunk) 7 borondel jottunk haza kepzeld a feladas koltsegeit ..

na kb ennyi nem titok aki neki akar indulni ..

advocate1 2016.05.17. 08:56:13

Annyi pénzt kell keresni, hogy otthon amennyire csak lehet függetleníteni tudjuk magunkat a mindenkori rendszertől. Önellátás vidéken, ez a jövő, ha a jó Isten úgy akarja még két év és megvalósítom. De addig is fejben "teremtem" az egészet a gondolat erejével.

Ginix 2016.05.17. 09:08:48

@tsabus [UK]: @Giddy Lamb: @Taxomükke (UK): köszönöm az infokat, megkönnyebbültem:)

azért milláim még nincsenek euroban, de ami késik, nem múlik;)

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2016.05.17. 09:08:49

@blackhairlady: Köszönöm! :-) Írtam egy hosszabb posztot régebben erről a témáról: schrammelivett.blog.hu/2015/05/16/milyen_a_normalis_csalad_es_szukseg_van-e_pszichologusokra
Érdemes elolvasni! :-) "Másfajta támogatást, segítséget tud nyújtani egy családtag, egy barát, és másfajtát egy pszichológus, akinek ez a szakmája, hivatása, erről a területről rendelkezik tudással, ebben van tapasztalata. Egy pszichológus - tanácsadóként, terapeutaként - többféle eszközzel rendelkezik, többféle módszert ismer lelki problémák, kapcsolati konfliktusok kezelésére. Az empátián és segíteni akaráson kívül – amivel jó esetben a családtagok és barátok is rendelkeznek - ezt a többletet tudja mások rendelkezésére bocsájtani. Megfelelő ismeretek és technikák birtokában van, melyekkel feltárható a felszíni problémák valódi oka, gyökere, és melyekkel aktiválhatók a hozzá forduló másik ember meglévő belső erőforrásai.. A kulcs mindenkinek a saját kezében van..
A pszichológus csak segít, hogy hozzáférjen ehhez a kulcshoz, hogy használni tudja. Nem sablonokkal dolgozik - hiszen minden ember más, a közös vonások ellenére minden probléma egyedi - hanem abban támogat, hogy ki-ki megtalálja a saját legjobb megoldását egy adott helyzetben egy adott problémára."

rumitom 2016.05.17. 09:48:17

Ez egy szep osszefoglaloja lett az altalanos belso vivodasoknak es ezt igazabol minden nem hataratkelonek kene olvasnia

2016.05.17. 09:55:20

@montroyal ( CAN qc): Ez igen, nem semmi! Fantasztikus elmeny lehetett, ez nem mindenkinek adatik meg az biztos. Sikeres visszailleszkedest kivanok neked a munka vilagaba :)

Pszichológus Online Schrammel Ivett · https://www.pszichologusonline.eu/ 2016.05.17. 10:24:50

@rumitom: Igen, az otthonmaradottak talán jobban értenék, hogy mit él meg az ember külföldön élve, a határátkelést tervezők pedig tudnák, hogy mire számíthatnak. (Milyen belső folyamatokra, milyen szakaszokra a beilleszkedésben, amiről a cikk első részében, 1 hete írtam.) Bár egy részük tájékozódik előre, és részben tudja is, hogy mire számíthat, de a "mértékkel" nincs tisztában.. azt csak akkor ismeri meg az ember, ha már kint él, és valóban megéli.. De a külföldön élőknek is fontos tudni, hogy nincsenek egyedül a dilemmáikkal, a változó érzéseikkel. Szerintem ezért is olvassák sokan a blogot.. :-)

**mimi** 2016.05.17. 11:37:19

@Bredpitt Monika: pont rád gondoltam miközben olvastam!
Remek írás, sok sikert a hazaköltözéshez!

Golf2 2016.05.17. 12:02:45

@montroyal ( CAN qc): "Május elsején érkeztünk" Egy ilyen út után a munka ünnepére érkezni...

Golf2 2016.05.17. 12:15:55

@montroyal ( CAN qc): "a kinnt vett alkoholt elveszik,az elittől nem" Most akkor szomjaztál vagy elit-tad,vagy? Fura lehet egy ilyen hajòút közben a tömegben metrózni,egyelőre maradok a Lupa szigetnél .

montroyal ( CAN qc) 2016.05.17. 14:42:21

@Golf2: eszrevetlenul elvegyultem az elit kozott.... es bevittem en is a piat .
@Mirjam2: tanultam egy szemleletet az elit gazdagoktol - az lenne a legrosszabb ha olyan dolgokat kellene csinalnunk amit masoknak kell csinalni (mert arra valok nekik a dolguk az)

mindenesetre sokkal nehezebb visszaszokni a munkara mint leszokni rola

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.17. 17:58:02

@montroyal ( CAN qc): Aham, köszönöm.Akkor ez azért elég jó combos tud lenni.Gondolom, ilyen 10-15-20 ezer dolcsi nagyságrend jó lehet, nem?Éxerek nélkül én megvagyok (asszony már kevésbé), de a kirándulások erősen érdekelnének.Anélkül kb a minek-az-egész-cécó kategória lenne az egész utazás... :D

Hát majd mi is a 60. szülinap, vagy 30. házassági évforduló környékén, ha megéljük, lehet felülünk egy ilyen bárkára.
Most voltunk bent Stokiban hajókiránduláson (Stockholm, majdnem hogy honos város) és ellőttem, vagy 300 képet...pedig járunk be vagy 5 éve...szóval nem most látjuk először... :D
De a vízről egy csoda minden város, aki teheti ne hagyja ki.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.17. 18:00:03

@advocate1: Az még hagyján, de sokkal nehezebb ezt a pénzt meg is találni!Keresni, az még kevés...
:-)))
Bocs.

Mrs. Clayton 2016.05.17. 18:22:02

@geegee: ezek a hajoutak all inclusive utak, szoval ha a legalapabb szobat a legalapabb szinten foglalod akkor akar egy forintot sem kell vinned, mert minden benne van az arban
Az en privat velemenyem az h tul hosszu utra olyanoknak erheti meg befizetni, akik egyreszt nem banjak azt h be vannak zarva napokig egy hajora es van penzuk kolteni vagy meg tudjak allni h csak azt fogyasztjak ami az arban benne van. Egyebkent az ut hosszatol fuggoen a tarsasagok tesznek a hajon ekoltheto koltopenzt a szamladra, azon epp elmehetsz egy fizetos etterembe vagy kirandulasra. Ha azt nem engedheted meg magadnak kulonben akkor is van olyan opcio hogy megkersz egy taxist h vigyen el a nevezetessegekhez v amit te favorizalsz. Az ugy akar par ezer forintbol is kijohet. Vedd figyelembe h bizonyos orszagok meg magyar penztarcaval is olcsok csak oda kell jutni, ami altalaban mar nem olcso.
Egy un vilagkoruli ut altalaban 110 napos es kb 40 allomasa van. Magyarul az ut ketharmadat egy resorton toltod. Ha van 4000000 forintod fejenkent akkor ugyes szervezessel ennyi nap alatt sokkal tobb helyet felkereshetsz szerintem.
Azt azert szinten ajanlom bekalkulalni, hogy vigyel sok ruhat mert altalaban tobbe kevesbe de szigoru dress code is ervenyes, igy nem art par oltony, szmoking, kulonben nem engednek be helyekre es maradhatsz a szobadban.
Ha etelt italt akarsz felvinni, azt altalaban bizonyos mennyisegig megengedik de a szobadban kell elfogyasztanod v kell valamennyit fizetni ha azt szeretned h pl a vacsorahoz azt ihasd.
En nem mondanam tul veszesnek egyebkent amennyit a fizetos ettermekert vagy italokert kernek. Atlagos ettermi ar, vagy esetunkben michelin star chef altal osszerakott menusorert olyan 15-20 font kozotti felarat kellett fizetni. A minoseg mondjuk ingadozo volt. En azoknak ajanlom ext a fajta nyaralast akik szeretnek mozgasban lenni, minden nap uj helyre eljutni de ott nem akarnak oraknal tobbet lenni vagy ha sok tengeri napos utazasra mennek akkor szeretik a kviz meg varieti musorokat mozit nezni meg fozos, joga meg effele foglalkozzsokra menni, vagy a spanan rengeteg penzt nem bannak elkolteni. Ha nem ilyenek akkor erdemesebb szarazfoldi utazast valasztani.
Egyebkent egyes magyar utazasi irodak hirdetnek hajoutakat a hajora telepitett idegenvezetovel es azt irjak h a borravalo kotelezo. Ez nem igaz, szerintem ebbol fizetik az idegenvezeto utjat. Erdemes a kulfoldi tersasagokat felhivni es ugy ajanlatot kerni h az illeto magyrorszagon rezidens.

montroyal ( CAN qc) 2016.05.18. 03:48:59

@Mrs. Clayton: nem igazan ertek mindent de most jottem vissza egy 115 napos utrol es mar masik harmat ( rovidebbeket)is csinaltam .. szoval ugy erzem elsokezbol vannak infoim de nem akarok minden mondatba belekotni ... en leirtam fent hogy mukodik ... a rovidebb utak egy egesz mas categoria ugy mint a hollyday cruise vagy a world cruise (v hosszutavu utak ) eddig csak 3 tarsasaggal utaztam tehat nem vagyok mindentudo nem ismerem mindet.. az europai utak kozeli kikotokkel mukodnek ezert szarazfoldon is lehet szervezni celallomasokat viszont carib . polynezia oceania austral asiai afrikai utat nem lehet szarazfoldon v repulovel rengeteg atszallassal szervezessel idobeosztassal -olcsobban meguszni + szallas + kaja + millio program spectacle stb ( nem lehet unatkozni bezarva es szinte vagyunk ra egy parnapos rohanas visit utan a szarazfoldon)
a borravalo kotelezo , a tarsasagok onbord creditet ritka es indokolt esetben adnak . az ut elejen egy uveg italt engednek felvinni (hollyday cruise az unnepekre )
a hosszu utakra specialis ,tobbe kevesbe torzskozonseg van itt arengedmenyek nincsenek ( pl nalunk a jovo evi utat mar 700an lefoglaltak a hajon) a kirandulasok, italok ,spa stb arai sokkal tobbek
nagy reszben azt mondhatom a nagyon jo$$ nyugdijasok engedhetik meg maguknak idoben es penzben..70-80 evesek kepezik a nagy atlagot sokuk 4-6-10x+ vett reszt hosszu utakon ..

Mrs. Clayton 2016.05.18. 08:51:00

@montroyal ( CAN qc): en europai cruisera nem is megyek soha mert az szerintem szarazfoldon biztosan jobb
En az a fajta vagyok, aki szeret mozgasban lenni es nem szeretem a hajon tolteni az idom. Mar pedig a hosszu utak igy a world cruise is 110 napbol kb 30-40 kikotot erint ami 30-40 szarazfoldi napot jelent. Ez nekem keves, masnak meg eleg. Van ra kereslet igy rossz nem lehet, de nem is csak azert 80 ev az atlageletkor mert csak ok engedhetik meg maguknak, hanem mert ok amugy se nagyon szallnak le a hajorol, sokszor nem is tudnak, mert kerekesszekkel vannak.
Az en preferenciam a keves sea day sok kikoto 14-20 nap kozott. Es nalam minimum a jo etterem. Abban egyetertek veled, h az alap etel, amit adnak szar. Ezert mi erre aldozunk es olyan hajora megyunk ahol van ilyen plusz szolgaltatas.
Lehet erdemes megnezned a p&o arait meg hajoit, ok amerikaban carnival neven mennek egyebkent nem tudom a szolgaltatas mennyire mas, bar felteszem h amerikaiakra van szabva.
Itt a legolcsobb uveg bor 15-20 font, ami abszolut itteni ettermi szint. Mi az osszes fizetos ettermet tobbszor is kiprobaltuk atlagban 15-30 fontot fizettunk fejenkent. A 30 fontos az borkostolos menu volt tehat az ital is benne volt. Egyebkent az msc-nel van olyan opcio h a kabinnal spa szolgaltatas is tudsz venni. Ott sok utas panaszkodik ha nem ilyen jegyed van gyakorlatilag ki vagy zarva a legtobb helyrol. A spa az ahogy nezem mindegyik tarsasagnal draga, de en nem is ezert hajozom. Fodraszhoz el tudok menni itthon is, a manikurt meg megoldom magamnak. Mukormot meg nem hordok. En a cunardot nem probaltam meg, de ismeroseink szerint a dresskod ott a legszigorubb. Black tie nighton a tuxedot mindenki felhuzza senki sincs business suitben. De ezt csak hallottam. Ha eltero a tapasztalatod az enyemtol akkor valoszinuleg a tarsasagokban es az egyeni preferenciainkban van a kulonbseg

Mrs. Clayton 2016.05.18. 09:00:14

@montroyal ( CAN qc): a borravalo ugy kotelezo, h rarakjak a szamladra, de vagy elore lehet lemondani, modositani az osszeget vagy a hajon, de le lehet. Epp a minap volt egy kis vita errol egy forumon, mert az egyik tarsasag megemeltena napi osszeget per fo. Mindig vannak akik szivesen adnak napi 5 fontot vagy meg tobbet is. En nem ilyen vagyok, es az az elso h lemondom. A tarsasagok ugy is irjak h ez egy onkentes dolog nem kotelezo. A magyar utazasi iroda viszont nem ezt mondta, igy szerintem ok ezzel csalnak. En meg nem hallottam olyanrol h nem lehet a borravalot lemondani. De ha van ilyen mondd meg kik ezek mert veluk soha nem fogok utazni.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása