A német fővárosban az utóbbi egy-két évben elképesztően drága lett a lakásbérlés, aminek egyfelől a piacon kialakult hiány, másfelől a közösségi megosztás elterjedése (például az Airbnb) felelős (vagy lett felelősség téve – nem véletlen, hogy utóbbit gyakorlatilag betiltották a német fővárosban). Az eheti blogajánlóban testközelből nézhetjük meg, miként is csapódik le mindez egy bérelni vágyó magyar életében. Aztán elhajózunk a Kanári-szigetek egyik kikötőjébe, végül belesünk egy török fürdőbe.

A kép illusztráció (Fotó: Johnny Magnusson)

Már csak a Magyarországhoz való földrajzi közelség okán is kezdjünk Berlinben, ahol a Feri világgá megy blog írója szerzett nem túl kedvező tapasztalatokat.

„Lelkes támogatója és használója vagyok az olyan közösségi kezdeményezéseknek, amelyek jobb, korszerűbb, elérhetőbb alternatívát nyújtanak betokosodott, kényelmetlen és drága szolgáltatásokra.

Kedvelem az Ubert, jó ötletnek tartom a BlaBlaCart meg a ShareYourMealt, és ha tehetem, az Airbnb-t használom a Booking helyett. (...) A bajt itt is, mint mindenhol máshol, a nyerészkedő, a közösségi szerveződés alapvető ideológiájával gátlástalanul visszaélő, kisstílű faszfejek jelentik.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az illető illegálisan, a lakás tulajdonosa tudtán kívül, a megfelelő biztosítással nem rendelkezve adja ki a szobát az albérletében.

Ezzel egyrészt feketén jut jövedelemhez (ez a vendéget annyira nem érinti, mert az Airbnb vállal anyagi garanciákat), másrészt lehetetlen helyzetbe hozza a bérlőt, főleg akkor, ha nem csak pár napos tartózkodásról van szó, hiszen  a tudtán kívül illegálisan tartózkodik egy olyan szobában, amiért még fizet is.

Berlini életem első négy hónapjából kettőt sikerült Airbnb-s, egyet pedig simán csak kéz alatt kiadott szobában töltenem. (A második hónapban egy ismerősöm jóvoltából ingyen lakhattam valakinek a lakásában, cserébe locsolnom kellett a filodendront.) (...)

Az első szobát még Hollandiából vettem ki, örültem, mint majom a farkának, mert az utolsó pillanatban sikerült megállapodni, de ez nem jelenti azt, hogy ne ért volna néhány meglepetés, amikor megérkeztem.

Az első meglepetés, ami a leírásból nem derült ki az volt, hogy ez tulajdonképpen egy kollégiumi szoba. A szoba eredeti, legális bérlője (akit az Airbnb-n kicsit másképp hívnak, mint valójában) valahol máshol lakott, és havi 540 euróért adta ki a szobáját, amihez két, angolul nem beszélő, viszont felettébb barátságtalan lakótárs is hozzátartozott.

A koleragyanús konyhában nagyanyáink rosszabb napjait idéző villanytűzhely árválkodott, és ha véletlenül kimentem kávét csinálni magamnak, ezzel rányitva a társbérlőim földijeire, akik európai szemmel nézve sajátos kultúrájukat képviselve igen hangosan mulatták az időt minálunk, olyan hirtelen voltam képes csendet generálni, hogy magam is meglepődtem. Minden alkalommal. (...)

A harmadik hónapot egy magyar/német család lakásában töltöttem. Ezt is a legutolsó pillanatban sikerült megtalálni, ezúttal egy Facebook csoportban.

A szobát több dolog is érdekessé tette. Nem lehetett például megnézni előre, mert a család a karácsonyi ünnepek miatt Magyarországon tartózkodott, és ezek szerint egy darab barátjuk sincs, akire rábízták volna a kulcsot meg az ügyintézést.

Szóval bemondásra vettem ki a szobát, előre átutaltam a pénzt (320 euró), mivel az eredeti 350-ből sikerült alkudnom egy kicsit (még jó, hiszen a kulcsot csak a másik szobát bérlő ismerősük hozta Berlinbe harmadikán este, úgyhogy az első három napot hülye lettem volna kifizetni, bár elvárták volna), és ugyanígy vakon kénytelen voltam átutalni 300 euró kauciót (mondom, full illegális, fekete üzletről beszélünk).

Itt egy kicsit nagyobb volt a meglepetés, mert az elképzelt szoba helyett egy teljesen berendezett és zsúfolásig megtelt nappalit kaptam, amiből használhattam a kanapét, a tévét meg az íróasztalt. A bőröndömből nem volt alkalmam kipakolni, mert nem volt hová. (...)

A negyedik hónapban Neuköllnben vettem ki egy „művész által kivitelezett” szobát, 580 euróért, egyszerűen nem találtam más lehetőséget. A végletekig arrogáns francia már az első napon elmondta, hogy ő 900 eurót fizet az egész lakásért rezsivel együtt, és ennek nekem csak a felét kell fizetnem, plusz egy keveset a bútorokért. Hurrá!

Nos, az én szobám úgy 14 négyzetméter körül lehetett, a szemét- és biciklitároló udvarra nyíló ablakkal. A padló helyett gyatrán bordóra festett beton virult, a szobát pedig egy méter nyolcvannál vízszintesen kettévágták „a művész által kivitelezett” vasgalériával, amit elfelejtettek lefesteni plusz rozsdátlanítani, viszont sikerült lelógatni róla egy hintát, amitől csak kígyónő-mozgással lehetett ki-bejönni, mert a hinta ott figyelt 70 centire az ajtótól.

A bútorok, amikért az extra pénzt kellett fizetni kimerültek 2 db legolcsóbb ikeás fémpolcban, egy dohányzóasztalban és egy kicsi számítógépasztalban. A két darab trepnire rábaszott matracot nem nevezném bútornak (bár Berlinben erről néhányan azt gondolják, hogy egyfajta ágy).

Mivel a költségek felét én álltam, azt gondolhatnánk, hogy ez egy meglehetősen kis lakás volt, de ez nem igaz. A főbérlőm szobája 50 négyzetméter körül járt, plusz volt alatta még egy szoba (ahová egy csapóajtón keresztül lehetett lemenni), ami hangstúdiónak volt berendezve. Természetesen ezekhez a helyiségekhez én nem fértem hozzá.

Másnap az együgyű nyomorult azt is elpanaszolta, hogy ez tulajdonképpen nem lakás, hanem üzlethelyiség, és ő hivatalosan nem is lakhat itt, ezért ha véletlenül csöngetnek vagy kopognak, semmiképp se nyissak ajtót, és maradjak csendben, mert ha a tulajdonos megtudja, hogy valaki itt lakik (pláne plusz egy fő), akkor repülünk az utcára. (...)

Számomra megdöbbentő módon a legtöbben nincsenek tisztában azzal sem, hogy az Airbnb-vel történő ilyetén visszaélések egyenes következménye az, hogy a rendes lakbérárak az egekbe emelkedtek az elmúlt néhány évben, Európa minden egyes nagyvárosában. És ezért sem felelősségre vonás, sem büntetés nem jár. Az egyszeri lakáskereső meg szépen befogja a száját és fizet, mint a kisangyal, ha nem óhajt a híd alatt aludni.”

A teljes posztot itt találjátok, mit mondjak, meglehetősen tanulságos, érdemes elolvasni.

Érdekes pofák a kikötőből

Kiben ne merülne fel időről időre a gondolat, hogy maga mögött hagyja a hétköznapi munkát és nekivág hajózni, búvárkodni – egyáltalán, egy izgalmas életet élni. Más kérdés, hogy ezt a legtöbben nem teszik meg, nem úgy, mint a Vaku villan blog írója, aki a Kanári-szigeteken tölti mostanság idejét, ahol a kikötőben nem akármilyen figurákkal is össze lehet ismerkedni.

„Körülöttünk egyre csak gyűltek a hajók, és mindegyik partihangulatban volt, lévén eleve május eleji hosszú hétvége, plusz valami szülinap is adódott még, hogy, hogy nem.

Lényegében olyan közel horgonyoztak hozzánk az első hajók, amikhez a később érkezők mind hozzá kötötték magukat, hogy ide-oda lehessen menni a hajók között, hogy akaratunk ellenére is azonnal belecsöppentünk a fiesta közepébe.

Invitáltak is minket szorgalmasan a kedves részeg emberkék, de nem éreztük úgy, hogy át kéne másznunk közéjük, csak eliszogattunk a saját hajónkon, elnézve a fergeteg bulijukat. (...)

Pieter olyan csávó, hogy egy pár hétre eltűnt, aztán amikor előkerült, azt mondta „jaaaj, bocs, tudom beszéltük, hogy majd akkor hétvégén kihajózunk, de közben váratlanul el kellett vinnem egy hajót Brazíliába, szóval csak ma hajnalban értem vissza”. Mi sem természetesebb.

Egyébként is vannak érdekes pofák, akikkel mostanában összetalálkoztunk a kikötői szomszédságban, az egyik ilyen mondjuk a múltkor még Mogánban mellénk parkoló hajók személyzete volt.

Eleve mókásan néztek ki, ráadásul együtt érkeztek, két hajó, mindkettőn egy pár apró gyerekfej is kandikált ki a végeláthatatlanul telepakolt fedélzeti résekből, és amikor beálltak, és elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy francia utcazenész bohócok, csak épp a vitorlásaikon élnek, és a kikötőkben tartják a show-ikat.

Nagy hippiknek tűntek, sajnos mi pár órával később hagytuk el a helyszínt, szóval nem tudtunk jobban megismerkedni, pedig igazán szimpik voltak.

A múltkori hajós buli egyik kapitánya azt mesélte, hogy ő 27 éve dolgozik a hajó belga tulajának, aki havonta egy hetet szokott itt tölteni, a maradék időben nem sok dolga akad, max., hogy elköltse a fizuját, meg persze lemossa és karban tartsa a járgányt, valamint él, mint Marci Hevesen (történetesen őt jópárszor láttam még a kikötőben bulizni, gondolom, a főnök hiányában a saját társaságával)…

Az egyik, itt mellettünk horgonyon álló hajón lakik egy 10-12 évesnek látszó kisfiú az apukájával, a kissrác tapasztalt hajósokat megszégyenítő rutinnal jön-megy a környéken a kishajóval, vásárol, vizet hord, stb. Laza, barátságos gyerek, azt mondta, a Karib-tengeren született.

Lehetne még sorolni, a vitorlásosok egy része jópofa csodabogár. A többiek meg puccos mű-hajósok, azokkal nem sokat foglalkozunk.”

A teljes írást itt éritek el.

Török fürdő - kicsit másképp

Amikor az ember még ismerkedik Törökországgal, és először lép be egy olyan török fürdőbe, ahová a helyiek és nem a turisták járnak, akkor hirtelen egészen más arcát ismeri meg az országnak - írja a Tede in Turkey blog, és tényleg…

(Fotó: Nevit Dilmen)

„Mert belépve döbbenten szembesülünk a ténnyel, hogy itt sokan félig vagy teljesen mezítelenek! Törökországban! Persze, persze, hisz hamamban vagyunk, ez normális, tudtam én. De mégis!

Szégyenlősen pillantok körül, miközben peregnek bennem a kint rögzített képek, lányok és asszonyok az utcán, a sarki büfénél, a piacon… Itt azonban senki nincs elfedve, nincs kendő, sem hosszú ujjú kabát, nincsenek félszegen lesütött tekintetek, halk szavak.

A meleg víz, a gőz a tabuk egy részét is feloldja, a szégyenérzet legkisebb szikrája nélkül, csendesen, néha erélyesebben beszélgetve kezdődik a rituális mosdás.

Az alig serdülőkorba lépett tinilányok nőiességüket oly természetesen viselve hajlonganak, és gyakorlott mozdulatokkal dörgölik testüket a durva kesztyűvel. Tekintetük felszabadult és egyenes, nehéz elképzelni, hogy ugyanezek a lányok odakint talán teljesen elfedik magukat, és a helyzetüket soha meg nem kérdőjelezve, lesütött szemmel, de mégis mindent jól megfigyelve szemlélik a külvilágot. (...)

Minden annyira szabad, annyira nyílt, annyira természetes, annyira békés. A levegő csak a magas páratartalom miatt nehéz, a kinti nyomás mintha nem is létezne. A különbség persze csak nekünk tűnik fel, mert ők ugyanolyan természetességgel lépnek ki abba a világba, mint ahogy idebent megszabadulnak a ruháiktól.

Bár csak szemléltem őket, mégis egészen közelinek érzem magam hozzájuk. Az akkoriban még állandóan kínzó, idegenkedő érzés csitulni kezdett.

Az alatt az egy óra alatt eggyé váltam velük. Nők voltunk mindannyian, lányok és asszonyok, a szebbik nem, akik újra és újra meg akarnak szépülni, testükben, lelkükben, maguknak, másoknak, az egész világnak.”

A teljes poszt itt található, olvassátok el!

HÍRMONDÓ

A magyar reformok működnek – vagy nem

Az európai növekedési rangsor legvégére csúszott vissza Magyarország - derült ki az Eurostat legújabb statisztikájából. Negyedéves alapon a magyar gazdaság 0,8%-os visszaesése a leggyengébb volt az egész Európai Unióban, éves alapon pedig csak a recesszióval küzdő Görögország teljesített rosszabbul. A negyedéves rangsor két éllovasa Szlovákia és Románia lett, melyek rendre nagyon erős GDP-bővülést tudhattak magukénak. (A teljes cikket itt találjátok.)

Arrogáns vagy magabiztos az új osztrák kancellár?

Ausztriában az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) vezérigazgatója lesz az új kancellár. Az ötvenéves Christian Kern egy személyben lesz az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) új elnöke és a második osztrák köztársaság 13. kancellárja, miután Werner Faymann hétfőn lemondott.

Christian Kern-t az osztrák politikát jól ismerők remek szónoknak tartják (és komoly kapcsolati tőkével is rendelkezik, ami szintén nem mellékes…). Kicsit talán meglepő, hogy a politika élvonalának nehezen nevezhető államvasutak éléről most egyenesen a kancellári székbe repül, de megvan az oka. Hogy micsoda, azt itt elolvashatjátok.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!