oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. április 06. 06:43,  Ózd külföldre ment 169 komment

2016. április 06. 06:43 Határátkelő

Ózd külföldre ment

Csúcson pörög a határátkelés, még soha ennyien nem költöztek tartósan külföldre, mint tavaly. A 33 ezer ember annyi, mintha egész Ózd (vagy Vác) fogta volna magát, és elment volna az országból, ráadásul hosszú távra. Az is tény, hogy eközben az elvándorlás üteme viszont csökkent.

hungarian_in_europe.jpg

A Központi Statisztikai Hivatal alapján tavaly majdnem 33 ezer ember döntött úgy, hogy külföldre költözik, persze az ilyen adatokat mindig érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen csak azokról tudnak, akik be is jelentették, hogy elmennek. (Személyes tippem, hogy ők vannak kevesebben.)

A növekedés üteme lelassult (a tavalyi 4,6 százalék sehol sincs a korábbi 40 százalék körüli emelkedésekhez képest), ami két dolgot jelezhet szerintem: egyrészt beállt a viszonylag stabil elvándorlási ütem, másrészt azért csak telik az idő, és akik nagyon akartak, azok már az elmúlt években elmentek.

A fiatalok mennek el

Ráadásul jellemzően a fiatalok mennek el, a határátkelők közel fele (44 százaléka) például 30 év alatti, háromnegyede pedig még nem töltötte be a negyvenet.

Az is érdekes, hogy egyre többen vannak azok, akik már egyetemre is külföldre mennek, ennek egyik oka az egyetemi férőhelyek számának csökkenése, bizonyos szakok állami támogatásának megnyirbálása lehet.

Egy nemrég nyilvánosságra hozott adat szerint körülbelül 9-10 ezer magyar tanulhat külföldi felsőoktatási intézményben, ami nézőpont kérdése, hogy sok vagy kevés.

Az is hozzájárulhat ahhoz, hogy a fiatalok külföldi egyetemet választanak, hogy míg a legtöbb magyar egyetemen ma is ugyanazokra a szakokra lehet jelentkezni, mint 10-20 évvel ezelőtt, addig Nyugat-Európában már olyan szakokat is kínálnak, mint a kreatív digitális technológia vagy az App-fejlesztés, ami sokkal inkább megfelel a jelenkor kihívásainak (azt pedig még csak sejteni is alig lehet, hogy 10-20 év múlva milyen tudással lehet majd boldogulni).

A legtöbb diák egyébként az Egyesült Királyságot választaná továbbtanulásra, ennek ellenére az UNESCO adatai szerint mégis a legtöbben Ausztriában (és második helyen Németországban) kötnek ki, Nagy-Britannia csak a harmadik helyen található.

Ha már Ausztria, a szomszéd országban a visegrádi országok közül a magyarok vannak a legnagyobb számban jelen az egyetemeken. A Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) osztrák minisztériumi adatokat kért ki, és ezek alapján az derült ki, hogy a 2009/2010-es tanév óta minden évben Magyarország vezetett a visegrádi országok között.

A nagy áttörés egyébként 2013-ban történt meg, amikor egyik tanévről a másikra 461-ről 677 főre nőtt az Ausztriában tanuló egyetemisták száma. A 2014/15-ös tanévben osztrák állami egyetem BA, MA vagy osztatlan képzését 596 magyar, 405 lengyel, 363 szlovák és 291 cseh elsős diák kezdte meg.

Trendfordulónak nyoma sincs

Kicsit magukra hagyva a fiatalokat térjünk vissza a teljes népességhez, annál is inkább, mert a Kopint-Tárki témával foglalkozó kutatója szerint fölösleges abban reménykedni, hogy csökkenne a határátkelés üteme.

„Nem láthatunk semmilyen olyan változást Magyarországon, amely megfordítaná a folyamatot” – mondta a Világgazdaságnak Hárs Ágnes, aki szerint az életpályában a döntési lehetőségek szűkítése is hozzájárul a növekedéshez.

A Tárki felmérései szerint tavaly rövid távú munkavállalást a megkérdezettek 10 százaléka tervezett, és ugyanekkora arányban mondták azt is, hogy akár el is költöznének. (Tudom, tudom, már többször megbeszéltük, hogy az „elmenne-e, ha…” kérdésre egyszerű igennel felelni, más kérdés, hogy ki mit tesz érte.)

A Tárki azt is megjegyzi, hogy miközben a külföldi munkavállalás az ország uniós csatlakozását követően egyre népszerűbb trend lett, a tartós külföldi munkavállalás (magyarán az elköltözés) új tendencia.

Kik mennének leginkább?

Nyilván azok, akiknek a legkevesebb a veszíteni valójuk: az ország szegényebb részeiben élők, munkanélküliek – és persze a spektrum másik végén lévők, azaz a diplomával rendelkezők.

Tavaly valamivel több férfi ment külföldre, mint nő (bár nem sokkal, az 53 százalék tulajdonképpen hibahatárnak tekinthető), az már sokkal érdekesebb, hogy a határátkelésbe belevágó férfiak kétharmada nőtlen.

Miközben korábban a KSH Népességtudományi Intézetének kutatói, Blaskó Zsuzsa és Gödri Irén úgy vélték, az elvándorlás agyelszívást is jelent, mostanra ez annyiban változhatott, hogy egyre több alacsonyabb végzettségű is nekivág.

Egyre több a bevándorló

Van egy másik irányú mozgás is, azaz egyre többen költöznek Magyarországra is (olyannyira, hogy hiába a 30 ezer fősnél nagyobb elvándorlás, emiatt "csak" körülbelül évi 20 ezer fővel csökken a népesség 2010 óta).

Tavaly és tavalyelőtt összesen több mint 30 ezer külföldön született állampolgár telepedett le Magyarországon, ők nyilvánvalóan többségükben a környező országokban élő magyarok, de a visszaköltözés is felgyorsult, azaz egyre többen költöznek vissza Magyarországra a határátkelők közül.

Ennek lekövetése mondjuk komoly nehézségekbe ütközik, hiszen nem lehet „lekövetni” a határátkelőket – nyilatkozta még tavaly a Népességtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, Blaskó Zsuzsa.

Most nem akarnék senkit az ún. tükörstatisztikákkal untatni, a lényeg az, hogy ezek Németország és Ausztria – a két hagyományos célország – esetében elég jelentős visszavándorlást mutatnak, bár azt tulajdonképpen nem tudjuk, hogy az adott országból „kijelentkezők” milyen arányban térnek haza, vagy esetleg mennek tovább egy másik országba.

Mindenesetre 2013-ban a Németországban bevándorlóként regisztrált magyar állampolgárok 57%-át tették ki azok, akik kijelentkeztek, Ausztriában ez az arány 43% volt – mindkét ország esetében ennél magasabb arányok voltak a 2000-es években.

A magyarországi népszámlálás 204 ezer olyan magyarországi születésű személyt írt össze, aki korábban legalább egy évig külföldön tartózkodott, 63%-uk a rendszerváltozás után tért haza.

És ha mindez még nem lenne elég, azt is érdemes figyelembe venni, hogy a migrációs terveket mérő vizsgálatok szerint a visszatértek körében jóval nagyobb az újabb migrációt tervezők aránya. (Például 2013-ban a teljes 18–40 éves népesség 33%-a tervezett hosszabb-rövidebb időre külföldre költözni, a migrációs tapasztalttal rendelkezők 67%-a.)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: KSH Magyarország Kopint-Tárki

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr648569180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.04.06. 06:57:46

A majka is mehetett volna velük.

tnt 2016.04.06. 07:19:34

az utolsó kapcsolja le a villanyt....

©________ 2016.04.06. 08:27:52

A kepen a posztirot lathatjuk (forrasmegjeloles hianyaban) ?

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2016.04.06. 09:19:06

@Babette©: Ilyen esetben katt a jobb gombbal a képre, utána válaszd a "Keresd meg a Google-vel a képet".

tanato 2016.04.06. 09:26:35

A cikk nem rossz,érdekes a visszaköltözők növekedése,meg a külföldről történő beköltözés,ami egyrészt a környező országok magyarságából tevődik ki,másrészt a cikk ugyan nem írja,de sok kínai,vietnámi kisebb részben más 3.-ik világbeli személy is van köztük.Ami még figyelemreméltó az a képzetlenek arányának nagyarányú növekedése szemben a diplomásokéval.Itt én a kényszerhelyzetből kimenekülő képzetlenekre gondolnék.Rossz hitel,nagyon alacsony bér,vagy munkanélküliség elöli menekülés.

Herr Géza 2016.04.06. 09:27:40

Jajjajj, a "lyuktöltö" statisztikák. Csemege:
"Van egy másik irányú mozgás is, azaz egyre többen költöznek Magyarországra is (olyannyira, hogy körülbelül évi 20 ezer fővel csökken emiatt a népesség 2010 óta)." WTF???

"Mindenesetre 2013-ban a Németországban bevándorlóként regisztrált magyar állampolgárok 57%-át tették ki azok, akik kijelentkeztek, Ausztriában ez az arány 43% volt – mindkét ország esetében ennél magasabb arányok voltak a 2000-es években."
Megsúgom a megoldást: azért ilyen magas ez az arány, és azért pont ezekben az országokban, mert itt a legmagasabb a magyar cégek által kiküldötti státuszban dolgozók száma. Márpedig ök jönnek-mennek, és bizony be- és kijelentkezgetnek.

Határátkelő 2016.04.06. 09:37:42

@Herr Géza: Az elsőre azért nem olyan bonyolult a megoldás: ugyan 33 ezren mentek el, de mivel visszafelé irányú mozgás is van, így a valós népességcsökkenés kb. 20 ezer ember.

Határátkelő 2016.04.06. 09:38:47

@Babette©: Nem, a posztíró én vagyok. A kép egy Geszti-videóklip (Hungarian in Europe, de csak saját felelősségre nézd meg...) része, elfelejtettem odaírni, elnézést.

tnt 2016.04.06. 09:42:46

.. hát igen a statisztikát úgy buheráljuk, ahogy nekünk ill. a hatalom úgy vakerálja ahogy nekik tetszik, azért az elgondolkoztató, hogy ezek csak akik itthon hivatalosan is közlik.. leléptünk, az én környezetemben eddig ezt nem nagyon jelentgették be és tömegek mentek ki.. másrészt azért ha csak és kizárólag a "hivatalos" adatokat nézzük és azt mondjuk nincs kozmetikázva akkor is megdöbbentő a trend.... 1 nagyobb városnyi... ugyanakkor a balatoni régióban és kicsit messzebb sem találnak már a gyártó cégek képzetlen embereket szalagmunkára... vagy a napokban jelent meg, hogy dögivel építik a wellness hoteleket, csak még senki nem tudja kik fognak benne dolgozni... LOL... :-)

©________ 2016.04.06. 09:45:21

@Határátkelő: Tudom, hogy te vagy a posztíró ;))

HardPötty 2016.04.06. 09:46:16

Nem rossz a cím, mivel ózdi születésűként azt látom, hogy a barátok, ismerősök kb 75%-a külföldön él. És egyébként a tendencia is azt mutatja, hogy tényleg egész Ózd elköltözik lassan. :)))
Eléggé halára van ítélve a régió és mindenki Janiczák Dávidban látja a megváltót. Jobbikos, s bár nem tudok azonosulni màr se jobb- se baloldali pártokkal azért szurkolok neki, hogy valamit összehozzon. Sokan inkább a fiatal gondolkodás módja és hozzáállása miatt kedvelik és nem a szélsőjobbos kötődése miatt. De! Rengeteg munka lesz megállítani az ózdiak költözését és szinte lehetetlen visszafordítani. És ugyanez elmondható az egész országra is. :((

Pernilla 2016.04.06. 09:47:41

@Határátkelő: ezesetben mondjuk beleszöhetted volna, hogy "emiatt csak 20 ezerrel csökken a nepesseg", esetleg azt is, hogy Magyarorszag nepessege, mert ezek nelkül szerintem semmi ertelme a mondatnak.

Herr Géza 2016.04.06. 09:49:43

@Határátkelő: Kedves HÁ, én is értettem (na jó, mondjuk úgy: sejtettem) a számszaki részét, azonban leírva nem ez van.... Nem akarok ezen rugózni, de jóval egyszerübben is hangozhatott volna a mondat, matematikai feladvány nélkül... :))))

Herr Géza 2016.04.06. 09:50:29

@Pernilla: Khm, khm, köszi.... :)))

Határátkelő 2016.04.06. 10:00:04

@Herr Géza: Na jó, de akkor semmi izgalom... :D De a viccet félretéve, igazad van, javítom.

Herr Géza 2016.04.06. 10:08:06

@Határátkelő: Tökéletes a módosított verzió. Igaz, ha a cikkben szereplö számokat, kijelentéseket, idöszakokat, stb. elkezdeném összevetni egymással, akkor még nagyobb káosz lenne, de tudom, müszaki+kockafej vagyok, így inkább hagyjuk. :D

Pernilla 2016.04.06. 10:10:42

@Határátkelő: na, en is pont igy javitottam volna, idezöjelbe teve a "csak"-ot :)

Herr Géza 2016.04.06. 10:36:26

@Pernilla: Én mondjuk a mondat javát el is hagytam volna, hiszen a következöben ott vannak a számok, de hát ugye engem nem karakterre fizetnek a "netuddkik"... :)))))))))
Bocs @Határátkelő: , ez magas labda volt... :))))))))))))))))))))))))

Pernilla 2016.04.06. 10:40:44

@Herr Géza: azokrol beszelsz, akik a te berkommentedet is irtak, ugye? :)

Herr Géza 2016.04.06. 10:46:01

@Pernilla: Hát, ha ugyanazok a netuddkik, akkor igen.. :)))

Mr Long 2016.04.06. 11:30:40

Mondjuk Ozdert nem lett volna kar...

P.Elliot 2016.04.06. 11:45:57

@HardPötty: Ozdon nagyon rossz a kozbiztonsag ha igaz, beszelgettem vagy 10 eve egy novel aki onnan jott, illegalisan dolgozott itt de ferjet csipett fel/ fizetett erte egy oreg magyarnak/ es ki tudta hozni a csaladjat, 1 lany, 3 fiu, azota is itt elnek. Azt mondta hogy az anyja aki nyugdijas 3 naponta megy csak vasarolni, fel elmenni ez uzletig mert kiraboltak egeszen sok alkalommal. Fogalmam sincs hogy milyen varosreszben lakik de azt mondta hogy Ozd mar teljesenm elhetetlen, az oregasszony menekulne onnan de a hazat eladni nem tudja mert ne veszi meg senki, nem tudom hogy mi lett veluk, talan megis kihoztak ide, azota is sajnalattal gondolam ra hogy mi lehet vele.
Ha jol remlik Ozd banyaszvaros volt, ugye? Mukodnek meg a banyak? Ha nem akkor mibol el manapsag a lakossag?

Buchhalter 2016.04.06. 12:17:22

Ez a vissza költözösdi elég fals adat lehet.Vannak ismerőseim,hogy visszajöttek de mivel itthon ugyanazt a szart tapasztalták visszamentek.Lassan a párommal mi is itt tartunk.Tavaly jöttünk vissza és már mindketten a második melóhelyünket fogyasztjuk.Nem csak Ózd hátrányos ,ott van Komló vagy Pécs is.Meredeken zuhan a népessége mindkettőnek.Pécs lakossága 1991-ben 175 000 volt most csak 145 000.Hivatalosan Magyarország lakossága 9.8 millió nem hivatalosan 9,3.Ezen elgondolkodhatnának a vezetők.Még eltűnik fél millió dolgos kéz és megbicsaklik az államháztartás.Hogy a kintiek is dögivel küldik haza a pénzt azzal vitatkoznék.Több kinti ismerősünk tartósan rendelkezik be külföldön : kint vesz lakát,gyerekek kint járnak suliba stb.A főváros is egyre rosszabb melóhely szempontjából.Lassan már csak szolgáltató központok vannak ,termelő egységek alig.Brutál magas albik és lakásárak albán fizetésekkel.Hosszabb távon ez is negatívan hathat.

2016.04.06. 12:31:50

@P.Elliot: "Mukodnek meg a banyak? Ha nem akkor mibol el manapsag a lakossag?"

Bocsass meg a kerdesert, de, te nem az egyik idosebb kommentelonk vagy itt? Mintha mar utaltal volna ra, hogy nyugdijba vonultal, de neha olyan dolgokat kerdezel, amibol ugy tunik, mintha konkretan tegnap szulettel volna. :D

P.Elliot 2016.04.06. 12:47:32

@mojyo: Nem ertem amit mondasz. 43 eve elek idekinnt, rokonaim mar nincsenek otthon, csak annyit tudok az orszagrol amit meselnek masok. Ozd banyaszvaros volt, hogy mit termeltek ki arra nem emlekszem mar, feltehetoen szenet, miert ne kerdezhettem volna meg hogy most is az van-e?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.04.06. 12:56:38

@mojyo:
Több mint 40 éve nem él Magyarországon talán megbocsátható neki hogy nem tudja. Te például tudod hol van még bányaművelés Magyarországon?

jobbdemokrata · www.jobbdemokrata.blog.hu 2016.04.06. 13:06:50

Ha tavaly 33ezer ment ki. És ez a legtöbb egy évben. Akkor hogyan ment ki az Orbán-kormány alatt 500ezer?

Köldök_szösz 2016.04.06. 13:07:06

"Hogy is van ez?"
Hát úgy is van ez hogy össze vissza beszél mindenki a statisztikáival.
A kormányközeliek szerintem nem mennek el az ellenzék szerint meg igen.
Saját tapasztalatból szólva szerintem is többen, de hát bolond lenne az akinek ha van lehetősége több pénzt keresni és jobban élni és mégsem megy.

Balu7979 2016.04.06. 13:07:18

Biztos,hogy sokkal többen mentek el,mint 33 ezer.Sokan csapot-papot otthagyva ki sem jelentkeztek.Szó szerint sírhatnékom van,amikor látom,hogy minden nyelvtudás nélkül magyar emberek Németországban,vagy Ausztriában szar körülmények közt vegetálnak.Ami még sokkal rosszabb,hogy azt mondják "kinnt" nehéz,de otthon kibírhatatlan...

blablabla123 2016.04.06. 13:08:07

Az a baj, hogy a szelsobalos partocskak es blogocskak (mint az index is) politikai hasznot probalnak rajtunk, kulfoldon dolgozokon huzni.
Mintha nem ugyan ez lenne az osszes kozep es kelet europai orszagban.

2016.04.06. 13:08:57

@P.Elliot: Ertem en, de viszonylag kozismert teny, hogy az egesz 1990es evek ota nagyon keves banya van mar, egesz Europaban, nemcsak Magyarorszagon. Nem tamadasnak szantam, azzal kezdtem, hogy bocsass meg. :D Naiv kerdesnek talaltam, foleg az "akkor mibol elnek"-et. Hat semmibol, a poszt is arrol szol, hogy lelepnek.

@diggerdriver: Nem mondtam, hogy nem bocsathato meg, es nem a tudas hianyat kertem szamon rajta, hanem egyszeruen csak elcsodalkoztam azon, hogy erre rakerdezett (foleg a kirablos tortenet utan). Amerikaban is szunt meg ipar mar, foleg az elmult 40 ev alatt, azt gondoltam, hogy ez - tudas nelkul is - egy viszonylag asszocialhato dolog.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.04.06. 13:15:42

@mojyo:
Hol van még működő mélyművelésű bánya Magyarországon?

P.Elliot 2016.04.06. 13:19:40

@mojyo: Nyugi, fogok en meg meglepo kerdeseket feltenni amit ugy nez ki csak en nem tudok de miert is kellene tudnom? Magyar ujsag nincs a kornyezetemben, az itteni hirek erdekelnek mert itt elek, hazait csak a netrol amit mondanak vagy osszefutok friss bevandoroltakkal, miert ne szabadna megkerdezni hogy mi lett a banyaszattal? Es ha nincs akkor mibol elnek az emberek. Nem ertem a kifakadasodat, igyal egy kavet vagy zold teat hogy lenyugodj,,,/ ezt viszont oszinte szeretettel es nevetve mondom, igazan....egyik kedvenc hozzaszolom vagy amugy.

2016.04.06. 13:22:03

@diggerdriver: Sehol. Markushegyen volt az utolso, 2010-ben zart be, nem?

2016.04.06. 13:25:23

@P.Elliot: Nem kifakadtam, es rendkivul nyugodt vagyok, en is oszinte szeretettel, es nevetve tettem fel egy egyszeru kerdest, elcsodalkoztam rajta, ennyi az egesz. :D Nem mondtam, hogy tudnod kellene a valaszt, egyszeruen azt hittem, hogy a valasz tudas nelkul is *sejtheto*.

2016.04.06. 13:27:44

@diggerdriver: Mar bezart. Igaz, nem 2010-ben, hanem tavaly.

Muscari 2016.04.06. 13:28:45

Akkor megvolt a mai napi statisztika.

Hol milyen az ido? Itt Londonban 11 fok van es eleg felhos az eg. A tavasz meg varat magara :-(

©________ 2016.04.06. 13:30:49

@mojyo:
Bányszati területek legfrissebb térképe letölthető innen:

www.mbfh.hu/home/html/index.asp?msid=1&sid=0&hkl=146&lng=1

Praktikus a pdf-et választani. A layerek ki és bekapcsolásával megnézhető, melyik bánya micsoda és hol van.

P.Elliot 2016.04.06. 13:33:26

@diggerdriver: En meg azt sem tudom hogy mi az hogy melymuveles, hehehe, / mennyi mindent tudsz te/, ha a szot nezzuk akkor jol a fold ala mennek, kerdes hogy mennyire biztonsagos ez, vagy talan csak a gepek termelnek ki odalennt? Voltam itt banyasz kornyeken amikor utazgattunk az orszagban, volt is tura a fold alatt de nem tudtam rabeszelni magamat meg a barlangokat is utalom es elkerulom ha lehet.
Utoljara a Mark Twain altal megirt barlangban voltam, valodi, igazi a tortenet, az iro sokat szorakozott ott gyerekkoraban, nagyjabol 5 kilometer hosszu, a tura csak egyet mutatott de nekem az is tobb volt a soknal, barangolni a turavezeto zseblampajaval mindenfele agazo utacskakon, volt ahol alig fertem at, fejem felett tobb tonnanyi meszko es a vezetonek meg arra is volt kepe hogy a kozepe tajan leultessen mindenkit a sziklakra es elvezettel meselje a barlangrol a torteneit/ egy pilota volt aki szabadnapjain leszallt a fold ala turat vezetni ingyen mert annyira elvezte/, szoval el sem tudtam kepzelni hogy a kolykok hogy tudtak abbol a francos labirintusbol kijonni napi szinten.
Azt hiszem ez volt az utolso/ bar erdekes volt/, foldalatti latogatasom. A banyakban meg talan rosszul is lennek holott nincs fobiam.

adg 2016.04.06. 13:52:03

@Muscari: milyen is? Hat a szokasos.
kepkezelo.com/images/x43ir0mszc56fbyjw7tu.png

Nezd meg a kovetkezo napok elorejelzeset is, nem tul hektikus, habar holnapra csunya lehulest josol. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.04.06. 14:00:58

@P.Elliot:
A mélyművelésű bánya a klasszikus aládúcolt úgynevezett hossz és keresztiranyú vágatokkal művelt bánya amiben például a hét törpe is dolgozott.
A másik bányatípus a külszíni fejtés.
Ott olyan magasan van a kitermelendő anyag hogy egyszerűen elhordjak a tetejéről a földet amit meddőnek neveznek.
Külszíni bányák lehetnek szén, lignit, kő, sóder, márvány, murva, homokbányák is.
Ha tvben latsz gigantikus munkagépeket, dömpereket, azok mind külszíni fejtésen dolgoznak.
Röviden ennyi.

2016.04.06. 14:02:20

@jobbdemokrata: Az Orbán kormány alatt 2.000.000 ember (de lehet, hogy 3) ment már ki az ellenzék szerint.

guy 2016.04.06. 14:02:29

Nekem egyik kiment ismerősöm sem jelentette ki a legtöbbször a szüleihez bejelentett lakcímét, azaz ők hivatalosan még itt laknak, és nincsenek benne a statisztikában. Ha ezt vesszük alapul, úgy nem 30 ezer ment ki tavaly, és csak valószínűsíteni lehet, hogy ennek a többszöröse. De az is lehet, hogy tényleg csak ennyi, mivel már elfogytak azok, akik képesek kivándorolni.

Tájfájter 2016.04.06. 14:02:51

KSH-ra alapozni a statisztikát érdekes dolog :)

egyrészt kicsit le vannak maradva, hiszen az adatgyűjtés idő, másrészt csak arról tudnak, amihez van adatuk. Én is dolgoztam külföldön 3 évet, nem jelentettem be senkinek semmit, csak egyszerűen nullás adóbevallásom volt. Van aki nem jelentkezik ki, de fizeti a pár ezer forintos TB-t és olyan, mintha itthon lenne.

Másik, hogy aki itthon lakik, de mondjuk átjár Ausztriába dolgozni, vagy csak hétvégén jön haza, az minek számít?

Így lehet, hogy 33 ezer a kivándorló egy évben, de pár év alatt mégis összejött az 500ezer.

"mint a kreatív digitális technológia vagy az App-fejlesztés, ami sokkal inkább megfelel a jelenkor kihívásainak "

Ezt a dolgot nehezen tudom helyretenni.

Itthoni oktatás siralmas állapotban van, de még így is az IT képzésben tanultak simán elboldogulnak app fejlesztéssel, hiába tanulják az "elavult" tantárgyakat.
Hiszen pont ezek az IT szakemberek mennek elsőnek külföldre (már ha beszél angolul) és fejlesztenek app-okat Angliában, míg aki ott tanul app fejlesztést az csak ahhoz fog érteni :))))

P.Elliot 2016.04.06. 14:19:45

@diggerdriver: Koszi. Akkor mar ezt is tudom. Homokbanyakat, meg soder, marvany, ko mar lattam itt a szomszedos allamban/ Pennsylvania/, vagyis kulszinti. Elhordjak a hegyet....Mindenesetre erdekes....

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.04.06. 14:28:07

@P.Elliot:
Nem külszinti hanem külszíni.
Vannak bányák ahol a fedőréteget a meddőt is felhasználják, például utak alapjába.

A mélyművelésű bányákban nem a kitámasztás hiányossága okozza a legtöbb balesetet hanem a metángáz robbanás. Az felelős a legtöbb bányász haláláert.

HardPötty 2016.04.06. 14:32:27

@P.Elliot:
Ózd vas- és acéliparra épült és a kohászat volt a fő munkaadó. A környéken persze voltak szénbányák. Anno amikor minden bezárt, eladták vagy ellopták stb. akkor több ezer ember lett munkanèlküli. Rengetegen elhagyták a várost.
Jelenleg két összeszerelő üzem a legnagyobb munkáltató. A Saia és General Electric. Van még miniacélmű egy ipari parkkal. Tesco és Spar párszáz munkahellyel... nagyjából ki is fújt. A bérek alacsonyan, a képzettség is alacsony, a munkanélküliség magas az etnikum számottevő. Nem jó kombináció. Sokan már a középiskolát is más városban kezdik a fiatalok közül. A közbiztonság nem rosszabb mint az országos átlag ha az erőszakos eseteket vesszük. A lopás viszont magas (véleményem szerint).

P.Elliot 2016.04.06. 14:37:43

@HardPötty: Koszonom neked is az informaciot.

P.Elliot 2016.04.06. 14:39:34

@diggerdriver: Neked is koszonom es megyek a dolgomra. Akar valaki egy kis ropogos jeget? A madar itatoban fenekig fagyott, a telikabat tanacsos de a sal sem tulzas. Ilyen hideg idok ilyenkor nincsenek szokasban....

room_101 2016.04.06. 15:15:00

@mojyo:
Ózdon vaskohászat meg acélgyártás volt, ebből élt az egész város, a hosszú főutca egyik oldalán a kohók, a másik oldalán a panelházak, de már 1985 körül döglődött az egész, aztán mindenki meg akarta (szavakban) menteni, többször megvette mindenféle kohászati cég, csak itt Dunaújvárossal ellentétben sokkal régebbi, energiazabáló technológia volt, pedig Dunaújváros is döglődik.Aztán végül, talán a 90-es évek közepén jött a nagy dózer, felszántották, a helyét behintették sóval.

Mbraun 2016.04.06. 15:15:06

Szerintem sokkal tobben vannak kint, mert peldaul aki ingazik teli es nyari szezonra Ausztriaba, Olaszba, es Svajcba nem jelentkezik ki itthoni cimerol. Plusz ha peldaul meg nagyban fizeti a jelzalog kolcsont, es a csaladi haz, vagy az apartmanban a csalad, vagy alberlok vannak, azok se nagyon jelentkeznek ki. Szoval min. ketszeres szorzoval lehet ezt szamolni, mert nagyon kevesnek talalom a 33 ezres szamot.

Muscari 2016.04.06. 15:18:57

@adg: teged nem kerdeztelek :-P

Mr Long 2016.04.06. 15:21:30

@HardPötty: A magyar acélgyártásnak Trianon vetett véget. Elcsatolták azokat a területeket amik ellátták nyersanyaggal a gyárakat, innentől kezdve nevetséges volt életben tartan. Vagyis jó volt az embereknek, mert volt munka, de nyilván nem versenyképes azokkal akik nem iprotalják ezerrel a cumót hozzá, vagy nem új high-tech gyár.

Muscari 2016.04.06. 15:23:07

@P.Elliot: szerintem pont, hogy fobiad van :-)
Nem kell felni, a tobb tonna meszko nem fog rad omlani a barlangban. Tudod, hogy mekkora elmeny, mikor egy kiepitetlen barlangban csuszik-maszik az ember es csak a fejen levo lampa vilagit? A fold alatti vilag csodalatos, a cseppkovek, a kulonfele sziklaalakzatok, fold alatti patakok, az egy mesevilag.

adg 2016.04.06. 15:28:04

@Muscari: az nem volt odairva, hogy kiveve en. :D

Narina 2016.04.06. 15:30:51

@Muscari: Nalunk Norwich! Eppen felhos borult es sorvaszto ido van a fokot nem tudom, mert a "beepitet homero" elromlott. Amugy epp most csinaltam "curry-t" naon fini lett. :D (csak, hogy meg egy temat felvessek, ne csak az idojaras legyen)

2016.04.06. 15:33:45

@room_101: Koszi, hat ezt peldaul nem tudtam ilyen reszletesen, de sejteni sejtettem... Azt gondoltam, hogy az egy viszonylag ismert jelenseg, hogy a nehezipar kb mindenhol doglodik kb Kinat es meg nehany masik, jellemzoen nem europai orszagot kiveve.

@Muscari: De lehet, hogy latott nehany ilyen horrorfilmet, mint a Descent, meg az As above, so below. :D Mesevilagnak mesevilag, csak nem ugy. :D

Narina 2016.04.06. 15:33:58

@adg: Az mit takar nalatok 40 fok helyet, most csak 20 lesz ? ;)

Muscari 2016.04.06. 15:37:44

@Narina: Jo otlet :-)

En pizzat fogok sutni, a szoszt mar megcsinaltam, illetve grilleztem padlizsant, kapia paprikat es lilahagymat, ami ra megy majd. Kisutni ugy fogom, hogy akkor legyen kesz, mikor a tobbiek hazaernek.

adg 2016.04.06. 15:40:46

@Narina: nezd meg a linket! :D

Muscari 2016.04.06. 15:41:10

@mojyo: lehet, de nem valoszinu :-D

Narina 2016.04.06. 15:45:50

@Muscari: Ohm husi lemarad? Legalabb is az en T-rex-eim tutti horognenek! :D Amugy jol hangzik! Bar a padlizsan feleket nalam nem eszik!

Narina 2016.04.06. 15:48:38

@adg: Pedig csak vicceltem, de inkabb vetettek a parommal meg egy lottot, hat,ha...... :O

Muscari 2016.04.06. 15:54:12

@Narina: a fiamnak lesz rajta sonka es bacon is, plusz gomba. O az egyetlen, aki nem nagyon szereti a zoldsegeket.

A curry-t hogy csinaltad es mibol?

Narina 2016.04.06. 16:06:33

@Muscari: Hat ez olyan Narina fele! Nem igazan van sok koze az igazihoz! No szoval egy kisebb hadseregnek szant hagymat felszeleteltem, meg dinszteltem, de ugy, hogy ne legyen szine, raktam kurkumat, komenyt, meg mild curry port ra, karikaztam sargarepat(csak az leven itthon), utana radobtam a pipi virgacsait Ezt jol hulyere foztem, amig a hus meg nem valt a tamaszatol, akkor atmentem halaszba es kipecaztam a dobveroket, es lemixeltem a hatra maradt cokmokot, valamint nyomtam meg bele csomo kokuszkremet, husit megteptem bele a cuccba oszt megkutyultam. Nagyjabol ennyi! :)

Muscari 2016.04.06. 16:26:42

@Narina: alapjaban veve szerintem jol csinalod. En is szoktam, kicsit maskepp, de nagyon szeretjuk. Szagolni meg gyakran szoktuk a lepcsohazban, mert kozvetlenul mellettunk indiaiak laknak :-)

Narina 2016.04.06. 16:30:45

@Muscari: Hehe! Szerintem azert sirva fakadnanak tole, de amugy nem cel, hogy autentikus legyen, mert akkor a gyerekem nem csak kepletesen lesz tuzokado! :)

tanato 2016.04.06. 16:38:02

Itthon most egy hete nyári idő van,napsütés 25-30 fok közti hőmérsékletek.

Narina 2016.04.06. 16:40:57

@tanato: Udvozlom! Mi finomat csinalnak majd enni?

tanato 2016.04.06. 16:48:15

Spagettit,bolognai mártással meg sült csirkecombokat.

Muscari 2016.04.06. 17:30:56

@tanato: ez nem igazság. Most voltam boltban, olyan hideg szél fúj, hogy majd megfagytam.

tralalala 2016.04.06. 17:34:47

"A Központi Statisztikai Hivatal alapján tavaly majdnem 33 ezer ember döntött úgy, hogy külföldre költözik, persze az ilyen adatokat mindig érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen csak azokról tudnak, akik be is jelentették, hogy elmennek."

Én úgy tudtam, hogy tükörstatisztikákat használnak, tehát a külföldön bejelentkezett magyarokat nézik. Pont azért, amit a posztoló is ír, mert az önbejelentés nem lenne pontos.

Van valami forrásmegjelölés a KSH módszertanára?

"Van egy másik irányú mozgás is, azaz egyre többen költöznek Magyarországra is (olyannyira, hogy hiába a 30 ezer fősnél nagyobb elvándorlás, emiatt "csak" körülbelül évi 20 ezer fővel csökken a népesség 2010 óta)."

Bocs, de ez is félrevezető. Ez alapján úgy tűnhet, hogy kifele megy 30k ember, befele jön 10k, tehát azért csökkenünk 20k-val.

Csakhogy. A népesség valóban csökken, de ezt nem csak a migráció okozza, hanem az alacsony születésszám (természetes halálozás) is. A Magyarországra irányuló migráció nagyobb, mint a Magyarországból kifele irányuló (google: migration rate of hungary, számos egymástól független forrás). Viszont a természetes fogyás (1.3 gyerek per nő, mikor 2.1 kellene csak a szinten maradáshoz) meg olyan nagy, hogy ezzel együtt is fogyunk.

Ezzel együtt ez az első cikk, amit itt olvasok, ami megemlítette, hogy Magyarországra van mérhető mennyiségű migráció. Apró lépésekben haladunk, de azért haladunk.

tralalala 2016.04.06. 17:44:34

@Határátkelő: "ugyan 33 ezren mentek el, de mivel visszafelé irányú mozgás is van, így a valós népességcsökkenés kb. 20 ezer ember. "

Kérdezem tőled is: szerinted "természetes" fogyása nincs az országnak? (De, méghozzá magas) Értem én, hogy akinek kalapácsa van, mindent szögnek lát, de ne redukáljuk már le egyetlen tényezőre, a migrációra egy ország népességének változását :D

A természetes fogyása az országnak kb. 30k fő per év. Forrás:
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/nep/nep1510.html

"A halálozások száma nagyobb mértékben emelkedett, mint a születéseké, így a természetes fogyás a 2014. január–októberi 27 909-cel szemben 2015 első tíz hónapjában 33 291 főre nőtt."

Tehát ha az ország népessége 20k-val csökken évente, pedig a halálozásból eredő fogyás 30k, akkor nettó migráció van Magyarországra. Ez az, amit amúgy kb. minden statisztikai forrás meg is erősít, csak itt kapom meg mindig, hogy ez hülyeség, én hülye vagyok, és ez biztosan nem igaz.

tanato 2016.04.06. 18:23:54

@Muscari: Ne aGGÓdj ,azért dolgozni sokkal könnyebb úgy ha kint nincs strandra csábító idő.Nem véletlen hogy lustának mondják az olaszokat meg a spanyolokat.

Muscari 2016.04.06. 18:36:10

@tralalala: elhiszem, hogy van, főleg a környező országokból. Ezzel együtt az a szubjektív benyomásom, hogy nagyon sokan vagyunk kint. Míg öt évvel ezelőtt csak időnként botlottam magyarokba itt Londonban, ma már szinte nem tudok úgy kilépni az utcára, hogy ne halljak magyar szót. Eddig minden munkahelyemen volt magyar kollégám, néha több is. Egy pár ismerősöm visszament, közülük van, aki már újra itt van.

A magyar statisztika biztos, hogy fals, a tükörstatisztikák, hogy mennyi adószámot adtak ki a különböző országokban már egy kicsit megbízhatóbbnak tűnnek

Mert pl rólam és a férjemről 4 évig egyáltalán nem tudhatták, hogy hol voltunk, mert sehol nem jelentettük be. A tébét tavaly lemondtuk, de tudom, hogy a legtöbben duplán fizetnek, az én ismerettségi körömben biztosan. Így az sem ad biztos eredményt. Szerinted honnan veszik a számokat?

Muscari 2016.04.06. 18:37:25

@tanato: de ma szabadnapos vagyok, nem akarok dolgozni :-)

DieNanny CH 2016.04.06. 18:48:06

@Babette©:

Hát, igen. Mert az tulajdonképpen te vagy. ;-)

©________ 2016.04.06. 18:52:06

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: honnan máshonnan tudnám ilyen biztosan?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.04.06. 19:04:28

Latom, hogy kicsit oFF-ba ment a beszelgetes, igy talan megbocsathato a enyem is, bar valamilyen szinten kapcsolodik Ozdhoz (szabad asszociacio:) Annyiban, hogy munka es megelhetes nelkul az emberek elhagyjak a lakohelyuket, nemcsak Mo-n, hanem barhol a vilagon (ez eleg spanyolviasz:)

A tavaszi szunetben Arizona-Utah-Nevada utvonalon tettunk meg egy szuper autos turat, aminek resze volt a 66-os ut egy szakaszan vegigautozni. Koztudott, hogy ez is egy ma mar hasznalaton kivuli fout, miota az autopalya-rendszer jobban kiepult. Az volt szamomra az erdekes, es megdobbento, amikor valahol Arizonaban megalltunk egy benzinkut/kis vegyes bolt elott (mert szolitott a termeszet), es amikor beleptunk az uzletbe, kb. olyan ersesem volt, mintha evtizedeket leptem volna vissza az idoben es/vagy apokaliptikus filmjelenetben lettem volna. Egy mo-i kis falu vegyes boltjara emlekezteto helyiseg, amiben nincs futes (hideg volt), a polcok fele teljesen ures, es a bolt hatso feleben levo mosdoban a wc-t ugy kellett lehuzni a rairt instrukcio alapjan, hogy a tartalyban levo uszot (nem tudom, ez a pontos megnevezese/e) kellett teljesen lenyomni).Az uzlet masik vegeben egy idos indian asszony arulta a szotteseit....

Mit mondjak, erdekes elmeny volt. Egyebkent az egesz utazas arra adott lehetoseget, hogy felfedezzuk, milyen kulonbozo karaktere van minden egyes allamnak...Meg eleg sok hatravan, ha mindegyiket fel akarjuk fedezni, de bakancslistan van sok hely :)

DieNanny CH 2016.04.06. 19:06:47

@Hobbiszakács:

Nekem jobbkattra nem kínál fel ilyen opciót....

2016.04.06. 19:08:59

"Csúcson pörög a határátkelés, még soha ennyien nem költöztek tartósan külföldre, mint tavaly."

És ez mind Orbán miatt van.

HAHAHA. :D

blackhairlady 2016.04.06. 19:11:01

@Muscari: Nalunk a regeglek huvesek de delutanra meleg nyari ido van mar egy ideje:) Telikabatot kb 1 hetig hordtam az idei telen.

2016.04.06. 19:14:10

@Mr Long: A szovjet korszakban amaz területek nélkül is az acél és a vas országa voltunk. Hehe. :D

tralalala 2016.04.06. 19:18:22

@Muscari: "A magyar statisztika biztos, hogy fals, a tükörstatisztikák, hogy mennyi adószámot adtak ki a különböző országokban már egy kicsit megbízhatóbbnak tűnnek "

De hát a "magyar statisztika" ezen alapul, úgy tudom. Egyszer olvastam a módszertanról, de ha jól emlékszem, ott írták. Régen (5-10 éve) nem így volt, de most igen. Nyilván ha valaki csendben kimegy és kinn feketén dolgozik, soha nem beteg, stb, azt nem látják, de a bejelentetteket igen. De nyilván ilyen Magyaro.-n is van, tehát ez alapján a bemigrálás is magasabb, mint amit a statisztika ír.

"Egy pár ismerősöm visszament, közülük van, aki már újra itt van. "
Akkor ugye egyből látod, hogy őket kétszer számolták a kimenők közé (tehát ha az össz. kimenőt akarjuk látni, akkor hibás módszer egyszerűen összeadni minden év elmigrálását).

Tehát mikor ilyen hangzatos címek vannak, hogy "minden évben 30k magyar megy ki", akkor ebben ők is benne vannak, csak kétszer, egyszer az egyik évben, egyszer a másikban :)

" Ezzel együtt az a szubjektív benyomásom, hogy nagyon sokan vagyunk kint. "
Nekem is nagyon sok szubjektív benyomásom van, és nem is hibáztatom azt, aki "magának hisz", csak azt nehézkes bizonyítani egy vitában. De gondolom nem is ez a célod :)

tralalala 2016.04.06. 19:18:30

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Abszolúte. Az arányaiban sokkal nagyobb lengyel, bolgár, román, stb. kivándorlás is miatta van. Ezek nem világjelenségek,ez Orbán bűne és kész. ;)

blackhairlady 2016.04.06. 19:21:38

@Muscari: Egy utcabeli csalad azert koltozott el az apartmanbol mert curry szag volt 24/7 :)))))

blackhairlady 2016.04.06. 19:28:23

@Zsuzsi65: Erdekes erzes lehtett :)
Nekem is volt ilyen Teasban egy ut melletti benzinkutnal, a legmeglepobb az volt, hogy az egyik asztalnal 6 ferfi kartyazott ws kozben fustoltek mint agyarkemeny:)

Ez a wc "lehuzas" ismeros, egyszer egy hetig csinaltam otthon mert nem volt aki megjavitsa, aztan a youtubeon kimuveltem magam es megcsinaltam magam:))
Apropo, azt a noemis kepet en kinagyittatnam es bekereteztetnem:))

2016.04.06. 19:29:55

@tralalala: Szerintem nem az összlakossághoz kell viszonyítani, hiszen baromira nem mindegy, hogy 10 millió emberből ment ki 700 ezer tartósan dolgozni, vagy 4 millióból. Innen 3 millió nyugdíjas soha a büdös életben nem fog kimenni külföldre élni, érthető okok miatt. Sajnos nem lehet tudni a pontos számot, az ellenzék szerint már csak pár százezren vagyunk az országban, a fidesz propaganda szerint meg csak kalandvágyból mennek ki az emberek külföldre dolgozni.... :)))) Jó lenne látni, hogy mennyien élnek tartósan külföldön, és látni, hogy pontosan milyen korosztályokba tartoznak ezek az emberek. Ez utóbbi főleg fontos lenne. A fiatalokon nagyon sok "minden" múlik.

blackhairlady 2016.04.06. 19:31:44

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: nalam felulrol az 5. sorban van, "Search Google for image".

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.04.06. 19:33:18

@blackhairlady: haha, jo otlet a kep kinagyitasa :) mondtuk Noeminek, hogy mar csak a cowboy kalap hianyzott a fejerol :))
Egyebkent volt egy masik elmeny is, amikor Utah-ban egy helyi etterembe mentunk be. Teljesen olyan erzesem volt, mint a filmekben, amikor a "varosi" csalad becsoppen a helyi miliobe, ahol egyertelmuen ok a kivulallok, akik nem ismerik a helyi szokasokat :)

2016.04.06. 19:34:48

@tralalala: Azt nem nehéz megérteni, hogy a bolgár és román miért mutat fel komolyabb arányokat. Egyrészt, sokkal többen vannak (mármint a románok), másrészt sokkal rosszabb körülmények közül indulnak -általában-. A mi népünk nem túl mobilis, de ez is változni fog, ahogy egyre szarabb lesz itthon az emberek életszínvonala. Vagy esetleg szétesik a jelenlegi EU, és ez olyanfajta láncreakciót indít be, hogy az instabilak is kimennek, mert nem lesz még egy esély. Szerintem azért a többség már kint van azok közül, aki akart menni. Vagy már éppen újra itthon.

Sok ember csak azért nem megy külföldre, mert van egy kiskorú gyereke, akiért felelősséggel tartozik, és még legalább 10-15 év, mire egyáltalán szóba jöhetne a külföldi munkavállalás. Meg persze van még millió ok arra, hogy nálunk miért nem tűnt el több millió aktív.

blackhairlady 2016.04.06. 19:43:31

@Zsuzsi65: Errol a Did You Hear About the Morgans? c. Sarah Jessica Parker film jutott eszembe, ha nem lattad nezd meg:))

2016.04.06. 20:01:10

@Zsuzsi65: Es elkohogtetek magatokat es mindenki fegyvert rantott, hogy mit akartok ti ott, es huzzatok el minel hamarabb, igaz? :D

Csak viccelek, elnezest, sajnos nekem mar minden helyszinrol a horror-klisek jutnak az eszembe a barlangaszasrol is itt feljebb, nemcsak az arizonai benzinkutrol. :D

Rendes filmeket nem nezunk, csak ilyeneket, viszont ezek miatt mar nem tudunk rendesen kirandulni se, mert amikor az erdos hegyi uton lejovunk a hegyrol csupa sarosan, akkor is azzal szoktunk viccelni, hogy egyszer meg kene csinalni a szembejovokkel, hogy remult arcot vagva sirva konyorgunk nekik, hogy fel ne menjenek, es azonnal forduljanak vissza. A multkor meg valami eromu mellett voltunk, es azzal vicceltunk egy elkeritett resznel, hogy vajon innen fog-e kitorni a "szennyezes".

Popkultura lerombolta a valosagpercepciomat, elnezest. :D

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.04.06. 20:04:35

@mojyo: "Popkultura lerombolta a valosagpercepciomat, elnezest. :D"

Ez tenyleg igy van, nekem is allandoan filmreszletek ugranak be, amikor ilyen helyeken jarunk :))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.04.06. 20:07:18

Na déligyümölcs repertoárom megint gazdagodott eggyel. Ettetek már édes citromot?

fhdgy 2016.04.06. 20:09:39

@Babette©: Elindult a kisházprojekt. Én a magamét megtettem. Rajtad a világ szeme!

fhdgy 2016.04.06. 20:37:55

Nekem az az érzésem, hogy sokkal többen mentek el. Erre van egy mindent überelő bizonyítékom is: Meg vagyok győződve, hogy pl. Birca is duplán vagy triplán is elment. :-)

Mivel mással lenne magyarázható, hogy már jóideje nem látom kommentelni?

Szerintem innét elment oda, de hogy most onnét hova ment, fogalmam sincs!

Ti tudtok valamit?

gabors 2016.04.06. 20:38:54

En 26 eve mentem(jottem) ki. A mai napig a szuleimnel van allando lakcimem van lakcim kartyam is es szemlyim (meg uj utlevelem is) .

Legutobb mikor uj helyre koltoztek (tavaly) atjelenkeztem oda cimre nem is emlekszem. Evekig a jogsit is megujitottam de most hogy joval tobbe kerul es orvosi igazolas kell amihez kell a TAJ vagy milyen kartya (az nincs)

Ezek szerint minimum eggyel tobb a veglegesen elmentek szama mint amit a KSH tud :-)

Ezalatt az ido alatt ket hivatalos intezet keresett meg TB meg valami mas mondtam irtam nekik es lemondtam az otthoni TB-rol mert van itt "rendes". A masik akkor meg APEH volt nekik megirtam ha valamit akarnak itt a levelcimem ... emailban irtak hogy kulfoldre nem kuldhetnek levelet... mondtam akkor jo.

Par eveig az elejen meg volt bankszamlam is penz is volt rajta, de azt is beszuntettem mikor beindult a szamlvezetesi dij (ami minden honapban tobb volt mint a kamat) ...
Az is jo tortenet volt. Hagytak kivenni az osszes penzt, de nem lehetett honapkozepen lezarni a szamlat mert nem volt 0 az ahonapi kamat miatt. Mondtam nekem ugy is jo itt az uj levelcimem (usa) csak neztek... azota sem tudom mi lett a szamlaval

tralalala 2016.04.06. 20:39:11

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:
"10 millió emberből ment ki 700 ezer tartósan dolgozni, vagy 4 millióból"
Valóban, de erre persze én is gondoltam, az "arányaiban" szóval gondoltam kifejezni ezt.

Amúgy persze igazad is van a szarkazmuson túl is, tényleg Orbán is tehet róla, hiszen az EU csatlakozásunk rajta is múlt. Márpedig ugye azt megszavazták az emberek, tehát igazából egy szava se lehet mindenkinek. Aki az EU-ra szavazott, mert "lehet cukrászdám Bécsben", az most ne sírjon azon, hogy kimennek dolgozni a magyarok, mert pontosan erre szavazott.

tralalala 2016.04.06. 20:39:44

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: "Azt nem nehéz megérteni, hogy a bolgár és román miért mutat fel komolyabb arányokat. Egyrészt,_ sokkal többen vannak (mármint a románok)_"

Kinek mit nehéz megérteni. Nekem azt, hogy ki hányan van, az hogy jön az arányokhoz. Meg hogy Lengyelország hogy maradt el, hiszen ott nyilván nem rosszabb az életszínvonal, mint MO-n.

De mondok ám egy meglepőt. Arányaiban még Angliából is többen vándorolnak ki (!), mint Magyarországról. 300k per év (MO-ról ugye 30k/év, pedig a népesség nem tizede, csak hatoda).

Forrás:
www.telegraph.co.uk/news/general-election-2015/politics-blog/11620356/Emigration-nation-who-are-the-thousands-fleeing-Britain-each-year.html

Persze ilyenkor csalok, mert pont ugyanúgy nem veszem figyelembe a bevándorlókat, mint ahogy itt se szokták figyelembe venni a MO-ra bevándorlókat :) Szóval persze Angliába befele is sokan vándorolnak, nem fog elfogyni, nyilván magasabb a migrációs rátája, mint a miénk. De mégis érdekes adat, hogy arányaiban(nem csak darabra, százalékosan is!) többen vándorolnak onnan ki, mint Magyarországról.

Te figyi. Nem lehet, hogy a kivándorlás természetes jelenség, és minden országban van? Csak egy ötlet :D

"A mi népünk nem túl mobilis, de ez is változni fog, ahogy egyre szarabb lesz itthon az emberek életszínvonala"

Istenuccse, már csak néhányat kell aludni, és tényleg csődbe megy az ország. 2010 óta minden reggel így kelek fel. Egyszer csak bejön már! Mondjuk nekem nem lett szarabb, de biztos vagyok benne, hogy mindenki másnak igen.

Mondjuk ez esetben érthetetlen, hogy miért győzne fölényesen most is a Fidesz, ja tudom, azért mert az emberek itt nem csak tök szegények, de tök buták is. Mind.

"Sok ember csak azért nem megy külföldre, mert van egy kiskorú gyereke, akiért felelősséggel tartozik, és még legalább 10-15 év, mire egyáltalán szóba jöhetne a külföldi munkavállalás."

Jogos. Ez egy speciálisan magyar ok, hiszen pl. Romániában, Lengyelországban, Bulgáriában nem vállalnak gyereket, ezért ott nincs ilyen visszahúzó erő. Ez lehet a magyarázat.

"Vagy esetleg szétesik a jelenlegi EU, és ez olyanfajta láncreakciót indít be, hogy az instabilak is kimennek, mert nem lesz még egy esély."
Mert egy széteső EU-ban tuti nem az első dolga lesz az összes nemzetállamnak hazaküldeni az "élősködőket" (jó tudom, nem élősködnek, de úgyis ezt fogják mondani rájuk).

"Meg persze van még millió ok arra, hogy nálunk miért nem tűnt el több millió aktív. "
Pl. igazából nem olyan szar a helyzet, csak a magyar ilyen sírós-nyafogós nép, hogy még ha büszkélkedik, azt is panaszkodva teszi? Lásd még a Himnuszunkat is?

Jaj ez nem lehet, ez túl egyszerű lenne :D

DieNanny CH 2016.04.06. 20:52:52

@tralalala:

Aki kétszer ment ki, az biztosan nem jelentkezett ki kétszer.

fhdgy 2016.04.06. 20:58:03

@tralalala: Az, hogy a lengyelek arányaiban mérve is sokan vannak külföldön, számomra nem meglepő.

Már a nyolcvanas évek elején kezték bebaragolni a világot, mert akkor volt a nagy lengyel válság. A kis Polskikkal elindultak és bejárták Európát, a KGST országokban komoly gazdasági tevékenységet is folytattak, elég, ha a KGST piac, mint lengyel piacra utalok.

Nekik ez már rutin.

Persze, ezért nem irigylem őket, mert félek, hogy a magyarok is ilyen rutinos kóborlók lesznek a világban.

DieNanny CH 2016.04.06. 21:02:26

@blackhairlady:

Nekem olyan nincs.

"Kép megnyitása új lapon.
Kép mentése másként
Kép másolása
Képcím másolása
Elem blokkolása
Vizsgálat"

Ez az össz, amit jobb egérre felajánl....

???

fhdgy 2016.04.06. 21:10:05

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Nekem sincs, én Win 7-en Firefox 45.0.1-et használok.

Android tableten is Firefoxot használok, ott sincs.

fhdgy 2016.04.06. 21:16:10

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Megnéztem Chrome-on, szintén Win 7 alatt, Chrome verzió 49.0.2623.110, itt megtaláltam.

Lollipop Android tableten Chrome-ban is megvan!

Szóval, erősen böngésző függő.

2016.04.06. 21:18:09

@tralalala: Szerintem bármelyik politikus lehet itt hatalmon, hiszen a határok nyitottak, és nem igazán tűnik úgy, hogy a jövőben, tömegek életszínvonala fog drasztikusan megemelkedni. Meg persze itt nemcsak pénzről van szó, hiába is próbálják az emberek állandóan ennek az ellenkezőjét beállítani. Azért a pénzen kívül fontos az is, hogy van-e jövőkép az adott országban, meg milyen lehetőségeid vannak, ha -teszem azt-, te mondjuk vállalkozni akarsz. Persze kis millió oka lehet annak, hogy ki miért megy ki. Ezért sem szeretem azt, amikor azt mondják az emberek, hogy mindenki a pénzért megy ki, meg mindenki csak a forintba átváltott összegeket látja, de nem teszik mellé, hogy mi mennyibe kerül. Egy bizonyos fizetés felett és egzisztencia mellett nem biztos, hogy megéri a külföld. Persze azt is megértem, amikor alapvetően xy embernek abból van elege, ami itthon megy társadalmi és politikai szinten egyaránt.

©________ 2016.04.06. 21:19:21

@diggerdriver: meyer citrom?

Sajnos, videken nincs.

2016.04.06. 21:34:11

@tralalala: A kivándorlás természetes dolog, azt azonban tegyük hozzá, hogy adott országba xy év elteltével visszaköltöznek-e a kivándoroltak, és ha igen, akkor mikor és miért. Tehát megéri-e az adott embernek visszaköltöznie. Ez is persze emberfüggő, meg helyzettől is függhet.

"Istenuccse, már csak néhányat kell aludni, és tényleg csődbe megy az ország. 2010 óta minden reggel így kelek fel. Egyszer csak bejön már! Mondjuk nekem nem lett szarabb, de biztos vagyok benne, hogy mindenki másnak igen.

Mondjuk ez esetben érthetetlen, hogy miért győzne fölényesen most is a Fidesz, ja tudom, azért mert az emberek itt nem csak tök szegények, de tök buták is. Mind."

Nem hiszem, hogy csődbe menne, azonban milyen fajta életet tud leélni itthon egy olyan ember, aki havonta 100 meg 120 ezer forintokat keres? Mármint, konkrétan mit tud elérni? Az nem érv, hogy menjen mindenki mérnöknek meg szoftverfejlesztőnek, mert akkor meg azon menne a sírás, hogy nincsenek pékek meg postások. :D

Habár nem értek semennyire se a magas eszmefuttatású politikához, de szerintem azért nyernek (is), mert a baloldal végérvényesen leszerepelt, és valószínűleg ott is maradnak, ahol vannak. És mivel nálunk inkább a kisebbik rossz is jobb (ami valójában ugyanolyan szar, csak más módon), mint a nagyobbik rossz, ezért is tudnak nyerni. Meg persze nagyon jól manipulálják a táborukat, pontosan azt mondják, amit hallani akarnak. Végül is politikusok... :DDD

"Jogos. Ez egy speciálisan magyar ok, hiszen pl. Romániában, Lengyelországban, Bulgáriában nem vállalnak gyereket, ezért ott nincs ilyen visszahúzó erő. Ez lehet a magyarázat."

Ha egyedül neveled a gyerekedet, akkor igen, ez egy teljesen elfogadható érv. Te gyámhatósághoz adnád a gyerekedet inkább, hogy aztán mehess mosogatni? :D

"Pl. igazából nem olyan szar a helyzet, csak a magyar ilyen sírós-nyafogós nép, hogy még ha büszkélkedik, azt is panaszkodva teszi? Lásd még a Himnuszunkat is?"

Tudom, Mo.-n sosem szar a helyzet (lásd szétrohadó és széteső eü. és oktatás, tudom arról is a Gyurcsány tehet :D), hanem szimplán sok az elégedetlen ember. Ez pl. egy remek érvelés arra, hogy elbagatellizáljunk nagyon komoly problémákat, amire kb. senki sem akar komoly erőforrásokat áldozni, sőt meg sem akarja oldani, lényegtelen, hogy ki van kormányon. Nem tudom, hogy ez a szándékosságból adódik, vagy pedig abból, hogy kurvára nem értenek hozzá azok a mindenkori döntéshozók, akiknek hatalmukban állna változtatni a helyzeten.

Számomra mondjuk az döbbenet, hogy a szocialisták hitelből jótékonykodtak, meg mindent privatizáltak, amit csak lehetett, és úgy gazdagodtak meg, a fidesz ezzel szemben mindent szétlop, amit csak ér, és ez különösképpen sosem zavarta a nagyérdeműt, és most sem zavarja. A közöny az valami elképesztő itthon. Máshol ezekért, amiket itt műveltek, és művelnek, már régen csak a csontvázuk lógna a kötélen.

Pernilla 2016.04.06. 21:36:23

@Babette©: @diggerdriver: én is a meyer citromra tippeltem (mert azt már ettem), de az azért nem kifejezetten édes. Ráguglizva a "sweet lemon"-ra meg mást dobott ki, olyasmit, amiről még nem hallottam.
Szóval mesélj Digger, milyen az édes citrom? :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.04.06. 21:54:44

@Pernilla: @Babette©:
Szóval az van hogy megyek a törökhöz látom valami új van. Citromféle mindegyik külön zacskóba csomagolva belül kicsit megvizezve. Ki van írva hogy sweet lemon. Nosza egy kilót magamhoz vettem. Otthon nézem sárga mint a citrom de inkább mandarin firmájú nincs csúcsa mint a citromnak. Könnyem lejön a héja még a gerezdek is könnyen szétválnak. Valami isteni finom citrom illata van. Aztán bekaptam egy felet.
Kérem szépen az íze színtiszta víz. Se édes se savanyú hanem echte víz. Döbbenet.Valami ízt vár az ember de semmi. VÍZ. Vízízű víz. A leghalványabb ízmolekula nélkül.

fhdgy 2016.04.06. 21:56:15

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Vannak dolgok, amiket talán másképp fogalmaztam volna, de a lényegen nem változtatna. Így nem vitatkozva, csak kiegészítésnek szánom:

A folyamat jól látszik, ami Mo.-on van. Ez egy spirál, egy örvény.

Könnyebb tudomásul venni, hogy ez van, mint aktívan tenni ellene.

Ma még talán lehetne, de minden elszalasztott nap után, egyre reménytelenebb.

Tényleg vannak ismerőseim, akik még nem a pillanatnyi kényszer hatása alatt mennek el, hanem mert látják, hogy nincs mire várni.

Van, aki 45 éves, nem tudja, hogy mi lesz 50 éves korára, ha addig vár, és akkor derül ki, hogy menni kell(ene), akkor mit csinál? Inkább (le)lép most.

Pernilla 2016.04.06. 21:59:19

@diggerdriver: köszi, akkor felkerült a "not to do"-listre. :D
Itteni törököknél még nem láttam ilyesmit. Júkéjben bezzeg minden van...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.04.06. 22:01:57

@Pernilla:
Szar helyen laksz. Még vízizű citromot se kapni.. Nehéz úgy élni...
:))))))))))))))))))))))))))))))))

Pernilla 2016.04.06. 22:03:45

@diggerdriver: jah, mások is mondták már :))

puhacica 2016.04.06. 22:11:14

@Muscari: en meg poloban setaltam ma a napsutesben, olyan melegem volt, hogy nem birtam elviselni a dzsekit magamon. :)

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2016.04.06. 22:15:52

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
Nálam is Win7 és Chrome van.... Hm....

A Google ezt mondja:

Right-click an image on a site (Chrome & Firefox)

Chrome

Right-click any image you see on a website or in search results.

Click Search Google for this image.

A new tab will open with your results.

Firefox

Download the Search by Image extension.
Right-click any image you see on a website or in search results.
Click Search Google with this image.
A new tab will open with your results.

Mindezt itt találtam:

support.google.com/websearch/answer/1325808?hl=en

Ha németül jobb , akkor a "google translate" lefordítja.

2016.04.06. 22:21:01

@fhdgy: Tényleg nincsen mire várni. Ezt jól látod.

fhdgy 2016.04.06. 22:26:29

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Ezt nem én látom, hanem ők.

Jó, persze én is tapasztalom a saját bőrömön.

Alig több mint öt hónap, és nálam is élesedik a helyzet, addigra beérnek a dolgaim, indíthatom az akciót.

Csodabogár 2016.04.06. 22:33:38

@gabors: Szerintem a TB adattárából lehetne lemérni a kimentek számát. Mert minden más működik tovább, de ha nincs többé befizetés a TB-e, akkor megszünik. Persze nem hinném, hogy van normális nyilvántartásuk, mert az itthon sehol nincs.

Pernilla 2016.04.06. 22:39:05

@Csodabogár: nem vagyok benne biztos, hogy attól, hogy valaki nem Magyarországon fizeti a TB-t, egyből kivándorlónak számít-e. Én továbbra is magyarországi címre vagyok bejelentve, egyedül a TB-m van bejelentve, hogy azt külföldön fizetem. Ugyanezt teheti még többezer ingázó is. A külföldi TB-nek nem mindig feltétele a külföldön élés, legyen az a valóságban vagy papíron.

2016.04.06. 22:45:04

@Pernilla: Akkor ugy kell, hogy Facebookrol kivalasztani 2000 embert akik garantaltan nem ismerik egymast, vagyis nincsenek kozos ismeroseik es felhivni oket, hogy hany olyan ismerosuk van, akik kulfoldon elnek, majd az igy kapott szamokat extrapolalni a lakossagra. :D (Csakviccvot, copyright @Zoole)

Pernilla 2016.04.06. 22:47:51

@mojyo: :DDD
amúgy ha már a facebookról van szó, szerintem onnan sokkal valósabb képet kapnának arról, hogy hol élnek a magyarok, mint bármelyik hivatalos szerv statisztikáiból. :))

2016.04.06. 22:49:23

@Pernilla: Igen, de az internet meg mindig nem a vilag. Vagyis a Facebook is csak egy szolgaltatas, akiknek megvan a celcsoportjuk, tehat nem lehet az egesz lakossagra levonni roluk a kovetkezteteseket.

Pernilla 2016.04.06. 22:55:01

@mojyo: persze, én is csak viccelek. :))
de amikor a fenti statisztikákat olvasom, akkor elgondolkodom, hogy mennyivel fest valósabb képet :)

adg 2016.04.07. 01:14:51

@diggerdriver: az szar volt. Nalunk van sweet lemon, es edes es citromizu, csak nem annyira savanyu. Kb mint valami limonade. Vagy citrom es narancs kozt, banat tudja. De van ize.
Nem mindig lehet itt sem kapni, van a piacon egy kofa, akinek mindig van valami erdekessege, es ha nala vasarolsz, akkor ad valamit melle kostolonak. Igy kaptuk mi is.
De amugy az itteni grapefruit es pomelo is eleg mas, mint a bolti. Grapefruitunk volt nekunk is, marha jo.
Meg a sarkanygyumolcsre vagyunk raizgulva, amikor terem, foleg a piros belure. A gyerekek meg a rambutanra, ami tenyleg tok jo, csak nem szeretem, hogy a magjanak a hartyaja bennemarad a husaban, es kopkodni kell. Nehez igy elni.

adg 2016.04.07. 01:19:57

@Pernilla: e hamarkodd el, probald csak ki nyugodtan, ha latsz. Digger kifogott egy izetlen adagot, de amugy nem rossz gyumolcs. Mondjuk egy strawberry mangoval még egy kommentben emliteni is bun lenne, de azert nem olyan rossz. :)

tralalala 2016.04.07. 04:35:45

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: "Ha egyedül neveled a gyerekedet, akkor igen, ez egy teljesen elfogadható érv."

.....
arra céloztam, hogy a gyereknevelés nem valami egész speciális magyar tulajdonság, hanem minden országban van, tehát amit mondasz, hogy valaki a gyerekei miatt nem megy ki, az minden országban igaz ugyanarra a rétegre, TEHÁT ez nem magyarázza, hogy MO-ról miért vándorolnak viszonylag kevesen el.

"a szocialisták hitelből jótékonykodtak, meg mindent privatizáltak, amit csak lehetett, és úgy gazdagodtak meg, a fidesz ezzel szemben mindent szétlop, amit csak ér,"

Ezt van, aki így látja, van aki úgy. A legtöbb ember éppen nem így látja, ahogy te. De szerintem ne politizáljunk (pláne ilyen alacsony szinten), igen tudom én kezdtem, elnézést, én is hagyom abba.

"Tudom, Mo.-n sosem szar a helyzet"
Nem azt mondtam, hogy minden fasza, hanem hogy nem olyan szar, mint amilyennek a sírásból tűnik.

2016.04.07. 06:45:30

Majd elkezdenek hamarosan tömegesen visszajönni az emberek, nagyon szépen körvonalazódik, mi vár az EU migránsokra az UK-ban, ha már az nem lesz EU tag.

www.theguardian.com/money/2016/mar/12/eu-workers-deported-earning-less-35000-employees-americans-australians

2016.04.07. 06:58:31

@tralalala: "Ezt van, aki így látja, van aki úgy. A legtöbb ember éppen nem így látja, ahogy te."

Ez elég nagy baj. Mármint nem az, hogy kisebbségben vagyok a véleményemmel, hanem az, hogy én érzem magam hülyének.

"Nem azt mondtam, hogy minden fasza, hanem hogy nem olyan szar, mint amilyennek a sírásból tűnik."

Igaz. Mindig van hova lejjebb süllyedni. :D

2016.04.07. 07:02:52

@Ödenburger [Hu/At]: Miből gondolod, hogy akiket deportálnak, azok itthon is fognak maradni? Miből gondolod, hogy ki fognak lépni? Mármint mi támasztja alá 100%-ig?

2016.04.07. 07:10:27

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:

A királynő mondta, amikor beszélgettünk a Cameron fogadásán... Szerinted?

Nyilván semmi sem támasztja alá 100%-ig, de szerintem aki tud olvasni a sorok közt, az látja, mi készül. És vannak nagyon valószínű, és nagyon valószínűtlen forgatókönyvek. Az, hogy a britek kilépnek, jelenleg igen valószínű.

Vagy ma megint a hülye kérdések napja van? Mert akkor már itt sem vagyok...

FutureFry 2016.04.07. 07:44:59

@adg: A legjobb az achachairú. Eredetileg dél-amerikai de Asztráliában is (és néhol Európában is?) árulják “achacha” néven. Érdekes, hogy Ausztráliában egy trópusi “Woolies”-ben (Woolworths-ben) vettem többször is és teljesen rákaptam, Sydneyben meg ugyan ezen üzletlánc boltjában (sajnos) azt sem tudták hogy mi fán terem (no pun intended). Ha Darwinban lehet kapni, érdemes kipróbálnotok!
achacha.com.au

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.04.07. 07:47:02

@Babette©:
Ez az. Ahogy írja teljesen hiányzik belőle a savasság. Az íz is.

Taxomükke (UK) 2016.04.07. 07:48:52

@adg: "...nem szeretem, hogy a magjanak a hartyaja bennemarad a husaban, es kopkodni kell. Nehez igy elni."
Ttteeeeeeeee!!!!!
:)))))))))))))))))))))))))

Pernilla 2016.04.07. 08:23:16

@adg: én is erre gondoltam, hogy talán csak rossz termést fogott ki. Ahogy narancsból is lehet sokszor vízízűbe belefutni. Na egye fene, ha ide is importálják a törökök, akkor teszek egy próbát :)

Buchhalter 2016.04.07. 09:08:15

@Ödenburger [Hu/At]: hát szerintem nem eszik olyan forrón a kását.Nem a kb 100 ezres magyar közöséggel van bj Angliában akik többségében dolgoznak hanem inkább a milliós létszámú pakik és egyéb volt gyarmat származékokkal akiknek az iskolázottsága a béka segge alatt van és a mai gépesített világban egyre kevesebb szükség van az egyszeri kétkezi segédmunkások tömegére.A másik ,bevándorlók nélkül elg nagy bajban lenne az angol gazdaság úgy mint Ausztriáé is .Szerintem csak néhány politikus ebből akar magának politikai tőkét kovácsolni.

adg 2016.04.07. 09:10:03

@FutureFry: Koszi, ha latok ilyet, feltetlenul szerzek. Lehet, meg is nezem este a wooliesban.

DieNanny CH 2016.04.07. 09:44:35

@blackhairlady:

Szerintem az nálam azért van, mert az ABP reklámblokkoló aktiválva van.

DieNanny CH 2016.04.07. 09:54:15

@Buchhalter:

A pakik és egyéb gyarmati származékok akkor is mentek Angliába, mikor az Eu még gondolatban sem volt.
Az ő irányukba miért változna bármi is?

Muscari 2016.04.07. 10:34:15

@Babette©: itt egyszeruen sweet lemon. Sarga, kicsi es kerek, nem hosszukas. En is probaltam, de semmi extra ize nincs.

@puhacica: biztos, hogy te ugyanabban a Londonban voltal? A homero is csak 12 fokot mutatott :-)

@Csodabogár: nagyon sokan nem jelentkeznek ki a tebebol. Fizetni meg kotelezo, ha van otthoni lakcimed, valami 7000 Ft koruli osszeget egy honapban.

Muscari 2016.04.07. 10:47:54

@Ödenburger [Hu/At]: elvileg lehetseges, hogy a kilepes utan velunk is ez tortenik.Olyan sokan vagyunk viszont, hogy total bedontene mindent, ha a kevesebbet kereso eusoknak is el kellene menni. Hany %-unk keres vajon 35 ezer folott? 4-5% maximum. Vagyunk viszont ugy 2 millioan az egesz EU-bol. Egesz szektorok epultek rank, az epitoipartol a vendeglatasig.

Ki fogja megfozni a 35 ezer felett keresok kavejat a Starbucksban, ha mi nem leszunk itt? Vagy ki ul be a markoloba Digger helyett, mikor mar igy is alig talalni embert? Ki dolgozik majd a ruhaboltokban? Itt Londonban ezeket a munkakat joreszt eus bevandorlok vegzik, ha mindenkinek haza kell mennie, akkor megall az elet. Kizartnak tartom, hogy a brit allampolgarok hirtelen ilyen tomegben akarnak majd ezekben az alulfizetett szakmakban dolgozni.

Van aztan egy masik aspektus is. Milyen megegyezesre szamithat az EU-val Nagy-Britannia, ha kiebrudal minket? Mert ok most azt hiszik, hogy majd uj feltetelekkel, jobb targyalasi poziciobol fogjak tudni kialkudni a kulonbozo kereskedelmi es egyeb egyezmenyeket. Szerinted az EU mennyire lesz egyuttmukodo, ha az orszag igy banik az eus polgarokkal?

Vagy gondoljunk a kb 1 millio brit nyugdijasra, aki Spanyolorszagban el. Ha a spanyol fiataloknak haza kell menni, szerinted mennyire fogja a spanyol kormany leverni ezt rajtuk? Extra adokkal es mas intezkedesekkel siman el lehet oket lehetetleniteni.

Kb 2 millio brit allampolgar dolgozik mas EU-s orszagban. Ok nyilvan nem kavet foznek, de biztos lehet olyan intezkedeseket hozni, amivel kitolnak veluk.

Azt akarom csak mondani, hogy az EU eseteben ez ketelu fegyver am.

Muscari 2016.04.07. 10:57:19

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: regebben igen, de aztan kezdett az is olyan mereteket olteni, hogy megalljt parancsoltak neki.

Nem eus orszagbol jelenleg nem konnyu idejonni, de azert van tobb lehetoseg is, a multkor talaltam egy cikket, ahol jol osszeszedtek. A legtobben a felsooktatasba jonnek, ez kb 200 ezer evente, aztan csaladegyesites cimen is jonnek kb 35 ezren, ugyanennyien keteves, munkara jogosito vizumot kapnak. Vannak aztan meg a cegek altal szponzoralt vizumok, de sajnos nem talalom a cikket, ahol ezt olvastam es tobbre nem emlekszem.

Muscari 2016.04.07. 11:01:06

@Ödenburger [Hu/At]: van azert egy lista, ami a hianyszakmakat tartalmazza, ok kivetelt kepeznek, mint pl a noverek. Mivel azonban ez evrol evre valtozhat, igy azok sem erezhetik magukat biztonsagban, akik rajta vannak.

2016.04.07. 11:08:23

@Muscari: Elolvastam a linkelt cikket, szerintem az altalad megfogalmazott "ketelu fegyver" ez most is, hiszen a linkelt cikkben is ausztral es amerikai peldak vannak (gondolom nyilvan nem csak oket erinti a dolog), de ezekbe az orszagokba meg az UK-nal is sokkal szigorubban lehet csak bejutni dolgozni vagy letelepedni, szerintem az ezek altal az orszagok altal hozott, briteket is rosszul erinto szabalyok is szerepet jatszhatnak abban, hogy vice versa sem tul meghatoan bannak a polgaraikkal.

Az EU-nak az egyik - britekre nezve negativ - kovetkezmenye a bevandorlas. De szerintem az olyan orszagok, mint az USA, vagy Ausztralia, vagy az UK eseteben a bevandorlast csak azzal lehet kb leszoritani, ha az allam csodbe megy es nem lesz tobbe vonzo celpont. :D Ez kvazi az ar, amit meg kell fizetni azert, hogy szabadon kereskedhessenek az europai allamokkal. Majd eldol, hogy akarjak-e tovabb fizetni, de az EU eseteben alapvetoen sokkal tobbrol van szo, mint a bevandorlok kiebrudalasa. Egy csomo EU-szabvany, munkavedelmi eloiras, videk es mezogazdasagi tamogatas, informaciocsere, stb, ez sokkal tobbeket erint, mint az EU-s bevandorlokat es az azokat foglalkoztatokat, meg a futball ligat is, es az EUs adoszammal vallalkozo exportoroket is.

Az szep lesz amugy, ha ezeket nem akarjak feladni, de kilepni kilepnek, es akkor kb az lesz, mint Norvegiaval meg Svajccal, hogy kb mindent el kell fogadniuk amit az EU-parlamentben dontenek, csak nem lesznek ott, hogy szavazzanak rola :D

Muscari 2016.04.07. 11:24:17

@mojyo: "Az szep lesz amugy, ha ezeket nem akarjak feladni, de kilepni kilepnek, es akkor kb az lesz, mint Norvegiaval meg Svajccal, hogy kb mindent el kell fogadniuk amit az EU-parlamentben dontenek, csak nem lesznek ott, hogy szavazzanak rola :D"
Pedig ugy nez ki, hogy ezt akarjak. Ha kezdetektol igy lett volna, az mas, de innen mar nehezebb visszafordulni es szerintem nem lesznek valami jo targyalasi pozicioban. Mar csak azert sem, mert az EU nem akarja, hogy egy kilepes-lavina induljon meg igy nem lesz majd konnyu targyalopartner.

Arrol nem olvastam meg semmit, hogy a mezogazdasagi termeloket tervezik-e valahogy karpotolni a kieso EU szubvenciok miatt. Nem keves penzrol van szo es eleg sok embert erint. Tudod, hogy kik a legnagyobb haszonelvezoi ez eus mg-i tamogatasoknak? A kiralyi csalad, ugyanis rengeteg foldbirtokkal rendelkeznek.

2016.04.07. 11:31:51

@Muscari: "Arrol nem olvastam meg semmit, hogy a mezogazdasagi termeloket tervezik-e valahogy karpotolni a kieso EU szubvenciok miatt. Nem keves penzrol van szo es eleg sok embert erint. Tudod, hogy kik a legnagyobb haszonelvezoi ez eus mg-i tamogatasoknak? A kiralyi csalad, ugyanis rengeteg foldbirtokkal rendelkeznek. "

Gondolom azert vannak almodozasok a foldek felvasarlasara, es a videk eltuntetesere. :D Szerintem valoszinuleg ezert nem akarja pl se Skocia, se Wales, se Eszak-Irorszag a kilepest, mivel naluk van a legtobb "videk" (illetve utobbi politikai okok miatt se, gondolom), csak Anglia. Lehet egyszerubb lenne, ha Anglia dontene a sajat kilepeserol, az EU-bol is es az UK-bol is, legyenek egyedul es akkor megpukkadhatnak. :D

Muscari 2016.04.07. 12:12:13

@mojyo: basszus, lehet, hogy Skociaba kellene koltoznom? :-D

tanato 2016.04.07. 12:42:29

@Ödenburger [Hu/At]: Sajnos szerintem igazad van/bár ne volna/az egész Brexit komédiát szerintem is azért "találták ki" hogy megakadályozzák a kevésbé képzett kelet európai polgárok munkavállalását és bevándorlását,valamint a már ott lévőkből minél többet lehessen kipaterolni.A többi indok amiért a Brexitet "föltalálták" úgymond ,smafu,porhintés,az egész az emberek ellen van/mármint ellenünk k-európaiak ellen./
Nyilván a magasan képzett angolul jól beszélő k.-európaiknak majd csinálnak valami kiskaput./Bár nekik is nehezebb,bürokratikusabb lesz az biztos./
És csak reménykedhetünk mi. k.-európaiak hogy a többi gazdag EU-s célország nem fogja követni őket,mer mint tudjuk a hülyeség ragadós és akkor is a kipaterolás meg a határzár mellett fognak agitálni populista és politikai célokból,ha egyébként a gazdasági bevándorlás előnyös volna az országnak.Ez sajna szerény kis hazánk vezetőinek gondolkodására is jellemző.

blackhairlady 2016.04.07. 15:42:16

@Pernilla: En eppen most eszegetek viz izu epret. Bar szamitottam ra, mert hatalmasak, azok altalaban ilyen gyonyoru de iztelen fajtak. Viszont a mult heten 1$-ert volt akcios (egy dozbozzal, kb fel kilo), kis picike sotetbordo eprek, na azok olyanok voltak mint a regi szep idokben otthon amit a kertben szedtem. Jo lassan ettem minel tovabb tartson:))) Mint kiderult, Mexicobol szarmazott.

blackhairlady 2016.04.07. 15:47:13

@Muscari: Nagyon jol latod a dolgokat, jol osszeszedted a buktatokat. Valoszinuleg tobbet gondolnak bele a brit politikusok mint amit majd el tudnak erni az EUval szemben.

2016.04.07. 18:48:52

@Ödenburger [Hu/At]: Nem, csak a te véleményed is pontosan annyit nyom a latban, mint bárki másé. Tudtommal még nem léptek ki, és még van pár hónap addig, amíg szavaznak róla. Ez a 500 ezer magyar majd jól vissza fog jönni kb. ugyanolyan értelmetlen riogatás, minthogy mind meg fogunk halni, mert soha nem látott mértékben van a kivándorlás. Ha kilépnek, akkor kilépnek, és majd meghozzák azokat a döntéseket, amiket jónak látnak. Nem olvasok a sorok között, egyszerű gyerek vagyok. :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása