Nem sokszor érzi úgy az ember, hogy nem nagyon van mit mondani egy poszt előtt. A mai írás, tsabus története már csak az alaphelyzet miatt is megrázó. Legyen is elég ennyi, minden más kiderül a posztból.

„Az alábbiakat azért írom le, mert sajnos bárki kerülhet hasonló helyzetbe és talán okulhat az én, ügyintézés során szerzett tapasztalataimból és hibáimból.

Amikor ezeket a sorokat írom, már négy hónapja történt. Zsóka unokájától kaptam egy üzenetet FB-on, hogy hívjam fel a nagymamáját, anyukám állapota miatt. Zsóka anyukám barátnője, a lánya pedig két háznyira lakik anyutól.

Hmmm… Tudtam, hogy anyukám mindig harcban állt az orvosokkal, akik vagy nem hittek az ő kész diagnózisában és abban, hogy tudja, milyen gyógyszer kell neki, vagy nem mondták meg neki azonnal, ránézésre, hogy mi a baja.

Tehát gyakorlatilag minden orvossal rosszban volt. Mi több, ha az orvos valamiért nem volt szimpi, akkor a gyógyszereket se szedte be, hisz a doki hülye és biztos rossz a gyógyszer is.

Szóval, az előzményeket ismerve, azonnal az jutott eszembe, hogy már megint nem gyógyul valami megfázásból, mert nem szedi a gyógyszert. Egyből hívtam őt (nem Zsókát) és – gondoltam – ráveszem, hogy legyen szófogadó beteg. Mint már annyiszor.

Nem vette fel

„Fenébe… Megint betegen a kertben van és nem hallja a telefont” – puffogtam magamban. Egy óra múlva megint telefonáltam neki, de megint nem vette fel. Na, ekkor már beindult a pánik és gyorsan tárcsázni kezdtem Zsóka számát.

Mit tesz a véletlen, mielőtt beütöttem volna az utolsó számot, megcsörrent a telefon és ő hívott. „Anyukád kórházban van, mert kihordott egy infarktust lábon. Mi hívtunk mentőt hozzá (akarata ellenére) tegnap este. De nem ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy ma reggel egy stroke-ot is kapott. Lebénult a jobb oldala, nem tud beszélni, és enni/inni sem. Gyere haza, amilyen gyorsan csak tudsz!”

A pillanatot nem tudom leírni, mert igazán csak annak van fogalma róla, aki átélt már ilyet.

Aztán a rohanás. Felhívtam a feleségem. Mondta, hogy jön velem. Interneten jegyet keresni. Mára már nincs. (December 21.-e volt, mindenki az idő tájt utazik haza.) Másik két, közeli reptérről sincs már hely hazafelé. Akkor holnap. Ez megvan. Csomagolás. Telefon a kórházba. Friss a dolog, még nem lehet megjósolni, mi fog történni. Atyaég…

Hazaértünk. Irány a kórház. Azt mondják, megismer embereket és valóban! Elmosolyodik, mikor odamegyek hozzá. Állítólag, ha pár nap után elkezd javulni, akkor egyre jobbak az esélyek, hogy felépül. Nagyon pépes ételt, vagy italt csak mokkás kanállal lehet neki adni, mert másképp félrenyel.

Az idő múlásával azonban egyre kevésbé lehet etetni/itatni. Kommunikálni semmilyen módon nem lehet vele. A mosoly mindenkinek jár, aki rámosolyog.

Tehát mégsem ismert fel…

Karácsony. Gyomorszonda. Elhervad, mint egy virág.

December 28.

9:15

Elment...

Ügyintézés

Lekísérnek egy alagsori irodába. Az alagsor, a kórház legtisztábbnak tűnő része, mégis a félhomály és a végtelennek tűnő folyosó horrorfilmeket idéz. Nemkülönben az ügyintéző (boncmester?) vérfoltos, koszos ruhája. Ledarálja a szokásos szöveget és közli, hogy 30 000 Ft-ot kell majd fizetni a hűtésért. Vagy most, vagy a temetkezési vállalat/vállalkozó fizeti majd. Papír, aláírás, viszlát.

Kórház bejáratával szemben a temetkezési vállalkozó. Minden részleten végigmenni. Rettenet.

Felismerés: ha külföldön vagyok, mi lesz a házzal és a közüzemi számlákkal? Ötlet: Minden közművet át kel íratni a nevemre és neten fizetni. Házat kiüríteni és meghirdetni.

Milyen egyszerű leírni…

Irány a telefon és véletlenszerűen a Villamos Műveket hívom, érdeklődve az átírás feltételeiről. Kell személyi, halotti bizonyítvány és ki kell tölteni egy papírt, amin arról nyilatkozom, hogy egyedüli örökös vagyok. Ez egyszerű.

Mikor megkapom a halotti bizonyítványt, bemegyek és 20 perc alatt megvagyok! Ilyen európai ügyfélszolgálatra nem számítottam. Ezért jól elbízom magam.

Megyek a Gázművekhez. Először kijelentik, hogy nem írathatom át, míg le nem zárult a hagyatéki eljárás. Mondom, hogy felerészben tulajdonosa vagyok a háznak. Akkor hozzak tulajdoni lapot.

Csalódottan átmegyek a Díjbeszedő Rt.-hez, de ott is ez van. (Tulajdoni lapot nem akartam kiváltani, míg le nem vetetek egy 80-as évekből ottfelejtett terhelést, most mégis muszáj.)

Földhivatal, papírkitöltés, 6000 Ft, és megvan a lap.

Vissza a Gázművekhez. Fél óra várakozás, majd adatfelvétel, tulajdoni lap, halotti bizonyítvány, papírok. Ekkor a hölgy azt mondja, nem tudja megcsinálni az egészet, mert év végi zárás van és a rendszerbe nem lehet változtatást bevinni. Jöjjek vissza egy hét múlva. Az elején ezt nem tudta???

Díjbeszedő megint. Adatfelvétel, tulajdoni lap, halotti bizonyítvány, papírok. A szemétszállítást szüneteltetni szeretném, míg el nem adom a házat. Az ügyintéző nagyon kedves és figyelmeztet, hogy ő ugyan bevitte ezeket a változtatásokat, de a kukásoknak és a Vízműveknek még el kell majd fogadniuk.

Egy hónappal később kapok értesítést, hogy a Vízművek nem fogadta el a változást és továbbra is küldik a csekket anyu nevére, a házhoz, ahol már senki sem lakik.

Át a telefon és kábeltévé szolgáltatóhoz. Itt egyszerűen lemondom a szolgáltatást. Persze, halotti bizonyítvány azért kell.

Fél siker. Nem is tudom, mi lenne, ha nem lennék felerészben tulajdonosa a háznak. Valószínűleg alig tudnék valamit intézni.

Valaki azt mondta, jobban teszem, ha bemegyek az önkormányzathoz is. Átküldtek az adóosztályra.  Kiderült, tényleg jó, hogy bementem, mert az önkormányzat adóosztály felértékeli az ingatlant és eladáskor, ha magasabb áron adom el, akkor a különbözet adóköteles lesz. Később kiderült, hogy nem értékelték magasabbra, mint az eladási ár.

Közben, az iratok között megtaláltam egy levelet az OTP-től, hogy a visszafizetett kölcsön után levetethetjük a terhelést a házról, a Földhivatalnál. Dátum: 1991.

Egyenesen a Földhivatalhoz mentem a papírral. Kiderült, hogy csak pár hónapot késtem. Ugyanis, egy új rendelet értelmében, csak akkor fogadják el a régi papírt, ha az azt aláíró személytől van egy „aláírási címpéldány” nevű hiteles okirat.

Ha ilyet nem tudok prezentálni, akkor egy új papírt kell kérni az OTP-től. Tehát vissza az OTP-hez, új papír gond nélkül elkészítve, újra a Földhivatalba és kész. Két hét múlva eltűnt a bejegyzés.

A ház

Amikor az orvos azt mondta, hogy többé nem tudja anyukám ellátni magát, a tyúkoktól azonnal megszabadultunk. Amikor azt mondták, nem lehet többé otthon a gondját viselni, elkezdtük felkészíteni a házat, az eladásra. Lehetőleg csak azt meghagyni, amire mindenképp szükség van.

Amikor anyu elment, ki akartuk teljesen üríteni az ingatlant. Azért írom így, mert nem csak egy szimpla lakásról volt szó. A ház maga, két műhely, pince, fészer, nyári konyha, kazánház – mind dugig kacatokkal.

Egy hónapnál tovább nem akartam otthon maradni, tehát szóba sem jöhetett egy felújítás. Online hirdetések alapján belőttem egy árat, a terület és az állapot figyelembevételével. Elkezdtem fényképeket készíteni és megfogalmazni a hirdetést. Közben azon agyaltam, mennyi idő lehet, míg vevőt találok.

Szerencsém volt. Még a hirdetés feladása előtt lett három érdeklődő. Aki a legtöbbet ígérte, azzal előszerződést kötöttem és a hagyatéki eljárás lezárásakor majd egy végleges szerződés kerül aláírásra.

Külön szerencse, hogy a vevő vállalta a bútorok és a maradék kacatok eltüntetését is, így belefértem az egy hónapos időkeretbe. Úgy jöttem el, hogy amit lehetséges volt, azt elintéztem.

Zsóka, a férje és egész családja sokat segített a ház kiürítésében. De elsősorban anyukámnak segítettek sokat az elmúlt években. Bevásárlásban, ügyintézésben és szinte mindenben.

Azon ritka, vallásos emberek közé tartoznak, akik nem emlegetik Istent szemforgató módon, minden második mondatukban, nem akarnak mindenképp megtéríteni, mégis, az életükkel és cselekedeteikkel, személyes példájukkal, jobb „reklámjai” egy vallásos életnek, mint ezer hittérítő. Habár, én nem hiszek olyasmiben, mint ők, mégis talán nem tűnik gúnyolódásnak, ha azt mondom, áldja meg őket az Isten, a jóságukért.

Tanulságok (számomra)

1. Ilyenkor csak egy dolog jut az ember eszébe: Az élet rövid. Ez annyira banális közhely, hogy már meg is bántam, hogy leírtam. De már nem törlöm ki…

2. Akarok majd egy folytatást írni ehhez a poszthoz, ahol két testvér életútját próbálom szembeállítani. Egyik Magyarországon élte le az életét, míg a másik (többnyire) Kanadában. Az előbbi anyukám lenne. Most, hogy próbálom, összeszedni életük fontosabb állomásait, kiderült, hogy hatalmas fehér foltok vannak. Szóval, a tanulság az, hogy amit nem kérdeztél meg idejében, azt egyszer majd egyáltalán nem tudod többé megkérdezni és örökre elvész az információ...

3. Külföldön élve, hasonló szituációban, minden segítség aranyat ér. Az összes hivatalos ügy elintézése, a ház, vagy lakás rendbetétele, bőven túl van azon, hogy egy hét szabadsággal csak úgy letudja az ember.

4. A közműszolgáltatók messze nem dolgoznak hasonló ügymenet szerint. Sosem fogom felfogni ép ésszel, hogy egy szolgáltató miért játszik hatóságosdit és miért nem örül, hogy egyáltalán valaki fizet nekik. Miért nem teljesen mindegy, hogy ki az, mikor milliárdos kintlévőségeik vannak? Az itteni, angliai ötperces, telefonos ügyintézés fényévekre van…

5. Az ügyfélszolgálatok még mindig nagyobbrészt olyanokat alkalmaznak (tisztelet a kivételnek), akiknek soha, semmilyen körülmények között nem lenne szabad emberekkel foglalkozniuk. Az évek során már javult valamit a helyzet, de még messze van az általános mosolygás és kedvesség.

Epilógus

A ház előtt álltunk Zsókával és a férjével, Gézával. Ajtók, kapu bezárva, nincs több tennivalónk odabent. Az elmúlt hetek rohanása és kapkodása után most búcsúzunk.

Talán már csak egyszer jövök haza és utána már csak kívülről fogom látni én is a szülői házat, mint minden más járókelő. Indulnánk két irányba, de Zsóka szipogva visszafut a kapuhoz.

- Még egyszer, utoljára… - mondja, és kétszer hosszan megnyomja a csengőt. Mint annyiszor, az évek során.

- Ég veled, Zsuzsika!”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!