A legtöbb ember életében van egy korszak, amikor rocksztár szeretne lenni, aztán ez vagy elmúlik, vagy nem. A mai, finoman fogalmazva is rendkívül sajátos hangulatú poszt (ez egyben figyelmeztetés is…) szerzője, Big Joe sokáig úgy gondolta, Angliában kellene rocksztárrá lenni (amiben speciel igaza van, mert hát hol máshol legyen az ember zenész, ha nem ott), és Amszterdam hosszabb érintésével el is jutott a szigetországig. Hogy aztán ott mi történt – az is kiderül a történetéből.
„Néhány éve megígértem, hogy megírom és elküldöm a történetem. Közben történt egy s más, aztán elfelejtettem, azonban ma az egyik szabadnapomon éppen, töltöttem egy pohár bort, ittam egy kortyot (reggel negyed kilenckor), és késztetést éreztem arra, hogy írjak, megírjam a történetem, miként is lettem határátkelő.
Vidéki srác lévén szomorúan konstatáltam, hogy a lehetőségek tárháza rövid idő alatt kimeríthető faluhelyen, bár jobb szó az, hogy arrafelé semmilyen lehetőség nincs.
Szomorú, de onnan menni kell, ha valaki kíváncsiságot érez felfedezni a világot, esetleg szerencsevadászat gyanánt szeretné beporozni a lábbelijét, akkor a hátizsákos turizmus a legjobb kiugrási lehetőség, persze ehhez kell egy kis tökösség is. Nem könnyű kistoppolni bárhová a nagy büdös semmire.
Több, mint öt év telt el azóta, hogy azt gondoltam, rocksztár leszek Angliában. Történt az, hogy volt egy rockzenekarom Budapesten, kluboztunk, kb. három és fél évig, fasza volt.
Voltak jobb és rosszabb pillanataink, mint minden rockbandának ebben a kereslethiányos zenei életben, ugye kis pénz, kis foci, de minden jónak vége szakad egyszer.
Se pénz, se posztó
Miután kezdtem le-leszarogatni a melómat - bevallom őszintén, nem bírom a rabszolgává válást – tönkrement az életem a nagy Budapesten. Se pénz, se posztó.
Cimborámmal, aki nem volt józan az utóbbi húsz évben, elhatároztuk, hogy kistoppolunk Amszterdamba szerencsét próbálni. Fel is kerekedtem a tanyáról Budapestre, ahol tíz évig otthon voltam, aztán három nap alatt szépen kiöltözve lefolyattuk a torkunkon a magánnyugdíjpénztárból visszakapott összeget.
Persze azt tudtuk mielőtt nekiindultunk, az a pénz nem lesz sok mindenre elég Hollandiában, de aggódni ráérünk mindig akkor, amikor arra kerül a sor. Szóval három napig italozó életmódot folytattunk.
Ha jól emlékszem szeptember 7-én szedtük nyakunkba a lábunkat a harminchét fokos melegben. Nem volt zökkenőmentes indulás és nem is a macskajaj volt a legrosszabb része.
Az autóstop otthon nem könnyű, persze nem lehetett bizalomgerjesztő látvány két szakállas bolond gitárokkal és hátizsákkal felszerelkezve, bár a haveromnak az a tipikus húzódzkodós banyakocsija volt. :)
Győrig vonattal mentünk, senki nem vett fel Budaörsön, meglehet nem az Amszterdam szót kellett volna ráírni a kartonpapírra, de olyan ez is, mint az első bál, a második mindig jobban sikerül.
Annak ellenére, hogy kánikula volt, amikor elindultunk, kurva hideg volt Győrben, amikor este felvertük a sátrunkat, nem messze valahol a helyi buszpályaudvartól, valami garázssoron. A haverom elment szlopázni, míg én az igazak álmát aludtam a sátorban.
Egy hét kamionon
Nem könnyű röviden leírni a kalandjainkat, ugyanis egy hétig utazgattunk kamionstoppal, de a legjobb részeket szeretném megemlíteni. A kamionosok nagyon jó emberek, függetlenül attól, milyen nemzetiségűek. Remek srácok.
Felvett minket magyar kiszuperált rendőrnyomozó, román magának való, ukrán vegetáriánus, keresztény muzsikus, rosszéletű diszkótulajdonos, amit csak el lehet képzelni.
A húst nemevő ukrán fiatalembert például a német rendőrök meg is büntették ötven euróra, mert ugye eggyel többen voltunk a kelleténél a kamionban. A német zsaruk aztán ismét majdnem megbüntettek minket, mert az útitársam minden tanácsom ellenére stoppolni szándékozott az Autobahnon. J
Holland vén trottyosok kiszúrtak velünk, rossz helyen tettek ki, el is tévedtünk, mondták, ne menjünk Hollandiába, mert pocsék idő van, meg hideg. Szóval sok minden történt. Könyvet kellene írnom a kalandjainkról, ha igazán részletesen szeretném elmesélni azt az egy hetet, amennyibe telt, míg megérkeztünk Amszterdamba.
Nagy kaland volt, az, hogy még egyszer végigcsinálnám-e, abban már nem vagyok biztos. Krisztusi korban voltam, amikor ezen felelőtlenségre adtam az eszem, de nem bántam meg.
Amszterdam
Nagyon nehéz volt a kezdet Amszterdamban. Pár bringát meg kellett javítanom, hogy kapjak egyet, Amszterdamban bicikli nélkül nem lehet élni. Viszont három hét múlva volt munkám. Az első helyre ahová bementünk, adtak egy címet, elmentünk, felvettek.
Így történt. Tök mindegy, mit csinál az ember, a munka az munka, a pénz az pénz. Fantasztikus város Amszterdam. Tele szőke lányokkal, akik nyitottak, tele élettel. A szívásról csak annyit, azt így vagy úgy, de mindenhol lehet. Persze Hollandiában kultúrája van. :)
Irány Anglia!
Kevesebb, mint egy év múlva arra gondoltam, hogy szeretnék más országokat is felfedezni. Elmentem Lynyrd Skynyrd koncertre Londonba, aztán néhány hónap múlva egy angol kisvárosba költöztem.
Igazán nem panaszkodhatom. Olyan munkám van, ahonnan soha nem fognak kirúgni. Szeretem a rock n' roll-t. Bementem berúgva, ott rúgtam be, nem mentem be két hétig, be sem telefonáltam, és ezt tettem egy arisztokrata házában, ahol az angolok hajlonganak, ha jön a herceg.
Dzsőzef nem hajlong abban a házban, ahol Churchill született. Dzsőzefnek nem tetszik ez a fajta történelem. Mindazonáltal jó életem van, az angolok elfogadtak, találkozom emberekkel a világ minden tájáról, vitorláshajót akarok vásárolni, szóval.
Nincs kolbászból a kerítés sehol sem. Mindenhol dolgozni kell. Odahaza viszont fel kell áldozni az életed. A semmiért. Persze mindenki nem hagyhat el egy országot. Mindenki indíttatást sem érez ehhez.
Hatodik éve élek külföldön, de nem bántam meg, ha nyelvet cserélsz, kultúrát cserélsz, kitágul a világ.
Az pedig jó.”
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!
Az utolsó 100 komment: