oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. március 08. 06:40,  Ahol imádják a magyarokat 313 komment

2016. március 08. 06:40 Határátkelő

Ahol imádják a magyarokat

Ami Marcel Proust számára a madeleine nevű sütemény Az eltűnt idő nyomában című regényben, az némi túlzással a Krówka a mai poszt szerzője, Nina életében. Fordulópont, a jelen és a múlt egy fontos pillanata, ami végül Lengyelországba, azon belül is Krakkóba vezette.

lengyelorszag_krakko_foto_pixabay_com_sharonang.jpg

Az ok - Krówka

A Krówka - ha valaki nem tudná - egy lengyel specialitás. Édesség, mely mesterien elkészített és túlságosan is becsomagolt, nyúlós-ragadós karamella. No, nem az a kemény fajta, ami kopog az asztalon, hanem az, aminek folyik a közepe és valaki vagy imádja, vagy utálja.

A Krówkával először gyermekkoromban találkoztam, mikor a családdal kiruccantunk „mert, Szlovákiát már unjuk?!” alapon Lengyelországba. Utolsó napon megálltunk a Nowy targ-i piacon, ami tipikus őskövülete a régi KGST piacoknak.

A bőrszíjakat és irha kabátokat árusító bódé mellett bizony ott virított nem is egy, hanem 100 meg 100 helyen az a csodavilág, ami minden gyermek álma: édesség elképzelhetetlen mennyiségben, variációban, ízben és színben!!! Volt ott minden a sütikétől a cukorkáig, a nyalókától az ehető karkötőig. No és persze az előcsomagolt vegyes ízű karamell.

Először kétkedve olvastuk: makowa? Vajon milyen ízt takar? Muszáj volt kipróbálni. Volt is meglepetés, mikor kicsomagolva megláttuk benne a fekete pöttyöket: mák.

Úgy emlékszem erre a jelenetre, mint amolyan fordulópontja az életemnek. Talán jelentősebb, mint hogy lediplomáztam és elköltöztem Anyucikám szoknyája mellől.

Ott álltam szüleim mellett a sárban, a tömegben, kezemben az ember alkotta legkülönlegesebb édességgel és engem semmi más nem érdekelt, csak hogy mi a fenének csomagolták be két papírba.

Minden egyes falatért úgy kellett megküzdenem, hogy kiszabadítsam, mert a papír persze beleolvadt, jó részét le kellett törni, hogy kiszabadítsam az ehető részeket. Fájt a szívem azokért a hatalmas darabokért, amiket Anyum kivett a kezemből mondván, hogy a papírt ne egyem.

Aztán persze rájöttem már felnőtt fejjel (Istenkém, de öreg vagyok), hogy ez adta a varázst és ezért esett olyan jól. Nem a selymes állag, vagy a tökéletes ízvilág, illetve a töménytelen mennyiségű cukor, hanem az érte kiizzadt munka tette olyan tökéletessé számomra.

Anyum persze sosem értette, hogy tudom megenni azt az édes vackot. Összeragad az ember szája tőle és rontja a fogakat. Nekem mégis ez az egy emlék maradt meg arról a kirándulásról.

Később, mikor valamelyik jogi órámon bepánikolva jöttem rá, hogy ezzel bizony nem fogok keresni semmit, már tudtam, hogy merre tovább. Úgy jött, mint egy isteni szikra, mint ha mindig is ott lappangott volna valahol mélyen: lengyelül kell tanulni. Vért izzadós egyetemi évek után végülis megérte szenvedni anno azzal a fránya papírcsomagolással, hiszen most itt vagyok!

Krakkó. Te isteni. Te gyönyörű.  Te kegyetlen. Macskaköves, régi, érzéki, belevaló, nyugodt és bulizós, tűzben égő, ritkán alvó óriás. Hogy egyszer kitöröm a bokámat miattad, az biztos, de a magassarkút fel nem adom!

Sosem érzett energiákat szabadítottál fel bennem és olyan dolgokat mutattál magadból, melyeket nem hittem, hogy valaha is megtapasztalok. Az a tudat, hogy bármikor sétálhatok a várban, vagy nézhetem, ahogy papírlampionokat eregetnek a gyaloghídról, olyan mértékű hálával tölt el, melyet nehéz leírnom.

Na persze, nő vagyok, így a fenti bekezdést el kell osztani öttel hogy reálisabb képet kapjunk a városról, de még így sem rossz. Sőt! Határozottan kellemes. Immáron lassan egy éve vagyok itt, így már ciki eltévedni az óvárosban - ahol már megszámolni sem tudom hány városnéző túrát tartottam, de még így is megesik, hogy új utcákat fedezek fel.

Úgy érzem, még nem mutatott meg nekem mindent ez az óriás. Vannak kellemes és kellemetlen meglepetései egyaránt, csakúgy, mint az életnek, de egy biztos: sosem unalmas.

Magyar-lengyel két jó barát, együtt harcol s… panaszkodik

Lengyelországban nem fogott el a honvágy ez alatt a jó pár hónap alatt egyszer sem. Ennek az lehet az oka, hogy egyrészt a két ország közé csak egy icipici Szlovákia ékelődött, így a hazajutás egyszerű és olcsó (habár rettentően hosszú, 7 órás a buszút), illetve másrészt az, hogy az emberek mentalitása ugyanolyan itt, mint odahaza.

Persze az erős katolicizmus rányomja a bélyegét még az átlag fiatal viselkedésére is. Tőlem például még mindig nem szokták meg a gyakran hordott magassarkút, mert az a lányok nem mindennapi viselete, csak alkalmi. Nem nagyon látni extraminit és mély dekoltázst sem.

Persze azért ne képzeljük, hogy apácák és szentek vesznek körbe! Ők is ugyanúgy buliznak, isznak (ha nem jobban), mint mi és ha arról van szó, akkor megmutatják bájaikat is a lányok a német turisták nagy örömére.

A punkra nyírt, lila hajú, fültágítós fekete szegecses dzsekis srác is keresztet vet, ha a busz elhalad II. János Pál pápa képe, vagy egy templom előtt.

Nem tudom észrevettük-e magunkról, mi magyarok, hogy versengve panaszkodunk egymásnak, azt bizonygatva, hogy kinek a rosszabb a helyzete. Nagyon általános jelenség, amiből egy idő után rettentően nehéz kimaradni, mert az öreg nénitől a fiatal tinikig mindenki űzi. A panasz oka bármi lehet, de tényleg bármi.

Egyszer például egy nénit hallottam arról panaszkodni, hogy amióta szívrohama volt a menye állandóan ott lebzsel nála és mosogat, főz, takarít, de hát semmi haszna nincs, mert a múltkor is rossz tisztítószert használt a mosdóban.

Egy-egy ilyen „verseny” átlagosan kezdődik: valaki nyit egy egyszerű kisebb, nem annyira releváns megjegyzéssel a bolti árakra, ami arra a kérdésre válaszol, hogy „hogy vagy, Rózsikám”.

Majd a másik rákontráz, hogy na igen, a múltkor ő is látta, hogy a paradicsom megint drágább a piacon, ráadásul már milyen íztelen. (Itt, mint széljegyzetet hadd jegyezzem meg, hogy a magyar zöldségeknek és gyümölcsöknek nincs párja, még akkor sem, ha már „nincs íze”! Becsüljük meg.)

Erre az első eltereli a kiüresedett témát egy fájdalmas sóhajjal és áttér a testi bajai taglalására, és ez így megy tovább akár a végtelenségig. Ennek a panaszáradatnak a pszichológia jelenségére nem tisztem rátérni, de ugyanezzel találkozhatunk Lengyelországban is.

A lengyelek ezt tudják is magukról, híresen negatív nemzetnek titulálják magukat. Ez igazából az én érzéseim szerint túlzás, de az biztos, hogy a panaszok vehemenssége és mennyisége a korral arányosan nő.

Én főleg fiatalokkal vagyok körülvéve még a munkahelyemen is és habár néha elejtenek egy-két negatív megjegyzést (mint minden normális ember), alapjában véve a benyomásom az, hogy elfogadóbbak a külföldiekkel, szeretnek megbotránkozni mindenen, pletykásak (igen, általánosságban), imádják a magyarokat, nagyon aktívak, szorgalmasak, és nagyon keményen dolgoznak, hogy bebizonyítsák, hogy Kelet-Európa egyik leghányattatottabb sorsú nemzete igenis talpra tud állni.

Kivételes helyzetben

Krakkó - amennyire én tudom - kivételes helyzetű város, mert ez volt mindig is a kulturális főváros. A rengeteg egyetem és multi miatt nagyon sok az itt tanuló és dolgozó külföldi. Hogy mi vonzza ide őket? Három általános indokot hallottam eddig:

1. A srác beleszeret a lengyel lányba, akivel valahol külföldön találkozott. Ez gyakrabban előfordul, mint a Disney mesékben a happy end. A lengyelek a szerény fizetések ellenére is rengeteget utaznak a nagyvilágban, a lengyel lányok pedig nagyon csinosak.

2. Itt volt Erasmuson és megszerette a várost, így visszajött.

3. Egy multi csábító pozíciója vonzotta ide, majd itt is ragadt.

Találkozhatunk Krakkóban szép számmal olaszokkal (szinte kivétel nélkül „hímnemű egyedek”), latin-amerikaiakkal, néhány törökkel és franciával is. Van egy kisebb, de összetartó magyar közösség itt.

A lengyel piacon kapni magyar kolbászt és magyar pirospaprikát, a zsidó negyedben pedig igazi magyar étterem is van. A magyarok csárdás órát és focimeccseket szerveznek. A minap például a magyar konzulátuson volt egy magyar ételekről szóló workshop.

A nyelvtudás hasznos, de nem feltétel

A lengyelekről azt hallottam, hogy zárkózottak és a belsőbb köreikbe nem szívesen engednek be senkit. Ez a gát átszakad a magyarok számára, ha elszavaljuk a versikét lengyelül, vagy ne adj’ Isten, esetleg egy lengyel nyelvtörőt is.

Hasznos dolog, ha az ember tud lengyelül, de nem feltétel az itteni boldoguláshoz. Az emberek sokkal magasabb színvonalon beszélnek angolul, mint Magyarhonban, főleg a fiatalok. Van olyan olasz ismerősöm, aki immáron 4 éve él itt és még nem tud többet annál, hogy „nem kérek reklámszatyrot”, mégis boldogul.

Magyarnak lenni Krakkóban nem szégyen, ami furcsa érzés, összehasonlítva más, nyugati országokkal. Ha beülök a taxiba (ami rettentően olcsó) és a taxisofőr elkezd nekem csacsogni, akkor egy idő után fény derül arra, hogy miért is van akcentusom.

Lassan már félve mondom, hogy hát igen, magyar vagyok és itt dolgozom, mert olyankor jön a végeláthatatlan szónoklat és lelkesedés, hogy jaj, az milyen gyönyörű ország, Budapest álomszép, a magyar-lengyel rigmus, a gyógyvizek, a boraink, stb.

Nemegyszer megesett, hogy felismerték, hogy magyarul telefonálok az utcán és odajöttek, hogy nem innék-e meg egy kávét (idős bácsi!), vagy hogy a pultos srác ingyen adta a vodkát… khmm úgy értem teát, mert hát a magyar testvérnek mindent.

Szerintem Magyarországon nem mindenki van tisztában ennek a történelmi hátterével, pedig kellene. Ők olyan nagy lelkesedéssel beszélnek rólunk, mi meg alig-alig tudunk róluk valamit.

Néha szégyenkezve hallgatom a hatalmas szóáradatot, amiben a magyarokat istenítik a II. világháború alatt tanúsított lojalitásunkért, mert tudom, hogy ha nem végzek lengyel szakon, akkor én ezeket még most sem tudnám.

Összességében véve a légkör barátságos a mi számunkra, és ha mi is mutatunk némi hajlandóságot a lengyelek közé integrálódni és egy kevés lelkesedés a kultúrájuk (és nem csak a vodkáik és nőik) iránt, akkor nagyon hamar elfogadóak lesznek. Úgy érzem csapda idejönni azoknak, akik csak egy-két évet akarnak itt eltölteni, mert hiányozni fog ez az ország.”

(Fotó: pixabay.com/sharonang)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Lengyelország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr658452980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.03.08. 06:48:26

Szegény lengyelek jòval haverkodnak mostanában,úgyis állnak...

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.08. 07:02:48

Jó írás volt! Köszi.
Szerintem, a panaszkodás valamiféle posztkommunista betegség.
A múltkor beszélgettem egy szlovákkal, dettó.
:)

DieNanny CH 2016.03.08. 07:06:34

Nagyon jó, köszi!

Pont pár napja tévedtem a wikin Szent Kinga életéhez, a nevezetes gyűrűhöz, amit a sóbányába dobott... Szóval, szerintem azóta tart a jó barátság, hogy Zsigmond elzálogosított 13 várost és 3 várat a lengyel királynak...
Ja, és első osztrák aupair-helyemen az elődöm egy lengyel lány volt, akit Kingának hívtak...

2016.03.08. 07:16:28

Nagyon erdekes poszt, 'kritikakent' annyit hozzatennek hogy sehol nem szegyen magyarnak lenni. Engem a kelet-europai panaszkodasnal csak az idegesit jobban amikor bizonygatjak hogy azok akiknel ez nem divat (pl. nyugat-europaiak, amerikaiak) azok 'nem oszintek', mert nyilvan aki oszinte az nem mosolyog, nem mondja hogy jol van stb.

DieNanny CH 2016.03.08. 07:27:34

@Mirjam2:

Ezt, hogy "sehol nem szégyen..." én is próbálom bizonygatni magamnak.
Merthogy ugye Svájc tele van magyar prostikkal. Tehát, bár szerintem megfordul minden svájci fejében, mikor meghallja, hogy magyar vagyok, ez a gondolat, de szerencsére - én legalábbis soha nem tapasztaltam az ellenkezőjét! - ők nem előítéletesek.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.08. 07:52:35

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Hm... ők is csak a "munkájukat " végzik. És ha elégedett az ügyél, miért gondolna rosszat?
;)
:D

Golf2 2016.03.08. 07:56:34

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: A "magyar" prostik többsége kissebbség.Szervezett bűnözés,nem egyedi.

LittleG (uk) 2016.03.08. 07:59:36

Klassz volt. Mosolyogtam, hogy a buszut rettento hossz, 7 ora :) minden relativ, ugye - innen 32-40 :)

Taxomükke (UK) 2016.03.08. 08:02:12

A lengyelek azt hiszik, orban jo min.elnok... A propaganda mukodik.

adg 2016.03.08. 08:02:58

Ez nagyon jo iras volt, koszi.

adg 2016.03.08. 08:05:14

@LittleG (uk): haha, innen majdnem repulni kell annyit. :)
7 ora buszozas? Kb szomszed varos kategoria. :)

LittleG (uk) 2016.03.08. 08:05:28

@adg: Es neked hany oras a buszut haza?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.08. 08:06:37

Az utóbbi hónapok legjobb posztja. Eletvidam, lelkes, elegedett, hedonista.
Rendkívül jol ír jol fogalmaz. Élvezet olvasni. Sodró lendületű magával ragadó írás.
… és igen, a lengyel vajkaramella az a bocis papirba csomagolt puha belsejű csoda az utánozhatatlan.
Nagyon örülök hogy valaki megenekelte a lengyel karamella dícseretét.
A lengyel nők valóban szepek és jól… khm… néznek ki.
Erdekes hogy nagyságrendekkel több lengyel van itt mint magyar megis a nagy építőiparban alig vannak. En dolgoztam velük sokat kisebb építkezeseken. Rosszat nem tudok rajuk mondani ha csak azt nem hogy zsigeri gyűlölettel beszélnék a nemetekről, az oroszokról, es rendkívül antiszemitak.

2016.03.08. 08:12:42

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: @svájci sapka (ch): Most ti tenyleg ezt gondoljatok, hogy a szerencsetlen not kell hibaztatni aki ezt kenytelen csinalni azert hogy a gyerekeit etesse? :( Ha valaki azert lenez engem mert vannak magyar prostitualtak es en is magyar vagyok, es / vagy lenezi a prostitualtkent dolgozo noket, annak valami nagy gond van a fejeben szerintem.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.08. 08:15:56

@Mirjam2: Meg az értő olvasással is. Már megbocsáss, de hol írtam én ezt? Felesleges a kötekedés.
Megjegyzem, a többség nem azért csinálja, mert nincs mit enni a gyereknek. :(

Golf2 2016.03.08. 08:24:35

@svájci sapka (ch): Csak utána kell nézni,rêgóta ôk terítenek nyugaton,lásd Amszterdam little Nyíregyháza.

2016.03.08. 08:26:22

@svájci sapka (ch): Nem, biztosan azert csinaljak mert szeretik a szexet rengeteg idegen ferfival nap mint nap, szeretnek allando fizikai fenyegetesnek kiteve lenni, lustak dolgozni, esetleg genetikailag alacsonyabb renduek es a kulturajuk resze mivel nem feher boruek stb.

Hari Seldon 2 2016.03.08. 08:26:38

@Mirjam2:
"Engem a kelet-europai panaszkodasnal csak az idegesit jobban amikor bizonygatjak hogy azok akiknel ez nem divat (pl. nyugat-europaiak, amerikaiak) azok 'nem oszintek', mert nyilvan aki oszinte az nem mosolyog, nem mondja hogy jol van stb. "
+1 (vagy inkább több)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.08. 08:33:02

@Golf2: Meglennél lepődve. Itt ők a kisebbik rész.
@Mirjam2: Ha valamit nem tudsz, felesleges beleszólni. Nem, nem a szexért csinálják, hanem mert jól akarnak élni. Magyar léptékben luxusban. Nagyon sok diplomás, jó családból származó lány van itt.
Amiről te írsz, olyan kb. 10 % van.
Szóval ne kelljen már sajnálnom, aki az "ájfon"-ért, MK, Gucci, stb. táskáért ezt csinálja. Egészségére!

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.08. 08:33:02

@Golf2: Meglennél lepődve. Itt ők a kisebbik rész.
@Mirjam2: Ha valamit nem tudsz, felesleges beleszólni. Nem, nem a szexért csinálják, hanem mert jól akarnak élni. Magyar léptékben luxusban. Nagyon sok diplomás, jó családból származó lány van itt.
Amiről te írsz, olyan kb. 10 % van.
Szóval ne kelljen már sajnálnom, aki az "ájfon"-ért, MK, Gucci, stb. táskáért ezt csinálja. Egészségére!

Hari Seldon 2 2016.03.08. 08:33:10

@diggerdriver:
Nemigen érzem benne a hedonizmust.

Hari Seldon 2 2016.03.08. 08:34:33

Hogy valami negatív is legyen már itt az elején:
A lengyelekkel az a "probléma", hogy ott alapélelmiszer a cékla... :-)

DieNanny CH 2016.03.08. 08:34:46

@Golf2:

Ez nem bűnözés. Svájcban legális.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.08. 08:36:56

"A punkra nyírt, lila hajú, fültágítós fekete szegecses dzsekis srác is keresztet vet, ha a busz elhalad II. János Pál pápa képe, vagy egy templom előtt."

Hol az ellentmondás? Rocker nem lehet hívő?

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.08. 08:37:01

A lengyel-magyar barátság oka alapvetően az igazságszeretet. Ez jellemző erősen mindkét népre: az anyagiakra hajlandó nem összpontosítani, de az igazságtalanságot utálja.

A számtalan különbség ellenére így mindig van közös nevező. Mert a különbségek óriásiak mind kulturálisan, mind politikailag.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.08. 08:37:08

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:

A XIX. sz. végi, XX. sz. eleji Oroszországban is ez volt: a legtöbb prostituált külföldi, s legnagyobb arányban magyar volt. Annyira, hogy az orosz nyelvben a венгерка (magyar nő) szó elterjedt, mint a prostituált szinonímája.

DieNanny CH 2016.03.08. 08:37:56

@Mirjam2:

Hé, hahó!!! Én semmi ilyesmit nem írtam!!! Nem hibáztatok senkit!
Ha magyar óvónéniről hallok, aki veri a gyerekeket, én is szégyenlem magam.
Külföldön a rosszhírű magyarok miatt szégyenlem magam.
És pont azt írtam, hogy a prostik miatt vissza kell fojtanom a szégyenérzetemet, hiszen az is egy munka és semmi köze a nemzetiséghez!

HardPötty 2016.03.08. 08:39:08

@svájci sapka (ch): részben igazad van, de elárulom, hogy sajnos a legtöbb prosti a drog miatt dolgozik...
Beigérik nekik a luxus prosti èletet aztán szépen ráhúzzák őket a drogra, amíg olyan függők nem lesznek, hogy a saját kis pénzüket is a stricinek adják, mert az a díler is. Persze közben megerőszakolják szerencsétleneket, hogy lelkileg megsemmisítsék őket...
Áltlában akkor próbálnak kitörni ebből a körből, mikor gyerekük lesz.
Aki ezt teszi egy nővel, sőt sokszor tizenéves lányokkal, azt azonnal lámpavasra húznám... de azt is aki befizet egy "körre"...

DieNanny CH 2016.03.08. 08:39:32

@Hari Seldon 2:

Imádom a céklát! :-D (Lehet, lengyel vagyok?)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.08. 08:42:13

@HardPötty: Hááát, ebben is van valami, de akik idejárnak nekik kis részben van stricijük. Önálló menetben csinálják. :(
Nincs kényszerítés...
Mindegy, is nem ez volt a fő téma.

2016.03.08. 08:45:00

@svájci sapka (ch): Ezt az ervrendszert amit hasznalsz, ugy hivjak hogy 'glamourising prostitution'; kulon szakirodalma van. De nem vitatkozom tovabb, szokas szerint felesleges.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.08. 08:45:38

@Mirjam2:
Kezdek félni.
Egyre többször egyetértek veled. Öregszem vagy hülyülök megfele?
:))))))))))))))))))))))))

HardPötty 2016.03.08. 08:46:38

@svájci sapka (ch): ja... térjünk is vissza a poszthoz.

Poszthoz: Nekem nincs negatív tapasztalatom a lengyelekkel. Ismerek párat és igen jófej banda. Lehet velük hülyülni sokat. Jó szivatás a másik legnehezebb szavainak a visszaisméltetése. :)
A gumisnál "magyar kedvezményem" van gumicserére. :)
De lehet a cseheknek meg "cseh kedvezmény" van és az egész marketingfogás csak.

2016.03.08. 08:47:44

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Oke, bocs. Nyilvan ilyen szempontbol nagyon masok vagyunk, nekem semmilyen 'szegyenerzetem' nincs azzal kapcsolatban hogy barmilyen nemzetisegu nok prostitualtkent dolgoznak. A ferfiaknak kene hogy legyen szegyenerzetuk akik fizetnek nekik.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.08. 08:48:52

@Hari Seldon 2:
Nagyon finom céklájuk van. Ötevente szoktam venni.

Golf2 2016.03.08. 08:50:16

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: A csajok nem bűnöznek,csak a futtatók.

2016.03.08. 08:50:20

@diggerdriver: Nem, egyszeruen arrol van szo hogy te vagy a HA, es az en kommentjeimet is te irod :)))

2016.03.08. 08:58:05

@diggerdriver: Fogadjunk, hogy nem is tudtal errol! Tudat alatt csinalod :)

Muscari 2016.03.08. 09:01:59

@Mirjam2: @svájci sapka (ch): Mirjam +1, Tilmir te azt hiszed, hogy azok a szerencsétlen nők jókedvükben csinálják? Mi sokszor el nem tudjuk képzelni azt a hátteret, ahonnan jönnek. Sajnos nincs időm többet írni.

SzZoole 2016.03.08. 09:05:13

@diggerdriver: a borehamwoodi Morrisonsban a nemzetiségi soron tudsz krowkat venni.

DieNanny CH 2016.03.08. 09:11:07

@Mirjam2:

Nekem sincs MÁR szégyenérzetem, pont amiatt, hogy eleinte visszafojtottam, és így úgymond közömbös lettem. A másik ok meg, hogy akiket itt ismerek, azok nem előítéletesek.

DieNanny CH 2016.03.08. 09:14:00

OFF

Üzenem a Húsvéti Nyuszinak, hogy sürgősen szerezzen be szánkókat, mert 20 centis hóra ébredtem és jelenleg is szakad... :-D

SzZoole 2016.03.08. 09:14:46

A kurvaugyhoz.Egy páran elvannak tevedve.
Vannak akik kényszerből csináljak a gazdájuk rautalo magatartása miatt.
De sokan vannak,iskolázottak es fehér bőrűek,akik csak a penz miatt a sajat szakalukra dolgoznak ebben az ősi mestersegben.Onszantukbol.
Nem tudom,hogyha kimondjuk azt a szót,hogy qurva,miert mindig a rezboru kisebbségre kell gondolni a kopasz vastagnyeklancos strigokal?

Egyébként @svájci sapka (ch): jol latja a dolgokat.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.08. 09:15:26

@Muscari: A témát nem szeretném elvinni, mert nem erről szól a poszt. Amit írtam nem elmélet és nem abból a néhány valós és elszomorító sajtóhírből fakad, ami megjelenik néha.
Na, lapozzunk végre.
:)

SzZoole 2016.03.08. 09:16:52

Es a lényeg

Minden kedves hölgy kommentarsam fogadja ezt a virágot a nemzetközi nőnap alkalmából

Hari Seldon 2 2016.03.08. 09:26:40

@BircaHang Média:
Senki nem mondta, hogy nem lehet, csak szürreális hatású egy punknál.

Hari Seldon 2 2016.03.08. 09:28:48

@BircaHang Média:
Minden nép igazságszerető... - Saját álláspontja szerint.
És ezen felül minden népnek igaza van. - Saját nézőpontjából.

Nem tudok elképzelni olyan népet, hogy azt mondja magáról, hogy "mi alapvetően nem vagyunk igazságszeretőek".

Hari Seldon 2 2016.03.08. 09:30:39

@Hari Seldon 2:
Szóval birka, most egy nagy hülye közhelyet mondtál.

Csodabogár 2016.03.08. 09:44:41

E pillanatban nem tudok lelkesedni a Lengyelekért, mert az uj kormányuk a mi kormányunkat utánozza. Most pont készülődik néhány ezer lengyel megörvendeztetni vezérünket március 15.-én. A hirhedt békemenet alkalmával is jócskán jöttek. Szóval nem biztos, hogy ők a többség, de a jelenlegi vezetőiket egyértelmüen jobboldali beálítottságuk alapján mostanában választották.
Ettől függetlenül a német és orosz gyűlöletüket megértem, az antiszemitizmust már nemigen.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.08. 09:55:24

@Hari Seldon 2:

Sok nép számára az anyagiak vannak az első helyen.

Mo-on nem így van: senki sem tiszteli Mo-on a gazdag embert, akkor se, ha véletlenül nem férhet hozzá kétség gazdagsága eredetéhez. Ellenben a küzdő harcost imádja a magyar nép.

SzZoole 2016.03.08. 10:00:02

@BircaHang Média: "senki sem tiszteli Mo-on a gazdag embert"
Persze,hogy nem tisztelik,mert felnek toluk.
A felelemel jaro tisztelet,meg nem igazi tisztelet

NorthPier 2016.03.08. 10:09:05

@Hari Seldon 2: Mi a baj a céklával? Életemben olyan finomat nem ettem, mint a lengyel céklaleves :-) Bár, ha belegondolok, a kovászosuborkalevesük se kutya.
Evvel a kovászosuborkával jól megjartuk, pont Krakkóban. Sétáltunk valahol a városban, jól el is tévedtünk ilyen zeg-zugos kis utcákban, mondom kávét kéne inni, ott egy kocsma, menjünk be...
Igazán autentikus hely volt, napilapokkal voltak kitapétázva a falak, később bogarásztam rajtuk dátumot, az egyik legrégebbi 68-ból volt.
De a másik, amit rögtön kiszùrtam, egy hatalmas üveg kovászosuborka a pult tetején. Rákérdeztem, ez most hogy így egy kocsmában?!
Én tényleg nem tudtam, ezek a jó barátaink a vodkát -nyáron jégkockákkal hűtött - kovászosuborkával eszik/ isszák. Persze mindjárt kiderült, hogy magyarok vagyunk, lengyel-magyar jóbarát, muszáj megkóstolni, megkóstoltuk, azóta tudom, hogy a sok jeges kovászosuborkától másnap nagyon fáj a kliens feje.

Hari Seldon 2 2016.03.08. 10:16:54

@BircaHang Média:
És? Az kizárja, hogy "igazságszeretőnek" tartsák magukat.

(Egyébként meg egyesek az anyagiak megszerzését is tarthatják igazságosnak. ha már elkezdünk filozofálni ezen)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.08. 10:26:41

@Zoole[uk]:
Milyen fillérbaszó vagy. Arra a két kockára má' nem tellett?
:)))))))))))))))))

33621 2016.03.08. 10:31:23

Tavaly volt szerencsém ellátogatni Krakkóba, Auschwitzba, és a Vielicskai sóbányába is! Mozgalmas három nap volt, ami sajnos nagyon hamar el is telt. Ott ezeket kényelmesen végigjárni kell inkább 5 nap! Krakkó nagyon hangulatos, főleg az óváros a főtérrel az élen. Mi csak mindig este kivilágítva láttuk, mert napközben mindig más felé jártunk. Egyszer mindenkinek érdemes oda ellátogatni, meg természetesen a szomszédba a sóbányát is megnézni! A harmadik hely meglátogatása meg mindenkinek a saját döntése kell, legyen! Erről már volt itt a múltkor vita úgy is!
Ha már Lengyelország a mai poszt, akkor szeretném megkérni a Lengyel szekció és esetleg mindenki más segítségét valamiben. A múltkori kirándulás örömébe egy kis üröm is került utólag, egy 200 Plz büntetési csekk formájában. Krakkó előtt sikerült 98-al belefutnom a 70-es korlátozásba egy fix kameránál. Én akkor észre is vettem a villanást így már vártam is a büntit, mely novemberben meg is érkezett. Ez egy értesítés volt arról, hogy bemérték az autómat és e miatt büntetést kell, fizessek és elismerem e hogy én voltam a hunyó. Miután kitöltöttem a papírt visszaküldtem nekik és vártam a csekket. Az nemrégen meg is jött, de minden lengyelül van rajta, nekem úgy tűnik mint egy postai csekk. A nagy kérdés az, hogy szerintetek ezt hogyan lehet nekem befizetni vagy rendezni?
Az ötleteiteket a megoldásra várom tőletek és előre is köszönöm a segítséget! Megpróbálom ide belinkelni a képet a csekkről.
ttp://kepkezelo.com/images/w9vdnipft7ct0cm6g082.jpg

tsabus UAE 2016.03.08. 10:31:29

Jó kis poszt volt !
Elgondolkodtam, milyen generációs eltérések vannak köztem és a poszt szerzője között. Nekem a Krówka a gyerekkori nosztalgiát jelentette a magyar tejkaramella után. Nem a lengyelt kóstoltam először, hanem a magyart, még a hetvenes évek legelején. Egyébként, mindkettőben fogtam ki olyan keményet, mintha bakelitból készültek volna. De még így is...

SzZoole 2016.03.08. 10:32:31

@Bal: itt nalunk a tescoban nincs:(
De viszont 3 lengyel bolt is van,ott lehet venni,bar en elso sorban a föt/sult fustolt csaszarszalonnaert jarok oda:)

tsabus UAE 2016.03.08. 10:36:17

@diggerdriver: A németekkel és az oroszokkal kapcsolatban, azt hallottam egyszer egy lengyeltől, hogy a németek ellen harcolni dicsőség, az oroszok ellen kötelesség. :-)))

Hari Seldon 2 2016.03.08. 10:55:18

Na, jó kiszállok a cékla szapulásából.
Ma itt egy "mini cékla klub" van. :-)

Sanyi9 2016.03.08. 10:55:21

@Golf2: van egy linked a statisztikahoz?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.08. 11:08:07

@Hari Seldon 2:
A mini cékla különösen jó.
Tudod olyan pici céklagolyócskák.

33621 2016.03.08. 11:08:30

Az előbbi bejegyzésemhez nem biztos hogy pontos linket küldtem, itt egy másik amin meg lehet nézni a csekket!
[URL=http://kepkezelo.com/][IMG]http://kepkezelo.com/images/w9vdnipft7ct0cm6g082.jpg[/IMG][/URL]

2016.03.08. 11:12:23

"Egy-egy ilyen „verseny” átlagosan kezdődik: valaki nyit egy egyszerű kisebb, nem annyira releváns megjegyzéssel a bolti árakra, ami arra a kérdésre válaszol, hogy „hogy vagy, Rózsikám”.

Majd a másik rákontráz, hogy na igen, a múltkor ő is látta, hogy a paradicsom megint drágább a piacon, ráadásul már milyen íztelen. (Itt, mint széljegyzetet hadd jegyezzem meg, hogy a magyar zöldségeknek és gyümölcsöknek nincs párja, még akkor sem, ha már „nincs íze”! Becsüljük meg.)

Erre az első eltereli a kiüresedett témát egy fájdalmas sóhajjal és áttér a testi bajai taglalására, és ez így megy tovább akár a végtelenségig."

Ez akkor igazán szürreális, amikor elmész a helyi sztk-ba, és rákezdenek az idősek erre a nótára. :D

Magyarságot szégyellni nem lehet és nem is kell, ezt dobta a gép.

2016.03.08. 11:13:16

@diggerdriver: "Rosszat nem tudok rajuk mondani ha csak azt nem hogy zsigeri gyűlölettel beszélnék a nemetekről, az oroszokról, es rendkívül antiszemitak."

Csodálkozol rajta? Mármint, hogy gyűlölik a németeket, meg az oroszokat?

nyuszigonosz 2016.03.08. 11:18:22

@33621: Megnéztem a csekket, nincs minden lengyelül rajta. :-)

Bank átutalással fizethetö: lent kitöltöd a sajád bankod adatait, Vagy eleve beviszed oda és utálják át 200 zloty értékben a pénzt a Forgalmi és szállítási felügyelöségre, ahonnan a csekk jött.

Herr Géza 2016.03.08. 11:18:28

@33621: Kolléga úr, ott van a csekken az IBAN szám meg a BIC/SWIFT kód, ezekkel kitöltesz egy nemzetközi utalást, megadva a közlemény rovatban a lenti két mezőben található rizsát (a 640208 számtól a komplett alatta lévő sorral együtt). Fontos, hogy az összeget PLZ-ben utald el (forintos számláról is megy), azonban készülj fel rá, hogy emiatt a gatyádat még egyszer rá fogod fizetni bankköltségként....
Hajrá! :(((((

adg 2016.03.08. 11:23:35

@33621: azt mondtad, keves volt a harom nap. Menj vissza alaposabban szetnezni, egyuttal befizeted a csekkedet is tok ingyen. Ket legyet egy csapasra.

33621 2016.03.08. 11:36:20

@Herr Géza: Köszi a választ, de még sohasem kellett így fizetnem igy nem ismertem a lefolyását! A forint számláról hogyan tudok utalni zlotyiban? A bank váltja át?

33621 2016.03.08. 11:37:37

@adg: Nem rossz ötlet, csak sokba kerülne ismét!

labirintus1 2016.03.08. 11:37:53

Én is a prostituált témához szólnék hozzá. Itt (Belgium) a többség messze nem önszántából van, hanem futtatók hozzák őket erőszakkal, a többségük cigány, a legszegényebb magyar régiókból.

Itt egy cikk nem is olyan régről, hogy egy civilszervezet kifejezetten a menekülő magyar prostituáltaknak próbál segíteni:
deredactie.be/cm/vrtnieuws.english/videozone_ENG/1.2569980

33621 2016.03.08. 11:39:50

@nyuszigonosz: Köszi a segítséget majd megnézem az OTP-be mit szólnak hozzá!

33621 2016.03.08. 11:42:30

@nyuszigonosz: Lehet hogy nincs minden lengyelül rajta, de magyarul se! Én meg beszélni és olvasni csak magyar! :-)

nyuszigonosz 2016.03.08. 11:44:23

@33621: Oda menj, ahol szamlád van. A bank megoldja a nemzetközi átutalást, mindegy, milyen pénznemben.
Neked persze Forintban kerül majd sokba.

nyuszigonosz 2016.03.08. 11:47:20

@33621: A számok nincsenek lengyelül. :-)

- na ezt az elöbb is elküldtem, de eltünt. Vagy nemsokára kétszer lesz itt.

33621 2016.03.08. 12:01:19

@Zoole[uk]: Nagyon sok boldog Nőnapot il.Zoltán napot kívánok!:-)

33621 2016.03.08. 12:05:05

Minden idekommentelő és itt olvasó nőnemű egyénnek Nagyon sok boldog Nőnapot kívánok! :-)

SzZoole 2016.03.08. 12:16:14

@33621: koszi:)
Mar egy ideje elszoktam a nevnapoktol,szegeny edesanyamat is 2 nappal kesobb koszontottem nevnapja utan.

kardio1 2016.03.08. 12:28:17

@Hari Seldon 2: nem tudom, neked mi a tapasztalatod, de az én meglátásom szerint a franciák éppoly panaszkodos és főleg örökké elégedetlen nép, mint mi, magyarok. A posztolohoz hasonlóan én sem érzem, hogy valami gyökeresen más világba érkeztem volna.

kardio1 2016.03.08. 12:34:32

@Hari Seldon 2: kérdés, melyik nép mit áldoz fel az igazságáért. Vannak lapito és vannak lazonganak nemzetek.

kardio1 2016.03.08. 12:36:12

@Csodabogár: az is összefügg a másik kettővel.

esban 2016.03.08. 12:47:07

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: En egyszer a következőnek voltam szemtanúja a háziorvosi rendelőben:
55körüli jól szituált uriember soron kívül bekopog. A nővérke kiszól neki hogy mindjárt jöhet. Egy 70eves bacsika nekiugrott, hogy mit kepzel magarol. Azt mondta az 50es: elnézést kérek, tüdő rákos vagyok és azt mondta a doktornő kopogjak be soron kívül, nehogy felülfertőződjek valamivel. 70-es bácsika rákontráz: ÉS?? nekem meg hasnyálmirigy rákom van mégis kivárom a sorom.

Na ez volt az abszolult nc.

esban 2016.03.08. 12:51:49

Prostituált témában érdeklődőknek ajánlom a Viktória - A zürichi expressz című magyar filmet. Persze a Sváci sapka és Zolee által leírt vonal is valós. De a luxusprostik és a sima prostituáltak között azért nagy különbség, hogy míg az előzőnek csak havi 1-2-3 alkalommal, a másodiknak napi 5-6-7-8 alkalommal kell szexuális kapcsolatot létesítenie. Ez azért elég erős életmódbeli különbség.

**mimi** 2016.03.08. 12:58:35

@Zoole[uk]: köszönöm:) Neked meg boldog Zoltán napot!

2016.03.08. 12:58:57

@diggerdriver: Nem tudom, nem láttam az arckifejezésedet. :)))

Gery87 2016.03.08. 13:00:02

Szerintem a lengyel-magyar barátság alapja hogy a régióban csak egymással nem volt szinte soha semmi bajunk:) Ami errefelé nagy szó...
A dinasztikus kapcsolatok ehhez további alapokat adtak és ennyi.
Azóta meg "öröklődik" bár az alapjaira az átlag nem emlékszik vagy sose tudta....mint a panaszkodás: ez a szokás, ebbe nőtt fel.

(Ha már Krakkó meg exszoci: 'A márvány ember' című lengyel filmet (és folytatását) érdemes megnézni.)

2016.03.08. 13:00:08

@kardio1: A franciák is annyira önzőek, mint mi? Mármint, hogy nekem legyen jó, a többi(ek) meg le van(nak) szarva. Lásd még a dögöljön meg a szomszéd tehene című epizód is pontosan erről szól. :D

2016.03.08. 13:00:40

@esban: Önzőek az emberek. Ez van.

SzZoole 2016.03.08. 13:02:41

@esban: havi 1-2-3?
Nem inkabb napi 1, maximum 2,marmint a luxus lanyoknal.

2016.03.08. 13:07:21

@esban: Azt a filmmel már szemezgettem korábban is, meg fogom nézni.

esban 2016.03.08. 13:10:31

@Zoole[uk]: Amennyire nekem ralatasom van erre, en ugy latom hogy a tobbseguk szepen eli az eletet Magyarorszagon, es havi egy hetveget milliardos buliban tolt jovedelemkiegeszites celjabol :)

SzZoole 2016.03.08. 13:17:31

@esban: persze olyanok is vannak.
Itt Londonban a belvarosban laknak,3-4 szobas lakasokban.A period time ideje alatt haza jarnak es £5-6 ezer/ho,jarulekok kifizetese utan,tisztan:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.08. 13:56:35

@kardio1: vagy mindkettő de az biztos.
:))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.08. 14:01:11

Egyszer azert a "tisztes" feleségek elgondolkodhatnának azon hogy vajon miert van igény sok ezer eve a kurvanénik szolgalataira.
Merthogy erről kevés szó esik.

kardio1 2016.03.08. 14:09:39

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: kicsit másképp jelenik ez még. Ez a "j'ai le droit" országa, ami annyit tesz: jogom van hozzá". Szóval a jogaikkal nagyon is tisztában vannak, a kötelességeikkel sokkal kevésbé.

SzZoole 2016.03.08. 14:13:40

@diggerdriver: ha a kurtizan osi mesterseg,a strici munkaja is az?

2016.03.08. 14:20:57

@diggerdriver: Azert mert ha egy atlagos no akar alkalmi szexpartnert talalni, neki nagyon konnyu lesz, mig egy atlagos ferfinak nagyon nehez; utobbinak sok esetben fizetnie kell erte. Semmi koze a 'tisztes' vagy tisztessegtelen ferjekhez / felesegekhez. Termeszetesen ferfi prostitualtak is vannak, ok nagyreszt meleg ferfiaknak ajanlanak szolgaltatast. Illetve nok is hasznalnak (ferfi es noi) prostitualtat, bar ritkabban mint a ferfiak.

micsoda? 2016.03.08. 14:39:19

Azon túl, hogy egy sor dolgot megtudtam a lengyelekről, meg magunkról, szórakoztató olvasmány.
Eszembe juttatta azt azt időt amikor a lengyelek hozzánk jártak árulni a portékáikat. Máig sajnálom azt az időt, mert nagyon sok, és szép dolgot árultak. Ezüsttől kezdve a kötött holmikig, sok mindent. A fejlődésük meg hihetetlen. A testvérem a bakancsos túráról hazatérve /1970-75 körül/ mesélte, hogy micsoda kincs ott a cukor, és mennyire kedvesek az egyszerű emberek.

Igen van történelmi háttere annak, hogy szeretnek bennünket, remélem az is marad. Talán a távolsági is garantálja.:)

2016.03.08. 14:39:34

"Úgy érzem csapda idejönni azoknak, akik csak egy-két évet akarnak itt eltölteni, mert hiányozni fog ez az ország."

Jaja, a mi esetünkben nagyon igaz. Fél évet voltunk Krakkóban kábé, de szerintem idén visszamegyünk egy kicsit. Szuper hely.

Én és Énke 2016.03.08. 14:40:07

@diggerdriver: "miert van igény sok ezer eve a kurvanénik szolgalataira. "

Hogy ne tölts álmatlan éjszakákat a válasz keresésével - azért fáj a fejük, sztrájkolnak, vagy éppenséggel zárják be a boltot, mert nem jól csináljuk. Ha jól munkálkodnánk, akkor bizony megnézhetnénk magunkat. Ki sem bújhatnál az ágyból! Örülj inkább!

(Most visszarakom a tablettet a párna alá, mert a dorombolás időközben morgásba ment át.)

:-))

Én és Énke 2016.03.08. 14:40:17

@Zoole[uk]: "Nem inkabb napi 1, maximum 2,marmint a luxus lanyoknal."

Hajlandó vagyok meghajolni az bennfentes hangzatú véleményed előtt :-))) de még, várok egy kicsit vele:

Nem létezik, hogy ne legyen a blog követői között egy-két ősi mesterséget folytató kurtizán, aki előbb-utóbb megszólal, hogy megerősítse vagy cáfolja a bevetések szaporaságát.

:-))

Gery87 2016.03.08. 14:40:20

@esban:

Ez a 'kinek van nagyobb baja', már igen korán elkezdődik...nagyjából mikor az ember családos lesz vagy dolgozni kezd.
De nagyon rühellem.

"De a luxusprostik és a sima prostituáltak között azért nagy különbség, "

Büdös K.... mindegyik, a pornósokkal együtt, csak az egyik legális a másik meg nem. Hogy anyagiak miatt vagy drogokért, élvezetből csinálja már mindegy: az ok ugyanaz, gyenge jellem.

Kivétele (szexrabszolgák) meg mindig vannak, csak amíg a médiában (ex)pornós picsákat mutogatnak és sztárolnak, meg a legalizálás és mentegetés eléggé megy, addig nem kéne rájuk hivatkozni!

Muscari 2016.03.08. 14:44:50

@diggerdriver: ez nem a feleség vagy a férj problémája, hanem magáé a kapcsolaté. Ami nem megy, azt nem tudom, hogy minek erőltetik, ahelyett, hogy mindenki keresne valaki mást, akivel összepasszol.

2016.03.08. 14:48:56

@Mirjam2: Simán elképzelhető, hogy a hapi azért megy prostihoz, mert otthon nem kapja meg azt, amit akar, vagy éppenséggel nem hallgatja meg a másik fél. Sajnos ez is egy olyan témakör, ahol nagyon vigyázni kell azzal, nehogy elhamarkodottan ítélkezzünk, mert eléggé összetett a probléma. Amíg van rá igény, lesz rá kínálat is...

2016.03.08. 14:52:15

@diggerdriver: Miert? Szerinted ha noknek nem lenne nagyon egyszeru ingyen szexpartnert talalni, nem alakulna ki nekik ugyanakkora kinalat fizetos szexre mint amekkora most ferfiaknak van? Vagy szerinted a noket nem erdekli az alkalmi szex vonzo fiatal pasikkal? Szerinted a nok mind elegedettek a hazassaguknak ezzel a reszevel peldaul? Ha ezt gondolod, tevuton jarsz :)

2016.03.08. 14:53:26

@diggerdriver:

Ne csigázz minket, mi az igazság? ;-)

2016.03.08. 14:56:50

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Ugyanez noknel is elofordul, csak ok ingyen is talalnak szexpartnert, nem kell fizetniuk erte ilyen helyzetben. Barmennyire meglep teged, de egy egesz csomo kapcsolatban nem elegedett a no szexualisan, es mashol keresi a 'megoldast'.

2016.03.08. 15:00:53

@Mirjam2: "Barmennyire meglep teged"

Nem lep meg, és vegyél vissza.

2016.03.08. 15:26:43

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Miert, ha nem veszek vissza, akkor mi lesz? :)))

SzZoole 2016.03.08. 15:26:51

@Én és Énke: hiteles forrasaim vannak,so called,experience

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2016.03.08. 15:27:04

(Off) Néhány évtizeddel ezelőtt még élt a skandinávok szexuális szabadságáról szóló mítosz, amiről aztán a helyszínen tapasztalva kiderült, hogy nem annyira a partnerek sokaságáról és hajlandóságáról, mint a nemek szerepének a felcseréléséről szól. Igaz, hogy ez a téma Krakkótól még Jeruzsálemnél is távolabb van, mégis elmesélem, hogy mit olvastam a kedvenc svéd napilapomban.

Nyelvészeknek is feltűnt a kufircolási hajlandóságban mutatkozó hiányosság. Kísérleti alanyok szeretkezéséről készült hangfelvételek alapján megállapították, hogy kopulációs beszédaszállyal állunk szemben: észak fia átlagosan tíz szót használ szeretkezés közben. Összeszorított ajkai arról árulkodnak, hogy tevékenységét a sörözéssel téveszti össze. Az egyedüli pillanat, amikor megfeledkezik magáról, a csúcs, mely során többszörös "Az ördögit!" felkiáltással jelzi elégedettségét. Persze, akad olyan is, akinek megered a nyelve: - "Nem is volt olyan rossz, he? Pedig a bagót (snus a neve, Lipton zacskóhoz hasonlít, a felső ajak mögé bedugva viselik) elfelejtettem kiköpni előtte!". A partnere sem szószátyár, legfeljebb - "Ó, teremtőm!" - vagy - "Isteni! Ez az, így csináld!" - felkiáltásokkal töri meg a zord, téli éjszaka csendjét. Egyike azon ritka alkalmaknak, melynek során észak leánya érdeklődést mutat a vallás iránt.

Az ágy aknákkal megtűzdelt, veszélyes terület, jobb, ha bölcsen hallgatva tevékenykedik benne az ember. Az elővigyázatlan fecsegő száján kicsúszó - "Te már kész vagy?" , vagy "Tudod-e, hogy leszállított áron lehet testépítõ tanfolyamra járni", illetve "Érdekes, melltartóban nagyobbnak néztek ki!"- szerű elszólások tartósan elvehetik a kufircoláshoz szükséges kedvet.

2016.03.08. 16:01:33

@Mirjam2: Semmi. Viszont az arroganciád baromira irritáló tud lenni. Sajnos nem veszed észre magadat.

2016.03.08. 16:03:38

@Zoole[uk]: Nőket is futtattál?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.08. 16:06:09

@Muscari: @Mirjam2:
Csak egy kérdést tennék fel.
Honnan tudjátok hogy egy férfi ki van elégítve?

SzZoole 2016.03.08. 16:13:10

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Te,futtattni a kutyat szoktak:)))
Ha arra gondolsz,kisertem e vagy hoztam-vittem oket,akkor igen

puhacica 2016.03.08. 16:21:26

hat ez jo volt. karamellaaaaa... masfel eve jartunk Lengyelorszagban tesommal, nagyon tetszett, azok az oreg fahazak videken... szivesen megneztem volna oket belulrol is. :)
kolor-light.blogspot.co.uk/2015/06/poland-2014.html?m=1

@diggerdriver: azert egy normalis kapcsolatban ez nem akkora titok. :D

Herr Géza 2016.03.08. 16:37:21

@33621: Igen, az a lényeg, hogy az utalás pénznemeként a zlotyit, összegnek meg a 200-at add meg, mivel a majdani terhelés időpontjában érvényes árfolyamot nem tudhatod, így ha valamit az aktuális árfolyamon kiszámolsz, akkor az vagy több, vagy kevesebb lesz, mint a 200 PZL és az még bekavarhat az adminisztrációba.. Azt is jelezned kell, hogy az utalás minden (idegen bankit is) költségét te állod, különben esetleg megint csak valami kevesebb összeget írnak náluk jóvá és tartozásod marad. Na ezért a "bonyolult" tranzakcióért szoktak a bankok jó zsíros díjakat szedni. Nekem kisebb összegnél, de hasonló esetben volt már olyan, hogy több volt a díj, mint az utalt összeg. Csaxólok. :)))))

Herr Géza 2016.03.08. 16:42:48

Na, látom a ribikérdés vélt vagy valós szakértői rendesen összecsaptak. Én passzolok, mert mint a napokban kiderült, olyannyira nem vagyok kompetens, hogy még Cicciolina polgári nevére is rosszul tippeltem.... :)))))))))

Herr Géza 2016.03.08. 16:45:08

@puhacica: Húúú, de jók a képeid (mint mindig)..... :-)

puhacica 2016.03.08. 16:51:03

@diggerdriver: ok. kielegitve erzelmileg, pocakugyileg, szellemileg, szexualisan...? mindegyikre kivaloan alkalmas a beszed. illetve a meghallgatas. hogy elregeljuk, mi a jo, mi az, ami hianyzik, mit szeretnenk, mi az, amibol tobb/kevesebb kell. meg aztan van olyan is, hogy mondani se kell. ;) erre persze lehet azt mondani, hogy attol, hogy azt mondja, meg nem biztos, hogy ugy is erzi, magyarul hazudik, ilyenkor nem tudom, mi van. gondolom ilyenkor van a kurvaneniknek szerepuk. (a Havas fele Kurvaeletben csomo kurvesz elmondja, hogy a klienseik egy jelentos resze nem is a szexert megy, hanem meghallgatasert, figyelemert...)

puhacica 2016.03.08. 16:55:01

@Herr Géza: koszi! az volt a baj, hogy amerre jartunk a "tanyavilagban", nem volt ido megallni, es Krakkora is jutott kb. 3-4 orank. erdemes lenne visszamenni. :)

©________ 2016.03.08. 16:56:04

@Hari Seldon 2:
Ha tudnad, milyen finom a marinalt cekla ecetes-mezes vorosborban hagymaval marinalva...

SzZoole 2016.03.08. 17:00:17

@Herr Géza: ugyanmar Gejzam,ismered a mondast;
Minel szentebb,annal beljebb.....

2016.03.08. 17:00:57

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Az nem lehet hogy direkt akarlak irritalni? :)))

2016.03.08. 17:03:55

@diggerdriver: Miert, te honnan tudod hogy egy no ki van elegitve? Ertem hogy azt akarod ebbol kihozni hogy a ferfiak azert fizetnek a szexert mert a no nem elegiti ki oket, de ez nem jo erv, mivel legalabb olyan gyakran elofordul hogy a ferfi nem elegiti ki a not. Sot, szerintem gyakrabban.

2016.03.08. 17:07:14

@Mirjam2: Akkor elnézésedet kérem. :)

2016.03.08. 17:17:18

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Semmi gond. Mindenesetre vicces hogy ennyire felhuztad magad ezen. Azt kozolted, mint nagy felfedezest, hogy nahat, lehet hogy azert mennek prostihoz a pasik mert a partnerukkel nem annyira jo a szex. Ebbol szamomra az kovetkezik hogy nem gondoltal ra, a nok nagyon nagy szazalekanak sem jo a szex a partnerevel. Te mit gondolnal egy norol, aki nyiltan kimondana hogy prostihoz megy, vagy akar csak ugy lefekszik egy masik ferfivel, mert a partnere nem elegiti ki? Mert ugy latom, te meg Digger azzal probaltok ervelni hogy ha nem jo a pasinak a szex, teljesen 'jogosan' fekudhet le massal, sot fizethet is erte es mindez a noi partner hibaja. Akkor mi van a kielegitetlen nokkel? Ok is teljesen jogosan fekudhetnek le masik pasival, ingyen vagy penzert?

2016.03.08. 17:31:45

@Mirjam2: Nem húztam fel magamat, szerencsére már sikerült agyilag odáig eljutnom, hogy vannak olyan férfiak/nők, akiknek nem jó a párkapcsolatuk, de valamilyen oknál fogva hazudnak egymásnak és/vagy önmaguknak, és máshol keresnek és találnak -átmeneti- megoldást a problémáikra. Elnézésedet kérem, hogy elfelejtettem leírni, hogy sok nőt nem elégítenek ki, nem gondoltam volna, hogy lesz olyan ember, aki belelátja azt is, hogy ilyen csak a férfiakkal történhet meg, nőkkel meg sosem. Emeljük ki, hogy nőkkel is megtörténhet és meg is történik! Ha nem írjuk le, akkor pedig nem is történik meg! :D

"Mert ugy latom, te meg Digger azzal probaltok ervelni hogy ha nem jo a pasinak a szex, teljesen 'jogosan' fekudhet le massal, sot fizethet is erte es mindez a noi partner hibaja. Akkor mi van a kielegitetlen nokkel? Ok is teljesen jogosan fekudhetnek le masik pasival, ingyen vagy penzert?"

Én ilyet sehol se írtam, élénk a fantáziád... Szerintem a nők is ugyanúgy megcsalhatják a pasijukat, ha ez nekik megoldást (pontosabban csak a probléma megoldásának elodázását) jelenti. De valójában egy tökéletes világban ezek az emberek szakítanak egymással, és nem mérgezik a közös kapcsolatukat a hazugságaikkal, meg a kisded játékaikkal.

DieNanny CH 2016.03.08. 17:32:05

@diggerdriver:

Na, ne mondd, hogy csak házasemberek járnak oda...

Hari Seldon 2 2016.03.08. 17:42:02

Áh. Itt mindenki vagy cékla faló, vagy engem szívattok. - esetleg mindkettő.

Hari Seldon 2 2016.03.08. 17:47:53

@kardio1:
Nem tudom. Mindenesetre az talán igaz, hogy inkább a franciák habitusához áll közelebb a magyar mint a németekéhez.
(már nagy általánosságban, de ettől még lehetnek itt még régiónként eltérések. - Mert ugye ez egy nagy ország elég erősen különböző népességgel. - Egy breton teljesen más, mint egy provence-i. - Szóval nagy a szórás.)

2016.03.08. 18:10:01

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Ezt irtad:

"Simán elképzelhető, hogy a hapi azért megy prostihoz, mert otthon nem kapja meg azt, amit akar, vagy éppenséggel nem hallgatja meg a másik fél."

En meg azt mondom, hogy siman elkepzelheto, hogy a no nem kapja meg amit akar, illetve nem hallgatjak meg. Azt irtad, a pasi ezert prostihoz megy. En meg azt irtam, hogy a no valoszinuleg reszben azert nem megy prostihoz mert ha hazassagon / kapcsolaton kivuli szexet akar, talal ra partnert anelkul hogy fizetnie kene. Vagy az is lehet, hogy maskepp oldja meg a problemat. Ami nem lehet az az hogy csak ferfiak vannak olyan helyzetben hogy nem elegitik ki vagy nem hallgatjak meg oket.

kardio1 2016.03.08. 18:16:53

@Hari Seldon 2: és nálatok milyenek a franciák?

2016.03.08. 18:20:06

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Tokeletes pelda. Van egy egesz csomo egyedulallo ferfi es no, ki lehet talalni hogy melyik jar gyakrabban prostikhoz :). Ha a no alkalmi partnert keres, talal maganak penz nelkul, ilyen egyszeru.

Taxomükke (UK) 2016.03.08. 18:26:16

@Mirjam2: Pasik is találnak maguknak alkalmi partnert, legfeljebb kevesebb pénzt és erőfeszítést igényel egy prosti igénybevétele.

2016.03.08. 18:29:28

@Mirjam2: Pontosan. Habár az talán ritkább, hogy egy nő elmenjen egy férfi prostihoz. Szimplán elmegy egy buliba, aztán meg is történik a dolog. Elég nagy butaság azt gondolni amúgy, hogy egy férfinak nehezebb találni alkalmi partnert, mint egy nőnek. A mai világban.... :))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.08. 19:20:02

@Mirjam2: Te figyu szerintem nem ez volt a kérdés. Tehát először a kérdésre válaszolj aztán majd folytathatjuk.

2016.03.08. 20:03:27

Erdekes, en sose voltam oda a Krówkatol, de nalunk az egesz csalad sulyos fuggo :D Amugy jo kis poszt volt ez.

Mrs. Clayton 2016.03.08. 21:07:33

@diggerdriver: mar bocs, de ez a kerdes elegge ovodas, kb mint az, h es te megis honnan tudod h a ferjed ehes

beszelgetunk egymassal kb mindenrol, igy a tarsas igenyeinkrol es elvarasainkrol is

trash.hu 2016.03.08. 21:20:20

@diggerdriver: A csekken rajta van az IBAN formátumú bankszámlaszám és a SWIFT kód. Ez alapján magyar bankból is utalható az összeg.

puhacica 2016.03.08. 21:38:28

ja, amugy a legjobb sort, amit eddig kostoltam, Krakkoban gyartjak. akarki lengyelt kerdeztunk itt, mind azt mondta, hogy meg nem is hallottak rola. en konkretan egy krakkoi tescoban vettem belole, azota probalom beszerezni mindenfele, de nem sikerul. szoval ha a poszter vagy barki mas (@Th's child: ;)) arra jarna es tudna vinni/hozni egy rekesznyit Pestre vagy Londonba, nagyon orulnek. :) de ha nem is hoz, legalabb probalja ki es gondoljon ram kozben. :D

manufakturapiwna.pl/wp-content/themes/manufaktura/na-miodzie-gryczanym.html

@Golf2: koszonom! :)

tanato 2016.03.08. 21:41:10

@Mirjam2: @Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: @diggerdriver: Jó kis szexblog alakult itt ki dél _Lengyelország örvén,ami amúgy tényleg nagyon szép Krakkó, Zakopane,Tátra,Dunajec áttörés,Sóbánya Wielicka,magyarbarátság stb.De sokat jártunk arrafelé még fiatalkoromban amikor még nyugat Tabu volt.
Vissza a szexhez.Alkalmi partnert találni pénz nélkül,érzelmek szerelem nélkül persze lehet,de ehhez azért jó külső kell úgy fiúknál mint lányoknál,mivel ez natúr testiséget jelent,és ha az illető testi adottságai nem okoznak az ellenkező nemben nemi vágyat,nem fog menni,pl. egy erősen túlsúlyos akár nő akár férfi esetén.Persze tartós kapcsolat,szerelem,belső értékek alapján legyőzheti a kevésbé előnyös külső kevésbé erotikus hatását,de az nem alkalmi ingyen szex.

septem 2016.03.08. 21:59:04

mi milánóban kaptuk ingyen a bort a pincértől 2006 őszén. azt mondta látta a tévében, hogy mi volt, a vendégei vagyunk... :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.08. 22:22:13

@tanato:
Doki, itt teljesen másról van szó. Alapvetés hogy nőben akkor bízunk meg ha ló legel a sírján. Férfiben még akkor sem. Férfinél alapvetés a poligámia vagyis szórja a magját mint bolond a lisztet. A nő az az alfahímet keresi és meg is marad nála amíg azt gondolja hogy a párja az alfahím. A félredugások nem kapcsolat meg őszinteség meg megmondomhogymitakarok féle női hiedelmek függvénye. ALKALOM függvénye. Aki férfi az tudja miről beszélek a nők meg soha nem fogják megérteni. A férfi nem azért dug félre mert nem csinos a felesége vagy nem jó az ágyban. Azért mert a genetikailag bele van kódolva. MÁST akar. Nem jobbat nem szebbet, MÁST. A monogámia társadalmilag rákényszerített szerep.
Ha egy nő még ott tart hogy a kapcsolat tisztasága, és egyéb közhelyek azon csak mosolyogni lehet. Amiért én ezt most leírtam minden nő azt hiszi hogy én vagyok az ördög maga. Pedig csak az igazságot írtam le. Aki férfi olvassa az pontosan tudja hogy miről beszéltem.
Bár @Mirjam2: kikerülte a kérdést de beszéljünk az ágyról.
a nők legeslegnagyobb tévedése hogy azt hiszik hogy a férfi ki van elégítve ha kielégült. Hiszen annak látható jele van. Ez a nők ősbűne. Hogy a kettőt egy és ugyanannak vélik. Az orgazmus az orgazmus akkor is ha maszturbációval éri el a férfi vagy egy minden igényt kielégítő szexcsata után. A kettő között körülbelül az a különbség mint a kockacukor és a franciakrémes között. Mindegyik cukor mégis zongorázni lehet a különbséget. Mit ahogy egy férfi sem tudhatja BIZTOSAN hogy a nő kielégült vagy nem a nő sem. Csak a nő azt HISZI hogy igen. Számtalan nő van aki hanyattfekszik és úgymarad, szolgáld ki magad tudsz mindent mi hol van a tvt ne takard el és ha végeztél takarj vissza. Persze az itt jelenlévők mind kivételek azért nyűjük legalább a második házasságot. Azért írtam le mindezt mert a képmutatás és a másik hülyének nézése már kezdett itt alapvetés lenni. Nem vagyunk szentek, mint ahogy a nők sem. Hogy kifelé milyen kommunikáció megy az már más kérdés.
A prostitúció azért létezik mert igény van rá. Persze természetesen minden nő meg van győződve róla hogy az ő férje aztán nem nem soha. Ja. A kurvákat meg az állam tartja el segélyből ugye? A prostutíció az alvilág egyik legjövedelmezőbb üzletága. Nem hölgyeim a ti férjetek nem fizet kurváknak. Mindig MÁS férje fizet. A ti férjetek hűséges, igaz szerelemmel szeret benneteket. Én meg a Dalai Láma vagyok.

tanato 2016.03.08. 22:31:42

@diggerdriver: Viszont a mai világban sok férfi nőiesen viselkedik,csinálja a házimunkát,csecsemőt pelenkáz stb. ami régebben elképzelhetetlen volt 100+ éve.sok nő meg férfiasan káromkodik,iszik verekedik,alkalmi partnereket válogat akár egy régi vágású férfi.
de az alfahím dolog a tudat alatt létezik persze meg a férfi poligámiája is tudat alatt,ami néha kitör a felszínre.

kardio1 2016.03.08. 22:38:35

@diggerdriver: te az osztonokrol meg az ösztönös viselkedésrol írsz. De az ember azért ember, hogy ne az ösztönei irányítsák.

Taxomükke (UK) 2016.03.08. 22:43:09

@septem: Mi a 2008-as választások óta ingyen eszünk-iszunk Angliában, mert mindenki látja, hogy mi megy otthon....

Csak vicc volt.
Mármint az ingyen fogyasztás.
A többi még viccnek is rossz...

tsabus UAE 2016.03.08. 22:46:44

@Gery87: A celebeket kihagytad ! :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.08. 22:51:21

@kardio1:
A kurvák bevétele valahogy nem ezt támasztja alá.

kardio1 2016.03.08. 22:52:00

@Taxomükke (UK): milyen választás volt 2008-ban? Lemaradtam volna valamiről ?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.08. 22:52:46

@tanato: Persze. Nem cáfolom amit írsz. Teljesen igaz.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.03.08. 22:53:17

@diggerdriver:
de jó h leirtad megsporoltal pár karaktert nekem.
Szimpla genetikai program a férfiaknak.
Aztán van aki megmarad osztonleny szinten és van aki legalább megprobal magasabb rendű szinten funkcionálni legalább annyival h nem kurvakhoz jár hanem "normális" alkalmi kapcsolatot keres.
Én egyébként a mocskos hazudozás részt utálom még a kurvazason kívül.

kardio1 2016.03.08. 22:58:35

@diggerdriver: szóval azt mondod, mindenki osztonleny ? Ezek szerint minden férfi prostituálthoz jár?
A droguzlet is nagy pénz, mégsem mindenki drogozik, vagy dolgozik benne.
Alapvetően nem áll távol egymástól a világlatasunk általában, de abban nem értek veled egyet, hogy az osztonszeru viselkedést kellene normáva tenni. A konkrét témában inkább azokkal értek egyet, akik szerint a prostihoz járás, a megcsalas párkapcsolatban élő emberek esetében a kapcsolat zavarát jelzi.

tsabus UAE 2016.03.08. 22:59:30

@puhacica: Nahát ! Nekem is egy mézsör volt ott a kedvencem ! Csak azt máshol csinálták...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.08. 23:21:20

@kardio1: Aha. Tehát szerinted én azt írtam hogy az ösztönszerű viselkedést kellene normává tenni.
Egy barátom azt írta hogy ezután az írás után le fognak ősbunkózni a gőgős liberális felfogásukkal.
A barátom minden szavát alátámasztottad.

2016.03.08. 23:22:21

@diggerdriver:

Nem nagyon értek veled egyet.

"Aki férfi olvassa az pontosan tudja hogy miről beszéltem."

Szerintem sokféle ember van, eleve kár ilyen általánosítva beszélni, de ha még csak annyit mondasz is, hogy oké, mindenféle férfi van, de szerinted a nagy többség mindig félremegy, ha alkalma van rá... hát, én ezt kétlem, és jó lenne valami forrást linkelni hozzá.

Ráadásul szerintem _ebben_ nincs különbség a nemek között: a nőknek is van egy (valószínűleg nem is olyan kicsi) alcsoportja, amelyik kényszert érez a diverz párzásra.

"A prostutíció az alvilág egyik legjövedelmezőbb üzletága."

Ez is pontatlan így egy kicsit. A prostitúció Mo-on például legális, meg még egy csomó másik helyen is, például a UK-ban is. Az, hogy kéz a kézben jár az emberkereskedelemmel meg a drogokkal, az egészen pontosan annyit jelent, hogy az emberkereskedelem meg a drogok az alvilág jövedelmező üzletágai.

---

De ezek csak részletek végülis. Bosszant a véleményed, vagy legalábbis a megfogalmazása. "Aki férfi olvassa az pontosan tudja hogy miről beszéltem." Azt sugallod, hogy én személyesen is minden alkalmat megragadnék, hogy random nőstényekkel üzekedjek, vagy ha nem, akkor nem is lehetek férfi. Azt is sugallod, hogy nem egytől egyig szaradék gazemberek (hiszen mind ilyenek vagyunk), akik mondjuk összefekszenek a kolleginával, amíg a párjuk otthon a gyereket fürdeti.

Hát a lónak a kukikáját, kérem tisztelettel.

Teszek szmájlit, mert nem beszólni akartam. :)

2016.03.08. 23:24:50

@puhacica:

Nahát, emlékszem erre a sörre, mert olyan nagy reményekkel vágtunk neki a hangulatos kis doboza miatt. A bnőm szerint oké volt, de nekem kifejezetten nem ízlett. Ez van, ízlések. :)

kardio1 2016.03.08. 23:35:23

@diggerdriver: nem. Te azt írtad, hogy a férfi ilyen ( azaz genetikailag poligam), ezért természetes, hogy az osztoneinek megfelelően viselkedik. Erre válaszoltam, hogy az ember azért ember, hogy uralkodjek az osztonein. Mire te: a prostik bevétele nem ezt támasztja alá. Ergo: a férfiak nem uralkodnak az osztoneiken.
Nekem az nem tetszett, hogy a genetikara való hivatkozással természetessé tesszük a dolgot.
Másrészt: engem liberálisnak nevezni vicces :-)

Muscari 2016.03.09. 00:29:00

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: nahát, pont így gondolom én is :-)

"BTW jársz még angolra?

Muscari 2016.03.09. 00:32:13

@kardio1: tovább gondolva fel is mentjük őket, hisz ez ösztön, nem tehetnek róla. Most eszembe jutott viszont az a kifejezés, hogy ösztönlény, hát ennek nem éppen pozitív a csengése.

Muscari 2016.03.09. 00:34:58

@Hari Seldon 2: jelentem, én imádom. Annak idején, mikor Moszkvában jártam, napokon keresztül nem ettem mást, csak céklás kajákat, az oroszoknak sok van finomabbnál finomabbak.

pappito · http://pappito.com 2016.03.09. 02:24:10

@puhacica: és a legjobb vodkát is a lengyelek csinálják!

2016.03.09. 02:25:19

@Muscari: Persze. Angol nélkül hova induljak el? :)

2016.03.09. 02:44:20

@svájci sapka (ch): jól mondod, és a közepesen átlagos (pesti szemmel nézve) és közepes némettel megáldott lány hazaviszi zsebben 2 hét melóval a 6-8 ezer frankot.

A luxusszegmens meg egy hétvégére jön ki bulizni (glammodelljeink pl.) aztán a köztes időben meg lehet celebkedik otthon :D

ON: jó kis cikk, bármerre jártam a világban, örömmel üdvözöltek a lengyelek és viszont :). Tényleg testvéri a hozzáállás!

2016.03.09. 02:50:58

@diggerdriver: 10 pontos hozzászólás.

Az egész svájci mintacsalád modell erről szól.

Fiatalon házasodni, majd heti 1x szex míg jönnek a gyerekek, lehetőleg egymás után, h anyunak sok idejét ne vegye el a karrierépítésből. Két fizuból simán kijön a nanny (k-középeu 18-22 éves lányai) aki ott lakik párszáz frankért. Apu és anyu külön alszik.
Apu heti 1-2 alkalommal azoban eljár kupizni, mert ez így korrekt, hamár anyu nem akar tőle semmit. Anyu tudja ezt, de tabu, nem besézlünk róla. Vasárnap együtt grillezik a család :D

Vannak kivételek, de amíg külön könyv szól (pocket guide) a szinte minden faluban 2-3 kupiról, amit az átlagsvájci a kocsijában tárol (múltidő, már van app, nem is egy), ha aussendienst-en van és mért ne nézne körbe a környéken. Az az óránkénti 2-300 frank fel sem tűnik, hiszen nem közös kasszán vannak (csak a költségeket dobják szét és fillérre elszámolnak).

még kérdés?

2016.03.09. 05:27:12

Pasik, nagyon-nagyon el vagytok tajolva :). Nok is ugyanugy akarnak szexelni jol kinezo stb. pasikkal, fuggetlenul a meglevo kapcsolatuktol, mint forditva. Ez a ferfiak poligamok stb. csak egy kifogas arra hogy ferfiaknak jobban elnezi a tarsadalom az alkalmi kapcsolatokat mint a noknek. Fizikailag a nok is ugyanugy vonzodnak jol kinezo, fiatal stb. pasikhoz, akkor is ha van kapcsolatuk. Mas kerdes hogy kulonbozo okokbol kevesbe gyakori hogy fizessenek szexert mint a ferfiak, de ez nem azert van mert nem erdekli oket a szex kulonbozo ferfiakkal. Szep ferfi fantazia hogy a partneretek nem vonzodik rajtatok kivul mashoz mert 'monogam' termeszetu, csak nem igaz. Persze ferfiaknal es noknel is elofordul hogy tenyleg csak a jelenlegi partnerukhoz vonzodnak (az eletuknek egy bizonyos idoszakban) es mas nem erdekli oket, de ez mindket nemnel inkabb a kivetel mint a szabaly.

2016.03.09. 05:37:39

@tanato: @Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Egy ferfinak termeszetesen nehezebb (sokkal) alkalmi szexpartnert talalni mint egy nonek, mivel a legtobb ferfi szivesen szexel atlagos kulseju novel ha nincs mas, mig egy atlagos not egy ferfi csak akkor erdekel alkalmi szexpartnerkent ha atlagon felul jol nez ki vagy valami mas, atlagon feluli tulajdonsaga van (penz, rang, jo duma, valami ami beinditja a not - atlagos kulso, atlagos viselkedes tobbnyire nem). Ha megnezitek a prostitualtakat, latjatok, hogy teljesen atlagos kulseju nok is penzt tudnak keresni ezzel, mig ferfiak jellemzoen csak akkor ha viszonylag fiatalok es messze atlagon felul jol neznek ki. Tehat a nok es a ferfiak nem indulnak egyenlo eselyekkel alkalmi szexpartner keresesben; a nok a ferfiaknal sokkal elonyosebb helyzetben vannak ezen a teren.

2016.03.09. 05:39:47

@Dragonlady (Bp, Hun): A noknek is ugyanannyira genetikai program hogy vonzo emberekkel szexeljenek mint a ferfiaknak. Maskulonben nem lennenek gyerekek, igy van kitalalva a program :)

2016.03.09. 05:45:38

@Th's child: +1. Ezt is megertuk, egyetertek veled egy prostitucioval kapcsolatos kerdesben - this calls for a celebration :)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.09. 05:46:19

Látom, hiába szálltam ki, csak elment a téma.
:(

@zseketto: Igen. Sokan nagy tévedésben vannak ebben a témában. Persze, sokkal könnyebb eladni " csak azért csinálom, mert éhezik a gyerek" sztorit, mint leírni az igazságot.
A olvasó meg benyeli. Tény,ilyen is akad, meg olyan is, akit a stricije kényszerít, de a többség önként és dalolva jön. :)
Egy kész iparág épült ki a szállíátsukra. 9 személyes kisbuszok, heti kétszer fordulnak. Persze, aki ad magára repülővel jön és taxi várja. Csak ki kell menni a reptérre. :D
A svájci családmodell +1.
200-300-ért már extrát is kap.
:D

2016.03.09. 05:54:16

@diggerdriver: Digger, miert gondolod hogy a nok azt gondoljak hogy a ferjuket nem erdekli mas no? En nem gondolom ezt, elegge gyerekes gondolat lenne. Azt meg nem tudom miert gondolod hogy nokkel nem fordulhat elo hogy egyszeruen csak ki szeretnek probalni egy masik pasival, akkor is ha minden oke a kapcsolatukban. Elofordul, eleg gyakran. Mivel a tarsadalom sokkal jobban eliteli ezert a noket mint a ferfiakat, a nok hajlamosabbak visszafogni magukat es uralkodni magukon (igen, lehetseges!), ha megsem, akkor pedig, ahogy mar irtam, altalaban penz nelkul is megkapjak amit akarnak, ezert nem jon a kepbe a prostitucio (bar ahogy elmondam, nok is hasznalnak prostitualtakat, kevesbe gyakran mint a ferfiak, de elofordul). Nincs ez az oriasi kulonbseg a ferfiak es a nok kozott ilyen teren, amit te elkepzelsz. A viselkedes kozott van kulonbseg, a tarsadalmi normak miatt (lasd, sokat szexelo not mindenki eliteli, mig a ferfiakat nem).

2016.03.09. 06:18:03

Az meg nem bizonyit semmit hogy van kereslet-kinalat. Gyerekprostitualtakra is van kereslet, es kinalat is. Ugyanigy heroinra, stb.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.03.09. 06:53:05

@HardPötty: "Aki ezt teszi egy nővel, sőt sokszor tizenéves lányokkal, azt azonnal lámpavasra húznám... de azt is aki befizet egy "körre"..."

Ahogy latom, Krakkotol eljutottunk a prostitucioig...:) akkor ehhez meg egy adalek. Tavaly egy olyan ferfivel beszelgettunk, aki Thaifoldon vegzett misszios munkat _ferfiak_ koreben. Olyan ferfiakkal beszelgett, akikbol a klientura nagy resze all: penzesebb kulfoldi turistak. Sokan (erthetoen) ugy nezunk rajuk, mind valami szornyetegre, aki kihasznalja ezeket a szerencsetlen lanyokat...De ott van a masik oldal, amirol ez a missziot vegzo ember beszelt: ezeknek a ferfiaknak eleg nagy resze sajat maga is valahol "aldozat", aki pillanatnyi "szeretetet", figyelmet akar, mert pl. soha nem kapta meg ezt a csaladjatol. Felre ne ertsetek, nem vedem ezeket a ferfiakat! De tudnunk kell, hogy ok is segitsegre szorulnak sokszor, es akit igazandibol kene gyulolni, az a keritok, a stricik halozata, akik az egesz ipart fenntartjak. Persze tudom, ez nem ilyen egyszeru, mondhatnank, hogy akkor ok is aldozatok...Valahol van mindig egyeni felelosseg, ez teny.
Ami viszont jo hir, hogy tobb olyan szervezet van, akik segitenek pl. a lanyoknak kitorni ebbol az ordogi korbol, foglalkozast tanulhatnak, esetleg sajat kis uzletet nyithatnak.

tanato 2016.03.09. 07:24:51

@Mirjam2: Jól rávilágítottál a dologra,alkalmi szexpartnert ingyen tényleg könnyebben talál egy átlagos külsejű nő,mint egy átlagos külsejű és /vagy átlagos társadalmi helyzetű /sem vagyon sem híres ember sem rang/férfi.Tényleg sok ismerősömnek akik családosak kifejezetten ronda kinézetű szeretőjük volt/van.Mert ezen férfiaknak csak az számít hogy jóval fiatalabb legyen a nő/40-en felüli férfiakról beszélek/ és/vagy legyen hajlandó vele szexelni.
A férfiprostituáltak tényleg csak a nagyon fiatal és nagyon jó külsejű fiúk közül kerülnek ki./Arab világban láttam ilyeneket,idősebb európai nőkre vadásztak,nekem is van ilyen idősebb nőismerősöm,eü.dolgozó,családos aki régebben éveken keresztül mindig ugyanabba a tunéziai szállodába utazott ki két hétre barátnőkkel,egyik barátnő árulta el miért.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.09. 07:29:29

@Th's child:
A szentté avatásodról később intézkedünk.
:)

tanato 2016.03.09. 07:32:58

@kardio1: Ez így van,azért legtöbbünket nem az ösztönök irányítanak,nem vagyunk azért kutyák akik ha meglátnak egy tüzelő szukát akkor letámadják.Azért tudatosan viselkedünk,felelősséggel.persze ha meglátok,meglátunk egy szép nőt,rögtön beindul a fantázia,milyen lehet vele a szex,de ennyi nem több,tudatosan gondolkodó lények vagyunk,ezért emelkedtünk ki az állatvilágból.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.09. 07:33:47

@kardio1:
Persze hogy uralkodik.
A legelső lebukasmentes alkalomig.
Hejj azok a jó kis bekebeli orvosi konferenciák…
Azok a szakmai továbbképzések...
:)])))))]

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.09. 07:43:44

@zseketto:
Mégha csak a svájci…
Mindig eszembe jut az álszentekről a Jaguár című film.
Urasag eljar a kupiba de minden hetvegén meggyonja a papjanak.
A pap megkerdi hogy ugyan miert van szüksége a kurvákra?
Nézze Atyám negyven eve szeretem a felesegem szült hat csodalatos gyereket.
A negyven év alatt egyszer sem láttam a köldökét es minden szeretkezés előtt keresztet vet.
Na ezért.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.09. 07:48:40

@Mirjam2:
Mast mondtam volna?
Szerintem nem.
Azt mondtam hogy a nő monogám AMIG az alfahímet tudja maga mellett. Mondom AMÍG.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.09. 07:55:34

@Mirjam2:
Ezt az előnyt a kockázat siman hátránnyá valtoztatja.
Az a kockázat hogy aki a nőt beinditja az nem egy ut szélen vagy teljesen elszeparalt házban lakik.
Aki a jót beinditja az a pasi tudja magáról es holnap mindenki tudja.
Az az előny nem előny.
Nem minden ilyen pasi a kardiológiai konferencián jön szembe a nővel. Ezert van az hogy esetleg egy csaladapáról soha nem derül ki hogy kurvakhoz jár míg a nőről az első férelépése minden mozzanata másnap nyílvános.

2016.03.09. 07:57:34

@diggerdriver: Haaat... Vagy nem. Egyebkent nyitott kapcsolatrol hallottal mar? Az ismeroseimnel akik ilyenben elnek, azt latom hogy a noi partner kb. ugyanannyira aktiv 'hazon kivul' mint a ferfi. Vannak olyan kulturak is, ahol hagyomanyosan tobbferjuseg van, bar ez kevesbe elterjedt mint a tobbnejuseg.

Szerintem a ferfiak kozul sokan (persze messze nem mindenki) termeszetesnek veszik hogy hasznalhatjak valakinek a testet az akarata ellenere, pl. mert 'megvettek'. Nok sokkal kevesbe veszik ezt termeszetesnek. Nem veletlen, hogy altalaban ferfiak eroszakolnak meg noket es nem forditva - most attol eltekintve hogy technikailag is nehezebben lehetne az utobbit megoldani, egyszeruen tobb ferfi gondolja ugy hogy neki 'joga' van valaki masnak a testet hasznalni, aztan ezt megideologizaljak az osztonokkel stb.

2016.03.09. 08:02:32

@diggerdriver: Akkor te magad is belatod, hogy a kockazat miatt szexelnek kevesebbet a nok kapcsolaton kivul, es nem azert mert nem erdekli oket a szex mas partnerrel. Viszont ma mar egyre kisebb a kockazat, az internettel, utazassal stb. siman megoldhato a nok szamara is az alkalmi kapcsolat anelkul hogy kiderulne. Es sokan ki is hasznaljak ezt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.09. 08:04:47

@Mirjam2:
Nem. A nő az alfahímet akarja. A vonzalomnak ehhez semmi köze.
Ezert megy hozzá a titkárnő az igazgató úrhoz., a nővérke a főorvos úrhoz.
Ugyanazt a főorvost eszre sem venné az utcan. Amint viszont latja valakin hogy a gyerekének biztos jövőt teremt egyből vonzó lesz.
Maga az hogy a férfi tud valamit amit a jó nem már eleg a figyelemfelkeltéshez.
Csak egy példát mondok. Az egyik legtöbb alkalmi partnerrel az autóvezetést oktatók rendelkeznek.
Vagy nézzük meg hany diaklany szerelmes a pocakos professzorba.

Azert díjazom az igyekezeted:)))))))))))))))))

2016.03.09. 08:07:27

hihetetlen mennyien csókolgatják a lengyeleket...

2016.03.09. 08:07:40

@diggerdriver: Figyelj, en no vagyok, de te biztosan jobban tudod hogy mit akarok en, mint en magam :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.09. 08:08:25

@Mirjam2:
Mar te vagy a masodik aki azt gondolja hogy tudja mit gondolok.
Lófaszt mama…

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.09. 08:16:07

@Mirjam2:
Meg mindig nem tudom hol tagadtam ezt.
Az AMÍG szóra figyeltél?
Az egy időkorlátot jelent.

2016.03.09. 08:17:16

@diggerdriver: Bocs de te irod hogy tudod, mit gondolnak a nok. Ha erdekel, leirom, mit veszek eszre eloszor egy ferfin. Azt, hogy mennyire jol nez ki. Minden mas csak ezutan jon. Es egy jol kinezo fiatal ferfit mindig eszre fogok venni, valoszinuleg akkor is ha 80 eves mama leszek toloszekben. Nem hiszem, hogy egyedul vagyok ezzel. Emlekszem, egyszer Londonban egy mozifilm utan bementem a noi mosdoba, a mellettem kezet moso angol oreglany hozzam fordult es azt mondta a foszereplo pasirol, ugye micsoda vonzo pasi :). Na ilyenek a nok, ha oszintek.

Mas kerdes, hogy ha komoly kapcsolatrol, hazassagrol van szo, akkor egy csomo mas tenyezot is merlegelnek mind a ferfiak, mind a nok. De a valodi vonzalom a kulso, jo duma stb. alapjan alakul ki, valoszinuleg mindket nemnel.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.09. 08:19:06

@Mirjam2:
Ne terelj. Ha már erveid nincsenek akkor legalabb ne terelj. Még elő sem vettem a feminista kartyat.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.09. 08:22:57

@Mirjam2:
Abban a pillanatban hogy kimondtad hogy a kinézetén kívül mást is figyelembe veszel máris alátamasztottad amiket írtam.

tanato 2016.03.09. 08:23:56

@diggerdriver: Ez igaz de ez nem a Mirjam által leírt alkalmi szex témához tartozik.Mármint a prof, a főorvos meg az igazgató.Mivel ha ezek megvannak a bombanőnek mint férj,utána jön az alkalmi szex a szintén bomba kinézető fiatal fiúkkal,legyen az egy szerelő,egy útipartner/kis lebukású dolgok/ vagy éppen a férje fiatalabb beosztottja.Az autóoktató az igaz az enyém is anno büszkélkedett ez 84 ben volt még hogy megkapta az ovónőképzőt mint nebulókat és milyen sokat sikerült ágyba vinnie közülük/még fotókat is mutogatott/.de ezt szerintem a vizsgával való zsarolás miatt érte el.

kardio1 2016.03.09. 08:25:27

@diggerdriver: te már csak tudod, milyenek is azok az orvosi kongresszusok :-) . Olyan magabiztosan tudsz nyilatkozni általad nem ismert témákról, hogy csak ámulok !
Igazándiból az zavar az általad vazoltakban, hogy altalanositasz. Ugyanazt a gondolatmenetet alkalmazod, mint amivel a noket, gyerekeket molesztalo migransok magyarázzák tettuket. Erről ok nem tehetnek, a kultúra, a genetika az oka...

tanato 2016.03.09. 08:30:21

@kardio1: Aki hajlamos erre annak nem kell kongresszus.Bár igaz hogy ilyen helyeken nagyobb a kísértés.de az a kolléga aki ezt kihasználta az otthon is hasonlóképpen működött.Szét is mentek a feleségével egy idő után.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.09. 08:31:51

@tanato:
Dehogy a vizsgával való zsarolással.
Egyszerűen egy férfi aki tud valamit akire egy nő felnez.

tanato 2016.03.09. 08:32:32

@Mirjam2: Ez jogos,tényleg nagyon nézik a külsőt a nők is.A lányaimtól tudom.Mikor mondom nekik hogy attól még lehetne jó családapa az illető mert nem túl szép,de lehurrognak,hogy képzeled,ilyen csúnyával azért mégse.

tanato 2016.03.09. 08:33:52

@diggerdriver: Is-is,mondjuk az én egykori oktatóm tényleg jól nézett ki,fiatal sportoló volt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.09. 08:36:18

@kardio1: Engem igazából a pökhendi, piedesztálról való fölenyes velemennyilvánitas zavar.
Tudod az a melós maradjon az árokparton cimű veleménnyilvanitas.
Akinek nem Inge…
Annak Gertrúd.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.09. 08:43:11

@tanato:
Nezd rághatjuk itt a gittet sokaig. Fenti hölgyek urak próbáljak kiforgatni a mondanivalómat es ösztönlenynek beállitani. Mindössze arról beszelek hogy a társadalmi normák es a tanult konvenciók mellett ott van az evmilliók ota magunkkal hozott örökség is.
Mikor melyik az erősebb.
Legalabb magunknak ne hazudjunk.
Látod például a társadalmi konvenciók szinte elvarjak a kepmutatast. Ebben a fenti beszelgetésben világosan látszik.

2016.03.09. 08:55:07

@diggerdriver: En nem probaltalak osztonlenynek beallitani :), arrol proballak meggyozni, sikertelenul, hogy a noknek is nagyon hasonlo osztoneik vannak mint neked. Nem hazudok, nem vagyok kepmutato, az igazsagot mondom. Nyilvan sok ferfinek tetszik ez a fantazia hogy a noi partneruk soha senki masra nem gondol es nem vonzodik mashoz, de sajnos ez csak egy fantazia, nem tobb. Persze van olyan hogy nagyon szerelmes valaki es a szerelme targyan kivul senki mas nem erdekli, ez mind noknel, mind ferfiaknal elofordulhat, de messze nem ez az altalanos.

VegaLife 2016.03.09. 08:55:35

Erdekes iras. Angliaban tapasztalhato a lengyelek osszetartasa, nem ugy, mint a magyaroke. Dolgoztam tobb helyen is lengyellel, de itt nem tapasztaltam a pozitiv attitudot, velemenyt a magyar nep iranyaba, fuggetlenul attol, hogy egy 3. orszagban elo magyarrol es lengyelrol van szo.
Ellenben litvanokkal sokkal pozitivabb elmenyeim vannak.
Jo olvasni, hogy valahol megis nyitottak a magyar nep fele.

Én és Énke 2016.03.09. 08:55:37

Kapuzárás előtti pánik...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.09. 09:04:09

Világositsa fel már valaki @Mirjam2: ot hogy mit jelent az AMÍG szó. Képtelen megerteni.

2016.03.09. 09:04:29

@diggerdriver: A ferfiak is figyelembe veszik a kulson kivul a viselkedest is, meg alkalmi kapcsolatnal is. Nyilvan a kulso fontosabb (szerintem mindket nemnek), de a viselkedesnek is van szerepe. Lehet hogy a nok eseteben nagyobb szerepe van, tehat ok lehet hogy nagyobb reszben a viselkedes alapjan vonzodnak, de a vonzalom maga akkor is szexualis vonzalom. Nyilvan a noi es a ferfi szexualitas tobb szempontbol mas, de ez nem jelenti azt amit te gondolsz hogy minden ferfi ugrik az alkalmi szexre, a nok meg nem.

2016.03.09. 09:11:01

@tanato: Abszolut igy van. Szerencsesek a lanyaid hogy veled ezt is meg lehet beszelni :). A tuneziai vagy mashova hasonlo cellal iranyulo utak meg viszonylag gyakoriak, foleg kozepkoru nyugati nok koreben. Ez van, ez az emberi termeszet. Mindenkinek megvan a lehetosege hogy az elveinek, vilagnezetenek megfeleloen kezelje a kerdest.

Dr. Nagy László 2016.03.09. 09:11:46

A magyar-lengyel történelem az Árpád-kortól a rendszerváltásig járt "kéz a kézben". Már Szent István korában is a Vazul ifjak Lengyelországba menekültek István elől, majd végig az Árpád-korban megmaradt a szoros kapcsolat. Később jöttek az Anjouk és Jagellók, illetve Báthory István, akinek uralma a Lengyel Királyság fénykorát hozta. De még a XIX - XX. század is gazdag volt a két nép közti kötődési pontokkal.

tralalala 2016.03.09. 09:12:03

@diggerdriver: "A monogámia társadalmilag rákényszerített szerep. "
Ja ja. Meg az is, hogy ne verje fejbe egy bunkósbottal azt, aki idegesíti. Oszt mégis be sikerül tartani a legtöbbeknek. Sőt látjuk is ennek a kényszerítésnek a hasznosságát, mert így tudunk kooperatív társadalmat alkotni.

"Persze természetesen minden nő meg van győződve róla hogy az ő férje aztán nem nem soha."
És a nők 90%-ának ebben pontosan igaza is van. Meglepő módon a férfiaknak csak igen kis része jár prostikhoz. Az alkalmi félrekefélés persze gyakoribb, de az sem a férfiak 100%-ára jellemző.

Őszintén szólva önmentegetésnek tűnik mindig, mikor valaki ezt az eszmefuttatást előadja. Értem én, ha valaki nem akar vagy nem tud hűséges maradni, csak akkor ne ígérje meg a párjának, hogy de ő igen.

2016.03.09. 09:28:48

@kardio1: Igy van. Pl. Afganisztanbol, Pakisztanbol eloszor Europaba erkezo ferfiak nem tudjak elkepzelni, hogyan lehetseges hogy ott vannak a nok a strandon bikiniben (sot akar meztelenul) es a ferfiak nem ugranak rajuk. Aztan (jo esetben) rajonnek hogy ez egyszeruen tanult viselkedes, nagyon is jol tudja kontrollalni magat egy normalis ferfi es nem fogja a not molesztalni. A nok, gyakorlatilag minden kulturaban, gyerekkoruktol arra vannak kondicionalva hogy ne mutassak ki nyiltan a vonzalmukat. Ezert van az pl. hogy ritka kivetelektol eltekintve, egy no nem kezdi el fogdosni egy jol kinezo fiatal ferfi hatso reszet. Nem azert mert eszebe sem jut, hanem mert nagyon is jol tudja hogy milyen szinten deviansnak szamitana ha megtenne, es / vagy nem akarja megserteni a pasi emberi meltosagat.

2016.03.09. 10:01:50

@diggerdriver: Vegig errol irsz, hogy a nok pl. nem vonzodnak mashoz mint az 'alfa him' pasijukhoz, vagy nem gondoljak hogy a ferjuk megcsalja oket, stb. Ez arra vonatkozik hogy mit gondolnak, nem? Szerintem meg mast gondolnak, mast ereznek, mint amit te irsz. Az 'alfa himes' dolog maximum abban a kontextusban lehet igaz hogy ha egy 'alfa himmel' van egyutt a no, meg a szokasosnal is sokkal jobban fogja kontrollalni magat es nem kockaztatni a kapcsolatot egy futo vonzalom miatt. Azt nem gondolom hogy nem is fog vonzalmat erezni mas irant. Szerintem az egyetlen igazi oka annak ha valaki csak egy ember irant erez vonzalmat, az a szerelem lehet. Szerelmesnek lenni meg lehet sok mindenkibe, nem csak az 'alfa himbe' vagy 'alfa nostenybe'.

Ginix 2016.03.09. 10:07:10

@diggerdriver: ha vígasztal, akkor én nagyrészt egyetértek veled:)
a pasiknál kódolt, h szórják szét frutti helyett, a nőknél meg kódolt, h vigyázzon arra, amije van. ez nem ad senkinek felmentést, meg nem jelenti, h a nőknek nincsenek hasonló vágyaik, csak egy tendenciát, egy hajlamot mutat. azt ugyan nem hiszem, h minden pasi folyton mindenki mással is csinálná és feszt kurvázik, de az is tuti, h többen teszik, mint bevallják. én éltem nyitott kapcsolatban és lehet, h véletlen, nemtom, de én kevesebbszer éreztem a "hívó szót", mint a pasim és az általam ismert ilyen párok között is ez a tendencia, ami nem feltétlenül kevesebb alkalmat jelent, csak kevesebb partnert.

soha nem értettem ezt az érvet, h attól vagyunk emberek, h elnyomjuk az ösztöneinket. van egy lista, amin fel vannak sorolva az ösztönök és meghatározzuk, h melyik a jó meg a rossz és aszerint vagyunk emberek v mi? pl, ha a kufircolhatnékom elnyomom, akkor ez megkülönböztet az állatvilágtól és az jó. ha az életösztönömet elnyomom és öngyilkos leszek, akkor gyenge jellem voltam, ha az utódgondozás ösztönét nyomom el, akkor megint szar arc vagyok. sztem inkább az ösztöneink helyén kezelése lenne a kulcsszó, de ez megint helyzettől függ, szóval nem annyira egyértelmű.

kardio1 2016.03.09. 10:12:02

@tanato: szerintem se kéne azt gondolni, hogy ez az általános a kongresszusokon. Előfordulhat nyilván.

kardio1 2016.03.09. 10:14:55

@diggerdriver: időről időre előhuzod ezt a témát, hogy lenezem a kétkezi munkásokat, ha nem értek éppen veled egyet. Ez jó terelesnek, de te is tudod, hogy nem igaz.

2016.03.09. 10:16:51

@diggerdriver:

"A szentté avatásodról később intézkedünk"

Igen-igen, ideje is volna. :)

Ugyanakkor.

"Látod például a társadalmi konvenciók szinte elvarjak a kepmutatast. Ebben a fenti beszelgetésben világosan látszik."

Ez nyilván nekem (is) szól.

Biztos megvan még, amikor kékség úr előadta, hogy azonnal sikkasztana, ha volna lehetősége, és nyilván aki mást mond, az egyszerűen álszent. Namost vigyázzunk ezzel. Az emberek nem egyformák, és a jellemhibáik sem azok.

Az pedig nem elégséges reakció ellentétes véleménnyel találkozva, hogy "valaki magyarázza már el neki" vagy "látszik a belenevelt álszentség vagy "gőgös liberálisok", mert ez így nem az érvelés magasiskolája.

Van valami megkapó ebben a nárcisztikus hozzáállásban, hogy te most aztán megmondtad mindenkiről és minden élethelyzetben a tutit, és láthatóan fel sem merül benned, hogy az eltérő véleményeknek lehetne alapja, de én akkor most mondom, hogy tévedsz, csak így, kinyilatkoztatva, és mivel én sokkal-sokkal szeretetreméltóbb vagyok, mint te (természetesen), ezzel sakk is, meg matt is. Nem-e?

tanato 2016.03.09. 10:21:18

@diggerdriver: Ebben igazad van,tényleg hozzuk magunkkal az évmilliós állati ösztönt,is de próbálunk emberi kontrollt alkalmazni az ösztönök felett.Legtöbbünknek azért sikerül,kétségtelen ebben is vannak fokozatok a primitiv, tanulatlan,milliós állati ösztönöktől vezérelt sorozatos nemi erőszakolón át az időnként félrelépő férjig,de azért ha valaki komolyan felelősséggel csinálja végig a házasságot,nem lép félre még oly csábító alkalom esetén sem/pl. orvoskongresszus/.Ez természetesen a nőkre is vonatkozik.

kardio1 2016.03.09. 10:22:39

@diggerdriver: az, hogy az orvoskongresszusokat nem nagyon ismerheted, az jó eséllyel tény, nem pökhendi lenezes. A másik mondatom, ami arról szólt, hogy mindenről a legnagyobb magabiztossaggal nyilatkozol, nem csak erre az egy témára vonatkozott. Tény, hogy tájékozott vagy, úgyhogy az amulasom nem feltétlenül negatív.
Mindenesetre a csortetek Mirjammal érdekes: egyikotoket se lehet meggyőzni, hogy nincs igazatok, úgyhogy kíváncsi vagyok, mire mentek egymással.

tanato 2016.03.09. 10:26:53

@kardio1: Előfordul,mondom magam is láttam de az a házasság mivel ismerem is az illetőt,egyébként sem volt mintaszerű,tökéletes. SŐt még velem is ki akart kezdeni anno 10 éve egy külföldi szakmai rendezvényen egy kollegina akinek egyébként magánál jóval idősebb férje volt./szerencsére azért egy férfit nem lehet megerőszakolni akarata ellenére/Ilyenek előfordulnak,de nem általános.

2016.03.09. 10:30:56

@kardio1: En nem arrol irok hogy te vagy Digger mit gondol, mit erez, hanem hogy pl. en mit gondolok vagy erzek. Hadd ne tudja mar masvalaki jobban mint en hogy en mit erzek vagy mit gondolok... Vagy szerinted 'nincs igazam' abban hogy en nem hiszem hogy a ferjem nem vonzodik mas nokhoz, de ha elegszer leirjak, akkor majd megfontolom hogy hatha megis ezt hiszem? :)

tanato 2016.03.09. 10:31:48

@Mirjam2: Persze velem lehet beszélni ilyenekről.Én is meglepődtem mennyire számít a fiú külseje a lányoknál,én is úgy nevelkedtem hogy ez elsősorban nekünk fontos.
A másik:akkor ilyen szempontból már nyugatinak számítunk,több ekről/középkorú 40-55/ mondták a környezetemben is magyar nőkről,hogy ilyen céllal utaztak az arab világba.

2016.03.09. 10:36:29

@tanato: Huha, mik ki nem derulnek :)))

kardio1 2016.03.09. 10:41:58

@Mirjam2: én nem arra gondoltam, hogy ebben a konkrét kérdésben vagytok nehezen meggyőzhetők, hanem általában.

2016.03.09. 10:43:13

@kardio1: Ja, ertem. Ebben igazad van.

pappito · http://pappito.com 2016.03.09. 10:50:11

@puhacica: nem nagyon vodkázom, de el kell ismerni, ha ők a legjobbak

tanato 2016.03.09. 11:03:30

@Mirjam2: Csábítások mindig előfordulnak/persze fiatal korban sokkal több/ főleg pl. a velem hasonló helyzetben lévőknek,akik általában döntő többségében nőkkel dolgoznak együtt/pl. a legdurvább fiatal házas koromban volt amikor még csak egy kisgyerekem vol t még:Egy igencsak jó külsejú 18 éves nővérke direktbe mondta,hagy menjek be éjszaka a szobádba engem nem érdekel hogy nős vagy./.De mint mondtam észen kell járni és felmérni mit kockáztat az ember fia /lánya/de ebben tényleg jobb helyzetben vagyunk,nem lehet minket megerőszakolni./max férfiak által pl. börtönben/

tanato 2016.03.09. 11:07:03

A lányaimat mindig csesztetem mikor lesz már unoka,kérdezgetem mi újság,mondják hogy ki próbálkozik be,de jaj de csúnya,hogy képzeled hogy leállok vele.Mondom attól még lehet jó apuka ha alacsony vagy nem jóképű.de hiába nagyon a külsőre/is/mennek.

puhacica 2016.03.09. 11:07:47

@diggerdriver: hinnye, ez pindurkat erosre sikeredett.
-----

"a nők legeslegnagyobb tévedése hogy azt hiszik hogy a férfi ki van elégítve ha kielégült. Hiszen annak látható jele van. Ez a nők ősbűne." - na hat ez eleg nagy bun, pont azert, amit leirtal, ha a kielegites/kielegules csak urites lenne, arra ott a marok/kurva, dehat ugye a kielegules nem csak ennyi. amig egy monogam kapcsolatban elo no es ferfi paros varazsolni tud egymas testevel ES lelkevel, addig johet akarmilyen alkalom, maximum elgondolkodnak rajta, aztan a kovetkezo percben elfelejtik. (hogy ez a varazslas romanas-nyalcsoppentos, vagy eppen labraallni nembiros, az egyeni kerdes.)

@Th's child: koszonom, mar kezdtem azt hinni, hogy en nem is egy _ferfival_ elek egyutt. de ugy latszik, masfajta ferfiak is vannak. :)

@pappito: ok, csak viccelodni probaltam. en sajnos nem tudok kulonbseget tenni pl. a vodkak kozott, elegge rossznak erzem mindet. de lehet, hogy ez azert van, mert meg nem ittam igazan jo vodkat.

pappito · http://pappito.com 2016.03.09. 11:11:08

@puhacica: sebaj, az se vészes, ha nem szereted

puhacica 2016.03.09. 11:21:30

@pappito: nyilvan nem veszes. :D csak arra gondoltam, hogy ez meg egy "bakancslistas" kivansag is lehet, inni egy igazan jo vodkat. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.09. 11:21:57

@kardio1:
Itt a blogon ket ember van aki eltartott kisujjal fogja meg a brét. Az egyik te vagy.
A különbség csak annyi hogy te a sajátodat.

pappito · http://pappito.com 2016.03.09. 11:24:11

@puhacica: hát vannak kifejezetten kiváló vodkák, de rögös út mire eljut az ember oda, hogy igazi vodkakedvelő legyen, indulj inkább a viszkik irányába, az kalandosabb és sokkal kevesebb undorító, körömlakklemosószagú löttyöt kell inni közben :)

puhacica 2016.03.09. 11:28:13

@pappito: epp tegnap olvastam a hawaii hombolgonel a viszkikrol es akkor is ezen filoztam, hogy azert egy olyan igazan jofelevel megkinalnam magam. :D

pappito · http://pappito.com 2016.03.09. 11:28:19

@diggerdriver: " Engem igazából a pökhendi, piedesztálról való fölenyes velemennyilvánitas zavar. "

seriously, dude...

pappito · http://pappito.com 2016.03.09. 11:34:39

@puhacica: csak bátorítani tudlak, tök érdekesek vannak, a füstös-tőzegestől a gyümölcsös-lazákig, hatalmas különbségek vannak egy japán Hibiki meg egy speyside Strathisla között vagy egy Alberta Rye meg egy Lagavulin között.

Ginix 2016.03.09. 11:34:53

@pappito: @puhacica: van akibe kár (pl belém). engem hívtak meg kis házon belüli ír viszkikóstolóra, a harmadik - szerintem - körömlakklemosószerűnél szemlesütve bevallottam a házigazdának, h én nem érzem a különbséget, rám ez tényleg csak pazarlás, szóval továbbra is szívesen időzöm velük, de adjon inkább vmi jófajta vöröset:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.09. 11:36:59

Időnként szándékosan fel szoktam hozni ezt a témát es meg sohasem csalodtam a reakciókban.
Mérhetetlen sok hazugság van a témában. Annyira latni hogy ki mennyire akar megfelelni ÖNMAGANAK hogy szinte egy szociologiai tanulmány.
Ha húsz éves lennek meg hinnék is nekik.
Azert lattam en már karón varjut.

pappito · http://pappito.com 2016.03.09. 11:37:07

@Ginix: oda se neki, az, hogy szereted vagy sem az egyéni ízlés kérdése, a nejem is fintorog már a whiskey szagától is, pedig bourbont nem is iszom :) a bor is tök érdekes és változatos világ...

puhacica 2016.03.09. 11:54:09

@pappito: a gyumolcsos-lazat ertem... :D

@Ginix: lehet, hogy velem is ez tortenne. :) egy eselyt azert kapnak majd egyszer ezek a tomeny itokak.

puhacica 2016.03.09. 11:57:33

@diggerdriver: igen, sok a hazugsag, az is egy ilyen, hogy _minden_ hapsi felremegy, ha van alkalma.

adg 2016.03.09. 12:24:10

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: ": Nőket is futtattál?"

Te, nekem ket sogorom is lanyok futtatasabol el, bar az egyik mar felhagyott a szakmaval. Sot, a sogornom is ebbol elt korabban.
Hat ilyen csaladunk van nekunk.

Sose tudhatod mikor lesz a csaladban egy leanygimnaziumi tesitanar aztan magyarazkodhatsz, hogy hat nem is. :)

Muscari 2016.03.09. 12:46:31

@svájci sapka (ch): gondolkoztam a dolgon. ez az egesz azert letezhet igy, mert az emberek rendkivul megalkuvoak es kepmutatoak. A sajat erzeseit, problemainak megoldasat senki sem vallalja fel, inkabb "megoldja" a dolgot mashogy.

kardio1 2016.03.09. 12:51:07

@diggerdriver: na, ez pont olyan volt, mint amikor a téma ismerete nélkül osztod az észt. Helyben vagyunk. Ha a normális párbeszéd nem megy, az érvek kifogynak, akkor szemelyeskedunk.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.09. 12:52:21

@puhacica: kívánom neked hogy sose legyen okod megbanni naívsagodat.

Te figyu egy ilyen csörte utan miket gondolhatnak rólam meg a felesegemről...
Remelem nem hallatszik at mikor ütöm.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

puhacica 2016.03.09. 12:59:27

@diggerdriver: az nem. mondjuk az se, mikor szexeltek. vagy te is felrejarsz? :D

viccet felreteve, tudom, hogy szeretsz polgarpukkasztani, provokalni, tudom azt is, mit gondolsz az altalanositasrol, de en meg tudom, milyen volt, mikor felrejartak mellolem (utolag. meg nyilvan akkor is sejtettem, csak egyszerubb volt nem bevallani magamnak) es tudom azt is, milyen, amikor nem. a naivsag az en luxusom. :)

2016.03.09. 12:59:30

@Th's child: "Biztos megvan még, amikor kékség úr előadta, hogy azonnal sikkasztana, ha volna lehetősége, és nyilván aki mást mond, az egyszerűen álszent." Aaaa! Akkor ez volt az a deja vu erzes, ami ramtort amikor ezt a kommentfolyamot olvastam :D Mostmar nekem is megvan, es valoban, detto ugyanaz a beszelgetes.

Nekem megvolt ez amugy egyszer valakivel a valosagban is, azt fejtegette, hogy evolucios oszton, hogy a cukros es zsiros eteleket egyuk, es, hogy o nem tehet rola, hogy neki a szervezete azt diktalja, hogy ezeket egye, es igazabol senki se tud magan uralkodni es aki igen, az folyamatosan ehezik es szenved, mikozben hazudik maganak, mert meg akar felelni a tarsadalmi szepsegidealnak, pedig csak arrol volt szo, hogy o maga volt elegedetlen a kulsejevel, keptelen volt lefogyni, ezert neki kenyelmesebb volt azt gondolni, hogy akkor minden vekony szenved, es akkor o legalabb oszinte. Az istennek se lehetett rola meggyozni, hogy en teljesen magamtol szeretem a savanyuuborkat, es peldaul *gyulolom* a sult kolbaszt es a szagatol is rosszul vagyok, es azt sem fogadta el, hogy nem vagyok kulonosebben edesszaju es a csokin es a fagyin kivul nem elek massal mert nem birjak a fogaim. O meg volt rola gyozodve, hogy en magamnak is hazudok, es csak tarsadalmi megfelelesi kenyszerbol allok ellen az evolucios keszteteseimnek. Nyilvan ez van, mas nem is lehet, na, most micsinaljunk.

Amugy nem itelkezem, vagy ilyesmi, nem kotelezo lefogyni peldaul, ha az lenne, hogy "en koverkent sem vagyok hajlando rosszul erezni magam", stb, az rendben van, amugy en is boldogan egyutt tudok elni a sajat fuggosegeimmel, egyaltalan nincsen buntudatom miattuk, viszont amikor az van, hogy "en rosszul erzem magam, de ti viszont meg rosszabbul, akkor nekem igy jobb egy kicsit", ez rolam is kijelent valamit es ez az alaptalan feltelezes azert zavar egy kicsit, illetvehat szerintem nem is tul egeszseges ez a vilagnezet, dehat mindegy, ez van, egyutt tudok vele elni azt hiszem. :D

Muscari 2016.03.09. 13:02:02

@kardio1: na megint jossz ezzel a libsi dumaval :-)))

@diggerdriver: a gyerekeim eletet tennem ra, hogy a ferjem huseges es sose csalna meg.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.09. 13:06:44

@Muscari: Igen, így an. És nem állítom, hogy rendben van így. :(
Néhány éve én is máképp láttam, illetve hittem. Aztán segítettem egy ismerősnek, aki szakdolgozatot írt a témában, és akkor szembesültem sok olyannal, amit előtte el sem képzeltem. Érdekelt a téma, több riportot is csináltunk. Elképesztőek voltak az "eredmények".

kardio1 2016.03.09. 13:07:45

@Muscari: hát igen. Úgy látszik, nekem ez az, amivel áltatom magam: hogy nem vagyok liberális :-)

kardio1 2016.03.09. 13:10:07

@diggerdriver: egyébként nehezen értem, hogy miért fajul idáig a beszélgetésünk nem ritkán. Sok tekintetben a tiédre hasonlít leginkább a véleményem.

Muscari 2016.03.09. 14:17:30

@svájci sapka (ch): engem is erdekel az ilyan tema amugy. Erdekes lehetett az a szakdolgozat, mirol szolt pontosan? Elerheto valahol publikusan?

élhetetlen 2016.03.09. 14:17:58

@tanato: „attól még lehetne jó családapa az illető mert nem túl szép”. Egy így igaz, de ugye tudod, hogy a lánygyermekek sokszor hasonlítanak az apjukra. Gondolni kell a leendő lányunokáidra is.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.09. 14:34:44

@Muscari: A témakör azt hiszem valami olyasmi volt, hogy rizikócsoportok a társadalomban. Nem tudom, hogy elérhető-e, mert én is csak a "vágatlan" anyagot olvastam. Az is elég lehangoló volt.

SzZoole 2016.03.09. 14:52:35

Ohogyazakapitalistaturistauristen szakajtsa ra az eget arra a nehany alszent szinitanodasra,ekkora flasheket reg olvastam.
Persze akinek nem inge.........

2016.03.09. 14:58:19

@diggerdriver:

Elképzelhető egyébként, hogy generációs különbség is van közöttünk, de ahogy olvasom, amit a családi életedről írsz, hogy sosem vettél részt a gyerekfürdetésben/-pelenkázásban, hogy a gyereket kívánatos volna az iskolában bántalmazni, hogy láthatóan nem váltanak ki belőled különösebben nagy lojalitást a mindenkori partnereid -- szóval olvasom mindezt, és azt nem értem, hogy akkor minek bajlódsz az egésszel.

Muscari 2016.03.09. 15:09:01

@diggerdriver: ha te lennel a ferjem, akkor en se :-))))

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.03.09. 15:40:29

Mi lengyel boltba járunk ha valami speckó kell. közelebb van mint a magyar bolt és nincsen pofátlanul túlárazva.

2016.03.09. 15:41:34

@Muscari: Nem tudni, hogy az angolok kilépnek-e vagy nem, de ha kilépnek, akkor valószínűleg lesz kvótarendszer, vagy valami hasonló. Még azelőtt kell átérni a szigetekre, mielőtt ez bekövetkezik.

2016.03.09. 15:43:36

@adg: Na jó, de azért a strici meg a tesitanár között van egy kis különbség.... :-)

2016.03.09. 15:44:58

@kardio1: Te értelmiségi vagy.

Halkan megjegyzem, az ugyanolyan rossz v. rosszabb, mint a liberális.

:-)

kardio1 2016.03.09. 16:17:08

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: az a helyzet, hogy a szüleim első generációs értelmiségiek, paraszt-, illetve munkasszuloktol. Ők még egyértelműen az előző rendszer favorizáltjai voltak, én meg már értelmiségi szülők gyerekeként "hátrányos helyzetű" voltam. Nem volt logikus az akkori szisztéma. Egyébként meg én is dolgoztam egyetem előtt, meg gimnázium alatt a nyári szünetekben fizikai munkakörben. Szóval távol áll tőlem, hogy lenezzek bárkit is a munkája miatt. Az itteni legjobb barátom ács...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.03.09. 16:17:18

Ilyen az, amikor valaki túl fiatal, ezért nem ismerheti a "bocis lengyel vajkaramella" hajdani népszerűségét. Igen, sokszor tényleg bele volt olvadva a fényes fehér zsírpapír, de az a kevés papírmaradék nem volt képes a hírnév letörésére. :-)

Muscari 2016.03.09. 16:39:13

@kardio1: en azert tisztellek, mert minden velemenykulonbseget kulturaltan tudsz kezelni.

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2016.03.09. 16:44:21

@Mirjam2: nem mondanám magam szakértőnek a témában, és általában az én véleményem eltér a tiedtol, de ebben most egyet értek veled. Valóban, az van kimondva, hogy a pasik ösztönlenyek, és mindig eltekeregnek, bezzeg a nők meg még csak meg sem kívánnak (!!!!!!, micsoda, meg sem néznek) más férfiakat.
Szerintem senki sem vak és mindenkinek van fantáziája, függetlenül attól hogy milyen nemű az illető.
Pont tegnap este került szóba férjem egyik -amúgy meleg -kollégaja, aki egy naaaaagyon jó pasi, majd egy másik -nem meleg - kolléga neve is szóba került, hogy az is nagyon jó pasi, és nyilván nem rejtettem véka alá a véleményem. Ami nem azt jelenti, hogy az első adandó alkalommal.......De hát nem vagyok vak, és vannak ÖSZTÖNEIM

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2016.03.09. 16:44:32

Egyszer volt szerencsem lengyelekkel dolgozni, remelem tobbet az eletben ez nem fordul elo. Bar lehet, hazai terepen masok.

Az, h a magyar zoldsegnek, gyumolcsnek nincs parja, olyan illuzio, amivel minel hamarabb leszamolunk, annal jobb.

kardio1 2016.03.09. 17:16:00

@Muscari: igyekszem így tenni.
Köszönöm !

Muscari 2016.03.09. 17:24:33

@zöldeketbeszélek: szia :-) Nekem jó tapasztalataim vannak a lengyelekkel, a lányom legjobb barátnője egy meleg lengyel fiú, de volt pár lengyel kolléganőm, ők teljesen rendben voltak. Persze ismerek rendkívül rasszista, homofób lengyeleket is.

Az utolsó mondatoddal én is maximálisan egyetértek ez próbálom mindig magyarázni, de nem nagyon akarják megérteni. Ez kb olyan, mint a régen minden jobb volt. Valamiféle nosztalgikus vágyakozás.

Vannak persze nagyon finom magyar zöldségek és gyümölcsök, de azok jellemzően drágábbak és nem lehet mindenhol kapni, mert csak kevesen termelik.

tanato 2016.03.09. 17:53:10

@élhetetlen: Na jó.persze csak én már unokázni szeretnék,de még az csak a távoli lila ködben van.A lányok meg keresgetnek ,válogatnak ,nekik még nem sürgős.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2016.03.09. 20:00:34

@Muscari: Szia :-)! Epp a napokban beszelgettem egy szakemberrel, aki elmondta, h a magyar biotermenyek 90%-a kulfoldre megy...
A paradicsom sem veletlenul izetlen, ma mar friss fogyasztasra nem termelnek szabadfoldi parit, csak novenyhazban az oda megfelelo intenziv fajtakat.

2016.03.10. 00:17:09

@Muscari: Mindegyik az emberi sötétségből fakad, szóval mondjuk úgy, hogy egyiket sem érdemes felvenni. Mo.-n a demokrata, liberális, és értelmiségi szitokszavaknak számítanak. Csak úgy, mint a zsidózás, meg a cigányozás. Ezektől az emberektől ne várjunk túl sokat, népünk szégyenei.

Ogorki (Megelhetesi kivandorlo | PL) 2016.03.10. 08:59:08

@33621: O, igen, a Zakopiankan nem erdemes szaguldozni. Azert van rogyasig pakolva Fotoradarral, mert ugy tunik, itt nem szokas alul- meg feluljarot epiteni. Siman keresztulvezetik a zebrat a gyorsforgalmin lampa nelkul, minden nelkul, csak kitesznek egy hetvenes tablat meg egy Fotoradart.

Gery87 2016.03.10. 16:08:58

@Muscari:

Azért vigyázzunk, mert az hogy valaki nem akar tudni arról hogy valaki meleg (magánügy) meg nem barátkozna vele vagy esetleg kirázza a hideg attól hogy valaki affektálva beszél, tangában vonaglik a menetben....vagy nem akar multikulti társadalomban, tőle idegen, eltérő kultúrával együtt élni....
Az még nem bűn.
Teljesen természetes hogy valaki a hozzá hasonlóakat részesíti előnyben.

A 'homofóbia' egy kreált politikai/ideológia stigma manapság: "aki nincs velünk az ellenünk van".

atpijkamo98 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.23. 15:10:48

@élhetetlen: "a lánygyermekek sokszor hasonlítanak az apjukra."

Igen. A Klaus Kinskire a Nastassja Kinski. Az ember nem érti, a férfiben ilyen ronda hogy lehet nőben ilyen szép. Mert tényleg nagyon hasonlítanak.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása