Előfordul, hogy amikor a heti blogajánlóba válogatom a posztokat, belefutok olyanba, ami valamilyen oknál fogva (sokszor csak véletlenül) rezonál a magyar aktuális eseményekkel. Így történt ez most is, hiszen Montrealban nemrég volt a tanárok munkáját elismerő hét, így nem volt kérdés, hogy Martee írása bekerül a heti ajánlóba. Emellett (ha már gyerekek) megnézhetjük, milyen Dublin gyerekszemmel, végül Brazíliába utazunk.

Szóval miközben Magyarországon éppen áll a bál a pedagógusok és a kormány között, Kanadában nemrég volt a Teacher appreciation week, azaz az a hét, melyen a tanárok munkáját ismerik el a szülők, gyerekek. Lássuk, hogyan is zajlik ez, méghozzá az Élet Montrealban blog segítségével.

„Önkénteseket az iskolában is nagyon szívesen látnak, hisz mindig van mit csinálni, ráadásul szerintem itt sokkal több segítséget kérnek minden szülőtől, mint otthon.

Bármilyen iskolai program van, a szülői szervezet emailben megírja, hogy mikor hány emberre van szükség, mit kell csinálni, mit kell hozzá vinni, mettől meddig jelent elfoglaltságot, és lehet feliratkozni a feladatokra.

Például lehetett menni segíteni palacsintát sütni a gyerekeknek az iskolai konyhába, hot-dogot készíteni, vagy sportnapon üdítőt osztogatni, segíteni levezényelni a sorversenyeket, díszíteni a tornatermet Halloweenra, segíteni előkészíteni a gyerekeket a tabló fotózáshoz, a fénykép vicces változatához…

Az iskolai könyvtáros munka is önkéntes alapon működik (igaz, ez egy kis iskola, és a gyerekek két hetente mennek könyvtárba tanórai kereten belül).

A múlt héten tartották a „Teacher appreciation week”-et, azaz a „Nagyra tartom a tanárom munkáját hetet”, és ennek keretében minden nap megterített asztalon reggeli várta a pedagógusokat. Lehetett beadni pénzt a költségek fedezésére, de lehetett sütni, reggelinek valót bevinni, vagy segíteni az egész megszervezésében, lebonyolításában.

Egy-egy esemény után pedig jön a nagyon hálás levél vagy az igazgatótól vagy a szülői munkaközösségtől, melyben csupa dicsérő, megköszönő, lelkesítő szavakat lehet olvasni.

Természetesen, mikor bemegy egy szülő az iskolába, be kell jelentkeznie a titkárságon, beírni mikor jött, mikor megy el és miért is jött. Kap egy ppo – (szülői munkaközösség rövidítve) táblácskát, amit ki kell tűznie, hogy mindenki tudja minek is van ott.)

Ezzel kapcsolatban had meséljem el, hogy mikor először mentem nagy lelkesen, akkor még nem esett le, hogy mit is jelenet a ppo rövidítés, így nem is figyeltem arra, hogyan tűzöm ki.

Persze sikerült fejjel lefele, ami azért volt érdekes, mert sokan mosolyogtak, mire rájöttem, hogy az én táblámon az olvasható, hogy odd, ami angolul azt jelenti, hogy „furcsa, bizarr”… Szóval tudták, hogy na, megjött a bizarr magyar anyuka.”

A teljes posztot (melyben hosszan olvashattok a kanadai önkénteskedésről is) itt találjátok.

Dublin gyerekeknek

A Kelta vándor blog rengeteg érdekességet oszt meg Írországról, szóval érdemes olvasgatni. A legutóbbi poszt különlegessége, hogy a benne szereplő helyszíneket a szerző gyermekei válogatták ki, szóval kapunk egy jó kis képet arról, milyen is Dublin gyerekszemmel.

„Nyilván szubjektív a lista, és talán igazságtalan, hogy nem kerülnek említésre benne a Grafton street-i utcai zenészek, az emeletes buszok és a jobbnál jobb közparkok a játszótereikkel, de milyen is lenne ezek után, így hát mindenki hámozza ki magának a kedvenceit belőle kedve és tetszése szerint! Az Imaginosity egyhangúlag került egy szempillantás alatt az élre... és a többi is szerepelt itt vagy ott mindhármuk listáján, még ha nem is mindenkinek az első ötben.

1. Imaginosity

2007-ben nyílt meg Dublin déli részén, Sandyfordban és azóta népszerűsége töretlen. Egyértelműen gyerekekre szabott kiállítás 3 emeleten: kreatív, interaktív, gyerekközpontú, játékos, gondolkodásra késztető, inspiráló és persze rengeteg a felfedezni-, átélni- és tanulnivaló.

Minden gyerek a saját egyéni tempójában mehet végig a kedve szerint választott tematikus részeken, miközben komplexen használja fizikai, mentális és érzelmi képességeit. A kiállítás mellett mindennaposak a tudományos, művészeti, színházi és egyéb workshopok is. (...)

2. Phoenix-park

Az 1662-ben alapított Phoenix-park (angol elnevezése az ír „fionn uisce” kifejezésből ered, aminek jelentése „tiszta víz”) egész Európa egyik legnagyobb városi közparkja a maga 707 hektárjával. A helyiek persze ki is használják ezt az előnyös adottságot: naposabb időben tele van futókkal, bringásokkal, piknikezőkkel, és ha szerencsénk van, még egy dubliniak által oly kedvelt gaelic futballmeccset is kifoghatunk a szabad sportpályák valamelyikén. (...)

3. Dublinia, múzeum a városról

Dubliniát hirdethetnék akár úgy is, hogy 5 az 1-ben: viking Dublin (1) és középkori Dublin (2); egy archeológiai kiállítás (3); kilátás a XVII. sz-i St Michael toronyból (4) és a Christchurch Katedrális (5) (ez utóbbi ugyan nincs benne automatikusan a múzeumi belépőjegy árában, külön jelezni kell előre, ha összevont jegyet kérünk). (...)

4. Howth

A mi természetimádó gyerekeinknél Howth örök szerelem egy napfényes hétvégén, így nem is kérdés, hogy itt a helye a listán! Tengerpart, homokozás, fókák, túrázás a félszigetet körbefutó parti úton, rákászat az apály után, és ha mindez még így sem lenne elég, maga a városközpont is rengeteg lehetőséget kínál családoknak, magányosoknak, baráti társaságoknak egyaránt: a kastély, a közlekedési múzeum, a mozgalmas kikötői élet, a játszótér, pubok, kávézók, piac, halárusok és még sorolhatnám...! (...)

5. Nemzeti Múzeum

Van persze Dublinnak is természettudományi múzeuma sok kisebb- és nagyobb testű kitömött állattal, ami bármikor érdekes lehet kisebbeknek és nagyobbaknak egyaránt, de ennél - mivel ez valóban majdnem minden nagyobb európai városban megtalálható és kevésbé speciálisan helyi faunát mutat be - mi sokkal érdekesebbnek találtuk a Nemzeti Múzeum tárlatát. Az archeológiai múzeumban egy mocsárban konzerválódott, eredeti viking hajó is ki van állítva, sőt a lápvidéken talált, mumifikálódott bronzkori emberi maradványokat is láthatunk. Régi korok divatja, ékszerei, igazi, életnagyságú kelta kőkeresztek. Külön felfedező ösvény várja a már olvasni tudó kisiskolás korosztályt is...”

A teljes posztot itt találjátok.

Mintáink

A Szerelem Salvadorban (ami egy brazil város és nem az ország) egy rendkívül különleges blog, ami sokkal inkább a külföldön élés (vagy még pontosabb talán azt írni: az elszakadás) bennünk zajló folyamatait próbálja megmutatni, mintsem a hétköznapokat. Így aztán az eheti utolsó részletet inkább azoknak ajánlom, akik fogékonyak az ilyesmire. :)

„Itt van a csodálatos trópusi otthonom, kényelmes lakással az óceánparton, a boldogságtól erős, friss házasságom, a munkám, a barátaim támogatása, és én mégis megmagyarázhatatlan módon egyre nyugtalanabb vagyok ebben a nagy és szép állandóságban.

Aztán hátra néztem. Megnéztem ezredszerre is, hogy honnan jövök, hogy mit kaptam, hogyan neveltek, milyen körülmények közé születtem - sokszor igazán unalmas, elcsépeltnek tetsző téma -, milyen ingerek éltek életem első három, öt vagy tizenöt évében.

Láttam, ezredszerre is láttam a bántalmazásokat, a rendszertelen életet, a kiszámíthatatlan italozások kezdetét, a veszekedéseket, veréseket, és még hosszan sorolhatnám tovább.

Lassan, ahogy a rutintól szenvtelenül ismét végigpörgettem gyerekkorom emlékeit- most más perspektívából szemlélve - megértettem magamat, hogy miért nem komfortos számomra a nyugalom, a balansz.

Az idegrendszerem, a lelkem, testem minden egyes porcikája karonülő koromtól fogva a drámára, a kiszámíthatatlanságra, veszélyre és a bizonytalanságra volt kondicionálva. Olyan ez, mintha beleégették volna az elmémbe, hogy így kell, így lehet csak reagálni minden egyes ingerre.

Most értettem meg igazán, hogy a valódi minta nem a cselekedet, hanem az érzelmi reakció, amit elsajátítunk, a hogyanok, amiket aztán magunkkal viszünk egész életünk során.

Sokáig hittem azt, hogy igazi érdem és a mutatója annak, hogy én más vagyok, mint az apám vagy az anyám, az, ha másképp élek, mint ahogyan ők éltek. A mintákból való igazi kiszállás azonban, most már biztosan tudom, hogy akkor kezdődik el majd, mikor megtanulok másképp reagálni, megtanulom szeretni a nyugalmat, a békességet, amikor nem kell már kishalálokat generálnom ahhoz, hogy jól érezzem magam a bőrömben.

Mind hozunk magunkkal valamilyen elemi mintát, mindenki megtanulta miként kell válaszolni különböző élethelyzetekre, érzelmekre, és a legapróbb pillanatainkban is ezt a tudást hasznosítjuk újra és újra. Én tanulni akarok valami mást, valami szebbet, egészségesebbet. Mi tagadás, nehéz vállalás.”

A teljes posztot itt találjátok.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!