Igazán sajátos a mai poszt, hiszen Digger az angliai létnek elsősorban az őt leginkább zavaró elemeit emelte ki. Szó lesz hát (tömeg)közlekedésről, parkolásról, vásárlásról, és a legendás brit munkabiztonsági előírásokról (tessék megguglizni azt, hogy health & safety és lesz majd csoda). Nézzük meg tehát Londont, ezúttal görbe tükörben!

„Mit nevezünk kultúrsokknak? Az olyan, mi szocializálódásunktól eltérő szokásokat, amik másik országba költözéskor sokkolják az embert. Magyarul megfogalmazva azok a negatívumok, amik lefelé húzzák a mérleg serpenyőjét.

Egészen addig, amíg a pozitívumok serpenyője van lejjebb, nincs baj. Mikor az arány megfordul, akkor szoktak az emberek elgondolkodni a hazatérésen. Persze ez nem ilyen egyszerű. Vannak olyan országok, ahol a negatívumok ellentételezésére csak és kizárólag a pénz lehet az eszköz. A sok pénz. Azért ez európai országokra nem jellemző.

Mi már négy és fél éve vagyunk itt. Talán a kezdeti eufória elmúlt, talán a stációkat végigjártuk, és bizony a keresztre feszítés is elmaradt. A mérleg serpenyőjében a pozitívumok jócskán többen vannak, mint a negatívumok, de most mégis az utóbbiakról írnék.

Nem választom most külön egyes népek viselkedési szokásait, hiszen London olyan multikulturális város és olyan szinten keverednek benne a nációk, hogy én most egy kalap alá véve mindent, írok a nagy egészről.

Mentalitás

Rendkívül vigyáznak a másik ember intim szférájára. Beszéd közben nem másznak bele az arcodba; ha elmennek melletted, de a ruhájuk hozzád ér, már bocsánatot kérnek DE, és itt a DE után igen súlyos dolgokat mondok: itt az emberek a világ legnagyobb rablói és tolvajai. Mind.

Gátlástalanul lopják és rabolják az idődet az élet minden pillanatában. Azon már fenn sem akadok, hogy a LIDL-ben, ahol alig férni el a polcok között, megáll a birkája középen és percekig telefonál, blokkolva ezzel a többi vásárló továbbhaladását. Ez itt természetes és senki még csak felháborodva sincs.

Persze ezt nagyon elegánsan úgy is fel lehet fogni és kommunikálni, hogy senki sem siet. Na de én igen! Én sietek, mert jobb dolgom is van annál, hogy a parasztivadék mögött várakozzak, amíg telefonál, hiszen csak szélre kéne kiállnia és mindenki mehet a dolgára.

Ez a más ember idejének szégyentelen tolvajlása az élet minden területén jelen van. Az is mindennapos dolog, hogy kipakol a pénztárnál egy bevásárlókocsi árut a szalagra és visszamegy még valamiért. Addig percekig áll a sor, áll a kassza és állok a sorban, azt kívánva, hogy lépjen vadházasságba a jó édes anyjával.

Olyat is láttunk már, hogy a kasszánál nem pakolt vissza a kosárba, hanem mindent akkurátusan rendszerezve rakta a szatyraiba. Ezért senki nem szól, nem háborodik fel, ez itt természetes.

Közlekedés

Na, ott történnek csuda dolgok. Londonban a világ összes béna, tesze-tosza, libáért vett jogosítványú emberét összehozta a sors. Ha lehet, itt még gátlástalanabbul rabolják az idődet.

Golders Green főutcáján, ahol két egymással szembeni forgalmi sáv van az út szélén parkolósávval, és ha az mind foglalt, akkor a világ legtermészetesebb dolga, hogy megáll az autóval az egyetlen haladó sávban és elmegy valahova. A mögötte lévők meg majd haladnak, ha a szembejövő sávban valaki elengedi őket.

Az sem zavar senkit, hogy buszok is közlekednek ugyanitt. Majd kikerüli. Hiába van bekamerázva minden utca, hiába van a buszok orrán kamera, könnyedén lehetne szankcionálni az ilyen eseteket, de nem történik semmi.

Ha valaki megy előtted és úgy gondolja, hogy betolat parkolni két autó közé, akkor te nyugodtan előveheted a Háború és békét kiolvasni, de lehet, hogy előbb végzel vele, mint ő a tolatással.

A kedvencem, mikor megfordulnak az úton. Itt nincs olyan, hogy lekanyarodik egy mellékútra és a háztömböt megkerülve fordul meg. Itt természetes, hogy akármilyen forgalom van, akárhány sávon kell keresztülmenni, megfordulnak. Ha meg tud fordulni tolatás nélkül, akkor is beiktat minimum három hátramenetet, mert fogalma sincs az autója paramétereiről.

Na, de amikor nincs elég hely! Az az igazi cirkuszi mutatvány. Azzal kezdi Fittipaldi, hogy keresztbe fordul az autóval, elfoglalva mindkét haladó sávot. Ettől a pillanattól kezdve tizennyolc perc negyvenhárom másodperc, míg megtalálja a rükvercet. Ha megtalálta, akkor megmozdul hátrafelé teljes huszonöt millimétert.

Hogy a kormányt jó irányba tekeri vagy nem, az is kétesélyes, de ennek taglalásától most tekintsünk el. Szóval megmozdult hátra. Ugyan van mögötte még másfél méter, de ő azt nem látja. Neki elég a huszonöt milliméter.

Akkor most már rutinosabban tizenhat perc hetvenhat másodperc alatt megtalálja valamelyik előremenő fokozatot. Nem feltétel, hogy ez az első fokozat legyen.

Akár a harmadik is lehet, és akkor a motort üveghangra pörgetve fél kuplungot leégetve hatalmas füstfelhőben előremegy harminckét millimétert. Ezt a folyamatot megismétli még háromszor, míg úgy gondolja, hogy már ő jó irányban áll és haladhat egyenesen.

Ennyi idő alatt az aszfaltból csinos erdő nőtt ki, az autókat moha lepi be, a gumikból elszökött a levegő, a buszüléseken az utasok csontvázai fehéren világítanak, a kapaszkodókon gibbonok csimpaszkodnak. Beköszöntött a világbéke.

Balesetek esetén is elő szokták venni a tisztességtelen módszereket. Jó tanácsként mondom, hogy ha valaki itt baleset részese, akkor a baleset pillanatának elmozdulás nélküli állapotát azonnal és részletesen fényképezze körbe. Ma már minden telefonban van fényképező, ez nem lehet probléma.

Elmondom az én esetemet. Főútról kanyarodtam mellékútra. A mellékútról kikanyarodó még a főúton belém jött. OK, minden ment a maga útján, nem én voltam a hibás, az okozó elismerte felelősségét, ámen.

Aztán fél év múlva kaptam egy levelet a biztosítómtól, hogy én vagyok a hibás. Válaszoltam, hogy nem én vagyok a hibás. Írják, hogy de én vagyok, és már lezárták az ügyet.

Én meg visszaírtam, hogy fényképekkel tudom bizonyítani, hogy a másik fél a hibás és álljanak elő az én felelősségemet alátámasztó bizonyítékokkal, ellenkező esetben jogi útra terelem az ügyet.

Jött egy levél, hogy NEM én vagyok a hibás, és megmarad a bónuszom. Miért kóstoltak be fél év múlva? Azért, mert a térfigyelő kamerák meg buszkamerák felvételeit fél évig őrzik, utána már esetleges bírósági eljárás során nem lehet kikérni. Szóval némi tisztességtelenségért itt sem mennek a szomszédba.

Parkolás

Nem az a kérdés, hogy megbüntetnek-e tilosban parkolásért, hanem az, hogy mikor. Mert hogy meg fognak, az biztos. A parkolótársaságok ugyanolyan tisztességtelen lehúzós tetvedékek, mint otthon.

Mondok egy példát. A mi utcánk egy parkolási zónához tartozik. Legyen ez a zóna a D zóna. Az én engedélyem a D zónára szól. A zónák határain átfedéseket szoktak hagyni. Vagyis a D és W zóna határán DW jelzéssel hagynak néhány parkolóhelyet, ahol mindkét zóna autósai parkolhatnak.

A mi utcánk vége szintén ilyen átfedéses zóna. Az ember azt gondolná, hogy a zónák határait az utcák vonalai határozzák meg valamennyire. Én is ezt gondoltam, de ez a gondolat 55 fontba fájt nekem.

Ugyanis az egész utcánk D zóna, a végén néhány átmeneti DW zónás parkolóhellyel és most jön a lényeg, betettek a mi utcánkba három W zónás helyet. Vagyis az egész utcában parkolhatok, kivéve az utca végén a jobb oldalon három helyet. A bal oldal már DW jelzésű. Szóval így megy ez itt. Is.

Tömegközlekedés

Csak magamat tudom ismételni. Csapnivaló, szervezetlen, megbízhatatlan. Viszont legalább jó drága. A buszok rendszertelenül közlekednek, és bármikor bárhol megszakíthatják az utat.

A buszjáratok közlekedése nem végállomástól végállomásig tart, hanem ötletszerűen bárhol azt mondhatja a sofőr, hogy ITT van a végállomás. A vezetési kultúra szomáliai szint, merthogy a sofőrök is onnan jöttek. Na, jó, való igaz hogy a magyar sofőrt mindig meg lehet ismerni, mert normálisan közlekedik. Ez tény. A buszokon késő délutánra bokáig járunk a szemétben. Az „úri” közönség kezéből minden ott esik ki, ahol éppen van.

A metró az más műfaj. Minden végállomáson takarítják, összeszedik a szemetet. Az utazóközönség teljesen más, mint a buszoké. Csendes, kulturált, udvarias. A metró csak egy fokkal megbízhatóbb, mint a busz. Igen gyakoriak az üzemzavarok. Hónapokig járhatsz ugyanazon az útvonalon ugyanazt a szolgáltatást kapva, aztán egyszer behúzva előtted a rács és kiírva, hogy a metró nem közlekedik.

Volt már néhány csörtém buszsofőrökkel itt az oldalon. Végső érvként mindig azt hozták fel, hogy én hogyan csinálnám. Kérem szépen, nem ez a kérdés. Nem én kapok font tízezreket London közlekedésének megszervezéséért.

Én UTAS vagyok, aki FIZET egy szolgáltatásért. Olyan pénzzel fizetek, amit kemény munkával kerestem, és amelyik munkában nekem sem megengedett a hibázás. Ezért a pénzért én is hiba nélküli szolgáltatást várok. KIFOGÁSOK NÉLKÜLI hibátlan szolgáltatást. Ha egy busz homlokára rá van írva, hogy a végállomás Golders Green, akkor az a végállomás ne Kilburn legyen. Ez olyan nagy kérés?

Vásárlási kultúra

A vásárlási kultúra az olyan tenyérbe mászó. Mikor levesz egy ruhát a fogasról, majd miután magához próbálta, ott esik ki a kezéből, és megy tovább, akkor úgy tudnám fejbe vágni, hogy a takony menetet vágna a nyakán.

Olyan nincs, hogy valaki megfog egy terméket, azt ugyanúgy tenné vissza a polcra. A hipermarketek ruhaosztályán estére térdig járunk a ruhában. Ugyanez igaz minden más részlegre, legyen az mirelitosztály vagy zöldségpult.

Az áruházi lopás olyan természetes, hogy még leplezni sem próbálják. Bejön a csöves és simán mindenki szeme láttára betesz a kabátja belső zsebébe egy töményet.

Munkahely

Amit erről tudok mondani az igazából nem negatívum. Viszont kultúrsokknak tökéletes példa. Én Magyarországon az építőiparban ledolgoztam 30 évet. Ez idő alatt láthatósági mellény volt rajtam talán két napot. Biztonsági sisak talán egy hetet.

Acélorrú bakancs az már többet, mert volt, ahol azt adtak a munkaruha mellé, de általában odaadtam valakinek a családban és normális könnyű cipőben dolgoztam. Egyébként a cégnél a gépkezelők kérhettek acélbetét nélküli munkavédelmi cipőt is. Hogy abban mi volt a munkavédelem, azt nem tudom.

Angliában a legnagyobb sokk az elképesztően szigorú munkavédelmi előírások garmadája. Eleve a munkaterületre csak arra a területre szóló oktatás után, ujjlenyomat azonosítóval ellátott beléptető-kapun keresztül, biztonsági sisakban, láthatósági mellényben, acélorrú bakancsban, kesztyűben, és védőszemüvegben szabad belépni.

Mivel szemüveges vagyok, rám nem vonatkozik, de volt már hogy kerestek akkora védőszemüveget, ami ráfért a dioptriás szemüvegemre. Olyan is volt már, hogy az építésvezetővel akartam beszélni és csak akkor állt szóba velem mikor védőkesztyűt vettem fel.

A gépben a sisakot levehetem, de ha kiszállok, akkor sisakban, védőkesztyűben tehetem. A végtelenségig lehetne sorolni az egyéb biztonsági előírásokat, amiket nem csak előírnak, de be is tartatnak. Ha a brit munkavédelmi rendszert veszem 100%-nak, ahhoz képest a magyar jó, ha van 20%.

Ennyi volt, amit hirtelen össze tudtam szedni kultúrsokk témájában.”

(Fotó: Puhacica)

A moderálási alapelveket itt találod.