oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. február 12. 06:45,  Görbe tükör Angliáról 331 komment

2016. február 12. 06:45 Határátkelő

Görbe tükör Angliáról

Igazán sajátos a mai poszt, hiszen Digger az angliai létnek elsősorban az őt leginkább zavaró elemeit emelte ki. Szó lesz hát (tömeg)közlekedésről, parkolásról, vásárlásról, és a legendás brit munkabiztonsági előírásokról (tessék megguglizni azt, hogy health & safety és lesz majd csoda). Nézzük meg tehát Londont, ezúttal görbe tükörben!

london_9.jpg

„Mit nevezünk kultúrsokknak? Az olyan, mi szocializálódásunktól eltérő szokásokat, amik másik országba költözéskor sokkolják az embert. Magyarul megfogalmazva azok a negatívumok, amik lefelé húzzák a mérleg serpenyőjét.

Egészen addig, amíg a pozitívumok serpenyője van lejjebb, nincs baj. Mikor az arány megfordul, akkor szoktak az emberek elgondolkodni a hazatérésen. Persze ez nem ilyen egyszerű. Vannak olyan országok, ahol a negatívumok ellentételezésére csak és kizárólag a pénz lehet az eszköz. A sok pénz. Azért ez európai országokra nem jellemző.

Mi már négy és fél éve vagyunk itt. Talán a kezdeti eufória elmúlt, talán a stációkat végigjártuk, és bizony a keresztre feszítés is elmaradt. A mérleg serpenyőjében a pozitívumok jócskán többen vannak, mint a negatívumok, de most mégis az utóbbiakról írnék.

Nem választom most külön egyes népek viselkedési szokásait, hiszen London olyan multikulturális város és olyan szinten keverednek benne a nációk, hogy én most egy kalap alá véve mindent, írok a nagy egészről.

Mentalitás

Rendkívül vigyáznak a másik ember intim szférájára. Beszéd közben nem másznak bele az arcodba; ha elmennek melletted, de a ruhájuk hozzád ér, már bocsánatot kérnek DE, és itt a DE után igen súlyos dolgokat mondok: itt az emberek a világ legnagyobb rablói és tolvajai. Mind.

Gátlástalanul lopják és rabolják az idődet az élet minden pillanatában. Azon már fenn sem akadok, hogy a LIDL-ben, ahol alig férni el a polcok között, megáll a birkája középen és percekig telefonál, blokkolva ezzel a többi vásárló továbbhaladását. Ez itt természetes és senki még csak felháborodva sincs.

Persze ezt nagyon elegánsan úgy is fel lehet fogni és kommunikálni, hogy senki sem siet. Na de én igen! Én sietek, mert jobb dolgom is van annál, hogy a parasztivadék mögött várakozzak, amíg telefonál, hiszen csak szélre kéne kiállnia és mindenki mehet a dolgára.

Ez a más ember idejének szégyentelen tolvajlása az élet minden területén jelen van. Az is mindennapos dolog, hogy kipakol a pénztárnál egy bevásárlókocsi árut a szalagra és visszamegy még valamiért. Addig percekig áll a sor, áll a kassza és állok a sorban, azt kívánva, hogy lépjen vadházasságba a jó édes anyjával.

Olyat is láttunk már, hogy a kasszánál nem pakolt vissza a kosárba, hanem mindent akkurátusan rendszerezve rakta a szatyraiba. Ezért senki nem szól, nem háborodik fel, ez itt természetes.

Közlekedés

Na, ott történnek csuda dolgok. Londonban a világ összes béna, tesze-tosza, libáért vett jogosítványú emberét összehozta a sors. Ha lehet, itt még gátlástalanabbul rabolják az idődet.

Golders Green főutcáján, ahol két egymással szembeni forgalmi sáv van az út szélén parkolósávval, és ha az mind foglalt, akkor a világ legtermészetesebb dolga, hogy megáll az autóval az egyetlen haladó sávban és elmegy valahova. A mögötte lévők meg majd haladnak, ha a szembejövő sávban valaki elengedi őket.

Az sem zavar senkit, hogy buszok is közlekednek ugyanitt. Majd kikerüli. Hiába van bekamerázva minden utca, hiába van a buszok orrán kamera, könnyedén lehetne szankcionálni az ilyen eseteket, de nem történik semmi.

Ha valaki megy előtted és úgy gondolja, hogy betolat parkolni két autó közé, akkor te nyugodtan előveheted a Háború és békét kiolvasni, de lehet, hogy előbb végzel vele, mint ő a tolatással.

A kedvencem, mikor megfordulnak az úton. Itt nincs olyan, hogy lekanyarodik egy mellékútra és a háztömböt megkerülve fordul meg. Itt természetes, hogy akármilyen forgalom van, akárhány sávon kell keresztülmenni, megfordulnak. Ha meg tud fordulni tolatás nélkül, akkor is beiktat minimum három hátramenetet, mert fogalma sincs az autója paramétereiről.

Na, de amikor nincs elég hely! Az az igazi cirkuszi mutatvány. Azzal kezdi Fittipaldi, hogy keresztbe fordul az autóval, elfoglalva mindkét haladó sávot. Ettől a pillanattól kezdve tizennyolc perc negyvenhárom másodperc, míg megtalálja a rükvercet. Ha megtalálta, akkor megmozdul hátrafelé teljes huszonöt millimétert.

Hogy a kormányt jó irányba tekeri vagy nem, az is kétesélyes, de ennek taglalásától most tekintsünk el. Szóval megmozdult hátra. Ugyan van mögötte még másfél méter, de ő azt nem látja. Neki elég a huszonöt milliméter.

Akkor most már rutinosabban tizenhat perc hetvenhat másodperc alatt megtalálja valamelyik előremenő fokozatot. Nem feltétel, hogy ez az első fokozat legyen.

Akár a harmadik is lehet, és akkor a motort üveghangra pörgetve fél kuplungot leégetve hatalmas füstfelhőben előremegy harminckét millimétert. Ezt a folyamatot megismétli még háromszor, míg úgy gondolja, hogy már ő jó irányban áll és haladhat egyenesen.

Ennyi idő alatt az aszfaltból csinos erdő nőtt ki, az autókat moha lepi be, a gumikból elszökött a levegő, a buszüléseken az utasok csontvázai fehéren világítanak, a kapaszkodókon gibbonok csimpaszkodnak. Beköszöntött a világbéke.

Balesetek esetén is elő szokták venni a tisztességtelen módszereket. Jó tanácsként mondom, hogy ha valaki itt baleset részese, akkor a baleset pillanatának elmozdulás nélküli állapotát azonnal és részletesen fényképezze körbe. Ma már minden telefonban van fényképező, ez nem lehet probléma.

Elmondom az én esetemet. Főútról kanyarodtam mellékútra. A mellékútról kikanyarodó még a főúton belém jött. OK, minden ment a maga útján, nem én voltam a hibás, az okozó elismerte felelősségét, ámen.

Aztán fél év múlva kaptam egy levelet a biztosítómtól, hogy én vagyok a hibás. Válaszoltam, hogy nem én vagyok a hibás. Írják, hogy de én vagyok, és már lezárták az ügyet.

Én meg visszaírtam, hogy fényképekkel tudom bizonyítani, hogy a másik fél a hibás és álljanak elő az én felelősségemet alátámasztó bizonyítékokkal, ellenkező esetben jogi útra terelem az ügyet.

Jött egy levél, hogy NEM én vagyok a hibás, és megmarad a bónuszom. Miért kóstoltak be fél év múlva? Azért, mert a térfigyelő kamerák meg buszkamerák felvételeit fél évig őrzik, utána már esetleges bírósági eljárás során nem lehet kikérni. Szóval némi tisztességtelenségért itt sem mennek a szomszédba.

Parkolás

Nem az a kérdés, hogy megbüntetnek-e tilosban parkolásért, hanem az, hogy mikor. Mert hogy meg fognak, az biztos. A parkolótársaságok ugyanolyan tisztességtelen lehúzós tetvedékek, mint otthon.

Mondok egy példát. A mi utcánk egy parkolási zónához tartozik. Legyen ez a zóna a D zóna. Az én engedélyem a D zónára szól. A zónák határain átfedéseket szoktak hagyni. Vagyis a D és W zóna határán DW jelzéssel hagynak néhány parkolóhelyet, ahol mindkét zóna autósai parkolhatnak.

A mi utcánk vége szintén ilyen átfedéses zóna. Az ember azt gondolná, hogy a zónák határait az utcák vonalai határozzák meg valamennyire. Én is ezt gondoltam, de ez a gondolat 55 fontba fájt nekem.

Ugyanis az egész utcánk D zóna, a végén néhány átmeneti DW zónás parkolóhellyel és most jön a lényeg, betettek a mi utcánkba három W zónás helyet. Vagyis az egész utcában parkolhatok, kivéve az utca végén a jobb oldalon három helyet. A bal oldal már DW jelzésű. Szóval így megy ez itt. Is.

Tömegközlekedés

Csak magamat tudom ismételni. Csapnivaló, szervezetlen, megbízhatatlan. Viszont legalább jó drága. A buszok rendszertelenül közlekednek, és bármikor bárhol megszakíthatják az utat.

A buszjáratok közlekedése nem végállomástól végállomásig tart, hanem ötletszerűen bárhol azt mondhatja a sofőr, hogy ITT van a végállomás. A vezetési kultúra szomáliai szint, merthogy a sofőrök is onnan jöttek. Na, jó, való igaz hogy a magyar sofőrt mindig meg lehet ismerni, mert normálisan közlekedik. Ez tény. A buszokon késő délutánra bokáig járunk a szemétben. Az „úri” közönség kezéből minden ott esik ki, ahol éppen van.

A metró az más műfaj. Minden végállomáson takarítják, összeszedik a szemetet. Az utazóközönség teljesen más, mint a buszoké. Csendes, kulturált, udvarias. A metró csak egy fokkal megbízhatóbb, mint a busz. Igen gyakoriak az üzemzavarok. Hónapokig járhatsz ugyanazon az útvonalon ugyanazt a szolgáltatást kapva, aztán egyszer behúzva előtted a rács és kiírva, hogy a metró nem közlekedik.

Volt már néhány csörtém buszsofőrökkel itt az oldalon. Végső érvként mindig azt hozták fel, hogy én hogyan csinálnám. Kérem szépen, nem ez a kérdés. Nem én kapok font tízezreket London közlekedésének megszervezéséért.

Én UTAS vagyok, aki FIZET egy szolgáltatásért. Olyan pénzzel fizetek, amit kemény munkával kerestem, és amelyik munkában nekem sem megengedett a hibázás. Ezért a pénzért én is hiba nélküli szolgáltatást várok. KIFOGÁSOK NÉLKÜLI hibátlan szolgáltatást. Ha egy busz homlokára rá van írva, hogy a végállomás Golders Green, akkor az a végállomás ne Kilburn legyen. Ez olyan nagy kérés?

Vásárlási kultúra

A vásárlási kultúra az olyan tenyérbe mászó. Mikor levesz egy ruhát a fogasról, majd miután magához próbálta, ott esik ki a kezéből, és megy tovább, akkor úgy tudnám fejbe vágni, hogy a takony menetet vágna a nyakán.

Olyan nincs, hogy valaki megfog egy terméket, azt ugyanúgy tenné vissza a polcra. A hipermarketek ruhaosztályán estére térdig járunk a ruhában. Ugyanez igaz minden más részlegre, legyen az mirelitosztály vagy zöldségpult.

Az áruházi lopás olyan természetes, hogy még leplezni sem próbálják. Bejön a csöves és simán mindenki szeme láttára betesz a kabátja belső zsebébe egy töményet.

Munkahely

Amit erről tudok mondani az igazából nem negatívum. Viszont kultúrsokknak tökéletes példa. Én Magyarországon az építőiparban ledolgoztam 30 évet. Ez idő alatt láthatósági mellény volt rajtam talán két napot. Biztonsági sisak talán egy hetet.

Acélorrú bakancs az már többet, mert volt, ahol azt adtak a munkaruha mellé, de általában odaadtam valakinek a családban és normális könnyű cipőben dolgoztam. Egyébként a cégnél a gépkezelők kérhettek acélbetét nélküli munkavédelmi cipőt is. Hogy abban mi volt a munkavédelem, azt nem tudom.

Angliában a legnagyobb sokk az elképesztően szigorú munkavédelmi előírások garmadája. Eleve a munkaterületre csak arra a területre szóló oktatás után, ujjlenyomat azonosítóval ellátott beléptető-kapun keresztül, biztonsági sisakban, láthatósági mellényben, acélorrú bakancsban, kesztyűben, és védőszemüvegben szabad belépni.

Mivel szemüveges vagyok, rám nem vonatkozik, de volt már hogy kerestek akkora védőszemüveget, ami ráfért a dioptriás szemüvegemre. Olyan is volt már, hogy az építésvezetővel akartam beszélni és csak akkor állt szóba velem mikor védőkesztyűt vettem fel.

A gépben a sisakot levehetem, de ha kiszállok, akkor sisakban, védőkesztyűben tehetem. A végtelenségig lehetne sorolni az egyéb biztonsági előírásokat, amiket nem csak előírnak, de be is tartatnak. Ha a brit munkavédelmi rendszert veszem 100%-nak, ahhoz képest a magyar jó, ha van 20%.

Ennyi volt, amit hirtelen össze tudtam szedni kultúrsokk témájában.”

(Fotó: Puhacica)

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: kultúrsokk Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr858383286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2016.02.12. 06:55:40

sok jo szolas volt benne, ugyhogy csak azt idezem amin a legjobban rohogtem:

"szomáliai szint, merthogy a sofőrök is onnan jöttek" :D

adg 2016.02.12. 07:33:42

Nehéz az élet...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 07:52:08

Rohadt életbe már megint Digger poszt.
Lője már le valaki azt a faszt.
:))))))))))))))))))

adg 2016.02.12. 07:52:44

"Hogy abban mi volt a munkavédelem, azt nem tudom."
Az, hogy igy el lehetett szamolni. Azert ha valami vastag talpu es vastag borbol keszult cipo, akkor az eleg sok balesetet kived.

Kesztyu minek, ha nem vegzel olyan munkat. Szemuveg ugyanez, ha nem repked semmi, akkor ertelmetlen. Amikor meg repked, ugysem lesz rajtad. :)

A sisak hasznos, tudom igazolni. Multkor hatraleptem egy kicsit, hogy elengedjek egy idiotat, aki egy 5 meteres vascsovel egyensulyozott, es kozben jo lendulettel bevagtam a fejem valamibe. Egy allvanynak a csavarja volt, siman utott volna meg egy likat a fejembe.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.02.12. 07:57:14

Ez jó volt. :))

Munkavédelmi témában: volt olyan cég ahol a férjemnek csináltattak dioptriás munkavédelmi szemüveget.
A vásárlási kultúra szerintem környék függő. Wembley-ben én is láttam hasonlót, de itt kint nem, itt illik visszapakolni mindent a helyére.
Parkolás terén az én férjem nemes egyszerűséggel kiszáll és segít a szerencsétlenkedőnek. Legtöbbször simán átengedik neki neki a kormányt ő meg pikk-pakk beteszi az autót a gyufaskatulyányi helyre. A delikvens hálálkodik mi meg mehetünk tovább még megőszülés előtt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 07:59:41

@adg:
Amit otthon adtak munkavédelmi cipőt az a papírba szerint az volt de valójában egy könnyű tavaszi cipő volt.
Ráadásul jó fazon így utcai használatra tökéletes volt. Háromszor annyit bírt mint bármilyen bolti cipő.
Viszont sehol semmilyen megerősítés nem volt rajta.

Itt a szemüveg, kesztyű azért kell mert ELŐÍRÁS.
Pont.

HardPötty 2016.02.12. 08:09:00

Jó volt Digger. Érdekes ez, mert ebből én pl nem sokat tapasztalok, bár ismerős dolgokat írtál. Igaz kisvàrosban lakok, eleve könnyebb itt a tömegközlekedést szervezni de nem esküdnék meg, hogy olcsóbb.. A parkolás neg sok helyen free.
A vásárlási szokásokból engem is a cuccok elhajítása irritál a legjobban, de az is érdekes amikor a személyzet kerek szemmel bámul mert a nadrágot normálisan visszahajtogatom a fogasra és visszakasztom a helyére.
A vezetés.... hát annyit kell tudni erről, hogy szerintem ha elég óvatosan vezetsz, akkor kapsz jogsit... nem is kell minden szabályt feltétlen ismerni... érzetre legalább is ilyen a helyzet.
A munkavédelem nem más mint egy húzás arra, hogy kivèdje a cég magát és ne tudd beperelni. Nálunk training volt arra, hogy maszkot és szemüveget kell felvenni ha a pókhálót szedjük le a plafonról... ha a szádba szemedbe megy valami nem tudsz hisztizni, mert csak ràmutatnak a training papírra... Életszerű hogy egy pókháló miatt űrhajósnak öltözöl... de a cég védve van. Megkockáztatom valaki korábban csinált ebből pénzt magának azért kellett az előírás.
Van még valami ami kiakaszt. Időpontra hívnak valahova és előző nap még sms-t e-mailt is kapsz, hogy gyere el meg pontos legyél... utàna félórát váratnak. A másik a GP. Telefonon foglalni akarsz időpontot mondjuk hétfő du. 2-re. Válasz hogy nincs hely. De ha véletlen be tudsz menni hétfő de. akkor meg van... A sztori az volt hogy kellett egy időpont nekem. Előző hèt csütörtök telefonàlt feleségem egy hètfői időpontért. Elhajtottak hogy nincs. Én kb 5 perccel később járta arra munkából jövet... nekem adtak de csak azért mert ott sopánkodtam. Elsőre azt mondtàk nincs.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.02.12. 08:09:01

Ez jó volt.
Köszi.
Nem szeretem, amikor valaki csak a jó dolgokról áradozik, holott mindenhol van sz@r is.
:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 08:09:05

@adg:
Jaa itt az állvanycsavarokon műanyag vedőkupak van. Mint ahogy minden beépitett betonvas végen pezsgősdugóhoz hasonló védőgomba.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.12. 08:11:47

Elég erős az angolod ahhoz, hogy egy vitás helyzetet rendezni tudj a biztosítóval, vagy valaki másra bíztad a tennivalókat? Csak azért kérdem, mert ez fontos lehet azoknak, akik külföldre készülnek. Sok olyan eset adódhat, ahol meg kell tudnunk védeni az érdekeinket, de idegen nyelven ez általában nehezebb. Gyakran még magyarul sem érti az ember a jogi szakzsargont. Arról nem is beszélve, hogy sokan úgy indulnak útnak, hogy még mentőt sem tudnának hívni maguknak, ha a szükség éppen úgy hozná.

Szerintem ez egy nagyon lényeges pontja a határátkelésnek, így erről akár egy jó kis bejegyzés is íródhatna. Mert egészen más a konyhanyelv, és más az, amikor azonnal kell intézkedni (például egy közúti baleset során), pláne akkor, ha egy helyivel kerül szembe az ember, aki szándékosan úgy fog beszélni, hogy ne értsük meg. Vagy mondjuk sürgősen orvost kell hívni a gyerekhez, és telefonon kell tudni elmondani, hogy mik a tünetek.

Taxomükke (UK) 2016.02.12. 08:31:53

Digi, az a baj, hogy a Lidliben meg a Primarkban vásárolsz... gyere te is a Waitrose-ba meg a Harrodsba, ott nincsenek ilyen problémák.
Ja és a nyolcvanon túli ügyetlen sofőröket ne bántsd, hamarosan az én ügyfeleim lesznek.
;)

HardPötty 2016.02.12. 08:32:08

@A nagy kékség: két hónap alatt sajnos két koccanásom volt. Bár nem hiszem hogy jól beszélnék, de zökkenőmentesen megbeszéltük mind két esetben, hogy mi történt, illetve adatokat cseréltünk. A biztosítót igaz hogy a feleségem hívta fel de nem tudtam kikerülni a beszélgetést velük mivel én vezettem. Ha nem èrtettem valamit, akkor máshogy mondták. Az első koccanás esete lezárult gond nélkül a második folyamatban van, de eddig nyelvi akadály nem volt. Írni akarok majd erről a blogomban, de megvàrom a másik ügy lezárását.
Igazad van a segèlyhívással kapcsolatban! Én akkor döbbentem rá, hogy nem tudok alapvető telefonszámokat, amikor a gyerek megszületett. Mondom ha baj van azt se tudom milyen számot tàrcsázzak. Nagy felelőtlenség. Azóta minden a mobilba mentve :) Ezt javaslom mindenkinek.

Muscari 2016.02.12. 08:32:52

@ChristineK: attól is függ, hogy milyen áruházba mész. Míg egy Primarkban vagy H & M-ben ez tök természetes, a Marks and Spencer red fölötte lévő kategóriában már nem jellemző.

A buszsofőrök között nagyon sok a barom, aki azt hiszi, hogy Formula 1-es autót vezet, az tény. Az a dolog, amit említettél, Digger, hogy leszállítanak a buszról, csak bizonyos járatokra jellemző. Mifelénk nem találkoztam ilyennel, de a férjem rendszeresen jár a 328-assal, arról minden második alkalommal leszállítják. Meg sofőr csere és hasonló nyalánkságok.

adg 2016.02.12. 08:32:52

@diggerdriver: A betonvasakon itt is van, ha nincsenek visszakampozva. Nagyon helyesen, az tenyleg egy ertelmes szabaly, en is akadtam mar bele betonvasba, meg otthon. Es szinten otthon volt egy majdnem ilyen baleset is. A muki meg akart sporolni 10 meter setat, atlepett az egyik allvanyrol a masikra, es 4 meter magasbol hanyattvagta magat. 20 centivel esett a kiallo vasak melle, igy meguszta egy medencetoressel meg némi agyrazkodassal, de nem lett keresztulszurva.
Mondjuk ezen a muanyag kupak sem segitett volna sokat.

Taxomükke (UK) 2016.02.12. 08:34:02

@A nagy kékség: Elvileg hivatalos ügyintézésekhez kaphatsz tolmácsot, ha előre szólsz.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 08:37:17

@Muscari:
Ja. A 328ason volt hogy szakadó esőben leszállítottak negyed óra mulva jött a masik es addig a busz amin odáig jöttünk OTT VÁRT.
A 83as is tipikus ilyen járat meg meg sok.

adg 2016.02.12. 08:40:21

A ruhak ledobalasa nem feltetlenul bunkosag, inkabb mas szokas. Kellene ra lenni szemelyzetnek, aki osszeszedi surun, hogy ne kelljen rajtuk jarni.
Itt altalaban ugy van. Par darab van a foldon, de jon a kiscsaj es osszeszedi.
A tudomany a dolog mogott az, hogy a vasarlo sokszor nem tudja rendesen visszatenni, vagy nem a helyere teszi, vagy akarmi. Majd a boltos rendesen felakasztja es a megfelelo helyre teszi, igy a kovetkezo vasarlonak jo helyen lesz. Nem lesz a gatyak kozt melltarto, meg a 42-es vallfan 38-as akarmi.

Itt neha a probafulkeben is bennemaradnak a cuccok. Pedig a fulke mellett van egy nagy doboz, elvileg oda kell bevagni a nem jo ruhakat.
En nem banom ezt a modszert, nem zavar, es egyszerubb nekem. Otthon is odaadtam az eladonak, hogy hajtsa ossze, vasarolni akarok nem origamizni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 08:40:34

@A nagy kékség:
Segítettek.
Például Zolika felesége Judit rengeteg hasonló dologban segített.
Utólag is nagy köszönet érte.

HardPötty 2016.02.12. 09:00:42

Volt még egy érdekes eset amin lefagytam egy kicsit, de alapvetően értettem a hölgy "kiborulását".
Engem úgy neveltek (gondolom benneteket is), hogy udvarias és előzèkeny legyek a nőkkel, óvjam őket stb. Tanultam etikettet is mèg középsuliban. Ez azért fontos mert volt egy nő, akivel volt egy hivatalos dolgom. Megbeszéltük hogy egy kávézóban találkozunk. Pontosak voltunk, illetve megvártam a bejárat előtt (kb 1 perc). Be is mentem előre ő követett és nyilván a pulthoz indultunk. Szerettem volna vendégül làtni, de kiakadt (csak finoman). Mondván nem jelent neki gondot a sajàt kávèját kifizetni. Megdumàltuk amit megkellett. Aztán elkövettem azt a hibát hogy segíteni akartam a kabátjával. Mosolyogva megjegyezte hogy nem gyerek és kifelé menet már csak annyit mondot nevetve, hogy meg se próbáljam előre engedni az ajtóban. Vicces egyben számomra kínos helyzet volt. Igaza van abban hogy nő és férfi egyenlő, de szerintem az udvariasság az ember stílusát is meghatározza.
Furcsa helyzet volt és maradtam udvarias. A hölgyek többsége èrtékeli mèg.

HardPötty 2016.02.12. 09:01:23

Volt még egy érdekes eset amin lefagytam egy kicsit, de alapvetően értettem a hölgy "kiborulását".
Engem úgy neveltek (gondolom benneteket is), hogy udvarias és előzèkeny legyek a nőkkel, óvjam őket stb. Tanultam etikettet is mèg középsuliban. Ez azért fontos mert volt egy nő, akivel volt egy hivatalos dolgom. Megbeszéltük hogy egy kávézóban találkozunk. Pontosak voltunk, illetve megvártam a bejárat előtt (kb 1 perc). Be is mentem előre ő követett és nyilván a pulthoz indultunk. Szerettem volna vendégül làtni, de kiakadt (csak finoman). Mondván nem jelent neki gondot a sajàt kávèját kifizetni. Megdumàltuk amit megkellett. Aztán elkövettem azt a hibát hogy segíteni akartam a kabátjával. Mosolyogva megjegyezte hogy nem gyerek és kifelé menet már csak annyit mondot nevetve, hogy meg se próbáljam előre engedni az ajtóban. Vicces egyben számomra kínos helyzet volt. Igaza van abban hogy nő és férfi egyenlő, de szerintem az udvariasság az ember stílusát is meghatározza.
Furcsa helyzet volt és maradtam udvarias. A hölgyek többsége èrtékeli mèg.

wuaaa 2016.02.12. 09:09:33

A buszon azért ér bokáig a szemét, mert ugyanazok az igénytelen birkák használják őket, akik az utcát is. Nincs is nagy különbség amikor a buszból kilépsz az utcára.

Evain 2016.02.12. 09:22:50

@diggerdriver: Nekem a szemetelősdi az egyetlen kultúrális dolog, amin nagyon nem tudom túltenni magam. Értem én, hogy úgyis összeszedik, meg munkateremtés (blablabla), de én ADDIG sem akarom bámulni a szélnek eresztett cukrospapírt, kávéspoharat, stb.
Ruha földre dobása dettó. Először 98-ban jártam Londonban, már akkor is ki voltam akadva rajta. Fenének van kedve olyan helyen vásárolni, ahol valszeg az a ruha, amit leakasztok, az elmúlt pár napban a padlón hevert.

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2016.02.12. 09:33:19

koltozz vissza MO-ra !!!!! a nyugati elet nem neked valo :)

Mrs. Clayton 2016.02.12. 09:33:19

hat ez nem gorbe tukor, a sink estatek kornyeken meg ennel sokkal durvabb dolgok is mennek
mar evekkel ezelott mondtam, h nem kell ilyen helyre jarni
ha szeretnel igazan szep embereket latni, akkor javaslom valamelyik high court kornyeket meglatogatni

Mrs. Clayton 2016.02.12. 09:45:14

@Evain: itt mar valaki mondta, h a john lewisban nem latni foldre dobott ruhakat, vagy nalunk az utcan senki sem szemetel, sot a hetvegen a working men's clubbol hazaterok sem ordibalnak es rongalnak
aki ebbe az orszagba koltozik annak legovatosabban a lakaskereskor kell eljarnia, foleg ha pici gyereke is van, ugyanis az iskola az orvos a bolt a szomszed mind a kornyektol fugg
ebben az orszagban az elkepzelhetetlen mint Mo-n hogy az orvos veled lakik a panelban, vagy az utcaban, meg a tanito neni a szomszedod ha te varrono vagy

Evain 2016.02.12. 09:52:52

@Mrs. Clayton: én nem is ott élek :D De a szemetelést épp elég ideig bámultam Amszterdamban, ahol az első lakásunk a török/marokkói negyedben volt. Na ott voltam tanuja olyan jelenetnek, hogy a főkötős anyuka a barátnéjával meg a babakocsis gyerekével bement a bankba, kihozták az ingyen kávét, leültek a padra, és szó szerint szélnek eresztették a cukrospapírt.
Ha nem jártak volna az utcaseprő kocsik napi szinten, valóban térdig jártunk volna a szemétben, annyi lett mindig a nap végére. :(

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.02.12. 09:54:02

@diggerdriver: Mivel szulinapos vagy ,voltál, ez nem ma fog bekövetkezni...
:)

Galaxhopen [Swe] 2016.02.12. 09:55:53

@diggerdriver: „Mit nevezünk kultúrsokknak? Az olyan, mi szocializálódásunktól eltérő szokásokat, amik másik országba költözéskor sokkolják az embert. Magyarul megfogalmazva azok a negatívumok, amik lefelé húzzák a mérleg serpenyőjét."

Én teljesen át tudom érezni az összes leírt szituáció iránti rosszérzésedet és a világért sem akarok kötekedni (és ezt tényleg komolyan gondolom!), de kedvenc vesszőparipám :-), a _kultúrsokk_ definíciója nem pont ez.

Bertók Zoltán - ausztrál bevándorlási ügynök - oldaláról idéznék (némi plusz infóval kiegészítve), mert remekül összeszedi (ezt is):

>>>
"A Wikipédia szócikke szerint a kulturális sokk kifejezés azokra az érzésekre (aggodalom, meglepetés, tájékozódási zavar, bizonytalanság, zavarodottság) utal, amit az emberek olyankor élnek át, amikor egy teljesen különböző kulturális vagy társadalmi környezetben kell élniük, “működniük” (például egy idegen országban).
>
A kultúrsokk egy pszichológiai folyamat, amin az új környezetbe, új kultúrába kerülő emberek átesnek. A folyamat hosszú, több éven át zajlik, és négy szakaszra bontható:
1. “Nászút vagy mézeshetek” szakasz
2. Az “alkudozás” szakasza
3. A "ráhangolódás vagy beilleszkedés" szakasza
4. A "mesterszakasz”
>
A kulturális sokk feldolgozása három lehetséges módon végződhet:

a) A “rejectorok” képtelenek beilleszkedni a másik ország kultúrájába: elszigetelik magukat a környezetüktől, és ellenségként tekintenek a fogadó országra. Az ebbe a típusba tartozók birkóznak meg nehezebben a fordított kulturális sokkal is.

b) Az “adopterek” teljesen integrálódnak az új környezetbe, kultúrába, és lassan elveszítik eredeti identitásukat. E csoport tagjai azok, akik ha tehetik, végleg a befogadó országban maradnak.

c) A “kozmopolita” csoport tagjai kiválóan beilleszkednek az új ország életébe, de nem okoz nekik komolyabb nehézséget sem a visszatérés, sem az, hogy egy harmadik országban telepedjenek le.
>
Úgy gondolom, hogy az élménybeszámolók megítélésében sokat segít, ha tudjuk, hogy a szerző a kulturális sokk átélésének melyik fázisában van.

Az összehasonlítás ugyanis természetes velejárója az egész folyamatnak. Aki a “nászútról” jelentkezik, az még mindent rózsaszínben lát (“itt minden jobb”). Az “alkudozók” akadályokról számolnak be, arról, hogy nem látnak vagy kapnak segítséget, úgy érzik, mintha mindenütt falakba ütköznének (“itt sok minden rosszabb vagy egyenesen borzasztó”).

A beilleszkedés fázisában vagy a mesterszakaszban viszont már kisebb hangsúlyt kapnak a kezdeti nehézségek, és nagyobbat a beilleszkedés sikere. Az új ország ekkor egyben egy másik vonatkoztatási rendszer is, amiből pedig másképp (és sokszor jobban) látszanak a Magyarországon korábban tapasztalt hibák vagy hiányosságok, a megítélés keretét pedig már az új ország kultúrája adja.

A posztolókat emiatt számos kritika éri, pedig az összevetés hátterében többnyire valóban nincs rosszindulat, kivagyiság vagy kárörvendés, a következtetéseik a fenti logika alapján ezek nélkül is megérthetőek. (Adott esetben ez persze nem mentség véleményem szerint a posztíró stílusára, vagy arra, hogyan reagálnak a hozzászólásokra…)"
<<<

Úgy általában, bárkinek tudom javasolni az egészet, az egyes szakaszok részletes leírásával, példákkal, tippekkel, stb.:
bertok.com/letelepedes/a-kultursokk
+
bertok.com/letelepedes/a-kultursokk-tunetei
+
bertok.com/letelepedes/a-kultursokk-kezelese

M. Péter 2016.02.12. 10:02:33

@NomádMatyi: Lengyelül beszélő, fehér bőrű szomáliaiak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 10:25:41

@M. Péter:
Telitalálat. Igen olyan is van:))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 10:27:43

@Mrs. Clayton:
Úgy döntöttem ma úriember leszek.
Csak ma csak most csak neked….

Ana72 2016.02.12. 10:31:35

@HardPötty: olvass egy kis szakirodalmat hétköznapi illetve jóindulatú szexizmus témában. Érteni fogod utána. Vagy nem, ez rajtad múlik.

SECI 2016.02.12. 10:31:42

Ez a poszt joreszt nem Angliarol, hanem Eszak-Londonfalvarol szol. Az meg olyan, amilyen... Angolt is lehet benne talalni, nem mondom, de ritkan. Szoval a poszt irojanak erdemes lenne egyszer eltolteni egy hetet Angliaban is.

2016.02.12. 10:32:19

Digger, ideje elköltözni a gettóból, mert igazából Anglia nem ilyen.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 10:42:44

@SECI: @k3y:
Készséggel elhiszem amint megírjatok hogy milyen.
Mert addig csak egy válasz lehetseges:
De ilyen.

adg 2016.02.12. 10:55:39

@Galaxhopen [Swe]: Csak ugy erdekessegkepp is erdemes olvasgatni Zoli oldalat, ha valakit erdekel au, kezdhet ott ismerkedni az orszaggal. Eleg sok erdekesseg van rajta, es igen kivalo irasokat lehet ott talalni, mint pl az elso benyomasaimat Darwinrol, nehany honap utan.
Az elso vizumomat is o csinalta. Rendes gyerek.

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.02.12. 10:59:58

@Ana72: Könyörgöm...
Aki udvarias, erre neveltek, szívesen csinálja...
Annak kell szakirodalmat olvasnia???
Szerintem meg kellene szokni ,hogy ez...a mi korosztályunk ilyen...
Neveljetek ki ,fel egy másikat aki már nem ilyen lesz...
De az a világ nem tetszik nekem...

Sanz 2016.02.12. 11:07:51

A közlekedéses rész érdekes, bár szerintem ez amiatt is van, mert alapvetően nagyon sok a szűk út. Például Cambridge-ben van kettő, a városból kivezető út, és mindkettő 2x1 sávos. Állandó a dugó, ráadásul majdnem végig "Zone 20" (30 km/h-os korlátozás) van. És erre még rájön az, hogy ezeken az utakon járnak buszok, amelyeknek a megállója az úton van, nincs külön kiépített buszmegálló (ami kvázi egy harmadik sáv lenne), így a busz mögötti kocsiknak meg kell várni, amíg az első ajtón leszáll mindenki, majd felszáll mindenki (mert csak egy ajtó van), igaz, emeletes a busz, majd utána szépen továbbmegy a 300 méterre lévő következő megállóig a busz. Nem is csoda, hogy alig buszozik valaki, konkrétan olykor gyorsabb gyalog eljutni 2-3km-es távolságra, mintha busszal mennék.
Autóba ülni pedig csak a legtürelmesebbeknek ajánlott.

HardPötty 2016.02.12. 11:12:23

@Ana72: ezért voltam zavarban. Rájöttem hogy miért kényelmetlen neki, de nem találtam rá módot hogy másképp fejezzem ki a tiszteletem. Az idősebb ferfi munkatársat is előre üdvözlöm vagy előre engedem pusztán a tisztelet jeléül. Vagy ebben az esetben is sexista vagyok? Ha nem vagyok udvarisa akkor meg bunkó vagyok... egyik sem jobb. :)

Hari Seldon 2 2016.02.12. 11:21:04

„A kedvencem, mikor megfordulnak az úton. Itt nincs olyan, hogy lekanyarodik egy mellékútra és a háztömböt megkerülve fordul meg. Itt természetes, hogy akármilyen forgalom van, akárhány sávon kell keresztülmenni, megfordulnak.”

Én ezt nálunk a bölcsőde előtt tapasztaltam. Máshol nem nagyon.

„Ennyi idő alatt az aszfaltból csinos erdő nőtt ki, az autókat moha lepi be, a gumikból elszökött a levegő, a buszüléseken az utasok csontvázai fehéren világítanak, a kapaszkodókon gibbonok csimpaszkodnak. Beköszöntött a világbéke.”

Nagyon jó…

„Balesetek esetén is elő szokták venni a tisztességtelen módszereket. Jó tanácsként mondom, hogy ha valaki itt baleset részese, akkor a baleset pillanatának elmozdulás nélküli állapotát azonnal és részletesen fényképezze körbe.”

Ezt nálunk is tanácsolja mindenki. Főleg a rohadt kétsávos körforgalmaknál. Azt a barmot akli kitalálta, beültetném egy örökké forgó körhintába. (még a kis forgalmú egysávos elmegy)
Ott szépen mész a külsőben, és a barom bevág eléd,mert éppen a következőben kell kimennie.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 11:21:04

Mindig megdöbbenek hogy micsoga humorérzék deficit van az emberekben.
A poszt címét HA adta.
Telitalálat.
Felismerte hogy ez egy karikatúra. Minden momentum túlhangsúlyozott. Mint amikor egy karikatúran lapatfület rajzolnak Károly hercegnek. Szándékosan szatirikus írás.
A címe GÖRBE tükör.
A görbe tükör nem a valós képet mutatja de a valóságot veszi alapul.
Hihetetlen hogy ezt értelmes embereknek mindig újra és újra el kell magyarázni.
Varom a hozzászólást hogy Angliában nem élnek gibbonok. Dehogynem. Itt kommentel némelyik.

London2009 2016.02.12. 11:23:00

Baj van! Ezekbol amiket leirtal en semmit sem tapasztalok! Peldaul amit a vasarlasrol irsz, hogy lopkodnak a csovesek, meg nem tesznek vissza dolgokat a helyere ezt en igazan ertelmezni sem tudom! Sosem lattam ilyet! Ugyhogy gondolom a boltja valogatja. Eletemben nem voltam Lidlben. Ami engem zavar a boltokban az a csomagolas. MINDEN be van csomagolva muanyagba es meg a muanyagba csomgolt is be van meg egy muanyagba csomagolva. Gyulolom. Ezert is igyekszem a legtobb dolgot a piacon venni.
A tomegkozlekedes szerintem szuper es olyan tisztak felenk a buszok is meg a metrokocsik is, hogy enni lehetne a foldrol. Nagyon ritkan latok eldobott szemetet a buszon. Az egyetlen dolog ami engem is rohadtul idegesit, amikor a draga embertarsaim filmeket neznek a buszon fulhallgato nelkul!! Ezt megis, hogy kepzelik? De engem sem kell felteni, en rajuk szoktam szolni, hogy ne haragudjanak, de ez engem zavar. Ezzel meg altalaban nem tudnak mit kezdeni es lekapcsoljak…
Nalunk csak tuzriadok vannak rendszeresen. Meg szuper szekek, hogy nehogy megfajduljon a derekunk. Ugyhogy a health & safetybol en ennyit erzek. De ez mondjuk Budapesten sem volt maskent.
A parkolassal sincs problema, azt leszamitva, hogy iszonyu draga. Ha a metronal hagyom a kocsit, akkor 12 font per nap. Ugyhogy reszemrol ennyi, meg egy bambi.
Koszi a cikket Digger es utolag is boldog szulinapot!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 11:25:10

@Hari Seldon 2:
Ketsávosra panaszkodsz?
Boldog ember vagy.
Itt négysávos az átlag.

Itt minden körforgalom behajtóhoz ki lehet írni hogy ha itt belépsz hagyj fel minden reménnyel.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2016.02.12. 11:29:11

Az asszony is megőrjít azzal hogy bármikor képes látványosan útbanlenni nyilvános helyeken. Klasszikus példa a boltban keresztbe leparkolt kosár, amitől senki nem fér el. Sose veszi észre magát. Britek közé gyorsan beolvadna ezekszerint :D

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2016.02.12. 11:30:08

Nem lehet amúgy hogy ez a sok szar sofőr valójában mind bevándorló aki képtelen megszokni, hogy itt rossz oldalon mennek? :D

tsabus UAE 2016.02.12. 11:35:28

Jó volt ! Habár én vidéken élek és nem igazán tömegközlekedek, hasonlóak a tapasztalataim. Pár adalék:
- Azt hittem, a lengyel autósok kíváncsiskodnak legtöbbet egy balesetnél, de nem ! Az angolok képesek 10-zel araszolni a legkisebb koccanásnál is, hogy jól kibámészkodják magukat. Míg maga a baleset nem okozna semmi fennakadást, a hülye bámészkodók dugót okoznak még az autópálya szembe jövő oldalán is.
- Nagyon sokan katasztrofálisan rosszul vezetnek. Most már értem a tegnapi dokumentumfilmet, ahol egy "hölgy" 14. éve tanult vezetni, 245 tanfolyamon volt túl és a saját grófságában (Kentben) már egyetlen oktató sem állt vele szóba. Átment Walesbe és elsőre kapott jogsit, pedig valami rettenet belegondolni is, hogy egyszer szembe jöhet az úton, olyan förtelmes antitálentum...
- Igazából itt gyógyultam ki a rasszizmusból. Ugyanolyan fehér emberek, mint én, de hasonló körülmények között, mint otthon a cigányság (azzal a különbséggel, hogy itt van council house nekik), pont azokat a viselkedési formákat mutatják, mint amit otthon a cigányoknak szoktak tulajdonítani, etnikai alapon. Hangoskodás, bűnözés, pia, drog, összeszalad a família ha "eksön" van, stb. Szóval, ez nem bőrszín függő.
- A széthajigált ruhák a ruhaüzletben itt is megfigyelhetők, pedig nagyon nem London.
- A párkapcsolatok furák. Pár idézet férjektől/feleségektől: "Dehogy csókolom meg, hisz még elkapok valami bacilust"; "Nem tudom hol dolgozik"; "Szerintem, egy terrortámadásnál pajzsként használna"... WTF ?
- Alkoholista környékről származom, de ami itt megy, ahhoz képest Oroszország sehol sincs. Jellemző idézetek: "Ha nem iszol, hogy kezeled a stresszt ?"; "Képzeld, már két hete nem ittam semmit ! Tini korom óta nem fordult ilyen elő !" (jó 40-es az illető, felső vezető)

adg 2016.02.12. 11:40:51

@Hari Seldon 2: A ketsavos korforgalom nagyon hasznos es nagy ateresztokepessegu, biztonsagos keresztezodes. Ha jol van kitalalva. Ha csak siman ket sav van benne, akkor egy tragedia, de nezd meg ezt, turbo korforgalomnak hivjak, ha jol emlekszem: https://www.google.com.au/maps/place/Kecskem%C3%A9t,+Hungary/@46.8886465,19.6395011,115m/data=!3m1!1e3!4m2!3m1!1s0x4743da6108f61c3f:0x400c4290c1e1180!6m1!1e1

Ez szenzaciosan jo, cicikkel vannak elvalasztva a savok, csak a megfelelo helyen tudsz kimenni, nincs savvaltas es egyeb bohockodas. Oriasi ateresztokepessege van.

Aki sima ketsavost tervez, epit, jovahagy, azt tenyleg ott kene a kozepen karoba huzni. :D

Evain 2016.02.12. 11:46:19

@adg: ebből a fajtából nálunk rengeteg van. Ez nem is szokott gondot okozni. a jobbról-balról járdaszigetes szűkítés az igen. Ezzel próbálják a sebességet csökketteni kisebb településeken. Na ezeket szokták rendszeresen letarolni. :)

adg 2016.02.12. 11:47:47

Siman felretolom az utban levo kocsit a boltban. Soha nem volt belole gond.
-Sorry.
-No worries.

kesz.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.12. 11:55:08

@Ana72: Nekem hiányzik ez a "jóindulatú szexizmus". Biztos a korom teszi. Chivalry-nak hívták régen. Férjem feleannyi idős kolléganője volt látványosan kiakadva, mikor a férjem tartotta neki az ajtót.

2016.02.12. 12:00:37

@diggerdriver: A probléma hogy a gettóban laksz, én is láttam ilyen dolgokat kelet Londonban meg Croydonban. Szar helyek, normális boltban nem dobják le a cuccokat és nem szemetelnek.

A másik, hogy a buszsofőrnek ha lejár a vezetési ideje meg kell állnia és kész, neked is van tachográf kártyád nem? Mennyire büntetnek ha nem tartod be a pihenő időt?

Vezetni nem nagyon tudnak, de másodiknak parkolást nem szoktam látni, mert sok helyen kamera alapján is büntetnek, ez megint csak a helytől függ, mire ugrik a helyi tanács.

adg 2016.02.12. 12:02:40

@Evain: Az nagyon jo megoldas igen. Halado valtozata, amikor fekvorendor is van, es nem merolegesen az utra, hanem olyan 20-25 fokos szogben. Ha nem akarok kiesni a kocsibol, akkor at kell mennem a masik savba, hogy merolegesen tudjak rahajtani. Valami elmebeteg talalhatta ki.

https://www.google.com.au/maps/@-12.3758112,130.8517384,3a,75y,54.27h,73.18t/data=!3m6!1e1!3m4!1s41izSqIdkPbbzqqTq1LPhA!2e0!7i13312!8i6656

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 12:09:55

@k3y:
A buszsofőröknek MUNKAIDEJÜK van.
Nincs tachografuk mint ahogy nekem se.

Aha. Gettóban lakok.
Kösz hogy szóltál.

puhacica 2016.02.12. 12:10:51

jokat mosolyogtam, mikozben olvastam. foleg GG kozlekedes leirasan. :)
igy, zanzasitva olvasva egyebkent London egy rettenetes getto kepet mutatja, de a valosagban szerencsere kozel se ilyen borzaszto a helyzet. :D

(HA, ezert a kepert meg jogdijat fogok szedni. :D /csak vicceltem./)

@SECI: Central London is ilyen. es Kelet is. meg Del is. ez is Anglia, mint ahogy a barikas, rigofuttyos, szelfutta lankak is.

@adg: engem ez a foldredobos-megtaposos sztajl csak akkor zavar, ha az utolso, ram meretezett ruhan ott diszeleg a ciponyom. mert az ugye vagy kijon, vagy nem, attol fugg, miben tapicskolt elotte a delikvens.

adg 2016.02.12. 12:16:48

@puhacica: Ahol en szoktam latni, azert nem olyan nagyon durva. Nem a sor kozepere vagjak le, hogy tapossanak rajta, hanem a tobbi ruha ala. Es nincs ott honapokig, jon az elado hamar, es osszeszedi, visszarakja.Sok vevo is visszarakja, szoval ez nem ilyen igykellcsinalni vagy mindenkiigycsinalja dolog, csak viszonylag elterjedt.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2016.02.12. 12:19:59

@adg: ilyesmi itt mellettünk is van, villamossal súlyosbítva.
https://www.google.com.au/maps/place/Szeged,+Hungary/@46.2642502,20.1302548,236m/data=!3m1!1e3!4m2!3m1!1s0x474487e22bcce54b:0x400c4290c1e1190!6m1!1e1

2016.02.12. 12:31:10

@tsabus [UK]: "A párkapcsolatok furák. Pár idézet férjektől/feleségektől: "Dehogy csókolom meg, hisz még elkapok valami bacilust"; "Nem tudom hol dolgozik"; "Szerintem, egy terrortámadásnál pajzsként használna"... WTF ?"

Hogymicsoda? :D

2016.02.12. 12:34:37

@diggerdriver: valóban a helyi buszok csak GB szabályozás alá esnek, de a vezetési és pihenő idő szabályai akkor is érvényesek.

2016.02.12. 12:37:04

Ja, amugy erdekes ez az "atlagember-paradox", vagyis, hogy a vezetok tobbsege azt gondolja, hogy jobban vezet a tobbsegnel vagy az atlagember, hogy jobban vezet, mint az atlag, vagy valami ilyesmi.

Evain 2016.02.12. 12:40:41

@adg: Nálunk ezt a kerékpársáv bonyolítja. Szinteltérés az nincs, de spec ezen az úton csúcsidőben, főleg nyáron nagyon be tud dugulni. Másfelé meg nem lehet menni, mert ez vezet a hídhoz. A sok csatorna átka ugye :D

https://www.google.nl/maps/@52.2841059,4.5979402,3a,75y,293.34h,79.72t/data=!3m6!1e1!3m4!1sgo6yiYAbY2HQ9Habma4bow!2e0!7i13312!8i6656?hl=en

Mr Long 2016.02.12. 12:48:50

Hogy lehet valami értelmetlen hülyeség, vagy rossz Angliában? :)

puhacica 2016.02.12. 12:49:38

@adg: itt van ilyen is es olyan is, sot, meg amolyan is, ahol egyaltalan nincs ruha a foldon. :)

London2009 2016.02.12. 12:59:32

@diggerdriver: tenyleg Digger, merre laktok, ha nem titok?

P.Elliot 2016.02.12. 13:11:46

Hat nem tudom de itt is van az Usaban hogy a penztarnal valaki hosszan csomagol meg nem siet de ezert amerikai sosem reklamal, megvarja, valahogy ugy vannak vele hogy azert a par perc extraert nem erdemes szolni meg azt sem tudjuk hogy miert lassu. Utoljara egy latvanyosan lassu kozepkoru no rakosgatta be a cuccait a penztarosno is segitett, ismerhettek egymast mert megkerdezte a notol hogy hogy van? A vasarlo no mondta hogy oke, most lesz a negyedik kemoja, jol viseli.
Belulrol mar en is turelmetlenkedtem volna de erre eltunt belolem a sietseg erzese, istenem, szegeny, hat persze. Akad neha olyan hogy valoban visszamegy valaki mert valamit elfelejtett de ez nagyon ritka, es nagyon fontos dologrol lehet szo hogy ugy erzi hogy vissza kell menni, ezert sem szolnak ha nem is tetszik senkinek.De nyilvan ugy hogy csak ertefut, nem all neki keresgelni.
Itt az uzletben a sorokat elblokalni nem szokta senki, ha megis nem tudom attolni a kocsimat eleg egy elnezest moromolnom, az illeto eszbekap, bocsanatot ker es mar tolja is oldalra.
A sorbaaalas is kulturalt, nincs reklamacio, nincs eloretulekedes.
A buszok tisztak, minden vegallomason szetneznek es osszeszedik a szemetet ami igazan nincs, egy-ket bunko utas akad, altalaban mas orszagbeli aki eldobja a papirt/ nem lathato helyen mert azert a buszvezeto is szol ha eszreveszi, mert ki van irva hogy szemetelni tilos, enni sem, inni sem szabad.
Az aruhazakban nincs szetszorva, foldredobalva a ruha, vissza szoktak akasztani. Ha megis foldre dobjak az teljesen biztos hogy kulfoldi de ezert nem az elado hanem a masik vasarlo is szol hogy vegye fel az illeto, mert vegye fel. Kesz. Ha megis talalnak valamit a foldon az elado felveszi, helyere akassza. A probafulkekben mar inkabb otthagyjak a ruhat pedig azt sem illik, a bejaratnel fogas van illetve egy kosar amibe bele lehet tenni.
Az autovezetok udvariasak, az utak szelesek, meg az egysavos uton is meg lehet fordulni ha szabad, megvarjak az illetot, mindenki megerti hogy neki itt meg kell fordulni mert nincs lemeno, kikanyarodo ut.
Az is megvan ertve ha megall egy kocsi feltartva a sort kiszall valaki valamiert vagy vezetot cserelnek mert nem tudjuk miert tette, mi a problema, ilyen sincs gyakran. Altalaban ami nincs gyakran az el van nezve. Megelozni az allo autot amikor a masik savban is jonnek szembe kocsik igaz ugyan hogy lehet hogy lassan megy de megy valahogy, nem dudal soha senki. Aki dudal az kulfoldi szinte minden esetben. Amerikai turlemesen kivarja a sorat akkor is ha siet.
A biztonsagi oltozeket meg ilyesmik szerintem nagyon fontos dolgok. Nemcsak a perlesek miatt, az illeto testi epseget vedik, bizonyos dolgokat nem lehet visszaforditani tobbe ha megtortent.
A helyi radio riporter, palyaja csucsan kiment egy reggel biciklizni, vedosisak nelkul/ egyebkent o tartotta a radioban a biztonsagi musorokat is, a biciklizoket is az utakon/, azt mondta kesobb hogy csak egy doboz tejet akart venni a sarkon, nem is gondolt a sisakra, valahogy elesett biciklistol, agyrazkodas, koma hetekig, eszheztert, meg a radioba is visszafurta magat valahogy de csak egy darabig mert elofordult sokszor hogy elfelejtette hogy hol van, mit akart mondani, nem is tudom hogy hol tudott utana elhelyezkedni.
Engem a hideg kikel meg a hiszteria kerulget amikor valami szerelom fel akar menni a tetore biztonsagi ov nelkul mert minek az, tud o a laban allni van gyakorlata, nem szoktam felengedni.
Vejem csaladjaban mar annyi baleset volt hogy konyvet lehetne ieni rola, vedokesztyu nelkul elvitte az ujjat a gep, eltortek a labujjai mert aznap rendes cipoben ment dolgozni es raesett egy doboz a magasrol, pont aznap,szoval a munkavedelmet en nem tartom egyaltalan tulzasnak, mindig es minden elofordulhat, barhol!
A vedoszemuveget meg annyira fontosnak tartom hogy nekem is van itthon es meg fuvet sem nyirunk nelkule miota a szomszed szemebe repult fel valami kis uvegdarabka, fel a fubol bele a szemebe, / lat vele de milyen sok orvosi dolgon ment at addig/.
Szoval minden feleslegesnek tunik, mig nem eri az embert valami.
Az a csavaron levo vedokupak is jo, miert ne, plusz vegi a csavart is, nem?

Hari Seldon 2 2016.02.12. 13:13:24

@diggerdriver:
Persze,mert az angolok találták ki, ha jól tudom. Ők már 4 sávnál tartanak...
Mondjuk nálunk is van egy fokozat a két sáv után. Két sáv, de nincs felfestve. Sok brahis gyerek megy mint az állat.
Egyszer kimutatták, hogy a kétsávos körforgalomban nem kétszeres a balesetek száma, hanem négyszeres a normálhoz képest.
Megkérdeztem a francia tanáromat, hogy mi értelme van. Úgy is a forgalom miatt meg kell állni, a koncentrálás miatt stresszesebb. Azt mondta, hogy a franciák nem szeretnek a pirosban állni. - Hát bakker, a karambol után jó állni?
Meg azért a nagy tömeg így is úgyis a külső sávba sorol, és hiába van mind a négy irányban 2 x 2 sáv, gyakorlatban ott összeszűkül egy sávra. - Sokeszűek, akik ezt nem látják át...

TilosazA (UK) 2016.02.12. 13:15:54

Most, hogy így olvastam Londonról, egyre jobban szeretem Manchestert... :)

Shanarey 2016.02.12. 13:16:17

Ó igen ez a görbe tükör mutat valamit.

Közlekedés, na az vicces, itt ahol az átlag körforgalmak közti távolság, lakott területen belül 600 méter, mennyi embernek fogalma sincs, hogyan is kell abba behajtani, kihajtani. Tegnap reggel korán amikor a melóból jöttem hazafelé, majdnem bele is ugrottam egy efféle ütközős buliba, mert egy szuper tehetséges némber nem bírt addig várni míg én elhaladok előtte a körforgalmon belül, majd másodpercekkel később konstatálta hogy tényleg majdnem belementem. A parkolási mizériában semmi túlzás nincs (sajnos) Mindenki ott áll meg ahol kedve tartja, kivétel a ténylegesen tiltott helyek, mert ott ezért igen jó pénzt kérnek.

Az apró okosságok, ha fehér vagy és nem angol,akkor Lengyel vagy, vagy nem :-) Ha nem akkor mindegy mert bármely kelet Európai emberke érteni fogja amit mondasz, na azt sem. Ha két mobiltelefonnal mászkálok akkor drog dealer vagyok. Ezt konkrétan így mondták nekem Redditch-ben amikor bementem az autóalkatrész üzletbe. Na és ami szintén ufó kategóriában tart engem errefelé, nem iszom alkoholt, nem dohányzom, és persze nem is drogozok. Na és a helyi körforgalmakat nem csak arról lehet felismerni hogy ott is létezik ahol nem kellene, hanem arról ha a közepe füves terület akkor az tele van szeméttel.

Karma17 2016.02.12. 13:18:08

Reszben egyet tudok erteni.

Nem kicsit voltam duhos akkor mikor a 13-as expressz kimaradt es egy fel orat kellett varnom a kovetkezore. Ehhez kepest a berlet nagyon nem olcso (61 font). De a legkedvesebb az volt, mikor a megalloban hagyott a busz, mert a sofor csak integetett, hogy tele van. Majd varhattam 30 percet a kovetkezore.

Viszont az pozitivum, hogy azota ezt a buszt korabbra tettek 10 perccel, es egy ujabb 13-ast betettek 10 perccel kesobbre. Azota nincs olyan, hogy a busz otthagy, mert tele van.

Buszsoforokbol van par vadbarom, aki 70-nel jon le a hegyrol az autopalyan az emeletes busszal. Volt is olyan eset, hogy mikor leszalltam, kedvem lett volna megcsokolni az aszfaltot, de ugy tunt, mast nem zavar.

A szemeteles kerdese szinten gaz, bar mindenhol ki van irva, hogy £80 buntetes de en meg senkit nem lattam, hogy megbuntettek volna, es estere mar valoban tobb uveg gurulgat le-fel a busz padlojan.

Vezetes: Valoban, rubbernecking. Es ami meg gaz, hogy kepes ugy elindulni a vadbarom havazas utan, hogy maga elott ket tenyernyi reszen takaritja le.

Kresz szabalyok massaga: A gyalogosnak nincs elsobbsege kanyarodo autoval szemben zebra nelkuli keresztezodesben. Ezt onnan tudom, hogy rantottak igy el a kolegak auto elol, mert en MO-i beidegzodessel csak mentem, mondvan ugyis elsobbsegem van, hat nem :)

A tobbirol a felesegem tudna meselni, o viszi reggelenkent a gyereket az iskolaba.

Viszont egy erdekes es szvsz jo dolog, a nyalokas ember az iskolaknal a csucsidoben. Ezt Magyarorszagon is be kellene vezetni.

Shanarey 2016.02.12. 13:41:08

Na és az Angol posta érdekességei is megérnek egy misét.

Az átlag postás nem tud olvasni apró betűt (sem) nem érti a címzést, majd ráírja a borítékra hogy én mekkora hülye vagyok, mert nem tudom hogy az átlag angol hogyan címez levelet. Persze én vagyok a hülye, legalábbis ő szerinte, mert én a postán megkérdeztem mit csináltam rosszul és azt mondták semmit, a kézbesítő buta, és a személyes firkálmánya okán másnaptól munkanélküli. De a lényeg az hogy én vagyok a hülye :-)

Tegnap érkezett a második csomag ami nem erre a címre szól de az utcanév első része és a házszám stimmel. Az elsőt elvittem én a címzettnek, mert úgyis vásárolni indultam, a másodikkal még nem tudom mi lesz.

London2009 2016.02.12. 14:03:15

@Shanarey: Ne is mondd! Akarhanyszor kuldok haza valamit, tuti, hogy a fel vilagot bejarja. Mar rairom pedig, hogy Hungary, Magyarorszag, Europa, Europe. De nem megy nekik! Legutobb Svedorszagon at erkezett meg a levelem. Utana pedig Lengyelorszagban kotott ki, majd Magyarorszagon a kezbesithetetlen levelek kozott, majd valami 4 het utan a postaladaban. Ugy, hogy tokeletes volt a cimzes. No mindegy.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2016.02.12. 14:08:22

@P.Elliot: én amerikában nem mernék beszólni senkinek semmiért, mert félnék, hogy pisztolyt dugnak az arcomba miatta :)

Ginix 2016.02.12. 14:09:48

@Muscari: @Karma17: a buszos sztorikról jutott eszembe nekem is egy pár érdekes, bár semmi köze londonhoz, azért megosztom:

ecuadorban a helyközi járatokon sok fura történik, az egyik kedvencem, mikor a buszt megállította a rendőrség és a sofőrt bilincsbe verve vitték el. azt hittem, lőttek az útnak, de alig egy órán belül pótolták is a csávót:)

utaztam néha a főváros és a lakhelyem között busszal (8-10 órás út az andokon át) és azért mikor 70-nel előz a buszsofőröd a kanyarban egy kamiont, miközben a sofőrfülke hátulján egy táblán az áll, h "csak isten tudja, hogy az utad végére érsz-e", akkor elég sok minden átfut az agyadon és igen, én is csókkal illettem a talajt a lábam alatt, mikor egy darabban leszálltam a buszról.

meg egyszer ugyezen a járaton lerobbantunk vhol az andokban még eléggé az út elején és közölték, h a 8 dolláros utiköltségből csak 6-ot adnak vissza, mert egy darabig azért csak elhoztak. már akkor is imádtam ezt a logikát, de most is vigyorgok, ha eszembe jut!

Mrs. Clayton 2016.02.12. 14:13:37

@k3y: egyik ismerosom most koltozott Fulhambol Chelseabe mert az szerinte tul szakadt, mondjuk nem posh az igaz de az olyan kornyek ahol lakna az ember londonban ha nagyon muszaj lenne

puhacica 2016.02.12. 14:18:41

@Karma17: kresz: az uram volt egynapos vezetestreningen, tobb jelenlevo angol hatarozottan allitotta, hogy nekik az oktato ugy tanitotta, hogy a 3savos autopalyan a kulso savban 50, a kozepsoben 60, a belsoben 70 m/h a megengedett legnagyobb sebesseg. :D ezek a vezetestechnikai mukik meg csak pislogtak, hogy ez most vicc vagy komoly.

33621 2016.02.12. 14:27:07

@adg: Már volt szerencsém ehhez a körforgalomhoz! Oda kell figyelni rá elősször!

P.Elliot 2016.02.12. 14:36:12

@Zka: Ezt hol olvastad? Nekem miert nem dugtak soha? Es senki ismerosomnek.
Igen vannak esetek de hol nincsenek? Kabitos es eszement van mindenhol. Ne felejtesd el hogy itt 350 millio ember el korulbelul, ahhoz kepest az arcba dugott pisztoly nagyon keves a tobbi orszag bunugyi dolgaihoz kepest.
En soha sehol nem ereztem magamat olyan biztonsagban mint itt. Utazgatasom soran sem, soha semmifele incidensem nem volt, barmerre voltam. Nem loptak meg soha, nem zsebeltek ki, nem raboltak ki.
Egyik ismerosomnek sem volt ilyen panasza. Ez persze nem azt jelenti hogy nem fordul elo, de, van, de nem olyam mertekben mint ahogy terjesztik ezt Amerikarol.

skaven 2016.02.12. 14:52:27

golders green? lidl? nincs tobb kerdesem... :D

tenyleg nem akarok semmi rosszat mondani, meg leirtak mar masok is, de alapvetoen normalisabb kornyeken es rendes boltokban ilyen problemak nem szoktak elofordulni.
az meg hogy az emberek leszarjak a tobbi embert es eszukbe sem jut hogy masokat akadalyoznak? hat ez kerlek vilagmeretu jelenseg, kb talan japant kiveve. :) kikerulod, arrebtolod, szolsz neki, stb. ha bena vagy es csak bamulsz ra mint valami szerencsetlen bamba f*sz, akkor meg is erdemled.

a metrora meg ki szoktak rakni hogy mikor lesz lezarva felujitas miatt, siman megnezheted kismillio helyen jo elore. gyakori? nem annyira. fel lehet ra keszulni? igen.

Sanz 2016.02.12. 15:24:26

@Karma17: "Kresz szabalyok massaga: A gyalogosnak nincs elsobbsege kanyarodo autoval szemben zebra nelkuli keresztezodesben."

Akkor értem már, hogy rám miért dudálnak hetente az autósok. Eddig csak azt hittem, hogy simán túl kicentizve kelek át az úttesten, de akkor konkrétan azért, mert nem adok nekik elsőbbséget... good to know. :D

Mrs. Clayton 2016.02.12. 15:26:25

@skaven: azert golders green nem egy ultra gaz kornyek, aki nem akar jo pubokat meg szereti a koshert annak ok, persze nem egy chelsea, de a rent sem annyi
a lidlt meg en kerem ki magamnak, a ferjem is mindig fujol, de azert mondja, h hozzak baguettet meg lengyel sonkat

az egyik kolleganom waitroseos, mindent ott vesz, mondom neki, a zoldseg mindig rohadt, a virag 2 napot sem bir ki, a wc papir 2x annyi mint a tescoban szoval mi az ertelme? nem tudta megmondani, akkor inkabb rendelek az ocadobol, de mar ok is rajottek, h ahhoz kell kuldjenek kedvezmeny kupont, mert kulonben megyek a tescoba

puhacica 2016.02.12. 15:26:50

mondjuk egyebkent sokszor elcsodalkozom a kommenteken, hogy vajon honnan jonnek emberek (marmint milyen kornyezetbol, milyen eteleket esznek, mibe oltozkodnek, mi jelenti nekik a szorakozast...), mert neha konkretan azt erzem, hogy itt sokakat minimum a buckingham palotabol szalajtottak. nekem golders green messzirol se hasonlit gettora, de ez biztos azert van, mert en csak egy csoro videki vagyok lelekben, aki betevedt a nagyvarosba es szedul az aszfalton. :D

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.02.12. 15:30:01

@diggerdriver: Na, bakker. Mekkora prosztó, aki Lidl-ben vásárol.
Már ezt is tudjuk.
;)

puhacica 2016.02.12. 15:30:02

@Mrs. Clayton: ez az. mi 4-5 alkalommal probalkoztunk a waitroseban, de annyi eretlen/poshadt zoldseget/gyumolcsot egyik halozatnal se lattunk meg, mint ott.

Ana72 2016.02.12. 15:31:06

@Vityo641(AT): Viktor, nem tudom, te milyen "korosztály" vagy (olvastam a posztodat itt a múltkor, de nem rémlik belőle, h hány éves vagy), de egyrészt nem gondolnám, hogy egy "korosztály" (mi alapján döntjük el, hogy milyen széles ez a sáv?) minden tagja egyforma lenne, és nem csak ebből a szempontból, másrészt pedig ez nem életkor kérdése, neveltetésé inkább, de hát azon lehet azért változtatni. MÁr ha akarunk.
Hardpöttynek írtam a szakirodalmakról, és ő láthatóan nem is vette zokon, meg írta is, h vágja, h mi a probléma vele, szóval az, hogy te ezen felháborodsz, nekem picit meglepő.
Van az a dolog, h változik a világ, ma már egyenlő jogaik vannak azoknak is, akiknek korábban nem voltak, de én értem, hogy a változás nem könnyű, és nem is mindenki akarja. Ám ha valamilyen "szokásunk" (mert ugye az udvariassági formulák tanult szokások) másnak rossz, akkor lehetséges, hogy érdemes lehet legalább megérteni megpróbálni a dolgot. Ezért írtam a szakirodalmakról is, vannak közérthetően megfogalmazott, meg tudományosabb nyelvezetűek is köztük, ki-ki ízlésének megfelelően választhat. Már amennyiben igyekszik nyitott maradni, és tekintettel lenni másokra. MÉg ha eddig nem is gondolt arra, hogy nem az esetleg.
És ahogy a nicknevemből is látszik, én se vagyok már mai csirke. Szóval nem a koron múlik, úgy gondolom.
És azért mégis egy-két link, hátha mégis ráfanyalodnál :) :
www.nlcafe.hu/ezvan/20140308/ilyen-a-joindulatu-szexizmus/
magyarnarancs.hu/noi_jogi_egyenlito/miert-nem-kerunk-a-joindulatu-szexizmusbol-78732
napidoktor.hu/blog/friss-hirek/a-joindulatu-szexizmus/
Nem akarlak meggyőzni. Ha már egy pillanatig elgondolkodsz ezeken, és nem zsigerből elutasítod, én örülni fogok.

Ana72 2016.02.12. 15:31:14

@HardPötty: Ha az illető férfi lett volna, akkor is ki akartad volna fejezni a tiszteletedet? És ha igen, akkor azt hogyan tetted volna? :)
Az idősebbet előre a tisztelet jeléül? Hát, nemtom, a kor nem érdem, amiért önmagában tisztelni kell valakit... és nem azt mondom, h ne tiszteljük az idősebbeket, de hogy CSAK EZ lenne az alapja a tiszteletnek, az nehezen értelmezhető.

Mrs. Clayton 2016.02.12. 15:35:54

@puhacica: ott egyedul a fagyasztott sutik jok, de akkor inkabb sutok, ha nem surgosen kell, minden mas szar, a kolleganom szt a pekaru jo, de sztem abban a lidl eros, nalunk most nyilt 3 tok uj, hiper modern meg minden, self checkout meg amit akarsz, ha jo es draga helyen akarsz vasarolni akkor mark es spencerbe menj

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.02.12. 15:41:36

@puhacica: Meg a férjed eltart...meg még nincs otthon es nem mondta meg mi a véleményed...
Tudom...tudom...megyek már...
Es nam az a mamám foglalkozasa ,amire most gondolsz...
Bocsika...talan ez meg belefér a mai görbe tükörbe...
:))))))))))))

Mrs. Clayton 2016.02.12. 15:50:00

@svájci sapka (ch): h ezt megertsd ismerned kell az angolokat, eleve nekik ez tok gaz hogy ilyen europai lancok itt vannak es lenyomjak az o szeretett mittomen boltjukat, szoval egy atlag angolnak aki lidliben meg aldiban vasarol az a szegenyseg jele, mert nyilvan sporolni megy oda
ezert egy valamit is magara ado angol a sainsburyben vasarol, ha puccos akar lenni az illeto akkor a waitroseban/m&s
ezt olyannyira csinaljak, h kepesek a waitrosos taskaval a lidlben vasarolni csakhogy a szomszedok ne szoljak meg
nalunk a faluban senki nem rendel hazhoz a tescobol, mert az milyen lenne mar

LittleG (uk) 2016.02.12. 15:50:44

@diggerdriver: nem ilyen. van, ahol és amikor ilyen. a Primarkban itt is ledobálják a euhákat pl., de a Matalanban már nem, pedig az is majdnem olyan olcsó. A H&M-bn is, de messye nem annyira, mint a Primarkban.
A Lidl-ben a legtöbb ember civilizáltan viselkedik. Néha betéved egy-egy fura lény, ez tény, de nem ez a jellemző.
A buszok itt többnyire nem szemetesek, nagyjából időben jönnek (minden nap busszal járok, max 2-3 perc eltérés van aközött, hogy naponta mikor jönnek, és nagynéha több).
Az utcák szemetesek felénk is, de csak a központ és inkább hát vágén estefelé, mikor bulizik a fiatalság és azt hiszi szeteleni vagányság.

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.02.12. 15:51:20

@Ana72:
Köszönöm...nem akarok a szokásaimon változtatni...
52 vagyok...
,,Van az a dolog, h változik a világ, ma már egyenlő jogaik vannak azoknak is, akiknek korábban nem voltak, de én értem, hogy a változás nem könnyű, és nem is mindenki akarja. Ám ha valamilyen "szokásunk" (mert ugye az udvariassági formulák tanult szokások) másnak rossz, akkor lehetséges, hogy érdemes lehet legalább megérteni megpróbálni a dolgot. ,,
Fordítsunk...nekem vannak tanult begyepesedett szokasaim...udvariasságom...
Akkor a fiatalabb ezt FOGADJA el...
Ne akarjon változtatni rajtam...
Talan te is irtal ilyet...
Tudod két irányú a dolog...
Es mint írtam... A következő korosztályt, lányt fiút úgy nevelitek ahogy nektek megfelelő lesz...
Es nem megsértődtem...
Elmondtam a gondolataimat...
Ezt még szabad???
Vagy ezt az ajtót sem nyithatom ki...???
:)))))))

LittleG (uk) 2016.02.12. 15:51:42

@LittleG (uk): a vége szemetelni akart lenni

puhacica 2016.02.12. 15:57:17

@Mrs. Clayton: meg nem vitt ra a lelek, hogy fagyasztott sutit vegyek. a pekcucc tenyleg nem rossz naluk, de a Lidl szerintem is veri oket. M&S jo, de nekunk kiesik, leggyakrabban a Sainsbury'sbe jarunk.

@Vityo641(AT): nem gondolok en semmire! hat nincs, aki megmondja, hogy mire gondoljak! :D

London2009 2016.02.12. 15:57:41

Golders Greenrol en ugy tudom, hogy szep kornyek. Zsido kornyek. Ennyit tudok rola.

puhacica 2016.02.12. 16:02:18

@Vityo641(AT): nyugi, en bar hozzad kepest a kovetkezo generacio vagyok, szeretem, ha egy ferfi udvarias, elozekeny. :) kifejezetten furcsa volt nekem, hogy a munkahelyemen fellelheto, kulonfele naciok fiai milyen "bunkok" tudnak lenni. a legtobb siman fellok az ajtoban, de elore nem engedne, meg akkor se, ha ugy logikus. de az is igaz, hogy mi igy szocializalodtunk, ok meg valoszinuleg mashogy. nekik biztos az en "elvarasom" furcsa.

Kiég3tt 2016.02.12. 16:02:43

O a jo kis Anglia serpenyoi. Ha valaha nalam a negativume kerul lejjebb akkor abban biztos h az itteni kgfb fogja nyomni a legtobbet.
Mivel nincs meg balesetmentesen levezetett evem ebben az orszagban (majusban kezdtem el vezetni idekint) Az eves biztositasom tobbe kerul mint az 1.6os Honda C. Amit vettem.

Es valoban, a magyar bonuszokat is be lehez szamittatni bizonyos cegeknel, de furcsa modon azok sem jonnek ki olcsobbra.

London2009 2016.02.12. 16:05:15

@Mrs. Clayton: Szerintem ez nagyon megvaltozott az utobbi idoben. Jo nyilvan aki a jobb boltokba jart, az hirtelen nem fog a Lidlben vasarolni. Viszont aki idaig a Tescoba jart, folyamatosan szoknak at az olcsobb Aldi meg Lidl boltokba. Ezt anyosom fejtette ki legutobb, aki ismeri a fel varost es vasarlasi szokasat. Ugyhogy ez egy nagyobb tomegen vett professzionas felmeressel egyenerteku. :D

2016.02.12. 16:05:26

@Sanz:
Nem tudom, vezetsz-e, de itt van az itteni KRESZ/Highway Code/ gyalogosokra vonatkozó része:
www.gov.uk/guidance/the-highway-code/rules-for-pedestrians-1-to-35
Mi mindig megvárjuk a gyerekekkel, mig elmennek az autók. A suliba vezetö úton pl nincs zebra. /és Lollipop man sincs sajnos/ Ritkán, de elöfordul, hogy a rákanyarodó autó elenged.
Nem volt egyszerü, mire megszoktuk hogy rutinból jobbra nézzünk elöször, ne balra...

2016.02.12. 16:05:58

Jó kis írás!
Itt /edinburgh és környéke/is hasonló a helyzet, parkol mindenki, ahol neki kényelmes, mit sem törödve vele,hogy alig lehet kikerülni.
A múltkor az egyik közeli ált.iskola mellett olyan ügyesen leparkolt 2 kocsi, hogy a busznak kb 5-5 cm-nyi résen kellett magát átpréselni! A másik kedvencem, mikor a delikvens megnyomja a gombot, hogy át szeretne menni a zebrán, de persze nem várja meg a zöldet, hanem átszalad a piroson.
A biciklisek is tudnak ám komoly dugókat okozni.
Edinburgh belvárosában biztos nem lennék buszsoför,meg máshol se, de a Princes streeten tömegével mennek át a gyalogosok a piroson. Bar rengeteg a turista, ugyhogy nem mind a helyiek.
Buszsoförcsere is gyakran van, föleg,ha sietek, ilyenkor kb 5 perc, amig mindent kicserélnek, összes gombot benyomkodják stb. /persze,ez elöírás,tudom,ezt nem direkt csinálják/
Azt se értem, miért van kb 10 méterenként buszmegálló?Miért nem tudnak az emberek kicsit többet gyalogolni?
A busz menetidejéhez 10-20 percet simán érdemes hozzáadni, bár biztos ott a kisbetüs rész, hogy az 'adatok tájékoztató jellegüek'. Amikor 20 perc várakozás után jön a busz,akkor általában párban jönnek...hogy aztán az út hátralevö részében végig elözgessék egymást.
Mi a baj a lidl-el? Szerintem pl felvágottak sajtok joghurt itt hasonlítanak legjobban a magyar ízekre és sokkal olcsóbb a Marks and Sparksnal!/ Itt nincs magyar bolt, csak lengyel/
A ruhadobálgatás itt is megy pl a Zaraban, Debenhamsben is, nemcsak a Primarkban. Külön eladó áll ott, aki mosolyogva hajtogat.A bpi C&a ban is szetdobálták a ruhákat, a különbség, hogy a hajtogató eladó nem mosolygott, hanem fennhangon szidta a vevöket...

Cheap Charli 2016.02.12. 16:06:10

@Karma17: @Sanz:
"Kresz szabalyok massaga: A gyalogosnak nincs elsobbsege kanyarodo autoval szemben zebra nelkuli keresztezodesben."

Rule 170
Take extra care at junctions. You should

-watch out for cyclists, motorcyclists, powered wheelchairs/mobility scooters and pedestrians as they are not always easy to see. Be aware that they may not have seen or heard you if you are approaching from behind
-watch out for pedestrians crossing a road into which you are turning. If they have started to cross they have priority, so give way
-watch out for long vehicles which may be turning at a junction ahead; they may have to use the whole width of the road to make the turn (see Rule 221)
-watch out for horse riders who may take a different line on the road from that which you would expect
not assume, when waiting at a junction, that a vehicle coming from the right and signalling left will actually turn. Wait and make sure
-look all around before emerging. Do not cross or join a road until there is a gap large enough for you to do so safely.

skaven 2016.02.12. 16:06:24

@puhacica: mi alt. az M&S-ben vasarolunk, bar pl a waitrose-ban nalunk eleg jok a baguette-ek es a kenyerek. sajtot, wc papirt, par kekszfeleseget, ilyesmiket szoktunk csak a waitrose-ban venni.
hust meg felvagottat regebben vettem neha mashol is, de kritikan aluli volt a minoseguk, sajnalom, ez van. teny hogy a 60 fontos halat en sem veszem meg az M&S-ben, de azert akozott es a par fontos sainsburys csirke kozott sok lepes van.
zoldseg/gyumolcs gyk csak M&S nalunk. felesegem vega, de en is sok ilyesmit eszem, gyumolcsbol szerintem a nagy atlag tobbszorose fogy nalunk. maradjunk annyiban hogy erezheto a kulonbseg.
egyebkent egyszeru videki gyerek vagyok, de talan pont emiatt a zoldseg/gyumolcs/hus mindig jo minosegu volt nalunk.
kolbaszt, szalamit, szalonnat meg ilyen szarokat nem eszem, szoval arrol nem tudok nyilatkozni. :)

Karma17 2016.02.12. 16:07:54

Mi Tescoban vasarolunk tobbnyire, kiprobaltuk az Asda-t es a Sainsbury-t is. Asda olcsobb, de szerintunk a szinvonala is rosszabb, mint a Tesco (de lehet, csak nem talaltuk meg a jobb cuccokat), a Sainsbury viszont dragabb, cserebe szarabb is.

A Lidl-ben fokent tejfolt veszunk, mert az a Tescoban (szerintunk) ehetetlen. A legkozelebb egy Coop van, ott meg eppen hatareset a tejfol :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 16:10:13

@puhacica:
Én szivesen megnéznem hogy a gettózók hol laknak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 16:11:28

@svájci sapka (ch):
Át kell értékelnem a vásárlási szokásaimat.

nyuszigonosz 2016.02.12. 16:16:50

@Ana72: Különös gondolatokat fogalmazol itt meg. Nem, nem fogom elolvasni a szakirodalmat, amit mellékeltél, mert ezt is, mint sok más irományt feleslegesnek tartok.

Tudod, attól, hogy egy nö elutasítja az alap udvarisságot, attól még nem lesz egyenjogúbb.

Marhaság szexizmusnak nevezni, ha egy férfi kinyitja és nyitva tartja elötted az ajtót, ugyanis ezt még nök is megteszik más nökkel szemben, ha látják, hogy azok is éppen oda akarnak bemenni, hát nem csapják rájuk az ajtót. Ez is alap udvariasság.

És még sok sok minden más.

Jó, te nem kérsz belöle, hát ne kérjél. Csak ne ítélkezz mások felett, akik még udvariasak, anélkül, hogy lenéznék azt, akivel szemben udvariasak.

Herr Géza 2016.02.12. 16:18:45

@Mrs. Clayton: Hahaha, nincs új a nap alatt. A 80-as években az itteni Lidl/Aldik törzsközönsége a törökök meg a szociálisan hátrányosabb helyzetűek voltak. Aztán a diszkontok egyre nagyobb választékkal bírtak, az áru egyre jobb lett, az árak meg messze verték az összes többi szupermarktét, így szépen lassan a német középosztály is beszokott. Na ők is így kezdték: hozták magukkal a "menőbb" láncok szatyrait és az abba pakolt cuccal settenkedtek haza....
Ma már simán látsz 7-es BMW-vel, S-Klasséval, Porschével érkező családokat bármelyik diszkont parkolójában, rég nem ciki...

nyuszigonosz 2016.02.12. 16:26:36

Az Aldi és a Lidl nagyon összeszdték magukat az utóbbi években itt. Bizony már úgy van, ahogy @Herr Géza: is írja. Nem szégyenli senki, hogy az Aldiban, Lidlben vásárol. Bárkivel lehet ott is találkozni.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.12. 16:31:23

@puhacica: Nahálajóistennek. Már féltem, hogy egyedül vagyok. Moni.az.őskövület.

@nyuszigonosz: +1

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.12. 16:34:11

@Karma17: Tesco-ban azt a piros tetős sour cream-et szoktam venni, ha éppen nem játszom locavore-t, vagy az sem jó? Nekünk bejön.

London2009 2016.02.12. 16:37:04

@diggerdriver: Croydon, Peckham, Nyocker. :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 16:40:30

Mielőtt még elkerüli valaki figyelmét, a poszt nem ruhaüzletek és ilyen olyan marketekről szól.
Körülbelül olyan fals irányt vett a kommentfolyam mintha azt mondanám hogy aki bénán fordul meg az úton az Opellel volt, és ti kitaglaljatok hogy az Opel milyen autó.

2016.02.12. 16:44:48

Amikor eloszor jartam Angliaban engem is teljesen kiboritott, hogy az utcak mennyire szemetesek, megy a paraszt, kibontja a csokit es siman eldobja a csokis papirt az utcan, es hasonlok. Es nem harmadikvilagbeli becandorlorol van szo, hanem nativ oslakosnak latszo allampolgarrol.

Aztan felhomalyositottak, hogy ez nemes egyszeruseggel azert van, mert egy idoben az IRA-nak az volt a hobbija, hogy utcai kukakba rejtette a bombait, ezert ezeket orszagszerte leszereltek a nagyobb varosokban. Inkabb szemeteljenek az emberek, igy legalabb a pakiknak is van munkaja. Aztan idokozben az IRA lenyugodott, a kukat visszakerultek, de felnott egy generacio, aki abban szocializalodott, hogy nincs kuka, eldobod a papirt az utcan, a paki meg majd jon, es feltakaritja. Es ezt a generaciot hidegen hagyja, hogy ujra van kuka...

Karma17 2016.02.12. 16:52:07

@kisrumpf: Fogalmam sincs, a felesegem nem szereti, engem meg nem erdekel, mert nyersen nem eszem :) De akkor majd megkerdezem, melyiket vettuk, bar nem vagyok benne biztos, hogy emlekszik meg ra :)

Ami nekunk nagy banatunk, hogy Aldi nincs NI-en. Most nyitnak 80+ uzletet es itt egyet sem. Mi Magyarorszagon jobban szerettuk az Alidt, mint a Lidlt. Itt nincs valasztas :) Bar bevallom, a kukoricas tonhalsalataja a Lidlnek verhetetlen :)

Muscari 2016.02.12. 16:54:29

@HardPötty: a férjem az egész buszmegállót maga elé szokta engedni, mikor szállunk fel :-) Nagyon látszik sok, főleg ázsiai nőn, hogy nincsenek ehhez hozzászokva. Jól meg szoktak lepődni, de aztán elfogadják :-) Mindig mondom neki, hogy na, ma szereztél ezeknek a nőknek egy jó napot.

nyuszigonosz 2016.02.12. 16:54:47

@diggerdriver: Magad írtad, hogy a posztod egy görbe tükör. ( amúgy tetszett )

Nos, van aki nem tudja mi a görbe, van aki azt nem mi a tükör, még valakik meg azt nem, mi is az a görbe tükör. :-)

De ez is lényegtelen: Digger, te magad is tudod, hogy a kommetfolyam bármiröl szólhat. :-)

2016.02.12. 16:57:36

@London2009:
Egyetertek, a jol szitualt anyukak/ nem a 'Benefits streeten' lakunk/ itt is átszoktak a lidlre aldira, a sainsburys csak ugy kong az ürességtöl, a lidlben meg mindig tömeg van. Kár, hogy nem szállítanak házhoz. A nagybevasarlast ált. az asda tesco sainsburys valamelyikebol rendeljuk.
Morrisonsrol milyenek a tapasztalataitok?

Ana72 2016.02.12. 16:58:02

@Vityo641(AT): te elfogadod mástól a számodra rosszat, csak azért, mert őt így nevelték? Bár változtathatna rajta?
A linkekbe véletlenül se nézz bele, persze :) légy inkább cinikus. :)

2016.02.12. 16:58:11

@Kiég3tt:
Nekünk sem volt itt no claims bonusunk es tenyleg sokkal tobbet fizetunk mint az ismerosok, /havi 48 font/de en ugy tudom a balesetmentes evek szama csak egy tenyezo, fugg, hogy a kocsi melyik insurance groupban van ill az iranyitoszamod alapjan a kornyeken milyen gyakori az autofeltores, garazsban van e vagy sem, eletkorod,nemed, foglalkozasod, eves tervezett mileage stb.stb.
Kivancsi vagyok 1 ev mulva megy-e lejjebb az ar?

2016.02.12. 16:58:18

@diggerdriver: én is jó / ajánlott környéknek hallottam Golders greent.
A gettózók biztos a Notting hillen laknak vagy inkább a Nothing hillen?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 16:59:23

@nyuszigonosz:
Érdekes lenne tudni hogy ha nem irok hálózatnevet vagy kerületet akkor mit találtak volna ki hogy hol lakom és hol vasarolok.

Golf2 2016.02.12. 17:01:08

@diggerdriver: az volt már hogy az opel sosemkopel?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 17:02:12

@Halbajusz:
Nekem mind között a Morrisons csúcs.
Mindenben a legjobb.
Árban is.
Az a baj hogy ott egy heti bevásárlast nem úszok meg 100font alatt.
Nem azert mert draga hanem mert olyan a választék.

Shanarey 2016.02.12. 17:03:19

@London2009:

Nekem küldés ügyben ez az egy rossz tapasztalatom volt, viszont a címzett Anglián belüli volt.

A post office kategóriában sosem találkoztam olyan buta emberrel hogy gond lett volna a külföldre küldendő dolgaimmal.

@puhacica:

Szerintem az a minimum sebesség amit a sávokban el kell érni ha ott akar a sofőr haladni a járgányával.

Na és a vásárlásról. Nekem az Asda a kedvencem, a Tesco nagyobb, de a kínálat nem jobb. A Lidl is utamba esik rendszeresen, mert a helyben gyártott Ciabatta az nagyon finom, és ha szerencsés vagyok akkor még friss meleg és úgy még finomabb. Na meg ott veszek valami csoki puding kinézetű egyebet ami szintén jó, és jégkrémet mert az ASDA verzió az pocsék. A LIDL ben még az akciós dolgokat figyelem, így vettem pár szerszámot, túlfesz. védett 8-as hálózati elosztót. nagyítós lámpát ha szerelek valami apróságot, na meg egy hőfokszabályozós asztali forrasztópákát.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 17:04:15

@Golf2:
Nagy igazság. Nincs ideje elkopni.
Előbb megy tönkre.

Ana72 2016.02.12. 17:05:47

@nyuszigonosz: én nem ítélkezem. te ítélkezel felettem, miközben hárítod azt, hogy megismerd, miért lehet az, hogy nem érzi jónak a nők jórésze, ha ilyen jóindulatú módon próbálják a férfiak kifejezni a tiszteletüket. Fura, hogy nem tudod, mi van az "irományokban", de azt tudod, hogy marhaságok.
Mondjuk a világ hol tartana vajon, ha a változásra mindig mindenki így reagált volna...még mindig "lapos lenne a föld", és Newton is hiába hajigálná az almáját... :)
És a kérdés amúgy sem az volt, hogy rácsapja-e egy férfi egy nőre az ajtót, vagy kinyissa neki... ha neked kinyitná egy nő az ajtót, és előreengedne, vagy felsegítené a kabátodat, esetleg a tisztelete jeléül meghívna egy kávéra, úgy éreznéd, jaj de jó, milyen udvarias ez a nő?
Remélem, HA még hagyja kicsit ezt az erősen off témát boncolgatni ;)

skaven 2016.02.12. 17:05:57

@diggerdriver: en Chiswickben lakom es a Mayfairben dolgozom, de szerintem ez irtam mar maskor is, nem szoktam belole titkot csinalni.
Nem gettoztam amugy, de szerintem vicces ordasnagy szinvonalat varni a Lidltol. De igen, szoktam a Sainsburyben is vasarolni, a frissen facsart naracslevuk pl szerintem siman a legjobb (de pl a siman narancs ami naluk van, mar szar). Cidert is arulnak, kolat meg szojatejet is lehet venni, szoval erre teljesen jo. Sot, van egy nagy Sainsbury nem messze ahol valami csoda folytan aruljak a kedvenc japan whiskymet, azt ott szoktam megvenni. :)

Ana72 2016.02.12. 17:06:03

@Vityo641(AT): ja, ahogy látod, egy korosztály vagyunk. Akkor most mi van? :)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.02.12. 17:07:10

@Mrs. Clayton: nem kell hozzá nagy képzelőerő, a svájci is azt mondja, hogy nem vásárol Lidl-ben, aztán mégis.
Nem erre gondoltam egyébként, hanem arra, hogy sok magyar is eljátsza az atyaúristent, miszerint csak a legdrágább, legpuccosabb bolt, ahol vásárol.
Na, mindegy, én vásárolok ilyen prosztó helyeken akkor is, ha másnak ciki.
:)

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2016.02.12. 17:10:13

A kultúrkocc velejárója az idegen környezetbe való beleszokásnak. Eleinte(?) akarva-akaratlanul az egyik bakit a másik után követtem el. Hol a mikrohullámos kemencét néztem konyha TV-nek, hol pedig a leárazott nadrágról derült ki, hogy divatja múlt, női divatholmi. (A sajtvágó kés csak azért tűnt tompának, mert nem adtak használati utasítást hozzá.)

Könnyű azt mondani, hogy „Vedd át annak a népnek a szokásait, amelynek a vendége vagy!”amikor az európai kultúrával dúsított anyatej sem óv meg a félre- és meg nem értéstől. A gyorstalpaló nyelvtanfolyamon megszerzett minimális nyelvtudás birtokában a kurd paraszt számára a nyugati civilizáció épp oly távol maradt, mintha el sem mozdult volna otthonról. Meg kell adni, hogy az idegen számtalan baklövése ellenére a skandinávnak arcizma sem rezzen. Demokrata, nem tesz különbséget bevándorló és bevándorló között. Akárhogy „töröd” a nyelvet a telefonban, ő egy sötét bőrű, bozontos hajú afro-indo-kínait képzel maga elé.

A nyelvtanfolyamon tízen voltunk a csoportban, három iráni, két chilei, két arab, egy orosz, egy analfabéta és jómagam. Tanárnőnk egy alkalommal meghívta a csoportot kávéra. Úgy volt beállítva, mint egy spontán látogatás. A háromszintes lakásban még egy morzsa - mit mondok - egy porszem nem volt. Amíg a kávé elkészült, addig körbevezetett minket. A fürdőszobába tévedt „felszabadító” katona jutott eszembe, aki a nagyszüleim elbeszélése szerint a vécében mosta meg az arcát. A sok fehér porcelán csésze közül csak abban volt egy kis víz. (Mostanra már tudom, hogy a skandináv vendéglátáshoz tartozik a lakásban való körbevezetés.)

Utólag gondolni sem merek arra, hogy mit gondolhatott a professzor, amikor vártalanul belefutottam, és a kezemet a zsebemből kikapva köszöntem. (Mit engedtem el?!)

Idővel – de nem elég gyorsan - tanultam a baklövésekből, és szépen belebunkósodtam a tömegbe. Nem emelem a kezem a szám elé, amikor ásítok, az öreg néniket nem engedem előre a buszon, és az ajtót sem tartom az utánam jövőnek.

Hátha azt szereti, hogy jól orrba verik...

Shanarey 2016.02.12. 17:13:10

@Halbajusz:

Elvileg igen. Nálam legalábbis ez lett volna, de mivel lakcímet is változtattam így drágább lett, de nem annyira mint amilyen ajánlatokat kaptam a confused.com-on ott a legalacsonyabb ár 78 Font per hó lett volna és most fizetek 58.28-at. A kezdésnél a díj 46 Font volt, de akkor még Skóciában éltem.

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.02.12. 17:13:14

@Halbajusz: @Ana72:
Anna ...kérlek... Kinyitom egy ajtót... Ezzel elfogadom a rosszat...
Es tényleg nem érdekel a link...

De tudok en is küldeni egyet ...
A látszólagos es a valódi szél kozti különbségről...
Fog érdekelni ???

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 17:21:38

@skaven:
Azt az egyet aruld el nekem hogy milyen szinvonalról írtam.
VÁSARLÓI SZOKÁSOKROL IRTAM.
Mi köze ehhez a Lidlnek?

Taxomükke (UK) 2016.02.12. 17:28:45

@diggerdriver: Te Digger, ezen meg meglepodsz?
:))))

Taxomükke (UK) 2016.02.12. 17:36:37

@Shanarey: Most megneztem, £351.68 az eves biztositasi dijam. 2012 szeptembereben jottem. Mondjuk nekem mar az elejen elfogadtak az otthoni nullas kartortenet-igazolast.

Ginix 2016.02.12. 17:41:46

komolyan megáll az eszem. már azt nem értem, h mit zavar az bárkit, h kinyitják neki az ajtót, örüljön inkább, de hogy még ideológiát is gyártanak mögé, amit az embereknek kellene elfogadni a tolerancia nevében...
ilyenkor érzem azt, h öregszem és hogy egyre inkább értem a nagyit, aki a földekre küldene sokakat kapálni (bocs a demagógiáért), bah!

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.02.12. 17:50:42

Szinte kozhely, hogy bizonyos dolgok - amelyek szamunkra (szemelyesen, vagy a kulturankbol fakadoan) - irritaloak, az a masik kulturaban teljesen elfogadott, es senki nem akad fent rajta. Gondolom, vermerseklettol fuggoen reagalunk ra.

Nekem pl. erdekes volt megfigyelni, hogy itt Kaliforniaban az emberek tobbsege szamara a lazabb, lassubb tempo termeszetes (a klise ugye: napsutes, szorfosok, strandolas). Na jo, LA belvarosat, az uzleti negyedet leszamitva ;) De altalaban elmondhato, hogy az emberek turelmesek egymassal, az autopalyan, a belso savban 50 merfolddel cammogora nem fognak duhosen radudalni, hanem egyszeruen kikerulik. Persze akadnak ellenpeldak is, de azert az atlag ember nem fogja a masik fejet leharapni, ha az nem abban a tempoban es ugy csinal dolgokat, mint ahogy az neki termeszetes.

Jo szociologiai tanulmany lehetne kideriteni, hogy vajon ezek a magatartasformak mennyiben fuggnek ossze a tarsadalmi berendezkedessel...
Egy nagyon jo pelda arra, milyen hasznos az interkulturalis tudas/kommunikacio (intercultural knowledge) ez a video, erdemes megnezni! (angolul tudoknak) (egy nagyon jo humoru, es jo eloado ferfi, aki olasz gyokerekkel, norveg kornyezetben el...

www.youtube.com/watch?v=YMyofREc5Jk

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.12. 17:51:00

@Karma17: Óvatosan... az itteni, mármint városunkbeli Aldi egy hányás, már bocsánat, míg a legközelebbi Dél-Dublinban remek. Erre varrj gombot!

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.02.12. 17:58:22

A videohoz meg csak annyit, hogy nagyon jol megmagyarazza, es ravilagit arra, MIERT viselkednek az emberek bizonyos modon az eltero kulturakban, es hogyan tudjuk jobban toleralni/elfogadni a kulonbozo magatartast/attitudot, megertve az okokat.

Shanarey 2016.02.12. 18:01:18

@Taxomükke (UK):

Nekem nem fogadták el, pedig két biztosítótól is volt angol nyelvű papír, külön a kötelezőről és külön a Casco-ról. Így aztán sz.rt sem ért a Magyarországi B10-es kategóriám. Most itt már van egy év No Claim bonus ezért fizetek ennyit.

puhacica 2016.02.12. 18:10:48

@Kiég3tt: @Shanarey: @Taxomükke (UK): mi 162 fontot fizetunk havonta, ez az elso evunk. en B1-ben voltam otthon, azt itt elfogadtak, eleg sokat szamitott furcsa modon. illetve a masik erdekesseg, hogy kb. 10-20 font kulonbseg volt, ha 2.5-os es 1.2-es motorral kalkulaltunk. a legtobbet a lakhely es az eloelet szamit, legalabbis mi erre jutottunk.

P.Elliot 2016.02.12. 18:18:07

@Karma17: Itt a varosunk kozeleben is van Aldi. Egyetlen egyszer voltam ott, egy szelet csokoladet vettem es azota sem nyitottam rajuk az ajot. Egy kopedelem az aruik, foltos, leertekelt banan, kritikan aluli zoldsegek, es nagyon rossz minosegu elelmiszerek, igen olcson, a labam sem tettem be tobbet hozzajuk. Erdekes olvasni hogy Europaban nagyon jo arukat arulnak. Mindegyik boltjuk mas lenne? Egyik jo minosegu, masik nagyon rossz?
Hogy van ez?

Ginix 2016.02.12. 18:23:30

@P.Elliot: sztem országfüggő is, itt svájcban csomó helyi termék van, azok meg elég megbízhatók nagy átlagban, vannak finom sajtjaik, meg frissen sütött pékáru is. a zöldség-gyümölcs fronton az csak a hátulütő, h ritkán lehet darabra venni őket, inkább x kg-os kiszerelésben, amire nincs mindig szükséged, de egy nagy bevásárlást harmadáron meg lehet úszni, mi szoktunk néha oda is járni.

Shanarey 2016.02.12. 18:25:38

@puhacica:

Igen a lakhely a legfontosabb, ha a biztosítás díj a téma, és utána jön az hogy mire használod, és mióta van Angol jogsid, és amúgy mennyi a vezetési tapasztalatod.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.12. 18:37:49

még mielőtt elkezdeném olvasni akommenteket, boldog születésnapot innen is, és egyébként szeretnék egy hasonló posztot olvasni Mirjamtól Indiáról :-)))) mert sokszor nagyon nehéz fejben eljutni oda, hogy az ember normális hangnemben le tudja írni, mi baja a befogadó országgal, úgy, hogy ne sértsen meg esetleg senkit (bár ez Diggernél ugye nem szempont ;-) ), vagy ne hívja ki maga ellen a huhogókat, hogy de akkor menjél haza te gyökér (ez totálisan gyakori a thaiföldi expat online közösségben), ja meg hát ugye persze túl kell jutni a rózsaszín ködön. én órákig tudnék puffogni, hogy mit nem szeretek Thaiföldön, de mégse szívesen beszélek róla, csak egymás között szoktunk, mert én egyedül mindig is olyan kicsinek érzem magam, hogy szembemásszak a masszív sztereotípiákkal, úgyis csak ez jönne le az olvasók egy jó részében, hogy na azok a kis hülye sárgák.
szóval nem is olyan könnyű ezt jól megírni.

Ana72 2016.02.12. 18:43:11

@Vityo641(AT): ha nem akarod, ne értsd.
És igen, érdekel, küldenéd? köszönöm.

skaven 2016.02.12. 18:43:25

@diggerdriver: szerintem szarul hangzik hogy olyan a bolt hogy ha egy ember beall akkor mar elallta az utat, de szamomra az is szurrealisan hangzik hogy bejon a hajlektalan es leemeli a piat a polcrol. de mindegy, tenyleg nagyon elkanyarodunk a tematol.

egyebkent ha magyarorszagon bemennel a mangoba vagy a zara noi reszlegebe learazaskor, akkor zokognal hogy milyen undorito rumlit tudnak csinalni a nok. szoval ez sem londoni dolog, sot.
a helyzet az, hogy az emberek nagyreszt igenytelenek es undoritoak. mindenhol. de ettol meg vannak olyan helyek ahol probalnak adni a latszatra. :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.12. 18:51:55

@Taxomükke (UK): ezt a tolmács dolgot hallottam már iskolai ügyintézéssel kapcsolatban is (pl tanár behívja a szülőt valami miatt), h valaha is Angliába mennénk, akkor engem nagyon érdekelne ilyen munka, hogy ide-oda küldik az embert tolmácsolni :-) bár biztos érdekesebbnek hangzik, mint amilyen, mondjuk amikor Bunkó Bélával kell kommunikálni a rendőrségen vagy a biztosítónál..... de legalább nem ugyanazzal a bunkóval találkozol minden nap...

Taxomükke (UK) 2016.02.12. 18:52:04

@puhacica: 162 fontot HAVONTA? Oh my sweet baby Jesus...
Probaltatok valamelyik osszehasonlito oldallal? (moneysavingexpert.com, Bewiser, confused.com etc.)

Taxomükke (UK) 2016.02.12. 18:54:01

@Dragonlady (Bp, Hun): Az ilyen munkaval az a baj, hogy ha ugynoksegen keresztul probalod (en probaltam), keves megbizast adnak, alacsony oradijat es nulla utikoltseget...

LittleG (uk) 2016.02.12. 18:54:56

@Zsuzsi65: ez zseniális :) azt mondja, hogy a panazkodásban a hollandok világbajnokok, ez új nekem

de csípem a humorát, s főleg amiket a nemzetek közötti eltérésekről, kommunációról mond

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.12. 18:57:04

@Taxomükke (UK): gondoltam, hogy valami ilyesmi ez, nem "rendes" állás :-(

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.12. 19:01:38

hm, ezt láttátok?
hvg.hu/vilag/20160212_Peldatlan_lepesre_keszul_az_EU_egy_kiszivargott_titkos_terv_szerint
mindenki szerezzen magyar útlevelet, aki eddig személyivel utazgatott....

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.02.12. 19:02:14

@LittleG (uk): Igen, nekem is nagyon tetszett, ezert is ajanlgatom :)) a holland panaszkodas nekem is ujdonsag volt, azt hittem, ez magyar sajatossag :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.12. 19:06:56

@diggerdriver: hehe, mint látom, megkaptad akkor, amit az imént emlegettem, hogy hanemteccik húzzáhaza :-D

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.02.12. 19:10:00

@Dragonlady (Bp, Hun): "szóval nem is olyan könnyű ezt jól megírni"

teljesen egyetertek, hiszen valahol mindig minositunk, akar tudat alatt is, mivel osszhasonlitunk dolgokat a mi normankkal. Ezert is tetszett nekem az a video, amit belinkeltem, ugyanis az eloado azt hangsulyozza, hogy mennyivel konnyebb a kommunikacio (es hozzateszem, az elfogadas, megertes), ha az ember tisztaban van azzal, mi az adott tarsadalomban az "elfogadott es ismeros/megszokott" (accepted and familiar). Ennek ismereteben mas fenybe kerulnek dolgok (remelhetoleg) :)
Amikor valamit sikerul egyszeruen csak tenykent leirni, es nem minositeni, akkor jo uton vagyunk az interkulturalis inteligenciank fejleszteseben :)

puhacica 2016.02.12. 19:13:08

@Taxomükke (UK): igen. a gocompare.co.uk-n kalkulaltunk. hidd el, heteket toltottunk a guberalassal, aztan vegul lesz@rtuk es belevagtunk. elobb-utobb csak olcsobb lesz.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.12. 19:14:29

@HardPötty:
szerintem nem vagy bunkó :-) idősebb embertől engem nem zavar, mert tudom, honnan jön, de fiatalabbtól pl én speciel gúnyolódásnak érezném akár egy adott helyzetben. pl ha én amúgy előrébb vagyok, de azért ő megkerül, átesik három asztallábon, hogy kinyissa az ajtót. ha épp ott van, amúgy is előrébb van, oké, esetleg nyissa ki. vagy legalább ne csapja az orromra. de ha neki két szatyra van, és nincs üres keze, akkor meg én nyitom ki. inkább szólhatna ez az egész arról, hogy kinek van estleg tényeg segítségre szüksége.
megjegyzem, hogy akárhányszor babakocsival megyünk valahova, mindig segít valaki magától. egy ismerősöm azt mondta, ha mégis segítséget kell kérni, mert nem ajánlja fel valaki 10 másodpercen belül, akkor párocskából a férfit érdemes, mert az majd be akar vágódni a barátnőjénél és büszkén feszítve segít :-)

2016.02.12. 19:16:09

Köszi az infót, ki fogom próbálni. Többek közt azért vásárlok online, mert ott kontroll van az összeg felett, mint ha személyesen vásárolok és ott már nem tudom fejben kiszámolni a végösszeget.

2016.02.12. 19:16:12

@Shanarey: köszi szépen az infót, ez jó hír. Mi Skóciában lakunk,azért olcsóbb.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 19:19:30

Na szóval...
Ma megtudtam hogy szar helyen élek és szar helyen vásárolok.
Mindenképpen két tanulsága van a posztnak.
Az egyik hogy nem úgy van ahogy írtam, a másik meg hogy úgy van ahogy írtam.
Egy biztos. Kevesen tudták helyén kezelni.

Számomra a legmeglepőbb a humortalan besavanyodott emberek sokasága. Na tőlük mentsen meg az Isten.

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.02.12. 19:20:52

@Ana72: Akkor azt hiszem eláshatjuk a csatabárdot...
Ha tényleg van ra igényed...keresek es küldök...
De azt azért tudod hogy az ellentét örök marad köztünk...
Én a nőket fogom kedvelni, te meg a ffiakat...
Na mára befejeztem...
Elnézést ha felvittem a vérnyomásod...
:)

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.12. 19:26:07

@London2009: mi ugye Burmában postcrossingolás ürügyén kaptuk meg, hogy Ukraine, hát ilyen ország nincs is :-) akkor szoktam rá arra, hogy átvitte valaki a képeslapojainkat Thaiföldre feladni.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.12. 19:28:33

@diggerdriver: nahát, nekem Muscari azt mondta, hogy Golders Green elég jó környék.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.12. 19:30:09

@svájci sapka (ch): ez a magyarorszgiakra is vonatkozik? itt is gáz Lidl? csak hogy tudjam, hova rakjam magam ezentúl.

Mrs. Clayton 2016.02.12. 19:33:51

@Karma17: Asdaba kizarolag a borvalasztek jo, de nekem van amugyis naked winos elofizetesem, szoval az annyira mindegy
@puhacica: peldaul a direct line nincs fent egyik ilyen oldalon sem sot az aviva sem, erdemes onnan is arajanlatot kerni

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.12. 19:37:45

@puhacica:
de hát pont ez... nem kell odaugrani és kinyitni, max ha valakinek tele az összes keze mindenfélével, akárki is az.... de ha érzékeli, hogy jön utána valaki, akárki, nő férfi törpe, idős fiatal, akkor hagyja nyitva az ajtót, ne bassza az orromra, ne lökjön fel.... pont ez a baj, hogy nemcsak a végletek vannak.
mint mikor olvasom itt, már meg nem mondom milyen országról, hogy oké, azt a két helyet szabadon hagyják meg átadják, ami a priority seat, mert az a szabály és kész, de máshol meg magadra vess a nagy pocakoddal vagy a falábaddal. ez is nonszensz.

Herr Géza 2016.02.12. 19:39:32

@diggerdriver: Ne felejtsd ki, hogy megtudtuk azt is, van olyan nő, aki attól lesz boldogan emancipált, ha a férfi fölrúgja, ha ő érne először az ajtóhoz, de minimum az orrára csapja azt. Boldog idők... :)))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 19:41:26

@Dragonlady (Bp, Hun):
Eddig én is úgy tudtam. Mindegy mától tudom hogy egy gettó.

2016.02.12. 19:43:19

@Taxomükke (UK): @puhacica:
Szerintem a londoni biztosítási árak ilyen iszonyatosak.

www.telegraph.co.uk/finance/personalfinance/insurance/motorinsurance/11037496/Car-insurance-postcode-lottery-some-pay-700-more.html

Central London motorists pay £922 a year on insurance, whereas those in the Isle of Man pay just £231, according to figures from the AA (see tables, below).

London boroughs also attract top premiums, including Croydon (£661), Southall (£807) and Harrow (£765). Outside of central London, the IG postcode - encompassing Ilford, Chigwell, Woodford Green, Buckhurst Hill, Loughton and Barking - is most expensive with average premiums of £912.07.

Az összehasonlito oldalakat erdemes megnezni, de azert ovatosan, mert ha jol tudom, akkor minden kereses credit search-el jar, ami nem tesz jot a credit scorebak. Talan fel ev utan tunik el a credit filerol a kereses.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 19:44:13

@Herr Géza:
Nem akartam beleszólni de nekem egy dolog nem világos. Mi köze az udvariasságnak a szexizmushoz?
Azért engedem előre hogy megnézzem a seggét? Ha nem engedem előre akkor a mellét nézem. És?
Nem értem.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.12. 19:50:02

@diggerdriver:
de hát tök jól meg van írva. mibajod? ;-)

Herr Géza 2016.02.12. 19:53:12

@Ginix: Szívemből szóltál... 1+

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.12. 19:54:33

@diggerdriver: egyébként azért kérdeztem, mert amikor 2000-ben először és utoljára Londonban voltam, a Hampstead Heath metrómegállótól nem messze laktam. meg lennék lepve, ha ilyen nagyon megzuhant volna a környék azóta.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.02.12. 19:57:39

@Dragonlady (Bp, Hun): :)
Nem tudom, hogy te hova rakod magad...
Én otthon is és itt is vásárolok a Lidl-Aldi kombóban, ezt több helyen fel is vállaltam, majd többek homályosítottak fel, hogy aki "ad magára" , az nem vásárol ilyen prosztó helyen.
;)

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2016.02.12. 19:59:20

Tudom, nem a ruhabolt a lényeg, de gondoltam ehhez én is hozzá tudok szólni, tehát megteszem. Valóban, nagyon sok helyen rendetlenséget hagynak maguk után a vásárlók, de hidd el, hogy semmi különbség nincs egy magyar és egy angol probafulke között, ezt első kézből el tudom mondani. Otthon a hölgyek kilepnek a felprobalt bugyibol, nadrágbol stb és otthagyjak a földön, mint itt. Ellenben környék és környék között igenis van különbség, még otthon is, főleg itt. Pl legutóbb Canterburyban voltam egy ideig, meglatogattam az ottani H&M-et, hát nem volt rendetlen vagy ruhák a földön, ugyanez Bluewaterban is megfigyeltem. Én Romfordban dolgoztam, na ott aztán....... De Leicesterben sem volt sokkal jobb. Mindegy, az nem is baj, hogy nem teszik vissza, mert azt nem is kell, csak ne dobják le a földre, vagy ne lépjenek rá. Amúgy nehéz ilyen helyeken vásárolni, hiszen a boltok tele vannak áruval.
A vezetés??? Mi pont azok vagyunk, akiket itt olyan előszeretettel szidtok, hát az biztos hogy nem mi vezetünk a legjobban, de az angolok sem, meg nem is agresszívak. Sokat megyünk Franciaországba autóval, a komprol vagy a vonatról leszállva rögtön tudod, hogy itt mások szokások. De azért nem csüggedunk. A parkolás engem is megorjit (nem a sajátom), utalom hogy a kanyarba parkolnak, meg kb mindenhol, de hát ez ilyen, sok az autó. A biztosítás horror, mi egy ezrest fizetünk egy évre........

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.12. 19:59:35

@svájci sapka (ch):
ez van a közelben. ennyi. én nem érzek olyan baromi nagy különbséget a minőségben.

puhacica 2016.02.12. 20:01:55

@Mrs. Clayton: neztunk mi mindent. ez van, majd lesz olcsobb is. remelem.

@Halbajusz: valoszinuleg. egy videki ismerosunk mondta, hogy adjuk meg az o cimet, de kockaztatni se akartunk meg csalni se.

@Dragonlady (Bp, Hun): persze, de egy tok hetkoznapi szitu, hogy jonnek ki egy szuk helysegbol, de nem enged elore/ki, hanem inkabb felborit es keresztulgyalogol rajtam, de o akkor is bemegy.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.12. 20:01:57

@Herr Géza:
de hát Gééééza... nemár.
tényleg csak olyan két variáció van, hogy hátraszaltózva előreugrik a pasi, akárki is és akárhol van, és kinyitja az ajtót, vagy hogy visszakézből a másik orrára csapja?
olyan nincs, hogy aki előrébb van éppen, vagy a megfelelő oldalon, az kinyitja, kimegy, és maga mögött óvatosan nyitva hagyja, kitámasztja a másiknak, akárki is az az egyik meg a másik?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.02.12. 20:03:20

@Dragonlady (Bp, Hun): Nekem nem ezek vannak a legközelebb, de nem érzem fontosnak, hogy ugyanazért a termékért 2 * többet fizessek, csak azért, mert szebb (?) a csomagolása.
Egyébként érdekes volt, hogy amikor egy társaságban elmondtam ezeket az érveket, úgy néztek rám, mint egy csóró, csövesre.
:D

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.02.12. 20:14:47

@Herr Géza: szemét himsoviszta, félremagyarázós hülye pasi vagy...
vagy nem???...
vagy...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 20:24:09

@Dragonlady (Bp, Hun):
Az a bajom hogy egy görbe tükröt komolyan vesznek.

Mrs. Clayton 2016.02.12. 20:26:52

@puhacica: a direct line uj soforokre jo, mert azokkal egy csomo biztosito szoba sem all, de hogy vigasztaljalak a lanyomnak az elso eves biztositasa 3000 font volt, tobbe volt mint maga a kocsi, viszont ha csak named driver vagy akkor is gyujtod a no claim discountot, plusz jo kedvezmenyeket ad, ha tobb kocsid vagy mas biztid van naluk
az aviva is multicar biztositasban jo, ott nem is kell kulon szerzodes, hanem csak hozzaadod a meglevodhoz az uj kocsit, raadasul ha valaki olyat irsz hozza a biztositashoz akinek nincsenek no claim discountja de neked sok van, akkor a masik is megkapja a kedvezmenyt

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.02.12. 20:43:50

Ez bzmeg, ahogy a busz- és metróhelyzet le van írva, hát ez vérlázító.
Ha nekem ott kéne élnem, én két-három ilyen eset után felgyújtanám az egészet a g.cibe.
Főleg, hogy tudtommal az autóközlekedést úgy lehetetlenítik, ahogy csak tudják.
De ha nem így van, akkor javítsatok ki, ott élők.
Asszem, hogy szinte biztosan robogóznék, ha ott kéne közlekednem naponta.
Úgyse nagyon van tél, nem?Akkor meg lehet egész évben.
Persze nem vitatom, ez nem megoldás mindenkinek.
Akasszátok fel a buszos cégek vezetőit, nincs jobb tippem.
A harmadik ilyen csapatváltás után a negyedik brancs biztos fog majd valamit csinálni.

Amúgy a parkoló-büntetős cégek itt felénk is egy rohadt köcsök sz@rházi banda.
Ha be kell menjek Stokiba, akkor már el is könyveltem magamnak vagy 800-1000 sek
(80-100 ojró) büntetést.Csak az a kérdés, hogy milyen címen kapom.
ILyen szabály létezik itt (szerintem a világon kb sehol máshol), hogy utcai zebra előtt tíz
métert szabadon kell hagyni.Nem utcasaroknál mondom, hanem van egy sima egyenes utca és a közepén van egy zebra, lámpa nélkül.
Na, ezt jól besz*ptam, csak egy autónyi maradt előttem, olyan 5-6 méter.
Durr 800 korona, hogy rohadjatok meg.
Másik est, itt most utcasaroknál parkoltam, tudtam, hogy valami 4 métert kell hagyni, szemre meg is volt.
Erre jövök vissza a kocsihoz, rajta a sárga cetli, már előre anyázkodok.Hogyaszondja nem volt meg a 4 méter, csak 3,6 és ezt lézerrel kimérték.
700 sek, ó hogy fedeznétek le anyátokat h-turul... (Elnézést, befejezem a bulgáris szavakat)
Ezek az első időkben voltak, mégegyszer ugyanazért nem kaptam már sose büntetést, de az ötletek tárháza kimeríthetetlen.
Vagy egyszerűen nincs hely és ilyenkor beszorul az ember a parkolóházakba, a föld alá.
Általában normális tarifák vannak, értem ezalatt, hogy alig drágább mint az utcai ár, de néha bele lehet futni irgalmatlan lehúzásokba.
Pl valami alig több mint egy óra 300 korona (30 euró).Bzmg az tízezer forint.És persze előre nicsen kiírva a bejáratnál, hogy halnának éhen...
Lehetne mondani persze, hoghy menjek vonattal, busszal stb.
Isten a tanúm, minden évben ránézek 2-3 alkalommal a netre, hogy hogy is kéne bejutni a nagyvárosba.Azonban minddig valahogy pont ilyenkor
van műszaki hiba, baleset, kisiklás vagy a bánat tudja mi, ami miatt extrém szopash van a viszonylaton.
4-5 ilyen eset után meg már általánosítok és szarok a buszra, vonatra.
Az ilyen szervezéssel menjenek a szaporítószervbe és már nyúlok is a kocsikulcsért...

Áruházi lopásról, bunkó vásárlókról, idióta közlekedőkről nem tudok nagyon beszámolni, biztos vannak Stokiban is, de nem jellemző.
Itt mostanság az utóbbi 1-2 évben a tzigánj kéregetők hada az egyik probléma.Minden áruház bejárata előtt ott ülnek
és rázzák a papírpohárban az aprót.Hogy tudnám vele együtt felrúgni a holdig a nyavajását.
Nem az a legnagyobb baj, hogy kéreget (illetve dehogyisnem), hanem még agresszív, követelőző is hozzá.Az ilyennek részemről a szívlapát
hátán való táncoltatása lenne a jutalma, lexívesebben...Úgyis nyakunkon a valentin nap... :D

Elnézést, majdnem hosszabb lett mint a poszt, de elgalább kijött belőlem...
:-))))))))

Mrs. Clayton 2016.02.12. 20:50:11

@London2009: szerintem a tesco nem konkurens a lidlvel, en sikitofraszt kapok, h nincs pl kokusztej vagy fuszerek csak so bors paprika, en ezert parhuzamosan jarok ide is meg oda is
de az biztos h a lidl jon fel mint a talajviz, mert hozzank kozel 3 uj bolt nyilt az egy regi melle es a varos csak egy porfeszek tele benefit huszarokkal

Bal 2016.02.12. 20:50:32

Angliai kulturális kiakasztók:

- dupla csap
- PPI hívások
- orrszívás
- konnektorok (miért, könyörgöm miért kell ezt is máshogy mint Európában?)
- lakások 15 fokra tervezve, és a helyiek annyit is tartanak télen
- használhatatlan reception room, de kis csőkonyha hátul
- dupla csap
- balos közlekedés
- buszsofőr váratlanul megáll és mindenkit leszállít
- minden szolgáltatás idővel átírandó, mert az ignoráns balekok hozzák a profitot (bankszámla, net, telefon, mortgage, autóbiztosítás, recovery ...)
- dupla csap
- szobák mérete
- HMRC sebessége
- 70 mph pályán amit senki sem tart be
- how are you
- penészedő padlószőnyeg
- józanon képtelenek szexre, aztán esemény utánival öblítenek
- sorházak erdő közepén is
- DUPLA CSAP
- legtöbbnek kizárólag alkohollal van valami értelmezhető személyisége
- elit társaságban csak időjárásról és olcsó repülőjegyekről
- orvosról leszoksz, paracetamolt meg tudod venni magad is
- azt a #### dupla csapot mondtam már?

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.12. 20:58:45

@diggerdriver: Már kiművelődtem. Ha megjegyzést teszel a seggére, az hétköznapi szexizmus. Ha ajtót tartasz neki, az jószándékú szexizmus. Olyan, hogy udvarias vagy vele, nincs, mert azzal lekezeled.

Valami ilyesmi.

Szép új világ...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 20:58:46

@Bal: Na. Ez jó volt:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Herr Géza 2016.02.12. 20:59:52

@Vityo641(AT): De, meg szexista is. Hogy a féreg rágná a szívemet, minden ajtónyitásért egy.... :)))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 20:59:59

@kisrumpf: Pedig én csak simán meg akarom dugni.
Hol van itt a szexizmus?
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 21:00:51

@geegee: Ez is Jóóóó Volt:)))))))))))))))))))))))))))))))

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.12. 21:02:26

@Dragonlady (Bp, Hun): Valamikor nem is olyan régen éppen szó volt róla, hogy milyen jó kis pékségek vannak ott.

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.02.12. 21:02:49

@kisrumpf: mikortól kell ezt visszamondanom...???
kicsit lassan tanulok már ebben a korban...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 21:09:55

@kisrumpf: :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.02.12. 21:26:31

@diggerdriver: "Az a bajom hogy egy görbe tükröt komolyan vesznek"

Szerintem a gorbe tukorrel semmi gond. A bibi ott lehet, hogy sok ember a gorbe tukrot a humorral, ironiaval koti ossze. Talan ebbol az irasbol nem jott at annyira, igy sok(unk)nak valoszinuleg inkabb negative kritikanak tunt. Tobb smiley-t es "wink-wink" jelet kell kitenni, hogy egyertelmu legyen a dolog :))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 21:32:37

@Zsuzsi65: Persze. Mert az is volt. Kritika. Negatívumok.
Na de nem a LIDL-é. Nem Golders Greené. Nem Primark-é.
Jelenségeké.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.12. 21:34:08

@k3y: Az jó hely. A varjú is három napi hidegélelemmel repül oda.
Amúgy jó hely. Mi esik több, eső vagy kerozin?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.02.12. 21:37:31

@tsabus [UK]: "a hülye bámészkodók dugót okoznak még az autópálya szembe jövő oldalán is."

Nagyon így van, és ráadásul Európa bármelyik országában megtörténik ilyen.
A hülyeség keményen internacionális! :D

LittleG (uk) 2016.02.12. 21:38:05

@Zsuzsi65: ja, én is :)) nagyon tetszik, amikor előveszi az olasz énjét :) a parkolásos szotrinál pl. köszi hogy megosztottad :)

Taxomükke (UK) 2016.02.12. 21:49:32

@Bal: Egy dolgot kihagytal...
A dupla csap nem zavar?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.02.12. 21:49:46

@adg: Haha, ééés Köcskefalva, otthoni kis főhadiszállásunk környéke... :D
Igen, egész jó lett, de azért az elején volt jó párszor meglepetés pár autósban, hogy kiszalad alóla a sáv...
:-))))
Sajnos soxor túl kicsi az átmérője egy ilyennek, nagyobbakra kéne építeni, de hát a sok nokiásdoboz miatt épp csak aszfaltra nem marad... :-[

Taxomükke (UK) 2016.02.12. 21:54:54

@k3y: Hehe, mi is Stainesben lakunk. @diggerdriver: Nem vagyunk a fel- es leszallas vonalaban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.02.12. 22:00:16

@Karma17: "a nyalokas ember az iskolaknal a csucsidoben"

Háppersze.Nyalókás.Nem nézel te kicsit túl sok F1-et??
:D

Cheap Charli 2016.02.12. 22:03:00

@geegee: A magyar kreszben is vannak ilyen szabalyok!
"ILyen szabály létezik itt (szerintem a világon kb sehol máshol), hogy utcai zebra előtt tíz
métert szabadon kell hagyni" Otthon is a zebra elott 5m szabadon kell hagyni szemelyautoval kis vagy
nagytehergépkocsi, autóbusz, traktor, munkagép stb. 15 métert kell kihagyni.

"Másik est, itt most utcasaroknál parkoltam, tudtam, hogy valami 4 métert kell hagyni, szemre meg is volt." Szinten 5 metert kell szabadon hagyni a saroktol.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.12. 22:08:51

@Bal: :-)))))))))
Én ezt a paracetamolt mindenre el nem hittem, amíg nem futottam bele egy Angliában végzett és ott tíz évig praktizalt kollegaba (mármint úgy lett kolléga, hogy a 3 gyereke igen kedvezményes tandíja miatt inkább beallt biológiat tanítani két évig), aki nekem a mozdulni se bírok tőle fájdalomra paracetamolt mondott. Szerencsére azért találtam rendes gyógyszert is.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.12. 22:10:20

@Vityo641(AT): valaki foglalja már össze azt a hetezret két bekezdésben lecci

yoce! 2016.02.12. 22:19:45

@Taxomükke (UK): Én is a Lidlben, Aldiban vásárolok mégse nagyon tapasztalok problémát. Igaz ez vidéki kisváros. A Waitroseban viszont drága és hát vannak érdekes arcok ott. :)
De persze kinek mi a tapasztalata :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.02.12. 22:20:25

@Halbajusz: "A másik kedvencem, mikor a delikvens megnyomja a gombot, hogy át szeretne menni a zebrán, de persze nem várja meg a zöldet, hanem átszalad a piroson."

Na, hát ha valami q idegesítő, akkor ez az valóban.100 pont a tízből.
Én általában inkább meg se nyomom, mert tudom, hogy jó eséllyel nem várnám ki.De akkor más miért nem így gondolkodik.(Oké, kisforgalmú, szinte falusi utakról beszélek.)
Cserébe, ha egy sor autó jön, és közel van az utolsó a sorban, akkor nem megyek oda a zebra elejéhez, hanem lassítok pár lépést, hogy az utolsó kocsi után érjem csak el a zebrát.Nemtom, remélem érthető hogy mire gondolok.Mert próbálok az autós fejével is gondolkodni.És persze elvárnám az ugyanilyen gondolkodást másoktól is.De általában várhatom...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.02.12. 22:26:28

@nyuszigonosz: Egyetértek, sőt én sose fikáztam egyiket sem.Zenész-áruházak... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.02.12. 22:50:13

@nyuszigonosz: Én sajnos beleolvastam.Komolyan mondom, akik ezt szexizmusnak gondolják, mondják, hogy megfogom az ajtót, vagy előreengedem a bejáratnál, azok nem teljesen százasok...Mondhatni, a jóindulatú szexizmus akadályoz meg benne, hogy idióta barmoknak mondjam őket...Komolyan, ez a világ megérett a pusztulásra.
Bár a kommentekbe is beleolvasva a nők nagyobb része is idiótáknak nézi ezeket.Így még van egy kis remény...

blackhairlady 2016.02.12. 22:58:05

@P.Elliot: Megsporoltal nekem egy gepelest, szinte szorol szora ezt akartam irni, meg jo, hogy elobb olvasom a kommenteket, utana akartam irni:)

A ruhavisszarakashoz csak annyit, hogy sokszor olyan sok ruhat probalnak osszezsufolni egy helyre, hogy nem csoda, hogy lepotyog. Nem ledobjak legtobbszor hanem leverik. A legtobb helyen viszont van erre alkalmazott aki folyamatosan turogeti a cuccokat meg akasztgatja vissza.

@diggerdriver: At kene mar allniuk az angoloknak is az automata sebvaltos kocsikra, talan javulna a vezetesi stilus :))))
Amugy tetszett a poszt, jo latni a negativumokat is.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.02.12. 22:59:24

@Hobbiszakács: "A nyelvtanfolyamon tízen voltunk a csoportban, három iráni, két chilei, két arab, egy orosz, egy analfabéta és jómagam. "
Hahaaaa, igen-igen! :D
Ahová én jártam, ot voltak egyéb tárgyak is, matek, meg ilyesmi, és volt néha ilyen zéhá eredmények kirakása, név, osztályzat vagy százalék, ilyesmi.
Azzal szórakoztam, hogy 500+ névből vajon hány lesz európai...?Kb 3-4-5 volt...
Ez igen... :D

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.12. 23:11:48

@diggerdriver: Akármit írhatsz, úgyis kijött volna, hogy gettó, nyugi.

2016.02.12. 23:11:54

Udvariassag tema: terhes nonek senki se adja at a helyet a londoni metron. Sajnos ez Bpen is gyakran volt igy.
www.dailymail.co.uk/news/article-3444675/Heavily-pregnant-woman-uses-hidden-camera-footage-shame-London-Underground-commuters-won-t-seats.html

2016.02.12. 23:12:00

@Bal:
Egyetertek!
Nálunk'egybecsap' van de mégse keveredik benne a víz hanem az egyik fele éget, a másik jéghideg, hogy miért, nem értem.
A PPI már leszállt rólunk, mostanában olyan ügyben hívnak, hogy hallották, hogy balesetet szenvedtem /persze nem/és segítenek beperelni valakit ill a kormány által támogatott bojlercsere.

2016.02.12. 23:12:05

@geegee:
Igen, én se szeretek varni és inkább átmegyek,ha épp nem jön semmi. A kocsisort igyekszem én is mindig elengedni,szintén kisforgalmú úton,föleg azokat,akik nagy nehezen kikerülték a megállóban a buszt és végre mehetnének, nem biztos, hogy értékelik, ha azonnal megállítja öket a piros lámpa.
Az autókat balról elözö, köztük cikázó bicikliseket csodálkozva figyelem, hogy gondolják? Én is szoktam biciklivel járni, de föuton biztos nem és balról sosr elöznék.

Lőtéri Kutya 2016.02.12. 23:12:12

Jó volt a poszt. Amit az elején írsz a kultúrsokk definiálásaként, azt praktikusabb lenne kulturálatlansági vagy igénytelenségi sokknak nevezni.
Egyébként sokak számára lehet az nem egyértelmű, hogy pontosan milyen fajta görbe tükör perspektívájából írtál. Homorú, domború, hullámos vagy esetleg egy régi kínai bronztükörből?
Ez van, amikor túlgörbül a tükör. :-)

yoce! 2016.02.12. 23:12:14

Waitrose ban nélkül :P

blackhairlady 2016.02.12. 23:15:57

@Ginix: Jajj, ezek nagyon jo sztorik:)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.02.12. 23:16:25

@Bal: Na, ez q jó volt.Nem állítom, hogy tudom mindről, hogy micsoda (PPI hívások, csőkonyha...), de okés volt. :D
A dupla csapokat ki volt az az észkombájn, aki kitalálta...?Vagy akinek annyi esze sincs, hogy megnézné, más országokban ez hogy van megoldva...?Nem kell feltalálni a kanálban a mélyedést.Ehh.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.02.12. 23:24:14

@btiborc: Oké, én is hibás vagyok, voltam, nem vitatom.A 10/5 métert nem tudom kimagyarázni.De a 4/3,6 azért egy kicsikét sok.Szerintem...
Főleg, hogy kb 20 korona lenne egy méteres csík felfestése, hogy nahát, paraszt, eddig parkoljál...De hát az kontraproduktív lenne a bevételre nézve.
Azért mostanra már belerázódtam a dolgokba.

blackhairlady 2016.02.12. 23:27:24

@puhacica: Es akkor szegeny ferfiak dontsek el, hogy most hogyan viselkedjenek, eppen egy egyenjogu holggyel vagy egy regi vagasuval van dolguk? Aztan ha nem talalt, akkor jon a bunko parasztozast. Hiaba, nehez a ferfiak elete:)
Egyebkent en is szeretem ha udvariasak velem, de nem sertodom meg akkor sem ha nem engednek elore vagy nem adjak ram a kabatot.

blackhairlady 2016.02.12. 23:35:06

@diggerdriver: jaj, hat a kommentek minden posztnal fals iranyt vesznek kb. a 10. hozzaszolas utan, ezt szerintem te is eszre vetted mar, nem?:)

blackhairlady 2016.02.12. 23:45:56

@Hobbiszakács: :)))))))))))))))
Egyebkent a hazban korbevezetes itt is szokas, eloszor nem tudtam milyen "Tour"-ra invitalnak, aztan hamar rajottem, hogy meg kell nezni minden helyseget az epuletben:)

blackhairlady 2016.02.12. 23:50:10

@Zsuzsi65: En itt csak akkor hallok dudalast ha valaki bealszik a 3 perces piros lampanal es mar vagy 10 masodperce zoldre valtott. Amugy-ahogy irod is-mindenki turelmes a masikkal. En neha szeretnek nagyon hangosan es nagyon sokaig dudalni, de atveszem a helyi szokasokat:)))

blackhairlady 2016.02.13. 00:03:07

@P.Elliot: Sosem felejtem el amikor itt a varosunkban megnyitottak az elso aldit, talan 2 vagy 3 eve. nagyon megorultunk a gyerekekkel, hogy europai uzlet, a Balatonon sokat vasaroltunk Aldiban, egesz jo kis uzlet volt. A nyitas heteben mentunk, kulon volt egy alkalmazott arra, hogy minden egyes vasarlonak elmagyarazza, hogy a bevasarlo kocsit csak ugy tudja kihuzni a sorbol ha negyed dollarost dug bele, es a lancot leakasztja, de ne aggodjon, mert amikor visszaviszi akkor masik lanc visszadugasaval visszakapja a penzet. Olyan vicces volt latni, de hat itt ugye ilyen penzes dolog nincs. Arra mar nem emlekszem, hogy milyen volt a valasztek, nem jarok vissza mert messze van. Viszont az feltunt, hogy teljesen amerikanizalodott az arukeszlet, szinte semmi europai termek nem volt.

Cheap Charli 2016.02.13. 00:19:40

@geegee: Csak arra reagaltam, hogy ez a magyar kreszben is benne van. Sott otthon is lattam mar buntetni miatta. Nem itelkeztem.
Viszont nehol lattam mar felfestessel is jelolve a tavolsagokat.Gondolom ott nem a penzbehajtas volt a cel.

Furos 2016.02.13. 00:21:49

@diggerdriver: Oreg baratom. Te is ugy jartal mint en a legutobbi facan vadaszaton, amikor elevenses kozben kortyolgatve a remek 35 eves skot viszkit, az egyik sporttars megjegyezte, hogy szerinte csak es kizarolag az o
Holland & Holland Royal over-and-under tipusu fegyverevel lehet kivaloan loni, mire a masik raigert hogy nem is mert egy Fabbri az igazi. En nem tudtam eldonteni melyikuknek van igaza mert a kornyekukon madar max vegelgyengulesben halt meg :)
Szomiszo par emberkenek itt a blogon is problemaja akad az elet nagy dolgainak a helyen kezelesevel :)))))

Shanarey 2016.02.13. 00:32:46

@ladyamerica:

Az árukészlet az mindig olyan mint a hely ahol van ha amerika akkor Amerikai cuccok vannak, ha Angol akkor Angol, de nem száz százalékban mert sok itt a Lengyel (kb 1 millió) Az Asda-ban is rengeteg Lengyel kaja van, ennek örömére én ott veszem a kovászos uborkát, mert az most is van.

blackhairlady 2016.02.13. 00:37:44

@Shanarey: sajnos rajottem. Pedig biztunk benne, hogy lesz egy kis hazai is, de csalodnunk kellett.

Herr Géza 2016.02.13. 00:44:21

@ladyamerica: De mit értesz te "hazai" alatt? Remélem nem mondok újat azzal, hogy az Aldi német cég??? :-)

Shanarey 2016.02.13. 00:46:20

@Furos:

Csak hogy rád licitáljak, életem egyik hihetetlen találata, az egy megfelelő módon és irányba eldobott gumicukor által másvilágra segített veréb volt, persze senki sem hitte el, és az igazság az hogy én sem hinném el, ha nem velem történik. A dobás sem arról szólt hogy a veréb elpusztuljon, de túl jó volt a dobás.

Shanarey 2016.02.13. 00:51:43

@k3y:

Az igaz, de ha épp nem haldokolsz, és nincsenek más rettentően célirányos tüneteid, amelyek erre utalnának akkor amire számíthatsz, az a Paracetamol, vagy Ibuprofen, emiatt vannak tele az újságok azokkal a bizonyos orvosi témájú cikkekkel, amelyek arról szóltak hogy a páciens elment a dokihoz, mert pocsékul volt, majd haza küldték, aztán az illető pár hónap múlva már a menthetetlen kategória volt, és meghalt.

blackhairlady 2016.02.13. 01:47:56

@Herr Géza: a hazai ebben az esetben europait jelentett.
Egyebkent te mindig tudsz ujat mondani nekem :))

adg 2016.02.13. 03:36:39

@Zka: ez eleg faszan nez ki azzal a villamossal. :))

adg 2016.02.13. 03:44:07

@mojyo: "atlagember-paradox"

Talan Sandor Gyorgy, de lehet, hogy valamelyik mas hasonlo humorista vegzett egyszer az emberek kozt egy felmerest az utcan.
Valahgy igy:
Az oktatasi rendszerrel kapcsolatban vegzunk felmerest, es az volna a kerdesem, hogy mit szol hozza, hogy a statisztikak szerint az emberek 50%-a az atlagosnal gyengebben olvas?

Minden szarnak elmondtak az emberek az oktatast, es hogy ezen valtoztatni kell, mert felhaborito ez az eredmeny, stb. :)))

adg 2016.02.13. 04:43:03

@33621: Igen, elsore meglepo. De ki van tablazva, hogy melyik sav merre, szoval nem nagy vesz. Es az ott jarok messze tobbsege helyi, szoval megszoktak gyorsan, es ha mar ismered, akkor szerintem nagyon jo.
En az osszes ketsavost atepitenem ilyenre. Jobb is lenne, ha egyseges lenne.

adg 2016.02.13. 05:22:55

@geegee: Jaja, es valoban. Par meterrel nagyobb atmerovel, esetleg kicsit szelesebb savokkal, hogy a kamion se lepjen a savelvalaszto cicikre egesz tokeletes lett volna. :)

adg 2016.02.13. 06:02:40

@P.Elliot: "Ne felejtesd el hogy itt 350 millio ember el korulbelul, ahhoz kepest az arcba dugott pisztoly nagyon keves a tobbi orszag bunugyi dolgaihoz kepest."

En nagyon orulok neki, hogy nem tapasztaltatok meg semmi ilyen atrocitast. Azonban sajnos az USA magasan vezeti a fejlett vilag fegyveres buncselekmenyeinek listajat, es nem osszes darabszamra, hanem 100,000 fore vetitve, vagyis nem szamit, hogy tobben laknak ott. Nem veletlenul erzik a szabad fegyvetrartast egyre inkabb problemanak az amerikai politikusok is, pl Obama.

Ha erdekel, nezd meg ezt a listat. en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_firearm-related_death_rate#List
Egyetlen fejlett orszagban sem tortenik annyi fegyveres gyilkossag 100,000 fore vetitve, mint az usaban. Ilyen orszagok elozik meg, mint Mexiko, Kolumbia, Szvazifold pl.

A kovetkezo fejlett orszag a listan, jocskan lemaradva Izrael, ott is harmadannyi gyilkossag tortenik csak, mint az USA-ban.

De pl Angliaban 100,000bol 0,06 embert, Nemetorszagban 0,07 embert olnek meg fegyverrel, az USA-ban pedig 3,55-ot. Ez 60-szorosa az angol eredmenynek. 60! Ez sajnos egy igen sulyos problema az usaban, nem csak ugy terjeszik valakik. 2013-ban tobb, mint 12000 embert lottek le az USA-ban, ez elkepesztoen magas szam. Szinte naponta van valahol egy lovoldozes tobb aldozattal. Nincs meg egy ilyen civilizalt orszag.

Szoval en szivbol kivanom, hogy sose talalkozz ezzel a jelenseggel, meg attetelesen sem, de ez sajnos letezik, ettol fuggetlenul.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.13. 07:33:16

@k3y: persze ezt értem. De itt is vannak régi kommentelok akik tudnának mit mesélni az nhs drága idorablasarol mondjuk vesegorcs meg méhen kívüli terhesség esetén.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.13. 07:37:12

@adg: de jó h eloszedted az adatokat.
Ez szerintem tipikus példája annak, mikor az ember védi az új országát.
Én se szeretem bevallani h tudom h Thaiföldön tízszer annyian halnak meg közúti balesetben mint itthon.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.13. 07:48:37

@Halbajusz:
Tényleg, a biciklisek. Azért nem említettem őket mert velük nincs problémám. Van egy nagy előnyük a Tiszaburán biciklicsomagtartón KERESZTBEN felkötött 4méteres faágat toló Kolompár Dzsokival szemben.
LÁTHATÓAK.
A ruhájuk, a biciklijük roskadozik a láthatósági védőeszközöktől.
Egyszer láttam ennek cáfolatát. Reggeli szürkületben mentem West Hamsteadba és jött velem szemben az én sávomban kivilágítatlanul egy fekete biciklin fekete ruhában fekete ember.
Na gondoltam magamban ebből előbb utóbb kátránypapírt csinálnak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.13. 07:50:19

@ladyamerica: Igaz. Nem is tudom miért húzom fel magam.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.13. 07:54:26

@Furos: De jó hogy itt vagy Tibi. Olvasod még a blogom?

body_andras 2016.02.13. 08:14:42

A posztoló lelkileg nagyon frusztrált és minden baját kivetíti egy komplett országra.

adg 2016.02.13. 08:14:43

@Dragonlady (Bp, Hun): Hat eleg meglepo volt olvasni. Meg ha pl "a sajat kornyekunkon nincs ilyen", vagy valami hasonlo lenne. De hogy az usaban elo nem fordulhat, hogy fegyvert nyomnak az ember kepebe, az kicsit meredek. Vagy sokkal kevesbe, mint mas orszagokban. Jo, lehet, sierra leoneban, sziriaban meg mexiko egyes reszein nagyobb esellyel, de akkoris. :DD

2016.02.13. 08:21:44

Remélem a posztíró tudja, hogy a magyar munkavédelmi előírások az egyik legszigorúbbak Európában, ha nem a világon. Szóval nem tudom, hogy melyik feketéző Gipsz Jakabnál dolgozott 30 évet, de csúnyát áthajították a palánkon.

T w 2016.02.13. 08:21:55

A cikkeddel kapcsolatban annyit szeretnek hozza fuzni,hogy amikor arrol beszelsz "raboljak az idodet" lehet benne vmi .De ha ket rossz kozul valaszthatnek inkabb ez angliaban mint otthon ahol mindenki rohan. Mert mindenkinek annyira surgos otthon mintha halaszthatattlan dolga lenne. A kozlekedesi moral magyarorszagon katasztrofa. A zebran ha nem szaladsz tuti elutnek vagy meghalnanak ha vakit maguk ele kellene engedni az uton .Tomegkozlekedes azert kozel sem olyan rossz mint magyarorszagon .Vannak negativumok de te nagyon negativan mutatod be angliat, holott e csak londonrol beszelsz.En 7 evig eltem kint sokat utaztam videkre vonattal,busszal sehol nem tapasztaltam ilyen dolgokat amikrol irsz es abszolut nem latom ennyire negativnak mint ahogy a cikkben le van irva. Teny hogy az angolok trehanyak ezt alairom.En szerettem kint elni. Mai napig vagyom vissza ,a cegem athelyezett svajcba .Nos ha angliaban ugy erezted raboljak az idod akkor svajcot szorozd fel 10-zel .De tudod miert mert mindenki nyugodt es ha te is nyugodt lennel akkor rajonnel,hogy a rohanassal sosem ersz oda sehova hamarabb max 1-2 perc .Es mint hetkoznapi ember sztem 1-2 perc nem szamit probald ki . En kiprobaltam es azota igy elek :)

Usenka 2016.02.13. 08:22:56

Ez sötét oldal? Röhögnöm kell... Ezek a mindennapok élhetetlen nyomorai. London sötét oldala az a partik, bulik, titkos, szűk körnek rendezett vadságok, orgiák, basementek, clubbok, témaestek, etc, etc, etc.....

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.13. 09:08:33

@body_andras: Imádom az ilyen vicces fiúkat:)))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.13. 09:11:24

@HUN_Sector:
Na figyelj Misimókus.
Magyarország legnagyobb mélyépítő vállalatánál dolgoztam 25 évet.
Utána Budapest legnagyobb közműszolgáltatójánál.
Ha valaki tud valamit a munkavédelmi különbségről az én vagyok.
Lehet hogy szigórú ELŐÍRÁSOK vannak csak kérdés hogy melyiket tudják betartatni.
Az viszont hogy neked fogalmad sincs a műfajról az biztos.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.13. 09:15:32

@T w:
Most mégegyszer elolvastam a posztot. Sehol sem írom hogy Angliáról szól a poszt. Londont írok.
A tömegközlekedés valószínűleg azért nem tünik fel sokaknak mert meghatározott útvonalon ingáznak. Én viszont TELJES Londonban közlekedek mindig máshol vagy busszal vagy metróval vagy autóval vagy ezeket kombinálva.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.13. 09:17:06

@Usenka: Ki nevezte sötét oldalnak. Bár most hogy mondod...
...néhány kommentelőre ráillene.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.13. 09:21:51

A leghülyébbek miért mindig másnap jelennek meg?

Furos 2016.02.13. 09:31:10

@diggerdriver: Figyelek. Sikerultek a decemberi vizsgaim volt most egy kis idom. Hetfotol megint hajtas, ket vizsgaim juniusban Meg 4 beadando......
Aztan csak meglesz a TRIKE :)))))))))

Mrs. Clayton 2016.02.13. 09:41:48

@diggerdriver: reggel ota ezzel a cimmel van kint az indexen....

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.02.13. 09:43:13

@diggerdriver: Mert addigra megértik...es összeszedik a választ...
Te meg kipihent vagy...
:)))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.13. 09:57:10

@Furos: Gratulálok a vizsgáidhoz. Jól van. Azért csak lesz belőled valaki na...
:)))))))))))))))))))))))))))))

TRIKE???
Milyen? Bogár motorral?

A héten elkezdődött a Diggerdrájver előadása. Attila meggyógyult hála Istennek.

Van egy Grazi barátom valami Tündérkertet keres már évek óta. Meg kéne neki mutatni hol laksz. :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

M. Péter 2016.02.13. 10:04:05

@HUN_Sector: Az előírás, meg hogy mit tartanak be, az két különböző dolog. Európában a finneknél a legalacsonyabb munkahelyi balesetből eredő halálesetek aránya a dolgozók számához viszonyítva, a briteknél icipicivel magasabb, Mo.-n kb. háromszor annyi.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.13. 10:17:43

@M. Péter: Elmondom mi van. A briteknél külön kell választani a NAGY építőipart a lakásfelújító építőipartól. Ez utóbbi Magyarországon csak nyomokban létezik.
A NAGY építőiparban ahol lebontanak valamit majd a helyére építenek valamit ott elképesztő szigorú előírások vannak. Na de ezeket be is tartatják. Én a legtöbb lebaszást ezek be nem tartásáért kaptam. Például hagytam hogy a dömper sofőrje az ülésben maradjon amíg rakodok. Meg még sok egyéb hasonló:))))))))))))))))))

2016.02.13. 10:34:28

@geegee: @btiborc:
Itt is megy ám a büntetgetés rendesen! A parkolási bírságok mellett nagy kedvencük ez is. A cikk irja, hogy Londonban van egy bizonyos keresztezödés, ami eddig már 6millió fontot szedett össze a büntetésekböl. Állítólag a tanács büdzséjét egészítik ki ezzel.
Ha valaki balra kanyarodik és ne adj Isten, nem az utsó pillanatban akar bevágni a másik elé, hanem idöben besorol, vagyis érinti a buszsávot, akkor akár £130 fontja is bánhatja.
www.dailymail.co.uk/news/article-3233271/The-bus-lane-rat-traps-cost-millions-Tens-thousands-motorists-hit-heavy-fines-caught-out.html

2016.02.13. 10:34:30

@diggerdriver:
Igaz, tényleg ki vannak világítva, a nagy többség. De simán képesek km-es kocsisorokat okozni azzal, hogy a sáv közepén nyomják,hogy nem húzódnak félre, hogy ki lehessen öket kerülni /keskeny az út es szemben álandóan jönnek/ mögöttük meg ott anyázik egy busznyi ember!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.13. 10:39:20

@Halbajusz: Én azt vettem észre hogy itt Londonban lehúzódnak.
A vidéki utak meg valóban annyira szűkek hogy bárhol megy a biciklis nem lehet megelőzni. Akkor meg mindegy hogy a szélén vagy a sáv közepén teker.

2016.02.13. 10:55:15

Aki azt gondolja, hogy ezek a dolgok csak apróságok, meg máshol sokkal rosszabb stb, igen, a UKban is vannak darabolós gyilkosok meg bünbarlangok, de gondolom a posztíró nem találkozik velük napi szinten.
Ajánlanám, hogy próbálják ki, hogy sietnek valahová, a busz késik, aztán araszol, majd soförcsere stb és az utas meg leizzad és legszivesebben kiszállna és megtolná a buszt mert valahová igyekszik /pl a gyerekért a suliba,vagy munkába, ahol senkit se érdekel miért késett/. ja és nem tud erre számítva plusz egy órát naponta hozzáadni az utazási idöhöz.

2016.02.13. 10:55:25

@diggerdriver:
Az jó, ha Londonban lehúzódnak!
Szük utaknál igy van.igen!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.13. 11:04:01

@Halbajusz:
Várjámá...
Carlshaltonban dolgoztam. Reggel felszálltam a metróra és le Mordenig a végállomásig. Onnan még fél órát busszal a munkahelyemre. Ez minden nap így történt két hónapon át. Egyik reggel megyek a metróbejárón összehúzva a rács. Mi van? No signal.
Bazdmeganyád.
Újratervezés busszal. Négy átszállás 250 megálló.
8kor kezdődött a munkaidő kilencre be is értem.

Herr Géza 2016.02.13. 11:07:41

@ladyamerica: Jól van na, nekem földhözragadt európaiként a hazai a magyart, vagy akár a németet jelenti. :D Amerikás fejjel nem tudok gondolkozni. :)))))))) Bocsi.

Herr Géza 2016.02.13. 11:19:16

@HUN_Sector: " a magyar munkavédelmi előírások az egyik legszigorúbbak Európában, ha nem a világon "
Beszarok. Ezt mégis honnan vetted, végigtanulmányoztad a világ összes munkavédelmi szabályzatát???
Kapásból tudom cáfolni még egy közeli ország példájával. És még csak nem is arról beszélünk, hogy mennyit tartanak/tartatnak be azokból....
Lemaradtam valamiről esetleg? A Vezír ezt is lenyilatkozta volna a pénteki rádiómonológjában? Mert akkor bocs, biztos úgy van.
:)))))

Furos 2016.02.13. 11:23:03

@diggerdriver: 1600cc injektoros masina lesz. Feltetele, hogy sikeruljenek a vizsgak :) Van motivacio :) Ha meglatogat a baratod akkor gyertek el ide videkre. Mondjuk mi meg a bekoto uttol is messze lakunk :)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.02.13. 11:39:27

@diggerdriver: Ez a pokol: www.bookdepository.com/This-is-London-Ben-Judah/9781447274803

Szerettem Golders Green-t. Még az uramat is visszavittem pár éve megnézni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.13. 13:20:41

@Furos: Nem látom milyen motor van benne.
Ezeket általában VW Bogár hátuljából építik.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.13. 13:22:08

Elvoltam bevásárolni a LIDL-ben. Mondom a LIDL-ben.
Aztán visszajöttünk a gettóba..

Cheap Charli 2016.02.13. 13:37:09

@diggerdriver: Engem leginkabb az bosszant amikor en mint biciklis megallok a piros lampanal, de az utannam jovo 10-bol 4 atmegy rajta. Es ez nagyon jellemzo Londonon belul.

Furos 2016.02.13. 13:37:14

@diggerdriver: Vannak olyanok is. Ezek altalaban Ford motort hasznalnak, de van mas konfiguracio is. Majd meglatjuk mi lesz a kinalatban amikor venni akarok. at szeretnem alakitani kicsit egyebkeny is. :)

©________ 2016.02.13. 13:57:43

Nema! Te ilyen kis ideges, turelmetlen ember lennel? Nem hiszem el.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.13. 14:17:13

@Furos: Oh. Ok. Én még nagyon nem merültem bele a témába, azt tudtam hogy Bogárból a legkönnyebb építeni.

©________ 2016.02.13. 14:27:24

@Ana72:

Uristen, ezek mekkora okorsegek!

Halbajusz (törölt) 2016.02.13. 15:32:14

@diggerdriver:
Ez nagyon durva! És nem is egyedi eset szerintem!
És ilyenkor mit tudsz csinálni? Vagy mész 250 megállót busszal vagy fizetsz 50 fontot taxira?
Itt nemrégiben a Forth Road Bridget zartak le hetekre biztonsagi okokbol,aki onnan jar be Edinburghba az mit csinaljon?kerüljön naponta 50kmert vagy ússzon át?

Halbajusz (törölt) 2016.02.13. 15:32:17

@btiborc:
Itt is/edinburgh/siman atmennek piroson.ugy latszik rajuk nem vonatkozik a Highway cide.a multkor egy villamos es egy busz koze szorult be egyikuk, mert nagyon sietett.

blackhairlady 2016.02.13. 15:40:51

@Herr Géza: semmi baj, ketten jol kiegeszitjuk egymast :)

blackhairlady 2016.02.13. 15:44:25

@adg: raadasul Texasba mar szabad nyiltan az ovon hordano a kispuskat:( Kapjuk is folyamatosan az e-maileket az iskolai korzettol, hogy attol, hogy a torveny igy valtozott, az iskolaba tilos barmilyen fegyvert is vinni.
Sajnos megdobbento mennyi fegyveres rablas tortenik naponta.

blackhairlady 2016.02.13. 15:45:42

@diggerdriver: mert ez a te posztod volt es szerettel volna arrol beszelni. Ez ertheto szerintem :)

P.Elliot 2016.02.13. 15:46:09

@diggerdriver: Diggikem, miert lenne getto? Ha az lenne akkor mar regen elhuztatok volna. Tegnap nem volt idom reggel irni erre a gettosodasra, marmint a lakhelyedre de mintha ugy remlene/ javits ki ha nem igy van, lehet hogy rosszul emlekszem/ hogy valaki azt irta hogy zsido kornyek. Nahat a zsidok rossz helyre nem telepszenek, illetve lehet hogy nem ujak a hazak, lehet hogy tele van kis reszben elhanyagolt utcacskakkal, nem voltam meg Londonban, nem ismerem, de azok kozott lakni nagyonis biztonsagos. Itt a szomszed varoska egy teljesen zsidok lakta varos, kellemes es biztonsagos, ott aztan koszalhatsz akarmikor ejszaka is, vedik egymast, az utcaikat, a kinaiak es a koreaiak kezdenek betelepulni hozzajuk akik ellen semmi kifgasuk mert dolgos nepseg. Reszemrol barmikor ellaknek az o varoskajukban mert olyan "videki", mindenki koszon, mindenki baratsagos, idegenekkel is, segitik egymast.
Egyebkent tetszik hogy megragadtad a getto szot es ahogy sejtem a jovoben is ragaszkodsz hozza, ezt kivanja a humorerzeked, az en humorerzekemnek is tetszik, amiota olvastam egyfolytaban nevetgelek rajta.
Nem ismerem a londoni elelmiszeraruhazakat, boltokat hogy melyik milyen, ami ott jo, ha itt is van Usaban lehet hogy ugyanolyan vagy ocskabb vagy megjobb. Ki tudja hogy milyen szempontok vezerlik a mukodtetoket. En csak az ittenieket ismerem, de en vasarolok mindenhol ahol ugy erzem hogy jo termeket arul, es jo az ara, olyan bolt nincs ahol ne talalnal valami jot. Kozelunkben van egy bolt, a gyumolcs felhaboritoan draga, de kituno a liszt, a tesztafeleseget, draga a tejtermek de olcsobb a bio tojas es sorolhatnam. Miert is kellene egy helyen vasarolni. Fustolt csulok az nincs, igazan szolhatnal nekik hogy itt is lenne ra kereslet.
Gratulalok az uj szinhazi evadhoz, meg erjetek el sokat, E. Attilanak meg jo egeszseget es gyogyulast....
Itt kinnt sziberiai hideg lett, tombol a szel, azt hiszem koran orultunk az eddigi tavaszi idojarasnak.

blackhairlady 2016.02.13. 15:49:11

@diggerdriver: mert szerintem akkor engedi be a kommenteket a Hataratkelo, ok nincsenek a szabadon kommentlok kozott.

Fajankó 2016.02.13. 16:35:21

@diggerdriver:
"Magyarország legnagyobb mélyépítő vállalatánál dolgoztam 25 évet.
Utána Budapest legnagyobb közműszolgáltatójánál.
Ha valaki tud valamit a munkavédelmi különbségről az én vagyok.
Lehet hogy szigórú ELŐÍRÁSOK vannak csak kérdés hogy melyiket tudják betartatni."

No komment....

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.13. 16:58:20

@P.Elliot: Tegnap nevezte valamelyik barom gettónak Golders Greent.
Az egyik legjobb környék Londonban. Ha ütnének se mennék máshova.

M. Péter 2016.02.13. 17:26:36

@Halbajusz: Egyirányú utcaban lakom, és kb. 5 percenként jön egy autó a szabálytalan irányból, mert így megspórolnak 100 métert.

Meg van olyan kereszteződés is, ahol az a természetes, hogy 2-3-4 autó még átmegy, miután pirosra vált a lámpa,

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2016.02.13. 18:46:10

AZT mondjak Kinara, hogy mocskos. Lehet, de az biztos, hogy az emberek SOHA nem dobalnak el semmilyen szemetet se metron, sem buszon. Azok mindig tisztak. Bezzeg Eszak-Amerikaban - pont ugy mint a cikkben emlitve vagyon - teli van eldobalt ujsagokkal, muanyag palackokkal, almacsutkakkal stb. az osszes tomegkozlekedesi eszkoz.

adg 2016.02.13. 22:06:49

@ladyamerica: ez jol hangzik. :(
Sajnos nagyon melyen bele van gyokereszve ez a marhasag az amerikai tarsadalomba, es ropant nehez rajta valtoztatni. Eszervek nem mukodnek, aki valtoztatni akar, garantaltan nem juthatalomra jo ideig.
Ugyhogy hajra, minden szep es jo, ketnaponta egy iskolai lovoldozes meg belefer. Es ugye nem a fegyver ol, hanem a kez, ami fogja. Borzaszto.
Valahogy a ciklus legelejen kellene drasztikusan valtoztatni, es ha a kovetkezo valasztasokig lenne komoly eredmeny, talan nem lenne akkora harag. :)
Majd beszelek Donalddal, a kovetkezo elnokotokkel :))

blackhairlady 2016.02.14. 00:57:08

@adg: Jajj, ne ijesztgess:) Remelem csak a PC nelkuli szovegeleset ertekelik egyenlore a kedves amerikaiak, kell egy kis adrenalin, de amikor mar a tenyleges elnoksegert megy a verseny remelem esznel lesznek. Ileltve meg arra vagyok kivancsi, hogy a republikanusok egyaltalan inditjak-e ha tenyleg o nyer. Marpedig nagyon ugy enz ki, hogy mindenkit megver mindenhol igen nagy kulonbseggel.
Most hirtelen nem is emlekszem ra, hogy barmelyik jelolt mindket oldalon foglalkozna-e a fegyvertartas korlatozasaval. Nem hiszem, hogy fo tema lenne.
Oszinten szolva jelen pillanatban nincs senki akire orommel tudnek szavazni. illetve aki van az sajnos a 4. 5. helyen kullog altalaban.

Es nagyon jol irod, en is azt szoktam mondani, hogy nem a fegyver ol hanem az ember. Es igen szar amikor ott van keznel es csak leemeled az ovedrol es losz ha valaki felidegesit.
Egyebkent en nem vagyok fegyver ellenes, szoktunk menni klubba loni, de az egeszen mas.

Herr Géza 2016.02.14. 01:46:02

@Dragonlady (Bp, Hun): Na jó, de te aztán meg pláne nem vagy földhözragadt európai.... :-) Momentán ugyan egy kicsit igen, de gondolom nem sokáig. :)))))))

gabuschka 2016.02.14. 08:26:33

@diggerdriver: Nagyon jo poszt lett! Könnyesre röhögtem volna magam akkor is ha nem eltem volna ott. De igy meg viccesebb volt!!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.14. 08:54:11

@gabuschka:
Köszi. Végre valaki aki helyén kezeli.

kardio1 2016.02.14. 10:15:58

@diggerdriver: valóban jó néha a dolgok fonákjat látni.
Mindenesetre én nem lepődtem meg azok reakcióján, akik csak ezt az egy posztot olvasták tőled, és azt hitték, hogy csak leszolod Londoniat. Onnan nézve jogos volt a kritikajuk. Nem néztek utána az itteni aktivitásodnak.
Másrészt meglepodtem, hogy értetlenül szemlélted, ahogy a kommentek már nem a poszthoz kapcsolódtak. Mindig így van ez, előbb, vagy utóbb. :-)

Halbajusz (törölt) 2016.02.14. 10:34:56

@M. Péter:

Na ez marhára idegesítö lehet! Az utcátokba kène tenni egy pár kamerát, hátha a büntetéstöl lenne kedvük 100mrt kerülni...

Ginix 2016.02.15. 13:45:52

@ladyamerica: örülök, majd ha eszembe jutnak hasonlók vmi kapcsán, dobok még párat:)

Bicepsz Elek77 2016.03.06. 01:04:32

@Chaoyang: Az amerikaiak stb. eezzel is munkahelyeket teremtenek!!
@P.Elliot: Angliaban vegyitik a kornyekeket es mindig is valtoznak a helyek. pl. Brixtonnak is vannak jo(pl. a borton mellett mert ott allandoan jaroroznek a rendorok)es sz.r reszei. Walthamstowban is laktam. Ott ket jo utca mellett volt egy keselos. Elephant 'n Castle-nel egyszer kiszaltam szallast nezni, majd hivtam volna az USAF-ot napalmbombazni.
A zsido reszek(pl. Hendon, nalunk a VII ker stb.) tenyleg jok, az azsiaiak se rosszak(csak tulzsufoltak es sok a rothado szemet pl. East-Hamban).

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása