A legtöbb városról él valamilyen kép az emberekben, még akkor is, ha sosem jártak ott (vagy akkor leginkább). Belfast ilyen szempontból történelmi okokból nincs túl jó helyzetben, de mint Mourning Man posztjából kiderül, az előítéletek ebben az esetben sem működnek. A képekért külön köszönet a szerzőnek!

Írd meg, hogyan telik egy napod, készíthetsz fotókat, akár videót is! A sorozat korábbi darabjait itt találod. Az írást a hataratkeloKUKAChotmail.com címre küldheted el.

Kávézó Belfastban (a feleségemnek nagyon tetszett)

„2015 április végén (miután kaptam pár lelohasztó választ angol fejvadászoktól - majd megkeressük, stb.) felhívott egy belfasti fejvadász, hogy látta az önéletrajzomat az egyik állásportálon, és érdekelne-e egy állás Belfastban.

Mondtam, hogy igen, erre átküldött codality tesztet, hogy ezt csináljam meg. Ez egy weboldal, ahol időre kell egy adott programozási feladatot megoldani. Véleményem szerint a 3-ból 2 tökéletesen sikerült, a 3. szerintem olyan 60%-os lett.

A fejvadász más véleményen volt, szerinte messze a legjobb voltam az addigi jelentkezők közül. Két hét múlva már nagyon izgatott voltam, mikor megtudtam, az eredményt, hogy behívtak interjúra.

Az interjú Skype–on volt, és sikeres is volt, mert behívtak 3. körös interjúra is ahol a jövendő Product Ownerrel és a cég egyik alapítójával beszéltem. Az interjú témája abszolút derült égből villámcsapás volt, mert gyakorlatilag egy kötetlen beszélgetés lett belőle (kb. 45 perces). Ha az anyagiakban is sikerül megállapodni, felvettek.

Be voltunk tojva rendesen 

A végső megállapodásra május végén került sor, ezután kaptam az új munkahelyemtől egy szándéknyilatkozatot, hogy felvesznek, amiben szerepelt a kialkudott összeg és az egyéb juttatások is. Volt egy hónapunk megszervezni mindent.

Mikor elmondtam a hírt, mindenki meglepődött. A legtöbben úgy gondolták, persze, beszélek róla, hogy szeretnék külföldre menni, de csak beszélek, és soha nem fogunk elköltözni. Hát ez nem jött be. Voltam én minden, csak akasztott ember nem.

A feleségem sem repesett az örömtől, de azt mondta, eddig munkával kapcsolatban rosszul nem döntöttem soha.

Május 29-én felmondtam a munkahelyemen, és elküldtem a felmondás másolatát az új cégem HR-esének. Nem kérték, de úgy gondoltam, hogy ez egy gesztus feléjük, hogy komolyan gondolom a dolgot.

A HR-es írt egy levelet, hogy nézzem ki a repülőjáratot, amivel szeretnénk menni (mind a hárman) és megveszik a jegyet. Június közepén meg is kaptuk a repülőjegyeket emailben, majd kb. egy héttel az indulás előtt a megkaptuk a szállásunk címét is.

Bepakoltunk kb. fél köbméter cuccot (ruhák, játékok, konyhai cuccok) és az egyik csomagküldő szolgálatnál megrendeltük a szállítást. Sajnos már feladni anyósomnak kellett, mert mire jöttek érte, mi már Belfastban voltunk.

Be voltunk tojva rendesen. Azért ha őszinték akarunk lenni, igencsak nagy ugrás igen rövid idő alatt.

Az utazás

A cég mindent megszervezett. Megkaptuk a repülőjegyeket, intéztek előre fizetett taxit a repülőtérről. Maga az utazás elég eseménytelen volt, bár érdekes. Budapestről Londonba jó utunk volt, az igazi izgalmak akkor kezdődtek, mikor a gép leszállt a Heathrow-n. A 3-as terminálra érkeztünk, és a gép az 5-ösről indult. A két terminál között ingyenes buszjárat van, ezt megtalálni nem volt nehéz, minden nagyon szépen ki van táblázva.

Az 5-ös terminálon újabb biztonsági ellenőrzés volt. A sor gyorsan haladt, semmi probléma nem volt. Mikor átjutottunk realizáltuk, hogy a korábbi Belfastba induló gépet is könnyedén elértük volna, mert az 5-ös terminál A kapujától indul tovább…

Ha a B vagy a C-ről indult volna, akkor még plusz 15-20 percet kellett volna vonatozni, mindegy, jobb a biztonsági játék, volt másfél óránk eltölteni.

Akkor vásároljunk angol SIM kártyát. Miután körbejártuk a boltokat kétszer, kiderült, hogy nem, a Heathrow-n nem lehet SIM kártyát vásárolni…

Ebédeljünk valamit. Itt volt az első találkozásunk a Deli menüvel. Ilyen van Magyarországon is a Tescóban, veszel egy szendvicset, és ha ráfizetsz pár fontot, akkor kapsz hozzá üdítőt és valami édességet/chipset. Vettünk kettőt (4 font/deli), ebből megvolt az ebéd hármunknak.

Ezután nem sokkal felszállhattunk az aznapi második repülőgépre (szintén A320), és 50 perc múlva megérkeztünk Belfastba, ahol valódi észak-ír időjárás fogadott, azaz esett.

Newcastle-i part 

Természetesen a reptéri csomagkocsik 1 fontos érmével működnek, és ámbár volt nálunk font készpénzben, de a papír 50-est mégse tömi bele az ember az egyfontos helyébe, emiatt volt egy kis nehézség a csomagok kicipelésénél (8 különböző méretű csomag + Levente súlyosbításnak). Kisvártatva megérkezett a taxi, és elvitt minket a szállodába.

Mint egy nyaralás

Itt volt a legelső találkozásom a HR-essel, mikor megérkeztünk a szállodába. (A taxiban én írtam alá a fizetésről szóló „csekket” a cég nevében, akinél még nem is voltam alkalmazott. :)

Szóval a szállodában várt Ashley, aki átadott egy brosúrát arról, hogy mit hol találunk Belfastban, udvariasságból beszélgetett velünk pár percet (szállodát kifizették előre a reggelivel együtt, stb.) majd elment.

Kiderült, hogy a szállodában dolgozik egy magyar lány, akivel már aznap este találkoztunk is. Aznap már csak vacsoráztunk a szállodában, ahol megismerkedtünk Zsuzsával, aki felvidéki és itt tanul a Belfast Metropolitan College-en.

Az oka, hogy szállodában laktunk 4 napot, hogy a cég által kibérelt szállás csak 29-étől volt elérhető. Nem baj, 4 nap fizetett „nyaralás”, legalább bejárjuk Belfastot, hogy mit hol lehet megtalálni.

A Titanic emlékmű, az előtérben a Lord Nelson vitorlással 

Pénteken befizettünk egy városnéző buszra, ami körbevisz az egész városon, 48 óráig érvényes a jegy rá, és akárhol leszállhatsz, nézelődsz, majd mikor jön a következő busz, akkor felszállsz és továbbmész. A hétvége el is ment ezzel jórészt, bejártuk a belvárost, részben busszal, részben gyalog.

A szállodáról sok rosszat nem tudok elmondani, maximum azt, hogy az ingyenes WIFI gyalázatosan be volt korlátozva. Volt prémium, a cég ki is fizette volna, de nem volt kedvem kavarni vele.

Még egy dolog. Első este nem volt internet a szállodában, de ez gyakorlatilag a teljes UK-t érintette (a Heathrown sem volt már), gyanítom azért, mert leállt az a radius szerver, ami ezeket a bejelentkeztetéseket intézte.

Tall ships fesztivál, kihajózás előtt 

Lakás – lyuk-lyuk hátán

Hétfőn délután jött értünk a taxi a szállodához, és elvitt a cég által bérelt lakásba. Az első benyomásunk az volt, hogy PICI. Negyven egynéhány négyzetméter, és van 2 hálószoba kialakítva. Plusz egy folyosó.

Gyakorlatilag lyuk-lyuk hátán, és ebbe még sikerült betenni 3 lépcsőfokot nehezítésnek, ha éjszaka kimész WC-re, akkor legyen hol orra esni. A lakásnál várt Ashley és a kolléganője, Olga, hoztak egy kis fogadócsomagot: tej, kenyér, cukor, margarin, WC-papír, csoki (!), kukoricapehely, tea, nescafé. A cég ajándéka, a szó szoros értelmében.

Mikor elmentek, azért felkerekedtünk, és elmentünk egy közeli viszonylag nagyobb Tescóba a Coca-Cola mániásnak italt venni, plusz egyéb dolgokat, mint papírzsebkendő pl. Ez olyan másfél kilométerre van, persze hazafelé taxival jöttünk.

Mielőtt elmentünk, felhívtam a háziurat is, hogy nem lenne rossz, ha hozna még egy széket, mert ugye hárman vagyunk, és nem tudunk leülni a két székre egyszerre hárman vacsorázni. A válasz az volt, hogy ha akarunk, vegyünk magunknak, ő ezt a lakást két egyetemistának szokta kiadni, jó ez így.

A Tesco Extra itt nem teljesen ugyanazt takarja, mint Magyarországon. Például evőeszközt még tudtunk venni, de normális bögrét már nem, ezért volt még egy ugrásunk, ezúttal az IKEA-ba a reptér mellé. Szuper. Ja, kellett egy szárító is, mert nem volt hová teregetni.

Munka

Kedden 10-kor taxi várt, ami bevitt a munkahelyre. Itt várt Ashley, akivel végigmentünk a szervezeti felépítésen, illetve hogy ki a főnököm, kinek kell bejelentenem, ha beteg vagyok, otthonról akarok dolgozni, stb.

Találkoztam a fejlesztésért felelős főnökkel is, és megkaptam a szerződésemet, amiben meglepődve tapasztaltam, hogy a fizetést előre kapjuk, mégpedig minden hónap 20-án. Volt még egy érdekes kitétel a szerződésben, hogy a reggeli elfogyasztása nem része a munkaidőnek. :) Ami egyébként 7,5 óra per nap.

Az iroda kívülről

Délelőtt megkaptam a számítógépemet is (2013-as i7-es MacBook Pro Retina). Megkaptam a Windows accountomat is, és elkezdtem felinstallálni a fejlesztői környezetet a virtuális gépre.

Szerdán megvolt az első daily scrum meetingem majd kaptam egy kupac dokumentációt olvasni, meg a forráskódot hozzá nézegetni.

Itt valahogy minden sokkal nyugodtabban megy, mint otthon, senki nem siet, tulajdonképpen az emberek teszik a dolgukat, de nincs olyan őrült hajtás, mint ami néha Magyarországon, bár az is igaz, még nem voltam itt verziókiadás előtt. :)

Pénteken megvolt életem első demója. Mit mondjak, érdekes volt, meglátjuk a következő hogyan fog működni. :)

Egy kis érdekesség a csapatról: heten vagyunk most, én vagyok a negyedik fejlesztő, a másik három teszter. Érdekes a nemek megoszlása is, ugyanis mindhárom teszter nő. Amennyire láttam, a cég alkalmazottainak közel fele nő, de amennyire tudom, többnyire teszterek, vagy supporterek.

Reggel az iroda ablakából (bármely zombifilmbe beleillene) 

Közlekedés

Az első lakásunk Beflfast Stranmillis nevű részében volt, ahonnan nem volt rossz a közlekedés, pár perc séta a busz megállója, ami utána (mármint a busz…) elvisz a városházához.

Na, innen viszont két opciód van, vagy gyalogolsz az irodáig (1.5 km) vagy befizetsz a bérbiciklire. Én ez utóbbit választottam, mert egy évre 20 font, és akárhányszor használhatod maximum fél óra hosszat további díj nélkül. Ezzel 5-10 perc az iroda (forgalom és lámpafüggő).

A buszokra lehet többféle bérletet váltani (elég drága) vagy jegyet venni a vezetőnél (még drágább). A buszok tiszták, a vezetők udvariasak, ha kérdezel valamit, hogy hol van, segítőkészen megmondják, és megállnak szinte bárhol, ha kéred. A buszközlekedés vasárnap viszont gyakorlatilag nem létező. Óránként egy busz és kész. Ezért célszerű mindent elintézni legkésőbb szombatig.

Mindennek ellenére az üzletek legnagyobb része nyitva van vasárnap is, viszont délután 1 óra előtt semmi. Az első vasárnap, mikor kimentünk sétálni, érdekes érzés volt a kihalt utcákon járkálni verőfényes napsütésben délelőtt 11 órakor.

Hazelbank part

Ügyintézés

Mikor még Magyarországon megkaptam a címet, ahol lakni fogunk, felhívtam a National Insurance (NI) irodát, hogy szeretnék időpontot foglalni minél hamarabb az úgynevezett NI interjúra.

Itt kijelentették, hogy majd akkor telefonáljak, mikor ténylegesen megérkeztem, mert addig nem adnak időpontot. Ezért mikor ideértünk Észak-Írországba, megint felhívtam őket, ahol megkérdezték a címemet (bekamuztam az első lakásét, nem árultam el, hogy akkor még szállodában laktunk) és adtak időpontot következő péntekre (július 3). Kértek egy fényképes igazolványt, valamint egy levelet a munkáltatótól, hogy ott dolgozom.

Péntek reggel 9-re odavonultunk az irodához családilag. Itt sorbanállás után kaptunk egy sorszámot, amivel behívtak egy ablakhoz, hogy majd hívni fognak egy másik ablaknál.

Ide hívott is egy ügyintéző, aki elég alaposan végigment azon, hogy mi történt azóta, amióta az Egyesült Királyságba érkeztünk, hol laktunk (ideértve a szállodát is!), jártam-e már valaha az Egyesült Királyságban, stb.

Kb. egy fél óra volt, utána mehettem a bankba ugyanazzal a munkáltatói levéllel, amit az NI irodához kaptam. Erről korábban honlapokon minden horrort olvastam. És valóban itt jött a hidegzuhany. Ez a levél ide nem jó. Két problémája van: nem jó embernek van címezve (!), mert a bankfiók managerének kell és nincs rajta a születési dátumom.

Emiatt vissza kellett mennem, de szerencsére következő hétfőre kaptam időpontot, és amikor ebédidőben visszamentem, sikerült is elintézni a dolgot, szóval hétfőn már bankszámlánk is volt. Hozzá kell tennem, pénteken az ügyintéző (nem számoltam) legalább 20-szor kért elnézést, amiért itt és most nem tudja elintézni a számlanyitást.

Egyszóval minden elég simán ment, innentől már csak azért izgulhattam, hogy megkapom-e az NI számomat még 20-a előtt, mert ha nem, akkor más adósávba kerülök, és kb. dupla annyi SZJA-t kell fizetnem az HMRC-nek (itteni NAV). De végül minden rendben ment, megérkezett a levél a friss, ropogós NI számommal. :)

(Rém)álmaink háza

Talán az már kiderült, hogy az első szállásunk nem igazán tetszett. Pluszban olcsónak sem volt mondható, mert 670 fontba került (volna) egy hónapra, igaz ebben egy alap TV és internet is benne volt, de a gázt és az áramot nekünk kellett volna fizetni, ezért elhatároztuk, hogy másikat keresünk.

Botanikus kert 

Maga a szállás viszonylag jó helyen volt, a Botanic Gardens mellett, csak az volt a már fentebb is említett probléma, hogy kicsit bonyolult volt bejutni a munkahelyemre, és a lakás is kicsike volt hármunknak.

Szerencsénk volt, mert az egyik főnököm éppen ki akarta adni az anyukája házát Newtownabbey-ban. Nosza, nézzük meg! Egyik délután bejött a feleségem a gyerekkel és főnököm kihozott minket a házhoz. Ez volt álmaink háza – mármint a rémálmainké. Nincs kád, a fűtés olaj, nekem mindig a kertészkedés volt az összes vágyam (broáf).

Mondjuk a választás könnyű volt. Vagy maradunk a jelenlegiben, 42 m2 nincs nappali, elég szarul lehet eljutni a munkahelyre, vagy költözünk. Szóval költöztünk.

Még egy hatalmas előnye volt ennek a háznak, hogy bár nincs guarantorunk (aki akkor fizet helyetted, ha te nem tudsz) a főnököm eltekintett a két havi kauciótól, így egyben „csak” két havi lakbért kellett letenni az egyébként szokásos három havi helyett.

A főnököm elutazott szombaton, akkor megkaptuk a ház kulcsait, és elkezdtük összerakni a bútorokat (powered by IKEA), leolvastuk a villanyórát, de beköltözni csak kedden tudtuk, mert a tűzhely és egy másik marginálisan fontos dolog, a matracok csak akkor jöttek meg.

Az utcánk

Hétfőn felhívtam a PowerNI-t és átírattam a villanyórát a saját nevünkre, valamint bediktáltam az aktuális óraállást (három havonta kell fizetni). Keddre kértem (online) a Virgin szerelőjét, aki délután meg is érkezett és bekötötte a TV-t és az internetet. Én bekötöttem a villanytűzhelyet, és folytattuk a legózást a bútorokkal.

Itthon érezzük magunkat

Karácsonyra hazamentünk rokonságot látogatni. Kövezzetek meg, nekem abszolút nincs honvágyam.

Egy kis érdekesség: január 2-án indultunk vissza és már alig vártam, hogy a házunkban legyünk. Igaz, mikor visszaértünk 7 fok volt a nappaliban, és este, mikor lefeküdtünk, még mindig 17, bár megkértem a főnököm, hogy ugorjon be szombaton fűteni, de mivel elkapta az influenzát, ezért nem jött. Szombat este még a bevásárlás is megjött a Tescóból, amit még december 30-án rendeltünk online.

De ami fontosabb, itthon érezzük magunkat. Az életünk sokkal nyugodtabb. Fél nyolckor indulok dolgozni és az esetek legnagyobb részében fél 6-ra már itthon vagyok. Ha elérem a korábbi buszt, akkor negyedre. Ilyenkor sajnos itt is későn kel a nap (8:45) és korán nyugszik (16:15), de cserében nyáron meg este 11-kor még világos van.

Mindenki azzal biztatott, hogy itt egyfolytában esik az eső. Hát valóban több a nedvesség, mint Magyarországon, a statisztikák szerint 365 napból 240-en van egy millimétert meghaladó csapadék.

Viszont olyat, hogy napokon keresztül egyfolytában essen, még nem tapasztaltunk. Olyan gyakran van, hogy esik fél órát percet az eső, majd kisüt a nap fél órára, majd megint esik, esetleg csak felhős lesz az ég.

Az emberek itt nem annyira barátságosak, mint amit az Egyesült Királyság többi részén élő magyaroktól hallottam. Viszont ha szólsz, akkor segítenek.

Guinness-rekord kísérlet 100 láb hosszú függőhíd merklin építőből. A Queens University diákjai csinálták. 

A közbiztonságról

Sokakat érdekel a közbiztonság. Biztosan van jobb hely is, de eddig semmi problémát nem tapasztaltunk. Egy pár történetet tudnék elmesélni:

A főnököm a hátsó udvaron hagyta az X3-as BMW-jét, minden ajtó nyitva, a gyújtásban a kulcs, és kb. 3 óra után szóltam neki (mikor kivittem a szemetet), hogy ott áll az autó, és nem kellene-e bezárni, vagy valami.

Elvitt a Gleno vízeséshez megmutatni, és míg elmentünk a megnézni otthagyta a parkolóban az autót járó motorral. (Kb. 200 méter, egy kanyarral, szóval nem látni rá az autóra.)

Egyszer este jöttünk haza Newtownabbey-ba és a fiam miatt fel kellett mennünk a busz emeletére. Egy jó nagy, meglehetősen hangos és részeg társaság ült le körénk. Nem mondom, hogy nem tojtunk be, mert de.

Ráadásul, mint kiderült, ugyanott szálltak le, mint mi, de alig akartuk elhinni, teljesen udvariasan előreengedtek, és megvárták, hogy busz lépcsőjén lekászálódjon az emeletről.

Giant's causeway 

Volt egy besurranó banda Newtownabbey-ben, amelyik elég sikeres volt, főként azért, mert az emberek nem zárják a házak ajtaját, és az út mellett felállított táblákon figyelmeztették az embereket, hogy zárják a házak ajtaját. Mondjuk azt hiszem, 2 hét után lebuktak egy utcai ellenőrzésen és elfogták őket.

Azt még azért hozzáfűzném, hogy mivel van egy öt éves gyerekünk, ezért nem járunk ki este 8 után sehová, ezért az éjszakai élet szereplőivel sem találkozunk.”

A moderálási alapelveket itt találod.