Vajon mennyire változik a magyarságunk, az országról alkotott képünk a külföldi tartózkodás hosszával? Másként gondolunk-e Magyarországra az idő teltével? Ezek a kérdések adják a heti blogajánló gerincét, emellett némi tanácsi is befért még az ausztriai ügyintézés kapcsán.
A mai alapkérdésre az első választ bandi republic adja meg a Bezzeg a svédek blogon, ahol azt írja, hogy a magyarsághoz való viszonya tulajdonképpen folyamatosan változik a külföldön töltött évek számának növekedésével.
„Ez nem azt jelenti, hogy nem érzem magam már magyarnak, sőt belül az identitás csak erősödik a hosszú külföldi lét alatt. Az más kérdés, hogy a szeretett anyanyelvemen és a súlyos történelmi örökségeken kívül mit jelent még magyarnak lenni?
Most leginkább arra kívánok reflektálni, hogy az otthon (nekem van otthon és itthon) élő magyarok hogyan látnak engem és én milyen interakciókba keveredek velük. Ez elég érdekes hazai pályán is, de a legpikánsabb, amikor külföldön, egy harmadik országban találkozunk. Nagyon érdekesnek találom annak vizsgálatát, hogy ez miként hat vissza az önképemre. (...)
Nyáron lisztferihegyen éppen vártunk a konténerterminálban a boardingra, amikor a sorban mögöttem álló szimpatikus magyar házaspárral szóba elegyedtem, akik életükben először mentek Skandináviába, turisztikai céllal. Egy nagyobb jól szituált baráti társaság tagjai voltak, akik pár nap Stockholm után mentek tovább egy északi hajókirándulásra.
Elkezdtünk Stockholmról beszélgetni, mint utazók egymás közt, de hamar jött a kijózanító kérdés:
- Te stockholmi vagy?
- Ööö - válaszoltam - I-igen, ha úgy vesszük.
Minden csak nézőpont kérdése, de azért ez egy olyan pillanat volt, amikor felfogtam, hogy valami megváltozott a státuszomat illetően.
Ennél is sokkal furcsább érzés volt a munkahelyem színeiben Svájcba utazni, ahol egy kétnapos tréningen vettem részt, melyen több országból érkeztek kollegák. Én képviseltem a stockholmi irodát, s egyben a nordic régiót. Többek között volt ott egy közép-vezető magyar kollegina is.
Már a meghívót böngészve nagyon megörültem neki, hogy jön, s gondoltam majd együtt vacsorázunk, s jól elbeszélgetünk arról, milyen az élet a pesti irodában, meg mi magyarok majd jól megtaláljuk a megoldást a világ súlyos problémáira.
Sajnos a találkozás kiábrándító volt. (...) Ebédszünetben a svájci kollegák feldobták a „mi van Magyarországon?!” témát a menekültáradat kapcsán, ami éppen akkor folyt a vízcsapból is.
Innen elkanyarodott a beszélgetés abba az irányba, hogy miért nem élek Magyarországon. Próbáltam elkerülni a politikai témákat. (...) Annyit említettem csak – ami teljesen igaz, de nem a teljes igazság -, hogy úgy vélem a gyermekemnek jobb lehetőségei vannak a jövőre nézve Svédországban.
Mindig ezt az olcsó bevándorló dumát mondom olyanoknak, akikkel nem elég közvetlen a kapcsolatom ahhoz, hogy többet mondjak a motivációimról – jobb a békesség alapon, könnyű a dolgot a gyerekre kenni. (...)
A nap folyamán addig árnyékként viselkedő magyar kollegina szeme a gyermekem jövőjéről tett hitvallásom hangoztatására szikrát szórt, a háta kiegyenesedett és azonnal, ellentmondást nem tűrő hangon a többi külföldi munkatárs előtt kijelentette, hogy:
- Ez nem így van!
Mindenki hirtelen abbahagyta még a rágást is. Megfagyott a levegő egy pillanatra. A kellemetlen csendet végül én törtem meg, s csak annyit mondtam, hogy úgy látszik, ezzel kapcsolatban nem értünk egyet. Gyorsan lapoztunk is, a beszélgetés más mederben hömpölygött tovább.”
A teljes posztot ide kattintva olvashatjátok el, ha Svédország érdekel, akkor pedig itt érdemes keresgélni.
Minden Magyarországról szól
Még mindig a külföld és Magyarország, de egy teljesen más szempontból, egy teljesen más vélemény, méghozzá a Külföld retúr szerzőjétől.
„Minden hónapban haza kellene utaznom. Sőt! Otthon kellene élnem! Legalább fele olyan jómódban, mint amilyenben itt élek. Már régen ráébredtem, hogy minden kizárólag Magyarországról szól. Akinek nem tetszik, ne is olvassa tovább. Ez az én személyes meggyőződésem, és semmi sem változtathat rajta.
Mindegy mi történik és hova sodor az élet, a pillanat, amire minden nap várni fogok, a napsütésben pirosló háztetők tömegei, amint Budapest környékére ér a repülő.
Pontosan így történt a szeptemberi hazautazásomkor. A házak a gép alatt mint pirosló legó kockák kacsintgattak rám a mosolygós napfényben. Majd jöttek a zakatoló villamosok és a huzatos metró.
Izzadás a buszon az indián nyári melegben, délutáni beszélgetések a szülőkkel a kertben, kutya- és macska-masszírozás, ízetlen, üres fornetti-szerű sütemények és végtelen várakozás a fogorvosi rendelőben. (...)
Aztán eljött a visszautazás pillanata, ami mindig egy csettintésre elérkezik, s hopp, máris visszakerültem Jerseyre. (…) Amint visszaértem és Andy hazahozott a reptérről, egész éjszakás szalmonella-gyötrelem vette kezdetét. Az oly jól ismert borzadályos rosszulléttel. Folyadék ömlött belőlem mindenhonnan. A szüntelen, leírhatatlan hányinger bénultra kínzott… (Elképzelni sem merem, milyen lehet kolerában elhalálozni.)
Föladtam a számolást, hogy hányadjára történt már ugyanez velem, amikor Magyarországot kellett elhagynom. Másnap lázzal és aránylagos mozdulatlansággal feküdtem végig a napot.
Az ilyen jellegű betegség is lehet pszichoszomatikus??? Mert ha igen, nálam már biztosan az.”
A teljes poszt itt érhető el, érdemes elolvasni.
A gyors osztrák ügyintézés trükkjei
Az ügyintézés mindig kardinális kérdés, most Ausztriában veselkedünk neki a Bécsből jelentjük blog segítségével.
(fotó: pixabay.com/saarmaica)
„A legendák alapján én is azzal számoltam, hogy nem lesz könnyű menet, de végül flottul ment minden, olyannyira, hogy pl. a családi pótlék a beadástól számítva egy hónapon belül, a különbözettel együtt a számlánkon volt.
Minden egyes ügyintézés előtt én is sokat jártam utána. Volt, hogy hiába tudtam, hányas számú Európai Uniós nyomtatvány kell, de nem értettem mindent, mert pl. elolvasva a rubrikáit, annak önmagában a világon semmi értelmét nem láttam.
Arról elfelejtettek tájékoztatni, pl. az adott osztrák hivatalban is, hogy nekik is van saját nyomtatványuk. Aztán az osztrák hivatalok honlapját böngészve, végül magam raktam össze a legót.
Itt is előfordult, hogy az ügyfélpultban épp egy morcos, vagy nem mindent pontosan tudó kolléga került, így először engem is elhajtottak. Ilyenkor jön az, hogy az ember kétségbeesetten megy a különböző netes fórumokra, ahol ugyan jönnek a segítő szándékú hozzászólások is, de rendre felbukkannak a segítő hiénák, akik ebből élnek. Tisztelet a kivételnek, akadnak korrektek is köztük, de ha valaki minimálisan tudja a nyelvet, akkor ilyen szolgáltatásra nem lesz szüksége. (...)
A sztorikat engedd el a füled mellett, mert nem fogod tudni pontosan, hogy az elbeszélőnél mi a háttér. A letelepedés igazolásához mást fognak tőle kérni, ha vállalkozó, mást a párjától, ha nem EU állampolgár, a családi pótlékhoz mást, ha a gyerek ovis, ha iskolás, ha otthon tanul, ha elváltak a szülők, stb. És nem tudod, hogy ő mit adott be pontosan és mit nem.
Ezer és egy variáció létezik, a Te esetedet, csak Te magad tudod. Elképzelhető, hogy a tied pont olyan speciális, hogy mégis szükséged van segítő, ügyintéző szakemberre, de mielőtt sok pénzt fizetnél neki, menj be magad az érintett hivatalhoz, és tisztázd, hogy a te helyzetedben milyen dokumentumot és milyen nyelven kérnek.
Ha már tudod, mi kell, várd össze az összes iratot magad, csak utána vidd be, különben jön a hiánypótlás. Ügyfélként meg kell érteni, attól semmivel nem vagy előbbre, ha hiányosan beviszel bárhova egy kérelmet. Semmit nem fogsz előbb megkapni.
Ezzel munkát csinálsz a hivatalnoknak, beadtad, átnézi, hiánypótlást ír, várja, hogy vidd, ami még hiányzik. Majd újra át kell néznie, újabb papírt kell gyártania, stb.. és ezzel a saját ügyed ügyintézési határidejét magad toltad ki még jobban.”
A teljes írás (részletes intéznivalókkal és tanácsokkal) itt érhető el, Ausztriáról itt olvashatsz még többet.
A moderálási alapelveket itt találod.
Az utolsó 100 komment: