Sok szó esett már itt is az egekbe szökő londoni megélhetési költségekről, melyek lassan olyan magasak, hogy nem csak a határátkelőknek, hanem az „őslakos” londoniaknak is gondot okoz a hétköznapokban, például a lakhatás megteremtésében. Arra gondoltam, ma fordítsunk egyet a szokásos meneten, és nézzük meg egy londoni írásán keresztül, miért dönt valaki úgy, hogy a brit főváros helyett nem csak másik városba, de egyenesen másik országba költözik.
A történet főhőse egy gyermekvállalás előtt álló fiatal londoni pár, akinek férfitagja, Adrian Mackinder arról írt a The Guardian brit lapban, miért döntöttek úgy dán származású feleségével, hogy lelépnek a brit fővárosból.
Mivel már év elején világossá vált, hogy gyermekük lesz, muszáj volt elgondolkozniuk a hogyan továbbon: „egy apró, egy hálószobás, kissé szakadt észak-londoni lakásban éltünk, havi 1300 fontot fizetve a kiváltságért. Ráadásul többen is biztosítottak arról, hogy jó áron bérelünk, és amikor körülnéztünk az albérleti piacon, rá kellett jönnünk, hogy sajnos ez így is van”.
A helyzet az, hogy az ember folyamatosan belefut olyan cikkekbe, melyek a megfizethetetlen londoni ingatlanárakról szólnak, és ezt alátámasztja Adrian Mackinder tapasztalata is, aki azt írta, hogy a város északi részén egy hálószobás lakásokat hirdetnek 750 ezer fontért.
Ráadásul már régen nem arról van szó, hogy az ember tud-e hitelt felvenni a vásárláshoz, hanem arról, van-e 80 ezer fontunk letétnek – ha nincs, akkor jobb, ha nem is reménykedünk semmiben. Magyarán: hacsak nem ütjük meg a főnyereményt, vagy nem örökölünk egy komolyabb összeget, akkor nagyon nehéz elindulni a londoni ingatlanlétrán.
És akkor még nem beszéltünk a gyereknevelés költségeiről. „Ha egy családban nincsenek beugrásra bármikor felkérhető nagyszülők, akkor könnyen akár havi 800 fontot is kifizethet” - írta Adrian Mackinder.
Havi 5000 bruttó fixszel az ember könnyen viccel?
Hozok példát a blogról is, a minap jelent meg Gergely írása arról, hol mennyi az annyi, ő is írt arról, miért nem ment Londonba, noha első ránézésre korrekt ajánlatot kapott.
„Hívtak Londonba is dolgozni, szép pénzért, évi 60 ezer fontért. Ez hatalmas összeg ott is, de idehaza pláne. Havi 5000 font bruttó. De gondoljuk át ezt egy picit jobban, én is így tettem.
Olyan helyen kellett volna laknom családostul, ahol az árak finoman szólva is csillagászatiak. Persze lehet tőle távolabb is lakni, de akkor komoly rizikófaktor lett volna az utazás, ami az én munkám esetében nem lebecsülendő.
Illetve ott a bölcsőde, óvoda nem magától értetődő, ezért is kénytelen sok nő otthon maradni a gyerekekkel. Ugyanígy az egészségügyi ellátás, hisz betegek akármikor lehetünk, ami miatt nem várhatunk arra, hogy majd itthon kapunk kezelést. Ismét csak azt mondom: ésszel éljünk.”
Az erre a részre érkező reakciók is érdekesek voltak, többen írták, hogy egy ekkora összegből már meg kell tudni élni, és ez persze igaz is, rengetegen élnek ennél kevesebből még Londonban is.
Az a pénz baromi gyorsan el tud menni
Ugyanakkor szerintem azoknak is igazuk van, akik kicsit az összeg mögé néztek és megpróbálták értelmezni. Ezek közül hadd idézzek most itt párat, mert úgy érzem, kapcsolódnak a mai poszt témájához.
„A 60k havi nettója 3400 (ha nem fizetsz külön nyugdíj-megtakarítást). Mint írta, fontos, hogy biztosan beérjen munkába és tipikusan az ilyen állások nem a 6-9 zónában vannak.
Ha gyerekkel laksz egy normális környéken (ahova napszaktól függetlenül haza merek menni, de még nem olyan hely, ahol jó szívvel küldik iskolába a gyereket) egy 2 szobás lakás 1500-1600 font volt egy éve, de ahogy ismerősöktől hallom, sok helyen 200-al emeltek a landlordok.
Erre jön a council tax, a utility bills, bérlet és akkor mindjárt bőven 2k felett vagy és még nem evett a család. Erre írta a posztoló, hogy jön még az óvoda és családi program még véletlenül sem volt kalkulálva.
Valóban, lehet hőbörögni, de nem mindenkinek opció Uxbridge, Crawley vagy társai. Az irigyelt munkának és keresetnek is lehetnek kiadás oldalon vonzatai.” (Mighty Duck)
„Ha a feleség nem dolgozik és van egy vagy több gyerek és albérletet kell fizetni, stb., akkor nagyon gyorsan elmegy az a 60k. Ha a feleség dolgozik is, de van két gyerek és nurserybe járnak, akkor megint kb. semmi nem marad a fizetésből egy jó pár évig. Aztán 4 éves kor után már preschool-ba kerülnek és az már ingyenes. Utána gondolom, visszaáll az élet a megszokott kerékvágásba. De két kisgyerek neveléséhez Londonban rengeteg pénz kell…” (London2009)
„Tényleg nevetségesen magasak az albérletárak Londonban, de ha mindkét szülő jól keres, akkor nincs gond. Viszont pont a növekvő árak miatt sokan inkább Londonon kívülre (pl. Surrey) költöznek, és onnan járnak be. A külvárosban megkapják a családi házat, cserébe napi 60-90 percet vezetnek / vonatoznak oda-vissza. Van, akinek ez megéri.” (Sanz)
„Hát ha csak arra az egy fizura kell számítani, akkor feleség + gyerek mellett 60k-ért tényleg ne gyere Londonba. Az a nettó 3500 font baromira gyorsan el tud menni. Élnek itt emberek, akik buszozgatnak 2 órákat, mert nem akarnak havi 40 fonttal többet fizetni a rendes bérletért, ebben a kategóriában ez a fizu nyilvánvalóan durva. Én mondjuk abba is belekötnék, hogy a kaja itt ugyanannyiba kerül, mert ez csak abban az esetben igaz, ha nem vagy válogatós, ha nem zavar, hogy a csirkében össze tudod morzsolni a csontot annyira szar minőségű, akkor persze nincs gond.” (skaven)
Ezek persze csak kiragadott kommentek, de azt jól mutatják, hogy nem annyira egyértelmű még egy jónak tűnő fizetés esetén sem a londoni megélhetés, mint azt gondolnánk. (Még egyszer hangsúlyozva, hogy sokan élnek, és jobban, mint Magyarországon, ennél kevesebb pénzből, például Digger, aki azt írta: „Az első évben havi 1700 fontból éltünk hárman, amiből 900 font volt a rezsi. Azóta is rendületlenül szeretem a 40pennys paradicsomos húsgolyót”.)
Irány Dánia!
Visszatérve főhősünkhöz, így aztán feleségével úgy döntöttek, hogy Skandinávia, egészen pontosan a hölgy szülőhazája, Dánia felé veszik az irányt, nem utolsósorban a kedvező szociális ellátás, a szülőket nagyvonalúan támogató rendszer miatt.
Az átlag dán ugyan a fizetése körülbelül 40 százalékát befizeti személyi jövedelemadó formájában, ám ezért cserébe napi szinten tapasztalhatja meg a szolgáltatások előnyeit.
A dánok például összesen 52 hét fizetett szülési szabadságot biztosítanak a szülőknek (amit feloszthatnak egymás között), ami nem jár ugyan teljes fizetéssel, hanem a heti ledolgozott munkaórák, az órabér és még pár tényező függvénye, ugyanakkor jelzi a család fontosságát (és még a munka nélkül lévők is kaphatnak akár heti 400 fontnyi koronát).
Amikor aztán az ember visszamegy dolgozni, fizetni kell a gyerekek bölcsődéjéért, de ezt is szabályozzák és végül Adrian Mackinder szerint havi 300 font környékére jön ki. Mindez egy bizonyos fizetési szint alatt ingyen van, de a fölött is jelentős állami támogatás jár hozzá.
„Még ennél is vonzóbb, hogy Dániában a munkanap délután 4 órakor véget ér, így aztán az embernek van módja arra, hogy esténként a családjával legyen” - tette hozzá Adrian Mackinder.
Lakhatás
Mint a fentiekből is láthattuk, ez kulcskérdés volt, amikor a pár London elhagyása mellett döntött, és valóban, Dániában sokkal barátibb a rendszer. Ott van rögtön a szövetkezeti rendszer, ami egyfajta átmenet a bérlés és a magántulajdon között.
Ennek lényege, hogy havi meghatározott összeget kell befizetni a közösségnek (amit demokratikusan megválasztott vezetők igazgatnak), Adrian Mackinder például ezért egy Koppenhága belvárosában lévő, kb. 150 ezer font értékű, két hálószobás lakást kapott.
Amikor már beköltöztünk, nincs plusz bérleti díj, csak egy havi összeg, ami viszont tartalmazza a különböző szolgáltatások díját, a fenntartási költségeket, és a szövetkezet működését. Az összeg kb. 200 és 1000 font között mozog.
A dán nagyvárosban egy 100 négyzetméteres, két hálószobás belvárosi lakás havi 1000 fontba kerül, ami nagyságrendileg annyi, amennyiért Észak-Londonban egy egyhálószobás minilakáshoz juthat az ember.
Munka
Ez már egy érdekesebb kérdés, úgyhogy itt most csak azt írnám le, hogy Adrian Mackinder milyen megoldást talált (tartok tőle, hogy ez magyar viszonylatban nem egyszerűen megoldható, de azért lássuk!).
Szóval a brit férfi vállalkozóként dolgozik, ráadásul cége az Egyesült Királysághoz köti, szóval elég sokat utazik. Ez viszont saját bevallása szerint nem is olyan vészes, hiszen a repülőút Londonba 90 perc, egy út pedig akár 17 fontba is kerülhet, még akkor is, ha hirtelen kell útra kelni.
A furcsa helyzet az, hogy korábban azon gondolkoztak, Brightonba költöznek, de a közlekedés annyira drága lett volna, hogy amit megspóroltak volna a lakhatáson, azt elvesztették volna az utazáson.
Dániában viszont az állami vasúttal 2 fontért kint van a repülőtéren - a vonat Koppenhága központjából 2 percenként indul, és 15 percig tart...
Összességében
„Íme, egy ország, amely felismerte, hogy nem feltétlenül kell rákényszerítenie polgárait arra, hogy eladják a veséjüket, ha gyerekeket szeretnének, hogy a megfizethető lakhatás az adófizető állampolgárok alapjogai közé tartozik, függetlenül attól, mennyit is keresnek” - írta Adrian Mackinder, aki szerint mindig hiányozni fog neki London, de Koppenhágában egy élettel teli, energikus, kulturált, családbarát várost talált.
(Fotó: flickr.com / Kevin Burkett)
A moderálási alapelveket itt találod, Dániáról itt olvashatsz érdekességeket.
Utolsó kommentek