A heti blogajánlóban lesz bécsi krimi, egy kis olasz suli és az is kiderül, hogyan alkalmazkodik egy család ahhoz a nem kis kihíváshoz, amikor a nagyobbik gyerek hirtelen gimnazista lesz. Nem is ragozom tovább, vágjunk bele!

Bűn az élet – írhatnám Moldova Györgyöt idézve, és persze ez a Bécsből jelentjük blog esetében súlyos túlzásnak minősül, ám kétségtelen, hogy a legutóbbi bejegyzés egy izgalmas estéről szól. A történet este 11 órakor kezdődik…

„Villogó rendőrautó az utca közepén nyitott ajtóval, pont úgy néz ki, amiből akcióhoz ugrottak ki éppen. Az autó mögött egy férfi, akire két rendőr két irányból fog fegyvert. A férfi valamilyen szláv nyelven kiabálva ellenkezik, egyik rendőr is erre a nyelvre vált.

A gyanúsított kezdi megadni magát, lassan térdre ereszkedik, ahogy ebből a testhelyzetből felfele néz a rendőrre az az érzésem, hogy engem is bámul. (...) Perc sem telik el, egyik rendőr a férfire veti magát, kattan a bilincs. A férfit az autóba tuszkolják, az ajtót rázárják. (...)

Te jó ég, milyen helyre költöztünk! - merengenek el gondolataimban, mikor hirtelen eszembe jut egykori, hegyoldalra néző, budai lakásunk, ahol egyik hajnalban rendőrök dörömbölésére keltem fel, mert a lakás néhány ablaka alatt „életellenes bűncselekmény” (így mondták) történt.

Kihallgattak minket is. Azok az ablakok nem a hegyoldalra néztek ugyan, hanem a szembe házra, egy boltra és egy játszótérre, de ekkor és ott megöltek valakit az ablak alatt, míg mi a másik oldalon az igazak álmát aludtuk arccal az újgazdag Buda felé. (...)

Reggel mesélem az estet egy újdonsült barátnőmnek, akik Bécstől nem messze építkeznek. Mondja, hogy egyik este a férje a telkükön lézerrel mért, a szomszédok kihívták a rendőröket, mert azt hitték tolvaj garázdálkodik. Pár percen belül kint voltak, és a férjére is fegyvert fogtak a saját telkén, amíg nem igazolta magát.

Talán tényleg van itt még közbiztonság, ha nő is a bűnözés, a rendőrség véd és szolgál.”

A teljes posztot itt olvashatjátok el, Ausztriáról pedig itt olvashattok híreket, sztorikat.

Az olasz iskola

Ha gyerek lennék, valószínűleg bírnám az olasz sulit, már csak azért is, mert szeptember 15-én kezdődik, viszont már június elején vége van (szülőként ez annyira nem vonzó, de az más kérdés). Igaz, komoly hátránynak tűnik, hogy néha szombaton is van tanítás – derül ki a Nők külföldön oldalon, ahol tíz pontban foglalják össze a jellemzőket, ezekből emeltem ki párat.

„Iskolaérettség

Mindenki iskolaérett, aki előző év végéig betölti az 5 évet. Tehát átlagban 5 és fél, 6 évesen kezdik a gyerekek itt az iskolát. Nem lehet gyereket visszatartani az óvodában.

Eltérő szerkezetű általános iskola

Itt is nyolc év az általános iskola, ez azonban két teljesen külön intézményre oszlik. A scuola primaria vagy elementare 5 évig tart, majd ezt követően a scuola media 3 évig.

Tanév hossza

Vagy inkább rövidsége. Szeptember 15-től június 6-ig tart. Hogy hova teszel egy kisiskolás gyereket több mint 3 hónapon át? Hát ott vannak a nagyszülők! Ja, hogy külföldön élsz, ők meg otthon, esetleg dolgoznak még vagy már túl idősek, netalán nincsenek? Itt is van bébiszitter, biztos van rá havonta pár száz, esetleg ezer euród.

Tanórák hossza

Na, azok hosszúak. Egy, másfél, két órásak. Van egy tízórai szünet meg egy ebédszünet és kész. A tömbösítés előnye, hogy van idő elmélyülni egy-egy tantárgyban, projektben, nem kell 45 percenként össze-vissza váltani.

Tanítási hét

Alapvetően kétféle rendszer van, a tempo pieno és a tempo normale. A tempo normale magyar szemmel nézve nem normális a nevével ellentétben, mivel szombaton is van iskola.

Első osztályban ez úgy néz ki, hogy hétfőtől szombatig 8:10-től 12:40-ig tart a tanítás (nálunk például). A tempo pieno esetében 8:10-től 16:10-ig vannak iskolában a gyerekek hétfőtől péntekig. A délelőtti tanórák 12:10-kor érnek véget, ezt ebéd és játék követi, majd 14:10-től újra tanulás.

Alapkészségek elsajátítása

Erre sok időt hagynak. Először csak nyomtatott nagybetűkkel tanulnak olvasni és írni. (...) A matematikát viszonyok tanításával kezdik, pl nyitott, zárt, közel, távol, majd megtanulják 1-től 20-ig a számokat. Ez az első év anyaga. Angolul is tanulnak, már nagycsoportban is, főleg csak szóban.

Van még vallás (nem elsősorban katolikus hittan és nem kötelező, helyette korrepetálást is lehet igénybe venni) és számítástechnika óra is. Van még ezen kívül történelem, földrajz és természettudományos oktatás is, ezek az olaszórába vannak integrálva, valamint ének-zene és művészetek (rajz) is.

Tornaóra

Hetente csak egyszer van, két óra egyben. Jelenleg a helyi sportegyletekből jönnek pár hétre egy-egy sportágat megtanítani, népszerűsíteni. Most kosárlabdáznak, aztán nemsokára kezdik a rögbit, és még valami fura nevű labdajáték is lesz később. Átöltözni nem kell, hiszen egy kisgyerek nemcsak tornaórán rohangál, ugrál, mászik, akkor meg minek a jelmez.

Költségek

Iskolatáska: 30-60 euró

Tolltartó: 10-20 euró között (háromemeletes, mindennel feltöltve)

Füzetek: 3 euró/5db, vagy 1 euró/db (12 db-ot kértek tőlünk)

Tanuló zsebkönyv: 5-10 euró

Tornacipő: 8-20 euró (ennyiért nyilván nem kapni nagyon márkásat)

Egyebek

Kirándulások, programok: havi átlag 5 eurót lehet erre számolni (most semmi, tavasszal több minden is)

Menza: egy főre jutó havi jövedelem alapján számolják ki a díját, 1,8 és 6 euró közt kell fizetni naponta (átlagos jövedelem esetén 3,5-4,5 euró).

Összesen így 100 eurót lehet körülbelül elkölteni iskolakezdésre egy első osztályos gyerek esetében.”

A teljes posztot itt olvashatjátok el, ha pedig Olaszország érdekel titeket, akkor ide érdemes továbbiakért kattintani.

Mit tanulunk az iskolától?

És ha már iskola, akkor maradjunk is az oktatásnál, csak éppen országot váltunk. Az Élet a határon túl blog szerzőjének, Editnek a családjában ugyanis nagy változás történt, a nagyobbik gyerek gimnazista lett, aminek több következménye is van…

„Első, amit tanul az egész család, az a koránkelés. Ez viszonyítás kérdése, de nekünk ez mindenképp korábbi időpont, mint az eddig megszokott. Eddig ugyanis ráértünk fél hétkor kelni, a lányok fél nyolckor indultak el a suliba, és egy óra bőven elég volt ahhoz, hogy elkészüljenek. (...)

Nagyobbiknak - ezt ügyesen kiszámoltuk - legkésőbb hat ötvenötkor el kell indulnia a buszhoz, hogy elérje, és be is érjen 8:45-re. Tehát hatkor fel kell kelni.

Kisebbik közölte, hogy semmi gond, ő fel bír kelni, de, és most előre figyelmeztet bennünket, ő ehhez hozzá fog szokni, és hétvégén is hatkor fog kelni.

Mondtam neki, hogy ez nem annyira nagy gond, de előre figyelmeztetem, hogy ha engem is felkelt hétvégén hatkor, akkor annak nem lesz jó vége. Tehát első reggel, főpróba és premier egyben. (...)

El is indultunk a buszmegálló felé, és a megállóig rágtam a szájába, hogy amikor vége a tanításnak, hívja fel apukáját, és beszéljék meg, hol találkoznak. Az én gyerekem tök türelmes az anyjával, mert hagyta, hogy vagy ötször elmondjam, és egyszer sem szólt rám, hogy hagyjam má’ békén.

Azt viszont elmondta, hogy mennyire örül, hogy elkísérem, mert ilyenkor milyen jókat beszélgetünk, ezalatt oda is értünk a megállóhoz. Már ott álltunk vagy fél perce, amikor megjelent nagyobbik barátnője, mire az én gyermekem közölte, hogy nem kell, hogy elkísérjem. A barátnőjével megoldják ketten, ne izguljak, be fognak érni. Izgultam, de hagytam. (...)

Az első héten minden nap ez ismétlődött, csak üzenetek nélkül. Gyerek reggel ment, egyedül, ebédelt apukájával, majd jött haza egyedül. Kisebbik és én is megjegyeztük, hogy azért ez nem annyira ér, hogy ők minden délben éttermekbe járnak és kettesben ebédelgetnek, tessék minket is kárpótolni valahogy. A Zuram javasolta kisebbiknek, hogy járjon gimnáziumba és akkor elviszi őt is, nekem meg hogy ne beszéljek hülyeségeket. (...)

Megkapták az első nap az értesítést az ebédről, és a napköziről valamint a délutáni foglalkozásokról is. Ebédet, pontosabban szólva ebédjegyet az egyik tanárnál lehet venni, és a városháza menzáján lehet elfogyasztani az ebédet. Minden nap háromféle menüből lehet választani, a legdrágább 3,30 EUR a legolcsóbb 2 EUR. Pontosabban szólva két menü, és állandóan van pizza, spagetti vagy flammkuchen, ez utóbbi három a legolcsóbb.

Azt, hogy melyik tanár néni, és hogy hol, azt három napig nyomozta a gyerek, de sikerrel járt. A barátnőjével együtt kiderítették és megvették a kajajegyeket. Ezek ilyen pici papírfecnik, amit nagyobbik berakott a bérlete mellé, nehogy elveszítse. Nem volt sikeres.

Tiszta frászban volt, amikor hazaért, mert már tudta, hogy egy kajajegyet elhagyott. Berontott az ajtón és lázasan kutatni kezdett a táskájában, zsebeiben, hátha. Mondtam neki, hogy nyugodjon már meg, az csak egy jegy, a többi megvan.

Tettem egy javaslatot: másnap menjen be a tanár nénihez, mesélje el mi történt, adok pénzt és vegyen egy másik jegyet. Valamint fogjon egy pénztárcát - van neki vagy öt - és abban tartsa a kajajegyeket, ne a bérlete mellett, mert amikor kiveszi a táskából, könnyen kieshetnek. Újabb dolog, amit megtanultunk.

Nagyobbik másnap összeszedte minden bátorságát odament a tanár nénihez, és elmondta mi történt. A tanár néni rendes volt, adott egy másik kajajegyet és még fizetni sem kellett érte, csak annyit kért, hogy ha mégis meglenne a jegy, akkor adja vissza az egyiket. Nem lett meg, de azóta nagyobbik egyet sem hagyott el, tehát sikeres lecke volt.”

A teljes posztot ide kattintva olvashatjátok el, itt pedig Németországról találtok mindenféle érdekességet.

A moderálási alapelveket itt találod.