oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. november 05. 06:47,  Betyárbútor 120 komment

2015. november 05. 06:47 Határátkelő

Betyárbútor

Egy régi szerző tér ma vissza (teljes fegyverzetben, ahogy mondani szokás), mégpedig Tucano, akinek én mindig nagy élvezettel olvastam az írásait, itt is és persze a saját oldalán is (amit itt érhettek el). Ma olyasmiről írt (egészen érdekes szerkezetben, de nagyon jól), ami minden határátkelőt érint: hogyan költözzünk vagy inkább hogyan ne, egyik országból a másikba. (Köszönet a képekért is!)

1_gozoi_csatorna_meg_egy_haromarbocos.jpgGozoi csatorna, meg egy háromárbócos

„Lefogadom, hogy mindannyian betyárbútorral indultatok el otthonról. Összepakolva ami nagyon kell, gondosan lemérve, hogy átengedjék a reptéren vagy az utolsó szabad centiméterre is begyömöszölni még egy zoknit a csomagtartóban, persze egy lábasba.

Aki külföldre költözéshez kért már kölcsön öreg szakadt bőröndöt, amivel azért megjelent pár helyen, az már ki is maxolta az élményt. Milyen szép szavunk van rá: „betyárbútor”.

Egyetlen országba sem tudtam még úgy költözni, hogy kijött volna a céges egyenruhás emberek serege és segítsenek bepattintani az ingóságokat egy konténerbe és aztán csak huss..., majd átvenni a célállomáson.

Ehelyett röhejes, de inkább gyötrelmes helyzetek serege várt minden költözésnél. Egyáltalán kinek van annyi mindene, hogy megtöltsön egy konténert?

Ehelyett most is viszem a betyárbútort, meg a blökit, de már kocsiban! Család majd jön repülőgépen, de annyira idegesítően barmok az AirMaltánál, hogy a kutyát nem lehet feladni, illetve de, viszont még annál is hosszabb lenne az utazás, mint amiről mindjárt beszámolok és persze jóval drágább is. Időm van, négy nap vezetés és hajókázás a tengeren, nézzük tehát, hogyan is költözzünk vagy inkább hogyan ne, egyik országból a másikba.

Gozóról Máltára

Gozo szigetén töltöttük az elmúlt három évet, onnan is indultam el most az utolsó szombat esti komppal Máltára. Szerencsére a bepakolás nálunk női feladat, feleségem pár nap alatt dobozolja az egész vagyont.

Kevesebb, mint 300 kiló ruha, játék, könyv, emlékek és persze hangszerek. Ennyi vagyont sikerült összerakni az elmúlt évek alatt, sajnos anyagiasság nem szorult belém, csak a kalandok és az élmények iránti vágy, pedig családos embereknél ez már nem annyira előny. Mindegy, így jártak velem szeretteim.

Főleg, hogy ezeket mind együtt éljük meg. A cucc nagy része már egy hete elindult Gozóról 527 euróért. Mondjuk csak Máltáig jutott, mert elrontották a számlát a mindig kétbalkezes jó máltai logisztikusok, a számla ugyanis rövidebb lett 72 euróval, de mire ezt kitalálták, én már rég taljánokat figyeltem, ahogy sugárban hánynak a korlátba kapaszkodva (de erről majd később).

Onnan elég nehéz lett volna utalnom, így mi már új otthonban, de a zoknijaim és a takarók még az "alright hey" szigeten. Pár órát még elbeszélgettem jogi tanácsadómmal Melliehában, majd átvezettem Valletta déli oldalára a kompkikötőbe.

Hajnali háromkor már sétáltattam az ebet a halpiaci kofákkal viccelve, a ferry boat viszont csak reggel hatkor indult. Fővárosunk gyönyörű hajnalban, csak ajánlani tudom. Aztán beszállás és indulás, cél a szicíliai Pozzallo.

Vulkánfíber

Egyszer már átmentem szinte egész Olaszországon a betyárbútorral. Hivatalosan akkor hagytam el ismét „végleg” Magyarországot, illetve lelkileg sohasem, de fizikailag azóta abszolút. Barátaim búcsúztattak a Keletiben. Akkor egy ezeréves óriási „vulkánfiber” (de régen le akartam írni ezt a szót!) bőrönd mellett még egy bazi nagy sporttáska volt a mindenem.

És persze a 40 kilós atabaque, azaz óriásdob, ami nemcsak elrepíti a capoeirások érzékeit az űrbe, ha megszólaltja egy hozzáértő ember, de szellemeket is meg lehet hívni vele, okés, ez már egy másik történet.

120 kilóval utaztam Velencébe az éjszakai vonattal, ami ha jól tudom, már nem működik, pedig szerethető megoldás volt. Az út eleje a magyar határig kevés izgalmat tartogatott, de a horvát határőrök rögtön kiszúrták, hogy a műanyag 2 literesben nem Szentkirályi van és pálinkából csak egy litert lehetett szerintük átvinni.

Hát fogok én vitatkozni fegyveres fináncokkal? Körbekínáltam a vagonban és még kevesebb is maradt az üvegben, mint a megengedett mennyiség, szép csapat gyűlt össze. Jó érzéssel böfögtem teli a vámosokat.

Aztán Velencében átcuccoltam a Bolognába tartó személyre, szerencsére összecimboráltam egy román párral, ők segítettek. Majd le is szállították őket, ekkor derült ki számomra először, de nem utoljára, ha már vándorcigány módjára, clandestinóként vándorlok egy fillér nélkül, akkor legalább legyen kék a szemem és legyen rajtam zakó, mert ezek sok bajból kihúzzák az embert.

Bologna szintén átszállás. Ott szerettem meg a talján vasutasokat, akik kinyittattak nekem egy ezer éve nem használt földalatti átkelőt, letolattak egy targoncával, majd átvittek az egész pályaudvar alatt a megfelelő vágányig. Végül, összesen 26 órát vonatoztam Pestről Leccébe, hogy előkészítsem a terepet a családnak.

A komp döbbenet gyors, 2 óra alatt érünk át Máltáról Szicíliába. Érdekes rész következett: Pozzallóból kellett átvezetnem Palermóba. Amit elfelejtettem eddig megemlíteni, hogy a kocsim, a dél-koreai ipar remeke 19 éves, teljesen romos és jó máltai autóként még sosem mehettek vele 80 km/óránál gyorsabban és nem volt még sztrádán.

Én sem vezettem még sztrádán. Százzal egyszer mentem, hogy kipróbáljam milyen érzés is a sebesség. Mivel Máltán tanultam meg, hogyan kell vezetni, ezért még sosem vezettem az út jobb oldalán sem. De persze nem is volt semmi baj, simán szeltük a kilométereket.

Sziszifusz esete a dobozzal

Mennyivel egyszerűbb ez így, mint például amikor Olaszországból Portugáliába költöztünk! Akkor elmentem információért az egyik legnagyobb csomagszállító céghez. Mondták vigyek el egy dobozt az udvarról, ahhoz mérjük, hogy mennyi kell majd belőle.

Kimentem, ott volt egy darab doboz. Igaz, 2 méter magas volt és egy raklapra volt szerelve vagy ragasztva, szögelve, tökmindegy. Kocsim persze akkor még nem volt, így gyalog vittem haza a dobozt.

Azt mondjuk elfelejtettem, sőt gyakorlatlanságom miatt nem is terveztem azzal, hogy Brindisiben (akkor már ott laktunk egy éve) éppen piszkosul fújt a szél. Sziszifuszt nem büntette olyan keményen Zeusz, mint engem, amikor egy hídon cipeltem át a szutyok papírdobozt raklapostul a viharos szélben.

Oda vitt, ahová akart, például busz elé, meg a híd szélére, nagyon rossz volt. Mindegy, hazaértem, bepakoltuk a dobozt, szereztünk egy kiskocsit és hárman visszahúztuk a csomagküldőbe.

Ahol közölte az unottan rágózó forma, hogy mi ez a doboz? Mondom, amiért kiküldtél schemo. Aha, mondta, ez nem az, amire gondolt. Így ki kellett pakolnunk és rendes 50x40x30-as dobozokba átraktuk az összes holmit.

Máltai autóval Szicíliában

Szicília mindig gyönyörű, ráadásul elterelték az autópálya (A19) forgalmát kicsivel az Etna után, fel a hegyekbe, pont kétszáz kilométerrel. Engem nem zavart, időm volt, a táj gyönyörű.

Kutya meg először látott négynél több fát együtt, ilyen természeti csoda, úgynevezett „liget” Gozón nincs, csak egy telepített fenyőrakás, hogy ne legyen annyira ciki. Egyébként egy tengerbe dobott kisebb kavics és az utolsó fából is árbócot (hosszú óval) készített valamelyik kultúra a föníciaiak előtt kettővel.

Palermo mindig a legszebb arcát mutatja nekem, mert persze megint rögtön eltévedtem az óvárosban. Barázdált arcú szomi kalózokból lett árupakolók és rendes öreg maffiózik is elismerően csettintettek, ahogy átverekedtem magam a máltai autóval a sikátorokban nyüzsgő vasárnapi piacon.

2_palermo.jpg

Amikor végképp eltekeredtem a kikötőbe vezető útról, akkor készítettem ezt a fotót. Pont elértem a kompot, de még megvártak egy nagyobb csoport Ferrarit (!) és már indult is az óriási Splendid Civitavecchiába.

Az út tulajdonképpen egy jó hosszú éjszaka, viszont az eb bent aludhatott kabinban, köszi GNV! Én meg leálltam dominózni a fedélzeten utazó marokkói vendégmunkásokkal. Szerencsére Nobel-díj nem volt nálam, így 12 eurót vesztettem csak, de gazdagabb lettem pár nagyon jó sztorival, az idő meg repült.

Tizennégy óra, kb. ennyi idő volt az is, amikor Portugáliából Brazíliába költöztünk, hiszen Sampából még fel kellett repülni Recifébe. A betyárbútor 4főx2x32 kilónyi bőrönd, feleségem a gyerekeket vitte, én a súlyt.

Pár dobozt fel is adtunk, azonban egy hónap helyett végül vagy 4 hónap múlva jöttek meg. A rendes brazil vámosok persze feltépték az összeset és bár alig hiányzott valami legnagyobb megdöbbenésükre, kivéve pár fájóan kedves apróságot.

3_ilyen_volt_az_utcank_braziliaban.jpgIlyen volt az utcánk Brazíliában 

A lisszaboni Tolvajok piacán (Feira da Ladra) ugyanis szert tettem pár igazi könyvritkaságra, ezek közül kettőt emeltek ki, gondolom politikai okból. Az egyik Eduardo Mondlanénak a mozambiki függetlenségi háború alatt elmondott, portugál ellenes beszédeinek gyűjteménye volt.

A másik meg egy angolai iskolai tankönyv / képregény kisiskolásoknak, amely egy úttörő kislány kalandjain keresztül, dalban mutatta be az AK-47-es kezelésének és karbantartásának alapjait. Kár értük.

Az Öreg város

Civittavecchia, az „Öreg város” káprázatosan szép hely, tulajdonképpen Róma kikötője. Reggel nyolcra értünk oda, a következő kompom este tízkor indult. Gondoltam lefárasztom az ebet, mert a következő hajón ketrecbe kell zárni, nem lehet velem a kabinban, legalább alszik egy jót. Így pont 12 órát sétáltunk, miután leraktam a járművet a barátságos pincérnő bárja elé.

4_kozlekedesi_dugo_civitavecchiaban.jpgMost szezon végén (mert rendes mediterrán helyeken még simán tart a strandidő) a kikötőkben még dugó van (lásd csatolt kép), de az éttermek, bárok már üresek, főleg kicsit távolabb a turistás környékektől.

Pont a visszafordulási idő előtt találtam egy zseniális kajáldát, ahol az unalomig ismert vongolés pasztát is valahogy új ízekkel sikerült megtölteni. A szakács / pincér / egyetlen ember közel és távol persze rendes salentói legény volt, aki már a kiejtésemből tudta, hogy félig-meddig földiek vagyunk. Ez mindig potya Primitivo-t vagy Negroamarót jelent, egészségünkre.

Az eb se érezte rosszul magát Civitavecchiában, fák után megint új élmény: a fű. És nem a marihuánára gondolok, hanem a mezei fűre. Olyan sincs Gozón, csak valami hangaszerű izé, de az is szúrós.

Ilyen boldog teremtményt évek óta nem láttam, ugrált és hempergett örömében, már megérte erre járni. Aztán összebokszolt pár, a gladiátorok bátorságával küzdő macskával, közben szert tett egy elegáns párbajhegre is.

A kompon

A következő komp egyszerűen óriási volt, megáldva minden luxussal, ami helyett a kutyát sétáltattam, mert nem volt szívem a ketrecben hagyni, amikor behajóztunk. Szűkös luk volt a gépház felett.

Természetesen megpróbáltam becsempészni a kabinba, de oda már becsempésződött szobatársamnak, egy olasz pincérnek az amerikai staffje. El lehet képzelni milyen ugatásba csaptak éjfélkor, amikor lesunnyogtunk a szűk folyosóra a 9. szinten.

Kutya vissza ketrecbe, nagyon fájó szívvel. Egy percet sem aludt, szerintem az egyik sarokban vonyította végig az éjszakát, de nekem pihennem kellett. Mire felébredtem 5 órával később, már állt a bál.

Addigra már nagyon sajnálták a diákcsoportok és a kamionsofőrök, hogy éjszaka piszkosul berúgtak a salsa bárban, mert kitört egy rendes vihar. A kutya végigaludta az ölemben a hat és feles szelet. Ilyenkor a Földközin olyan kb. 5-7 méteres hullámok kergetik egymást Gibraltártól Libanonig, majd vissza.

5_faradt_bloki_a_fedelzeten.jpgFáradt blöki a fedélzeten 

Nekünk viszont ez a világ legtermészetesebb dolga, a Mediterrán térség legszelesebb ingatlanjában töltöttünk három évet, úgy hívják, hogy Vihar-fok, őssémiül Ras ir-Reqqa.

Ezenkívül a legtengeribb magyar, a télapó / Suttora keverék kinézetű Ron kapitány kétárbócosán töltött szolgálati idő is jól betett a tengeribetegségemnek, szerintem egyszer azt is áthánytam véletlenül a hajókorláton.

De gyomornyugtató tabit azóta is viszek minden tengeri útra, inkább megszokásból és emberbaráti természetem miatt. Most is jól jött, ugyanis megjelent kutyabecsempésző kabintársam és olyan zöld-fehér volt, hogy egyből sejtettem, legalább egy méterrel arrébb kell helyezkednem, de gyorsan.

Az első kör csanda után felajánlottam a piros tabit, a harmadik után már be is tudta venni. Fél óra múlva örök barátságot esküdött, majd kicsivel később énekelni kezdett, minden tiszteletem a talján életörömé. A vihar miatt két órás késéssel érkeztünk meg Barcelonába, tehát 22 óra alatt.

Fáradságomra az a rendőr hívta fel a figyelmemet, aki megállított, mert baloldalon vezettem, szerencsére még a kikötőn belül, ahol persze botrányosan eltévedtem.

A Brazília – Magyarország – Svájc – Málta tengely

Betyárbútoros sztoriból is már csak az utolsó maradt, amikor Brazíliából legutóbb visszaköltöztünk Magyarországra (ilyen ugyanis már kétszer is megtörtént).

6_gozoi_tengerpart.jpgOnnan 3 hónap múlva munka miatt megint Svájcba. Ott ki sem kellett pakolni, mert rögtön eszembe jutott, hogy miért is nem Svájcban lakunk (volt rá példa) és gyors váltással átkeltünk Gozóra.

Ilyen gyorsan viszont nem lehet minden csomagot megmozgatni, így baráti segítséghez folyamodtam. Mivel Gozo az a sziget, amelyet joggal neveznek „mediterrán paradicsomnak”, így nagyon sokan látogattak meg, akik mind pont el tudtak hozni egy bőröndöt (persze az én költségemre, de ők cipelték: köszönet és tisztelet). Ezzel a módszerrel alig fél év alatt sikerült átcigölni szinte mindent.

Most már csak az utolsó, kicsit több mint félezer kilométer volt hátra, irány Dél! Teljesen szürreális módon éppen Seco (Száraz) nevű városnál jártam, amikor eleredt az eső. De nagyon, pedig az ilyesmi nem gyakori arrafelé. Egészen trópusiasan esett és én megint újat láttam, mert még esőben sem vezettem soha.

Gozón persze szokott évente párszor, elvétve csöpögni, de egyetlen út kivételével a megengedett sebesség 35 km/óra, az egy kicsit más, mint egy három sávos pálya. Na, mindegy, megérkeztünk és én megint megesküdtem, hogy a büdös életben nem fogok még egyszer betyárbútorral költözni.

Aztán persze lehet, hogy ez olyan, mint a berúgás, mindig megesküszik az ember, hogy soha többet, amit meg is tart, egészen a legközelebbi alkalomig.”

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Olaszország Málta

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr738051264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemor 2015.11.05. 09:15:50

Nagyon jó!
A raklapos kartonnál folyt először a könnyem XDD

adg 2015.11.05. 09:23:44

Nagyon jo, nagyon tetszett.
Eszembe is jutott valahogy a haverod a gyogyeszkozzel a kezeben. :D

A ket borond meg gyerekjatek, nekunk 18 volt. Majdnem 300 kg. Nagy elvezet volt. Pont ma van harmadik eve. :)

Herr Géza 2015.11.05. 09:35:10

@Hari Seldon 2: Így járnak a felületes olvasók .. :D Segítek: Máltáról költözik Dél-Spanyolországba és a túra kapcsán felidézi korábbi költözései néhány élményét.... :)

©________ 2015.11.05. 09:35:58

@Herr Géza: így jár, aki nem figyel: Gozón éltek eddig:PPPPDDDD

tucano 2015.11.05. 09:53:33

@Ana72: Kikerestem, pedig próbáltam elfelejteni. Sueca spanyolul a térképen, de gondolom valenciaiul is ki volt írva. Vagy hallucináltam :D
@Hari Seldon 2: Ha egész pontosak akarunk lenni (lásd Švejk budějovicei anabázisa):
iz-Zebbug(Gozo)- Valletta(Málta)-Pozzallo(Szicíliai Kalifátus)-Palermó-Civitavecchia-Barcelona és végül Alicante.

@adg: @Zoole[uk]: @Fajankó: @ChristineK: Nagyon szépen köszönöm!

Herr Géza 2015.11.05. 09:53:51

@Csupacsí: Jól van, na, de Gozó az Máltához tartozik, nem?

Herr Géza 2015.11.05. 09:59:54

@Csupacsí: Csak egyszerűsítettem, hogy Hari Seldonnak ne kelljen térképet elővennie ... :))) Azt ne mondd, hogy minden előzetes infó nélkül tudtad volna, hol kell Gozót keresni ???

©________ 2015.11.05. 10:08:59

@Herr Géza: igen. már csak az előéletemből kifolyólag is, ha nem emlékeznél*. Gozo Málta kistesója, és gyönyörű ajtókopogtatók vannak szerte a szigeten.

*pszt, private.

macamuca [IHUN] 2015.11.05. 10:10:31

Biglajk :)
A Nobel-díjnál felvihogtam (nálam is nagy kedvenc) :)))))))

Muscari 2015.11.05. 10:14:22

Én úgy látszik, hogy friss vagyok, mert tudtam követni. Nagyon szórakoztató volt, szükség volt már egy ilyen posztra. Köszi Tucano!

@Csupacsí: Gozo is Malta része :-)

Herr Géza 2015.11.05. 10:15:48

@tucano: "Egyáltalán kinek van annyi mindene, hogy megtöltsön egy konténert?"
Nekem meg eddig mindig az volt a gondom, hogy lehet beleférni egy konténerbe, ill. egy konténernyi méretű teherautóba... :)))
Persze nálunk jönnek a nejem cserepes növényei is, amik ugye eszményien pakolhatók és önmagukban gondoskodnak a legmagasabb szintű logisztikai kihívásról. :)))

Muscari 2015.11.05. 10:18:31

@Herr Géza: én tudtam, bibibi :--)

@FeketeMacska73: Gozoról Spanyolországba, Olaszországon keresztül. Közben meg felidézte a régi költözések emlékét.

Herr Géza 2015.11.05. 10:19:45

@Csupacsí: előélet=előzetes infó :-)

tucano 2015.11.05. 10:26:27

@Herr Géza: Nem sokáig nyomhatják el a szabad gozóiakat a máltai gyarmatosítók! A Gozói köztársaság (1798-1801) zászlaja egyszer megint magasan loboghat!
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/8/85/Flag_of_Gozo.svg/2000px-Flag_of_Gozo.svg.png

Muscari 2015.11.05. 10:27:01

@Herr Géza: a szüleimnél egy szoba tele van a cuccainkkal. A gond az, hogy már itt is berendezkedtünk és csak egy pár, szívünknek kedves bútort meg dísztárgyat, festményt, ilyesmit fogunk kihozatni. A komplett konyhai felszerelést pl odaadtam az öcsémnek, de így is van egy csomó minden, amivel nem tudom, hogy mi lesz.
Használt bútort otthon eladni, pláne vidéken szerintem lehetetlen :-(

tucano 2015.11.05. 10:27:28

@Herr Géza: cserepes növénnyek??? Gyönyörű :D gratulálok, egy élmény lehet velük mozogni

Herr Géza 2015.11.05. 10:34:00

@Muscari: Bútort eladni nehéz, de legalább otthon elég, ha kiteszed a ház elé, fél órán belül eltűnik minden.... Itt komoly macera (és esetleg költség is) megszabadulni tőle...
Nálunk most ért össze 2,5 háztartás. A fölösleges konyhai cumókból egy háztartási bolt komplett induló árukészletét össze lehetett rakni. :)))))

Herr Géza 2015.11.05. 10:36:27

@tucano: Ugye???? :D De a nejem csak azokkal együtt jön, így minden költözésnél komoly dilemma volt, hogy nem járok-e jobban a válással... :))))))) Eddig ő nyert. :)))))

©________ 2015.11.05. 10:45:08

@Muscari: akarod mondani, hogy a Máltai Köztársaságé, amelynek legnagyobb szigete Málta, a második Gozo, a harmadik meg nem jut eszembe.:P asszem, a többin nem laknak...:D

©________ 2015.11.05. 10:47:03

@Muscari: nem lehetetlen, csak nem bolti árat kell kérni érte.

Herr Géza 2015.11.05. 10:47:48

@Csupacsí: Még nem, de majd megkérdezem Altzheimer barátomat.... :)))))))

Narina 2015.11.05. 10:48:18

Oszinten????? Tobbszor felnevettem fulladasig, lanyom mar kerdezte, hogy jol vagyok e. Ez nagyon kiraly volt! Egyebkent en is tudtam kovetni az iro roptet. Szerintem ez pont igy volt jo! Palesznel en is sirtam(nevetestol). Vamosoknak nem adtam volna, ha mar kekeckedtek gebedjenek meg, kar lett volna belejuk. :D

adg 2015.11.05. 10:51:55

@Muscari: elobb utobb akad valaki a rokonsagban, akinek jo lenne, csak ki kell varni. :) Nekunk mindenunket szethordtak egy pillanat alatt. Egyedul a bor ulogarniturat adtuk el, azt is valami apropenzert, mert elegge szet volt ulve. Egy karpitos vette meg, ujraepitette a belet.
Az osszes tobbi cuccunk eltunt egy pillanat alatt, csak a szemet maradt. Nagy uzlet volt. :)) De ha egyszer hazamegyunk latogatoba, legalabb mindenhol lesz valami ismeros targy.

@Herr Géza: nekem van ilyen kis kerti apritogepem, agakat meg palmaleveleket szecskazni. Ajanlom neked is, atereszted rajta a novenyeket, utana egy kisebb, negyzet alaku, jol logisztikazhato dobozba bele fog ferni az osszes.
Ha eleg ugyes vagy, osszepuzzlezhatod oket az uj helyen.

2015.11.05. 10:55:35

@tucano: "betyarbutor" tejovilag, hogy ez mennyire a passziv szokincsemben volt. Mar ezert megerte hajnali 5 kor elolvasni:D baromira tetszenek a flashback-ek a sztoriban! Egy kis rovid filmre valo siman osszejonne belole. Mar latom is a 'Bandit- furniture' Sundance dijait :D :D :D

Narina 2015.11.05. 11:03:36

@Herr Géza: Te szegeny! Azok a gazok az eletem megrontoi! Soha egy sem birta tovabb ketto honapnal azt a rekordot is egy kaktusz csinalta meg, de vegul az sem birta a buram es elpatkolt szegeny(amugy is bokdosott mindig a kis mocsok). Azonban azokkal koltozni sem mezei. Szerintem kicsit onkinzo dolog, de no aki ragaszkodik hozzajuk??!!!!!!!!! Egeszsegere. :D

2015.11.05. 11:04:19

Jópofa írás, tucano posztjait szeressük.

Ezzel még együttérezni is tudok, bár nekünk csak kábé 70-80 kiló cuccunk van (mondjuk, az egészet én viszem, a bnőm pici és törékeny, ha egyszer rátennék egy bőröndöt, sose húznám ki alóla). A halálom, ha egy metróállomás vagy akármi nincs akadálymentesítve, a belem is kilóg, mire a lépcsőn felrángatom ezt a sok szart. Ennek megfelelően az érkezés utáni első két nap mindig alvással telik. A barátaink mindig kérdezik, hogy na és milyen az xy hely, ahol éppen vagyunk, amire én csak annyit tudok morranni, hogy nem tudom, mert elsétáltunk a kisboltig egy pakk sörért, de azon kívül nem mozdultunk ki 5 napja. :)

Ja, utazni (értsd: helyet változtatni) a világ legszarabb dolga.

Narina 2015.11.05. 11:07:39

@adg: Ezen megint rohogtem1 Erdemes volt ma beneznem +1

Csodabogár 2015.11.05. 11:16:42

@diggerdriver: Azt hittem csak én vagyok gyenge felfogásu. Nem tudom mikor hova és miért költöztek, viszont szórakoztató olvasmány.

tucano 2015.11.05. 11:18:57

@macamuca [IHUN]: @nemor: @Muscari: @Narina: @Mrs Rumcajsz CA: @Th's child: Köszönöm szépen!

@Csupacsí: Nem, nem jártam Pesten augusztus óta. Ahogy megjön a parlagfű+hideg kombó, rögtön egészségügyi migráns leszek.

Narina 2015.11.05. 11:19:31

@Th's child: Na a mi koltozesunk se volt piskota! Ugy neztem ki mint egy elfuseralt karacsonyfa. Jobb kezembe/vallamon 10 kilos pak, hatamon hatizsaknak alcazott malha bal kezembe a gyerek sajat tatyojaval. Mokas volt a repteren cigolni ezeket, hogy oda is erjunk a gep indulasara, ne csak integessunk neki felszallas helyet. Mosika a feloras sorba allas alatt csak 5* akart meglepni a vilag minden egtaja fele, meg Ot is elkapni, kozbe boci szemmel nezni, hogy mi itt alltunk csak szokesben a lator. Mondanom se kell, hogy a magyar oldalon pont nem erdekelte oket, hogy gyerekkel vagyok. Masik oldalt, meg olyan roka varba futottunk bele, hogy szerintem meg most is ott korzoznank, ha a repulon a lanyunk nem haverkodik ossze egy magyar sraccal(ezuton is az egiek aldjak meg Ot, mert en ugy eltevedtem volna mint a huzat). Igy szerencsesen kijutottunk, a repter mokas kis poklabol. :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.05. 11:20:36

@Csodabogár:
Persze, szerintem is jó írás.
Tucanón csodálkozom hogy ezt a stílust választotta hiszen nemrégen ez itt látványosan megbukott.

Narina 2015.11.05. 11:25:17

@diggerdriver: Mert humorral fuszerezte, de a multkoriba nem volt semmi humoros es ennel azert meg egy fo vonalat is lehetett talalni. Tudod a humor sokmindent emeszthetobbe tesz.

Csodabogár 2015.11.05. 11:25:43

@Herr Géza: Utolsó nagy költözésünkkor pótkocsis nagy teherauto volt. Plusz rengeteg mindent eldobtunk és elajándékoztunk, valamint én repültem mert a kocsiba már egy gombostű se fért volna el. Most már 15 éve lakom egy helyen. Ilyen születésem óta nem fordult elő soha.
De az idén adtuk fel a téli lakot az USA-ban. Onnan két 30 kilós böröndel sikerült eljönni, meg néhány köbméter feladott csomaggal. Az adománygyűjtő helyre kétszer fordultunk a kocsival.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.05. 11:27:48

@Narina:
Persze, teljesen igaz.
Attól hogy nem tudtam követni még jókat röhögtem rajta.

DieNanny CH 2015.11.05. 11:27:50

@Muscari:

"Használt bútort otthon eladni, pláne vidéken szerintem lehetetlen :-("

Nemcsak eladni. Akár odaadni is. Hónapokig ajánlgattunk ágyat, íróasztalt magánszemélyeknek, aztán a helyi Vöröskeresztnek, de nekik is kellett néhány hónap, mire a szállítást meg tudták oldani...

puhacica 2015.11.05. 11:45:56

hat ez fasza volt! :D

@Th's child: az utazassal kapcsolatban az uram is ugyanezen a velemenyen van. es sajnos egyre inkabb be kell latnom, hogy igazatok van. foleg a repulesnel, az a sok felesleges varakozas... brrrrr. kocsival ok a dolog, ha mondjuk nem a vilag vegere kell menni es nincs hideg. :)

mi 130 kg cuccot hoztunk, de 70-nel kalkulaltunk. a fuvarozo rugalmassaga mentett meg bennunket, de majd' szetdolt az auto. :D butorok, konyvek szanaszet a rokonoknal. de mar itt is kezdunk "gyujtogetni". :D

Herr Géza 2015.11.05. 11:53:44

@Csodabogár: Nekem rémálmaimban jön elő ma is az otthoni ház felszámolása. Könyvek: két szülői háztartás öröksége, plusz a saját gyűjtemény. Önmagában lett volna egy teherautó, így fájdalmas döntés: kifiléztük, a többi megy az antikváriumba... Tényleg voltak benne komoly értékű ritkaságok is, ezért gondoltuk kérünk valami szolíd x összeget, de akkor mindent át kell venniük. Lóf@szt: első hely, kiveszi az öt legértékesebb könyvet és azt mondja: 2000. Összesen. A többi meg nem kell. Anyád... Majd ugyanez a sztori még ötször, az összeg változó, de 10ezren belül. Anyátok. Közben ötször végighallgattuk, hogy a könyv nem megy, nagyon nem, különösen a régi, nagyértékűek nem, szóval még azt a nevetséges lóvét is tekintsük inkább ajándéknak....
Dühünkben bementünk az érdi (istentelenül lepukkant) könyvtárba, nekikajándékoznánk az egészet, egyben. Sose felejtem azokat a felcsillanó szemeket: tényleg? Ezt mind? Ingyen? Mintha a lottó ötösük hírét vittük volna....
Édesek voltak, kaptunk tőlük az egész családnak szóló örökös tagságit.... :))
Vöröskereszt, családsegítő, ruhák: köszönik , de most pont nem kell.
Barkácsműhely, festékek, hígítók: súlyos pénzért akarták átvenni a hulladékudvarban, szerencsére néhány még értéket képviselő felesleges műszaki cikkel korrumpálni tudtuk őket...
Stb......

©________ 2015.11.05. 11:54:06

bocsánat, korai off
www.facebook.com/thatscoop/videos/935148249840024/

mit csinálnak a kezükkel a lányok?:O

©________ 2015.11.05. 11:55:06

@Herr Géza: jó neked, emlékszel, nekem a könyvtár itt bemutatott múltkor, amikor vittem pár doboz könyvet...

Herr Géza 2015.11.05. 12:07:51

@Csupacsí: Hát a ruhákkal való mizéria után már mi is meglepődtünk, főleg azon, hogy tényleg örültek is neki...
Azt a sok fád arcot a segélyszervezeteknél, hogy "neeeem, nem tudják hova tenni, nincs rá igény, blablabla..." Már-már én éreztem magam kínosan, hogy oda vinném a "szemetemet"... :(((

P.Elliot 2015.11.05. 12:56:56

Humoros, mulattato poszt, nagyon elveztem, tudtam kovetni de meg elolvagattam volna a koltozesi elmenyeirol...
Mi fiatal hazaskent jottunk az Usaba ugy hogy nem volt semmink. A disszidalasnal penzt sem hozhattunk csak a fejenkenti 200 forintot/ 72-ben/, azt Olaszorszagban elkoltottuk, a ruhank keves volt mert penzunk sem igen volt felujitani, tehat az amerikai utra volt fejenkent egy-egy borond, nem is valami nagy. Az elso itt berelt lakasunkbol egy ev utan mar volt mit cipelni, butorokat is egy masikba amit a baratok atvittek munkaido utan a kis teherauto felejukkel, az aprosagokat mi a sajat kocsin, szoval nem volt egy nagy szam.
Utana meg hazat vettunk tobb ev utan, na akkor mar boven volt mit vinni de megoldottuk maskeppen. A hazat teljesen uj butorokkal rendeztuk be/ erre tettunk felre az evek alatt mert tervezos tipusok vagyunk/, tehat a kifestett tiszta hazba a butoraruhazbol egyenesen odavittek mindent, minden szobaba, francos jo erzes volt hogy csak az aprobb targyak jottek velunk meg a konyhafelszereles egy resze de meg igy is egy pasast bereltunk ki a kicsi koltozteto kocsijaval aki athozta a maradekot amit azonnal a helyere tettunk igy kimaradtunk a koltozes igazi poklabol amikor a cucc meg egyben a haz kozepen es hetekig kerulgettuk volna. Ja es az is elony volt hogy a berelt lakasban voltunk meg egy honapig amikor mar mienk volt a masik igy volt lehetoseg es ido kihirdetni hogy minden butorunkat el lehet vinni ingyen es minden mast ami nem kell. El is vittek. Amikor kifogyott alalunk az agy akkor atkoltoztunk. Nem volt abszolut semmi stressz.
Viszont nehany ev mulva felszonyegeztettuk az egesz hazat egyben/ soha tobbet, azota ujra parketta van mindenhol/, minden cuccot le kellett szallitani a pincebe hogy a szonyegesek dolgozni tudjanak, a nehez butorokat egyik szobabol a masikba toltak majd vissza, utana 2 hetig hurcolasztuk fel a cuccokat a helyukre, munkaido utan, es a hazunk csak szinte lepcsokbol all, azt mondtam hogy ilyen hurcolaszas tobbet nem lesz, inkabb felgyujtom az egesz kocerajt...

P.Elliot 2015.11.05. 13:05:38

@adg: 18 borond? Atyaisten....Mivel vittetek a szallasra?
Nagyon ritkan latok repteren olyan utast aki annyi borondot tol maga elott a kocsin hogy nem latszik ki alola, mindig megcsodaltam hogy vajon hova viszi azt a sok cuccot, eszembe sem jutott hogy valoszinuleg kikoltozo....

adg 2015.11.05. 13:19:04

@P.Elliot: Taxival, de itt mar csak 17 volt. Eloszor ket hetet nyaraltunk brisbane-ben, ott baratok kijottek elenk 2 kocsival. Kb egy ora alatt sikerult is ugy elhelyezni a cuccot, hogy meg mi is befertunk valahogy. Ilyen amoba alakban kb, kitoltottuk a maradek reseket a csomagok kozt.
Aztan a belfoldi jaraton mar nagyobb volt a kezipoggyasz sulyhatara, igy az egyik borond tartalmat szetosztottuk, a borond meg kuka, ugyis szetszaggattak valahol.
Vicces volt amugy, harom vagy negy kocsin egyensulyozgatuk a sok szart. Beirtam az incoming kartyan, hogy van nalunk gyogyszer, vamos meg akarta nezni. Mutattam a legalso borondot, hogy talan abban van, csak sohajtott egyet, mondta hogy no worries, meg welcome to oz, es elhajtott. A cipoket azert meg ezte elotte, az a fetishuk errefele.

P.Elliot 2015.11.05. 13:29:03

@adg: Ez jo volt....Oreg magyar maratnom ugy szokta kivedeni a vamos erdeklodeset a multban amikor meg elt es ment haza minden nyaron hogy amikor odaert Ferihegyen a vamkezeleshez, egyszeruen atnyujtott 2-3 karton cigarettat hogy ezt maganak hoztam. A vamos minden esetben megkoszonte, elfogadta es soha nem nezett at semmit.

P.Elliot 2015.11.05. 13:30:23

@P.Elliot: rosszul irtam, nem maratnom hanem baratnom...

P.Elliot 2015.11.05. 13:33:57

@adg: Meg a vamosokhoz annyit hogy ismertem egy not akinek az apukaja ott dolgozott a vamnal. Hogy azok milyen jol alltak anyagilag!/ 70-80-as evek/. A lanyanak amikor fejhezment hazat vett, szep telekkel, azota is abban lakik. Akkoriban orult valaki ha maganak tudott szerezni hazat nemhogy meg a gyereknek is jutott holott csak az oreg dolgozott a csaladban. Sok jo cucchoz jutott, lopott/ a lany szerint azt is mint egyszer nehany pohar utan elmeselte/...

Herr Géza 2015.11.05. 13:48:46

@P.Elliot: A történelem simán ismétli önmagát, arra felétek nyilván nem volt hír, de a záhonyi határállomás fél személyzetét vették éppen örizetbe a kommandósok (ahogy kell, fekete szerkó, állig felfegyverezve :D), mert az útlevélbe elöre belehelyezett bankjegyek láttán eltekintettek az ellenörzéstöl, mindezt éveken át... (A pénzt a férfiak az alsónadrágjukban, a nök a melltartójukban gyüjtötték a müszak végéig - hja, a magyar az bizony találékony... :D De: méghogy a pénznek nincs szaga....).
Ott is alig volt feltünö, hogy a környéken is lakó vámosok/határörök enyhén szólva feltünöen jól élnek - nagy házak, komoly autók -, mert hogy sok eszük azért nem volt. :)))))

articsóka60 2015.11.05. 13:49:03

Suttora kapitány csak nem Dékány András: Matrózok, hajók ...c.könyvéből való? Ifjúkorom kedvenc sorozata volt. Még a zászlójeleket is megtanultuk a barátnőmmel és úgy "beszélgettünk" 2 szomszédon keresztül. Szép emlékek jutottak eszembe,köszönet érte. A poszt amúgy remek volt, köszi hogy megírtad!

Herr Géza 2015.11.05. 13:51:34

@Herr Géza: Viccesen néztek ki a snájdig egyenruhás nök/férfiak hátrabilincselt kézzel, üres pisztolytáskával és cipöfüzö/derékszíj nélkül... :)))))

tucano 2015.11.05. 13:51:57

@articsóka60: ő az, csak nem kapitány, mint az én barátom, hanem őr a világítótoronyban eredetileg :D
@P.Elliot: a disszidálás azért az nagyon merész lépés lehetett. Sokat gondolkodtam rajta, hogy úgy bevállaltam volna-e a külföldre pattanást.

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2015.11.05. 13:52:01

@Narina: Adg tud Neked muviragot adni...esetleg lizingelj tőle...
Az írás zseniális...
Ma reggel egy regi Rejtő akadt a kezembe (a boszorkánymester)...
De ez most jobb volt...

Herr Géza 2015.11.05. 13:56:04

@P.Elliot: Most, sacc per kábé két hete....

P.Elliot 2015.11.05. 13:59:41

@tucano: Hat voltak sokan akik megleptek, volt akinek nem sikerult es elkaptak, eliteltek, volt akit le is ultettek.
Viszont ha mar kijutottal akkor lehetett elore haladni, akkoriban meg volt munka rendesen. Nem volt konnyu elhatarozni.

Herr Géza 2015.11.05. 14:00:36

@P.Elliot: "http://magyaridok.hu/belfold/zahonynal-tobb-tucat-utlevelkezelot-tartoztattak-le-61676/"

P.Elliot 2015.11.05. 14:03:41

@Herr Géza: En azt hittem hogy a regi idokben. Hat most, a terrorizmus koraban ha valakit le tudnak fizetni akkor az nagyon nagy baj, abbol pokoli dolgok is kisulhettek volna. Oreg baratnom "vamosai" tudtak hogy az oreglany nemigazan vihet veszelyes dolgot, maximum extra wisky vagy mittudomen mi..esetleg meg nehany karton cigaretta.
Kirazott a hideg meg csak olvasni is ezt a penzbeli lefizeteseket.

Narina 2015.11.05. 14:10:20

@vityo641(AT) (hendlvonhartel.blogspot.co.at/): Ah. Nekem meg azt is sikerult kinyirnom. Volt egy nagyon szep csokrom muviragbol, nos szegny meg a haza utat sem elte tul. Egyetlen egy virag maradt csak meg, de az is vasbol van azert.

©________ 2015.11.05. 14:34:57

@P.Elliot: záhonynál jön be az olcsó csempészcigi, hidd el van kereslet a lefizetésre....

©________ 2015.11.05. 14:35:33

na jó kis poszt ez, kik elő nem keverednek kommentelni:)

P.Elliot 2015.11.05. 14:45:41

@Csupacsí: Ha meg csak a vacak cigi miatt...csak mas ne legyen..

Muscari 2015.11.05. 17:50:38

@Csupacsí: persze, így értettem :-)

Muscari 2015.11.05. 17:59:03

@Csupacsí: puhacica mást tapasztalt, én még nem próbáltam. A nagymamám régi ülőgarnitúráját ki fogjuk rakni az utcára, az oké.

Van viszont egy komplett irodabútor szett, 3 szekrényből, 2 kisebb és két nagyobb írosztalból plusz egy forgós székből áll, tizenöt éve félmillió forint volt. Na most az én drága férjem ahhoz úgy ragaszkodik, pedig sose fog már kelleni. Lehet, hogy egy pár tízezer forintért el lehetne adni, de az ő szeme előtt csak az lebeg, hogy mennyit fizetett érte annak idején. Így meg igen nehéz megoldást találni.

Muscari 2015.11.05. 18:00:44

@Mrs Rumcajsz CA: én most hallottam először életemben.

blackhairlady 2015.11.05. 18:10:29

@tucano: oket legalabb nem kell setaltatni:)))

Nagyon jol irsz (talan ebbol elsz?:DDD), szinte magam elott lattam a , esemenyeket:)

Mi minddnhol eltudunk tevedni, igy rengeteg jo sztorink vank, sajnos sosem tudnam ennyire ztilusosan leirni.

nyuszigonosz 2015.11.05. 18:23:43

Jó írás, teli humorral és érdekes történetekkel.

nyuszigonosz 2015.11.05. 18:27:06

@diggerdriver: Aki tud írni, és Tucano tud, annál nem bukik el az írás, bármilyen variációt választ.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.11.05. 19:05:06

@tucano: :)) ez a Gozo-i koztarsasag valami olyasmi, mintha mondjuk Bp egyik kerulete kikialtana a fuggetlenseget :)) Egesz Malta kb. akkora, mint Bp, Gozo pedig egy nagyon hangulatos pici szelete:)
Meg valamikor az oskorban, az ezredfordulo kornyeken jartam arra, nagyon tetszett mind a ketto! Romantikus lelkuletu, es tortenelem, lovagok meg egyebek irant erdeklodoknek ajanlott! :)

SzZoole 2015.11.05. 19:34:43

@Csupacsí: Zahonynal???
Zahony kutyafasza Beregsuranyhoz kepest.
Nekem elhiheted

SzZoole 2015.11.05. 20:39:30

Otthon eloket kerdeznem,ez valoban letezik vagy csak valami vicc?

kepkezelo.com/images/92zwl4fgoqbcbelcnhyx.jpeg

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.11.05. 21:00:02

Hú de jó írás volt :-)

Vateran meg Facebook csoportokban se megy el semmi? Van egy pesti angolos adok-veszek, abban sok bútor volt, amíg még követtem.
Lomtalanitas volt még nagy show, minden évben osszeverekszenek a cigánybandak, idén rendőrt is hívott rájuk valaki mert itt ütötték egymást pont előttünk valami 80 éves ágy maradványai miatt.

SzZoole 2015.11.05. 21:26:01

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: az en reakciom cifrabb volt:)
En elhiszem,hogy ha mar magyarok vagyunk akkor magyarkodni kell Es rock and roll is rokendrol-nak kell irni,de miert nem lehetett csak azt irni,hogy sajt torta???

svédnyugger 2015.11.05. 22:17:12

Úgy látszik, hogy a “second hand” piachoz is egy bizonyos életszínvonal kell, mert itt nálunk ez igen menô dolog. Az eladók szempontjából rossz üzletnek tûnik, viszont a vevôk minden “klass “ képviselôi.
Sokszor vásárlok én is ilyen helyeken. A gombászáshoz és a vadászathoz hasonlítanám, igazi gyöngyszemeket lehet kikapni ilyen helyeken. A vintage amúgyis nagy divat lett. Örülök ennek, mert sok értéket tudnak megmenteni az utókornak.
Én pl. most árulom a régi lemezeimet, mert erre itt még van kereslet, ahelyett, hogy cask kidobnám a szemétbe.
Még egy gondolat, ne higgyétek, hogy az örököseiteknek valamit is jelent az évek alatt felhalmozott kacat, úgy kidobják, mint a sicc! Csinálj belöle pénzt, amig kereslet van rá és élvezd az életet.

©________ 2015.11.05. 22:31:04

@Muscari: valami szep komodja nincs a mamanak?:-D

©________ 2015.11.05. 22:32:03

@Zoole[uk]: elhiszem, sosem jartam ott.

Taxomükke (UK) 2015.11.05. 23:33:25

@Herr Géza: Könyvek... Ne is mondd. Szinte a teljes konyvtarunkat a volt gimnaziumomnak ajandekoztuk.

Muscari 2015.11.05. 23:51:05

@Csupacsí: sajnos nincs. Tálalószekrény esetleg? Ikeás előszobafal? :-)

blackhairlady 2015.11.06. 01:24:34

@P.Elliot: mi is 9 boronddel koltoztunk, szep latvanyt nyujtottunk a repteren, foleg, hogy egyikbol a masikba kellett pakolgatni tobbszor is a sully miatt:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.11.06. 01:36:51

@Signora con i capelli neri: "mi is 9 boronddel koltoztunk, szep latvanyt nyujtottunk a repteren, foleg, hogy egyikbol a masikba kellett pakolgatni tobbszor is a sully miatt:) "

Haha, nalunk anyosomek egy kb. 2 hetes nyaralasra is ennyivel jarnak :))) es sajnos "runs in the family", mert a ferjemet nem tudtam leszoktatni rola, hogy par napos turakra/kirandulasokra ne hozza magaval a fel haztartast, elen a laptoppal, ami elmaradhatatlan kellek, barhova megyunk :)))

blackhairlady 2015.11.06. 01:36:59

@Muscari: mifelenk betyarbatyunak hivtak.

M. Péter 2015.11.06. 01:45:31

@P.Elliot: Afrikába vagy Dél-Amerikába utazókat sokszor láttam már iszonyatos mennyiségű csomaggal.

blackhairlady 2015.11.06. 01:47:47

@Zsuzsi65: mi meg egy eletre koltoztunk ki ennyivel:(
Szerencsere azota tobbszor voltunk otthon, keves ruhaval, igy sok mindent kikoltoztettem mar. Nevetni fogsz, de az etkeszletet es akristalypoharakat is elhoztam amit meg ballagaso.ra kaptam szaz eve:)))
A megmaradt mutyuroket meg kisebb butorokat pedig a batyam a vasarban eladogatta lassacskan.

En meg gyujtok be par porfogot szombaton ismet, garage sale lesz:))

P.Elliot 2015.11.06. 04:37:58

@M. Péter: En foleg indiaiakat lattam sok csomaggal de egy Libanoni ismerosom regebben ugy jott vissza mindig a csaladlatogatasbol, / mostanaban nem jarnak/ hogy felpakolt mindent amit lehetett meg a vamos nagy meghokkenesere valami kovacsoltvas lepcsokorlatot is hozott, olyan 8 lepcsofoknyira valot mert hogy a felesege ragaszkodik hozza hogy itt legyen az uj orszagba veluk. En ugyan semmi kulonoset nem lattam azon a korlaton, sot be sem tettem volna a lakasomba a sok cirada miatt ami rajta volt de neki az kellett.
Valahogy kitort rajtuk a nemzeti buszkeseg mert elhoztak minden helyi diszitesu nyavajat, csillarfelet, emlekszem hatalmas reztalakra meg egy csomo hulyesegre. Az biztos hogy azok is rengeteg boronddel jottek mindig.
Emlekszem egy erdekes dologra is amit hozott. Egy nagy szatyor csigat. jokora nagy csigak voltak, jobban mondva en mar csak a hejukat lattam, elo csigak. Az biztos hogy a vamos nem latta mert be nem engedte volna hozni. Azt mondtak hogy rendkivul finom, olyasmi lehetett nekik mint amikor a magyarok teliszalamit hoznak magukkal.

adg 2015.11.06. 04:44:38

@Signora con i capelli neri: Amikor mi jottunk, nem volt ez a bohockodas a borondok sulyaval. Lehet, cegenkent valtozik.
Volt 6 jegyunk, mindegyik 40 kg csomaggal. az osszesen 240 kg, ugy osztod el, ahogy akarod, de egy borond max 32 kg. Ennyi volt.

P.Elliot 2015.11.06. 04:53:46

@svédnyugger: A garage sale, a bolhapiac itt is nagy divat, felturni az elado cuccok tomeget es ahogy mondod keresni a gyongyszemet. En mar kapirgaltam nehany erdekes dolgot es rengeteg ezust targyam van, regiek, benne a vedjegy, fillerekert vettem valaha, akkor meg amikor nem volt a teveben az sokat nezett es szemfelnyito "Antique Roadshow" ahol bemutatjak hogy milyen regi targy micsoda, mit er. Manapsag az arus mielott aladja megnezi a kompjuteren, probalja beazonositani az arat, nagyon idos szemelyek nem, foleg regi lakas feloszlatasoknal lehet talalni klassz dolgokat.
Piszkalja a csoromet egy szep kis festmeny aminek jo lenne tudni hogy er-e valamit, egy falusi kis anbtik boltban vettem, a festo neve ismeretlen, eddig nem tudtam a nyomara bukkanni, valoszinuleg helyi muvesz vagy nem itt elo, nagyon megfogta a szememet, egy kisfiut abrazol egy konyvvel, sajnos meg azt sem tudtam kideriteni hogy a gyerek milyen ruhat visel hogy abbol indulnek ki. Nem ertek a kepekhez de ez nagyon megfogott, egyaltalan nem kivanok megszabadulni tole, a kolyoknek nevet is adtam. Fantasztikus lenne ha kiderulne hogy Abe-nek hivtak mint ahogy nevezem.
Mar gondoltam hogy elviszem ha a kornyekre jonne az a antique r.show megnezetni. Mar az eleg lenne ha valaki megmondana hogy hova tegyem a gyereket a ruhaja miatt.

©________ 2015.11.06. 08:10:07

@Muscari: o sajnos egyik sem.
De konyvesszekreny es gepi perzsaszonyeg bordo az igen:-)

blackhairlady 2015.11.06. 14:06:41

@adg: Minden legitarsasagnak szerintem ugyanaz a sulyhatara az USAba, 23 kg korul ha jol emlekszem. Es csak egy ingyenes, a tobbiert fizetni kellett. Plussz a kezipoggyasz ha minden igaz 8 kg volt 5 eve.

blackhairlady 2015.11.06. 14:08:30

@P.Elliot: Nalunk holnap lesz, mar feltankoltam a bankban 1 es 5$-osokkal:)
Az elmult 5 evben rengeteg festmenyt vettem igy, persze fele meg a fal mellett var, hogy a helyere keruljon.

adg 2015.11.06. 16:15:58

@Signora con i capelli neri: es nem atlagolhatod a sulyokat, ha tobben utazttok egyszerre? Pl ha ferjed is repul veled, akkor mondjuk az o borondje 14 kg a tied meg 32, vagyis osszesen ugyanugy 2x23.
Nalunk ez volt a helyzet, es ez volt mar itt is a belfoldi jaraton. (A 40 kg csak azert volt, mert specialis jegyunk volt, alapbol 30 kg lett volna.) Ez jobban tetszik, mint minden borondot kidekazni.

Mondjuk szerintem a csomagsuly az egyik legnagyobb tahosag a repulesben. Egy 270 kilos ember is 23 kg-ot vihet, de ha a 45 kg-os no veletlenu 25-ot visz, esetleg jo esellyel fizethet buntetest. En lennek legitarsasag, brutto suly lenne meghatarozva, mondjuk atlagember+23 kg, vagy ilyesmi. Vagy 100 kg/fo, akarmi. Lenne botrany meg diszkriminaciokiabalas azt hiszem. :))

tucano 2015.11.06. 19:16:23

@vityo641(AT) (hendlvonhartel.blogspot.co.at/): @nyuszigonosz: @Dragonlady (Bp, Hun): Köszönöm szépen!

@Zsuzsi65: Persze teljesen értelmetlen az egész. Kivéve, hogy Gozo mindig szopóoldalon van, most éppen egy alagutat terveznek Máltával :( De komp Szicíliába az nem, mert akkor Gozon költenének a turisztok.

geeeteee 2015.11.06. 19:47:52

Nem értem az első bekezdés végére. Majd legközelebb.

blackhairlady 2015.11.06. 23:25:33

@adg: Nem tudom, en eloszor utaztam ilyen messze, ennyi boronddel, nagyon meg akartam felelni:) Szoval meg a becsekkolas elott feldobaltuk oket a merlegre ahol meg nem nyitott ki a kapu, es szepen kidekaztuk minden egyes borondot, mert az otthoni furdoszoba merleg nem volt pontos:)
Lehet, hogy megcsinaltak volna, de eszembe sem jutott, megmondom oszinten.Egyebkent a ferjem mar 1 eve itt elt akkor, a 2 gyerekkel utaztunk.

DrSWAG_InstaProfessorOfYolo 2015.11.07. 09:04:50

@tucano: az az alagut, amit a maltaiak "epitenek", ha minden a megfelelo tempoban halad, az unokam erettsegijere kesz lesz.
ui: meg nincs gyerekem

DieNanny CH 2015.11.07. 15:41:22

@adg:

Az ilyen súlykorlát nekem is eszembe jutott, hogy mekkora igazságtalanság ez a kissúlyúak felé... Pl én vihetnék 45 kilót... (Ha 100 lenne a per fő)

tucano 2015.11.08. 20:54:35

@DrSWAG_InstaProfessorOfYolo: de már most tönkreteszik a kompcèget, meg felvesznek rá egy borzasztò nagy hitelt. Ja ès a cruiser kikötô Hondoqban...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása