A napokban jelent meg a Nemzetközi Migrációs Szervezet jelentése arról, hogy egyre többen élnek városokban, a trend pedig nem hogy lassulna, egyre gyorsul, aminek egyik oka a migráció. A szervezet szerint teljesen hiábavaló megpróbálni harcolni a jelenség ellen, inkább meg kellene próbálni együtt élni vele és előnyt faragni belőle. De hogyan?

A Puerta del Sol Madridban (fotó: Carlos Delgado)

A számok elképesztőek. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) becslése szerint ugyanis míg ma körülbelül 3,9 milliárd ember él városokban, addig ez a szám 2050-re nem kevesebb, mint 6,4 milliárd lesz, ami 2,5 milliárdos emelkedés alig három és fél évtized alatt.

Mindez persze nagyon komoly kihívásokat állít a kormányok elé, mást ne mondjunk, a fejlesztési tervek elkészítésénél is figyelembe kell venni a lakosság ilyen mértékű növekedését.

Arról nem is beszélve (illetve beszélve, hiszen számunkra éppen ez a lényeg), hogy ennek a növekedésnek egy igen jelentős részét a bevándorlás adja majd, azaz más kultúrájú, nyelvű, szokásokkal bíró emberek beilleszkedését is elő kell segíteni.

Mindez persze komoly kockázatokat, de egyben lehetőségeket is jelent minden érintett fél (azaz a bevándorlók és a helyi vezetések) számára is – írja a Nemzetközi Migrációs Szervezet jelentése (amit egyébként itt lehet teljes, 227 oldalas terjedelmében elolvasni, ha valakinek nincs jobb dolga).

A szervezet adatai szerint már ma is minden második ember (a világ lakosságának 54 százaléka, hogy egészen pontosak legyünk) él városokban, és köztük egyre több a bevándorló.

Noha a legnagyobb nyomás várhatóan a kis és közép jövedelmű afrikai és ázsiai országok településeit éri majd, az iparosodott államok metropoliszai sem maradnak ki a szórásból, sőt. Az olyan nagyvárosokban, mint Sydney, New York, vagy éppen London a lakosok egyharmada (egyes településeken a fele) már ma is bevándorló, és ez az arány csak nőni fog.

London, az állatorvosi ló

Ha már London: a brit Statisztikai Intézet előrejelzése szerint 2030-ig a jelenlegi 8,5 millióról 11 millióra nőhet a brit főváros lakosainak száma. Ennek egyik (és talán legfőbb) oka a bevándorlás, hiszen az uniós szabadsággal élve egyre több kelet- és közép-európai érkezik Londonba.

Az agglomerációval együtt Nagy-London lakossága tulajdonképpen már ma is tízmillió környékén van, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a brit fővárosban és környékén annyian élnek, mint Magyarországon.

Ez persze több szempontból is problémát jelent. A legsúlyosabb gond a lakhatás, pontosabban az elszabadult ingatlanárak, bérelni is csak csillagászati összegekért lehet – erről a brit fővárosban élő magyarok (például a London Budapest Metro blog szerzője) is sokat tudnának mesélni…

„Szép a környék, csak hárman vagyunk ebben az igencsak szerény állapotú lakásban, és az enyém a nagyobb, erkélyes szoba, ahol már hónapok óta küzd a túlélésért a kiültetett cserepes virágom. Csótányok sincsenek, sem nimfomániás, jódlizó szomszédok. (…)

Körömnyi odúkat kínálnak havi 600 fontért, és van az a szükségállapotos és / vagy igénytelen, aki ki is veszi. Megpróbálok nem arra gondolni, hogy ez tíz év múlva is így lesz, mert el nem tudom képzelni, hogy egyedülálló nő az ingatlanlufis Londonban hogy tudna, ha akarna, lakáshitellel próbálkozni."

A HomeLet nevű, ingatlanok kiadásával, illetve közvetítéssel foglalkozó cég felmérése szerint idén nyár elején elérte a havi 1500 fontos átlagot a londoni átlagos albérletdíj, ami eleve nem kevés, úgy pedig pláne sok, ha az országos átlaghoz hasonlítjuk, ami 738 font (kivéve Londont és közvetlen környékét).

A helyzet egyébként olyannyira elfajult bizonyos helyeken, a bérbeadók egy része olyannyira embertelen körülményeket nyújt csak bérlőinek, hogy a helyi önkormányzatok szövetsége azzal a javaslattal állt elő, hogy akik egyenesen életveszélyes körülményeket teremtenek, példás szigorral kellene büntetni.

Noha azt a szervezet (Local Government Association – LGA) is elismeri, hogy csak a bérbeadók kisebbségéről van szó, javaslatuk szerint a jövőben akár börtönbüntetést is kaphatnának a nem emberhez méltó, vagy a bérlőket egyenesen életveszélyes körülmények közé kényszerítő háziurak.

„Tisztában vagyunk vele, hogy a bérlők többsége elégedett a körülményekkel, de ez nem jelenti azt, hogy szemet kellene hunynunk azon esetek fölött, amikor egyesek nyomorúságos körülmények közé taszítják azokat a bérlőket, akik úgy érzik, nincs más esélyük a lakhatásra” – tette hozzá a szervezet tanácsadója, Peter Box. (További részleteket itt olvashattok.)

Közlekedési problémák

A másik problémát a méretek jelentik, például London akkora kiterjedésűvé vált, hogy egy-egy baráti látogatás gyakran egy- vagy másfél órás utazást igényel.

Nem csoda, hogy egy friss felmérés szerint immár London a világ dugófővárosa (a kétes dicsőséget egyébként Brüsszeltől orozta el). A brit főváros 2011-ben még nyolcadik, 2012-ben már harmadik, 2013-ban pedig második lett a dugók által leginkább sújtott városok listáján.

Nagy-Britannia összességében az ötödik a dugók által leginkább sújtott országok között, Manchesterben például évi 52 órát veszítenek idejükből az emberek a torlódások miatt.

A szigetország legtöbbször beduguló öt útja mind Londonban van, az A217-esen évente 139 órát, azaz csaknem hat napot vesztegelnek az autósok, de az A215-ös és az A4-es is több mint 100 órát rabol el az életükből. Az Inrix közlekedési elemző társaság szerint a londoniak tavaly 14 órával többet ültek dugóban, mint 2013-ban. (Részleteket itt találsz.)

Elkerülhetetlen folyamat

A londoni kitérő után visszatérve a Nemzetközi Migrációs Szervezet jelentéséhez, a dokumentum megjegyzi: hiábavaló igyekezet gátat szabni a jelenségnek, hiszen a városokba vándorlás a világméretű tendenciák tükrében elkerülhetetlen.

Hiszen több tényező is a nagyvárosok felé tereli az embereket: az elöregedés, az országok és régiók közötti egyenlőtlen gazdasági fejlődés, a klímaváltozás mind ebbe az irányba mutatnak.

Ugyanakkor mindez lehetőséget is nyújt a városoknak a fejlődésre, a bevándorlás és annak kezelése a fenntartható fejlődés egyik legfontosabb kérdése – olvasható a dokumentumban, amely megoldási javaslatokat is ad.

Mi lenne a teendő?

Helyi politika erősítése

Az egyik ilyen javaslat az országos és helyi szintű politika erőteljesebb szétválasztása. Miközben a központi kormányzat feladata a migrációval kapcsolatos általános politika meghatározása, a helyi önkormányzatokra kellene bízni az ennek nyomán felmerülő feladatok (lakhatás, munkahelyek, szolgáltatások, stb.) megoldását, ami érthető is, hiszen a helyi gondokat a helyben élők ismerik jobban.

Partnerségek kialakítása

Jelenleg is vannak jó példák különböző nagyvárosokból (ilyen például Berlin), ahol a bevándorlók segítségével nagyon jó kapcsolatokat alakítottak ki más országok nagyvárosaival. Emellett nagyon fontos az is, hogy a határátkelőkkel és azok különböző szervezeteivel legyen partneri viszony.

A város jó hírének terjesztése

A bevándorlókat egy okos város akár arra is használhatja, hogy általuk saját imidzsét, jó hírét terjessze a világban. A migránsok (hú, de utálom ezt a szót…) segíthetnek a településeknek „reklámozni” azok történelmi hagyatékát, kultúráját.

Közösségépítés

Talán ez lehet (legalábbis szerintem) a legfontosabb: a városok vezetőinek meg kell tanulni közösséget építeni, a bevándorlókat integrálni, ami természetesen kétirányú folyamat kell, hogy legyen.

Ha már az előbb Berlint hoztam fel példaként, maradjunk is a német fővárosnál, annál is inkább, mert az IOM anyaga is említi, mint a „társadalmilag integráló városfejlesztés” kiemelkedő példáját, ahol az egész közösség érdekét próbálják szem előtt tartani.

Mindez azért is fontos a Nemzetközi Migrációs Szervezet szerint, mert ily módon maga a város erősödik meg, ami viszont a képzett munkaerőt magához vonzva egy önmagát gerjesztő folyamat. Magyarul és röviden: minél sikeresebben tudja egy település integrálni a határátkelőket, annál nagyobb lesz az esélye annak, hogy a magasabban képzett bevándorlók oda szeretnének menni, ami viszont tovább erősíti a várost.

Ez persze így nagyon „zölden” hangzik, pedig hogy nem albérleti szöveg, azt éppen Németország példája bizonyítja, ahol a szövetségi rendszerből adódó nagyobb önállóságnak köszönhetően szinte minden nagyobb városnak saját koncepciója van a bevándorlók beilleszkedésére.

A nehézségek

Persze nem szeretnék túl szép képet festeni, hiszen a migráció komoly problémákat is okoz(hat), és erről is hosszan tudnának beszélni a nagyvárosokban élők Londontól Bécsen át Stockholmig.

Az egyik ilyen, már fent is említett nehézség a lakhatás, hiszen minél többen élnek egy városban, annál nehezebb elérhető és megfelelő minőségű ingatlanhoz jutni.

A jelenség értelemszerűen az újonnan érkezőket (tehát a bevándorlókat) sújtja első körben (aztán pedig azokat, akik a megemelkedett albérleti költségek miatt képtelenek önálló lakáshoz jutni), erről rengeteg horrorsztorit lehet olvasni mindenfelé, egyebek mellett itt, a Határátkelőn is.

A lakhatás mellett a munkavállalás és a szociális rendszer elérhetősége is problémát okozhat a bevándorlóknak, akik (mint az IOM jelentése megjegyzi) az átlagosnál jobban ki vannak téve a nagyváros veszélyeinek is, lévén értelemszerűen a szegényebb és kiszolgáltatottabb rétegbe tartoznak. Mindezen csak rontanak a nyelvi, tudásbeli és adminisztratív hiányosságok.

A moderálási alapelveket itt találod.