Tulajdonképpen a mai poszt kapcsán az is érthető, miért ment ki szerzője, Attila, Szaúd-Arábiába, és a magam részéről azt is értem, miért szeretne eljönni onnan. Beilleszkedésről ebben az esetben nem nagyon lehet beszélni, kultúrsokkról annál inkább, így aztán a Magyarország és én pályázatra érkezett írás végkövetkeztetése sem annyira meglepő.
Szavazni ma is a poszt végén és a Facebookon lehet.
„A történetem keretét az adja, hogy egy éve költöztem ki Szaúd-Arábiába dolgozni, és hamarosan ismét otthon leszek; hazaköltözöm. Hogy miért? Ennek elsősorban karrier-oka van, biztos sokan tudják, hogy gazdag olaj-országról van szó, viszont ha az önmegvalósítási igényeidet fel kell adnod a pénzkereset oltárán, felborulhat a lelki egyensúly, és lehet, nincs az a pénz, amiért tovább maradnál. Talán lesznek sokan, akik vitatkoznak ezzel, de következzen a történet, ami részben magyarázatot adhat az okokra.
Bő másfél éve szűnt meg a munkahelyem Magyarországon, és 8 hónapnyi keresés, százas nagyságrendű beadott jelentkezés, minimális számú megkeresés és nulla ajánlat után úgy láttam, hiába a nyelvek és évtizedes szakmai tapasztalat, Magyarországon lehet, hogy nem vagy csak nagyon nehezen terem babér.
A legfinomabb visszajelzés – ha egyáltalán kaptam – a „túlképzett” jelző volt. Talán ha fele ennyi idős lennék, mint vagyok, de hasonló tapasztalattal és minimális bérigénnyel (amúgy 3 gyermekem van), lenne esélyem.
Az elhelyezkedés nehézségei
Csalódott voltam és dühös: miért nem tudok a szülőhazámban elhelyezkedni? Általában elmondható, hogy ma Magyarországon a meghirdetett állásokra robotokat keresnek.
Legyen fiatal, de legyen azért 2-5 éves tapasztalata (sőt, olyat is láttam, ahol pályakezdő igazgatót kerestek), szóval legyen formálható, alakítható végrehajtó, zsoldos. Nem jó, ha van önálló gondolata, mert akkor a lojalitása is kérdőjelessé válik.
Magán az interjún még véletlenül sem szabad kreatívnak, feltűnőnek, meglepőnek vagy szokatlannak tűnni. Azt kell mondani, amit az interjúztató hallani akar: mindent megcsinálok, amire utasítanak. A leginkább a szakmai tudást nézik, amit azonnal hasznosítani tud a cég.
Tudjuk, hogy nem így kéne; valójában a képességeket vagy tapasztalatot kellene megvenni és megtanítani a szakmát, de ez sokba kerülne rövidtávon, ezért ma ez fordítva működik; ha kiderül, hogy rossz képességű vagy kiállhatatlan személyiségű az alkalmazott, majd lecserélik másikra.
A legfontosabb sajnos az életkor (hiánya). Magyarországon nem tisztelik a tapasztalatot, hiába értékes tudás birtokában van valaki, 40 éves kora után szinte esélytelen.
Két tárgyalóképes nyelvvel kb. 1,5 év, anélkül akár 2,5 év is lehet manapság, míg ilyen korban munkát talál az ember, mondják. A HR-esek azt azért tudják, hogy az idősebb, nagy tapasztalatú jelölt dupla annyit fog kérni, mint egy fiatalabb, ezért megelégszenek a negyedannyi tapasztalattal sem rendelkezővel feleannyiért és beadják a keresést elrendelő főnöknek, hogy elég jó jelöltet találtak elég olcsón. (Majd kirúgják, ha nem válik be és nem vesztettek sokat.)
Ha tehát a tapasztalt jelölt – ha egyáltalán eljut odáig – azt találná mondani, hogy elvállalja a munkát a feléért is; nem hiszik el, hogy tapasztalt és már ki is rostálják. Cseberből vederbe.
Végül a volt munkahelyem külföldi központja keresett meg a szaúdi lehetőséggel; Nyugat-Európából nyilvánvalóan senkinek eszében sincs elfogadni egy állást egy ilyen országban, feladva a helyét, én – hosszas morzsolás után – így tettem. Ismeretlen országban, idegen emberek között, távol a szeretteimtől fogok tölteni hosszú időt. Külföld – Magyarország : 1 – 0.
Figyelnek egymásra
Fogalmam sem volt, milyen ez a világ, milyenek az emberek itt. Nyugaton szinte mindenki fejében csak a sztereotípia él, hogy olajban gazdag és négy feleség engedélyezett.
Ezzel szemben alig két hét alatt kellemes (munka-)kapcsolatokra tettem szert és egy év alatt is csak őszinte érdeklődés övez a helyi (kisvárosi) közösség részéről, mint messziről jött ember. Azért, mert itt az emberek még figyelnek a másikra, odafigyelnek arra, amit a másik mond. Lehet, hogy kulturálisan nem értik vagy nem értenek vele egyet, de a fő, hogy tisztelettel vannak a másik iránt.
Azt kell mondanom, hogy az otthoni általános érdektelenség és rosszindulat után ez nagyon pozitívan érintett. Jó, persze, belemehetnék abba, hogy az egyébként extrém konzervatív muszlim társadalomban lényegében a férfiak egymás lelki társai, és hogy ennek mi a mélyen gyökerező oka.
Mégis csupa érdeklődést kaptam, és amikor érezték, hogy ez az idegen őszinte velük, maguk is megnyíltak. Itt az adott szónak súlya van. Nem könnyű alkudni például, de kötelező, és ez nem csak valami bazári játék turisták számára, és talán nem átverésre megy, hanem megint csak tisztelet a másik iránt, hogy komolyan veszem az üzletet.
Itt sose hallod, hogy majd a bíróságon találkozunk. Az emberek megbeszélik a dolgokat, igyekeznek megegyezni, békés úton rendezni a vitás ügyeiket. Itt az ügyvédeknek nem terem sok babér, ha magánvitáról van szó. Ha nem sikerült valamiért megegyezni, a város öregei elé viszik a dolgot, akik – alaposan meghallgatva a feleket – végül is a családok kezébe adják a javaslatukat, elsimítani nekik kell. Ez állítólag a legtöbbször sikerül.
Férfi-nő kapcsolatok
Igaz, hogy szigorúnak tűnhetnek a társadalmi érintkezés szabályai, például a házasságkötés terén, a férfi-női kapcsolatok korlátozásával, de ez is, mint oly sok más dolog a családok egymás iránti tiszteletén alapul (az adott, és kritizálható női egyenjogúság mellett, persze).
Nem történhet meg olyan, hogy az egymás számára kiválasztott két fiatal – visszalépve a házasság lehetőségétől, mert esetleg nem olyanra számított, mint akit bemutattak neki (erre mindenkinek joga van) – nyíltan becsmérelné a másik nem-kiválasztottat. Nem jött össze, hallgat róla, kész.
Persze a mindennapokban a nemek közötti kapcsolat leginkább úgy nyilvánul meg, hogy a szupermarketben, ha a gondolák közt egy nővel találnám szembe magam – lesütöm a szemem, és megfordulva elmegyek onnan; majd pár perc múlva megveszem, amire onnan van szükségem.
Amikor elvittek két múzeumba is minket, a 100 évvel ezelőtti (szaúdi) állapotokra visszatekintve ismét bebizonyosodott, hogy ez is, mint bármely nemzet, nép milyen kemény harcot vívott a megmaradásért, majd a felemelkedésért, fejlődésért.
A sivatagban régen nem volt más, csak datolya, szöcske és teve, ebből kellett életben maradni. Sajnos, a mai fiatalok, akik csak a néhányadik, de lehet, utolsó generáció, ami az olaj nyújtotta gazdaságot élvezheti, nem kötődik a múlthoz, a hagyományokhoz és a régi értékeket nem becsüli. Ez láthatóan fájdalmas tudat az idősebbek, bölcsebbek számára, akik viszont szívesen osztották meg gondolataikat a messziről jött idegenekkel, kíváncsian várva véleményüket.
Itt máshogy telik az idő
Az itteni emberek szeretnek beszélni, beszélgetni, megosztani egymással gondolataikat, véleményüket. Ez a nyugati emberben türelmetlenséget kelthet, hiszen itt fontosabb maga a beszélgetés, tárgyalás, minthogy egy megadott időpontban végezzünk.
Még egyszer, itt máshogy telik az idő (a határidő fogalma pedig gyakran ismeretlen), ami néha kellemes, néha viszont idegesítő is tud lenni. Ha hozzászoksz (és nem feltétlenül kell hasonulnod is), egész jól elboldogulsz, mert megtanulsz türelmes lenni.
Kulturális sokk?
A tapasztaltabbak két dolgot mondanak. Az egyik, hogy minden nap úgy kelj fel, hogy felkészülsz arra, amire nem lehet felkészülni. A másik az, hogy ne fáraszd magad azzal, hogy folyton a magad kultúrájához hasonlítod az ittenit. Ez ilyen, így működik, így halad az idő, ilyenek a kapcsolatok, légy türelmes az emberekhez, a kultúrához, légy befogadó és elfogadó, ekkor megtalálod az utadat benne. Külföld – Magyarország : 2 – 0.
Aki dolgozott valaha expat-ként egy olyan országban, helyen, ahol a rekreáció és kulturálódási lehetőségek korlátozottak (szinte nincsenek), tudni fogja, miről beszélek.
Elvégzed a munkád a munkahelyen, majd bezárkózol az apartmanodba, eszel, alszol, talán megnézel egy filmet a TV-ben (nagy ritkán van valami jó), olvasol esetleg (könyvek bevitele tilos!).
Ebben az országban olyan, hogy közösségi- és kulturális élet, nem létezik. Tilos a nyilvános zene és tánc, nincs mozi és színház, nincsenek kiállítások. Tiltott az alkohol (nem mintha ez feltétele volna a kellemes kikapcsolódásnak), de nincsenek kocsmák, kávézók, közösségi helyek sem.
Éttermeket ugyan találsz, de oda csak az általában üresen kongó „singles´ section”-be térhetsz be, mert a családi részbe tilos a bejárás az egyedülálló férfiaknak.
A hétvége a legnagyobb szenvedés. Mivel nincs hova menni; az egyedüli kimozdulási lehetőség, hogy beülsz az autóba, beteszed a saját (nyugati) zenéd – hiszen a privát szférádban azt hallgathatsz, amit akarsz – és hajtasz 200 kilométert. Ilyenkor is óvatosnak kell lenned; minden piros lámpánál és minden katonai ellenőrzőpontnál le kell tekerned a hangerőt, nehogy véts a szabályok ellen.
Így aztán bármikor, amikor hazajutottam Magyarországra, kiéhezetten vetettem magam bele a kulturális lehetőségek élvezetébe; mozi, koncert, színház – mindez nagyon hiányzott és még hangsúlyosabbá is vált (bár korábban is nagy kultúra-fogyasztó voltam), hogy Magyarország, ezen belül Budapest, a szülővárosom milyen kellemes és színvonalas kulturális élettel is rendelkezik. Külföld – Magyarország : 2 – 1.
Mi, a fura idegenek
Egyik este 10-től éjjel 2-ig egy búcsúban voltunk (itt éjjel vannak a közösségi rendezvények, nappal túl meleg van ehhez, a kisgyerekek vígan szaladgálnak ilyenkor éjjel, hogy másnap aztán végigaludják a nappalt), ahol mindent végigmutogattak nekünk, mindent végigkóstoltattak velünk, tevegelnem is kellett, és végül a polgármesterrel és a teljes városvezetéssel együtt iszogattunk arab kávét és arab teát egy hagyományos beduin sátorban szőnyegeken kuporogva, ahogy dukál. Mi voltunk a “fura idegenek”.
Mikor megkérdezték tőlem, hogy merre van Magyarország és hogy sok teve van-e nálunk, először is nagyon meglepődtek, hogy teve az csak az állatkertben látható, de megnyugodtak, hogy ló azért van pár.
Kiderült, hogy sokan nem értették, mi az a Hungary /ˈhʌŋɡəri/ és amikor mondtam: magyar, rögtön felderült az arcuk, hiszen így már értik: ‘ál mádzsár’. Jól esett magyarnak lenni, idegen földön csupán ezzel tiszteletet kivívni. Az ember a saját hazájában nem lehet próféta. Külföld – Magyarország : 2 – 2.
Egyedül nem jó. Szép dolog a komoly expat teljesítmény, büszke is vagyok arra, amit ebben az idegen országban sikerült létrehozni a munkámmal, befektetett energiámmal.
A feladat az volt, hogy indítsunk el egy iskolát, egy szakképző intézményt a szaúdi állam kérésére, nyugati oktatási modell és gyakorlat szerint. Ezt sikeresen elértük, működik, és sokkal jobb állapotban hagyjuk itt az oktatást, mint ahogyan a kezünkbe adták egy éve.
Hiányzik, hogy valami hasonlót csináljak otthon, létre tudjak hozni valamit, miközben újra együtt lehetek a szeretteimmel, a családommal. Adjunk egymásnak egy új esélyt, Magyarország, hazaköltözöm.”
Akit megfogott Attila története és többet is olvasna tőle, az a blogján teheti meg.
A moderálási alapelveket itt találod.
AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL
A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.
Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.
A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.
Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.
Az utolsó 100 komment: