oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. augusztus 15. 06:44,  Lakni márpedig kell - de mennyiért? 182 komment

2015. augusztus 15. 06:44 Határátkelő

Lakni márpedig kell - de mennyiért?

Alighanem ez az egyik legfontosabb kérdések egyike a határátkelés során (is), a külföldre költözés tervezésekor a legfontosabb (mert általában legnagyobb) tételek egyike a lakásbérlés. Ma egy tanulmányból kiindulva megpróbálhatnánk körülnézni pár európai országban, hogy mennyi is az annyi, azaz mennyivel kell számolnia annak, aki külföldön tervezi az életét. Természetesen ma is erősen számítok rátok, hogy a kommentekben beszámoltok saját tapasztalataitokról.

tilburg_dora.jpg(fotó: Dóra)

A Deloitte legfrissebb felmérése ugyan alapvetően a lakásárakat veszi górcső alá (a teljes tanulmány itt olvasható el), de az arányok azért árulkodóak lehetnek azok számára is, akik bérelnének (és nyilván ők vannak döntő többségben).

Induljunk el Magyarországról, ahol tavaly átlagosan 960 euró volt négyzetméterenként az új lakások ára, ami háromnegyede a cseh (1200 euró) és 85 százaléka a lengyel (1100 euró) áraknak.

Ennél azért sokkal érdekesebb az az adat, hogy mennyit kell dolgoznunk egy új, 70 négyzetméteres lakás megvásárlásához (még ha ez nem is olyan könnyen összehasonlítható). Csehországban átlagosan 7,1 évet, Lengyelországban 7,2, Magyarországon pedig 7,8 évet kell lehúznunk a munkahelyen, ha új lakást szeretnénk.

Persze minket a régiónál jobban érdekelnek a nyugati adatok. A Deloitte 17 országra kiterjedő tanulmánya szerint a legjobb dolgunk Belgiumban van, ahol már 3,2 évnyi bruttó átlagkeresetből megvehetjük az ingatlant.

Németországban ugyanez az érték 3,3 év, ellenben a magyarok egyik kedvenc célországának számító Egyesült Királyságban egészen durva 10 év szükséges hozzá, azaz rosszabb a helyzet, mint Magyarországon.

Hol volt a legdurvább a drágulás?

Az írek szívhatják leginkább a fogukat (mármint akik vásárolni akarnak), hiszen tavaly ott nőttek legbrutálisabb módon a lakásárak, nem kevesebb, mint 31,7 százalékos emelkedést regisztráltak.

Valamivel (de nem sokkal) volt jobb a helyzet az Egyesült Királyságban (21,6%), míg a spanyoloknál a jelek szerint kezd helyreállni a gazdaság, hiszen az előző évek lejtmenete után tavaly 10,5%-kal nőttek a lakásárak.

Ami a fajlagos árakat illeti, a nagyobb európai városok között a legalacsonyabb lakásárak Portóban vannak (860 euró / négyzetméter), a lista másik végén London és Párizs található (14 090 illetve 10 270 euró négyzetméterenként). Összehasonlításképp: Budapesten átlag 1190 eurót kell fizetni.

Anglia és a csillagok

Nagyon sok magyar választja Angliát, így aztán nagyon nem mindegy, milyenek a helyi ingatlanárak. Nos, elég komoly eltérés van az ország egyes részei (különösen London) és mondjuk északkelet között.

Míg a fővárosban akár félmillió fontot is elkérnek egy házért, ugyanaz a nagyságú ingatlan mondjuk Newcastle-ben alig több mint 150 ezer fontba kerül. Az átlagos brit ingatlan 272 ezer font, ami 9,8 százalékos növekedés egy év alatt.

A legdrágább környéknek Kensington és Chelsea számít Londonban (na, ebben aztán nagy meglepetés nincs), és természetesen az öt legdrágább körzet is a fővárosban található (Westminster, a City, Camden, Hammersmith és Fulham).

A legmagasabb árkategóriába (ez a 252 ezer font feletti ingatlanokat jelenti) gyakorlatilag teljes London és a fővárost övező összefoglaló néven Home Countiesnak nevezett vidéki területek (Berkshire, Buckinghamshire, Essex, Hertfordshire, Kent, Surrey és a fővárossal ugyan közvetlenül nem határos, viszont drága Sussex) tartoznak. (További részleteket itt olvashattok.)

Az emelkedésnek ráadásul a szakemberek szerint messze nincs vége, elemzők szerint 2019-re szerencsésnek mondhatja majd magát az, aki félmillió font (200 millió forint) alatt tud majd ingatlant venni magának a brit fővárosban (nyilván átlagárakról van szó).

Így aztán nem meglepő, hogy a Londonban dolgozók egyre-másra hagyják el a fővárost és annak környékén keresnek maguknak otthont. A Knight Frank ingatlanügynökség szerint az egyik legnépszerűbb cél Bath városa, olyannyira, hogy a gazdát cserélő ingatlanok vevőinek 22 százaléka Londonból érkezett (az előző évben ez az arány 14 százalék volt).

A trend érthető, hiszen egy három hálószobás ház Bathban durván fele annyiba kerül, mint London egy-egy jobb környékén, ami azért nagyon nem mindegy. Ráadásul Bathból vonattal viszonylag stabilan 1,5 óra alatt be lehet jutni a fővárosba, és egyre többen gondolják úgy, megéri nekik naponta kétszer ennyit utazni azért, hogy kényelmes otthonuk legyen. Ami persze elkezdte felnyomni a bathi ingatlanárakat, szóval beindult az ördögi kör. (Még több a témában itt.)

Maradva még Angliában, a HomeLet nevű, ingatlanok kiadásával, illetve közvetítéssel foglalkozó brit cég felmérése szerint május végén elérte a havi 1500 fontos átlagot a londoni átlagos albérletdíj, ami eleve nem kevés, úgy pedig pláne sok, ha az országos átlaghoz hasonlítjuk, ami 738 font (kivéve Londont és közvetlen környékét).

És hogy mit kaphatunk ezért a pénzért? Nos, Greenwichben egy két hálószobás lakást méretes terasszal, kilátással a Temzére, Hackneyben egy szintén két hálószobás lakást a kerület központi részén, a Kingslanden, míg Hammersmithben egy egyhálószobás lakást egy körülkerített lakóparkban Parsons Greenben

Mi a helyzet Ausztriában?

Ami a szintén célországnak számító, ráadásul jóval közelebbi Ausztriát illeti, Bécset a jelek szerint nem nagyon viselte meg a gazdasági válság, az osztrák főváros áraival kapcsolatban felemás érzéseink lehetnek: egyfelől a fiatalok és a külföldről érkezők viszonylag nehezen engedhetik meg maguknak a vásárlást (és néha a bérlést is), ha viszont Párizshoz vagy Londonhoz hasonlítjuk, még mindig igen olcsó.

A londoni Knight Frank ingatlanügynökség jelentése szerint például az elmúlt a Lehman Brothers összeomlása és tavaly június között (azaz szűk hat év alatt) átlagosan 55 százalékkal nőttek az osztrák fővárosban az ingatlanok árai. (Összehasonlításképp: ugyanezen idő alatt Ausztriában 34,7 százalékos emelkedést tapasztalhattak.)

Az árak megítélése finoman szólva is kettős. Egyesek szerint még mindig kifejezetten alacsonyak (ha világvárosként tekintünk Bécsre, akkor a párizsi vagy londoni árak valóban az egekben vannak hozzá képest), mások viszont arra mutatnak rá, hogy a fiatalok gyakorlatilag esélytelenül indulnak az osztrák főváros ingatlanpiacán.

„Ha világváros, akkor túl olcsó, ha itt élsz és keresel, akkor túl drága” – foglalja össze a kettősséget a Dr. Koch & Company ingatlanügynökség tulajdonosa, Eggert Koch. (A témában további részleteket itt olvashattok.)

Főváros vagy vidék?

Azt ugye alapvetésként szoktuk kezelni, hogy általában a fővárosokban a legmagasabbak a lakásárak (legyen az vásárlás vagy bérlés), és ez alapvetően igaz is, ugyanakkor vannak kivételek – hívja fel a figyelmet a Deloitte.

Ilyen kivétel Németországban München, Olaszországban Milánó, vagy éppen Izraelben Tel-Aviv, hiszen ezekben a nagyvárosokban többet kell fizetnünk, mint Berlinben, Rómában és Jeruzsálemben.

Ha már itt tartunk, érdemes megnézni a legnagyobb aránytalanságokat is: Moszkvában az országos átlag négyszeresét kell fizetni egy ingatlanért, Münchenben háromszoros összeget, míg Hamburgban, Barcelonában és Párizsban éppen a dupláját. (Ezt azért nem árt tudni, amikor az ember munkát keres, vagy ajánlatot fontolgat.)

Vannak egyébként olyan nagyvárosok is, ahol éppen fordított a helyzet, azaz ahol olcsóbbak az ingatlanok, mint az országos átlag. Ilyen település a cseh Ostrava, a dán Odense, Hollandiában Den Haag és Rotterdam, Olaszországban Torinó, Svédországban Malmö, Franciaországban Lyon, Marseille és Lille.

Érdemes tehát kicsit mazsolázni az adatok között, most pedig jöhetnek a kommentek!

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: ingatlan ház lakás Ausztria Németország Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr397705592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzZoole 2015.08.15. 20:37:30

@diggerdriver: igen az utóbbi név amit írtál

2015.08.15. 20:44:50

@Mirjam2: *sohaj* Sajnalom, ehhez nagyon faradt vagyok es faj most a fejem, hogy ezen a szinten magyarazkodjak azokert a szavakert, amiket nem is mondtam. Semmit sem mondtam a gazdagokrol es a gonosz csalosagrol es a ketto kozotti osszefuggesrol. Egy cikk alapjan beszelgettunk egy letezo jelensegrol (a ketes eredetu penzek ingatlanokba torteno menekiteserol - ha nem akarod elolvasni amit @FutureFry linkelt, akkor olvasd el ezt www.ft.com/cms/s/7c329314-32ae-11e5-bdbb-35e55cbae175.html , ha mar az FT-ben is irnak rola akkor elhiszed, hogy letezik, ugye?) ami hozzajarul ahhoz, hogy a varosiaknak nem jut elohely a sajat varosukban. Ennyi. A varosoknak nem az lenne amugy eredetileg a celjuk, hogy "viszonylag gazdag emberek" ott ingatlant vasarolhassanak, hanem, hogy elohelyuk legyen olyan embereknek, akik ott dolgoznak (tudom, hogy nem lehet mindenkinek, de tobbnek kellene, mint amennyi most van.) Nem az en problemam amugy, hanem azoke, akik oriasplakatokon hirdetik, hogy nem engedhetik meg maguknak, hogy ott eljenek, ahol felnottek, es most is dolgoznak (ez pont Londonrol szol: www.citylab.com/housing/2015/02/nobody-my-age-can-afford-to-stay-here-forever/385852/), nekik mondd, hogy nem latsz problemat, en befejeztem, szevasz.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.15. 20:44:54

@diggerdriver: Oksa, ez simán lehet így, de attól még továbbra is érdekelne, hogy mondjuk egy Buzuki Stift mennyibe jön ki nyersanyag-árban.
És tudom, a k+f-nek is, meg az infrastruktúrának az ára is rárakódik a késztermékre, de most csak csupaszon érdekelne a nyersanay-szintű ár...Valszeg sse fogom megtudni...
:-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.15. 20:49:54

@diggerdriver: Részemről apszolút egyetértek a felhívással...
Osztanám is, de csak torrentoldalhoz van regem...
:-))))))))
A péniszkönyv nem jön felénk, mert leárnyékolja az adótornyot egy asszír templom... :D

2015.08.15. 20:50:22

@FutureFry: London a vilag egyik kulturalis, penzugyi, stb. kozpontja. Valoszinusitheto hogy a mi eletunkben ez nem fog drasztikusan megvaltozni, igy nem valoszinu hogy hirtelen jelentosen leesnenek az ingatlanarak. Meg ha esetleg 20 vagy 30 szazalekot esnenek, akkor is London lenne a vilag egyik legdragabb varosa. Az elmult 20 evben jelentosen mentek felfele az ingatlanarak, ezalatt sokan rengeteg penzt kerestek ingatlanbol, nekik szerintem teljesen mindegy hogy valamilyen kriterium szerint ez egy 'lufi'-e vagy sem.

2015.08.15. 20:56:54

@mojyo: Vicces hogy pont nekem magyarazol errol :). En konkretan azert vagyok eppen most Szaudi Arabiaban, mert egyike voltam azoknak az embereknek akik Londonban dolgoztak es nem tudtak maguknak ott sajat lakast venni az atlagos fizetesukbol. Ezzel egyutt az a velemenyem, hogy megertem, miert olyan magasak ott az arak. A cikkeket amikrol irtok olvastam magamtol is, amikor megjelentek, nekem ehhez nem kell a Hataratkelo, hiszen erdekel a tema es olvasom a brit sajtoban az ezzel kapcsolatos cikkeket. En szemely szerint nem hiszem hogy a penzmosasi ize miatt mennek fel az ingatlanarak Londonban, mivel ez az egesz ingatlanpiacnak csak egy nagyon kis szegmenset erinti. Az okok sokkal osszetettebbek ennel.

2015.08.15. 21:04:45

@geegee: Neked van fogalmad rola, milyen az 50 fok? Az nem kellemesen meleg, amikor rovidgatyaban setalgatsz es belecsobbansz a medencebe. Hanem annyira meleg hogy ha a napon tartozkodsz minimalis idonel tobbet, napszurast kapsz es meghalsz. Ha mindenkeppen muszaj napra menned, nagyon fontos hogy le legyel takarva, kulonben megegsz a napon. Eppen emiatt, ezen az eghajlaton a tradicionalis viselet - ferfiaknak es noknek is - a hosszu lepel es fejet eltakaro kendo. En, mivel feher boru vagyok, direkt eltakarom az arcomat ha muszaj kimennem a napra nyaron errefele, mivel par perc alatt leegnek kulonben.

2015.08.15. 21:10:32

@Mirjam2: szerintem a mosott penzek gazdai nem a te penztarcaddal egy fajsulyu ingatlant keresik

Határátkelő 2015.08.15. 21:13:57

@diggerdriver: Szerintem a név miatt lesz vicces helyett valami más. Ezért kiveszem. Kösz.

2015.08.15. 21:14:59

@diggerdriver: mi az a szocialpolitikai tamogatas? Engem meg egy nyavalyas allam sem tamogatott semmivel!

Magyarorszag helyzete mas, mert epitheto telket gyakorlatilag olcson kapsz. Legalabb el tudsz indulni, meg ha aprankent us, hiszen folded van. Amilyen telkeket neztem a UKben, nem ciposdoboz meretu kerttel*, csak a telek volt 400K korul engedellyel.

* 400m2 felett mar bem ciposdoboz

2015.08.15. 21:20:43

@charlieharper: Na ezt mondom en is. Ha abban a kategoriaban keresnek lakast, szerintem meg az sem zavarna hogy a szomszedom egy penzmoso gazember :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.15. 22:12:29

Beírom mán ide is, most tartok a tegnapi mesesajt-őrületnél:

Azt tudjátok, hogy a Piramisuban is van egy csomó sajt és kakaópor egyszerre?Most akkor kezdjük útálni a Piramisut is??
Oké, én is elgondolkodtam, mikor megtudtam, de győzött a kib@..tt finom íz, így lesz@rom, hogy sajt van benne.
Sokkal rémesebb szerintem a mentolos, szalonnás, csillis, (tán még kolbászos is van) jellegű borzalmak...
Itt a svédeknél még egy ilyen laktris nevű borzalmat is belekevernek némelyikbe (ilyen negró ízű, gumicukor állagú nyúlós takony fúgázóanyagot kell elképzelni).És ezzel mérgezik a csokievőket... :D
Többiek?

NorthPier 2015.08.15. 22:22:22

@geegee: Ne blamáld már a mentholost légyszi, az igenis finom, éppen olyat eszem :-)

2015.08.15. 22:23:00

@Mirjam2: Ertem, tehat igazabol tajekozott vagy, sot, szemelyesen is talalkoztal a problemaval, csak eppen sikerult megoldast talalnod azzal, hogy elkoltoztel Szaud-Arabiaba. Ez mondjuk nem mindenki szamara opcio, de a lenyeg, hogy mostmar nem mondod, hogy nem latod a problemat, ennyit sikerult elerni, ennek orulok. :D Akkor meg egy kiserletet teszek arra, hogy elmagyarazzam: a jelenleg a nagyvarosokba bearamlo temerdek penzzel, es a luxuskategorias ingatlannal nem az a baj, hogy leteznek, hanem, az, hogy nem a helyben megkeresett penz forgatodik vissza, igy nem huzza fel a letra alsobb fokan levoket, hanem olyan helyrol aramlik be (nem is mindig legalisan), ami kategoriakkal folotte van annak, amivel varosban elok egyaltalan versenyezni tudnanak. Lehet, hogy osszetettebb a kerdes, de osszefugg azzal, hogy egyre tobb helyrol menekitenek ki egyre nagyobb penzeket. Orulok neki amugy, hogy vannak gazdagok es elokelo negyedek, de ez olyan tomegesen tortenik a vilag nagyvarosaiban, ami ellehetetleniti a kozeposztalyt. Szerintem ez nem normalis helyzet, de biztos lesz ra valami megoldas. Remelem ertheto, ami a problemam ezzel, nem vagyok amugy szakerto, biztosan szebben is meg lehet fogalmazni, es ha olvasol te is errol, akkor gondolom, hogy ismered. Na mindegy, mostmar tenyleg leptem iszonyu migrenem van.

Din Serpahis 2015.08.15. 22:48:59

@svájci sapka (ch): Hát... Zürich, Oerlikon. 40 m2, 1800 CHF. Hát, hogy szerencsés-e vagy sem nem tudom, mindenesetre örültem, hogy megkaptam.

Szép kis neubau ház, normális szomszédok ilyesmi.

UdjanMineck 2015.08.15. 22:49:09

Sok fasz magyar megy Angliába... nem is értem, de tényleg. Annyi sokkal jobb hely van Londonnál (ill. az angol vidéknél). Hollandia, Belgium, Svédország, Dánia... De nem, irány London. Gratulálok nektek, buta fiatalok!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.15. 22:50:37

@charlieharper:
A magyar állam minden gyerek után építési támogatást ad.
Ennek mindig változik az mértéke és az aránya de létezik.
Én két gyerek után a Bokros csomag hatására 360ezer forint helyett egymillió kétszázezer forintot kaptam. Így már csak 700ezer bankkölcsönt kellett felvennem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.15. 22:54:29

@UdjanMineck:
A felsoroltak közül sehol nincs olyan jó idő mint itt és ez csak egyik ok.

svajcineger 2015.08.15. 22:57:00

@Naschkatze (Mostindien / CH):
Néha előfordulok itt, bár mostanában már inkább csak olvasok, mint írok. :)

Nem olvastam az 5.-i posztot, legalábbis nem emlékszem rá. De most már megnézem.

Határátkelő 2015.08.15. 23:03:44

@diggerdriver: Hogy egy alapvetően vicces kommentből félreérthető hozzászólássá rontja le.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.15. 23:12:35

@Határátkelő: Bocsánat

"Horváthék építési naplója. Augusztus 30. Házat akarunk építeni, de sajnos nincs pénzünk. Majd csak összedobjuk valahogy. Szeptember 1. Elhíreszteltük a rokonságban, hogy dédapánk 14 méter hosszan, 6 méter szélesen és 3 méter mélyen kincset ásott el. Így aztán 3 nap alatt elkészült a ház alapja. Szeptember 22. A ház már alá van pincézve, viszont a Tüzép-ről napokkal ezelőtt nagy mennyiségű tégla tűnt el. Azért a biztonság kedvéért ráírtuk a mi tégláinkra, hogy Fizetve Október 1. A ház már áll. Az ácsok is remekül dolgoztak, de a belső munkák még hátra vannak. Ma este eldöntjük, hogy ki és mit fog nekünk felajánlani a házhoz. Ez azért szép tőlük, sírva is fakadtunk. Október 5. Öcsémmel úgy döntöttünk, hogy vendégségbe megyünk. De nem volt otthon senki. Ezt nem hiszem el! Mondtam öcsémnek, hogy adjon egy pofont. Úgy megütött, hogy tokostul kivittem az ajtót. Haza is hoztuk. Október 8. Az öcskössel körülnéztünk a környéken. Délután felé megszomjaztam. Be is csöngettem az egyik házba. Azt mondták a függöny mögül, hogy igyak a kerti csapból. A csap nehezen működött, ezért hazahoztam. A 30 méteres vízvezetékkel együtt. Otthon vettem csak észre, hogy a vezeték végén bojler is van. Viszont a bojlerhez egy kád is tartozott, amiben egy gyönyörű nő fürdött. Ennek furcsa módon a feleségem örült a legjobban. Holnap az asszonyt orvoshoz viszem. Október 10. Az éjjel nagy vihar tombolt. De akkora, hogy a szomszéd összes cserepét a mi tetőnkre fújta át. Éppen illett rá. Október 12. Tegnap megünnepeltük, hogy eddig saját erőnkből hoztuk össze a házat. Egy étteremben mulattunk. Az öcskös úgy berúgott, hogy padlót fogott. Azt is hazahoztuk. Október 20. Nagyon szép kovácsoltvas kaput láttunk. Becsöngettem. Kiszóltak: szabad! Haza is hoztuk. Október 24. Unokabátyám, Kálmán bolondul a téli sportokért. A minap fölvett egy hátizsákot, fejére sísapkát húzott, és kezében egy jégcsákánnyal betoppant az OTP-be, ahol magához kérette az egész bevételt. Legutóbb Sopronkőhidáról írt levelet, melyben közölte velünk, hogy itt áll Európa Kapujában, de sajnos belülről. Kért babakrémet, hajolajat, bőrápoló kenőcsöt és szemceruzát. Kár hogy bent van, mert nagyon hiányzik az építkezésnél. Főként a keze. Január 4. Öcsém Balatonföldváron sétálgatott az egyik villa szobájában. Egyszer csak előugrott egy kutya, és megkergette, mire ő fejest ugrott a medencébe. A medence tele volt száraz falevéllel. A fejestől az öcsém 10 centivel rövidebb lett. Most behúzott nyakkal közlekedik, ettől úgy néz ki, mint egy teknősbéka. Az esettől olyan dühös lett, hogy hazahozta a medencét. Hogy eltüntesse a nyomokat, megette a kutyát. Így mindenki jól járt, és a káposzta is megmaradt. Január 7. Hatalmas dörrenésre ébredtünk. Valaki a kerítésen keresztül bedobott 6 db komplett ablakot. De az is lehet, hogy maguktól repültek be, mert az ablakoknak 2 szárnya volt. Január 11. Találtunk egy megbízható villanyszerelőt, aki a mi fogyasztásunkat rá tudja kötni a szomszéd villanyórájára. Most neki pörög. Kész főnyeremény. Február 15. Lakásügyben a szerveknél annyit kilincseltem, hogy mindegyik a kezemben maradt. Így aztán lassan összeállt a ház. Február 16. Este becsöngetett a jó szomszéd. Áthozta a Satelit antennáját és a nagyképernyős Sony televízióját. Azt mondta: Használják egészséggel! A bíróságon ezt a tényt tagadta. Február 24. Öcsém késő este jött haza egy komplett hálószobabútorral. Azt mondta, hogy az utcán találta, és biztos valaki véletlenül húzta ki a zsebéből, a zsebkendőjével együtt. Csak neki lehet ilyen szerencséje! Február 25. Öcsém részt vett egy délutáni futóversenyen. Ő szaladt elöl, hóna alatt egy padlószőnyeggel. Az áruház dolgozói csúnyán lemaradtak. Azért mit tesz az állandó edzés! Február 26. Megtartottuk a házavatót. A társaság jól érezte magát. A vendégek éjfél felé távoztak. Kora reggel vettük észre, hogy hiányzik a bejárati ajtó, 70 méter elektromos vezeték, 12 kapcsoló, a WC csésze, 7 négyzetméter válaszfal és a cserépkályha. De nincs baj, mert holnap mi is házavatóra megyünk! "

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.15. 23:22:25

@Határátkelő:
Nézd én mindent megértek mert én vagyok a Megértő Ember.
Csak megemlítem hogy van cigányvicc, van zsidóvicc, van rendőrvicc és még számtalan kategória rasszok, népcsoportok(székelyek) kifigurázására.
Ez egy cigányvicc kategória. Be tudok tenni egy hasonlót például a disznóvágásról vagy a karácsonyfa díszítésről.
Ha viszont ez egy posztban megjelenhetett akkor nem tudom a fenti hol sérti a moderálási elveket?
" Sajnos kiderült, hogy a tanítás mégsem az én asztalom, hogy ez nem a debreceni gyakorló gimi, hanem egy világvégi somogyi városka, ahol olyan osztályom volt, ahol 16-ból 13 cigány. Nem vagyok rasszista, senki félre ne értsen, de sajnos a sztereotípiák mind igazak..."
Való igaz hogy nem részletezi a sztereotípiákat.
Nem szerepel például a lopás szó.
Az én idézett viccemben sem.
Tudom hogy nehéz a moderálás, tudom hogy nehéz dolgod van de azért a ló túlsó oldalára se essünk át.

SzZoole 2015.08.15. 23:23:58

@diggerdriver: de akkor mar ez a család biztos,hogy rokon:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.15. 23:33:10

@Zoole[uk]:
Én vagyok te szerencsétlen:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.16. 00:00:51

@NorthPier: De blamálom, bocs. :D
Olyan, mintha fogkrémes lenne...
Ursákta, ahogy a művelt asszír mondaná, de nekem nem gyere be.
:-)

skye8 2015.08.16. 00:27:01

@FutureFry: oke akkor torlod Amit eddig belinkeltel? :))

LittleG (uk) 2015.08.16. 02:23:12

@mojyo: egyik link sem nyílik meg, az első szerintem csak ha fizetsz

Bal 2015.08.16. 02:41:26

@mojyo: egész könyvek vannak erről a témáról.

Anglia annyiban speciális, hogy a délkeleti rész népsűrűsége rendkívül magas, holland szintű. A többszintes, nagyméretű lakóházaktól alapvetően idegenkednek, a laza családi házas beépítés nem tesz jót a kihasználtságnak. A fő ok azonban, hogy az ingatlan brutális biznisz, és a nyertesei gyakorlatilag state capture-ben tartják a kormányokat és a szabályozókat.

Léteznek fejlesztési területek, ahol elvileg új ingatlanokat lehetne felhúzni, de az ezeket tulajdonló társaságoknak nem nagyon akaródzik ezt megtenni, amíg a telekárak emelkednek. A telek eszméletlen jól kezelhető tulajdon egy házhoz képest, nem avul el, nincs vele gond. Amíg a hosszú távú kilátás pozitív, így nem igazán épül új lakás, ami pozitív visszacsatolásként tovább emeli az árakat.

A megoldás az lenne, hogy az építési területek birtokosait arra kényszerítsék szabályozással, hogy építsenek, de a lobbijukon eddig minden kormány elbukott. A mostani választásokon már lényegében ez volt a tét, a Labour pl. limitált bérleti díjakkal kampányolt azaz hogy próbáljuk meg óvatosan kiengedni a levegőt a lufiból, a konzik meg azzal, hogy majd mi vigyázunk, nehogy leeresszen. Sok minden más is van ebben, lényegében a hitelt fizető felső középosztály küzd a bérlő melósokkal. Namost az utóbbit kezdik átvenni a bevándorlók, akiknek szavazati joga ugye nincs, így a helyzet fokozódik. Amit a konzik nem látszanak érteni, hogy a piaci folyamatokat nem lehet kézben tartani, az extrém illikvid ingatlanpiacot meg semennyire, így egy még brutálisabb zuhanást kódolnak bele a rendszerbe valamikor a jövőben. Az ugyanott tartó lakásárak ellenére a forgalom még mindig kb. a fele a 2007-esnek.

Amíg az állam házépítőként lépett fel, az angol lakáspiac amúgy sokkal normálisabb volt. Ezt Maggie megszüntette, azóta pedig elkezdődött ez a libikóka krízistől lufiig.

Bal 2015.08.16. 03:02:23

@Mirjam2: pedig bizony az angol.állam speciális státusszal ("non-dom") támogatja a vagyonos külföldieket. Évi 50 ezer fontot befizetsz, és az angol állam nem fog érdeklődni a külföldi bizniszeid felől, legalábbis amíg a pénzed nem angol bankszámlán tartod, legyen az narkóból vagy orosz olajból.

A konzik is kezdenek zajt csinálni ekörül mostanság, meg akarják nehezíteni. Ha ezt kombinálják a bevándorlók nyesegetésével, talán ők is összehozzák majd a crasht, csak kevésbé direktben, mint a labour akarta.

Bal 2015.08.16. 03:12:23

@Mirjam2: itt egy jó link:

www.theguardian.com/money/2015/apr/07/non-dom-tax-status-living-working-paying-tax-uk

Nem kispályás a dolog, több mint százezer gazdag és szupergazdag emberről van szó. Ők generálják a londoni ingatlanárakat.

blackhairlady 2015.08.16. 04:32:41

@mojyo: nagyon off: elfelejtettem annak szendvicses doboznak a nevet amirol a multkor emlitettel itt a blogon, megirnad ujbol? Kosi elore is!:)

NorthPier 2015.08.16. 07:18:48

@geegee: Bah, boldogult lánykoromban a zöldalmás ízzel/illattal jártam így. Először volt zöldalmás szappanom, aztán mikor bedobták a köztudatba az üdítőt, az a kényszerképzetem támadt, hogy a fürdővizet iszom. Azóta sem, egyiket sem :-)
(Én sem kapok értesítést újabban a hozzászólásokról.)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.16. 07:55:44

@NorthPier: A spam mappába érkezik. Nem tudom hogy lehet visszaállítani

Muscari 2015.08.16. 08:02:58

@diggerdriver: jó, de akkor minek nevezed? Itt nincs rá más szó, a, egyszobás az háló plusz nappali, az egy szoba plusz konyhára nem tudpk külön kifejezést.
Örülök, hogy ilyen tágast találtak, elég ritka.

NorthPier 2015.08.16. 08:24:46

@diggerdriver: Jó, h mondtad, köszi. Más eszközön nem tudom, de most a telefonon, ahogy megnyitottam, a jobb felső sarokban van egy lenyitható menü, ott felajánlja opcióként, h nem spam. Megkattintottan, erre átpakolta a bejövők közé. Azt nem tudom, hajlandó -e megjegyezni, vagy legközelebb is spamnak minősíti.

2015.08.16. 11:13:18

@blackhair-lady: Bento? Ezt keresed? Igy hivjak, csak erre emlekszem, hogy beszelgettunk rola, masrol nem, szoval gondolom ez lehet az amire gondolsz :D De nem szendvicses doboz, hanem ebedes, kismillio valtozata van, es barmit lehet bele tenni :)

2015.08.16. 11:20:32

@Bal: Ertem, hat en nem voltam ennyire kepben, foleg nem Angliaval, de ez egy kifejtos valasz volt a legelso kerdeseimre, koszonom szepen. Nem gondoltam volna, hogy ennyit szamit a politika.

catnip cupcake 2015.08.16. 11:25:51

@FutureFry: szep is lenne, ha nem terraced hazban laknank. Maximum tetoterbeepites lehetseges, bar az is eleg maceras lenne, mert a tetoterben a gerendak cikk-cakkban allnak (lasd 1. abra: d3i26u8rwowfgn.cloudfront.net/content/uploads/2011/12/roofop.jpg).
Nehany honapja megnezettuk egy szakival, hogy mit lehetne kialakitani fent. O azt mondta hogy a rendes tetoterbeepites (lepcsovel kialakitott teljes erteku szoba) kb. 20k lenne. Mondjuk meg mindig kevesebb, mint egy 2 haloszobas hazat venni itt a kornyeken (mar ha lenne olyan elado haz, ami megfelelne - a tobbsegnek zsebkendonyi kertje van, amibe az osszes szomszed belat; a mostani kertunk "privatabb").

Vegul is ketten elferunk a mostaniban is, egyedul a vendegeknek lenne jobb dolguk, mert nem a kanapen vagy a felfujhatos matracon kell aludniuk a nappaliban:)
Meg aztan ha tobb a hely, nagyobb a kisertes a lomok tarolasara is:)

Reszelő Aladár 2015.08.16. 11:56:21

A vég kiderül, hogy itthon kifejezetten olcsó az igatlan. Ha itthon is bevállal az ember egy 1,5 órás vonatozást, akkor pár millióért is kaphat házat telekkel, ami Londoni mércével pár hónapnyi fizetés.
Bár lehet, hogy kevesebb utazással is elérhető pár vidéki város megfizethető áron.

kék madár 2015.08.16. 12:09:15

@Reszelő Aladár: sokan bevallalnak masfel oras bejarast, meg ket orast is, mert muszaj, draga ingatlanbol is

Kritizálom A. Marhaságokat 2015.08.16. 12:27:40

@svájci sapka (ch): Jól értem 2 évi átlagkeresetből lehet venni Zürichben jó helyen egy 70 m2-es lakást? Tehát ha a gyerek az iskola befejezése után elmegy dolgozni közepesen jó állásba -és közben otthon lakik még a szüleivel- akkor 2 év múlva önálló lakása van, jó helyen?

2015.08.16. 12:37:01

@Bal: Az is egy erdekes dolog amugy, hogy "A többszintes, nagyméretű lakóházaktól alapvetően idegenkednek", ennek van valami kulonleges kulturalis oka? Ezek a hazak ma mar nem ugy neznek ki, mint a szocreal panelek, hanem teljesen normalis, nehany emeletes, belso udvaros, erkelyes, elheto varosi lakohazak, sokszor melygarazs is van, ezekbe azert sok otthon elfer es nem vesz el sok teruletet, egesz Europaban sok ilyesmit lattam mar, az ilyeneket sem szeretik?

M. Péter 2015.08.16. 13:08:48

@Bal: Ez a non-dom státusz még a gyarmati időkből származik. Pl. ha valaki jamaikai volt, ott volt egy cukorültetvénye, és egy időre Angliába költözött, akkor továbbra is Jamaikában adózott. Utána felfedezték a görög hajómágnások és mások is.
2017-től a jelenlegi formájában meg fog szűnni, max. 15 évig lehet valaki non-dom, és több egyéb kiskaput is bezárnak. Arra tippelek, hogy akik tehetik, azok egyszerűen kevesebbet fognak az Egyesült Királyságban tartózkodni, hogy ne számítsanak ottani lakosnak adózás szempontjából.

M. Péter 2015.08.16. 13:16:09

@Bal: Az atlagos házak ára nem a szupergazdagok miatt ennyire magas.

2015.08.16. 13:34:42

@Bal: Koszi de eddig is tudtam mi az a non-dom :). Londonban tobb mint 8 millio ember lakik (hivatalos becslesek szerint, nem hivatalosan siman el tudom kepzelni hogy akar tiz millio), par szazezer befekteto egyszeruen nem lehet hatassal az atlagos ingatlanarakra.

2015.08.16. 13:43:32

@mojyo: Persze, mert nekem ilyen egyszeru volt ez, hogy csak ugy elkoltoztem Szaudiba, masok meg szenvednek... Azert mert nem agonizalok itt nyilvanosan meg nem szidom a gazdagokat, nem kene rogton azt gondolni hogy ez barkinek olyan egyszeru, ott hagyni az otthonat, a baratait. Itt sokan agonizalnak hogy milyen nehez volt nekik Magyarorszagot otthagyni, nekem pont ugyanolyan nehez volt otthagyni Londont, ahol a barataim elnek, ahova minden fiatalkori emlekem kot, ahol volt egy megszokott eletformam amit imadtam, egy allasom amit szerettem. Ha lett volna ott lakasunk, eszunkbe sem jutott volna elkoltozni. De belattuk hogy meg kell lepnunk ezt, ha nem akarunk eletunk vegeig alberletben lakni. Mi igy dontottunk, nem volt konnyu dontes, es a mai napig sem az. Konnyu volt nekem par hete repulore ulni, ott hagyni a barataimat, Londont es visszajonni ide nyaralas utan? Nem. De most ha ezen lelkizek meg szidom a vilaggazdasagot meg a penzmosokat meg mindenkit, attol nem lesz konnyebb. En probalom objektiven latni az eletben a dolgokat, fuggetlenul attol hogy engem szemelyesen hogyan erint valami. Ez nem azt jelenti hogy nekem konnyebb, mint masoknak.

2015.08.16. 14:58:39

@Mirjam2: De en nem rolad beszeltem, csak te beszelsz magadrol, es miutan elmeselted, hogy te is voltal ebben a helyzetben, megjegyeztem, hogy akkor vegulis talaltal ra megoldast, mindenfele felhang vagy asszociacio nelkul, azt pedig plane nem mondtam egy szoval sem, hogy neked konnyu volt, ezeket honnan veszed egyaltalan? Nem kell magyarazkodni, bizonygatni es gyozkodni, en tenyleg mindent elhiszek... Az viszont, hogy masoknak ez meg azon az aron sem lehet opcio, amennyit te aldoztal erte, az pedig csak egy teny, egyaltalan nem erzelmi okokbol, hanem peldaul mert nincs kereslet a szakmajukra Szaudiban, vagy mittudomen, ezer mas praktikus oka is lehet, ezt ugye azert el lehet fogadni? Azzal egyutt is, hogy neked sem volt konnyu? En sem lelkizem, es nem a vilaggazdasagot szidom, es nem vagyok irigy a gazdagokra, de nem vagyok hajlando elfogadni, hogy ez a jelenlegi trend jo, egyszeruen beszelgettunk egy problemarol, ami letezik.... Attol meg, hogy nem feltetlenul kozvetlenul erint, meg erdekelhet es lehet rola velemenyem, esetleg aggaszthat a jovore nezve, ugye ezt meg szabad, ugye ez meg nem szamit sirankozasnak?

Nezd, nem az a problemam, hogy nem koltozhetek a Champs Elysee-re, de az mar zavarhat, ha abbol a helybol csinaljak a kovetkezo Champs Elysee-t, ahova koltozni szeretnek, vagy peldaul uzlethelyiseget berlek a gyogynovenyboltomnak, es egyszercsak megduplazodik a berleti dijam minden ok nelkul es nem tudom tovabb fizetni, be kell, hogy zarjak es el kell, hogy kuldjem az alkalmazottaimat, hogy a vasarloimrol ne is beszeljunk mennyire szomoruak lesznek mert csak en arultam az utcaban japan matcha teat, es a beszallitoimnak is kiesek, mint egy megbizhato ugyfel, a jarokelok meg majd csak pletykalnak, hogy hat ki vesz manapsag gyogynovenyt, igaza volt, hogy feladta, ha bezart hat ez van, es mennek tovabb. De szerencsere lakohazakat csinalnak az uzlethelyisegbol amit ki fognak tudni adni minden szombaton, mert kozel van a stadionhoz es lehet egyutt arulni a VIP jeggyel, esetleg franchise-ban mukodo etteremlanc nyilhat a helyen, minimalberben dolgoztatott magyarokkal akik ket orat utaznak, hogy az altaluk olcson berelt szobabol bejussanak a munkahelyukre, majd harmat, mert az o berletuk is megduplazodik kozben, ok mondjuk meg talalhatnak jobb munkat, de eselyuk sem lenne lakashitelt folvenni akar a kornyeken is, vagy neadjisten vallalkozni, gyerekrol pedig ne is almodjanak, annyit persze felre tudnak tenni, hogy hazamenjenek es uj eletet kezdjenek, de akkor meg lefikazzak oket a Hataratkelon, hogy puncik, akik nem tartottak ki kulfoldon meg kormanypropaganda. :D Es egy ilyet szazezer befekteto ezt siman el tud intezni egy nyolcmillios nagyvarosban, ennel kisebben pedig akar nehany is. A gazdasagban semmi sem mukodik izolaltan, az ingatlanpiac pedig plane sokmindennel osszefugg. Ha ezt elismered, es azt, hogy ami most tortenik, tul sok ember szamara jelent tul nagy problemat, attol meg nem te leszel az uj hinta, vagy egy nyivakolo hipszter, vagy kommunista, vagy l*beralis vagy mittudomen... de nehogymar ne lehessen rola beszelni, es ugye attol meg, hogy egyeni megoldast esetleg en is talalhatok ra (meg ha nem is pont a Szaudiba koltozest), attol meg zavarhat a jelenseg, es szabad rola beszelgetni ugye? Kulonben hogy a francba talalnak ra megoldast?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.16. 14:59:06

@diggerdriver: Svédek! :D
A rendszám svéd, mögötte a Saab is gyanús, illetve a veterán(?) plakett is erősen, továbbá a házak faborítása a második képen.A kocsi ennélfogva lehet, hogy Volvo (Saab szerintem biztosan nem) bár nem rémlik a forma...
Most mikor írom, nem láttam még, hogy van e megoldás...
:D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.16. 15:01:35

@geegee:
Nagyon nagyon tévúton jársz.
A környezet ne zavarjon meg. A kocsi típusára vagyok kiváncsi.
Két teljesen egyforma autó mégis...

NorthPier 2015.08.16. 15:09:45

@geegee: Már nem annyira, mint néha szeretnék :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.16. 15:27:57

@diggerdriver: Haha, már tudom.Igaz, segítséget kellett kérnem, a gugli a barátom volt.

Opel Olympia De Luxe Coach 1939

commons.wikimedia.org/wiki/File:Opel_Olympia_De_Luxe_Coach_1939.jpg

A svéd környezet, a rendszám, és a plakett viszont telibe trafált, akárki akármit is mond. :D

Ott van a kép alatt, hogy idekint csinálta egy svéd manusz a képet.
[Büszke szmályli]

Ennyire régi típusokkal sajnos nem vagyok képben saját kútfőt tekintve...

Az első kép pedig a szovjet Moszkvics-gyárban készült:

tn.new.fishki.net/26/upload/post/201312/02/1230746/002.jpg

Gondolom az van a dolog mögött, hogy a kommonisták leszerelték az egész Opel gyártósor 1945-ben és elvitték jóvátétel gyanánt, oszt elkezdték gyártani rajta odakint a Moszkvicsokat.Vagyis egyik autó koppintása, másolata a másiknak.

Szemét, rohadt egy világ volt, de jó lett volna megúszni valahogy... :-(((

Az utóbbi 120 évet valahogy vissza kéne tekerni és egy akkori visszaállítási pontra újra belőni a világot.Mondjuk 1900. január 1-re.(Y2K probléma nem is lett volna az...).És onnan jöhetne újra a fejlődés, persze az azóta ismert zsákutcák kihagyásával... :D

Ehh, fantazmagória... :-)

Digger, valami nyereményt azért küldjél, legalább a képfeltöltéssel...

:-)))))))))))))

blackhairlady 2015.08.16. 15:33:28

@mojyo: Igen, erre gondoltam, koszi:) Tudom, hogy nem szendvicses, direkt hsznaltam igy a megnevezest, hogy egy kicsit megbotrankoztasslak:DDD
Tenyleg kosz!:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.16. 15:38:05

@geegee:
Milyen nyereményt és miért? A puskázó tanuló miért érdemel jutalmat? Azért mert kigugliztad?

Na jó lásd kivel van dolgod...:))))))))))))))))))))))))))))

kepkezelo.com/images/ll64u9tura0t5vly7uew.jpg

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.16. 15:39:11

@Mirjam2: 50 fokot még nem tapasztaltam, de voltam már Pesten, amikor 44 fok volt, lehet, akkor még odahaza éltünk.Azt tudom, hogy működött azért a város, bár erősen kurv@anyáztam a kánikulát, meg biztos mások is nehezen viselték.Na, az 50 fok, az még onnantól lehet, egy kicsivel melegebb...:D
Mondjuk azt el tudom képzelni, hogy más a pesti, meg a homokozóbeli 50 fok, révén Pesten a sok beton, aszfalt felület is sugározza vissza, szóval lehet, hogy egyébként alacsonyabb hőfokú meleg is ilyen erősnek tűnhet.De ez csak feltételezés.

Szóval akkor nem lubickolnak sehogy?Mondjuk árnyékos helyen, oázisban, pálmafák alatt, vagy hasonlóan?
Mármint lepel nélkül...Abban azért q szar lehet úszni...
Az gondolom, nem érdekes, hogy valszeg q drága lehet, ott vízzel megtölteni egy medencét.Hisz ezért arab sejk, az arab sejk, hogy legyen vagyona...

De télleg érdekelne valami kép erről, ha van.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.16. 15:42:07

@diggerdriver: A puskázó tanuló is érdemel jutalmat, mert élelmes, tudja, hogy hol és milyen módon kell keresni...
:-)))))

Állítólag a viccben szereplő gépész sem tanulja meg a pöttyös labda szerkezettanát, csak azt, hogy hol találja a pöttyös labda-katalógust... :D

Köszönöm a bestéket, hmmm, ez igen. :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.16. 15:46:03

@NorthPier: Erre én csak azt szoktam mondani, hogy lassan a mosogatószerben, meg az öblítőben, samponban több lesz az élelmiszer; mint a piacon kapható termékekben...

:D :D

Reggelire elnyalogatunk egy uborkás mosogatófolyadékot...
Blöe... :D

2015.08.16. 16:25:56

@mojyo: Azert beszelek magamrol, mert te pont az olyan helyzetben levo emberekrol irsz mint en, anelkul hogy ezt eszrevenned. Szamomra nem elvont dolog, hanem a valosag, hogy nem engedhetem meg magamnak hogy azon a helyen eljek amihez kotodom. Ezekre a dolgokra amiket leirsz nincs 'megoldas', ez amit leirsz, ez a piacgazdasag, es / vagy a valo vilag, arra pedig nem nagyon van mas megoldas mint hogy alkalmazkodik hozza az ember. Az en szakmamra sem volt itt peldaul kereslet, ezert feladtam a szakmamat (amit szerettem) es belekezdtem egy olyanba amire van kereslet. Ez is egy megoldas - masik megoldas lehetett volna hogy tovabbra is marol holnapra elunk, amit az ott maradt barataim nagy resze csinal. Ilyen (egyeni) megoldasok vannak, nem tudom ezen kivul milyen megoldast varsz meg. Te azt irod hogy en szerencsesebb helyzetben voltam masoknal mert talaltam egyeni megoldast - ez nem igaz, mindenki talalhat egyeni megoldast, mas kerdes hogy ez termeszetesen kompromisszumokkal, lemondassal jar. Erre irtam hogy nem konnyebb nekem semmivel mint barki masnak aki ilyen helyzetben van. Az osszes londoni ismerosom kivetel nelkul megtehetne hogy olcsobb helyre koltozik, vagy eljon ide pl. angolt tanitani, vagy barmilyen mas megoldast talal. Nekik ez egyelore nem eri meg, erzelmileg, vagy mas szempontbol.

2015.08.16. 16:45:30

@geegee: Bocsi de szereny tapasztalataim szerint kisse melegebb van itt mint Magyarorszagon :). En az atlagnal jobban birom a meleget, ennek ellenere nem tudom elkepzelni hogy a nyari honapokban szorakozasbol kint lennek napkozben. Itt inkabb naplemente utan elenkul meg az elet, napkozben teljesen neptelenek nyaron az utcak.

'Vizi parkok' nepszeruek a Kozel-Keleten, ugy tudom van jopar ilyen Dubaiban, illetve hozzank legkozelebb Bahrainben. Itt Szaudiban nem tudok rola hogy lenne, bar valaki mondta hogy van Jeddahban, a reszleteket nem tudom. A tehetosebbeknek termeszetesen van sajat medencejuk, illetve nemreg volt abbol kisebb botrany hogy a szaudi kiralyi csalad Franciaorszagban lefoglalta a tengerpart egy egesz szakaszat...

A lakoparkokban altalaban van medence. Vallasos muszlim nok egy 'burkini' nevu furdoruhaban furdenek altalaban, nem csak itt, mashol is. Termeszetesen nem furodnek nyilvanos helyeken nok, legalabbis nem Szaudiban.

2015.08.16. 17:01:28

@Mirjam2: "Te azt irod hogy en szerencsesebb helyzetben voltam masoknal mert talaltam egyeni megoldast" Hol? Nem mondtam egy szoval sem szerencset, elonyt, vagy barmilyen pozitiv jelzot, egyszeruen csak megallapitottam, hogy talaltal ra megoldast. Masok meg, ahogy irod, folytatjak az egyik naprol a masikra elest, de ez nem megoldas, hanem a problemaval egyutt eles. Amugy eszreveszem, hogy rolad is beszelek, miutan haromszor mondtad, hogy ugyanebben a helyzetben voltal, en eppen ezert nem ertem, hogy akkor miert ertetlenkedsz, hogy egy ilyen topik alatt vagyunk mi, akik ezt a problemat kihangsulyozzak, esetleg beszelgetni probalnak rola, neadjisten panaszkodnak is? :D

A piacgazdasaghoz, valo vilaghoz nem csak alkalmazkodni lehet, hanem alakitani is rajta, ugye ez is elfogadhato? Valoszinuleg nem a Hataratkelo kommenteloi kozul fog kikerulni a kovetkezo Ikeda Hayato, vagy Shimomura Osamu akik het ev alatt megduplazzak a vilag jovedelmet, es nem most es azonnal fog megoldas szuletni erre a problemara, de attol meg lehet rola beszelgetni, ha mast nem, akkor legalabb azert, hogy intellektualisan toltsuk a vasarnapot es magunkat etessuk vele, hogy nem vagyunk teljesen passzivak az ugyben? :D Nehogymar az legyen a problema, hogy nem tetszik a penzmosas? Ennyit azert megengedsz nekem, csoro kulimuvesznek, ugye? :D

2015.08.16. 17:21:29

@mojyo: Persze, azt gondolsz amit akarsz, de ha leirod a gondolataidat egy nyilvanos forumon, az azzal jar hogy az emberek hozzaszolnak, foleg ha erintettnek erzik magukat. Az en velemenyem az hogy nem a penzmoso gazdag emberek miatt mennek fel az atlag ingatlanok arai Londonban, a felvetett 'problemarol' pedig az a velemenyem hogy ez olyan szinten problema mint hogy sokan szeretnenek arany nyaklancot, de az arany nyaklanc draga. Az arany ritka, ez van, ha arany nyaklancot akarsz akkor tobbet kell dolgoznod stb. Ha ugyanannyiba kerulne az ingatlan pl. Mumbaiban mint egy indiai kisvarosban, meg a mostaninal is sokkal tobben akarnanak azonnal odakoltozni, es a varos infrastrukturaja teljesen osszeomlana. Nyilvan dragabb ott az ingatlan ahol tobben akarnak lakni, kereslet-kinalat, ilyen egyszeru. Elemezgetni lehet ezt, en mint erintett, szemely szerint nem sok ertelmet latom az elemezgetesnek.

2015.08.16. 17:51:15

@Mirjam2: Hat szerintem nem jo a nyaklancos hasonlat, mert nem az a baj, hogy az arany nyaklanc draga, hanem, hogy a bizsut is annyiert kezdtek el arulni, mint az aranyat. Ez volna a problema, ami vilagszerte tomegeket erint, ebben a tomegben pedig mas erintettek is vannak, es nem mindenki latja olyan egyszeruen, mint te, persze ettol meg erdekes a te allaspontod is, de az "elemezgetesek" is azok voltak, nem en kezdtem el elemezgetni amugy, hanem a linkelt cikkekben voltak olvasasra erdemes velemenyek, amikkel en inkabb hajlamos vagyok egyerteni, mint a tieddel. Akkor ezt megbeszeltuk. :D

Bal 2015.08.16. 20:42:05

@Reszelő Aladár: ez így van, a bevándorlók gyakran tekintélyes életszínvonal-csökkenést vállalnak be csak azért, hogy papíron több pénzt mutassanak ki. Budapesten munkát vállalni úgy, hogy Érdről ingázol be, ahol egy szobát bérelsz egy házban, az nagyon ciki. Ha Budapestet lecseréljük Waterloora, Érdet meg Croydonra, akkor úgy már tök jó buli. Ebben nyilván az játszik szerepet, hogy a haverok státusza is ugyanaz. Az embert nem az érdekli, hol van az abszolút skálán, csak az, hogy a többiekhez képest hol van.

Bal 2015.08.16. 20:48:47

@mojyo: passz, de ezt nem is lehet megmondani igazán. Miért utálják a paneleket nálunk sokan? A lakóhely gyakran jellemez egy társadalmi osztályt is, és ha abba épp nem akarnak bekerülni az emberek, a tipikus lakóhelyüket is utálni fogják (lásd "panelproli" kifejezés).

Ha nem prémium a lokáció mint a Temze partja, Londonban is csak max három emeletig szoktak emelni, lift nélkül. A magasházakkal próbálkoztak a 60-as, 70-es években, és sokból gettó lett, gondolom ez is közrejátszik a közutálatban.

Bal 2015.08.16. 22:45:07

@Mirjam2: @M. Péter: a londoni magas ingatlanáraknak bizony igencsak fontos komponensét adják a külföldiek, ezen belül a szupergazdagok. Itt van pár elemzés a témáról, ingatlanosoktól:

pdf.euro.savills.co.uk/residential---other/spot-worldlondon-lr.pdf
www.struttandparker.com/media/310682/publication_london_international_buyers.pdf

Az összlakossághoz képest alacsony számuk alulreprezentálja a hatásukat, hiszen ezek a szereplők jóval aktívabbak a piacon, mert nem 20-30 évente van tranzakciójuk. Több csatornán keresztül hatnak, azon túl is, hogy nyilván a prémiumárak felhúzzák az alacsonyabb kategóriákat.

Szerintem a legfontosabb az lehet, hogy a külföldi gazdagok a helyi szolgáltatásokat is masszívan nyereségessé teszik. Egy szaúdi sejk családja egy hétvégén simán annyit hagy a Harrodsban, hogy a profitból a főnök bónuszán túl még jópár alkalmazott egész éves fizuja is kijön, akik így meg tudják fizetni a magasabb árú alsó kategóriás ingatlanokat is. A gazdagok egy sor olyan szolgáltatást vesznek igénybe, amit a középosztály nem; ez ismét zsíros helyi munkalehetőségeket jelent. Arról nem is szólva, hogy egy sokmilliós ingatlan adásvételénél mekkora összegek esnek le a helyi ügynöknek, ügyvédnek, értékbecslőnek, satöbbi.

Röviden: ha gazdag emberek költik a pénzüket, akkor ebből körülöttük mindenkinek leesik valami. London lényegében erről szól. És épp ezért sérülékeny: ha valamiért megfordul a gazdagok véleménye, a folyamat a visszájára fordul.

A másik London-specifikus faktor a szuperszegények (bevándorlók), de az meg a buy-to-let bérleti piacon át fejti ki a hatását. A mosogatók nem Kensingtonban fognak bérelni házat.

Bal 2015.08.16. 22:58:27

@mojyo: jó kis komment. De nincs is ezzel semmi baj, így működik a világ. A londoni minimálbéres valószínűleg hazaköltözik majd, amikor családot szeretne, és cserébe majd Bp-en nyomja fel az ingatlanárakat.

adg 2015.08.16. 23:08:33

@mojyo: ahogy errefele, gondolom ez londonra is igaz lehet, hogy eleg magas az aranya azoknak a lakasoknak, amiket kiadni vesznek meg nem szupergazdag, de tehetosebb emberek. Ez a tehetos reteg sokkal szelesebb, mint a szupergazdag, es komoly arfelhajto hatasa is van. Es nem kell magnasokra gondolni, ismerek tobbet, akik az atlagnal kicsit tehetosebbek, van egy hazuk, ahol elnek, es vesznek melle meg egyet kiadni. Vagy kesobb meg egyet. Ez jo beveteli forras, es ezt latjak az eladok is, aztan mennek fel az arak szepen. Az egyszerubb embernek meg eselye sincs sajat hazat venni.

Dolgozunk egy csavonak, aki mar nem veszi az ingetlant, henem maga lett ingatlanfejleszto, az egyik legnagyobb a varosban. Epiti a magas es egyeb hazakat sorban, es _megtartja_ oket maganak, kiadasra. Allitolag mar valami 800 lakasa van, csak itt. Na o mar lazan befolyasolja a piacot. :)

Csak mint kis erdekesseget, gondoltam hozzafuzom. :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.08.17. 08:11:09

@geegee: Magyarországon a valaha mert legmagasabb hőmérséklet 41.9 fok volt

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.17. 15:52:02

@Bal: Ez okés, csak annyi a különbség, hogy Magyarországon egy ilyen életszínvonallal lehet spórolni havonta mondjuk 50-80 ezer forintot, sima átlagos munkával.Angliában meg esetleg 5-600 fontot (mondjuk sacc. 2-300 ezer forintot).És ez a nem mindegy.Ha valakinek van valami pénzügyi célja, kifizetni a pesti lakását, vagy nagyobbat venni, stb., odakint simán megvalósíthatja, ezzel szemben Magyarországon nem marad csak a nihil...
Ezért vállalják be az emberek.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.17. 15:55:30

@Dragonlady (Bp, Hun): Jó, lehet, hogy nem volt hitelesítve, vagy ilyesmi.Ilyen utcai hőmérő volt, oszlopon álló, forgó izé.Asszem még le is volt talán fényképezve az újságban, egy cikkben.
Minden esetre 40 fok biztosan volt...

Bal 2015.08.17. 16:33:38

@geegee: Helyesen így kellett volna írnod: ha van valakinek valamilyen MAGYAR pénzügyi célja, akkor kinti minimálbérből azt könnyebben elérheti. Ha angol célokat tűz ki maga elé (lakás, gyerek), semmivel sincs feljebb létrán, mint itthon. Sőt.

Azaz a magasabb kinti fizuval csak akkor ér el az ember valamit, ha egyszer hazaköltözik és a pénzt hazaviszi, különben az előnyeit sosem fogja élvezni.

Ami érdekes, hogy kint levőket megkérdezve ezt nagyon ritkán ismerik el, pedig egy minimálbéresnek nem igazán van alternatívája. Persze megnyílhatnak karrierutak is, amik itthon nincsenek.

2015.08.17. 17:24:31

@Bal: Hat ez jogos, meg az is lehet, hogy Angliaban meg a tobbi europaihoz kepest is sokkal jobban individualistabbak lehetnek az emberek, es ezert jobban kedvelhetik a sajat teret, vagy nem is tudom. :D

Az is jo, amit a luxusrol irtal, bar szerintem ez nem olyan egyszeru, hogy ha a szupergazdagok ott koltik a penzuket, akkor az mindenkinek jo, vagyis azt gondolom, hogy a luxusnak az a lenyege, hogy exkluziv es csak keveseke, ugy ertem, ha a felso tizezerbol felso szazezer lesz, akkor az meg mindig luxusnak mondhato-e? Vagyis ha en orosz oligarcha lennek, engem elegge zavarna, hogy tobbmillio kinai milliardos is ugyanott vasarol ahol en :D Es eppen ezert, ha meg a Harrods lennek, nem akarnek tomegaruhazza valni, az persze jo, ha sokat koltenek el nalam, de nem akarnek tul nagyra noni, hiszen az exkluzivitasom a fo vonzerom, nem? Persze nem ertek hozza, es ezt most nem az ingatlanos reszhez fuzom hozza, hanem csak ugy elgondolkodtam, ugy altalaban foglalkoztat engem ez a szegeny-gazdag kerdes, mivel azt veszem eszre, hogy kezd annyi penz felhalmozodni a szupergazdagoknal, amennyit mar nagyon nehez elkolteni es visszaforgatni valahogy a gazdasagba, es akkor megall az a folyamat, hogy abbol mindenkinek leessen valami, az meg nem jo. Formatervezoi oldalrol is aggasztonak tartom, hogy egyszeruen megszunt divatos dolognak lenni az, hogy a kozeposztalynak terveznek dolgokat, valahogy elvitte a valsag ezt a target marketet, vagy hogy mondjak ezt, es manapsag mindenki vagy a luxusban nyomul, vagy szocialis designban, ingyen, a raszoruloknak, a ketto kozott szinte senki. Namindegy, ez csak egy ilyen sajat problema, nem annyira kapcsolodik ahhoz, amit irtal, csak egy kicsit :)

@adg: Ilyet en is ismerek, nem 800 lakassal, de itt is van ilyen, messze Londontol, szep sztori :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.17. 18:58:21

@Bal: "valamilyen MAGYAR pénzügyi célja, akkor kinti minimálbérből azt könnyebben elérheti. "

Igen, ez igaz, de egy külföldi ingatlant is hamarabb kifizetsz több pénzből, mint kevesebből.Főleg, ha van képzettség, vagyis nem mosogatni kell; illetve mondjuk egy családban mindkét szülőnek van jövedelme.

Bal 2015.08.17. 20:13:52

@geegee: na pont hogy ez nem igaz. Londonban nem marad meg 10x annyi pénzed a 10x akkora ingatlanárakhoz. Erről szólnak az átlagbér / ingatlanár mutatók, amiben Mo. messze jobb mint UK. Arról nem is szólva, hogy mennyivel kiegyenlítettebb a jövedelmi eloszlás.

Bal 2015.08.18. 01:03:39

@mojyo: nem hiszem, hogy a gazdagok az egyediségen keresztül definiálják magukat. Van ott is csoportnyomás, és ők is szeretnek a saját köreikben mozogni. Például azért, mert így a szolgáltatásokat is rájuk méretezik. Etonba pl nem azért éri meg járni, mert ott szuperjó tanárok vannak, hanem mert onnan kerül majd ki a következő miniszterelnök, és azért az elég jó kapcsolati tőke lesz a fiadnak, ha együtt szotyiztak a szünetben. A londoni százezer azért közel a világban is a felső százezer, szóval elég válogatott csapatról beszélünk, akik máshol se nagyon találhatnak jobb társaságot.

Amit írtál a gazdagokba befagyó pénzről az érdekes. Sokan gondolják azt, hogy pl. a jegybanki élénkítések a gazdagoknál landolnak, akik felhalmoznak, ahelyett hogy elköltenék, így az élénkítés se éri el a hatást. Szerintem ezt szépen mutatja, hogy eddig kizárólag a gazdagokat érdeklő dolgokban sikerült inflációt generálni: részvényekben, nagyértékű ingatlanokban, műkincsekben. De ez várhatóan csak egy buffer, amiből kikerül a pénz idővel, és akkor majd végre fog reál inflációt csinálni, ami még inkább költésre ösztönöz majd. Volt már hasonló világ a XIX. sz. végén, akkor a politika hozta ki a világot ebből, valószínűleg most se lesz másként.

2015.08.18. 14:47:42

@Bal: Szerintem nincs igazad, mert a legtobb dolog vilagszerte ugyanannyiba kerul, az ingatlan pont nem, de pl. muszaki cikkek, nemzetkozi utazas, es meg nagyon sok minden nem kerul kevesebbe azert mert Magyarorszagon el valaki, tehat nem mindegy hogy havonta szaz vagy ezer euronak megfelelo osszeget takaritasz meg. Hasonloan, ha pl. havonta 600 font nyugdijat kapsz idos korodban, az lehet hogy Angliaban nagyon keves, de pl. Mo.on es meg sok mas helyen jol meg lehet elni belole, a magyar nyugdij pedig ugyanannyi munka utan a 600 font toredeke havonta. Tehat nagyon is megeri anyagi szempontbol Angliaban dolgozni Magyarorszaggal szemben. Arrol nem is beszelve, hogy Angliaban sokkal nagyobb a hosszu tavu anyagi biztonsag: ha elvesziti az allasat valaki, sokkal konnyebben talal ujat mint Mo.on, tobb segelyt kap ha raszorul, stb.

2015.08.18. 14:53:53

@geegee: Az nem sokat jelent hogy egyszer, egy ideig volt 40 fok. Ha honapokig 45 fok korul vagy afelett van a homerseklet, az kicsit mas erzes. Gondolom tudod mekkora kulonbseg van 10 es 20 fok kozott - na ekkora kulonbseg van 40 es 50 kozott is, az utobbi nem kicsit melegebb, hanem sokkal.

Bal 2015.08.18. 15:51:00

@Mirjam2: nagyon nem arra válaszoltál, amit írtam.
Az állításom az volt, hogy a határátkelés jövőbeli visszaköltözés nélkül sokaknak, sőt megkockáztatom, a többségnek nem éri meg anyagilag. A nyugdíjas példáddal implicite ugyanezt mondod, hiszen ahhoz, hogy az angol nyugdíjadat otthon élvezni tudd, vissza kell menjél öregkorodra. Sokan pedig azért többet várnak az élettől, mint boldog nyugdíjaséveket.

Nyilván nem vonatkozik ez mindenkire, hiszen monden országnak más a munkaerőpiaca, kultúrája, és könnyen lehet, hogy valaki bizonyos képességekkel szenved az egyikben, de sikeres a másikban. Feltéve azonban hogy ebből a szempontból egy kivándorló ekvivalens, a tétel fennáll.

Ami számomra roppant érdekes pszichológiailag, hogy a kivándorlók többsége full denialban van ezt illetően, nem terveznek hazamenni. Érdekes lesz, hogy egy évtized múlva megmarad-e még ez az irracionális viselkedés. A lengyelekből ítélve nem.

Abban van igazság, hogy a műszaki cikkek, utazások egy magasabb árszínvonalú országban könnyebben elérhetőek mert relatíve olcsóbbak, de azért a (normálisabb) emberek többsége nem a legutolsó iphone beszerzésétől vagy a puccos helyen történő nyaralástól érzi magát elsősorban boldognak. A consumer dolgok idővel amúgy is leszivárognak az olcsóbb országokba, ma Afrikában olyannal mobiloznak, ami tíz éve az eu-ban is csak álom volt.

2015.08.18. 23:14:41

@Bal: Mi nem 'haza' tervezunk koltozni nyugdijas korunkra hanem Azsiaba, sok mas brit nyugdijashoz hasonloan. Rengeteg opcio van meg Mo.on kivul, nem igazan neveznem 'irracionalis' viselkedesnek azt hogy valaki nem pont Mo.on akar elni nyugdijaskent. Azon csodalkoznek ha a tobbsegnek nem erne meg anyagilag Nyugat-Europaban dolgozni Kelet-Europa helyett. Ami a muszaki cikkeket es utazast illeti: itt nem a divatrol vagy 'nagyzolasrol' van szo, hanem az eletminosegrol, tapasztalatokrol. Nekem nincsen iphone-om es nem 'divatos' helyekre utazunk, de sokkal szegenyebb lenne az eletem ha nem tudnek rendszeresen utazni olyan helyekre amik erdekelnek, es ha nem tudnek bizonyos muszaki cikkekhez, szolgaltatasokhoz hozzajutni (beleertve orvosi kezelest es oktatast is).

Bal 2015.08.19. 02:10:18

@Mirjam2: Nyilván a jobb helyzetbe kerülés működik más szegényebb országgal is, de azért tipikusan az emberek a saját kiinduló országukba szoktak visszamenni, ha más miatt nem, a nyelv miatt. Valami azt súgja, hogy a párod nem magyar, akkor persze őt nem köti semmi "haza", és Thaiföldön nyilván szebb a tenger, mint a Balaton.

Akkor leírom még egyszer: "anyagilag" nyilván megéri abban az értelemben, hogy több abszolút értéket, mondjuk aranyat tudsz venni maguknak. Viszont relatív értékekhez, mint lakhely, gyerekek száma, azonos társadalmi státusz mellett nem jutsz többhöz. Egyszerűen azért, mert ezeket a társadalom többi tagja árazza be, és hogy mennyihez jutsz hozzá, az mindig azon múlik, hol helyezkedsz el a szomszédodhoz képest. Relatívra pedig csak akkor tudod az abszolút előnyt konvertálni, ha ismét országot váltasz, csak ezúttal lefelé

Persze kivándorlással kaphatsz új lehetőséget a státuszváltásra, kaphat a gyereked (vagy bízhatsz benne, hogy kap), lehet kevésbé kockázatos egy ország, szóval így is megérheti. De pl. amit Anglia csak sok évi itt élés után mutat meg az az, hogy mennyivel zártabb, class alapúbb az itteni berendezkedés, mint Mo-on. Jóval kisebb a vertikális átjárás: ha melós vagy, a gyereked is az marad, erre determinálja a lakhely, a kiejtés, amit megtanul. Talán jóval kevésbé látnák vonzónak ezt az országot a bevándorlók, ha ezt tudnák előre.

2015.08.19. 08:44:12

@Bal: Persze, mert Mo.on rengeteg kiemelkedesi lehetoseged van ha melos vagy, szemben Angliaval :). Ezt szerintem te is tudod hogy nem igaz. A ferjem valoban nem magyar, de nekem sem lenne eszem agaban sem Mo.ra koltozni nyugdijaskent, nem azert jottem el onnan hogy visszamenjek. Mivel tanultam szociologiat, tudom hogy vannak ezek az elmeletek hogy az emberek a kornyezetukhoz merik az anyagi statuszukat stb., de ez szerintem hulyeseg, en sokkal inkabb lennek pl. szegeny nyugdijas Angliaban mint gazdag nyugdijas Mo.on, ha valasztani kene. Utazni sem azert utazom, vasarolni sem azert vasarolok mert az erdekel hogy a szomszed mit gondol rolam. Nem a szomszedomnak lesz jobb, hanem nekem, ha eljutok olyan helyekre ahol jol erzem magam, ha meg tudom engedni magamnak a magas szinvonalu orvosi kezelest, stb.

Bal 2015.08.19. 09:40:46

@Mirjam2: pedig Mo-on tényleg jóval kevesebb az üvegplafon, nagyobb a vertikális mozgás, mert az átkos teljesen szétverte az osztályokat. A magyar a vh. előtt az angolnál is rétegzettebb volt, ma meg már kevésbé az. Itt még létezik arisztokrácia, fent megnézik, honnan jöttél, és a nem fonetikus nyelv is egész életre szóló bélyeget jelent.

Ezekből a "nem jöttem el hogy visszamenjek" meg "inkább lennék szegény Angliában mint gazdag Mo-on" irracionális állításokból az jön le, hogy téged valami trauma ért Mo-on, és menekülsz. Ami van olyan jó érv, mint bármi más, de azért ez a te ritka személyes dolgod, mi meg itt az általános esetről beszélünk.

Angol orvosi kezelésről amúgy én nem zengenék ódákat, van amiben jobb, de privát biztosítás nélkül specialistához bejutni azért kultúrsokk az ideköltözőknek.

2015.08.19. 15:38:52

@Bal: Nekem nem okozott kultursokkot az NHS ellatas UK-ben, sot nagyon jo tapasztalataim voltak vele, ezt mar sokszor megirtam itt a forumon. Mo.on nem ert trauma, csak nem szerettem ott lenni, ezert kb. husz eve el is koltoztem onnan. Nekem Anglia a hazam, bar mas orszagokban is szeretek elni. Nem tudom milyen jogon jellemzed valakinek a kijelenteseit 'irracionaliskent'. En egy egesz csomo embert ismerek akik kivandoroltak a szulohazajukbol es nem akarnak oda visszakoltozni, nem gondolom hogy ez 'irracionalis' viselkedes.

Bal 2015.08.19. 22:28:51

@Mirjam2: az irracionális jelző nem negatív, a döntéseink nagy része az. Épp azért lesz ez érdekes, hogy győz-e majd a hideg fejű számítás végül az ilyen preferenciák felett, amiben van kognitív torzítás rendesen.

Azt azért gondolom belátod, hogy ha egy kivándorlónak felajánljanák, hogy lehetne gazdag ott, ahol született, vagy szegény máshol, azért a túlnyomó többség az elsőt választaná. Te meg nem. És az is ritka madár, aki azért megy külföldre, mert nem szeret az országában élni. Nem akarok a magánéletedben turkálni, de ehhez legtöbbször tényleg trauma társul, válás, meghalt szülők, rokon, hasonló. Lehet, hogy nálad nem, de akkor ez nagyon szokatlan. Valamit te is biztosan hátrahagytál.

Ezt nem sok értelme van folytatni. Ez a párbeszéd most olyan, mintha leírnám, hogy a Times a legnépszerűbb lap, erre te hozzászólsz, hogy nem is, mert én a Guardiant járatom. Ami teljes mértékben tiszteletben tartandó, csak én nem a te speciális személyedről mondtam valamit, hanem a többség helyzetéről. Én mondtam racionális indokot, miért fog egy jelentős rész idővel visszaköltözni, te meg nem mutattál, miért maradna.

2015.08.19. 22:55:47

@Bal: Nekunk nagyon mas elettapasztalataink vannak, en tobbnyire olyan embereket ismerek akik azert koltoztek mas orszagba mert jobban szerettek ott elni mint ahol szulettek. 'Hideg szamitasbol' biztosan nem koltoznek Mo.ra, aki visszakoltozik oda az nagyreszt erzelmi okokbol teszi. Majd nezd meg a szamokat par ev mulva, nem hiszem hogy a kivandorlok tobbsege visszakoltozne Mo.ra.

peeeteee 2015.08.23. 15:20:27

A kedves cikkironak uzennem, hogy mielott ekkora baromsagot leir, idezem : '' Maradva még Angliában, a HomeLet nevű, ingatlanok kiadásával, illetve közvetítéssel foglalkozó brit cég felmérése szerint május végén elérte a havi 1500 fontos átlagot ...

És hogy mit kaphatunk ezért a pénzért? Nos, Greenwichben egy két hálószobás lakást méretes terasszal, kilátással a Temzére...'' !!!!!!!!!

Greenwichben ingatlanoztam tobb,mint ket evig es ket haloszobas, Temzere nezo lakast meretes terasszal soha nem adtam ki 1500 fontert, inkabb minimum 2000-ert...Nem tudom mi ertelme van hulyiteni az embereket.

Határátkelő 2015.08.23. 17:29:23

@peeeteee: Nos, lehet, hogy te Greenwichben ingatlanoztál több mint két évig, és ebből fakadóan nyilván jobban tudod, mint a HomeLet és a The Independent, de akkor náluk reklamálj, légy szíves. Kösz.

www.independent.co.uk/news/business/news/london-rent-is-now-double-the-national-average-but-what-can-you-get-for-1500pm-10320342.html

homelet.co.uk/news/article/london-rents-exceed-1500pm-for-first-time

peeeteee 2015.08.23. 18:16:05

@Határátkelő: Elso korben, koszonom szepen a tajekoztatast, ismerem a Homeletet mivel egyutt dolgoztam veluk.:) Mielott pedig az independentre hivatkoznal sztem erdemes lenne lecsekkolni az atlagos lakasarakat az adott helyen, egy google search, 1 kattintas es kiderul,hogy egy baromsag amit a cikkben irnak. Nem biztos,hogy aki a cikket irja szakerto...

Eleg ha csak a foxtons oldalara pillantasz :

www.foxtons.co.uk/living-in/greenwich/rentals/

438*52/12= 1898/ho es ez csak az atlag...

Kosz

2015.08.25. 15:37:26

@Bal: Senki nem mondta hogy nincs penzmosas, viszont ennek semmi koze ahhoz amirol beszeltunk. Cameron nem igazan amiatt aggodik hogy nem tud az atlagos londoni fizetesebol ketszobas lakast venni az otodik zonaban (en kb. emiatt aggodtam, Cameron kisse mas szferaban mozog). Egyebkent az ezzel kapcsolatos cikkek meg juliusban kezdtek megjelenni a brit sajtoban, ezt onnan tudom hogy eppen Londonban voltam es emlekszem hogy akkor olvastam oket. Szoval az Index kicsit le van maradva :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása