Jojo képeit már korábbi fotós posztokban láthattátok az angliai Bordonból. Most a történetüket is megosztotta, amely céltudatos határátkelésről szól, ahol a kezdet nem könnyű, de az említett kitartás eredményeként már jó ideje a saját szakmájában dolgozik, és az itthon hagyott kutyus is csatlakozni tudott gazdáihoz. (Szolgálati közlemény: a szerző csak magyar idő szerint késő délután tud reagálni a kommentekre. A képeket is neki köszönhetjük.) 

„A kezdetektől olvassuk a blogot, és sok információt innen tudtunk meg, amire szükségünk volt. Régóta gondolkozom, hogy leírom a mi történetünk, most rászántam magam. 

A feleségemmel már bő két éve, hogy Angliába jöttünk. Otthon egyre több lemondással járt az életünk, pedig mindketten dolgoztunk. Nem részletezem, gondolom, mindenkinek van elképzelése. Eldöntöttük, hogy megpróbálunk külföldön boldogulni. 

Sok mindent el kellett adni, illetve még jobban spórolni, hogy legyen pénz az induláshoz. Tanakodtunk sokat a térkép felett, hogy hová lenne jó menni (Londont kizártuk), végül Southampton lett a választott város. Sikerült szobát bérelni még itthonról, telefonon. 

Elérkezett az indulás napja, nehéz volt elindulni és hátrahagyni a házat, kutyát, mindent. Megérkeztünk Lutonba, majd onnan busszal Londont érintve Southamptonba. Szerencsésen megtaláltuk a házat, ahol béreltük a szobát, de a tulaj még nem volt ott. 

Ekkor megállt mellettünk egy autó és kiszállt egy rosszarcú pakisztáni, - gondoltuk, jól indul -, de csak valami utcát keresett. 1 percre rá megjött a tulaj, egy angol férfi. A nagymamája magyar volt, de ő már nem beszélt magyarul. 

Megbeszéltünk mindent és már birtokba is vettük az „új otthonunkat”. Rajtunk kívül még 4 fiatalabb angol lakott ott és egy spanyol srác (Ő volt a legnormálisabb). Ők szerettek bulizni, mi már annyira nem. Ők nem ismerték a tisztaság/rendrakás fogalmát, mi viszont szerettünk volna emberibb körülményeket. 

Begyalogoltuk munkáért a környéket 

Elkezdtünk munkát keresni. Nem voltak elvárásaink, tudtuk, hogy első munkának bármi jó lesz. Mentünk ügynökségekhez, keresgéltünk neten, jártuk a várost (és környékét) önéletrajzokkal. Volt olyan nap, hogy kb. 35 kilométert gyalogoltunk egy közeli városban önéletrajzokkal. 

Közben megpróbáltunk bankszámlát is nyitni, másodikra sikerült is, de nem volt egyszerű. Egy fiatal angol ügyintéző srác nyitott nekünk számlát, de olyan gyorsan beszélt, hogy nem volt könnyű megérteni. 

Először a feleségem talált egy hotelben takarítói munkát. Pár hétre rá én is elkezdtem a szállodai takarítói karrierem egy másik hotelben. :) Ez a munka tényleg a tipikus alapmunka. Nagyon kell pörögni, és a pénz nagyon kevés. Feleségem 6 hétig csinálta, én az első fizetésig. 

Szinte egyből utána találtam másik munkát egy angol étteremben mint konyhai kisegítő. Itt egyenrangú félként kezeltek, a pénz is jobb volt és még főtt ételt is adtak. 

Mellette elkezdtem egy másik részmunkaidős állást. Mobilházakat kellett takarítani egy holiday parkban heti kétszer. Ez is normális munka volt. Közben persze küldözgettem az önéletrajzomat meghirdetett állásokra a szakmámban, illetve ahhoz kapcsolódva, amihez még értek. Jött is pár visszajelzés, de semmi komoly, aztán eljött az első személyes interjú is. 

Ez egy karbantartó/kertész munkakör lett volna egy kastélyban. Személyesen a kastély lordja interjúztatott. Ez a kastély egyébként a Downton Abbey című sorozat forgatási helyszíne. 

Az interjú, amire már megérkezni sem könnyű 

Három hónapja voltunk kint, mikor jött a második állásinterjú. Délután kettőre kellett mennem, de kb. 1 órányi autóútra. Persze autónk még nem volt itt kint. Az interjú napján, korán reggel elgyalogoltam az egyik autókölcsönzőhöz, persze hogy nem volt már bent autójuk. 

Gyorsan elbuszoztam a vonatállomásra, Portsmouth-ban át kellett szállni másik vonatra, amivel Liphook-ig tudtam menni. Onnan busszal mentem volna, ha jön. Persze nem jött, taxira meg nem akartam költeni, mert amíg nem volt biztos, teljes munkaidős munka addig óvatosan költekeztünk. 

Gondoltam elindulok gyalog - visszaemlékezve a Google térképre nem volt messze - legalább pár megállónyit, amíg nem jön a következő busz. Busszal nem találkoztam, viszont legyalogoltam vagy 11 km-t. Persze már késésben voltam, szóltam is telefonon hogy késni fogok kicsit. Átvágtam keresztbe egy golfpályán is hogy rövidítsek, de nem találtam a címet. 

Gyalogoltam még pár kilométert mire megtaláltam, ekkorra már olyan késésben voltam, hogy felhívtam a feleségem, hogy én már oda nem megyek, hiszen ez már nagyon ciki. Ő mondta, hogy azért menjek csak, ha már odáig elmentem (kb. 2 órát késtem az interjúról). Mondom oké, odamegyek, de ez már úgyis bukta, elmondom nyíltan, hogy rossz az angolom, igen, késtem is. Kérdeztek pár dolgot, és hogy mennyi pénzt szeretnék. Még autóval visszavittek a vasútállomásra, aztán mondták, hogy majd szólnak. 

Két nap múlva hívtak, hogy enyém az állás, illetve mikor tudok kezdeni és még magasabb fizetést is ajánlottak, mint amit én kértem. Mondtam szerdán, (ez volt pénteken) szóval volt pár napom autót venni meglehetősen kevés pénzből, mert esélytelen lett volna tömegközlekedéssel reggel nyolcra odaérni. 

Sikerült is venni egyet elég olcsón, így szerdán boldogan indultam munkába. Ja, még nem mondtam, asztalos a szakmám és az új munkahely egy konyhabútor készítő manufaktúra. Tökéletes számomra. Elkezdtünk keresgélni kiadó szobát az új munkahelyem környékén. Szerencsére pár nap alatt találtunk egy jót, a helytől mindössze 2 km-re. 

Ez a szoba sokkal jobb volt, mint az előző, rajtunk kívül csak a nő lakott ott, aki kiadta. Ő viszont csak hétköznap volt otthon, így hétvégén csak a mi voltunk a házban. Itt már volt külön fürdőszobánk is. 

Gyorsan megszoktam az új munkahelyet, csak a speciális szakszavakat kellet tanulnom. Elismerik, megbecsülik a munkám. Rajtam kívül csak angolok dolgoznak a cégnél, de én ennek csak örülök, mert jobban tanulom/gyakorlom a nyelvet. 

Utánunk jöhetett a kutya is 

Közben a feleségem is talált munkát, szintén itt helyben. Mivel már mindkettőnknek volt teljes munkaidős állása, úgy döntöttünk, hogy elég volt idegenekkel együtt lakni ezért nekiálltunk keresni kiadó házat. Persze ez nem volt olyan könnyű, mert olyat kerestünk, ahol megengedett a háziállat. Szerettük volna már kihozni magunkhoz a kutyánkat. 3 hónap keresgélés után sikerült kibérelni egy kis házat. Szerencsére a munkahely innen sincs messze.  

Amint beköltöztünk máris kértünk a munkahelyen szabadságot, és 1 hónap múlva már indultunk is Magyarországra autóval a kutyáért. Otthon elintéztünk minden szükséges papírt, így simán, gond nélkül behoztuk Angliába.

Nehéz volt az indulás, az eleje, de most már egyenesben vagyunk. Rengeteget kirándulunk, nyugodtan élünk. Azt mondom, hogy megérte elindulni. 

Update: Bő két hete egyik napról a másikra megszűnt a munkahelyem (mindenkit elküldtek). De szerencsére szinte azonnal tudtam kezdeni feleségem munkahelyén. Igaz ez nem a szakmám, de igyekszem megtanulni (felsőbb kategóriás motorsportba gyártunk alkatrészeket karbonból). Közben volt már két asztalos állásinterjúm, de még nem az igazi.”

A moderálási alapelveket itt találod.