oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2015. június 08. 06:49,  Magyarország: se veled, se nélküled 237 komment

2015. június 08. 06:49 Határátkelő

Magyarország: se veled, se nélküled

Zebralány több országot is megjárt már, most Magyarországon él a családjával. Mint a Magyarország és én pályázatra érkezett posztjában írja, tudja, szerencséje is volt, hogy egy külföldi cég budapesti központjába kerülhetett, ugyanakkor látja a problémákat is, és nem kizárt, hogy egyszer megint nekivág. (A képekért ezúton is jár a köszönet!)

Szavazni ma is a poszt végén és a Facebookon lehet.

cim_pipacsok.jpg

„Milyen a viszonyom Magyarországgal? A kérdés egyszerűnek tűnik, a válasz már nem annyira. Talán ha azt írom, hogy olyan se veled se nélküled, ez a legpontosabb.

(Eddig) háromszor költöztem külföldre. (Itt csak azt számolom, ami legalább 1 év volt) és ugyanennyiszer haza is. Összesen 10 évet töltöttem kint, mindezt 5 teljesen különböző országban. (Csak az első 2 év volt Európa.)

Azt az elején tisztáznám, hogy én mindig kalandvágyból utaztam, sosem a munkanélküliség vagy a devizahitel hajtott. Ugyanez hajtott haza is. Most éppen Magyarországon vagyok, de azt nem tudom megmondani, hogy csak átmenetileg vagy végleg.

Mindenhol jól éreztem magam, voltak barátaim, sokat csavarogtam, jó munkám volt, megtaláltam a helyi ételek közül a kedvenceim, így még a Túró Rudi sem hiányzott. (Azt azért kiderítettem, hogy fagyasztva simán el lehet vinni a világ másik végére is. Boccs, nem tudtam kihagyni.)

A beilleszkedés sosem okozott gondot, igaz, több nyelvet is beszéltem, nem csak úgy elindultam szerencsét próbálni. Az utazások során is felfelé lépkedtem a „ranglétrán” először au-pair voltam, következő gyakornoki munka, végül céges kiküldetések sora.

jegcsapok.jpg

A közös pont az volt, hogy mindig tudtam hová megyek, nem kellett azon aggódni hogyan fogom kifizetni az albérletet vagy lesz-e mit ennem. Kalandvágyó vagyok, de annyira nem, hogy egy bőrönddel elinduljak, és ne tudjam, mit fogok csinálni 2 hét múlva.

Semmi sem változott

Minden alkalommal mikor hazalátogattam, a reptérről hazafelé úton megállapítottam, hogy bizony semmi sem változott, nem maradtam le semmiről. Ennek minden előnyével és hátrányával. Szerettem volna látni, hogy rohamosan fejlődik az ország, de azt is szerettem, hogy a kisvárosban ahol laktam még megismernek.

Mint említettem, kint is voltak barátaim, de az igazi örök barátságok itt vannak. Ezek a nyaralások nagyon jók voltak, feltöltöttek, ehhez hozzá kell tennem, hogy főleg családdal és barátokkal töltöttem, akik mind kicsit pozitívabbak a magyar átlagnál. Természetesen azzal tisztában voltam, hogy egy 2 hetes nyaralás az nem ugyanaz, mint hazaköltözni.

Miért vágytam mégis haza? Egyszerű, hiányzott a család és barátok. Első kintéltemkor még nem volt e-mail vagy Skype, havi 1 telefonhívás, az is rövidre fogva, mert horror áron volt a percdíj. Később a technológia eljutott oda, hogy ugyanolyan sűrűn tudtam a hazaiakkal beszélni mintha otthon laknék.

Közben azonban elkezdtek a családban a gyerekek születni és én úgy éreztem kimaradok az életükből. Milyen nagynéni az, akit talán évente egyszer látnak? Egy kisbabával nem tudok Skype-olni!

Igazából ekkor kezdett a honvágy beütni, addig fel sem merült. Így kb. 7 év után megszületett az elhatározás, hogy hazaköltöznék, ha lenne valami jó lehetőség. Erre még 3 évet kellett várnom és 2 országot még meg kellett járnom, de végül jött, kinevezés a cégnél budapesti központba. Hurrá! A hivatalos kinevezéstől kezdve egy héten belül már itthon is voltam (igaz, nem hivatalosan már egy hónapja tudtam, volt időm rákészülni).

Mi a helyzet most?

Itthon vagyok, van egy jó állásom, jól élünk. Családom és barátaim közelben vannak, a sokéves külföldi út nem okozott törést. Igyekeztünk behozni a lemaradást.

Közben családom is lett, fiam évezi a rokonság közelségét és nagymama kényeztetését. Én is jól vagyok, de a kisördög mégis ott ül a vállamon és érezteti jelenlétét.

Egyrészt azon aggódom, hogy mi lesz, ha megszűnik az állásom? Találok-e valami mást, és ha igen mikor és milyet? A környezetemben sajnos több példát láttam, hogy sokáig munka nélkül voltak végül már bármit elvállaltak, csak legyen már valami.

vizpart.jpg

Tisztában vagyok azzal is, hogy a mostani idillikus állapot nagyrészt annak köszönhető, hogy külföldön dolgoztam. Ezáltal sikerült a munkahelyemen és az anyagi ranglétrán is előrelépnem.

Úgy látom, hogy itthon ez csak nagy szerencsével vagy megfelelő ismeretséggel / családi háttérrel lehetséges. Nekem ezek közül egyik sem adatott meg, így nekem kellett megdolgozni érte. Ez önmagában nem baj, csak azt sajnálom, hogy ezért el kellett menni és erre itthon reálisan nagyon kicsi az esély.

Burokban élve is látom a problémákat

A másik, ami zavar az az átlagember, illetve a problémái. Tisztában vagyok vele, hogy mi burokban élünk, de nem kell messzire mennem, hogy lássam egy átlagember problémáit. Ez engem igenis zavar.

Én már csak ilyen vagyok, szeretném, hogy mindenki (de legalábbis aki tesz érte valamit) jól éljen. Tudatosan segítek, ahol tudok, jótékonykodom, önkénteskedem, de ez a problémát nem oldja meg.

És ezzel eljutottunk a politikához. Jelzem, nem szeretek politizálni, és én lennék a legboldogabb, ha nem kéne vele foglalkozni. De mikor a saját bőrömön érzem egy-egy intézkedés hatását, akkor nem tudom kivonni magam belőle. Itt kell orvoshoz járnom, a fiam itt tanul, itt intézem az ügyeket, itt fizetem az adókat és nyugdíjjárulékot… Nem hiszem, hogy részleteznem kéne.

Párom külföldi, magyarul csak kicsit tud, ő nagyon jól érzi magát, mert nem látja teljesen azt, ami a mi kis életünkön kívül van (és engem zavar). Igaz ez nála tudatos döntés, mert ő is tudja, hogy néha jobb nem mindent tudni. Szerinte Magyarország szuper hely, én azt mondom minden viszonyítás kérdése.

A fentiek ellenére jól érzem magam itthon. Tudatosan pozitív emberekkel veszem magam körül és szerencsém is van, mert például ott, ahol élünk, nagyon jó a szomszédság. Hétvégenként jókat kirándulunk, és ha segítség kell, anyukám 5 perc alatt itt tud lenni.

Egyelőre elvagyok, de nem tartom kizártnak, hogy ismét költözzek, ha adódik egy jó lehetőség, vagy csak simán felülkerekedik a kalandvágy. Korábbi tapasztalatok alapján biztos vagyok benne, hogy bárhová kerülök, sikerül beilleszkedni, főleg most hogy már kiscsaládom is velem jönne, de ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy mindenhol kompromisszumot kell kötni. Nagy vágyam, hogy egyszer tengerparton éljek, ki tudja, talán erre is lesz egyszer lehetőségem...”

napnyugta.jpg

A moderálási alapelveket itt találod.

AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL

A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.

Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.

A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.

Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: pályázat Magyarország Magyarország és én

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr657524976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.06.08. 07:59:31

"Miért vágytam mégis haza? Egyszerű, hiányzott a család és barátok. Első kintéltemkor még nem volt e-mail vagy Skype, havi 1 telefonhívás, az is rövidre fogva, mert horror áron volt a percdíj."

Mikor ment ki kulfoldre?
"The first email was sent by Ray Tomlinson to himself in 1971."

Szoval Email mar eleg regota van, 1998-ban, mikor az egyetemet kezdtem, mar biztosan volt, szoval ez nem indok. Skype 2003-tol van, az biztos, hogy 2004 feb-maj kozt , mikor norvegiaban tanultam, mar rendszeresen skypeoltunka szulokkel. Igaz ejfel utan, mert ugy volt olcso.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.06.08. 08:10:05

@tildy[UK]: Viszont akkor még Magyarországon nem rendelkezett mindenki számítógéppel.
:)

firg_firg 2015.06.08. 08:12:59

Ismeros mondta hogy meg nem elegge kalandvagyoak ahoz hogy Mo-ra hazakoltozzenek.

firg_firg 2015.06.08. 08:13:36

@svájci sapka (ch): most se rendelkezik mindenki ;)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.06.08. 08:15:57

@svájci sapka (ch): 2003-ban - hala pont a sulinetnek - mar nagyon sok embernek volt gep. Szuleim is szegenyek voltak, de igy meg tudtak venni.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.06.08. 08:16:39

@firg_firg: Igen, így van. :)
Helyesbítek: a családok többségében még nem volt. Mára fordult az arány.
Így jobb?
:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.06.08. 08:16:55

@svájci sapka (ch): Sot mondok valamit, nalunk valahogy 1995 kornyeken kotottek be a telefont.... Akkor hoztak az egesz faluba, marmitn utcaszinten, addig a postan , a kozseghazan, meg az iskolaban volt kb telefon, aztan ennyi.

tanato 2015.06.08. 08:17:08

@firg_firg: Akinek most nincs az nem nagyon megy külföldre dolgozni,annak a családja közmunkán van.

tanato 2015.06.08. 08:17:54

@tildy[UK]: Úgy-úgy a Sulinetkor lett nekünk is.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.06.08. 08:20:23

@tildy[UK]: Nem kötekedni akarok, de ez függ a szülők (család) korától, anyagi helyzetétől, érdeklődési körétől.
Az én szüleim is csak akkor vettek, amikor eljöttünk. 70 évesen kezdték tanulni az alapokat.
Ha nem jövünk el, nem hiszem, hogy erre költöttek volna.
:)
A kérdésed persze jogos. Nem derült ki, hogy mikor "játszódik" a sztori.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.06.08. 08:22:32

@svájci sapka (ch): Jo de erted, nem volt email... Irta volna, nem votl a csaladban szamitogep. De mind az email letezik mar nagyon regota, a skype se mai dolog, igaz frisebb, de elotte is volt icq, messenger, akar irc...

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.06.08. 08:23:04

@tildy[UK]: :) Nálunk '88 körül. Azóta mennyit változott a világ.
:)

Golf2 2015.06.08. 08:25:50

Gratulálok jól csináltál mindent!

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.06.08. 08:26:27

@tildy[UK]: Ha jön Zebralány,megkérdezzük.
:)
A héten elromlott az apu gépe. Szerencsére, volt otthon másik, egy ismerős beszerelte.
Azon már Win 8 van, az apu meg valami régebbi verziót használ. Kétségbeesés a köbön (már egy napja nem használta a netet).
:)
Telefonon, távirányítással üzemeltük be.

macamuca [IHUN] 2015.06.08. 08:36:42

"Tisztaban vagyok vele, hogy burokban élünk....."
"Tudatosan pozitiv emberekkel veszem magam korul......"

Kik a pozitiv emberek? Akik segítenek fenntartani a burkot?

Félreértés ne essek, nincs bennem rosszindulat a burok miatt es ertekelem az oszintesegedet. De a fentieket gondold at.....

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.06.08. 08:36:56

@svájci sapka (ch): Teamviewer, azota sokkal nyugodtabban alszom:)

puhacica 2015.06.08. 08:41:51

azt a tetves turorudit nem lehetne csak egyszer kihagyni?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.06.08. 08:47:43

@puhacica:
Nem, az enyémben is benne van.
Már bánom...

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2015.06.08. 08:49:44

Sziasztok! Első kiköltözésem 98ban volt, akkor nekünk még vezetékes telefonunk sem volt... De jogos a korrekció, volt már e-mail, csak nem az én ismerősi körömben...

adg 2015.06.08. 08:56:11

@puhacica: tetves?? Az en idomben meg csak natur volt meg olyan, aminek a tengelyeben hitlerszalonnahernyo volt. Na de tetves? Hova fejlodik a tejipar...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.06.08. 08:56:49

@Ödenburger [Hu/At]: Kenytelen voltam feltenni a csaladban, kozeli ismerosoknel, mert kicsit eleem lett a kiirt valamit a szamitogep tipusu szovegekbol :) Imadom oket, de sosem kaptam meg az egzakt infot, mi volt amit kiirt a masina :)

puhacica 2015.06.08. 09:18:38

@adg [Au, Darwin]: a hernyostol a tetves mar csak egy aprocska lepes.

@diggerdriver: nem is ertem. na mindegy.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.06.08. 09:24:30

@macamuca [IHUN]: nyugi mi is igyekszünk itt burokban élni, illetve még folyik a burok-kialakítási munka :) kellemesebb úgy.
@svájci sapka (ch): @tildy[UK]: ez megvan?
www.youtube.com/watch?v=8HDM6ERbBKA
a legtündéribb kisfilm, annyira szívszorítóan humoros és igaz minden másodperce...

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.06.08. 09:40:02

@Réka ‎: Kösziiii. Nagyon jó. Vicces, de valóban így van. ;)

Ginix 2015.06.08. 10:17:00

OFF:
HÁ, elküldtem múlt héten az albán nyaralást, megkaptad? nem gond, h nem válaszoltál, csak azt nemtom, h azért, mert elfoglalt vagy v azért, mert nem ért át.

ON

pappito · http://pappito.com 2015.06.08. 10:23:34

@adg [Au, Darwin]: a sok bevándorló miatt lett igény az új ízekre :)

Golf2 2015.06.08. 10:35:29

@zebralany: Ûgyesen alakitod az életed kiscsíkos a vègèn a tengerpart is összejön biztos.

esban 2015.06.08. 10:35:29

Most akkor kalandvágy, vagy nem kalandvágy..

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.06.08. 10:41:06

Betarcsazos internet, drotpostagalamb megvan meg? Amikor kimentem, az volt itthon. Aztan nekunk kint adsl hirtelen. Akkor lettem fuggo.
az en sulimban volt eloszor sulinet az orszagban. 1995. Bill Gates avatta fel s.k. persze pont az utolso ott toltott napunkon.elotte intramail volt csak.milyen sokat valtozott a vilag.ha akkoriban olyan konnyu lett volna infokhoz jutni, talan kimentem volna en is egyetemre, mint sok osztalytarsam. Nem voltam eleg elszant.

SzZoole 2015.06.08. 10:42:27

@puhacica: Enyire hianyzik?:)))
Lehet,ha szetnezek a fagyaszto legaljan talalok neked 1-2 darabot,amit meg aprilisban hoztunk ki.Azt nem garantalom neked,hogy tetves,lehet kukacos?:)))
Csak vicc volt.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.06.08. 10:44:26

@puhacica: :D :D

de a túró rudi finom! (ok, nem indok azért a hazaköltözésre)

pont a napokban volt egy összehasonlító cikk az orosz túró rudival a táfelspiccen asszem

egyébként érdekes történet, köszönjük zebralánynak

Határátkelő 2015.06.08. 10:45:07

@Ginix: Igen, megjött, csak szokás szerint el vagyok havazva. Bocs!

firg_firg 2015.06.08. 10:46:10

Nem tetves az, hanem makos.

Ezt hivjak marketingnek.

SzZoole 2015.06.08. 10:50:09

@firg_firg: Nem mondod,hogy makos turorudi is van?
Gyomolcsost mar lattam,de a makosrol meg nem hallotam.

macamuca [IHUN] 2015.06.08. 11:06:18

@Réka ‎:
En nyugodt vagyok.
Mondom másként: a burkon kivul is vannak pozitiv gondolkodású emberek.
Megkockáztatom, hogy akinek a körülményei nehezek, dok problémával terheltek es megis képes pozitívan szemlélni az életet, na az a valóban pozitív ember.
Védett korulmenyek között nem nehez optimistának es pozitívnak lenni.
Ugyanakkor ebből nem következik az, hogy a vedettseget, a burkot, annak létét, illetve az igényt utana helytelenitenem. Olyannyira nem, hogy én is szívesen élnék védett körülmények között, burokban

SzZoole 2015.06.08. 11:10:50

@diggerdriver: Az sem lehet rossz,csak a kerdes,hogy turos makkosnak melyik oldalan van az ember:)))

firg_firg 2015.06.08. 11:23:37

@macamuca [IHUN]: Mo-ra a turistak, meg a burokban elo gazdagok mondjak hogy jo hely.

Van ilyen ismerosom, multis fonok, csili-vili irodaban dolgozik, gated community lakoparkban lakik, a varoson kocsival suhan at, a nyomorbol mit se lat.

Igy konnyu optimistanak maradni.

@Zoole[uk]: Nem tudok rola hogy lenne.

2015.06.08. 11:29:05

Anno, talan egy eve, volt egy irasa a Bede Martonnak a 444-en Latin-Amerikarol, az ottani rendszereket hasonlitotta ossze a magyarral. Most kicsit az jutott eszembe. Eddig erre igy nem gondoltam, de valoban fel lehet fogni a letbiztonsagot kvazi egy burokban elesnek is. Foleg, ha azt mondjuk, hogy nagy tomegek elnek allando letbizonytalantasagban. Es ha igy nezzuk, akkor mi is egy burokban elunk, sot meg nagyon sok ismerosom is Magyarorszagon, akinek nincsenek anyagi gondjai. Az persze jo kerdes, hogy kinek mi a burok Magyarorszagon? Kivancsi lennek, hogy pl. Bpetya burokban elonek tekinti-e magat? Es persze kerdes, hogy aki kikoltozik, az onnantol burokban fog-e elni? Magyar viszonyokkal osszehasonlitva legtobb esetben mindenkeppen. De neki mar nem a magyar, hanem az adott orszag viszonyai lesznek az iranyadoak...

Narina 2015.06.08. 12:13:40

@Ödenburger [Hu/At]: Megengeded, hogy valaszoljak?! Bar nem vagyok Bpetya! 2014 ig mi is elvoltunk. Nem fenyesen, de meg voltunk. Ugy is, hogy csak a parom dolgozott. 2013 vegen kozoltek, hogy atszervezesek, nyirbalasok egyebek lesznek Januartol inditjak. Na most a helyzet az, ha azt veszuk addig burokba eltunk, mert kajara es fizetni valora tellet. Masra nem, de nem panaszkodtam. Na ezzel a bejelentessel, meg a volt nej szorakozasaival(nem enyim parome) betelt a cipo, mert egyaltalan nem tudtunk volna kifizetni semmit a nyirbalasok utan. Ott kipukkant a lufink. Kenytelenek voltunk osszekapni amit lehetet es venni egy repjegyet. Szerencsere a tesom segitett, de ezzel nem szamoltunk, igy jobb lett mint vartuk. Most sem erzem, hogy burokba lennek, de mar latom, hogy mashol mennyivel nyugodtabbak az emberek! Lehet nem zsenik es nemelyik kifejezetten buta, lehet sunyik is, de keptelenek elerni azt, hogy ugyan azt a gyomorideget erezzem mint MO.n. Tehat, ha az anyagiakat nezzuk akkor lufink volt, ha az ezzel jaro rengeteg stresszt es aggodast is, hozza vesszuk akkor meg nem.

Mr Long 2015.06.08. 12:28:11

Mindenki burokban el mindenhol, mert direkt elutasitja a kellemetlen ingereket.

Golf2 2015.06.08. 12:28:57

@Narina: És hová sodort a luftballon?

Ginix 2015.06.08. 12:34:32

@Határátkelő: ok, semmi gond:) majd szólj, h a képek átmentek-e rendesen!

**mimi** 2015.06.08. 12:43:04

@Dragonlady (Bp, Hun):
betárcsázós internet....úristen de régen volt...tán igaz se volt! :)

2015.06.08. 12:44:12

@Narina:

Azt gondolom, amit leirtal, az nem a burokban eles... Meg csak nem is a letbiztonsag. Akinek pl. van egy tehermentes ingatlana, nincs hitele (vagy ha van, akkor a megtakaritasai boven fedezik a hitelosszeget), es van annyi megtakaritasa, hogy 6-12 honapot is siman kihuzzon a haztartas, akar 0 bevetellel is, az talan mar kicsit burokban el. Az en fogalmaim szerint valami hasonlo a letbiztonsag. Amikor tenyleg nem kell azon izgulni, hogy mi van, ha mindketten egyszerre kerulunk utcara. A te helyzeted a leiras alapjan azert ettol messze volt. Viszont en sok embert ismerek, aki hasonloan el ma Magyarorszagon, es mielott barki ezzel jonne, egyikuk sem politika kozeli ember.

**mimi** 2015.06.08. 12:44:15

@DavidT:
na de most van valami újdonság...valami pöttyös guru vagy mijafene (naggyon finom!!!! :)

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.06.08. 13:00:22

@Ginix: izgatottan várjuk :)

@**mimi**: annyira nem új az talán, de igen ... szeretem azt is

de az orosz túró rudit még jobban :)

Evain 2015.06.08. 13:07:23

Nem tudom miért kell a túrórudi témát lehúzni. Szerintem teljesen egyszerű a képlet. Mára a túrórudi a kiköltözők nemzeti jelképévé vált. Kb mint a hollandoknál a stroopwafel. Ami szerintem borzasztó. Meg kvázi minden második általam megkérdezett holland szerint is. Ettől függetlenül ugyanúgy téma, mint nálunk a rudi.

Holott lehetett volnanemzeti jelkép a Meggy Márka is :D Vagy a Traubi szóda. Vagy papucs orrán pamutbojt, csak az nem ehető.

Narina 2015.06.08. 13:18:01

@Golf2: Albion(Norwich, UK) :)
@Ödenburger [Hu/At]: Na ezert irtam lufit es nem burkot! Tetszik tudni nekem olyanom sose volt. Legfeljebb meg anyam hasaban. Csak tudod addig viszonylagos biztonsagba voltunk erre mondtam a lufit. Annak viszont orulok, hogy van akinek jobban megy mint nekunk ment! Szerintem nekunk utra kellet kelnunk igy a szalakat ugy mozgattak az istenek, hogy el is induljunk. Noverem mindig azt mondja(ezt a nezetet osztom en is) "Ha nem abban hiszek, hogy mindennek oka van az eletembe akkor kenytelen vagyok azt hinni valaki odafont nagyon utal"

Golf2 2015.06.08. 13:18:08

@Ödenburger [Hu/At]: 12hónapot kihúzni az kb 3M forint,az már burok? Szerintem 50M-tól kb lehet burokról beszélni+lakás.

Ugyandehogy (törölt) 2015.06.08. 13:23:44

@**mimi**: meg 4ezerért havi 16 óra internet:)))

úristen, a dpg-re emlékszik még itt más is:)))

2015.06.08. 13:29:31

@Golf2:

Kinek mennyi. Szerintem a "no hitel es 3 milla a bankszamlan" azert mar egy igen biztonsagos forgatokonyv ma Magyarorszagon. Es nemcsakhogy nem megvalosithatatlan, de meg csak nem is gondolnam egy extrem ritka esetnek. Persze ki mennyit kolt havonta, az sem mindegy.

SzZoole 2015.06.08. 13:31:06

@Evain: "Holott lehetett volnanemzeti jelkép a Meggy Márka is :D Vagy a Traubi szóda. Vagy papucs orrán pamutbojt, csak az nem ehető."

A makkos cipőt se felejtsük ki a '90 évek nagy divatját:)
Hozza teszem,hogy itt ujra divat lett.

Cyrus Sabien 2015.06.08. 13:32:23

"A másik, ami zavar az az átlagember, illetve a problémái. Tisztában vagyok vele, hogy mi burokban élünk, de nem kell messzire mennem, hogy lássam egy átlagember problémáit. Ez engem igenis zavar."
Ezt maximalisan aterzem. Valami ilyesmi tortent velem is amikor elkoltoztem Bp-rol.

2015.06.08. 13:34:11

@Narina:

Van akinek menni jobb, van akinek maradni. Engem egy dolog szokott zavarni, ha valaki uámolyan altalanos igazsagkent talalja, hogy Mo. elhetetlen es neki emiatt mennie kellett. Ez szamomra mindig is egyertelmuen a sajat lelek nyugtatagtasa magyarazkodas utjan. Mivel szerintem elsosorban senki nem tartozik magyarazattal, amiert elmegy. Vagy amiert hazamegy. Vagy amiert ismet elmegy. Kinek itt kell megtalalnia a helyet, kinek mashol. Es jol van ez igy, nem kell minositeni egyik esetet sem, mindegyik pont annyira jo dontes lehet. De ettol meg Mo sem nem sz.r es elhetetlen, sem nem a vilag legjobb helye. Egyszeruen egy orszag, ami szerintem elheto, a problemak ellenere is, amik egyebkent szep szamban vannak, sajnos.

SZIZS 2015.06.08. 13:37:52

Na ne kövezzetek meg de még egy kis érdekesség a Rudihoz. A mi fiunk Túrórudi függő, de csak Magyarországon!!! Ha megyünk haza a család feltölti az otthoni hűtőket Rudival mert olyan étkezés nem létezik ami után nincs Rudi!! Itt Angliában a Rudi szóba se kerül, ha látunk a török, lengyel, vagy román boltban a szeme se rebben. Úgy néz át rajta mintha sose látta volna! :)))) Az írás tetszett, nincs abban semmi kivetni való ha valaki nem a körülményei miatt költözik külföldre, hanem kalandvágyból.

Narina 2015.06.08. 14:00:06

@Ödenburger [Hu/At]: No meg, hogy ki mennyit keres! Szerintem 180-bol havonta(ja ezt ugy vedd, hogy tavaly novemberbe lejart volna a gyes ami ebbol 25 ezer volt es a megnyirbalasok utan kapott volna 100-120at), ugy, hogy fizetni kellet mindent, ket felnott es gyermek ellatasa mellet felre tudsz rakni 3 millat akkor nagyon ugyes vagy. Ugy, hogy hittel nem volt csak fizikai munkat vegzo emberke. Valamint egy munkara nem "jogosult" anyuka! Nem mondom, hogy lehetetlen, de egy kukas nem keres fenyesen igy erre nem latok realis eselyt.

Narina 2015.06.08. 14:00:11

@Ödenburger [Hu/At]: Na ebben egyet ertunk! Nem az orszaggal volt nekem se a fobajom, ha lett volna eselyem munkara akkor plane nem. Viszont azt vedd alapul, hogy 2013 vegetol 2014 juliusaig 587 oneletrajzot kuldtem el es erre 2 db valasz jott. Mindketto elutasito. Szerintem ez rossz arany. Ezert mondtam, hogy nekunk valszeg le kellet lepnunk, mert semmi nem akart osszejonni. (a lakoit hagyjuk, mert azzal viszont volt gondom boven)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.06.08. 14:16:56

@tildy[UK]: "1995 kornyeken kotottek be a telefont." Nálunk 96-ban.És nem falun, hanem Óbuda hegyvidéki részén.
Nem felvágok, csak írom, hogy máshol se volt jobb a helyzet.Egy telefon-áthelyezésre 16 évet kellett várni.
Addig volt a postán a levélfeladás, majd később az utca végén a bedobós budi,...
Bakker, ha itt mondanám valakinek, aszinné, hogy nem jól tudom a nyelvet és 16 óráról beszélek...
:-)))
És még onnantól kezdve is volt nekem 10 év copás a betárcsázós nettel, mert hogy szolgáltatni se tudtak felénk, meg pénzünk se volt a horror-havidíjakra.
Átkozott kőbalta korszak... :-(

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.06.08. 14:22:44

@tildy[UK]: Jaja, nekem is mindig ilyeneket mondtak.Na nem szülők, hanem ügyfél, rokon ismerős.Aztán, mikor visszakérdeztem, hogy mit írt ki, jött a válasz, hogy azt nem t'om, leokéztam...Hát bazz... :D

Mr Long 2015.06.08. 14:23:02

@Zoole[uk]: Es szurke melegitovel...

Sanz 2015.06.08. 14:34:08

Én csak egy mondathoz fűznék megjegyzést (nem a posztoló kapácsán, hanem úgy általánosságban a magyar viszonyokra rávilágítva):
"Jelzem, nem szeretek politizálni, és én lennék a legboldogabb, ha nem kéne vele foglalkozni. De mikor a saját bőrömön érzem egy-egy intézkedés hatását, akkor nem tudom kivonni magam belőle. Itt kell orvoshoz járnom, a fiam itt tanul, itt intézem az ügyeket, itt fizetem az adókat és nyugdíjjárulékot… Nem hiszem, hogy részleteznem kéne."

Pontosan azért KELL politizálni, mert ha nem politizálnak aktívan az emberek - ahogy ez történt az elmúlt 25 évben Magyarországon -, akkor olyan döntéseket fog rájuk kényszeríteni az ország vezetése, amit nem akarnak. Az állampolgári részvétel a jó politika alapja, ezért halad jobban Nyugat-Európa a szegényebb országoknál.

Golf2 2015.06.08. 14:42:43

@Narina: jól fenn van ez a Norwich legalábbis teló tèrkėpen.Biztos nyugis hely.Volt elöre állásigéret vagy helyben sikerült találni?

SzZoole 2015.06.08. 14:49:06

@Mr Long (UK): ja ja,makkos cipő fehér zokni,piros csikal a szaran es susugos najk(Nike) vagy zizegos addios(adidas):)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.06.08. 15:01:16

@Zoole[uk]:
Elképzeltelek benne...
Stimmel:)))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.06.08. 15:10:35

@Golf2: "12hónapot kihúzni az kb 3M forint,az már burok? "

Havi 250 ezer, egy családnak az épp csak a létminimum (Pesten, vagy nagyvárosban). Kb.2 db sz@r 120 ezres fizetés, meg egy kis családi pótlék és faresz.
50-70 ezer albérlet, 80-100 ezer kaja, 40-60 ezer rezsi és alig marad még valami közlekedésre, ruházkodásra, egyebekre.
1 hónapra 3 millió forint, na az már burok...!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.06.08. 15:11:37

@~~Babette~~: Jaja, nagyon dinka volt az a madár... :D

Golf2 2015.06.08. 15:12:14

@SZIZS: nem látott már rég túròt rudi azòta adalékrudinak kéne hívni.

Furos 2015.06.08. 15:12:19

@diggerdriver: Raman meg egy arannyal futatott, fujt sargarez nyaklanc as hianyzik a teljeseghez. )))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.06.08. 15:15:44

@Ödenburger [Hu/At]: Ne haragudj már meg, Sniccel, de rohadtul kíváncsi lennék, hogy mit mondanál, ha mondjuk Vásárosnamény környékén élnél és ukránba' járnál át melózni...
Osztrák gempából Magyarországon élni, na annál nagyobb "dőzsölést" el nem tudok képzelni...
Még a norvég vagy dán takkerek is csak jelenthetnének neked...
:-)

esban 2015.06.08. 15:20:20

@~~Babette~~: :O ez most komoly? en mikor ezekrol a plakatokrol olvastam valamikor a 444-en, azt hittem, csak viccelnek. Most hogy szembesultem vele hogy tenyleg kiraktak, teljesen le vagyok sokkolva.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.06.08. 15:23:21

@Furos:
Azaz. Amivel a vezérbikát kikötik:)))))))))))

firg_firg 2015.06.08. 15:31:24

Tessek, itt egy bolod, optimista csalad, burokban fenott gyerekekkel:

194.33.69.87/image/article/main/.660x1200/71302.jpg?lavid=198951

2015.06.08. 15:44:44

@geegee:

Akkor is ezt mondanam, annyi kulonbseggel, hogy akkor en is mozdulnek, ha helyben nem lenne semmi lehetoseg. De egyebkent elotte Pesten sem eltem rosszabbul. Valoszinuleg szerencses csillagzat alatt szulettem... Pedig otthonrol egy kanyi vasat nem kaptam, ami jott, az azert jott, mert megdolgoztam erte, nem keveset. Egyszeruen jo szakmat sikerult valasztani (kenyszerbol lettem informatikus, eredetileg teljesen mas palyara keszultem), es sikerult jo cegeket, multikat kifogni az eletem soran, ahol megbecsultek a munkamat, azt, hogy ha kellett, 2 napig szo nelkul bent ultem, max zuhanyozni mentem haza. Ezert vagyok kicsit szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy Mo-on nem lehet. Biztosan kell szerencse is, de ha kemeny dolgozol, es eleg rugalmas vagy, hogy barmikor valtsal (akar varost, akar szakmat, akar szakteruletet, amit eppen kell), akkor lehet. Tenyleg nem raktak nekem sem semmit a fenekem ala, es megis ott vagyok, ahol vagyok.

Ugyandehogy (törölt) 2015.06.08. 16:07:00

@geegee: hu hat en birtam, klassz talalmany volt akkoriban.

Ugyandehogy (törölt) 2015.06.08. 16:08:30

@firg_firg: maskor legyszi mondd, h ki van rajta, nehogy megnyissam.

adg 2015.06.08. 16:15:06

@Sanz: basszus, pont ezt mondom ezer eve. Keves akkora baromsag van, mint az "en nem politizalok" hozzaallas, tarsulva a politikusok es donteseik folytonos szidasaval.

A politika egyszeruen a kozugyekkel valo foglalkozast jelenti, nem azt hogy orban vagy vona vagy nem is tudom, van valaki a masik oldalon is? Mar helyi szinten a sajat, szukebb kozossegben is meg lehet talalni az ertelmes celokat, amikbol kesobb par dolog felszivarog a nagypolitikaba.

Ma peldaul peticiot irtunk ala, mert az onkormanyzat egy uj kavezot epit a varos legjobb partjara, es hogy ne legyen konkurencia, ujra akarjak palyaztatni a mar meglevo kis arusok engedelyeit. Ez nyilvan azzal jarna, hogy Jenonek ugrana az engedelye. Jeno arulja a varosban a legjobb kavet, maga szerzi be a vilag kulonbozo helyeirol a babot es maga porkoli. Ezen a helyen egy lakokocsibol arul, es a forgalma nyilvan nem veszelyeztetne az uj kavezot, de megis ki akarjak csinalni.
Szoval most szepen gyulnak az alairasok, es az emberek az egesz cirkuszt a jelenlegi varosvezeteshez kapcsoljak ugye. Ez kihatassal lehet a kovetkezo valasztasokra, igy a politikusok kenytelenek foglalkozni a kerdessel, merlegelni, esetleg ujraatgondolni.
Ha nem erdekel a politika senkit, akkor jenonek annyi, a varos meg azt csinal, amit akar.
Na mndegy.

wuaaa 2015.06.08. 16:24:15

@Ödenburger [Hu/At]: "..ha kellett, 2 napig szo nelkul bent ultem, max zuhanyozni mentem haza.."

Ez kell ahhoz, hogy "megbecsüljék a munkádat", ahogy te mondod?
Máshol elég a munkaidő alatt jól teljesíteni.
Én is elkövettem ugyanilyen hibát huszonegynéhány évesen és én is azt hittem, hogy megbecsülik a munkámat. Hát l•f@szt. Magam alatt vágtam a fát. Soha többé.

Mr Long 2015.06.08. 16:25:30

@Ödenburger [Hu/At]: Azert kiskorodban csak raktak szeket a feneked ala. :D

SzZoole 2015.06.08. 16:26:37

@firg_firg: Dáá szíííp roma csálád:(((

2015.06.08. 16:35:03

@Mr Long (UK):

Nem volt, apam sajnos gyereket csinalt a kisszek helyett, pedig ma mar biztosan sokan jobban orulnenek, ha kisszeket csinalt volna... :D

Mr Long 2015.06.08. 16:35:52

@wuaaa [nor]: Nekem.is volt olyan, hogy deltol nyomtam hatig, majd haza, tixkor vissza es reggel hatkor haza. Pihi idoben hivhattak telefonon barmikor es akkor ules a gep ele, vagy be a kocsiba es tuz az epitkezesre. Mindezt szotlanul, igaz egyszer kertem erte emelest. Bar ezt elore tudtam, hogy ezzel jar a melo idonkent es kulonben 7/24-ben erhetonek kellett lennem.
Ez melo adott olyan tapasztalatot, amit maig ertekelnek az angol kollegaim, igaz ez Mon volt.

2015.06.08. 16:40:37

@wuaaa [nor]:

Nekem utoljara kb. 3 honapja volt, hogy bejottem reggel 6-ra dolgozni (mar pittyegett a telefonom hajnalban, ugyhogy tudtam, hogy nagy baj van...), es masnap delben mentem haza. Ez benne van a szakmaban, ha baj van, akkor altalaban nagy baj van. Es ilyenkor nem szep eloadni a munkavallaloi jogaidrol elore megirt kiselodasodat, ilyenkor erdemesebb kussolni es dolgozni. Es ezt nekem eddig az osszes munkaadom ertekelte is. Igaz, hogy szabira is ugy megyek, hogy velem a laptop es barmikor hivjatok nyugodtan, nem gond, de cserebe a ceg is pont ennyire rugalmas, ha barmi keresem van.

firg_firg 2015.06.08. 16:42:48

@Ödenburger [Hu/At]: Neked hala ma uj kifejezessel gazdagodtam:

KENYSZERINFORMATIKUS

Azert ajanlom, hogy az interjukon errol a dolgorol melyen halgass. :DDDDDD

tanato 2015.06.08. 16:49:44

@esban: A plakátok komolyak sajnos és aki megrongálja őket már viszik is be a Rendőrségre egy éjszakára fogdába.Ugyanis civilruhás zsaruk vigyáznak a plakátokra,párosával,egy plakát két civilruhás.Bár a bűnözőkre figyelnének ennyien.

wuaaa 2015.06.08. 16:50:56

@Mr Long (UK): Nekem se büdös a munka, két munkahelyem van. De ahol a főnök elképzelése az, hogy ő amikor elindul haza, akkor te még ott maradsz amíg kell, hogy mire ő reggel jön, már minden rendben legyen, hát az .... fail. Nyilván ez pozíció/feladatspecifikus dolog, de fixmunkaidős esetben ha ez kell egy munkahelyen a megbecsüléshez, az szerintem nagyon nem oké.

2015.06.08. 16:51:48

@firg_firg:

Rohogsz rajta, de tenyleg igy volt... :) Az egyetemen, ahova jartam, megszunt a tanulmanyi jogviszonyom (nem sikerult jol az elso 2 evem... :), es volt 2 honapom, hogy valamit talaljak, kulonben elvisznek katonanak (nem vagytam Szabadszallasra es Aszodra sem...). Egyetemre mas szakra mar nem tudtam felvetelezni, mert az mar reg lejart, viszont a kozelben epp indult egy nappali, iskolarendszeru OKJ-s rendszerinformatikus kepzes. Elotte is sokat buzeraltam a Linuxot, gondoltam, bajom nem lehet, ha elvegzem, a katonasagnal tuti jobb, es max az alatt meg kitalalhatom, hova tovabb. Aztan nem lett tovabb. :)

2015.06.08. 16:54:38

@firg_firg:

Ilyen ez a popszakma, tudja, elfogadta. Viszont a gyerek szuletese utan otthon voltam tobb mint harom hetet, es azt is szo nelkul irta ala a fonok. Valamit valamiert.

Mr Long 2015.06.08. 16:59:21

@wuaaa [nor]: Non-stop epitkezesen vezettem a munkat. Nem a fonokom helyett dolgoztam.

@Ödenburger [Hu/At]: Volt szobatarsam volt igy. Befejezte a kozepsulit, vagy technikusut, de nem akart melozni. A munkaugyi kozpont elkuldte angol tanfolyamra, amit hellyel-kozzel latogattak. Utana sikerult neki a nyelvvizsga, majd felvettek angol nyelvu mernokkepzesre. A mestert mar netben kezdte, ahova szinten poenbol jelentjezett. Ha akkor elkezd technikuskent dolgozni, most nem azt csinalna tuti, amit.
Ha ket eve nem jovok ki "poenbol" ha mar felvettek ide melozni, akkor nem is kaptam volna meg a mostani pesti allasom.

wuaaa 2015.06.08. 17:00:33

@Ödenburger [Hu/At]: Ha úgy érzed, egyforma az aránya a valamit valamiértnek, akkor nincs is ezzel gond. Általában nem így szokott lenni.

SZIZS 2015.06.08. 17:08:21

@Golf2: Ez ügyben nem tudok nyilatkozni mert én nem eszek Turóudit. :))))

2015.06.08. 17:19:10

@wuaaa [nor]:

Ha nem ugy ereznem, akkor nem dolgoznek mar itt. Az elso munkahelyemen ERP rendszert kellett uzemeltetni tobb helyszinen, es meg a fejlesztesebe is bele kellet folyni. Kis magyar Kft, brutto 72.000 Ft volt a fizetesem, es ezert altalaban napi 10 orakat dolgoztam, es neha hetvegen is. Mindez 2000-2001-ben. En ott is azt ereztem, hogy korrekt a dolog, mert cserebe sokat tanulhatok, es szakmai referenciat szerzek. Es amikor vegre valtani tudtam, kiderult jol gondoltam, mert pont azokra volt szuksegem, hogy bekeruljek az egyik legnagyobb multi IT osztalyara, amiket korabban a kis magyar cegnel tanultam. Szivas volt az a 2 ev, de siman megerte.

De azt gondolom, aki itt kommentel, azoknak joresze megelte ugyanezt a kikoltozeskor, mindenhol nehez az ujrakezdes. En ilyen szempontbol szerencses voltam, nekem csak kis visszalepes volt az elejen a kinti melo, es az is csak anyagilag, szakmailag nem.

Mr Long 2015.06.08. 17:35:52

@Mr Long (UK): Nem netben, hanem nemetben...

esban 2015.06.08. 18:01:53

@tanato: En ezt el se hiszem de komolyan. Mi ertelme?? Holnap megyek haza, majd jol korulnezek. Meg eszek turorudit.

Amugy tenyleg holnap megyek haza, ha valakinek uk-ben letkerdes a turorudi szoljon, egy het mulva tudok szallitani.

KoNor_engineer 2015.06.08. 18:03:11

"A másik, ami zavar az az átlagember, illetve a problémái. Tisztában vagyok vele, hogy mi burokban élünk, de nem kell messzire mennem, hogy lássam egy átlagember problémáit. Ez engem igenis zavar."

Kis naiv, azt hiszi hogy...
Az hogy látod a problémát, és hogy át is érzed / fel is fogod, az két különböző dolog. Mivel burokban élsz, nem is tudsz azonosulni a problémákkal - miért is tudnál (az elektromágneses sugárzásból is csak a fényt látod, pedig van ott még sok más is)? Eléggé unszimpatikus és lekezelő, hogy zavar az "átlagember illetve a problémái": ha a populáció eloszlását nézzük, akkor az 'átlagember' van többségben, míg Te a 'kisebbséghez' tartozol. Csak hogy tudd hova rakni magad.

DieNanny CH 2015.06.08. 18:56:41

@Dragonlady (Bp, Hun):

Én is először csak néztem, mert senki nem volt ismerős, aztán megláttam a családfő fejét... (Aki honatyánk.)

SzZoole 2015.06.08. 19:00:01

@esban: Esetleg cigit lehet kerni?
Csak vicc volt.

Határátkelő 2015.06.08. 19:18:05

@Zoole[uk]: Ezt én most kimoderálom és nem az Istenkirály miatt...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.06.08. 19:20:15

@Ödenburger [Hu/At]: Hát jó... :-)
Tény, hogy szerencsével könnyebb ez is...

SzZoole 2015.06.08. 19:25:59

@Határátkelő: Miert,ebben mi serto volt,barkire nezve is.

Határátkelő 2015.06.08. 19:29:48

@Zoole[uk]: Komoly irodalma van ennek szerintem.

puhacica 2015.06.08. 19:35:32

@Evain: a kikoltozok nemzeti jelkepeve??? :D

SzZoole 2015.06.08. 19:41:59

@Határátkelő: Ahogy gondolod,bar szerintem semmi valotlant nem alitottam a szarmazasat tekintve,pont ugy is viselkedik.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.06.08. 19:48:33

@Evain: @puhacica:
Szerintem az öltözködés legalja, aminél nincs visszataszítóbb az a hasitasi.
Az övtáska mindent alulmúl. Annál nincs lejjebb.

tanato 2015.06.08. 19:49:36

@esban: Az értelme az hogy megmutassa a hatalom,hogy amit ő eltervez és végrehajt az ellen nincs apelláta.Mint a vasárnapi csukvatartás esetén.

Határátkelő 2015.06.08. 19:53:20

@diggerdriver: Azért a barna műbőr férfiszandál fehér frottírzoknival erős konkurencia.

2015.06.08. 19:55:52

@Ödenburger [Hu/At]: "Anno, talan egy eve, volt egy irasa a Bede Martonnak a 444-en Latin-Amerikarol, az ottani rendszereket hasonlitotta ossze a magyarral."

Azt egyszer mindenkinek el kellene olvasnia. Szomorú a végkövetkeztetés.

2015.06.08. 19:58:10

@Mr Long (UK): Ha ez tényleg így lenne, senki sem menne külföldre. És nemcsak a magyarokról van szó. Mármint az én jelentésemben a burok azt jelenti, hogy kizársz mindent az életedből, ami "büdi" v. esetleg rossz közérzetet vált ki belőled. Lehet, hogy ők csinálják jól, és azok rosszul, akik meg mindig mindenen idegeskednek.

esban 2015.06.08. 20:10:27

@Zoole[uk]: Természetesen, munkát is adok mellé, de csak olyat, ahol nem kell tudni angolul. Sőt közben természetesen megszállhatsz nálam és mindent én fizetek. Megfelel? :)

esban 2015.06.08. 20:10:29

@tanato: Azt gondoltam netalán néhány jobbik szavazót próbálnak becserkészni. Undorító.

SzZoole 2015.06.08. 20:11:03

@Határátkelő: Azt is lehet uberelni.Kepzeld el azt amit Te le irtal plusz bokaig ero halasznadrag,szines kockas ing a nadragba behuzva es a nadrag a melle aljaig felhuzva.
A mi nap lattam a repteren,azt sem tudtam,hogy sirjak vagy nevesek,de nem csak,hanem rajtam kivul tobb szaz ember.

Mr Long 2015.06.08. 20:11:34

@diggerdriver: Jaj, ilyenekkel talalkoztam. A legszebb, amikor a strandon uvolt, hogy mekkora lehuzas ezer forint ket korso sorert...

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: A kulfoldiek nagy resze is elutasitja a rosszat es kikerulik a hajlektalanokat, nem foglalkozik politikaval, mert "hazudnak csak", stb

2015.06.08. 20:11:44

@Ödenburger [Hu/At]: "Egyszeruen egy orszag, ami szerintem elheto, a problemak ellenere is, amik egyebkent szep szamban vannak, sajnos."

A problémák ott kezdődnek, hogy a valódi problémákra nincsenek megoldások, bábszínház, amit művelnek a politikusok. Ezt "természetesen" pénzzel részben tudod orvosolni, hiszen jársz magánkórházba, a gyerekedet magániskolába járatod, olyan életszínvonalon tudsz élni, hogy nem azon aggódsz, kitudod-e fizetni a számláidat. Az egyetlen probléma ezzel az, hogy megvalósulhat az, mi az általad is említett cikkben van. Ha tömegek vegetálnak, nem is értem, hogy mitől várunk gazdasági fejlődést.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.06.08. 20:11:49

@Határátkelő:
Erős konkurencia de nem viszi el a pálmát.
Láttam már olyan hasitasit amit a repülőtéren fizetős poggyászként engedtek volna át. Engem valahogy a sérvkötőre emlékeztet.
Valami brutál...

2015.06.08. 20:15:45

@Mr Long (UK): Miből gondolod, hogy a magyarok és a külföldiek többsége élből elutasítja a rosszat? Ismersz pár száz embert, és olyan minimális merítésből hozod ki ezt a végkövetkeztetést? Vagy az emberi természetből indulsz ki?

Mr Long 2015.06.08. 20:27:32

@diggerdriver: A hasitasi fasza, nekem is mikor nem oltonyozok, akkor hordom. Ami a gaz, az autostaska.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.06.08. 20:34:44

Hölgyek, Urak, egy kérdés, van itt biztos sok háziember, háziasszony:

A magyar paprikafélék (televíziós vagy lecsónak való) meddig bírják megvásárlás után?
Mondjuk 1-2 7, vagy akár egy hónap is?Hűvös hely kell neki, vagy mindegy?Netán fagyasztóba kell tenni?
L'ecsó lenne a végeredmény javarészt...

nyuszigonosz 2015.06.08. 20:39:59

@geegee: A hütöben akár két hétig is, de lefagyaszthatók: belsejét kiszedni, és vagy féldarabokat vagy akár csíkokra vágva bírja fagyasztót és kiszedve nyugodtan hasznalhatod lecsónak vagy fözésre is.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.06.08. 20:40:27

@diggerdriver: Miért, mi a baj vele?Hová tegyem az irataimat, pénztárcát, telefont, kulcsokat, pézsét, apró sz@rokat.Nincs annyi zsebem, meg lehúzná a gatyámat...Akkor?

Meg mi a baj a zoknis-szandállal is?Ha valaki úgy érzi magát jól, hát lelke rajta.Még mindig sokkal inkább, mint izzadt meztelen lábfej, amibe beletapad az utca pora...

Mostanában mindenki ilyen toleranciabajnok?
:-))))

**mimi** 2015.06.08. 20:43:01

@geegee:
Nem sokáig bírják, sima hűtőben kb 5-7 nap.
A legjobb ha egy nagy mennyiségű lecsó alapot csináltok, és azt be a mélyhűtőbe adagokban elcsomagolva.
A másik lehetőség amit ismerek, befőttes üvegekben elrakva, úgy hogy ellepje olaj.

Mr Long 2015.06.08. 20:57:00

@geegee: Angliaban nem nezik ki a melost, ha szakadt melosruhaban megy vasarolni, De ha szandal-zokniban, akkor az mas. Btw az afrikai nepviseletet, a zokni-papucs kombot hova tegyuk?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.06.08. 20:58:53

@Mr Long (UK):
Egy világ omlott össze bennem...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.06.08. 20:59:49

@Mr Long (UK):
Nekem van autóstáskám csak nem hordom. Itthon viszont kiváló irattartó.

Határátkelő 2015.06.08. 21:02:01

@Zoole[uk]: Ezt nem merem elképzelni. :D

puhacica 2015.06.08. 21:05:41

@diggerdriver: en a turorudira reagaltam, de ha mar: van ovtaskam, hordom is.

@geegee: zokni-szandi tolerancia: senki nem mondta, hogy nem lehet hordani. hordja mindenki, amennyit akarja, kedves egeszsegere. attol meg szerintem lehet utolso latvany, nem?

apropo, az miert olyan egyertelmu, hogy mindenkinek izzados a laba?

SzZoole 2015.06.08. 21:07:15

@Határátkelő: Legkozelebb ha ilyet latok,keszitek egy lesifotot a telefonomal es elkuldom neked:)))

bpetya75 2015.06.08. 21:09:14

@Ödenburger [Hu/At]:

Igen, burokban élőnek tekintem magunkat. A burkunkat élő Istenhitnek hívják.

Nem a család tette alánk az életünket, bár segíteni sokat segítettek, amikor nagyon rezgett a léc. Visszatekintve az eddigiekre, az is elég egyértelmű, hogy nem a szerencse gyermekei vagyunk, hanem Istené. Pont tegnap beszéltünk róla, hogy milyen hálásak lehetünk annak a végtelenül rosszindulatú öregasszonynak, akinek köszönhetően évekig gyomoridegünk volt, de aki nélkül megragadtunk volna Kaposvár belvárosában egy sokkal sivárabb életben. Nekünk itthon van dolgunk, mi itt igyekszünk boldogulni, egyelőre sikerrel. Öcsém Finnországban, sógorom Floridában, sógornőm Brüsszelben, húgom és ifjabbik sógorom szintén idehaza teszik ugyanezt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.06.08. 21:27:03

@puhacica:
Még egy világ omlott össze bennem...:))))))))))))))))))))))))))

tanato 2015.06.08. 21:37:48

@esban: Igen ez már a legalja a gyűlöletkampánynak.

tanato 2015.06.08. 21:39:03

@bpetya75: Hű de nemzetközi családod van.Igazi internacionalisták vagytok.

2015.06.08. 22:16:51

@bpetya75:

köszönöm! :) én is valami hasonlót éreztem veled/veletek kapcsolatban! :)

macamuca [IHUN] 2015.06.08. 22:26:33

@esban:
Szeretnek én is pályázni eme lehetőségre, mindössze 2 keresem lenne:
1: remelem, nem minimálbéres melóval akarod kiszúrni a szememet??
2: magyaros ételeket készítesz nekem, természetesen napinta frisset-mast.

:)))))))))))))))))))))

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.06.08. 22:57:29

@geegee: én lehet, hogy a kész lecsót fagyasztanám le inkább? - nem próbáltam még, mások majd megmondják, hülyeség-e :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.06.08. 23:03:39

@Dragonlady (Bp, Hun):
Anyósom csinálja úgy.
Ha a paprikát lefagyasztod az felengedés után olyan plötyedék lesz.
Nehéz már belőle lecsót csinálni. Viszont a kész lecsóban már eleve plötyedék a paprika és az nem változik felengedés után sem.
Anyósom kis műanyag dobozokban porciózza. Egy doboz kb három tányér. Ez családonként változhat.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.06.08. 23:08:56

@**mimi**: Kösz a tippet hozok otthonról egy pár mázsával, valahogy kicsit meg kell majd növelni az élettartamát... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.06.08. 23:09:57

@Mr Long (UK): Hát ja.Télen, aki otthon zoknipapucsban mászkál az a legalja...Még ha csak a négy fal között, akkor is. :D

Mr Long 2015.06.08. 23:10:15

@Dragonlady (Bp, Hun): Fater fozott egy nagy adagot, olyan 20 litert, majd befottes uvegbe eltette, mint a lekvart. Utana ott sorakoztak a kamraban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.06.08. 23:10:45

@puhacica: Van az a meleg, amikor mindenkinek izzad a lába, akár bevallja, akár nem...

Mr Long 2015.06.08. 23:11:35

@geegee: Nana, ok a varosban is!

kék madár 2015.06.08. 23:12:08

@bpetya75: azert a jo videki levego meg a termeszet kozelsege is biztos segit, en pesten a sok donteshozo kipufogogazat belelegezve biztos vernyomasproblemakkal kuzdenek

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.06.08. 23:14:58

@diggerdriver: @Mr Long (UK):
tényleg, befőzni is lehet.
várom már, hogy helyrejöjjön a gyomrom, a paradicsomos cuccoktól még mindig kikészül, pedig nagyon szeretem a lecsót is.

Furos 2015.06.08. 23:15:53

@diggerdriver: Zolika ott bujik a kis gombolyuseg mogott a bal szelen :)

blackhairlady 2015.06.08. 23:19:04

@diggerdriver: Az ovtaska szerintem jo dolog, csak azt is, mint minden mast tudni kell hordani. Nem a hason, a polo felett jo szorsra osszehuzva, hanem a derekon, kozelebb a fenekhez, lazabbra engedve.
A zokni-szandal kombi engem nem zavar, de a mezitlabas sem. Mindenkinek mashol van a turokepessege:))
A sort ferfiakon is meg nokon is oK, bar ferfiakon jobban tetszik ha terdig vagy az alatt ero, de akinek jo labai vnnak az viselje a rovidebbet is.
Nalam a higenia sokkal tobbet szamit mint hogy ki mit hord.

blackhairlady 2015.06.08. 23:20:49

@geegee: A kesz lecsot fagyaszd le, adagokba, zacsiban. Nagyon finom felengedes utan is.

2015.06.08. 23:22:14

Mi ez a divatblog, mar megint a szandalzokni a tema? :D

blackhairlady 2015.06.08. 23:24:25

@Mr Long (UK): Az a baj ezzel, hogy szalicilt kell ratenni, es az mar kicsit valtoztat az izen, es joval olajosabban kell sutni, mert kulonben nem all el. Mi is igy csinaltuk amig nem volt nagyobb fagyasztonk, de utana mar csak a fagyoba ment. aztan lehet, hogy csak en beszeltem be magamnak az izvaltozast:)

Otthon vagy mar? Irigyellek egy picit most Pest miatt, mostanaban tudatosult bennem, hogy az iden nem megyunk haza, raadasul a fiamnak haza kell mennie, nem kapta meg a vizumot, igy duplan szar:(

kék madár 2015.06.08. 23:25:03

@blackhair-lady:
"de akinek jo labai vnnak ..."
"Nalam a higenia sokkal tobbet szamit mint hogy ki mit hord"
szoval a jo megjelenes megiscsak szamit :)

blackhairlady 2015.06.08. 23:29:54

@kék madár:Persze, hogy szamit, de nem kovetelmeny. A buz mentesseg viszont igen.

2015.06.08. 23:34:59

@blackhair-lady: "A sort ferfiakon is meg nokon is oK, bar ferfiakon jobban tetszik ha terdig vagy az alatt ero, de akinek jo labai vnnak az viselje a rovidebbet is."

Most noi foci vb van Kanadaban (igen, meg ezt is kepes vagyok megnezni :D), es azt vettem eszre, hogy a lanyoknak sokkal rovidebb nadragjuk van, a fiukhoz kepest. Hat keremszepen, ez micsoda szexizmus ez mar?! :D Bezzeg regen a fiuknak is rovidebb volt, a 90es evekben a kosaras divattal lett meno a terdig ero, de szerintem hulyen nez ki, en kerem vissza az 50es evekbeli rovidnadragokat.... De nem a vonzosag miatt amugy, hanem szerintem egyszeruen sportosabbnak neznek ki.

A divat amugysem szepsegrol meg vonzerorol szol, hanem onkifejezes, identitaskerdes, pont ma amugy lattam egy pasast hihetetlenul rovid picsagatyaban es rikito sarga felsoben a vonaton, o igy jelezte az utazokozonseg fele, hogy o egy sportos ember, es o bizony a megfelelo felszerelesben teszi meg a vonat utani reggeli loholast is, annyira benne van a fittnessben. Rohejes volt amugy, de az, hogy o mit akart elmondani sajat magarorl, teljesen lejott, ilyen szembontbol jo valasztas volt. :D

kék madár 2015.06.08. 23:37:47

@mojyo: beletrafaltal, Blatter pont ezt mondta, hogy azert jo a noi foci, mert a ferfiak is nezik majd, ha eleg rovid a short

2015.06.08. 23:43:48

@kék madár: Tudom, emlekszem erre a beszolasara... :D Szerintem amugy nem veszesen rovid a lanyoke, szerintem semmi szexis nincs benne, hogy fociznak, de a fiu focistakban sem, legalabbis szerintem nagyon keves vonzo figura van koztuk, es ha jatszanak nem is tunik fel :D Viszont a fiuk nadragja erthetetlenul hosszu, vagyis azt amugy ertem, hogy jobban elfer rajta a logo, es jobban latszik a kozvetitesen, ha az egesz laba kek peldaul, nem csak a zoknija, de... szerintem akkor is rohejes, amikor a bore szabott Puma sortok ugy lobognak mint a szoknyak, foleg a Puma felsokkel egyutt, amik olyan szorosak, hogy latszik a mellbimbojuk. Marmint a fiuknak. Szerintem nem tul elegans. :D

blackhairlady 2015.06.08. 23:45:05

@mojyo: Sportja valogatja:) Nezz meg egy atletika versenyt, ott vannak igazan pici rucik:)
En altalaban hosszu nadragban jarok, de ma 97F van nalunk, es felvettem a sortomat, kozben el kellett mennunk a boltba. Vegig kellett neznem magamon mikozben setaltunk be az uzletbe, olyan erzesem tamadt mintha nem lennek feloltozve. nem vagyok hozzaszokva, hogy a labaim kilatszanak csupaszon:)

2015.06.08. 23:50:48

@blackhair-lady: Ertheto ez az erzes amugy, szerintem enis igy ereznek :D En se szeretem a rovidnadragot, semmit nem hordok harisnya nelkul ami terd folott er veget, viszont nem is olyan az ido, hogy kelljen. Harisnyaval viszont nagyon sok mini dolgot hordok, kirandulni is igy szoktam, ami szoros, az egyszeruen melegebb :D

wuaaa 2015.06.08. 23:57:45

@mojyo: "..ami szoros, az egyszeruen melegebb.."

Szoros vagy szőrös ami melegebb ?

Mivel te mindig ékezetek nélkül írsz, ezért csak a tisztánlátás kedvéért rákérdeznék, hogy biztos legyek a tartalomban. :))

2015.06.09. 00:01:17

@wuaaa [nor]: Szoros, igy, ekezetek nelkul, a harisnyara ertettem, hogy az jobban tapad, mint a nadrag, es igy kevesebb hideg levegot enged at. :D De amugy masik szoros, vagyis a "szőrös" is meleg termeszetesen, de olyanbol meg nem lattam harisnyat, bar ami kesik nem mulik, elobb-utobb lesz, ebben biztos vagyok. :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.06.09. 00:06:17

444.hu/2015/06/08/nem-40-ezer-nem-800-nem-50-egyelore-ugy-nez-ki-hogy-21-fiatal-jonne-haza-a-kormany-100-millios-programjaval/

Meg van benne említve a HÁ is, meg a hülyenevű gyerek, aki már közben Izraelbe van határátkelve...
Tragikus... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.06.09. 00:08:21

@blackhair-lady: Kösz. Egyre inkább úgy gondolom, ez lesz a vége.Vagy befőttesüvegbe.Lefőzni meg valszeg az automata mosógépben fogom, hogy ne kelljen kavargatni...
:-))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.06.09. 00:13:29

@mojyo: A beste-foci-vébén van már mezcsere a meccsek után?Mer' akkor megyek én is nézni...
:P
A gatyákhoz: jó ez a hossz így nagyon, pont elég, ami a manuszokból kilátszik. A csajoknak persze lehet rövidebb... Legjobbak a festett mezek... :D

kék madár 2015.06.09. 00:14:16

@mojyo: en szőrösnek olvastam.
Egyebkent most esett le, hogy te lany vagy. Es elszegyeltem magam, hogy neha neked estem, de ez biztos szexizmus, megha jo ertelemben is probalom mondani, ebbol nem jovok ki jol.

2015.06.09. 00:17:04

@wuaaa [nor]: Nolamcsak! :D Persze azt hittem, valami igazi medveszormebundat mutatsz, mondhatni szo-szerinti jaeger-alsot, nem valami olyat, amit dehatilyetenistudok :D

Azt amugy megkerdezhetem, hogy ez a link csak ugy serobol jott-e, vagy titokban el volt mentve a kedvenceid kozott, es 2013 Junius 19-e ota arra vart, hogy belinkelodjon vegre a vilagegyetembe a megfelelo kozonseg szamara? :D

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.06.09. 00:17:07

Ez komoly :
www.newstatesman.com/business/2014/06/bizarre-secret-london-s-buried-diggers
Elastak jopar diggert, mert olcsobb volt betemetni oket, mint elvinni onnet....

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.06.09. 00:19:49

Tenyleg, nem tudja valaki, hogy megy a szuletes hazai anyakonyvezese? Hiaba irtam a londoni konzulatusra, leirva, hogy magyar ferjemmel magyarorszagon hazasodtunk, es jovo honapban szuletik a gyerek, erre kuldtek sablonszoveget apasagi nyilatkozattal, kulfoldi hazassag magyar anyakonyvezesevel kapcsolatban. Jahm, meg leghamarabb szeptermberre lenne idopont.....
Pff. Szoval ha valaki csinalta mar, netan meghatalmazott utjan Nemetorszagban, vagy UK-ben szuletest ( ezt offi-s papir nelkul is befogadjak) , akkor keressen mar meg.

wuaaa 2015.06.09. 00:22:26

@mojyo: Óóó, ez annyira decens volt, hogy még jól is esett ! :D
Nem, de eszembe jutott, hogy valahol valamikor mintha már lett volna szó szőrös harisnyáról, úgyhogy a google segített végül hozzá, nem a kedvencek.
(..még jó, hogy nem a nőklapjacafés linket tettem be...)
:))

2015.06.09. 00:22:30

@kék madár: Miert, nem lehetek amugy fiu, ugy nem jarhatnek harisnyaban kirandulni es nem tetszhetnenek a fiu focistak? :D Hat, ebbol tenyleg nem fogsz mar jol kijonni :D

2015.06.09. 00:26:30

@wuaaa [nor]: Ertem, rendben, akkor jo. :D

blackhairlady 2015.06.09. 00:31:36

@geegee: Te hol olvastal nevet meg HA-t ebben a cikkben? Igaz, csak atfutottam rajta, nem szeretnek sok idot pazarolni ra, de nem utotte meg a szemem:)

blackhairlady 2015.06.09. 00:32:53

@geegee: Szerintem kisebb adagokban fozzed, finomabb lesz. Ha tul sok, akkor hajlamosabb tobb levet ereszteni, es foni fog nem pedig sulni. Bocsi a keretlen tanacsokaert:)

blackhairlady 2015.06.09. 00:35:26

@tildy[UK]: Remelem a driverek megusztak es ok enm lettek eltemetve a munkaeszkozukkel egyutt:(

kék madár 2015.06.09. 00:48:37

@mojyo: Ne asd mellyebbre a godromet!

2015.06.09. 00:59:25

@geegee: Van mezcsere, sot, volt mar, aki golorombol ledobta, o is kapott sargat, mint a fiuk. Van amugy a mez alatt mindig valami, nem kell izgulni :D Ettol fuggetlenul viszont mindenkeppen erdemes nezni, meglepo ereju szabadrugasokat produkaltak, a nemetek tegnap kisujjbol betoltak egy 10-0-t, sokkal kevesebb a rinyalas meg a szineszkedes, egymast egyaltalan nem kopkodik, es a birot sem kurvaanyazzak (marmint a palyan, a lelaton lehet, azt nem tudom :D), szoval, aki sirankozik, hogy hova tuntek az igazi ferfiak a focipalyakrol manapsag, azok lehet, hogy a noi vb-t keresik ;))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.06.09. 02:14:05

Bazzegh, ezek ott a 444-nél hányasok voltak biológiából??
Jó, én is csak kettesig-hármasig tanultam ezt a tantárgyat, de én nem próbálok újságíróskodni...

444.hu/2015/06/08/egy-mokus-nezett-szembe-a-forma-1-es-autokkal/

A kommentek a legjobbak, mint mindig.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.06.09. 02:17:26

@tildy[UK]: 'sszameg, ekkora a jólét Úkában? :-o
Rossz irányba keltük át a határt...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.06.09. 02:22:36

@blackhair-lady: Télleg csak átfutottad...:D

"A 100 millió forint első látásra soknak tűnik, de a Határátkelőnél kiszámolták, hogy a felkínált előnyökért valószínűleg nagyon kevesen hagynák ott a külföldi állásukat."

És a megfelelő szón ott van linkelve a .com-os oldal.

Semmi baj a plusz tanácsokkal, mondjuk úgyis a nejem lesz a konyhafőnök, csak még nem tudja.Mert hogy én erősen, khm, szőkenő vagyok a konyhában...De majd vállalom a csumátlanítást, darabolást...Majd lehet, hogy még kérdezek olyan július elején, akkor lesz aktuális...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.06.09. 02:26:51

@mojyo: Aham, köszi.Én se gondoltam azért komolyasn, hogy majd ciciket lehet látni...
Pedig erősen nézettségnövelő lenne :-)))))

Mezlevétel: nemtom már, hol láttam, lehet, csak ilyen poénvideón, hogy az illető rohant, levette a mezét és alatta egy másik ugyanolyan mez volt...
:-))))))))))))
Na, biztos gondolkodhatott a bíró spori erősen, hogy ilyenkor mi a fax is van...

A csajokat nézni télleg érdekes tud néha lenni, olyan ártatlan helyzetekből lesznek gólok, hogy az ember mosolyra fakad.
Lehet, hogy majd télleg belenézek egy-két meccsbe.

montroyal ( CAN qc) 2015.06.09. 02:32:46

@geegee: "A 100 millió forint első látásra soknak tűnik,

valahol olvastam hogy 1 és fél ulohely ara a felcsuti stadionba ...

montroyal ( CAN qc) 2015.06.09. 02:50:37

"Tisztaban vagyok vele, hogy burokban élünk...Párom külföldi,

aha...igy osszejon a burok :-))

Mindenhol jól éreztem magam, voltak barátaim,
A beilleszkedés sosem okozott gondot,
mindig tudtam hová megyek, nem kellett azon aggódni hogyan fogom kifizetni az albérletet vagy lesz-e mit ennem...

értem ... nem is csodalkozom ... egy fiatal holgyrol van szo ...
valszeg csinos is ...a Hinta feleket nem ertem ... csak akarni kell es sikerulni fog a beilleszkedes ..

montroyal ( CAN qc) 2015.06.09. 03:11:39

@Mr Long (UK): nem nezik ki a melost, ha szakadt melosruhaban megy vasarolni

én sem oltozok at ha munka utan megyunk vasarolni ..es amugy is eleg ritka a magyar oltozo -zuhanyozo munkahely itt kint .. meg kajalni is beulunk gyorsba .. a hatranya hogy sokszor figyelnek a biztonsagi orok ... de van elonye is pl amikor gyogyszert vasaroltam a holgy megsajnalt es mondta hogy - ez draga gyogyszer de van generik(utanzat) is ami sokkal olcsobb ..

ha hazamegyek es lefurdok leulok , akkor mar sehova sem indulok el , lerogyok a TV elé..

inkabb akkor néznek meg ,amikor szokatlanul tiszta elegans ruhaba vagyok ..

montroyal ( CAN qc) 2015.06.09. 03:24:12

@montroyal ( CAN qc):
https://groups.google.com/forum/#!topic/nnfs-2/TUyswCJgfUA

blackhairlady 2015.06.09. 03:24:15

@geegee: Tenyleg csak atfutottam, es meg szinvak is vagyok:)

bpetya75 2015.06.09. 04:07:39

@Ödenburger [Hu/At]:

:-)

@kék madár:

Való igaz. Nem vagyok egy nagyvárosi alkat, rosszul viselném Pestet. ;-)

adg 2015.06.09. 05:42:23

@montroyal ( CAN qc): "valahol olvastam hogy 1 és fél ulohely ara a felcsuti stadionba"

Jaja, sok erdekeset lehet olvasni. Viszont ez kicsit soknak tunt nekem, igy kb 15 mp alatt kigugliztam, hogy a stadion 3500 ferohelyes. Vagyis ha masfel helyenkent 100 millioba kerulne, akkor 233 milliard lenne a vegosszeg. Az azert egy kicsit sok lenne...
Erdemes a politikai hireket, bejegyzeseket megfelelo kritikaval kezelni. Nem mindig bontjak ki az igazsag minden szirmat. :)

Mr Long 2015.06.09. 07:48:20

@blackhair-lady: Mar elkezdtem melozni az angol irodaban. Elvileg augusztusban koltozok. Aztan kezdodik az albivadaszat.
A fiad nem kap automatikusan vizumot a ferjed utan?

nyuszigonosz 2015.06.09. 08:01:26

@Dragonlady (Bp, Hun): A kész lecsót üvegekbe lehet elrakni, mint a beföttet.

nyuszigonosz 2015.06.09. 08:02:48

@Mr Long (UK): Igen, így szokta az anyám is elrakni a lecsót.

nyuszigonosz 2015.06.09. 08:14:32

@blackhair-lady: Szalicilt nem rakott rá az anyám soha, hanem miután lezárta az üvegeket, abban a nagy edényben, ami dupla aljú - mint a kompótokat is - még "átfözte". Így nincs ízkülömbség sem.

nyuszigonosz 2015.06.09. 08:18:47

@geegee: Szerintem próbáld ki a fagyasztás - én sem hittem el, mikor elöször hallottam, de kipróbáltam és jó ötlet.

Még a tölteni való paprikákat is lefagyasztom, ha nagy mennyiségben egyszerre hozok magamnak olyanokat, elökészítve a töltésre.
Fagyasztóból kiszedés után nem kell megvárni, míg teljesen felengednek, hanem ügyesen megtölteni öket még "félfagyott" állapotban.

Ugyandehogy (törölt) 2015.06.09. 08:37:17

@geegee: vigyel, de mit nyersz vele, most meg minduveghazi, igazi nap nem sutotte.

Muscari 2015.06.09. 09:14:58

@blackhair-lady: én erre még sose gondoltam, most viszont megkívántam a lecsót, hála nektek :-) . Lady, te milyen paprikát használsz?

svédnyugger 2015.06.09. 09:15:57

A magyar paprika ízre valóban jobb, mint pl. a török, amit általában itt kapni a Wyllis, vagy Netto-ban, de ha lecsónak akarod, nincs nagy különbség.
Mi a fenének cipelni M.o-ról? Nyáron amúgy magyart is lehet kapni néha. A mélyhûtés a legegyszerübb, tisztítva feldarabolva. Én még fagyosan szoktam beledobni a dinsztelt hagymára, fedô nélkül hamar elfövi a felesleges vizet.

Muscari 2015.06.09. 09:25:05

@montroyal ( CAN qc): a generikus gyógyszer az nem utánzat. Ugyanaz a hatóanyag, csak kevesebbe kerül, amikor a szabadalom lejárta után bárki gyárthatja az adott gyógyszert.

Ezt viszont nem tudtam, nekem ugyanúgy használnak : eneric drugs are in general less effective than the original formulation due to a weaker placebo effect and a stronger nocebo effect."

Odézet innen :en.m.wikipedia.org/wiki/Generic_drug

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2015.06.09. 09:29:33

@nyuszigonosz(D): " miután lezárta az üvegeket, abban a nagy edényben, ami dupla aljú - mint a kompótokat is - még "átfözte""

Dunsztolta.
:-)

Muscari 2015.06.09. 09:40:37

@~~Babette~~: már miért nem, az üvegházba nem süt be a nap? :-D

Én különben míg otthon laktunk, mindig egy helyen vettem paradicsomot. Az úpesti piacon van két csaj, ők ugyanattól a kecskeméti termelőtől hozzák a fürtös paradicsomot egész évben. Nagyon finom, illatos (mindig megszagolom, a legtöbb boltinak nincs illata) , mondjuk nem olcsó.
Szerintem szabadföldi paradicsomot csak őstermelőtől tudsz már venni, amit termesztenek azt főleg komzervipari célra.

Itt Londonban nem sok választás van. Kőkemény ízetlen fürtös, vagy ami finom az a koktélpari vagy a szintén pici, hosszúkás plum tomatoes, nem tudom, hogy magyarul mi a neve, a szilvaparadicsom hülyén hangzik. Ha mégis az, akkor bocs, majd most leyesztelem, ha megyek haza. Az is finom édes általában, persze jóval drágább, mint a nagy.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.06.09. 11:44:24

@svédnyugger: Mondjuk mert valaki nyersen szereti. En imadoma paprikat, de fozve nem. A toroknel tenyleg szokott lenni tv paprika, az elmult heten is felzabaltam belole vagy egy kilot :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.06.09. 12:16:22

Nem az a dunsztolas, amikor meg forron berakja az ember az uvegeket 2-3 napra az osszes dunyha ala?nalunk sincs szalicil, az agynemutartoban parkolnak a dolgok befozes utan egy darabig.

svédnyugger 2015.06.09. 12:21:38

@tildy[UK]: Mondjuk konkrétan a lecsóról volt szó. Azért a török is ehetô frissen, de ott érzek különbséget pl annak vékonyabb és keményebb a húsa.

Ginix 2015.06.09. 13:31:27

@DavidT: köszi, kicsit izgulok:)

montroyal ( CAN qc) 2015.06.09. 13:59:57

@Muscari: OK igy van .. nem utanzat egy mas ceg altal gyartott de ugyanarra a celra , hatassal csak olcsobban .. igazabol nem is akarom megtudni a kulombseget mert egyiket se jo hasznalni ... ha nem muszaly ..

blackhairlady 2015.06.09. 15:08:19

@Muscari: Itt tudok venni idonkent sarga paprikat. Nem olyan nagy mint a TV otthoni, de izre ugyan olyan. Viszont az iden van sajatom :) Es paradicsom meg uborka is.

blackhairlady 2015.06.09. 15:09:08

@Mr Long (UK): Sok sikert :)
Nem, mert nagykoru.

blackhairlady 2015.06.09. 15:10:50

@nyuszigonosz(D): Ah, ertem, ezt nem tudtam:) Tehat dunsztolta mint a befotteket. Akkor el hiszem, hogy nem volt izbeni kulonbseg, jo otlet ha veges a fagyaszto kapacitasa.

nyuszigonosz 2015.06.09. 15:21:57

@Dragonlady (Bp, Hun): Ezt a paradicsomszósszal csinálja az anyám.

nyuszigonosz 2015.06.09. 15:24:20

@blackhair-lady: Meg nemcsak a fagyasztó kapacitás, de ha csinál ilyet ( vagy csináltunk ilyet) na akkor óriási mennyiséget és az üvegekben minden nélkül szoktam is hozni töle.

Mr Long 2015.06.09. 15:24:51

@blackhair-lady: Koszi es nektek is. Remelem megoldodik a fiad sorsa. Azert az duhito, hogy a nagykorusaga miatt nem lehet veletek.

Thargoid 2015.06.09. 18:02:32

@pappito: Ez nagyon durva volt... kösz :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.06.09. 19:58:47

@nyuszigonosz(D): Kösz.Majd úgyis kérdezek még, szinte biztos.

@~~Babette~~: Majd olyan júni végén viszem, illetve esetleg majd szeptemberben.Azé' hozom mert itt kint vagy nincs, vagy horror áron, ilyen háromezer forintokért kilója.Komolyan mondom, nem normálisak, ilyen szirszar zöldségért ennyit kérni...Épp csak különb a krumplinál, ázsióját tekintve...
Ugyanakkor meg szeretem, jó lenne néha pusztítani belőle.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.06.09. 20:00:04

@svédnyugger: Itt vagy nincs, vagy kurv@ drága.A kocsi meg elbírja...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.06.10. 08:24:08

@tildy[UK]: 2007-ben Írországból csak postai úton leveleztem a családdal, mert a legközelebbi internetezési lehetőség két falura onnét volt egy kisvárosban...szóval nem elképzelhetetlen szerintem a szitu.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.06.10. 08:27:11

@macamuca [IHUN]: A burok itt (szerintem) az, hogy jólétben, anyagi biztonságban élnek. A pozitív emberek meg...hát ki szeret napi kapcsolatot olyanokkal fenntartani, akik kizárólag a fekete felhőket látják, vagy éppen energiavámpírok? Nincs ebben semmi furcsa.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.06.10. 08:34:47

@adg [Au, Darwin]: Ez a jó hozzáállás, remélem, sikerül megmenteni a kis helyi magánvállalkozást.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.