Zebralány több országot is megjárt már, most Magyarországon él a családjával. Mint a Magyarország és én pályázatra érkezett posztjában írja, tudja, szerencséje is volt, hogy egy külföldi cég budapesti központjába kerülhetett, ugyanakkor látja a problémákat is, és nem kizárt, hogy egyszer megint nekivág. (A képekért ezúton is jár a köszönet!)

Szavazni ma is a poszt végén és a Facebookon lehet.

„Milyen a viszonyom Magyarországgal? A kérdés egyszerűnek tűnik, a válasz már nem annyira. Talán ha azt írom, hogy olyan se veled se nélküled, ez a legpontosabb.

(Eddig) háromszor költöztem külföldre. (Itt csak azt számolom, ami legalább 1 év volt) és ugyanennyiszer haza is. Összesen 10 évet töltöttem kint, mindezt 5 teljesen különböző országban. (Csak az első 2 év volt Európa.)

Azt az elején tisztáznám, hogy én mindig kalandvágyból utaztam, sosem a munkanélküliség vagy a devizahitel hajtott. Ugyanez hajtott haza is. Most éppen Magyarországon vagyok, de azt nem tudom megmondani, hogy csak átmenetileg vagy végleg.

Mindenhol jól éreztem magam, voltak barátaim, sokat csavarogtam, jó munkám volt, megtaláltam a helyi ételek közül a kedvenceim, így még a Túró Rudi sem hiányzott. (Azt azért kiderítettem, hogy fagyasztva simán el lehet vinni a világ másik végére is. Boccs, nem tudtam kihagyni.)

A beilleszkedés sosem okozott gondot, igaz, több nyelvet is beszéltem, nem csak úgy elindultam szerencsét próbálni. Az utazások során is felfelé lépkedtem a „ranglétrán” először au-pair voltam, következő gyakornoki munka, végül céges kiküldetések sora.

A közös pont az volt, hogy mindig tudtam hová megyek, nem kellett azon aggódni hogyan fogom kifizetni az albérletet vagy lesz-e mit ennem. Kalandvágyó vagyok, de annyira nem, hogy egy bőrönddel elinduljak, és ne tudjam, mit fogok csinálni 2 hét múlva.

Semmi sem változott

Minden alkalommal mikor hazalátogattam, a reptérről hazafelé úton megállapítottam, hogy bizony semmi sem változott, nem maradtam le semmiről. Ennek minden előnyével és hátrányával. Szerettem volna látni, hogy rohamosan fejlődik az ország, de azt is szerettem, hogy a kisvárosban ahol laktam még megismernek.

Mint említettem, kint is voltak barátaim, de az igazi örök barátságok itt vannak. Ezek a nyaralások nagyon jók voltak, feltöltöttek, ehhez hozzá kell tennem, hogy főleg családdal és barátokkal töltöttem, akik mind kicsit pozitívabbak a magyar átlagnál. Természetesen azzal tisztában voltam, hogy egy 2 hetes nyaralás az nem ugyanaz, mint hazaköltözni.

Miért vágytam mégis haza? Egyszerű, hiányzott a család és barátok. Első kintéltemkor még nem volt e-mail vagy Skype, havi 1 telefonhívás, az is rövidre fogva, mert horror áron volt a percdíj. Később a technológia eljutott oda, hogy ugyanolyan sűrűn tudtam a hazaiakkal beszélni mintha otthon laknék.

Közben azonban elkezdtek a családban a gyerekek születni és én úgy éreztem kimaradok az életükből. Milyen nagynéni az, akit talán évente egyszer látnak? Egy kisbabával nem tudok Skype-olni!

Igazából ekkor kezdett a honvágy beütni, addig fel sem merült. Így kb. 7 év után megszületett az elhatározás, hogy hazaköltöznék, ha lenne valami jó lehetőség. Erre még 3 évet kellett várnom és 2 országot még meg kellett járnom, de végül jött, kinevezés a cégnél budapesti központba. Hurrá! A hivatalos kinevezéstől kezdve egy héten belül már itthon is voltam (igaz, nem hivatalosan már egy hónapja tudtam, volt időm rákészülni).

Mi a helyzet most?

Itthon vagyok, van egy jó állásom, jól élünk. Családom és barátaim közelben vannak, a sokéves külföldi út nem okozott törést. Igyekeztünk behozni a lemaradást.

Közben családom is lett, fiam évezi a rokonság közelségét és nagymama kényeztetését. Én is jól vagyok, de a kisördög mégis ott ül a vállamon és érezteti jelenlétét.

Egyrészt azon aggódom, hogy mi lesz, ha megszűnik az állásom? Találok-e valami mást, és ha igen mikor és milyet? A környezetemben sajnos több példát láttam, hogy sokáig munka nélkül voltak végül már bármit elvállaltak, csak legyen már valami.

Tisztában vagyok azzal is, hogy a mostani idillikus állapot nagyrészt annak köszönhető, hogy külföldön dolgoztam. Ezáltal sikerült a munkahelyemen és az anyagi ranglétrán is előrelépnem.

Úgy látom, hogy itthon ez csak nagy szerencsével vagy megfelelő ismeretséggel / családi háttérrel lehetséges. Nekem ezek közül egyik sem adatott meg, így nekem kellett megdolgozni érte. Ez önmagában nem baj, csak azt sajnálom, hogy ezért el kellett menni és erre itthon reálisan nagyon kicsi az esély.

Burokban élve is látom a problémákat

A másik, ami zavar az az átlagember, illetve a problémái. Tisztában vagyok vele, hogy mi burokban élünk, de nem kell messzire mennem, hogy lássam egy átlagember problémáit. Ez engem igenis zavar.

Én már csak ilyen vagyok, szeretném, hogy mindenki (de legalábbis aki tesz érte valamit) jól éljen. Tudatosan segítek, ahol tudok, jótékonykodom, önkénteskedem, de ez a problémát nem oldja meg.

És ezzel eljutottunk a politikához. Jelzem, nem szeretek politizálni, és én lennék a legboldogabb, ha nem kéne vele foglalkozni. De mikor a saját bőrömön érzem egy-egy intézkedés hatását, akkor nem tudom kivonni magam belőle. Itt kell orvoshoz járnom, a fiam itt tanul, itt intézem az ügyeket, itt fizetem az adókat és nyugdíjjárulékot… Nem hiszem, hogy részleteznem kéne.

Párom külföldi, magyarul csak kicsit tud, ő nagyon jól érzi magát, mert nem látja teljesen azt, ami a mi kis életünkön kívül van (és engem zavar). Igaz ez nála tudatos döntés, mert ő is tudja, hogy néha jobb nem mindent tudni. Szerinte Magyarország szuper hely, én azt mondom minden viszonyítás kérdése.

A fentiek ellenére jól érzem magam itthon. Tudatosan pozitív emberekkel veszem magam körül és szerencsém is van, mert például ott, ahol élünk, nagyon jó a szomszédság. Hétvégenként jókat kirándulunk, és ha segítség kell, anyukám 5 perc alatt itt tud lenni.

Egyelőre elvagyok, de nem tartom kizártnak, hogy ismét költözzek, ha adódik egy jó lehetőség, vagy csak simán felülkerekedik a kalandvágy. Korábbi tapasztalatok alapján biztos vagyok benne, hogy bárhová kerülök, sikerül beilleszkedni, főleg most hogy már kiscsaládom is velem jönne, de ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy mindenhol kompromisszumot kell kötni. Nagy vágyam, hogy egyszer tengerparton éljek, ki tudja, talán erre is lesz egyszer lehetőségem...”

A moderálási alapelveket itt találod.

AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL

A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.

Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.

A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.

Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.