Június elején parlamenti választás lesz Törökországban, rengeteg érdekességgel, például azzal, hogy ott a legmagasabb a világon a bejutási küszöb. Szóval a heti blogajánlóban foglalkozunk ezzel, aztán szó lesz egy szupervárosról is, valamint annak polgármesteréről, akinek be van akadva a drága, viszont értelmetlen kötöttpályás közlekedés (ami nem a 4-es metró), végül beiktatunk egy guami kirándulást is némi kávéválsággal fűszerezve.

(fotó: Darwinek)

De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük Törökországgal az Isztambul.infó blog segítségével, akiket sokat és érdekesen posztolnak onnan. Például a június 7-én esedékes választásról.

„Jelenleg a parlamentbe 550 képviselő kerülhet be. Ez a szám eléggé ingadozott az elmúlt évtizedekben. Néha 610-en is voltak, míg máskor 399-en. 2007-ben ezt fixálták 550-ben. De előtte is többször volt már 550. A fixálás pedig nem jelenti azt, hogy ne lehetne ezen változtatni valamikor a jövőben. Úgy tűnik, hogy ez az 550 egy ideális szám.

Ez a szám természetesen a lakosság alapján áll össze. A népesebb területek több képviselőt küldhetnek. Isztambultól pl. 85 képviselő kerülhet majd be a parlamentbe. Isztambul egyébként 3 részre van osztva, és összesen 8 millióan szavazhatnak.

Ahhoz, hogy egy párt egyáltalán indulhasson, ahhoz minden körzetben kell jelöltet indítania, azaz 550 emberre van szüksége. Ami azt jelenti, hogy a kicsi pártok kénytelenek a teljes rokonságukat listára állítani, ha egyáltalán indulni akarnak.

Pártokban pedig nincs hiány. Idén 20 (húsz!) párt fog a választásokon indulni. Ha jól számoltam összesen 32 párt van az országban (azaz 12 pártnál nem sikerült a sógorékat rábeszélni).

Mindez azért érdekes, mert a parlamentbe jutás küszöbe roppant magas: 10%. Ez a világon a legmagasabb küszöb. És nemhogy a kicsi pártoknak, de még a közepeseknek sincs esélyük bejutni. (...)

Mindebből az látszik logikusnak, hogy érdemes lenne a pártoknak összefogni, legalább a kicsiknek, de az ilyen a legritkább esetben történik a törököknél. Az elemzők azt mondják, hogy régebben azért nem történtek lényeges változások, mert a parlamentbe bejutott pártok mindig csak vitatkoztak. (...)

A törökök szeretik, ha a vezérük, ki a reményeik szerint a következő választást megnyeri, nagyhangú ember. Ha meg mégse nyer, akkor is legalább a parlamentben tudjuk kiabálni. Ha pedig még a parlamentbe se jut be, akkor a parlament előtt legyen akkora hangja, hogy azzal még a benti ülést is megzavarja.

Azt mondják, ennek történelmi hátterei vannak. Hiszen a vezérnek túl kellett kiabálnia az ágyúdörgések hangját. Ma ugyanez a helyzet, csak éppen a pár utcával odébb dudáló kamionokat kell túlharsogni. (...)

Mindenkinek van egy titkos receptje, hogy miként tudja végigkiabálni ezt a több hónapos kampány körutat. A Kalan D most összeszedte, kinek mi a csodafegyvere."

Ezt a poént viszont itt már nem lövöm le, szóval ha tudni szeretnétek, kinek mi a csodafegyvere, azt az eredeti posztban olvashatjátok el ide kattintva. 

Egy igazi szuperváros

Auckland Supercity 2010 novemberében jött létre, amikor a várost alkotó önkormányzatokat egy nagy szervezetté vonták össze. Erről írt Pappito, akinek posztjából az is kiderült, valamiért az ottani polgármesternek be van kattanva a semmit meg nem oldó, de legalább drága vasútvonal.

„Az eredeti elképzelés lényege, hogy az összevont önkormányzatok működése kevesebb tanácsi dolgozóval olcsóbb és hatékonyabb lesz, megvalósul az átfogó jogharmonizáció, egységesek lesznek az igénybe vehető közszolgáltatások, gyorsabban és jobban fognak működni a közművek, közlekedés és a beruházások és minden átláthatóbb lesz. (...)

A Supercity születésének következményei szép lassan érződni kezdődtek, drágult a víz, emelkedett az ingatlanadó és drágult a közlekedés, és jött a polgármester úr fixa ideája az ún. City Rail Link. Ez egy nagyon hasznos városi vasútvonal, amire a városnak nincsen pénze, ellenben nem sok mindent oldana meg.

A város tömegközlekedése sok kívánnivalót hagy maga után és a kötöttpályás megoldások komoly segítséget jelenthetnek, ugyanakkor iszonyat pénzbe kerülnek, és a város anyagi helyzete korántsem rózsás, az elmúlt években komoly hiteleket vett fel a tanács, hogy finanszírozni tudja a beruházásokat és a város napi üzemeltetését.

Ráadásul a városszerkezet sem fog hirtelen megváltozni és hatékony tömegközlekedést nem nagyon lehet csinálni egy faluban (mármint ésszerű költséggel), márpedig Auckland, a kis belvárost leszámítva egy álmos kertváros, ráadásul van egy szűkület a közepén (Auckland Isthmus) amivel nem sok mindent lehet kezdeni, plusz átszeli a várost az autópálya, ami nem csak átmenő, hanem városi forgalmat is szállít. (...)

A közösségi közlekedés fejlesztéséhez szükséges pénzt előteremtéséhez a polgármester három lehetőséget vázolt fel:

- az autópálya városi szakaszának fizetőssé tétele (két dollár/autópályahasználat)

- extra helyi adó az üzemanyagra

- ingatlanadó emelése három és fél százalékkal tíz éven keresztül

Miután az első két lehetőséget a kormány nem engedte meglépni, maradt az ingatlanadó emelése. A 2013-as polgármester-választás ígérete az volt, hogy a ciklusban nem emelkedik az ingatlanadó 2.5%-nál többel évente. Ehhez képest kijött a tanács döntése, amely átlagosan 9.5%-os ingatlanadó emelést hoz a következő évtől, de a város egyes részein ez 15-16% is lehet.”

Akit érdekelnek a részletek, az ide kattintva olvashat tovább.

Kávéválság és a véres kard

Végezetül irány Hawaii, egészen pontosan most Guam, mert oda küldték (minden ellenkezése ellenére és munkaügyben) a Legfrissebb Hawaii Hömbölgések blog szerzőjét. Nézzük, mit tapasztalt!

(fotó: Edar)

„A sziget az elszigeteltsége miatt ritkán kap profi szakértőket, és kevesen utaznak ide az USA-ból, kevesen utazhatnak ide az USA-ból. Valahogy - és ezt nem teljesen tudom elfogadni - úgy tekintenek a szigetvilágra, és ebbe beleértem Hawaii-t is, hogy aki ide jön dolgozni az úgyis üdülni jön és nem fog dolgozni, ezért inkább nem küldünk senkit, meg amúgy is drága. Így eshet meg, hogy programok futhatnak 5 évekig komolyabb felügyelet nélkül. (…)

Körbehordoznak, mint egy véres kardot... Meg a jópofizás... na, az annyira nekem nem jön be. Valahogy mindig új munkahelyen érzem magam (ami részben igaz is), amivel nincs is gond, ha mondjuk a lényeget is megmutatják, mint pl: hol a kávégép, a szódagép, és a helyi bisztró. Mert a fénymásoló, meg a tárgyalóterem, na az konkrétan hidegen hagy.

Nem is beszélve arról, hogy elvesz az ember életéből legalább fél napot, és amikor már a 20. hamuarcú titkárnővel találkozol, akinek az arcára van írva, hogy ugyan már hagyják a dolgát csinálni... na, annak nem sok értelmét látom.

Épp az irodákat jártuk be éppen (talán a negyedik emeletet) amikor is már-már kezdtem dülöngélni mivel aznap még kávét nem nagyon láttam és az időeltolódás azért rendesen oda tud csapni az ember szervezetének.

Finoman megkérdeztem, hogy ’oszt a csicsedli evő feketeleves masina hol é van e hő?’ és jött az első sokk. EEEEEEEZ ESZMÉLETLEN... szerencséjük, hogy nem volt semmiféle szúró-vágó eszköz a kezem közelében, amikor bemutattak a főnöknek, akinek az a remek ötlete támadt, hogy a kávé az egészségtelen, és a túlsúly elleni küzdelem részeként, KITILTJA AZ IRODÁBÓL. A KÁVÉT...

Itt hagyok némi szüntetet... Elszámolok tízig... NINCS KÁVÉ AZ ÉPÜLETBEN... (...) 

Itt félévente van értékelés, és ha kávézol, akkor „nem vagy csapatjátékos” címmel vannak megzsarolva a népek... hát... mit mondjak... időbe tellett, amíg elhittem.”

Azt, hogy a munkát akadályozó kávéválságnak milyen megoldása lett (mert lett!), az eredeti posztban olvashatjátok el!

A moderálási alapelveket itt találod.