oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. május 08. 06:41,  Elképesztő jó érzés a kiszámíthatóság 407 komment

2015. május 08. 06:41 Határátkelő

Elképesztő jó érzés a kiszámíthatóság

A mai poszt (ami indul a Magyarország és én pályázaton, szóval az írás végén és a Facebookon lehet szavazni) onnan indul, hogy szeretné megfejteni, miért is vágnak bele a határátkelésben oly sokan, és mire a végére ér, jóformán meg is válaszolja – de legalábbis ad egy érvényes választ. A fotóért köszönet a szerző Gergőnek.

nemetorszag_gergo_palyazatra_150508.jpg

„Szeretnék én is rájönni mi is egész pontosan a kulcsa a jelenlegi tömeges (egyáltalán tömeges?) elvágyódásnak. Ezért elhatároztam, hogy én is hozzájárulok saját gondolataimmal az ötleteléshez.

Röviden rólunk: egyáltalán nem reménytelen helyzetből indultunk, Budán van szép lakásunk, mellé egy nyaraló a Balatonon. Korábban már voltunk Németországban, dolgoztunk, laktunk ott egy évet, akkor a nagyobbik gyermek icipici volt, szóval rendelkeztünk tapasztalattal. De aztán hazaköltöztünk, mert lejárt a szerződés és itthon kaptam egy elég jó ajánlatot.

Aztán 5 év után elváltak az útjaink a munkaadómmal, én kikerültem a munkaerőpiacra, de ami itthon várt, az messze-messze alulmúlta az addigi juttatásaimat és az elvárásaimat.

A feleségem, mióta hazajöttünk, az itthoni viszonyok rendszeres szidalmazása végén sokszor megemlítette, hogy egyszer vissza kellene mennünk Németországba, már csak a gyerekek miatt is, pedig ő nem is beszél németül, csak angolul. Aztán egyszer csak az egyik kinti fejvadász felhívott és onnantól szinte nem is volt visszaút.

Ezer szállal kötődünk Magyarországhoz

Tavaly október óta vagyok kint, először próbaidő, majd annak lejárta után, januártól már ők is itt vannak, és nem untatnék senkit azzal, milyen simán ment minden, de minden. Tényleg unalomig ismételt történet.

Nem is a szervezettséget, olajozottságot hangsúlyoznám itt, hanem hogy mellé milyen kedvesek, segítőkészek. Mindenki. Még a rendőr is, aki megbüntetett 90 euróra, mert a 300 méteres távolságra az oviig a gyereket nem kötöttem be.

Nagyon sokat gondolkozunk a nejemmel, miért lehet ez, jó döntés volt-e kijönni, hazamegyünk-e, mi okozza otthon a keserűséget. Sokat viccelődünk azon, hogyan lenne ez most Magyarországon (WC-papír a kórházban, közlekedési szituációk, stb).

Ezer szállal kötődünk a Magyarországhoz, minden nap péppé olvassuk a magyar netet, mindent tudunk a Moszkva tér átépítéséről, tudjuk milyen az idő a Balcsin és persze nyaralni is haza megyünk majd, nem pedig Mallorcára. Jó, még nem vagyunk régóta „kint”.

A sok beszélgetésből eddig oda jutottunk, és szerintem ez lehet a kulcs talán – elnézést a csúnya szóért – hogy itt nem akar mindenki mindenkit mindig átbaszni. Ezért nem retteg mindenki mi lesz vele, a lakásával, cuccaival, gyerekével, beteg szüleivel.

Amit itt elképzelhetetlen

Pontos példa nélkül úgysem annyira érthető, ezért írok egy pár olyat, ami itt nem elképzelhető:

- Vállalkozó lelép az anyagköltség-előleggel

- Vállalkozó nem jelenik meg időben, nem is szól, vagy kér utólag elnézést, nem a megbeszélt minőséget szállítja le

- Rettegés, hogy az óvónő nem figyel a gyerekedre, ha nem viszel a névnapjára bonbont

- Rettegés, hogy leszar az orvos, ha nincs boríték

- Autóvezetés közben folyamatos rettegés

- Torrentezés

- Szlovákrendszámozás,

- Ismerősök is a tojnak rád: jó ötlet, beszéljük meg -> soha nem jön érdemi válasz, nem veszi fel a telefont-> bocs el voltam havazva

- Bármilyen állami szervezésű intézmény, pályázat, esemény nem a törvényeknek megfelelően működik

- 4 féle különórára hurcolni 2 gyereket, mert az iskolában nincs rendes úszás, angol, vagy zeneoktatás

- Vasárnapi boltbezárás miatt apokalipszis vizionálása

- Munkahelyről cellux hazalopása

- Mindenről először eldönteni, balos, vagy jobbos-e (párt orientáció), aztán eldönteni, tetszik-e

- Más származásúban nem látni meg első blikkre az embert

Ez utóbbi ponton én különösen sokat gondolkozom. Sajnos elég hülye magyar nevem van, ezért viszonylag hamar kiderül, hogy ükapám ükapja nem valami teuton lovag volt, persze ennek ellenére mindenki kedves, a magyarságomon egy mp-en belül túlteszi magát mindenki és kéri, hogy akkor az említett exceltáblát küldjem el neki.

Néha még rosszul is esik, hogy ennyire tesznek rá, honnan jöttem, néha úgy mesélnék, képzeljétek ez meg az történt Magyarországon, de nem érdekli őket. És emiatt nem neheztelek rájuk, habár ha nekem volna egy türkmén kollegám, tuti kikérdezném merre hány méter náluk, itt ugye nem nagy szám a bevándorló.

Képtelenség otthon leállni

És még egy fontos dolog: a fenti lista nagy részének mi nem csak szenvedő alanyai voltunk. Mi is követtünk el hasonlókat. Ez (volt) a szokás, mindenki ezt csinálta, csinálja. De valahogy ezzel képtelenség otthon leállni. Egész egyszerűen versenyhátrányba kerülsz, ha nem léped meg te is. Itt ezzel azonnal le lehet állni. Ezért és ettől az élet szebb-jobb lesz csak, azonnal megnyugszol.

Ehhez szorosan kapcsolódik a következő ismert tény: a pénz. Az itteni gazdaság bivalyerős, a munkavállalók ezért sokkal többet vihetnek haza, mint otthon, ebből következnek a jóval magasabb sztenderdek: Balin nyaralni, BMW-vel járni tök átlagos dolog.

Ha nincs legalább egy Golfod, valamit rosszul csinálsz. Pedig az újonnan 8 millió forint. Mindettől minden sokkal nyugodtabb. Elég végignézni egy átlagos, kínosan rendben tartott utcán és máris nyugodt vagy.

Tehát az otthoni gyilkos tempó és az ennek ellenére szerény jólét nem hiányzik, a szervezetlenség és főleg, hogy mindig rettegni, hol az átverés… Mivel kisgyerekesek vagyunk, így a nagyvárosi pezsgésről is le kell mondanunk, tehát, hiába hiányoznak a romkocsmák, úgysem mennénk, ha itt lennének. Család, barátok... persze. Pótolhatatlan.

Nagyon sokat skypolunk mi is, és sokat vagyunk a fluege.de-n. Balaton hiányzik nagyon, de ez nekünk mindig is a kikapcsolódást jelentette. Bármennyire is világos, hogy a házunk előtti földútból soha nem lesz aszfaltos, míg itt a németeknél a traktor is aszfalton jár két búzamező között.

Összefoglalva: mi nem a reménytelenség elől menekülő fiatalok vagyunk, és nekem igenis nehezemre esett otthagyni mindent, elképesztő jó érzés a nyugalom, a kiszámíthatóság. 2-3 évig biztos nem megyünk haza, hogy a gyerekek megtanulják a nyelvet, hiszen ez az egyik legfőbb ok volt, hogy kijöttünk, de aztán, ha anyagilag megerősödve jövünk ki, akkor nagyon szívesen visszajövünk egy addigra talán, talán egy angtsrömnyivel stresszmentesebb Magyarországra.”

A moderálási alapelveket itt találod.

AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL

A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.

Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.

A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.

Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: pályázat Magyarország Németország Magyarország és én

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr387439880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.08. 06:54:33

azt az exceltablat kuldd mar el nekem is

DieNanny CH 2015.05.08. 06:54:55

Nem volt rossz, úgy átlagos.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.05.08. 07:00:40

Igen. Ez tetszik nekem is. A kiszámíthatóság. Húszévesen untam, harmincévesen már jobban megértettem, mennyire fontos.
A rettegés/ küzdelem hiánya, a ránckisímító nyugalom. Hogy nem azzal kell kezdeni minden napot, hogy vajon ma kivel/mivel kell megküzdeni. Ez a legjobb.

adg 2015.05.08. 07:24:08

"milyen kedvesek, segítőkészek. Mindenki. Még a rendőr is, aki megbüntetett 90 euróra"

Micsoda segitokeszseg! :) Lehet, hogy nekem is ki kene probalni, megprobalok majd az utcan megbuntetni par embert 90 dollarra, csak hogy lassak segito szandekomat. :D

"elnézést a csúnya szóért – hogy itt nem akar mindenki mindenkit mindig átbaszni."
Nos, en tudok egesz veletlenul egy szalonkepes szinonimat, ha mar zavar a csunya szo: "átverni"

Van foldi halando magyarorszagon, akit zavar a torrentezes?

Hintusnak tetszene az iras, foleg a >>nemetorszagban meg a traktor is aszfalton jar<< resz.

--
Na, vissza a munkahoz, mindjart beer time...

Mr Long 2015.05.08. 07:25:44

Nem ertem...
A cellux hazalopasa kotelezo? Torrentezes kotelezo? Minek rettegni autovezetes kozben?

Mr Long 2015.05.08. 07:26:38

Nem ertem...
A cellux hazalopasa kotelezo? Torrentezes kotelezo? Minek rettegni autovezetes kozben?

Hari Seldon 2 2015.05.08. 07:47:31

Nem lehetene egy "nem tudom eldönteni/átlagos" gomb?
Nem rossz, de kevés a szemyélyes rész.

Azt gondolom, hogy érdekes lenne egy írás egy év múlva. Hogy változik a világképük. Meg szűnik-e ez a mindenáron a "moszkva tér felújítását" követni. MI is arra felé laktunk, de kb annyira érdekel innen, mint a Kate babája. Pedig az aztán nagyon.
(Na jó annyiban mégis, hogy a rokonok egy része napi szinten kerülgeti)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.05.08. 07:50:58

Még nem az igazi...
Azt gondolom, hogy néhány hónap "távlatából" még korai az állásfoglalás.
Majd ha lekerül a rózsaszín szemüveg.
:)

Hari Seldon 2 2015.05.08. 08:09:20

OFF

index.hu/kulfold/2015/05/07/brit_valasztas_2015/

Amikor láttam, hogy a munkáspárti "kőve véste" a pontjait, mondom ennek el ment az esze. Ilyen blődséggel minimum 5% minusz garantált.
2017-ben népszavazás.

ON

Golf2 2015.05.08. 08:14:41

Hát sajnos minden szò igaz.

Golf2 2015.05.08. 08:14:44

@Mr Long (UK): Règen lakhattál Magyarországon azèrt nem èrted.

Colonel Maybourne 2015.05.08. 08:14:56

@svájci sapka (ch): Ha mar eleve igy all hozza, ilyen vilagkeppel, akkor nagy baj nem lehet a szemuveg lekerulese utan sem. Es vissza sem fog menni...
Anyagilag megerosodve? En kevesebbet kerestem 11 eve amikor kimentem (pedig azt a fizut barki elfogadna meg Nemetorszagban is, most is!). Nem minden a penz... Az "egyeb" ertekek, mint amit a poszttolo felsorolt sokkal fontosabbak...

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.08. 08:16:38

Önellentmondás a cikk.

Nem lehet egyszerre kiszámíthatóságot akarni és ezzel egy időben vállalkozási kedvet. A kettő együtt nem működik.

A magas brit életszínvonal oka pedig abszolút nem az, hogy "jobban csinálják", mint ahogy az alacsonyabb magyará sem az, hogy "rosszabbul csinálják".

A lista pedig egyenesen nevetséges: összekever teljesen független dolgokat.

Sanyi9 2015.05.08. 08:21:30

Brrrr, Nemetorszag... Nem koltoznek oda meg akkor se, ha fizetnenek erte...

2015.05.08. 08:23:54

"Elképesztő jó érzés a kiszámíthatóság"
Mondd ezt annak az ezer munkasnak, akit egyik naprol a masikra elkuldtek:
"About 1,000 construction workers employed by a contractor at Husky Energy Inc.’s Sunrise oilsands project were laid off unexpectedly on Wednesday, a union official confirmed."
business.financialpost.com/news/energy/about-1000-oilsands-workers-laid-off-unexpectedly-at-husky-energys-sunrise-project?__lsa=0dd5-5017
Igaz, ez a Tavol-Nyugaton tortent, de elofordulhat barhol a vilagon.
"Amit itt elképzelhetetlen"
Szinte minden egyes pontjat meg lehetne cafolni a felsoroltaknak. Sajnos. Lehet, hogy Nemetorszagban azert maskepp van, ott szentek elnek, uresek a bortonok, ideggondozok, nincs dolguk a gazdasagi birosagoknak, a rendoroknek, stb.
Csak vegyuk a Germanwings katasztrofajat:( Mennyi, az altalad felsorolt "elkepzelhetetlen" dologot szegtek meg ott?

pappito · http://pappito.com 2015.05.08. 08:24:05

engem nem zavar a torrentezés, ha a négy fal között csinálják :)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.05.08. 08:25:22

@Colonel Maybourne: Nyugtával kell dícsérni a napot...
:D
3-4 hónap alatt nem lehet megítélni egy országot.

És ez nem világkép kérdése.

**mimi** 2015.05.08. 08:30:47

Már megint a leszólások....:(
Kötekedés...:(

Andras125 · http://elet-uton.blog.hu/ 2015.05.08. 08:33:36

Nekem az ilyen irasok tetszenek. Latszik hogy a csaladnak stabil helyzet van barhol is eljen de szemelott tartjak a gyerekek erdekeit es nem csinalnak bagy felhajtast hasonlo dontesekbol. Ha van lehetoseg mennek (vagy eppen maradnak ha ugy itelik meg).
Nagy kaland kulfoldre menni a bizonytalanba es embert probalo dolog de en jobban szeretem ezt a fajta 'levadaztak es kitelepitettek' minden siman megy verziot :).
@svájci sapka (ch): Nem hinnem hogy a cikkironal jatszik a rozsaszin kod hisz mar korabban elt ott 1 evet es szerintem eleg jo osszehasonlitasi alapja van.

Parommal mar par eve kulfoldon elunk es mi is rendszeresen mentunk haza 'nyaralni'. Mara eljutottunk arra a szintre, hogy inkabba rokonak jojjenek hozzank es mi megyunk ahova eppen kedvunk tartja. Tul nagy a vilag es sokminden meg szeretnenk nezni. Persze mas gyerekekkel es megint mas ha van nyaralo a Balcsin :).

Andras125 · http://elet-uton.blog.hu/ 2015.05.08. 08:33:44

@adg [Au, Darwin]: Valoban hulyen hangzik de nekem is volt hasonlo elmenyem. Hazafele motorozva keletrol a Szlovak rendor allitott meg es buntetett meg valami 60 eurora de olyan tisztelettudoan beszelt es annyira fer volt, meg persze igaza is volt hogy meg majdnem borravalot is adtam neki.
Ez egy taljesen mas elmeny volt mint mondjuk a magyar vagy az orosz 'megallitom hatha nincs nala valami rendben' vagy az 'eloszor megfenyegetem, hogy lecsukom vagy elkobzok ezt-azt es akkor majd perkal nekem zsebre' hozzaallas.

2015.05.08. 08:34:55

"Amit itt elképzelhetetlen"
A felsorolasbol kimaradt, hogy "itt a kutyak sem ugatnak" :))

Muscari 2015.05.08. 08:39:39

@Hari Seldon 2: én ilyenkor nem nyomok semmit. Most sem.

Tegye fel a kezét, aki sose szokott torrentezni. Basszus az nem magyar szokás, a legnagyobb torrent oldalak angolul vannak.

Akkor az óvónőket se alázzuk le már így kollektívan, a többség igenis szereti a gyerekeket.

A Balaton. Lehet, hogy az a baj, hogy nekem túl közel volt és sokszor mentümk, nekem az sose volt "a nyaralás". Tök közömbös, oké, szép maga a tó, meg a Badacsony, de a településeket jobb nem említemi.

A többit értem, sok boldogságot a posztolónak Németországban.

rumitom 2015.05.08. 08:42:05

Azert egy amazon warehousban dolgozo nem biztos hogy uj golffal jar es o csinalja rosszul :).
Nemetorszagban a forgalomban levo gepkocsik atlagos eletkora 8.5 ev, ami nagyjabol az eu atlag. Az a sok uj bmw altalaban ceges kocsi

Az epitoiparban sem mind glorious mar.
Ettol meg persze nemetorszag egy nagyon is elheto hely marad.

rumitom 2015.05.08. 08:44:07

@Muscari: vagy 5 eve de lehet tobb is nem torrenteztem :) asszem csak nem toltottem le semmilyen torrent klienst az uj gepre es ugy maradt

qkuc 2015.05.08. 08:54:57

A Balaton az új Túró Rudi? :D

tanato 2015.05.08. 08:57:29

@Hari Seldon 2: Annak a szavazásnak már az eredménye is borítékolható.Hogy azután Anglia nélkül tovább működik e az UNIó vagy darabjaira esik, újra márkával,pesetával,schillinggel,lírával meg drachmával,határellenőrzéssel ,meg a szabad költözködés és munkavállalás befejezésével,azt majd az idő eldönti.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.05.08. 08:59:23

@Andras125: Ok, én nem vitatkozni akarok. Nálam sokkal okosabb emberek is megfogalmazták, hogy az első idők (nem egy év, és nem pár hónap), másként élik meg az új dolgokat.
Ettől eltekintve, valóban vannak olyan személyiségek, akinél ez nem változik, de ez nem tekinthető standardnak.
Kívánom, hogy nekik maradjon így.
Peace.

Hari Seldon 2 2015.05.08. 08:59:37

@Muscari:
Izé. Én nem torrentezek.
Egyszer akartam, aztán jött ez a hülye felugró ablak utána (ami miatt kérdeztem tőletek, is hogy lehet blokkolni ezeket).
Nem gondolom, hogy van összefüggés, de nagyjából utána jöttek. (Szóval kizárni sem zárom ki teljesen)

Másrészt,számunkra pont az ellenkezőjét jelenti a Balaton. Mint tó, semmi érdekes a többihez képes, de mint kisgyerekes családnak fürdésre ideális.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.05.08. 09:00:05

Bocs az OFF-ért:

index.hu/gazdasag/ado_es_koltsegvetes/2015/05/06/ado_osszehasonlitas/?token=72f5620467063bcbfc412bb2fce57f6c

Érdemes megnézni, ki áll a lista elején és végén.
De azért csak Menj haza, fiatal!

Muscari 2015.05.08. 09:00:08

@**mimi**: bocs, de a posztoló kezdte, hogy kollektívan leszólta az óvónőket meg a torrentezőket.

2015.05.08. 09:02:15

Nagyon tetszett, mintha en irtam volna! :) Ugyanilyen korulmenyek kozott es hasonlo okokbol jottunk el mi is. A lista meg zsenialis, szetrohogtem magam!!! :D Es valoban, ott ez a megmagyarazhatatlan kenyszererzes, hogy ha nem csinalod, akkor hatranyba kerulsz, pedig tudod, hogy valahol helytelen, de megis muszaj csinalni. Hatalmas poszt, koszi! :)))

2015.05.08. 09:06:18

@maxval bircaman szerkesztő:

Sajnos de, legalabbis reszben: a magyarok rosszul csinaljak. Otthon sajat tapasztalat, hogy piacvezeto (!!!) management ceg olyan hibakat es hinyossagokat vetett egy milliardos palyazatban, hogy vmi elkepeszto. Utolag meg ment a kapkodas es a szuksegmegoldasok keresese. Ez pl itt Svedorszagban elkepzelhetetlen lenne.

Mr Long 2015.05.08. 09:06:38

@Golf2: Azert nem annyira regen.
Bar en hordtam haza a nyomtatopapirt. :) Igaz azert, mert ceges cuccokat otthon nyomtattam es igy nem kellett bejarnom az irodaba. Meg tonnert is vittem haza ezert.

Mr Long 2015.05.08. 09:09:01

@adg [Au, Darwin]: Fasza... A valasztott hazad fia ejjel (nekem) hasznalja a gepem tavoli eleressel. Most meg itt hagyta a tervezeset mentetlenul nyitva a masinan es az elmult egy oraban erre sem jart, ahogy a tobbi irodatarsa. Remelem fajni fog a feje masnap a sortol...

Hari Seldon 2 2015.05.08. 09:15:19

@tanato:
Nem hinném, hogy szétesik, ugyanis eddig a működést a brittek blokkolták. Az más kérdés, hogy a "verseny alapú Európáról" átállnak a "szolidális Európára".
Nem mondom, hogy ez vagy az pontosan fedi az elképzeléseket, és azt sem hogy ez vagy az jó. Csak azt, hogy a kettős szemlélet megszűnik.

Másrészt, ha az angolok kilépnek, szerintem sok cég átköltözik Frankfurtba (és kisebb részben Amszterdamba és Párizsba) .
Skótok kilépnek, ők amúgy is az EU-ban akartak maradni. A sok expat, aki csak angolul beszél,ezért odament "vendégmunkásnak" áttelepül a skótokhoz. Anglia magában lelassul sok fiatal vendégmunkást veszít. Persze ez csak egy verzió, és majd meglátjuk.

Hari Seldon 2 2015.05.08. 09:18:44

Teljesen OFF:

Az öcsém most fog kimenni Londonországba. Június elején körülnéznek. (Aztán körülbelül egy hónap múlva véglegesen.)
Tudok segíteni, hogy milyen internetes site-okon érdemes lakást/szobát keresni?

ON

Andras125 · http://elet-uton.blog.hu/ 2015.05.08. 09:20:05

@Cascabel: haaaaat... erre csak azt tudom mondona hogy leepites es leepites kozt azert eleg nagy kulonbsegek lehetnek.
En a fo kulonbseget abban latom hogy az eleve normalisabb fizetesbol azert kulfoldon felre lehet tenni ilyen varatlan esetekre es ki lehet huzni egy darabig, ugyanez Mo.-n iro nehez. Masik kulonbseg a vegkielegites ami orszagonkent, cegenkent es esetenkent valtozik. Harmadik a szocialis halo es hogy milyen konnyu ujra munkaba allni.
Na ezeket iteje meg az akinek van ezzel kapcsolatban Magyar es kulfoldi tapasztalati is.
Csak nehany valsz a linkedre:
magyarnarancs.hu/belpol/elbocsatastechnikak_magyarorszagon_-_ha_tavasszal_jobb_lesz-70830
www.mfor.hu/dossziek/1303.html
hvg.hu/vallalat_vezeto/20150206_Nagy_leepites_a_Siemensnel_7800_dolgozo_k
www.maszol.ro/index.php/gazdasag/41184-leepitesek-es-uzletbezarasok-a-magyarorszagi-tesconal

En pl egy eves kikuldetesre mentem ki Mo.-ro de feluton elvagtak a visszavezeto utat a magyar fiok bezarasaval... kint ragadtam :)

Buchhalter 2015.05.08. 09:20:53

Én 1 hete vagyok itt Németországban,de az úriember látszik hogy nem rendelkezik német barátokkal.Mi a párommal német barátokhoz jöttünk ki.Rengeteget beszélgetünk velük,és évek óta folyamatosan.A németek többsége kezd kiakadni az egyre nagyobb létszámú menekült és bevándorló áradatra.Nekünk arra panaszkodnak ,hogy a munkahelyeiken letörik letörjük a béreiket.És kezd számukra élhetetlenné válni a saját hazájuk.És amit a posztoló nem lát évek alatt megduplázodott például a lakásbetörések száma.A másik hogy az idejövő kelet-európia orvosokkal nem igazán tudnak kommunikálni.Gondolom ha idő jön egy egészségügyi dolgozó azért elvárható hogy a kimondottan jó fizetéséért minimum középfokon beszéljen németül.Sok menekült meg hazudik-nem háborús övezetből jön,gazdasági menekült de néhányról kiderült,hogy közönséges bünöző vagy háborús rémtetteket követett el.A helyi sajtóban sajnos egyre több ilyen hír van.Na és állást találni:sorba állsz lengyellel,szerbbel,ukránnal,orosszal és még sorolhatnám.Ahogy mondaná a német ismerősünk:a nyugat megtelt!

tanato 2015.05.08. 09:21:07

@Hari Seldon 2: Bármi lehetséges a legjobb forgatókönyvtől a legrosszabbig.Majd meglátjuk.Az biztos akármi lesz, nem lesznek arrafelé barátságosak a kelete-európai áttelepülőkkel.

Mr Long 2015.05.08. 09:24:12

@Buchhalter: Akkor titeket sem latnak szivesen, vagy az mas teszta? :)

Lex D'Arquebus · http://ugrassvajcba.blog.hu/ 2015.05.08. 09:25:57

@Andras125: Dettó, nyaraltunk már elég sokat otthon, mikor ott éltünk, most már a világot is szeretnénk látni, ha megadatott. Bár biztos megdobálnának páran, hogy ha tudnák, hogy Budapestről indulunk idén nyaralni, mert jóval olcsóbb volt, mint Zürichből. Utána a gyerek marad a nagymamáknál 2.5 hétig, így a nyári szünet is megoldódott, mi meg addig kettecskén itthon.
Ráadásul a tavalyi katasztrofális nyaralás után (folyamatos pocsék idő), idén szerettünk volna napos helyre menni. Az meg a Balcsin kiszámíthatatlan. És még egy: 8 napos Zamárdi Wellamarin hotel, hármunknak 500k (jelenleg akciós, akkor nem volt az).

Bebbi 2015.05.08. 09:29:30

@svájci sapka (ch): Lassan fel 10, ilyenkor mar lehet OFF-olni, plane penteken. :-)

Szoval... koszonom a blogodban felvetett temat az Arbeitszeugnis-szal kapcsolatban, nagyon erdekes volt, plane megspekelve a hozzaszolasokkal. En amugy is a positive feedback kultura hive vagyok, ugyhogy most aztan plane jar a dicseret Neked. :-)

Szep hetveget majd!

Bebbi 2015.05.08. 09:30:18

@Herr Géza: Hoch die Hände, Wochenende! :-)

Herr Géza 2015.05.08. 09:37:33

@Buchhalter: Elég sok klisét feldobtak neked a német barátaid. Kb. a Bild Zeitung egy napi szalagcímeit olvasták fel.....
Az egyetlen igazán jogos pont a lakásbetörések számának növekedése, ami tényleg komoly probléma immár egyes vidékeken. (Mondjuk nálunk is megduplázódott a faluban: tavaly nulla volt, idén készer annyi...:) )

Herr Géza 2015.05.08. 09:38:28

@Bebbi: ??? Ez valami helyi folklór felétek ??

Bebbi 2015.05.08. 09:41:45

@Herr Géza: Dehogyis. :-)))) Ez Hochdeutsch. :-) Megha nem is annak latszik... :-)

fhdgy 2015.05.08. 09:44:44

@svájci sapka (ch): Ha az ember valahol elég sokáig van ( legyen az egy munkahely, egy település vagy akár egy ország ), akkor bizonyos szempontból azoknak a dolgoknak, amik a nemszeretem kategóriába tartoznak, a mennyisége egyre csak növekszik. Egyre több dolog lesz, amitől az ember szeretne megszabadulni. Az idők folyamán felhalmozódott problémák még eü. problémákat is képesek okozni. Eljöhet az a pont, amikor az ember minden áron szabadulni szeretne a koloncaitól. Amikor én is túlestem egy szívműtéten, nekem is tanácsolta az orvos, hogy életmód váltás. Megkérdeztem, hogy de mégis hogyan. Ő nem tudja, de meg kell oldanom, mert nekem lesznek belőle továbbra is komoly problémáim. Akkor elmentem Németországba. Nem sima ügylet 49 évesen elmenni, de sikerült minden koloncot hátrahagynom. Nemcsak életmódot váltottam, de új életet is "kezdtem", hisz megszabadultam minden addigi nyomasztó érzéstől. Költöztem később Mo.-on is másik városba és az összes nehézsége ellenére sok szempontból újra "tiszta lappal" indultam.

Hasonló megkönnyebülést éreztem akkor is, amikor munkahelyet váltottam. Pá problémák, kezdjük tiszta lappal.

Ma három hét múlva újra lesz egy nagy tabula rasa. Akkor fogok utoljára dolgozni, utána nyugdíjas leszek.

Ezeket mind arra írtam, hogy azt olvastam a hozzászólásodban, hogy "Majd ha lekerül a rózsaszín szemüveg.". Igen, lekerülhet, mert újra gyűlhetnek a problémák, még akkor is, ha egészen mások lesznek mint az addigiak. Lehet, hogy az embernek újra és újra meg kell szabadítania magát a problémáitól, hogy újra lehessen rózsaszín szemüvege, mert ugye az boltban nem vásárolható!

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.08. 09:46:49

@snygg panda:

Ez igaz, de én nem ilyesmire gondoltam.

Nyilvánvalóan Mo-on nincs elég tapasztalat sok dologban.

Jelenleg egy olyan bolgár cégnél dolgozom, mely piacvezető a maga területén. (Még a hónap végéig, mert a felmondásomat töltöm.) Néha akkora baromságokat csinál a cég, hogy csodálkozom, hogyan lehet piacvezető. S azon még inkább csodálkozom, hogy volt képes ez a cég külföldön is terjeszkedni, többek között Mo-on is! Pedig nem vagyok markenting szakember, de röhejes dolgok vannak, melyek észrevételéhez érettségi se kellene. Pl. májusban olyan reklámanyagot kiküldeni, melyen az áll, hogy "lejár március végén", a cég nem akarta kidobni a már kinyomtatott anyagokat, hát szétküldte a régit! Szerintem ez abszurd spórolás. De nekem mindegy, nem azért vettek fel, hogy véleményezzem ezt, az én feladatom csak az angol és bolgár reklámszövegek és más leírások magyarra adaptálása.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.08. 09:47:07

@Hari Seldon 2:

2 év múlva népszavazás Angliában, majd kilépés mondjuk 2020-tól az EU-ból.

Viszont Angliának nem érdeke a teljes szakítás, így bent marad majd a legtöbb egyezményben, marad a tagsága az EEA-ban, azaz kb. olyan státusza lesz, mint most Norvégiának.

Viszont a kitántorgásnak vége lesz, azaz nem lehet majd csak úgy betelepedni a Brit Köztársaságba Kelet-Európából. Marad a vízummentesség 90 napra a magyar/lengyel/román/bolgár/horvát/stb. turistáknak, s kész, minden máshoz vízum kell majd.

Andras125 · http://elet-uton.blog.hu/ 2015.05.08. 09:47:14

@Buchhalter: haha... en is ilyen baratokat szeretnek akik a szemembe mondjak hogy nemkivanatosak vagyunk errefele :).
Azt, hogy az orvos nem beszel rendesen Nemetul pedig enyhe tulzasnak tartom. Persze nekem nincs szemelyes tapasztalatom.
Nem kotekedni akarok csak elmondani hogy szereny velemenyem szerint ez elegge szelsoseges nezet amit megfogalmaztal, de legalabb az lejott hogy a Nemet is tud panaszkodni :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.05.08. 09:49:17

Sajnalom a posztert, jo szar ovi/ munkahely/ismerosi kor/orvos jutott ki neki ezen az elmaradott helyen.

Ugy latszik mi szimplan csak mazlistak vagyunk.

Buchhalter 2015.05.08. 09:49:25

@Mr Long (UK): Mondtam neked valami rosszat?Olvastad amit írtam?Tudod értelmezni a szövegemet?Hm?Herr Géza olvasta és értette amit írtam.És Long te most tulajdonképpen hol is élsz?Ja és kijöttem megtapasztalni ,hogy milyen nyugaton.Lehet hamar haza fogok menni lehet nem.De nem látok mindent rózsaszínben mint a posztoló!Pedig csak egy hete vagyok itt.Mondok pozitív dolgokat is: jó a levegő,csendes kertvárosban lakunk.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.08. 09:49:43

@Réka ‎:

Mindez egyéni szinten dől el, nem ország- és rendszerszinten.

Minden attól függ, te hogyan éled át.

A magyar ember hagyományosan pesszimista, s mindenben a rosszat keresi. Tök mindegy, mennyi pénze van, s ki van kormányon.

Ez pont olyan, mint a szláv felesleges filozófálgatás. Kitalált problémákról vitáznak a szlávok. Ahogy ezt egyszer Mikes György magyar-angol humorista mondta egyszer: ül a szláv a fa alatt és azon gondolkodik, miért éppen e fa alatt ül, ahelyett, hogy a másik fa alatt ülne, aztán rádöbben: ha ott ülne, ugyanezt gondolná, végül ebbe a problémába belebetegszik, s inni kezd, míg tökrészeg nem lesz.

A magyar nem vitázik, hanem megállapítja: minden mindig rossz.

MagyarJoe 2015.05.08. 09:50:19

Off. Nagyszeru eredemeny az UK valasztasokon, nem lesz unalmas a kovetkezo 5 ev.

Lex D'Arquebus · http://ugrassvajcba.blog.hu/ 2015.05.08. 09:53:25

@maxval bircaman szerkesztő: "A magyar nem vitázik, hanem megállapítja: minden mindig rossz." - majd leül inni, míg részeg nem lesz. :)

Mr Long 2015.05.08. 09:57:05

@Buchhalter: "És Long te most tulajdonképpen hol is élsz?" UK, mert?

fhdgy 2015.05.08. 09:57:26

@Lex D'Arquebus: A Balatonon egész kis szerencsével is kifoghatod, hogy csak egyszer esik az eső. Elejétől a végéig!!!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.05.08. 10:00:10

@Andras125: nem tudom, Németországban hogy van, de itt találkoztunk olyan orvossal, hogy konkrétan nem értettük, mit mond. Kétszer-háromszor visszakérdeztünk, onnantól már túl kínos volt, és igyekeztünk inkább kikövetkeztetni, ami azért betegségnél nem a legszerencsésebb.
Ordító orvoshiány van és tényleg bárkit felvesznek, akit idehord a szél...
Azt is megértem, hogy egyesek nem érzik jól magukat amiatt, hogy megváltozott az utcakép, több a kendős, néger, idegen nyelven beszélő (sajnos gyakran hangosabban). Nem muszáj egyetérteni ezzel a világnézettel, de szerintem abszolút jogos, ha valaki szeretné megtartani azt a környezetet, ahol felnőtt.

firg_firg 2015.05.08. 10:04:39

Szimpatikus embernek tunik a posztolo, csak par megjegyzes:

"a 300 méteres távolságra az oviig a gyereket nem kötöttem be"

Tudod, baratom 300 meteren is meg lehet halni, Falco is csak a kozertbe ugrott ki. Ha ez nem fogod fel, akkor legelabb a gyerekedet ne akard kinyirni. Es nem, az sem mentseg hogy csak 30/as ovezet, vagy mittoudomen.

"Ismerősök is a tojnak rád"

Itthon legalabb tudodki az igazi barat es ki az ellenseg. Itt minden fekete-feher.

"BMW-vel járni tök átlagos dolog."
"Ha nincs legalább egy Golfod, valamit rosszul csinálsz"

Ez jol hangzik, es OK hogy nem csak a gengszterek meg a politikusok engedhetik meg, de attol meg messze nem atlagos. Ha valami jol fizetett munkad van akkor OK elerheto. Keleten tutira nem. Most uj BMWre gondolok es nem valami leszakadt hasznalt szarra amivel a bevandorlok jarnak.

qkuc 2015.05.08. 10:05:18

@snygg panda: A nagy rózsaszínben "élve" minden áldott nap fogom a fejem, hogy hogy a fenébe működik még ez a cég és nem ment még csődbe ... :D.

M. Péter 2015.05.08. 10:09:53

@Muscari: Torrentezni nemcsak szerzői jogvédelem alatti levő dolgokat lehet, hanem linuxot, libreoffice-t, sok egyéb nyílt forrású software-t teljesen legálisan. Természetesen ilyet is csak otthon töltök le, nem a munkahelyemen.

qkuc 2015.05.08. 10:11:45

"És még egy fontos dolog: a fenti lista nagy részének mi nem csak szenvedő alanyai voltunk. Mi is követtünk el hasonlókat. Ez (volt) a szokás, mindenki ezt csinálta, csinálja."

Milyen bájosan általánosít a posztoló, :). Ennyi jutott eszembe: csorda szellem.

rumitom 2015.05.08. 10:13:58

@Réka ‎: vegen meg igaza lesz huntington 20 evvel ezelotti joslata a civilizaciok harcarol

firg_firg 2015.05.08. 10:16:00

@Buchhalter: Mondjuk a nemetek mar 10 eve is ugy szidtak Nemetorszagot, mint a magyarok Magyarorszagot. Magas az ado, lopnak a politikusok, stb, stb.
Minden relativ.

rumitom 2015.05.08. 10:16:21

@qkuc: oszinte, elismeri, tudja, nem kendozi. raadasul belatja hogy nem helyes. mi ebben a nem jo?

bpetya75 2015.05.08. 10:17:42

Nem tetszett. Sok részigazság, buta általánosítás. Az értékként szereplő dolgok egy része számomra nagyon nem az (betonon jár a traktor?)

qkuc 2015.05.08. 10:19:19

@rumitom: "mindenki ezt csinálta, csinálja" egészen pontosan ez a bajom. Hihetetlen bizonyára, de pl. nem minden vállalkozó tűnik el az anyagköltséggel, vagy nem mindenki lopja haza a celluxot.

SzZoole 2015.05.08. 10:21:03

"egyáltalán nem reménytelen helyzetből indultunk, Budán van szép lakásunk, mellé egy nyaraló a Balatonon."
"- Munkahelyről cellux hazalopása"
Biztos ebbol telt ezekre az ingatlanokra,aha.....

Csak hogy en is kotekedjek egy kicsit.Ettol fuggetlenul sok sikert

@Muscari: En felteszem,az sem tudom mi az a torrent,bar hallotam/olvastam mar rola.

M. Péter 2015.05.08. 10:22:01

@maxval bircaman szerkesztő: EGT-n (ez a EEA magyar neve) belül is ugyanúgy szabadon lehet mozogni, ez pont nem változna. Az EU-n kívüli EGT tagok nem vesznek részt a közös halászati és agrárpolitikában, a vámunión is kívül vannak, és nincs közvetlen beleszólásuk az őket is érintő irányelvekbe.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.05.08. 10:24:11

@Bebbi: Köszi.
:)
@fhdgy: Igen, teljesen egyetértek. Nekem is kellett néhány év, mire lekerült a szemüveg, és most látom, hogy ez sem a Tündérkert és bizony sok olyan probléma is van, mint otthon.
:(
Pedig ugye, itt a tehén is lila.
:)
Jó pihenést a nyugdíjas évekre!
:)

esban 2015.05.08. 10:24:14

@Mr Long (UK): szerintem a vezetes kozbeni rettegest ugy erti: na vajon ma hova dugtak el a trafipaxot, es fogjak kuldeni a 30ezres csekket ha egy hirtelen 70es tabla mellett 75el mentem el. Amugy a kozlekedesi kihagasok buntetese otthon nevetsegesen magas.
Az embereknek alig van penze felretenni egy balatoni hetvegere, megveszik a 3 megyematricat, aztan ha az ismeretlen terepen veletlen beneznek egy tablat egybol jon a 30ezres csekk, az jol tud esni..
Edesapam tavaly nyaron 180 ezernyi birsagot szedett ossze, pedig nem egy szaguldozo vadallat, csak sokat utazik.

Akik tenyleg veszelyesek volnanak a kozlekedesre, azok meg ugyis kikerulik lasd ceges auto, auto a haver neven stb

Golf2 2015.05.08. 10:24:19

@Réka ‎: szerintem abszolút jogos, ha valaki szeretné megtartani azt a környezetet, ahol felnőtt.
A svédek példát mutatnak ennek az ellenkezőjére.

Golf2 2015.05.08. 10:24:24

@rumitom: demográfiai hullám éri el az iszlám világot,
amelynek szintén komoly következményei lesznek.
Nem semmi hogy már 1993-ban sejtette...

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.05.08. 10:29:28

Pár dolgot nem értettem, pl miért civilizált dolog nyugodtan tudomásul venni, hogy az állam a piaci önszabályozást és az emberek akaratát leszarva beleugat, mikor lehetnek nyitva a dolgok.

2015.05.08. 10:31:40

@Andras125: Igen, van ilyen. Nekem a parizsi nyaralasunk egyik legpozitivabb elmenye az volt mikor az ellenor megbuntetett minket a parizsi metron. Nem vicc! Nagyon udvarias volt es elengedte a buntetes felet (!) mert elhitte hogy veletlenul vettunk rossz jegyet (ez igaz volt, a ferjem elvileg tud franciaul de benezett valamit) :)))

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.08. 10:32:09

@fhdgy:
hm, ez érdekes, gondolkozom rajta egy kört, aztán majd jövök vissza kicsit később.

kivételesen dolgozgatni is kellene kicsikét, de olyan nehéz, ha itt van az egész internet is közben és az ember olvasgat is :-)

2015.05.08. 10:39:21

@Muscari: A poszt nekem sem tetszett (ezt most nem akarom reszletezni, kritizaljak mar elegen szegeny posztolot...) de torrentezni soha nem szoktam, nekem nem eri meg. Mar Angliaban sem csinaltam soha, itt sem csinalom, Nemetorszagban pedig nagyon komoly penzbuntetest von maga utan. Ha nem tudok egy filmhez legalisan hozzajutni akkor nem nezem meg, ennyi.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.08. 10:40:22

@Mirjam2:
naigen. hogy nem az az alap, hogy azt feltételezni a másikról, hogy lop, csal, hazudik, direkt előre megfontolt szándékkal és aljasul.

2015.05.08. 10:41:34

@Dragonlady (Bp, Hun): Na ez az... Elvileg nekem is dolgoznom kene most eppen a laptopon :(

2015.05.08. 10:43:31

@Dragonlady (Bp, Hun): Igy van. Es hogy az ellenor / rendor is tud normalisan es civilizaltan viselkedni, nem az az eletcelja hogy megmutassa neked, o a fonok.

DieNanny CH 2015.05.08. 10:43:59

@adg [Au, Darwin]:

Velem segítőkész a metrónál lévő ellenőr volt. Igaz, már több, mint 10 éve. A Felszabról (nem jut eszembe a neve!) mentem 1 megállót, jegy nélkül. Elkapott, kérdezte honnan jövök, és nagyon megsajnált, mikor az egy megállónyi távot mondtam. Kérdeztem, nem mehetnék fel, és ott érvényesíteni a jegyemet? Mondta, ott fent is kollégák vannak, akik szintén ellenőriznek. Végig kedves volt, egy idősebb férfi. Ha jól emlékszem, a helyszíni úgy 3500 Ft volt.
Életemben először és utoljára blicceltem!

fhdgy 2015.05.08. 10:45:36

@svájci sapka (ch): Azt tudod-e, hogy ott miért lila a tehén??? Mert szorítja a kolomp szíja a nyakát!

DieNanny CH 2015.05.08. 10:47:46

@Muscari:

Ééén! Nem torrentezek!
(Mert nem értek hozzá annyira, és mikor életemben először csináltam, bekaptam 3 trójait, ráadásul itt, és fizethettem az adatmentésért 250 frankot.)
Viszont tölteni letöltök. Úgy 7 éve tanultam meg.
:-)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.08. 10:48:29

@Zka:

A piaci önszabályozás elve egy megdőlt liberális dogma.

fhdgy 2015.05.08. 10:49:18

@svájci sapka (ch): A jókívánságot nagyon szépen köszönöm.

2015.05.08. 10:50:49

@tanato: Egyaltalan nem boritekolhato szerintem az eredmeny, illetve a kerdeseket sem tudjuk meg, konnyen lehet hogy nem kilepesrol fog szolni a szavazas. Ha tenyleg kilepesrol szavazunk majd, akkor valoszinu hogy az igenek es a nemek aranya nagyon kozel lesz egymashoz, barmi lehet. A jelenlegi helyzet alapjan szerintem az valoszinu hogy a bent maradasra szavazna a tobbseg, csakugy mint Skocia eseteben tortent nemregen.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.05.08. 10:52:55

@maxval bircaman szerkesztő: hát persze, aztán hol dőlt meg? Az egy dolog, hogy nem mindenható az önszabályozás, de nincs messze tőle. Gondolod az üzletek azért voltak nyitva vasárnap, mert akkor veszteséges volt, de túl hülyék voltak bezárni?

Andras125 · http://elet-uton.blog.hu/ 2015.05.08. 10:56:33

@Réka ‎: A blogodbol arra kovetkeztetek hogy az 'itt' Stokholmot jelenti. Hat Svedorszagba biztosan sok kulfoldi orvos van. Az unokatesom is volt ott 3 evet. Szerintem nem volt hozza szerencsed mivel o patologus :)
Azt is feltetelezem hogy Svedul probaltatok kommunikalni, nem tudom hogy az angolt probaltatok-e. Ettol fuggetlenul valoban gaznak tartom hogy egy orvos nem beszeli az orszag hivatalos nyelvet, kiveve persze ha direkt expatokra specializalodik.
Remelem azert talaltatok hasonlo orvost a kornyeken.

Tudom milyen erzes mivel itt ahol en vagyok ritka az Angolul beszelo mint a feher holle anyo es szerncsere sokat jarunk orvoshoz :). Bar a hiba bennunk van hogy nem beszeljuk a helyi nyelvet :(.

DieNanny CH 2015.05.08. 11:07:36

@bpetya75:

Hát, bizony itt is betonon jár a traktor. Ez volt az első, ami itt Svájcban - 2005-ben - feltűnt, hogy a legelők szélén, a nagy semmiben ott van a 2 méter széles aszfaltozott út...

SzZoole 2015.05.08. 11:08:27

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Nalunk kb.2 eve a gyerekek probalkoztak a film letoltesel ami azt eredmenyezte,hogy alig 1 eves HP gepen 'kek halalt'okozott es a service-ben semmit nem tudtak vele kezdeni,a gep teljesen elszallt.
Ezert tavaly 2 uj gepet vettem,egyet a gyerekeknek es egyet magunknak,amit csak mi hasznalunk.Se jatek se filmet nem engedek nezni rajta,csak bongeszesre es a hivatalos dolgok intezesere tartom fent.
A gyerekek gepet viszont az egy ev alatt 2x kellet servicebe vinni,mert valamit megint bekeptak ra.

2015.05.08. 11:11:22

@qkuc: +1. Es itt kezdodik a problema, hogy sokan masokat hibaztatnak es nem vallalnak felelosseget a sajat donteseikert.

tanato 2015.05.08. 11:13:12

@maxval bircaman szerkesztő: Igen ha ez bejön,szép emlék lesz csak a HÁ blog,amikor aki akart másnap már Londonban landolhatott és dolgozhatott.

DieNanny CH 2015.05.08. 11:13:19

@Zoole[uk]:

Nekem jó a vírusvédelmem, és óvatosan csinálom, gyakran futtatok rajta mindenféle ellenőrzést. Meg gyanús oldalakra nem megyek. Mázlim is van, persze.

tanato 2015.05.08. 11:14:23

@Mirjam2: Igen Nekünk magyaroknak/ a többi volt szovjet blockbéli társainkkal együtt/ a bentmaradás volna a jó verzió.

SzZoole 2015.05.08. 11:17:29

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: nekunk is van rajta,jogtiszta,es megis

bpetya75 2015.05.08. 11:20:34

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:

Nem vitatom, hogy így van, csak azt mondom, hogy nekem ez kicsit sem érték.

tanato 2015.05.08. 11:21:16

@Mirjam2: www.hir24.hu/kulfold/2015/03/26/osszevertek-egy-magyart-angliaban/

Nagyon penge agyad van Mirjam,mindig írtad vitatkoztál itt sokakkal,hogy az "echte" angolok jobban preferálják a volt gyarmatokról érkezőket a kelet-európaiakkal szemben a nyelvtudásuk és a közös kulturális történelmi szerepük miatt.
Látod bejött,az angol rasszista fiatalok nem négert,nem arabot,nem zsidót,nem ázsiait vertek össze,hanem egy magyart. magyart.Egyébként az esetről a magyar rádióban éppen ma volt egy összeállítás,a megvert férfi itthon élő anyukáját is megkérdezték,el volt képedve hogy pont ott ilyen.

qkuc 2015.05.08. 11:22:17

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Aztán lehet meglepődnél, hogy mi minden fut suttyomban azon a gépen, :))).

2015.05.08. 11:37:07

Huszadrangú kérdés, de én nem vágom, mi a baj a torrentezéssel.
Na mindegy.

2015.05.08. 11:44:44

@tanato: Nyugi, szerintem a 'fiatalok' azt sem tudjak hogy van ilyen orszag mint Mo. Ezek ilyen allatkent elo tinedzserek akikbol sajnos sok van UK-ben, gyakran megtamadjak egymast, masokat, stb. Ez a pasi rosszkor volt rossz helyen, raadasul kijott a hazbol hogy konfrontalodjon veluk, ez elegge meggondolatlan volt a reszerol mert szamitani lehetett ra hogy ez lesz. Sajnos az egyetlen megoldas elkoltozni az olyan kornyekekrol UK-ben ahol sok ilyen 'fiatal' van. A rendorseg azert emlitette a vad reszekent hogy 'rasszista indittatasu', mert az elkovetok valoszinuleg beszoltak valamit hogy 'Polish bastard' vagy valami hasonlo; ha fekete vagy azsiai lett volna az aldozat, akkor is beszoltak volna, csak mast. Annyi a kulonbseg hogy a legtobb UK-ben szocializalodott ember nem ment volna ki, hanem maximum kihivta volna a rendorseget zart ajtok mogul (a rendorok meg tobb mint valoszinu nem csinaltak volna semmit, sajnos).

tanato 2015.05.08. 11:47:29

@Mirjam2: Köszi ez így egy kissé megnyugtatóbb.

Mr Long 2015.05.08. 11:47:42

@Mirjam2: " Sajnos az egyetlen megoldas elkoltozni az olyan kornyekekrol UK-ben ahol sok ilyen 'fiatal' van."
Mennyire "szep", hogy nem megakadalyozzak oket, hanem hagyjak elterjedni...

tanato 2015.05.08. 11:48:13

@Mirjam2: Ja küldtem az előbb képeket a felújítás utáni fürdőszobáról.

SzZoole 2015.05.08. 12:01:19

@tanato: Ezeket a bandakat ugy hivjak,hogy chav-ok vagy piky-k,konnyen fel lehet ismerni oket,rend szerint a mackonadragot hordanak,combkozepig letolva es kapusznis pulovert es csak kiabalva tudnak komunikalni egymasal.
Pedig ha tudnak,hogy mi a jelentese a combkozepig letolt nadragnak,biztos,hogy nem tennek tobbe.

SzZoole 2015.05.08. 12:05:56

@Mr Long (UK): Nem igazan tudnak veluk mit kezdeni,beviszik oket,bent vannak egy darabig,ki jonnek es utanna folytatjak tovabb.
Ezek a sracok azoknak a gyerekeik,akik otthon ulnek egesz nap segelyeken elve,nezik az East Enderst,kozben isznak es fuveznek es szidjak a bevandorlokat,hogy elveszik a munkalyukat.
Tanulatlan emberek.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.05.08. 12:16:54

@Mirjam2: Eden Lake (jó film, de csak csak nagyon erős idegzetűeknek)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.05.08. 12:20:00

@Andras125: igen másnap átkértük magunkat egy másik rendelőbe... hálistennek nem a patológián volt :=)

@Golf2: szomorú és extrém példát

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.08. 12:25:24

@Zka:

Ne keverjük a dolgokat.

A vasárnapi kötelező bezárás butaság.

De azt állítani, hogy az önszabályozás a helyes út abszurdum. Pont a mai nyugaton NINCS önszabályozás, gyakorlatilag minden le van szabályozva, még az is, amit nem kellene.

A magyar helyzet semmivel sem rosszabb ennél.

Ráadásul a magyar helyzet annyival jobb, hogy a hatóság se veszi komolyan magát sok esetben.

Amikor pl. boltot nyitottam Bp-en 12 éve, volt egy 15-20 pontból álló lista válogatott baromságokkal benne. Nagyon meg is ijedtem, de aztán szólt egy bolttulaj kolléga: a legtöbb pontot csak "látszólag" kell teljesíteni.

Pl. az egyik pont: tűzoltóségi szakvélemény bekérése. Ez magyarul úgy megy, hogy befizet az ember 15 ezer Ft-ot, kijön egy tűzöltő kinézetű emberke, aki 3 perces terepszemlét tart, aztán megvakatja a fejét, s produkál egy kétoldalos listát arról, mit kell megváltoztatni az üzlethelyiségben ahhoz, hogy az "biztonságos legyen tűzvédelmi szempontból". A lista egy része triviális hülyeségekből állt (kb. az pl. hogy ne süssek szalonnát az üzletben nyílt lángon, meg ne tároljak benzines kannát a tűzhelyen), más része viszont olyan volt, hogy teljesítéséhez át kellene építeni az egész háztömböt.

S most jön a vicces rész. A működési engedélyhez a szakvéleményt kellett beadni, s nem azt igazolni, hogy teljesítettem annak előírásait! S aztán SOHA senki nem ellenőrizte mi történt, pedig a bolt működött 4 éven keresztül folyamatosan.

S ez nem valami eldugott világvégi tanyán történt, hanem Budapest VII. kerületében.

Gyakorlatilag csak 3 szerv volt, mely valóban ellenőrzött is valamit:
- az APEH (mai NAV), hogy van-e pénztárbizonylat kiadás,
- a közterületfelügyelők, hogy nem használom-e ingyenenes az üzlet előtti járdát,
- az ÁNTSZ, hogy nem árulok-e lejárt terméket.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.08. 12:25:29

@tanato:

Meg fog nőni a német nyelv szerepe az angollal szemben.

GERI87 2015.05.08. 12:32:55

"de aztán, ha anyagilag megerősödve jövünk ki, akkor nagyon szívesen visszajövünk egy addigra talán, talán egy angtsrömnyivel stresszmentesebb Magyarországra"

Minek?
Az elmondottak alapján szerinte sincs semmi értelme hazajönni, az 'anyagilag megerősödés' után sem.
Főleg ha az "ismerősök tojnak rád".

@maxval bircaman szerkesztő:

"Nem lehet egyszerre kiszámíthatóságot akarni és ezzel egy időben vállalkozási kedvet. A kettő együtt nem működik."

Nem értelek...a kettő csak együtt működik, az emberek azért nem vállalkoznak mert nálunk szar vállalkozni, rengeteg az adó, bürokratikus az ügyintézés és egyáltalán nem vállakozásbarát.
valamint kiszámíthatatlan hogy mi lesz jővőre, mennyi lesz az adó, lesz e ÚJ adó vagy módosítanak e valami jogszabályt, rendeletet, ez persze neked mind pénz és idő....
hát persze hogy nem vállalkozik senki és ha igen, akkor is "okosba".

GERI87 2015.05.08. 12:39:10

@Réka ‎:

"egyesek nem érzik jól magukat amiatt, hogy megváltozott az utcakép, több a kendős, néger, idegen nyelven beszélő (sajnos gyakran hangosabban). Nem muszáj egyetérteni ezzel a világnézettel, de szerintem abszolút jogos, ha valaki szeretné megtartani azt a környezetet, ahol felnőtt. "

Igen, ez egy jogos igény és érzés!
Mindenki a saját magához hasonlót részesíti előnyben.
És ez nem rasszizmus, ahogy sokan óbégatnak emiatt.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.08. 12:49:53

az jutott még eszembe a "szétlopjuk a céget" magyar virtusról, hogy amikor elkezdtem tanítani, és a két érettségiző osztály mellé kaptam egy évre 1000 papírlapnyi fénymásolási kvótát, wtf. akkor ami kellett, azt bevittem anyám munkahelyére, ami egy állami hivatal volt és korlátlanul akármennyit lehetett tolni. ma sincs lelkiismeretfurdalásom azért, hogy racionalizáltam és átcsoportosítottam az állami költségvetést :-/
azt egyébként meg felesleges is lett volna a másik oldalon nézni, hogy az ember mennyi mindent tolt be a sajátjából is a rendszerbe, akár cuccok, akár ingyen túlóra szintjén :-(
egyébként ma már úgyis azt csinálnám, hogy szkennelés vagy simán mellékletben átküldés az összes diáknak, oldja meg mindenki magának, hogyan nyomtatja ki. de akkor még más idők voltak.
torrentügyben: soha nem vettem még legálisan szoftvert, zenét vagy filmet. egyébként meg próbáljon meg valaki Thaiföldön legális windowst szerezni, megtapsolom, ha sikerül :-)

soad1221 2015.05.08. 12:51:17

@Zka: nem akarom ezt az egyébként hülyeséget védeni, de azért ez a boltbezárás elég nagy hiszti lett..
Eleve értetlenül állok ez előtt a dolog előtt, de én mondjuk letudtam annyival, hogy ok, max vasárnap nem vásárolok. ja és még véletlenül sem azért, mert annyira ráérek hét közben...
(bizonyos szempontból még jó is nekem, mert én meg eleve mindig hétköznap este vásároltam, és baromira dühítő volt, ha 19-20 között végeztem, már sok útba eső helyen esélytelen voltam, most meg nyitva vannak 21-22-ig)

Mindegy, szóval bár nem értem, hülyeség meg minden, de amekkora kormányellenes hype lett ebből, azért már vicc. Azért ez nem diktatúra és az állami beavatkozás netovábbja... :)

2015.05.08. 12:52:45

@GERI87:
Ezt mar regen bebizonyitottak tudomanyosan, hogy a hasonlo hasonlot valaszt. Mindenki ahhoz vonzodik (atvitt ertelemben is), aki hasonlo, mint o maga. Ilyen szempontbol az idegenektol, ismeretlenektol valo tavolsagtartas mondhatni termeszetes emberi viselkedes.

2015.05.08. 12:54:33

@Dragonlady (Bp, Hun):

"racionalizáltam és átcsoportosítottam az állami költségvetést"

Ez mekkora szoveg!! :D

firg_firg 2015.05.08. 12:54:35

@esban: Pedig a kozlekedesi moral sokat javult miota megemeltek a bunteteseket. Azota a tobbseg tartja a 50-et, atengedi a gyalogost, meg hasonlok.
Hulyek persze meg mindig vannak, de a tobbsegnek eleg volt par massziv csekk hogy kuluralt europaikent viselkedjen.

SzZoole 2015.05.08. 12:58:21

@Dragonlady (Bp, Hun): pedig azt mondjak,hogyha valamire mar nem az van ráírva,hogy Made in China/Thailand,akkor az mar hamisítvány:)

Mrs. Clayton 2015.05.08. 13:05:19

@tanato: te most ebbol komolyan megint igazolva latod a sajat hulyesegedet?
te felelmetes vagy komolyan...
igen a brit fiatalok indiaiakat, arabokat, afrikaiakat meg veletlenul sem, csak lengyelt, meg magyart vernek, hiszen a fentebb emlitett nepekkel kozos tortenelmi multjuk van
jezusom...

soad1221 2015.05.08. 13:08:01

@maxval bircaman szerkesztő: ez így féligazság...
Sok esetben működik, sok esetben meg kell az állami szabályozás. ez adott tevékenységtől, annak piaci szegmensétől, és egyáltalán kérdés miről beszélünk? ezt klasszikusan az árra/minőségre szokták jó példaként hozni, de mondjuk a tűzvédelmi szabályozás nem is értelmezhető így...

@Zka: nem, az üzletek nyilván azért voltak nyitva, mert megérte nekik. Az állam nem is arra hivatkozott, hogy nem éri meg nekik, ezért kötelező bezárni. Ha mindent így "önszabályozna" a piac, akkor mondjuk szabadság sem lenne kötelezően előírva. Vagy maximálisan végezhető óraszám. meg ilyenek.
Kérdés, hogy ez a szabályozás mennyire jó vagy sem, de a gazdaságra azért ez jó eséllyel nem lesz igazán nagy hatással.
tény, a kereskedelemben dolgozók között van, aki szarabbul járt, meg sok embernek át kell szervezni az eddigi szokásait. Amiért meg lehet utálni őket, ezt még értem is.
De nagyon túl van ez lihegve...

bpetya75 2015.05.08. 13:09:52

@soad1221:

Elég sokan felnőttünk úgy, hogy nem volt vasárnap nyitva semmi...

Egyedül a munkahelyekkel kapcsolatos félelmeket tudom megérteni a hájpból.

Mrs. Clayton 2015.05.08. 13:12:38

@Zoole[uk]: a chavok azok a mackonadragos, antiszocialis brit fiatalok, a pikeyk pedig a traveller ciganyok ket, teljesen kulon kultura

GERI87 2015.05.08. 13:14:28

@snygg panda:

Úgy látszik mégsem annyira köztudomású, mert ennek ellenére az ömlik a médiából/politikából állandóan, hogy szeresd és fogadd el ami nem szokványos, normális, egyáltalán ne legyenek előítéleteid, még ismeretlenül se.....ha nem teszed akkor "maradi bunkó köcsög vagy', a tolerancia már nem elég.
Persze - mint látjuk - a másik végletre is van példa. A középút úgy látszik soha nem megy.

Mr Long 2015.05.08. 13:15:35

@soad1221: Egy dolog miatt nagy hulyeseg a vasarnapi zarvatartas a dolgozokra nezve. Mmondjuk van mindenkinek ket szabadnapja a boltokban akkor ha hetkoznapi mind a ketto van ideje elintezni ezt-azt. Igy viszont egy napja tuti, hogy kuka, mert vasarnap minden zarva, kenytelen a masik szabadnapjaba besuriteni mindent, ahelyett, hogy nyugisan elintezne az ugyeit.

Muscari 2015.05.08. 13:16:31

@Hari Seldon 2: nekünk is ideális volt, mikor kicsik voltak a gyerekek. Sokat is jártunk, talán az a baj, hogy túl sokat. Számomra nincs benne semmi romantika sajnos.

Aki meg nem torrentezik közületek, annak fogadok, hogy a gyereke igen (vagy majd fog később :-))

SzZoole 2015.05.08. 13:16:44

@Jess G: Igen ebben igazad van,mas kultura,de ugyan az a viselkedes.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.08. 13:17:16

@Dragonlady (Bp, Hun):

Teljesen természetes volt a 70-es években, hogy a dolgozók hazavisznek dolgokat maguknak. Ha ez korlátozott, nem pofátlan módon ment, teljesen okés volt.

Irigykedtem is nagyon akkoriban. Két jó barátom volt. Az egyik apja a közétkeztetésben dolgozott, tele voltak szalámikkal, sonkakonzervekkel, A másik apja meg nyomdász volt, tele voltak színes folyóiratokkal, könyvekkel. Az én apám meg bankár volt, nekem csak gémkapcsok, fűzőgép, lyukasztógép, színes papír, filctoll jutott...

Mr Long 2015.05.08. 13:19:16

@GERI87: Nekem uber elfogado ismerosom mondta, hogy az nem megy, hogy a masik bizonyitson azert, hogy en elfogadjam, nekem elobb kell ot elfogadni es megbaratkozni az uj ismeros szokasaival. Nagyon regota nem hallottam a srac felol, remelem nem szopta be ezt a mentalitast es meg eletben van...

Ginix 2015.05.08. 13:20:01

@Dragonlady (Bp, Hun): egész dél-amerika dettó. minden második sarkon ezrével az írt cd-k, dvd-k 1-2 usd értékben, 4-5 film egy lemezen. egyszer karácsonyra próbáltam vkinek eredetit, de pár nap alatt kiderült, h nem kivitelezhető.

Mr Long 2015.05.08. 13:20:51

@maxval bircaman szerkesztő: irodaszer ellatos volt apad? miert nem penzzel voltatok tele? :D

Muscari 2015.05.08. 13:21:23

@Hari Seldon 2: ha az oké, pár napon belül írok neked egy kis összefoglalót priviben. Van már munkája, vagy itt fog keresnii? Ext fontos tudni.

2015.05.08. 13:22:17

@Réka ‎: Koszi de eleg ilyet lattam mar eloben, nekem az is eleg volt :)

2015.05.08. 13:23:03

@Zoole[uk]: Igy van. Egy tarsadalom sem tokeletes, a brit sem.

bpetya75 2015.05.08. 13:23:11

@Herr Géza:

Ennyi erővel feleannyi is lehetne, nem? Nagyon negatívan ítéled meg a helyzetet szerintem. Több optimizmust!

SzZoole 2015.05.08. 13:24:01

@Muscari: Na,ezt a fogadast akkor buktad:)
Amikor az elso gepet kinyirtak,nagyon merges voltam,mergemben kettot vettem.Egyet nekik es egyet magunknak.Amikor az uj gepet is televertek virusal es el kellet vinni a szervizbe akkor megigertem nekik,ha meg egy ilyen,akkor gyujthetnek maguknak sajat gepre,mert tobbet nem veszek.Azota a gepnek semmi baja:)

2015.05.08. 13:24:05

@tanato: Koszi, mindjart nezem! :)

soad1221 2015.05.08. 13:26:02

@Mr Long (UK): az ügyintézés alatt ugyebár most kizárólag bevásárlást érted... mert hivatalos ügyet intézni egyébként sem tudtál vasárnap, de szombaton sem.
Az aki szombat-vasárnap oldotta meg a bevásárlásait, annak ezt most szombaton kell. erre írtam, hogy át kell alakítani a szokásokat - ami miatt egy ideig morog az akit érint.
Akit nem érintet eddig most sem fog.

@bpetya75: igen, aki elveszti a munkahelyét emiatt, annak ez nagyon szar. De tömeges elbocsátások emiatt nem lesznek, azért nem volt külön fenntartva erre a 2 műszakra ember, így nem lettek tömegesen feleslegessé vált emberek...

A tulajok/üzemeltetők közül pedig akit ez valóban hátrányosan érint az üdülőövezetekben lévő kis-közepes boltok, ugyanis ők azok akiknek a nyári szezonból ez mondjuk 10 nap bevétel kiesés lehet. Ja meg az ebben a körben dolgozó diákmunkások, akiknek minden vasárnap egy nap mínusz... :)

Másra komolyabb hatással nincs. csak egy felesleges baromság...

2015.05.08. 13:29:11

@Jess G: Ne haragudj de nem ertem minek kell szemelyeskedni es szo szerint lehulyezni itt az embereket. Tanato a magyar sajtobol es a magyar valosagbol tajekozodik, vilagosan kiderul abbol amit irt hogy ez 'rasszista tamadaskent' lett ertelmezve a magyar mediaban, foleg azert mert hasznaltak is ezt a kifejezest a brit rendorok. Sajnos Mo.on nagyon is elofordulhat hogy kimondottan az etnikumuk alapjan tamadnak meg embereket, igy egy ott elo ebbol fog kiindulni. Ha szukseget erzed hogy indulatosan lehulyezz embereket online, szerintem gondolkodj el rajta hogy korulotted rendben van-e minden, mert erre tenyleg semmi szukseg nincs.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.05.08. 13:29:11

@GERI87: így van. Sokan elfelejtik, hogy a tolerancia nem = mindent szeretek. A tolerancia az, hogy eltűröm, akkor is, ha nem tetszik. Manapság elvárják, hogy minden változást, kultúraidegen jelenséget szeressünk, másképp nem vagyunk toleránsak. Hát nem. Attól még lehetek toleráns, hogy nem tetszik, sőt a kritika is belefér a toleranciába.
Intoleráns akkor valaki, ha pl. lerántja a kendőt vagy tojást dobál a parádén...

Mr Long 2015.05.08. 13:33:43

@Réka ‎: A mai kiforditott vilagba nem fer bele a toleranciaba a kritika. :(

2015.05.08. 13:34:25

@soad1221: Nem az allami beavatkozas netovabbja hogy heti egy napot kotelezoen bezarnak a boltok, az emberek akarata ellenere? :) Mondjal egy peldat arra ami szerinted az allami beavatkozas netovabbja lenne a polgarok eletebe. Heti ket nap kotelezo bezaras? Harom nap? Kotelezo allami tulajdonu boltban vasarolni? Vagy mi?

SzZoole 2015.05.08. 13:34:40

@Mirjam2: Ez igy igaz,ennek az orszagnak/nepnek is vannak pozitiv es negativ tulajdonsagai,mint minden egyes orszagnak/nepnek.

adg 2015.05.08. 13:38:12

@Mr Long (UK): no worries, mate. Csak lodd ki, es ha veletlenul eszebe jutna, mondhatod, hogy aramszunet volt, vagy possumpiss folyt a gepbe, vagy csak annyit, hogy no bloody worries mate.

Sajnos nem tudtam hamarabb foglalkozni a problemaddal, mert el kellett mennem egy sunset cruisra, ugyanis epp mostanaban fejezodik be az egyik projektunk. Helyi szokas egy kicsit megunnepelni, kis sor, kaja, tengeri fergek, kis sor meg talan meg egy kis sor is volt. Lehet, hogy a haverod is valami ilyesmit csinal eppen. :)

Mr Long 2015.05.08. 13:40:59

@adg [Au, Darwin]: Ahhh, irtam a fonokenek veletlenul :D Vele szoktam beszelni es most is tole kertem segitseget, hogy ki ez a felhasznalao, mert meg nem lattam korabban a nevet. A valasz: "Bocsi, targyalason voltam, nem vettem eszre, hogy ennyi ideje nincs itt, majd hetfon rakerdezek." Remelem nem basszak le nagyon a sracot :DDD

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.05.08. 13:43:02

@Mirjam2: Pont erre gondoltam én is. Itt (mármint ott, Mo-on) az irány a nagyon aggasztó. Ma csak vasárnapi boltbezárás, holnap mi? Szép lassan/gyorsan és módszeresen egyre több korlát közé kényszerítik az embereket egyre több területen.

Mrs. Clayton 2015.05.08. 13:47:33

@Mirjam2:
nezd Mirjam, attol hogy tanato uton-utfelen arra hivatkozik h Mirjam mar 2 eve megmondta, hogy az indianokat a britek jobban kedvelik az attol meg nem lesz igaz, mert megvertek egy magyart Angliaban
sot ez igy egy ordas nagy baromsag

az hogy szerinted ezen nekem nem kellene kiakadnom es ha kiakadok, akkor a maganeletemmel problemak vannak megint csak abszurdum, raadasul mennyivel helyenvalobb ilyennel nekem esni?

legyszives mutasd mar be nekem azt a statisztikat, ami kimutatja, hogy a brit tarsadalom tobbsege az indiakat elfogadja, mig a kelet-europaiakat nem
meg azt is legyszives, hogy a csaladon beluli problemaval kuzdok haborodnak csak fel ennek abszurditasan

GERI87 2015.05.08. 13:51:00

@Mr Long (UK):

Elég fura logikája van/volt neki:)

@Réka ‎:

"sőt a kritika is belefér a toleranciába."

Az passzív tolerancia (nem teszek ellene) még a könnyebbik eset, na de amikor a képedbe nyomják hogy válassz..(droglobbi, melegházasság, egyéb devianciák..) és "nem jól" választasz, na akkor megint "intoleráns seggfej" vagy.

SzZoole 2015.05.08. 13:51:52

@Mirjam2: Valoszinu,hogy a doki a magyar sajtobol informalodik es mint koztudott eleg gyakori a felreforditasok is.
Na,ha most arrol a magyar emberrol van szo,akirol en is olvastam,akkor annak az elozmenyeit elfelejtettek meg irni a magyar ujsagok.
A tortenet arrol szol,hogy a emberunk gyereke ment hazafele es szovaltasba keveredett ezekel a renitens Britt fiatalokkal.
A hazukhoz erve ezt mondta az apjanak,aki ki ment es Ö is szovaltasba kerult veluk,ami tetlegesse fajult.
En is naponta talakozok ezekel a fiatalokkal es latom,hogy mit csinalnak,legszivesebben szolnek nekik,de nem teszem,mert nekem lehet bajom belole.
Az is megtortent velem,utasal voltam,hogy Londonban a King's Crosstol nem messze talalkoztam 4-5 biciklis chav-al,akik az ut kozepen szorakozva feltartottak a forgalmat fenyes nappal.Amikor rajuk mertem dudalni elkeztek meg jobban szorakozni,pl.letotl nadragal bicikliztek az ut kozepen es kozben mutogattak es szitkozodtak vissza fele
Mondtam nekik,hogy semmi gond,hivom a rendoroket,de ezen is csak rohogtek.Aztan mutattam nekik.hogy a kocsim szelvedoje mogott van egy kamera,ami rogziti,hogy mit csinalnak.Erre hangos szitkozodas kozepette le huzodtak es a busz savban bicikliztek tovabb.
Azota a konfliktus utan nem foglalkozok veluk ha talakozok ilyenekel.Inkabb elfordulok vagy elhajtok masik utvonalra.

2015.05.08. 13:56:06

@bpetya75: Ezt mar annyiszor megbeszeltuk... En ismerek embereket akik folyoviz es elektromossag nelkul nottek fel, semmi bajuk nem lett, ettol fuggetlenul nem szeretnem ha a kormany betiltana a folyovizet es az elektromossagot. Az hogy tul lehet elni valamit, ha muszaj, az nem erv. A kormany viszont a polgarokert van es nem forditva.

2015.05.08. 13:59:26

@Zoole[uk]: Igy van, sajnos ez a racionalis viselkedes veluk kapcsolatban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.08. 14:05:30

@Ginix:

Itt nálunk már nincsenek utcai árusok, ezeket az amerikai követség folyamatos nyaggatása miatt eltakarították az utcákról. Korábban szabályos eladók voltak tereken, katalógusokkal, hogy pl. WIndows 3.1 meg AutoCAD meg bármi más.

De a neten minden megvan ugyanúgy. Van 2 bolgár torrent honlap, ahol gyakorlatilag minden létező alkalmazás megtalálható. Szépen leírással, kulcsokkal, jelszavakkal, telepítési utasítással, teljesen ingyen. Az egyik honlapon a mi cégünk is hirdet! Ugyanis akkora a látogatottság, hogy a cégek szívesen hirdetnek ilyen helyeken.

Én is naponta látogtaom az egyket, de engem a filmek érdekelnek elsősorban. Szinte hihetetlen, de nekem legális operációs rendszerem van (s pénzt adtam érte), sőt a kedvenc grafikai alkalmazásom (PaintShopPro) is megvan legálisan, kifizettem. Egyedül az MS Office-om torrentezett, a többi általam használt alkalmazás meg mind ingyenes. Van ingyenes OpenOffice-om is, de azt kevésbé szeretem.

A legális verzió igazi előnye tulajdonképpen egy dolog: ha kérdése van az embernek, s nem talál választ fórumokon, írhat a gyártónak. Nekem pl. többször segített a Microsoft pár bonyolultabb ügyben. Beírom a regisztrációs számot, ezzel igazolom, hogy legális vagyok, s már lehet kérdezni. Egyszer fél napot foglalkoztak velem.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.08. 14:05:41

@Mr Long (UK):

Nem, közgazdász volt. Külkereskedelem és tőzsde témában működött a bankban. Tőzsdei témából doktorált 1977-ben, amikor ez még szinte teljesen ismeretlen téma volt Mo-on.

Dehát egy bankból mit lehet hazahozni? Pénzt nyilván nem, hanem csak apró irodai eszközöket. Fénymásolni akkoriban nem lehetett, mert még egy bankban is a fénymásolók a helyi belügyi szakembernél voltak - Kádáréknak a stencilező és a fénymásoló gépek voltak a tabutémáik, ezeket a gépeket hét lakat alatt őrizték.

Szóval nem tudtam fénymásolni se szabadon.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.08. 14:05:44

@Réka ‎:

Tolerancia eleve csak olyasmi iránt lehet, amit NEM fogadsz el. Amit elfogadsz, azzal szemben nem lehetsz toleráns. Tolerancia = egy általad nem kedvelt valami eltűrése.

2015.05.08. 14:06:25

@Jess G: Nem estem neked. Zavar az hogy baromsagokrol es hulyesegekrol beszelsz amikor mas velemenyerol irsz. Regen nem voltal ilyen indulatos online, ezert gondoltam hogy esetleg valami zavar van a rendszerben, de abban igazad van hogy semmi kozom hozza. Mindenesetre en nem azert jarok ide hogy ilyen stilusban beszeljenek velem vagy masokkal virtualisan.

SzZoole 2015.05.08. 14:06:41

@Mirjam2: Meg valami,ha talakozik is valaki ilyenekel,akkor nem szabad nezni oket,hogy mit csinalnak,mert ez okot ad nekik,hogy belekosenek barkibe,hiszen ez a celjuk ezzel a viselkedesukel.

2015.05.08. 14:09:14

@Dragonlady (Bp, Hun):
" a két érettségiző osztály mellé kaptam egy évre 1000 papírlapnyi fénymásolási kvótát, "
Az en korosztalyom megtanult irni, olvasni, szamolni fenymasolt papirok, PC-k, tabletek nelkul. (asse tuttuk, mijaz) Az ezeken felnott mai nemzedek meg veri Angliaban a "polishokat" :) Meg "felig letolt mackonadragban" jar:) Ez aztan az evolucio:)
BTW: azt mondtak annak idejen, hogy a PC-k elterjedese kevesebb papirfelhasznalassal fog jarni, milyen jo hatassal lesz a kornyezetvedelemre, stb.

2015.05.08. 14:14:13

@Jess G: Egyebkent nyilvan nincs arra statisztika amit kersz mert ilyen dolgokrol nem lehet statisztikat kesziteni, ez nem jelenti azt hogy nem letezik sok brit aki preferalja a volt gyarmatbirodalombol erkezoket a kelet-europaiakhoz kepest. Hogy te szemelyesen nem ismersz ilyen embereket vagy hogy nem tetszik neked ez a velemeny, az mas kerdes.

Lasd pl. mit mondott a UKIP vezetoje nemreg ezzel a temaval kapcsolatban: www.theguardian.com/politics/live/2015/apr/22/election-2015-live-labour-to-pledge-150m-for-better-nhs-cancer-diagnosis

'Election 2015 live: Farage says he prefers Indian and Australian migrants to eastern Europeans'

Es felesleges arra hivatkozni hogy ez csak az o maganvelemenye; nem hulye, partvezetokent, kozvetlenul a valasztasok elott, nyilvan olyanokat mondott amirol azt feltetelezte hogy a valasztok nagy resze egyetert vele. Kb. a szavazok 13%-a szavazott tegnap UKIP-re, annyira nem elhanyagolhato tenyezo.

2015.05.08. 14:14:55

Off:
Londonereknek:
Slaves - Cheer Up London
www.youtube.com/watch?v=sCU9ZKgfwlc

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.08. 14:15:37

@Cascabel:
ja bazmeg végülis lehetne palatáblához is visszamenni, de bocs, hogy én az érettségiző és nyelvvizsgázó csoportoknak nemcsak a dolgozatokat akartam lefénymásolni (bár akár azt is le is gépelhettem volna 6x, indigóval, mint régen az én tanáraim a dolgozatokat), hanem mondjuk korábbi évi érettségi meg nyelvvizsga feladatokat is.
tőlem te visszamehetsz a kőkorszakba is akár, vagy elringathatod magad a gyerekkorod emlékeiben, te dolgod, de nem kéne fikázni azokat, akik a mában szeretnének élni, mondjuk most 15 évvel később okostáblával és internettel is tanítani, köszi.

2015.05.08. 14:17:27

@Cascabel: Azert ez kicsit sarkitott igy. Mo.on is vannak olyan emberek akik nem tanultak meg irni-olvasni (sem), aranyuk kb. hasonlo azoknak az aranyahoz akik antiszocialisan viselkednek UK-ben. Termeszetesen a brit fiatalok nagy resze is normalis ember aki tud irni-olvasni es nem veri embertarsait az utcan.

soad1221 2015.05.08. 14:22:04

@Mirjam2: igen. a két naptól már én is elkezdenék görcsölni... a 3 pedig már álmatlan éjszakákat is okozna.. szerencsére ráéreztek hol határ.. :)

szóval csak arra próbáltam finoman célozni, hogy bár kétségtelenül baromság, de azért a nagy kétségbeesőknek gondolom úgy 90%-nak valójában tökéletesen mindegy, hogy mit tud vasárnap megvenni. 10%-nak valószínű nem, nekik az alkalmazkodás kis bosszúságot okoz, de jó eséllyel túl lesznek rajta. kb 20 éve még egyáltalán nem volt nyitva bolt vasárnap, szerintem akkor is volt élet, és egyébként No-ban sincsenek nyitva és még ők is élnek valahogy... Lehet, hogy igaza lesz hintának, ilyen tempóval éhezni fognak ők is és még a görögök is le fogják előzni őket...
Na mindegy, szerintem egy picit túl van lihegve ez...

Mellesleg a kedvenc fagyizóm hétfőnként zárva van, teljesen fel is vagyok háborodva, hogy hétfőnként nem tudok ott fagyit venni.

2015.05.08. 14:25:35

@Muscari: Igen, volt egy fiatalkoru a csaladunkban aki torrentezett Nemetorszagban, ugy tudtuk meg hogy majdnem ezer euro birsagrol kaptunk szamlat es perrel fenyegettek. Ugyveden keresztul kiegyezett veluk a ferjem azt hiszem 250 euroban kb.

2015.05.08. 14:27:50

@soad1221: Szerintem nem ertjuk egymast, de mindegy.

soad1221 2015.05.08. 14:32:12

@Cascabel: ez egy picikét demagóg, nem? :) azért abban nem látok problémát, ha a fejlett technikát használják a tanárok...
a mackónacis réteg, pedig nem ezért, hanem ennek ellenére lett ilyen... :)

2015.05.08. 14:34:36

@Mirjam2:
" Igy van, sajnos ez a racionalis viselkedes veluk kapcsolatban"
Angliaban lehet, sot kell birkanak lenni, Magyarorszagon meg nem?:)

soad1221 2015.05.08. 14:36:08

@Mirjam2: hát lehet.. gondolom azt mondod, hogy márpedig az állami beavatkozás netovábbja... de szerintem nem az.. pl ez szerintem kevésbé szar, mint É-Koreában a választható 10 frizura.. de lehetne még sok minden más, ami valóban csaphatna ekkora hullámokat, de ez pont nem az...

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.08. 14:39:07

@GERI87:

Nem feltétlenül. A másságot is szeretik az emberek, ha az érdekes, egzotikus másság, s nem idegesítő, kellemetlen verzió.

Leegyszerűsítve: az egy darab néger/arab/kínai gyerek az osztályban kifejezetten kellemes dolog, míg ha az osztály negyede cigány, az már nem az. Az előbbi érdekesség, az utóbbi kellemetlenség.

Azaz mennyiségi és minőségi kérdés is ez.

2015.05.08. 14:43:29

@Dragonlady (Bp, Hun):
"tőlem te visszamehetsz a kőkorszakba is akár"
Szeretnek is visszamenni:) Egy idoben nagy rajongoja voltam az anarcho-primitivism-nak:
en.wikipedia.org/wiki/John_Zerzan

2015.05.08. 14:49:22

@Cascabel:
" Egy idoben nagy rajongoja voltam az anarcho-primitivism-nak"
Sajnos mara mindenbol kiegtem, a rajongasom a tropusokra koncentralodik. Ennek erdekeben pedig a gyapotfoldekre kell mennem. Szerencsere 3 percre vannak, raerek most indulni.
Tovabbi jo szorakozast!
(Kati neni voltam Ozdrol, aki kreten, felmuvelt, bunos es ujabban demagog is)

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.05.08. 15:03:29

@VPBA: Ez még hozzátartozik, van akinek ez a véleménye:

indavideo.hu/video/Baszodjal_meg_KDNP_1?token=e6451e9c55876726061cbbdfffd02bff

(Én kérek elnézést a vulgáris szövegért, akit zavar, hallgassa inkább a helyreigazítást. :))

www.youtube.com/watch?v=acBqko-Vk1E

adg 2015.05.08. 15:09:29

@Réka ‎: az egyik kedvenc filmem. A legjobb, hogy egyaltalan nem sablonos a befejezese, tok mas, mint ahogy varna az ember.

2015.05.08. 15:12:25

@soad1221: Oke, demokratikusabb a kormany Mo.on mint Eszak-Koreaban. Akkor megnyugodtam...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.08. 15:17:21

@soad1221:
nekem az az egyik bajom ezzel a bezárással, hogy jönnek ezzel az álságos dumával, hogy szegény dolgozók stb, meg kell őket védeni a gonosz kapitalistáktól, közben meg ugyanez a kormány nullázta le a munka törvénykönyvében a dolgozóknak biztosított jogok jó részét 2012-ben, műszakpótlékot megnyirbálták, egyéb védelmeket lecsipkedték. - na nem mintha a társaság arról lenne híres, hogy marha következetes és hiteles, de ez így egyenesen röhejes kategóriás.

fhdgy 2015.05.08. 15:17:30

@VPBA: Albániában mi az irány?

2015.05.08. 15:18:08

Jol indult a mai nap. Igazi feludulest hozott.
UKban a Labour csufos vereseget szenvedett. A North London geek, szuleteskori neven, Ed Miliband, lemondott.
Clegg lemondott.
Farage lemondott.
Ed Balls es Vince Cable nem kerult be a House of Commonsba.

Csupa jo hir. Meg van remeny a UKnak!

Az a skot resz egy kis szalka, de remelhetoleg levalnak vagy Anglia csinal referendumot, hogy kirakjuk -e oket az Uniobol (a UK unio, nem az EU).

Csak Maxvalnak..... A Labour es a UKIP a valasztasi rendszert hibaztatja a bukasert. Ismeros valahonnan?
A vicc, hogy a UKIP a 3 millio szavazataval annyit kapott, mint az SNP. A skotok kuldenek 56-ot ennyi szavazattal, a UKIP meg 1 fot kuld :)))

2015.05.08. 15:20:42

Ja, hkgyy a poszthoz is szoljak.
Poszter a naszutas idoszakaban van. A vallakozo nem jelenik meg idoben meg lelep a koltseggel, na ezen jot nevettem. Ilyen gyakran tortenik a UKben is, lasd cowboy builders cimu tv musor.

2015.05.08. 15:21:09

@Dragonlady (Bp, Hun): Igen, es ha tenyleg a dolgozok erdekeben csinalnak, esetleg magukat a dolgozokat is megkerdezhettek volna hogy mi a velemenyuk. Ez az 'en jobban tudom hogy mi a jo neked mint te magad' hozzaallas mindenre emlekeztet, csak demokraciara nem... Kepzeld el milyen jo a dolgozoknak, pl. kisgyerekes anyaknak, hogy ezentul a vasarnapi munka helyett ejjel pl. tizenegykor ernek haza egy biztonsagos, relaxalo ejszakai buszut es seta utan, mindezt kevesebb penzert mint eddig...

Muscari 2015.05.08. 15:21:21

@bpetya75: tegnap olvastam, hogy öt éven belül eltűnnek a fecskék Magyarországról, az egyik oka többek között, hogy kevesebb a sár és nem tudnak fészket építeni.
Vannak még vajon fecskék Németországban?

2015.05.08. 15:23:29

@maxval bircaman szerkesztő: akkoriban minden egyes fenymasolt lapot be kellett jegyezni, hogy ki fenymasolta es mit. Legalabbis nekem ezt meseltek a szuleim.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.08. 15:25:40

@Cascabel:
bocs, nem akartam nagyon agresszív lenni, csak ez a téma is bosszant. ahogy az is pl, hogy "de hát régen is megszültek az asszonyok a kukoricaföld szélén" (az, hogy a csecsemők tizede nem élte ezt túl ezt száz éve, meg a nők is hullottak, hát collateral damage, c'est la vie).
szóval én szeretem, hogy jobbak a dolgok (általában....), mint régebben.

2015.05.08. 15:27:36

@charlieharper: Ma fantasztikus napunk van, ez az eredmeny messze felulmulta a varakozasainkat (marmint a ferjemet meg az enyemet) :))). A leheto legjobb eredmeny minden szempontbol. Most lattuk Edet lemondani elo adasban a kis piros nyakkendojevel. Bar nem fontos, szamomra kulon bonusz hogy George Galloway csufos vereseget szenvedett, vegre atlattak rajta a szavazok.

adg 2015.05.08. 15:29:05

@Mr Long (UK): ne aggodj a srac miatt. Nem fig rakerdezni a fonoke. Mar el is felejtette az egeszet. :))

firg_firg 2015.05.08. 15:34:53

@soad1221: Na akkor hogy fel lennel haborodva, ha eztan csak szerdan hajnali 4 es 5 kozott vehetnel fagyit, es akkor is csak citromosat.

Miert? Mert valaki ugy gondolja jonak. Semjen, Orban, tokmidegy. Persze valoszinuleg tulelened, de azert idegesitene, hogy beleszarnak abba amit szeretsz, megszoktal.

Masok meg annyit mondananak rad, mit hisztizik ez a gyerek itten, nem tok mindegy?

Ja hogy neked fontos volt? Leszarom, ne hisztizz.

firg_firg 2015.05.08. 15:36:13

Mit tettem ami miatt
"Hozzászólásod előzetes moderáció után jelenik meg."

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.05.08. 15:36:51

PASZMEK, a saját melóhelyem reklámját látom a blog fejlécében, vége a világnak :D

soad1221 2015.05.08. 15:36:53

@Mirjam2: :D értem én ám a poént...

@Dragonlady (Bp, Hun): na várj, azt nem mondtam, hogy milyen csodás ez a kormány meg, hogy milyen büszkén és kérlelhetetlenül kiáll kedves dolgozó népünkért... :)
szóval ja...

2015.05.08. 15:40:18

@Cascabel: Teljesen felesleges veled beszelgetni mostanaban, kenytelen vagyok visszaterni a szureshez... Belekotni mindig mindenbe lehet, csak nem biztos hogy erdemes.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.05.08. 15:40:46

@soad1221: azért lett hiszti, mert a többség nem akarja és sérti az érdekeiket. Nem túl bonyolult. Az én érdekeimet is sérti, én szeretnék vasárnap is vásárolni és nem csak koszos kisboltokban másfélszeres áron.

soad1221 2015.05.08. 15:45:29

@firg_firg: bizony fel lennék... nagyon :)

Na most, hogy az elején tisztázzuk, kapásból mondtam, hogy ez egy hülyeség, meg értelmetlen és érthetetlen dolog a kormány részéről.

Aztán csak arra próbáltam rávilágítani, hogy azon túl, hogy ez egy hülyeség, meg értelmetlen és érthetetlen dolog a kormány részéről, azért a diktatúra, a hű most aztán nyakig belemásznak az életembe, a helyettem ne döntse el, hogy mit csináljak, a most összeomlik a gazdaság, miért nem hagyják, hogy a piac szabályozza, ésatöbbi, ésatöbbi... na ezek tényleg nagyon finoman fogalmazva túlzások..

de szerintem ugorjunk helyből egyet és lépjünk túl a témán... ok? :)

soad1221 2015.05.08. 15:46:49

@Zka: ok, akkor sajnállak egy picit..

Golf2 2015.05.08. 15:49:38

@Zoole[uk]: Tetkòsan,kigyúrtan orrba vághattad volna valamelyiket

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2015.05.08. 15:49:49

Hát az olyan embernek, aki a Magyarországot érintő tíz legfontosabb probléma között azt is megemlíti, hogy a szomszéd Pistike torrentezni szokott, annak tényleg Németországban van a helye, ahol ugye még a YouTube-on sem lehet elérni a jogvédett tartalmakat. De ajánlom Svájcot is, ott büntetik az embert, ha koszos az autója.

Mondjuk azért a többi 7 milliárd ember is megvan valahogy.

Cluster123 2015.05.08. 15:50:02

Hát ez a lista eléggé sántít szerintem.

Torrentezés LOL (máshol biztos nem csinálják)
Vállalkozó mindenhol becsületes, persze
Orvos eggyel sem találkoztam aki csak boritekért vállalt volna (de persze csak én vagyok ilyen)
"Folyamatos rettegés a kocsiban". Mégis mitől?
"Mindenről először eldönteni, balos, vagy jobbos-e (párt orientáció), aztán eldönteni, tetszik-e" Na ez viszont baj, nem így kell gondolkozni. Ha így gondolkozik valaki rég rossz.

VT Man 2015.05.08. 15:50:22

Haha, németországból vicces a vasárnapi boltbezárást emlegetni. Mondjuk neki az a vicces, hogy itthon már ezen megy fél éve a cirkuszolás (gumicsont?).

"Németországban szigorúan korlátozott az üzletek nyitva tartása. Vasárnap és ünnepnapokon csak a patikák, benzinkutak, pékségek és repülőtéren vagy pályaudvarban fekvő üzletek nyithatnak. 2006-óta erről viszont már nem a német állam, hanem a tartományok döntenek. Emiatt például Brandenburg tartományban évente hatszor, Észak-Rajna-Vesztfáliában pedig kistérségenként évente 11-szer nyithatnak az üzletek vasárnapon is. "

soad1221 2015.05.08. 15:54:27

@Zoole[uk]: ebben akkor semmi különbség a magyar mackónacis és a britt mackónacis között :)

2015.05.08. 15:56:03

@soad1221: Oke, tenyleg ertelmetlen ezt tovabb feszegetni, de meg egyszer utaljara: a kormanytagok hivatalnokok, akik azert kapjak a fizetesuket hogy a kozosseg mukodeset segitsek. Ha ehelyett olyan intezkedeseket hoznak amik akadalyozzak normalis mindennapi emberek eletet es akaratuk ellenere rakenyszeritik valamire a tobbseget, az a munkakori leirasukkal ellentetes viselkedes. Nem az a lenyeg hogy csak kicsit akadalyozza ez az emberek eletet vagy nagyon, hanem hogy milyen alapon kezdenek el a veluk joggal tamaszthato elvarasokkal szemben ellentetesen viselkedni. Ez olyan mintha az orvos gyogyitas helyett gyilkolni kezdene a betegeket kb.

soad1221 2015.05.08. 16:01:40

@Mirjam2: "kormanytagok hivatalnokok, akik azert kapjak a fizetesuket hogy a kozosseg mukodeset segitsek"

igazán nem szeretnék kioktató lenni, de erre most azt mondom, hogy JÓ REGGELT!

És bár nem éltem külföldön még, de biztos vagyok benne, hogy ez Nyugaton sem adatik meg, a fenitek ott sem szentlelkek...
más kérdés, hogy Mo-n picit gázabb, de egy pár fokkal még mindig jobb, mint ukrajna, Oroszországnál, meg szerencsére még távol vagyunk...

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.05.08. 16:09:44

@fhdgy: Ők az illírektől származtatják magukat. Albánul az „i lirë” azt jelenti: szabad vagy szabad ember. Éppen ezért ezt a népet elég nehéz korlátok közé szorítani, még az Enver Hodzsa nevű brutális kommunista diktátornak sem sikerült. :) Csak egy példa erre: 1967-ben, azaz ezelőtt 48 éve! Enver Hodzsa csinált egy ún. „pénzügyi reformot”. Ez azt jelentette, hogy a régi Lek-ből elhagytak egy nullát, és így lett az új Lek. A komplett albán lakosság a mai napig régi Lek-ben számol, 48 ÉVE! :) Hiába van a bankjegyeken egy nullával kevesebb. :)
Vagy pl. mi most május 1-jén vittük szervízbe az autónkat egy közeli műhelybe, ahol azonnal telefonáltak az alkatrész nagykereskedésbe, fél óra múlva ott volt, pedig itteni viszonylatban ritka autótípussal közlekedünk. Ja, és a szervízdíj alkatrésszel együtt a mo-i ár harmada volt, mindez május 1-jén. Nemhogy vasárnapi boltbezárás, de semmilyen korlátozás nincs, minden boltos, szervízes, fodrász stb. eldönti, hogy mikor akar bezárni. Január 1-jén nehezebb lett volna szervízt találni (bár nem lett volna lehetetlen), mert az albánok elég „durván” szilvesztereznek, és azt valamikor ki kell pihenni, így a legtöbb üzlet január 1-jén, de csakis akkor zárva van. :) Egyébként mindenki azt csinál, amit akar. :)

GERI87 2015.05.08. 16:28:15

@maxval bircaman szerkesztő:

"Leegyszerűsítve: az egy darab néger/arab/kínai gyerek az osztályban kifejezetten kellemes dolog, míg ha az osztály negyede cigány, az már nem az. Az előbbi érdekesség, az utóbbi kellemetlenség."

Igen, erre írtam a múltkor hogyha magyar közegbe szocializálódik a 'nem európai rasszú" gyerek, akkor azzal semmi gond, a külső jegyek max érdekesek lesznek és ennyi.
A gond az eltérő viselkedéssel van.
Na meg persze az is igaz amit te mondasz: ha sokan vannak a 'különbözőek' önmagában is lehet tényező.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.08. 16:33:05

@charlieharper:

Apám a Külker Bankban dolgozott. Ez egy 8 emeletes irodaház volt, Ebben összesen 1 azaz EGY darab fénymásoló volt, egy ráccsal zárt helyiségben. Oda se mehetett be senki, hanem le kellett adni a papírt, majd azt lemásolta az illetékes, s lehetett érte menni.

ccvv 2015.05.08. 16:33:20

@Muscari: Vagy az unokája. Vagy a kutyája. Szóval korrakt érv :)

Vargga Imre (törölt) 2015.05.08. 16:45:48

@maxval bircaman szerkesztő: meg lóvé. A gazdagság miatt vagy ennyire érzéketlen

Hari Seldon 2 2015.05.08. 16:50:56

@Muscari:
Köszönöm. Egyelnőre csak körülnézni mennek ki Június elején. Venni feltöltős telefont,
ismerkedni a lehetséges környékekkel. stb...
A többit majd megírom, privátba.
ON

2015.05.08. 16:55:59

Hm, kissé sablanos, mintha az Index meg az Origo főcímeit olvasnám ... nem igaz, hogy nem igaz, de csak részben az ;) Magyarországon sokkal nagyobb gondok vannak, mint a vasárnapi zárvatartás.
Apropo, másnak sem töltődik be az Origo?

Hari Seldon 2 2015.05.08. 16:59:31

@charlieharper:
Akkor további jó hír neked: feltehetően Skócia előbb utóbb kiválik. Már csak a demográfia miatt is. (a fiatalok körében nagy volt a többsége az elszakadás pártiaknak)
Ugyanígy járhat É Írország is, de az legfeljebb 30 év múlva.

Hari Seldon 2 2015.05.08. 17:02:27

@Mirjam2:
Én akkor tudtam, amikor kőbe vésett. Ilyen blődséget, nem lehet csinálni.

Egyszerűen azért, mert ezzel komolytalanná tette magát, komolytalan emberre meg nem szavazank.

Hari Seldon 2 2015.05.08. 17:03:57

@Mirjam2:
"Bar nem fontos, szamomra kulon bonusz hogy George Galloway csufos vereseget szenvedett, vegre atlattak rajta a szavazok."

Ebbe viszont ne reménykedj. Tudod a politikus olyan állatfajta, hogy ha kirúgják az ajtón, visszamásik az ablakon. - Van példa rá bőven Európában... Sajnos

Mrs. Clayton 2015.05.08. 17:09:36

@Mirjam2: na ez itt a gond, hogy egy informativ blig idaig sullyedt hogy informacio, hasznos es tenyszeru velemenyek helyett a baromsag es a hulyeseg kap helyet csak mert csunya dolog ramutatni arra hogy repulotarsasagok nem kapjak meg iskolak orRendjet es a dijszabasuk majdnem csak a kereslet fuggvenye

Megjegyzem h amikor A ukipes nigel farage azt talalta mondani hogy azert nem ert oda egy targyalasra mert az autopalyan dugo volt a bevandorlok miatt akkor ugy ossznepileg kirohogtek es leidiotaztak
Ehhez kepest tanato kepes volt megallapitani h mert megvertek angliaban egy magyart es nem arabot vagy indiait ezert itt a bizonyitek h lam mekkora a kelet-europai utalat
Ha te ehhez csak cukin mosolyogva annyit tudsz mondani hogy hat igen de azert csak majdnem, akkor nincs mirol beszelnunk

2015.05.08. 17:36:51

@soad1221: Szerinted elofordulhatna pl. Angliaban hogy minden szakmai konzultacio nelkul, az emberek akarata ellenere eldonti a kormany hogy ezentul marpedig vasarnap (vagy kedden, vagy csutortokon) zarva lesznek a boltok? Nem, nem fordulhatna elo. Es ez tenyleg csak a jeghegy csucsa... Nyugaton azert vannak a hivatalok / hivatalnokok hogy az embereket segitsek, es nem forditva. Ha barmilyen hatosaggal kerulsz kapcsolatba, nem azt erzed hogy szivatni akarnak mint Mo.on, hanem segiteni. Ez vonatkozik az adohivatalra, rendorsegre, allami hivatalokra, torvenyhozasra, stb. Es ez nem azert van mert a politikusok vagy a hivatalnokok szentek, csak mindenki vegezni probalja a munkajat, ennyi. A kormany munkaja nem az hogy olyan torvenyeket hozzon ami szuksegtelenul nehezebbe teszi a valasztopolgarok jelentos reszenek az eletet. Es normalisabb helyeken kirugjak azokat akik ilyen szinten imkompetensen vegzik a munkajukat.

2015.05.08. 17:48:08

@Jess G: Senki nem mondta (vagy legalabbis en nem mondtam) hogy Farage-nek igaza van, csak azt mondtam hogy sok ember velemenyet fejezi ki amikor a bevandorlokrol beszel. Barmennyire is konnyu viccet csinalni abbol amiket mond, sokszor azt mondja ki amit masok is gondolnak vagy mondanak otthon a negy fal kozott de nem merik nyilvanosan felvallalni. Peldaul en es a magyar baratnom is mondtuk mar egymasnak hogy milyen idegesito hogy mennyivel tobben vannak Londonban a metron mint par eve voltak - es igen, ez a bevandorlok miatt van. Persze nyilvanosan nem lehet UK-ben ilyet mondani, ha meg megis kimondja valaki akkor kozrohej targya lesz, mint Farage. Most tudom hogy azt fogod irni hogy hulye vagyok mert nincsenek tobben a metron. Viszont en eltem kb. 15 evet Londonban, ezalatt majdnem minden nap jartam metroval, es tudom a sajat tapasztalatombol hogy sokkal tobben vannak most mint mondjuk tiz evvel ezelott, annak ellenere hogy surubbek a jaratok mint regen voltak. A metroberlet ara meg sokszorosara emelkedett, mikozben a fizetesek lefele mentek. Es az oslakosoknak ez nem tetszik, es vannak akik a bevandorlokat hibaztatjak. Lehet oket hulyenek nezni, vagy Farage-t vagy engem hulyenek nezni, ettol meg nem valtoznak meg a tenyek.

Mr Long 2015.05.08. 17:58:24

Na most akkor sokan vannak az utakon es a metron, vagy nem? Jo lenne, ha megegyeznetek! :)

2015.05.08. 18:00:12

@soad1221: "Az állam nem is arra hivatkozott, hogy nem éri meg nekik, ezért kötelező bezárni."

Te látod amúgy a fától az erdőt? Az állam arra hivatkozott, hogy járjon a szabad vasárnap, hiszen így együtt tud lenni a család, meg tudnak menni templomba az emberek. Valójában pedig azért lett kitalálva, hogy a kormányközeli kereskedelmi láncok legyenek megtolva, és szopassák a riválisaikat...

Elképesztő, hogy még mindig vannak olyan emberek, akik ebben a maffiaállamban nem képesek azt meglátni, hogy minden döntés önérdekhez kötődik.

Első lépés: basszak ki valamelyik piaci szereplővel, aki épp útban van a haverok előtt és/vagy nem tudom államosítani, mert túl nagy falat.. Második lépés: sikerüljön megosztani az embereket ezzel a döntéssel. Harmadik lépés: profit.

2015.05.08. 18:01:14

@Hari Seldon 2: Nahat ebben teljesen egyetert veled 'Gorgeous George' :). Azt mondta az eredmeny kapcsan hogy 'a hiena ugralhat az oroszlan sirjan de soha nem valhat oroszlanna, es en egyebkent sem vagyok a sirban, sot, mar a kovetkezo kampanyomra keszulok' :)))

2015.05.08. 18:01:39

@bpetya75: "Elég sokan felnőttünk úgy, hogy nem volt vasárnap nyitva semmi..."

Régenmindenjobbvót.

Amúgy lásd fentebbi hozzászólásomat.

2015.05.08. 18:10:34

@Pink Petsch: nahat, egy vaj mi :)) Hogy vagy muveszno? Reg lattalak itt.

@Hari Seldon 2: az az igazsag, hogy az E-Ir levalasnak orulnek a legjobban. A skotok azert szurjak a szememet, mert allandoan az angolokat szidjak, de kovetelik az angolok penzet. A fiatal skotok, akik a fuggetlenseget akarjak, meg nagyreszt nem dolgoztak. Akik mar dolgoznak, tudjak, hogy a fuggetlenseggel munkanelkuliseg fog bekovetkezni.
A skotok levittek a szavazati korhatart 16-ra a neverendumra, hatha igy megszavazzak. Lehet, hogy Quebec v.02-t fogunk latni. Annyiszor irjak ki a szavazast, mig vegre Igent nem mondanak a skotok.

@Jess G: a mi regionkban az ireket utaljak.

Mr Long 2015.05.08. 18:18:39

@charlieharper: "A skotok levittek a szavazati korhatart 16-ra a neverendumra" Bevezethetnek a csaladi szavazast (ahogy emlekeim szerint a Fityisz is akarta) es a gyerekek utan szavazhatnanak a szulok.

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.08. 18:20:24

@Mr Long (UK): hat az autovezetesrol meselhetnek:-(

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.08. 18:20:44

@soad1221:
tudom, hogy nem mondtad, hogy milyen jófej a kormányunk, nem is azért, csak én is leírtam, mi bajom az egésszel. mert ha _tényleg_ azt lehetne látni, hogy a kormány konzekvensen kiáll a szegény minimálbéres kisemberek mellett a "gonosz multikkal" szemben (erős szakszervezetek, jogok stb), akkor még csak be tudnám emelni, hogy ez áldozatokkal jár, de ez így teljesen random és értelmetlen "csakazértis!" húzás volt szerintem.

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.08. 18:23:29

@Muscari: folemeltem.
es meg azt sem tudom, hogyan kell.

fay rodisz 2015.05.08. 18:30:38

Engem azért érdekelne egy olyan Németország, ahonnan a 4-5 évesnél öregebb autókat, eszközöket, gépeket nem hordanák el keletre.
Szemét nélkül könnyű szép országot építeni.

tintamin 2015.05.08. 18:30:42

A korrupció mérhetetlenül drága.
Ezért nem fejlődik potenciáljának megfelelően az ország.

Az egész alapja a pártfinanszírozás. Ahhoz, hogy egy párt működni tudjon, nem elég az állami támogatás, gazdasági hátország kell, amit hatalmon 100szorosan kell kárpótolni. Innen pedig már minden borul, főleg egy olyan kormány alatt amelyik piac- és versenyellenes, úgyhogy esélyed nincs az állami korrupciót kikerülni.

Ennyi.

soad1221 2015.05.08. 18:32:38

@Philosoraptor: te amúgy elolvastad amiket írtam? És amire ezt a mondatot válaszoltam?

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.05.08. 18:33:32

@Pink Petsch: biztos figyelmesen olvastad? Pont hogy nem a boltbezárással volt baja, hanem azzal, hogy emiatt "rinyál" a nép.

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.08. 18:36:06

@esban:

"30ezres csekket ha egy hirtelen 70es tabla mellett 75el mentem el"

0~15 tullepes 0 ft
15-31 tullepes 30ezer

en a helyeben jobban izgulnek azert, hogy biztosito atadta-e a kgfb adatbazisban az adatait.nekem tavaly ket ugyem volt emiatt, a biztosito vonogatja a vallat,
az okmanyiroda meg vonogatja kifele a forgalombol,
es amikor az osztalyvezetovel lefolytattam ezugyben egy oras hatarozott beszelgeteset, azt mondta, 40%a hibas az adatbazisnak.
es nekem kell utanajarnom, bemenni a varosba, parkolojegyet fizetni, sorszamot huzni, idegeskedni.
mert valaki nem ert az oracle-hoz.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.05.08. 18:38:14

@bpetya75: sokan meg úgy élnek, hogy nincs meg egy végtagjuk vagy vakok. Ne panaszkodjon hát senki, ha kiszúrják a szemeit. Szeretem ezt a logikát, le se tudom tagadni.

tanato 2015.05.08. 18:39:31

@Jess G: Nem én találtam ki hogy megverték a magyar férfit,tényleg kapott rendesen,rasszista alapon,ezt sem én találtam ki hanem rendőrségi információ.És ma reggel az egyik leghallgatottabb magyar rádióban,órákon keresztül ezt taglalták,sok hallgatót megkérdezve.sajnos csak a végét kaptam el.Sőt azt sem én találtam ki hogy a kelet európai bevándorlók elleni kampány tetszik sok angol választópolgárnak.Én csak ezeket összeraktam egy kommentben.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.05.08. 18:40:45

@tintamin: van azért olyan gond is, hogy nincsen elég szellemi sem anyagi tőke magas hozzáadott értékű tevékenységekhez - ennek megfelelően harmatgyenge a belső gazdaság. A bizalmatlanság, egymás lehúzása inkább csak ezen hiányok következménye.

tanato 2015.05.08. 18:46:16

@Mirjam2: Köszi a kiigazításokat,itthon most tele van a média az angol lehetséges eu-kiválással és a kint lévő magyarok hazazsuppolásának esetleges veszélyével.

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.08. 18:56:10

@Philosoraptor: csokkentik a hus afajat.
de csak a disznohuset.

na milyen cege pl csanyinak?

2015.05.08. 19:12:47

@tanato: En abban remenykedek hogy ket even belul mar erezheto lesz a hatasa azoknak az intezkedeseknek amiket a konzervativ kormany tervez bevezetni. Azt igertek hogy uj bevandorlok nem fognak segelyeket kapni az elso 4 evben, ha ezt kovetkezetesen vegigcsinaljak, szerintem 2 ev mulva mar kevesebb tarsadalmi feszultseg lesz mert remelhetoleg kevesebb EU-s bevandorlo fog segelyeken elni. De lehet hogy ezt teljesen rosszul latom es nem igy lesz, majd kiderul.

Mrs. Clayton 2015.05.08. 19:13:15

@tanato: nem. Te konkretan azt allitottad hogy ez a veres a bizonyiteka annak h az angolok inkabb a kelet europait utaljak mint az indiait hiszen ez a megvert magyar lam lam mar a magyarokat verik.
Holott a cikk semmi mast nem bizonyit csak azt h egy magyart par idiota tinedzser jol megvert mert csak, ilyen kedvuk volt.

En semmi olyat nem tapasztalok h oriasi utalat elenne ellenunk es nagy keblemre olelgetes az indiaiakkal szemben.
Teny h tema a kelet-europai meg ugy altalaban a bevandorlas.
De peldaul en nem vagyok hajlandi infiaival dolgozni sot altalaban a nalumk dolgozo angolok sem mert nem figadnak el semmilyen utasitast mindent ugy es akkor csinalnak amikor ok azt jonak latnakvisszabeszelnek mindenre van egy kifogasuk
Legutobb mar majdnem megadtam magam egynek igy behivtam interviewra masnap felhivta az irodat es elmondta h micsoda dolog varnia kellett nem o volt az elso, pedig o micsoda fontos es jo munkas de majd elgondolkozik h ezt az allast fogadja-e el ha egyaltalan felajanljuk neki, mert masik ajanlata mar van
Megis szerinted ki a fene reszesitene egy ilyen mentalitasu munkavallalot elonyben.
Azert mert masnak europaikent vannak Indiai baratai az nem bizonhit semmit mint ahogy az en tapasztalatom sem persze.
Az egesznek a lenyege h a helyzet meg csak licsit sem veszes. Jobbara a politikusok meg a mumkanelkuli segelyesek beszelnek kelet-europai kerdesrol. Viszont most lattam egy kampamyt ahol vonatvezeto meg tuzolto meg orvos adta a nevet arcat egy kampanyhoz es lerte ki maganak h ot okoljak barmilyen tarsadalmi problemaert. Vagy a ukipes politikusokat rendszeresen kinevetik kifigurazzak a hulye szoveguk miatt. Pl a twitteren irtak bevandorlok h azert szavazn a ukipre h kapjon ingyen jegyet varsoba vagy h a mamajat meg a vizsgak elott hazakuldhesse ingyen indiaba.
Es mint ahogy a valasztasi eredmenyekem is latszik az atlag lakossag kicsit sem szelsoseges es nem lehet olyenrol beszelni h mar magyarokat vernek. Egyet megvertek a ki tudja hany ezerbol.
A helyi lapokban nem is lattam.

qkuc 2015.05.08. 19:13:49

@Cascabel: Rossz analógia, a PC-k megszabadítottak volna a papírtól, csakhogy hazai példával élve, itt még a tüsszentésed is 4 plédányban, aláírva 5 évig kell raktároznod. A bürokráciában nem történt evolúció ...

qkuc 2015.05.08. 19:15:04

@~~Babette~~: :D Az oracle szót meghallják, már veszik elő az idegen szavak szótárát ...., :D.

Mrs. Clayton 2015.05.08. 19:21:52

@Mirjam2: ezt te most komolyan igy gonfolod? Ne mevettess mar a segelyesek rendszeresen azzal arasztjak el a daily mailt h 10 gyerekkel evi 30k segelybol a kiutalt 4 szobas lakasban nem elnek meg neki ennel tobb jar az nem az o hibaja h 16 evesen kimarDt az iskolabol es nem ert semmihez mert az allamnak kene azt is tamogatnia h o kepesitest szerezzen. Ha ezek mellett a bevandorloknem kapnak tamogatast az megis milyen feszultseget old meg? Adjunk ezeknek meg tobb tamogatast?

2015.05.08. 19:50:17

@Jess G: A bevandorlokkal kapcsolatos feszultseget. Ugyanis a britek nem amiatt akarnak kilepni az EU-bol hogy a szuletett brit munkanelkuliek segelyt kapnak, hanem amiatt mert ok ugy erzekelik hogy tul sok bevandorlo van, tobbek kozott Kelet-Europabol. Marpedig ha tenyleg nem lehet majd segelyeket kerni 4 evig, akkor az alacsonyan kepzett bevandorlok nagy resze nem fog jonni, mert nem eri meg nekik csak munkabol fenntartani magukat, in-work benefitek nelkul.

2015.05.08. 20:04:44

@Jess G: Ez azert annyira vicces ahogy mindent abbol a perspektivabol latsz, ki mennyire jo takarito :). En jelenleg tanarokkal dolgozom egyutt, sok koztuk a brit indiai, fantasztikusan kemenyen dolgozo, muvelt nok. Senkit nem erdekel hogy indiaiak vagy feherek vagy feketek, mindenfele borszinu brit (es amerikai) van a csapatunkban, meg nem vettem eszre hogy barkinek pont az indiaiakkal baja lenne a 'mentalitasuk' alapjan. Leginkabb meg sem latjuk a borszint meg a szarmazast, az embert latjuk.

Ami pedig a UKIP-et illeti: ok a harmadik legnepszerubb part UK-ben, tobb mint 3 es fel millio brit szavazott rajuk tegnap, tehat legalabb ennyi ember nem nezi teljesen hulyenek oket.

Shanarey 2015.05.08. 20:15:31

Na ez a poszt olyan mintha nem is poszt lenne, hanem egy lépj-le.org reklám lenne. Mielőtt valaki rákeresne, ilyen oldal nincs.
:-)

Torrentezés Németországban drága mulatság.
Én torrentezek, Na ide lőjön aki akar.
Gyereket nem bekötni, na ezzel sem dicsekednék.
Rendőröket illetően, a Magyarországi helyzet siralmas.
Traffipax magyar módra, ilyesmivel már én is találkoztam.

www.vezess.hu/hirek/magyar-politikus-akadt-ki/60458/

Az én esetem kb 6 éve volt a kettes főút egyik kétsávos részének a végén, a belső sáv elfogy és utána egy járműforgalom elől elzárt terület van a szokásos rácsozott festéssel. na ott álltak a bunkók forgalommal szemben, és bekapcsolt tompított fényszóróval, mindez szakadó esőben, a látótávolság kb 50 méter volt. Felhívtam a a Váci rendőrkapitányságot, persze ők nem tudtak róla, és le se tojták az egészet, ezekután pedig felhívtam a Juventus rádiót, és láss csodát a kocsi fél óra múlva már nem volt ott.

@tanato:

A verekedést illetően nincs igazad, az átlag Angol suttyó ( ez a helyi fiatal lányokra is jellemző) bármiért, és bárkivel képes verekedni, és ha többen vannak akkor még nagyobb bennük a késztetés. A jó ég tudja miért van bennük agresszió, de ahogy mások is leírták ezek a tahók, az itteni benefit huszárok gyerekei, és az IQ nuku csoportba tartoznak. Errefelé a tudatlanság nem ritka dolog. Két hete egy srác kérdezte tőlem 16 X 10 az mennyi, erre én köpni nyelni nem tudtam ezért inkább leírtam a 16-ot és raktam mellé egy nullát. Vannak itt olyanok akik kijárták az iskolát, de rendesen olvasni nem tudnak.

Hari Seldon 2 2015.05.08. 20:23:30

@charlieharper:
Miért szerinted leválik Québec?

Miért lenne az jó? Így tudják politikailag támogatni az arcadiai franciákat, ahol 33% körül vannak, és van Ontario-ban is két három megye, ahol többségben vannak. Így azok is ellehetetlenülnének.

Hari Seldon 2 2015.05.08. 20:35:17

@Mirjam2:
Én abba a vitába nem mennék bele, hogy brittek kit utálnak jobban, az indiaiakat, vagy ak európaiakat, de:

"En jelenleg tanarokkal dolgozom egyutt, sok koztuk a brit indiai, fantasztikusan kemenyen dolgozo, muvelt nok."

És teszem hozzá szerényen: ... és nem "kíváncsiak" a születendő gyerek nemére, mert tudod a "mi kultúránakban..." (pár napja volt erről szó itt)

2015.05.08. 21:02:29

@soad1221: Igyekszem mindent elolvasni, pár embernek a hozzászólásain szoktam rendszeresen átugrani, és te nem vagy köztük.

2015.05.08. 21:06:02

@tanato: Ugyan már. Hazazsuppolnak mindenkit, aztán hirtelen két vállra fekszik a vendéglátás, az építőipar, meg a sok "alja" munka, amire angolok nem is jelentkeznek.... Hatalmas nagy propaganda ez az egész bevándorlóellenesség, vajon miért kampányolt mindegyik párt ezzel? A szándék megvan az angoloknál, és biztosan lesz szigorítás, de nekem ez ugyanolyan kamu, mint amikor leírják, hogy Mo.-n diktatúra van.

2015.05.08. 21:08:35

@~~Babette~~: Várjál. Adj egy kis időt gondolkodni.

2015.05.08. 21:09:29

@Mirjam2: Ezt már régen meg kellett volna lépniük.

2015.05.08. 21:11:48

Ma nem akartam irni, mert nalam mar elkezdodott a hetvege meg latom, hogy az UK valasztasok mar a tema, de azt muszaj megkerdeznem, hogy miert elkepzelhetetlen Nemetorszagban a torrentezes? Nem olvastam el a kommenteket, ugyhogy nem tudom, hogy erre valaki valaszolt-e mar, elnezest. Be van tiltva, vagy csak nem illik? :D

Szerintem meg 5 ev tory kormany Angliaban amugy lehet, hogy nagyon jot fog tenni a rock and rollnak es a punkzenenek :D Errol most mas hozzafuznivalo most nem jut eszembe.

tanato 2015.05.08. 21:14:11

@Shanarey: Remélem tényleg nem rasszista támadás volt,csak garázdaság.Ez a jobbik eset.

Mrs. Clayton 2015.05.08. 21:21:54

@Mirjam2: na akkor el is erkeztunk oda, amit folyamatosan hangoztatok, h ez egy marhasag, h ha valasztani kell akkor inkabb indiait mert kozos a mult, mint egy k-europait mert azzal meg nem
viszont az is igaz, h sokszor a k-europait sokan nem szeretik mert egyesek szt letorik a bereket, meg megdragitjak a metro jegy arat
plusz az is ott van, h sok indiai igen is megy a feje utan, azt es ugy csinal ahogy akar, mondhatsz neki barmit, ha egyszer leirta vki vhova h mit hogyan o attol el nem ter
es nem abbol indulok ki, h milyenek a takaritok,
jossz ezzel a lenezo attituddel, h mert te tanar vagy es tanarokkal erintkezel
miert kik a tanarok, h ok aztan annyival kulonbek
tisztaban vagyok ele h aki takarit az nem epp iskolazott, ettol fuggetlenul nem ok hatarozzak meg h mit gondolok a vilagrol
idom jelentos reszeben nem 3 osztalyt vegzett suttyokkal toltom

ugyhogy ezt a tipusu utalgatast kedves szeljobbra szavazo Mirjam inkabb hagyd

2015.05.08. 21:38:55

@Jess G: Igen, szerintem eleg vicces perspektiva, bocs :). En nem igy latom a vilagot hogy 'az indiaiak' ilyenek meg olyanok. Szerencsere a kozvetlen kornyezetem sem igy latja.

Shanarey 2015.05.08. 21:44:21

@tanato:

Esély nincs rá, ez az ország nem Magyarország, itt az észérvek és a pénzügyi érvek is diktálnak, nem csak az hogy mely politikus jár jól. Cameron még tavaly megrendelt egy tanulmányt azzal kapcsolatban mennyire lógnak a kelet európaiak az UK szociális hálón, és mennyi adót fizetnek. Nos ez a tanulmány elkészült és olyan jól sikerült hogy nem is akarta bemutatni, mert nem éppen az volt benne amit ő ebből ki akart hozni.

@mojyo:

A Németeknél keményen büntetik.

Itt az UK-ban pedig a szolgáltató blokkolja a torrent oldalakat. Persze a Magyar oldalt nem ismerik, na meg ha az ember TOR-t használ akkor a helyi szolgáltatók nem tudnak engem blokkolni.

ganjagym 2015.05.08. 21:46:37

@Mirjam2:
Idezet egy angol cimborammal a valsztasok folytan folytatott facebook
Eszmecserebol
.X.Y Let me define "Foreigner" as a Parasite that moves to the UK and instantly claims benefits, Council House and sends money back home without paying a single penny into the system. Those not voting UKIP are the privilege ones who don't pay 75% of their Salary on Private Rent because there aren't Council Houses available and object against their wives paying a tenth of their salary to park at work in the NHS Car Park to provide service to these Benefits Leeches.
Like · Reply · 1 · Yesterday at 19:19

2015.05.08. 21:47:14

@Philosoraptor: Megprobaltak, de allitolag EU-s torvenyekbe utkozik. Viszont ez volt a valasztasi igeret hogy mindenkeppen keresztulviszik, hat kivancsi vagyok mi lesz.

ganjagym 2015.05.08. 21:52:28

@Mirjam2:
S egy masik allaspont egy szinten angoltol (finom utalas Azsiara a vegen) N.N Johnny foreigner is another daily mail scapegoat like the unemployed. The real crooks are the greedy bankers who ballsed up the economy. But i will agree something needs to be done, i mean whole swathes of London are like little Bangladesh.
Like · Reply · 1 · Yesterday at 19:56

nyuszigonosz 2015.05.08. 21:52:34

@mojyo: Nem elképzelhetetlen, csak nem mindegy mit.
Amire védettek a szerzöi jogok, na az ilegális és sok különbözö ügyvédi iroda kimondottan abból él, hogy amint valaki csak a "közelebe" megy egy ilyennek, hát a nyakán a pénzbüntetés.

2015.05.08. 21:53:39

@Mirjam2: Huh b*zmeg, ezt nem is tudtam... €1200 buntetes valami szar zeneert... aztak*rva micsoda kemeny bunti, mas orszagokban meg gyorshajtasert sem jar ennyi! :D

2015.05.08. 21:57:50

@nyuszigonosz(D): OMG hat ez nagyon szigoru rendszer... valamennyire kepben vagyok a szerzoi jogokkal, de azt nem tudtam, hogy a nemetek ennyire belealltak :D

33621 2015.05.08. 21:59:37

@Mirjam2: Német országban vajon kik döntötték el a vasárnapi boltbezárást? Ott nem a kormány. Én személy szerint örülök neki, mivel a feleségem a kereskedelemben dolgozik így legalább a vasárnapja fixen szabad és lehet tervezni élőre. Ezelőtt meg volt olyan, hogy mivel háromhetente volt csak szabad hétvégéje,előfordult, hogy közötte meg nem is tudott szabadnapra jönni. Akkor meg egymásután mennyi napot kellett a hétvégéket is beleértve dolgozni egyfolytában. Élelmiszer bolt sok pakolással, kemény fizikai melóval a kiszolgálás mellet, hiánylista írása, bevételezés+árazás meg azért a szavatosságra is figyelni kell.

M. Péter 2015.05.08. 22:01:04

@maxval bircaman szerkesztő: Letelepedni is lehet 5 év munka vagy egyéb megfelelő jogcímű tarttozkodás után.

nyuszigonosz 2015.05.08. 22:03:48

@mojyo: Nem az állam, ügyvédi irodák élnek abból, hogy a szerzöi jogok tulajdonosai a klienseik. És beperelnek.

2015.05.08. 22:05:54

@Hari Seldon 2: Az az indiai kolleganom aki egy nagyon nehez helyzeten segitett at a munkahelyemen pont tegnap azert dolgozik itt mert negy lanyat neveli egyedul, akiknek az iskolaztatasara csak igy tud penzt eloteremteni. Ennyit a sztereotipiaidrol. Egyebkent meg fogalmad sincs hogy Indiaban miert vetetik el a lanygyerekeket azok akik ezt csinaljak, itelkezni persze konnyu.

qkuc 2015.05.08. 22:06:39

@mojyo: Futtatom az algoritmust, de miért pont punk és rock and roll? A torykhoz a nyálas pop passzol, vagy nem? :D

2015.05.08. 22:06:43

@nyuszigonosz(D): Ertettem en elsore is, csak akkor is fura, hogy pont erre alltak ra. Dehat mashol gondolom mashogy talalnak meg ugyanez a tipusu emberek :D

2015.05.08. 22:11:13

@qkuc: Hat dehat pont ezert, nem? :D Minel tobb a nyalas pop a mainstreamben es minel gazdagabb yuppieknel van a hatalom, az annal inkabb taplalja a lazadok langjat, ne viccelj, a legsotetebb Thatcher-idokben jottek ki a legjobb lemezek :D

2015.05.08. 22:13:34

@ganjagym: Mondjuk ezzel az utobbival nehez lenne vitatkozni, mikor bengaliul vannak az utcanevtablak az East Enden :). De persze ez reszben turistalatvanyossag, olyan mint a Chinatown.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.08. 22:17:52

@Buchhalter: Ezt nagyon jó olvasni.Már mint azt, hogy kezd "megjönni" az eszük.Ide a svédekhez is nagyon kéne egy ilyesmi felfogás, mert 50 év és átveszik a hatalmat, csinálnak egy kis Szíriát... :-(

2015.05.08. 22:21:44

@ganjagym: Ja te Labour szavazo vagy? Nem tudtam, bocs :(. Oszinte reszvetem...

ganjagym 2015.05.08. 22:27:33

@mojyo: "5 ev tory kormany Angliaban amugy lehet, hogy nagyon jot fog tenni a rock and rollnak es a punkzenenek"
:))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.08. 22:29:54

@M. Péter: Jajj, hát a sok idiótát nem zavarják ilyen apróságok, hogy ez csak egy kommunikációs szabvány... :D
Kb. olyan dolog, mint hogy valaki azért szidná a másikat, mert ip-címen keresztül kapcsolódik a netre, akkor biztos bűnöző... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.08. 22:31:51

@Zoole[uk]: Igen, mert az már harmadikos tananyag...
:-)))))

Csak vicc vót! :-)

qkuc 2015.05.08. 22:32:09

@mojyo: Van benne igazság, az tény ..., :D.

/Nem tudom láttad a CBGB cé filmet, de ajánlom figyelmedbe, :). Zenetörténelmi kötelező!/

ganjagym 2015.05.08. 22:32:45

@qkuc: mert az ecceri ember elete nyomor, ehezes, halal lesz, god save the queen and her fascist regime, csak a punk kepes az ellenkultura faklyavivojekent tisztitotuzzel boritani ezen financtoke altal beklyoba vert szomoru szigeteket

M. Péter 2015.05.08. 22:34:48

@Hari Seldon 2: Szerintem is vissza fog még jönni, legalábbis megpróbálja, de addig sem a brit adófizetők pénzén él.

qkuc 2015.05.08. 22:35:01

@ganjagym: Ez gyönyörűséges volt, elmorzsoltam egy könnycseppet, :).

ganjagym 2015.05.08. 22:38:29

@Mirjam2: na, hat eljott a coming out ideje. Szomoru a propos. Dehat ez van. Az NHS napjai meg vannak szamlalva.

Mindenesetre gratulalok a gyozteseknek.

Ed helyett most jon David, neki jobb a kiallasa, szovege, jobban eladhato a tomegeknek.

Nigel meg lemond, pihizik egy jot, de fonixkent feltamad majd poraibol a kovetkezo UKIP elnok valsztasra.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.08. 22:39:44

@Zoole[uk]: Le lehet korlátozni a jogokat rajta, hogy ne tudjanak telepíteni semmit, csak jelszóval.És ilyenkor a vírusok sem tudnak felmászni rá (annyira...).Csak egyszer kell megcsinálni (esetleg fizetni valakinek, aki beállítja), de utána stabil lehet a gép...
Ha írta már közbe valaki akkor ez a komment csak a tudás anyja... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.08. 22:43:16

@Zoole[uk]: írdd csak szépen, magyarosan, van erre szó: csávók! :D

ganjagym 2015.05.08. 22:50:09

@geegee: talalt, sullyed!
Valoban mindketto romani eredetu szo. A spanyolban a 'chaval' meg hasonloan cigany eredetu, meg talan a portugaloknal is van valami ilyesmi, azt mar felejtem.
Tanuljatok lovariul, vilagnyelv!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.08. 22:54:26

@Mr Long (UK): Há' de most mér, egy gyári melósnak pl. mikor van esélye hétköznap ügyeket intézni?Mindkét szabadnapja hétvégi nap, oszt mégis megvan... (=meg kell legyen)

2015.05.08. 22:54:28

@ganjagym: Ma lattam Ed Balls-t, szinte sirva beszelt rola hogy most mi lesz az NHS-szel, komolyan meghato volt. Ennyivel jobb volt a Labour program az NHS-szel kapcsolatban mint a konzervativ? Oszinte leszek, erre a temara nem koncentraltam mert egyelore annyira nem erint meg nem is tudok rola semmit.

Ed privatban lehet, sot valoszinu, hogy nagyon jo ember de nem prime minister-material, szerintem. O is es az orszag is jobban jart azzal hogy igy alakult. Szerintem Labour elvesztette az utjat az utobbi evekben, nincs egy vilagos koncepciojuk, es Blair ota nincs egy igazan karizmatikus egyeniseguk sem.

Arra kivancsi leszek hogy mi lesz a UKIP-pel most, valoszinu hogy szet fognak esni es eltunnek ugyanolyan gyorsan mint ahogy megjelentek.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.08. 22:57:22

@ganjagym: :-))))))))))))
elhiszem...
Legjobban a piros-fehér csíkos, ősmagyar zászlovakba burkolózott, esetleg irredenta rigmusokat kántáló magyar hőbörgő fiatalok neve tetszik: árpádcsávók! :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.08. 22:58:47

@maxval bircaman szerkesztő: Akkor valamit rosszul csinált a faterod, hogy nem bankókkal voltatok tele otthon...
:-)))))))))
Bocs, csak vicc vót!

2015.05.08. 23:00:56

@Mirjam2: Bocs ez felreertheto lett, a masodik bekezdesben termeszetesen Ed Milibandre gondoltam.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.08. 23:01:24

@Ginix: ez a legősibb orosz fájlcserélési protokoll: zenét, filmet kiir dvd-re, majd postán borítékban felad...távoli partner ugyanígy vissza... :D

2015.05.08. 23:06:12

@tanato: Olvastam már, hiszen volt már linkelve tegnap is...

Mr Long 2015.05.08. 23:08:02

@geegee: Igy mar van ertelme a p2p-nek, post to post :)

2015.05.08. 23:09:48

@Mirjam2: Vagy a rendszerrel volt a baj, vagy az, hogy talán túl korán nyitottak az angolok, és mindenki hozzájuk ment elsőnek, aztán meg ottragadtak...

2015.05.08. 23:12:12

@33621: És kik fogják eldönteni, hogy ismét kinyissanak? Arról is írhatnál, hogy lehet, hogy visszacsinálják az egészet. Csak, hogy legyen akkor már ez is lejegyzetelve. :)

33621 2015.05.08. 23:15:14

@Mirjam2: Még várom a válaszod a kérdésemre!

33621 2015.05.08. 23:16:53

@Philosoraptor: Az a visszacsinálás még egyelőre ráér.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.08. 23:18:00

@Mirjam2: Hmm, nem semmi.Ezt talán úgy lehet áthidalni, hogy nem a helyi ország oldalait kell használni..A magyar csirkefogó Artisjus, és hasonló bűnszervezetek nem tudnak Németországig elérni, a németek meg nem tudják, mi az az enkór, például... :D
Persze az internetszolgáltató valszeg látja, hogy bittorrent protokollal töltődik valami, de az még önmagában nem bűn...

M. Péter 2015.05.08. 23:18:23

@Mirjam2: Részletes program nem volt, csak versengés a pártok között. hogy mi X miliárddal többet fogunk költeni, mint a másik párt, azt persze egyikük sem részletezte, hogy honnan lesz rá pénz.

33621 2015.05.08. 23:19:47

@Philosoraptor: Amióta megszüntették a vasárnapi nyitva tartást, valamiért a hétköznapi forgalom némileg nőtt. :-)

ganjagym 2015.05.08. 23:23:14

@Mirjam2:
Az NHS kapcsan mindenki elkepeszto demagog igereteket tett, ugyhogy a manifestokat ossze nem igazan hasonlitanam.
Az NHS mindig a Labour idejen talalt magara, kerult kozel a Nye Bevan-i idealhoz. A tory kormanyok idejen csak elvonasok, leepites, lopakodo vagy nyilt privatizacio volt napirenden. Beszeltem jopar idosebb noverel ( az o perspektivajuk ebbol a szempontbol mervadobb szamomra, mint az orvosoke ), s egyontetu volt a megokolt tavolsagtartas a konzervativoktol.

Hogy ki 'prime minister material' meg sajnos abszolut a zsigeri, eloemberi, pinaizzaszto, faszallito kvalitasokra van bazirozva. Szegeny Ed ciganykereket is hanyhatott volna, socially awkward, privately educated, sokak szamara bantoan orrhangu lenye sok volt az atlag angolnak. ( Nacik elol menekult, a angolok szamara tul baloldali edesapja demonizalasa a jobboldali tabloid mediaban sem hasznalt).

Rohej amugy, de ha a Cameron/Milliband/Clegg/Farage brigadbol hallgatok valakit, csak az utobbi hangzik normalis emberi lenynek, nem pedig beltenyesztett ufonak.

A UKIP-re van igeny, narrativajuk igazsagmagvait meg a Labour is magukeva tette, de szerintem tulelnek. Nigel ecceruen tul eletezagu, szines , normalis emberi leny, akit ,eg en is hianylonlek ( nem, mint ha ez szamitana).

ganjagym 2015.05.08. 23:27:34

@geegee: elso UK munkahelyemen egy cornwall-i ( anglia legdelkeletibb regioja, eredetileg nagyon kelta nepseg) buszken mondta, hogy o tudja, hogy a magyarok Azsiabol jottek, tehat India az oshazajuk:)))))
Erre csak annyit tudtam mindani, hogy a valosag ennel szinesebb, de egy nem elhanyagolhato, s mind szamosabb reteguknek valoban igen.

kék madár 2015.05.08. 23:32:50

@mojyo: "Szerintem meg 5 ev tory kormany Angliaban amugy lehet, hogy nagyon jot fog tenni a rock and rollnak es a punkzenenek :" vegre!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.08. 23:36:55

@VPBA: "A komplett albán lakosság a mai napig régi Lek-ben számol, 48 ÉVE! "
Ez a marhaság Romániában is dívik, legalább is Nagyváradon... ott tízezerrel osztottak le mindent, legalább vagy 5 éve, de mégis sokan beszélnek millió lejekben, hétköznapi cikkekről is...
:-))

Most meg 1 román lej és 2 svéd koronát ér, bzmg, röhej a köbön...:D
ugyanez a lengyel zlotyival is. (igen, i-vel a végén, nekem úgy esik jól...:D) A bolgár leva meg kb. 4 svéd korona, teljesen természetes...
:D :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.08. 23:40:21

@geegee: Nem is tudom, a régi érában Romániában egy új autó, mondjuk nem Dália, hanem egy Bömbike vagy Merga, netán egy kertes ház mennyibe kerülhetett? Ilyen trilliárd lejekbe?Vagy 10-hatványaival fejezték ki, pl hatszor 10_a_huszonharmadikon lej???
:-)))

M. Péter 2015.05.08. 23:42:24

@geegee: Jugoszláviában sokan még a 80-as években is az 1965-ben megszüntetett régi dínárban számoltak, Spanyolországban pesetában is kiírják az eladó ingatlanok árát.

33621 2015.05.08. 23:43:22

@geegee: Te Partiumi vagy? Esetleg váradi?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.08. 23:45:24

@Mirjam2: "Nyugaton azert vannak a hivatalok / hivatalnokok hogy az embereket segitsek, es nem forditva."
Van itt a blog.hu-n egy kommentelő, mindig hatalmasat röhögök a nevén, ha látom: Vállalkozás Hátráltatási Iroda...
:-))))
Hát télleg, ez jellemző odahaza... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.08. 23:46:40

@33621: A nejem az, én bunkó pesti ((ó)budai) vagyok... :D

33621 2015.05.08. 23:48:25

@geegee: A rendszer váltás előtt Romániában a Német márka volt a fizetőeszköz az ingatlan piacon, most meg az euró. Nem bíznak még most sem a saját pénzükben.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.08. 23:48:39

@M. Péter: Akkor azok is érdekes népek... Még emléxem, az olasz lírának is volt olyan árfolyama, hogy 1000 lira=25 forint. Valamikor a 80-as években.Jó combos pénz volt a digóké is...De valahogy mégis megvoltak, meg nyugatnak számítottak.

33621 2015.05.08. 23:49:56

@geegee: Az enyém is váradi!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.08. 23:50:29

@33621: Most hogy mondod, mondtak valami ilyesmit.de azért poénból csak kifejezték egy ház árát lejben is, nem? :D
Vagy milyen árfolyamok voltak?És akkor össze tudom szorozni...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.08. 23:51:11

@33621: Nocsak, röhögnék, ha ismernék egymást... :D

Herr Géza 2015.05.08. 23:55:37

@Muscari: Az ilyen "tudósoknak" elmesélném, hogy a sár és az aszfaltos út nem zárják ki egymást. Sár ugyanis nem csak a földutakon képződhet...)) Sokkal inkább szükséges hozzá eső. Az meg akad errefelé. Úgyhogy a német fecskék köszönik, de jól vannak. :))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.08. 23:56:32

@Pink Petsch: Hejhalla.Itt van, hogy mit jelent a neved a számtech-iparban...
:-))))))))))))

www.antennak.hu/index.php?kat=287&id=984

33621 2015.05.09. 00:01:53

@geegee: Én meg nyakas cívis vagyok!

Ö 67-es születésü és a Rogériuson laktak a Milcouvolui utcában egy blokkban. Az egyik ismerös most tudta eladni váradon a mama régi kétszobás 63 négyzetméteres lakását, nagy nehezen 29500 euróért.
A válság előtt amikor még élt a mama, igaz már nem lakott ott mert gondját viselték máshol, a szomszéd 50000 euróért akarta megvenni a lakást hogy összenyissa a két lakást egy naggyá a blokkban.

bpetya75 2015.05.09. 00:10:43

@Mirjam2: @Zka:

Basszus, ne fárasszatok már! Ennél mindketten sokkal értelmesebbek vagytok. Hogy jön egy vasárnapi zárva tartáshoz a folyóvíz hiánya, vagy a fogyatékosság?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.09. 00:12:28

@Mr Long (UK): Így van, és senki sem tud belekötni, rácsekkolni a tartalomra... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.09. 00:15:05

@ganjagym: nehéz is belegondolni, mi lenne, ha még nem is lennének ilyen jól tájékozottak...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.09. 00:19:23

@33621: Én sajnos nem vágom ennyire a váradi környékeket.A Rogériusz ismerős név, de nem tudom, mit jelent ingatlanügyi szempontból.Apósék pont rosszkor adták el a lakásukat, még minden olcsó volt.Pár évre rá már kaphattak volna 3szor annyit is.De akkor ezexerint most meg már megint lefelé mennek az árak...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.09. 00:23:26

@33621: Hanem a svéd árakhoz tudok viszonyítani.Itt is kb ennyibe kerül egy régebbi, bevándorlós kisvárosban egy ekkora lakás...300 ezer sek és tizes a szorzó (osztó) az ojróhoz...Azért ez nem kicsit brutális... :-oooo Már az, hogy a bérek viszont "picit" különböznek...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.09. 00:25:31

Na jól van beszóltam ma is jó sok embernek, majd holnap megnézem, hogy merészel-e valaki is visszaanyázni...
:-)))
Jóccaka.Majd hátha jön Pappító átvenni az ügyeletet...

Herr Géza 2015.05.09. 00:31:52

@fay rodisz: Tévedsz barátom. Meg fogsz lepődni, de 2015-ben a német személyautók ÁTLAGéletkora 9 (kilenc) év! Az sem mellékes, hogy itt egy esetlegesen kidobott roncs, vagy szemétkupac nem arra ösztönzi a német rendőröket, hogy traffipaxhoz használják azt fedezékül, hanem azt csinálják, ami a dolguk: kinyomozzák a gazdáját. A szemétnél bizony felveszik a gumikesztyűt és addig túrják, míg nem találnak benne valamit, ami a gonosz polgárra utal, pl. megcímzett borítékot, stb. És már megy is a büntetés....Másrészről pedig az utóbbi 30 évben megtanulták, hogy a szemételszállítás bizony sok pénzbe kerül, de a szeméttől illegális módon megszabadulni még sokkal többe.

bpetya75 2015.05.09. 00:47:55

@Muscari:

Szerintem sár azért még lenne elég, inkább ereszaljában van hiány. Mármint olyanban, ahol megtűrik őket... Több régimódi istálló kéne, gondolom, de az manapság egyre kevésbé jellemző.

skye8 2015.05.09. 04:23:16

Torrentezni nagyon is jo, nem ertem poszter miert emlitette negativumkent. megartott a nagy kiszamithatosag :)
ami meglep, hogy ennyire nyajas nepsegnek latja a nemeteket.en altalaban olyanokat hallottam roluk, hogy rasszistak, ridegek, tulsagosan fegyelmezettek. az is igaz viszont, hogy itt Kanadaban is mindenki mosolyog de a mosolyok fele mumosoly, udvarias gesztus, semmi tobb.

Hari Seldon 2 2015.05.09. 07:46:59

@Philosoraptor:
Egyszeűne azért mennek oda sokan,mert angolul beszélnek. Ennyi a nagy titok.

Most komolyan:
Munkába akarsz állni Hollandiába. Mi az első? - Meg kell tanulnod hollandul. - Utána a következő kérdésed magadtól: Minek tanuljak hollandul, ha úgyis kell az angol. - Harmadik kérdésed: ha már meg van az angol, minek húzzam az időt még egy nyelvvel?
És az illető elmegy Londonországba. Ennyi a "nagy titok".

2015.05.09. 07:52:13

@33621: Ott is azért zártak be a boltok, hogy egyes cégek előnyhöz jussanak a többiekkel szemben?

2015.05.09. 07:53:53

@33621: Ez mondjuk adja magát. Nekem továbbra is azzal van bajom, hogy megetetnek minden hülyeséget a néppel, a nép meg bólogat, mint mindig.

Muscari 2015.05.09. 08:00:30

@Mirjam2: szerintem túlbecsülik, hogy mennyi bevándorló él segélyen, ahogy otthon is azt hiszik, hogy a romák dőzsölnek a segélyekből. Persze hangulatkeltésre kiváló a téma.
Én azt mondom, hogy szigorítsák, tényleg az jöjjön, aki dolgozik, ez teljesem oké, de majd ki fognak találni valami mást pár év múlva, meglátod. Mert ez nem lesz elég, semmit nem old meg, ha párezerrel kevebb ember kap segélyt.

Muscari 2015.05.09. 08:08:30

@Mirjam2: szerintem ez nem igaz. Tax creditre vagy a housing benefitre az én ismeretségi körömből csak azik jogosultak, akiknek ghyerekük van, persze messze nem mind.
Egy pasit ismerek, aki bevándorló és jórészt segélyből él, de ő sem K eorópai, hanem görög.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.05.09. 08:13:41

@geegee: De itt nagyon "durván" csinálják. A piacokon ha valami mondjuk 100 Lek-be kerül, 1000 van rá kiírva. Egyszer valaki úgy járt, hogy dinnyét vett 10 Lek/kg áron. Elújságolta egy másik, szintén éppen akkor ott nyaraló magyarnak, hogy milyen olcsó a dinnye. Az is elment a piacra, persze a nyelvtudás hiánya, meg az egyszerű albán kommunikációs hiányosságai miatt ő 100 Lek-ért kapta kilóját. Persze, felelősségre is vonta a másik magyart, hogy szerinte 200 Ft/kg körüli összeg az biztos, hogy olcsó? Utána, persze tisztázódott a dolog. Szóval Albániához külön használati útmutató szükséges, mert pont az ilyenek, meg az ellentétes bólogatás miatt sok félreértés adódhat. Viszont ezért mondhatjuk, hogy kicsit egzotikus, valamint rendkívül vendégszeretőek és segítőkészek.

Andy73 2015.05.09. 08:24:07

Leginkább az tetszik az írásban, hogy nem végleg léptek le, és talán már néhány év múlva vissza is jönnének. Az is tetszik, hogy nem pártoskodik, nem akarja a sok évtizedes lemaradásunkat a mostani kormány nyakába varrni.
Néhány évre jó dolog kimenni, én is voltam, de a hazaszeretetem erősebb annál, hogy végleg kivándoroljak.
Az egyébként aligha újdonság, hogy Németországban sokkal gazdagabbak, nyugodtabbak és precízebbek. A világ egyik legfejlettebb országáról van szó, és a németek egyébként is a precizitásukról híresek.
Arról is beszélhetnénk, hogy Magyarország fejlődésére is kedvezően hatott a német-osztrák befolyás, az onnan ide bevándorlók és a kultúrájuk, de ez a téma messzire vezetne.
És általánosítani sem kellene, mert nem igaz, hogy itthon mindenki átver mindenkit, és hogy ehhez a mentalitáshoz muszáj igazodni. Inkább arra kellene törekedni, hogy a nyugati kultúrát hazahozd és terjeszd.

fhdgy 2015.05.09. 08:58:06

@VPBA: zene a füleimnek, amit írsz. Sokat foglalkoztat Albánia, gyűlnek a kérdéseim, ha összegyűlik egy kupac, jelentkezem. Bár már most is úgy érzem, hogy nem gondolkodni kéne, hanem lépni, de objektív okok miatt még várni kell, kb. egy évet.

2015.05.09. 09:07:50

@Muscari: Lehet hogy tevedek, de en azt gondolom hogy ha nem kapnanak in-work benefiteket az emberek, sokaknak nem erne meg. Lehet hogy 'csak' azok jogosultak akiknek gyerekuk van, de persze sokaknak vannak gyerekeik, es ekkor mar mas benefitekre is jogosultak. Nem azt mondom hogy 100% benefiteken elnek, hanem hogy dolgoznak egy keves kepzettseget igenylo, minimalberes munkaban es benefitekkel egeszitik ki a jovedelmuket. Szerintem ilyen emberbol nagyon sok van, es a brit gazdasagnak / tarsadalomnak ez nem eri meg. Ellentetben azzal amit sokan hangoztatnak itt a forumon is, szerintem igenis sok brit dolgozna 'egyszeru' munkakorokben mint peldaul bolti elado vagy arufeltolto, de nem kapnak lehetoseget a bevandorlok miatt.

tanato 2015.05.09. 09:55:19

@Philosoraptor: A tegnapi Híradóban is ezt boncolgatták,mikor lesz a népszavazás a kilépésről és hogy mennyiben érinti ez egy negatív eredmény esetén a kint élő magyar közösséget,haza lesznek e paterolva a jogilag még nem 100%-ban odakötődő, egy két éve kint élő nem hiányszakmában dolgozó magyarok.

tanato 2015.05.09. 09:58:31

@Mirjam2: Na erről van szó,ha nem igazán lesz szükségük az általad említett "egyszerű" munkakörökben dolgozó angolul még nem perfekt beszélő csak néhány éve,nem évtizede ott élő magyarokra és egyéb volt szovjet blockbéliekre,annak lehetősége hogy kilépés esetén ki lesznek paterolva az nem az ördögtől való gondolat.

val 2015.05.09. 10:11:32

"- Vasárnapi boltbezárás miatt apokalipszis vizionálása"

A nagy és szentséges Németországban hogy van ez?
Költői kérdés volt.

átlátó 2015.05.09. 10:11:49

Szó szerint így van... ennek ellenére megemlítem, hogy például, tehát például, Wupprtalban a vegyes házasságban élő közeli rokonság "menekül" a dombokra, mert a román, bolgár és egyéb színes kavalkád olyanná tette a városrészt, ahol eddig laktak, - mintha a hazai pályán mozgolódnának...a gagyizás is jól megy nekik.

fhdgy 2015.05.09. 10:24:58

@val: a nagy és szentséges Németországban a vasárnap kb. olyan, mint most Mo.-on. A munkanapi, szombati nyitvatartás viszont egészen más. A boltok általában 20-21 óráig is nyitva vannak. Velem többször előfordult, hogy magyar megyeszékhelyen este(???) 18:30 körül az egyik "nagy" áruházban nem tudtam bizonyos élelmiszert venni, mert már "zárunk". Ha össze akarjuk hasonlítani a dolgokat, akkor nem elég csak az orrunk hegyéig látni!!!

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.05.09. 10:42:42

@fhdgy: Ok, keress nyugodtan bármikor. Éppen ma délután érkezik egy HA-s kommentelő társunk nyaralni. :)

qkuc 2015.05.09. 11:13:13

@Andy73: "Az egyébként aligha újdonság, hogy Németországban sokkal gazdagabbak, nyugodtabbak és precízebbek."

Háááááát, biztos én a nem full 100%-os német németekkel dolgozom multikultiban, de a precíz szó nem nagyon szokott róluk eszembe jutni .....

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.09. 11:31:19

@fhdgy: mostmar itt is nyitva vannak este 10-ig hetkoznapokon, tan szombaton is. Biztos orulnek. De legalabb tenyleg be tud menni a nep melo utan is vasarolni hetkoznap. Szombat kilove az iszonyat tomeg miatt, azt hallom. Fejreallt az egesz. Na mindegy, engem nem erint, tehat le van szarva minden es mindenki mas :-/

2015.05.09. 11:51:43

@tanato: Most őszintén, használjuk egy kicsit az agyunkat. Miért lenne az jó Angliának, ha az adófizető, dolgozó bevándorlókat deportálnák? Ez kb. olyan szentimentális ötlet, minthogy Mo.-ról meg kidobják azt a pár millió embert, akik eltartják az egész országot.

Az EU kilépésről meg ugyanez a véleményem. 2020-ig még sok víz lefolyik a Temzén is, lesz itt majd még pár érdekes pálfordulás... :)

2015.05.09. 11:55:15

@Mirjam2: "Ellentetben azzal amit sokan hangoztatnak itt a forumon is, szerintem igenis sok brit dolgozna 'egyszeru' munkakorokben mint peldaul bolti elado vagy arufeltolto, de nem kapnak lehetoseget a bevandorlok miatt."

Mert? Hazai pályán jobb nála egy bevándorló, aki ráadásul nem is natív angolos?

Erről nekem mindig eszembe jut ez a gif:

d.justpo.st/images/2014/01/555584a308dc5838aacf87c570fe1bda.jpg.

2015.05.09. 11:57:20

@Philosoraptor: Akarom mondani, kép. A gif kicsit más. :D

BéLóg 2015.05.09. 12:12:03

Gratulálok a szerző sikeréhez és remélem nem fog csalódni, de engedtessék meg hogy a magam véleményét is elmondjam. Nem vagyok fiatal, egy multinál dolgozom ODAHAZA de 25 éve járom a világot. Sokszögeléssel nézve Columbus (Ohio), Santiago de Chile, Bangalore/Madras Indiában és Kuala Lumpur volt Malajziában ahol megfordultam. Hol 6 hétig, hol 6 hónapig, hol (rendszeres hazautazási szünetekkel) 3 évig. Európában eddig csak a déli részen (olasz, görög, spanyol) nem dolgoztam. Mostani jegyzetemet az UK-ból Angliából (Kent) írom, hatodik hónapja vagyok itt és folyton hosszabbítanak :-)
Életem 1/4-ét azonban Németországban töltöttem, ott jártam egyetemre és ők keresnek meg a legtöbbször. Tehát PONTOSAN tudom milyen Németországban élni.
A német ember két feltételt szab ahhoz hogy az idegent "kedvelje". Az egyik, ha beszélsz németül (nekem ez a második "anyanyelvem"), és ha van pénzed. Ha a kettő együtt van, az perfekt. Ha MINDKETTŐ hiányzik, jobb ha elmenekülsz.
Szóval.
Németország SEMMIBEN nem különbözik Magyarországtól vagy akármelyik másik országtól. MINDEN szar megtalálható ott is mint otthon (=Magyarország). Tessék csak naponta nézni a K1 Reportage tv műsort, minden napra jut olyan probléma, amelyekről a szerző azt írta, nincsen. Egyébként szinte minden csatornán rendszeresen láthatók olyan műsorok, ahol bemutatják a csaló vállalkozókat, az embertelenül viselkedő hivatalokat, a bunkó embereket, a kiállhatatlan szomszédokat, a szemét bérlőket és a szemét háztulajdonosokat, a legszörnyűbb bürokráciát, lélektelen bíróságokat, erőszakos rendőröket, satöbbi, satöbbi, satöbbi.
Ha a SZERZŐNEK nincsenek erről tapasztalatai, hála Istennek! Örüljön nagyon és remélje hogy így marad, de ez az egész olyan mint a BKK rovatba írt megjegyzések, hogy mivel engem még nem b...tattak az ellenőrök, nincs is ilyen.
Hát igenis van és semmi értelme nincs annak, hogy ENNYIRE idealizáljunk egy országot vagy egy népet.
MINDENHOL kaptam már végleges állásajánlatot (a legtöbbet Németországban) de SOHA nem fogom elhagyni Magyarországot éppen azért, mert SEHOL sem MÁS az élet és SEHOL sincs kolbászból a kerítés.
Aki akar, menjen, hiszen EZÉRT (is) léptünk be az EU-ba. Bárcsak mindenki olyan szerencsés lenne mint a szerző.

Angliáról annyit, képtelen voltam bárhová elmenni anélkül, hogy magyarokba ne botlottam volna. MINDENHOL úgy fogadtak mintha én lettem volna a király, több figyelmet, több reggelit, jobb bérelt autót kaptam, csak azért mert "Végre" valaki itt van otthonról aki megtalálta a hangot az illetőkkel. Volt 15 éve itt élő családanya, öt éve ideköltözött pincérnő (aki nagyon szarul érzi magát a kisvárosban ahol él) és elégedett hotelportás, jókedvű autókölcsönzői alkalmazott is.
Az biztos, én SOHA nem lennék képes ebben az országban élni, ennél még Európa második legrasszisstább országa (Francia :-) is jobb. (Ki az első: Hát Belgium!).

Nos, ezek az én élményeim és tapasztalatom,

az abádszalóki hős 2015.05.09. 12:12:35

Sokat gondolkodtam azon,hogy ha innen lelépnék, azt nem a politikai káosz, a kilátástalanság és a bizonytalan jövőkép miatt tenném - sajnos az emberek nagy része olyan, ami nekem nem tetszik, rosszul érzem magam tőle - és a 'népet' nem lehet lecserélni. Mire gondolok: mindennapi átverések, butaság, rosszindulat. Netes fórumokon ismeretlenül leiskoláznak, kioktatnak, lehülyéznek, ha valamit nem úgy gondolok, ahogy ők- akik még a helyesírással is hadilábon állnak adott esetben. A gyűlölködés, szekértáborok építése, irigykedés.
De főleg: a butaság-rosszindulat kombó.

BéLóg 2015.05.09. 12:12:55

@Philosoraptor: Hogy ez mekkora szöveg! Jól indul a napom, tényleg.

Ja, egyébként van egy saját családi történetem is. Az illető unoköccs.
Egy fiatal és otthon sikeres rendszergazda egyszer csak azt gondoja, jobb lesz neki az Egyesült Kiráylságban. Kijön és szembesül a valósággal. Először csirkegyárban kell gyilkolásznia, amitől teljesen kiborul és otthagyja. Több mint két évig OTTHONRÓL tartják el hogy kint maradhasson. Ezután állást kap egy olyan helyen, ahol neki 50 kilósan 80 kilós csomagokat kell pakolásznia, a brit KÖZMUNKA (Orbán! Orbán!) program keretében 3/4 minimálbéres fiztetésből él a mai napig, jelenleg a családi kölcsönt törleszti.
Tavaly hazajött rendbetenni az egészségét (!). Hat fogát húzták ki mert már menthetetlenek voltak.
Sajnos megszakított minden kapcsolatot, kivéve elvált és újraházasodott anyjával. Se apjával, se testvéreivel, se utána érdeklődő rokonaival nem beszél már.
Sajnos pontosan értem, miért.

Nos, EZ IS egy magyar kivándorló hiteles és igaz története.

tanato 2015.05.09. 12:38:14

@Philosoraptor: Na majd meglátjuk,ha megérjük.Bármi lehetséges.Ami biztos a trend.

tanato 2015.05.09. 12:48:12

@Philosoraptor: A trend meg az hogy a megválasztott angol vezetés eleget tegyen a felfokozott kelete-európai bevándorló ellenességnek.Még ha a racionális gazdasági érvek mást követelnének is meg.

2015.05.09. 12:51:58

@Philosoraptor: Lehet hogy ez szerinted igy van, de a valosag az hogy betanitott munkara a munkaado nagyon sokszor a bevandorlot reszesiti elonyben, mert jobban kihasznalhato peldaul mint egy brit, kevesebb penzert dolgozik, vagy azert mert peldaul lengyel a fonok vagy a tobbi alkalmazott es inkabb felvesznek meg egy lengyelt. A nyelvtudas az ilyen munkakorokben nem szamit. Es nem igaz hogy nem vallalnak el a britek barmilyen munkat, peldaul mikor a gazdasagi valsag miatt megszunt az iroda ahol dolgoztam, a volt managerem (feher angol pasi) elment a Tescoba ejjel polcokat feltolteni amig nem talalt a vegzettsegenek megfelelo munkat.

2015.05.09. 12:53:09

@tanato: Ez a lényeg. Ezzel lehetett szavazatot nyerni, ezért mindenki ezt nyomatta.

Azt nem tudom, hogy mik a racionális gazdasági érvek, de azért az nyilvánvaló, hogy a többség csak dolgozni akar odamenni, és nem egyből beleülni a szociális hálóba.

2015.05.09. 13:00:10

@Mirjam2: "Lehet hogy ez szerinted igy van, de a valosag az hogy betanitott munkara a munkaado nagyon sokszor a bevandorlot reszesiti elonyben, mert jobban kihasznalhato peldaul mint egy brit, kevesebb penzert dolgozik, vagy azert mert peldaul lengyel a fonok vagy a tobbi alkalmazott es inkabb felvesznek meg egy lengyelt."

Az használható ki, aki hagyja magát. Akkor erről ennyit. Aki nem képes értelmezi egy angol nyelvű munkaszerződést, meg beszari, az maradjon inkább otthon.

Az, hogy kevesebb pénzért dolgoztatható, megint egy olyan érv, ami számomra értelmezhetetlen. Ahova nem kell nyelvtudás v. minimális, ott úgyis a minimálbért fogja megkapni az angol is meg a külföldi. Ha kevesebbet kapnék, az első az lenne, hogy mennék a megfelelő hivatalba, hogy jó szárazon megdugják a munkáltatóm. Utána kétszer meggondolná, hogy szeretné-e tovább folytatni az illegális tevékenységét.

"Es nem igaz hogy nem vallalnak el a britek barmilyen munkat, peldaul mikor a gazdasagi valsag miatt megszunt az iroda ahol dolgoztam, a volt managerem (feher angol pasi) elment a Tescoba ejjel polcokat feltolteni amig nem talalt a vegzettsegenek megfelelo munkat."

Átmenetileg vállalta el, mert muszáj volt. Ez bárhol, bármelyik országban előfordulhat bárkivel. Arra szeretnék rávilágítani, hogy angolok miért nem dolgoznak nagy számban az építkezéseken v. a vendéglátásban, beosztottként.

BéLóg 2015.05.09. 14:03:47

@Mirjam2: Az én tapasztalatom a brit munkavállalókkal az alábbi.

2-2 emberből álló csapatokat kellett rádión keresztül instruálnom és a munkájukat ellenőriznem. Amikor ezt a munkát Németországban végeztem és két ilyen teamet kaptam, pisilni se tudtam elmenni! Itt 4 (NÉGY) x 2 embert tudtam vezényelni egyetlen rádióval úgy, hogy közben még a laptopomon az Indexet olvasgattam meg videókat néztem. A britek csoportvezetője meg nem hitte el hogy ezt én (a 4 teamet) meg fogom tudom csinálni.
Volt olyan, hogy a csapatok egyszerűen "eltűntek" az éterből, semmilyen keresésre vagy hívásra nem reagáltak, néha egy órán keresztül sem. És nem ebédidőben, ahová persze mindig másodperce pontosan mentek, hogy szinte kiesett a csavarhúzó a kezükből.
Még a csoportvezetőjük rádiós keresésére sem reagáltak.
Mikor ez már többször előfordult, beszóltam a rádióba hogy 20 fontot kap az aki 10 másodpercen belül válaszol. Ott röhögött az egész többi személyzet a kezelőben, de persze senkinek sem kellett fizetnem.
Mellettem a kollégám egy lengyel csapattal dolgozott úgy mint én, ők HÁROM NAP alatt végeztek egy nagyobb területtel mint ami nekem jutott -- és az én négy csapatom erre három hetet (szombatokat is!!!!!!) használt fel.

Három hete jeleztem, hogy egy szelep a pincében elkezdett "könnyezni". Aztán ebből csöpögés lett, most meg már lassan folyamatos lesz a vízfolyás. Hétfőn ugyanott egy csővezeték T-idoma kezdett csöpögni. Gondolom amíg szét nem esik, belesz....nak.
Ilyen tapasztalatom mint fent, nekem Indiában volt, Európában pedig a franciáknál, de ami itt megy a briteknél (lehet csak Angliában), azt nem gondoltam volna!

Még hogy a britek dolgozni akarnak :-)
A munkák elején annyi spanyol szerelőmunkás dolgozott itt, hogy minden figyelmeztető feliratot spanyolul is kiraktak -- gondolom a melósok nagyobb része egyáltalán nem beszélt angolul. Még a vécéhasználathoz is volt spanyol tájékoztató!

Welcome UK "bevándorlók" nélkül. Ha ha.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.09. 14:30:57

@VPBA: Haha, kösz.Remélem, eljutunk majd oda is...Már körvonalazódik a Balkán körút, de sajnos nem idén...

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.09. 14:44:01

@BéLóg: bszki, ugy konnyu nem elhagyni az orszagot, hogy nem is elsz itthon.

te olvastad, amit leirtal?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.09. 14:50:11

@BéLóg: Kösz, hogy ezeket beírtad.Télleg jól árnyalja a képet...
:D

BéLóg 2015.05.09. 15:08:24

@~~Babette~~: Miért vagy ilyen buta?
Szerinted akkor a kamionsofőr is "elhagyja" az országot mikor dolgozik? Honnan tudod mi van a szerződésemben? Nem olvastad hogy leírtam, munkámat szünetekkel végzem?
Azt sem írtam, mikor két évig csak idehaza volt tennivalóm.
Magyar cég a munkaadóm. Magyarországon van az állandó (és egyetlen) lakásom, Itt fizetek adót, rezsit, járulékokat, itt szavazok, és bár lehetne, nem vagyok kettős állampolgár. Családom, mely elég népes, Magyarországon él, Feleségem idehaza dolgozik, gyereim mind itthon járnak egyetemre/főiskolára. Leginkább Magyarországon nyaralunk, satöbbi, satöbbi
(...és állandóan a Zindexet olvasom :-)
Már hogy a fenébe ne "élnék" Magyarországon?
Talán többet ingázok mint az átlag, ennyi. De ez csak arra jó hogy teljesen átlássam a helyzetet, mikor ki hazudik rólunk odahaza vagy külföldön -- és persze mindaz a sok élmény ami ezzel együtt jár (és persze a nehézségek is) az enyémek. Én ebbe az életformába kerültem, talán nem szégyellnivaló hogy igyekszem a legjobbat kihozni belőle, de úgy hogy nehogy elszakadjak a családomtól és a hazámnak tekintett Magyarországtól.

M. Péter 2015.05.09. 15:51:26

@BéLóg: Mi az a brit "közmunka" program? Mi az angol neve?

BéLóg 2015.05.09. 16:10:00

@M. Péter: Ahogy mondtam, nagyon nehéz a rokonnal kommunikálni. Azt az infót kaptam, hogy valami olyan munkaszerződéssel dolgozik, amely alapján a munkáltatója törvényesen a minimálbér alá mehet anélkül hogy szankcióktól kellene tartani. Azt hiszem a brit postáról van szó. Ráadásul (ez is közvetett infó), nem részidős, hanem teljes munkaidős a munka, cserébe viszont határozatlan idejű a szerződés, ami komoly előny.
Mivel ez engem kisértetiesen emlékeztet a magyar közmunka kategóriára, ezért ezzel a szóval írtam le. Ha ez félrevezető azt sajnálom.
Lehet, éppen te jobban ismered pontosan miről is lehet szó?
De a példám inkább arról szólt, hogy hiába sikeres informatikus valaki Magyarországon, lehet csak csirkegyári "hentesként" vagy postai csomagrakodóként fog "új életet" kezdeni minimális pénzért egy idegen országban -- ahol ugye kolbászból van a kerítés és MINDEN jobb mint a sz.... Magyarországon.

2015.05.09. 16:31:48

@BéLóg: "De a példám inkább arról szólt, hogy hiába sikeres informatikus valaki Magyarországon, lehet csak csirkegyári "hentesként" vagy postai csomagrakodóként fog "új életet" kezdeni minimális pénzért egy idegen országban -- ahol ugye kolbászból van a kerítés és MINDEN jobb mint a sz.... Magyarországon."

Ha ebből a logikából indulunk ki, akkor viszont aki Mo.-n sikertelen bolti eladó volt, az külföldön sikeres vezérigazgató lesz? :O

Nem arról van szó, hogy nem volt semmiféle motivációja annak, aki kiment? Azért azt hinné az ember, hogyha már gyökeresen megváltoztatja az életét, azt egy magasabb célért teszi, és nem akar örökké lélekölő munkát végezni, főleg akkor, ha sokkal többre képes.

val 2015.05.09. 16:32:02

@fhdgy: Olyan, hogy 18:30-kor nem jutottam be a boltba velem is előfordult már, csak mondjuk Svájcban. Az Aldiban. És nem szombaton, hanem hétfőn. De a szentséges Németországban is kivert már a hideg víz hajnali egykor a benzinkúton porzó tankkal. Mert zárva volt. Mindene.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.09. 17:41:04

@BéLóg: keressen infos allast.... tobbeknek sikerult ilyesmi "hostett"

Shanarey 2015.05.09. 17:54:25

@BéLóg:

Ez hülyeség, ebben téged nagyon átvertek. Dolgoztam már pár helyen, de még soha sem futottam bele kevesebb fizetésbe mint a minimál bér, s jelenleg is ennél többért dolgozok egy doboz pakolgatós helyen, de nem a helyi posta. A minimál bér korhoz kötött, csak a nagyon fiatalok kaphatnak kevesebbet a jelenlegi 6.50-nél

www.gov.uk/national-minimum-wage-rates

BéLóg 2015.05.09. 17:58:13

@Philosoraptor: Azt hiszem nem nehéz belátni hogy a fekete nem a fehér ellentéte, hisz a piros meg a kék sem fehér. Ha az én "logikámból" indulunk ki akkor amit leírtál kizárt hogy igaz legyen.
A fő médiastream szerint Magyarországot azért hagyják el az emberek mert szemétpatásördögorbánfidesz, a világért sem azért mert végre SZABAD és LEHET és az életszínvonalbéli különbségek miatt ugyanazért a munkáért (már ha megkapja valaki), több javadalmat kap.
Az én logikámból kiindulva ez vagy bejön, vagy nem. Ennyi.

BéLóg 2015.05.09. 19:34:38

@Shanarey: Nem hiszem hogy átvertek volna. Inkább tévedésről vagy félreértésről lehet szó. De amint írtam, nem ez a lényeg hanem ennek a fiatalembernek a sorsa -- akármennyit is keres most. Hiába hívom telefonom, nem veszi fel, nem tudom megkérdezni mi a teljes igazság. Pedig mindig kedveltem a rokont. Valahogy csak éli az életét.

2015.05.09. 19:36:04

@BéLóg: Azért valami közük csak van hozzá... Ha valami olyan kormány lenne, akinek vannak konkrét elképzelései a jövőről, és nem annyiban merül ki a munkájuk, hogy mindent ellopnak, amit lehet; akkor talán kevesebben mennének el. Ezt amúgy általánosságban írom, a fidesztől függetlenül. Az a baj, hogy bilibe lóg a kezem. :(

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.09. 20:46:52

@BéLóg: a szemelyeskedest talan mellozhetned, nalam nem jon be. megvan a stilusodrol anelkul is a velemenyem.

attol, hogy a csaladod itthon van, te attol meg minden este es minden reggel mas orszagban ebredsz.
teljesen ertheto, ha valaki minden csomagbol a legjobbat szeretne kivenni, de ez sosem megy. lam, te a csaladod nelkul ebredsz reggelente.
te nem elsz itthon, ezzel csak altatod magad.

Shanarey 2015.05.09. 20:57:50

@BéLóg:

Dehogy nem vertek át. A fickó, szerintem részmunkaidős, csak ezt nem mondja el, mert akkor megkérdeznék tőle hogy miért csak részmunkaidős, és ha az akkor miért nincs másik munkahelye is, avagy miért nem keres másik munkahelyet.

KanáriHajni 2015.05.10. 00:39:40

@BéLóg: Nem mindegy, hogy valamilyen jelenséggel a televízióban találkozhatsz mondjuk kedd esténként, mint elrettentő példa, vagy a mindennapjaidban meghatározó eseménysorozat...

2015.05.10. 03:37:14

@BéLóg:
"A német ember két feltételt szab ahhoz hogy az idegent "kedvelje". Az egyik, ha beszélsz németül (nekem ez a második "anyanyelvem"), és ha van pénzed. Ha a kettő együtt van, az perfekt. Ha MINDKETTŐ hiányzik, jobb ha elmenekülsz."
Az angolszasz kicsit mas: akkor "kedveli" az idegent, ha kevesebb a penze, mint neki es egy fokkal butabb, mint o. :))))

BéLóg 2015.05.10. 17:17:24

@~~Babette~~: Kedves Babett!
nem igazán értelek, de az hogy a hozzászólásodból azt a következtetést vonom le amit, az mitől személyeskedés. Megkérdezném, hogy mégis honnan tudod hogy én valóban MENNYI időt töltök külföldön?
Attól függ-e hogy otthon élek ha mondjuk minden hétvégén otthon vagyok, vagy ehhez hétköznapok is kellenek szerinted? Ha egy évben effektive 150 napot nem vagyok otthon de 215-öt igen akkor hol élek? Ha pedig ez véletlenül megfordul akkor hol élek?
Te azt szeretnéd velem "elismertetni", hogy mivel ingázok azét igazából nem is számitok Magyarországon élőnek, de hát ez oltári butaság.
Talán inkább a lényegi mondandómra kellene reagálnod.
Annak pedig kimondottan örülök hogy megvan a véleményed rólam, ez ugyanis egy alapfeltétele annak hogy értelmes emberek beszélgetni tudjanak.

BéLóg 2015.05.10. 17:17:46

@Philosoraptor: A kommunizmus alatt sem a kommunizmus elől disszidáltak az emberek (főleg) hanem a jobb anyagiak reményben. A rendszerváltás óta pedig MINDEN kormány alatt mennek el, az hogy mostanában többen, igen nagyrészt az EU eléggé aljas 7 éves munkavállalási moratóriumának következménye.
Az a baj, nem tudom tegnap hol olvastam (olvasgattam elég sokmindent, itt nem találtam szókeresővel, szóval nem itt) hogy valaki azt írta, külföldön élő magyar ismerősei/kollégái közül összesen kettőnek van diplomája, a többi pedig alacsonyabb vagy egyáltalán semmilyen értelmes végzettséggel sem rendelkezik. Ezt nem tudom megítélni. Szerintem teljesen ki lehet hagyni ebből bármilyen kormányt. A portugálok, spanyolok, görögök vagy a lengyelek sem a kormányuk elől menekülnek. Németországban például ANGOL (!) kőművesekkel és vízvezetékszerelőkkel találkoztam egy felújítás alatt lévő kisvárosi szállodában.

BéLóg 2015.05.10. 17:17:59

@KanáriHajni: Ami a tévében is megjelenik az bizony csak a jéghegy csúcsa. Én azért hívtam föl erre a figyelmet hogy aki még nem találkozott ilyesmivel (és a szerzőnek továbbra is azt kívánom, sose lásson ilyet), legyen tájékozottabb. A német ember sem angyal és bizony ez az az ország ahol nem árt ha az embernek van mondjuk a "háztartási" mellé egy "jogvédelmi" biztosítása is (ilyet itthon el sem tudnánk képzelni hogy valakinek kéne), mert ripsz és ropsz beleléphet olyan sz...ba amiből enélkül csak nagyon sok pénzért tud kimászni.

2015.05.10. 17:47:08

@BéLóg: Mondd ezt pl. annak, aki pl. Albániába ment... Gondolom, ők is a pénz miatt mentek. Nagyon egyszerű életszemlélet az, hogy mindenki a pénz miatt megy ki. :)

Giddy Lamb 2015.05.10. 19:15:04

Kopasz emberek telefonálnak a pénz miatt
Fiatal lények mozognak rajtad a pénz miatt
Csőrös kamionokkal megyünk a pénz miatt
Az út mellett egyeztetünk a pénz miatt
Öltönyösök öltönyt húznak,
Homleszek metrót árulnak a pénz miatt
A pénz miatt
Van minden
Pénz nélkül élet nincsen
Van minden
Pénz nélkül élet nincsen
Pénz nélkül meghal a Föld
És Dubaiban se lenne ennyi zöld

Automatákba pénzt dobálnak a pénz miatt
Meg válófélben ordibálnak a pénz miatt
Börtönbe meg bankba járnak a pénz miatt
Ki köcsögnek, ki csicskának a pénz miatt
Zsidóznak meg angoloznak
Emelt óraszámban. Mondjad: - A pénz miatt
A pénz miatt van minden
Pénz nélkül élet nincsen
Amiatt van minden
Nélküle élet sincsen
Pénz nélkül senki se költ
Csak a költők, hogy milyen szar hely a föld

Mennyi mindent érdemes a pénz miatt
Mennyire megéri minden a pénz miatt
Vidám vasárnapon hordják, - a pénz miatt -
A perselyt körbe: - Jöjj mennyország, a pénz miatt
Van itt minden, megcsinálunk
Bármit, hogyha járnál nálunk a pénz miatt
A pénz miatt van minden
Pénz nélkül élet nincsen
Amiatt van minden
Nélküle élet sincsen
Pénz nélkül meghal a Föld
És Dubai se lenne ennyire zöld

BéLóg 2015.05.10. 19:16:33

@Philosoraptor: Tényleg, kötözködni akarsz?
Megmondanád hány ember ment el Albániába?
Esetleg Bangladesht, Szomáliát vagy Jement nem akarnád idevenni?
Egyébként éppen Albániában egy keresett szakember nem kaphat háromszor annyi pénzt mint mondjuk Angliában? Dehogynem!
De te tényleg azt állítod hogy a magyar emberek a "kormány" miatt "menekülnek" az országból?
Biztos hogy van ilyen is de hogy nem ez az általános, arra igen nagy összeget feltennék -- ha te is az ellenkezőjére.
Nehogymár ezen vitatkozzunk!
Nem az a poszt és a kommentek lényeg,e hogy ki mit tapasztalt az új hazájában és hogy ez mennyire általános vagy nem?
Én nem akarok balozni meg jobbozni vagy ...ezni vagy ...ozni.
Plusz nem igét hirdetek hanem véleményt mondok. Ettől még mindenki azt mond vagy hisz amit akar.

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.10. 19:22:09

@BéLóg:

"Mostani jegyzetemet az UK-ból Angliából (Kent) írom, hatodik hónapja vagyok itt és folyton hosszabbítanak :-)"

"25 éve járom a világot. Sokszögeléssel nézve Columbus (Ohio), Santiago de Chile, Bangalore/Madras Indiában és Kuala Lumpur volt Malajziában ahol megfordultam. Hol 6 hétig, hol 6 hónapig, hol (rendszeres hazautazási szünetekkel) 3 évig. Európában eddig csak a déli részen (olasz, görög, spanyol) nem dolgoztam. Mostani jegyzetemet az UK-ból Angliából (Kent) írom, hatodik hónapja vagyok itt és folyton hosszabbítanak :-)
Életem 1/4-ét azonban Németországban töltöttem, "

"Miért vagy ilyen buta?"

te tenyleg nem olvasod, amit leirsz.
es meg te butazol masokat.

nem kell valszolnod, szurore tettelek, nem birom a hisztizo ferfiakat, olyan csunyak szegenyek.

2015.05.10. 19:40:52

@BéLóg: Vannak itt páran, akik Mo.-ról Albániába mentek, és ez most tényleg nem vicc.... Azért írtam pont Albániát. Oda nem feltétlen a pénzért mennek az emberek.

2015.05.10. 19:45:03

@BéLóg: "De te tényleg azt állítod hogy a magyar emberek a "kormány" miatt "menekülnek" az országból?"

Inkább a jövőkép nélküliség meg a munkanélküliség elől "menekülnek". Amiben vastagon benne van mindegyik eddigi kormány... Azért az elég durva, hogy már kritizálni sem szabad semmit sem, minden jó úgy, ahogy van.

BéLóg 2015.05.10. 23:25:46

@~~Babette~~:
Hát ez a legjobb hogy szűrőre tettél. Így legalább nem kell olvasnod ezt a válaszomat.
Megmondanád, hogy az általad idézett sorokból mégis hogyan számítódik ki hogy mikor ÉLEK otthon? Megkérdeztem de nem válaszoltál: Ha minden hétvégén hazarepülhetek, akkor otthon élek vagy sem? Ha az év kétharmadában otthon vagyok de ha csak egyharmadában akkor?
Az a mondatrész amit idézel hogy "rendszeres hazautazási szünetekkel" az szerinted mit jelent? Sokat? Keveset?

Te azt állítod, nem is élek Magyarországon én meg ennek az ellenkezőjét. Te feltételezel, én meg a saját életem alapján a tényeket írom, ahogy eddig az összes ideírt hozzászólásban is. Most akkor miért is hisztiznék?

Egy Tatabányán élő pilóta aki mondjuk kétnaponta repked, az neked magyarországi vagy külföldi? Egy miskolci nemzetközi kamionsofőr egy-kéthetes fordulókkal vajon hol él szerinted?

Mi lett volna ha arra figyelnél amit a TOPIKHOZ szóltam hogy érdekes-e vagy sem, igaz lehet-e vagy tévedés? Mások képesek voltak erre. Téged miért az fogott meg hogy szerinted mennyi is az az annyi?
Ahogy mondtam, jó is hogy szűrőre tettél. A veled való társalgás eléggé OFF itt és részemről be is fejezném.
Minden jót kis naptárkalkulátor, legyenek további szép napjaid!

BéLóg 2015.05.11. 00:06:48

@Philosoraptor A Határátkelő offisöl bokszzsákja:
Én kismillió embert ismerek akik nem osztják a nézetedet és nem állítják hogy Magyarországon a fiataloknak ne lenne jövőképe vagy hogy a munkanélküliség elől kéne menekülni. Németországban sokkal nagyobb a munkanélküliség, a spanyolokról nem is beszélve. Szar kormánya nem csak nekünk de a franciáknak vagy a görögöknek is van, közelebbi országokról nem is beszélve.
Azt meg pláne nem tudom hova tenni hogy kritizálni se szabad meg hogy minden jó lenne ahogy van. Az Indexnél KIZÁRÓLAG kormánygyalázó blogok vannak rendszeresen címlapon, remélem ezeket nem valami védett országból kell szerencsétlen szerzőiknek vezényelni, ahová nem ér el a "kormány" keze :-):-):-)

Én azt mondom, az emberek akkor mennek el, ha maguknak és szeretteiknek JOBB SORSOT akarnak mint amilyenben éppen vannak vagy hiszik magukat. Ez 90%-ban a több pénzt jelenti (szerintem) de nem fogunk ezen veszekedni. Márpedig az hogy valaki mivel elégedett vagy elégedetlen, az országfüggetlen. Én találkoztam olyan emberrel aki azt mondta, a svéd állam a hitleri Németország megvalósított változata és családostul Amerikába emigrált. (Ez a maradék 10%-ra jó példa.) Remélem elhiszed hogy ezt nem csak neked találtam ki.

M. Péter 2015.05.11. 10:13:57

@Hari Seldon 2: Már perel is, hogy szerinte választási csalás történt.

Gergő 2015.05.11. 15:52:54

Hello,

én írtam a posztot. ùgy látom két dolgot nem elég érthetöen írtam, mindkettö a listában, ami elött az áll: ez Németoban elképzelhetetlen: Torrentezés - ez tilos, mert lopás és tesznek is ellene, IP-cím alapán kapsz felszólítást, aztán büntit.
Autóvezetés: ég és föld a két ország. Itt nem is kell figyelni a sebességkorlátozást, mert az elötted haladó épp annyival megy, amennyivel lehet. Az otthoni rettegést úgy értettem, hogy: elédvágnak, leszorítanak, levillognak, nem tartják mögötted a köv-távolságot.

ÉS TERMÉSZETESEN TUDOM, HOGY A NÉMETEK SEM SZENTEK ÉS ÁLTALÁNOSÍTOK, DE HÁT EGY ORSZÁGRÓL ÍRTAM A POSZTOT, NEM 80 MILLIÓ EMBERRÖL EGYENKÉNT.

Az meg, hogy a 400 hozzászólásból miért foglalkozik csak kb 20 a poszttal, rejtély. De ti tudjátok.

adg 2015.05.12. 12:38:35

@Gergő: "Az meg, hogy a 400 hozzászólásból miért foglalkozik csak kb 20 a poszttal, rejtély. De ti tudjátok. "

Szia Gergo!

Ez egy eleg altalanos jelenseg, ha visszaolvasol par korabbi posztot, pont ezt fogod tapasztalni.

Altalaban ket esetben szolnak a kommentek jobban a posztrol.

Az egyik, ha annyira szar, hogy minden szavan lehet 100 kommenteket rugozni, vagy akkora blodsegek vannak benne. A tied nem volt szar egyaltalan, a vele foglalkozo kommentek sem voltak altalanossagban negativak, sot, szerintem a tobbsege inkabb kifejezetten pozitiv volt.

A masik eset, ha jelen van a posztolo, es beszelget a kommentelokkel, a felmerulo kerdesekre reagal, hozzatesz a poszthoz, ugymond tereli a kommenteket. Sok posztnal ez tortenik, rengeteget jelent, ha a szerzo ott van, es nem csak ket nap utan nez be megallapitani, hogy elment a beszelgetes. Az en posztom alatt egesz temanal maradtunk, persze itt voltam vegig, rogton a legelejetol.

Szoval, kb ezert.

Demi78 2015.05.12. 13:59:41

"Aztán 5 év után elváltak az útjaink a munkaadómmal, én kikerültem a munkaerőpiacra, de ami itthon várt, az messze-messze alulmúlta az addigi juttatásaimat és az elvárásaimat."

Ehhez csak annyit fuznek hozza, hogy 3 es fel francia kintlet utan arra gondoltam, hogy korbenezek a magyar munkaeropiacon, hatha van olyan ajanlat, amire erdemes lenne hazakoltozni (gyermekvallalas gondolata felmerult bennunk parommal es lehet nem itt kinn akarjuk).

Szoval, profession.hu, jobline, egyebek, kineztem egy jo kis ceget (rolam roviden: 37 vagyok, 3 magyar, 1 francia muszaki diploma, 4 beszelt nyelv, 10 ev tapasztalat), pont olyan embert kerestek, mint en. Irtam nekik egy szivhezszolo levelet, miszerint hazamennenk, keresek allast, kertem, hogy legalabb tuntessek fel, hogy a versenykepes juttatas mennyit tesz (tullepi a netto 150.000et vagy sem:) ), illetve a beren kivuli juttatas mit ad. Elso levelemre semmi valasz, ket het mulva masodikat megirtam franciaul is, hatha. Arra egy egysoros mail erkezett. "Kerem kuldje el frissitett oneletrajzat az alabbi cimre:". Visszairtam, hogy ne haragudjon, ahhoz hogy dontsek, hogy mit palyazok, melyik regioba terjunk haza, tudnam kene, hogy mit kapok, nem fogok 2000 kmt elutazni csak ugy. Nincs valasz azota sem. Ami engem elborzaszt, az az hogy mi a banatos akarmiert nem lehet nyilt kartyakkal jatszani? Hogy lepjen igy az ember?

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.12. 14:32:44

@Demi78:semmit sem vesztettel. valoszinuleg belottek a poziciot 300-350 koze. bruttoban. te meg a.ugy is tulkepzett vagy hozzajuk.
a hr-es meg most jott az egyetemrol es megijedt a leveledtol. egyebkent is megzavarta koromreszeles kozben.

Demi78 2015.05.12. 16:43:35

@~~Babette~~: es oreg is vagyok, dolgoztam HResekkel, 35 felett megszunik az elet. Ezert gondolom, hogy bajban lesz az orszag, a fiatalok elmennek kalandvagybol, a 40 felettiek meg kenyszerbol. Ki marad?:)

BéLóg 2015.05.14. 22:43:34

@~~Babette~~:
Kedves Babette!
Muris, hogy a "szűrés" ellenére olvasod amit írok... Ha már így van, megosztanék veled egy olyan fontos infót, amiről teljesen elfeledkeztem.
Amint írtam, tényleg sokat voltam külföldön, amiben persze ifjúkorom éppúgy benne van mint az az idő, amit még a régi rendszer alatt éltem meg. Tudod, az volt az a rendszer amikor még azt mondtuk, a zs....-kat elvitték koncentrációs táborba a NYUGATnémetek. :-)
Nos, azt talán te is jól tudod, van egy olyan úniós szabály, hogy az emberek ott kell adóznia, ahol ÉL. Ami azt jelenti, hogy legalább 6 hónap + 1 napot (181 napot) effektíve az adott országban tölt el.
Nos, ez alapján európai úniós csatlakozásunk óta még SOSEM kellett máshol adóznom mint Magyarországon. Most először történik meg, hogy olyan szerződéssel dolgozom, amiben benne van egy adótanácsadó cég munkája. A 2014-es adómat így nem én adom majd be, hanem ez a cég. S láss csodát, bizony Magyarországon kell beadniuk ezt a dokumentumot, ami azt hiszem egyértelmű bizonyíték arra, hogy nem csak énszerintem, de még jogilag is Magyaroszágon élek.
Üdvözöl:
Bélóg, a "hisztis" :-) :-)

BéLóg 2015.05.14. 22:43:52

@Gergő: Szia!
Dolgozom, nem hétvége van, így kevesebb az időm, de én is reagálnék.
Egyetértve az előttem szólóval, szerintem a te beírásod messze nem vonzott annyi trollt mint amit az ember néha tapasztal. Az hogy ide-oda elkanyarog a téma, még érthető, az emberek elkalandoznak. Engem érdekelt minden olyan tapasztalat, ami nem csak Németországgal foglalkozott.
Szóval úgy gondolom nincs okod panaszra.
Én továbbra is azt kívánom, sose találkozz azokkal a problémákkal amelyeket én annyiszor lláttam, némelyet tapasztaltam. A németek sem szentek, én például azt hogy nem érdeklődnek utánatok (ahogy írtad) úgy is tudom (sajnos) értelmezni, hogy ha netán valaha bajba kerültök vagy nehézséggel szembesültök, bizony akkor is levegőnek fognak majd nézni.
Remélem hogy mindenben megtaláljátok a számítástokat! Egy biztos, a szorgalmas, pénzes németül beszélő családnak sokkal kevesebb gondja van ott, mint idehaza vagy mint az ezekkel a tulajdonságokkal nem rendelkező más bevándorlóknak ugyanott.

2015.05.14. 23:04:23

@BéLóg: "Én kismillió embert ismerek akik nem osztják a nézetedet és nem állítják hogy Magyarországon a fiataloknak ne lenne jövőképe vagy hogy a munkanélküliség elől kéne menekülni."

A boldog tudatlanság. Nekem is könnyebb lett volna az életem Mo.-n, ha így álltam volna hozzá mindenhez. Az, hogy máshol mi van, engem nem érdekel (Szomália sokkal rosszabb hely, mint Mo., egyik kedvenc példamondatom...), én itt élek jelenleg, engem az érdekel, hogy itt mi van. És egyre rosszabb lesz a helyzet minden téren. Egy igazi banánköztársaságot építünk. Akinek ez jó, az tapsikoljon hozzá, én meg inkább nem szeretnék ebben segédkezni.

2015.05.14. 23:06:18

@Demi78: Ki marad?:)

Maradnak elég sokan, nem kell aggódni.

BéLóg 2015.05.14. 23:35:01

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:
Nem, nem és nem. Akiket én ismerek és akikről írtam, NEM boldog tudatlanságban élnek. VAN ilyen is. Ráadásul éppen én írtam, hogy tessék már észrevenni, SEHOL SEM jobb, MINDENHOL van aki rosszul érzi magát, Amerikában, Londonban, Németországban és Szomáliában is.
Azt próbálom sokadszorra elmondani, azok mennek el szerintem, akik úgy gondolják, JOBBAT ÉRDEMELNEK annál, mint ami nekik jutott. Ez lehet pénz, lehet a politika, lehet bármi más.
Én azt állítom, de ez nem axiónma, se dogma, hogy a legtöbben a pénz miatt mennek el.
Éppen most olvasom, az Egyesült Királyság területén az ÁPOLÓK, a tanárok a legelégedetlenebbek.
Hát én eddig éppen azt olvastam, oda kell menekülni ápolónak mert ott mennyivel jobb?
Akkor most mi az igazság?

Angiáról az alábbiakat mondhatom például:
Minden annyiba kerül mint Németországban. Csak ami ott 9.99 EUR az itt PONTOSAN 9.99 Ł!
Brit kollégáim arról panaszkodnak, SZAKORVOSHOZ hat hónapi várakozás után jutnak el... A sajtóban olvastam, az illető MEGGYÓGYULT mire elmehetett volna a rendelésre.
Ugyanitt halt meg a magyar (fitnesz?) bajnoknő miután hazaküldték egy kórházból (vagy rendelőből) és nem vizsgálták meg rendesen. Nagy botrány volt.
Egy másik helyen azt írták, ha azt akarod hogy foglalkozzanak veled, az orvoslátogatás előtt fuss két kört az épület körül és öntsd le magad vízzel. Akkor lázasnak fogsz tűnni és sokkosnak, NA EKKOR hajlandóak odafigyelni, egyébként nem.
SEHOL sincs kolbászból a kerítés, ez az én mondanivalóm. Az ember lehet Magyarországon is boldog 2015-ben is.

2015.05.15. 08:07:01

@BéLóg: Igazad van, de a probléma forrása továbbra is az, hogy hova tart ez az ország, és ami még fontosabb, hogy honnan indult, milyen lehetőségei voltak.

A pénzre. Nyilván fontos, hiszen mindannyian abból élünk. De abba azért gondolj bele, hogyha hirtelen én v. bárki más innen a blogról, v. a kivándorlók közül megkeresné a fizetése többszörösét nettóban, az szvsz alapvetően nem változtatná meg az alaphelyzetet. És most jön a lényeg, amit kiakarok hozni az egészből. Hiába keresel jól Mo.-n, attól függetlenül neked is ugyanazokat a szar utakat kell használnod, ha nem magánorvoshoz v. magánkörházba mész, akkor ki vagy szolgáltatva az erősen megkérdőjelezhető színvonalú állami ellátásnak, ha nem magániskolába járatod a gyerekedet, akkor a gyereked ki van szolgáltatva a -sokszor- szintén nem túl színvonalas állami oktatásnak. És erről nem a nővérek meg a tanárok tehetnek. A rendszer, és az emberek mentalitása nem fog változni attól, hogy többet keresel. Persze feltudsz magadnak építeni egy buborékot, amin keresztül minden fasza és rózsaszín, de vannak olyan események, ami alól nem tudod kivonni magadat.

"Hát én eddig éppen azt olvastam, oda kell menekülni ápolónak mert ott mennyivel jobb?"

Lehet, hogy a magyar viszonyokhoz képest jobbak a munkakörülmények, meg a fizetések.

"Az ember lehet Magyarországon is boldog 2015-ben is."

Ez így van, csak kellenek hozzá bizonyos feltételek, plusz lehetőleg zárj ki mindent a külvilágból.

BéLóg 2015.05.15. 22:55:44

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:
Amiket leírsz azokkal nem tudok vitatkozni. Viszont úgy érzem, valami nagyon nem stimmel a hangulatoddal. Én (ellentétben a Napszámláló Kisasszony véleményével) ugyanúgy Magyarországon élek, bár sokat vagyok külföldön. Az én életem nem a mindenkori kormány hazugságai, az elb..tt lehetőségek meg a mi lehetett volna? kérdéskör körül forog. Van szerető családom, korrekt munkám, jó munkatársaim, tisztességes főnököm, van hol laknom, nem kell filléreskedni. Nehogy már azzal foglalkozzak hogy milyen szar az út. Gyerekeim taníttatásával semmi gondom nem volt pedig nem magániskolába járunk. A kerületi orvosi ellátás jó, a háziorvos tisztességes hála Istennek kórházban otthon régen voltam, de voltam már gyomor és v...l tükrözésen, rendszeresen járok rákszűrésre, évente kétszer teljes vérkép, labor meg ami így-úgy összejön. Nem osztom a mindenszarazegészségügyben véleményt. Nekem kizárólag a fogorvosom maszek.
De főleg NEM KELL semmit kizárnom a külvilágból. Szerintem a pohár félig tele van. Pontosan tudom hogy két világháborút, nácizmust, kommunizmust, ötvenhatot, satöbbi, satöbbi átélt anyámnak meg apámnak ezerszer rosszabb volt mint nekem. Akkor meg mit sajnáltassam magam? MOST kell élni, nehogy már halálomig valami sültgalambra várjak!

wien74 2015.12.09. 10:46:51

Gratula az íráshoz, a döntéshez! Minden ponton egyetértek!
További sok sikert Nektek!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása