A mai poszt (ami indul a Magyarország és én pályázaton, szóval az írás végén és a Facebookon lehet szavazni) onnan indul, hogy szeretné megfejteni, miért is vágnak bele a határátkelésben oly sokan, és mire a végére ér, jóformán meg is válaszolja – de legalábbis ad egy érvényes választ. A fotóért köszönet a szerző Gergőnek.

„Szeretnék én is rájönni mi is egész pontosan a kulcsa a jelenlegi tömeges (egyáltalán tömeges?) elvágyódásnak. Ezért elhatároztam, hogy én is hozzájárulok saját gondolataimmal az ötleteléshez.

Röviden rólunk: egyáltalán nem reménytelen helyzetből indultunk, Budán van szép lakásunk, mellé egy nyaraló a Balatonon. Korábban már voltunk Németországban, dolgoztunk, laktunk ott egy évet, akkor a nagyobbik gyermek icipici volt, szóval rendelkeztünk tapasztalattal. De aztán hazaköltöztünk, mert lejárt a szerződés és itthon kaptam egy elég jó ajánlatot.

Aztán 5 év után elváltak az útjaink a munkaadómmal, én kikerültem a munkaerőpiacra, de ami itthon várt, az messze-messze alulmúlta az addigi juttatásaimat és az elvárásaimat.

A feleségem, mióta hazajöttünk, az itthoni viszonyok rendszeres szidalmazása végén sokszor megemlítette, hogy egyszer vissza kellene mennünk Németországba, már csak a gyerekek miatt is, pedig ő nem is beszél németül, csak angolul. Aztán egyszer csak az egyik kinti fejvadász felhívott és onnantól szinte nem is volt visszaút.

Ezer szállal kötődünk Magyarországhoz

Tavaly október óta vagyok kint, először próbaidő, majd annak lejárta után, januártól már ők is itt vannak, és nem untatnék senkit azzal, milyen simán ment minden, de minden. Tényleg unalomig ismételt történet.

Nem is a szervezettséget, olajozottságot hangsúlyoznám itt, hanem hogy mellé milyen kedvesek, segítőkészek. Mindenki. Még a rendőr is, aki megbüntetett 90 euróra, mert a 300 méteres távolságra az oviig a gyereket nem kötöttem be.

Nagyon sokat gondolkozunk a nejemmel, miért lehet ez, jó döntés volt-e kijönni, hazamegyünk-e, mi okozza otthon a keserűséget. Sokat viccelődünk azon, hogyan lenne ez most Magyarországon (WC-papír a kórházban, közlekedési szituációk, stb).

Ezer szállal kötődünk a Magyarországhoz, minden nap péppé olvassuk a magyar netet, mindent tudunk a Moszkva tér átépítéséről, tudjuk milyen az idő a Balcsin és persze nyaralni is haza megyünk majd, nem pedig Mallorcára. Jó, még nem vagyunk régóta „kint”.

A sok beszélgetésből eddig oda jutottunk, és szerintem ez lehet a kulcs talán – elnézést a csúnya szóért – hogy itt nem akar mindenki mindenkit mindig átbaszni. Ezért nem retteg mindenki mi lesz vele, a lakásával, cuccaival, gyerekével, beteg szüleivel.

Amit itt elképzelhetetlen

Pontos példa nélkül úgysem annyira érthető, ezért írok egy pár olyat, ami itt nem elképzelhető:

- Vállalkozó lelép az anyagköltség-előleggel

- Vállalkozó nem jelenik meg időben, nem is szól, vagy kér utólag elnézést, nem a megbeszélt minőséget szállítja le

- Rettegés, hogy az óvónő nem figyel a gyerekedre, ha nem viszel a névnapjára bonbont

- Rettegés, hogy leszar az orvos, ha nincs boríték

- Autóvezetés közben folyamatos rettegés

- Torrentezés

- Szlovákrendszámozás,

- Ismerősök is a tojnak rád: jó ötlet, beszéljük meg -> soha nem jön érdemi válasz, nem veszi fel a telefont-> bocs el voltam havazva

- Bármilyen állami szervezésű intézmény, pályázat, esemény nem a törvényeknek megfelelően működik

- 4 féle különórára hurcolni 2 gyereket, mert az iskolában nincs rendes úszás, angol, vagy zeneoktatás

- Vasárnapi boltbezárás miatt apokalipszis vizionálása

- Munkahelyről cellux hazalopása

- Mindenről először eldönteni, balos, vagy jobbos-e (párt orientáció), aztán eldönteni, tetszik-e

- Más származásúban nem látni meg első blikkre az embert

Ez utóbbi ponton én különösen sokat gondolkozom. Sajnos elég hülye magyar nevem van, ezért viszonylag hamar kiderül, hogy ükapám ükapja nem valami teuton lovag volt, persze ennek ellenére mindenki kedves, a magyarságomon egy mp-en belül túlteszi magát mindenki és kéri, hogy akkor az említett exceltáblát küldjem el neki.

Néha még rosszul is esik, hogy ennyire tesznek rá, honnan jöttem, néha úgy mesélnék, képzeljétek ez meg az történt Magyarországon, de nem érdekli őket. És emiatt nem neheztelek rájuk, habár ha nekem volna egy türkmén kollegám, tuti kikérdezném merre hány méter náluk, itt ugye nem nagy szám a bevándorló.

Képtelenség otthon leállni

És még egy fontos dolog: a fenti lista nagy részének mi nem csak szenvedő alanyai voltunk. Mi is követtünk el hasonlókat. Ez (volt) a szokás, mindenki ezt csinálta, csinálja. De valahogy ezzel képtelenség otthon leállni. Egész egyszerűen versenyhátrányba kerülsz, ha nem léped meg te is. Itt ezzel azonnal le lehet állni. Ezért és ettől az élet szebb-jobb lesz csak, azonnal megnyugszol.

Ehhez szorosan kapcsolódik a következő ismert tény: a pénz. Az itteni gazdaság bivalyerős, a munkavállalók ezért sokkal többet vihetnek haza, mint otthon, ebből következnek a jóval magasabb sztenderdek: Balin nyaralni, BMW-vel járni tök átlagos dolog.

Ha nincs legalább egy Golfod, valamit rosszul csinálsz. Pedig az újonnan 8 millió forint. Mindettől minden sokkal nyugodtabb. Elég végignézni egy átlagos, kínosan rendben tartott utcán és máris nyugodt vagy.

Tehát az otthoni gyilkos tempó és az ennek ellenére szerény jólét nem hiányzik, a szervezetlenség és főleg, hogy mindig rettegni, hol az átverés… Mivel kisgyerekesek vagyunk, így a nagyvárosi pezsgésről is le kell mondanunk, tehát, hiába hiányoznak a romkocsmák, úgysem mennénk, ha itt lennének. Család, barátok... persze. Pótolhatatlan.

Nagyon sokat skypolunk mi is, és sokat vagyunk a fluege.de-n. Balaton hiányzik nagyon, de ez nekünk mindig is a kikapcsolódást jelentette. Bármennyire is világos, hogy a házunk előtti földútból soha nem lesz aszfaltos, míg itt a németeknél a traktor is aszfalton jár két búzamező között.

Összefoglalva: mi nem a reménytelenség elől menekülő fiatalok vagyunk, és nekem igenis nehezemre esett otthagyni mindent, elképesztő jó érzés a nyugalom, a kiszámíthatóság. 2-3 évig biztos nem megyünk haza, hogy a gyerekek megtanulják a nyelvet, hiszen ez az egyik legfőbb ok volt, hogy kijöttünk, de aztán, ha anyagilag megerősödve jövünk ki, akkor nagyon szívesen visszajövünk egy addigra talán, talán egy angtsrömnyivel stresszmentesebb Magyarországra.”

A moderálási alapelveket itt találod.

AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL

A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.

Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.

A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.

Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.