A mai poszt szerzőjét aligha kell bemutatni a blog rendszeres olvasóinak, P. Elliot ugyanis a csapat aktív kommentelő tagja és most végre megírta, milyen volt Amerika a 70-es években, hogyan nevelték a gyerekeket, milyenek voltak az ünnepek.

(A kép illusztráció)

„Elgondolkodtam, hogy mit is lehet írni még a régi, 70-es évek Amerikájáról, az akkori életstílusról, mert a mostanit azért nagyjából mindenki ismeri.

A család régen nagyon fontos volt! Cél volt, férfinak, nőnek egyaránt, a férfi akkor érezte magát valakinek, ha családfő lett, ha voltak kitűzött tervei, és meg tudta valósítani, ha be tudta mutatni a nagyvilágnak, hogy ő dolgozik, eltartja a családját, hogy dolláronként spórolja össze a pénzt egy részletre vett házra, azt szépítgeti. A haverokkal órákat feküdtek a kocsijuk alatt és javítgatták – úgy érezték, ezzel beléptek a felelős felnőttkorba, büszkék voltak magukra.

A fiatalok nem jártak hosszan egymással, elég gyorsan kitűzték az esküvőt, ami nem olyan nagy flanccal ment végbe, mint manapság, nem hozattak limuzint, hanem begyömöszölték magukat a családi kocsiba, azzal mentek a templomba.

A fiataloknak zörgő konzervdobozokkal és feliratokkal dekorálták ki a kocsiját, és azok azon távoztak nagy tapsok közepette. Nagyon gyakran egyszerűen volt egy nagy kerti parti, hozattak vagy csináltak maguk egy csomó kaját, ettek, ittak, a nászút is csak valami egyszerű hétvégi hely volt a közelben, ha volt egyáltalán, nem tartották fontosnak.

Életre nevelés

A gyerekekből minden családban 3-4 legalább volt, akkor még lehetett egy-két pofonnal is nevelni, azok a gyerekek nem emlékeznek erre vissza rossz emlékekkel, a családfőnek és az anyának szava volt.

Otthon dolgozni is kellett a ház körül ezt-azt, udvart rendben tartani, kivinni a szemetet, segíteni anyának, apának a ház körül, elküldték vásárolni, a gyerek gyorsan megtanulta, hogy vannak feladatai, amiket el kell végezni - mert kell!

Tíz-tizenegy éves korában már megkereste a zsebpénzt, amit otthon nem igazán kapott, amíg kicsi volt leesett egy-két dollár néha a nagyszülőktől is, főleg ha tett érte valamit. Utána elvárták, hogy ha saját pénzt akar, vagy valami olyasmit, amit a szülők nem tudtak vagy akartak neki megvenni, akkor azért dolgozzon meg.

Így aztán a 10-11 éves biciklin hordta ki az újságot a környező utcákban, beszórta a fűre még reggel iskola előtt vagy a délutáni lapot iskola után, attól függően, hány utcája volt, kapta érte a heti fizetést 15-30 dollár körül, ami egy ekkora kölöknek szép pénz volt és a szülők sosem vették el tőle, ésszerű keretek közt arra költötte, amire akarta.

Később, 14 éves kor után nagyon sok helyen elvárták, hogy az első kocsiját is ebből a pénzből vegye meg. Ez nyilván egy használt öreg roncs volt, amit apával kijavítottak, kipofoztak (közben a gyerek tanulta az autószerelést), úgyhogy mire 17 évesen meglett a jogosítványa, addigra ott állta a saját kocsija. Ezt a módszert hívták akkoriban életre nevelésnek.

A legtöbb helyen ha a gyerek továbbtanult, egyetemre ment, akkor a jövendő tandíját is kezdte apránként összeszedni, 17-18 évesen már nyáron elment dolgozni és félretette a fizetés nagyobb részét, a többit a szülő kipótolta. Nem igazán vettek fel tanulmányi kölcsönt, mert az egyetemi szünetekben is dolgoztak a következő évi tandíjhoz.

Az ünnepek: Thanksgiving Day

Az 1600-as években betelepült puritánok emlékére tartott Hálaadás a legnagyobb családi ünnep volt és maradt, nagyobb a karácsonynál, nagyobb mindennél.

Ezen a napon a rokonok, családok (nagyon messziről is) összejönnek, tele a ház velük, a hotelek teltházasak, nem ritka a 20-30 személyes vagy még ennél is nagyobb vendégség, ahol a terített asztal köré ülve egymás kezét megfogva imádkoznak és megköszönik Istennek, amit abban az évben megköszönni illőnek éreznek, külön-külön mindenki maga is.

Én mindig a legidősebb vagy legfiatalabb vendéget szoktam megkérni, hogy mondja el az áldást saját szavaival. Édes emlék, amikor az akkor 6 év körüli kislányomat kértem fel (filmre van véve), és ő meglepett zavarában nem tudta, mit is mondjon. Félszegen hol suttogva, hol szinte énekelve felmondta, miként érkeztek meg a pilgrimek, elmesélte az egész hajóutat, mi történt azalatt, utána, úgy, ahogyan az iskolában hallotta előző nap, utána megköszönte, hogy itt ülhetünk az asztalnál. Fergeteges sikere volt!

Utána a vendégek nekiesnek a pulykának... tömik magukba. Ezen a napon irtózatosan sokat eszik mindenki, mintha ők lennének az éhező telepesek, órákat ülnek az asztalnál, beszélgetve, nevetgélve, információkat cserélve, hogy az elmúlt évben kivel mi történt. A menü sütőben sült pulyka, töltelékkel, áfonyaszósszal, sült barnacukros édeskrumplival, krumplipürével és sült, párolt zöldségekkel, majd befejezésként almás pite. Ez a hagyományos ételsor...

Karácsony

Nagy ünnep és csak egynapos! Ezért volt és van az, hogy már nagyon hamar kidekorálnak, kivilágítanak mindent, felállítják a karácsonyfákat, szól a zene otthon is, előre kell élvezni az ünnepi hangulatot, mert az az egyetlen nap nagyon hamar eltelik.

A karácsonyeste nem olyan nagy ünnep itt, csendes, van egy jobb vacsora, kicsit összeülnek, iszogatnak, beszélgetnek, várják a másnapot. Én a mai napig nagyon megtartom, számomra nagyobb ünnep, mint a karácsony napja.

Karácsony napján a Télapó jön, ő hozza az ajándékot, a gyerekek szoktak kitenni egy pohár tejet neki este, mellé néhány szem, régen saját maguk sütötte kis süteményeket.

Az ajándék mindig a fa alatt van, bár mi régen nagy szülői buzgólkodásunkban volt, hogy egyszerűen szétszórtuk kint a kertben, és a kicsike gyerekünk izgatottan, piros képpel hurcolta befelé, kiabálva mutogatta a havas dobozokat, hogy mennyi, az eget kémlelve magyarázta, hogy a Télapónak nem volt ideje bejönni, csak leszórta, apának volt lehetősége magyarázkodni, hogy hova tűnt el a sütemény a tálkából, hehehe...

Volt, hogy a küszöbre tettük és megbeszélés szerint a szomszéd néni nyomta meg a csengőt, akkor meg oda rohant ki a gyerekünk. Mint már írtam, a gyerekünk ünnepe a mienk is volt, beleéltük magunkat, rettenetesen élveztük az örömét. Volt persze a fa alatt volt minden.

Régen nagyon nagy szokás volt a süteménysütés ajándékba, ezt rendszerint a gyerekekkel együtt csinálta a mama, utána szépen becsomagolták celofánba, masnit kötöttek rá és széthordták még karácsony előtt szomszédba, barátokhoz, ismerősöknek, munkahelyre is. Még régebbi szokás volt gyümölcskenyeret is sütni és ajándékozni, manapság bárkit meg lehet rémíteni azzal a szívós, kemény, gyomorfájdító vacakkal.

A karácsonyi menü sült pulyka volt, meg sült sonka, köretekkel, aztán sütemények.

Egy felejthetetlen emlék

Az egyik felejthetetlen karácsonyi emlékem, hogy a lányom 9-10 éves lehetett, amikor azzal jött haza az iskolából, hogy az énektanárnőjük másnap délután elviszi az osztályát karácsonyt köszönteni házakhoz és kéri, hogy aki a szülők közül ráér, kísérőként menjen velük igazgatni azt a 18-20 gyereket.

Este 6-kor legyenek ott az xy téren az üzletek előtt, onnan indulnak. Az osztály minden tagja és a szülők is hozzanak magukkal elemes gyertyát, aminek a lángja úgy imbolyog, mint az igazié és minden gyerek egy szelet pizzára és üdítőre való pénzt, mert a végén beülnek a pizzériába, a szülők ott vehetik fel a gyerekeket.

Ilyenen még sosem voltunk, mert akkor már kezdett kimenni a divatból, legfeljebb templomi szervezetek csináltak ilyet új tagok toborzása közben – legalábbis ebben az államban.

Volt kedvünk elmenni, még két szülő volt ott, a tanárnő megnézte a gyerekeket, megigazította a sálakat, sapkákat, kiadta az utasítást, hogy mindenki fogja meg a gyertyáját. Kiosztott mindenkinek egy sokszorosított lapot, amire ki volt nyomtatva a karácsonyi énekek szövege kottával együtt. Aztán csöndben elindultunk.

A fiatal, ambiciózus tanárnő persze engedélyt kért az igazgatótól, amit meg is kapott azzal a kikötéssel, hogy fegyelmet tart, nem fogadhatnak el senkitől semmit, ha valaki nem szívesen fogadja őket, akkor azonnal el kell menni mindenfele megjegyzés nélkül.

Itt nagyon kevés helyen van kerítés, az utcáról be lehet menni a ház ajtajához, tehát a sötétben a gyerekek csendben belopakodtak a nappali ablaka alá, sorba álltak, a tanárnő megnyomta a csengőt, intett és a gyerekek rázendítettek egy karácsonyi énekre, úgy rémlik, hogy a Csendes éjjel kezdtünk.

Az ajtó kinyílt és a meglepett háziak kitódultak, gyönyörködve, mosolyogva fogadták a gyerekkórust, kevés olyan boldog arcot láttam, mint akkor. A legjobban egy fiatal pár örült, a két év körüli kisgyereküknek próbálták magyarázni, hogy mi történik és mindketten a szemüket törölgették, a férfi is, szerintem ilyet eddig csak filmen láttak.

Amikor három éneket elénekeltünk, akkor egy újabb intésre kórusban a gyerekek boldog karácsonyt és újévet kívántak, és tovább surrantunk a következő házhoz, miközben a háziak kint álltak és nézték a gyerekcsapatot, míg mi a következő háznál újra eljátszottuk a műsort.

Egyetlen 50 év körüli férfi volt, aki ránk vágta az ajtót, onnan a tanárnő gyorsan elvezényelte a gyerekeket, mert bemenni más udvarába, ha az nem akarja, birtokháborítás.

De a többi! Könnyes szemek, simogató kezek, teljesen feldobott emberek - vajon miért halt ki itt ez a szokás, miközben más államokban meg dívik? Mindenki akart adni valamit, főleg pénzt, csokit, cukrot, de a tanárnő nem engedett elfogadni semmit, mert csak köszönteni mentünk.

Egyetlen helyen, egy idősebb hölgynél tett kivételt, aki annyira rimánkodott, hogy pont most sütött csokis sütit, és hogy hadd kínálja meg őket vele. Olyan szépen kérte, a gyerekek könyörgő szemekkel nézték a tanárnőt, aki végül engedett. A néni berohant a süteményért, a gyerekek rávetették magukat a tálra, pillanatokon belül üres volt. Körülbelül másfél-két órát járkáltunk, iszonyú jó érzés volt a háziak reakciója.

Utána lesétáltunk az üzletekhez, sorban oda is bementünk, semmit nem fogadtunk el. Utoljára egy cukrászdába mentünk, ahol a tulajdonos annyira örült, hogy felajánlott egy egész nagy fagylalttortát, de a tanárnő nem engedte. A sok nyálcsorgató kisgyerek miatt a cukrászdás megkérdezte, beküldheti-e esetleg másnap az iskolába, és akkor ott megeszik. A tanárnő azt mondta, azt talán lehet, majd megkérdezi az igazgatót.

Másnap a lányom felháborodva robbant be az ajtón az iskolából jövet, hogy megérkezett a fagylalttorta, de a nyolcadikosok megették, nekik egy morzsa sem jutott. A tanárnő később jött be, a torta már megérkezett, és a tanári kar valahogy úgy értelmezte, hogy a nyolcadikosoknak küldték. Mindenki mulatott a félreértésen.

Visszatérve az előző estéhez, végül a pizzériában kötöttünk ki, ott is műsoroztunk, ott is kaptunk volna ingyen pizzát, de nem engedték, mindenki előkotorta a pénzét. Megtöltöttük a helyiséget, nevettünk, beszélgettünk, megtárgyaltuk az esetet, hogy miért volt jó örömet hozni mások házába, stb. Aztán a szülők kezdték felszedni a gyerekeiket.

Halloween

Nagyon szeretem ezt a gyerekünnepet. Az iskolákba aznap már jelmezben mennek a gyerekek, némi kis tanulás után már ott kezdik az ünneplést, cukorkákat kapnak, jelmezverseny van, maguk a tanárok is vagy felöltöznek, vagy csak viselnek valamit, ami az ünnepet jelzi, valami a fejükre, kipingálják az arcukat vagy ilyesmit. Egyébként üzletekben, kórházakban szintén: orvos, ápolószemélyzet, mindenki.

A gyerekek zseblámpával, mert este az igazi, mennek a házakhoz, felnőtt kíséretében édességet gyűjteni, szorgalmas gyerek képes szinte az egész évi cukrot, csokit összeszedni. Vannak felnőtt és gyerekpartik ilyenkor este, nagyon jó ünnep.

Húsvét

Igazából a tavasz ünnepe. Nagyon ritka az, hogy havat hoz a nyuszi, a gyerekek igazi ünnepe ez, mert szinte az egészet nekik rendezik. A szülők színes tojásokat rejtenek el a kertben a fűben meg a bokrok alatt, amit meg lehet keresni.

A kislányokat színes, habos ünnepi ruhába öltöztetik, úgy mennek templomba is (már aki megy), ajándékot is kapnak, csokinyuszik, húsvéti apró játékos, csokis, cukros ünnepi kosárkák, aztán van egy jó ebéd, ami tükrözi az ünnepet, sonkával, bárányhússal, ilyesmivel.”

Ha már a poszt húsvéttal zárult, akkor felvetném azt az ötletet, hogy írjatok a ti kedvenc húsvétotokról, hogyan ünneplik ott, ahol éltek, mennyire fontos és nagy ünnep, mik a szokások, stb. Ha vannak fényképeitek is, az külön jó, de ha nincs, az sem baj. A cím a szokásos hataratkeloKUKAChotmail.com.

A moderálási alapelveket itt találod.