Mostanában több, egészségügyről szóló történet is megjelent itt, ma is egy ilyen következik, méghozzá Magyarországról és Angliáról is. A sok különbség között, amiről Petra írásában is olvashatunk, a lényeg mégiscsak az, hogy kiszolgáltatottnak lenni sehol sem jó. (A képekért köszönet a szerzőnek!)
„Azt hiszem, semmi újat nem tudok már elmondani az angol / magyar egészségüggyel kapcsolatban, de azért én is hozzá adom az obulusomat, és elmesélem az én történetemet.
Hallottunk már hideget-meleget mindkét oldalról, és mindenkinek van legalább egy jó, és legalább egy horror sztorija az egészségügyről, legyen az bárhol is.
Az enyém olyan, amilyen... amilyen én is vagyok, ahogyan én is hozzáállok a dolgokhoz. Komplikációmentesen, ugyanakkor kicsit türelmetlenül.
Magyarország
Elöljáróban elmondanám, hogy több különböző műtéten is túlestem már életem során, és nem csak egy, hanem több város kórházában is. Ez a történet is két helyen játszódik, mert először 2008 januárjában mentem el egy székesfehérvári nőgyógyászhoz, mert bizonyos (nem ijesztő, de kellemetlen) tüneteket fedeztem fel magamon.
A doki kb. pár perc tapogatózás után megállapította, hogy terhes vagyok, és ebből semmi esetre sem engedett. Hiába mondtam, hogy az lehetetlen, hiába kértem, hogy mondjon mást, ha esetleg nem vagyok terhes, akkor mi lehet a probléma, olyan magabiztosan állította a terhességem meglétét, hogy majdnem szívinkfartust kaptam.
Papíron öt hónaposnak diagnosztizált, ami mondjuk megnyugtatott valamelyest, mert akkor még valóban volt párkapcsolatom, de minden esetre idegesen vártam az ultrahang eredményét.
Mivel nem kaptam időpontot előre, az első helyen nem fogadtak, a kórházban azonban megcsinálták az ultrahangot. Sokat kellett várni, de megérte, mert kiderült, amiben bíztam, hogy nem vagyok terhes, ellenben sikerült egy kb. 14 cm-es cisztát növesztenem.
Ebben az időben Győrben laktam, szóval ott kerestem nőgyógyászt, az exem középiskolás osztálytársára esett a választás. Mindig magánrendelésre jártam hozzá, minden esetben megfizettem a díjat, és mindig ugyan annyit adtam, függetlenül attól, hogy teljes vizsgálat, vagy egy öt perces konzultáció volt-e (természetesen mindig a magasabb összeget). A műtétet is ő végezte, ez valamikor tavasszal, egészen pontosan húsvét előtt történt meg.
A műtét előtt mindent megbeszéltünk, valamint azt is elmondta, hogy sajnos a műtét után nem tud jelen lenni, mert szabadságra megy, de nem akarta tovább húzni, ezért ha nekem nem gond másik orvos fogja megnézni a sebem és veszi majd ki a varratokat. Nekem nem volt gond!
A kórház
Hát az tipikus magyarországi, hideg, egy közös zuhanyzó a folyosó végén, ha jól emlékeszem öt ágyas szobákkal. A berendezés olyan, amilyen, a kaja is olyan, amilyen... nem kell ezt részletezni, és erről sem az orvos, sem a nővérek nem tehetnek. Tisztának legalább tiszta volt.
A nővérek ugyanakkor nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, én ugye már türelmetlenül szerettem volna hazamenni, de sajnos az elején sok segítségre szorultam, amit mindig megkaptam. Akár éjszaka, akár nappal, jöttek amint tudtak. Az orvosokból sem volt hiány, mindenki vetett legalább egy pillantást rám és a sebemre (khmm, az azért nem volt olyan felemelő érzés...).
A kórház után vissza a kezelőorvoshoz, akinek nem adtam hálapénzt, bár gondolkodtam rajta, de valahogy nem jött ki a lépés, meg aztán úgy voltam vele, hogy tényleg megfizettem minden vizsgálatot. Ettől függetlenül semmi panaszom nem lehet rá, és máskor is elmennék hozzá, ha újra Győrben laknék.
Anglia
Mivel a műtét során feltártak egyfajta betegséget (endometriózis), ami nem gyógyítható, de tünetileg kezelhető, ezért most újra műtét elé kerültem. Sokat gondolkodtam rajta, hogy hol legyen a beavatkozás, itt vagy Magyarországon, de végül is úgy voltam vele, hogy most itt élek, és egyszerűbb is, ha itt lesz helyileg minden.
Igazából március óta próbálkozunk a teherbe eséssel, de nem sikerült kb. fél évig, és volt egy olyan érzésem, hogy ez nem is lesz egyszerű a fent említett betegség miatt, szóval kértem a háziorvost hogy küldjön el kivizsgálásra.
Először a szokásos, hogy fél év még semmi, de mondtam, hogy szeretném, ha legalább ultrahangra elküldene, hogy lássuk mi van. Itt Angliában például nem küldenek el nőgyógyászhoz akkor sem, ha mondjuk terhességet tervezel, a háziorvosod konzultál nőgyógyásszal, és ő ítéli meg, hogy neked is kell-e látnod a specialistát (vagy neki téged...inkább). Lehet, hogy nem mindenhol van így, de nálam ez volt a helyzet.
Szóval ultrahang, ciszta és endometriózis megint. És mióma. Ezek után a háziorvos természetesen elküldött a nőgyógyászhoz, nem volt kérdés. Kaptam egy listát négy kórház nevével, nekem kellett kiválasztanom, hogy hová szeretnék menni.
Szerencsére a legrövidebb idővel (42 nap, de volt olyan – amúgy a helyi - kórház, ahol 96 nap volt az első időpontig!!) a közeli városka magánkórháza rendelkezett, úgyhogy oda foglaltam időpontot december 10-re.
A kórház nagyon kis kedves, tele dolgozókkal és két recepcióval, mindenhol kávéautomatákkal és kényelmes fotelokkal, virágokkal. Reggel kilencre kellett mennem, de elég sokat kellett várni, ami nem kedvezett a türelmetlenségemnek.
Előzőleg küldtek postán egy információs csomagot, abból derült ki, hogy ez végül is magánkórház, mert megkérdezték az egyik lapon, hogy hogyan fogunk fizetni. De aztán kiderült, hogy NHS-es betegeket is fogadnak.
A vizsgálat hamar lezajlott, az orvos mindent elmagyarázott, kérdezhettünk, ha nem értettünk valamit, mindenre válaszolt. Elmondta, hogy milyen beavatkozásra számíthatok, és hogy a műtét kb. két hónapon belül fog megtörténni, és hogy mindenről időben értesítenek majd. Elküldött vérvételre, ahol szinte semmit sem kellett várni, a nővérek nagyon kedvesek voltak.
Na, most az teljesen egyértelmű, hogy mindenkinek mást jelent az „időben értesítenek”. Nekem például azt, hogy azonnal értesítenek, amikor megtalálják az időpontot, de egy hónappal minimum a műtét előtt.
Persze számomra nagyon fontos volt, hogy tudjam, hiszen édesanyám eljött segíteni a műtét után, nekem is sok határidőm volt munka terén, szabadságokat kellett intézni mindannyiónknak, repülőjegyet foglalni, ilyesmik.
Egy hónappal később még semmit sem tudtam, és mivel nem kenyerem a várakozás, felhívtam őket. A választ nem tudták a kórház recepcióján megmondani, de adtak egy telefonszámot, ahol a kedves hölgy elárulta, hogy február 12., délután, és még azt is elmondta, hogy most felhívja a kórházat, mert már december 12-én elfaxolták nekik a dátumot, és hogy nem én vagyok az első, aki ebben az ügyben kereste.
Aztán az időpont előtt egy héttel elküldték a hivatalos értesítést is, rengeteg információval, mindenféle előírásokkal, egy előzetes kivizsgálás időpontjával, és a tényleges dátummal, ami nem változott, délután háromra kellett bemennem a kórházba, és egy éjszakára kellett maradnom.
A kórház
Az pont úgy néz ki, mint egy hotel, na jó, nem a luxuskategóriás, de egy egyszerű Ibis-szintű. Tényleg. Saját szoba, fürdőszobával, ahol a WC-papíron és a törölközőn kívül még sampon, tusfürdő és testápoló is volt. Kényelmes ággyal, tévével, trezorral, fotelekkel. És a személyzet, ahány féle funkció, annyi féle formaruha. Reggeli – ebéd - vacsora menülistáról (minőségileg nem nagyon tudom milyen, mert sokat nem tudtam enni). Tea, víz, gyümölcslé bármikor.
A műtét előtt bejött a doktor és még egyszer elmondta. hogy mi fog történni, és hogy a műtét után nem fog bejönni, sem addig. amíg a kórházban vagyok, de kb. 3-4 hét múlva fogunk találkozni, és akkor mindent megbeszélünk.
Ez nem volt annyira szimpatikus, mert jobb lett volna, ha azonnal kapok tájékoztatást. (Magyarországon a doki beszélt az exemmel a műtét után, mert velem nem tudott, de ott más miatt nem került sor a találkozásra.)
Az altatóorvos is bejött bemutatkozni. Ugye háromra kellett menni, de a rangidős nővérke mondta, hogy ötnél előbb biztos nem műtenek, és valóban nem is toltak ki csak valamivel hat után. Kb. fél nyolckor tértem magamhoz.
Az este folyamán kiderült a szomszéd néniről, hogy nem teljesen beszámítható, azt hitte, otthon van, bezárta a szobája ajtaját, és hozzám is többször be akart jönni, mert azt hitte, hogy az én szobám a konyhája.
Hívták neki a saját orvosát, és amennyire nyomon követtem az eseményeket (kb. fél óránkénti vérnyomásmérés miatti alig alvás következményeként), valaki végig a néni mellett volt, beszélt hozzá, próbálta megnyugtatni. Ez nagyon szimpatikus volt.
Most már itthon vagyok, közben volt egy MRI vizsgálatom, nem kell mondanom, hogy ott is minden profin zajlott. Lábadozom, várom, hogy találkozzak a doktorral, és megtudjam, mi lett a műtét eredménye.
Hogy mi a lényeg? Betegnek lenni, kiszolgáltatottnak lenni mindenhol rossz. Ami segíthet, ha olyan emberek vesznek körül, akik tisztelnek, és akiket tisztelhetsz.
De ez nem megoldás, mert tudom, tapasztaltam, hogy Magyarországon hány beteg jut egy nővérre, és hogy itt kint mennyire sok egészségügyi alkalmazott segítette a betegeket. Nem mindegy.
Tiszteletem mindenki felé, aki az egészségügyben dolgozik, mert hősök.”
A moderálási alapelveket itt találod.
Utolsó kommentek